HARMADIK RÉSZ

Használd ki a tehetségest

19.

– Mágus van a közelben.

A Rongyos hangjából kicsengő bizonyosság nyomasztó súlyt kölcsönzött a patkány sámán kijelentésének. Kham körülnézett az őt és az embereit körülvevő íróasztalok és számítógépes munkaállomások tengerén. Nem látott semmi érdekeset; semmi jel sem utalt arra, hogy valaki belépett volna a terembe. Besurranó megrázta a fejét, ezzel jelezvén, hogy senkit sem látott a folyosón. Az ablaknál álló Neko hasonlóképpen jelzett. Az Andalusian Light Industries tacomai létesítménye ugyan nem volt annyira nagy, de az épületek, garázsok, raktárak és sufnik útvesztőjében könnyen elrejtőzhetett akárki. És mint azt Khamék ittléte bizonyította, az eredményes elrejtőzéshez még csak mágiát sem kell használni.

– Vanakk velle? – kérdezte Kham, de a patkány sámán mint általában, most is elengedte a kérdést a füle mellett. Kham elgondolkodott ezen. Még ha választ is kapott volna, nem volt benne biztos, hogy megbízhat Rongyosban. A sámánnak megvoltak a saját elképzelései arról, hogy hogyan kell a dolgokat csinálni. Ez már a vadászat előtti, veszekedésekkel sűrűn tarkított megbeszélés során is kiderült. Talán Rongyos azért játszott az információkkal, hogy megpróbálja Khamot bizonyos helyzetekbe belekényszeríteni, hogy muszáj legyen aztán megbíznia a sámánban. Ami kellemetlen kilátásnak bizonyult. Rongyos sokkal jobban bízott saját mágusi és stratégai képességeiben, mint Kham, de Kham tudta, hogy a sámán minden tőle telhetőt el fog követni (bármely csekély legyen is az) egészen addig, amíg az irhája megmentéséhez szüksége van a többiek által biztosított evilági tűzerőre.

Kham odasétált ahhoz a munkaállomáshoz, ahol a csapat dekása, Nikkelbolha dolgozott. A képernyőn kavargó geometrikus ábrák és számítógépes képek semmit sem mondtak Khamnak. Felőle Nikkelbolha akár valamiféle számítógépes játékot is játszhatott volna. A francba, utált dekásoktól függeni. A dekások még a mágusoknál is megbízhatatlanabbak voltak, ami sokat mondott, és nem éppen a dekások javára. Egy rövid pillanatig Kham azt kívánta, bárcsak Svindler végezte volna a Mátrixos melót; tudta, hogy Sally Tsung szerint a tünde dekás szuper volt. Aztán eszébe jutott az is, hogy jelen környezetben a tünde nyilván még a szokásosnál is kiszámíthatatlanabbul viselkedne. Kham finoman megbökte Nikkelbolha vállát.

– Nyomáss, ugorgy bele a fájlokkba.

Nikkelbolha válaszul csak hátrahajtotta a fejét és sóhajtott egyet.

– Nyomás, Nikkelbolha! – sürgette Ryan, az új fiú. Ryant Patkánylapító és Besurranó javaslatára vették be a csapatba. Szerintük lehet ugyan, hogy Ryan még zöldfülű, de jól értett a zárakhoz. Az épületbe való bejutáshoz már szükségük is volt rá, viszont semmi hasznát sem veszik a kölyöknek, ha az most pánikba esik. A külső szemlélő számára pedig nagyon úgy festett, hogy Ryanen nemsokára eluralkodik a saját félelme. Kham remélte, hogy a srác megnyugszik; semmi szükségük nem volt jajveszékelő vadászokra. Ryan tovább folytatta a dekás sürgetését, és közben idegesen piszkálgatta a nyakában lógó amuletteket és talizmánokat.

Épp elég bajt jelentett az, hogy olyan srác is van a csapatban, akinek ez a mostani az első vadászata. Arra meg aztán végképp nem volt szükségük, hogy valaki elveszítse a realitásérzékét. Ryan kilószámra pakolta magára a patkány sámán kütyüit, ami önmagában még nem jelentett rosszat. Az Alvilágban a legtöbb kölyök ilyen volt, még ha nem is viseltek annyi talizmánt, mint Ryan. Ezek a micsodák viszont semmi mágikus segítséget nem nyújtanak neki; Ryan nem értett a mágiához. Viszont akár így, akár úgy, a kölyök hitt bennük. Talán arra jók lesznek ezek a csecsebecsék, hogy tartják benne a lelket.

Ami viszont ennél jobban aggasztotta Khamot, az az volt, hogy az ő emberei is viseltek ilyen kűtyüket. Ryanhez hasonlóan Patkánylapító és Besurranó is azt a csontokkal díszített, ezüstözött patkánykoponyát viselte, ami Rongyos jele volt. Még Rabo is hordott egy ilyen koponyát. Kham észrevette, hogyan nézett Patkánylapító Rongyosra, amikor a Zöldek Bandájába tartozó srácok elkapták Nekót. Most pedig Besurranó fogadta meg Rongyos javaslatait. Még Rabo is egyetértett-a sámán néhány ötletével. Rossz előjelek. Rongyos a befolyását lassan kiterjesztette Kham emberei fölé, és erre a vadászatra egyedül ő volt az egyetlen elérhető varázsló. Mi lesz a következő lépés?

Kham Rongyosra lesett, és arra gondolt, hogy a nő talán csinál valamit az előbb említett mágussal, de Rongyos csak tovább ült azon a helyen, ahová először letelepedett. Törökülésben ült, és kicsit billegve időnként motyorászott valamit magának. A szemét úgy fordította, hogy félig leeresztett szempillája alól csak a szemfehérje látszott ki, ami zavaróan ijesztő kinézetet kölcsönzött neki, lehet, hogy éppen varázsolt. De az is lehet, hogy egyszerűen kikészült már a sok kábítószertől.

Az ember sohasem tudhatta ezeknél a sámánoknak.

Ryan egyre idegesebben biztatta a dekást. Ennyit tehát arról, hogy hitt Rongyos mágikus védelmében. Kham a srácra szisszent, hogy ne zajongjon már annyit, de a kölyök csak körülbelül egy percig tudott csöndben maradni, utána megint rákezdte. Szerencsére Nikkelbolha nem nagyon reagált az egészre, mindössze csak néhányszor mordult egyet magában.

Kham összeráncolta homlokát és Rabóhoz fordult.

– Aszontad, a fijú jó.

– Az is, Kham, az is. Biztosan sok a jég.

– Minnyájan meffagyukk, ha nem szerrzi meg, ami kő, hamar.

– Meg fogja csinálni – bizonygatta Rabo. – Bízz bennem.

– A te bőrrödre is meggy.

Rabo egy darabig elgondolkodott ezen!

– Nyomás; Nikkelbolha. Mozgasd azt a virtuális seggedet. Csönd ereszkedett a teremre, melyet csak Nikkelbolha billentyűkattogásai szakítottak meg néha-néha. A másodpercek percekké folytak össze; hosszú, izzasztó percekké. Kham kis híján ugrott egyet ijedtében, amikor Rongyos hirtelen megszólalt.

– A mágus odébbállt.

Mindnyájan fellélegeztek.

– Szerencsénk volt – jegyezte meg Neko.

Rongyos sötét, mély tekintetét a macskafiúra emelte.

– Semmi olyasmi. A szellemeim védtek meg. Elzártak minket az Andalusian bérmágustól, hogy ne lássa és ne hallja, hogy itt vagyunk.

– Jól csináltad, Rongyos – mondta Ryan, és felmutatta mindkét hüvelykujját.

Másfelől viszont, gondolta Kham, lehetséges, hogy a mágus egyszerűen csak kiment a klotyóra. Nem tudhatták, hogy Rongyos csinált-e valamit is. És ami a helyzetüket illeti, igazából semmi sem változott meg.

Aztán Nikkelbolha tompán felkacagott, ugyanazon a hangon, amit akkor hallatott, amikor sikerült biztonságba helyeznie azokat az azonosítószámokat, amiket az Andalusian telefonrendszerhez használt a társaság. A dekás visszatért a valós világba és megszólalt.

– Megvan.

– Akkó ne tarcsd meg magadnak. Pakód át Rabo képennyőjíre, osztán nyomás visza, talájj mást is a kristájró.

A dekás motyogott valamit, aztán nekiállt a kiberdekkjén pötyögni. Az ő képernyőjén továbbra is idétlen ábrák villództak, de a Rabo előtti képernyő egy pillanatra elsötétült. A létesítmény térképe jelent meg rajta. Kham az elhelyezkedésük alapján felismerte az épületeket, így azonnal tudta, hogy a piros pont az ő jelenlegi helyzetüket ábrázolta. A pontból egy szintén vörös, kacskaringós vonal indult ki. A vonal átkígyózott szinte az egész terepen, majd véget ért egy villogó csillagban. A villogó csillag lesz nyilván az a hely, ahol a kristályt tárolták. Két épülettel odébb. Khamnak nem tetszett a dolog; a térképen túl sok volt a sötét, részletesen nem ábrázolt terület.

– Mijeza szar? Hoggy lehhet, hoggy enyi sötít terület van?

– A rendszer nyilván több részből áll – mondta Rabo. – És a létesítmény különböző részei különböző biztonsági protokollhoz tartoznak.

– Akkó mér nem a főprogramba nyútt bele a Bolha^,?

– Lehet, hogy nincs is olyan. Az attól függ, mennyire paranoiás a biztonsági főnök.

– Van valammi arró, menyire biztos aza terüllet?

Rabo végigfuttatta ujjait a billentyűzeten, melynek eredményeképpen a képernyőn egy sor ablak jelent meg és tűnt el. A dolog túlságosan is gyorsan zajlott ahhoz, hogy Kham felfoghassa mi történik. Rabo végül ünnepélyes mozdulattal rácsapott az Enter billentyűre, és megszólalt.

– Tessék. Ennyink van.

A térképen szétszórt sárga pöttyök jelentek meg, fényesek és kevésbé fényesek egyaránt. A kapuknál és a biztonsági épületeknél sűrűbben álltak a pöttyök, így Kham láthatta, hogy az ábra az őrök elhelyezkedését ábrázolta. Meglepő módon, a Nikkelbolha által kijelölt útvonal mentén csak alig néhány sárga pöttyöt letetett látni. A dekás valóban jó munkát végzett.

– Rijadó?

– Nikkelbolha majd fedezetet biztosít.

– Az jó – és Kham remélte is, hogy az lesz. Ha a dekás nem tudja elhallgattatni a csapat előrehaladása közben kiváltott riadókat, akkor az egész Andalusian biztonsági szolgálat a nyakukba fog zúdulni.

– És hun van áza hej, ahová megyükk?

– A fő gyárépületben. A földszint gyakorlatilag egyetlen terem, tele automata szerelősorokkal. A gépek most is működnek, ami azt jelenti, hogy valaki felügyel rájuk, de a felügyelőket el tudjuk kerülni, ha Nikkelbolha útvonalán megyünk. Aztán egy szerelőaknán lemegyünk az l-es pinceszintre. A kristály három szinttel lejjebb, a 4-es pinceszinten van.

– Föld alatt. Igen. Oda kell menünk – Rongyos felnevetett. – A szellemek föld alá rejtett titkokról beszélnek.

A fenébe, megint ez az abrakadabra szöveg. Bárcsak hozhattak volna egy igazi varázslót. Kham megpróbált nem odafigyelni a sámánra.

– Mér ijen gyenge a bittonság?

– Ügyes húzás – mondta Neko.

Kham nem is vette észre, hogy a macskafiú odajött hozzájuk a konzolhoz. Ami egyben azt is jelentette, hogy senki sem figyelt a kinti dolgokra. Kham gyorsan az ablakhoz küldte Patkánylapítót; inkább Neko tanácsait hallgatta, mint az ork nőét. Mellesleg ha Patkánylapítót kivonja a beszélgetésből, Rongyosnak sem lesz annyi támogatója a beszélgetés idejére.

– Oké, macskafijú, mijeza züggyes húzás?

– Az, hogy a fontos dolgot egyáltalán nem rejtik el, így titkolják a fontosságát.

– Nem – mondta élesen Rongyos. – Van mágikus védelem.

Kham ebben nem is kételkedett, még akkor sem, ha nem egészen hitt abban, hogy Rongyos ilyen határozottan érezte a jelenlétét.

– Megbirkózó vele?

– A szellemeim erősek.

– Helyes.

Kielemezték a Nikkelbolha által talált adatfoszlányokat, és megtervezték, hogyan tudnak még mélyebbre hatolni az Andalusian létesítménybe. Kham kezdte úgy érezni, hogy mégiscsak van halvány remény arra nézve, hogy esetleg élve megússzák a dolgot. Félóra elteltével meghagyták Nikkelbolhának, hogy biztosítson Mátrix fedezetet, és ha lehet, ásson elő még több fájlt. Ryan kapta a feladatot, hogy őrizze a munkájába merült dekást. Minden gond nélkül lejutottak a pinceszintre, jóllehet az alagút bejáratánál álló őrnél Neko speciális kezelését kellett alkalmazni. Az őr azt sem tudta, ki és hogyan kapta el. Nos, ami azt illeti, Kham is csak annyit tudott, hogy ki. Az egyik pillanatban ugyanis az egyenruhás őr még az őrhelyén állt, a következő pillanatban pedig már a földön hevert. Az őrt bezárták egy szerszámos szekrénybe, és vártak, hogy Nikkelbolha jelezze, hogy végzett a zár kinyitásával. Aztán elindultak a folyosón.

