1.

Johnny Clinton mélyen aludt, amikor a légpárnás hajó sebesen haladt előre odalent a völgyben, a régi útelágazás mellett. A sípoló zúgás egyáltalán nem zavarta Johnny éjszakai nyugalmát, kicsikora óta megszokta. A XXI. században bűvös hang volt ez minden srác számára, mely távoli országokról mesélt, és furcsa rakományokról, melyeket az első, szárazon és vízen egyforma könnyedséggel mozgó hajók szállítottak.

Nem, a légcsavarok ismerős dübörgésére Johnny már nem ébred fel, legfeljebb álma lesz kicsit nyugtalanabb. Most azonban hirtelen megszűnt a zúgás – itt, a szárazföldet átszelő 21. számú autópálya közepén. Erre már Johnny is felült az ágyában, megdörzsölte szemét, és feszülten fülelt az éjszakába. Mi történhetett? Lehetséges, hogy az egyik szárazföldi járat éppen itt álljon meg, 400 mérföldre a legközelebbi állomáshelytől?

Nos, egyet tehetett, ha meg akarta tudni, mi történt. Egy pillanatig habozott ugyan, mert nem volt ínyére szembenézni a téli zimankóval. Aztán összeszedte bátorságát, takarót csavart maga köré, óvatosan kinyitotta az ablakot, és kilépett az erkélyre.

Gyönyörű, tiszta éjszaka volt, a hold sárga fénye bevilágította az alvó vidék minden zegzugát. A ház déli oldaláról Johnny nem láthatta az útelágazást, de a régimódi épületet körbefutó erkélyen pillanatok alatt átlopózhatott az északi oldalra. Nagynénje és unokatestvére, hálószobái előtt fokozott óvatossággal haladt el; nagyon is jól tudta, mi történne, ha felébresztené őket.

A ház azonban némán aludt a téli éjszakában, és kellemetlen rokonai közül egyik se moccant, amikor lábujjhegyen elment az ablakuk előtt.

A következő percben aztán már el is felejtette őket, mert kiderült, hogy nem álmodott!

A légpárnás hajó maga mögött hagyta a széles útelágazást, és néhány száz méternyire az autópályától, villogó lámpákkal, mozdulatlanul feküdt a földön. Johnny teherszállítónak vélte, mivel csupán egy megfigyelő fedélzete volt, az is csak egy részét képezte a 150 méter hosszú járműnek. Johnny magában önkéntelenül is egy óriási vasalóhoz hasonlította a hajót – csakhogy ezen a hosszanti fogantyú helyett egy keresztirányú, áramvonalas híd volt, a hajó orrától körülbelül 50 méterre. A híd fölött vörös vészfény villogott, figyelmeztetve minden más, esetleg arra vetődő hajót.

„Valami baj történhetett vele – gondolta Johnny. – Vajon meddig marad itt? Lesz-e annyi időm, hogy odarohanjak, és igazából megnézzem?” Sohasem látott légpárnás hajót közelről, leállítva pedig még egyet sem! Messziről sem sokat látni belőlük, amikor óránként 300 mérföldes sebességgel zúgnak tova.

Pillanatok alatt határozott. Tíz perccel később, miután magára kapkodta legmelegebb ruháit, óvatosan kinyitotta a hátsó ajtót. Amikor kilépett a fagyos éjszakába, nem is sejtette, hogy utoljára lépi át e ház küszöbét. De ha sejti, se bánta volna.