HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

Teijan a felszínen várt Clayre. Elegáns volt és jól fésült, egy alacsony férfi, akiből sugárzott a hatalom.

– Teijan! – Clay még mindig érezte az ajkán Talin savanykás és meghitt ízét. Ez lecsendesítette a benne tomboló birtoklási vágyat, de nem csillapította a haragját, amiért a lány addig nem volt hajlandó kezeltetni magát, amíg meg nem találják azt a srácot. – Hadd kérdezzem meg: tudsz valamit egy férfiról, akit a környéken támadtak meg tegnap este?

– A zsaruról? – Teijan fekete, olajos szemében őszinte meglepetés csillant. – Néhány falkatársam kivételt tett abban az esetben. – Könyörtelen mosolyra szorította az ajkát. – A legtöbben tudják, milyen az, ha túlerőben megverik őket.

Elijesztették a tetteseket és hívták a mentőket.

– Észrevettek valami említésre méltót? – Clay tudta, hogy a Patkányok eltűntek az Alvilágba, mielőtt a rendfenntartók a helyszínre értek, mert tartanak az igazságszolgáltatástól, ami sokszor csak utcai szemétként kezeli őket. Mégis megmentették egy zsaru életét anélkül, hogy bármilyen viszonzásra számítottak volna. Clay megfogadta, hogy ezt elmondja Maxnek.

– Semmit. – A férfi széttárta a karját. – Sötét volt, ők pedig emberek, emberi látással. Suyi megemlítette, hogy bérelt verőembereknek tűntek.

Clay erre számított. Ha valóban a mentálok állnak is az emberrablások mögött, az elkövetők nem rendelkeztek a Mentál Tanácséhoz hasonló forrásokkal, különben Max már halott lett volna, az agya helyén pedig csak folyós zselével. De maga a tény, hogy ilyesmi megtörténhetett Nikita Duncan városában, az ő

közreműködése nélkül, pontosan jelezte, hogy milyen fejetlenség uralkodik a Mentálhálón.

– Szóval – nézett Teijanra Clay – miért hívtál?

– A fiú miatt. A falkánk egyik gyerek tagja váltig állítja, hogy látta őt eltűnni az utcáról.

A leopárd érdeklődve felkapta a fejét.

– Látta, ahogy elrabolják?

– Nem. Látta eltűnni. – Teijan csettintett egyet vékony, csontos ujjaival. – Csak így. Mintha varázslat lett volna. Ezt ő mondta így.

Clay megdermedt. Ennek semmi értelme nem volt. Ha az emberrabló egy teleportálni is képes mentál, akkor nem lett volna semmi szüksége arra, hogy verőembereket béreljen Max ellen. Egy ilyen erős Tk-mentál gond nélkül össze tudta roppantani egy ember testét.

– Először nem hittünk neki – ráncolta a homlokát Teijan –, de azután rájöttem, miért zavar ez a fénykép annyira engem és az enyéimet is.

– Miért?

– Mert ez a gyerek nem ember. Nem alakváltó és nem is mentál. Soha nem láttam még senkit, aki ennyire más lett volna.

*

Talin alig bírta felfogni a jelentőségét annak, amit olvasott. Dev nem mondta ugyan el nekik az igazságot, de megadott mindent, ami ahhoz kellett, hogy Talin magától rájöjjön. Döbbenten állt, amikor Clay belépett az ajtón.

– Nem fogod elhinni, mit találtam! – mondta, és az asztalhoz húzta a férfit.

– Majd kiderül. – A férfi hangjának éle végighasított a lány hátán.

Talin felpillantott, és csak most vette észre Clay arcán a haragot. Egyértelmű volt, hogy nem miatta dühös.

– Mi a baj?

– Kezdd te! – A kezét lazán összezárta a lány copfja körül és végigsimított rajta, felülről lefelé, majd újrakezdte.

Talin meglepetten érezte meg, hogy a férfi lassan megnyugszik. És ettől ő is ellazult. Az érintés kiváltsága, gondolta magában mosolyogva.

– Rendben. Ezt nézd! – Az asztal fölé hajolt, és megmutatta neki a fontos oldalakat, de közben végig érezte, hogy Clay játszadozik a hajával.

– Családfák – mormogta a férfi. – Nagyon részletesek.

A lány bólintott. Érezte, ahogy a haja kicsúszik a férfi kezéből, de egy pillanattal később már megint a tenyerében van. A simogatás nagyon megnyugtató volt.

