A nyaraló. Késő este.

Marianne lefeküdt, már majdnem alszik. Amikor meghallja az autót az udvaron, azonnal kimegy az álmosság a szeméből, és vidám lesz. Hatalmas lendülettel kiugrik az ágyból, és hálóingben lerohan a lépcsőn. Johan belép a verandáról, és leteszi az aktatáskáját.

Mielőtt még levethetné a kabátját, Marianne a nyakába borul, szenvedélyesen átöleli, és négy cuppanós csókot ad neki.

MARIANNE Ó, már itt is vagy! Úgy volt, hogy csak holnap jössz. Micsoda kellemes meglepetés! Éhes vagy? Én meg itt vagyok a hajcsavarókkal. Irtó jó, hogy már ma este kijöttél. A gyerekek alusznak, korán lefeküdtünk. Nem volt semmi a tévében, és azt gondoltuk, legjobb, ha korán lefekszünk. A lányok is, én is fogyókúrát tartottunk ma. Rántottát kérsz, vagy egy szendvicset meg sört?

JOHAN Nem hangzik rosszul.

MARIANNE Vagy valami rendeset akarsz enni? Süssek néhány tojást egy kis sonkával? Vagy melegítsem meg a levest?

JOHAN A szendvics meg a sör príma lesz. Különben Peter és Katarina üdvözöl. Hétfőn fel fognak hívni az irodában.

MARIANNE Szegénykéim, hosszú és idegtépő ügy ez.

JOHAN Akkor most el fognak válni? Nekem úgy tűnik, mintha nem tudnák, mit akarnak.

MARIANNE Te furcsának találod? Megkértem őket, hogy mindketten fogadjanak külön ügyvédet, de nem akarnak. Tudod, mit? Vetkőzz le, én majd felviszem a tálcát a hálószobába.

JOHAN Jobb szeretnék a konyhában üldögélni.

MARIANNE Én meg itt olyan nyugtalan voltam, hogy talán mérges vagy rám.

JOHAN Miért lennék mérges rád?

MARIANNE Tudod te nagyon jól! Tegnap este egy bestia voltam a telefonban.

JOHAN Ja igen! Nem tesz semmit.

MARIANNE Azonnal felhívtalak megint, de biztos kihúztad a dugót.

JOHAN Elég fáradt voltam tegnap este. Egész nap kint voltam az intézetben azzal a féleszűvel a minisztériumból. Néha azon töprengek, miféle idióták ülnek az állam pénzes zsákjain, és ítélkeznek elevenek és holtak fölött.

MARIANNE Én még mindig úgy gondolom, hogy ronda voltam veled tegnap este. Tényleg ronda.

JOHAN Borítsunk rá fátylat, jó?

MARIANNE Te tényleg fura vagy, soha nem akarsz semmit kitárgyalni. Nem leszek hosszadalmas, drágám. Csak annyit akarok mondani, hogy szerintem neked van igazad. És nekem is igazam van. Másként. Ha nem akarsz szmokingban menni vacsorára, az a te dolgod. Ebben valóban igazad van. Én viszont tényleg azt gondolom, hogy új szmokingot kellene venned.

JOHAN Ki nem állhatom a szmokingot. Rosszul érzem magam szmokingban. Idióták parádéznak benne. Úgy érzem magam szmokingban, mint egy kiöltözött csimpánz.

MARIANNE Igen, emlékszem, ezt mondtad. (Nevet) De ugye nem kezdünk megint veszekedni? Szeretlek akkor is, ha te nem akarsz szmokingban feszíteni. Ezen se nem áll, se nem bukik a mi házasságunk.

JOHAN Tegnap este pedig úgy tűnt.

MARIANNE Mondtam már, hogy nem volt igazam. Istenem, egyre éhesebb leszek, ahogy téged nézlek. Egyszerűen muszáj nekem is megennem egy szendvicset. Nincs mit tenni. Szédülök az éhségtől. A múlt héten majdnem két kilót leadtam. Nem látszik rajtam?

JOHAN Nem.

MARIANNE Meg kell mondanom, én érzem. Néha minden olyan értelmetlennek látszik. Miért kell az embernek lemondania minden jóról, ami csak létezik a földön? Miért nem engedhetjük meg magunknak, hogy nagyok és kövérek és jókedvűek legyünk? Gondold csak el, milyen helyesek lennénk. Emlékszel Miriam nénire és David bácsira? Milyen kedvesek voltak, milyen jól kijöttek egymással, és milyen hájasak voltak. És minden este befeküdtek abba a nagy, csikorgó dupla ágyba, fogták egymás kezét, és elégedettek voltak egymással, olyan kövéren és jókedvűen, amilyenek voltak. Mi nem lehetnénk olyanok, mint Miriam néni és David bácsi? Képzeld, milyen kényelmes lenne és milyen biztonságos! Kivegyem a csavarókat a hajamból?

JOHAN Engem nem zavarnak.

MARIANNE Kiveszem. Tudom, hogy nem szereted őket. Nem, ne vitatkozzunk ma este. Most gyere, drágám, feküdjünk le. Szörnyű fáradt lehetsz, és én is csak álmos vagyok, bár aludtam egy kicsit, mielőtt jöttél. Mi az, Johan? Szomorú vagy valamiért? Történt valami? Mi a baj? Beszélj, mi van veled?

