4. fejezet

Jerry váratlan halála után az indián vezetők Miguel segítségével összetákoltak egy ideiglenes koporsót, amelybe óvatosan belehelyezték Jerry testét, hogy majd visszaszállíthassák az Államokba.

James, aki már az utazáshoz öltözve állt ott, a távoli tepuikat bámulta.

– Eltetted azt a filmjét, ami nálam volt? Értesítettük a családját?

Miguel bólintott.

– Kapcsolatba léptem az amerikai konzulátussal.

– Oké – sóhajtotta James. – Zárjuk le a koporsót!

Amikor elfordultak, hogy fölemeljék a durva fafedelet, a pók egyszer csak odarohant a bozót felől, és bemászott a koporsóba. Mire odacipelték a fedelet a koporsóhoz, a póknak már nyoma sem volt.

James és Miguel óvatosan rátették a fedelet a koporsóra, a két indián pedig beverte a szögeket. A pók ismét elhatározta, hogy velük tart az úton.

A repülőtéren Jamesnek rengeteg papirost kellett kitöltenie, hogy Jerry testét kivihessék az országból. Végül is kiállították a hivatalos halotti bizonyítványt, amely szerint a halál oka egy ismeretlen eredetű láz volt.

A San Franciscó-i repülőtéren egy halottaskocsi várta a koporsót, hogy elvigye egy Canaima nevű kisvárosba, ahol Jerry élt.

Canaima egy kicsi, öregedő, de hosszú történetre visszatekintő városka volt. Kaliforniai mércével mérve meglehetősen rusztikusnak tekinthető, templomtornyai napsütötte fák között magasodtak, és ameddig a szem ellát, házak összevisszasága volt látható.

Amint a halottaskocsi megérkezett a viktoriánus ravatalozóba, a két temetkezési vállalkozó, Irv Kendall meg a segédje, Greg kiemelték a koporsót. Lecipelték az alsó szinten lévő hullaházba, ahol a testet előkészítik a temetésre. A hullaházban sötét volt, és a levegőt formaldehid és más vegyszerek szaga töltötte meg.

Irv letette a sajtos-sonkás szendvicsét, amit mostanáig majszolt, kihúzta a szögeket, és levette a koporsó fedelét. Időközben a kutyája fölugrott, és kiszedte a sajtot a szendvicsből. Egy pillanattal később megjelent a macskája, és ellopta a sonkát.

Irv egyre csak bámulta a koporsót, a döbbenettől észre sem vette a kettős rablást. Nagy nehezen összeszedte magát, és odament a telefonhoz. Háttal állt a koporsónak, így nem vehette észre, hogy a nyolc szőrös lábból egy már át is lépte a koporsó peremét. Pillanatnyi habozás után a pók a koporsó szélén lerohant a padlóra. A helyiségben félhomály uralkodott, és a pók szélsebesen és láthatatlanul végigvágtatott a kőpadlón.

Irv Jerry szüleinek a számát tárcsázta, és várt, amíg a készülék kicsöngött.

– Halló! – szólta bele a telefonba, amikor a túloldalon valaki fölvette. – Beszélhetnék Henriettával vagy Dickkel?

Várt, amíg Dicket, Jerry apját a telefonhoz hívták.

– Halló, Dick! Ne haragudj, hogy ezekben a nehéz időkben még én is zaklatlak, de... tudom, hogy nyitott érckoporsóban állapodtunk meg. De... lehet, hogy újból át kellene gondolnunk a dolgot. Mert... szóval, mert...

Egy pillanatra elhallgatott, és visszament a koporsóhoz. Belenézett, es nem tudta, hogyan is írhatná le a helyzetet.

– Dick, én nem tudom, hogy ezek hogy dolgoznak odalenn Dél-Amerikában – mondta végül –, de úgy tűnik, a tartósítási módszereik erősen különböznek a miénktől, és...

Ismét elhallgatott, és Jerry rémesen összeaszott testét nézte, amelyben láthatólag egy csepp vér vagy nedvesség sem maradt. Irv összerázkódott és elfordult.

– Dick, ha gondolod, természetesen idejöhetsz, hogy magad döntsd el a dolgot – mondta –, de... ezekben az amúgy is nehéz időkben én nem javasolnám neked... nem hiszem, hogy ez lenne a helyes megoldás. Ha érted, hogy mire gondolok.

Amíg lrv a telefonon beszélt, a pók egy árnyék észrevétlen gyorsaságával fölsietett az alagsori lépcsőn. lrv kutyája és macskája kirontott a háziállatoknak beépített kis lengőajtón, a pók meg a nyomukban.

A pók a cementes parkoló tűző napsütésében találta magát.

Odafönn az égen egy feketerigó meglátta a mozgását, és abban a reményben, hogy ma valami finom rovart ebédelhet, lecsapott rá. A madár a csőrével fölkapta a pókot, és gyors szárnycsapásokkal egy távoli berek elé szállt vele.

A madár hirtelen megfagyott a levegőben, és mint egy kő, élettelenül zuhant alá egy hatalmas fa ágai között, le a földre, egy füves kertbe.

Gyönyörű júniusi nap volt.

A napsütésben Canaima képeslapra illően csinosan mutatott. Festői főtér, régi kis üzletek, kacskaringós utcák mentén elszórtan nagy házak. Az ég kék volt, a felhők fehérek, a fák zöldek. Canaima olyan biztonságosnak és bájosnak tűnt, amilyen egy városka csak lehet.

A pók a nagy zöld fűben mászott. Tücskök ciripeltek körülötte, madarak daloltak, a fűszálak hajladoztak az enyhe nyári szellőben. Ilyen napokon a legjobb piknikezni.

A póknak lehet, hogy ez lesz a legjobb nap arra, hogy még egy kis csipegetnivalót találjon magának. És ismét bosszút álljon.

A pók megállt, és egy gyönyörű kertre fordította a figyelmét. Egy költöztetést végző teherautó állt a kocsibejárónál, az emberek bútorokat pakoltak ki belőle, és becipelték a kétszintes épületbe. Egy asszony és a nyolcéves kislánya most érkezett egy kombi személyautóval, mögötte egy férfi és egy kisfiú egy BMW-vel. A család nyilvánvalóan most költözik be az új otthonába.

A póknak is megtetszett a hely, úgy döntött, ő is itt üti fel új tanyáját.