– Úgy tűnik, nem csak az előző néhány generáció van rajta, sokkal korábbra is visszamentek a vizsgálatokkal.

Clayt megbabonázta a lány szemében csillogó vad fény. Az intelligenciája ragyogott benne, és rohadt szexi volt.

– Mindegyik gyerek esetén?

– Igen. Olyan, mintha nem is a gyerekeket magukat nézték volna ki, hanem az egész családot.

– A Shine nem támogat családokat.

– Nem is tudom. Nézd! – Egy bizonyos bejegyzésre mutatott. – A három testvér közül az egyiket támogatja a Shine, de mindhármójukat megfigyelik. Csak azért hagyják békén a másik kettőt, mert azok más ösztöndíjat kaptak.

– Ez nem lehet igaz mindannyiukra.

– Nem. De ha alaposan megnézed az ábrákat, láthatod, hogy a testvérek, akiket nem követ nyomon és nem támogat a Shine, igazából mind mostohatestvérek. Az alapítvány vérvonalakat követ.

Clay keze megállt, nem simogatta tovább a lány haját, de továbbra is az ujjai között tartotta a selymes tincset.

– Ez sok mindent megmagyaráz.

Talin a homlokát ráncolta.

– Miért érzem úgy, hogy már tudod, mire akarok kilyukadni?

Clay a hajánál fogva felfordította a lány fejét. És megcsókolta őt. Röviden súrolta csak az ajkát az ajkával, és ez kínzó fájdalmat okozott a macskának, próbára tette az önuralmát. Ez idővel veszélyessé válhatott, de egyelőre vissza tudta fogni az állat szenvedélyét.

– Csak gyanakszom, nincs bizonyítékom.

A lány szeme szinte macskaszerű volt, olyan pajkosan csillogott.

– Nézd meg a családfák tetején lévőket!

A férfi végre elengedte a lány haját, hogy Talin ki tudja teríteni elé a lapokat.

– Nem látok semmi szembeötlőt.

– Mert nem is az. – Tally felemelt egy lapot. – Ez itt Jon családfája. Ezt bámultam reggel, amikor eszembe ötlött, hogy hallottam, illetve olvastam már ezt a nevet korábban. Duchslaya Yurev. Ő van a családfa tetején. Kutatni kezdtem. – Az asztal szélébe épített számítógépre mutatott. – Yurev a generációjának egyik legnagyobb koponyája volt. A felét annak, amit a genetikáról tudunk, neki köszönhetjük.

– A srác teljes neve Jonquil Alexi Duchslaya – olvasta Clay az aktában. – Oké, ugyanaz a név. Ebben nincs semmi különös.

– Nem. De ezt figyeld! – Végighúzta az ujját a családfa ágain, lefelé. – Jonquil Yurev egyetlen egyenes ági leszármazottja.

A férfi gyomra összeszorult az izgalomtól.

– Yurev ember volt?

– Nem. – Talin a következő szavakat suttogva mondta ki. – Kardinális telepata mentál.

– A francba!

– Igen.

Egy percig csak meredten néztek egymásra.

– Mi a helyzet a többiekkel?

A lány arca elkomorult.

– Semmi. Olyan, mintha az őseiket mindenhonnan kitörölték volna. Yurevre csak azért emlékeztem, mert említették egy régi kiadású könyvben, amit tizenöt éves koromban olvastam.

Unatkoztam, és az volt az utolsó kötet a könyvtárban, amit még nem tudtam kívülről.

– Okostojás.

A lány kiöltötte Clayre a nyelvét.

– Gondolom, Yurev túl híres volt ahhoz, hogy teljesen eltüntessék. Az elektronikus tankönyvekben persze már vagy ötven éve meg sem említik, de még az internetes adatbázisokban is csak nagyon kevés szerepel róla. Márpedig ha őt ilyen nehéz volt megtalálni, fogalmam sincs, a Shine hogyan nyomozta ki a többieket.

– Lehet – gondolkozott hangosan Clay –, hogy volt valami kiindulási pontjuk. Mondjuk egy lista.

– Várj! – Talin előbányászott egy apró jegyzetfüzetet az irathalom alól. – A családfákon a nevek mellett lakóhelyek is szerepelnek. Két, néhol három generációval ezelőtt a családfán szereplők szétszóródtak az országban.

– Diaszpóra. – Clay fújt egyet. – Nem Yurev volt az egyetlen mentál.