JOHAN Azért jöttem ide ma este, mert beszélni akarok veled valamiről. Beleszerettem valakibe, érted? Hallatlanul nevetséges, és valószínűleg semmi értelme. Igen, valószínűleg semmi értelme. Júniusban találkoztam vele a kongresszuson. Ő volt a tolmács és a titkárnő. Egyetemen tanul. A szláv nyelvek tanára lesz. Nincs rajta semmi különös. Te biztosan csúnyának is mondanád. Fogalmam nincs, hogy vezethetett ide. Fogalmam sincs semmiről. Teljesen meg vagyok zavarodva. De persze valahogy boldog is vagyok. Bár olyan pokoli rossz a lelkiismeretem miattad meg a gyerekek miatt. Hiszen nekünk minden mindig jó volt, ugye? Mármint nem volt nekünk se jobb, se rosszabb, mint egy átlagcsaládnak. Az isten szerelmére, mondj már valamit!

MARIANNE Nem tudom, mit mondjak.

JOHAN Talán azt gondolod, hogy nem szép tőlem, hogy nem szóltam korábban róla. De nem tudtam, hogyan alakul. Azt gondoltam, elmúlik. Bizonyára csak alkalmi dolog. Ezért nem akartalak nyugtalanítani.

MARIANNE Nagyon különös.

JOHAN Mi benne a különös?

MARIANNE Hogy én semmire sem jöttem rá. Hogy nem voltam gyanakvó, hogy nem vettem észre semmit. Minden olyan volt, mint általában, sőt még jobb. Te olyan kedves voltál. Én meg csak járkáltam a világban, mint egy hülye, vakon és gyanútlanul. Istenem!

JOHAN Nem, te nem vettél észre semmit. De neked soha nem is volt valami éles a látásod. Különösen nem, ha a kettőnk kapcsolatáról volt szó.

MARIANNE Akkor most mit csinálunk?

JOHAN Nem tudom.

MARIANNE El akarsz válni? Feleségül fogod venni? De miért kell nekünk ezt pont ma este megbeszélnünk? Miért lett hirtelen olyan fontos?

JOHAN Holnap délután Párizsba utazunk.

MARIANNE Nem tudok semmit. Feküdjünk le. Késő van. És gondolom, korán kell kelned.

JOHAN Kilenckor értekezletem van.

MARIANNE Akkor azt javasolom, hogy feküdjünk le.

Marianne nézi Johant. Hallgat.

JOHAN Itt akarom hagyni ezt az egészet. Legalábbis egy időre. Ősszel amúgy is mindenképpen elmentem volna, hogy találkozzak Grandinnel meg az asszisztensével. És Paula kapott egy ösztöndíjat, és most ősszel akarja felhasználni. Vele akarok menni. Nem tudok meglenni nélküle. Így hát holnap délután együtt elutazunk.

Marianne nézi Johant. Hallgat.

JOHAN Most, hogy veled beszélgetek, most, hogy itthon vagyok, legszívesebben a fenébe kívánnám az egészet. Fáradt vagyok, és félek.

Marianne nézi. Hallgat.

JOHAN Nincs hülyébb, banálisabb és nevetségesebb dolog ennél az egésznél. Pontosan tudom, mit gondolsz, és nincs semmi mentségem.

MARIANNE Honnan tudhatnád, hogy én mit gondolok?

JOHAN Megpróbálom, hogy ne legyen rossz a lelkiismeretem, de ez csak affektálás. Ez van, Marianne. És nem lehet rajta változtatni.

Marianne nézi. Hallgat.

JOHAN Ne is beszéljünk róla. Értelmes dolgot úgyse lehet mondani. Most már tudod az igazságot, és ez a lényeg.

Felmennek a lépcsőn a hálószobába. Marianne az ágyon ül, és nézi, ahogy Johan vetkőzik. Johant zavarja Marianne tekintete, annál is inkább, mert néhány árulkodó folt van a mellén.

MARIANNE Ki van szíva a melled.

JOHAN Tudom.

MARIANNE (mosolyogva) Hogy ti milyen tapintatlanok vagytok.

JOHAN Nem tudod, a szürke öltönyöm itt van vagy a városban? Már mindenhol kerestem.

MARIANNE A tisztítóban van.

JOHAN Elég baj.

MARIANNE Kell az útra?

JOHAN Hát persze.

MARIANNE Nálam van az elismervény, holnap beugorhatsz érte.

JOHAN Nem érek rá. Háromig el vagyok foglalva, és akkor már indulnunk kell.

MARIANNE Ha akarod, bemegyek és elhozom. Szívesen összecsomagolok, ha akarod. Te ebben nem vagy valami ügyes.

JOHAN Köszönöm, nem kell.

MARIANNE (mosolyogva) Hogy te milyen buta vagy!

JOHAN Igen, én valóban kicsit régimódi vagyok.