A gyárépület pincéjébe vezető bejáratot nemcsak egy elektronikus, de egy mechanikus zár is őrizte. Nikkelbolha elintézte ugyan az elektronikusát, de a másik ellen a kiberdekkjével semmit sem tudott tenni. Kham már éppen kezdte megbánni, hogy fent hagyta Ryant, de Neko odalépett a zárhoz, és elkezdett babrálni vele. Khamot először meglepte, hogy a macskafiú ennyire jól ért a zárakhoz is, de utána rögtön arra gondolt, hogy akkor mi a csudának hozták magukkal Ryant.

Az egyes szobákból néha kiszivárgó fények és hangok még itt dolgozó emberek jelenlétére utaltak, így a vadászok óvatosan lopakodtak tovább. Ami nem volt túl nehéz. A késő éjszaka is dolgozó bérrabszolgák a kis fényburokkal körülvett konzoljaikkal foglalkoztak. Sem a folyosókkal, sem a kis székükön és termináljukon kívül eső világgal nem törődtek. Mellesleg a padlót szőnyeg borította, így nem volt nehéz csöndesen előrehaladni.

Elérkeztek a teherlifthez. Kham megnyomta a 4-es pinceszint gombját, és a lift elindult lefelé. A 3-as pinceszinten valaki megnyomta a lift hívógombját, de Nikkelbolha, résen volt, és felülbírálta a liftnek az azon a szinten való megállására felszólító utasítást. Amikor viszont leértek a 4-es pinceszintre, hirtelen újabb okot találtak, amiért óvatosnak kell lenniük. A világítópanelek legtöbbje ki volt kapcsolva, és még a működők is csak haloványan derengtek.

– Gazdaságossági intézkedés – mondta Patkánylapító bizonytalanul, mintha ő maga sem hitt volna a saját megállapításában.

Kham felnyúlt és leemelte az egyik nem világító égőt takaró tejüveg panelt. Az égő érintetlen volt. Az első irodában Rabo odalépett az egyik terminálhoz, hogy kapcsolatba lépjen Nikkelbolhával.

– Kikapcsolták – mondta a dekás. Nem tudta, ki csinálta ezt, de biztosra vette, hogy nem hivatalos beavatkozásra volt szó.

Kham eldédelgette magában a gondolatot, hogy esetleg egy itt dolgozó valaki a felelős ezért, de aztán egy folyosó elágazásnál észrevették, hogy az őr a földön hever mozdulatlanul. A nyakát valaki hátulról eltörte. Egyenesen adódott a következtetés; valaki más is titokban behatolt a létesítménybe.

Két perccel később, a folyosók félhomályában meg is látták, kicsoda.

Hárman voltak. Ők is óvatosan mozogtak, még egy kicsit lassabban is, mint Khamék. Kemény gyerekek voltak – kinézetükről ítélve zsoldosok, vagy bicskások. Ezenkívül profik is, ugyanis olajozott szervezettséggel fedezték egymást, ahogy az ajtók és a folyosó elágazások mellett elhaladtak. A gond csak az volt, hogy éppen Khamék és a kristály között tartózkodtak, és ők is a kristály felé tartottak.

Akár árnyvadászok is lehettek volna, de Kham még sosem látott kettőnél több vadászt, akik ennyire hasonlítottak volna egymásra. Jóllehet mindegyik fickót meg lehetett különböztetni a másiktól, általános megjelenésük döbbenetesen egyforma volt. Khamnak eszébe jutottak a korábbi ikerbicskások; lehet, hogy a hasonlóság volt az új divat.

A fickók jó nagyok voltak – még Khamnál is nagyobbak. Testarányaik eltértek a szokásostól. A fejük túl kicsinek tűnt a testükhöz képest, olyan benyomást keltve ezzel, mint a profi testépítőkről rajzolt karikatúrák. A fejükön szorosan simuló sisakhoz hasonlító valamit viseltek, és nyakukat hátulról a hátizsákjukból kiálló fémkeret védte. Vékony rádióantennák meredeztek a válluk mögött, és a hátizsákjukból különféle helyeken újabb drótok és vezetékek álltak ki. Elképesztő mennyiségű matt krómpáncél sokasodott rajtuk és valósággal csöpögtek róluk a fegyverek – pisztolyok, kések, és háromcsövű Ceres géppuskák. Igazi heavy metál fickók voltak, egyenesen a Pokolból.

A leghátul haladó fickó megállt, és kicsit oldalt fordult. Éppen az egyik működő világítópanel alatt állt meg, így Kham jól megnézhette magának. Amit Kham korábban páncélnak gondolt, az javarészt kibernetikus beültetés volt, a legmélyebb benyomást mégis a fickó arca keltette. Már amennyi látszott belőle. A fémlapok alól kilátszódó kevéske bőr szürke volt és ráncos. A fickó orrából csövek álltak ki, melyek átkígyóztak a válla fölött, és eltűntek a hátizsákból kiálló fémkeretben. A fenti megvilágításban halványan csillogtak krómozott szemei.

– Kika fenék ezzek iten?

– Nem biztonságiak – suttogta Neko.

Besurranó reszelős hangjába félelem vegyült, amikor megszólalt.

– Ezeknél háromszor annyi lőszer van, mint nálunk.

A lőszer az lőszer, és egyetlen golyó legalább annyira ki tudja nyírni az embert, mint húsz. Ezek a kiberizált bikák viszont itt voltak és beleköptek Kham levesébe; jelen pillanatban csak ez számított.

– Roggyos, mérnem vetted ésszre őket?

– Mert nem voltak itt – felélte a patkány sámán lebiggyesztett ajakkal.

– Hát, mos meg itvannak. Aszondod, hoggy csak idetelenótáltak. minta regínyekkbe? Annem lene túl szépp.

Rongyos sötét pillantást vetett Khamra.

– Semmi teleport; nincs mágiájuk.

– Bittos? Előjedd is elbúttak.

– Semmi mágia – ragaszkodott a magáéhoz Rongyos, a hangjában növekvő kétségbeesés csengett.

– Semmi! – mondta meglehetősen hangosan.

– Bamee – sziszegte Kham. – Foffabe. te vén dennevír.

– Ne piszkáld a sámánt, Kham – vinnyogta Patkánylapító – már csomószor megmentette a bőrünket,

A csapat elcsöndesedett végre, de már túl későn. A heavy metál ember lassú, robotszerű precizitással feléjük fordította a fejét.

20.

Mielőtt reagálhattak volna, a kemény fiú máris rájuk szegezte a fegyverét. Háromcsövű géppuskája halkan zümmögni kezdett amint a csövek forogni kezdtek szuperhalk csapágyaikon. A fickó valamilyen okból mégsem tüzelt Kham megkönnyebbült; semmi kedve nem volt olyan ellenfelek ellen harcolni, akik úgy festettek, mintha teljes egészében fémből lettek volna. Mivel a három fickó közül csak az egyik vette észre a jelenlétüket, volt rá némi esély, hogy gyors és pontos tüzeléssel leszedhetik ezeket a bikákat. De biztosan lennének veszteségeik. És a vadászat is dugába dőlne. Kham elütötte Patkánylapító kezét, mielőtt a nő előhúzhatta volna a fegyverét.

A fémember szemmel láthatóan elégedetten vette tudomásul, hogy Khamék nem jelentettek fenyegetést, mert ismét felfelé fordította fegyvere csövét, és valamit motyogni kezdett magának. Kham egy másodikat is merészelt lélegezni, de ez csak addig tartott, amíg észre nem vette, hogy a háromcsövűt közvetlenül a fickó karjába építették be. Ezek a bikák valami szuperkatonák lehettek. Mi a szarba léptek már megint bele Khamék?

A fémember elindult feléjük. Hatalmas tömege ellenére csöndesen mozgott. A felőle áradó szagok javarészt kenőolaj, műanyag és kordit szagai voltak, de a gépi felszín alatt Kham valami áporodott és rothadó bűzt is megszimatolt. A fickó Khaméktól pár méternyire megállt. Kham egy jó ugrással a háromcsövű géppuska mögé kerülhetett volna. Az ötlet bátor volt, de ostoba. Az ilyesfajta cowboyhúzás talán működne egy átlagos ellenfél esetében, de figyelembe véve a fémember elektronikus reflexeit, jelen esetben valószínűleg azonnali halált jelentene.

– MIT… – A fickó olyan hangosan mondta ki az első szót, hogy azonnal abbahagyta a beszédet. Motyogott magának valamit, aztán újra megszólalt, ezúttal sokkal halkabban.

– Ti nem az Andalusianhoz tartoztok. Mit csináltok itt?

Khamnak sikerült megtalálnia a hangját; úgy tűnt, a csoportból senki más nem tudott volna megszólalni jelen pillanatban. Mivel az ellenségességgel nem jutnának semmire, ezért Kham megpróbált könnyednek és barátságosnak hangozni Azt is remélte, hogy magabiztosan szólalt meg, bár ebben azért kételkedett.

– Aztat énis kérdehhetném, cimbó, mivel tesem vaggy Andalusian embör.

A kemény fiú szájának vonala megmozdult egy kicsit a két végén.

– Nem azért vagyok itt, hogy kérdésekre válaszoljak. Nálam van a fegyver, így aztán ti válaszoltok az én kérdéseimre.

– Elimináld őket – szólalt meg a második fémember. A maradék két fickó is megjelent társuk mögött.

– Negatív – mondta a harmadik. – Az elimináció elfogadhatatlan mértékben lecsökkenti a küldetés sikeres teljesítésének valószínűségét a zajtényező miatt. Béta már eddig is két százalékkal csökkentette a valószínűségét a nem megfelelő hangerő alkalmazásával.

– Mik ezek a pasasok? – vinnyogta Patkánylapító rekedt hangon. – Valamiféle kibaszott robotok?

– Csönd legyen! – utasította a hármas számú fickó. A viselkedésében volt valami, ami arra utalt, hogy ő itt a főnök. – A küldetésünk megzavarását nem tudjuk tolerálni. Ha a beszédetek kellőképpen megemeli a felfedezésünk valószínűségét, az eliminációtok többé már nem veszélyezteti a küldetésünket, így eliminálva lesztek.

Patkánylapító beijedtnek látszott.

– A cimbó aszonta, hoggy poffabe, Lapító. Csinádd – Kham ismét a fémemberek felé fordult. – Nem akarukk bajt. Egyikükk se Andalusian embör, íggjr aztán nemis lessz boszú. Ti csinájjátok a züzlettetek, mi csinájjuk a mijénket, oszt mindekki bódog lessz.

– Itt maradtok. Nem engedhetjük meg, hogy megzavarjátok a küldetésünket.

– Nemakargyuk.

– Béta, vidd el őket a folyosóról, és maradj velük.

A háromcsövű kar egy intése kijelölte Khamék szobáját, és Kham bólintott a többieknek, hogy nyomás befelé. Mindenki csöndesen mozgott, és ügyelt arra, hogy jó messze tartsa kezét a fegyverétől.

Kham saját AK-ját a csövénél fogva a bal kezében tartotta, jobb kezét pedig a mellkasa magasságába emelte, jó messze géppisztolyától és pisztolyától.

Fogvatartójuk megvárta, amíg bezárták az ajtót, és csak utána kapcsolta fel a szoba lámpáit. A szoba valamiféle elektronikai labor lehetett, de Kham nem értett eléggé az ilyen dolgokhoz, így fogalma sem volt, hogy mire jók az itteni berendezések. Abban mindenesetre biztos volt, hogy fegyverként nem lehetett felhasználni őket. Neko megpróbált úgy helyezkedni, hogy közte és a fémember között egy pult legyen, de a kemény fickó megrázta a fejét, intett egyet a fegyverével, és a macskafiú máris előreült a többiekhez. Kham felé fordulva megvonta a vállát, majd háttal a pultnak támaszkodva lehunyta a szemét. Kham megesküdött volna rá, hogy a macskafiú nekiállt szunyálni egy kicsit.

Az idő lassan telt. Fogvatartójuk nem tűnt túl idegesnek, de mindig résen volt, és a legkisebb mozdulatra is reagált. A háromcsövűjét viszont csak akkor mozdította meg, amikor valakinek a keze túl közel került egy fegyverhez. Az orkok nemsokára egymás után elunták az álldogálást, és leültek a földre, Rongyos kivételével, aki állva maradt, és gyilkos tekintettel meredt a fémemberre.

Körülbelül húsz perc elteltével Kham érezte, hogy apró fülhallgatója melegen lüktetve jelezni kezd. Ez volt az előre megbeszélt jel arra az esetre, ha Nikkelbolha beszélni akart velük. Kham meg sem moccant a jelre, de fogvatartójuk feléje fordította hideg krómtekintetét.

– Magyarázd meg a jelet.

A fickó valahonnan megtudta, hogy Kham üzenetet kapott. Nem volt tehát értelme a tagadásnak.

– A koccsink rósz hejjen parkó.

– Nem valószínű. Próbáld újra, okos fiú.

Kham arra gondolt, hogy nem szól semmit, de tudni akarta, hogy miért szólt nekik Nikkelbolha. Ha beüt a krach, nem valószínű, hogy az Andalusian biztonságiak különbséget tennének a két behatolócsapat kőzött.

– Híwás a dekássunktó. Beszéni akkar velem.

