1.
A húr pendülését néma száguldás követte, az átalakulás ideje: a jelentéktelen kőrisvessző egy pillanatra élét és halál urává válhatott, de mire átszelte az arénát, sorsa megpecsételődött, dolgavégezetlenül vásott el a palánk oldalán.
Még huszonöt lépés! Ha nem ütjük ki a számszeríjászukat, sohasem érek oda!
A boszorkánymester a kvadránsokat elválasztó ajtó mögé vetődött. A három ujjnyi vastag, vasalt szárny megnyugtató védelmet jelentett a lövedékek ellen, melyek közül a legutóbbi alig két arasszal vétette el a célt. A viadal kezdete előtt felhajtott Hatalom Itala csak most kezdte éreztetni hatását, Drayen levegő után kapkodott, az elnyűhetetlen vászonból szabott köpenye ólomsúllyal húzta a vállát. Tudta, hogy míg a csapat megmaradt tőrvetője nem semlegesíti a számszeríjászt, semmi esélye a továbbjutásra. Most volt először alkalma arra, hogy megpihenjen. A viadal jó néhány perce tartott már, ám egyik fél sem fedte fel igazi ütőkártyáit.
Drayen körbehordozta tekintetét a zsúfolt stadionon - nem először bánta, hogy az iskolák belső viadalaira is beengedik a városban lézengő, vért kívánó csőcseléket. Igaz, erre a viadalra különösen borsos áron adták a belépőket, még a legtávolabbi sorokban ülők is tizenöt aranyat fizettek a látványosságért. A küzdelem a leghíresebb viador-boszorkánymesteri iskola, az Ascens Morga beavatotti címének elnyeréséért zajlott. Ez volt a főváros őszi ünnepségsorozatának csúcspontja, a viadalok viadala. A díszpáholyból ő császári felsége Shulur fölé nyújtott jobbja, a helytartó sem hiányzott - ez volt az egyetlen gladiátorviadal, melyet minden évben kitüntetett jelenlétével. Bár felbukkanását főként a hagyománytisztelet indokolta, nem vitatta senki, hogy a legnagyszerűbb küzdelmek itt és ilyenkor zajlanak: mindkét résztvevő boszorkánymester tudásának legjavát nyújtotta. A Belső Körbe beavatást váró volt a kihívó, akinek kihívását egy, már beavatott boszorkánymester fogadta el. A szerencsés kihívók diadalt arattak, s maguk is beavatottakká váltak - a többiek holtan vagy egy életre megalázottan tűntek el a gigantikus város mindent közönyösen befogadó forgatagában. A győztes csapat többi tagja számára a drágakövekben kifizetett jutalom, no meg a dicsőség volt a fontos: maga a helytartó adta át az év viadorainak járó színarany kiméraszobrot.
A tömeg moraja, az aréna közepén egymást méregető gladiátorok zaja tompának hatott, a szürke ég alatt zúgó szél só és tenger illatát sodorta a belvárosba a kikötő felől. A boszorkánymester fejében egymást kergették a gondolatok, mérlegelt és tervezett kapu nyújtotta menedékében.
A viadal eddig egy-egy tőrvetőjébe került mindkét csapatnak. Az ellenfélé a viadal kezdetén egy szemvillanás alatt a legkülső íven termett, Drayen kénytelen volt erejének javát az ő semlegesítésére fordítani.
Először rövid időre megvakította, majd villámmágiával tette teljesen ártalmatlanná. A tőrvetőt körbefonták a kékésen derengő energianyalábok, láncinge nem eresztette a boszorkánymester tenyerében felhalmozott energiát - mire a mana elillant, teste magatehetetlenül zuhant az aréna homokjába. Drayen csapatának tőrvetője csúfabb véget ért: egy számszeríj mérgezett lövedéke combon találta, s egy bujkáló tőrforgató tüstént átvágta a torkát.
Az ellenfél boszorkánymestere, az Iskola mesterének jobbkeze, Gaonal eleddig semmilyen látható varázslatot sem alkalmazott, erejét minden bizonnyal a gladiátorra tartogatta. Igaz, mostanáig nem jutott közelebb a központi küzdőtérhez: a számszeríjász egyetlen feladata az ő helyhez kötése volt. A Drayen által fogadott stratéga utoljára két éve vett részt viadalon, s ez érezhető volt gondolkodásán is. Lassan működésbe lépő kahrei szerkezetre hasonlított, melynek fogaskerekei egyre gyorsabban forognak, de valódi teljesítményüket csak órák alatt érik el - restsége miatt a fiatal boszorkánymester és társai minduntalan lépéshátrányba kerültek. Drayen energiái kimerülőben voltak, a viadalon használható méreg még érintetlenül várta áldozatát a számszeríjász fekete tollú lövedékének hegyén.