MARIANNE Különben azt hiszem, mindened van, amire szükséged lehet. Tiszta ingek és alsóneműk vannak itt, úgy, hogy azokat magaddal viheted. Nem utazhatnál a blézeredben és a flanellnadrágodban? Olyan fiatalos és csinos vagy bennük.

JOHAN Ha úgy gondolod.

MARIANNE Meddig leszel távol?

JOHAN Nem tudom. Attól függ.

MARIANNE Hogy érted?

JOHAN Fél év fizetés nélküli szabadságot kértem és kaptam, és van körülbelül egyhónapi munkám, amit magammal viszek. Így legkevesebb hét-nyolc hónap lesz.

MARIANNE (meglepetten) Ó.

JOHAN Ha már kitör az ember, végezzen alapos munkát.

MARIANNE És azt hiszed, hogy én még itt leszek, amikor visszajössz?

JOHAN Fütyülök rá.

MARIANNE Értem.

JOHAN Tudod, mióta foglalkozom ezzel? Találd ki! Nem Paulára értem, hanem arra, hogy itthagylak téged, a gyerekeket, az otthonunkat. Na, találd ki!

MARIANNE (rémülten néz rá) Ne mondd meg.

JOHAN Négy éve próbálok megszabadulni tőled. Nem mintha nem szerettelek volna. Arról szó sincs.

MARIANNE (arcára húzza a takarót) Most ne többet.

JOHAN Jó, igazad van. Üres szavak.

MARIANNE Miből fogsz élni? Mármint a szabadságod alatt. Tartásdíjat mindenképpen kell fizetned a gyerekek után.

JOHAN Ne izgasd magad. Van annyim, hogy megéljek.

MARIANNE Akkor kell hogy legyen valami bevételed, amiről én nem tudok.

JOHAN Fején találtad a szöget.

MARIANNE Az meg hogy lehet?

JOHAN (magánkívül) Figyelj, az istenit, bár semmi közöd hozzá. Először is eladtam a hajót, és aztán kölcsönt vettem fel, amiért Frid volt szíves jótállni. Szeptember elsejétől ezerhatszáz koronát fizet a bank neked meg a gyerekeknek havonta. Egyelőre. Aztán ha hazajöttem, majd kötünk valami megállapodást. Beszéld meg szépen valamelyik ügyvédkollégáddal az irodában. Nem érdekel. Az árat te mondod meg! Nem szándékozom semmit magammal vinni, talán csak a könyveimet, ha nincs ellene kifogásod. El akarok tűnni, érted? Fel akarok szívódni. Megfizetek mindent, ami tőlem telhető, hogy megváltsam magam tőled és a gyerekektől. Nincsenek igényeim. Egyedül az érdekel, hogy kilépjek ebből az egészből. Tudod, mi tette be nekem a kaput? Ez a folytonos kurva lelkizés, hogy mit fogunk csinálni, mit kell csinálnunk, mire kell tekintettel lennünk, hogy az anyád mit fog gondolni. Hogy a gyerekek mit fognak hozzá szólni. Hogy szervezzük meg az ebédet, és hogy végül is miért ne hívnánk meg az apámat is. Hogy Falkenbergbe kell utaznunk. Hogy Ĺréba kell utaznunk. Hogy Sankt Moritzba kell utaznunk. Hogy meg kell ünnepelnünk karácsonyt, húsvétot, pünkösdöt, születésnapokat, névnapokat, minden kurva ünnepet. Tudom, hogy igazságtalan vagyok. Tudom, hogy amit mondok, annak az égvilágon semmi értelme. Tudom, hogy nekünk jó életünk volt. És valójában azt hiszem, hogy még mindig szeretlek. Igen, bizonyos értelemben jobban szeretlek, mióta találkoztam Paulával. De meg tudod érteni ezt a keserűséget? Nem tudom, hogy nevezzem. Ezt a keserűséget, nem találok rá jobb szót. Senki nem tudja megmagyarázni nekem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs Erik Broméuson kívül senki, akivel beszéljek, és ő meg lelki analfabéta, úgy, hogy a pénzén kívül nem sokkal segíthet az emberen, és ez még nem is a legrosszabb ebben a helyzetben. Nem, nem értek semmit. Nem értem ezt a dolgot, amit keserűségnek mondok, és ami csak egyre rosszabb és rosszabb lett.

MARIANNE Miért nem szóltál?

JOHAN Hogy szólhatna az ember arról, amire nincs szó? Hogy beszélhet az ember arról, hogy unalmas lefeküdni egymással, ámbár technikailag minden tökéletes? Hogy mondhatná meg az ember, hogy legszívesebben összeverne, amikor ott reggelizel kicicomázva, és a kemény tojásodat eszed? No és az elkényeztetett lányaid, a buta, fellengzős modorukkal. Miért kényeztettük el őket ilyen hisztérikusan? Meg tudod mondani nekem? Nem téged vádollak, Marianne. Csak hát betelt a pohár. És senki sem tudja, miért.

MARIANNE Ezek szerint én mindvégig hibáztam.

