5. FEJEZET

A többi szinte túl könnyen ment – ez mit jelenthetett? A lányban már így is olyan magasra csapott a paranoia, hogy nem igazán tudta volna megmondani, hogy ez az új aggodalom tovább növelte-e.

Daniel a Rosslyn megállóban minden tiltakozás nélkül beszállt egy taxiba. A lány tudta, mit érez – ő és Barnaby a legtöbb nem halálos előkészítő szert kipróbálták, hogy konkrét tapasztalatokat szerezzenek arról, hogy mit csinálhatnak. Olyan volt, mint egy kellemes álom, amelyben a problémákat és a gondokat valaki másnak kell megoldania, és az embernek nincs szüksége másra, csak egy kézre, amit megfoghat, és egy kis lökésre a megfelelő irányba. A jegyzeteikben a Kövesd a Vezért becenevet adták a vegyületnek, bár a hivatalos jelentésekben komolyabb nevet kapott.

Igazából nagyon kellemes állapot volt, és ha a lánynak nem lett volna már akkor is nagy szüksége a gátlásaira, talán többször kipróbálja.

A röplabdacsapatról beszéltette a férfit, amelynek ő volt az edzője – Daniel megkérdezte, hogy időben visszaér-e az iskolába az edzésre –, és a taxiban annyit hallott a lányokról, amíg úgy nem érezte, hogy már az összesnek a nevét, az erősségeit és a gyengeségeit kívülről fújja. A sofőr ügyet sem vetett rájuk, csak valami dalt dúdolgatott túl halkan ahhoz, hogy felismerhessék.

Daniel az út nagy része alatt láthatóan észre sem vette, hogy hol van, de egy különösen hosszú piros lámpánál felnézett, és ráncolni kezdte a homlokát.

– A munkahelyed nagyon messze van.

– Igen – helyeselt a lány. – Rengeteget kell utaznom.

– Hol laksz?

– A Bethesdánál.

– Az szép hely. A Columbia Heights már nem annyira. Legalábbis az a része, ahol én lakom.

A taxi ismét elindult. A lány örült; nagyon jól alakult a terve. Még ha ki is szúrták, amikor fel- és leszállt a metróról, akkor is nehezen tudnának nyomon követni egy taxit a reggeli csúcsforgalomban, az egyforma taxik tengerében. A felkészültség néha úgy hatott, mint a varázslat. Mintha az ember rá tudná kényszeríteni az akaratát a dolgok alakulására pusztán azzal, hogy elég alaposan megtervez mindent.

Daniel már nem volt olyan beszédes. Eljött a szer hatásának második fázisa, amikor kicsit fáradtabbá válik. De a lánynak ébren kellett tartania még egy darabig.

– Miért adtad meg a számodat? – kérdezte, amikor a férfi szemhéja elkezdett lecsukódni.

Daniel félálomban elmosolyodott. – Még soha nem csináltam ilyet.

– Én sem.

– Később valószínűleg szégyellni fogom.

– De ha felhívlak, akkor nem, ugye?

– Talán. Nem tudom, az ilyesmi nem vall rám.

– Akkor miért csináltad?

Daniel lágy tekintete egy pillanatra sem engedte el Alex szemét. – Mert tetszik az arcod.

– Ezt már említetted.

– Nagyon szerettem volna újra látni. És ez bátorrá tett.

A lány összehúzta a szemöldökét, lüktetni kezdett benne a bűntudat.

– Ez furán hangzik? – Daniel aggodalmasnak tűnt.

– Nem, nagyon kedvesen hangzik. Nem sok férfi mondana ilyet egy nőnek.

Daniel úgy pislogott, mint egy bagoly. – Általában én sem. Túl. gyáva vagyok.

– Most elég bátornak tűntél.

– Másnak éreztem magam. Szerintem miattad. Azonnal megéreztem, amint megláttam a mosolyod.

Amint begináztalak, javította ki a lány fejben.

– Hát, ez gyönyörű bók – felelte hangosan. – És meg is érkeztünk. Fel tudsz állni?

– Persze. Ez a repülőtér.

– Igen, itt van az autóm.

A férfi homloka ráncba szaladt, majd kisimult. – Most értél vissza egy utazásról?

