IX.

Már az ősz elején jártunk, amikor a Baráti Kör elnöksége éves értékelést tartott a Hajnóczy utcai pincehelyiségben, engem is meghívtak az eseményre. A Kádár-mellszobor vörös vászonnal letakarva most is ott áll a fal melletti kis asztalon, a temetőből egyenest ide hozhatták. Csodálkozva kérdezem:

- Biztonságban van itt?

- Igen, gondoskodtunk a védelméről. Az utcai rácsra felszereltünk még egy lakatot.

- És azt hiszitek, hogy ennyi elég lesz? Egy szimpla Tuto lakat visszatartja majd azokat, akik Kádár testét a sírból, egy duplafalú koporsóból is el tudták rabolni?

Erre csak hallgatás volt a válasz. Moravcsik, az elnök törte meg a csöndet, beszámol az aktuális ügyekről:

- A vidéki szervezeteink működésében sok helyen súlyos zavarok keletkeztek. Például a gyöngyösi Baráti Kör feloszlatta magát, mert az elnökük már korábban Egerbe költözött, és a csoport azóta csak vegetál. Egy másik helyen azon vesztek össze, hogy az egyik vezető kapott Kádár János-emlékérmet, a másik nem. A sértett kilépett.

Moravcsik egy gépelt lapot vesz elő, melyen a létszámhelyzetet tüntette fel:

[Jelentős számban akadnak olyanok, akik túlságosan békülékenynek tartják a Baráti Kör által követett irányvonalat, ezek többnyire Thürmer Kommunista Munkáspártjához csatlakoznak. A legfeltűnőbb eset: az orosházi Baráti Kör feloszlott, mert mind a 129 tagja átlépett oda - M. Gy.]

A tagság életkori megoszlása: 20 év felett: 11 fő, 30 év felett: 57 fő, 40 év felett: 23 fő, 50 év felett: 45 fő, 60 év felett: 108 fő, 70 év felett: 222 fő, 80 év felett: 98 fő, 90 év felett: 87 fő.

Adományozó szimpatizánsok: 35 fő"

- És hány új jelentkező akadt? - kérdezem.

- Az elmúlt évben összesen hárman léptek be.

Ez az elenyészően alacsony szám őszintén szólva meglepett, hiszen csak a magam író-olvasó találkozóin jóval többen érdeklődtek tőlem, miképp csatlakozhatnának a szervezethez. Úgy látszik, a lelkesedésük hamar elillant.

Egy asszony pogácsát hozott magával, néhány üveg olcsó bort is kiraknak az asztalra. Moravcsik lassú kortyokban felhajt egy pohárral, úgy tűnik, mintha erőt próbálna gyűjteni magában:

- Azt hiszem, hogy a Baráti Kör elnökségének tagjai korukhoz és egészségükhöz képest eleget tettek vállalt kötelességüknek. Főként olyan körülmények között, hogy az átlag eléri a 67 évet. Most, a szobor felállításánál kiderült, hogy senkire sem számíthatunk. A baloldal nem biztos, hogy valóban baloldali, és a kádári alapelv: aki nincs ellenünk, az velünk van alkalmazása sem olyan egyszerű a gyakorlatban. Nem ez a megfelelő időpont, hogy elemezzük ennek a tételnek az igazságát. Most elsősorban az a dolgunk, hogy erősítsük és érvekkel támasszuk alá az embereknek azt a meggyőződését, hogy a szocializmus idején jobb volt - amit a számok és a tények tárgyilagos és elfogulatlan összehasonlítása egyértelműen bizonyít. Kádár nagyságát kétségbe vonni továbbra sincs okunk, ezt úgyis megteszi a kormányfő és a parlament, a jobboldal és a magukat történészeknek nevező áltudósok. Azt is szomorú látni, hogy egykori párttagok, funkcionáriusok miként fordítják meg nemrég még vörösnek hazudott köpönyegüket és állnak át minden lelkiismeret-furdalás nélkül a jobboldal mellé.

Az asztal körül nyugtalan mozgás támad, Moravcsik is megérzi, hogy a bevezetője kissé hosszúra sikerült, hangját felemelve rátér a legfontosabb mondanivalójára.

- Szeretnék felvetni egy kérdést, ami már rég foglalkoztat engem, persze a döntés a ti kezetekben van. Arra gondoltam, hogy megszüntetnénk a Kádár János Baráti Kört, és hogy úgy mondjam: illegalitásba vonulnák.

A bejelentést általános felzúdulás fogadja:

- Hogy jut eszedbe ilyesmi?

