A legendák többsége véres háborúkról és öldöklő csatákról szól; ez az a környezet, amelyben a reménybeli hősöknek és bajnokoknak leginkább alkalmuk nyílik kiemelkedni a szürke tömegből. Persze a fegyveres harc nemcsak az emberi nem előjoga; ősrégi találmány ez, egyidős az első istenekkel, akiket - a nékik hódoló fajokkal együtt - rég elnyelt már a feledés ködfátyla. És a letűnt korok háborúi gyakran gyilkosabbak és kegyetlenebbek voltak a mostaniaknál, hiszen az óidők gyermekei vívták őket, akiknek az ereiben még sűrűbben lüktetett a vér; eredetük közelebb esett a teremtés hajnalához. Némelyek közülük istenekhez, mások démonokhoz voltak hasonlatosak, s ez már a kezdet kezdetén elvetette közöttük a viszály csíráit.

Az alább következő történet az elf-aquir háborúk egyik epizódját beszéli el, még azokból az évszázadokból, amikor Ynev földje nem ismerte az emberi láb súlyát. Ha maga Ranagol létezett egyáltalán, Krán még csupán homályos gondolat lehetett az elméjében. Ám azon a vidéken, ahol majdan létre fogja hozni sötét birodalmát, már ekkoriban is véres harcok dühöngenek. Ezüstkardú Fraien, az óelfek mitikus bajnoka tusázik nagy ellenfelével, a bölcs és kiismerhetetlen Sard Nagyúrral...