12
Isten Áldása Otthon, Poulsbo
Periphery Szektor, Egyesült Nemzetközösség
3056. február 8.
Ha a gyilkos tudta volna, hogy milyen nap van, azonnal rájött volna, melyik világon tartják fogva. Egy T-alakú cellába zárták, melynek fehérre meszelt, öt méter magas falai voltak. Két égő virított kitartóan a feje fölött. Mivel a helyiségnek nem volt ablaka, a rab nem tudta nyomon követni, hány nap telik el, de tudta, hogy az Egyesült Nemzetközösségen belül néhány világ olyan gyorsan kering, hogy ott teljesen felesleges számolni a napokat.
A cella mindhárom szegletének megvolt a maga szerepe. A rab úgy vélte, hogy az ajtó az északi falon van. Az ajtóval szemben levő fal mellett helyezkedett el az ágy, a mosdó és a WC. A villanyt nem lehetett lekapcsolni. Tudta, hogy tucatnyi lehallgató készüléket és titkos kamerát helyeztek el a cellájában, ezért egész nap nem csinált semmit, hogy ne elégítse ki fogva tartói kíváncsiságát.
A gyilkos számára a nyugati szeglet volt a legizgalmasabb. Itt volt a taposómalom. Nagyon óvatosan használta, és büszke volt arra, hogy bicegés nélkül tudott rajta járni. Az orvosok, akik meggyógyították törött jobb lábát, jókora vágásnyomot hagytak rajta, de ő így is nagyon örült, hogy újra használni tudja sérült végtagját.
A számítógépe a taposómalom melletti asztalon volt. Nagy örömmel vette észre, hogy ugyanaz a cég gyártotta ezt a számítógépet is, mint azt a gépet, amivel megölte Melissa Steiner–Daviont. Mostani gépéből azonban hiányzott az a modem, amely a másik gépben lehetővé tette a gyilkosságot. Ehelyett beleépítettek egy tízes CD ROM-ot és egy 150 gigabyte-os Opdat meghajtót, amellyel annyi adatot tudott felhasználni, mint azelőtt még soha. A számítógépnek nagy monitora és drót nélküli billentyűzete volt, úgyhogy a rab a napi kétórás edzése közben is tudta használni a gépet.
Odament a számítógéphez, és bekapcsolta. A monitoron megjelent valami, majd rögtön eltűnt, még mielőtt az Egyesült Nemzetközösség Hírszerző Ügynöksége felirat megjelent volna. Miközben a számítógép éppen a memóriáját és programjait ellenőrizte, a gyilkos azon tűnődött, miként tudna változtatni jelenlegi helyzetén.
Tudatában volt annak, hogy a Hírszerző Ügynökség azonosította Melissa Steiner-Davion gyilkosát. A tharkadi lakásából ujjlenyomatokat, haj- és bőrmintát szereztek, és ennek alapján megállapították, hogy a helyszínen volt, mielőtt a bomba felrobbant. Telefonhívásait is rögzítették, így nyilvánvaló volt, hogy az ő számítógépe továbbította azt az üzenetet, ami működésbe hozta Melissa bombával ellátott mobil telefonját. De ha még ez sem lenne elég, írásban rögzítették a teljes kihallgatását. Bár kihallgatói nem lennének hajlandók tanúskodni a bíróságon, semmi kétségük nem volt afelől, hogy a valódi gyilkossal állnak szemben.
Nem ringatott hamis illúziókat a kormánnyal kapcsolatban, és a kormány halálbüntetéssel kapcsolatos állásfoglalásával kapcsolatban sem. Bár a törvény nem tiltotta a halálbüntetést, sőt gyilkosságért és árulásért ez volt a kiszabható büntetés, valójában ritkán hajtották végre. A bíróság általában életfogytiglan plusz száz év büntetést szabott ki ezekre a bűntettekre. Azokban az esetekben, amikor nem volt enyhítő körülmény, sorstársaival gyakran megesett, hogy a kilátástalan helyzet hatására „öngyilkos” lett.
Mindebből arra következtetett, hogy a kormány akarata szerint életben kellett maradnia. Ez pedig azt jelentette, hogy Victor Davion sem akarja kivégeztetni őt. Miközben Tharkadról Solarisra menekült, hallotta, hogy Victor személyesen folytat nyomozást anyja halálával kapcsolatban. Sokan tévedésből azt hitték, hogy Victor csupán el akarta tüntetni a nyomokat. A gyilkos mégis úgy vélte, Victor örül annak, hogy anyja halálát megtorolhatja.
Talán ennek a bosszúvágynak köszönhette, hogy még nem végezték ki. Nem tartotta beképzeltnek magát, annak ellenére, hogy a Belső Szféra-beli alvilági hierarchia tetején vélte méltó helyét. A Drakónis Szövetségnek valóban megvolt a maga nekagamija, a Kapellánoknak pedig a Thugee bálványuk, ő viszont egyedül folytatta tevékenységét, nem állt mögötte egy kormány vagy valamilyen intézmény. Melissa Steiner-Davion meggyilkolása olyan tett volt, amelyre csak ő volt képes. Jól tudta, hogy tette egyedülálló a maga nemében.
Akárcsak Victor Davion. Erre maga a gyilkos volt az élő bizonyíték, meg az a lemez, amit korábban kapott. A lemezen Solarisról szóló információk voltak (Solarist akkor ő már jól ismerte), és – a gyilkos szerint – megbízójáról szóló információk is.
A lemezen található legfrissebb információk február hetedikén keletkeztek. A legtöbb „hír” a Játék Világának legutóbbi harcairól tudósított, bár mindez a gyilkost hidegen hagyta. Ha Victor Davion valamelyik harcos halálát akarta, csupán meg kell állapodnia valamelyik alvilági szervezettel. Ezek foglalkoztak azzal, hogy a harcok kimenetelét előre megszervezzék, vagy a harcosokat megbüntessék. Victor ennél sokkal fontosabb célra tartogatta a gyilkost.
A társadalmi oldalon sokkal érdekesebb információkra bukkant a gyilkos. Egy olyan partyról szóló cikket talált, melyet Tormano Liao rendezett Kai Allard-Liao nevezetű unokaöccsének. A cikk írója jelentéktelen emberke volt. A meghívottak listáján szerepelt néhány helybéli közkedvelt egyéniség, és rengeteg csillagközi híresség. A házigazdán és Kai-on kívül hivatalos volt még Katrina Steiner-Davion, Ryan Steiner herceg és Omi Kurita is. Katrinát Galen Cox kíséri majd, aki Katrina testvérének, Victornak közeli barátja.
A gyilkos bármelyikük meggyilkolására parancsot kaphatott. Nagy megnyugvással vette tudomásul, hogy nem Cox; és nem Allard-Liao lesznek majd az áldozatai, mivel ők csekély szerepet játszanak a Belső Szféra politikájában, de azért fenntartotta ezt a lehetőséget is. Ő maga nem látott semmi konfliktust a Szent Íves Paktum és az Egyesült Nemzetközösség között, de tudta, hogy a kormányok néha a nyilvánosság tudta nélkül kezdenek el viszálykodni. Kai viszont állandóan Victor Davionnak dedikálta győzelmeit, úgyhogy szemlátomást igen közeli barátjának tekintette Victort. Másrészt viszont az is igaz volt, hogy Kai halálával Victor semmit nem nyerne – legalábbis a gyilkos szerint.
Galen Coxszal ugyanez volt a helyzet. Ha Galennek bármiféle nézeteltérése lenne Victorral, akkor Victor nyilván nem kérte volna fel őt arra a megtisztelő feladatra, hogy kísérje végig nővérét Nemzetközösség-beli jótékonysági körútján. Ha Galen nem viselkedne megfelelően ezen a körúton, visszahívnák Tharkadra, ahol azonnal lemondatnák. Bár a lakosság örült annak, hogy Katrina az ő szűz hercegnőjük, sokan szerették volna, ha közte és a nagy hős között, aki a klánok elleni háborúban többször is megmentette Victor életét, kialakulna valamilyen romantikus kapcsolat. A társadalmi oldal egyes pletykái szerint Galen és Victor között nem volt teljes az egyetértés, ez azonban csak újabb okot adott arra, hogy Victor ne ölesse meg Galent.
Antikor még szabadlábon volt, és virágárusnak álcázta magát Tharkadon, a gyilkos mindvégig hallott olyan pletykákat, melyek szerint van valami Victor Davion és Omi Kurita között. Furcsán hangzott, hogy ugyanazok az emberek, akik Katrina romantikus kilengéseiről szőttek nagyszabású pletykákat, ízléstelennek és döbbenetesnek nevezték Victor esetleges kapcsolatát Omival. Talán Victor és Omi kapcsolata is olyan reménytelen lenne, mint a legendás Rómeóé és Júliáé? Ennek ellenére Victor rosszakarói ennek a kapcsolatnak még a lehetőségét is merő árulásnak tartották.
Ezért nem volt logikus arra következtetni, hogy Omi lenne az áldozat. Ha az Egyesült Nemzetközösség területén meghalna, abból hatalmas katasztrófa lenne. A gyilkosságot azonnal megtorolnák, és az véget vetne a Steiner-Davion vérvonalnak. Ami viszont még fontosabb, hogy Omi halála nem érdeke Victornak. Még ha nem is lennének szeretők, kettejük barátsága igen jó viszonyt teremtett az Egyesült Nemzetközösség és a Drakónis Szövetség között, és jelentősen befolyásolta a klánok elleni újabb háborúk kimenetelét.
A listán szereplő maradék három vendég viszont nagyon is kelendő célpont. Ahogy a „kelendő célpont” oximoron eszébe jutott a gyilkosnak, elnevette magát, majd azon tűnődött, vajon miért kellene kivonni őket a forgalomból? De hamar eszébe jutott a megfelelő válasz.
Tormano Liao ugyan valószínűtlen lehetőségnek tűnt. Nagy politikai hatalommal rendelkezett, és nem esett volna nehezére, hogy ellentéteket szítson a Szabad Világok Ligája és a Kapellán Konföderáció között. Valamilyen ostoba döntéssel pedig még egy háborút is ki tudna robbantani az Egyesült Nemzetközösség és a vele hosszú, közös határ mentén fekvő két állam között. De Victor biztosan nem akart semmi konfliktust Tormanovai, amíg birodalma másik határánál vissza nem veri a klánokat.
Másrészt, ha meggyilkoltatná Tormanot, az több bajjal járna, mint haszonnal. Tormano és a Szabad Kapellával kapcsolatos intézkedései – bármilyen jelentéktelenek is – gondot jelentettek Sun-Tzu Liao és a Kapellán Konföderáció számára. Tormano halálával könnyebb lenne Sun-Tzu helyzete, és nagyobb lenne a zűrzavar. Bár a hírek már több hetesek voltak, a Zhanzeng de Guang tüntetések a Sarna Szektorban éppen olyan zűrzavart okoztak, amelyeket akár Sun-Tzu is kirobbanthatna. Szóval, ha az Egyesült Nemzetközösség ellen terrorista mozgalmak indulnának, akkor Victornak mozgósítania kéne az Egyesült Nemzetközösség haderejét, ahhoz pedig el kellene hívni a katonákat a határtól. Ezt pedig Victor semmiképpen sem akarta.
Victor nővére, Katrina viszont jó célpontnak tűnt. A gyilkos már majdnem figyelmen kívül hagyta Katrinát, de amint meglátta fényképeit a monitoron, megváltozott a véleménye. Nagyon szép, varázslatos nő volt, de valahogy mindegyiken másképp festett. A különböző szituációkban úgy volt képes változtatni saját megjelenését, mint egy kaméleon, s így, mindenkivel megkedveltette magát. Nagy tehetsége volt ehhez, s eme képesség nélkül az uralkodók általában mind meghaltak.
A szemei. A gyilkos alaposan megnézte Katrina szemét mindegyik képen, és észrevette, hogy a szemei mindenhol ugyanolyanok. A lemezen szereplő egyik kép egy interjú során készült, s rövidke válaszai és vihogása ellenére szemei intelligenciát sugároztak. Csupán akkor változtak meg, amikor az egyik képen Galen Coxszal jelent meg kézen fogva. Lágyabban nézett, de látszott, hogy egy pillanatra sem hallgat a szívére az esze helyett.
Miért akarná Victor Katrina halálát? Amióta Victor az Első Herceg lett, Katrina mindenben támogatta őt. Támogatta Victort, és segített helyreállítani Victor jó hírét is. Többet tett Victorért, mint maga Victor.
Mindez ugyanarra a pontra vezette vissza a gyilkos gondolatát: a bosszúra. Nem tudta, vajon vádolja-e Victor a nővérét azzal, hogy megöltette édesanyjukat, és azt sem tudta, vajon Katrina fizetett–e a gyilkosságért. Persze lehet, hogy ketten titokban összeesküdtek anyjuk ellen, de akkor miért nem akarta Katrina Victor halálát vagy azt, hogy Victor legalábbis semleges legyen számára, miután anyjuk meghalt? Ha Katrina tényleg törekvő – és szemei azt sugallták, hogy az –, akkor minden bizonnyal ő a legtürelmesebb és legelőrelátóbb politikus az egész Belső Szférában.
A legutolsó célponton Victornak nagyon is jó oka volt bosszút állni. Ryan Steinernek rengeteg haszna származott Melissa halálából, és éppen eleget tevékenykedett Victor ellen ahhoz, hogy kivívja Victor gyűlöletét. Mivel Melissát kétségkívül jogosan illette meg a trón, Ryan csak egy mitugrász kisfiú volt egészen addig, míg Melissa meg nem halt. Most, hogy Melissa halott, olyan közel került a trónhoz, hogy még kormányzó is lehetne belőle, sőt még az időközben függetlenné lett Lyrán Nemzetközösség élére is állhatna.
Ahogy elkezdődtek a szeparatista mozgalmak a Jáde Sólymok és a Skye határa mentén, nyilvánvalóvá vált, mekkora veszélyt jelenthet Ryan az Egyesült Nemzetközösségre, és a gyilkos szerint szembetűnő az is, mennyire rövidtávon gondolkodik Ryan. Ha Skye és a határterület különválna az Egyesült Nemzetközösségtől, Victor kénytelen lenne a helyszínre átcsoportosítani csapatait. Nem lenne más választása, mivel ha elveszti az ottani területet, fontos ipari forrást veszít el velük, és elveszíti a klánok határainál levő, védelemre szoruló világokat is. Sőt, Victor elég idealista volt ahhoz, hogy azt higgye, neki kell megvédenie azokat a világokat, amelyeket a klánok fenyegetnek, még akkor is, ha emiatt meg kell szállnia azokat, és új háborús törvényeket kell alkotnia.
Ryan Skye-i Konföderációja – vagy nevezzük bárminek – nem lesz képes életben maradni. Mivel az Isle of Skye világok a Belső Szféra közepén helyezkednek el, Victor két oldalról tudja támadni őket. A Drakónis Szövetség, mely valaha támogatta a szeparatistákat az Egyesült Nemzetközösség polgárháborújában, most kétségtelenül inkább fenntartja a status quo-t, minthogy a klánokkal szemben az oldalán egy gyengébb szövetségese legyen. Emellett pedig a Szövetségnek nem voltak emberei és felszerelése, hogy kölcsön tudná adni Ryannak, mert ezt Theodore csak akkor tehetné meg, ha az Egyesült Nemzetközösség határáról elszólítaná egységeit. így viszont a Szövetség védelem nélkül maradna.
A Szabad Világok Ligája ugyanezen ok miatt nem tudott Ryan mellé állni, de még a klánok sem nyújtottak támogatást. A gyilkos pedig biztos volt abban, hogy ha Ryan népe megtudja, hogy vezetőjük segítséget fogadott el a Szabad Világok Ligájától vagy akár a klánoktól, akkor Ryan nagy bajok elébe nézne. Ryannek csupán egyetlen reménye maradt: ha a Skye-i felkelés átterjed a régi Lyrán Nemzetközösség teljes területére, s így egyszerre megkaparinthatná az egész birodalmat. Mivel a Donegál kerület és a Periféria határvidéke is támogatná Victort, Ryan reményei nem válnának valóra, és a sírásók igencsak meggazdagodnának.
Ryan bizonyára másképpen látta a dolgokat. Teljesen biztos volt abban, hogy saját maga tudja majd irányítani az eseményeket, úgyhogy saját tervei szerint ügyködött. Ha a Skye világok el akarnák hagyni az Egyesült Nemzetközösséget és Victornak saját csapataival kellene levernie a lázongásokat, a Kapellán Konföderáció elkezdene tevékenykedni a Sarna Szektorban, a Jáde Sólymok még több lázadást szítanának a Nemzetközösségben, a Szabad Világok Ligája pedig esetleg megpróbálna visszahódítani néhány olyan bolygót, amelyet még a Lyrán Nemzetközösség hódított el tőlük évszázadokkal korábban.
Victornak nem kellett feltétlenül megöletnie Ryan Steinert ahhoz, hogy megvédje az Egyesült Nemzetközösséget. Valószínűleg volt más választása is. Végérvényesen viszont csak úgy tudná Victor megoldani ezt a problémát, ha Ryant meggyilkoltatja. A gyilkos tudta, hogy az új lemezek segítségével a folyamatos hírforrásokra támaszkodva kifogástalanul el tudja végezni a piszkos munkát.
Ezzel megoldódott az első probléma.
A második probléma ennél jelentősebb volt, és sokkal több előkészületet igényelt a megoldása. A gyilkos nem ringatott olyan hamis illúziókat, hogy ha megöli Ryant, Victor majd megköszöni neki, és újra szabad lesz, mint a madár. Végtére is ő ölte meg a herceg édesanyját, és tudta, hogy Victor ezért őt nagyon gyűlöli. Ez pedig azt jelentette, hogy mihelyst megöli Ryant, Victor vele is végez.
A gyilkos problémája pedig az volt, hogy nem akart meghalni.
Leült a számítógéphez, és elmosolyodott. Az egérrel látszólag cél nélkül végigpásztázta egész Solaris Cityt, hol balra, hol pedig jobbra kanyarodott, ahogy újabb és újabb képek jelentek meg a képernyőn. Victor jól tette, hogy a gyilkost ellátta mindezen friss információkkal, mert rengeteg dolog megváltozott az elmúlt három hónapban. Annyi minden, hogy az új információk nélkül a gyilkos képtelen lenne megtalálni áldozatát. A lemezek azonban olyan hatalmas segítséget jelentettek a gyilkos számára, hogy teljesen biztos volt a dolgában.
Megtalálja és megöli az áldozatát.
Azután pedig megszökik.
13
Solaris City, Solaris VII.
Tamarind Szektor, Egyesült Nemzetközösség
3056. február 12.
Kai megigazította kék selyemdzsekije ujját, miközben a lifttel felfelé haladt. Keith Smith-t szemlátomást szórakoztatta a látvány. Larry Acuff Kai-hoz hasonlóan dzsekijét igazgatta. Keith elmosolyodott, Kristina Houpe pedig megveregette Keith vállát.
– Látod, Keith, neked is öltönyben kéne lenned.
Keith nagy szemeket meresztett, mintha meglepődött volna.
– Nekem nem kell olyan jól kinéznem, mivel van már valakim.
Kristina nem figyelt oda, hanem kinyújtotta karját, hogy megigazítsa
Kai kékesszürke csíkos nyakkendőjét.
– Így ni. – Lágyan lesimította Kai gallérját, majd újra Keith-hez fordult: – Ezek ketten olyan jól néznek ki, hogy a barátnőd még a végén átpártol valamelyikőjükhöz.
Larry Kai-ra mosolygott.
– Látod, én megmondtam, hogy Kristina nemcsak szép, de eszes is.
Kai egyetértőleg bólintott.
– És együtt érez a kevésbé szerencsésekkel. – Mielőtt Keith ellenkezni tudott volna, Kai folytatta. – Ezt az is bizonyítja, hogy megigazította a nyakkendőmet, mivel jól tudta, hogy nincs itt más, aki ezt megtenné nekem.
Kristina nevetett, majd megbökte Keith-t.
– Az ember itt hamar hátrányba kerül, uram.
Keith a másik két emberre nézett.
– Legyetek szívesek ne felejtsetek el kezeskedni arról, hogy a számítógép időben kiadja majd a fizetési csekkeket.
– Nem árt azt sem észben tartani, hogy ki írja alá őket. – felelte Kai nevetve, amint a lift megállt. – Remélem, jól szórakoztok majd ma este. Én feltehetőleg nem fogok túl jól szórakozni, úgyhogy élvezzétek az estét helyettem is.
Larry rögtön bólintott.
– Nyitva tartjuk a szemünket arra az esetre, ha esetleg meg kell mentenünk téged.
– Köszönöm.
Mikor a lift ajtajai kinyíltak, egy hatalmas terem tárult eléjük, mely négyszer olyan széles volt, mint amilyen hosszú. A kupolás mennyezeten nyolc hatalmas, sokágú csillár lógott. A csillárok karjain gyertyaformájú égők ültek. Villogtak, hogy megannyi gyertya látványát keltsék a látogatóban. A csillárok aranyló fénye jól illett az aranymintás tapétához.
A szoba két hosszabb falán nem volt ablak, mivel a terem Tormano kastélyának legfelső emeletén volt. Helyükön nagy, plafonig érő tükrök álltak, melyek a szemközti tükrökkel visszatükröződtek egymásban. Az egész olyan volt, mint a versailles-i kastély tükörterme. A rövid falnál az ablak alatt egy vonósnégyes játszott kellemes muzsikát. Zenéjüket épphogy csak hallani lehetett a tömeg zajától.
A csillárok és a falon található domborművek az egész helyiséget bevilágították, bár Kai mégis kevésnek találta a fényt. Talán azért, mert csupán minden ötödik embernek látta az arcát, és jó, ha minden huszadiknak tudta a nevét. Azt hitte, hogy majd több barátjával is találkozik a fogadáson, amit elvileg az ő tiszteletére rendeztek.
De ha csak a barátaid lennének jelen, akár a liftben is megtarthattuk volna a fogadást. Kai fanyaran elmosolyodott, tudta, hogy ez nincs egészen így. Az igaz volt, hogy nehezen barátkozott emberekkel, de ha egyszer közel került valakihez, annak élvezte a társaságát. Amikor együtt volt a barátaival a liftben, természetesnek tűnt, hogy Kristina megigazította a nyakkendőjét, és hogy viccelődtek. Élvezte barátai társaságát. A nyilvánosság előtt azonban jóval távolságtartóbb volt. Nem véletlenül hívták acél léleknek.
Körbenézett, mert meg akarta köszönni bácsikájának a fogadást, de Tormanot sehol sem lelte. A terem egyik végében látta, amint Keith és Kristina a bár felé igyekeznek. Látta Larryt is, amint egy nővel társalog, aki úgy nézett ki, mintha a legfrissebb divatmagazin címlapjáról lépett volna le. Végül a hömpölygő tömeg hirtelen szétnyílt előtte, mintha csak széthasították volna.
Felismerte a felé közeledő alakot, és lement az előtte levő három lépcsőfokon, hogy egy magasságban legyen a vendéggel. Kai meghajolt, majd kezet nyújtott.
– Üdvözlöm, Wu Deng Tang.
– Örvendek, Kai Allard-Liao. – Wu épp olyan magas volt, mint Kai, de barna szeme és élesebb vonásai erősebb ázsiai beütésről árulkodtak. Kai tudta, hogy Wu családja büszke a vérvonalára, nem azért, mert esetleg rasszisták, hanem mert fenn akarták tartani évezredes örökségüket, mely még abból a korból származott, mielőtt elhagyták volna Terrát.
A körülöttük álló tömeg elnémult. A légy zümmögését is hallani lehetett. Arra vártak, hogy történjék valami. Wu kezet rázott Kai-jal, majd a két férfi tiszteletteljesen meghajolt egymásnak. Kai látta, hogy jópár embernek csalódást okozott ez a gesztus, mivel sokan azt remélték, hogy Kai és Wu azonnal egymás torkának ugrik. Kai kifejezetten élvezte az emberek csalódottságát. Miután felegyenesedett, megveregette Wu vállát.
– Műsort akarnak, de nem adom meg nekik ezt az örömöt.
– Én sem – igazította meg szürke dzsekijének vállát Wu. – Az öltözékem is alkalmatlan lenne hozzá.
– Még akkor sem viselnék ilyen öltözéket egy csatamech vezérlőfülkéjében, ha valaki fizetne érte. – Kai látta, hogy Wu szemében megcsillan valami, de mielőtt rájött volna, mi is lehet az, már el is tűnt. – Örülök, hogy jól van, és jó egészségnek örvend.
– Ön is nagyszerű kondiban van. – Wu szinte suttogott, hogy ne hallja a tömeg, amit mond. – Szerettem volna, ha találkozik a menyasszonyommal, Caren Fung-gal, de sajnos nem tudott eljönni.
Kai arcáról lehervadt a mosoly.
– Remélem, nincs vele semmi baj.
– Éppen ellenkezőleg. Remekül van, de az orvos azt tanácsolta, hogy pihenjen. Gyermeket vár, és nem szabad felizgatnia magát. Előző két gyermeke koraszülött volt. – Wu összeszorította ajkát, és keserűen elmosolyodott. – Hallottam, hogy ön kezeskedik a menyasszonyom biztonságáról azokkal szemben, akik befolyásolni akarják a csatánkat. Állítólag a Vörös Kobrák már kiterveltek valamit.
Kai bólintott.
– Némelyek nem értik meg, hogy a harcunk csupán sport, nem pedig a Negyedik Örökösödési Háború felidézése, vagy egy következő háború előfutára. És mivel csakis sportról van szó, párbajunk semmifajta célt nem szolgál. Különösen politikai célokat. – Kai nem akarta megemlíteni, hogy Keith Tormano számítógépéről megszerezte egy magánnyomozó feljegyzéseit Wu menyasszonyáról, melyből az derül ki, hogy Tormano mindenáron biztosítani akarja unokaöccse győzelmét. Miután megvesztegették a Vörös Kobra Triádot, senki sem tudott Wu menyasszonya közelébe férkőzni.
