PROLÓGUS

– Pokoli csata volt – hajtotta le a fejét az öregember. – Már szinte semmi reményünk nem maradt… A török horda egyre csak nyomakodott, egyre feljebb, létráik erdeje beborította a falakat…

Hunyadi úr, hős fiaival, Szilágyival, és a még életben maradt magyarokkal utolsó csepp véréig küzdött, de minden remény veszni látszott, amikor a legmagasabb bástya ormán egy megtermett török harcos bukkant fel, és kitűzte az iszlám zöld selyemzászlaját.

A védők karja csüggedten hanyatlott alá.

Vége volt mindennek!

A vár immár a töröké…

Láttam, hogy Szilágyi úr eliramodik, és Hunyadi parancsának engedelmeskedve siet, hogy Erzsébet asszonyt és a két fiút kimenekítse a Vízivár hátsó kapuján. Sokan menekülőre fogták, s elég volt egy pillantást vetni a bástya magasán lobogó török zászlóra, hogy a maradék reménység is elhagyjon bennünket…

Odaát, a Száván túlról hiába próbáltak átkelni a derék keresztesek, csak nagyon lassan közeledtek. Ekkor, végső kétségbeesésemben térdre rogytam a holtak között, és felkiáltottam:

– Ó, Istenem, ó, Jézusom, jöjj a segítségünkre, ne késlekedj! Jöjj, szabadíts meg minket, akiket drága véreddel megváltottál!

A vár népei közül sokan azt hitték, Capistrano atya kiált, hisz ő is vékony ember volt, akárcsak én…

Futótűzként terjed a hír, hogy Capistrano száraz lábbal átkelt a Száván, ahogy Jézus Krisztus járt a vízen, a magasba emelkedett, hogy a védők segítségére legyen. Ez a hit újult erővel és lelkesedéssel töltötte el a harcosokat, összeszedték maradék erejüket, és nekifeszültek a roppant túlerőben lévő ellenségnek.

Akkor történt, hogy egy magyar vitéz felhágott ama legmagasabb bástyára, ahol a török harcos kitűzte az iszlám zászlaját. Megragadta a törököt, átnyalábolta, s gondolkodás nélkül a mélybe rántotta magával lófarkas zászlójával egyetemben…

Ez a pillanat fordította meg a csata sorsát…

A magyarok dühödt lelkesedéssel éledtek újra eme önfeláldozás láttán, és vetették magukat az ellenségre. S mintha Isten úgy döntött volna, mégis csodát tesz, néhány perccel később a kereszteseknek sikerült átkelni a Száván, és habozás nélkül hátba támadták a törököket…

Mire felkelt a nap, harmincezer muszlim teteme borította a mezőt és a romokat…