– Igen, most értem a városba.

– Néha én is szoktam utazni. Szeretek Mexikóba menni.

A lány felkapta a fejét. Daniel maga elé meredt, és arra figyelt, hogy hova lép. Szorongásnak nyoma sem volt az arcán. Lehet, hogy ha a lány a titka felé ösztökéli, bármi olyasmi felé, amit kényes témának tart, az engedékenysége gyanakvássá változik. Lehet, hogy ráakaszkodik egy másik idegenre, hogy ő legyen a vezetője, és megpróbál megszökni. Az is lehet, hogy idegessé válik, és felhívja rájuk a figyelmet.

– És mit szeretsz Mexikóban? – kérdezte a lány óvatosan.

– Azt, hogy meleg és száraz az idő. Azt élvezem. Soha nem éltem meleg helyen, de szerintem tetszene. Viszont mindig leégek. Soha nem tudtam lebarnulni. Te úgy nézel ki, mint aki sok időt töltött a napon.

– Nem, én ilyennek születtem. – A színeit az eltűnt apjától örökölte. A genetikai vizsgálat azt mutatta ki, hogy sok mindennek a keveréke, származására nézve főleg koreai, hispán és walesi. Mindig is kíváncsi volt, hogy vajon hogy néz ki az apja. Az anyja skót örökségével keveredve egy meglepően hétköznapi arc lett az eredmény – szinte bárhonnan származhatott.

– Az jó lehet. Nekem muszáj naptejet használnom, rengeteg naptejet. Különben hámlani kezdek. És az gusztustalan. Ezt nem kellett volna elmondanom.

A lány felnevetett. – Megígérem, hogy el fogom felejteni. És mit szeretsz még?

– Kétkezi munkát végezni. Házépítésekben szoktam segíteni. Nincs meg hozzá a képzettségem; csak oda ütök a kalapáccsal, ahova mondják. De az emberek olyan kedvesek és nagylelkűek. Azt a részét imádom.

Az egész nagyon meggyőző volt, és a lányt eltöltötte a félelem. Hogyan képes Daniel ilyen szilárdan, ennyire erőfeszítés nélkül kitartani a története mellett, miközben ennyi pszichoaktív anyag van a szervezetében? Hacsak nem sikerült valahogy ellenállnia a szernek. Hacsak a részlege ki nem fejlesztett egy ellenanyagot, hacsak fel nem készítették, hacsak nem színjáték az egész. A lány nyaka libabőrössé vált. Nem feltétlenül a részleg készítette fel a férfit. Lehet, hogy De la Fuentes. Ki tudja, hogy milyen furcsa reakcióba léphetnek az idegen szerek az övével való interakcióban?

A nyelvével megérintette a hamis koronát a hátsó fogán. A részleg egyszerűen megölte volna, ha ez az igazi cél. De la Fuentes valószínűleg csak meg akarná büntetni, ha a terveibe avatkozik. De honnan tudná ezt előre? Hogyan állapíthatta meg róla Daniel ilyen gyorsan, hogy ellenséges ügynök? A lány már nem is dolgozott senkinek.

Maradj a tervnél, mondta magának. Ültesd be az autóba, és megmenekültél. Fogjuk rá.

– Az ottani házak is tetszenek – mesélte éppen a férfi. – Az ember soha nem csukja be az ablakokat, csak hagyja, hogy befújjon rajtuk a szél. Van, amelyiken üveg sincs. Sokkal szebb hely, mint a Columbia Heights, annyit mondhatok. A Bethesdánál talán nem szebb. Lefogadom, hogy az orvosok szép házakban laknak.

– Én nem. Egy unalmas, középosztálybeli lakásban. De nem töltök ott sok időt, úgyhogy nem számít.

A férfi bölcsen bólintott. – Folyamatosan életeket mentesz.

– Hát, nem igazán. Nem a sürgősségi osztályon dolgozom, vagy ilyesmi.

– Az én életemet megmentetted. – Tágra nyílt, szürkészöld szemek, totális bizalom. A lány tudta, hogy ha ez a viselkedés őszinte, akkor a szer beszél belőle. De még így is kellemetlenül érezte magát tőle.

Nem tehetett mást, mint hogy folytatja a színjátékot.