– Nem – válaszolt Tally. – Ezt nem tudom ugyan bizonyítani, de illik a képbe. Az elrabolt gyerekek mind tehetségesek voltak valamiben, szinte mentál képességeik voltak. – A szája tátva maradt, amikor rájött, hogy Devraj szavait visszhangozza. – Dev elárulta ezt nekünk, anélkül, hogy bármit is mondott volna.

– Valaki megpróbálja elhallgattatni, de nem hiszem, hogy ő

örül ennek.

– Nem gondolod, hogy elhamarkodottan vonunk le következtetéseket?

– Az ösztönöm azt súgja, hogy jó nyomon vagyunk, de egy név nem elég ahhoz, hogy döntsünk.

– És – tette hozzá Talin – a mentálok valaha olyanok voltak, mint mi. Vegyes házasságokat kötöttek alakváltókkal és emberekkel. Nem volt ebben semmi különös. – A hangja elbizonytalanodott. – Valószínűleg sokunk ereiben csörgedezik mentál vér is.

– Lucaséban példáulbiztosan. –Megfordult, nekitámaszkodott az asztalnak és átölelte a lányt. Boldog volt, amikor Tally automatikusan a vállára ejtette a kezét. – Meg kell kérdeznünk egy mentál véleményét.

Érezte, hogy a lány izmai megfeszülnek, de Talin bólintott.

– Igazad van. Itt, vagy…

– Sascha valószínűleg itt van a környéken. – Férfi volt, de nem hülye: tudta, hogy semmi értelme nem lenne összeereszteni Tallyt Faithszel. A macska énje azonban sütkérezett a lány féltékenységének forróságában. – Éppen egy új ingatlanfejlesztési terven dolgozunk egy mentál vállalattal.

– Mentál vállalattal? – A lány kíváncsian közelebb húzódott a férfihoz. – Azt hittem, ők csak maguk között üzletelnek. A szóbeszéd szerint ha versenyre kelsz egy mentál vállalattal, meghalsz.

Clay nem állta meg, hogy végig ne simítson az ujjával a lány ajkán. Talin azonban játékosan felé kapott a fogával, Clay farka pedig azonnal megmerevedett a vágytól. De a férfi ellenállt a késztetésnek, hogy az asztalra emelje a lányt és kielégítse az éhségét.

– A DarkRiver egyszer már kivitelező volt Nikita Duncan egy projektjében, ami hatalmas bevételt hozott.

– Ez hatalmas váltás a részükről – mondta halkan Talin. A szíve egyenletesen vert, de az illatába az izgalom különleges éle vegyült. Tudatosan talán még nem döntött, de a teste már vágyott az övére. – Tudjátok, milyen előnyös helyzetben vagytok?

– Ó, nagyon is jól tudjuk. – Clay megnyugodott, amikor látta, hogy a reggeli vészhelyzetnek semmi nyoma nem maradt. – De semmi értelme elárulni ezt az ellenségnek.

– Úgy beszélsz, mintha háborúban állnátok.

– Bizony, ez háború. Ezek a gyerekek pedig – mutatott az aktákra – áldozatok.

A lány megrázta a fejét.

– Az az érzésem, hogy sokkal több minden folyik itt, mint amiről tudok. – De nem kérdezett semmit. Clay vagy megbízott benne, vagy nem.

Clay a kitárt combjai közé húzta a lányt a kezével, amit a háta alján nyugtatott.

– Megpróbálsz sztoikusnak tűnni? – kérdezte. – Csak mert nem nagyon működik, ha közben dobolsz a lábaddal.

Tally lepillantott a lábujjaira és elpirult.

– Ez nem volt valami kedves.

A férfi figyelmeztetés képpen finoman végighúzta éles leopárdfogait Talin nyakán.

– Mindent elmondok neked, amit csak tudni akarsz. – Borostás álla dörzsölte a bőrt Talin V nyakú pulóverének kivágásában. – De most erre kell összpontosítanunk. A többiről majd később beszélünk. – Végigcsókolta ugyanazt a háromszög alakú bőrrészletet. – A szeplőid. Meg akarom számolni mindet.

– Úgy egymillió körül elveszted majd a fonalat. – A lány úgy érezte, mintha a szíve szét akarna robbanni. Vajon volt fogalma Claynek arról, hogy mit jelentett a számára? Valószínűleg nem.

– Menj, hívd ide a többieket! – mondta Talin. Addig legalább lesz ideje összeszedni magát, összerakni a szívének darabkáit. – Hívd Faitht is! – Meghuzigálta a férfi rövid haját a tarkóján.

– Nem vagyok már gyerek. El tudok vele boldogulni.