JOHAN Menj a fenébe! Kényelmes kibúvó magunkra vállalni a felelősséget. Attól az ember erős és nemes, nagylelkű és alázatos. Te sem hibáztál, és én sem hibáztam. Nem érdemes bűntudattal és rossz lelkiismerettel parádézni, bár Isten a megmondhatója, hogy olyan rossz az én lelkiismeretem, hogy majd megfulladok tőle. Az egész a véletlen műve, a körülmények kegyetlen összejátszásáé. Miért éppen mi lettünk volna képesek arra, hogy megússzuk a megaláztatásokat és a katasztrófákat? Mindez tökéletesen logikus. Miért kell akkor hibáról meg bűnről beszélni?

MARIANNE Te szegény!

JOHAN Nem kell az együttérzésed! Ne nyúlj hozzám! Én úgyis csak affektálok. Üres duma, kész. Nem hiszem, hogy egy pillanatra is az igazságot mondtam volna magunkról. Különben azt se hiszem, hogy van egyértelmű igazság. Csak sebek vannak mindenütt. És akármerre fordul, és akármit mond az ember, az fáj.

MARIANNE Nem tudnád lemondani az utazást?

JOHAN Lehetetlen.

MARIANNE De ha nagyon kérlek.

JOHAN Semmi értelme, csak végleg lehangolsz.

MARIANNE Vagy nem tudod legalább egy-két hónappal elhalasztani? Nem adsz nekem lehetőséget? Én azt hiszem, helyre tudjuk hozni a házasságunkat. Hiszem, hogy mi ketten tudnánk valami új formát találni az életünknek. Talán Paula jobban megértene, mint te. Találkoznom kellene és beszélnem vele. Kész vétek, hogy most rúgsz fel mindent, amikor kezdünk végre őszinték lenni egymáshoz. Nem hagyhatnánk közösen, hogy ez a katasztrófa átvonuljon felettünk? Arról van szó, hogy nagyon sokat elpusztítanánk, ha most mindent lerombolunk, amit felépítettünk. Adj nekem lehetőséget, Johan, muszáj. Nem szép tőled, hogy kész tények elé állítasz. Nevetséges és tűrhetetlen helyzetbe taszítottál. Ezt neked is látnod kell.

JOHAN Pontosan tudom, mire gondolsz. Mit fognak a szülők szólni? Mit fog gondolni a húgom, mi lesz a véleménye a barátainknak? Már fenik a nyelvüket! Hogy érinti a lányokat, és mit gondolnak majd az osztálytársaik mamái? És mi lesz a vacsorákkal, amelyekre szeptemberben és októberben hivatalosak vagyunk? És mit fogsz mondani Katarinának és Peternek? Köpök erre az egészre. Úgy akarok viselkedni, mint egy piszkos strici, végre úgy!

MARIANNE Nem erre gondoltam.

JOHAN Hát akkor mire?

Csend.

MARIANNE Semmire.

Lefeküdtek a nagy dupla ágyba, és lekapcsolták a villanyt. Egyikük sem tud elaludni, hosszú ideig feküsznek csendben és mozdulatlanul, teljesen kétségbeesve. Tökéletes a csend körülöttük.

MARIANNE Elfelejtettem beállítani a vekkert. Hánykor kell kelned?

JOHAN Fél hatra állítsd be, légy szíves. Néhány dolgot össze kell csomagolnom. Kilenc órára az intézetben kell lennem egy értekezleten.

MARIANNE Már régóta akarok egy másik vekkert venni. Ez úgy csörömpöl, hogy az ember majdnem szívszélhűdést kap. Meg szörnyen megbízhatatlan is. Most mindenesetre fél haton áll. Különben vekker nélkül is fel szoktam ébredni. Szóval ne izgasd magad. (Hirtelen) Azt akarom, hogy mesélj Pauláról.

JOHAN Mire lenne jó?

MARIANNE Nagyon kérlek.

JOHAN Miért akarod kínozni magad?

MARIANNE Ez nem önkínzás. Tudni akarom, milyen. Sokkal rosszabb körbejárni és elképzelni valakit, akinek nincsenek körvonalai. Van fényképed róla? Biztosan van.

JOHAN Marianne, nem lehetne ezt kihagyni?

MARIANNE Nagyon kérlek. Már ezzel sem akarsz rajtam segíteni?

JOHAN Jó, de magadat hibáztasd akkor. Hol is a tárcám? Ja, persze, a zakózsebben. Itt van két kép. Az egyik két éve készült, mikor a Fekete-tengernél nyaralt. A másik útlevélfénykép, ez néhány hete készült. Szerintem ez pontosan ő.

MARIANNE Jó alakja van. A melle is szépnek látszik. Igaz?

JOHAN Igen, szép a melle.

MARIANNE Festeti a haját? Én úgy látom, igen.

JOHAN Erre még nem gondoltam, de nem lehetetlen.

MARIANNE Kedves a mosolya. Hány éves?

JOHAN Huszonhárom. A szerelemben nem volt valami szerencsés.

Kétszer volt menyasszony, és azt hiszem, jól összekutyulta az életét a lehető legkülönbözőbb férfiakkal.

MARIANNE Bánt téged?