– Csak megvizsgállak. Nem haldokolsz. – És ez igaz is volt. Lehet, hogy a többiek a részlegnél végül megölték volna ezt az embert. Ettől legalább megmentheti. Bár. miután megakadályozza a katasztrófát, Daniel Beach soha nem fog kijutni a börtöncellából. Amitől megint csak.

Egymillió halott. Ártatlan kisbabák. Kedves, öreg nagymamák. Az Apokalipszis első Lovasa, fehér paripán.

– Jé, ez egy busz – mondta a férfi lágyan.

– Ez odavisz minket az autómhoz. Utána nem kell többet sétálnod.

– Nem bánom. Szívesen sétálok veled. – Daniel rámosolygott, és a lábai összegabalyodtak útban a lépcső felé. A lány elkapta, mielőtt elesett volna, majd a legközelebbi üléshez irányította a majdnem teljesen üres buszon.

– Szereted a külföldi filmeket? – kérdezte a férfi minden felvezetés nélkül.

– Hát, azt hiszem, van, amelyik tetszik.

– Az egyetemen van egy jó mozi. Ha a vacsora jól megy, akkor legközelebb talán megpróbálkozhatnánk a feliratokkal.

– Kössünk egy megállapodást – felelte a lány. – Ha az együtt töltött esténk után még mindig kedvelni fogsz, akkor mindenképpen megnézek veled egy filmet, amit nem értek.

Daniel lecsukódó szemekkel elmosolyodott. – Még mindig kedvellek.

Ez nevetséges. Biztosan van valami mód arra, hogy elterelje a beszélgetés a fonalát a flörtölésről. Miért érzi úgy magát, mintha ő lenne a szörnyeteg? Oké, tényleg az, de ezt legnagyobbrészt már feldolgozta, és tudta, hogy ő az a fajta szörnyeteg, akinek muszáj léteznie a közjó érdekében. Bizonyos értelemben pontosan olyan, mint egy átlagos kezelőorvos – fájdalmat kell okoznia az életek megmentése érdekében. Mint amikor az ember levág egy elfertőződött végtagot, hogy megmentse a test többi részét, csak ez nincs odanőve. Itt fájdalom, máshol megváltás. És a máshol sokkal jobban megérdemelte a megváltást.

Csak racionalizál, mint mindig, hogy együtt tudjon élni önmagával. De hazudni soha nem hazudott magának. Tudta, hogy ő nem valami morális szürke zónában dolgozik, hanem a fekete közepén. Viszont az egyetlen dolog, ami rosszabb lett volna egy dolgát jól végző Alexnél, az valaki más, aki rosszul végzi. Vagy sehogy.

De annak ellenére, hogy a szörnyeteg címkével már teljesen megbékélt, ő soha nem az a fajta szörnyeteg volt, aki ártatlan embereket öl. Még ezt a nagyon is ártalmasat sem fogja megölni. aki még mindig nagy, mogyorószínű szemekkel bámult rá felfelé hosszú fürtjei alól.

Halott kisbabák, kántálta magában a lány. Halott kisbabák, halott kisbabák, halott kisbabák.

Soha nem akart ugyan kém lenni vagy titkos ügyeken dolgozni, de most kiderült, hogy nem is lenne alkalmas a feladatra. Úgy tűnik, túl sok együttérzés van benne, ami elég ironikusnak tűnt a sorstól. Ezért nem szabad soha beszélgetni a páciensekkel, mielőtt kivallatja őket az ember.

– Oké, Daniel, megérkeztünk. Fel tudsz állni?

– Ühüm. Jaj, hadd fogjam meg a táskádat.

A férfi erőtlenül az aktatáska felé nyújtotta a kezét.

– Elbírom. – Bár igazság szerint bizseregtek az ujjai a fogantyúján. – Most koncentrálj az egyensúlyodra.

– Nagyon fáradt vagyok.

– Tudom, de nézd, ott az autóm. Az az ezüstszínű.

– Rengeteg ezüstszínű autó van itt.

Pont ez a lényeg. – Itt is vagyunk. Ülj be hátra, hogy lefekhess. Nem akarod levenni a kabátodat? Nem akarom, hogy meleged legyen. És a cipődet is, meg is vagyunk. – Ennyivel is kevesebb dolga lesz később. – Hajlítsd be a térded, hogy beférjen a lábad. Tökéletes.

