20. FEJEZET

Kevin az első kicsengés után felvette.

– Oké, Leander, mi a helyzet? – kérdezte köszönés helyett.

– Észak felé tartunk a Hummerben. Velem van Daniel, Einstein és Lola. Sikerült bepakolnunk magunkkal pár dolgot, de ennél többre lesz szükségünk.

Kevin megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor kimondta Einstein nevét, de a hangja ennek ellenére éles maradt.

– A Hummerben? A furgonnak vége?

– Igen.

A férfi elgondolkozott. – Akkor csak éjszaka vezessetek, amíg nem szereztek új autót.

– Nem egyszerű. Mindkettőnk arcával komoly problémák vannak.

– Igen, én is láttam Danielt a hírekben. De a tiéd már nem lehet olyan rossz. Fesd ki magad egy kicsit.

– Ma este egy hangyányit romlott az állapota.

– Ó. – Kevin csettintett a nyelvével. – És Danny? – kérdezte. Alex kihallotta a hangjából az elfojtani próbált feszültséget.

– Egy karcolás sincs rajta.

– Rám parancsolt, hogy maradjak a kocsiban – mondta Daniel elég hangosan ahhoz, hogy a testvére is hallja.

– Jól tetted – felelte Kevin. – Hányan voltak?

– Hatan.

A férfi felszisszent. – Ügynökök?

– Nem, sőt. Meg fogsz lepődni. A maffiát bízták meg a leszámolással.

– Mi van?

– Többnyire sima verőlegények voltak, de legalább egy igazi profi volt a csapatban.

– És mindet elintézted?

– Nagyrészt a kutyák érdeme. Csodálatosan csinálták.

Kevin elégedetten felmordult. – Lolát miért hoztátok el?

– Lábon lőtték. Attól féltem, hogy ha megtalálják, elaltatják. Ha már itt tartunk, ne hívjam fel az Állategészségügyi Hatóságot? – kérdezte. – Félek, hogy ha odaérnek a tűzoltók.

– Ezt bízd rám. Van egy tervem vészhelyzet esetére.

– Akkor jó. – Alex úgy érezte, soha többé nem fog úgy gondolni magára, mint a legfelkészültebb emberre. Mert Kevin a legfelkészültebb.

– És most mi a tervetek?

A lány felnevetett, és megint ott bujkált a hisztéria a hangjában. – Igazából fogalmam sincs. Arra gondoltam, pár napig a Hummerben alhatnánk. Utána meg. – Itt elhalt a hangja.

– Nem azt mondtad, hogy van egy házad?

– Ott nem tudnám elrejteni ezt a szörnyeteget, és a két nagy testű kutyát sem. Még soha életemben nem éreztem magam ilyen feltűnőnek.

– Majd kitalálok valamit.

– Miért csak most telefonáltál? – kérdezte a lány. – Azt hittem, kicsináltak.

Daniel felhördült, és elszörnyedve meredt rá.

– Fel kellett készülnöm. Az ilyesmi időbe telik. Nem lehetek ott egyszerre mindenütt, rengeteg kamerát kellett elhelyeznem.

– Telefonálhattál volna.

– Nem tudtam, hogy ti közben mindent elcsesztek. – Kevin hangja hirtelen nagyon lehalkult. – Mit csinált az az idióta? Ne, ne válaszolj. Nem akarom, hogy meghallja. Csak igent vagy nemet mondjál. Felhívott valakit?

– Nem! – csattant fel a lány ingerülten.

– Várj. A furgont nem tudjátok használni. Ugye nem ment ki a városba?

A lány legszívesebben azt felelte volna, hogy senki nem figyelmeztette, hogy ne tegye, de abból Daniel rájön, hogy róla beszélnek. Inkább nem válaszolt, csak meredt maga elé.

Kevin felsóhajtott. – Egy cseppnyi józan esze sincs.

Alex sok mindent válaszolhatott volna, de egyiket sem volt képes finoman megfogalmazni.

Kevin témát váltott. – Arnie. fájdalmas halála volt?

– Nem. Észre sem vette. Nem érzett semmit.

– Igazából Ernestónak hívták – mondta Kevin, de inkább saját magának, mint a lánynak. – Remek társam volt. Jó életünk volt együtt. Rövid, de jó. – Megköszörülte a torkát. – Oké, és most mondj el mindent. – Valamivel halkabban folytatta: – Kivéve azt, hogy mit cseszett el Daniel. Valószínűleg már így is éppen elég trauma érte.

Alex elmesélte az este eseményeit, de végig személytelenül, a véresebb jeleneteket pedig éppen csak érintette. Amikor csak annyit mondott, hogy „Kikérdeztem a tagot”, Kevin pontosan tudta, hogy ez mit jelent.