– A csata kimenetele csakis a képességeinken múlik, semmi máson – mondta Kai.
– Egyetértek.
Kai elmosolyodott.
– A menyasszonya az ön első gyermekét várja?
Wu boldogan bólintott.
– Igen. Azt mondják, fiú lesz. Szeretnék visszavonulni, amíg két vagy három éves nem lesz. Éppen elég megtakarított pénzem van.
Kai elcsodálkozott.
– Roger Tandrek valószínűleg nem akarja önt elveszíteni. Ön majdnem olyan gyorsan jutott a csúcsra, mint én.
– Tudom, de ez már az ő baja. Semmi kedvem meghalni az arénában, és magára hagyni feleségemet és gyermekemet.
Úgy, ahogy Deirdre apja tette Deirdrével.
– Egyetértek a gondolkodásmódjával. Ha semmiképpen nem akarja önt elengedni, szóljon nekem. Majd én átvállalom az ön szerződését, és felszabadítom önt.
Wu-nak nem sikerült lepleznie meglepettségét.
– De miért tenne ilyet? Hiszen ellenségek vagyunk.
– Valóban? Én azt hittem, ellenfelek vagyunk. Az pedig nem ugyanaz.
– Az apám azonban egy olyan egység élén áll, amely talán egy nap megtámadhatja a Szent íves Paktumot.
– Majd akkor, ha az a konfliktus nem rendeződik, ellenségek leszünk; de csakis akkor. – Kai vállat vont. – Megértem, hogy feleségével és gyermekével akar lenni. Ha tudok valamiben segíteni, boldogan megteszem.
Wu elmosolyodott.
– Ezt úgy mondja, mintha egy bölcs apa, aki szembekerül fiával.
Kai gyorsan megrázta a fejét.
– Nem, nekem nincsenek gyermekeim. De például Morgan Kell és fia, Phelan ilyen helyzetben vannak az Arc-Royalon.
– A Farkasok kánjáról beszél?
– Igen. Bár apa és fia ellenséges erőket szolgálnak, nagyon közel állnak egymáshoz. Lenyűgöz, milyen fontosak egymás számára. Ha valaha is apa leszek, az ő egymáshoz való kötődésük tizedével is beérem.
Tormano Liao az irodájában ült, s ahogy meglátta Kai képét a holovid képernyőn, elmosolyodott.
– Ha az én fiam a te érdemeidnek akár csak a tizedével is rendelkezne, én nagyon boldog apa volnék, Kai. – Tormano újra elmosolyodott, és hátradőlt székében. – Már az is, hogy nem engedted elraboltatnom azt a Fung nevű nőt. Ez a cselekedeted is bölcsességről és bátorságról árulkodik. Tudtad, mit kell tenned, és azt meg is tetted, úgy ahogy én is megtettem, amit jónak láttam: felkészültem a nő elrablására.
Tormano felkapta a fejét, amint kinyílt az ajtó és belépett az irodába Nancy Bao Lee. Egy pillanatra megneheztelt a váratlan vendégre, amiért zavarni merészeli, de egyben tetszett is neki, milyen otthonosan mozog a lány az ő társaságában. És egy ilyen gyönyörű nő sohasem számít váratlan vendégnek.
Fekete ruhája úgy simult testéhez, mintha saját árnyéka volna. Ruhája ujja háromszög alakú részben végződött, amely a kézhátát fedte, és csücske a középső és gyűrűs ujjához volt erősítve. Narancsszínű gallérja és éles nyakkivágása kiemelte telt kebleit, de a ruhából kilátszottak formás lábai is. Fekete csizmája csupán bokájáig ért, a lábbeli arany sarka és nyelve pedig jól illett a Nancy nyakában lógó szögletes nyakékhez.
Fekete haja két arany pálcikával volt feltűzve. Sminkje valódi mestermunka volt. Kiemelte keskeny arcát, s ezáltal hangsúlyt kapott erős pofacsontja. Szeme halvány lilára volt festve, ez a szín kiemelte mandulaformájú szemeit. Telt ajkai ugyanilyen színűek voltak. A smink ízléses volt, nem túl hivalkodó. Lilás-szürke körömlakkja tovább tetézte a nő kecses, figyelemreméltó megjelenését.
– Fantasztikusan néz ki, Nancy.
– Valóban? Köszönöm, uram.
Tormano megnyomott egy gombot a távirányítón, így a képernyő, mely Kai-t mutatta, elhalkult.
– Korán jött. Arra számítottam, hogy majd csak tizenöt perc múlva érkezik.
A nő elpirult, s arca ettől még szebb lett.
–Igen... szóval... akkor akartam jönni, amikorra hívott. – Lesütötte szemeit, nem akart a férfi szigorú szemébe nézni. – Csak amíg öltözködtem, a számítógépem ellenőrzött valamit, és... a dolog az unokaöccsével kapcsolatos. Gondoltam, tudni szeretne róla a fogadás előtt.
Tormano felállt asztalától, és odament a szekrényhez. Rávette duplagombolású fekete öltönyét fehér ingére, és megigazította piros nyakkendőjét úgy, hogy fedje ádámcsutkáját. Nancyre pillantott, aki azt figyelte, hogyan öltözködik, és elmosolyodott.
– Miről van szó?
– Tessék? – mondta Nancy, és hevesen pislogott barna szemével.
– Mi az, ami Kai-t érinti?
– Nos, amikor végignéztem a Kai-ról szóló adatokat, találtam egy megjegyzést, mely arról szólt, mekkora figyelmet szentel Kai az Alyinán valaha fogva tartott hadifoglyoknak. Az elődöm ezt Kai Twycross-szal kapcsolatos tapasztalatival magyarázta és azzal, hogy az ön unokaöccse akkor is magára vállalja a felelősséget, amikor nem kéne. Ez pedig nem jó tulajdonság.
Tormano bólintott, miközben kinyitotta a szekrényajtót, és a szekrény türkében szemügyre vette magát.
– Kai arról ismert, hogy nagyon lágyszívű, és igen komolyan veszi a rá nehezedő felelősséget. Ezért is akarom, hogy velünk legyen. – Tormano örömmel látta a tükörben, hogy Nancy minden mozdulatát figyeli, és szinte falja a férfi szavait. – Emlékszem rá, akkor olvastam a tanulmányát, amikor a file-t utoljára frissítették.
Nancy enyhén bólintott.
– Tudtam, hogy érdekelni fogja a dolog. Gondoltam, ellenőrzöm azon személyeknek a nevét, akiket Kai felkarolt, és megnézem, mit tett értük Kai. A Kenotáfion sajtópolitikája mindezt nagyon megkönnyíti. Mindenkinek utána tudtam nézni, aki ott volt Kai-jal Alyinán, és azt is kiderítettem, mi mindent tett Kai.
– És rájött, hogy Kai végzetesen nagylelkű, és nagyon odafigyel minden apró részletre. Fogadok, hogy mindenkinek vett egy házat vagy egy vállalkozást, ráadásul ott, ahol az illető óhajtotta.
– Igen, uram, vagyis... nem egészen. Meg akartam tudni, vajon van-e egy olyan különleges személy, akinek a segítségével Szabad Kapellára tudjuk csalogatni az unokaöccsét. Azt hiszem, megtudtam a választ.
Tormano lassan megfordult.
– Csupa fül vagyok. Bizonyára valami fontos információnak jutott a birtokába. Mi lenne az?
– Azt nem tudom, hogy mennyire fontos, uram. – Nancy felemelte a fejét, kezét pedig összekulcsolta a háta mögött. Keblei így egy kissé kitüremkedtek a ruhájából, s ez egy pillanatra elvonta Tormano figyelmét. – Kai mindenkit felkarolt Alyinán, kivéve egyetlen embert. Az ő neve Dr. Deirdre Lear.
– Még sohasem hallottam ezt a nevet. – Tormano hunyorgott. – Tud róla valamit?
– Még épphogy csak elkezdtem nyomozni felőle. David Learrel múlt hónapban utazott Zürichbe. A Rencide Klinikán dolgozik, amelynek a Kenotáfion Jótékonysági Szervezet az egyik támogatója. A legtöbb, máshonnan érkező adomány azonban sokkal jelentősebb, mint ez. További információkat is kértem, de eltarthat egy ideig, míg megtudok valamit.
– David és Deirdre. – Tormano összeszorította ajkait. – Le kéne lőni minden olyan embert, akinek monogramja megegyezik a házastársáéval. Gyerekeiket minden bizonnyal Dennisnek, Donaldnak és Doris-nak hívják majd.
– Igen, uram. – Nancy megpróbálta elfojtani mosolyát, de nem sikerült. Arca felragyogott. – Folytassam a nyomozást, uram?
Tormano bólintott.
– Igen, feltétlenül. Tudakolja meg, mikor házasodott össze Deirdre és David. Ha Kai-nak viszonya volt a nővel a háború során, az nem nagy ügy, de még jó lehet valamire.
– Ahogy óhajtja, uram.
Tormano elmosolyodott, és karját nyújtotta Nancynek.
– Most pedig menjünk, és köszöntsük vendégeimet. Bemutatom önnek az unokaöcsémet, de kérem, ne említse neki ezt a Lear nevű nőt. Ezzel majd később lepjük meg.
– Természetesen, uram.
– Addig is tegyen arról, hogy Kai jól érezze magát. – Tormano rápillantott Nancyre, és kacsintott. – Ami minden bizonnyal be is fog következni, ha maga ott lesz mellette.
14
Solaris City, Solaris VII.
Tamarind Szektor, Egyesült Nemzetközösség
3056. február 12.
Kai azonnal észrevette, hogy nagybátyja megjelent a teremben, mivel mindenki ugyanoda nézett, és összesugdolóztak az emberek. Kai is meglátta Tormanot, aki a két fali tükör közötti ajtóban állt, a lépcső tetején. Senki sem lepődött meg azon, hogy Tormano ennyit váratott magára, hiszen mindenki jól ismerte eme szokását. Az viszont felettébb meglepte Kai-t, hogy a vele érkező nő jobban felkeltette a vendégek figyelmét, mint maga Tormano.
Gyönyörű szép ez a nő. Ahogy Nancy belekarolt Tormanoba, Kai életében először csodálta unokabátyját. Persze az a tény, hogy Tormano még mindig nős volt, csorbát ejtett Kai csodálatán, de Kai hirtelen meglátta Tormanonak azt az oldalát, amelyiket már annyian ismertek: a nagyhatalmú, gazdag embert, aki bár hatvan éves volt, sokkal fiatalabbnak látszott. Mindenesetre nem szeretnék megöregedni.
Tormano egyenesen a két mech–harcoshoz vezette a nőt.
– Örvendek, uraim. Örülök, hogy vendégül láthatom önöket ma este. – Tormano meghajolt előbb Wu Deng Tang, majd pedig az unokaöccse előtt. – Boldogabb vagyok, mint gondolnák.
Wu is meghajolt.
– Megtiszteltetésnek veszem a meghívását. Hálás vagyok önnek. Kevés olyan ember van az ön pozíciójában, aki meghívott volna engem.
Tormano ügyet sem vetett Wu figyelmeztető hangvételére.
– Solaris egy külön világ, saját politikai és társadalmi irányvonala van. A külvilágnak alig van valami köze hozzá. – Kissé összevonta a szemöldökét. – Reméltem, hogy Ms. Fung önnel tart. Csak nem beteg?
Wu kissé elkomorodott.
– Sajnálja, hogy nem tudott eljönni. Az orvos azt tanácsolta neki, hogy inkább maradjon otthon. De nincs komolyabb baja.
– Pompás. – Tormano a mellette álló nőhöz fordult, és elmosolyodott. – Nancy, kérem emlékeztessen majd, hogy virágot küldjek Ms. Fung-nak; remélem, Mr. Wu, ezt nem veszi majd tolakodásnak. Ebben a komor világban még a legcsekélyebb betegség is néha halálnak látszik.
– Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog örülni az ajándéknak, mandarin.
Tormano elmosolyodott azon, hogy mandarinnak szólították, majd lesütötte a szemét és a fejét rázta.
– Kérem, bocsássanak meg, olyan udvariatlan vagyok. Kai Allard-Liao, ő a személyi titkárom, Nancy Bao Lee. Nancy, ő az unokaöcsém, Kai Allard-Liao, ő pedig kihívója, Wu Deng Tang. Mr. Wu, hadd mutassam be önnek Nancyt.
Wu meghajolt Nancynek, majd Kai is. Kai felegyenesedett, és kezet csókolt Nancynek.
– Örülök, hogy megismerhettem, Ms. Lee.
Nancy elpirult.
– Boldog vagyok, hogy találkoztunk, Mr. Allard-Liao.
Tormano a fejét rázta.
– Csak semmi formaság, mindkettőtöket szeretlek, és azt akarom, hogy barátok legyetek. Kai, Nancy, érezzétek jól magatokat.
– És ön is, Mr. Wu – tette hozzá Nancy udvariasan.
Kai szünet nélkül mosolygott, majd pedig magában motyogott valamit. A bácsikám kerítőt játszik? De miért? Talán tényleg azt hiszi, hogy társaságra vágyom, vagy pedig a nőn keresztül akar a közelembe férkőzni? Ez a nő vajon tényleg rajong értem, vagy inkább csak kémkedik?
Tormano ügyesen félrevonta Wu Deng Tang-ot, hogy Kai és Nancy kettesben maradjanak. A két fiatal hirtelen meg sem bírt nyikkanni, de végül egyszerre szólaltak meg. Egymás szavába vágtak, s elnevették magukat. Kai intett Nancynek:
– Mondja csak.
Nancy odapillantott Tormanora, aki lassan eloldalgott, majd halkan suttogni kezdett:
– Kérem, Mr. Allard-Liao, ne gondoljon rosszat amiatt, hogy a bácsikája így mutatott be bennünket egymásnak.
– Nem fogok megharagudni rá, csak mert bemutatott magának. – Kai rákacsintott Nancyre. – Kérem, szólítson csak Kai-nak. A vezetéknevem felettébb nyelvtörő név.
– Köszönöm, uram. – Nancy lesütötte őzike szemét, majd hirtelen felpillantott. – Én rajongok magáért, de nem úgy... szóval tudja...
Kai összevonta a szemöldökét.
– Nem úgy, mint egy tinilány?
Nancy gyorsan bólintott.
– Pontosan ezt akartam mondani. – Kis szünetet tartott, mély lélegzetet vett, alaposan próbára téve ruhája rugalmasságát. Majd kissé nyugodtabban újra megszólalt:
– Tudom, kissé zavarosan fogalmazok. Tudja, amikor kitöltöttem a csekket bácsikája helyjegyére a Gyárban, említettem neki, hogy egyszer én is szívesen megnézném önt, harc közben. Erre megkérdezte, nem akarom-e elkísérni őt a címvédő csatára, mire azonnal igent mondtam. Biztos vagyok benne, hogy úgy viselkedtem, mint egy tizenéves. Aztán felajánlotta, hogy bemutat magának... szóval, megtiszteltetésnek veszem...
Kai bal kezével megfogta Nancy jobb kezét.
– Ne aggódjon, megértem. Nagybátyám azt akarja, hogy a lehető legjobb életem legyen. Ezt pedig nehezen tudja összeegyeztetni azzal a ténnyel, hogy amit én akarok, azt nem biztos, hogy ő is akarja.
– Ő nagyon kedves ember. Tudta, hogy nem járok senkivel, és talán azt gondolta, hogy ön és én esetleg... természetesen azért örömmel találkozom önnel. – Nancy elmosolyodott, és ismét elpirult.
– Természetesen?
Nancy megszorította Kai kezét.
– Talán elfeledkezett róla, de ön egy nagyon jóképű és jó képességekkel bíró ember. Számomra ön még Victor Daviont is megelőzi.
– Victort? – Kai összevonta a szemöldökét.
– Csak azt akarom mondani, hogy Victor számomra egy kissé rideg. – Nancy egy pillanatra elmosolyodott. – És túl alacsony.
Kai hangosan elnevette magát, majd mosolygott.
– Victor herceg nagyon melegszívű ember, és igen jó barát. De igaza van, jócskán elmarad a két métertől. – Kai jobb kezét Nancy állához emelte. – Talán eddig érhet önnek.
– Túl alacsony; akár melegszívű, akár nem. – Nancy lágyan megcirógatta Kai kezét. – Én az olyan férfiakat kedvelem, akik legalább olyan magasak, mint ön.
Kai belenézett Nancy szemeibe, és látta, mennyire érdeklődik a nő. Azt várta, azt remélte, hogy majd beleborzong, és rájön, hogy Nancy az igazi. Ez az érzés egyszer már hatalmába kerítette Kai–t, és most újra vágyott rá.
De semmi sem történt.
Nancy szemének csalogató fénye fokozatosan kialudt.
– Zavarba hoztam?
Kai megrázta a fejét.
– Nem, egyáltalán nem. Ön hízeleg.
– Talán van valakije?
– Nem, nem igazán. – Kai elfojtotta érzelmeit. A nő eleinte igen félénknek és bizonytalannak tűnt, mégis ő nyújtotta úgy a kezét Kai-nak, hogy egyszerűen muszáj volt megcsókolni azt. Igen kihívó ruhát viselt, mégis tagadta, hogy be akarná hálózni Kai-t. Viselkedését csupán egy hajszál választotta el a flörttől. De amint a nő látta, hogy Kai nem vevő rá, visszahúzódott. Ez is csak intrika, vagy most igazi, félénk énje tört felszínre?
Kai széles mosolyt erőltetett az arcára.
– Nem vagyok valami jó udvarló. Az elkövetkező hónapban a Wu Deng Tanggal tervezett harcomra kell majd összpontosítanom, így nemigen lesz arra időm, hogy kapcsolatot létesítsek egy kedves hölggyel, aki megérdemelné, hogy a nap minden percét vele töltsem.
Nancy torkára tette kezét, karjával így eltakarva mellét. Egy pillanatra a padlóra meredt. Bár Nancy mögött a liftnél nagy volt a hangzavar, Kai azon kapta rajta magát, hogy Nancy kezét figyeli. Ahogy Nancy felnézett, Kai is felkapta a fejét, és tekintetük ismét találkozott.
– Ön csodálatos ember, Kai. Kevés olyan ember van, aki annyira őszinte, és annyira odafigyel az érzéseimre, mint ön. Azok az emberek a Belső Szférában, akik Acél Léleknek nevezik önt, kötözni való bolondok.
Nagyobb bolondok, mint egy olyan ember, aki elszalaszt egy ilyen nőt?
– Akkor barátok leszünk?
Nancy szélesen mosolygott, és belekarolt Kai-ba.
– Nagyon örülnék, ha egy ideig barátok lennénk.
– Egy ideig?
Nancy bólintott.
– Először nyerje meg a csatát, aztán majd meglátjuk, miként alakul barátságunk.
Zürich
Sarna Szektor, Egyesült Nemzetközösség
Deirdre Lear az ambulancián ült az asztal mögött, és nagy nehezen magába fojtotta az ásítást. Már órák óta volt itt, és percről percre álmosabbnak és levertebbnek érezte magát. Hátradőlt székében, karját kinyújtotta a feje fölé; próbálta meglazítani görcsös vállát, és visszanyerni éberségét.
Még mindig a székében ült, a számítógép képernyőjén látható jelentést tanulmányozta. Mivel unalmas este volt, felajánlotta Anne Thompsonnak, hogy legépeli a jelentését arról a gyermekről, akik nemrég vizsgáltak meg. „Az ötéves Zur fiú meztelenül szaladgált otthonukban, amikor kutyájuk utána eredt, és megharapta scrotum-ját” – írta Deirdre, s bár tudta, hogy ez a helyes megfogalmazás, mégis azon tűnődött, hogyan mondhatná másképp.
– Biztosan lehet ezt másképpen is írni.
Anne Deirdrére pillantott, aki beszédével elvonta figyelmét a holovidról, amely a rendelő sarkában állt.
– Mondtál valamit?
– Éppen a kis Donny Li jelentését írom.
– Igen, emlékszem, azokkal az érdekes hegekkel.
Deirdre elmosolyodott, majd megrázta a fejét.
– Hát éppen erről van szó. Ha próbálom emberien megfogalmazni a jelentést, az felettébb viccesen hangzana. Ha viszont élek az orvosi terminológiával, azok a kollégák, akiknek a jelentés kezükbe kerül, utána szemügyre veszik, hogyan varrtam össze a gyereket. Éppen elég volt szegénynek, hogy megharapták, ezután élje át ugyanazt a traumát, valahányszor megvizsgálja egy orvos?
– Már értem. – Anne intett Deirdrének, hogy menjen oda hozzá. – Akkor gondolkodj úgy, mint egy időhiányban szenvedő orvos: diagnózis: kutyaharapás. Sérülések: két szúrt és egy tépett seb. Kezelés: antibiotikum és hét öltés: kettő-kettő a szúrt sebeken, három a tépett seben. Prognózis: nincsen sebhely vagy maradandó károsodás. – Miután Anne mindezt legépelte, megnyomta az ENTER gombot a számítógépen, és a jelentés eltűnt a képernyőről.
Deirdre elmosolyodott, és kezével körkörös mozgást végzett, hogy ellazítsa izmait.
– Ez igen!
– Köszönöm. – Anne egy pillanatra szemügyre vette Deirdrét. – Volt egy barátom, aki ugyanilyen mozdulatokat használt. Nagyon értett a harcművészetekhez.
– Én is tanultam harcművészetet, önvédelem céljából.
Anne felkelt és odament a pulthoz.
– Mit tanultál?
– Aikido-t.
– Craig Kuk Sool Wan-t tanult. Akkor találkoztam vele, amikor eltávolított egy csúnya kinövést a karomon.
Deirdre odasétált a pulthoz, és kitekintett az üres váróterembe. A holovízió visszatükröződött az üvegben, de attól még látta az éjszakába burkolózott Zürichet.
– Sebész volt a barátod?
– Nem. A „bőrkinövés” egy régi szerelmem volt, aki nem értette azt a szót, hogy nem. – Anne mélyet sóhajtott. – Craig rendes fickó volt. Jól megvoltunk, de egyszer elment, és azóta nem láttam.
– Nem is tudod, hogy miért?
A barna hajú ápolónő összevonta a szemöldökét, majd levette székéről melegítőfelsőjét, és vállára terítette.
– Nem igazán. Soha nem mondta meg, de talán az volt az oka, hogy utolsóéves voltam az ápolónőképzőben, és egy elfekvőben dolgoztam éjjel-nappal. Craig nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy annyi időt töltök a halálos betegekkel. Tudom, hogy az emberek nehezen vesznek tudomást a halálos betegekről, de azt hittem, hogy Craig nem ilyen.
Anne vállat vont.
– A szerelmi életem katasztrófák egész sorozatából áll. – Anne Deird-rére pillantott. – És mi történt Mrs. Learrel?
– Ó... uh... szóval nem volt Mrs. Lear.
Anne elpirult.
– Ne haragudj, semmi közöm hozzá – mondta Anne, és bal kezével homlokára csapott. – Az éjszakai műszak teszi, hogy ilyen vagyok. Sajnálom.
Deirdre a homlokát ráncolta.
– Újabban mindenki sajnálkozik körülöttem. – Megveregette Anne vállát. – Nézd, a Lear név a vezetéknevem; a mostohaapám akkor fogadott örökbe, amikor feleségül vette az anyámat. David apjával a klán háborúk idején találkoztam. Nem jött vele össze a dolog. Jó ember volt, de fiatalabb volt nálam, és mindketten karriert akartunk.
– Megértem.
– Komolyan? – Deirdre megrázta a fejét. – Akkor egy nap nekem is elmagyarázhatnád.
Anne Thompson éppen kérdezni akart valamit, amikor hirtelen kivágódott a rendelő ajtaja.
– Shangkou, shangkou! – kiabálta a négy zuru egyike. Egy szalmából szőtt pokrócot cipeltek közösen. A pokrócon egy egyenruhás ember feküdt – a helyi kivégzőosztag egyik tagja.
Deirdre felkapta a telefont, és tárcsázta a központot, Anne pedig odagurított egy kerekes ágyat a fal mellől.
– A sebészek azonnal jöjjenek az ambulanciára. – Deirdre lecsapta a telefont, majd átugrott a pult fölött. Éppen a beteg mellett landolt, akit átemeltek a kerekes ágyra.
A sérült borzalmas állapotban volt. A kék ingen három lyuk tátongott, akárcsak három kút, amely lassan bíborvörös óceánná nőtte ki magát. Deirdre leráncigálta a beteg válláról a fekete San Browne szíjat, majd széttépte az inget. Az ing alatt vastag mellény volt, és egyre csak pirosodott. Talán a mellény lelassította a lövedékeket annyira, hogy nem törtek darabokra, miután a csontnak ütköztek. Egyáltalán nem figyelt oda a zuruk fecsegésére, inkább a süvítő levegőt hallgatta, de alig hallott valamit.
– Anne, vizsgáld ki ezt az embert, nézd meg a vércsoportját. Vegyél tőle egy egységnyi vért, és adj neki rengeteg penicillint. – Odanézett a zurukra. – Tudják, hogy ki ez az ember? Szerepel a nyilvántartásunkban? Nem penicillin-érzékeny?
– Billy Hsing-nek hívják, és egy találkozón vett részt a falujukban. Akkor a Zhanzheng de Guang hirtelen lecsapott rá. Nézd meg a számítógépet, szerepelnie kell a nyilvántartásunkban.
Anne maga után húzta a kerekes asztalt az aulán keresztül a műtőbe, mire egy másik ápolónő utána futott, hogy segítsen neki. Deirdre rámutatott a váróteremben levő emberekre, és próbálta hasznosítani kínai nyelvtudását, amit azóta szerzett, hogy megérkezett Zürichbe.