Daniel feje már a hátizsákon nyugodott, ami biztos nem volt túl kényelmes, de a férfit láthatóan nem érdekelte.

– Te olyan kedves vagy, Alex – dünnyögte csukott szemmel. – Te vagy a legkedvesebb nő, akivel valaha találkoztam.

– Te is kedves vagy, Daniel – ismerte be a lány.

– Köszönöm – motyogta a férfi, majd elaludt.

Alex gyorsan kivette a bézs takarót a csomagtartóból. Az ugyanolyan színű volt, mint az ülések. Betakarta vele Danielt. Elővett a táskájából egy injekciós tűt, és beszúrta a férfi vénájába a bokájánál, miközben fölé görnyedt, hogy senki ne lássa, mit csinál. A Kövesd a Vezért hatása nagyjából egy óra múlva elmúlik, és muszáj volt ennél hosszabb ideig altatnia Danielt.

Nem ügynök, vonta le a következtetést. Egy ügynök talán belement volna a játékba az emberrabló szerrel, de soha nem engedte volna, hogy így kiüssék.

* * *

Az általa létrehozott ideiglenes laboratórium Nyugat-Virginia vidéki részén helyezkedett el. A lány kibérelt egy szép kis farmot tehénistállóval, amelyben már nagyon régen nem éltek tehenek. Az istálló külsejét fehér deszkaburkolat fedte, csakúgy, mint a házat; odabent alumíniummal voltak bevonva a falak és a mennyezet. A padló szigetelt betonból készült, egymástól megfelelő távolságban elhelyezett lefolyókkal. A végében még egy kis hálószobát is kialakítottak; úgy hirdették, mint egy kellemesen rusztikus plusz vendégszobát. A lány biztosra vette, hogy léteznek olyan naiv turisták, akik vonzónak találják az ilyesfajta rusztikát, de őt csak az érdekelte, hogy az áram és a víz be legyen vezetve. A farm és az istálló egy százhektáros almafaültetvény közepén helyezkedett el, amit további több hektár termőföld vett körül. A legközelebbi szomszéd több mint egy kilométerre lakott. A gyümölcsös tulajdonosai idényen kívül abból csináltak pénzt, hogy kiadták a házat a városiaknak, akik úgy akartak tenni, mintha kemény életük lenne.

A ház nagyon drága volt. A lánynak mindig összeszaladt a szemöldöke, amikor eszébe jutott, mennyibe került, de ezen nem lehetett segíteni. Szüksége volt egy elszigetelt épületre, használható munkaterülettel.

Éjszakákon át dolgozott azon, hogy mindent előkészítsen. Napközben Danielt követte távolról, majd iskolaidő alatt megpróbált aludni egy kicsit az autójában. Mostanra teljesen kimerült, de még rengeteg mindent el kellett intéznie a munkanap vége előtt.

Az autópályáról egy kis lehajtónál tért le több mint egyórányira a várostól. A keskeny földút, ami úgy nézett ki, mintha egy évtizede nem használta volna senki, bevitte a fák közé. Biztosan vezetett valahova, de a lány nem ment végig rajta. Megállt egy nagyobb, árnyékos rész közepén, kikapcsolta a motort, és munkához látott.

Ha Danielt a részleg alkalmazza, vagy, ami sokkal valószínűbb, valamelyik olyan szervezet, amelyik szorosan együttműködött vele – a CIA, néhány katonai szakosztály, vagy más ügynökségek, amelyeknek a részleghez hasonlóan még csak hivatalos neve sem volt –, akkor lesz rajta valamiféle elektronikus nyomkövető. Csakúgy, mint egykor nála. A lány szórakozottan megdörzsölte azt a kis kiemelkedő heget a nyaka hátulján, amit rövid haja eltakart. Ők a fejet szokták megjelölni. Ha a holttestet csak részben lehet begyűjteni, a fej a legalkalmasabb azonosítási célokra.

