KELET DUNÁJA

A bolgár Duna. Vízszintes, hullámzó vonal. Majd’ négyszáz kilométer, szemben a román parttal . A hosszúság 26. fokán, Bukaresttől délre, Giurgiuval szemben van egy város: Rusze, vagyis Ruszcsuk . A török alattvalóként született, majd osztrák íróvá lett, később Angliába sodródott (bolgár–spanyol) zsidó Elias Canetti úgy emlékszik vissza kisgyermekkorának színterére, mint egy színes, élettel teli nagyvásárra, a pezsdülő, földi édenkertre.

„Aligha sikerülhet képet adnom ruszcsuki gyermekéveim színességéről, gyönyörűségeiről és félelmeiről. Minden, amit később átéltem, egyszer már megtörtént velem Ruszcsukban.”

Amikor Canetti született, a bolgár kikötőváros, lent az Al-Dunánál, Romániával szemközt, még a török birodalom része volt. „A világ többi részét ott Európának nevezték, és ha valaki felhajózott a Dunán Bécsbe, azt mondták, Európába megy. Európa ott kezdődött, ahol a török birodalom végződött hajdan.” Törökök, délszlávok, görögök, albánok, örmények, cigányok, románok, oroszok, magyarok éltek itt együtt. És persze zsidók. Spaniolik, vagyis ladinó zsidók, azaz szefárdok, a Spanyolországból 1492-ben elűzöttek leszármazottai, akik négyszáz esztendő elteltével is megőrizték nyelvüket. „Az a spanyol nyelv – írja Canetti –, amelyet egymás közt használtak, a kiűzetésük óta eltelt évszázadok során vajmi keveset változott.”

Spanyolok a Duna partján?

Úgy ám! Spanyol zsidók. Akikről 1970 körül azt írja Javier Pérez Pellon, hogy a fájdalmas kiűzetés után öt évszázaddal is Andalúzia ételeinek gőze száll a fazekaikból.

Ez is a Duna-táj . A szefárd zsidók. Őseik valamikor a VIII., IX., X. században indultak a Szentföldről. Kifinomult arab kalmárokkal, szent tanítókkal és aszkéta hittérítőkkel, durva berber rablókkal együtt vándoroltak Észak-Afrika partjai mentén. Kalózokkal, szicíliai és föníciai kereskedőkkel, távoli városokban diadalmas költői párbajra készülő szúfi költőkkel, engedelmes zarándokokkal együtt szálltak a ringó hajókra. Híres orvosokkal, egyiptomi és arábiai tudós csillagászokkal, kalandos kedvű iparosokkal vitorláztak át a tengeren, hogy megérkezzenek a mór Rondába, Sevillába, Córdobába, Granadába, ahol meglelték otthonukat. Évszázadok múltán Ferdinánd és Izabella, a Katolikus Királyok űzték őket tovább. És ezeknek a keresztény Hispániából kiakolbólított spanyol nyelvű zsidóknak a többsége Törökországban lelt menedékre, s tagadhatatlanul a birodalom egyik legtehetségesebb, legvagyonosabb rétegévé lett . A szefárdoknak, a spanyol zsidóknak jól ment a soruk a törökök alatt, írja Canetti, jobban, mint a balkáni keresztény szlávoknak. De mert sok volt köztük a jómódú kereskedőember, az új bolgár kormányzat is igyekezett jó viszonyt teremteni velük.

Színes, tarka világ volt ez; főként egy gyereknek. Bolgár és román cselédlányok vámpírmeséi, örmény és görög kereskedők medve- és farkaskalandjai, albán és szerb orvvadászok csempészhistóriái, vérfagyasztó hírek múltba vesző eredetű vérbosszúkról. Kikötői zsibongás, az arany- és ezüstmívesek portékáinak csillogása a bazár zsúfolt sikátoraiban, müezzin üvöltése a mecsetek felett. Római és görög katolikus templomok, a tömjén köhögtető, súlyos barna felhőiben és az óarany gyertyafényben úszó görögkeletiek, zsinagógák, örmény püspöki székesegyház. Szánkózás a Duna jegén át Romániába, karlsbadi telek, herkulesfürdői és brassói nyaralások, a bécsi Burgtheater pompás előadásai. És mennyi nyelv! Bolgár, szerb, török, orosz, román, magyar, német. De az első gyermekdalok és mondókák – „Manzanicas, coloradas, las que vienen de Stambol” (Pici piros almák, Sztambulból jönnek…) – mind spanyolok. „Korai gyermekéveim minden eseménye spanyolul vagy bolgárul zajlott le – írja Canetti. – Később nagyrészt németre fordultak át bennem. Csak a különösen drámai események, talán csak az emberölés meg a gyilkosság és a hasonló szörnyűségek maradtak meg spanyol nyelven, de ezek aztán nagyon pontosan és kitörölhetetlenül.”

Szeretném azt hinni, hogy ahol ennyi náció, nyelv, vallás és kultúra keveredik, az csakis csodálatos vidék, földi Paradicsom lehet. És Ruszcsuk – bár sokat változott – sokat meg is őrzött évszázaddal ezelőtti karakteréből.

Duna-táj spanyolokkal . A képhez azért az is hozzátartozik, hogy a szefárd zsidók sok évszázados vándorlása nem ért véget a Dunánál . A „szenvedő kóborlás”, a „nosztalgikus emlékezés körmenete” csak a Szentföldön zárult be ismét. „Öt évszázad telt el – írja Pérez Pellón –, de ma is itt látjuk őket Izraelben, az utcákon, a kávéházakban, a szállodákban, a könyvesboltokban, az egyetemeken, dolgoznak a földeken, imádkoznak a zsinagógákban. Még mindig beszélnek spanyolul, éneklik Spanyolország ősi dalait, házaik konyhájában Kasztília, Galícia, Aragónia, Andalúzia ételeinek gőze száll fazekaikból.”