- Az előbb felsoroltam, hogy milyen kevesen vagyunk és napról napra veszítünk el embereket. Lassan olyan helyzet áll elő, hogy már képtelenek leszünk bármilyen akcióra, most úgy néz ki, hogy a jövő évben a Kádár-évfordulót sem tudjuk megrendezni a temetőben. A másik, amit látnotok kell: az állam minden módon megpróbál lehetetlenné tenni minket, adminisztratív eszközökkel korlátozza a tevékenységünket. Csak idő kérdése, hogy találjon valamilyen ürügyet, aminek az alapján feloszlathat minket. Arra gondoltam, jobb volna ezt megelőzni, és átrendeződni egy olyan formációba, amely nem annyira támadható, mint a mostani, hátha többet tudnánk tenni a céljainkért. Ezt akartam bejelenteni, szóljatok hozzá.

Az elnökségi tagok egyöntetűen tiltakoztak a javaslat ellen. Úgy vélik, a Baráti Kör megszűnésével a baloldal elveszítené az egyik aktív szervezetét, mely irányt szabhat azoknak, akik nem ismerik ki magukat a politika jelenlegi útvesztőjében. A Baráti Kör feloszlása egyenértékű volna a célok feladásával. Moravcsik inkább csak a forma kedvéért teszi fel szavazásra a kérdést. Mindegyik levegőbe emelkedő kar a fennmaradásra voksol, ellenpróbára nincs is szükség. Az elnök arcára megkönnyebbült kifejezés ül ki, mintha ez a döntés eloszlatta volna az ő kételyeit is.

Az elnökség áttér a következő feladatra, azt tárgyalják meg, hogyan kell felkészülnünk a 2014-ben esedékes országgyűlési választásokra. Az előbb meghozott határozatoktól a hangulat felélénkül, a vita résztvevői emelt hangon fogalmaznak, húsz-harminc évvel ezelőtti beszédfordulatok elevenednek fel.

A Baráti Kör továbbra is együtt kíván működni több, kisebb-nagyobb baloldali szervezettel, olyanokkal, mint a már említett Szociális Fórum, a Marx Károly Társaság és a náluk viszonylag jelentékenyebb Munkáspárt 2006. Eddig is részt vettek egymás programjain, most azonban úgy vélekednek: tágítaniuk kellene kapcsolataik körét.

Az egyik elnökségi tag - hatvan-hetven év közötti asszony - azt javasolja, hogy levéllel keressék meg a nagyobb politikai pártokat, elsősorban a baloldaliakat, és kezdjenek velük megbeszéléseket. Bármily csekély is a tagságuk, Kádár János neve most is sok szavazót mozgósíthat.

Az MSZP-vel való kapcsolatokat korábban súlyos fenntartások jellemezték. 2010-ben Mesterházy Attila több televíziós nyilatkozatában is beszélt az Alkotmánybíróság által megsemmisített gyűlöletbeszédtörvénnyel kapcsolatos beadványuk elutasításáról. Nemrég azt közölte, hogy - módosítva a szocialista párt addigi álláspontját - parlamenti törvénytervezetükben a holokauszttagadással együtt a kommunizmus által elkövetett bűnök tagadását is büntetni javasolják. Moravcsik éles szavakkal reagált erre az állásfoglalásra:

"Tisztelt Mesterházy Úr! Nem akarjuk feltételezni, hogy ön nincs tisztában a történelmi tényekkel. Arra azonban szeretnénk felhívni mind az ön, mind párttársai figyelmét, hogy a fasizmus és a holokauszt népirtásnak minősül, ugyanakkor Magyarországon a kommunizmus mint társadalmi rendszer nem létezett. Történt egy szocialista kísérlet, amelynek során - ezt el kell ismerni - a szocializmust megtámadó, vélt vagy valódi ellenségek likvidálására, illetve táborokba zárására került sor. A két közösen említett fogalom azonban sem az érintettek létszámát, sem az ideológiájukat tekintve nem azonos.

- Amennyiben önök úgy gondolják, hogy álláspontjuk ilyen irányú módosításával a választásokon majd ellenzéki szavazatokat nyerhetnek, súlyosan tévednek.

- Sajnálatos, hogy Gyurcsány Ferenc Bethlen Istvánt [Horthy miniszterelnöke - M. Gy.] és Nagy Imrét példaképének tekintette, és Kádár Jánost történelemhamisítással is felérő vádakkal illette. Mindez egyszer már oda vezetett, hogy több százezer szavazatot vesztettek. Ne kövessék el még egyszer ezt a hibát...

- Ha a választásokon önök számítani szeretnének »Kádár János még élő népének szavazataira, akkor javasoljuk, hogy az új előterjesztésükből hagyják ki a »kommunizmus bűnek kifejezést."

Nem lehet tudni, hogy ennek a javaslatnak a felvetésével az MSZP hány voksot vesztett a későbbi önkormányzati választásokon is, a becslések szerint több mint százezret, akik nem mentek el szavazni, mert úgy érezték, senki sem képviseli az érdekeiket.