A fémember pislogott egyet. A jellegtelen krómszem miatt Kham nem tudhatta biztosan, de úgy tűnt neki, mintha a fickó tekintete végigfutott volna a szobán. A fémember rámutatott az egyik munkaállomásra és megszólalt.

– Utasítsd a dekásotokat, hogy arra a terminálja küldje az üzenetet.

– Mér? Mivvan abba nekünk?

– Az életetek – felelte a fémember halvány mosollyal a szája szögletében.

Feltehetőleg igaza is volt. Az Andalusian biztonságiak elkapnák őket, ha Kham figyelmen kívül hagyná Nikkelbolha jelét, ez a kemény fickó meg lemészárolná őket, ha Kham figyelmén kívül hagyná az ő parancsát. Micsoda választás. Kham tette, amit parancsoltak.

– Mivvan, Bolha?

– A rendszer riadóállapotba került. Egyelőre minden rendben, de a kiváltó jel valahonnan a környéketekről jött Elszúrtátok, cimborák?

– Nöm. Csak itten ülükk.

A fémember kinyúlt és kikapcsolta a hangbemenetet.

– Utasítani fogod a dekásotokat, hogy hatoljon be a biztonsági rendszerbe, és váltson ki hamis riadókat.

– Akkó a zegísz hej fel fog ébrenni.

– A biztonságiak hatékonysága le fog csökkenni, mivel meg kell osztaniuk az erőiket. Nem fogják tudni, melyik riadó hamis, és melyik igazi.

– Ésakká?

– Elrejti a tevékenységünket.

– Úgyétted a tijéteket. Nem eggyüt csinájjuk a melót.

– Kham – mondta Neko halkan, továbbra is csukott szemmel. – ha az Andalusian biztonságiak erre a helyre koncentrálnak, akkor mi ugyanakkora bajba kerülünk, mint nagyméretű barátaink. Sőt, talán még nagyobba. Szerintem tedd azt, amit mond. A zavar mindig az árnyvadász javára van.

De csak akkor, ha az árnyvadász ura a helyzetnek, és tudja, hogy mi történik, gondolta Kham. Mindenesetre volt némi logika abban, amit a macskafiú mondott. Kham továbbította Nikkelbolhának a fémember utasításait.

Miközben Kham éppen azzal foglalatoskodott, hogy meggyőzze Nikkelbolhát arról, hogy tegye, amit mondtak, a kemény fiú felnyitott egy kis panelt a mellkasán, és előhúzott egy jack-csatlakozót. Bedugta a konzolba, és megszólalt.

– Ezenkívül azt is megparancsolod, hogy hatástalanítsa a riadókat az általam megadott helyeken.

– Fetteszem, annem árt – Nekünk legalábbis. De ki tudja miféle JG-kbe fut bele majd Nikkelbolha? Kham remélte, hogy nem túl keményekbe.

– Ha mevvaggy, eztet is próbádd meg – mondta, és elmesélte Nikkelbolhának, mit parancsolt a fogvatartójuk. Aztán megszakította a kapcsolatot, hadd csinálja Nikkelbolha azt, amit meg kellett csinálnia.

– A siker valószínűsége jelentős mértékben megemelkedett. A véletlen elemek egy Mátrix-operátort biztosítottak, aki hozzá tud férni a létesítmény belső rendszeréhez – mondta fogvatartójuk.

A fickó ugyan beszélt, de úgy tűnt, hogy nem Khamékhoz. Ezt a többiek is jól hallották.

Megint vártak.

Rongyos megrezzent, mintha látott volna valamit. Aztán Kham távoli fegyverropogást hallott: az elszórt egyes lövésekre a háromcsövű jellegzetes, nyögésszerű hangja felelt rövid, fegyelmezett sorozatokkal. A zaj nem tartott sokáig. Egy perc sem telt el, és a börtönük ajtaja kinyílt A másik két fémember érkezett. Az egyikük a vállára átvetett bőrszíjas zsákban a kristályt cipelte. Kham azt hitte, a két szeme menten kiguvad. A francba, ez a fickó olyan erős volt, mint egy troll, sőt talán még annál is erősebb. Az a kristály olyan nehéz volt, hogy három ork kellett a furgonba való beemeléséhez.

A fogvatartójuk bólintott a haverjainak, mintha csak egy kérdésre válaszolt volna. Utána ismét úgy tűnt, hogy figyel valamire. Nemsokára megszólalt.

– Vettem. Távozhattok – mondta, majd Khamhoz fordult. – A ti további tevékenységetek nem érdekel minket. Mindazonáltal azt javaslom, hogy meneküljetek. Az Andalusian biztonsági szolgálat aktív.

Hogy az a mennydörgős!

Ezek a bikák ellopták Kham zsákmányát az orra elől, és most az javasolják nekik, hogy ismét vonják el egy kicsit az Andalusian biztonságiak figyelmét Igazi, hamisítatlan kutyaszar.

A fémemberek elindultak a folyosón. Khamék nekiálltak előszedni a fegyvereiket. Már mentek volna, de Kham aggódott, hogy az ajtón elsőként kilépő esetleg egy rövid sorozatot kap a bordái közé az egyik háromcsövűből. Kham megpróbálta elkapni Nekót, amikor a macskafiú az ajtó felé iramodott. Sajnos mellényúlt, de nem lett belőle nagy baj. A macskafiú nem lépett ki az ajtón, hanem megtorpant és hallgatózni kezdett.

– Már befordultak a sarkon.

A fenébe, ezek aztán gyorsan voltak!

Az orkok megrohanták az ajtót. Amikor Rongyos is kijutott, épp a másik irányba indult, mint a többiek Kham elkapta a grabancát. Nekik nem volt akkora tűzerejük, mint a fémembereknek; szükségük volt minden segítségre, hogy élve kijussanak a létesítményből.

– Csakk erre, patkányaszonny – mondta, és vonszolni kezdte maga után a nőt.

Elindultak vissza oda, ahol Ryant és Nikkelbolhát hagyták. Kham óriási meglepetésére gond nélkül eljutottak odáig. Odakintről fegyverropogás jelezte, hogy az őrök elcsípték a kemény fiúkat. Kham elmosolyodott; akkor most ki is vonja el a biztonságiak figyelmét kiről? A csapatuk ismét együtt volt, nem késlekedhettek hát többet. Kham megrázta Rongyost.

– Okés, patkánnysámán. Ha a szelemmeid ojan érőssek, akkó jutassanak minket ki innét.

– Tegyél le, barom – horkant rá az öregasszony.

– Seggítesz, vaggy elfucc, minta tottemed? – A sámán eredmény nélkül próbált szabadulni Kham vasmarkából. – Job a zeséjjed, ha velled megyükk mijis.

A sámán abbahagyta a vergődést, és epésen Khamra bámult.

– Lehet, hogy igazad van.

– Bittos, hoggy igázzam van.

– Tegyél le.

Kham letette. Rongyos teátrális mozdulatokkal leporolta magát, és megpróbálta ujjaival megfésülni bozontos haját. Felesleges színészkedés, és ráadásul időpazarlás is, de Kham tudta, hogy a sámán csak a fontosságérzetét és a méltóságát akarta ezzel visszaállítani. Hadd csinálja; Kham szemében Rongyos már soha nem szerezhette vissza a méltóságát. Ami a fontosságot illeti? Nos, az ember annyira volt fontos, amennyire fontosat cselekedett. Kham az eszével azonban azt is tudta, hogy a jelenetnek még egy célja volt. A varázslónak nyugodtnak kellett lennie ahhoz, hogy varázsolni tudjon. Persze nem lesz túl nyugodt, ha arra gondol, mi történik majd, ha megpróbál keresztbe tenni Khaméknak. Kham kimutatta az agyarait, úgy szólalt meg.

– Ép eleggen vagyukk ahhó, hoggy elkappjukk, ha megpróbász szemítkenni. Deha mi mégcse kapukk el, a zőrök akkó is kinyínnak. Mer nem lessz senki, aki lelőlye az Andie-kat a háttad fnöggúl, ha kicsesző velükk. Nekkik is van mágussuk, emlékszó?

– Nem kell fenyegetni. Elfogadtam a helyzetértékelésedet – A sámán magasra emelte az orrát – És most, csönd legyen! Beszélnem kell a szellemekkel.

Rongyos a feje fölé emelte két karját és megzörgette talizmánjait és fétiseit. Ide-oda dülöngélve táncolt néhány lépést, és hümmögött is hozzá egy kicsit. A tánc aztán felgyorsult, és a sámán kántálni kezdett.

– Ó, hatalmas Donsedantay, hallgass meg. Jer, ó, hatalmas szellem. Jer velünk, és boríts be minket a te védelmező köpönyegeddel. Őrizz minket a nékünk ártani akaróktól. Donsedantay, e hely lakója, hallgass meg. Donsedantay, fogadd a hívásomat.

Az öregasszony tovább kántált, Kham pedig tovább izzadt. Ez időt vesz el, méghozzá sok és értékes időt. Miért nem tudott Rongyos csak inteni néhányat a kezével, aztán máris varázsolni? Sally Tsung mindig úgy csinálta. Azok a rohadt sámánok mindig olyan nagy feneket kerítenek a dolgoknak. Mellesleg miközben a patkány sámán itt táncol meg énekel, az Andalusian biztonságiak bármelyik pillanatban rajtuk üthetnek. Az Andie-k már egészen biztosan lezárták a létesítmény kijáratait.

Arra már nem mehettek ki, amerről bejöttek. Most, hogy teljes a riadó, semmilyen pénzzel nem lehet az őröket megvesztegetni. Nem lehet most fizetni nekik, hogy ne vegyék észre a Gaeatronics Telecommunications furgonjának hátuljába bezsúfolt vadászokat. Ez a trükk csak befelé jövet működött. Most harc lenne, és a furgon csak egy furgon. A csapat páncélozott jármű nélkül nem tudna kijutni a kapun. Maradt tehát a B terv: irány a drótkerítés, lyukrobbantás, aztán futás. És persze imádkozás, hogy megússzák.

– A hatalmas Donsedantay a védelmébe vett minket – jelentette ki Rongyos.

Amennyit az ér, gondolta Kham. Valami mégis megváltozott; mintha a levegő körülöttük megtelt volna elektromossággal. Sally mágiái nem ilyenek voltak, és ez kényelmetlenül érintette Khamot. Valahogy, valami furcsa, érthetetlen módon, mégis nagyobb biztonságban érezte magát.

– Reméllem, műkködik.

– Legyen hited, fiam. A szellemek erősek, és meghallgatták a kérésemet. Biztonságba vezetlek titeket.

Ryan, Patkánylapító és Besurranó megkönnyebbültek, amikor a sámán közéjük lépett. Még Rabo szemében is megcsillant a remény. Rongyos az ajtóra mutatott.

– Arra távozunk.

A csoport elindult Rongyos középről vezette őket Neko Kham felé fordulva értetlen arccal elmosolyodott és megvonta a vállát, de azért ő is elindult velük. Kham észrevette, hogy a macskafiú készenlétben tartotta kis SCK géppisztolyát. Kham ellenőrizte a maga AK-ját, és ő is elindult utánuk.

Miután megbizonyosodtak róla, hogy egyetlen Andalusian őr sem látja őket, egy oldalbejáraton kijutottak az épületből. Gondosan ügyelve arra, hogy mindig az árnyékban maradjanak végigsurrantak a komplexumon. Elkerülték a nagy raktárakat, mivel látták, hogy arrafelé néha biztonsági járművek cirkáltak. Több Andalusian őrjáratot is láttak. Az őrjáratok néha tanakodtak, hogy merrefelé menjenek tovább, de szerencsére sosem Khamék irányát választották. Úgy tűnt, Rongyos mágiája működik. Kham viszont tudta, hogy valahol a környéken ott kószált egy mágus, és nem tudta biztosan, hogy a patkány sámán mágiája elég lesz-e ahhoz, hogy egy mágus érzékelése elől is elrejtse őket.

A mágiával kapcsolatos gondolatait azonban fegyverdörgés szakította félbe. Kham először robbanást hallott, aztán fegyverropogást. A zaj talán ha százméternyi távolságból jöhetett. Neko előreiramodott kémkedni. Intett a többieknek, hogy óvatosan haladjanak előre, így aztán Kham odalopakodott a macskafiú mellé, hogy megtudja, mi a probléma.

Az Andalusian biztonságiak megsebesítették az egyik fémembert. A sebesült kemény fiú éppen egy kövezetbe robbantott kráterből mászott ki. Sérült krómlábából a repedések mentén fekete, olajos folyadék szivárgott ki. Az út közepén egy halott Andie hevert, kezében egy géppisztolyra szerelt gránátvetővel. Megfizetett azért a lövésért, amivel elkapta a kiberfiút. A halott biztonsági őr társai könnyű fegyverekből tüzeltek, és látszott, hogy nincsenek komolyabb fegyvereik. Egyikük sem mert megpróbálkozni azzal, hogy kirontson a fedezéke mögül, és felkapja a gránátvetős géppisztolyt, Pech, gondolta Kham. Pedig a gránátvető volt az egyetlen esélyük, hogy kinyírják a fickót. De persze az is lehet, hogy nemsokára erősítés érkezik, és az új fiúk már medvére lesznek betárazva.

