EPILÓGUS

Adam Kopecky letette az aznapi aktákat az asztalára, és mosolyogva nyúlt a telefon után. Neki volt a legjobb állása a világon.

Producerként dolgozni egy híres séf utazó valóságshow-jában sok mindent jelenthetett volna, de Adam számára rugalmas munkaidőt, egy csendes kis irodát és folyamatos örömöt jelentett.

Ő szervezte meg a látogatásokat a műsorban szereplő családi éttermekbe, és bár néha irigyelte Besst és Neilt, akik mindig úton voltak, és minden egyes sarki büfét kipróbáltak, mégis úgy érezte, hogy az ő vérmérsékletének sokkal jobban megfelel ez a feladat. Ráadásul Bessnek és Neilnek rengeteg moslékot is meg kellett ennie ahhoz, hogy csiszolatian gyémántokra bukkanjanak, és Neil az elmúlt egy év alatt legalább tíz kilót felszedett. Adam összekalapált magának egy álló asztalt, hogy ne járjon ugyanígy az ülőmunkája miatt. És persze az is elengedhetetien volt, hogy senki ne tudja, kicsoda Bess és Neil.

Adam kedvenc napja a csütörtök volt. Aznap hívta fel a kiválasztottakat.

A műsor a következő hónapban Denver környékére költözik, és a szerencsés nyertesek között volt egy kifőzde Lakewoodban, egy belvárosi pékség és persze a kakukktojás, egy grillbár Boulder közelében. Adam szkeptikus volt, de Bess erősködött, hogy a Hideaway lesz a heti epizód csúcspontja. Amennyiben lehetséges, valamelyik pénteken szeretnének ott forgatni. Ez az étterem volt a környék karaokeközpontja. Adam gyűlölte a karaokét, de Bess hajthataüan volt.

– Ez másféle hely, mint amire gondolsz, Adam – biztosította. – Iszonyúan menő. Kívülről nem nagy szám, de nagyon meg van csinálva. Je ne sais quoi, meg ilyenek. Ráadásul a tulajdonosok nagyon fotogének. A szakácsot Nathaniel Weeksnek hívják… és azt kell mondjam, nagyon rendben van. Nem szívesen ismerem be, hogy kiestem a szerepemből, de rebegtettem neki egy kicsit a szempillámat. Semmi reakció. A pincérnő megsúgta, hogy nős. A legjobbakat mindig hamar elviszik, nem igaz? De mint kiderült, van egy jóképű fivére is. Esténként ő a kidobóember. Szerintem erre a műsorra még én is a Séffel tartok.

Egy sorozat fényképet is csinált a telefonjával. Mint már említette, a hely külső megjelenése tényleg nem volt az igazi. Bárhol lehetett volna a nyugati részen. Kicsit vadnyugati benyomást keltett, sötét fa, rusztikus hangulat. A többi fényképen olyan ételek szerepeltek, amelyek túl elegánsnak tűntek egy ilyen jellegtelen helyhez képest. Néhány fotó a szakácsról, aki annyira bejött Bessnek. Egy magas, szakállas férfi sűrű, göndör hajjal. Adam nem találta különösebben vonzónak, de mit értett ő ehhez? Talán Bess a favágókra bukik. A háttérben gyakran megjelent egy alacsony nő, rövid, sötét hajjal, de soha nem nézett a fényképezőgépbe… eseüeg ő a szakács felesége. Adam megszerezte az alkoholmérési engedély összes tulajdonosának a nevét. Nathaniel Weeks a szakács, a Kenneth nevű kidobó ember biztosan a testvére, Ellis pedig a feleség.

Adam továbbra sem volt biztos a dolgában, de a Hideaway-ért még Neil is egyértelműen lelkesedett. Állítása szerint az elmúlt három évad során ott ette a legjobbat.

Mindig volt egy b-listája szükség esetére – jelenleg egy kávézó Parkerben és egy litdetoni bisztró szerepelt rajta – de Adamnek csak ritkán kellett ezekkel kapcsolatba lépnie. A műsor alaposan fellendítette a bemutatott helyek forgalmát legalább két hónapig az epizód leadása után, és az év további részében is érezhető volt a hatása. Még saját kis rajongótáboruk is volt, amelynek tagjai megpróbálták követni a Séf útját, és minden helyre betértek, amit bemutatott. A Séf mindig hízelgően nyilatkozott ezekről a helyekről, és a műsor vasárnap esténként legalább egymillió nézőt bevonzott. A világ legjobb reklámja volt, ráadásul ingyen.