– Juoxia, igen, rendben, üljön 1ejuoxia!
Az emberek leültek, ő pedig bepötyögte a Billy Hsing nevet a számítógépbe. Három beteg szerepelt ezen a néven, ő pedig kiválasztotta azt, amelyik negyvenéves lehetett. Majd egy mosolygó férfi képe jelent meg a képernyőn, aki igencsak hasonlított a sérültre. Deirdre megnézte, nincs-e a férfinak gyógyszerallergiája. Kiderült, hogy nincs.
– Valóságos csoda. Lehet, hogy Mr. Hsing, ennek köszönheti az életét. – A nyilvántartás szerint 0 negatív volt a vércsoportja, ami megint csak jó hírnek számított. – Kettőből kettő.
Anne leszaladt a sebészetre, letépte magáról fehér köpenyét, és beledobta az ajtó melletti szennyeskosárba. Összefutott Rick Bradforddal a mosdónál, és beszappanozta kezét.
– Negyvenhárom éves zuru férfi, jó fizikai állapotban, több golyó okozta sebbel. A golyó áthatolt a mellényén, úgyhogy valószínűleg közelről lőtték meg, vagy automata puskából kapta a golyót. Azt hiszem, a jobb tüdejének annyi.
Rick bólintott, és könyékig beszappanozta karját, majd felemelte a fejét, és Anne Thompson ráadta az arcára a műtőmaszkot.
– A tüdő alsó része teljesen odavan, de azt hiszem, a belei nem sérültek meg.
– Ez már a harmadik csoda. – Deirdre hátranézett a válla fölött. – 0 negatív a vércsoportja, és nincsen penicillin-érzékenysége.
Anne Deirdrének is adott egy műtőmaszkot.
– Valószínűleg két golyó van benne. Az egyik a jobb tüdeje mögött, a bordájánál. A másik a gerincoszlopnál található. Majdnem súrolta az aortát, és lehet, hogy megsértette a gerinccsatornát.
– A gerincoszlopnál levő golyó aggaszt. – Deirdre Rickre pillantott.
– Először a tüdőt tedd rendbe, és töltsd fel levegővel. Majd megnézzük a beleket, és végül, ha minden rendben van, majd foglalkozunk a másik golyóval, rendben?
– Rendben – Rick leöblítette karját, majd felemelte csöpögő kezét.
– Kesztyűt!
Egy másik ápolónő – akiről Deirdre úgy vélte, hogy Cathy műtőruhában – felhúzta Rick kezére a gumikesztyűt. Arrébb ment a mosdótól, és Deirdre is elkezdte leöblíteni kezét. Ekkor kinyílt a műtő ajtaja. Rick odafordult az ajtó felé, és elkiáltotta magát:
– Ide nem jöhet be!
A férfi kezében egy automata fegyver volt, amelyből lángok csaptak ki, és nagy villámlás töltötte be a szobát. Rick hirtelen elugrott a lángnyelv elől, mögötte pedig egy pamutlabdacsokkal teli üvegedény felrobbant. Anne sikoltott, és a fal felé hátrált. Rick még mindig a földön térdelt, az altatóorvos pedig felemelte kezét. Cathy Deirdre mellett állt és minden ízében remegett, Deirdre pedig szintén felemelte a kezét.
Az idegen a szoba vége felé intett a fegyverével.
– Tűnjenek el onnan! Azonnal! Gyerünk! – Fegyverét rászegezte a műtőasztalon fekvő sebesültre. – Ez a férfi az emberiség ellensége. Meg kell halnia.
Solaris City, Solaris VII.
Tamarind Szektor, Egyesült Nemzetközösség
Galen Cox a lift hátuljában állt, elmosolyodott, és a fejét rázta. A fényképész vakujától még mindig káprázott a szeme. Ahogy utat tört a limuzintól Tormano kastélyának a kapujáig, több villanást látott, mint a klánok elleni harc során a Tenientén. Ahhoz már majdnem hozzászokott, hogy mindenki le akarja fényképezni Katrina Steinert, az viszont teljesen szokatlan és kellemetlen volt számára, hogy a paparazzik kameráikkal most őt vették célba.
Galen nagyon is meg tudta érteni, miért vadásznak annyira Katrinára. Magas, vékony nő volt, hosszú, aranyszőke hajjal, melyből számtalan különböző frizurát tudott varázsolni. Régen azon mulattak Katrinával, hogy a lány minden bolygó látogatása során más, mégis igen kirívó frizurát viselt, és utána figyelték, hogy milyen sokan kezdtek el ugyanolyan frizurát hordani abban a világban.
Galen ezt annak tulajdonította, hogy a nemesek valójában megvetik alattvalóikat, ugyanakkor felnéznek Katrinára. Galennek a ginestrai földrengés jutott eszébe, amikor Arc-Royalra utaztak, és ahogy Katrina mindent megtett annak érdekében, hogy eljussanak a katasztrófa sújtotta bolygóra, és segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Akárcsak a többi önkéntes, Katrina is bakancsot, farmernadrágot, munkásinget, kesztyűt és keménykalapot viselt, és éppolyan keményen dolgozott, mint Galen, aki a törmelékek alól ásta ki az embereket. Sőt, Katrina egy újjáépítő mechben is próbára tehette tehetségét.
Galen hátával támasztotta a lift hátsó falát, és figyelte, amint Katrina suttogva beszélget Omi Kuritával. Ezen az estén Katrina vastag hajfonatban viselte a haját, amely leért egészen a derekáig. Hátul kivágott fehér blúzt viselt tengerkék flitterekkel és mintákkal. A blúz hosszú ujjú volt, szoknyája viszont annál rövidebb. Galennek eszébe jutott annak az embernek a neve, aki a ruhát készítette még Tharkadon. A fehér-kék mintás nyakék és az ugyanilyen fülbevalók tökéletesen mutattak Katrinán.
Omi Kurita, akit Thomas DeLon kísért el a fogadásra, szintén gyönyörűen nézett ki. Zöld selyemszoknyát, – blúzt és blézert viselt. Galen elmosolyodott, amikor meghallotta, hogy a hölgyek Victort – Galen barátját – emlegetik, és őszintén örült annak, hogy egy olyan nő, mint Omi, szereti Victort. Omi kecsességével, figyelmességével és műveltségével valóságos főnyereménynek számított. Galen sajnálta, hogy Omi és Victor sohasem kerülhetnek össze.
A lift lassítani kezdett, a két Davion testőr pedig előrelépett. Galen rájött, hogy Victornak és Ominak körülbelül annyi esélye van arra, hogy összekerüljenek, mint neki és Katrinának. Talán mégsem olyan reménytelen a helyzet, mint amilyennek látszik. Omi és Victor közé a történelem és a politika hatalmas szakadékot hasított, népeik pedig évszázadokon keresztül ellenségek voltak. Bár valószínűleg nagyon szeretik egymást, csakis akkor lehetnének boldogok, ha a Drakónis Szövetség és az Egyesült Nemzetközösség között egy eddig elképzelhetetlen megállapodás születne. De mivel a két nép közötti ellentét évszázados múltra tekint vissza, egy ilyen megállapodás számtalan lázongást szítana mindkét világban.
Katrina és Galen között is nagy volt a szakadék, de nem azért, mert különböző nemzetiségűek voltak. Katrina – akit Galen megpróbált következetesen Katherine-nek hívni, valahányszor Victorral beszélgetett – nemesi származású volt, Galen rangja viszont meg sem közelítette Katrináét. Galen szülei hétköznapi emberek voltak, apja autószerelőként dolgozott. Akkor kerültek legközelebb az Egyesült Nemzetközösség élén álló nemesekhez, amikor megnyaltak egy bélyeget, vagy elköltöttek egy pénzérmét.
Amikor Victor megkérte Galent, hogy kísérje a nővérét, Galen úgy érezte magát, mintha egy tündérmese főhőse lenne. Kicsit magasabb volt Katrinánál, bőrük színe pedig teljesen azonos volt, úgyhogy nagyon összeillő párnak tűntek. Számtalanszor gondolt arra, mit gondolnának régi barátnői, sőt szülei, ha ő és Katrina összeházasodnának. Képes lett volna csak azért fizetni, hogy lássa, mi mindent kerekít ki a sajtó kettejük kapcsolatából.
De még mielőtt összecsomagolt volna az útra, visszatért a valóságba. Végigmérte saját magát, és rájött, hogy őt és Katrinát világok választják el egymástól. Ő és Victor barátok voltak, de csupán annyira, mint két mech-harcos, akik utólag megvitatják közös csatájukat. Ez a barátság pedig Katrinára nem terjedt ki. Galen tudta, hogy Victor megbízik benne, és a világért sem akart visszaélni ezzel a bizalommal.
Így a dolgok sokkal egyszerűbbnek és mégis sokkal bonyolultabbnak látszottak. Mivel Galen tudomásul vette, hogy közte és Katrina között soha nem lehet semmi, felettébb magabiztosan viselkedett Katrina társaságában, és nagyon viccesnek találta, hogy mások milyen feszülten és erőltetetten próbálnak meg Katrina közelébe férkőzni. Galennek kialakult egyfajta hatodik érzéke, és ez nagyon kapóra jött, valahányszor ki kellett segítenie Katrinát egy nyilvános, kényelmetlen helyzetből. És nagyon jól szórakozott, amikor látta a csalódott, elutasított udvarlókat.
Mivel Galen ilyen nyugodtan és nyitottan viselkedett, Katrina fokozatosan feltárta titkait Galen előtt, de mégsem lett a bizalmasa. Ketten rengeteget beszéltek Victorról, majd gyakran áttértek Katrinára, végül pedig magára Galenre is. Galen megfogadta, hogy magánéletéről senkinek nem beszél, kivéve a feleségét, és – ekkor megjelent lelki szemei előtt Curaitis rezzenéstelen arca – feljebbvalóit. Ennek ellenére Katrinával gyakran tett kivételt.
Egy idő után azonban ráébredt, mekkora hibát követett el, amikor Katrina előtt felfedte legrejtettebb titkait. Megpróbált elszakadni Katrinától, ám ez mégsem sikerült. Bár társadalmi helyzetük távol tartotta őket egymástól, mégis kialakult köztük egy olyan intellektuális kapcsolat, amilyet Galen azelőtt még sohasem létesített nővel. Más volt ez, mint a Victorral való kapcsolata, és Galen nem tudott ellenállni a kísértésnek: egyre inkább belevetette magát a kapcsolatba.
A lift megállt, és kinyíltak az ajtajai. A két Davion testőr – akik úgy néztek ki, mint egy-egy hústorony – kiszállt a liftből, és megállt az ajtó két oldalán. Ezután a két Drakónis Szövetség-beli ügynök szállt ki és csatlakozott a két testőrhöz. Utánuk következett Katrina és Omi, majd végül DeLon.
Mint mindig, Katrina most is kitűnően időzített!
A lift előtt egy másik ember állt a figyelem középpontjában, aki mihelyst meglátta, hogy megérkezett a lift, azonnal abbahagyta a fintorgást. Ezt azonban Galen észrevette, és mosolyával jelezte a férfinak, hogy mindent látott. A férfi rosszallóan pillantott vissza borostyánszínű szemével Galenre, aki azonban erről nem vett tudomást.
Katrina előrelépett, és átölelte a sötét szemű férfit.
– Örülök, hogy látlak, unokatestvérkém! Gratulálok az új csapatodhoz!
Ryan Steiner udvariasan mosolygott, bár szemével fájdalmasan hunyorgott.
– Remélem, meg tudlak győzni, hogy megnézd egyik-másik harcot.
– Örömömre szolgálna.
Ryan hátat fordított a lépcsőn lejjebb álló két embernek, és bemutatott Katrinának egy alacsony, zömök ázsiai férfit.
– Katrina Steiner hercegnő, bemutatom magának a vendéglátóját, mandarin Tormano Liao-t.
Tormano arca felragyogott, akárcsak mindenkié, akire Katrina rámosolygott.
– Nagyon örülök a meghívásnak, mandarin.
– Az ön jelenléte pedig örökre emlékezetessé teszi ezt az összejövetelt. – Tormano meghajolt Katrina előtt, majd Katrina kezet nyújtott neki, amit Tormano megcsókolt.
Ryan folytatta a többiek bemutatását.
– Mr. DeLont már természetesen ismeri. Őt érte az a megtiszteltetés, hogy Omi Kurita Felség kísérője lehet.
Omi tiszteletteljesen meghajolt Tormanonak.
– Sok szerencsét kívánok önnek és házának.
– Eme jókívánsága az ön jelenlétével máris beteljesedett, Omi-san. – Tormano hosszan és mélyen meghajolt Omi előtt. Mikor felegyenesedett, elmosolyodott, és reményteljesen Ryanre pillantott.
Ryan visszanézett Tormanora, de arca rezzenéstelen maradt. Várt, amíg a helyzet kissé kényelmetlenné nem vált, majd végül hagyta, hogy meglepettsége megjelenjék az arcán.
– Ó, azt hittem, hogy önök ketten már találkoztak, mandarin.
Galen előrelépett, és kezet nyújtott a Szabad Kapella-belinek.
– Galen Cox parancsnok. Örülök, hogy itt lehetek.
– Én is nagyon örvendek, hogy itt van.
– Mit is érne ez a fogadás – nevette el magát Ryan, miután rátette kezét Galen vállára –, ha nem volna jelen Victor Davion „hűséges kutyája”?
15
Zürich
Sarna Szektor, Egyesült Nemzetközösség
3056. március 30.
– Senki nem fog ma este meghalni – mondta Deirdre a fegyveres férfinak. A nő víztől csöpögő keze ernyedten csüngött oldalán.
– Deirdre, fegyver van nála! – kiáltotta Rick Bradford.
Deirdre szinte meg sem hallotta Ricket, inkább alaposan szemügyre vette az idegent. Ez csupán egy fiú, aki nagyon ideges.
– Tegye le a fegyvert. Senkinek sem kell meghalnia.
A fiú egy lépést tett Deirdre felé, és a nő mellkasára szegezte a füstölgő puskacsövet.
– Maga is meg akar halni?!
Ekkor a fiú még előbbre nyújtotta az automata fegyverét. Deirdre lassan félrahajolt, és bal lábával odalépett a fiúhoz. Bal kezével megragadta a fiú jobb csuklóját, majd bal lábán megfordult, és így olyan közel kerültek egymáshoz, hogy válluk szinte őszéért. Jobb kezével pedig megragadta az idegen másik kezét, s közben a férfi is megfordult, hogy újra szemtől szembe kerüljön Deirdrével. Deirdre ügyesen kicsavarta a fiú jobb csuklóját, s közben a puskacső széles ívű pályát járt be a levegőben. Ettől a mozdulattól a férfi könyöke kibicsaklott, és végül hanyatt esett.
Deirdre jobb kezével fogva tartotta a férfit, bal kezével pedig arrébb lökte a fegyvert. A férfi megpróbált megfordulni, hogy enyhítsen a nő szorításán, de ekkor Deirdre hasra kényszerítette őt, karját pedig a háta mögött összefogta. Végül hirtelen rátérdelt a férfi gerincére, mire a támadó felhorkant.
– Azonnal adj neki egy altatóinjekciót! – Deirdre felnézett Cathyre. – Azt mondtam, azonnal! – Majd így szólt a többiekhez:
– Még el kell végeznünk egy műtétet. Hsinget is altassátok el. Gyerünk. Mozogjatok!
Cathy beledöfte a tűt a terrorista lüktető vénájába, és a trophaminnel teli fecskendőt belenyomta a férfiba.
– Ettől jó darabig aludni fog.
Deirdre bólintott, s már érezte is, hogy a fiú izmai fokozatosan elernyednek, de fogva tartotta egészen addig, amíg teljesen él nem ájult. Közben a helyszínre érkezett két mit sem sejtő biztonsági őr. Deirdre felkelt a földön fekvő terrorista hátáról, és arrébb rúgta a fegyvert.
– Kérem takarítsák el innen ezt az embert a fegyverével együtt. Vigyék át egy másik szobába, és kötözzék meg. Gondoskodjanak róla, hogy mindvégig ott legyen valaki mellette, mert hatalmas adag altatót kapott. Később majd én is megnézem, és ha csak egy haja szála is meggörbül, felaprítom magukat, megértették?
– Természetesen, doktornő.
Deirdre odament a mosdóhoz, és elkezdett újra bemosakodni.
– Nézzék meg az életfunkcióit!
Mivel semmi választ nem kapott, rájött, hogy olyan hangosan szólalt meg, amitől hirtelen felszökött az adrenalinszinje. Megfordult, és látta, hogy a többiek mind őrá merednek.
– Éppen operálunk, ha nem vették volna észre!
Kissé megenyhült érdes hangja, s Rick Bradford is felocsúdott.
– Jézusom, Deirdre, hogy lehettél ennyire vakmerő?
Deirdre határozottan megrázta a fejét.
– Egyáltalán nem voltam az. Na gyerünk, meg kell mentenünk ennek az embernek az életét!
– Dehát fegyver volt nála!
Deirdre lerázta nedves kezét és megfordult.
– Nézd, egy Stoner-Browning automata pisztoly volt a kezében. Ki volt oldva rajta a csapszeg. Nem volt benne töltény, és a fiú olyan ideges volt, hogy ezt észre sem vette. Egy ugyanilyen fegyverrel öltem meg egy embert Alyinán, úgyhogy jól tudom, miről beszélek, rendben? Most pedig kezdjük el végre a műtétet. A kesztyűt, Cathy.
Anne reszketett.
– De ahogy leterítetted a földre. Említetted, hogy értesz a harcművészetekhez, de … szóval nagyon ügyes voltál.
– Igen, nem véletlenül van fekete övem. Tehát, milyenek a páciens életfunkciói? – Deirdre ügyesen beletornázta ujjait a gumikesztyűkbe, amiket Cathy tartott neki.
Anne végre magához tért.
– A BP hatvanhárom per negyvenkettő, és egyre süllyed, a pulzus nyolcvannyolc és nagyon szabálytalan, a légzés pedig percenként negyven és nehézkes.
Deirdre felvette a műtőköpenyét, és odament a beteghez.
– Rendben. Akkor essünk neki!
Bradford a műtőasztal másik oldalán állt, és rápillantott Deirdrére.
– Biztos vagy benne, hogy képes vagy rá, egy ilyen incidens után?
Deirdre a plafonra meredt és lehunyta szemét. Adj erőt!
– Nézzétek, nincs arra időm, hogy azon elmélkedjek, ami történt, miközben a műtőasztalon éppen haldoklik valaki. Már egy tűzharc kellős közepében is hajtottam végre műtétet, úgyhogy nincsen semmi bajom. Először gyógyítsuk meg Mr. Hsinget, aztán majd lesz időnk eldönteni, mit kezdjünk azzal a terroristával egy emelettel lejjebb.
– Rendben, doki.
Deirdre elmosolyodott.
– Remek. Kérem a szikét! Rick, te pedig keresd meg a bordafűrészt, de mielőtt ideadnád, tisztítsd meg a kordit maradványoktól alkohollal. Anne, indítsd el a légszivattyút! Munkára fel!
Solaris City
Solaris, Egyesült Nemzetközösség
Galennek széles mosoly ült ki az arcára.
– Igaza van, mandarin, valóban Victor „hűséges kutyája” vagyok. Victor a nővérét bízta meg azzal, hogy engem megsétáltasson. De ne aggódjon, szobatiszta vagyok.
Ryan egyik embere megvető pillantást vetett Galenre.
– Én inkább korcs kutyának nézem önt.
Galen felemelte a fejét, és megfagyott arcán a mosoly.
– Nyilván már többször elmondták önnek, de hadd ismételjem el én is: a hercegnek megvan a joga ahhoz, hogy megvessen engem. De egy jöttment katona, aki háborúsdit játszik meseországban, ne merészeljen engem sértegetni.
Ryan óvatosan elmosolyodott.
– Én jobban vigyáznék a számra, parancsnok úr, ha nem tudnám, kivel állok szemben. – Ryan intett az emberének, hogy lépjen fel arra a lépcsőfokra, amelyen ő és Galen álltak. – Hadd mutassam be Victor
Vandergriffet, a Skye Tiger csapat elsőrangú harcosát. Victor, ő Katrina Steiner hercegnő.
Vandergriff ajkához emelte Katrina kezét.
– Örvendek, hölgyem.
Galen elővett egy zsebkendőt, és odanyújtotta Katrinának. A nő tekintete a zsebkendőről a kezére siklott, majd vissza, végül megrázta a fejét.
– Maga aztán igazi úriember, nem igaz, Cox parancsnok?
– Megteszek minden tőlem telhetőt. – Eltette a zsebkendőt, és elhatározta, hogy csendben marad. Igazán mókásnak találta Katrina válaszát, de azért értette a célzást. Enyhén bólintott Katrinának. Nem akarok jelenetet rendezni. Vandergriffre pillantott. Ha meg tudom állni.
Ryan a másik emberét is odaszólította magához.
– Ő pedig Glenn Edenhoffer, a csapatom egy másik tagja, akinek pályája meredeken ível felfelé.
Katrina kezet fogott a férfival.
– Örvendek.
– Soha nem kívántam, hogy egy nap majd találkozhassam a feudalizmus egy megtestesítőjével, de boldog vagyok, hogy megismerhetem.
Galen összevonta a szemöldökét. Korábban látott egy holovid dokumentumfilmet Edenhofferről, amely arról szólt, milyen különleges ez az ember. Edenhoffer borzalmas fekete ruhája azonnal elárulta, hogy viselője bohém életet él, azt azonban nemigen értette Galen, miért akarja Edenhoffer úgy élni az életét, mintha az csak egy színdarab lenne. Ha nem lett volna köztudott, hogy Edenhoffer felettébb műveletlen ember, akkor megjegyzésével nagyon megsértette volna Katrinát. Azzal pedig, hogy Ryan Steiner herceg füle hallatára beszélt így, akár az egész karrierjének véget vethetett volna.
Ryan megpróbált mosolyogni.
– Glenn a maga módján nagyon szórakoztató ember. Felettébb üdítő a humora.
A fiatalabbik harcos így szólt:
– Nem vagyok olyan öreg, hogy meszesedjen az agyam, és ne vegyem észre az élet nagy igazságait.
Omi a férfi felé hajolt.
– Az én nemzetem meg van győződve arról, hogy ha az ember évekig eltöpreng, előbb vagy utóbb megfejti a világegyetem nagy rejtelmeit.
Vandergriff udvariasan elmosolyodott.
– Az ön népe arról ismert, hogy a tudatot, a testet és a lelket azonosítják a világegyetemmel.
– És diktatórikus eszközökkel érik el azt, hogy az emberek olyan életmódot folytassanak, amely még akkor volt szokásban, mielőtt Terra lakatlanná vált – mondta Edenhoffer.
– Azt hiszem, fiam, hogy a te világegyetemről alkotott képed egy kissé korlátolt, mivel nem rendelkezel elég tapasztalattal. – Galen fél lépést tett előre, és rátette jobb kezét Edenhoffer vállára.
Edenhoffer félrekapta karját, lerázta magáról Galen kezét.
– Maga egy elnyomó hatalom szolgája. Megismerem az egyenruhájáról. Ön egyike azon embereknek, akik megszöktették Hohirot a klánoktól, és ezáltal fenntartották diktatórikus hatalmukat. A klánok olyan radikális változásokat okoztak, amelyek hatására a Drakónis Szövetség és a Belső Szféra lakosai elnyerhették volna szabadságukat, maguk azonban megtagadták tőlük ezt a szabadságot.
Galen kék szeme szikrákat szórt a dühtől.
– Magának fogalma sincs arról, hogy a klánok mit tesznek, és mit nem azokkal, akiket legyőznek. – Galen Ryan hercegre pillantott. – Kérem, azonnal utasítsa rendre ezt a fiút, vagy én rázom gatyába.
Vandergriff Ryan mellől Galen és Edenhoffer közé lépett.
– Tanulja meg, hol a helye, parancsnok úr, vagy azt óhajtja, hogy mi emlékeztessük rá?
Galen hátralépett, majd hangosan felkacagott.
– Ugyan, mégis ki akar engem a mivoltomra emlékeztetni? Talán ön? – Újra felkacagott, ügyet sem vetve arra, hogy magára vonta a vendégek figyelmét. – Én szembeszálltam a klánokkal, fiacskám, és legyőztem őket! Minden erejüket bevetették, mégsem esett bántódásom. Én erősebb voltam náluk, de affelől biztosíthatlak, hogy te sohasem leszel akárcsak megközelítőleg olyan, mint ők.
Vandegriff a fejét rázta, és olyan lekicsinylő hangnemben szólalt meg, hogy Galent kirázta a hideg.
– Látják, hölgyeim, és uraim, ilyesmit kell lenyelnünk itt, Solarison. Affelől semmi kétségem, hogy Cox parancsnok zseniálisan kezeli a csatamechet, de a műveltsége nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Cox csupán annyira hasonlít hozzánk, mint egy ifjú hegedűtanonc a tharkadi filharmonikusok egyik szólistájához. A legtöbb ide érkező katona sajnos ugyanilyen faragatlan.
Galen hunyorgott.
– Én egy elit osztag tagja vagyok. Több csatában vettem részt, mint amennyiről önök valaha is hallottak. Maguknál játékszámba megy a háború, én viszont valóban átéltem.
Vandegriff úgy vihogott, mintha egy jó viccet hallott volna.
– Lehet, hogy hőssé avatják, ha meghal, de csupán egy nemzet számára lesz hős. Itt, Solarison viszont a nyertesek valamennyi nemzet előtt hírnevet és elismerést szereznek. Nincs az a solarisi harcos, akit maga le tudna győzni.