Az út túloldalán a sötétségből fém csillant, megijesztve Khamot. Kham villámgyorsan célra tartott az AK-jával, de nem lőtt, amíg meg nem állapította, hogy ki közeledik: a másik két fémember. Ők azonban nem bántották Khamékat, hanem természetellenes sebességgel elsiettek mellettük, és befordultak az épület sarkán. Háromcsöves géppuskáik rövid sorozatokat nyögtek magukból, és minden egyes sorozatnál elterült egy Andie. Az egyik fémember megállt sebesült társánál, és felsegítette, miközben a másik gondoskodott róla, hogy az Andalusian biztonságiak ne merjék kidugni fejüket a fedezékből. A zavar és a fegyverropogás ellenére Kham mégis kiszúrta, hogy a kemény fiúknál már nincs ott a kristály.

Basszameg! Ekkora felhajtás, és azok a csibészek elvesztették a zsákmányt. Most, hogy a tünde rájött, hogy mások is ismerik a kristály rejtekhelyét, már nem lesz hajszálnyi esélyük sem arra, hogy megszerezzék. Legalábbis azokkal az erőforrásokkal nem, amelyekhez Kham hozzá tudott férni. Minden egyes kilőtt golyó egy újabb lyukat jelentett Kham álmának becses léggömbjében; elvesztették a játékot. Az egyetlen jó hírnek az bizonyult, hogy ezek a nyomorult, két lábon járó kiberverek teljesen lekötötték az Andalusian biztonságiak figyelmét, így Kham és a srácok jó esélyt kaptak a menekülésre.

De mielőtt Kham gatyába rázhatta volna annyira a srácait, hogy kihasználhassák a zavart, fékcsikorgás jelezte az új játszótársak érkezését. Az őrök háta mögött valahol egy kocsi fékezett – nyilván az erősítés. Néhány pillanattal később egy nő lépett ki az épület sarka mögül. Testét izzó varázsburok övezte, mely elég fényt bocsátott ki ahhoz, hogy Kham tisztán láthassa a mágus arcára kiülő elszántságot. Az Andie bérmágus tehát végre felbukkant.

A tüzelő fémember rövid sorozatot küldött feléje, de a golyók vijjogva lepattantak a fényburokról. A mágus zordan elmosolyodott, majd hadonászni kezdett a kezével, és mereven előrenyújtotta egyik karját. Az ujjaiból kiugró vékonyka energiakisülések egyetlen vakító sugárrá egyesültek, mely lézer gyanánt hasított át a levegőn. A három kiberfiú körül felizzott a levegő, és úgy világított, mintha száz reflektor szegeződött volna rájuk. A fénygömb széleinél a levegő úgy remegett, mint meleg nyári napokon az aszfalt fölött; a három fémember csak vibráló alaknak látszott odabent. A sebesült kiberfiú felüvöltött fájdalmában, amikor a sérült lába szikrázni kezdett. A fény olyan pokoli erős volt, hogy Kham arra számított, a fémemberek hamuvá olvadnak a másodperc törtrésze alatt. Egy pillanatig nem történt semmi. Mindenki a fénygömbbe burkolt kiberfiúkat bámulta. Az idő megdermedt. Aztán a ragyogás egy kicsit alábbhagyott, majd ismét halványabb lett. Folyamatosan halványulva gyönge borostyánszínbe ment át, majd villant egyet, és eltűnt. A kiberfiúk szemmel láthatóan sértetlenül továbbra is ott álltak.

A mágus arcára kiült az aggodalom.

A fémemberek szinte egyszerre felemelték háromcsövűiket és tüzet nyitottak a mágusra. A nyomjelző lövedékek ugyanolyan fényes csíkot húztak a levegőben, mint az előbb a mágus varázslata. A bérmágus hátratántorodott. A mágiája még védte, de Kham tudta, hogy ez már nem tart sokáig. A nő megfordult, és megpróbált fedezék mögé ugrani, de elkésett. A kiberfiúk vezetője kilőtt egy kis rákétát, és a robbanás feldobta a mágust a levegőbe. A teste körül vibráló varázsburok megremegett és kihunyt, a nyomjelző lövedékek pedig a másodperc törtrésze alatt foszlányokká szaggatták a varázsvédelmétől megfosztott mágust.

Az Andalusian őrök ismét tüzet nyitottak. A fémemberek nem maradtak, hogy lemészároljanak mindenkit, inkább lassú visszavonulásba kezdtek. Khamék nem várhattak tovább. Fogalmuk sem volt, merrefelé tartottak a kiberfiúk. A francba, még az is lehet, hogy az orkok által jelenleg elfoglalt sikátorban kívánnak letáborozni. Ideje volt indulni, és meglógni, amíg meglehetett.

Kham kivezette embereit a sikátorból, és intett nekik, hogy rohanjanak át az úton, ahogy csak bírnak. Meglepetésére nem kaptak golyózáport a nyakuk közé. Kham lába előtt ugyan becsapódott egy lövés, de hamar rájött, hogy azt nem nekik szánták, hanem csak gellert kaphatott valahonnan. Épségben átjutottak a másik épület fedezékébe, majd megálltak egy pillanatra, hogy megbizonyosodjanak róla, mindenki ép bőrrel megúszta-e a rohanást. Szerencsére igen.

Kham körülnézett, és közben kétségbeesetten remélte, hogy felfedez valami más szökési módot. Semmi kedve sem volt vakon végigrohanni a sikátorban; lehet, hogy a kiberfiúk is erre jönnek. Tíz méterrel arrébb észrevett egy leágazást, de az észak felé vezetett, valószínűleg pontosan vissza ugyanoda, ahol az Andie-k éppen a fémemberekre tüzeltek. A leágazáson túl a sikátor tovább futott egyenesen, és egy útba torkollott. Az út feltehetőleg az Andalusian komplexum egyik főútvonala tehetett, jóllehet Khamnak fogalma sem volt arról, hogy melyik.

Aztán Kham észrevett valamit. Az észak felé vezető leágazás egyik oldalán egy teherautó várakozott egy épület tövében az árnyékban. A járgány éppen feléjük nézett, de a két hátsó ajtaja nyitva állt. A teherautón ugyan az Andalusian lógója díszelgett, de Khamnak valami nem tetszett benne.

– Hé, Rabo. Néccsak azta jággányt!

A rigó szemügyre vette a sötét formát Arca kicsit eltorzult a koncentrálástól, de amikor megszólalt, a hangjából olyan bizonyosság csendült ki, mint abból a rigóéból, aki tisztában van a gépével.

– Andalusian jelvény van rajta, de nem standard Andie járgány. Páncélozva van, ez biztos. Terhet is visz. Talán ezen jöttek be azok a gépemberek.

– Lácc bene valakkit?

– Nem – Rabo elsápadt. – Ugye nem arra gondolsz, amire én gondolok, hogy gondolsz?

Rabo gyorsan kapcsolt, akárcsak Neko, aki meg is jegyezte.

– Nem akartok hazautazni?

– Kinyírnak minket, ha kilopjuk a kocsit a seggük alól.

– Mér, szerinted a zandiektó csókot meg ölellést kapukk?

– Kevés az idő – jegyezte meg Neko.

– Oké.

Kham elindult a kocsi felé. Magával vonszolta Rongyost is, remélve, hogy az állítólagos szellemeinek állítólagos védelme azért így is megmarad. Amikor közelebb jutottak, láthatták, hogy a kocsi valóban teljesen üres. Hátulról sem támadt rájuk senki.

– El tuddod vezenni, Rabo?

Rabo belesett a vezetőfülkébe.

– A járgány rigóknak készült. Ha a rendszer nincs levédve, akkor két pillanat múlva már úton is vagyunk.

– És ha le van védve? – kérdezte Nikkelbolha beijedt hangon.

– Akkor megsülök – válaszolta Rabo egykedvű vállrándítással. – És te leszel a második próbálkozó.

Nikkelbolha tiltakozni próbált.

– De én nem vagyok rigó.

– A kocsit csak olyan tudja elvinni, akinek van jackje. Ha nem én, akkor te.

– Ne vesztegessük az időt – mondta Neko.

Rabo Nekóhoz fordult.

– Figyelj, macskafiú…

– Igazzá van – mondta Kham.

– Ja – mondta Rabo félénken. Kinyitotta az ajtót, és bemászott a vezetőülésbe. Egy darabig farkasszemet nézett a csatlakozóval és az ajkát nyalogatta. Aztán gyakorlott kézmozdulattal bedugta a halántékából kiálló egyik aljzatba. A műszerfalon fények villantak fel, Rabo pedig hátrazuhant az ülésbe.

Nem, nem lehet még egy, gondolta Kham, de a félelmei alaptalannak bizonyultak. Rabo megmoccant, a műszerfal fényeinek vad játéka pedig abbamaradt.

– Enyém a kicsike – mondta vigyorogva. – Beszállás.

Kham betuszkolta az embereit a kocsi hátuljába, majd hirtelen kővé dermedt, amikor meglátta, mi volt még a kocsiban. A rakodótér kellős közepén egy bőrszíjakból összerakott háló hevert, a háló közepén pedig a kristály. A járgány tehát tutira a fémemberekhez tartozott. Nyilván bepakolták a kristályt, majd visszafordultak, hogy kihozzák a sebesült társukat. Micsoda figyelmesség! Kham végigsimított a kristály oldalán. A kiberbikák beletojtak Kham levesébe, és Kham most éppen azon volt, hogy viszonozza ezt a szívességet. Most jól megkapják azok a fémlemez agyúak.

A fémemberek és az Andalusian őrök közötti tűzharc kezdett befejeződni, ami azt jelentette, hogy nem maradt sok idejük. Miután mindenki beszállt, Kham behúzta az ajtót Éppen időben: amint bekattant a zár, a páncélzaton máris kopogni kezdtek az egyik háromcsövű lövedékei.

– Nyomáss, Rabo!

Kham hátrazuhant, amint Rabo kilőtt a kocsival. Átszáguldottak az Andalusian komplexumon. Beletelt egy kis időbe (és néhány vad megfordulásba), amíg Rabo kiismerte, merre is van az arra. Egyszer beszáguldottak egy Andalusian osztag kellős közepébe, de az őrök nem lőttek rájuk. Épp elég bajuk volt a fémemberekkel, akik mindenről elfeledkezve, vad vágtával üldözték a kocsit, és úgy gázoltak át a biztonságiakon, mintha azok ott sem lettek volna. A kocsi azonban elég gyors volt ahhoz, hogy lehagyja a hiperaktív kemény fiúkat. Az orkok vad diadalüvöltésbe kezdtek, amikor látták, hogy a fémemberek tehetetlenül lövöldözve egyre jobban lemaradnak. Rabo áttörte a bejárati kaput, a páncélozott karosszériáról pedig lepattantak a kapuőrség lövedékei. Khamék boldogan és biztonságban tovaszáguldottak az éjszakába.

21.

Kham jól látta Zasshu Chen szemöldökráncolásából, hogy a törp nem örült annak, hogy ismét látja Khamékat. Nem hiányzott neki a kiáltozás és lábdobogás. Nem volt nehéz megérteni Zasshu érzéseit, mivel a vadászok által az Andalusian létesítményben otthagyott furgon a törp tulajdonához tartozott, és esetleg a kocsiból kiindulva le lehetett nyomozni öt. Még az sem boldogította fel a törpöt, amikor Khamék felajánlották, hogy neki ajándékozzák az elkötött páncélozott furgont. Azt állította, hogy a golyónyomok miatt túl könnyen fel lehet ismerni a járgányt, és a fedélzeten lévő technika túl forró áruvá teszi. Miután Zasshu kiadta első mérgét, lecsillapodott egy kicsit, így Kham megdumálta, hogy majd a zsákmányuk profitjából megfelelő részt neki is biztosítanak. A törp nyilván rájött, hogy a furgon elektronikájának feketepiaci értékesítéséből befolyt pénz fedezni fogja a költségeit.

Viszont Zasshu a minimumra akarta csökkenteni a saját rizikóját, és Kham ezzel nem szálhatott vitába. A törp azt akarta, hogy Khamék tűnjenek el, mégpedig minél hamarabb. Némi megdumálással sikerült elérni, hogy gyorsan új festékkel fújassa le a furgont, hogy eltakarják az Andalusian lógót, de a végén még az óvatos törp is egyetértett azzal, hogy ha egy kicsit sem álcázzák magukat, akkor valószínűleg nem élik túl a dolgot, következésképpen nem lesz olyan ember, aki fizet neki.

Miközben Zasshu gondjaiba vette a furgont, Kham megragadta az alkalmat, hogy használja a törp tetekomját. Bepötyögte az Alvilágbeli lakóhelyük számát. A vonal túlsó felén Lissa válaszolt

– Hoi.

– Hoi, Lissa.

– Kham? – Lissa hangja megremegett egy kicsit, mint mindig, amikor rájött, hogy a férje egy újabb vadászatot élt túl.

– Azám, kiccsim. Megcsináltuk.

– És most már hazajössz?

– Elősször van eggy ki süzlett. De hamarr otthó lesszek, szívvem, és akkó maj ünnepellükk egy jő naggyót. Eza vadásszál eggy életre fizzet

– De most még nem jössz haza, ugye?

– Mbntam. Elősször van eggy ki süzlett.

– Csak megöleted magad.

Lehet, de ezt nem fogja elmondani az asszonynak.

– Nem lessz baj.

– John Parkerrel sem volt baj a múltkor. Kham, hogy tudod ezt csinálni velünk? A gyerekekkel? Mit képzelsz? Apa vagy. Felelősségeid vannak.

– Tuddom. Eztet is érted, mega köjkökér csinállom.

– Csak ne kend ránk a saját szennyesedet – kiáltotta Lissa, aztán belekezdett az egyik szokásos monológjába.