Kinyitotta a jobb hátsó ajtót, és letérdelt a nedves földre Daniel feje mellett. Azzal a hellyel kezdte, ahol mind őt, mint Barnabyt megjelölték. Először csak könnyedén húzva végig az ujjait a férfi bőrén, majd erősebben. Semmi. Látott már néhány külföldi pácienst, akinek nem sokkal korábban a füle mögül távolították el a nyomkövetőjüket, úgyhogy ott is ellenőrizte, majd végigtúrta a férfi haját, dudorokat vagy indokolatlanul kemény részeket keresve a koponyáján. A barna fürtök nagyon selymesek voltak, és kellemes, citromos illatot árasztottak. Nem mintha érdekelte volna a férfi haja, de legalább nem valami zsíros, büdös testszőrzetben kellett turkálnia. Ezt értékelte.

Most következett a neheze. Ha De la Fuentes szemmel tartja az emberét, valószínűleg kívül helyezi el rajta a nyomkövetőt. A lány először Daniel cipőjét dobta be az út menti bokrok közé – az tűnt a leggyanúsabb ruhadarabnak; rengeteg férfi viseli ugyanazt a cipőt mindennap. Utána az ingét is levette, hálát érzett a gombok miatt, de még így is nehezére esett kihúzni a teste alól. Azzal nem vacakolt, hogy az atlétáját megpróbálja áthúzni a fején; kivett a zsebéből egy szikét, lehúzta róla a ragasztószalagot, és könnyedén eltávolítható darabokra vágta az anyagot. Megvizsgálta a férfi mellkasát, de nem voltak rajta gyanús hegek vagy dudorok. A torzóján valamivel világosabb volt a bőr, mint a karján; kicsit azért lebarnulhatott házépítés közben Mexikóban. Vagy amikor a szintén napos Egyiptomba ment szupervírusokat beszerezni.

Az izmai inkább sportizmokra hasonlítottak, nem edzőtermiekre. Az éles vonalak teljes hiánya, csak egy szép, sima izomtónus, ami jelezte, hogy aktív életet él, különösebb megszállottság nélkül.

Nehéz volt a hasára fordítani, és a férfi beesett a lábtérbe, kicsit meggörnyedt testtel a térelválasztó konzol felett. A bal vállán két párhuzamos és egyforma hosszúságú halvány sebhely húzódott. A lány alaposan megvizsgálta őket, mindenhol megnyomogatta körülöttük a bőrt, de semmit nem érzett a megszokott rostos, vastag szöveteken kívül, aminek lennie kellett azon a helyen.

Hamar rájött, hogy a nadrágját is le kellett volna vennie, mielőtt átfordította. Most fel kellett másznia az esetlen szögben heverő testre, és mindkét kezével be kellett nyúlnia a dereka alá, hogy kigombolja a farmert. Nem lepte meg, hogy Daniel bokszeralsót visel. Ez illett az öltözködési stílusába. Levette az alsónadrágját, utána a zokniját is, majd felkapta a többi ruháját, elsétált velük pár méternyire az út szélétől, és bedugta őket egy kidőlt fatörzs mögé. Utána megismételte ezt az utat a hátizsákkal is. A laptop remek rejtekhely lett volna bármilyen elektronikus eszköz számára, amit a tudtán kívül magával hordoz.

Nem ez volt az első alkalom, hogy neki kellett levetkőztetnie a célszemélyt. A laboratóriumi körülmények között rendelkezésére álltak olyan emberek, akik előkészítették számára a pácienseket – Barnaby az alattvalóiknak nevezte őket –, de nem mindig dolgozott laboratóriumban, és az első útján az afganisztáni Heratban rájött, mennyire hálásnak illene lennie az alattvalóikért. Egy olyan férfit levetkőztetni, aki hónapok óta nem fürdött, nem túl kellemes feladat – főleg, ha ő sem tud lezuhanyozni utána. Daniel legalább tiszta volt. Aznap csak a lány izzadt meg kettejük közül.

Talált egy csavarhúzót a csomagtartóban, és gyorsan lecserélte a washingtoni rendszámot egy olyanra, amit egy hasonló kocsiról szedett le egy nyugat-virginiai roncstelepen.