Galen odahajolt a másik férfihoz, és így szólt:
– Felőlem megmérkőzhetünk, hogy kiderüljön, vajon igaza van-e?
Vandegriff széttárta karjait.
– Szívesen megszerezném magának ezt a vérszomjas örömöt, parancsnok úr, de én hivatásos harcos vagyok. Etikettünk tiltja, hogy olyannal szálljunk harcba, aki nem képzett harcos, és nincsen bizonyítványa, mely feljogosítja a harcra. Ezt a bizonyítványt pedig csak hónapok alatt lehet megszerezni. Attól tartok, hogy ön nem harcolhat egyikünkkel sem.
– Azt elhiszem, hogy tart tőlem, Mr. Vandergriff. – Galen kezei ökölbe szorultak. – Átkozott szerencséje van, hogy elbújhat az ostoba törvényei mögé.
– Higgye el, parancsnok úr – sziszegte Vandergriff –, hogy maga az, aki szerencsés, mert nagyon örülnék, ha lenne bizonyítványa, és megleckéztethetném. Úgy látom, nagy szüksége lenne rá.
– Ha ez így van, boldogan eleget teszek eme kívánalmának – szólalt meg Kai Allard-Liao csendesen –, és megadom Cox parancsnok úrnak a bizonyítványt.
Vandergriff habozott, majd a homlokát ráncolta.
– Nem adhatja neki kölcsön saját bizonyítványát, uram. Ezt tiltja a szabályzat.
Kai megvárta, míg Nancy odaér hozzá, majd a tömeg felé fordult, és folytatta:
– Ahogy Mr. Kindt, Ryan herceg helyettese már a múltkori Kárpótlási Bizottság ülésén is kifejtette, én nem csupán egy harcos vagyok. Van egy saját csapatom. Megvan a jogosultságom arra, hogy Cox parancsnok úrnak tanulói bizonyítványt adjak, úgyhogy ezt meg is teszem. Önök nyugodtan harcolhatnak.
Vandergriff továbbra is semleges arcot mutatott.
– Már megbocsásson, uram, de a tanulói bizonyítvány a másodosztálybeli bizonyítvánnyal egyenértékű. Ez csupán arra hatalmazza fel Cox urat, hogy egy harci emberszabásúban vagy egy kisméretű mechben harcoljon. Én hatodosztálybeli harcos vagyok, nem használok ilyen kisméretű gépeket.
Kai hetykén vállat vont.
– Igen, de ön éppen olyan jól tudja, mint én, hogy a szabályzat szerint a tanulói bizonyítvánnyal rendelkező harcos harcolhat a rangidős harcos szintjén is, ha egy párbaj során a két ember ugyanazon az oldalon harcol. Mivel az ön és Cox parancsnok közti konfliktus Mr. Cox és Mr. Edenhoffer társalgásából indult, és saját fülemmel hallottam, hogy Cox úr felajánlotta, hogy önnel és Edenhofferrel is hajlandó szembeszállni, úgy gondoltam, hogy én és Cox megmérkőzhetnénk magukkal.
Edenhoffer a homlokát ráncolta.
– Ön azonban éppen a címvédő harcára készül, nekem pedig semmi kedvem sincs egy hónapig türelmetlenül várni.
– Ilyet én nem kértem öntől. Felajánlottam Mr. Vandergriffnek, hogy teljesítem a kívánságát, most önnek is felajánlom ugyanezt. – Kai hangja egyre érdesebb lett. – Egy hét. Thomas, Ishiyama elérhető? Nem ütközik semmivel az időpont?
DeLon könnyedén elmosolyodott.
– Minden tökéletes, Kai.
– Rendben, köszönöm. – Kai rámeredt Victor Vandergriffre. – Gondolom, elfogadja a kihívást. Mr. Kindt szerette volna látni, ahogy önnel harcolok, úgyhogy most az ő kívánsága is teljesül, nem igaz?
Vandergriff felegyenesedett, bár arca kissé elsápadt.
– Örömömre szolgálna, ha találkozhatnék önnel és Cox parancsnokúrral Ishiyamában.
– Ön állandóan azt mondogatja, hogy örömére szolgálna, Mr. Vandergriff. – Galen rákacsintott Kai-ra. – Remélem, azért veszíteni is tud.
Katrina belekarolt Galen karjába, és kedvesen elmosolyodott.
– Nos, uraim, most, hogy megmutatták nekünk, milyen könnyű kirobbantani egy háborút, én szeretném megmutatni önöknek, hogyan kell élvezni a békét. – Ryan hercegre és embereire bólintott. – Önök nyilván még sok emberrel akarnak találkozni, és gondolom, el akarják kezdeni az előkészületeket, úgyhogy nem szeretnénk az idejüket tovább rabolni. Kedves unokatestvérem, remélem, még találkozunk itt, Solarison.
Ryan herceg meghajolt.
– Természetesen, Katrina – mondta Ryan, és két harcosával együtt tisztelgett Tormanonak.
Galen kezet nyújtott Kai-nak.
– Köszönöm, hogy megmentett. Örülök, hogy újra láthatom önt.
– Bevallom, tetszett, amikor Vandergriff elsápadt. – Kai Nancyhez fordult. – Kérem, engedje meg, hogy bemutassam önnek Nancy Bao Lee-t. Nancy, ő Katrina Steiner-Davion hercegnő, ő Omi Kurita, ő pedig Galen Cox parancsnok. – Nancy zavarban volt, és beléfagyott a szó, miközben meghajolt a többiek előtt.
Katrina rámosolygott Nancyre.
– Szóval ön az a nő, aki meghódította Kai szívét? Egy évvel ezelőtt, amikor Morgan Kell visszavonult, Kai Arc-Royalon hódította a nőket. Sok hölgy rohant Kai után, de látom, ön a boldog nyertes.
– Nem, felség, Kai és én nem... – Nancy elpirult. – Szóval barátok vagyunk, azt hiszem...
Kai megmentőleg karolt Nancybe.
– Barátok vagyunk. Bácsikám csak ma este mutatott be bennünket egymásnak. Nancy neki dolgozik.
Tormano megerősítette azt, amit Kai mondott.
– Nancy a jobb kezem. Remekül végzi a munkáját. – Tormano felnézett, tekintete körbejárta a termet. – Kérem, bocsássanak meg, de a vendégeim várnak rám. Nemsokára visszajövök.
– Köszönöm, bácsikám. – Kai figyelte, amint Tormano elsétált, majd suttogni kezdett:
– Ez a fogadás az év társadalmi eseménye, főleg, hogy Kurita kisasszony és ön itt vannak, hercegnő. – Kai továbbra is nagyon tárgyilagosan fogalmazott, hogy áthidalja a Nancy és a többiek közötti társadalmi hézagot. Mivel Kai volt a Szent íves Paktum trónjának a várományosa, és a többi nemes mind a barátja is volt, Kai egyenlőként tudta kezelni őket. Elég jól ismerte Galent, Katrinát és Omit ahhoz, hogy tudja, könnyen megkedvelnék Nancyt, de annak is tudatában volt, hogy ehhez idő kell.
– Ha ez így van, uram, azt hiszem, bele kéne olvadnunk a tömegbe. – Katrina odabólintott egy arra sétáló vendégnek. – Bizony volna mit helyre tenni Isle of Skye-on. – Katrina felnézett, mikor Galen arra reagált, amit a nő mondott, és megszorította a férfi kezét. – Én leszek a pamutkesztyű, ön pedig a vasököl, Galen. Tetszett, ahogy odaát viselkedett. Elég keménykezű volt. Én egyiküket egészen biztosan orrba vágtam volna.
– Örülök, hogy a helyettese lehetek.
Kai elmosolyodott, Katrina pedig megcsókolta Galen arcát.
– Ezért az ajándékért érdemes harcolni – mondta a férfi.
A hercegnő rákacsintott.
– Előbb nyerjen, s utána majd önt is megilleti egy ajándék. Ha Ryan veszít, az jót tesz majd neki. – Katrina hangja egyre érdesebbé vált, és majd kirázta a hideg. – Kérem, bocsásson meg, de Ryan ereiben Steiner vér folyik, így hát nagyon törekvő, és attól tartok, hogy egy nap majd apró darabokra zúzza az Egyesült Nemzetközösséget.
– Hát akkor, járjunk körbe, és üdvözöljük a vendégeket. – Kai a bal csuklóján levő órájára pillantott. – Ha éjfélkor ugyanitt találkozunk, elviszem önöket egy olyan helyre, amely nincs túl messze innen, mégis világok választják el az itteni légkörtől.
Omi elmosolyodott.
– Nagyon különleges hely lehet.
– Igen, Kurita kisasszony, tényleg az. – Kai magabiztosan bólintott. – Biztos vagyok benne, hogy sohasem jártak és soha sem fognak olyan helyen járni, amely akár egy kicsit is hasonlítana Valhallára.
Ryan Steiner herceg figyelte, amint az uralkodók elvegyülnek a tömegben. Próbálta legyűrni bosszúságát, és azon töprengett, vajon miért vált szét a csapat. Eközben Edenhoffer valami jelentéktelen dologról fecsegett, de Ryan néha odabólintott neki, ezzel is ösztönözve Edenhoffert, hogy ne hagyja abba monológját.
A Galen Cox elleni kihívás azonnal felkeltené az emberek figyelmét, a Davion-párti hatalmak pedig azonnal olyan versengésnek titulálnák az eseményt, ahol a világos és sötét oldal méri össze erejét. Ryan tudta, hogy saját támogatói is így jellemeznék a történteket, bár nyilvánvalóan eltérne a véleményük a tekintetben, hogy melyik oldal a fehér, és melyik a fekete. Ebből Ryannek előnye származhatna, ha az ő oldala győzne. Victorn nem engedhetné meg magának, hogy csorba essen a tekintélyén, még egy morális játékban sem, mint amilyen ez a kihívás, úgyhogy Skye szemében nagyon is valós veszélyről volt szó.
Másrészt viszont, ha azt vesszük, hogy a jelenlegi solarisi bajnok és a klán háborúk egy tapasztalt veteránja áll szemben két fiatal, kevésbé tapasztalt harcossal, akkor csupán annyi esély van a győzelemre, mint arra, hogy Melissa Steiner felkel a sírjából, és visszatér a trónra. Ryan, bár bízott harcosaiban, nem volt biztos a győzelemben. Ryan nem nagyon értette, miért választotta Kai Allard-Liao a Kurita arénát a harc színhelyéül, de úgy vélte, ennek talán politikai okai lehetnek, s emiatt Ryan tekintélye tovább csökkenne, Victor Davion tekintélye viszont nőne.
Ryan felismerte, hogy a csata hatását a lehető legkisebbre kell majd redukálnia. Ha elveszítené két harcosát, azzal jócskán csökkenne csapatának hírneve, és rengeteg pénztől esne el. Mivel tudta, hogy nem tudja magát teljesen függetleníteni a csatától, megpróbált hát a lehető legkisebb jelentőséget tulajdonítani neki, hogy minél kisebb kár érje őt. Ugyanígy, ha a harcosai csodával határos módon megnyernék a csatát, Ryan előnyre tenne szert Victorral szemben.
El kell terelnem az emberek figyelmét erről a csatáról. Ryan elmosolyodott, s ez Edenhoffer számára azt jelentette, hogy folytassa monológját a neo-retro kubizmusról és arról, miként folyik egy harmadosztályú aréna csata. Ryan úgy döntött: megbízza Hansaut, intézkedjen, hogy fokozzák a skye-i világokon az ellenállást. Mostanáig viszonylag békésen ment minden, Davion eddig Ryan kezére játszott, mivel szigorúan elfojtott minden rendbontást.
Következő lépésként pedig újra megjelennének a Szabad Skye-i tartalékosok, és terrorista támadásokat hajtanának végre Davion célpontok ellen az Isle of Skye-on. Sun Tzu Zhanzheng de guang-ja már bebizonyította, hogy Victor vagy nem képes, vagy nem akar szembeszegülni a kisebb terrorista mozgalmakkal. 3034-ben a Szabad Skye-i tartalékosoknak köszönhetően Hanse Davion majdnem elfoglalta az egész világot. Meddig mész el, Victor? Ryan befolyása alatt állt Richárd Steiner, Skye helyi parancsnoka. Emiatt pedig, ha az Egyesült Nemzetközösség-beli csapatok bármilyen parancsot kapnának arra, hogy saját népük ellen forduljanak, abból hatalmas tiltakozás robbanna ki, melynek élén Richárd nyilvánosan is Victor ellen, és Ryan mellett foglalna állást.
Ez így fog történni, és nagyon jó lesz így. Ryan két harcosához fordult, arcán rendkívüli udvariasság tükröződött:
– Szerencséjük van, uraim, mivel rájöttem, hogyan fogom orvosolni azt a problémát, amelyet önök okoztak.
– Nem lesz semmi probléma, uram. – Válaszolta Edenhoffer, és széles, magabiztos mosoly jelent meg az arcán. – Nyerni fogunk. Ezt garantálom önnek.
– Önnek csupán annyit kell garantálnia, hogy ne legyen nagyon csúfos a vereségük!
Vandergriff meglepődött Ryan durva hangnemén.
– Uram, Solarison egyetlen olyan harcos sincs, aki jobb lenne nálunk.
– Önök fognak engem képviselni, úgyhogy nekem ennyi nem elég. – Ryan borostyánszínű szemei tágra nyíltak. – Kérem, tegyenek meg nekem egy szívességet. Ha nem tudják megnyerni a csatát, haljanak hősi halált, és kíméljenek meg attól, hogy el kelljen döntenem, meggyilkoltassam önöket vereségükért, vagy sem.
16
Solaris City, Solaris VII.
Tamarind Szektor, Egyesült Nemzetközösség
3056. március 31.
Három légpárnás kocsi suhant végig Silesia koszos, esőáztatta utcáin, akárcsak egy háromtagú farkasfalka egy sűrű erdőben. Bár a járókelők nem ismerték fel a járműveket, azt szemlátomást tudták, mi járatban vannak a látogatók. A fekete járművek élesen vették a kanyarokat, és gyorsan, céltudatosan iramodtak előre úticéljuk felé, nem tettek semmilyen kitérőt a kanyargós utcákban.
Kai Allard-Liao hátul ült az ablak mellett, és jobban érdekelték útitársai, mint az, mi van az ablakon kívül. Nancy Bao Lee ott ült közvetlenül Kai mellett, de mégis kényelmetlenül érezte magát, mivel másik oldalán Omi helyezkedett el. Thomas DeLon Kai-jal szemben foglalt helyet, mellette Katrina, akinek másik oldalán pedig – Omival szemben – Galen foglalt helyet. A három nemesi származású látogató az ablakból figyelte az utcákat, és néha a homlokukat ráncolták, sőt, kissé megijedtek, amikor a város egy-egy szörnyű és vérfagyasztó szegletét világította be a jármű fényszórója.
Katrina a fejét rázta, amikor megpillantott két embert az utcán, akik egy darab rongyon verekedtek össze.
– Hogy lehet így élni?
– Azért élnek így, mert nincs más választásuk. – Kai arrébb fordult, hátát félig az üléstámlának, félig a jármű oldalának támasztotta. – A szabad piaci rendszerben mindig vannak olyan emberek, akik egyszerűen képtelenek a társadalomba beilleszkedni, és koldusbotra jutnak. Ha pedig az ember nem akar ilyesmit látni, olyan kormányzati rendszert és törvényeket kell teremtenie, amelyek minden ember számára biztosítanak hajlékot, élelmet, megélhetést és megbízható rendőrséget is.
A hercegnő a homlokát ráncolta, miközben Kai beszélt.
– Valakinek tennie kell valamit. Úgy élnek ezek az emberek, mint az állatok.
– Vannak, akik tesznek valamit. – Kai DeLonra pillantott. – Régebben itt dolgoztam, és anyagilag támogattam számos jótékony szervezetet, és sok más csapattulajdonost sikerült rávennem, hogy kövessék a példámat. Egészében véve csupán lehetőséget tudunk adni az embereknek, de nem kényszeríthetjük őket arra, hogy éljenek is az általunk nyújtott lehetőségekkel.
Katrina bólintott.
– Ha kényszerítenénk őket, szegények rabszolgáknak éreznék magukat.
– Az embereknek műveltségre van szükségük, és arra, hogy lehetőségük legyen vállalni a felelősséget önmagukért – mondta Omi olyan halkan, hogy a jármű hátulján működő propeller zajától épphogy hallani lehetett. – Ha viszont nem tudják vállalni a felelősséget saját magukért, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megvigasztaljuk őket.
– Pontosan. – Kai felemelte a fejét, amikor a legelöl haladó légpárnás kocsi lassítani kezdett az Arnulf utca torkolatában, egy áruházhoz hasonlító szokványos épület előtt. Ahogy a jármű megállt a földön, ajtajai kinyíltak, és négy Egyesült Nemzetközösség-beli testőr szállt ki belőle. A leghátul levő kocsi kelet felől zárta le az Arnulf utcát. Abból a Drakónis Szövetség biztonsági emberei szálltak ki.
A jármű ajtajai kitárultak, és két biztonsági őr segített az utasoknak kiszállni. Keith és Kristina, akik az első kocsiban utaztak, és Larry, aki a Drakónis Szövetség kocsiját vezette, szintén csatlakoztak a többiekhez, majd elindultak annak az épületnek füstszínű üvegajtaja felé, amely mellett parkoltak. Kai ért oda elsőként az ajtóhoz, és kinyitotta azt.
– Üdvözlöm önöket Thor Pajzstermében; ez a leghírhedtebb búvóhely Solarison.
A biztonsági őrök aggodalmas arckifejezése elárulta, hogy egyáltalán nem szívesen jöttek erre a rosszhírű helyre. Kai-nak azonban sohasem támadt volna ez az ötlete, ha csak a legcsekélyebb esélye is lett volna annak, hogy bajba kerülnek. Thor Pajzstermének rosszabb volt a híre, mint amilyet megérdemelt volna. Főleg azért, mert a társadalom minden rétegéből jöttek ide az emberek. Történt itt egy-két olyan kellemetlen dolog, amelyet úgy felnagyítottak, hogy végül még a Belső Szféra nagy uralkodóházainak biztonsági szervezetei is felfigyeltek rá.
Egy rövid folyosón haladtak végig, majd balra felmentek egy lépcsőn. Kai bólintott az ajtónál álló őrnek, és adott neki egy százas C-bankjegyet.
– Jó estét, Roger. Nehéz ma este bejutni a Valhallába?
A Komsztár bankjegye eltűnt a hosszú ujjú férfi kezében.
– Szégyen és gyalázat, hogy ilyen kicsi a hely befogadóképessége.
– Köszönöm, barátom. – Kai jobbra fordult, és bement egy neonfényű bárba. Az egyik Egyesült Nemzetközösség-beli biztonsági őr utánaeredt a bár egy sötétebb zugán keresztül, ügyet sem vetve a lámpák piros fényére. Végül egy függönyhöz értek, melyet az őr széthúzott, és lementek egy kis lejtőn. A lejtő a túloldalon emelkedni kezdett, körülbelül olyan magasságba, ahol Roger állt.
Rubinvörös lézerfény világította át Kai-t, miután rálépett a szőnyegre, amely alatt az érzékelőt elhelyezték. Végül egy golyóálló üvegfal elé értek, ahol az ajtónál álló őr köszöntötte őket:
– Üdvözlöm önt, bajnok, a vendégeivel együtt.
A sötét üvegfal kinyílt előttük, és Kai oldalt lépett, hogy a két biztonsági őr léphessen be először. Az őrök bólintottak, mire Kai és vendégei utánuk indultak Valhallába és nevetni kezdtek.
A Játékok Világában két társadalmi valóság uralkodott. Az egyik nemesekkel és sikeres üzletemberekkel volt teli, akik Solaris határain kívül nagy hatalommal rendelkeztek. Hatalmukat pénzüknek és örökölt nemesi címüknek köszönhették, és ezt a hatalmat Solarisra is magukkal hozták. Mindenki tisztelte őket, és bárhova mentek, földre borult előttük mindenki.
Bárhol, a Valhallát kivéve.
Valhallán egy másik társadalmi valóság létezett. Itt Solaris valódi nemesei, a bolygón mindenfelé megtalálható arénák harcosai voltak az urak. Közülük is csak néhányan juthattak be Valhallába, Larry Acuff-t például csakis azért engedték be, mert Kai társaságába tartozott. A valhallai harcosokat a solarisi harcosok legjobbjai közül választották ki. Minderről Roger döntött, aki döntéséhez egy bonyolult matematikai módszert használt fel, amit rajta kívül senki sem értett. Bármelyik, a Halálteremből való mech-harcos kapásból le tudta volna győzni a Belső Szféra csapataiban harcoló mech-harcosoknak legalább kilencven százalékát, s emiatt nagyon tisztelték őket Solarison ugyanúgy, mint mindenhol máshol.
Valhallának olyan fenséges hangulata volt, amelyet kevés más hely mondhatott magáénak ebben a romló világban. A tágas termet ritka, értékes fából építették. A deszkáknak érdes volt a felszíne, a magas tetőt tartó oszlopokon pedig még annak a fejszének a nyoma is látszott, amellyel kivágták a fát. Mintegy két tucatnyi világból hozattak ide különböző állatbőröket a falak díszítésére. A falakban található mélyedéseket pedig kézi szövésű függönyökkel takarták el.
A terem közepén egy holografikus tábortűz szolgáltatta a világítást, a falakon levő falikarok pedig a holografikus fáklyákat tartották. A terem közepén hatalmas, kézzel gyártott hosszú asztalok és hozzájuk illő fapadok álltak. Csupán a tábortűz körül volt egy kis szabad hely. A terem másik végében egy emelvény helyezkedett el, mellette még egy asztallal. Az emelvény túlsó felénél magas támlájú székek álltak, a középen álló pedig olyan volt, akár egy trón.
A falon levő mélyedéseket pajzsok díszítették: mindegyik pajzsot viselőjének címere ékeskedett. A mélyedéseket Roger osztogatta a harcosoknak: az ajtó mellettieket főleg azok a nemesek kapták meg, akik tekintélyes összegeket fizettek azért, hogy eljöhessenek a Valhallára. Az emelvény környékén levőket pedig olyan híres harcosok kapták meg, akik már visszavonultak, vagy bizonyos esetekben olyanok, akiket Roger már elég öregnek tartott a visszavonuláshoz.
Kai sok harcost üdvözölt, és integetett nekik, amint elindult az emelvény felé. Mivel Kai Bajnok volt, helyet foglalhatott volna a trónon, de ehelyett megállt egy olyan mélyedésnél, ahol két pajzs is függött. A felső pajzs egy sírkövet ábrázolt, rajta egy fekete műkarral, amint egy szikrázó csillagot tart. A csillag közepén egy jin-jang szimbólum tündöklött. Ezt a képet a Valhallára érkezett Kenotáfion harcosok azonnal felismerték.
Az alul elhelyezett pajzs kevésbé komoly képet ábrázolt. Egy szellemfigura volt látható, amint sápadt arcára kiül a döbbenet. A szellemre egy vörös keresztet festettek, amely figyelmeztető jelentéssel bírt. Bár a régi kép már kissé kifakult, üzenete még mindig aktuális volt: elítélte a gladiátorrendszert.
A vendégek körbeülték a fülkében található asztalt. Kai az asztal végénél foglalt helyet, és biccentett a biztonsági őrnek, hogy behúzhatja a függönyt. Megnyomott egy gombot az asztal alatt, amivel bekapcsolta a biztonsági rendszert, így megakadályozta, hogy bárki is lehallgattassa a társalgást.
– Ez itt a Valhalla.
Galen egyetértőleg bólintott.
– Igen, láttam a Kenotáfion címerét, de mit jelent ez a szellem?
DeLon elmosolyodott, még mielőtt Kai megszólalhatott volna.
– 3016-ban Gray Noton elnyerte a solarisi bajnoki címet, és meg is tartotta egészen addig, míg vissza nem vonult 3022-ben. Ezt a jelképet ő találta ki, mert jól illett a becenevéhez: Legendapusztító. A Karabélyosának is ezt a nevet adta. Ez Noton fülkéje volt, míg meg nem gyilkolták 3027-ben. Akkor az apám kapta meg. Apám is a Legendapusztítót használta akkoriban, hogy legyőzze az akkori címvédőt, Philip Capetet.
DeLon bólintott a történet hallatára.
– Láttam Noton egyik utolsó harcát. Nagyon jól harcolt, és megérdemelte a kitüntető címet a becenévvel együtt. Se előtte, se utána nem sikerült senkinek olyan hosszú ideig megvédenie a bajnoki címét. Sokan hisznek viszont abban, hogy a jelenlegi bajnok megdönti ezt a rekordot.
– Az én alig több mint két évem még csak meg sem közelíti azt hetet, melyet Noton Bajnokként töltött el. – Kai a fejét rázta. – Lehetséges, hogy Wu Deng Tang legyőz, de az is lehet, hogy Galen hív majd ki egy újabb viadalra, miután megvertük Vandergriffet és Edenhoffert
– Nem hiszem, Kai. Láttam, hogyan győzted le a Farkas klán kánját tavaly abban a csatában.
– Phelan viszont engem győzött le.
– Galen vállat vont.
– Ez csupán technikai kérdés. Az a lényeg, örülök, hogy a támogatód lehetek. Nem akarok szembekerülni veled.
Larry Acuff elnevetette magát.
– Gondolom, ezt nem először hallod, Kai.
Kai nem akart reagálni Larry kijelentésére, de mivel az asztalfőnél ült, és ő volt a névleges vendéglátó, muszáj volt mondania valamit.
– Nem, valóban nem.
Nancy, aki Kai jobbján ült, rátette a kezét Kai karjára.
– Ez úgy hangzik, mintha lenne valami története.
– Hajaj, de még milyen! – tette hozzá Larry.
– Ne szerénykedj! – Nancy megszorította Kai karját. – Meséld el nekünk, mi történt.
