A visszataszítóság a test undort keltő ápolatlansága.

Visszataszító az az ember, aki leprától és sömörtől borított testtel és megfeketült körmökkel jár-kel, és kijelenti, hogy mindez nála „öröklött nyavalya", apja és nagyapja is szenvedett tőle, következésképp „az ő nemzetségükbe senki sem csempészheti be magát egykönnyen". Magától értetődik, lábszára örökké telides-tele sebekkel, ujjai zúzódásokkal, ő azonban ügyet sem vet rájuk, hanem hagyja, hogy elgennyesedjenek; hónalját és két oldalát majd tövig állatokéhoz hasonló, bozontos szőr fedi, fogai pedig feketék és odvasak, úgyhogy undor és utálat találkozni vele. És folytathatjuk tovább: evés közben fújja az orrát; áldozat alatt vakaródzik; ha beszélget, fröcsög a nyála; ha iszik, nagyokat böfög hozzá; az ágyban holtmocskosan hál a feleségével; a fürdőben „vérpezsdítőül" büdös olajjal kenekedik; és vastag ingben, ütött-kopott és folt-hátán-folt köpenyegben megy az agorára.

Ha anyja madárjóshoz indul, elkáromkodja magát; imába és áldozatba merült emberek között földhöz csapja az áldozati poharat, és úgy nevet rajta, mint valami felettébb szellemes csínytevésen; ha fuvolajátékot hallgat, a közönségnek ő az egyedüli tagja, aki kezével veri a taktust, együtt dúdol az előadóval, és ráripakodik a fuvoláslányra, miért fejezte be olyan hamar a műsort; és ha túl akar köpni az asztalon, a bortöltögető szolgát találja telibe.