Pompeius
hajóján; Misenum mellett
Zene. Szolgák terítenek.
1. SZOLGA.
Mindjárt jönnek. Kettő vagy három már is gyöngén áll a lábán; a
legkisebb szél elfújná.
2. SZOLGA.
Lepidus már olyan, mint a pipacs.
1. SZOLGA.
Hiszen valamennyiért neki kellett inni.
2. SZOLGA.
Mihelyt egyik a másiknak valami gyöngéjét érinti, felkiált:
„Hagyjuk azt!” Azokat kibékélteti egymással, magát a pohárral.
1. SZOLGA.
Annál nagyobb meghasonlásban van öntudatával.
2. SZOLGA.
Így jár, a ki nagy urakkal eszik cseresznyét egy tálból. Jobb egy
nádszál, mely semmit se használ, mint a csatabárd, ha nem birok
vele.
1. SZOLGA.
Nagyra hivatva lenni, minek meg nem felelhetünk, csak olyan, mint
üres gödör a szem helyén, a mi éktelenül eltorzítja az arczot.
Harsonák. Caesar, Antonius, Lepidus, Pompeius,
Agrippa, Mecaenas, Enobarbus, Menas, Tisztek, Kiséret
jönnek.
ANTONIUS.
Úgy tesznek: a piramis lépcsein
Mérik meg a folyót: s ha mély, közép,
Avagy sekély, tudják, hogy a szerint lesz
Bőség, vagy éh. Minél magasb a Nil,
Árjában, annál jobb; és ha leszál,
Csak vetni kell az iszapos határba
S dús aratást ad.
LEPIDUS.
Mondják, különös
Kigyókat is találni ott.
ANTONIUS.
Igen.
LEPIDUS.
S kigyóitokat csak napotok heve költi ki iszapotokból? S
krokodilusaitokat is?
ANTONIUS.
Biz úgy.
POMPEIUS.
Üljünk le – Bort még! – Egészségedért,
Jó Lepidus!
LEPIDUS.
Nem vagyok oly jól, mint kellene, de azért állok elébe.
ENOBARBUS.
(félre). Míg el nem alszol; akkor meg
lefekszel!
LEPIDUS.
Valóban, úgy mondják, azok a Ptolemaeus pyramisai remekek. Tréfa
nélkül, hallottam.
MENAS
(halkan).
Pompeius, egy szót –
POMPEIUS
(szintúgy) Súgd fülembe. Mi az?
MENAS
(szintúgy).
Kelj föl vezér s kérlek kövess, csupán
Egy szóra.
POMPEIUS
(szintúgy).
Várj, azonnal. – E pohárt Lepidusért!
LEPIDUS.
Miféle szerzet az a krokodil?
ANTONIUS.
Egészen saját alkotással bír. Épen olyan vastag, a milyen.
Magassága akkora, mekkora. Saját érzékeit használja; önnön
táplálékával él, s ha alkatrészei föloszlanak, más lény lesz
belőle.
LEPIDUS.
Milyen szinű?
ANTONIUS.
Sajátságos szine van.
LEPIDUS.
Különös féreg lehet.
ANTONIUS.
Az ám. És könyei nedvesek.
CAESAR.
Vajon megelégszik-é e leírással?
ANTONIUS.
Nagyon követelőnek kéne lennie, ha nem, a Pompeius által rá
köszöntött poharak után!
POMPEIUS.
(Menashoz halkan.)
Hallgass; akaszszanak fel! Ilyet, itt
Beszélni! Menj, menj! – Hol van serlegem?
MENAS.
(szintúgy).
Ha jó szolgálataim méltók reá:
Hallgass ki. – Jőj.
POMPEIUS.
(szintúgy).
Őrült vagy. – No’s, mi baj?
(Félre vonúlnak.)
MENAS.
Mindig híven szolgáltam ügyedet.
POMPEIUS.
Hívem valál. No’s aztán? – Ej, urak!
Vígan.
ANTONIUS.
Vigyázz ez ingoványon, el ne
Sülyedj, jó Lepidus.
MENAS.
Akarsz egész
Világnak ura lenni?
POMPEIUS.
Mit beszélsz?
MENAS.
Akarsz a világ ura lenni? – No’s?
POMPEIUS.
Hogyan lehetnék?
MENAS.
Megvan, csak akard.
habár szegénynek vélsz is, én vagyok,
Ki egy világot adhatok neked.
POMPEIUS.
Részeg vagy-é?
MENAS.