Kai a homlokát ráncolta, és Larry egy pillanatra elkomorodott, de miután Kai elmosolyodott, Larry arca is felderült. Kai jól tudta, milyen történet áll Larry kijelentése mögött, és erre a történetre nagyon is büszke volt, de mégis olyan dologról volt szó, amiről nem nagyon akart beszélni. Larry mindenről tudott, hiszen ő is Alyinán volt, amikor ez történt, csak hát Kai még a saját családjának sem szívesen beszélt Alyináról, nemhogy néhány olyan embernek, akik tulajdonképpen idegenek voltak a számára.
Ahogy mélyebben belegondolt, rájött, hogy az egész nem is érinti olyan érzékenyen, mint gondolta. Az Alyinán eltöltött emlékeit besötétítette az a nap, amikor szakított Deirdre Learrel – mindez egy nappal azelőtt történt, hogy elhagyta volna a bolygót. Az a kevés jó emléke, ami Alyináról származik, mind Deirdrével kapcsolatos, és az, hogy útjaik elváltak, mindkettőjüket megviselte. Csupán egy halom emléke maradt teli borzalommal, testi fájdalommal, lelki vívódással, és mindezek olyan emlékek voltak, amelyekben Kai nem szívesen vájkált.
De mivel Larryhez hasonló emberekkel dolgozott együtt, akiknek segített, és lehetőségeket kínált nekik, voltak olyan emlékei is, amelyek nem Deirdrével voltak kapcsolatosak. Könnyedén fel tudta dolgozni mindazon eseményeket, melyeknek Larry tanúja volt, abban azonban nem volt biztos, hogy meg akarja osztani ezeket az emlékeket a jelen lévő emberekkel. Mihelyst rádöbbent, hogy nem akar senkit sem beavatni titkaiba, észrevette: valójában az újabb sérüléstől fél attól, ahogy Deirdre is megbántotta. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy ő legalább annyira megbántotta Deirdrét, csakhogy ez cseppet sem enyhített fájdalmán; arra viszont jó volt, hogy az egészet letudhassa magában, és megtanuljon újra megbízni másokban.
Egyszerűen nevetséges, hogy úgy érzem, nem oszthatom meg ezt a történetet egy olyan emberrel, mint Galen. Még arra is képes vagyok, hogy együtt harcoljak vele, és egy ilyen kis jelentéktelen történetet félek neki elmesélni. Kai elmosolyodott, és hátradőlt székében.
– Nem szerénységről van szó, Nancy, hanem arról, hogy természetemnél fogva megvannak a magam titkai. De mivel a barátaim vagytok, elmondom, mi az, amire Larry utalt. Persze, ezek után a történet jóval fontosabbnak fog hangzani, mint amilyen valójában.
– Az én szememmel kellett volna látnod az eseményeket – mondta tiszteletteljesen Larry, és elmosolyodott. – Kai számára semmi volt az egész, számomra viszont az volt a minden.
Kai kényelmetlenül mocorgott a székében.
– Történetünk alynai tartózkodásom idején játszódott. Sikerült elmenekülnöm a klánok elől, és amikor a Komsztár el akarta foglalni az egész világot, együtt dolgoztam néhány klánharcossal, hogy megállítsuk őket.
Larry előredőlt, és rákönyökölt az asztalra, ahogy közbeszólt:
– Hadd mondjak el magyarázatképpen néhány dolgot. Először is, engem fogságba ejtettek egy pincében, amit börtönné alakítottak át. A Komsztár fennhatósága alá tartozott a börtön. Nagyon durván bántak velünk, és vadásztak az olyan emberekre, mint Kai. Miután pedig egyszer Kai sikeresen megszökött előlük, ő lett az egyes számú célpontjuk. Egyszer hozott egy hullát a TZ-be – a börtönünket Tangó Zafírnak hívták – és jutalmat követelt cserébe. Ezzel viszont az elementálokat is magára haragította. Mikor pedig megölt egy fegyver nélküli elementált egy összecsapás során, az elementálok csak még jobban megharagudtak rá.
Kai összeráncolta a homlokát.
– Ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen, Larry.
Galen megborzongott.
– Én már láttam közelről elementálokat. Hatalmas termetűek, úgy néznek ki, mint megannyi szörny, és a fegyverzetükkel együtt csak még ijesztőbbek.
– A hétköznapi elementálok semmik Taman Malthushoz képest. Vérnévvel rendelkező harcosról van szó, aki el akarta kapni Kai-t. – Larry gyerekesen Kai-ra pillantott. – Sajnálom, főnök, de ez az igazság.
Kai felsóhajtott.
– Szóval én és Malthus kötöttünk egy megállapodást, melynek része volt, hogy felszabadítjuk a táborokat. Együtt utaztunk a Tangó Zafírhoz, hogy megostromoljuk és felszabadítsuk. Malthus azt mondta az ottani embereknek, hogy korábban ellenem harcolt, de nem akar továbbra is ellenségének tekinteni. Sőt, azt akarta, hogy mellé álljak.
Katrina rámosolygott Larry Acuffra.
– Azt hiszem, igazad van. Szükség volt a bevezetőre. – Majd rosszallóan Kai-ra pillantott. – A bátyám egy szót sem ejtett erről.
Solaris Bajnoka a homlokát ráncolta.
– Mert ő sem tudott róla. Amúgy is van éppen elég gondja. Én pedig azért nem akartam Alyináról beszélni, mert nem szeretem hősként leírni magam. Semmi olyat nem tettem, amit Larry vagy a többiek nem tettek volna meg ugyanabban a helyzetben. Ha tényleg hős lennék, ki tudtam volna szabadítani a foglyokat Tangó Zafírből.
– Dehát ezt meg is tetted, főnök.
– Igen, de nem elég korán. – Kai felemelte a kezét. – Akárhogy is, mindez teljesen lényegtelen. Malthus azt mondta, hogy jó volt velem együtt dolgozni, és én nagyon tisztelem őt. Ragyogó parancsnok volt, és az, hogy Vérnévvel is rendelkezett, nagyon nagy szó.
DeLon bólintott.
– Bizonyára derék ember.
– Biztos vagyok benne, hogy kedvelnéd, Thomas. – Kai elmosolyodott. – Mihelyst a Komsztár és a többiek is beleegyeznek, hogy Malthus és emberei eljöjjenek látogatóba, alkalmad lesz rá, hogy megismerd. Nagyon remélem, hogy jelen lesznek, amikor megvédem a bajnoki címemet.
– Ha a Komsztár beleegyezik és az ugróhajó is a megfelelő időpontban indul el. – Keith Smith egy kissé bosszúsan nézett. – Foglaltunk ugyan ugróhajót, de problémák mindig akadhatnak.
– Igen, ha jól megy minden. Köszönöm, Keith, hogy erre figyelmeztetett. – Kai most egy másik gombot nyomott meg az asztal alatt. – De azt hiszem, eleget beszéltünk már erről. – Egy nő dugta be a fejét a függönyön. – Ami a Belső Szférában kapható, az itt is rendelkezésre áll. Érezzék jól magukat. A vendégeim semmiben sem szenvedhetnek hiányt.
Lyons
Isle of Skye, Egyesült Nemzetközösség
Peter Davionnak valósággal szikrát szórt a szeme, ahogy a sötétben ült és a holovid képernyőre meredt. Az előtérben egy holovíziós riporter beszélt, és egy hajtincset fésült ki az arcából, amit odafújt a szél. Nagyon izgatottan és kimerülten beszélt, ami érthető is volt, hiszen addigi pályafutása legjelentősebb eseményét konferálta be – azt az eseményt, amelynek köszönhetően valószínűleg elismert bemondó lesz a hírvilágban.
– A rendőrség megerősítette, miszerint a terrorista akcióért a Szabad Skye-i Tartalékos hadsereg vállalta a felelősséget. – A nő háta mögött három tűzoltóautó próbálta eloltani a lángokban álló épület tüzét. – A szóvivő elmondása szerint azért robbantották fel az Ian Davion Herceg Városi Középiskolát, mert a Szabad Skye-i Tartalékos sereg úgy vélte, hogy az intézmény „Davioni eszméket sulykol bele a tanulókba”. A Szabad Skye-i Tartalékos hadseregről azt hitték, hogy már huszonkét évvel ezelőtt feloszlott, miután megoldották a Skye-i válsághelyzetet Ryan Steiner Davion irányításával. Valójában azonban a szervezet még mindig létezik, és elmondásuk szerint „az Egyesült Világok kulturális imperializmusa” ellen harcolnak. Már régóta az Egyesült Nemzetközösséget tartják ellenségüknek. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Szabad Skye-i Tartalékos hadsereg a 3034-es szervezettel azonos, vagy csupán annak eszmei utódja.
Peter a sötétben a fogát csikorgatta.
– Az teljesen mindegy. Bármit megtesznek, amit Ryan Steiner kér tőlük. Ezt nagyon jól tudom.
A holovíziós riporter folytatta beszámolóját.
– A bomba délután három órakor robbant, amikor az épületben szerencsére már senki nem tartózkodott. De alig pár órával azelőtt még tele volt az iskola, mivel Peter Davion herceg akkor adta át első ízben a Melissa Steiner Emlékére létrehozott ösztöndíjat az egyik diáknak. Szakértők szerint elképzelhető, hogy a bombát a díjátadás közben akarták működésbe hozni, és az Peter Davion életébe került volna ugyanúgy, ahogy édesanyja is egy bombatámadás közepette halt meg kilenc hónappal ezelőtt.
Petert kirázta a hideg. Csupán huszonegy éves, és annak köszönheti az életét, hogy a terrorista, aki meg akarta ölni, túl pancser volt. Amikor az Új Avaloni Katonai Akadémián tanult, és mech harcokat gyakorolt társaival együtt, számtalanszor szembe kellett néznie a képzeletbeli halállal. Gyakran ábrándozott arról, miként szerez majd hírnevet és elismerést egy nagyszabású csata során úgy, ahogy azt nagybátyja, Ian és még számtalan rokona családja mindkét ágáról tette. Azon csodálkozott, hogyan tudta eddig elkerülni Victor a biztos halált. Ugyanakkor Peter elhatározta, hogy őt csak egy csatamech irányítófülkéjében érheti utol a halál.
Így képzelte el a jövőjét.
Ezt akarta.
És majdnem másképpen történt. Lesújtotta a tudat, hogy kis híján úgy végezte, mint édesanyja. Mindenáron harcos akart lenni, mert nagyon romantikusnak és felemelő érzésnek találta ezt a szerepet. Úgy vélte, ha bátyja és nővére nyomdokaiba lép, csakis úgy válhat hőssé, ha megvédi az Egyesült Nemzetközösséget.
Soha meg sem fordult a fejében, hogy egyszer majd meggyilkolják. Egy pillanatra felhagyott a számvetéssel, mert megjelent a lelki szemei előtt az a mosolygó diák, akinek az ösztöndíjat átadta. A lány ideges volt, vörös hajfürtjei az arcába lógtak, úgy hallgatta Petert, amint az felolvassa érdemeit az ötszáz jelenlévő előtt. Végül azonban legyőzte idegességét, s rövid beszédet tartott a hazafiasságról és jövőbeli álmairól. Ezután a tömeg megtapsolta a lányt, nemcsak azért, mert megnyerte az ösztöndíjat, hanem mert olyan nagyratörő tervei voltak.
Petert lenyűgözte a lány, és elöntötte a düh, ha arra gondolt, hogy ennek az ifjú hölgynek el kellett volna pusztulnia csak azért, mert valaki gyűlöli Petert és családját. Petert azt tekintette feladatának, hogy megvédje az Egyesült Nemzetközösséget, nem akart veszélyt okozni. Őrültségnek tartotta, hogy valaki meggyilkoljon egy ilyen lányt, csak mert Peter életére akar törni. Ugyanakkor biztos volt abban, hogy a Szabad Skye-i Tartalékos hadsereg előbb-utóbb újra támadásba lendül, és valószínűleg sikeresebben, mint ez alkalommal.
Ha így kell lennie, én készen állok rá. Peter bólintott a sötét szobában, és kikapcsolta a holovidot.
– Eljön az idő, amikor szemtől szembe kerülünk egymással – suttogta Peter az éjszakában –, és ha ez bekövetkezik, nem én fogom elsőként lehunyni a szemem.
17
Tharkad
Donegál kerület. Egyesült Nemzetközösség
3056. április 1.
Inkább hallgatok végig ezernyi ágyúdörgést, mint egy trombita indulót. Victor Davion nem tudta pontosan, hogy kinek a szavait idézi magában, vagy esetleg saját szüleménye ez a gondolat, de azt tudta, hogy ezzel a mondattal pontosan írta le érzéseit. És ha elég hatalma lett volna ahhoz, hogy véget vessen az ilyen parádés köszöntéseknek az Arkón Palotájának tróntermében a tharkadi triádon, boldogan élt volna a lehetőséggel. Lefogadom, hogy az az ember, akinek a tiszteletére ma itt megjelentem, ugyanilyen szívesen lemondana a trombitaharsogás okozta megtiszteltetésről.
A trombita hangja csak úgy rikoltott, krákogott és durrogott a teremben. Victor megigazította egyenruhája felső részét, arcába lógó szőke hajtincsét pedig koronája alá simította, végül előre lépett.
– Felség, Victor Ian Steiner-Davion, az Egyesült Nemzetközösség arkón hercege, az Egyesült Nemzetközösség haderejének legfelsőbb parancsnoka, Tharkad hercege, Új Avalon hercege, Donegál hercege, Landgrave von Bremen, Crucis Szektor elnöke, a Csillagliga első ura. – Újra megszólalt a trombitaszó, kitárultak Victor előtt az ajtók, és Victor díszlépésben elindult a Triád trónjához vezető vörös szőnyegen.
Szögletes járását sokan katonás fegyelmének tulajdonították, de valójában csak azért mozgott így, mert kissé ideges volt. Megmondtam a Főmarsallnak, hogy amikor felsorolja rangjaimat, ne említse a Csillagliga első urát. Nem érdekel, hogy ez része a ceremóniának. A Csillagliga már három évszázaddal ezelőtt összeomlott, és nem vagyok hajlandó elviselni ezt a nevetséges megszólítást.
Ahogy meneteit a vérvörös futószőnyegen, a Legfőbb Herceg lelassított, és elfojtotta mérgét. A katedrális mennyezete és vastag oszlopai olyan kort idéztek fel, amikor azt tartották, hogy az erő a kőben rejlik, az emberek pedig felvértezve és páncélba öltözve küzdöttek meg egymással. Abban a korban – gondolta Victor – pillanatok alatt legyőztek volna.
Most már más idők jártak, de annyira azért nem, hogy teljesen eltűnt volna az effajta harcmodor. Több mint kétezer év telt el azóta, hogy Nagy Károly Terrán uralkodott, és ezalatt az emberek elkezdték meghódítani a csillagokat. Ahogy a csatamezőből csatavilág lett, a fegyvereket is módosították. Már nem páncélzatban harcoltak az emberek, hanem a harmincegyedik század harcosához híven csatamecheket használtak.
Victor egy emelvény felé menetelt, amelyen két trón állt, és mindkettő mögött egy-egy csatamech magaslott. Bal oldalt egy Martalóc, egy kicsi, tömzsi csatamech állt. Két, rendkívül vékony karjára nagyméretű, robusztus fegyvereket erősítettek. Lábai hátrafelé görbültek, hengerformájú teste pedig előredőlt, s így a háborús gépezet egyszerre volt idegen és ijesztő. Feketére és aranyra festették az első Kathil Uhlanok-hoz híven, és emiatt kevésbé volt ijesztő, mivel az Uhlanok arról voltak ismertek, hogy megrögzötten hűségesen szolgálták az Egyesült Nemzetközösség Haderejét.
A másik mech, amely a Lyrán Nemzetközösség trónja mögött állt, jóval emberszabásúbb volt. Úgy festett, mint egy alázatos szolga, aki a teljesítendő parancsra vár. A Keresztes Galen Cox tulajdonában állt, Galen és Victor barátságának jelképeként állították a trón mögé. Eredetileg a Tizedik Lyrán Gárda színeinek megfelelően kékre és aranyra festették, de Galen engedélyt adott arra, hogy törzsét pirosra, lábait feketére, egyéb részeit pedig kékre fessék. Ezek voltak ugyanis a Kell Kopók zsoldos hadsereg színei. Victor tudta, hogy inkább a Szürke Halál Légió színeivel kellett volna befesteni a csatamechet, de az ő tiszteletükre rendezett ünnepség csupán egy napig fog tartani. Ezzel szemben a Kell Kopóknak sokkal többel tartozik.
Victor odaért az emelvényhez, egyetlen pillantást sem vetve azokra az emberekre, akik két oldalt a szőnyeg szélén sorakoztak. Néha azért biccentett a fejével, miközben végighaladt a vörös futószőnyegen. A merész színfoltokat azonban észrevette a tömegben, azzal az ifjú nemesi származású hölggyel együtt, akit szülei a szőnyeg széléhez taszigáltak. Ritkán történt meg – ha egyáltalán volt rá példa –, amikor hagyta magát rábeszélni, hogy egy ilyen hölggyel jelenjen meg valamilyen társadalmi eseményen. Nagy ritkán, amikor ez megtörtént, akkor is szívesebben társalgott volna egy holovideográfus tanonccal, mint egy ilyen nemesi származású nővel.
Victor, talán túlságosan megrögzött harcos vagy ahhoz, hogy jó nemes legyél.
Fellépdelt a márvány lépcsőkön, majd meghajolt először a Lyrán trón, majd az Egyesült Világokat képviselő trón előtt. Ha Katherine és Peter Tharkadon tartózkodnának, őket ültetnék ezekre a trónokra. Felért a lépcső tetejére, és megállt a legmagasabb trón előtt, melynek tetején a Napkitörés, és az Egyesült Nemzetközösség ökle volt látható.
A fő marsall – akiről Victor úgy vélte, hogy egy távoli unokatestvér lehetett – egyesével vagy kettesével felsorakoztatta a királyi udvar tagjait. Az idős ember mindegyikőjüket a nevén szólította, Victor pedig úgy mosolygott, mintha mindannyiukat felismerné. A legtöbben kis földbirtokot szerettek volna, esetleg támogatói voltak valamilyen területnek a mezőgazdaságtól a művészetekig vagy a konyhaművészetektől a tudományokig. Legtöbbjük nagyon ideges volt – kivéve egy-két beképzelt alakot –, és Victor szerette volna félbeszakítani a ceremóniát, hogy megállapíthassa, melyikük érdemli meg leginkább a Komsztár által felajánlott díjat.
Victor már ügyet sem vetett a bal oldalán vibráló lézeres berendezésre. Minden egyes bólintás, minden egyes díj átadása és minden egyes mosoly rögzítésre került egy olyan holográfon, amelyre később az emberek vagy nagyon büszkék voltak, vagy politikai versengések esetén megpróbálták elrejteni mások elől. Victor nem sajnálta ezektől az emberektől a jutalmat, hiszen tettek valamit a társadalmukért, még akkor is, ha cselekedetük kissé érthetetlennek, vagy hasznavehetetlennek tűnt Victor számára. Leginkább azt sajnálta, hogy az így eltöltött időt nem tudja a birodalmát fenyegető válság megoldására fordítani.
A kiosztott díjak egyikével legalább két legyet ütök egy csapásra. Victor mosolygott, mivel tudta, hogy a díj, melyet Grayson Halál Carlyle ezredes kap majd, még visszavághat Ryan Steiner hercegnek. Von Bulow kisnemes, akinek Glengarry bolygón volt birtoka, régóta hűséges támogatója volt Ryannek, és bár Glengarry jelentéktelen hely volt, arra úgy látszik mégiscsak megfelelt, hogy kitörjön ott egy lázadás, amely nagy zűröket okozhat az Isle of Skye-on. Az senkit nem érdekelt, hogy esetleg maga von Bulow kényszerítette az embereket arra, hogy lázadást szítsanak, hiszen úgyis csak az a lényeg, hogy az Isle of Skye-ból származó hírek az utóbbi időben mind kellemetlenségekről számoltak be.
A Szabad Skye-i Tartalék hadsereg újjászületése azonban aggasztotta Victort, főleg, hogy majdnem meggyilkolták öccsét. Curaitis azonban azt állította, hogy a Hírszerző Ügynökség szerint a bomba még nem volt az iskolában, amikor Peter ott tartózkodott. A terroristák csak később hatoltak be az épületbe, és szándékosan keltették azt a látszatot, hogy a tervük félresikerült valamilyen hiba folytán. De még így is nőtt az elégedetlenség Skye-on, ami Ryan malmára hajtotta a vizet.
Ryan ügyesen játszotta ki a kártyáit. Folyamatosan jöttek a hírek Solarisról, és Victor már alig várta, hogy Galen és Kai alaposan megleckéztesse Ryan harcosait. Curaitis elégedett volt azokkal a hírekkel, melyeket emberei Ryan irodájából szereztek, de tudta, nagyon hosszú időre van szükség ahhoz, hogy rájöjjenek, miben sántikál a herceg. Ryan titkos kódrendszer alapján tartotta fenn a kapcsolatot Skye-on tartózkodó embereivel, és ha Curaitis nem jön rá az előre megalkotott jelrendszer megfejtésére, nem fogja tudni leleplezni Ryant. De ennek ellenére is sikerült bizonyos információk birtokába jutniuk olyankor, amikor Ryan nem volt eléggé résen.
Richárd Steiner – aki Ryannek és Victornak egyaránt az unokatestvére volt – különös viselkedése egyre inkább kezdte bosszantani a Legfőbb Herceget. Richárd az ENFE tábornagya volt, akinek hatásköre a Skye Szektor katonai kerületére terjedt ki. Richárd állandóan mozgásban tartotta csapatait. A problémát az okozta, hogy az állandó mozgósítás miatt számos Skye-beli alakulat vesztegelt a Skye-on, holott Victor szerette volna őket a klán által elfoglalt területekre küldeni. Richárdot nem árt figyeltetni.
Mielőtt azonban elkezdődött volna a délutáni ceremónia, Curaitis rossz hírt közölt Victorral, amitől az még idegesebb lett. A Skye-i problémákat még meg lehet oldani egy jó tervvel. De füstbe menni látszott. Joshua Mariknak (aki Thomas Marik, a Szabad Világok Ligája vezetőjének egyetlen fia volt) újra romlásnak indult az egészsége. Kiújult a leukémiája, melyet azelőtt, mikor már szinte haldoklott, az Új Avalon-beli híres Tudományos Intézményben kezeltek. Ez persze már számtalanszor előfordult a Belső Szféra világain, de egyik áldozat sem volt egy ellenséges nemzet trónjának a várományosa.
Curaitis azon a véleményen volt, hogy Joshua nem éli túl a betegségét, és emiatt Victornak szembe kellett néznie azzal, hogy esetleg felbomlik az az egyezség, melyet még apja kötött, és amelynek keretében Joshua Új Avalonra érkezett. Joshua egészségét kínálták ugyanis cserébe azért, hogy a Szabad Világok Ligája hadászati eszközökkel látta el az
Egyesült Nemzetközösséget, ennek segítségével szembeszállhatnak a klánokkal. És mivel ezek a fegyverek és eszközök nélkülözhetetlenek voltak a klánok elleni háborúban, Hanse Davion nem engedhette meg, hogy Joshua meghaljon.
És ha a fiú mégis meghal, azt senki sem tudhatja meg. Hanse arra gondolt, hogy kell keresni valakit, aki Joshua alteregója lehetne. Ilyesmit már azelőtt is csináltak egyes uralkodók. Melissa Steiner-Davion például egyszer annak köszönhette életét, hogy hasonmását ölték meg helyette. Victor ezt megértette és elfogadta. Ha nekem is lenne egy hasonmásom, most nem lennék itt!
Amit azonban az apja eltervezett, elborzasztotta őt. Maximilian Liao, Kai nagypapája majdnem meghódította az Egyesült Világokat azzal, hogy Hanse Davion helyett egy hasonmást ültetett a trónra. Hanse pedig ugyanilyen módon akarta megtéveszteni Thomas Marikét, és Victor rádöbbent, milyen elszánt módon próbálta az apja megfékezni a klánokat. Le a kalappal, amiért volt mersze ahhoz, hogy ilyen fegyvereket is bevessen a háborúban.
Az egésznek az lett az eredménye, hogy az Egyesült Nemzetközösség területén már nem dúltak háborúk. Mivel Joshua időközben megbetegedett, Thomas meg tudta akadályozni, hogy Sun-Tzu és Isis Marik összeházasodjanak. így pedig Sun-Tzu nem fog nyíltan Thomas ellen fordulni, mivel nem örökli meg a feleségén keresztül mindazt, amit erővel képtelen lenne megkaparintani. Ha pedig Joshua meghalna, Thomasnak el kellene fogadnia Sun-Tzu-t, s így Sun-Tzu nagyobb hatalomra tenne szert, mint amiről Victor valaha is álmodott.
Kérlek, Uram, add, hogy Joshua meggyógyuljon.
Victor elmosolyodott, ahogy meghallotta annak az egyetlen embernek a nevét, akivel szívesen találkozott aznap délután.
– Grayson Halál Carlyle ezredes!
A herceg fintorgott, amikor meghallotta, hogy a férfi rosszul ejtette a katonai vezető középső nevét. Carlyle azonban ügyet sem vetett eme aprócska hibára, és előrelépett. Határozott léptekkel felment az emelvényre – ahogy az egy határozott, bátor katonához illik –, és mélyen meghajolt. Látszott rajta, hogy nem olyan talpnyaló, mint a legtöbb felsorakozott vendég.
Victor néhány lépést tett lefelé a lépcsőn, és megállt a férfival szemben.
– Carlyle ezredes, örülök, hogy végre találkoztunk.
– Én is örvendek, Felség.