Kham hallgatott. Mi mást tehetett volna? Lissának le kellett vezetnie a feszültségét Kham tudta, hogy a felesége azért kiabált, mert félt, attól félt, hogy ő és a gyerekek Kham védelme nélkül maradnak. Ezt Kham is megértette. Valamikor még arra gondolt, hogy Lissa az ő épségéért aggódik, de most már nem volt ebben annyira biztos. Néhány évvel ezelőtt a dolgok egészen másképp mentek. Vagy mégsem? Talán akkor csak fiatalabb és ostobább volt. De akárhogy is, Lissa aggodalmai valósak voltak, még akkor is, ha a szavai bántották Khamot.

Amikor Lissa kifogyott a szuszból, Kham megszólalt.

– Maj viggyázok.

– Mindig ezt mondod, de valaki mindig holtan jön haza.

– Ennem igázz.

– Épp elégszer igaz.

Mielőtt Lissa újra rákezdhetett volna, Kham gyorsan megelőzte.

– Mennem kő – mondta, és megszakította a vonalat. Ez a kis hazugság véget vetett a beszélgetésnek, de nem oldott meg semmit. Lissa akkor is ott lesz, amikor ez az egész véget ér, és Khamnak szembe kell majd néznie vele. És Lissa nem lesz boldog, hogy Kham szétkapcsolta a vonalat.

Kham várt egy kicsit, hogy a gondolatait ismét az üzletre tudja összpontosítani, és csak utána pötyögte be Sally Tsung számát. A vonal túlsó végéről felcsendülő nyugodt, kellemes hang közölte vele, hogy Sally nincs otthon, de lehet neki üzenetet hagyni. Ez nem volt újdonság. Kham nem tudta, milyen üzenetet hagyjon. Azt akarta, hogy Sally vizsgálja meg a kristályt és mondja el, amit megtud róla, de ezt mégsem lehetett rámondani egy üzenetrögzítőre, így aztán csak annyit mondott, hogy tud egy üzleti lehetőséget, és hogy másnap napnyugta után találkozzanak a szokásos helyen a High Bridge Road mellett. Kham úgy vélte, Sally nem fog kifogást emelni a találkahellyel kapcsolatban; az ugyanis Szellem területe volt, így Sally valószínűleg biztonságosabbnak fogja ítélni a találkozást egy olyan orkkal, akiről talán még mindig úgy tudta, hogy valójában halott.

Zasshuék közben éppen leszedték a kocsi üvegeit a festéktől megvédő fóliát. Ideje volt menniük. Kham felrázta a csapatát.

– Hóvan Bolha?

– Elhúzta a csíkot – mondta Rabo.

Kham megemésztette a hallottakat. A dekás nem tudott sokat arról, hogy mi folyt itt valójában, kivéve persze, ha valamit olyasmit meg nem tudott az Andalusian rendszeréből, amit nem adott tovább Khaméknak. De úgy tűnt, hogy Rabo aggódott, hiszen Nikkelbolha a cimborája volt. Kham úgy döntött végül, hogy ám legyen. Kár, hogy Rongyos nem ment el a dekással együtt; a sámán visszamászott a furgonba, és állandóan a kristályt tapogatta.

– Meglepp, hoggy nem léptéle a Bolhávval. Arra vász, hoggy viszaviggyükk a Zalvilággba?

A sámán szeme megcsillant bozontos szemöldöke alatt.

– Igen, igen. Ennek itt az Alvilágban van a helye.

– Hát, nemmeggy oda. Zasshunak igazza van. Eza páncéllos jágánny tú forró, és nem foggom bepakóni valamelyik avvilági garázzsba. Ha itten kiszúrták, akkó a tulajj túnni foggya, hő keressen mikket, ammeg tú közel vann hazáho.

– Az Alvilágban meg lehetne védeni – mondta Rongyos. – Én meg tudom védeni.

– Lehhet, de lehhet, honnem. Nemtom, kije eza szar, ezer nem tom asse, hoggyan kő elrejtenni. Aki a fémfijúkkat külte, anakk vanakk tartallékaji, mépedikk jó sokk. Amíg nemtom, hoggy kivel van dógukk, sekki figgyelmét nem akkarom felhíni a Zalvilággra.

– Egyetértek – mondta Neko. – Valamilyen helyet mégis találnunk kell neki.

– Nem erről van szó – vágott közbe Zasshu. – Megkaptátok a festéseteket, úgyhogy húzzatok a jó büdös francba, amíg még jó dolgotok van.

Kham nem akarta még jobban felidegesíteni a törpöt, ezért az embereit gyorsan betessékelte a furgonba.

– Igazzán rendes vótá, Zasshu.

A törp köpött egyet.

– Nem volt sok választásom.

– Nem felettelek el – mondta Kham, és ő is bemászott a furgonba.

– De ha mégis, én majd figyelmeztetlek. És tudom, hogy hol laktok.

* * *

Az egész napot azzal töltötték, hogy Seattle-ben furikáztak, és csak akkor álltak meg, ha tankolniuk, enniük, vagy vécézniük kellett. A dolog nem volt túl élvezetes, de egyikük sem tudott olyan helyet, ahol biztonságban le lehetett volna tenni a furgont.

Az idő késő délutánra járt már, amikor begurultak a Radmond pusztulatba. Végighajtottak a High Bridge Roadon, és beértek a pusztulat egyik legvadabb és legkeményebb negyedébe. Paradox mádon ez a negyed az orkok számára biztonságosabb volt, mivel jó része Odabent Sétáló Szellem területéhez tartozott. Szellem indián volt, és lakosságának túlnyomó részénél megértőbben viselkedett, az emberei pedig javarészt követték őt. Az indiánok azonban nem tudták az egész lakosságot irányítani. De ki tudta? Amikor megálltak, hogy megvárják Sallyt, Kham kiküldte Nekót őrszemnek, ó számított a legjobb megoldásnak, mivel ő volt közöttük az egyetlen humán. És Kham nem akart semmi bajt, még akkor sem, ha Szellem területén tartózkodtak. Neko nemsokára beszólt a furgonba.

– Egy rojtos bőrruhát viselő, szőke nő, és egy gyöngyökkel díszített fejpántot és hozzájuk illő Uzikat hordó, zömök amerindián közelít az utcán.

– Úffest, ők lessznek – Kham kilesett a sűrűsödő sötétségbe. – Idejébe.

– Nincs rá szükségünk – mondta Rongyos.

A patkány sámán mindig visszautasította Kham rendszeres javaslatait, melyek mind arra. irányultak, hogy Rongyos kiszálljon a furgonból az Alvilág egy-egy bejáratának közelében. Nyilvánvalóan a kristály mellett akart maradni. Kham nem kedvelte a sámánt, és nem is bízott benne, ez a fajta birtokló viselkedése pedig egyenesen az idegeire ment.

– Kire? – kérdezte csak úgy mellékesen.

– A Tsung boszorkányra.

Kham a sámánra pislantott.

– Honann tuddod, hoggy őrá várrukk?

– Sámán vagyok.

– Abbittos.

Valóban az volt, de emellett még sumák kis dög is. Kham visszaemlékezett rá, hogy Rongyos ott lófrált Zasshu irodájában, amíg ő a telekomhívásokat intézte. Gyakorlatilag az volt az egyetlen alkalom, amikor Rongyos eltávolodott a kristály mellől attól a perctől kezdve, hogy először megpillantotta.

– Jó fülled van, he?

Rongyos nem reagált a megjegyzésre. Ehelyett megsimogatta a kristály felületét és reszelős hangon mondogatni kezdte.

– Öreg, nagyon öreg.

– Vammi olyasmit is mongyá, amit nem tuddok. Pédáull, hoggy hoggyan működdik.

– Ahhoz tanulmányozni kell – mondta a sámán suttogva. – De majd én megtudom.

Kham kinézett az utcára. A furgon elülső ablakából látta, amint a két alak befordul a sarkon. Sally és Szellem. Kham kiszállt a furgonból és elébük ment.

Szellem üdvözlése jeléül bólintott egyet, Sally pedig szokása szerint elvigyorodott.

– Hoi, Kham. Épp egy nagydarab, megégett orkot keresünk. Mi-zújs? A hívásodból ítélve valami forróba nyúltál.

Kham bólintott.

– Forró mágija.

Kham körbevezette őket a furgon hátsó ajtajához. Észrevette, hogy Szellem közben a kocsi sérüléseit méregeti. Az indián utcai szamuráj volt, sokkal több beültetéssel, mint Kham, viszont sokkal kevésbé láthatóakkal. Szellem otthonosan mozgott, ha tűzharcról volt szó, és Kham biztosra vette, hogy megérezte az új festés illatát. Miután Szellem végzett a furgon megszemlélésével, végignézett a hátsó ajtónál összegyűlt orkokon.

– Új fiúk – jegyezte meg. – Kemény harc?

– Ennem – mondta Kham.

Az indián bólintott – mint mindig, most is a saját következtetéseit vonta le Kham teljesítményével kapcsolatban –, de nem szólt semmit, Kham utat nyitott az emberei falában, hogy Sally átjuthasson közöttük. Sally benézett a furgonba majd megszólalt.

– Mikor szoktál rá, hogy kicsit mondasz?

– Montam, hoggy forró. Szerrinted mijez?

A mágusnő megrázta a fejét.

– Zavar a képben.

– Mondtam, hogy nem fog segíteni – szólalt meg Rongyos a furgon belsejének sötétjéből.

Sally hidegen a patkány sámánra nézett.

– És ki ez a nagytudású személy?

– Rongyos – mondta Kham.

– A sámánunk – tette hozzá büszkén Ryan.

– Sámán, mi? – Sally oldalt billentette a fejét. – Patkány, igaz?

– Patkány a totemem – Kham úgy érezte, mintha Rongyos egy kicsit védekezően mondta volna ezt.

– Nos, ha meg tudtad volna csinálni azt, amit a cimborám, Kham meg akart csináltatni veled, akkor valószínűleg nem hívott volna engem. Nem gondolod?

Rongyos felhorkant.

– Én majd felfedezem a kristály titkait.

– Az biztos, büdöske. De most menj odébb. Hagyd dolgozni a profit.

A patkány sámán nem mozdult a helyéről, de azért Sally mégis bemászott a furgonba. Végignézett a kristályon, ujját végigfuttatta a faragások mentén, aztán törökülésben leült az ajtók melletti szabad területre. Két tenyerét egymásnak nyomta, kinyújtott mutatóujjával megérintette a homlokát, és lecsukta a szemét. Kis idő múlva a kezét leengedte az ölébe. Aztán hosszú perceken át ebben a pozitúrában maradt.

Az orkok fészkelődni kezdtek, és. halk hangon mondogattak valamit egymásnak. Szellem egyszerűen nekidőlt a furgon egyik ajtajának, és figyelte Nekót, amint Neko Sallyt figyeli. Végül Sally kilépett a transzból és remegő lábakkal megpróbált felállni. Szellem egy szempillantás alatt mellette termett, és elkapta a mágusnőt, mielőtt az elvesztette volna az egyensúlyát. Úgy tűnt, Sally alaposan kimerült. A Kham felé küldött mosoly is csak árnyéka volt a szokásosnak.

– Nem vicceltél, amikor azt mondtad, hogy forró mágiát szereztél, Kham. Van róla fogalmad, hogy mi ez?

– Valammi köze yann ahhó, hoggy a tündék sokájig élinek, meg álandójan fijatalnak láccanak.

Kham elmesélte Sallynek a Szelis-Síd vadászatukat, és Glasgian cselszövését. Kis híján Svindlert is megemlítette, de aztán visszafogta magát, és inkább Lavertyt említette meg, mint a hosszúéletű tündék egy példáját.

– Ó, igen – mondta Sally, és tekintetet ismét a kristály felé fordította. Egy ideig nem szólt semmit. – Hát erős, az biztos. Talán még erősebb is annál, hogy csak sima életmeghosszabbító mágia legyen, de van benne még valami.

– Mi?

– Nem tudom megfogni a varázslatokat; különbőznek az általam ismertektől. Primitívek, de erősek.

– Akkor te sem tudod felhasználni ezt az erőt – mondta Rongyos győzedelmesen. – Nincs jogod becsmérelni engem.

Sally válaszából hiányzott az a magabiztos arrogancia, amellyel korábban a sámánnal beszélt.

– A becsmérlés jogának meglétével azért vitába szállnék, de azt el kell ismernem, hogy nem tudom, hogyan csinálja ez az izé azt, amit csinál.

– Ki tuddod talánni?

– Talán. Ha lenne időm, de jelen pillanatban nincsen. Mellesleg ez a próbálkozás-tapogatás sosem volt az én stílusom.

– Ha! – kiáltotta Rongyos diadalmasan. – Mondtam, hogy semmit sem ér, Kham. Majd én felfedezem neked a kristály titkait. És együtt fogjuk azokat birtokolni.

Sally éles pillantást vetett a sámánra, aztán visszafordult Khamhoz. Arckifejezése komoly volt.

– Én inkább eladnám a kristályt, és nem bíznék meg a sámánban, Kham.

– Elanni? – Kham erre nem is gondolt – Kinnek?

– Annak, aki a legtöbbet ajánlja érte. Cog majd elintézi. Egy ilyen darabnak szép ára lesz a szabadpiacon. Mellesleg ha eladod, akkor ez a tünde és a furgon tulajdonosa is békén fog hagyni. Ha már nincs nálad a kristály, nem fogod érdekelni őket.

– És mivvan, haja roszfijuk vásárojják visza?