A férfi nevetve nézett rá.

– Nagyon érett gondolkodásra vall.

– Fogd be és menj!

– Innen is fel tudom őket hívni. – És ezt is tette. – Sascha itt lesz egy órán belül – jelentette később az eredményt. – Faith nem tud jönni, szóval nem kell érettnek lenned.

– Nem vagy valami kedves!

Talin éppen le akart ülni az asztal mellé, de Clay elkapta a csuklóját és az ajtó felé kezdte húzni.

– Először eszünk.

– De…

– Ebédeltél egyáltalán?

Talin fejében megfordult, hogy hazudjon, de tudta, hogy Clay úgyis kiszagolná.

– Nem.

– Három óra van.

– Miért, te ebédeltél?

A férfi válaszul csak felmordult.

A lány hagyta, hogy Clay végighúzza őt a folyosón, el néhány meglepett férfi és nő mellett, akikről feltételezte, hogy Clay falkatársai. Közben semmi mást sem tehetett, csak csúnyán nézett Clay hátára.

– Válaszolj a kérdésemre!

– Én férfi vagyok. Te pedig kicsi és gyenge. Rád más szabályok vonatkoznak.

– Hogy az a…! – kiáltott rá Tally. – Ennyi volt! Ezért most megöllek!

Egy nő, aki az útjukba került, rémülten a falhoz lapult, és a táblagépét pajzsként emelte maga elé. A szeme majd' kiugrott a helyéből félelmében.

– Clay, esküszöm, ha most azonnal nem…

A férfi olyan hirtelen torpant meg, hogy Talin majdnem nekiszaladt. Clay megfordult, és megfélemlítő tekintettel nézett rá.

–Viselkedj! – Hidegen és nyugodtan mondta ezt, mintha csak arra várt volna, hogy a lány ellenkezzen.

Talin szája tátva maradt.

– Ezt azonnal vond vissza, vagy nem megyek veled sehova.

– És mégis hogyan állítasz meg? – A mosolya egy öntelt, gőgös macskáé volt.

Talint nehéz volt feldühíteni, és a haragja gyorsan elmúlt, de amíg égett, perzselően forró volt. Mint abban a pillanatban is.

Elmosolyodott, és megveregette Clay karját.

– Jaj, Clay, drágám, ha tudtam volna, hogy ennyire ideges vagy a… kis gondjaid miatt, akkor nem hergellek tovább. – Nagyon jól tudta, hogy az alakváltók minden elsuttogott szót hallottak.

– Tally! – mordult fel figyelmeztetően Clay.

– Tudom, hogy szégyelled a dolgot. Úgy értem, egy ilyen nagy és erős férfi, mint te… – A hangja tele volt utalásokkal. – De biztos vagyok benne, hogy ami múlt éjjel történt, csak kivétel volt. És ha nem, vannak erre gyógyszerek is.

Hallatszott, hogy a környéken mindenkinek elállt a lélegzete.

Clay szeme fellángolt.

– Majd adok én neked pirulát, te bitang! – Megfordult, és végignézett a közönségükön, mintha minden arcot meg akarna jegyezni magának.

Hirtelen mindenkinek sürgős dolga akadt valahol máshol.

Clay, miután kiürítette a folyosót a tekintetével, visszafordult a lányhoz.

– Szerinted ez nagyon vicces volt, igaz?

A lány rávigyorgott.

– Az bizony!

– Remélem, akkor is ilyen viccesnek tartod majd, amikor bebizonyítom neked, milyen nagy is vagyok.

A lány szeme önkéntelenül a férfi nadrágjára villant, és ráébredt, hogy talán túlfeszítette a húrt.

– Nos, Clay…

A férfi magához rántotta őt, egyik kezével átkarolta, és lehajtotta a fejét, hogy a fülébe suttogjon.

– Nos, Tally… – utánozta.

– Kötekedő!

– Bitang!

Az ismerős szóváltástól Talin úgy érezte, mintha valami a helyére ugrott volna a lelkében. És Clay arckifejezéséből ítélve a férfi is ugyanezt érezte. Örömittasan egy csókot nyomott Clay nyakára. Ez a szeretetteljes gesztus teljesen spontánul jött.

– Éhes vagyok.

– Én is – válaszolt Clay, és a hangja magabiztos, nyugodt kihívás volt. – Mikor etetsz már meg végre?

Talin nedves forróságot érzett a combja között, és abban a pillanatban egyetlen ésszerű érv sem jutott az eszébe, hogy miért is ne szeretkezhetne Clayjel.