Victor megmozgatta szűk gallérját, hogy tudassa Carlyle-lel, mennyire nincs ínyére az elegancia, majd felnézett, hogy egyszerre lássa valamennyi jelenlévőt.
– Az évek során nagyszerűen szolgálta az Egyesült Nemzetközösséget, ezredes úr. Valóban sok mindent tett. De enélkül is beírta magát a történelemkönyvbe, hiszen a Szürke Halál Légió fedezte fel a helm-i számítógépes bázist. Az Egyesült Nemzetközösség hálás a magához hasonló parancsnokoknak.
A főmarsall szigorú tekintettel meredt mindkettejükre, majd türelmetlenül intett egy drága öltönyt viselő szolgának, aki a kezében egy nehéz, széles kardot tartott. A herceg átvette a férfitól a kardot, majd Carlyle-re nézett, és összevonta szemöldökét.
– Bár én nem helyeslem, de a ceremónia regulái megkívánják, hogy letérdeljen, és tegye a kezét eme kard markolatára.
A katona habozott, majd bólintott. Bár Victor látta, hogy semmivel sem rajong jobban a ceremóniáért, mint ő maga, Carlyle nagyon tiszteletteljes módon borult térdre. Kezét a markolatra helyezte, majd együtt az emelvény legalsó fokára helyezték a kard hegyét.
– Ezennel kihirdetem az Egyesült Nemzetközösség valamennyi világán, valamint a klánok és ellenségeink köreiben is, hogy én, Victor Steiner-Davion herceg ezennel elismerem, hogy Grayson Halál Carlyle a Steiner és Davion uralkodóház alázatos és hűséges szolgája. Ezennel kinevezlek az Egyesült Nemzetközösség bárójának. Neked és örököseidnek ajándékozom a Glengarry birtokot az Isle of Skye-on.
Victor észrevette, hogy Carlyle mosolyogni kezd, és erre ő is elmosolyodott.
– Megérdemled, Carlyle – suttogta Victor, anélkül, hogy kinyitotta volna a száját –, és mindannyiunk érdekében remélem, meg is tudod majd tartani.
Carlyle lángoló tekintettel nézett fel rá.
Ezt a választ vártam.
– Kérlek, Glengarry báró, ismételd utánam: Az itt jelenlévő tanúk előtt én, Grayson Halál Carlyle, Glengarry bárója kijelentem, hogy téged, Victor Ian Steiner-Daviont, az Egyesült Nemzetközösség arkón-hercegét egyszer s mindenkorra uramként ismerlek el. Mostantól Glengarry birtokomért cserébe a te alattvalód vagyok.
Carlyle a hűségi fogadalmat Victor után mondta, és végül arra is megesküdött – Victort ismételve hogy akár saját élete árán is védelmezi az Egyesült Nemzetközösséget. Sem Victor, sem Carlyle nem becsülte alá ennek az eskünek a jelentőségét, mivel Glengarry nemcsak egy darázsfészek közelében helyezkedett el, de akár a Drakónis Szövetség célpontjává is válhatott, ha esetleg felbomlik a Drakónis Szövetség és az Egyesült Nemzetközösség közti fegyverszüneti megállapodás. Az a tény pedig, hogy Carlyle megkapta az egész bolygót, még inkább kiélezte a helyzetet, mivel a Szürke Halál Légió azelőtt feudális viszonyban állt a Drakónis Szövetséggel.
– Én, Victor Steiner-Davion, ezennel elfogadlak téged, Grayson Carlyle-t, Glengarry báróját, hűbéresemnek. Szívvel-lélekkel támogatni és segíteni foglak, amíg csak eme fegyver, a Hatalom Kardja engem szolgál. – Victor átnyújtotta a kardot Carlyle-nek, majd kezet rázott vele. Mielőtt elengedték volna egymás kezét, Victor így szólt Carlyle-hez:
– Állj fel, Carlyle, Glengarry kisnemese, és mutass példát az Egyesült Nemzetközösség valamennyi lakosának önzetlen szolgálatoddal és hazaszereteteddel.
Zürich
Sarna Szektor, Egyesült Nemzetközösség
– Ezt nem akarom megtenni, Rick. – Deirdre a Rick mögött álló holovíziós stábra és a drótnélküli mikrofont szorongató riporterre nézett. – Hsing még mindig életveszélyben van, úgyhogy nincs most arra időm, hogy ezekkel az emberekkel cseverésszek.
Bradford zavarba jött.
– Deirdre, én nem kényszerítelek, de itt az alkalom, hogy némi népszerűségre tegyél szert. Mindketten tudjuk, hogy nem segíthetünk olyan embereknek, akik nem is tudnak a létezésünkről. És azt is nagyon jól tudod, hogy valaki talán majd lecsap erre a történetre, és akkor az egész Egyesült Nemzetközösségben megismernek bennünket, így pedig több adományra tehetünk szert. Nem akarlak kényszeríteni erre az interjúra, de szerintem a hasznunkra válhatna.
– De én tényleg nem akarok most nyilatkozni. – Deirdre csak nehezen látta be, hogy Ricknek igaza van. – Jó, néhány kérdésre válaszolok. És csak ezzel az esettel kapcsolatban, rendben?
Bradford bólintott.
– A riportert Tod Chandlernek hívják, és megmondtam neki, hogy csakis erről az esetről kérdezhet téged. – Intett Chandlernek, hogy jöjjön közelebb a kamerással együtt. – Mr. Chandler, ő Dr. Lear.
– Tod Chandler, 47-es csatorna. – A nagydarab ember barátságosan mosolygott, azonban Deirdre látta, mi minden forog a sötét szemek mögött, és kezdte kényelmetlenül érezni magát. – Tudom, hogy nem szívesen szerepel a képernyőn, és ezt tiszteletben tartom. Komolyan. Csak néhány dolgot szeretnénk megtudni, hogy Zürichen kívül is műsorra tűzhessük a történetet. Ez magának is jó lesz, és nekünk is.
– Csak erről az esetről kérdezhetnek, rendben?
Chandler bólintott.
– Természetesen. Először szeretnénk hallani az ön nézőpontjából az esetet. Gondolom, nem okoz majd problémát önnek, hogy spontán válaszokat adjon.
Deirdre olyan rosszallóan nézett a férfira, hogy a kamera mögött álló ember is elmosolyodott.
– Nézőpontból?
– Igen.
– Megműtöttünk egy embert, akit megtámadtak a terroristák. Ez nem nézőpont.
– De igen, szerintünk az, doktornő. – Chandler kinyújtotta a karját, és enyhén megszorította Deirdre bicepszét. – Ugye nem használ súlyzót?
– Súlyzót? Nem. Van egy három éves fiam, és a munkám mellett meg tudom őrizni a kondíciómat.
Chandler úgy vonta össze a szemöldökeit, mintha azok bolyhos hernyók lennének, amik a férfi orra felé igyekeznek.
– Rendben, akkor beszéljünk a kung-fu-ról. Azt Alyinán tanulta a klánoktól?
– Azt aikido-nak hívják, és nem, nem a klánoktól tanultam. – Deirdre összefonta a karját. – Egyébként Alyinának semmi köze ehhez az esethez.
– Ez csupán nézőpont kérdése, doktornő. – Chandler elmosolyodott. – Szóval ezt az aikido nevű dolgot használta fel arra, hogy távol tartsa magától a klánokat, igaz?
Deirdre felkapta a fejét.
– Mr. Chandler, mielőtt újra a nézőpontra hivatkozna, hadd mondjak valamit. Én orvos vagyok. Mindent a páciensem érdekében tettem, aki majdnem meghalt, mert néhány huligán kölyöknek fegyver került a kezébe, és találtak egy jó célpontot. Ami megtörtént, annak nem szabadott volna megtörténnie, és örülök, hogy senki sem halt meg. Ez minden, amit el akarok mondani, és ezt fogja közölni a műsorában.
Chandler egy pillanatra felnevetett.
– Azt hiszem, nem értett meg, doktornő...
– Nagyon is megértettem, Mr. Chandler. Ön azt akarja, hogy ezt a történetet megismerjék ennek az isten háta mögötti helynek a határain kívül. Két választása van: vagy azt a történetet teszi közzé, amit egy másodperccel ezelőtt vázoltam fel önnek, vagy pedig a hozzájárulásom nélkül adja le a műsorát, de ha akár csak utal is az ön által oly sokat emlegetett nézőpontra, esküszöm, hogy beperelem. – Deirdre vállat vont. – Önnek sokkal nagyobb szüksége van rám, mint nekem önre, úgyhogy ön dönt.
Chandler nagyot nyelt.
– Ön kemény asszony.
– Nem, csupán elszántan végzem a munkámat és szolgálom a betegeimet. – Deirdre széttárta karját, és megrázta csuklóját. – Ez csupán az ön nézőpontja, Mr. Chandler. Akkor kezdhetjük?
18
Solaris City, Solaris VII
Tamarind Szektor, Egyesült Nemzetközösség
3056. április 7.
Jóllehet Kai mélyen és tiszteletteljesen meghajolt bácsikája előtt, mégsem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy nagy veszély közeledik. Már várható volt, hogy Tormano meghívja Kai-t ebédelni. A meghívást egy küldönc továbbította Kai-nak. Az ebédmeghívással együtt Kai egy borítékot is kézhez kapott, melyben Nancy mondott köszönetet a valhallai látogatásért.
Kai üzent Tormanonak a küldönccel, hogy elfogadja a meghívást, majd letusolt, és átöltözködött. Tisztában volt azzal, hogy Tormano elvárja tőle a Kapellán egyenruha viselését, amely Kai öltözékénél hagyományhűbb. Általában Tormano ízlésének megfelelő ruhát viselt, valahányszor bácsikájával találkozott. Ahányszor pedig édesanyját ment meglátogatni Szent ívesbe, akkor is úgy öltözködött, hogy édesanyja elégedett legyen vele. Kai szinte ösztönösen ragaszkodott a családi hagyományokhoz.
Ezúttal azonban kivételt tett. Zöld nadrágot és vajszínű Kapellán selyemből készült inget öltött, amelyben úgy nézett ki, mintha üzleti útra készülne Új Avalonra vagy Tharkadra. Nyakába fekete nyakkendőt kötött, melyre a Szent íves Paktum jelképét – egy lófejet – hímeztek. Kai előre sejtette, miről esik majd szó az ebéd során, úgyhogy láttatni akarta, bár hű marad Kapellán származásához, ugyanakkor nem fordít hátat Egyesült Nemzetközösségbeli mivoltának sem.
Tormano egy pillanatra habozni látszott, amiből Kai tudta, helyesen számította ki bácsikája szándékait. De persze minderre nem azért jött rá, mintha telepatikus vagy jövőbelátó képességekkel rendelkezett volna, hanem mert egész sor jel mutatott arra, mi is fog történni. Nyilvánvaló volt, hogy Tormano egyre elszántabban keres egy olyan embert, aki a Sun-Tzu elleni harcához kellő erőt sugároz, és Kai volt az egyetlen ilyen személy a közelében. Tormano elszántságát bizonyította, hogy mindenáron ott akarta látni Wu menyasszonyát is a fogadáson, és még Ryan herceget is meghívta.
– Köszönöm, bácsikám, hogy meghívtál ebédre. – Kai a teakfából készült asztal túloldalán kihúzta a széket, és helyet foglalt. – És hadd köszönjem meg még egyszer, hogy megrendezted a múltkori fogadást. Nagyon jól éreztem magamat, és sok érdekeset tudtam meg másoktól.
Tormano könnyedén elmosolyodott.
– Örömömre szolgált, Kai. Tudod, hogy nagyon kedvellek, és igazán nem tartozol hálával. Mindannyian büszkék vagyunk rád.
Tormano udvarias beszéde jól illett a terembe. A helyiségben a Kapellán Konföderációból származó kincsek sorakoztak, amelyek közül sokat azok a gazdag Kapellánok adományoztak, akik most Sarna Szektoron élnek. A sarokban egy életnagyságú, bronzból készült tigris állt, amint éppen a mancsait nyalogatta, s ez a szobor Kai-nak nagyon tetszett. Körös-körül pedig még értékesebb, kézi hímzésű selyem palástok díszítették. A falakon mitikus és legendás harcosokat ábrázoló festmények lógtak, melyek mind ugyanannak a művésznek a kezét dicsérték, de Kai észrevett egy teljesen új, harcost ábrázoló képet is a falon.
Mikor Kai megpillantotta az új művet, Tormano bólintott.
– Az a darab egy magángyűjteményből származik. Négy másik darabja is van a sorozatnak, melyből három az édesanyádnál van. Már csak egy hiányzik, és teljes lesz a gyűjtemény.
– Bízom benne, elég szerencsés leszel ahhoz, hogy megtaláld az utolsó darabot is – mondta Kai, bár jól tudta, hogy Tormano nem a szerencséjének köszönhette sikereit. Az új festmény előzőleg a siani Kulturális Minisztérium birtokában volt. Egy évvel korábban azonban néhány ügyes tolvaj ellopta jónéhány másik darabbal együtt. Kai nem tartotta kizártnak, hogy Tormano fizette le a tolvajokat, bár tudta, hogy bácsikája ennél azért agyafúrtabb. Mindenesetre valószínűleg ösztönzésként hatott a tolvajok számára az a tény, hogy Tormano sok pénzt fizetett olyan kincsekért, melyek a jelenlegi siani birodalomból származnak.
– Én is sok szerencsét kívánok neked. – Tormano egymáshoz illesztette ujjait. – Arról a kihívásról beszélnek az emberek, amely a fogadáson született. Zavarba hoztad Ryan Steiner herceget, és még jobban zavarba hozod, amikor te és Cox legyőzitek az ő harcosait. Victor herceg pedig nagyon boldog lesz.
– Örülök, ha a hercegnek lesz rá ideje, hogy figyelemmel kísérje a harcaimat. És ha még boldog is lesz, az engem is boldoggá tesz. – Kai rosszat sejtve hátradőlt a székében, tudta, hogy kihallgatása még csak ezután következik. – Én csupán egy hétköznapi gladiátor vagyok, és nem érdemlem meg, hogy a herceg figyelmet szenteljen rám.
– A legkevésbé sem vagy hétköznapi, Kai, senki sem hasonlítható hozzád. – Tormano egymáshoz illesztette mutatóujjait. – Szándékosan figyelmen kívül hagyod a hatást, melyet az emberekre gyakorolsz. Elég hatalmas vagy ahhoz, hogy óriási, bolygók közti szervezetek ugráljanak úgy, ahogy te fütyülsz. Emberek millióinak vagy a példaképe, a bálványa. Olyan világban élsz, ahol nagy szükség van ilyen hősökre.
– Én csupán olyan gépeket irányítok, melyek más gépeket győznek le. Apám is ugyanezt tette.
Tormano elmosolyodott, és Kai érezte, hogy szorul a hurok.
– Apádhoz hasonlóan te is sokkal több vagy, mint aminek kinézel. Ő Hanse Davion bizalmasa és segédje volt. Apád olyan tetteket hajtott végre a Kapellánoknál, melyek hatására nagyobb változások következtek be a Belső Szférában, mint a Csillagliga összeomlása óta valaha.
– Bácsikám, te elfeledkezel a klánokról.
– Egyáltalán nem. Jól emlékszem rájuk. – Tormano előredőlt. – Emlékszem rá, hogy megállítottad őket Twycrossnál. Tudom, hogy megfutamodtak előled Alyinán. A Komsztár legyőzte a klánokat Tukayyidnál, te viszont legyőzted a Komsztárt Alyinán. Te egyes-egyedül le tudtad győzni a világegyetem leghatalmasabb erőit. Jogosan lettél apád örököse.
Tormano ártatlanul széttárta karját.
– Magadban hordozod anyád és apád érdemeit is. Egyesülnek benned céljaik és hagyatékuk. Maximilian Liao legidősebb fiának vagy a legidősebb fia. Anyád a Kapellán trón várományosa, és apád mindent megtett annak érdekében, hogy a Kapellán Konföderációt kibékítse az Egyesült Nemzetközösséggel. Rajtad keresztül mindkét erőfeszítését siker koronázza majd.
– Rengeteg ember van, Kai, akik bármit megadnának azért, hogy egy önfeláldozó, tehetséges vezetőt állíthassanak nemzetük élére. És ezek az emberek most amiatt bánkódnak, mert Romano mindent megtett, hogy elpusztítsa a Kapellán Konföderációt. Sun-Tzu a szemük láttára ajánlja fel a Kapellán trónt nászajándékként a Szabad Világok Ligájának. Bármilyen őrült volt is Maximilian Liao, még ő sem menne bele ilyen árulásba. Ezzel elárulná azt a népet, melyet Sun-Tzu olyan odaadással vezet.
Kai megfontolta a hallottakat, nem tudta, mint mondjon, amíg meg nem látta a fényes asztalon bácsikája visszatetsző tükörképét.
– Semmit sem tehetek ez ellen, bácsikám.
– Dehogynem, Kai. Többet tehetsz, mint bárki más, éspedig azért, ami vagy: te vagy a Solarisi Bajnok. Ha a háború után Szent Ives-en telepedtél volna le anélkül, hogy bárki is tudta volna, ki vagy, akkor most tényleg nem tudnád valóra váltani milliárdok álmait.
– Azt hiszem, „a milliárdok álmai”, amiről beszélsz, csupán a te álmaid.
Tormano felemelte a fejét.
– Te ártani akarsz nekem, Kai.
Kai egyre mérgesebb lett Tormano érdes hangja hallatán. Úgy döntött, hogy ezúttal nem fojtja magába mérgét.
– Te akarsz ártani, bácsikám. – Kai felállt, és lenézett anyja testvérére. – Vagy talán azt hiszed, hogy nem tudom, mit tettél a Szabad Kapella mozgalommal? Nagyon is jól tudom, főleg itt, ebben a cikornyás szobában. Az elmúlt huszonhat évben reményekkel éltetted a száműzötteket és menekülteket. Negyed évszázadon keresztül játszottad a rövid pórázon tartott vicsorgó kutya szerepét. Hanse Davion téged használt fel arra, hogy Romanot az őrületbe kergesse. Mivel már mindketten meghaltak, és fölötted is eljártak az évek, úgy döntöttél, hogy most cselekszel.
– Azt akarod, hogy a helyettesed legyek; hogy háborúba kergessem az embereket. Meg azt, hogy pénzt csikarjak ki belőlük, hogy még több fegyvert vehess, és egy nap bekebelezhesd az egész Kapellán Konföderációt. Azt akarod, hogy csupán a zászlód legyek, ami előtt térdre borulnak az emberek. De ezt nem fogom megadni neked.
Tormano arca elkomorodott.
– Elfelejtetted, mennyi jót tettem Sarna Szektor lakosainak?
– Nem, bácsikám, nem felejtettem el. – Kai a fejét rázta. – Iskolákat és kórházakat támogattál. Neked köszönhetően emberek milliói, akik a Kapellán Konföderációból menekültek el, találkozhattak családjaikkal és barátaikkal Sarna Szektoron. Sikeresen telepítettél vissza kihalt állatokat őshazájukban. Mindenki elismeri az érdemeidet. Csupán arról van szó, hogy nem ezeket az intézkedéseket tartod a legfontosabbnak.
– Amikor Victor megvonta tőled a támogatást, mit gondolsz, miért kezdte el a Kenotáfion Alapítvány támogatni azokat a terveidet, amelyekkel pénz hiányában fel kellett hagynod? Csak nem hitted azt, hogy azért, mert Szabad Kapellát támogattam? Azért támogattam a humanitárius céljaidat, mert azokat kezdted először hanyagolni. Soha egy lyukas garast sem adtam azért, hogy fegyvert vásárolhass, vagy hogy a propagandádat támogassam, mivel abban nem fogok melléd állni, hogy legyőzd a Kapellán Konföderációt.
Tormano lassan felállt, és egyenesen Kai szemébe nézett.
– Te meghazudtolod önmagad, Kai. Azért jöttél ide Solarisra, hogy bebizonyítsd, te vagy a leghatalmasabb mech-harcos, mert tudod, mennyi erőt ad ez neked.
– Ez nem igaz. A politikai hatalom nem érdekel. – Kai a szürke, Solaris Cityre nyíló ablakra bökött. – Az apám iránt érzett tisztelet vezérelt ide engem, semmi más. Gyűlölöm a politikát! Nincs hozzá tehetségem, és nem bírom elviselni!
– Soha nem gondoltam, hogy egyszer majd álszentnek nevezem az unokaöcsémet. Pedig igenis álszent vagy. – Tormano szomorúan megrázta a fejét. – Éppen annyi közöd van a politikához, mint nekem.
– Egyáltalán nem!
– De igen, Kai. A Kenotáfion Alapítvány valóban humanitárius célokat szolgál, anélkül, hogy mindenfelé szétkürtölné a nevedet. Ez igazán önzetlen dolog, és valóban semmi köze nincs a politikához. De görcsösen ragaszkodsz ahhoz, hogy ez az egyetlen célod. – Tormano Kai mellkasára bökött. – Valójában épp olyan ügyesen manipulálod a többi csapattulajdonost, ahogy egy csavaros eszű politikus is tenné. Kénytelenek azt tenni, amit te is teszel. Csapdát állítasz nekik, úgyhogy nincs választási lehetőségük. Ugyanilyen csapdákat állítasz a harcosaidnak a szerződéseikben, és ezzel arra kényszeríted a többi csapattulajdonost, hogy változtassanak a saját szabályaikon. Kedves unokaöcsém, nagyon is beleavatkoztál a nemzetközi politikába azzal, hogy megszégyenítetted Ryan herceget.
– Tévedsz.
– Valóban? Ezt már korábban is megtetted: Victor hercegnek dedikáltál bizonyos harcokat; meghívtad Omi Kuritát, hogy legyen jelen, amikor megvéded a bajnoki címedet. Azzal pedig, hogy Ryant megszégyenítetted, csupán még magasabbra tűzted a névjegyed a politikusok palettáján. Egyesek azt beszélik, hogy a Komsztár a te utasításodra engedi meg néhány klánharcosnak, hogy Solarisra látogassanak. Megint egyezkedtél a Komsztárral és a klánokkal.
– Nem. – Kai-nak remegett az orrlyuka, ökle pedig összeszorult, miközben Tormano beszélt. Reflexszerűen tagadott mindent, pedig a lelke mélyén fájdalmas kérdések merültek fel. Önmagam is becsaptam saját céljaimmal kapcsolatban? Valóban manipuláltam a többi tulajdonost, hogy az én elgondolásom szerint cselekedjenek, és tényleg nem adtam nekik választási lehetőséget. De ez politika? Nem!
– Én csupán egy harcos vagyok! – Kai remélte, hogy Tormano nem hallja majd olyan üresnek a szavait, mint amilyennek ő maga hallotta őket.
Tormano felkacagott.
– Altasd csak magad, ha az boldoggá tesz. Én viszont tudom, mit beszélek. Amikor anyád szoptatott, a tej, amit ittál, már politika ízű volt. Apád pedig megmutatta, hogyan kell másokat becsapni, amikor megleckéztette Hanse Davion ellenségeit. A politika úgy áthevítette a gyerekkorodat, mint forró nap a sivatagi homokot. Csatlakozz hozzám! Legyél az örökösöm, és akkor egy nap majd felszabadíthatod Kapellát azoktól az őrültektől, akik jelenleg uralják. A politika éltet téged, erőt ad neked és értelmet ad énednek. Ha már nem menekülhetsz előle, inkább használd fel nemes célokra.
– Nem! – Kai jobb öklével belecsapott bal tenyerébe. – Sok mindent megtanultam szüleimtől, de ezek közül a legfontosabb az volt, hogy soha ne öljek, és te most arra kérsz, hogy legyek gyilkos.
– Hogy én arra kérek egy solarisi harcost, hogy gyilkoljon?! – kiáltotta Tormano. – Ennyire azért nem vagyok őrült!
– Nem, csak elvakult. – Kai-nak kissé enyhült a haragja, és így szólt Tormanohoz:
– Nézz csak végig eddigi életemen, bácsikám: rengeteg győzelmem van, számos nyereményem, és még csak egyetlen embert öltem meg. Az pedig akkor történt, amikor a Gyárban az ellenfelem felborult és a falnak csapódott. Számos alkalommal előfordult már, hogy nem adtam meg a kegyelemdöfést egy leterített ellenfélnek. Senkinek nem akarom a halálát. Katonaként éppen elég közel kerültem a halálhoz, úgyhogy ha csak tehetem, elkerülöm azt.
– A halál az halál. Akár Solarison, akár a Kapellán Konföderáció felszabadításakor; a halál mindig ugyanazt jelenti.
– Tévedsz, bácsikám, nagyon is tévedsz – mondta csöndesen Kai, bár felettébb megdöbbentette Tormano hozzáállása. – Itt Solarison a halál csupán egy választási lehetőség. Az ügyvédek meg tudják indokolni, miért nincs egy másik csapatnak vagy egy harcos családjának joga ahhoz, hogy bepereljen, ha megölök valakit egy harc során. Ezt ugyanis Kockázatvállalásnak hívják. Ami az utcán gyilkosságnak látszik, az az arénában elfogadható, ugyanis mindenki, aki oda belép, vállalja saját tetteiért a következményeket. Ez azonban a külvilágban nem igaz. Ha elfoglaljuk a Kapellán Konföderáció maradványait, azzal emberek milliárdjait öljük meg. Egész bolygók pusztulhatnak el. Miért? Mert egy ember meg van győződve arról, hogy nála senki sem tudhatja jobban, hogyan kell irányítani egy népet? Te talán fel tudsz vállalni egy ekkora felelősséget, de én nem.
– Pedig muszáj vállalnod a felelősséget, Kai. Ez kötelességed!