JOHAN Hát persze. A szókimondás néha nagyon kellemetlen. Legszívesebben nem tudnék semmit, de ő makacsul ragaszkodik hozzá, hogy egész erotikus önéletrajzát elmesélje. Ez eléggé fárasztó, mivel én visszamenőleg is féltékeny vagyok. Paulának nincsenek illúziói. Nem táplál nagy reményeket kettőnket illetően. Azt mondja, úgyis tudja, hogy visszajövök hozzád, és hogy neki nincs semmi esélye veled szemben. Néha ez olyan, mintha valami régi rossz színdarabból volna, amit az ember már túlságosan sokszor látott. Szüksége van arra, hogy bebiztosítsa magát minden kudarc ellen. Ettől olyan megható. Egyáltalán, a huszonhárom éve, az intelligenciája és általában a talpraesettsége ellenére is van benne valami gyerekes. Borzasztóan féltékeny, de én is az vagyok, így hát egyformák vagyunk. Szörnyen fél tőled, és ezt meg tudom érteni. De fél a titkárnőmtől is és minden nőtől, akiről tudja, hogy kapcsolatban állok vele. Soha nem biztos magában. Segítek rajta, ahogy tudok. Elég furcsa, zavarba ejtő az egész.

MARIANNE Jól megvagytok az ágyban?

JOHAN Először borzalmas volt. Az én hibámból is persze. Nem vagyok különösen hozzászokva. Mármint más nőkhöz, és te meg én alaposan elkényeztettük egymást. Egyáltalán nem ment. De neki az volt a véleménye, hogy soha senki sem volt ilyen kedves és gyengéd vele. Fel akartam rúgni az egészet, pedig szerelmes voltam belé. Úgy fogtam fel, hogy ha nem tudok lefeküdni vele, akkor az egész kapcsolat halálra van ítélve. De amikor véget akartam vetni mindennek, szörnyű állapotba került. Féltem, hogy kárt tesz magában. És akkor egy hétre elhagytuk a várost.

MARIANNE Együtt utaztatok el?

JOHAN Igen, biztosan emlékszel, hogy áprilisban Koppenhágában tartottam néhány előadást.

MARIANNE Aha, szóval akkor történt. Áprilisban.

JOHAN Esténként berúgtunk, és úgy viselkedtünk, mint a disznók. Részegen verekedtünk, és kirúgtak bennünket a szállodából. Emlékszel, azt mondtam, más szállodába kellett költöznöm, mert túlságosan zajos volt. Aztán elmentünk valami mocskos kis helyre valamelyik hátsó utcába, és hirtelen egymásra találtunk, és aztán éjjel-nappal szeretkeztünk. Azt mondta, hogy soha senki mással nem volt ilyen jó. Persze kolosszálisan fel voltam dobva. Tudom, mire gondolsz, Marianne, és igazad van. Nekünk is kezdett jobb lenni, az után a koppenhágai utazás után.

MARIANNE Elmondtad ezt Paulának?

JOHAN Nem, nem mertem. Azt mondtam, hogy te meg én már régóta nem fekszünk le egymással. Azt mondtam, hogy impotens vagyok. Ez ugyan nem volt igaz, de mivel vele az voltam, így a legjobb volt azt a látszatot kelteni, hogy veled is az vagyok. De Paulával nehéz, mert átkozott jó megérzései vannak. Meg én sem tudok igazán jól hazudni. Csak néz rám, ha nem mondok igazat. Ijesztően átlát rajtam. És ez még csak nem is rossz nekem. Megkapom a bizonyítványomat.

MARIANNE Igen, én mindig olyan jóhiszemű voltam.

JOHAN Nem csak jóhiszemű. Mi ketten belemenekültünk egy olyan életformába, amely hermetikusan védett volt. Minden szépen el volt rendezve, egy rés sem volt rajta, és minden működött. Belehaltunk az oxigénhiányba.

MARIANNE (mosolyogva) És most azt képzeled, hogy a te kis Paulád új életre fog ébreszteni.

JOHAN Nem értem magam, és elég keveset értek a valóságból is, noha rengeteg könyvet olvastam. De valami azt súgja nekem, hogy ez a katasztrófa az utolsó lehetőség neked is meg nekem is.

MARIANNE Paula tömi ezekkel a hülyeségekkel a fejed? Hogy lehetsz ilyen naiv?

JOHAN Szurkálódással, gúnyos megjegyzésekkel most semmire sem megyünk.

MARIANNE Igazad van. Bocsáss meg.

JOHAN Én megpróbálom, érted? Én megpróbálok olyan őszinte lenni, amilyen csak tudok. Nem könnyű. Mi sohasem beszéltünk egymással ilyesmikről. Hát csoda, hogy naivak, ostobák és bizonytalanok vagyunk? Hogy lehetne másképp? Ez az ügy Paulával is kész katasztrófa. Neked is, nekem is. Újra és újra megpróbáltam szabadulni, de lehetetlen. Ő nem enged el engem, és én valamilyen módon a megszállottja vagyok. Irtó melodramatikusan hangzik bárki szájából, hogy megszállottja valakinek, de nincs rá jobb kifejezés. Először harcoltam ellene, de most már hagyom, menjen minden a maga útján. És elégedett vagyok, hogy így alakult.

MARIANNE Egyedül arra kérlek, hogy halasszátok el az utazást.