– Szóval mi történt az arcoddal?

– Ügyes volt. Elrejtett egy dobókést a mandzsettájában.

– Nem jó hír – mondta komor hangon, és a lány tudta, mire gondol. Az arcon lévő sebek nem segítik a bujkálásban. Könnyen felismerhetővé teszik az embert. A kérdés hirtelen megváltozik. Először csak: „Nem látott egy alacsony, jellegtelen nőt ismeretlen hajhosszúsággal?” Aztán meg: „Nem látott valakit ezzel a sebhellyel?”

– Úgy tűnik – vonta le a lány a végső következtetést –, az ellenségeink mégiscsak arra jutottak, hogy te győztél. Nem fogok úgy tenni, mintha ezt nem tartanám sértőnek. Változtatnunk kell a terven. A csalinak tőled kell érkeznie, és a megfelelő személyhez. Van már bármi fogalmad arról, hogy ki lehet az?

Kevin néhány pillanatra elhallgatott.

– Amikor az én emberemhez elér az éjszaka történtek híre. talán akkor már nem is lesz szükség az e-mailre. Mert azonnal beszélni akar majd a te embereddel. Én készen állok. Látni fogom, ha megteszik. Utána pedig eldönthetjük, hogy tovább provokáljuk-e őket.

– Jól hangzik.

– Egyébként – folytatta Kevin megint lehalkítva a hangját – tudom, hogy kiherélted a sztorit a kölyök kedvéért. Amikor ismét találkozunk, az egészet hallani akarom.

A lány a szemét forgatta. – Persze.

– Nézd, Leander, ne hagyd, hogy ez a fejedbe szálljon, de. szép munkát végeztél. Nagyon szépet. Megmentetted Danny életét. Köszönöm.

A lány annyira megdöbbent, nem is tudott azonnal válaszolni.

– Azt hiszem, most egálban vagyunk. A kutyáid és Batman barlangja nélkül nem tudtunk volna elmenekülni. Úgyhogy. én is köszönöm.

– Azonnal leléphettél volna, amint először megláttad a hírekben. Tudtad, hogy azt hiszik, meghaltál, és te mégis ott maradtál, hogy segíts megmenekülni egy idegennek. Ráadásul a hátad közepére sem kívánsz egyikünket sem. Ez elég tisztességes dolog volt. Jövök neked eggyel.

– Mmm – nyögte a lány határozatlanul. Nem muszáj mindent most megbeszélniük.

– Add ide, mielőtt leteszed – suttogta Daniel.

– Daniel beszélni akar veled.

A lány átnyújtotta a telefont.

– Kev.

– Ne kínozd magad, Danny – hallotta a lány Kevin hangját. Felmerült benne a kérdés, hogy vajon Daniel is ilyen tisztán hallotta-e korábban.

– Aha – válaszolta szomorúan a férfi. – Elvégre csak Arnie haláláért vagyok felelős, a kutyákéról nem is beszélve. Miért is érezném rosszul magam?

– Nézd, ami megtörtént, megtörtént.

– Vicces. Alex is pont ezt mondta.

– Mert a kis méregkeverő tudja, mi a pálya. Ez egy másik világ, kölyök. Itt sokkal nagyobbak a tétek. Nem azt akarom mondani, hogy az ilyesmi nem lesz rád hatással. De ne hagyd, hogy eltorzítsák az ítélőképességedet.

Kevin hangja ekkor elhalkult, és Alex örült annak, hogy ezek szerint Daniel sem hallotta a beszélgetésük csendesebb részeit. Ugyanakkor nagyon szerette volna tudni, hogy mit akar eltitkolni előle Kevin.

– Azt hiszem – válaszolta Daniel. Kis szünet. – Talán nem. rendben, úgy lesz. Igen. Oké. És a kutyák? Kánt is ott kellett hagynunk.

– Aha – tért vissza Kevin normál hangereje. – Imádom azt a szörnyeteget, de a méreteit nem utazásra tervezték, nem igaz? Van egy tenyésztő nem messze onnan, akivel Arnie régebben együtt dolgozott. Inkább a riválisunk, mint a barátunk, de tudja, mit érnek a kutyáim. Arnie megegyezett vele, hogy ha valaha ki akarunk szállni, akkor eladjuk neki az állományt. Arnie arra is tett neki utalásokat, hogy ezt a döntést esetleg váratlanul fogjuk meghozni, előzetes figyelmeztetés nélkül, talán az éjszaka közepén. Felhívom, és ő majd beszél az állat-egészségügyiekkel, mielőtt még bárki ostobaságot csinálna.

– De nem fognak csodálkozni a zsaruk.