Újabb esélyt jelenthetett volna az arénában elhelyezett Hatalom Italának megszerzése, a folyadékot rejtő láda és a boszorkánymester közt azonban még mindig ott volt az a bizonyos huszonöt lépés. Drayen már majd' egy perce várt, de a számszeríjász továbbra is őt figyelte. Csapatuk stratégája jó ideje hallgatott megvakult talán az ostoba? A szabályok szerint ő is támadható volt, de mostanáig nem próbálkoztak a kiiktatásával. Drayen nem várhatott tovább; megtisztította tudatát a felesleges gondolatoktól, és meditációba kezdett.
Szellemének energiái tapogatózó csápokként keresték a tőrvető elméjét, a harcos mentáltestén a kapcsolat kialakulásának pillanatában remegés futott végig.
Kösd le a számszeríjász figyelmét! - szólt a boszorkánymester rövid üzenete. Nyilván célhoz ért, mert . bár Drayen búvóhelyéről semmit sem láthatott, a következő pillanatban az ellenfél stratégájának hangja szinte robbant a tudatában:
Íjász, tőrvető! Ellenséges tőrvető a külső íven! A toronyhoz közelít!
Drayen elégedetten nyugtázta a fordulatot. Tőrvetője ravaszabb volt a vártnál: nem az íjászt rohanta meg, hanem a stratéga tornya felé indult. A székbe kötözött irányító jobban féltette saját életét a győzelemnél, azonnal mozgósította a számszeríjászt és saját tőrvetőjét. Elérkezett a roham folytatásának pillanata. A ládát, benne a Hatalom Italával, a kvadránsokat elválasztó kapu tövében helyezték el - már ha legalább ezt jól látta az a lassúvíz stratéga, akihez - ha átvészeli a küzdelmet - lesz pár keresetlen szava.
A boszorkánymester futásnak eredt, s már látta a célt, mikor az ívet követő kanyar túlsó felén felbukkant a másik köpenyes alak. Gaolan szintén az italért futott. Drayen gyanította, hogy egyidőben érnek majd a ládához, és mert irtózott a dulakodástól, más eszközhöz folyamodott. Mentális energiáinak maradékát egy pontba sűrítette, majd felszabadította; a lökés a támaszkodó lábán érte a görnyedten futó alakot, aki hatalmasat zuhant, és j ókorát csúszva terült el a homokban. Szitkozódott, Drayen azonban nem foglalkozott többé vele. Ahogy elérte a tölgyből szegelt ládát, feltépte a fedelet. Legnagyobb meglepetésére saját tükörképe nem egy, hanem egy tucat üvegcséről visszaverődve nézett vele farkasszemet.
- Tharr nevére! Kibelezem a rohadékot, aki ezt kiagyalta! - Tudta, hogy a fiolák közül csak egy tartalmaz mágikus italt, a többi a játék része csupán - játéké, melyben a dicsőség a tét, a szabályokat pedig látványosságra és újdonságra éhes arénamesterek írják. Nem maradt ideje mindet összeszedni - elvinni különben sem tudta volna őket -, mert Gaonal máris feltápászkodott, hátradobta csuklyáját, és két kezét fenyegetően maga elé emelte. ~ Arca megcsúfolása volt az emberi szépségeszménynek: egy szerencsétlen kimenetelű kísérlet lett a veszte, ennek átkát nyögte az alig negyven esztendős testbe zárt, megkeseredett lélek. A tompán csillogó, vérben úszó szemeket évszázadosnak rémlő ráncok övezték, melyek között soha be nem forradó hegek éktelenkedtek. Minden mozdulatra megvonaglottak arcán a bőr alatt futó izmok, a testet át- meg átjáró fájdalom minduntalan utat talált a boszorkánymester elméjébe. A repedezett ajkak lassan szétváltak, a szavak úgy buggyantak ki Gaonal torkán, akár láp mélyéről a gázbuborékok:
- Nalreth sarras al ghaz... hang laorrak...