JOHAN Paula soha nem egyezne bele, és én is így érzek... Döntöttem.

MARIANNE Nem találkozhatnék vele?

JOHAN Minek? Különben is hallani se akar rólad. Alig merem kiejteni a neved.

MARIANNE Te tényleg bajban vagy.

JOHAN Attól függ, hogy nézi az ember. Paula és én remekül megvagyunk egymással. Paula vidám és kedves és gyöngéd. Mindig van miről beszélgetnünk. Időnként meg pokolian összeveszünk. Kezdem azt hinni, hogy ez csakugyan egészséges. Az egész életemben olyan átkozottul jól nevelt meg okos meg kiegyensúlyozott meg körültekintő voltam. Nem tudom. Semmit sem tudok.

MARIANNE Gyere, feküdj ide mellém. Azt akarom, hogy szeress. Ezt azért megteheted. Mármint a régi barátság kedvéért.

Lekapcsolja a lámpát. Odakint már virrad. Szeretkeznek. Marianne orgazmusa gyors és szenvedélyes. Aztán elkezd sírni. Oldalt fordul, kezébe rejti az arcát, zokog. Később megnyugszik, szenvedélyesen, de gyengéden átöleli a férjét, és többször megcsókolja. Szerelmesen és kétségbeesetten nézik egymást.

MARIANNE Most itt fogsz feküdni a karomban, és így fogunk aludni. Mindketten szörnyen fáradtak vagyunk.

JOHAN Nem hiszem, hogy tudnék aludni. Jobb lenne, ha innék egy csésze kávét, összecsomagolnék, és azonnal elmennék.

MARIANNE Nem, feküdj csak, és hunyd be a szemed. Meglátod, hogy el fogsz aludni. Mindkettőnknek szüksége van az alvásra. Fárasztó lesz a holnap.

JOHAN Borzalmasan szégyellem magam.

MARIANNE Azzal még várhatunk. Most csak mi ketten vagyunk. Ez a néhány óra legyen a miénk. Csak a miénk.

Végül egymás karjában elalusznak. Marianne hirtelen felébred. Belehasít a bizonyosság. Először teljesen mozdulatlanul fekszik, hogy jobban bírja a rohamot, de az vadul erősödik benne. Jobb, ha megmozdul. Óvatosan megfordul, kiszabadítja magát férje öleléséből, és kinyújtja a karját, hogy elzárja az ébresztőórát. Még van néhány perc fél hatig. Johan mélyen alszik, de az arca meggyötört. Marianne a tenyerébe támasztja a fejét, és hosszasan figyeli Johant, miközben a füle mögött a vekker ketyegi a másodperceket.

Aztán fél hat. Marianne gyengéden megérinti Johant. Johan azonnal felébred. Kinyújtja a kezét, és egy reménytelen, kétségbeesett mozdulattal magához húzza Marianne-t. Marianne hagyja, de merev és tartózkodó. Így feküsznek néhány másodpercig, aztán Johan elengedi Marianne-t, és határozott mozdulattal felül. Felkel, kimegy a fürdőszobába, és elkezd borotválkozni a villanyborotvával. Marianne először vécére megy, pisil, bénultan ül néhány percig, kétezer kilósnak érzi magát, aztán kimegy a férjéhez a fürdőszobába, és elkezd mosakodni. Johan hosszan és körülményesen zuhanyozik. Így állnak ott együtt. Némák, meztelenek és idegenek, törülköznek a színes, puha fürdőlepedőjükkel. Marianne fésüli és keféli hosszú haját. Johan visszamegy a hálószobába, és elkezd öltözködni.

MARIANNE Most csomagoljak össze, vagy először reggelizel? Mit kérsz különben, teát vagy kávét?

JOHAN Rád bízom. De mégis teát, légy szíves.

Marianne a szekrényből bőröndöt vesz ki. Johan egy másikból előveszi az utazóruháját (blézer és flanellnadrág), és befejezi az öltözködést. Marianne gondosan csomagol. Johan a fürdőszobába megy, fésülködik, fogat mos, egy körömollóval tér vissza.

JOHAN Segítenél? Beszakadt egy körmöm, és nem boldogulok vele.

Marianne megkeresi a szemüvegét, és magával viszi Johant az ablakhoz. Óvatosan vágni kezdi a férje körmét.

MARIANNE Már megint rágod a körmöd.

JOHAN Nem tudod, hová tűnt Speer memoárja? Biztosan emlékszem, az éjjeliszekrényen hagytam a könyvet.

MARIANNE Azt hittem, hogy már elolvastad, és kölcsönadtam mamának.

JOHAN Ó! Kedves tőled. Az istenit neki!

MARIANNE Itt még le kell vágnom. Beszakítottad a körmöd. Kicsit vérzik. Teszek rá egy tapaszt. Mit csinálsz a körmeiddel?

JOHAN Köszönöm, így jó, ahogy van.

MARIANNE Becsomagoljam a borotvádat, vagy azt viszed magaddal, amelyik a városban van?

JOHAN Mindenképpen fel kell mennem a lakásba, és elhozni néhány holmit, úgyhogy ez maradhat.

MARIANNE Kell a tisztítószámla?