– Majd betanítom neki a válaszokat. Azt fogja mondani, hogy Arnie felhívta, amikor lövéseket hallott, vagy valami ilyesmi. Ne aggódj, a kutyáknak nem lesz bajuk.

Daniel felsóhajtott.

– Bosszant, hogy most ingyen megszerezheti Kánt. Évek óta meg akarta venni tőlem.

– Sajnálom.

– Komolyan, kölyök, ne rágd magad. Ezt az életet nem lehet sokáig bírni, ha túlzottan ragaszkodik az ember a dolgaihoz. Én értek az újrakezdéshez. És most légy jó, és tedd azt, amit Leander mond, oké?

– Várj, Kev, támadt egy ötletem. Ezért akartam beszélni veled.

– Van egy ötleted?

Alex hallotta a hangjában a kétségeket.

– Igen. Eszembe jutott McKinley-ék nyaralója a tó mellett.

Kevin egy ideig hallgatott. – Ez nem a legjobb pillanat a nosztalgiázásra, kölyök.

– Igazából én vagyok nálad két perccel idősebb, kölyök, amire te is biztosan emlékszel. És nem nosztalgiázni akarok. Azon gondolkoztam, hogy McKinley-ék mindig csak télen használták azt a házat. És hogy a te CIA-s ismerőseid valószínűleg nem ismerik ennyire részletesen a gyermekkorunkat. És hogy tudom, hol tartották McKinley-ék a kulcsot.

– Hé, ez nem is olyan rossz ötlet, Danny!

– Kösz.

– Az mennyire is lehet? Tizennyolc órára a birtoktól? Az csak kétnapi vezetés. És ott közelebb lesztek hozzám is. Nem tartottak ott McKinley-ék egy Suburbant véletlenül?

– Nem lophatjuk el a kocsijukat, Kevin.

Alex úgy érezte, mintha egy jelentőségteljes pillantást váltanának Kevinnel a sötétben, több mint ezerhatszáz kilométer távolságból.

– Az autót majd később megbeszéljük. Szólj Leandernek, hogy legközelebb vigyázzon jobban az arcára. Még szükségünk lesz rá.

– Igen, mert szerintem annyira élvezi, ha véresre verik, hogy nehezen fog tudni lemondani róla.

– Persze, persze. Hívjatok, ha bármi baj van. Én is jelentkezem, ha bármit megtudok a washingtoni barátainkról.

Kevin ezzel megszakította a beszélgetést. Daniel egy ideig a telefont bámulta, majd eltette. Mély levegőt vett, majd lassan kiengedte.

– Hogy bírod? – kérdezte a lány.

– Semmi nem tűnik valóságosnak.

– Hadd lássam a kezed.

Daniel odanyújtotta neki a bal karját, Alex pedig a jobbjával megfogta a kezét. A férfi testhőmérséklete melegebb volt az övénél. Kitapogatta a csuklóján a pulzusát, de az egyenletesnek tűnt. A tenyerén lévő karcolások és szúrások nem voltak mélyek. Már nem véreztek. A lány Danielre pillantott, majd visszanézett az útra. Túl sötét volt ahhoz, hogy jól lássa a férfi arcszínét.

– Ez meg mi volt? – kérdezte a férfi, amikor elengedte a kezét.

– A sokkos állapot jeleit kerestem. Nincs hányingered?

– Nincs. De úgy érzem, mintha lennie kellene. Ha érted, mire gondolok. Úgy érzem, jönni fog majd, amikor mindent feldolgozok.

– Szólj, ha kezdesz szédülni, ájuldozni vagy fázni.

– Nekem úgy tűnik, mintha te fáznál. Biztos vagy benne, hogy nem kaptál sokkot?

– Nem. De ha elkezdek szédülni, megállok, és átadom neked a volánt.

Daniel odanyúlt, levette a lány kesztyűs kezét a kormányról, és lazán megfogta. A kezük ott hevert a két ülés között. Daniel újabb mély levegőt vett. – Meghallottam azokat a lövéseket közvetlenül egymás után, és azt hittem.

– Tudom. Köszönöm, hogy a kocsiban maradtál, ahogy kértem. Jó tudni, hogy bízhatok benned.

Daniel nem válaszolt.

– Mi az? – kérdezte a lány.

– Ha már szóba került – kezdte a férfi szégyenkezve –, bár semmi kedvem beismerni, de. igazából kiszálltam néhány percre. Be akartam menni a házba, de Einstein megállított. Utána pedig rájöttem, hogy vagy így, vagy úgy, de úgyis odabent dőlnek el a dolgok, és ha tényleg legyőztek téged, akkor a Hummerből tudom majd a legkönnyebben kinyírni a rohadékokat. Nem hagytam volna, hogy csak úgy elsétáljanak, Alex. Soha.