Nem, Pompeius, magam’
Megtartóztattam a pohártul én.
Ha mersz: te lészsz a földnek istene;
S mit ég határol, tenger tart, tied
Mind, csak akarnod kell.
POMPEIUS.
Mondd, mely úton?
MENAS.
E három úr, e fő-vetélkedők,
Hajódon ülnek. Szólj, s horgonyt szedek;
A sík tengerre érve, torkukat
Messük, s tied minden!
POMPEIUS.
Meg kell vala
Ezt tenned és nem szólanod. Ha én
Teszem: czudarság. Tetted volna te:
Csak jó szolgálat. Nálam, tudd meg azt,
Nem a haszonra néz a becsület,
De megfordítva. Mért árulta szád
A tettet el? Ha tudtomon kivűl
Tevéd: utóbb helyeslém, míg így
Kárhoztatom. – Felejtsd el és igyál!
MENAS
(félre).
Így nem kisérem bágyadt csillagod’
Tovább. Ki elszalasztja, mit keresve, föllelt:
Meg nem találja többé.
POMPEIUS.
Lepidusra
E serleget!
ANTONIUS.
Vigyétek partra őt. –
Állok helyette, Pompeius.
ENOBARBUS.
Ezt rád köszöntöm, Menas!
MENAS.
Tartson isten!
Jó Enobarbus!
POMPEIUS.
Szinig a pohárt!
(Lepidust egy szolga kiviszi.)
ENOBARBUS
(rá mutat).
Ez ám erős legény!
MENAS.
Miért?
ENOBARBUS.
A föld
Egy harmadát elbirja vállain.
MENAS.
E harmad ittas hát. Bár lenne mind,
S fordúlna föl.
ENOBARBUS.
Igyál s forogj te is.
MENAS.
Jer!
POMPEIUS.
Ez nem egyiptomi lakoma!
ANTONIUS.
Nem is sok hijja! Üssük össze, hó!
Ezt Caesarért!
CAESAR.
Bízvást elengedem.
Nagy munka ez: agyam’ folyvást mosom,
S mind szennyesebb.
ANTONIUS.
Ej! engedj az időnek!
CAESAR.
Parancsolj néki – s ott leszek! Szivesben,
Mint ennyit inni egyen, böjtölök
Négy nap.
ENOBARBUS.
Dicső vezér! eljárjunk-e
Bacchus-táncunkat itt, e lakoma
Díszére?
POMPEIUS.
Járd el, kérlek, jó vitéz!
ANTONIUS.
Fogjunk kezet hát, körbe mind, a míg
A bor hatalma édes és szelid
Lethébe nem merít!
ENOBARBUS.
Fogjunk kezet!
Fülünket ostromolja riadó
Zene. Én elhelyezlek; e fiú
Dalolni fog; s a végsort minden ember,
A hogy csak birja, úgy kiáltsa rá.
(Zene. Enobarbus a kört rendezi.)
DAL
Jöszte, vastag borkirály,
Pisla Bacchus, ide állj!
Bút, gondot a bor elnyelend,
Fejünkön a venyíge leng;
Igyunk, míg a világ kereng!
MIND.
Igyunk, míg a világ kereng!
CAESAR.
Mi kell több? – Jó éjt Pompeius!
(Antoniushoz) Baráton,
Hadd vigyelek magammal; a komoly
Ügyek nem szivelik e léhaságot.
Jerünk, urak! – Már égnek arczaink.
Hős Enobarbus is gyöngébb a bornál.
Nyelvem töri a szót; e bősz tivornya
Kivett magunkból! Mit mondjak tovább?
Jó éjt! – Derék Antonius, add kezed’!
POMPEIUS.
Meglátom majd, mit tudtok szárazon!
ANTONIUS.
No, majd! – Kezed’, uram!
POMPEIUS.
Antonius!
Apámnak háza kezeden! – De mit?
Barátokká levénk! – Le a naszádba.
ENOBARBUS.
Vigyázzatok, hogy el ne csúszszatok.
(Popeius, Caesar, Antonius, Kiséret
el.)
Én nem szállok ki, Menas!
MENAS.
Jőj az én
hajószobámba! Rajta, még zenét.
A húr sikoltson! Dob peregjen!
Eh, Hadd hallja Neptun, mint veszünk bucsút
Mi e nagyoktól! Akaszszák fel őket!
ENOBARBUS.
Hó! Rajta! – Itt a sapkám! –
MENAS.
Jer, vitéz, jer!
(Mind el.)