PERSONA*

FORDÍTOTTA GYÖRFFY MIKLÓS

* A Persona filmnovelláját a többiekétől eltérő módon közöljük. Az eredeti filmnovella és az elkészült film között ugyanis lényeges különbségek mutatkoznak, s bár ebben a kötetben nem filmek leírását, hanem a filmjeit előbb nagy műgonddal irodalmi formában elgondoló Ingmar Bergman filmnovelláit adjuk ki, ezúttal a filmben megvalósuló teljes igazság kedvéért mégiscsak indokoltnak látszik ezeknek a különbségeknek a feltüntetése. Ilyen különbségek természetesen a többi filmnovella és a belőlük készült film között is mutatkoznak, de sehol sem olyan lényegbe vágóak, mint a Personá-ban A filmnovella teljes szövegének közlését tehát ezúttal kiegészítjük azoknak a filmrészleteknek a leírásával, amelyek eltérnek a filmnovellától, vagy egyáltalán nem szerepelnek benne. Ezek a kurzívan szedett, illetve zárójelbe tett szakaszok egyben arra is alkalmasak lehetnek, hogy legalább egy alkalommal érzékelhetővé váljék a kötetben: bármilyen izgalmas, teljes értékű olvasmányok is ezek a filmnovellák, végeredményben egy alkotási folyamat közbenső fázisát rögzítik csupán. A kiegészítést Györffy Miklós végezte a l'Avant-Scene c. sorozat 85. számának (1968. október) felhasználásával.