A lány könnyedén megszorította a kezét.

– Emlékszel még, mit mondott nekem Kevin a lőtéren arról, hogy miket képzeljek el?

A lány megrázta a fejét. Csak halványan derengett neki valami.

– Amikor az első lőgyakorlatunk alatt azt mondtam, nem hinném, hogy képes lennék lelőni valakit. – Daniel sötéten felnevetett. – Ő meg azt felelte, képzeljem el, hogy egy számomra fontos személy veszélyben van.

Alexnek beugrott a dolog. – Ó.

– Most már értem. És igaza volt. Abban a pillanatban, hogy felfogtam, valaki megölte Arnie-t, és veled is végezni akar. – Daniel megrázta a fejét. – Nem sejtettem, hogy képes vagyok ennyire. elemi reakciókra.

– Mondtam, hogy rá fogsz találni az ösztöneidre – felelte a lány könnyedén. Aztán valamivel józanabb hangon hozzátette: – De bárcsak másképp történt volna.

Most Daniel szorította meg a kezét. – Nem lesz semmi baj.

A lány igyekezett a fontos dolgokra koncentrálni. – Szóval, hova is megyünk pontosan?

– Tallahasseebe. Gyerekkorunkban ott karácsonyoztunk néhányszor. A szüleink barátai vettek ott egy kis hétvégi házat, hogy el tudjanak menekülni a hóból. Nekik is fontos lehetett a magány, mert a ház a semmi közepén van. Nem közvetlenül a tó partján, de elég mocsaras a környék, és ilyenkor tele van szúnyoggal.

– Neked ingatlanokat kellene árulnod. Remekül csinálod. Biztos vagy benne, hogy senki nem lesz ott?

– A szüleim temetése óta nem találkoztam McKinley-ékkel, de amíg tartottuk velük a kapcsolatot, soha nem mentek oda nyáron. Mindig csak télen.

– Tulajdonképpen ugyanúgy mehetünk abba az irányba is, mint máshova. És ha az a nyaraló mégsem lesz megfelelő, akkor hátha találunk egy másik üresen állót a közelben.

Ekkor meglátták az észak felé tartó 70-es állami autópálya tábláját.

– Kelet felé kell fordulnunk, át Oklahoma Cityn, majd lefelé Dallason keresztül. Ha bárki figyel minket, akkor azt fogja látni, hogy visszafelé megyünk Texasba. Attól ártatlanabbnak fogunk tűnni.

– Mi csak megvédtük magunkat.

– Ez nem számít. Ha megállítanak minket az éjszaka történtek miatt, a rendőröknek be kell vinniük minket. Még ha minden apró részletet el is magyaráznánk nekik, és ők mindent el is hinnének, akkor is fogva kellene tartaniuk minket egy darabig. És nem kellene sok idő. Azok, akik bérgyilkosokat fogadtak ellenünk, simán be fognak jutni hozzánk a börtönbe. Könnyű célpontok lennénk.

Ekkor megérezte Daniel ujjainak remegését, és megnyugtatóan végighúzta a hüvelykujját a kézfején.

– Szóval azt mondod, nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy bűnözők legyünk?

A lány nehezen hitte el, hogy még Daniel próbálja őt felvidítani.

– Valószínűleg nem – helyeselt –, de talán még arra is sor kerül. – Lenézett az üzemanyagjelzőre, és felszisszent. – Ez az izé úgy zabálja a benzint, mintha direkt engem akarna idegesíteni.

– Mit tehetünk?

– Bemegyek egy benzinkútra, és készpénzzel fogok fizetni.

– De az arcod!

– Azt nem tudom megoldani. Majd úgy teszek, mintha autóbalesetem lett volna. Ez igaz is, nem? Mindegy, ennél többet nem tehetek.

A benzinzabáló szörnyeteg sokkal korábbi megállásra kényszerítette Alexet, mint tervezte. Oklahoma Cityben követte a reptér felé vezető táblákat, mert úgy gondolta, az arrafelé lévő benzinkutak még éjszaka is elég zsúfoltak lesznek. Továbbá arra tippelt, hogy ha bárki is észreveszi őket, akkor arra következtet, hogy repülővel folytatják az útjukat, és az esetleges kutatás a reptérre koncentrálódik majd.