– Nem. Az én kötelességem az, hogy megakadályozzam egy ilyen katasztrófa bekövetkezését. – Kai hangja fenyegető suttogásba ívelt át. – Én nem politikus vagyok, hanem harcos. Felhívtad a figyelmemet a kötelességemre, úgyhogy most teljesítem azt.
Kai felállt, és tett egy lépést az ajtó felé.
– Ezután is támogatni fogom humanitárius tevékenységedet, bácsikám, és a nyugdíjadat is fizetni fogom, ha Victor úgy dönt, hogy ezt az Egyesült Nemzetközösség a továbbiakban már nem tudja vállalni. Erre a szavamat adom, mint az unokaöcséd, és mint egy mech-harcos. Áll az alku, ahogy a klánok mondanák. Te csak folytasd a torzsalkodást. Kergesd Sun-Tzu-t hamis illúziókba. Szállj szembe kémhálózatod segítségével a Zhanzheng de guang-gal. Éltesd az olyan embereket, akik szintén hisznek álmaidban. Tégy, amit akarsz de kerüld el a háborút, és akkor nem állok az utadba.
Tormano szeme sötét résnyire szűkült.
– És ha ellened szegülök?
– Azért vagyok Solaris Bajnoka, mert legyőzöm ellenfeleimet. – Kai kurtán biccentett Tormanonak. – Szeretnél az ellenfelem lenni?
Tharkad
Donegal kerület. Egyesült Nemzetközösség
– Biztos benne, hogy ők a Tizedik Skye-i Kommandósok? – Victor a holográf képernyőre meredt, mely a kör alakú asztal fölött lebegett.
Alex Mallory, a Hírszerző Ügynökség titkára bólintott.
– A csapat elhagyta táborhelyét, és úgy hírlik, hogy hadgyakorlaton vesznek részt. A marsall irodája tagadja, hogy tudna bármilyen hadgyakorlatról, de a Komsztár kommunikációs hálózatától megtudtuk, hogy Richárd herceg kapcsolatban áll azzal az űrugróval, amely április elsején bukkant fel a kommandósokkal a fedélzetén a Glengarry rendszerben.
– Sejtettem, hogy Ryan előbb-utóbb Glengarry ellen fordul, de azt nem, hogy ilyen gyorsan.
Mallory cseppet sem látszott fiatalabbnak koránál. Székében hátradőlve puszta látványával emlékeztette Victort arra, hogy az a férfi, aki huszonöt éven keresztül volt az apja tanácsadója, egyszer szörnyű kínokat élt át Sianon.
– Nem vagyok biztos abban, hogy akár Ryan, akár Richárd Steiner felhatalmazta volna őt erre a cselekedetre. Úgy tűnik, von Bulow báró maga döntött úgy, hogy elindítja a támadást, mégpedig a célból, hogy megszerezze Glengarry tulajdonjogát. Richárd Steiner bátorítja Bulow-t, bár ő maga semmit nem tesz. A Skye-on állomásozó csapatok többsége viszont valószínűleg helyeselné a támadást, és nem szegülne ellene.
– Aznap adományoztam Glengarry-t a Szürke Halál Légiónak, amikor azok az űrjárók megjelentek a rendszerben. A kommandósok biztos ugyanazon a napon ugrottak a rendszerbe.
Curaitis, aki a másik két férfi között ült, bólintott.
– A bárót előre értesítették a díjátadásról.
– Mennyivel korábban?
– Huszonnégy órával korábban.
Victor elmosolyodott.
– Rendben. Eszerint az akció felettébb sietős volt. Mivel Glengarry nagyon eldugott világ, a kommandósoknak gondjaik lesznek az utánpótlással. A Szürke Halál Légió pedig harc nélkül nem fogja feladni a világot.
– De hiszen csak a Légió fele van a bolygón, uram.
– Tudom, Curaitis, de a másik fele is idejében odasiet majd.
Alex a fejét rázta.
– Az viszont nem biztos, hogy elég lesz a Szürke Halál Légiónak arra, hogy megnyerjék a harcot. Ennél jobban azonban nem tudjuk őket támogatni. Nincsenek hűséges csapataink Skye-on, és ha nagyobb haderőt küldünk oda, azzal alapot adunk a Davion elleni lázadásoknak. Ezzel pedig megint csak Ryan kezére játszunk.
– Ez tökéletesen igaz, de azért tudunk tenni valamit. – Victor előredőlt, és számolni kezdett az ujjain. – Először is újra rangsoroljuk a töltőállomásokat úgy, hogy először kereskedelmi hajókat szolgáljanak ki, s csak azután az én katonai szállítmányaimat, és végül Richárd hajóit. Azt akarom, hogy azokon a bolygókon, ahol a legforróbb a helyzet, nyissuk ki a stratégiai fontosságú élelmiszerüzleteinket és az üzemanyag-raktárokat. Szállítsanak azokba a világokba olcsó élelmiszert és üzemanyagot. Híreszteljék el, hogy az Egyesült Világokban szokatlanul nagy a terményhozam és a felesleget segítségképpen szétküldjük a Lyrán világokba. Tudassák mindenkivel, hogy anyám halálának évfordulója alkalmából mindenki fizetett szabadságra mehet.
Alex Mallory megdöbbent.
– Uram, ez a bőkezűség nagyon sokba fog kerülni.
– Többe, mint a Skye elvesztése?
– Nem, de a cégek kártérítést fognak követelni az olcsó élelmiszer és üzemanyag okozta veszteségért.
– Nem probléma, meg is fogják kapni a kártérítést. Azért van szükség erre a nagyszabású adakozásra, mert az ott tartózkodó zsoldosokat is le akarom telepíteni. Azt akarom, hogy közvetlen befolyásom alatt legyenek. Tudom, tudom, nem bízhatom meg mindannyiukban, úgyhogy némelyik katona azt a megbízatást kapja majd, hogy Mikulásosdit játsszon saját világukban. Különböző juttatásokat kapnak majd. Az egység többi része pedig békefenntartó lesz, és szemmel tartják Richárd egységeit is. Ha el tudjuk érni, hogy a konfliktus ne terjedjen ki más világokra, le tudjuk verni a lázongást, még mielőtt túl sokan halnak meg.
Alex egyetértően bólintott.
– Az ön apja is ugyanígy tervezte volna el az akciót. Beszél majd Carlyle-lel?
– Hogy beszélhetnék vele? Olyasmit kellene ígérnem neki, amit nem tudnék teljesíteni. Azt akarom, hogy Carlyle nevében béreljen fel két ezredet az Északi Szél Felföldön, mint Glengarry bárója. Ha kizárólag saját embereivel akarja megvédeni a világot, az lehet, hogy nem lesz elég. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük Skye-t, saját Egyesült Nemzetközösség-beli csapatainkkal azonban nem avatkozhatunk közbe. Mindenesetre a glengarry-i kisnemes erősítést fog majd kérni, amellyel segít Carlyle-nek a védelem megszervezésében, és abban is, hogy ne keverje bele az én nevemet a dologba.
– Értem, uram. – Alex bizonytalannak tűnt. – Még valami?
– Még két dolog. Először is nyomást kell gyakorolnunk a Komsztárra, hogy azokat az átkozott elementálokat elengedjék Kai címvédő harcára. Úgy kell odautazniuk, hogy nagy ívben elkerüljék a Skye szektort, mert ha Ryan megtudja, hogy keresztülmentek az ő területén, beköszönt a pokol.
– Egyetértek. Intézkedni fogok. És mi a másik dolog?
Victornak széles mosoly ült ki az arcára.
– Beszéljen Kai embereivel. Járuljanak hozzá, hogy közvetíthessük Kai és Galen harcát Ryan harcosaival. Hadd lássa mindenki Skye-on Ryan megalázottságát.
Curaitis hunyorgott.
– És mi van akkor, ha Kai és Galen veszítenek?
– Ennek csupán annyi az esélye, mint annak, hogy Ryan különválassza az Isle of Skye-t az Egyesült Nemzetközösségtől. – Majd Victor olyan halkan folytatta, hogy a másik két férfi alig hallotta szavait. – De ha csupán szerencséről van szó, akkor reméljük, nem hagy cserben a szerencsénk.
Solaris City, Solaris VII.
Tamarind Szektor, Egyesült Nemzetközösség
Tormano fintorgott, és még akkor sem sikerült elmosolyognia, amikor meglátta a vidám Nancy Lee-t. Még mindig nagyon fel volt dúlva Kai-jal történt, kudarcba fulladt találkozója után.
– Mi van, Nancy?
A lány átnyújtott Tormanonak egy holodisket, melyet a férfi behelyezett az asztala sarkán álló lejátszó készülékbe. Nancy bekapcsolta a lejátszót, és széles mosollyal örvendeztette meg Tormanot.
– Megtaláltam Deirdre Lear–t.
Lear? Tormano bólintott, és eszébe jutott, kit is takart a név.
– Lear Zürichen van, ugye?
– Igen. Egy kórházban dolgozik.
– És a férje? Valami Dudley vagy micsoda.
Nancy a fejét rázta.
– David. – Nancy megnyomott egy gombot a lejátszón, és a képernyő kiviláglott. – De ő nem a férje, hanem a fia.
Tormanonak majd kiugrott a szíve, amikor meglátta a gyermekét magához ölelő anyát a képernyőn.
– Mennyi idős a gyerek?
– Három éves. Odellen született, a Sarna Szektorban.
Tormano visszaült székébe.
– Remek munka.
– Köszönöm, uram, de igazából a szerencsémnek köszönhetem, hogy rátaláltam. – Nancy hosszú körmével a képernyőre bökött. – A zürichi híradóból szereztem a felvételt. Dr. Lear lefegyverzett egy Zhanzheng de guang terorristát, majd megmentette a terrorista áldozatának az életét.
– Rendkívüli nő lehet. – Tormano gondolatai kavarogni kezdtek. Számtalan lehetőség sejlett fel lelki szemei előtt, majd ugyanolyan gyorsan el is tűntek. Csupán két dolog maradt meg benne: az egyik az volt, hogy Kai elutasította az ajánlatát.
A másik pedig Kai és Wu Deng Tang társalgásával volt kapcsolatos, amelyet Tormano elektronikus úton lehallgatott. Azt állította az unokaöcsém, hogy nincs gyereke. Majd Tormano újra a képernyőre pillantott, és meggyőződött arról, amit ösztönösen sejtett. Ennek a gyereknek teljesen olyan az álla és a tekintete, mint Kai-é.
Vidáman rámosolygott Nancyre.
– Igen, felettébb rendkívüli nő ez a Deirdre. Szeretnék találkozni vele, hogy megjutalmazhassam bátor cselekedetéért. Kérem, Nancy, hívassa meg Deirdrét ide Solarisra, az Equatusi birtokomra.
– Ahogy óhajtja, uram.
– És, Nancy, egy szót se Kai-nak. Szeretnék meglepetést okozni neki.
Nancy elmosolyodott.
– Ha ez az ő fia, biztosan nagyon boldog lesz.
– Efelől semmi kétség. – Tormano a képernyőre meredt. De csak ha elfogadja az ajánlatomat.
19
Solaris City, Solaris VII
Tamarind Szektor, Egyesült Nemzetközösség
3056. április 8.
Ryan Steiner herceg hátradőlt irodai székében és hangosan felkacagott, miután végighallgatta David Hanau aggódó beszámolóját arról, mit is tett Victor herceg az Isle of Skye-on.
– Pompás, Victor, pompás. Igazán remek.
Hanau nem egészen értette a dolgot.
– Uram, Victor sikeresen véget vetett a Skye-i lázongásoknak. Csupán egyetlen helyen maradt meg a tüntetés. Ezzel keresztülhúzta az ön terveit. II Pompiere kész arra, hogy közbeavatkozzék, de ha felaprózzuk a bolygón levő zsoldos sereget, akkor lehet, hogy Skye-i állampolgárok fognak Skye-i állampolgárokkal harcolni.
Ryan kinyújtotta karját, majd lefelé nyújtogatta, mintha ezzel enyhíteni tudná Hanau aggodalmát.
– II Pompiere semmit sem fog tenni. – Richárd Steinernek olasz nevet választottak, mert a herceg tiszteletben akarta tartani egy ősi Skye-i család ama kívánalmát, hogy nevüket csak előkelő társaságban használják. Ryan a „Tűzoltó” nevet választotta, mivel Richárd mindenfajta válsághelyzetet remekül tudott orvosolni.
– De ha II Pompiere nem tesz semmit, akkor Glengarry rossz kezekbe kerül.
Ryan vállat vont.
– II Fuco sok mindenre képes. Ha sikerül elfoglalnia Carlyle bolygóját, akkor utánpótlásra lesz szüksége, hogy meg is tudja tartani a bolygót. Akkor pedig könyörögni kezd majd nekünk. Ha pedig sikertelen lesz Glengarry elleni támadása, akkor elhíreszteljük mindenkinek, hogy veszélyes és erkölcstelen, és így mellénk állnak az emberek, mivel igazunk lesz. Ha viszont már most mellé állunk, azzal csak még nagyobb konfliktust szítunk, amit nem szeretnék. Még nem érkezett el az ideje.
– Értem – mondta Hanau, bár arcán látszott, hogy ez nem teljesen igaz. – Azt hittem, hogy majd aggódni fog, és tesz valamit.
– Teszek is. Céljaim eléréséhez a Skye-on jelenleg éppen megfelelő az ellenállás mértéke. Victor egyelőre bőkezűen támogatja a lakosságot, de ezzel is csak a mi kezünkre játszik, mivel egy idő után már nem engedheti meg ezt a többletköltséget. És ha ez bekövetkezik és hátat fordít népének, nagy lesz az elégedetlenség.
– Akkor várjunk?
– Igen, egyelőre várnunk kell. – Ryan Steiner Sven Newmarkhoz fordult. – Ön pedig azonnal készítsen elő Három Osztriga Ablakot. A dolog lehet „halálos kimenetelű”, bár szeretném, ha nem lenne az.
Az ex-rasalhági bólintott.
– Ez időben elég közel lesz az itteni harchoz. Ez a szándéka?
– Pontosan. – Ryan elmosolyodott, amikor látta, hogy Hanau mit sem ért az egészből. – Higgye el, nem baj, ha nem érti.
Hanau felemelte a fejét.
– Minél több, annál jobb.
– Pontosan. – Ryan tapsolt egyet. – II Pompiere a füle botját sem mozdítja, II Fuco csupán sodródik az árral, Victor Davion pedig még megfizet a vakmerőségéért. Ennyi pont elég egy napra.
Sven Newmark elhagyta a helyiséget, hogy előkészítse a Három Osztriga Ablakot. Három tagot takart ez az álnév, amikből az első kettőt minden illetékes ismerte. Ezek közé tartozott Ryan, Sven és a Szabad Skye-i Zsoldoshadsereg koordinátora. Az „ablak” pedig arra utalt, hogy Ryan képeket is akart az anyag mellé, amit aztán a sajtón keresztül minél nagyobb nyilvánosság elé kell tárni. Ha az elnevezésben „ablak” helyett „kulcslyuk” állna, az azt jelentené, hogy a bizonyítékot csak Ryan nézheti meg, ha pedig semmi sincs az „ablak” helyén, az az jelenti, hogy nincs szükség képanyagra. Végül, ha „ablak” helyett „koporsót" tartalmazna az elnevezés, annak az lenne a jelentése, hogy a művelettel kapcsolatban mindent bizalmasan kell kezelni. Persze még sok más utótagot is bele lehetett illeszteni a névbe egyéni esetek kapcsán.
A „három” szó arra utal, hogy a művelet célpontja Peter Davion. Hanse és Melissa valamennyi gyermeke kapott egy számot születési sorrendjük szerint, bár Ryan gyakran használta a „termetes” szót, ha
Victorról volt szó, mivel Victor éppolyan apró termetű volt, mint Napóleon. Az üzenetet Lyons-ra küldik, ahol Peter jelenleg tartózkodik, és a műveletet a helyi Szabad Skye-i Zsoldossereg egyik osztaga hajtja majd végre.
Az „osztriga” szónak pedig nagyon egyszerű volt a jelentése. Az „osztriga” olyan művelet volt, amely ugyan nagyon egyszerűnek tűnt, valójában sok meglepetést rejtett magában. Ryan egész sor „osztriga” műveletet készített elő Peter ellen, amelyek mindegyike Peter híres indulatosságát célozta meg, és azt, hogy nem volt hajlandó elviselni semmilyen, a családját ért fenyegetést és atrocitást. Bár a bárban történtekkor felettébb jól működött önuralma, egyes hírforrások szerint az iskolai bombarobbanás kissé kihozta a sodrából.
Az „halálos kimenetelű” pedig arra utalt, hogy Peter Davion halála elkerülhetetlen. Sok tekintetben Ryan csupán sakkfigurának tekintette Petert, akit senki nem véd. Csak akkor foglalkozott Peterrel, amikor nagy volt a veszély, vagy amikor visszavonulásról volt szó, esetleg túszokra volt szükség – amelyikkel többet lehetett ártani Victornak. Hasonló helyzetekben lényegesen jobb stratégiának ígérkezik megnyerni az embereket a saját ügy érdekében, de Peter soha sem támogatta volna Ryant. Mivel Peter Davion volt, a lázadás Davion-ellenes eszméi háttérbe szorulnának, ha Peter átállna az ellenséges oldalra.
A teljes üzenet tehát így hangzott: Osztriga Három Ablak Halálos Kimenetelű, ami önmagában teljesen érthetetlen volt, akárcsak minden titkos üzenet. Azonban az is igaz volt, hogy az ilyen érthetetlen üzenetek felkeltették az emberek érdeklődését, mivel nem volt nehéz kitalálni, hogy valami fontos információ rejlik bennük. Ryan herceg tudta, hogy Victor Davion Hírszerző Ügynöksége esetleg behatol az ő biztonsági rendszerébe, és megpróbálta a betolakodók dolgát minél inkább megnehezíteni.
Sven Newmark számtalan Belső Szféra-beli lemezt tanulmányozott, ez volt Ryan Steinerrel való közös munkájának legérdekesebb része. Kis, eldugott kiadókat, egyetemi nyomdákat és magáncégeket keresett fel, melyek korlátozott példányszámban forgalmaztak lemezeket és kortárs, illetve antik különkiadásokat. Minél ismeretlenebb és ezoterikusabb volt egy darab, annál inkább felkeltette Sven érdeklődését.
Jelentéktelen cégekkel dolgozott együtt, és minden darabból, melyet kiválasztott, száz példányt vásárolt. Olyan sok lemez került forgalomba az Egyesült Nemzetközösségben, hogy Sven havonta tucatnyit vásárolt belőlük. Az ilyen lemezek ezután azonnal eljutottak a nagyobb üzletekbe, ahol a boltvezetők a lemezekkel együtt küldött katalógusok alapján betáplálták őket számítógépeikbe. Sven maga írta a katalógusokat, s gondoskodott róla, hogy a leírás alapján a művek nehezen érthetőnek és nagyon unalmasnak tűnjenek.
Minden leírásnak volt egy jelszava, amely egy korábbi üzenetből származott, és amely alapján a vezetők havonta átnézték a katalógust. Ha a leírás tartalmazta a jelszót, a vezető azonnal megrendelte a szóban forgó könyvlemezt. Két hónap elteltével a könyvben leírtak életbe léptek – ezeken a könyveken nyugodott az a jelrendszer, amelynek segítségével Ryan az embereivel kommunikált.
Sven bekapcsolta számítógépét, és begépelte a kódolandó szöveget. A számítógép végigböngészte az abban a hónapban betáplált tucatnyi könyv szókincsét, és csak három olyan könyvet talált, amely az üzenet valamennyi szavát tartalmazta. A három könyv közül kiválasztotta a Gyilkos gyöngyszemek című krimigyűjteményt, melyet a Bonsai írók Klubja szerkesztett. A számítógép azonnal kódolta az üzenetet: 16-2-36 223-1-45 143-0-3 45-5-32 88-6-2.
A számok a megfelelő oldalszám, bekezdés és szó sorszámát jelentették. Sven tudta, hogy ha letöltené a könyvlemezt és megnézné a hatodik bekezdést a nyolcvannyolcadik oldalon, a második szó abban a bekezdésben a „halálos” szó lenne. Ha azonban az embernek nincs birtokában az a könyv, amely alapján a kódolást végezték, csupán halandzsának tűnik az egész.
Sven leírta egy papírra a számokat, majd kikapcsolta az irodájában található biztonsági számítógépet, és bekapcsolta azt, amelyik kapcsolatban állt a külső hálózattal. Néhány chipjét kivéve, amelyek speciális programokat működtettek, teljesen hagyományos számítógép volt. Amikor befejeződött a szükséges programok letöltése, Sven megadta a megfelelő paramétereket, amellyel a helyi hírügynökséghez csatlakozott, majd végignézte a menüpontokat, és kiválasztotta a bolygón kívüli hírügynökségeket.
Miután létrejött a kapcsolat, begépelte a jelszót, mellyel a nyilvánosság által el nem érhető adattárakba ért. Megnyomott egy funkcióbillentyűt, s ezzel elindított egy ROM programot, ami még több adatállományt nyitott meg Sven számára. A képernyő elsötétedett, majd egy kis villogó négyzet jelent meg a monitoron.
Sven odatette maga elé a papírt, amelyre a számokat írta, majd egyenként bepötyögte a számsorokat a számítógépbe. A távirányítású rendszer elfogadta a számsorokat, de ezen kívül semmilyen választ nem adott. Amikor a beírás végére ért, kétszer megütötte az Escape billentyűt, majd egyszer a Return billentyűt, végül megszakította a kapcsolatot és kikapcsolta számítógépét.
Ezután megfordult, beletette a papírt egy hamutartóba, és meggyújtotta. Megbizonyosodott róla, hogy teljesen elégett a papír, majd ujjaival szétmorzsolta a maradványokat. Megnyugodott, hogy az üzenetet többé senki sem fogja elolvasni, és a hamut a szemétkosárba öntötte. Végül elhagyta irodáját, hiszen tudta, hogy az ajándékcsomag már úton van Peter felé, és várhatóan alapos meglepetést fog okozni.
A számítógépes rendszer digitális kódokká írta át a Sven által begépelt számokat, a kódot pedig egy elküldendő videoszalag nem használt részén tárolta el. A szalagon egy D liga-beli, az egyik solarisi arénában lezajlott mech-harcot rögzítettek. Az információkat elküldték a Komsztárnak, ott újrakódolták, végül pedig egy hiperpulzus generátoron keresztül Solarisról szétküldték a Belső Szféra minden részébe.
Három nappal később a szóban forgó harcot egy jelentéktelen lyonsi holovíziós állomáson vetítették le. Az ottani vezető éppen aludt, amikor a holovidet sugározták, de a számítógépe vette az adást, és megjegyezte a kódolt információt. Amint pedig felébredt, azt az utasítást kapta a számítógéptől, hogy tegye be a gépbe a krimi könyv–lemezét. Mihelyst ez megtörtént, a számítógép dekódolta a Newmark által küldött üzenetet.
A nő elolvasta a képernyőn megjelenő rövid szöveget.
– Egy pinata képekkel Peter számára – mondta magában, és kissé elmosolyodott. – Ennyit meg tudok tenni. És örömmel meg is teszem.
20
Solaris City, Solaris VII
Tamarind Szektor, Egyesült Nemzetközösség
3056. április 9.
Kai nyugodtan üldögélt a harcosok várótermében jóval Ishiyama szintje alatt. Katrina Steiner-Davion megcsókolta Galen Cox arcát.
– Ez a csók szerencsét hoz – mondta Katrina olyan hangosan, hogy nem lehetett nem hallani –, és remélem, nem vezet majd semmi őrültségre.
Kai érezte, hogy Katrina utolsó megjegyzése neki szól, és alig észrevehetően bólintott. Katrina és Kai sokat beszélgettek Galen tudta nélkül, és Katrina gyakran említette, mennyire aggódik Galen épségéért. Megígértette Kai-jal, hogy ügyel majd Galenre. Bár ha Ryan egyik harcosa fejbe lövi Galen csatamechjét, vagy ha Galen irányítja rosszul a gépezetet, az bizony könnyen az életébe kerülhet. Kai mégis biztos volt benne, hogy meg tudja majd tartani az ígéretét.
– Hercegnő, Omi Kurita kisasszony és Mr. DeLon már várnak önre DeLon páholyában. – Kai elmosolyodott. – A testőre tudja az utat. Pár percen belül mi is önnel tartunk.
Katrina Galenre pillantott.
– Megígéri?
– Kívánsága parancs, hercegnő.
Katrina még egy csókot nyomott Galen arcára, majd elfordult. Kai nem látta a hercegnő arcát, ahogy kiment a váróteremből, de nem csodálkozott volna, ha Katrinának könnyes lett volna a szeme. Talán attól fél, hogy elveszíti Galent, úgy, ahogy a többi embert is elveszítette, akikhez közel állt?
Galen a fejét rázta, miközben előkotorta tanulói bizonyítványát dzsekije mellényzsebéből, és odatűzte gallérjára.
– Miről beszélt Katrina? – szólalt meg végül.
– Bizonyára jól tudod, hogy Katrina nagyon kedvel téged.
Harci gépezetek dübörgő zaja rengette meg a szobát. Galen hetykén vállat vont.
– Nem jó dolog, ha az ember egész életében olyasmire vágyik, amit sohasem kaphat meg.
– És ezt Victor és Omi még nálunk is jobban tudják. – Kai vállon veregette barátját, amint átsétáltak a Déli Szárnyban levő öltözőbe.
– Gondolom, tudod, hogy a helyzet felettébb kényessé válhat, bár én nem aggódnék amiatt, hogy mit szól majd Victor. Mindkettőtöket nagyon szeret.
– És nem lehet, hogy megrendül majd a belém vetett bizalma?
