60 Doc. X.
61 Doc. IX.
62 Doc. XVII.
63 Doc. VI.
64 Doc. IX.
65 Doc. XI.
66 Doc. XII.
67 Doc. XI.
68 Doc. XIII.
69 Uo.
70 Doc. XI.
71 Doc. XIV.
72 Doc. IX.
73 Doc. XII. Raymond Lully avagy ismertebb nevén Ramon Lull a tizennegyedik század eleji Európa alkimista és mágikus kultúrájának kulcsfigurája. III. Edward király a Towerbe záratta, és megparancsolta, hogy addig tartsák fogva, amíg a keresztes hadjárathoz szükséges aranyat elő nem állítja. Bruno kezdetben saját angliai kiejtésmódját követve Lullynak nevezhette Lullt. Gyakran írt az alkimista munkásságáról, és a hilliánusfilozófiáró\ előadás-sorozatot is tartott Oxfordban és Párizsban.
74 Doc. XIV.
79 Ebben az időszakban az efféle „dupla gondolkodás” hétköznapi technikának számított, amelyet mindenki alkalmazott, akinek dolga akadt az egyházi hatóságokkal. Ilyesfajta érvelés mentette meg a filozófus Pietro Pomponazzit, aki az 1516-ban De immortalitate animae című értekezésében kimutatta, hogy a lélek halhatatlansága az arisztotelészi logika alkalmazásával nem bizonyítható. Sikerrel győzte meg bíráit arról, hogy pusztán a filozófia nyelvén beszélt, és okfejtésének nincs hatása a teológiára, és végül megmenekült a máglyától. Bruno kihallgatásának elején egyszerűen azt állította, hogy amit mondott, az „összhangban állt a természeti elvekkel és
a természetes felfogással,de semmiképpen sem volt kapcsolatban azzal, amit elsődlegesen a hitnek kell meghatároznia”.
80 A Morosini nagyon elterjedt és ősi velencei név. Híres tengernagyok, hadvezérek, kereskedők és nem kevesebb, mint öt dózse viselte ezt a vezetéknevet. A tudós Andrea Morosini és a politikus Tommasso Morosini csak távoli rokonságban álltak egymással. Andrea Morosini fényes pályát futott be a padovai egyetem tudósaként és velencei követként. 1600-ban szenátorrá választották, majd öt évvel később csatlakozott a legmagasabb kormányszervhez, a Collegio dei Saviihoz (Bölcsek Tanácsa).
81 Doc. XV.
82 Doc. XVI.
83 Doc. XVII.
VI. fejezet: Viszályok Rómával
84 Doc. XVIII.
85 Doc. XIX.
86 Doc. XX.
87 Doc. XXI.
88 Doc. XXII.
89 Doc. XXIII.
90 Doc. XXIV.
91 Doc. XXV.
VII. fejezet: Vér a padlón, tűz a lélekben
92 Bernard Gui: Manuel de l’Inquisiteur (ford. G. Mollat), Société d’Édition „Les Belles Lettres” Párizs, 1964
VIII. fejezet: Az inkvizíció börtöneiben
93 Római akták III.
94 Lynn Thorndike: A History ofMagic and Experimental Science, VII. kötet, New York, 1958., 292. o. A leírás pontossága megkérdőjelezhető, mert Campanella sérüléseinek ábrázolása nem tükrözi az áldozatok megkínzására alkalmazott inkvizíciós gyakorlatot, amely olyan módszereket engedélyezett, amelyek nem, vagy csak csekély vérzést okoztak.
95 Giordano Bruno: De gli eroici fuori, Párizs, 1585.
96 Angelo Mercati: II sommario dél processo di Giordani Bruno, Cittá dél Vaticano, 1942., 61. o.
97 Gabriel Naudé: Instruction á la Francé sur la vérité de
Vhistoire des Fréres de la Rose-Croix, Párizs, 1623., 15-16. o.
98 Lásd.: Francis Yates: The Rosicrucian Enlightenment, Routledge, London, 1972.
99 Mire Bruno 1590 nyarán megérkezett Frankfurtba, híre megelőzte az eszméiben osztozó mágusok és hermetikusok körében. Tudták, hogy a filozófus radikálisabb hangot fog megütni. Amikor Bruno engedélyért folyamodott, hogy Wechelnél lakhasson (ez akkoriban hasonló volt, mint a vízum iránti kérelem), az egyébként liberális gondolkodású frankfurti vezetők értésére adták, hogy ezt nem fogják jóváhagyni. A Polgármester könyvében egy 1590. július 2. napján kelt bejegyzés szerint: „...az a döntés született, hogy [Bruno] kérését [hogy Wechelnél lakhasson] el kell utasítani, és meg kell neki mondani, hogy másutt keresse a kenyerét” (Polgármesteri jegyzőkönyvek, Frankfurt, No. 160. 48. o., Frankfurti Városi Levéltár). A karmelita kolostor feltételezhetően a polgármester hatáskörén kívül állt.
100 Luigi Firpo: Gli Scritti di Francesco Pucci, Torino,
1957., 182-183. o.