JOHAN Add ide. Talán lesz rá időm. Hol van ez tulajdonképpen?

MARIANNE A főutcán, rézsút a templommal.

JOHAN Aha, már tudom. Ezt a vastag cipőt nem cipelem magammal.

MARIANNE Jól jöhet még télen. Melyik pizsamát akarod?

JOHAN Tűnj most el, és csináld meg a reggelit, addig én befejezem a csomagolást.

MARIANNE Zavar, hogy segítek csomagolni?

JOHAN Minek tagadjam? Szerintem nem illik, de hogy miért, azt nem tudom.

Tehetetlenül nevetnek. Marianne egy viseltes hosszúnadrágba bújik, és egy elölgombolós, nagy pulóvert vesz fel. Johan tovább csomagol. Marianne áll, és karba tett kézzel nézi. Feszült csönd, aztán Johan elveszti a türelmét.

JOHAN Mit bámulsz?

MARIANNE Semmit. Bocsáss meg.

Marianne sarkon fordul, és kimegy a szobából, hagyja Johant csomagolni. Johan ingerültsége fokozódik. Megpróbálja bezárni a bőröndöt, nem sikerül, kiveszi a téli cipőt, és földhöz vágja. Marianne a reggelivel szöszmötöl, megteríti a konyhaasztalt, tojást főz, teát készít, és kenyeret pirít. Johan kimegy a bőrönddel a kertbe, és behajítja az autó hátsó ülésére. Anélkül, hogy tehetne ellene, Marianne szeméből patakzani kezdenek a könnyek, szipog, kifújja az orrát, és összeszedi magát. Leülnek reggelizni, a megszokott rutinnal kínálják egymást. Marianne elfelejtette a sót a tojáshoz.

MARIANNE Mit csináljak a postáddal?

JOHAN Majd megírom a címemet. Aztán, légy olyan kedves, küldd utánam a fontos leveleket. És hálás lennék, ha a számlákat a szokásos módon kifizetnéd.

MARIANNE Még valami. Úgy volt, hogy mielőtt beköltözünk, jön a vízvezeték-szerelő, és rendbe hozza a fürdőszobát. Beszéltél vele, vagy hívjam fel én? Azt mondtad, hogy te tárgyalsz vele. Ha elfelejtetted ebben a nagy kavarodásban, akkor én talán el tudnám intézni, hogy végre eljöjjön, és megcsinálja azokat a javításokat.

JOHAN Tízszer hívtam, de sohasem tudtam megkapni. Szóval egyáltalán nem felejtettem el, mint hiszed.

MARIANNE Mi lesz a kocsiddal, míg távol vagy? A garázsban tartod?

JOHAN Megkértem Paula nővérét, hogy vigyázzon rá. Felesleges, hogy itt álljon haszontalanul, ő meg épp most költözött ki a városból.

MARIANNE Értem.

JOHAN Viszont légy olyan kedves, mondd le a fogorvost. Ezt tudom, hogy elfelejtem.

MARIANNE Van egy másik probléma is. Mit csináljunk a papád pénteki születésnapjával? Tudod, hogy meg vagyunk híva vacsorára. Irtó hálás lennék, ha felhívnád, és megmagyaráznád neki a dolgot. Ugye megteszed?

JOHAN Na, ez talán a legrosszabb. Inkább írok neki.

MARIANNE Az a lényeg, hogy ne felejtsd el.

JOHAN A szülőkkel a legnehezebb. Valahogy olyan megalázó. Mit mondjon az ember?

MARIANNE Még valami. Mit akarsz, mit mondjak Anderssonnénak?

JOHAN A fenébe! Hogy a takarítónő mit gondol, az aztán végképp nem érdekel.

MARIANNE Most miért vagy olyan mérges?

Johan morog, de nem lehet hallani, mit.

MARIANNE Tíz éve takarít nálunk, és jól ismer bennünket, nélkülözhetetlen és igazán hűséges teremtés.

JOHAN Ah! (Szünet) Akkor legjobb, ha ezt is megtudod. Egy reggel rajtakapott engem és Paulát. Nem tudtam, hogy megváltoztattad a napot, és aztán egyszer csak ott állt a hálószobában. Mondhatom, nagyon kínos volt. (Szünet) Körülbelül egy hónappal ezelőtt. Elromlott az autóm, a közelben vacsoráztunk, és azt gondoltam, hogy nem lehet belőle semmi baj, ha az éjszakát nálunk töltjük. Kimentem a konyhába az öreglányhoz, és megkértem, hogy tartsa a száját. Valósággal tajtékzott a felindultságtól, az erkölcsi felháborodástól az irántad érzett hűségében. Aztán buzgón reggelit készített, Paulát körülbelül úgy kezelte, mint állati vágyaim ártatlan áldozatát. Végül azon kaptam magam, hogy műsoron kívül harminc koronát csúsztatok oda neki. Most mért hallgatsz?

MARIANNE Akkor nem is kell beszélnem Anderssonnéval. Nagy könnyebbség.

Marianne feláll az asztaltól, és kezdi összeszedegetni a mosogatnivalót. Csörömpölnek az edények. Hirtelen megtorpan a mosogatónál, lehajtja a fejét, és hosszan, fájdalmasan zihál.