Talán ez bírhatta rá Mesterházy Attila elnököt, hogy enyhítsen pártja álláspontján, kevesebb akadályt gördített Kádár János emlékezetének útjába. Bár ismereteim szerint Nyers Rezső, Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc egyaránt tagadta, hogy az MSZP jogutódpárt lenne, ugyanakkor fenntartották az MSZMP jogi személyével való folytonosságot, ami a gyakorlatban a tulajdon feletti rendelkezést is jelentette. (Thürmer ennek kapcsán jelentette ki, hogy a szétválásnál megosztoztak Marx "Tőké"-jén: a Munkáspártnak jutott Marx, a szocialistáknak pedig a tőke.) Tisztázatlanul maradt azonban, hogy az a jog Kádár János személyére is vonatkozik-e. Moravcsik írásban kérte az MSZP-t, hogy az adott esetben mondjanak le a jogutódlásról, mert a Baráti Kör csak így tud továbblépni a szoborállítás ügyében.

"A Magyar Szocialista Párt hozzájárul, hogy a jogelőd MSZMP által eltemetett Kádár János síremlékéhez születésének 100. évfordulója alkalmából a Kádár János Baráti Kör mellszobrot állítson" - adta meg az engedélyt Mesterházy a Párt nevében, sőt túllépve a passzív tudomásulvételen - mint már említettem -, magukra vállalták Kádár János sírhelyének esedékes megváltását is.

Gyurcsány Ferenc viszont újonnan alakított pártja élén is tovább folytatja ellenséges kirohanásait, naivság volna azt feltételezni, hogy a századik évfordulón terjesztett röplapokról ne tudott volna.

- Azzal együtt neki is kellene írnunk egy levelet! - mondja a javaslatot felvető asszony.

Az ajánlatot az asztal körül ülők tamáskodva fogadják:

- Azt hiszed, Gyurcsány leállna tárgyalni velünk?

- Nem, de legalább az egész ország láthatná, hogy milyen politikai irányt követ.

- Ezt ő egyáltalán nem bánná, sőt síppal-dobbal hirdetné, hogy a kommunisták megkeresték, de ő elutasította az ajánlatukat. Ezzel is megpróbálna új híveket szerezni a pártjának, mert idestova még nálunk is kevesebben lesznek.

A vita lassan befejeződik, már elfogyott a hazulról hozott pogácsa és kiürültek a borosüvegek, készülődni kezdünk. Távozóban megkérdezem Moravcsikot:

- Mi lesz a Baráti Kör következő programja?

- Jövőre a városligeti majális.

- De hát addig még majdnem egy év van hátra, miért nem szerveztek valamilyen rendezvényt?

- A szoborral kifogyott minden pénzünk, és úgy látom, hogy az energia is sok tagunkból.

- A körhírlevelek nem hoznak bevételt?

- Inkább viszik a meglévőt is. Ma egy 800 példányban kinyomtatott újságunk 164 ezer forintba kerül, az eladott példányok árából 58 ezer forint térül meg, a ráfizetést az adományokból finanszírozzuk, de hát ezek is elapadnak.

- Szóval: ezzel el is múlt a Kádár-év. Jövőre a Horthy Miklós-emlékévben nagyobb ünnepség lesz.

Az elnök széttárja a karját:

- Lehet, bár reméljük, hogy mégsem kerül rá sor.

Elköszönök, és felmegyek a lépcsőkön, hangulatomban elviszek valamennyit az emlékezés melegéből, de ez az érzés hamar eloszlik. Kint az utcán egy fiatal nő jön velem szemben, valószínűleg ismer a könyveim "fülén" található képekről vagy televíziós szerepléseimből, mert megáll és rám néz. Üdvözlő biccentésre mozdulna a fejem, de ő az arcomba sziszegi:

- Piszkos kommunista!

Nem ez az első eset, hogy így titulálnak. Múltkorjában a békéscsabai ócskapiacon nézelődtem, mikor egy árusító asszony rám mutatott, és azt mondta öt-hat éves kislányának: - Látod, ez a bácsi egy kommunista.

Mindezt olyan hangon, hogy szinte éreztem: ördögszarvak nőnek ki a homlokomon, a lábam patává változik és a leheletemből kénköves bűz árad.

- Sajnos ma a magyar emberek között igen sokan szenvednek amnéziában - mondta a temetői beszélgetés egyik szónoka. - Elfogadják a baloldal ellen irányuló szemenszedett hazugságokat, mindenért a zsidókat, a cigányokat és a kommunistákat - akik ma már kevesebben vannak, mint a Jobbik tagsága - teszik felelőssé.