Vezetés közben megkérte Danielt, hogy vegye elő a túlméretezett kapucnis pulcsiját. Most magára húzta, és azt kívánta, bárcsak hidegebb lenne odakint, és hétköznapibb viseletnek tűnne a pulóver. A kútnál két másik gépjármű is állt: egy taxi és egy kamion. Persze mindkettő sofőrje a Hummert méregette. A lány a kamaszos csoszogásával szállt ki, és dugta be az üzemanyagpisztolyt a tankba. Miközben az megtelt, becaplatott az üzletbe. Lekapott egy doboz müzliszeletet és egy hatos csomag ásványvizet, majd odavitte őket az ötven körüli pénztárosnőhöz. A nőnek lenőtt, hidrogénszőkére festett haja volt, nikotinfoltos fogai, és egy kis névtáblája BEVERLY felirattal. Először nem is szentelt túl sok figyelmet Alexnek, csak beütötte az árut. De a lánynak végül meg kellett szólalnia.

– Hatos kút – mondta a legmélyebb hangján, ami még nem tűnt erőltetettnek.

Beverly felnézett, és az elkent szempillafesték keretezte szeme tágra nyílt.

– Ó, az ördögbe is, édesem! Mi történt az arcoddal?

– Autóbaleset – dünnyögte Alex.

– Mindenki megúszta?

– Igen – pillantott le Alex jelentőségteljesen a kezében tartott készpénzre, arra várva, hogy letehesse. A szeme sarkából látta, hogy a taxi elhajt.

– Remélem, hamar rendbe jössz.

– Köszönöm. Mennyi lesz a vége?

– Százhárom dollár ötvenöt. Tényleg ennyi? Elég soknak tűnik.

Alex átnyújtott Beverlynek hat húszast, és várni kezdte a visszajárót. Egy újabb furgon – egy nagy, fekete F-250-es – állt be a Hummer mögötti kúthoz. Három magas, vékony férfi szállt ki belőle. Amikor ketten besétáltak az üzletbe, átértékelte a benyomásait. Csak nagyon magas kamasz fiúk voltak. Talán egy fél kosárcsapat. Hozzá hasonlóan ők is sötét kapucnis pulcsit viseltek. Ettől legalább az ő öltözéke is normálisabbnak tűnt.

– Elég nagy autód van – jegyezte meg Beverly.

– Igen.

– Sokba kerül a tankolás, mi?

– Igen – nyújtotta ki a kezét Alex türelmetlenül.

A fiúk hangoskodva léptek be. Sör- és fűszag sodródott be velük az ajtón. Odakint a kisteherautó elindult a kút mellől.

– Már csak ez hiányzott – vált Beverly hangja hirtelen személytelenné. – Tessék. Tizenhat dollár negyvenöt.

– Köszönöm.

Beverly figyelmét már az újonnan érkezők kötötték le. Összeszűkült tekintettel bámulta őket Alex feje felett. A nagyfiúk a szeszes italok felé indultak. Remélhetőleg rengeteg fejfájást fognak okozni Beverlynek a hamis igazolványaikkal. Vagy bármivel, amitől Alex emléke elhalványul a pénztárosnő emlékezetében.

A lány lehajtott fejjel indult az automata ajtó felé. Nem volt szüksége további szemtanúkra.

Nagy csattanással landolt a harmadik srác mellkasán. Az első dolog, amit észrevett rajta, a szaga volt. A pulóvere bűzlött a whiskytől. Amikor a fiú megragadta a vállát, automatikusan felnézett.

– Vigyázz magadra, haver.

Ez a srác nagyobb darab volt, és fehér bőrű, nem olyan magas, mint a másik kettő. A lány megpróbálta lerázni magáról a kezét, de az szorosan tartotta, miközben a másikkal hátratolta a kapucniját.

– Hé, ez egy lány! – Aztán még hangosabban szólt oda a hűtők felé, ahol a másik kettő a söröket nézegette. – Nézzétek, mit találtam.

Alex hangja jegesen csendült. Semmi kedve nem volt ehhez a hülyeséghez.

– Vedd le rólam a kezed.

– Hagyjátok békén azt a lányt, vagy hívom a rendőrséget! – kiáltott fel Beverly élesen. – Itt van a kezemben a telefon.

Alex legszívesebben felsikított volna. Már csak ez hiányzott.

– Nyugi, öreglány.

A másik két srác – az egyik fekete, a másik latin – már oda is ugrott, hogy támogassák a társukat. Alex vékony fecskendőt húzott ki az övéből. Ez nem fog segíteni abban, hogy elkerülje a feltűnést, de muszáj kiiktatnia ezt a kölyköt, és eltűnnie innen, mielőtt még Beverly kihívja a zsarukat.

– A kilencest és az első egyest már beütöttem – figyelmeztette őket Beverly. – És most tűnjetek innen.

Alex megpróbálta kirántani magát a fiú szorításából, de az a vigyorgó idióta már két kézzel markolta a karját. A lány irányba állította a tűt.

– Valami probléma van?