Drayen megrökönyödve ismerte fel a mágikus litániát, mely kővé dermeszti a szívet, s azonnali, kínos halálnak adja áldozatait. Tudta, hogy az Iskola viadalain, ahol ugyanazon rend mesterei mérik össze tudásukat; ritkán alkalmaznak halálos formulákat a másik boszorkánymester ellen - Gaonal mégis erre készült. Drayen további gondolkodás nélkül rántotta elő, küldte útjára egyetlen fegyverét, a köpenyét összefogó selyemövbe rejtett tőrt. A dobásra súlyozott penge két pördülés után került egyensúlyba, megállíthatatlanul száguldott célja felé, és a fekete mester bal vállába csapódott.
Gaonal hátratántorodott. A varázslat zárszava száraz köhögésbe fulladt; a már-már tapintható sűrűségűvé szövődött energia egy szemvillanás alatt, robbanásszerűen oszlott el a levegőben. A megzavart boszorkánymester hitetlenkedve meredt a tőrre, mely keresztvasig hatolt ~ kulcscsont alá, vérrel árasztva el köpenyét. Köhögve ragadta meg a markolatát, és kirántotta. A vérzés erősödött, hasztalan igyekezett köpenye vásznával csillapítani. Látta, hogy Drayen is varázsolni készül, de nem várta meg a végeredményt: kapkodva fedezéket keresett az ívet felosztó ajtók egyike mögött.
Drayen térdre hullott a láda mellett. Azt latolgatta, hogyan válassza ki a mágikus folyadékkal teli üvegcsét a többi közül, mielőtt az ellenfél számszeríjásza ismét célba veszi. Gaonaltól az elkövetkező néhány percben nem várt ellentámadást - valami azt súgta neki, sikerült óvatosságra intenie. De mi lesz ezekkel a nyavalyás üvegekkel? Kiigya mindet? Az egyik megtenné a kívánt hatást, de nem kizárt, Hogy egy másikba - netán az összes többibe - kínmérget töltött a túlbuzgó arénamester. Az ezt követő ötlet különösnek tűnt, de Drayen úgy döntött, megér egy rövid litániát. Felidézte a folyadékok pusztításához használatos szavakat, majd kántálásba kezdett. Az ősi nyelv szavai cseppet sem voltak dallamosak, mindegyikük reccsenő csapást mért a valóság szövedékére, a zárszó pedig teljessé tette az energiát anyaggá sűrítő kapcsok felbomlását. Az üvegcsék közül tizenegy megremegett, a semmivé váló folyadék helyén támadó űr szinte beszippantotta a fiolákat záró dugókat. A tizenkettedik azonban, mivel tartalmát a mágia esszenciája itatta át, dacolt a litániával. A pusztító erő ártalmatlanul oszlott el körülötte, megváltozott természete védelmet jelentett a közönséges folyadékokra ható mágia ellen. Drayen torz vigyorral kapta fel a megmaradt üvegcsét, kinyitotta, majd - bár gyűlölte az érzést - nyelni kezdte a tartalmát. A szirupsűrű lötty csak kínos lassúsággal volt fogyasztható, égette a nyelvét és a torkát, túlszárnyalta még a dzsad fűszerek, a karcos hazai pálinka hatását is. Mart, mintha az ember tömény savat nyelt volna, keserű volt, akár az epe, de ahogy a gyomorig szivárgott, kiterjesztette hatalmát az egész szervezetre. A testet és lelket összekötő energiát, magát a nyers életerőt csapolta meg, alakította és formálta a boszorkánymester eszközévé, melynek segítségével kivonhatta a mindent átitató mágiát környezetéből. Drayen érezte a testét át- meg átjáró gyengeség hullámait. Szédült, mint mindig, mikor elméjét mágikus energiával kívánta feltölteni. Lassú, egyenletes lélegzetvételekkel igyekezett úrrá lenni émelygésén, majd figyelmét ismét az arénára irányította.