Sally megvonta a vállát.

– Akkor a lelkiismeretedet majd a pénzzel nyugtatod meg. És élni fogsz, mégpedig jó gazdagon.

– Nem szabad eladnod – erősködött Rongyos.

– És miért nem? – kérdezte Sally.

Rongyos előretopogott és vádlóan Sallyre mutatott.

– Nektek mágusoknak nincsen lelketek! Nem értitek meg a világ igazi természetét! Ennek a kristálynak szelleme van, mint minden más dolognak. És ha nyereségvágyból eladod, akkor megrontod ezt a szellemet. A ti fajtátok szennyezi be a mágiát. Megrontók! Megrontók vagytok mindannyian! Most beszennyeznéd a nagy titkot csak azért, mert képtelen vagy megérteni.

– Micsoda marhaság! – Sally elütötte a sámán kezét, Rongyos pedig hátrált egy lépést Sally hátat fordított neki. – Kham, csak újabb bajba sodrod magad, ha erre a nagy rakás rongycsomóra hallgatsz itt. Jó cimbora voltál. Jól szórakoztunk együtt, és volt egy csomó remek vadászatunk. Ebből a micsodából azonban én nem kérek, tartsd meg, de én akkor csak annyit teszek, hogy jó szerencsét kívánok. Szabadulj meg tőle, szedd meg magad, és akkor üzletelhetünk a jövőben is. Tudod a számomat.

Sally elindult, hogy távozzon, az orkok sorfala pedig szétvált előtte. Kham mondani akart valamit, de semmi sem jutott az eszébe. Azt remélte, Sally majd felfedi a kristály titkát. Sally nélkül ugyan ki tenné ezt meg neki?

– Ne maradj sokáig egy helyen – tanácsolta Szellem, majd megfordult, és csatlakozott a távozó Sallyhez.

Kham kábán figyelte, ahogy távolodnak.

Neko az orkokat beterelte a furgonba, aztán megbökte Kham karját. Kham vonakodva maga is bemászott a kocsiba, és nézte, ahogy a macskafiú becsukta az ajtót. Elindultak.

Kham mindig is nagyra becsüké Sally tanácsát. Sally azt mondta, hogy az elrabolt kristály erős. Kham tudta, hogy annak kellett lennie, ha egyszer meg tudja csinálni azt, amit Kham szerint meg tud csinálni. A mágusnő mégsem kért a dologból, és ez elgondolkodtatta Khamot. Ez a mágia a humánokon is segít, nem csak az orkokon. Sally többször is panaszkodott, hogy ő már túl öreg az árnyvadászathoz. És most itt pihent a válasz a furgonban, a mágusnő mégsem kért belőle. Mit tudhatott, ami miatt így döntött?

Azt mondta, adják el. Azt mondta, egy csomó nujent kapnának érte. Nos, ha Kham eladná a kristályt, az bizonyára megoldaná az anyagi gondjait, és nagy lépést jelentene afelé, hogy végleg rendezze a dolgait azzal a nyomorult Glasgiannal. Mármint, ha nem Glasgian lenne a vásárló. De talán mégis Rongyosnak volt igaza, hogy a kristály eladása beszennyezné a mágiáját.

De ha felhasználnák ezt a mágiát… mi mindent lehetne csinálni vele! Kham sosem lenne öreg, sosem menne tönkre, és nem rokkanna meg, mint az édesanyja. Lissa sem öregedne meg. És a kölykök sem. Nem kellene elszenvedniük az orkokra kiszabott, rövid élet büntetését. Esélyt kapnának, hogy tanuljanak, cselekedjenek, és éljenek. És Khamnak ehhez mindössze annyit kellett tennie, hogy felfedi a kristály titkait

De hogyan?

Erre a kérdésre nem tudott választ adni.

22.

– Hé, Kham. Csak egyvalami, amiért nem teheted meg azt, hogy eladod ezt a kocsit Zasshunak.

A Rabo hangjából kicsendülő lelkesedés felrázta Khamot.

– És mérnem?

– Túl finom ez a járgány. Az a feles még a felét sem értékelné annak, amit ide beépítettek. Szerintem az áramkörök fele eredeti Miltron. Ha a szerkókat megnézzük, annak kell lennie. Tuti, hogy nem Ares tech. Nincsen benne azonosító, de a rigócsatlakozás biztosan Miltron. Egyszerűen túl sima ahhoz, hogy valami olcsó cucc legyen. De azt a felest ez nem érdekelné; valószínűleg szétszedné, és alkatrészenként adná el.

– Úgy biztonságosabb – jegyezte meg Besurranó.

– Nincs neked lelked, Besurranó. Ez a szépség annál többet érdemel.

– Az irhámnak más a véleménye. Ráadásul erre a csotrogányra ráférne néhány normális lengéscsillapító – panaszkodott Patkánylapító.

Rabo felnevetett.

– Az csak azért van, mert túl sokat ültél keményen. Itt elöl kényelmes az utazás.

A utazás azonban olyan dolog volt, amit nem csinálhattak örökké.

– Csak ne hejeszkeggy túnnagy kényellembe, Rabo. Haja kő bittonságba lessz, leaggyuk ezt a gépet.

– Jaj, Kham, te nem tudod, mit adsz fel. Ennek a szépségnek van páncélzata, vannak fegyverei, és még egy csomó bizgerája is, amit eddig még nem tudtam alaposan megvizsgálni. Adj nekem egy hetet, vagy kettőt, és teljesen ráhangolom a saját savómra. Majd meglátod. Igazi utcai hintónk lesz. A Lone Star Citymasterjei semmi gondot nem jelentenek majd.

Kham egyáltalán nem osztotta a, rigó lelkesedését. Hát nem látta Rabo, milyen bajba keveredhetnek azzal, hogy megtartják az elrabolt furgont? Kham úgy döntött, hogy a felmerülő problémák legnyilvánvalóbbikát azért megosztja Rabóval.

– Rabo, akkó is íggy foksz örünni, ha azzok a fémizék viszaszeddik a koccsilyukat?

– Ki mondta, hogy vissza fogják? – Rabot nem lehetett kizökkenteni. – Amikor legutóbb láttuk őket, éppen az Andie-kkal rockttrolloztak. Onnan meg kerekek vagy szárnyak nélkül nem lehetett kikerülni. De mi elloptuk a kerekeiket, nem igaz? Szárnyuk meg nem volt.

– És ha volt? – kérdezte Ryan. – Kemény barmok voltak azok.

– A francba, ja – bólintott Besurranó. – Láttad, hogyan harcolt tovább az az izé akkor is, amikor kiment az egyik lába? Amikor a mágus megpróbálta megsütni, visított, mint egy kibelezett macska, de aztán jól megszívatta az Andie-kat, ahogy alábbhagyott a lény. És ha össze kell szarnom magam, én akkor sem akarok összeszólalkozni ezekkel a fickókkal.

– Nem is kell – erősködött Rabo. – Én mondom neked, ők már csak múlt idő. A járgány meg a miénk.

Ryan arcára kiült az aggodalom.

– Honnan tudod ilyen biztosan, hogy nincsenek barátaik? Nem tudjuk, hogy kinek dolgoztak.

– Ja – visszhangozta Patkánylapító. Kham kezdte azt hinni, hogy ezek ketten egész jól egymásra találtak. – Nem gondolod, hogy a másik tündének dolgoznak, ugye, Kham?

– A francba! Mid van a szemed helyett, lapító? – kérdezte Rabo. – Azok nem tündék voltak. Az összes krómjuk alatt csak sima humánok voltak.

– Akassz be magadnak, fafej – csattant fel Patkánylapító. – Csak mert humánok voltak, az még nem jelenti, hogy nem egy tündének dolgoztak. Mi talán nem dolgoztunk pitypangzabálóknak? És szerintem mi sem vagyunk hegyesfülű, kákabélű tündék.

Ezen mindenki röhögni kezdett, még Rabo is. Amikor abbamaradt a röhögés, Besurranó megjegyezte:

– Tudod, lehet, hogy Lapítónak igaza van. Lehet, hogy az a két tünde összekapott valamin. Lehet, hogy csak belecsöppentünk egy családi perpatvarba.

– Nem hiszem, hogy azok a kiberfiúk tündének dolgoztak volna – jegyezte meg Neko csöndesen.

Az orkok mind Nekóra bámultak. Kham is. Tudni akarta, hogyan jutott Neko erre a következtetésre.

– És mérnem, macskafijú?

– Semmilyen mágiát nem használtak.

– Nem – jegyezte meg Rongyos határozottan. – Nem volt mágiájuk.

– Ez jó öttlet. A tündék imággyák a zojasmit. Anékű vadászni nema ző stflussuk. Legalábis néma tiri tündékké.

Ryan ezt nem hitte el.

– És ki mondja, hogy a mi barátaink tiri tündék?

– Az egyikük az – mondta Besurranó. – Az a Glasgian pasas.

– Jó, talán – felelte Ryan vonakodva. – De a macskafiú azt mondta, a másik tünde ausztrál. Én nem tudom, hogyan dolgoznak az ausztrál tündék. Te talán igen, nagyfejű?

– Ha Urdlinak kellett a kristály, akkor maga próbálta volna megszerezni – mondta Neko.

Hangja olyan magabiztos volt, hogy mindenki egyetértően bólintott, csak Kham kezdett el gondolkodni a dolgon. Honnan tudhatja ezt Neko ennyire biztosan? Visszaemlékezett rá, amikor Neko először mondta el Svindlernek, hogy a Sötét Tünde valójában Urdli. Svindlernek akkor a szeme sem rezzent, mintha mindketten tudták volna, hogy miről beszélnek. Neko csak annyit mondott Khamnak, és a többieknek, hogy a tünde ausztrál, de nyilvánvaló, hogy a macskafiú ennél többet tudott róla. A macskafiú túlzottan is szeretett titkolózni ahhoz, hogy igazi jó címbora legyen belőle. Ami nem is zavarta nagyon Khamot, feltéve; hogy ezek a titkok nem érintették az ő túlélési esélyeit. Most jött el volna az ideje, hogy megpróbálja kiszedni ezeket a titkokat Nekóból? Mielőtt Kham ezt a kérdést megválaszolhatta volna, Besurranó feltette a magáét.

– Hát, ha nem veszekedés volt Mister Világos és Mister Sötét között, akkor miért keresték ezek a heavy metál gyerekek a kristályt?

– A válasz nyilvánvaló. Valaki más is tud a kristályról – felelte Neko.

– Egy másik tünde? – kérdezte Ryan remegő hangon.

– Mi a bajod, haver? Nagyon az agyadra mentek a tündék – mondta Rabo. – A tündéken kívül még jó sokait vannak, akik sumákban dolgoznak.

Ryan azonban kitartott a véleménye mellett.

– De honnan tudna más is a tündék halhatatlansági mágiájáról?

– Mi is tudukk rólla – jegyezte meg Kham.

– Akkor szerinted ki lehet az? – kérdezte Ryan, és Kham felé fordult. – Rabo aszonta, hogy a rigócsatlakozást a Miltron csinálta. Azok veszélyes fickók. Nem akarok összeakaszkodni azzal a céggel.

– Azt azért nem mondtam, hogy tutira Miltron a cucc – tiltakozott Rabo.

– De lehet – kötötte az ebet a karóhoz Ryan. – Végül is katonai cuccokat gyártanak. A jó életbe, lehet, hogy ők is gyártották azokat a kiberfiúkat. És ha igen, akkor tudnak még többet gyártani. A fenébe, jól meg fognak szívatni minket.

– Csillapodj – mondta Neko. – Ha pánikba esel, az senkinek sem használ.

– Valakinek aggódnia is kell – mondta Ryan.

– Mindnyájan aggódunk – felelte csöndesen Neko – Csak mi nem esünk pánikba.

Ryan kétségbeesetten körbenézett a furgon hátuljának zárt terében. A többi ork legalább olyan nyugodtnak tűnt, mint a macskafiú. A srác a sámánra nézett, de Rongyos elmerült a kristály csodálásában. Ryan visszafordult Khamhoz.

– Mit gondolsz, Kham? Szerinted Miltron?

Kham megrázta a fejét.

– Nemtom.

– Hát, akkor most mit csinálunk?

Úgy tűnt, a fiatal orkot nem sok választotta el attól, hogy teljesen kiboruljon, de Kham nem tudott neki kielégítő választ adni. Ha Ryan nem tud megbirkózni azzal, hogy nem tudja, ki dolgozik ellenük, akkor nem volt alkalmas az árnyvadászatra. És ezt a legjobb most megtudni. Inkább, mint hogy a gyerek elveszítse a fejét egy vadászat során.

Ryan Khamra bámult, és beharapta az ajkát, Egy darabig fészkelődött, aztán megszólalt.

– Harry tudná, mit tegyünk.

– Harry utálja a mágiát – Patkánylapító Rongyos fele fordult. – A jelenlévők persze kivételt képeznek.

– Nem képeznek kivételt Harry azért tűri el a jelenlétemet, mert tisztában van a fontosságommal, nem pedig azért, mert vagy engem vagy a mágiámat kedvelne. Igazad van, Patkánylapító; Harry utálja a mágiát. Nem örülne, ha ezt odavinnénk neki, ez persze nem jelenti azt, hogy a kristályt ne az Alvilágban rejtsük el. Az Alvilágban nagyobb biztonságban leszünk. És Harry talán tud valami megoldást a problémára. Az ugyanis biztos, hogy életben maradt olyankor is, amikor igazán kemény orkok elhullottak.

