Felfoghatnánk az oligarchiát úgy, mint egyfajta, hatalom és vagyon birtoklására irányuló uralkodási vágyat.

Oligarchikus jellemű az az ember, aki, ha a népgyűlésben azon folyik a vita, kiket válasszanak meg az arkhón mellé az ünnepi felvonulás társrendezőinek, előáll, és azt bizonygatja, hogy „a tiszt betöltőit teljhatalommal kell felruházni", s ha mások tízet javasolnának, neki az a véleménye, „elég egy is, de az ember legyen a talpán"; a homéroszi eposzokból egyedül azt a sort jegyezte meg, hogy

a többire nem emlékszik; és természetesen ő szokott használni olyasfajta fordulatokat is, mint „nekünk magunknak kell összejönnünk és megtárgyalnunk a dolgot", „szakítsunk végleg a piaci csőcselékkel", „többé hivatali tisztségekért se törjük magunkat, hogy ne legyünk ilyen csürhe kényének-kedvének kiszolgáltatva", és „vagy csak ezek, vagy csak mi kormányozhatjuk a várost!" Déltájban indul el otthonról - köpenyén elegáns redők, frizurája közepesen nyírt, körmei ízlésesen levágva -, s miközben végigvonul az Ódeion utcán, így fortyognak benne a gondolatok: „A feljelentők miatt kihal az élet a városban", „a törvényszékek megvesztegetett bírái előtt mindig a rövidebbet húzzuk", „fel nem foghatom, mi csábítja azokat, akik manapság közpályára lépnek", „hálátlan a tömeg, ajándékokkal és bőkezűséggel bárki lekenyerezheti", meg hogy ég a szégyentől a népgyűlésen, ha egy toprongyos éhenkórász telepszik melléje. Felteszi a kérdést: „Mikor szabadulunk meg a közterhektől és a triérarkhiáktól, melyek koldusbotra juttatnak?"; „gyűlöletes fajzat a demagógok", mondja, s mindjárt hozzáteszi, hogy elsősorban Thészeusz felelős a városra zúdult bajokért, hiszen ő terelte tizenkét városból egybe a tömeget, ő vetett véget a királyságnak, hanem aztán elnyerte méltó büntetését, mert a csőcselék első áldozata is ő lett - és így tovább, valahányszor idegenekkel vagy vele egyívású és azonos pártállású polgárokkal akad össze.

37

nem jó ám... egy legyen úr csak - Iliász 2, 204.