9. A szégyentelenség

Szégyentelen az az ember, aki előbb elmegy valakihez, s noha épp ő károsította meg, kölcsönt kér tőle, aztán áldozatot mutat be az isteneknek, de ő maga máshol ebédel, az áldozati húst pedig besózza, és mind félrerakja; vendégségben odaszólítja az inasát, húst és kenyeret emel le az asztalról, s mindenki füle hallatára e szavakkal nyomja a markába: „Lakjál jól, Tibeiosz!"; bevásárlóútján emlékezetébe idézi a mészárosnak, ha valami szívességet tett neki, közben a mérleg mellett ácsorogva, lehetőleg húst vagy hús híján levesbe való csontot vet a serpenyőre, s ha megkapja, akkor jó, ha meg nem, felragad a pultról egy darabka belet, és nagy nevetve azzal távozik; ha vendégei számára színházjegyet vesz, a ráeső hányadot nem fizeti ugyan ki, mégis velük együtt nézi végig az előadást, sőt a másnapi előadásra gyermekeit és azok nevelőjét is eltereli; aki olcsón vásárolt holmit visz haza, arra ráparancsol, hogy egy részét neki adja át; idegenek házába megy árpát, olykor akár polyvát is kölcsönkérni, és erősködik, hogy hitelezői mindezt még szállítsák is el hozzá; de ugyancsak ő az is, aki odamegy a fürdőben lévő bronzüstökhöz, megmeríti bennük a kancsót, s hiába kiabál rá a fürdős, saját kezűleg locsolja végig magát, aztán elmenőben visszaszól, hogy végzett a mosdással, és hogy: „Ezúttal semmi borravalót nem kapsz!"