101 Római akták XV111.
102 Római akták XXIV2 és XXIV3.
103 Domenico Berti: Vita di Giordano Bruno, Torino, 1868.,
I. függelék.
104 Római akták XXVI.
IX. fejezet: Legördül a függöny
105 Római akták XXIX.
106 MS. Urbane 1068 (Római akták XXVIII és XXXII), Vatikáni Könyvtár.
107 Egyes történetek szerint a különösen megátalkodott eretnekeket a legszárazabb fával égették meg. Ez kevésbé füstölt, így az áldozat többnyire nem fulladt meg. A lángok felcsaptak, égési sérülések keletkeztek a testén, majd belehalt a sokkba. Nem tudjuk, ez a sors jutott-e Brunonak. Mivel azonban azok a nagy hatalmú emberek, akik a halálbűntetést elrendelték, az egyháztörténet legszélsőségesebb eretnekének tekintették őt, ez a változat nagyon is valószínű.
X. fejezet: Hogy volt!
108 Ellen Knickmeyer: Tributes made to the martyr of free thought Giordano Bruno, The Associated Press, 2000. február 18., péntek.
109 A híres evolúciópárti biológus, Ernst Haeckel, Darwin jó barátja is üdvözölte az eseményt.
110 Luigi Firpo: II Processo di Giordano Bruno, Róma,
1993., 145. o.
111 Bruno az „eszmék embere” volt, de mély benyomást gyakorolt azokra a kortársaira, illetve a későbbi generációkra is, akiket érdekelt a kísérletezés. A legjobb példa erre az angol William Gilbert munkássága. A férfi akkor találkozott Brunoval, amikor a Nolai az 1580-as évek elején Angliában tartózkodott. Gilbert a Bruno halálának évében kiadott De Magneie című művében hasonló módszert alkalmazott, mint mestere az egyetemes kopernikanizmusban, amelyet az 1584-ben Londonban írt A hamvazószerdai lakomában fejtett ki.
112 Lásd.: P. Ő. Kristeller: Eight Philosophers of the Italian Renaissance, Stanford University Press, 1964.
113 1610. április 15-én kelt levél. Lásd.: Galileo Galilei (1890-1909) (szerk. E. Favaro, Firenze)
114 Galileo Galilei: Dialogue on the Two Great World Systems (szerk. G. Santillana), Chicago University Press, 1953, 15. o. jegyzet.
115 Edward A. Gosselin és Lawrence S. Lemer: „Galileo and the Long Shadow of Bruno” Archives internationales d’histoire des sciences, 25/97, 1975, 223-246. o.
116 Bruno egyik gondolatkísérletében önmagát a Föld felett, illetve azon kívül lebegve képzelte el. Ahogy közelebb került a Holdhoz, észlelte, hogy egyre nagyobb lesz, miközben a Föld egyre kisebb. A Hold felszínéről a Föld úgy tűnt, mint egy mellékbolygó, a Hold pedig felvette
a Föld méreteit. Továbbutazva a Földet és a Holdat is fényfoltnak képzelte, amelyek azután eltűntek a végtelen éjszakában. Ebből egyfajta ősi, nem matematikai relativitáselméletet kovácsolt. Hangsúlyozta, hogy a dolgok külseje és a valóság nem mindig azonos. Számunkra manapság szinte közhely a Föld fényfoltkénti ábrázolása (láttunk már elég tudományos-fantasztikus filmet), de abban a korban, amikor komoly vállalkozásnak számított elutazni a szomszéd faluba, egy ilyen elgondolás igazán figyelemreméltó volt.
117 Christian Huygens: The Celestial Worlds Discovered, London, 1698
118 A differenciálés integrálszámítás a matematikának az az ága, amelyet hosszúságok, területek és térfogatok meghatározására, valamint különféle mennyiségi változások mértékének tanulmányozására használnak. A differenciálszámítás olyan változási mértékek megtalálására irányuló egyenletkezelés, mint például egy tárgy gyorsulása. Az integrálszámítás hosszúságok, területés térfogatmennyiségek megtalálásához használják a megfelelő egyenletsorozatokból.
119 Newtont nagy felfedezéseihez hihetetlen kísérletezőtehetsége és matematikai tudása vezette, amely keveredett jártasságával az alkímiában és az ókori vallásokban. Ezzel
a kérdéssel bővebben Isaac Newton: The Last Sorcerer című könyvemben foglalkozom.
120 Punch, V. kötet, 389. szám, 301-305. o., London, 1712
121 G. W. F. Hegel: Lectures on the History of Philosophy,
III. kötet, 156. o.
122 Sidney és Greville egymástól függetlenül ismerkedett meg az okkult tanokkal, mégpedig nem kisebb személyiség, mint John Dee útmutatása mellett.
123 Dávid Lloyd: Statesmen and Favourites of England since the ReJ'ormation, 1665, idézi E. K. Chambers: William Shakespeare, Oxford, 1930, II., 250. o.
124 Dame Frances Yates a The Art of Memory (Pimlico, London, 1966) című müvében részletesen kifejtette elméletét, amely szerint Shakespeare londoni Globe színháza az okkult hermetikus szabályok szerint épült. A Globe minden részletét az alaprajztól az építésénél felhasznált alapanyagokig úgy számolták ki, hogy energiával töltse fel az ott dolgozó előadókat, és segítse növelni emlékezetük befogadóképességét.
125 Dorothy Singer: Giordano Bruno: His Life and Thought, London, 1950.
126 Giordano Bruno: Opere italiane (szerk. Giovanni Gentile és Vincenzo Spampanato), Bari, Gius, Laterza & Figli, 1925-1927,3. kötet, II., 192.