– Én nem vagyok Victor, úgyhogy ezt nem tudom megmondani, de ha én bíznám rád egyik nővéremet, egy csöppet sem lepődnék meg vagy botránkoznék meg azon, ha romantikussá válna kapcsolatotok. – Kai egy jól kivilágított öltözőbe vezette Galent, ahol két, a Vörös Kobrákhoz tartozó férfi őrködött. – Szerintem Victor nagyon boldog lesz, hogy ma estétől kezd felfelé ívelni a karriered, mert az pénzt és hírnevet hoz majd.
Fuh Teng már két másik emberrel együtt várt Kai-ra és Galenre az öltözőben, akiket dédunokákként mutatott be. Két ruha elő is volt készítve. Mindkettő fekete volt, kivéve azt az arany színű csíkot, mely a csuklótól a hónaljig ért, onnan pedig le végig a comb külső felén, majd végül az alsó lábszárat keresztezve bokánál ért véget. Az öltözék fejrésze nyitott volt a fejtetőn és az arcon, a homlokot viszont takarta. Ezen kívül minden más rész fekete volt.
Galen körbenézett a szobában, majd megrázta a fejét.
– A hűtőmellény és a neurosisak az irányítófülkében van?
– Nem, ezeket használjuk helyettük. – Kai kifordította a fejvédőt.
– Ezek az ezüstös fülek ugyanazt a funkciót töltik be, mint a neurosisakban az idegérzékelők. A fejvédőben viszont még fülhallgató és mikrofon is van. Belül pedig olyan anyaggal bélelték ki, amely elvezeti az izzadságot. Az egész öltözéket átszövik a hűtőfolyadék vékony csatornái, de mivel a ruha az egész testet befedi, ezek a csatornák vékonyabbak mint a hagyományos hűtőmellények. Ebben az öltözékben érzékelőket is elhelyeztek. Csak csatlakoztatni kell a jobb oldalon levő dugót a vezérlőüléshez, és máris működik.
Galen összevonta a szemöldökét.
– És nincs neurosisak?
– A sisak még abból a korból származik, amikor a vezérlőfülkén kívül élesbe ment a harc. Persze még most is használunk védősisakot, de az már nem olyan nagy és nehéz, mint a hagyományos neurosisak. – Kai vállat vont. – És a hűtőmellény is lényegesen könnyebb. Megtehetjük, hogy könnyebb öltözéket viseljünk, mert itt sokkal hamarabb kapunk segítséget, mint egy háborúban, és a harc is sokkal fegyelmezettebb.
Amikor Kai már eléggé lenyűgözte Galent, nem tudta megállni, hogy bűnbánó mosoly ne jelenjen meg az arcán.
– Az igazat megvallva azért álltunk át az újfajta öltözködésmódra, mert ez itt a show business, és a szereplők jobban néznek ki ezekben a divatos szerelésekben.
– Én pedig azt hittem, hogy a könnyebb szerelést csupán az egy hetes gyakorlás során, a szimulátorokban fogjuk viselni. – Galen lehúzta dzsekije zipzárját és leült az asztal szélére. Fuh Teng egyik dédunokája azonnal lerántotta Galen lábáról a cipőt, és segített neki átöltözni. Kai ugyanúgy az asztal szélére ült, neki a másik dédunoka segített.
Mindez néma csöndben történt, és ebben a csöndben Kai már a harcra összpontosított. Azért szeretett jobban harcolni Solarison, mint kinn a csatamezőn, mert itt senki életéért nem felelt. Valóban ígéretet tett arra, hogy vigyáz Galenre, de nem úgy nézett ki, hogy Galen Kai segítségére szorulna. A gyakorlás során – ahol Galen megismerte Ishiyama minden zegét-zugát – valóságos csapattá kovácsolódtak össze, és szinte ösztönösen cselekedtek. Ilyenkor Larry Acuff és a Kenotáfion többi harcosa alakították Vandergriffet és Edenhoffert, de bármilyen jók voltak is, mindig Galen és Kai kerültek ki győztesen a csatából.
Kai igazából csak a hasára csapott, amikor úgy döntött, hogy Ishiyamán lesz a harc, de döntése jónak bizonyult. Vandergriff egy nyolcvantonnás, négylábú Góliátban harcolt. Ennek a mechnek jó fegyverei voltak, amellett pedig gyors is volt, de a Góliátot hosszú csatákra tervezték. A rászerelt Gauss fegyverek és ágyúk jól használhatók Ishiyamán közelharcban, de nagy ágyúi gyakorlatilag használhatatlanok ilyen szűk helyeken.
Edenhoffer nyolcvanöt tonnás Cserkésze hasonló hiányosságokban szenvedett. Ishiyama kis zugai és keskeny átjárói miatt aligha tudja kihasználni nagy hatótávolságú rakétáit. Bár Edenhoffer a nagy hatósugarú lézernek és a kis hatótávolságú ágyúnak hasznát látja Ishiyamán, nem valószínű, hogy legjobb formáját hozza majd. Edenhoffer Ishiyamán elért érdemei meg sem közelítik máshol elért sikereit, és számos nála könnyebb súlyú és gyengébb fegyverrel rendelkező ellenfelétől is kikapott már a Kő Hegységen.
Galen a fejére igazította a fejvédőt, majd megdörzsölte alatta a fülét.
– Szóval a haditerv szerint a holografikus kijelzőt infravörös fénnyel működtetjük, gyorsan lecsapunk az ellenségre, és pillanatok alatt tüzet nyitunk rájuk.
– Pontosan. Használj infravörös fényt, mert Ishiyamán az összes kő műkő, és sok benne az acélgerenda. Azok a harcosok, akik szeretnek mágneses erőtérben harcolni, elnevezték a helyet „Vas Hegység”-nek, sőt az egyik könyv szerint az „Ishiyama” szó valóban „Vas Hegység”-et jelent. – Kai megigazította karján a ruháját. – Ha rád lőnek, még mielőtt meglátnád az ellenséget, lőj vissza, és ne hagyd abba addig, amíg az ellenfél lángba nem borul.
– Te vagy a főnök. Én csupán abban reménykedem, hogy a Keresztesem majd a segítségedre lesz.
– A végső csapást azonban te hajtod majd végre. – Kai értette, miért aggódik Galen a Keresztes miatt. Ezt a csatamechet arra tervezték, hogy nagy manőverező képességével megkerülje az ellenséget, és onnan támadjon, ahol nem számítanak rá. Tüzelője, automata ágyúja, két közepes hatótávolságú lézerágyúja, és dupla rövid hatótávolságú ágyúja lehetővé tette, hogy közelharcban még a Góliátnál is jobban teljesítsen. Súlya viszont csak hatvanöt tonna volt, s ezért a legsebezhetőbb csata-mechnek számított.
Galen vállat vont.
– Nem nagyon szeretem, ha megrágják helyettem az ételt, de amit az utamba küldesz, azt azonnal felemésztem.
– Jó étvágyat! – Kai a földre ugrott, miután öltöztetője behúzta hátán a zippzárt. A dédunokák kinyitották az öltöző végében levő szárnyas ajtót, és meghajoltak a két mech harcos előtt, amint azok bementek az arénába. Az öltözővel szemben egy hatalmas boltíves átjáró vezetett az óriási alagútrendszerbe, mely arra szolgált, hogy a csatamechek a gyakorló pályákról és javítóműhelyekből a különféle arénákba mehessenek át anélkül, hogy szállítani kellene őket. Azért építették az alagutakat, mert amikor a csatamechek még a városban járkáltak, jelentős károkat okoztak, nem beszélve arról, hogy a mozgáshoz sokkal nagyobb helyre volt szükségük, mint egy hús-vér embernek.
Az Ishiyama csatatér szinte semmiben nem különbözött a Belső Szférában található ezernyi arénától, egy dolgot kivéve. A Kuritánok patyolat tisztán tartják ezt a helyet! Kai szerint minden olyan tiszta volt, hogy akár enni lehetett volna a földről anélkül, hogy akár egy csepp hűtőfolyadék is az ember szájába kerülne. Mindenesetre Kai ezt nem akarta kipróbálni. A különböző szerszámokat és állványokat – melyet arra használtak, hogy felkészítsék a mecheket a közelgő csatára – elrejtették, hogy a harcosok előtt szabad legyen a pálya.
A két fekete-arany színű mech – akárcsak a hűtőruhájuk – egymás mellett állt egy emelőszerkezeten. Amint Galen meglátta Keresztesét, elmosolyodott.
– Nem tudom, mi lep meg jobban: hogy éppen van egy Keresztesed a számomra, vagy hogy szereztél magadnak egy Faltörőt.
Kai vállat vont.
– A Kallón Cég régóta üldöz engem, hogy fogadjam el őket szponzorként, tehát azt hiszik, hogy ha egy Faltörőben harcolok, az majd növeli a bevételüket. A Keresztest is ők készítették, úgyhogy nem volt túl nehéz olyan megoldást találni, ami mindkettőnk igényeit kielégíti.
Kai kezet nyújtott Galennek.
– Nézd, ezek az emberek értik a dolgukat, de eddig csak játszották a háborút. Mi ellenben át is éltük. Mutassuk meg nekik, miért futamodtak meg a klánok.
Galen megrázta Kai kezét.
– Bekerítjük őket, majd pedig tüzet nyitunk rájuk, Kai.
Különváltak, és felmásztak a vezérlőfülkékbe. Ahogy Kai felfelé mászott a lépcsőn, elnevette magát. A Kallón cég képviselője közel sem olyan szívesen adta Kai-nak az új Faltörőt, mint ahogy azt Galennek mondta. Kai-nak részletesen ki kellett fejtenie, hogy ha a Szent íves Paktum új csatamechek vásárlására szánja el magát, hatalmas előnyt fog jelenteni, hogy Kai a Faltörővel nyert. Ennek hallatára Kallón azonnal bőkezűbb lett a felszereléssel és a technikai támogatással kapcsolatban.
A politika miatt mentél bele ebbe az alkuba, ezáltal politikai előnyre tehetsz szert. Kai összevonta a szemöldökét, miközben bemászott a nagy, tömzsi csatamech irányítófülkéjébe. Azon kapta rajta magát, hogy amióta Tormanovai beszélt, egyre többet gondol a politikára, és ez cseppet sem tetszett neki. Eszébe jutottak múltbéli döntéseire, és azon töprengett, vajon mennyiben befolyásolta ezekben a döntésekben a politika.
Többek között az is felmerült benne, miért segítette ki Galent a fogadáson abban a kellemetlen helyzetben. Kai tudta, hogy Ryan már régóta Victor ellen ármánykodik, és valószínűleg ő buzdította Vandergriffet és Edenhoffert arra, hogy Galennel harcot provokáljanak, mivel ezzel szégyenbe hozhatja Victort. Az, hogy Galent megmentette Ryan csapdájából, csupán annak tudható be, hogy mind Galent, mind pedig Victort barátjának mondhatja. Tehát ez esetben nem a politika vezérelte döntésében. Igazság szerint gondolkodás nélkül döntöttem, ennek ellenére a Tormanohoz hasonló emberek azt hiszik, hogy azért döntöttem így, mert értek a politikához és emellett ravasz is vagyok.
Kai összevonta a szemöldökét. Minden bizonnyal Victor is így gondolkodott, máskülönben nem rendelte volna meg Isle of Skye-on keresztül a harcról készült felvételeket, amilyen gyorsan csak lehet. És mivel a harc Ishiyamán zajlik majd, a felvétel valószínűleg körbejárja majd a Drakónis Szövetséget is. Galen egyike volt azon embereknek, akik kiszabadították Hohirot a klánok fogságából, és emiatt valószínűleg kedvező fogadtatásra talál majd a felvétel. Mivel pedig a Szövetség valamennyi lakosa látja majd, amint a következő koordinátor barátja harcol Solarison, Omi bizonyára könnyebben éri majd el, hogy a roninok törvényesen is a társadalom részévé váljanak. Végül pedig könnyebben lehetne a Skye-i embereket arra emlékeztetni, hogy a Drakónis Szövetség mennyire közel helyezkedik el hozzájuk, ezáltal pedig valószínűleg kevesebben akarnák elhagyni az Egyesült Nemzetközösség nyújtotta biztos védelmet.
– Nem, ezeket a döntéseket nem tudatosan, és egyáltalán nem politikai érdekből hoztam. – Kai ingerült tiltakozása visszhangzott a vezérlőfülkében. – Legalábbis nem fűződött semmilyen érdekem hozzájuk.
Na ebből elég! Kai megpróbált a rá váró feladatra összpontosítani. Egy nagy kart felfelé tolt, mire a csatamech mellkasába épített Vlar 300-as füziómotor feldübörgött. Az irányítófülke előtt lassan megjelent a védőpajzs, majd Kai halk sziszegést hallott és bedugultak a fülei, ahogy a fülke nyomáskiegyenlítője működni kezdett. Beült a vezérlőülésbe, és fejvédőjére ráhúzta a biztonsági sisakot, melynek pántját bekapcsolta az állán, a vezérlőülés csatlakozójába pedig bedugta az öltözékéből kiálló dugót. A ruhájában levő hűtőfolyadék azonnal hűteni kezdte a testét, amit Kai igyekezett kiélvezni, mivel tudta, hogy nem fog sokáig tartani. Megigazította, majd bekapcsolta magán a biztonsági övet.
– Indulhat a fedélzeti számítógép.
A számítógép elektromos hangja olyan mély, doromboló, hízelkedő orgánummal szólalt meg a fülhallgatójában, amely Kai-t először meglepte, de aztán eszébe jutott, hogy bácsikájához hasonló öreg emberek vásárolták ezeket a mecheket.
– Ez egy 3XF32-es Faltörő, melyet a tiszteletbeli Solarisi Bajnok, Kai Allard-Liao rendelkezésére bocsátottunk abból a célból...
– Számítógép, kezdje el az ellenőrzést.
– Hangminta elfogadva. Ellenőrzés indul.
Mivel a csatamechek rendkívül veszélyes gépezetek voltak – akár egy egész várost is képesek lennének letarolni –, biztonsági rendszerrel látták el őket, ami kizárja, hogy illetéktelenek használják őket. Az első ilyen biztonsági lépés a hangminta volt. Minden felhatalmazott harcostól hangmintát vettek, amit a fedélzeti számítógép memóriájában tároltak. Bár a hangmintát még meg lehetett hamisítani, a második lépés ezt nem tette lehetővé. Ez annyiból állt, hogy minden újdonsült pilóta kitalált egy mondatot, ezt szintén beprogramozták a fedélzeti számítógépbe, és azután valahányszor el akarta indítani a mechet, szóról szóra ugyanazt a mondatot kellett elismételnie, különben a rendszer automatikusan leállt.
– Nem könnyű megölni egy embert, és soha nem is szabad, hogy az legyen – mondta lágyan Kai.
– Hozzáférés biztosítva.
Az irányítófülke hirtelen kivilágosodott, mivel fél tucatnyi képernyő és műszer lépett működésbe. Kai figyelte, amint a számítógép egész sor vizsgálatot végez el. Az egyik monitoron megjelent az egész tömzsi mech. Ez a monitor mutatta azt is, hogy a végtagok jelenleg teljesen működőképesek. Egy másik monitor pedig a fegyvereket sorolta fel; mindegyik kifogástalannak bizonyult.
A Faltörő a klánok elleni harcokra készült. A mindkét karban megtalálható nagy hatótávolságú lézer segítségével messzire is lehetett lőni, miközben a mech az ellenfél közelébe férkőzhetett. A mellkasba épített hat darab közepes hatósugarú lézer pedig veszélyessé tette a Faltörőt a közelharcok során is. A törzs közepébe épített rakétaelhárító rendszer biztosított némi védelmet a csatamech számára, így képes volt közelharcokat túlélni. Az ugrótalpak pedig olyan gyorssá tették a mechet, mint amilyen a rettegett Keresztes volt.
Kai gyorsan megváltoztatta a Faltörő szabványos harcmodorát. A vezérlőülés mindkét karfáján megtalálható botkormányon volt egy–egy nyomógomb közvetlenül a hüvelykujj alatt, és még három mellette. Kai átprogramozta ezeket a gombokat úgy, hogy valamennyi lézerágyút a hüvelykujj gombjával lehetett működésbe hozni. Valahányszor megnyomta ezt a gombot, mindhárom, azon az oldalon található lézerágyú tüzelni kezdett. Egy igazi háborúban előnyös lehetett, ha az ember a három-három lézerágyút külön-külön is működtetni tudta, de Ishiyamán Kai egyszerre akart nagy tüzet zúdítani az ellenfélre. Az összes lézerfegyver indítógombjának a hüvelykujj-billentyűt nevezte ki.
Kai kipróbálta a torkára szerelt mikrofont.
– Első szám: zöld.
– Kettes szám: zöld – válaszolta Galen. – Készen állok.
Kai elmosolyodott.
– Remek. Beszédben tartsuk a kapcsolatot a harc során. Először be kell mérnünk, hogy hol van az ellenség, mert csak azután tudunk lecsapni rájuk.
Lyons
Isle of Skye, Egyesült Nemzetközösség
– Mondja még egyszer, kettes Angyal. – Peter Davion a Jagermech monitorára pillantott, és látta, hogy Carson Sáskája már felért a domb tetejére, majd elindult a Bellerive Völgy felé, s emiatt szakadt meg a kapcsolat kettejük között. Látta, hogy a domb mögött valami villan, tehát felkészült arra, hogy az ellenség lőni fog.
– Hármas és négyes Angyal, szóródjatok szét. Dicky, te maradj a háttérben.
Peter hatvanöt tonnás Jagermech-je valamennyi csatemech között a legnehezebb volt. A Sáska és a hármas Angyal Kommandósa együtt sem tett ki hatvanöt tonnát, de mivel könnyű és nehéz mecheket is bevetettek, nagyobb volt az esély a győzelemre. A Sáska és a Kommandós gyorsan tudtak mozogni, és begyűjtötték az információkat, a Jagermech és Dicky Vívótőre pedig erős fegyverekkel rendelkeztek, s így ki tudták segíteni a másik két mechet a nehéz helyzetekben.
Miután felért a dombtetőre, Peter bekapcsolta a holografikus kijelzőt. A számítógép háromszázhatvan fokos szögben térképezte fel körülötte a terepet, és azt egy százhatvan fokos látószögű monitoron jelenítette meg előtte. A képernyőt arany célkereszt pásztázta végig, és minden feketében, illetve zöldben látszott. A készülék a Sáskát „barát”-ként azonosította.
Lent a völgyben Peter pontosan azt látta, amire számított. A kis, elhagyatott Bellerive nevű falu a folyó két partján felkúszott a domboldalra, a folyó északon pedig vízesésben folytatódott. Mint oly sok más települést Lyonson, ezt is egy vallási közösség hozta létre, és lakói elzárkóztak a modern technikától. Peter tiszteletben tartotta a falu lakóit annak ellenére, hogy bátyját antikrisztusnak kiáltották ki. Bárhogyan vélekedtek is a falu lakói Victorról, inkább imádsághoz folyamodtak erőszak helyett.
– És most az a gyalázatos Szabad Skye-i Tartalékos Hadsereg idehozta a legmodernebb technológiát – mormogta magában Peter, akinek az volt a küldetése, hogy elkapja azt a Szabad Skye-i terrorista csoportot, mely legyőzte a békés helybélieket, és megszállta városukat.
– Egyes Angyal, a város központjában levő templom tornyából valaki rám lövöldöz.
– Roger, kettes Angyal. – Peter kinagyította a holografikus kijelzőt, és a fehérre meszelt templomtoronyra célzott. Látta, hogy a toronyban jópár hordozható, rövid hatótávolságú ágyút helyeztek el, valószínűleg azokkal akarják megvédeni a várost. Látta, hogy megint kilőttek egy rakétát a toronyból, egyenesen Carson Sáskájára.
A madárformájú Sáska tömzsi bal szárnyába épített rakétaelhárító ágyú eldördült, fénye bevilágította az éjszakát. Az egyik rövid hatótávolságú rakéta a levegőben felrobbant, a másik azonban sértetlen maradt, és becsapódott a Sáska bal lábába, amely apró szilánkokra robbant szét. A kis mech egy pillanatra megtántorodott, de végül állva maradt.
– Kettes, jelentkezzen.
– Elvesztettem néhány fegyveremet, de nincs komolyabb problémám. – Deb Carson hangja szokásához híven magabiztosnak hangzott. – Mit akar tenni?
–Megvizsgálom a tornyot, kettes. – Peter a tornyot vette célba. Jagermech-jének jobb karja lövésre készen állt. Peter úgy döntött, hogy inkább az automata ágyút használja a lézer helyett, mert a lézer túl sok üzemanyagot emészt fel. A robbanás hatására valószínűleg kigyulladna a torony, ezt pedig Peter nem akarta. Ha csak egy kis szerencséje lesz, akkor sikerül a tornyot megsemmisítenie anélkül, hogy a rakéták felrobbanjanak.
Öt méterrel az eddigi célpont alá állította fegyverét, majd újra megvizsgálta a célpontot. Infravörös érzékelői azonban semmit nem észleltek a célpont mögött.
– Angyalok, a tornyot megsemmisítem.
Peter működésbe hozta az automata ágyút, ekkor sikolyhoz és gépzörejhez hasonló hang hallatszott. A golyózápor úgy vágta ketté a tornyot, akár egy láncfűrész. A torony felső része még egy utolsó pillanatra megállt a levegőben, majd a földre zuhant és darabokra hullott.
Petert egy pillanatra boldogság kerítette a hatalmába, de aztán bekövetkezett a baj. Peter jól látta, hogy mielőtt a torony felső része földet ért, kihullott belőle egy ágyú, amely megpördült a levegőben. Az elkövetkező pillanatban Peternek volt ideje visszaemlékezni, hogyan szedték össze a polgárháború után a robbanószerkezeteket. Ne robbanj föl!
Az ágyú végül nem robbant föl.
A mögötte levő épület azonban igen.
A lefejezett templom ablakai egy pillanatra arany színben csillogtak, majd kirobbantak helyükről. Lángok csaptak ki az ablakokból, melyek hamarosan az egész épületet felemésztették. Hatalmas tűzlabda törte át a tetőszerkezetet, és nappali fényt hozott az éjjeli Bellerive-be. A pusztító golyó látszólag egy helyben volt.
Hamarosan viszont legalább féltucatnyi épület robbant fel. A pusztítás járványként terjedt végig a falun: házak gyulladtak ki, darabjaik pedig messzire szóródtak, hogy újabb és újabb épületeket robbantsanak fel. Alig telt el húsz másodperc azóta, hogy Peter működésbe hozta az ágyút, és egész Bellerive a tűz martaléka lett.
– Mindenható Atyám – Peter végignézett az égő falun. – Mit tettem?
Zürich
Sarna Szektor, Egyesült Nemzetközösség
– Igen, Dr. Lear vagyok. – Deirdre ösztönösen meghajolt a Rick Bradford asztala előtt ülő férfi előtt. – Mit tehetek önért, Mr. ... ?
– Chiang, Feng Chiang. Az ön érdekében vagyok itt. – A kis termetű ember udvariasan mosolygott, és precízen meghajolt Deirdre előtt. Deirdre tudta, hogy ez tiszteletre vall.
– Rick, ez az ember is a sajtótól jött?
Bradford a fejét rázta.
– Nem, Deirdre. Mr. Chiang egyenesen Solarisról jött ide, hogy beszélhessen veled. Bátor cselekedeted híre egészen odáig terjedt.
Kai? Deirdre nagyot nyelt és felemelte a fejét.
– Mi szél hozta önt ide, Mr. Chiang?
– Uram azért küldött, hogy üdvözöljem önt a nevében, és mert meg akarja önt hívni birtokára vendégségbe. Természetesen a fiával együtt. – Chiang szégyenlősen lesütötte szemét. – Szeretné önt megjutalmazni, amiért kórháza nevében ilyen hősies cselekedetet vitt véghez.
– Üzenem Kai Allard-Liao-nak, hogy ami mondanivalóm van neki, azt már évekkel ezelőtt megbeszéltük Alyinán. – Deirdre sarkon fordult, és elindult az ajtó felé.
Chiang hangjának hallatára azonban megállt.
– Nem, doktornő, Kai Allard-Liao nem az uram. Nem ő küldött. – Az aprócska ember összeszorította fogait, mintha fájna valamije. – Mandarin Tormano Liao küldött önért.
Kai bácsikája. Deirdre habozott.
– Mondja meg a mandarinnak, hogy köszönöm a meghívást, de amint látja, rengeteg dolgom van itt.
– Ezt a mandarin természetesen megérti, doktornő, de reméli, hogy elfogadja a meghívását, hiszen egy mágneses röntgenberendezést szeretne adományozni a kórháznak jutalmul. Jól tudja, milyen nagy szükség van egy ilyen készülékre, és reméli, hogy lehetővé teszi egy idős embernek, doktornő, hogy egy igazi hőssel beszélgessen.
Deirdre hunyorgott.
– Ha hőssel akar beszélgetni, ott van neki az unokaöccse.
– Ez sajnos nem igaz, ugyanis az unokaöccsével nemrégiben összeveszett.
Deirdre a Chiang háta mögött álló Rick Bradfordra pillantott. Gondolatban egészen máshol jár, lelki szemei előtt már ott lebeg a sürgősségi osztályon virító mágneses röntgenberendezés.
– Mikor indulunk?
Ma este, doktornő. A mandarin sürgősségi állapotot rendelt el innen egészen a Solarisig, hogy időben odaérhessünk. – A férfi boldogan mosolygott. – Hoztam magammal két orvost, hogy helyettesíthessék önt távolléte alatt.
– Meddig leszünk távol?
– Csupán két hétig. Mihelyst Solarisra érkezünk, ön részt vesz a ceremónián, s aztán a lehető leggyorsabban visszajuttatjuk Zürichbe. – Chiang tiszteletteljesen meghajolt. – Meggyőződésem, Dr. Lear, hogy maximálisan meg lesz elégedve a fogadtatással.