A központi küzdőtéren a két gladiátor tusája továbbra is kiegyenlítettnek látszott. Egyikük, Axen Naorn, aki Drayen csapatának tagja volt, vértként csupán alkarvédőket és sodronyinget viselt, fegyverként két kisebb fejű, "páncélnyitogató" csatabárdot forgatott. Abaszisz szülötte volt, ott járta ki a stadionban küzdők és az élet iskoláját. Bajnoka volt az ember ember elleni küzdelemnek, de nem ismerte igazán sem a boszorkánymesteri mágiát, sem a toroni rendszerű viadalt: Drayen egy shuluri fogadóból váltotta magához, ahol ki kellett volna fizetnie a szétvert berendezés árát. A fegyveresek már-már elvezették, mikor a boszorkánymester közbelépett, és pénzével - no meg az Ascens Morga beavatottjainak tekintélyével - megóvta a gyalázattól. A külhoni gladiátor izmai görcsösén feszültek láncaiban, csak akkor nyugodott meg, mikor Drayen értésére adta, hogy egyetlen párharccal kiegyenlítheti adósságát. Nem mintha vágyott volna a shuluri arénában való megmérettetésre - erre igazában senki nem áhítozott -, de eléggé kijózanodott már ahhoz, hogy felismerje, nincs választása. Döntését többször megbánta már; miután ismertették vele a viadal szabályait. Hazájának tiszta küzdelmeiben szó sem lehetett arról, hogy a két harcos erején és tapasztalatán kívül fekete mágia, méreg vagy palánk mögül kilőtt nyílvessző döntse el a harc végkimenetelét. A toroni viadalban persze nem egyének, hanem csapatok küzdöttek egymással, itt a mágikus praktikáknak éppolyan jelentős szerep jutott, mint az árnyékban lopakodó, ajtók és palánkok mögött rejtőző tőrvetőknek. Minden csapat egy gladiátorból, egy számszeríjászból, egy boszorkánymesterből; két tőrvetőből és egy, a támadási metódusokat összehangoló stratégából állt. A központi küzdőtéren csak gladiátorok harcoltak, ide más nem léphetett be. A csapattagokat ívben körbefutó palánkok választották el egymástól - ezeken az íveken, és a stadion negyedei, a kvadránsok határain csak ajtókon keresztül lehetett átjutni. Az a csapat veszített, melynek gladiátora elsőként vált harcképtelenné, de gyakorta megesett, hogy mindkét fegyverforgató holtan maradt az aréna homokján.
Naorn ellenfele, egy tagbaszakadt, kopasz obsor szintén több viadal hőse lehetett. Testén egymást érték a kígyóként tekergő forradások, haját is mintha tűz égette volna le a sötéten csillogó koponyáról. Gladiátorvértje kopottas volt ugyan, ám nemesabbitból készült, igazi viador az efféle holmit nem cserélte volna el szinte semmiért. Balján élezett peremű pajzson; jobbjában fogazott pengéjű kardon tört meg a lenyugvó nap rőtes fénye. A két harcos csak "kóstolgatta" egymást, néhány kisebb, szinte véletlen találatot leszámítva vért sem fakasztott még. Egyelőre nem a győzelem, csupán a győzelemhez vezető út feltérképezése volt a cél - az erők beosztása a másik mozgása, iskolázottsága és harcértéke alapján. A pajzson több horpadás, az egyik alkarvédőn harántrepedés jelezte, hogy a csapások ennek ellenére sem épp kíméletesek.
Drayen tovább fürkészte a stadiont. Gaonal továbbra sem került elő, valószínűleg vérző sebét nyalogatta valamelyik ajtó fedezékében. Korai lenne leírni, de egy időre talán elvesztette a harci kedvét. Az ellenséges számszeríjász még mindig a tőrvetővel bajlódott, Drayené pedig arra várt, hogy kiderüljön: mérgek, villámmágia vagy rontások ellen védő amulettet viselt az égett fejű gladiátor. Axen tartotta magát, de az máris nyilvánvalóvá vált, hogy vetélytársa egyike a legjobbaknak. Nőttön nőtt a felfordulás, a stratéga pedig még mindig hallgatott.
Először róla kell mindent megtudnom, gondolta a boszorkánymester. Gyorsan kell cselekednünk; míg Gaonal lapul, kivívhatjuk a győzelmet, de ehhez... valakinek össze kell fognia a csapatot!
Drayen felnyitotta harmadik szemét, tekintete a torony tetején kuporgó stratéga auráját kereste. A székben ülő alak az asztrál- és mentálsíkon alig volt jelen, de élt. Aurája halványodni látszott, de másként nem változott, még az elméjét övező pajzsok is a helyükön voltak. Alszik, döbbent rá a boszorkánymester. Tharr nevére! Ennyire nem lehetett unalmas odafent ülni!
Kinyúlt az érzelmek síkján, megpróbált átjutni a stratéga pajzsán, hogy felrázza álmából az öreget. Kísérlete azonban kudarcba fulladt, a stratéga érzéketlen volt mindenfajta tudati behatásra: valószínűleg nem mágia, hanem méreg hozta el számára a megnyugtató, ám minden bizonnyal álmatlan eszméletlenséget. Ezért hallgatott hát, ezért nem indítottak ellene egyetlen támadást sem! Mivel sem tőr, sem számszeríjvessző nem érte, Gaonalnak kellett valamilyen itt létrehozott légiméreggel elkábítania. Ezért kellett neki is a Hatalom Itala: mágiájának jelentős részét arra áldozta, hogy ártalmatlanná tegye a stratégát. Ezek szerint már nem jelent túl nagy fenyegetést. Ámbár... Drayen az ajkába harapott.