Csak a biztonság kedvéért futólag a lábak hátsó részét, a talpakat és a férfi kezeit is alaposan átvizsgálta. Egyik végtagján sem talált nyomkövetőre utaló jeleket, valószínűleg azért, mert a végtagokat időnként le szokták vágni bizonyos álláspontok nyomatékosítása végett. Sebhelyeket sem látott. Olyan bőrkeményedéseket sem, amelyek arra utaltak volna, hogy Daniel rendszeres lőgyakorlatokat végezne. Puha tanárkeze volt, néhány keményebb folttal a szokatlan fizikai munka okozta vízhólyagoktól.

Megpróbálta visszagörgetni a testét az ülésre, de gyorsan rájött, hogy ez hiábavaló kísérlet lenne. A férfi testhelyzete nem volt túl kényelmes, de ettől függetlenül úgysem fog felébredni. Majd később lesz egy kis izomláza. Bár végtelenül nevetséges, hogy ez egyáltalán eszébe jutott.

Miközben visszaterítette rá a takarót, és amennyire tudta, begyűrte a teste köré, felépített egy történetet az elolvasott dokumentumok és az általa látottak alapján.

Hitt abban, hogy Daniel Beach nagyrészt az a férfi, akit most maga előtt lát, egy kedves, alapvetően minden tekintetben jó ember. A kapzsi exfeleség vonzalma érthető. Danielbe valószínűleg könnyű beleszeretni. De miután elég idő eltelt ahhoz, hogy az ex magától értetődőnek vegye a szerelmét, valószínűleg azokra a dolgokra terelődött a figyelme, amiket nem kapott meg – a szép lakásra, a nagy gyémántgyűrűre, az autókra. Most már valószínűleg hiányzik neki Danielnek ez az oldala, mert a szomszéd füve mindig zöldebb és a többi.

De valami mélyen eldugott sötétség is volt Danielben, ami talán a szülei fájó és igazságtalan halálából fakadt, és amit a felesége árulása és az utolsó családtagjának elvesztése csak még jobban felerősített. Ezt a sötétséget nem lehet könnyű felszínre hozni. Daniel valószínűleg mélyen magába temeti, távol tartja a rendes életétől, és olyan sötét zugokban tárolja, ahova való. Nem csoda, hogy olyan könnyedén tudott mesélni Mexikóról. Biztosan két Mexikója van: az a boldog hely, amit a tanár imád, és az a veszélyes, amelyet a szörnyeteg szeret. A fejében valószínűleg még csak nem is állt túl közel egymáshoz a kettő.

Abban reménykedett, hogy nem valódi pszichiátriai eset. Egyszerűen csak egy meghasonlott ember, aki nem akar lemondani arról a valakiről, akinek tartja magát, ugyanakkor szüksége van arra a szerepre, amit a sötétség biztosít számára.

A lány jónak találta az összegzését, és ettől egy kicsit megváltoztak a tervei. A munkája nagy része színészi alakításból állt. Bizonyos páciensek esetében a nagyon hivatalos és érzelemmentes szerep volt a legcélravezetőbb – a fehér köpeny, az orvosi maszk és a csillogó rozsdamentes acél; más esetekben az őrült szadistától való rettegés (bár Barnaby ezt mindig hitelesebben tudta előadni; neki megvolt hozzá az arca és a haja, azok a rakoncátlan, fehér tincsek, mintha az imént kapott volna elektrosokkot). Minden helyzet különbözött egy kicsit a többitől – volt, aki a sötétségtől félt, volt, aki a fénytől. A lány eredetileg azt tervezte, hogy doktornőset fog játszani – ebben a szerepben érezte magát a legotthonosabban –, de most arra jutott, hogy sötétséggel kell körülvennie Danielt ahhoz, hogy kihozza belőle ezt az oldalát. És neki a Sötét Daniellel kellett beszélnie.

Hazafelé menet kanyargott egy kicsit. Nem akarta, hogy amennyiben valaki követi Daniel ruháit vagy holmijait, az továbbjusson ezen az úton.

Milliomodszor is végigfuttatta a fejében a lehetőségeket. Az első opció az, hogy ez egy nagyon bonyolult csapda. A második az, hogy mindez igaz, és életek milliói forognak kockán. Nem beszélve a sajátjáról.