Neeeeee, nyögött fel magában Alex.

– Mit akarsz? – kérdezte a fehér srác agresszív hangon, miközben elengedte a lány karját, és az újonnan érkező felé fordult. Utána olyan gyorsan lépett hátra, hogy a lánynak ki kellett térnie az útjából.

Már olyan sok időt töltött Daniellel, hogy el is felejtette, milyen magas. Még a legmagasabb srácnál is nagyobb volt, szélesebb vállakkal, és sokkal több magabiztossággal. De legalább felvette az egyik baseballsapkát, így elrejtette a haját, és részben beárnyékolta az arcát. A borostája elég sötét volt ahhoz, hogy némileg megváltoztassa az arcvonásait. Ez jó. Az viszont annyira nem, hogy látványosan az övébe tűzött egy Glockot.

– Nem, semmi probléma, haver – mondta a fekete srác. Elkapta a fehér kölyök vállát, és még hátrébb húzta.

– Akkor jó. Nem akartok most rögtön távozni?

A fehér fiú kidüllesztette a mellkasát. – Majd ha megvettük, amiért jöttünk.

Daniel arca hirtelen fenyegetővé vált, miközben a fiú felé hajolt.

– Nem majd. Most.

A hangjában egy cseppnyi kivagyiság sem volt, csak magabiztos felsőbbrendűség.

– Gyertek – mondta a fekete srác. Kilökte a fiút Daniel mellett, miközben a harmadik társuk pulóverét rángatta. Némi lökdösődés és dulakodás kíséretében siettek a furgonjukhoz. Alex végig hátat fordított Beverlynek, és Danielt is bökdöste, hogy kövesse a példáját. A fiúk beszálltak a furgonba, a sofőr a gázra lépett, majd csikorgó kerekekkel kerülték ki a Hummer t.

– Köszönöm, nagyfiú – búgta Beverly. – Értékelem a segítségét.

– Nincs mit – válaszolta Daniel, miközben kinyújtotta a karját, hogy udvariasan előreengedje Alexet.

A lány visszasietett a Hummerhez. Daniel közvetlenül a sarkában haladt, és Alex remélte, hogy van annyi esze, hogy lehajtsa a fejét, és ne forduljon meg.

– Rosszabbul nem is alakulhatott volna – jegyezte meg kedvetlenül, amikor már ismét úton voltak. – Az a nő most már élete végéig emlékezni fog ránk.

– Sajnálom.

– Muszáj volt úgy berontanod oda, mint egy cowboy, azzal a pisztollyal az övedben?

– De hát texasi rendszámunk van – válaszolta Daniel. – És mit kellett volna tennem? Az a srác.

– A következő pillanatban rosszul lett volna, hosszú percekig sugárban hányva. Teljesen tehetetlenné válik, és eléggé összerondítja a helyet ahhoz, hogy Beverly teljesen meg is feledkezzen rólam.

– Ja.

– Ja bizony, Daniel. Tudok vigyázni magamra.

A férfi állkapcsa ismét megfeszült, pont, mint a benzinkútnál. – Tudom, Alex, de talán eljön az a pillanat, amikor szükséged lesz a segítségemre. És amikor eljön, akkor nem fogok az autóban várakozni. Lassan ideje lenne belenyugodnod.

– Szólni fogok, ha szükségem van erősítésre.

– Én pedig ott leszek – csattant fel Daniel.

A lány nem vitatkozott tovább, és egy ideig csak az újabb adag benzint zabáló motor zúgása hallatszott. Aztán Daniel felsóhajtott.

– Tudnom kellett volna, hogy egy lépéssel előrébb jársz – mondta.

A lány biccentett, jelezve, hogy elfogadja a bocsánatkérést, bár vegyes érzelmeket táplált a kijelentéssel kapcsolatban.

– Ezt hol tanultad? – kérdezte rövid csend után.

– Mit?

– Félelmet kelteni másokban.

– Az iskolámat nem lehetne elit magánsulinak nevezni. De a legtöbb kölyök amúgy is csak azt várja, hogy valaki a kezébe vegye az irányítást. Attól érzik biztonságban magukat.

A lány felnevetett. – Akkor azok a fiúk ma éjjel nagyon jól fognak aludni.

* * *

Az éjszaka hátralévő része nyugodtabban telt. Daniel az ablaknak támaszkodva szunyókált halkan horkolva, egészen a következő benzinkútig, ami nagyjából harminc kilométerre lehetett Dallastól keletre. A fülkében üldögélő álmos fickó szinte rá se nézett Alexre. Amikor kiértek a benzinkút kameráinak hatósugarából, a lány lehúzódott az út szélére, és helyet cserélt Daniellel. A férfi azt állította, hogy éberebb már nem is lehetne, és készen áll a vezetésre. A lány igyekezett minél többet aludni a következő pihenőig, amikor Shreveporttól délre ismét helyet cseréltek.