Kham tudta, hogy Rongyos ezzel az ő tekintélyét akarta aláásni a többiek szemében, és ezt nem engedhette. Egyik karjával kinyúlt, marokra fogta Rongyos rongyait és elrántotta az öregasszonyt a helyérői. A sámánnak muszáj volt Kham elé térdelnie.

– Ennem Harry vadásszata – morogta Kham. – Mosmá tuddom, hoggy jó fülejid vannak, patkánnypofa. És tuddom, hoggy má halottad etyszer, de azér emmondom mégettyszer. Nem visszük a kövvet a Zalvilággba. Tú veszélyess.

Elengedte Rongyost, a patkány sámán pedig visszatápászkodott a helyére. Utána percekig csöndben utaztak. Kham tudta, hogy közben az orkok pillantásokat váltanak egymás között. Azt is tudta, hogy a macskafiú szándékosan nem nézett egyikükre sem. Besurranó törte meg végül a csöndet.

– De nem utazhatunk örökké.

Neko kinyújtózott, hogy magára vonja a figyelmet.

– Akkor találunk egy pihenőhelyet, ahol elrejthetjük a furgont.

– És hol? – Patkánylapító rácsapott az ülésként szolgáló padra. – Már órák óta utazunk, de még senki se jött elő egyetlen ötlettel se.

– Kham, tudod, hogy nem mozgok otthonosan Seattle árnyvilágában, de amikor Coggal beszéltem, ő azt javasolta, hogy a Mickey garázsa a Welbourne-ön igazán remek búvóhely.

– Nem jó – mondta Rabo. – Mickey-t az Azzie-k másnap lecsapták.

– Micsoda? Mikor?

– Amikor mi az Andie telepen túráztattuk a seggünket.

– Honnan tuddod eztet? – csattant fel Kham.

Rabo felkacagott.

– Mondtam neked, hogy ez a gép egy cukorfalat. A számgépén fut egy kis program, ami állandóan fogadja a Shadowland Headline News friss híreit. De, tudod, én gondolkoztam közben, és eszembe jutott egy elhagyott raktárépület nem messze a puyallupi víztározótól. A Tacoma Örök bicskásai szokták használni, ha néha összeakaszkodnak a Fekete Esősökkel. És ha a fiúk meg a lányok éppen nem játszadoznak ott, akkor az egy szép, nyugodt hely.

Patkánylapító felvihogott.

– Milyen hirtelen parkolót akarsz találni, Rabo. Csak nem zsibbadt el a te segged is az utazástól?

– Lehet, hogy csak együtt érzek a gyengeseggűekkel.

Patkánylapító éppen vissza akart vágni, de Kham leintette.

– Van valakidnek bajjá a TÖ-kkel vagy a Zesőkkel?

Senki nem szólt semmit, így aztán Kham odaszólt Rabónak.

– Akkó nyomáss arrafele.

A forgalom miatt sokáig tartott az út, még úgy is, hogy semmi galiba nem történt menet közben. A TÖ-k éppen a raktárépületben tartózkodtak, amikor Khamék megérkeztek, így aztán alkudozni kellett. A bandavezér szerepét betöltő nagydarab troll végignézett Rongyoson, majd azt mondta, hogy cserébe az éjszakai búvóhelyért a sámán csináljon nekik valami mágiát.

– Ezt a te kedvedért teszem – mondta Rongyos Khamnak, napnál is világosabban jelezve ezzel, hogy a jövőben viszonzást vár majd. Körülbelül egy órára távozott a bandatagokkal, majd magabiztos vigyorral és két karra való Voodoo Chili kajásdobozzal tért vissza.

Kham túl fáradt volt ahhoz, hogy érdekelje a dolog.

A többiekkel együtt gyorsan belapátolta a kaját, majd elnézte, ahogy az emberei egyenként atomba szenderülnek. A TÖ-k az egyezség részeként őrt álltak. Nem éppen a legjobb biztonsági szolgálat, de azért megjárta, tekintettel arra, hogy senki sem tudott Khamék tartózkodási helyéről. És Kham annyi idő után végre nyugtalan álomra hajtotta a fejét.

Valamivel később felriadt valami zajra, ami nem tartozott a raktárépülethez. Amikor felébredt, többet nem hallotta a zajt, de furcsa szagok lengedeztek a környéken. Kham kicsit még kótyagos volt az alvástól, így nem tudta hová tenni a halványan ismerős szagokat. Gyanakodva az AK-jáért nyúlt. Jobb fegyverrel, mint anélkül.

Egy láb nehezedett a csuklójára, a földhöz szögezve azt. A fájdalomtól felmordult, majd megpróbált oldalra fordulni. Ezzel azonban csak még nagyobb fájdalmat szerzett magának, mivel valami halántékon csapta. Visszazuhant a földre, és a szeme előtt a sötétséget hirtelen megjelent csillagok kezdték díszíteni. Amikor a látása ismét kitisztult, rájött, hogy egy fémpáncélt viselő lábat lát az orra előtt. Felnézett, fel, még feljebb, míg végül szembetalálkozott egy háromcsövű géppuska csöveivel. A fegyver mögött egy fémlemezekkel védett fej látszott.

Az egyik fémember volt az.

Kham már látta, milyen erősek, ezért tudta, hogy nincs értelme küzdeni, lehetetlenül nézte, amint egy második fémember elveszi az AK-ját. Amikor ez megtörtént, az első fémember leemelte lábát Kham csuklójáról, és intett neki, hogy álljon fel.

Ezúttal a kiberfiúk csak ketten voltak, de még ez is túl soknak számított, mivel ismét sikerült sarokba szorítaniuk Khamékat. Néhány perc alatt az összes ork egy kupacban állt, némileg feszengve a fémemberek rájuk meredő fegyvercsövei miatt. Kham észrevette, hogy a fémemberek a legtöbb figyelmet Rongyosra fordították, de nem hitte, hogy a fickóknak túlzottan aggódniuk kellett volna a szakadt patkány sámán miatt. Ezenkívül azt sem nagyon hitte, hogy akár egy fél százaléknyi esélyük is maradt a váratlan kitörésre. Muszáj volt tehát várni.

Az egyik páncélozott pasas az orkokat őrizte, a másik pedig odasétált egy kapcsolótáblához az elülső falon, és kinyitotta a raktár egyik kapuját. Néhány másodperccel később egy hosszú, ezüst limuzin és három sötét furgon gördült be a raktárba. A négy jármű közül kettőnek tovább kellett hajtani, hogy a másik raktárajtón jöjjenek be. Az orkok furgonja és a másik két jármű ugyanis elállta az utat.

Egyik járgányon sem látszott jelvény, de egyformaságuk, és tisztaságuk céges eredetre utalt. A furgonokból kiszálló két férfi és két nő pedig legalább annyira céges benyomást keltett: egyforma, jeltelen overallt, mellényt és fegyvereket viseltek. Mintha a két agyonkrómozott bikának háttértámogatásra lett volna szüksége. Kham figyelmét a limó felé fordította; a jövőjük attól függött. A bent ülő nagykutya fog dönteni.

A kocsi csak akkor állt meg, amikor az elülső lökhárítója kis híján már hozzáért az orkokhoz. A polarizált ablaküvegek mögé nem lehetett belátni. Néhány másodperc múlva kinyílt az egyik hátsó ajtó, és egy szalon eleganciájú humán férfi lépett elő. Kham még sosem látta ezt az öltönykét, de el sem lehetett téveszteni, hogy ő volt itt a főnök. Elegáns tartása, határozott mozdulatai és ellentmondást nem tűrő arckifejezése mind erről árulkodott. Az öltönyke udvariasan az orkokra mosolygott. Kham nem volt abban a hangulatban, hogy viszonozza a mosolyt. Tekintete a limó másik oldalán kiszálló fickóra szegeződött. Hirtelen rájött, hogy azt az embert az imént nem látta az orkokkal együtt felsorakozni, ahogy annak lennie kellett volna. A fickó ugyanis Neko volt, a macskafiú, fegyverrel az oldalán.

23.

– A saját fajtáddal lófrász, macskafijú? – kérdezte Kham.

Kérdését Patkánylapító mordulása festette alá.

Mielőtt a macskafiú kinyithatta volna a száját, az öltönyke válaszolt,

– Azt javaslom, tartózkodjanak Mr. Noguchi becsmérlésétől. A dühük nem helyénvaló. Ő nem az én fajtám, Kham. Kérem, bocsássa meg nekem, ha minden formális bemutatkozás nélkül, barátian azonnal a nevén szólítom, de ön nagyon sokat tett a vállalkozásom érdekében, így azt hiszem, joggal érezhetem önt a barátomnak. A nevem egyébként Enterich.

– Mr. Enterich szponzorálta az ideutazásomat – mondta Neko.

– Nekki dógozol, he? Tuhhattam vóna, hogy humánbó nem lessz iggazi cimbó. Csak üzzlet, he? Ezer hottad ránk őkket.

– Én nem…

– Kérem ne tekintse Mr. Noguchit Júdásnak, Kham – mondta Enterich csitítóan – Bár igaz, hogy fő célom érdekében én rendeztem el a kontinensre utazását, és azt, hogy Glasgian és Urdli vadászatára őt is kiválasszák, de nem kívántam őt csapdaként felhasználni önök ellen. Mr. Noguchi egyfajta biztonsági intézkedésként szerepelt a terveimben, és amint az kiderült, sajnálatos módon szükség is volt rá. Az önök közreműködése, hogy is mondjam, váratlanul érintett. Ha egy bizonyos, némileg türelmetlen személy nem kívánta volna egy tette minden nyomát eltüntetni, önök most is nyugodtan élhetnék az életüket, és nem is tudnának arról, hogy Mr. Noguchi és én valaha is üzletet kötöttünk. Mindezidáig az érdekeink közösek voltak, most azonban eljött az idő, hogy az útjaink elváljanak egymástól.

– Szóvval, mos el akkar minket takaríttani a zútbó.

Enterich felvonta egyik szemöldökét.

– Miért rögtön erre gondol? Önök többet segítettek, mint amennyi kárt okoztak.

– Kár.

Enterich összeráncolta a homlokát.

– Kham, úgy vélem, ön nem kedvel engem.

Okos fiú. Kham a betonpadlóra köpött.

– Nem csípőm a zollyan tündékket, akikk eldugjják a zarcukkat.

Enterich arca ismét kisimult, és halvány, atyai mosoly ült ki rá.

Arany metszőfogai megvillantak.

– Tündéket? Ó, nem, én nem vagyok tünde.

– Nemiss montam, hoggy az. De azér nekkik dogozik, nem? Anakk a zausztrál tündénnek.

– Urdlinak? Aligha. Ha ön annyira ismerné Urdlit, ahogyan én, akkor tudná, hogy ő sosem dolgozna együtt velem.

Jó rendben, akkor nem arról a másik tündéről volt szó. A macskafiú tényleg tudta, miről beszél, amikor azt mondta, hogy valaki más is tud a kristályról.

– Akkó kinnek dogozik? A Miltronnak?

– Továbbra is találgatni kíván? Ezzel okosabb vigyázni. Valaki esetleg úgy vélheti, hogy ön túl mélyen érdeklődik a birtokában lévő játékszer iránt. Amennyire én kedvelem önt, Kham, nem lenne bölcs dolog, ha ezt nem közölném önnel. Az ilyesfajta tudás nem mindig egészséges. Egy önhöz hasonló családapának gondolnia kell a jövőre is.

Mintha a jelenlegi helyzetük annyira egészséges lett volna. Enterich kemény srácai meg akarták ölni Khamot és az embereit egyszerűen csak azért, mert azok veszélyeztették a küldetésüket. A titkok legnagyobb ellensége a beszéd – és világos volt, hogy Enterichnek bőven voltak titkai, és azt akarta, hogy ez a kristály-ügylet is azok közé tartozzon. Halott ember nem beszél; halott ork sem.

– Nem úffest, hoggy tú naggy jövvő elé nézükk a fijúkkal.

– Félreértett A furgon megszöktetése valóban bosszantott, különösen azért, mert a jármű igen értékes. Mindazonáltal a dologból származott némi előnyünk is. A fiatal tünde herceg jelen pillanatban is rossz helyen keresgél. Önök után nyomoz, és közben figyelmen kívül hagyja az én tevékenységemet. Ez ugyan kis előny, de máris hasznosnak bizonyult, következésképpen szeretném kifejezésre juttatni a hálámat. Viszonzásképpen szeretném biztosítani önöket, hogy ha most békésen kilépnek az ügyből, hajlandó vagyok elfelejteni a korábbi nézeteltéréseinket. És mint olyan ember, aki ellenzi a felesleges erőszakot, még addig is hajlandó vagyok elmenni, hogy kezeskedjek érte, az ördögfiókák nem fogják többé zaklatni önöket.

– A micsoddák?

– Ó, igen. Önök még nem tudják – Enterich mosolyogva a fémemberek felé intett. – Ezek az úriemberek itt az ördögfiókák. A technológia csodálatos alkotmányai, nem igaz? Elit önként jelentkezők – a tökéletességig kiképezve, erősen megtámogatva a legmodernebb kiberverrel, és természetesen, még tovább képezve. Sikerült megszabadítani őket az emberi test legtöbb gyengeségétől, így fáradhatatlanok, gyorsak és erősek. Ember és gép fantasztikus keresztezései, szinte tökéletes katonák. Ha a kisebb hibákat sikerül eltávolítanunk a rendszerükből, igen nagy reményeket táplálok velük kapcsolatban. A mechanikus összetevők figyelemreméltó ellenállást mutatnak a mágiával szemben, de a szükségképpen korlátozott mennyiségű szerves alkotóelemek néha irracionális viselkedést eredményeznek. Tettünk azonban ellenintézkedéseket ennek elkerülésére. De ugye megbocsátják nekem, hogy ennyire elragadtatottan beszéltem az új munkatársaimról. Önöket bizonyára kevésbé érdeklik az új technológiák kifejlesztése során felmerülő nehézségek.