A hosszú út során a mérleg egy kicsit az utóbbi oldal felé billent. Abban biztos volt, hogy nem egy titkos ügynököt szállít az autójában. És ha csak egy ártatlan állampolgár, akit véletlenszerűen választottak ki arra, hogy őt előcsalogassák, akkor máris elmulasztották a nagy esélyüket arra, hogy lekapcsolják. Egyszer sem támadták meg, senki nem próbálta meg követni. vagy legalábbis nem vette észre.

Eszébe jutottak a Daniel elleni terhelő bizonyítékok hatalmas kupacai, és nem tudta visszafogni magát. Ő reménytelenül hisz bizonyos dolgokban. Úgyhogy most jobb, ha munkához lát, és megment pár életet.

Nagyjából tizenegy körül kanyarodott be a farmépület elé, hullafáradtan és farkaséhesen, de kilencvenöt százalékos bizonyossággal, hogy nem hagyott maga után olyan nyomokat, amelyek akár a részleget, akár De la Fuentest elvezethetnék hozzá. Gyorsan végignézte a házat, hogy ellenőrizze, nem törtek-e be hozzá (és nem haltak-e meg nála az ajtó kinyitása után közvetlenül), majd miután hatástalanította a biztonsági eszközeit, behajtott az autóval az istállóba.

Amint behúzta maga mögött az ajtót, és újra élesítette a „riasztót”, dolgozni kezdett Daniel előkészítésén.

Az összes többi feladatot letudta már. Egy philadelphiai Home Depot-ban vett néhány konnektorba dugható időzítőt, és csatlakoztatta őket a főépület szobáinak lámpáihoz; a több hétre elutazó turistákhoz hasonlóan ő is gondoskodott arról, hogy lakottnak tűnjön a háza. Az egyik időzítőbe egy rádiót dugott be zajforrásként. A ház jó csali volt. A legtöbb ember először azt kutatná át, mielőtt folytatja az útját a sötét pajtába.

Ráadásul a pajta sötét is marad. A lány létrehozott egyfajta sátrat a közepén, ami elrejti a fényt és eltompítja a hangokat, miközben ezzel egy időben Daniel elől is eltakarja a környezetét. A belső tér nagyjából téglatest alakú volt, körülbelül két méter magas, három méter széles és négy és fél méter hosszú. PVC-csövekből, fekete ponyvákból és rugalmas kötelekből építette, és a belsejére ragasztott két réteg piramisszivaccsal szigetelte. Az egész nagyon kezdetlegesnek tűnt, de egy barlangnál jobb volt, és korábban már abban is kellett dolgoznia.

A sátor közepén túlméretezett fémlap feküdt fekete, állítható magasságú lábakkal. Ezt ott találta az istállóban – kétségkívül a hitelesség végett tartották ott –, és valamiféle állatorvosi műtőasztal lehetett. Nagyobb volt, mint amekkorára szüksége lett volna – ez az állatorvos tehenekkel dolgozott, nem kiscicákkal –, de még így is praktikus zsákmány. Azok közé a dolgok közé tartozott, amelyek végül rábírták, hogy kivegye ezt a túlárazott turistacsapdát. Volt egy másik fémasztal is, amelyet íróasztal gyanánt használt a számítógépe, a monitorok és egy tálcányi olyan eszköz számára, amelyek remélhetőleg csak díszletek lesznek. Az intravénás állvány az ágy fejvége mellett várakozott, és már fel is volt rá erősítve egy zacskó sóoldat. Az állvány mellett fém konyhai zsúrkocsi állt; rajta egy rozsdamentes acéltálcán számos apró injekciós tű hevert jól láthatóan. A tűk alatti drótkosárban gázmaszk és vérnyomásmérő.

És persze azok az eBayen vásárolt rögzítőpántok, börtönre és gyógyintézetekre optimalizálva, amelyeket később a rozsdamentes acélba nagy fáradsággal belefúrt lyukakhoz láncolt. Ezekből a pántokból külső segítség nélkül nem lehetett kiszabadulni. És még a segítőnek is szüksége lehet hozzá egy lángszóróra.