Közeledett a hajnal. Alex keresgélni kezdte a GPS-ben a közeli természetvédelmi parkokat, és kiderült, hogy közel vannak a hatalmas kiterjedésű Kisatchie Nemzeti Park erdőségéhez. A lány beállította az I-49 autópályához legközelebbi csücskét, majd addig kanyargott a hátsó utakon, amíg nem talált egy elszigetelt és bozótos területet, ahol behúzódhatott a fák árnyékába. Betolatott a fatörzsek közé, majd addig hátrált, amíg éppen csak annyi helyük maradt, hogy kinyissák a csomagtartót. A kinti párás hőség hamar legyőzte a benti hűvösebb levegőt.

Einstein nagyon örült, hogy kiszállhat és könnyíthet magán. Lolának már nehezebb dolga volt. Amikor végzett, Alexnek teljesen át kellett kötöznie a sebét. Daniel már azelőtt kirakta nekik az ételt és a vizet, hogy végzett volna. Utána Daniel könnyített magán a férfiak egyszerű módján, Alex pedig valamivel bonyolultabban. A lány korábban is lakott már autóban, és bár nem lelkesedett érte túlzottan, fel volt készülve a dologra.

Megnézte a Hummer orrát, és be kellett ismernie, hogy le van nyűgözve. Szabad szemmel nézve még az sem látszott rajta, hogy akár csak összekoccantak volna valamivel.

A reggelijük minimális volt. Alex megtalálta ugyanazt a doboz Pop-Tartsot, amit az első reggelén kezdett meg a birtokon. Daniel is kivett belőle egy csomaggal.

– Honnan szerzünk kaját? – kérdezte.

A lány letörölte a homlokáról a verejtéket. – Ma éjjel minden benzinkútnál veszek majd valamennyit. Azzal kihúzzuk pár napig. Szólj, ha van valami konkrét kívánságod. – Ezzel ásított egyet, majd felszisszent, amikor a mozdulattól húzódni kezdett az arcán lévő seb.

– Van aszpirined?

A lány fáradtan bólintott. – Jó ötlet. Mindkettőnknek aludnia kellene egy kicsit. A kutyák meglesznek, ha kint hagyjuk őket, ugye? Nem akarom, hogy egész éjjel és utána egész nap a kocsiban kelljen szoronganiuk.

Keresett pár Motrint, miközben Daniel az ágy két oldalára rendezte a Hummer hátsó terében uralkodó káoszt, és kialakított egy keskeny kis helyet a kupacok között. A lány abban a biztos tudatban, hogy minden tőle telhetőt megtett, kiterítette a hálózsákját, és a felső részét párnává tekerte.

Egyszerre tűnt normálisnak és abnormálisnak, hogy Daniel ott fekszik mellette. Nagyon természetes és kellemes érzés volt, hogy a férfi a derekára fonja a karját, az arcát pedig a nyakába fúrja. Rövid borostája csiklandozta a bőrét, de ezt egyáltalán nem bánta.

Már majdnem elaludt, amikor tudatosult benne Daniel testének mozgása. Először azt hitte, a férfi horkol, de a remegés csak nem akart szűnni. Megfogta a derekára fonódó ujjait, és észrevette, hogy reszketnek. Ekkor felült, és Daniel felé fordult, akinek a hirtelen mozdulat hatására felpattant a szeme. Amikor ő is felült volna, a lány a mellkasára tette a kezét, és visszanyomta.

– Mi a baj? – suttogta Daniel.

A lány az arcára pillantott. A sötétben nehéz volt megállapítania, de mintha sápadtabb lett volna, mint korábban. Jobban kellett volna figyelnie. Most, amikor egy pillanatra lehetőségük nyílt szó szerint letenni a fegyvert, érthető, ha az előző éjszaka minden fáradalma rájuk nehezedett. Nem igazi sokkos állapot volt ez, inkább csak egy szokványos pánikroham.

– Semmi. Mármint inkább veled van valami baj. – Megérintette a homlokát. Hideg volt és verejtékben úszott. – Nem vagy rosszul?

– Jól vagyok.

– Reszkettél.

Daniel megrázta a fejét. – Sajnálom, csak azon gondolkoztam, hogy. milyen kevésen múlt.

– Ne tedd. Már vége. Biztonságban vagy.

– Tudom.

– Nem hagyom, hogy bármi történjék veled.