Úgyhogy Adam fel volt készülve a lakewoodi sütöde – a Whisde Pig – reakciójára. Amint bemondta a műsor nevét, a tulajdonos felsikított örömében. Adam mintha a lába dobogását is hallotta volna ugrándozás közben. Ettől mindig úgy érezte magát, mintha egy hatalmas nyereménycsekkel jelent volna meg valakinek az ajtajában.

Miután a tulajdonos lehiggadt, Adam végigvette a szokásos kérdéseket, egyeztette a hölggyel a dátumot, megadta a kapcsolattartó telefonszámát, felkészítette arra, hogy mire lesz szüksége a stábnak s a többi. A tulaj eközben folyamatosan hálálkodott neki, és néha odakiabálta a jó hírt valakinek, aki éppen bement a helyiségbe.

Adam már legalább nyolcszáz hasonló beszélgetést lefolytatott, de még mindig úgy érezte magát tőle, mint a Mikulás, és mindig hatalmas vigyorral tette le a kagylót.

A pékséggel is hasonló élményben volt része, csak az ottani vezető sikítás helyett mélyen, öblösen kacagott, és a magával ragadó nevetése őt is megfertőzte.

A Hideaway-t a végére tartogatta, mert tudta, hogy a péntek esti karaokeszeánszot egy kicsit bonyolultabb lesz megszervezni. Talán túl nagy stílustörés lenne a műsorban, de mindenesetre készíthetnek egy felvételt a vacsoráról és a fellépőkről is, majd összevágják a kettőt.

– Itt a Hideaway – szólt bele a telefonba egy női hang. – Miben segíthetek?

Adam a megszokott zajokat hallotta a háttérből. Az edények zörgését, a zöldségvágó kés kalapálását, a telefonáló kedvéért fojtottan beszélő hangokat. Amelyek nemsokára sokkal hangosabbá válnak.

– Üdvözlöm – köszöntötte a nőt szívélyesen. – Beszélhetnék Mrs. Weeksszel, vagy bármelyik Mr. Weeksszel?

– Mrs. Weeks beszél.

– Remek. Üdv. Adam Kopecky vagyok, és A nagy amerikai konyhatúra című műsor nevében telefonálok.

Várt egy kicsit. Néha eltelt pár másodperc, mire felfogták a dolgot. Találgatni kezdte, hogy Mrs. Weeks vajon sikoltozós vagy felhördülős fajta. Akár még sírós is lehetett.

– Értem – válaszolta a hölgy higgadtan. – Mit tehetek önért?

Adam zavartan felnevetett. Néha ez is előfordult. Hatalmas népszerűsége ellenére nem mindenki tudott a műsorról.

– Hát, ez egy étteremközpontú valóságshow, amelyet Séfünk…

– Igen, ismerem a műsort. – A hölgy hangjában már némi türelmetienség is csengett. – És miben lehetek a szolgálatára?

Adam egy pillanatra elakadt. A nő hangjában olyan gyanakvás csengett, mintha azt hinné, hogy át akarják verni. Vagy valami még rosszabbat akarnak tenni vele. Nem egészen értette.

Adam sietett tisztázni a helyzetet. – Azért telefonálok, mert a Hideaway-t beválasztottuk a műsorunkba. Kémeink – nevetett fel könnyedén – áradoznak az önök konyhájáról és a műsoraikról. Úgy hallottuk, nagyon népszerűek a környéken. Szeretnénk bemutatni az éttermüket, felhívni rá azoknak a figyelmét is, akik még nem hallottak róla.

Na, ettől biztosan leesik neki a tantusz. A hely tulajdonosaként biztosan elkezdi az anyagi előnyöket is számba venni a fejében. Adam készen állt az első sikolyra.

De semmi.

Szerencsére még mindig hallotta a háttérben a zörgést, a szeletelést és a dünnyögést, különben azt hitte volna, hogy megszakadt a vonal. Vagy hogy a nő lecsapta a telefont.

– Hahó, Mrs. Weeks?

– Igen, itt vagyok.

– Nos, akkor, gratulálok. A jövő hónap első hetében tervezzük meglátogatni a környéküket, és ebben az időszakban aránylag rugalmasan be tudjuk illeszteni a forgatást a menetrendjükbe. Úgy hallottam, hogy a péntek esték a legsikeresebbek, úgyhogy talán akkorra kellene terveznünk…

– Nagyon sajnálom… azt mondta, Mr. Kopeckynek hívják?

– Igen, de kérem, szólítson csak Adamnek.

– Nagyon sajnálom, Adam, de annak ellenére, hogy ez nagyon… hízelgő, nem hinném, hogy részt tudunk venni benne.

– Ó – felelte Adam megrökönyödve.