Két kijáratot csinált magának, egyszerű réseket a ponyván, mint amikor az ember széthúzza a függönyt. A sátor előtt összecsukható ágyat helyezett el, a hálózsákját, egy rezsót, egy kis hűtőszekrényt, és az összes többi dolgot, amire szüksége lehet. A vendégszobából nyílt egy kis háromelemes fürdőszoba is, de az túl messze volt ahhoz, hogy ott aludjon, és amúgy sem volt benne kád, csak zuhanyzó. Ezen a hétvégén kénytelen lesz eltekinteni a korábbi szokásaitól.

Költöztetőhevederek segítségével húzta ki Daniel ernyedt testét az autóból egy kis targoncára, és közben párszor beütötte a férfi fejét. Valószínűleg nem olyan erősen, hogy agyrázkódást kapjon. Utána betolta a legalacsonyabb állásba eresztett asztalhoz, és felgördítette rá. Daniel még mindig mélyen aludt. A lány a hátára fektette, a karját és a lábát nagyjából negyvenöt fokos szögbe állította a testéhez képest, és megemelte az asztalt. Egyesével felhelyezte rá a béklyókat. A férfi egy darabig nem fog testhelyzetet változtatni. Utána következett az intravénás tű; Daniel szerencsére nem száradt ki túlzottan, de az is lehet, hogy csak nagyon jó erekkel rendelkezett. A lány könnyedén a helyére illesztette a vezetéket, és megindította a csöpögtetést. Egy parenterális táplálózacskót is elhelyezett a sóoldat mellett. Ez lesz minden tápanyag, amit a férfi a következő három nap során kap, ha annyi időbe telik. Éhes lesz, de az agya jól fog üzemelni, amikor majd arra lesz szükség. Felrakta a pulzus-oximétert a nagylábujjára – a kezéről le tudta volna húzni –, és a száraz elektródákat a hátára, egyet-egyet mindkét tüdeje alá, hogy folyamatos megfigyelés alatt tartsa a légzését. Egy gyors simítás az elektromos hőmérővel a homlokán elárulta neki, hogy Daniel testhőmérséklete pillanatnyilag normális.

A húgyhólyagkatéterek terén nem volt gyakorlata, de a behelyezés aránylag egyszerű művelet volt, és a férfi nem volt olyan állapotban, hogy tiltakozzon, ha valamit rosszul csinál. Éppen eleget kell majd takarítania a vizeletfoltok nélkül is.

Erre gondolva körberakosgatta a padlót a páciens körül nedvszívó, vízhatlan réteggel bevont kis négyzetekkel, amilyeneket kiskutyák szobatisztaságra való tanítása során szoktak használni. Ha túl kell lépnie az első szakaszon, hányással mindenképpen lesz dolga. A vér mennyisége attól függ majd, hogy a férfi hogyan reagál a megszokott módszereire. De itt legalább voltak lefolyók.

Kezdett lehűlni a levegő az istállóban, úgyhogy ráterített Danielre pár takarót. Muszáj volt még egy darabig öntudatlan állapotban tartania, és a bőrét érő hideg ezt nem segítette elő. Pár pillanatnyi habozás után levette az egyik párnát a vendégszoba ágyáról, és a férfi feje alá tette. Csak azért, mert nem akarom, hogy felébredjen, nyugtatta meg magát. Nem azért, mert kényelmesebbé akarom tenni a helyzetét.

Tűt döfött az intravénás zacskóba, és belenyomott még egy kis adag altatót. Ez legalább négy óráig hatni fog. Végül az arcára húzott egy gázmaszkot, és beletekert egy fiolát. Ha a biztonsági óvintézkedései megölik Danielt, akkor nem fogja tudni megszerezni tőle a szükséges információkat.

Végül még egyszer körbejárta a területet. Az ablakból látta, hogy a házban a megfelelő lámpák égnek. A halotti csendben mintha még a Top 40 halvány foszlányait is hallotta volna valahonnan.

Amint meggyőződött arról, hogy minden behatolási pont biztosítva van, megevett egy müzliszeletet, fogat mosott a kis fürdőszobában, beállította az ébresztőóráját háromra, kitapogatta a pisztolyát a tábori ágya alatt, a mellkasához szorította a fioláját, majd befészkelte magát a hálózsákjába. A teste már aludt, és az agya sem maradt le sokkal mögötte. A lánynak éppen csak annyi ideje maradt, hogy felhúzza magára a gázmaszkot, mielőtt teljesen elveszítette az öntudatát.