JOHAN (kedvesen) Mi az, Marianne?

MARIANNE Mindjárt elmúlik.

Itt az ideje, hogy Johan elinduljon. Állnak az előszobában, egymással szemben. Johan felveszi a kabátját.

MARIANNE Mit akarsz, mit mondjak a gyerekeknek?

JOHAN Mondj, amit akarsz.

MARIANNE Mondjam azt, hogy beleszerettél egy másik nőbe, és leléptél, itthagytál minket?

JOHAN Tökéletes megfogalmazás. Azonkívül az az előnye is megvan, hogy igaz. Nem várok tőlük megértést.

MARIANNE Karin nagyon a szívére fogja venni. Pont most kezdett el ragaszkodni hozzád. Állandóan rólad beszél.

JOHAN Ne nehezítsd meg. Fáj ez úgyis mindenhogyan. Most mennem kell. Még a reggeli csúcsforgalom előtt szeretnék a városba érni. Szervusz, Marianne, vigyázz magadra!

MARIANNE Szervusz.

Mereven, ijedten és bizonytalanul állnak. Johan lehajol Marianne-hoz, hogy megcsókolja a száját, de Marianne elfordítja az arcát. Johan nevet.

JOHAN Ki tudja, talán egy hét múlva már itthon is vagyok.

MARIANNE Csak lennél! Elölről kezdenénk mindent. Kigyomlálnánk minden rutint és közömbösséget. Átbeszélnénk az egész múltunkat. Megkeresnénk, hol tévedtünk el. Egy rossz szót nem hallanál tőlem. Ígérem neked. Ez így teljesen valószínűtlen. Nem tudom, mihez kezdjek. Kizártál mindenből. Azt hiszem, bármilyen megoldás jobb ennél. Nem tudod megígérni, hogy visszajössz? Akkor legalább tudnék valamit. Nem hagyhatsz itt minden remény nélkül. Ez nem tisztességes. Ha nincs is szándékodban visszajönni, akkor is mondd legalább, hogy nemsokára itthon leszel.

JOHAN Most már mennem kell, Marianne.

Johan megrázza a fejét, és Marianne-ra néz, anélkül, hogy látná. Aztán kilép az ajtón. Marianne ott marad, az ajtó becsukódik. Az ablakon át látja, ahogy Johan beszáll az autóba. Néhány próbálkozás után az autó kelletlenül elindul, és kigurul a kapun, le a lejtőn, elkanyarodik jobbra, és eltűnik a domb mögött. Marianne sokáig áll még ott földbe gyökerezve, mintha mostantól kezdve minden mozdulat szörnyű erőfeszítésébe kerülne. Végül kivonszolja magát a konyhába, és elkezd mosogatni. Bekapcsolja a rádiót. Hirtelen otthagyja az egészet, és bemegy a lányok hálószobájába. Ott csend és mély álom uralkodik. Leül egy kicsit, és nézi az alvó arcokat.

MARIANNE (magának) Nem értem. Nem, nem értem. (Aztán támad egy ötlete. A telefonhoz megy, és tárcsáz. Eltelik egy kis idő, míg a másik oldalon felveszik a kagylót) Szervusz, Fredrik, itt Marianne. Bocsáss meg, hogy felébresztettelek. Birgit ott van? Nem, nem tesz semmit. Hagyd aludni. Hogy vagytok? Értem, szeretsz fenn lenni egyedül, ilyenkor. Nem, nem akarlak fenntartani. Nem, itt felhős. Milyen jó nektek! Igen, akarok veled valamiről beszélni. Nem, csak beszélni akarok valakivel. Te meg Birgit mégiscsak a barátaink vagytok. Muszáj... muszáj... ez az egész teljesen valószínűtlen. Fredrik. Látod... (Szünet) Látod, így vagyok. Mindjárt sírni kezdek, és akkor csak sírok, sírok, pedig nem akarok sírni, mert akkor csak sokkal rosszabb lesz. Hát az van, hogy Johan beleszeretett egy másik nőbe. Paulának hívják, és ma elutaznak Párizsba. Nem beszélnél Johannal, és nem kérnéd meg, hogy várjon egy kicsit? Nem kellene ilyen fejetlenül elrohannia. Mit mondasz? Már beszéltél vele? Igen, értem. Értem. Szóval te meg Birgit mindvégig tudtátok? Mindvégig tudtátok, és nekem nem szóltatok semmit? Micsoda barátok vagytok? Hogy viselkedhettetek velem ilyen ocsmányul, aljasul? Hogy lehettetek ennyire tisztességtelenek hozzám? Mondhatsz, amit akarsz. És ahányszor csak találkoztunk és beszélgettünk –, ti mindenről tudtatok, és nem szóltatok semmit! (Őrjöngve) A rossebb egye meg, a rosseb egye meg az ilyen barátokat! Menj a fenébe a magyarázataiddal! Hányan tudnak még erről? Vagy úgy, elég sokan. Boldog vagyok, hogy tudom. (Lecsapja a telefont. Mikor csöng, nem emeli föl a kagylót. A kezét harapdálja, hogy ne üvöltsön)