Daniel felnevetett, és a lány ugyanazt a hisztérikus felhangot hallotta az ő hangjában is, mint a sajátjában előző éjszaka. – Azt tudom – ismételte meg. – Nekem nem lesz bajom. De mi a helyzet veled? Te biztonságban leszel? – A mellkasára húzta a lányt, finoman simogatni kezdte az arca sérült oldalát, és a hajába suttogott. – Egyetlen pillanat alatt elveszíthettelek volna. Mindent, ami eddig fontos volt számomra, már elveszítettem. az otthonomat, a munkahelyemet, az életemet. Önmagamat. Most tíz körömmel kapaszkodom, Alex, és te vagy a fogódzkodóm. Ha veled is történne valami. nem tudom, hogy viselném el. Nem tudom, honnan van energiám folytatni, Alex, de téged nem veszíthetlek el.

Újabb remegés futott végig a testén.

– Semmi baj – dünnyögte a lány bizonytalanul, és Daniel ajkára tette az ujjait. – Itt vagyok.

Vajon mit kell ilyenkor mondani? Semmi tapasztalata nem volt mások megvigasztalásában. Az anyja még a betegsége utolsó szakaszában sem várt tőle együttérzést, és nem akarta, hogy hazudjanak neki. Ha Juliana olyasmit mondott, hogy ma remekül nézel ki, anya, Judy mindig azt vágta rá, hogy ne beszélj ostobaságokat, van tükröm. Judyban soha fel sem merült, hogy a lányának is szüksége lehet vigasztalásra, elvégre nem Juliana haldokolt.

Azt már korán megtanulta, hogy ő nem várhat együttérzést senkitől. De nem tudta, hogy az együttérzést hogyan kell kinyilvánítani mások felé. Sokkal szívesebben magyarázta volna meg tudományos alapokról kiindulva, hogy amit a férfi most érez, az csak az erőszakos halálesetekre adott természetes reakció, de már korábban is mondott neki hasonlókat, és tudta, hogy ezek nem segítenek. Úgyhogy azon kapta magát, hogy a filmekben látott gesztusokat utánozza, és kedves hangon beszél, miközben a másik arcát simogatja.

– Minden rendben. túl vagyunk rajta.

Felmerült benne, hogy a biztonság kedvéért betakarja Danielt a hálózsákkal, de már így is tikkasztó hőség volt odabent, a férfi teste pedig nem tűnt hidegnek. Ugyanakkor már korábban észrevette, hogy Daniel magasabb hőfokon éli az életét, mint ő. Mind biológiai szempontból, mind átvitt értelemben.

A férfi lélegzetvétele még mindig szaggatott volt. Alex kiszabadította a fejét, majd feltámaszkodott, hogy megnézze az arcát.

Már nem egyszerűen csak sápadt volt. Derűs tekintete most űzöttnek, szenvedőnek tűnt, az állát pedig megfeszítette, hogy elnyomja a pánikot. A homlokán hevesen lüktetett egy ér. Úgy meredt a lányra, mintha tőle várná, hogy eloszlassa a fájdalmát.

Az arckifejezésétől a kínzása rémálomszerű emléke derengett fel a lányban. Ettől ösztönösen a nyaka köré fonta a kezét, és a mellkasára húzta az arcát a kocsi padlójáról, hogy ne kelljen látnia. Érezte, hogy a saját teste is ellenállhataüanul remegni kezd, és az agya elemző oldala tájékoztatja, hogy ő is éppen olyan súlyos traumán esett át, mint a férfi. A nem elemző oldalát viszont nem érdekelték az okok. Elöntötte a pánik, és úgy érezte, képtelen olyan erősen magához ölelni Dánielt, hogy meggyőzze magát, mindketten élnek és biztonságban vannak. Mintha egyeden pislogás visszarepíthetné abba a fekete sátorba, ahol Daniel üvölt kínjában. Vagy ami még rosszabb, egy sötét emeleti folyosóra, ahol a bérgyilkos vérző holtteste helyett Daniel hever a lábai előtt. A pulzusa az egekbe szökött, és nem kapott levegőt.

Daniel úgy helyezkedett, hogy egymás mellé feküdjenek, és a keze lefeszegette a lányét a fejéről. Alex egy pillanatra azt hitte, át akarja venni a vigasztaló szerepét, amelyben ő olyan csúfos kudarcot vallott, de utána találkozott a tekintetük, és megpillantották az egymásban dúló vihar és félelem tükörképét. A veszteségtől való félelemét, a birtoklástól való félelemét, mert az tette lehetővé a veszteséget. Daniel rettegésének a mélysége megnyugtatás helyett az ő rettegését is felerősítette. Bármikor elveszítheti a férfit, és egyelőre nem tudta, hogyan lesz képes ezzel a tudattal együtt élni.