...Csak egyetlen példa a sokszor eluralkodó emberi butaságra. Harkányban a város címerében egy valamikori népmese történetét felidéző ördögalak látható. Az önkormányzathoz aláírások százai érkeztek annak érdekében, hogy távolítsák el a címerből az ördögöt, mert "Harkányban ez minden baj forrása". A Hatalom a kommunizmust próbálja ilyen "országos ördögfigurává" nyilvánítani.

Meg kell mondanom: viszonylag könnyen elviselem a gyalázkodásokat. Legalább nyíltak és leplezetlenek, néhai barátom, Kardos György szokta mondani rájuk: egyenesek, mint az akasztófa cövekje.

Most sem válaszoltam a szitkozódó fiatal nőnek, buszra szálltam és hazamentem. Otthon kijött rajtam az elviselt feszültség, enni nem tudtam, végigdőltem az ágyamon és elgondolkodtam egész közéleti szereplésemen, Kádárhoz fűződő viszonyomon.

1957-ben ott kellett hagynom a főiskolát és évekig kazánszerelőként dolgoztam. Munkatársaimmal sokszor beszéltünk arról, hogy valakinek meg kellene ölni Kádár Jánost, mert megbocsáthatatlan bűnöket követett el a saját népe ellen. Ha úgy adódik, én magam is elvállaltam volna, még élt bennem a fegyveres harcok lendülete.

Aztán, mikor visszatérhettem az irodalomhoz, a rendszert támadó-leleplező riportokat és szatírákat írtam. Hosszú időnek kellett eltelnie, az országban nagy és pozitív változásoknak bekövetkezni, hogy először megbocsássak Kádárnak, aztán meggyőződéses hívévé váljak.

Azóta már sokszor a fejemhez vágták, hogy a régi, utcán elhelyezett Frutti-automatához hasonlítok: csak belém kell dobni a húszfillérest, és én máris Kádárról kezdek el beszélni. Mi ez? Mennyire jön még a szívemből - több mint két évtized múltán? Az egész elhúzódó gyász, siratásom több-e, mint "régi ütődéstől mindennapos árja szememnek"? Nem, nem a gyász a meghatározó érzés, ha rá gondolok, hanem a munka, a szolgálat az utolsó percig, újra és újra őt idézem fel magamban, ha elfog a minden mindegy kísértése. "Időben tőle egyre távolabb, lélekben hozzá egyre közelebb" - írja a költő.

Ez az én magánügyem, amit elmondtam, lelkem nagyobb nyugsága végett, de mit gondolnak az emberek róla? Évtizedek óta járom az országot, riportjaim kapcsán százakkal kellett beszélnem, Kádár személye életében és holtában sokszor előkerült. A vélemények, úgy is mondhatnám, az elfogyasztott pohár italonként változtak. Az első pohár üres: az óvatosságé, a sokszor jogos sérelmeké. A második pohár sokszor a gyűlöleté, a Hatalom által újra és újra előhozott történeteket emlegetik: Tóth Ilonát, Mansfeld Pétert, akit úgy akasztottak fel, hogy megvárták, amíg betölti a tizennyolcadik évét. A további poharak, vagy azok hiánya, mert nem telik rájuk, már áttörik a gátlásokat, felidéződik a háromhatvanas kenyér, a háromforintos korsó sör, a nyaralás, a gyerekeknek megvásárolható mozijegyek. "Addig volt jó, ameddig Kádár élt!"

Lent a mélyben most is buzognak az emlékezés titokzatos forrásai. Nemcsak azokban, akik még ismerték Kádár Jánost, hanem sok olyan emberben is, akik a halála után születtek meg és csak hallottak róla. Már láttam Kádár arcképét falusi kocsmában egy huszonéves fiú felsőkarjára tetoválva.

Próbáltam megfogalmazni néhány mondatot, melyekben összegzem és lezárom gondolataimat, de nem sikerült. Ehelyett egy régi angol történészt idézek, aki így ír a maga választott hőséről:

"Irigyeljük azt az embert, aki képes volt arra a buzgóságra, mellyel a közjó érdekében fáradozott, az állhatatosságra, mellyel minden egyéni balsorsot eltűrt, a fennkölt megvetésre, mellyel a kísértéseket és veszedelmeket lenézte, a halálos gyűlöletre, mellyel a vakbuzgók és zsarnokok iránt viseltetett, a hitre, mely benne hazája és jó hírneve iránt benne oly mélyen gyökerezett.

Nincs az a több mint húsz év óta a sírban nyugvó emberi teremtés, akit olyan jól ismernek, mint őt. És joggal elmondhatjuk, hogy hibáival, sőt, talán bűneivel való benső ismeretségünk is csak abbeli meggyőződésünknek megerősítésére szolgál, hogy egyaránt nagy és jó ember volt."

2012. szeptember 30.

Moldova György