Csigavér, gondolta. Csúnyán megsebezted, nem jutott Italhoz, a mérgét is elhasználta. Ha eszednél maradsz, győzhettek - a stratégával vagy nélküle, voltaképp egyre megy.
Újra végigfutott a gondolatmeneten, bízva abban, hogy egyik feltételezés sem bizonyul tévesnek. Ha melléfog, nem csak a játszmát, a beavatás esélyét veszíti el, hanem az életét is. Ki kell használnia, hogy Gaonal tehetetlen - az ellenséges stratéga, legyen bár a legjobbak közül való, puszta szavakkal nem védheti meg a gladiátorát. Beljebb kell jutni, közelebb a gladiátorokhoz, és addig próbálkozni, míg valamelyik mágikus módszer sikerrel nem jár. Az égett fejű biztosan védve van a mérgek ellen, de hogy a rontások vagy a villámok lennének-e hatásosak ellene, azt csak egy-egy próba döntheti . el. Először mindenképp a számszeríjásztól kell megszabadulni - ostobaság lenne belevágni a dologba; míg erre figyel.
Drayen újabb mentális üzenetet küldött a tőrvetőnek:
Húzódj vissza! Üzenem a számszeríjászunknak, hogy használja a mérgezett vesszőt - a cél az ellenséges lövész. Siess!
Bízott benne, hogy a tőrvető sikerrel jár; a számszeríjász nem tudta volna másképp fogadni az üzenetet. Ezalatt a gladiátorok mind jobban kiismerték egymás stílusát. Szaporodtak a sebek mindkét oldalon, de komoly, küzdelmet eldöntő találat még mindig nem esett. Az összecsapásba eddig egy-két kósza számszeríjvesszőn és elhajított tőrön kívül egyáltalán nem avatkoztak be a csapattagok, így az ember ember elleni küzdelem hangulatát semmi sem törhette meg. A homokban táncoló fegyverforgatók számára lassan elvesztek a palánkok, a boszorkánymesterek, a stratégák - csak ők ketten voltak, no és a közönség. Tompa hullámokban ért el hozzájuk a csapatokat éltető sokaság moraja, a számtalan torokból eggyé forró,. jelentéssel nem, csak érzelmi töltéssel bíró zsivaj. Elemükben voltak mindketten, minden mozdulatukat a hatásosság és a látványosság sokszor ellentmondó kettőssége vezette. A két csatabárd rohamát pajzs és penge akasztotta meg, a kopasz kardjának éle pedig legtöbbször az alkarvédők egyikén vásott el.
Drayen a kapu árnyékában várakozott, míg meg nem hallotta a hördülést. Óvatosan kitekintett a szárny mögül, s még látta, mikor az őt eddig szemmel tartó számszeríjász el tűnik a palánk mögött. A rá kilőtt vessző nem ejtett komoly sebet, csupán egy karcolást a bal felkaron, két-három ujjnyival a lelógó sodronying szára alatt. Az íjász ingujján repedés jelezte a találat helyét, mely alól vér szivárgott a vászonra. A megsebzett harcos úgy dőlt el, akár egy alapját vesztett kőoszlop: minden izmát megbénította a gyorsan ható méreg, még arra sem volt ideje, hogy kezét óvón arca elé emelje. Drayen elégedetten sóhajtott fel - végre elérkezett a támadás ideje.
A tőrvetőnek most azt az utasítást adta, hogy próbálja útját állni az ellenfél tőrvetőjének - így biztosan eljuthat a legbelső ívig, ahonnan már alkalmazhat mágiát az égett fejű gladiátor ellen.
Otthagyta fedezékét, és futásnak eredt. A számszeríjász tűnődve kísérte tekintetével; elgondolkodott, hogyan tovább. A gladiátorok párharcába csak nagy kockázattal avatkozhatott volna be: a sebesen forgó, helyet és helyzetet változtató harcosok közül Axent pont olyankönnyen eltalálhatta volna, mint a kopaszt. A boszorkánymestert, Gaonalt sehol sem látta, végül úgy döntött, inkább a tőrvetőnek segít, és az átellenes ívre koncentrálta figyelmét.