Enterich finoman meghajolt, mintha csak elnézést kért volna. Ezenközben az egyik céges kinézetű nő ellenőrizte az elrabolt furgont, majd átnyújtott Enterichnek egy kis ezüst chiptokot, amiről azt állította, hogy az a furgon számítógépében volt. Enterich egy pillanatig gondolataiba merülten bámulta a chipet, aztán visszafordult Khamhoz.

– Látja. Önök még annál is segítőkészebbnek bizonyultak, mint azt eredetileg elképzeltem. Biztos vagyok benne, hogy ezek az önök dekása által – Nikkelbolhának hívják, ugye? – az Andalusian Mátrixból eltávolított fájlok igen érdekesnek bizonyulnak majd. Mindazonáltal jelen pillanatban más irányú elfoglaltságaim elszólítanak. Szavukat adják tehát, hogy nem kívánnak tovább érdeklődni a furgon tartalma iránt?

Kham agyán gondolatok száguldottak végig. Jelen pillanatban nem tehetett semmit.

– És ha nemaddom a szavammat?

– Az igen kellemetlen. Az önök szempontjából. Mint már mondottam, az ördögfiókák elvesztették egy társukat az Andalusian elleni akció során. Mivel önt, és a társait hibáztatják a cimborájuk elvesztéséért, attól tartok, valamilyen módon rendezni kívánják majd önökkel ezt a számlát.

– Semmiccse csináttunk azér; hoggy kinyíjják a cimbójukkat.

– Ők azonban ezt másképp látják, és megfelelő választ kívánnak adni erre. Apró elméjüket szinte megtölti a barátaik iránt érzett hűség és szeretet érzése; jóllehet ez a hűség néha téves, de mindazonáltal erős. Gondolom ez is összefügg az előbb már említett irracionalitással.

Kham felismerte a fenyegetést, ha találkozott vele. A macskafiú tudta hol rejtőzik Kham családja, így feltehetőleg Enterich is tisztában volt vele.

– Nem akkarom leállítni maggát.

– Bölcs döntés – Enterich kinyújtotta jobb kezét – Nem kívánok ellenségként elválni önöktől, Kham.

Kham egyszerűen csak rámeredt az öltönykére, és megvárta, amíg az visszahúzza a kezét. Besurranó morgott valamit.

– Nagyon jó – mondta Enterich. A zsebéből előhúzott egy hitelkártyát és Kham felé nyújtotta. – Akkor talán üzleti kompenzáció?

Kham arra sem reagált.

Enterich halkan sóhajtott egyet, és elengedte a hitelkártyát. A kis rúd a padlóra csattant.

– Találnak rajta némi kompenzációt, és mellette egy számot is, melyen keresztül kapcsolatba léphetnek velem, ha Glasgian ellenségesen lépne fel ön vagy bármelyik társa ellen. Önökhöz hasonlóan én sem nézném jó szívvel, ha sikerrel járna.

Enterich visszasétált a limójához, és beszállt. Egyik kezét még az ajtó kilincsén tartotta, amikor szemmel láthatóan eszébe jutott még valami.

– Önök talán úgy gondolják, hogy én fortéllyal belekényszerítettem önöket ebbe a helyzetbe, de ez nincs így. A kristály nem egészen az, aminek önök vélik, és jóllehet nem számíthatok rá, hogy megfogadják a szavamat, azért én mégis ezt tanácsolom önöknek. A kristály nem önöknek, vagy az önök fajtájának való, és önök a legjobban tennék, ha elfelejtenék a létezését is. Ez igazán a kedvemre lenne, és így önök is megtapasztalhatják, mennyire segítőkész tudok lenni.

Hogyan is felejthetné el Kham a kristályt, különösen egyfajta nem létező, céges segítőkészségért cserébe? De nem számít. Kham bölcsebb volt annál, semmint kinyilvánítsa, mi a véleménye Enterich kompenzációjáról.

– Talán úllessz.

– Ha mégsem, úgy vélem, az elöljáróm a jövőben kevésbé megértően fog viselkedni.

Az öltönyke becsukta az ajtót, és a limó elindult. Néhány egyenruhás fogdmeg beszállt az ellopott furgonba, a többiek pedig visszamásztak a sajátjukba. Az egyik furgon kivételével mindegyik járgány eltávozott. Az ördögfiókák még vártak, hogy fedezzék a főnökük távozását Aztán ők is beszálltak a hátramaradt furgonba. A távolodó kocsi motorjának zúgása üresen visszhangzott a raktárépület falai között.

24.

Amikor az ördögfiókák is távoztak, az orkok újra magukhoz vehették a fegyvereiket. A legtöbbjük ezt azonnal meg is tette, de Patkánylapító inkább odafordult Nekóhoz.

– Öltönyös barátod azt nem mondta, hogy nem tölthetjük ki rajtad a dühünket.

Rá sem hederítve a macskafiú fegyverére, megrohanta a kis japánt. Patkánylapító nagy szerencséjére, Neko nem használta a fegyverét. Helyette oldalt lépett és kezével finoman megérintette az ork nőt, minek hatására Patkánylapító fejjel előre nekizuhant az egyik tartóoszlopnak. Aztán nyögve a padlóra rogyott. A csapat többi tagja nem volt ilyen felelőtlen. Fegyverüket kézben tartva szétszéledtek és minden irányból körbevették a macskafiút. Kham régebbi társai ügyeltek arra, hogy ne álljanak egymás tűzvonalába, de Khamnak egy kicsit odébb kellett állnia, hogy baj esetén ne legyen egy vonalban Ryannel. Ő nem találta volna el az új fiút, de nem lehetett benne biztos, hogy Ryan is ugyanolyan jól célzott-e.

A macskafiú helyesen viselkedett, és nem tett hirtelen mozdulatokat. Kham szinte kívánta, hogy Neko próbálja meg használni SCK-ját. Az apró géppisztolyt remekül lehetett ilyen szűk helyen használni, sokkal jobban, mint Kham merev válltámaszú AK-ját. A macskafiú azonban elég okos volt ahhoz, hogy ne keveredjen harcba ilyen sok ellenféllel. Vagy mégiscsak ostoba volt; a fiúk nyilván ki fogják élvezni, hogy puszta kézzel szedhetik szét a kis japánt.

– Nem árultalak el benneteket – tiltakozott Neko. – A furgon volt az.

– A fuggonokk nem beszénnek – mondta Kham.

– Ez az egy mégis beszélt. Enterich azt mondta, hogy jeladó volt beleépítve.

Khamnak meg kellett fontolnia a lehetőséget. A furgonba épített jeladó viszont egy dolog, a macskafiú kellemes kapcsolata azzal az öltönykével pedig egy másik dolog.

– Nos, Rabo? Vótt sikíttó a gépbe?

– Nem.

– Jobban kénne csinánnod, macskafijú.

Neko háta mögött Patkánylapító feltápászkodott a földről. Elfoglalta helyét a macskafiú körüli körben, és agyarait kimutatva rávigyorgott. Csípője mellől előhúzott egy harminc centis kést, és hüvelykujjával simogatni kezdte az élét. Kham régebben már látta, Patkánylapító milyen precizitással képes használni azt a pengét.

A macskafiú kicsit félrefordította a fejét, ahogy a nő elindult feléje. Neko tudta, hogy Patkánylapító ott volt, mégsem mozdult. Patkánylapító suhintott egyet a késsel, elmetszve az SCK-t tartó szíjat, és mélyen belevágva a macskafiú dzsekijébe. Kham a csikorgó hangból felismerte, hogy a kés éle végigcsúszott a ballisztikus páncélzat fémszálas szövetén. Az SCK hangos csattanással a földre zuhant.

– Hibát követtek el – mondta Neko.

– Te követtél el hibát – felelte Ryan.

– És most mindjárt megnézzük, hányféleképpen lehet megnyúzni egy macskafiút.

Patkánylapító gonosz hangon felkacagott, és megvillantotta a kését.

Egy pillanatra mindenki megdermedt. Aztán Neko sarkon perdült, és a kés forogva elrepült, kis híján felnyársalva Besurranót. A kis japán egy szempillantás alatt Patkánylapítóra vetette magát. Az orkok kiáltozni kezdtek, amint a két ellenfél egyetlen kupacban a földre zuhant. Kham káromkodva feltartotta AK-ja csövét; birkózás közben nem lehetett tisztán célozni. Közelebb lépett, hogy a fegyvere tusával az első adandó alkalommal fejbe tudja csapni a macskafiút.

A raktárépületet váratlanul heves fény világította meg. Mindenki megdermedt, még a két harcoló is. A fejük fölül a darupályáról gúnyolódó kacaj hallatszott.

– Aj, haj, a tolvajok egymást aprítják. Pedig én azt hallottam, hogy az árnyvadászokban több a becsület, mint a közönséges, utcai tolvajokban.

A hosszú kabát még jobban kihangsúlyozta a beszélő karcsú, magas termetét. Tölgyerdő Glasgian herceg volt az. Rabo sarkon fordult és felemelte a fegyverét, de Glasgian kezéből tűzcsóva röppent ki, és Rabo hangos kiáltással eldobta a fegyvert. A géppisztoly vörös izzással a földre pottyant. Rabo épp idejében ugrott hátra, hogy elkerülje a felrobbanó lőszerek által szanaszét szórt repeszeket. Egy repeszdarab átütötte Kham nadrágját, és felhasította a combját. Kham felszisszent fájdalmában, de nem mozdult; a seb nem volt komoly. Úgy festett, mást nem talált el egyetlen repesz sem.

– Nincs időm az ostobaságotokra – kiáltott le nekik Glasgian. – Hol van a tulajdonom?

– Semmise nincsen itt, amija tijéd – mondta Kham.

Glasgian gonoszul elmosolyodott.

– Akkor nyilván beleegyezel, hogy ezt ellenőrizzem is.

Kham fejébe hirtelen éles fájdalom nyilallt. Mintha tüzes ujjak mélyedtek volna az agyába. A fogcsikorgató kín közepette képek villantak fel a szeme előtt: az ellopott furgon, a kristály, majd Enterich elegáns alakja. Kham úgy vélte, üvölthetett fájdalmában, majd elnyelte a sötétség.

Amikor magához tért, hanyatt feküdt a betonon, és a feje jobban fájt, mint akkor, amikor nemrégiben véletlenül Mancsos rejtekhelyére tévedt. Odafent továbbra is ott állt a tünde. A darupálya padlóján egy suriken csillogott tompán, a tünde pedig egyik kezével az oldalát fogta, és vér szivárgott az ujjai közül. Glasgian egyik kezét kinyújtotta, és valahová Kham mellé bámult.

Kham a fájdalomtól fintorogva oldalt fordította a fejét és meglátta, mire koncentrált a tünde. A macskafiú a földtől harminc centiméternyire állt a levegőben, és kezével valami láthatatlan ellenfelet csépelt. Az arca kezdett lilulni, amint az a valami fojtogatni kezdte.

A tünde kinyújtott kezével olyan mozdulatot tett, mintha eldobna valamit, és Neko abban a pillanatban a földre pottyant. Kham nem tudta megmondani, hogy lélegzett-e még a macskafiú, vagy nem.

– Azt hittem, a ti alacsonyabb rendű fajtátok inkább a kutyákhoz hűséges, nem pedig a macskákhoz – A tünde arcán felsőbbrendű kifejezessél bámult le az orkokra. – Nem engedhetjük meg, hogy Enteriché legyen a kristály. Mivel innen nemrég távozott el most nincs idő, hogy összegyűjtsem az erőimet. Segíteni fogtok nekem, hogy visszaszerezzem a kristályt.

– Te meg vagy bolondulva – mondta Besurranó.

– Ügyetlenek! Nem tudjátok, hogy mit tettetek! – A tünde felemelte a fejét és dühében felkiáltott. – Volt valami fogalmatok is arról, hogy mivel játszottatok?

Senki sem válaszolt.

– Hogyan is számíthattam volna rá? Hosszú láncot kellett végigkövetnem, és még nekem is beletelt egy kis időmbe, amíg a végére értem. Ő nagyon okos volt, beosztottakon és egyéni kapcsolatokon keresztül dolgozott. Először azt hittem, hogy a kollégám húzott csőbe, de be kellett látnom, hogy tévedtem. Az az ausztrál őskövület soha nem lett volna képes ilyen gyorsan lépni. És miután szétszedtük azt a kibernetikus szörnyeteget, amit ő készített, tudtára, hogy a Miltron áll az ügy mögött. Csak meg kellett néznem a cég szponzorait, és más cégek, más, kisebb részvényesek álcája mögött megtaláltam őt, amint a háttérben szövögeti a terveit. Tudhattam volna, hogy a Miltronnak idejétmúlt, ködös elméjű öregembereken kívül más szponzorai is vannak. És miután itt találtam Enterichet, a gyanúból bizonyosság lett.

– Tehát azok a fickók tényleg a Miltrontól voltak – motyogta Rabo.