Előfordult már néhányszor, hogy nem tudtak megfelelő időpontot egyeztetni, vagy nagyon súlyos külső körülmények akadályozták meg a forgatást – esküvők, temetések, szervátültetések –, de mindig mindenki óriási erőfeszítéseket tett a műsor érdekében, és nagyon csalódottak voltak, ha nem jártak sikerrel. Egy szegény omahai asszony öt egész percig zokogott a telefonba.

– Nagyon köszönjük, hogy ránk gondoltak…

Mintha csak egy távoli rokon születésnapi meghívásáról beszélgetnének.

– Mrs. Weeks, szerintem nincs tisztában azzal, hogy milyen jó hatással lehet ez a műsor a forgalmukra. Küldhetek pár statisztikát… El fog képedni azon, mekkora különbség van a bevételekben.

– Biztosra veszem, hogy így van, Mr. Kopecky…

– Mi az, tökmag? – szakította félbe valaki mély és erőteljes hangon.

– Bocsásson meg egy pillanatra – mondta Mrs. Weeks, és fojtottabbá vált a hangja. – Majd elintézem – válaszolta a hangos embernek. – Attól a műsortól kerestek meg minket… A nagy amerikai konyhatúra.

– És mit akarnak?

– Be akarják mutatni a Hideaway-t.

Adam mély levegőt vett. Talán a többi tulajdonos másképp reagál.

– Ó – válaszolta a férfi ugyanolyan hangsúllyal, amilyet a nő is használt. Kedvedenül.

Hogy lehet ez rossz hír? Adam úgy érezte, mintha szórakoznának vele. Vajon Bess és Neil akarják megviccelni?

– Tényleg? – kiabált oda valaki messzebbről. Ez a hang is mély volt, de lelkesebb. – Be akarnak rakni minket a műsorba?

– Igen – válaszolta Mrs. Weeks. – De nehogy…

Az éljenzés belefojtotta a szót. De Adam ettől sem nyugodott meg. Semmilyen hangulatváltozást nem érzékelt a vonal túlsó oldalán.

– Akarod, hogy én beszéljek vele, tökmag? – kérdezte az első mély hang.

– Ne! Inkább velük foglalkozz – válaszolta Mrs. Weeks. – Szerintem Nathanielnek jót tenne most egy komolyabb ital. Talán a felszolgálóknak is. Ezt majd én elintézem.

– Vettem.

– Elnézést kérek a közjátékért, Mr. Kopecky – szólt bele ismét a kagylóba a nő. – És őszintén köszönöm a lehetőséget. Annyira sajnálom, hogy nem fog menni.

– Nem értem. – Adam tisztán hallotta a csalódottságát a saját hangjában, és minden bizonnyal a nő is. – Mint már mondtam, nagyon rugalmasak tudunk lenni. Én… még soha nem beszéltem senkivel, aki ne akarta volna a műsort.

A nő hangja ekkor megtöltődött némi élettel. Kedvessé és megnyugtatóvá vált. – És mi is nagyon szeretnénk, ha lehetséges volna. Tudja… – Kis szünet következett. – Van egy kis probléma, egy jogi probléma, ami megakadályozza a dolgot. Egy tulajdonjogi vita a sógorom és a volt barátnője között. Üzleti kölcsön volt, vagy eseüeg ajándék? Bla-bla-bla. Érti, mire gondolok. Nagyon kényes a helyzet, sőt, kifejezetten rázós, és most nincs olyan reklám, ami jót tenne nekünk. Igyekszünk eltűnni a tömegben. Remélem, megérti. De nagyon hízelgő az ajánlata.

Adam hallotta, hogy a hangos testvér ott vitatkozik valakivel a háttérben, aki csendesebben, szinte panaszosan válaszolgat.

Így már érthetőbbnek tűnt a dolog. Legalább kapott egy konkrét indokot, még ha nem is értette pontosan, milyen hatással lehet a műsorban való szereplés bármilyen folyamatban lévő jogi vitára… kivéve, ha arról van szó, hogy a hely értékének bizonyos százalékát ki kell fizetniük valakinek.

– Nagyon sajnálom, Mrs. Weeks. Eseüeg valamikor a jövőben? Megadhatom a…?

– Hogyne. Nagyon köszönöm. Azonnal kapcsolatba fogok lépni önökkel, ha megváltoznak a körülményeink.

Ezzel megszakadt a vonal. A nő még azt sem várta meg, hogy megadja a telefonszámát.

Adam az előtte fekvő papírokra meredt, és megpróbált magához térni. Mintha egy teljesen jelentéktelen lány kosarazta volna ki, akit randevúra hívott.

Egy ideig csak szemezett a telefonnal. Végül megcsóválta a fejét, és a várólistás helyek aktájáért nyúlt. A kávézó Parkerben nagyon hálás lesz, hogy őket választották. És Adamnek most kifejezetten szüksége volt néhány szívből jövő, örömteli sikolyra.