Drayen már-már az egymást kerülgető gladiátorok oldalába került, mikor egy kivágódó palánkajtó mögül Gaonal rontott neki. Ívelt pengéjű tőrrel támadott, tekintetéből sütött a düh és a fájdalom. Sebére rögtönzött kötést készített, így lehetett elég ereje a támadás végrehajtására. Vasa oly fürgén csapott le, hogy Drayen nem is gondolhatott hárításra, csak kifordulásra. A gerincének irányzott döfés lecsúszott a bal vállán, hosszú sebet ejtett rajta, majdnem könyökmagasságig. Drayen lendületét kihasználva igyekezett ártalmatlanná tenni az Iskola mesterét, s jobb könyökével hatalmas ütést mért az orrcsontjára: A magatehetetlen test porvihart kavarva zuhant az aréna homokjába.
Gaonal véráztatta köpenye kettényílt, láthatóvá téve a szikkadt nyakban függő medált - egy rontásoktól védő talizmánt. A helyzet így végképp tisztázódott: a gladiátor nyakában csak a villámoktól védő amulett lehet.
Ezzel végképp eldőlt a viadal sorsa, noha mindkét gladiátor talpon volt még. Drayen megállíthatatlanuk tört a két harcos felé, karjának vérző sebével sem törődött többé -tudta, a viadal után sokkal jobb ellátásban részesül annál, amit most rögtönözhetne.
Amint elérte a belső küzdőteret, hozzákezdett a testet megbénító igék megidézéséhez. Az ősi szavak már-már önálló akarattal törtek fel a torkából, a formálódó sötét örvény szinte láthatóvá vált. A zárszó útjára bocsátotta a mágiából szőtt parancsot, mely a pillanat törtrésze alatt csapott le a kopasz gladiátorra.
Gyengeséghullámmal kezdődött, majd a végtagok váltak egyre nehezebbé, végül még az ólomsúlyú szemhéj mozdítása is lehetetlen feladattá vált - Drayen állapotról állapotra ismerte; a toroni harcos érezte a hatást. Végül a több kisebb sebből vérző test megmerevedett; állásának stabilitását mi sem bizonyította jobban annál, hogy fel sem dőlt, kezében egyenesen állt a fogazott penge. Axen lassan előrelépett, a két csatabárd egyszerre indult útjára, hogy véget vessen a viadalnak.
A fémes pendülést roppanás követte, ahogy a toroni acél engedett - a markolat meg sem mozdult a szoborrá merevedett férfi kezében, miközben a penge három részre hasadt. A stadionban ülők, már tudták, hogy a küzdelem véget ért - bár többen értetlenül nézték, hogy az abasziszi fegyver nem a fejre sújt le. A győzteseket éltető kiáltások hullámként futottak végig az arénán, míg egyesült az első és utolsó sorok hangja is, összeforrt diadalhimnusszá emelve az eddig megfoghatatlan morajt. Axen elég arénában küzdött már ahhoz, hogy ismerje a közönséget: tudta, hogy a győzelem ezen néhány pillanata csak az övé - ezalatt dől el, hány fogadóban vendégeskedhet ingyen, hány nő omlik majd kéretlenül a lábai elé az elkövetkező egy-két hét során. Sejtette, akkor aratná a legnagyobb sikert, ha végezne tehetetlen ellenfelével, vagy megvárná, míg az élet visszaköltözik az izmokba, és eljátszadozna a fegyvertelen gladiátorral, mielőtt csatabárdjaival befejezné a munkát - mégsem így tett, hisz eleget verekedett már hazájában ahhoz, hogy vérévé váljék az íratlan törvény: "Ne olts ki védtelen életet!" Leengedte a bárdokat, tisztelgett fegyvereivel, majd az aréna kapuja felé indult. Figyelmét nem kerülte el, hogy a harcképtelen obsor felé háromfelől is kámzsás alakok sietnek - az ellenfél a jelek szerint nem vállalta magára a gyógyítással járó költségeket. A tömeg elcsendesedett, majd, ahogy a kámzsások egyikének tőre megvillant, harsány üdvrivalgásban tört ki megint. A kopasz gladiátor egy mozdulattal, egy hanggal sem esdekelt kíméletért: noha legyőzték, halála badr'cyahként jegyeztetik majd az aréna évkönyvébe, végső próbatételének tanúi pedig tisztelettel emlegetik nevét - legalább a következő alkalomig.