48

Nusakan

Skye Szigete, Lyrán Nemzetközösség

3029. október 24.

Chu-sa Akira Brahe rábízta Jack Seaborg vezetésére a Genyosha alakzatában haladó századát, majd apja Warhammere mellé zárkózva beleszólt a rádióba:

– Sumitnasen, tai-sa Yorinaga. Beszélni szeretnék önnel saját csatornánkon.

Apja válasza egy pillanatnyi habozás után érkezett.

– Hai. – Rövid statikus zörej után isrnét Yorinaga Kurita hangja töltötte be Akira neurosisakját. – Mivel a rangomon szólítva kérte ezt a kis magánbeszélgetést, gondolom, csupán katonai ügyekről óhajt tárgyalni velem.

Akira elfintorodott apja hangjának ideges, szokatlanul türelmetlen csengésére. Egyszerre aggasztják és felvillanyozzák az előttünk álló események. Megrendíthetetlennek hitt nyugalma elolvadni látszik, ahogy egyre közeledik a találkozása Morgan Kellel. Mély lélegzetet vett, de így is hiába próbálta visszafojtani aggodalmát.

– Hai, sosen. Problémám főként katonai jellegű, ám ez sem palástolhatja mindazokat a problémákat, melyek foglalkoztatnak. Ám a Kard Útja lehetővé teszi számomra, hogy személyes gondjaimat félretéve mérlegeljem a helyzet katonai vonatkozásait.

Yorinaga hangos nevetése mosolyt csalt Akira ajkára, miközben a mech-harcos Orionjával megkerült egy szélfútta sziklatömböt.

– Ügyes, chu-sa Brahe. Megdorgál, amiért személyes ügyeimet a katonai megfontolások elé helyezem, ám valójában szó sincs ilyesmiről.

Akira a homlokát ráncolta. A sivatagi szél vérszín örvénnyé kavarta fel a vörös homokot, mely aranyló réteget vont a két elöl haladó mech lábára. Hőmérsékleti kijelzőjére pillantva észrevette, hogy a magas külső hőmérséklet miatt a műszer mutatója már a figyelmeztető sárga zónában jár.

– Bocsásson meg, tai-sa, de nem egészen értem önt. Palmer Conti a Dromini VI elfoglalása óta kedvezőbb pozícióban van. Mióta ön megtudta, hogy ideugrott az Ötödik Fénylő Kard Ezredével, és minket megelőzve szeretné megsemmisíteni a Kell Kopókat, olyan versenybe hajszolt bele minket, amelyről már a kezdetektől tudta, hogy nem nyerheti meg. Ön is hallotta a harctéri jelentéseket. Jól tudja, hogy már húsz órája harcban állnak, és azt is, hogy mire odaérünk, mindennek vége lesz.

A szavait követő csendben Akira maga elé képzelte, ahogy apja lassan csóválja a fejét.

– Téved, chu-sa Brahe. Azt akarja mondani, azért hajszolom keresztül a Genyoshát erőltetett menetben ezen a homok és lávakő sivatagon, mert attól félek, hogy Palmer Conti megöli Morgan Kellt?

Akira úrrá lett a torkát szorongató rémületen.

– Azt akarom mondani, hogy az ön látását elhomályosítja a személyes rivalizálás. Még a koordinátor kiemelt prioritású üzenetét is figyelmen kívül hagyta, melyben megparancsolja, hogy hagyjon fel a magánháborújával.

Yorinaga határozott hangja megnyugtatta Akirát, hogy apja még nem veszítette el józan ítélőképességét.

– Te is rá fogsz jönni, Akira, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a feljebbvalóid nem lehetnek tisztában azzal, hogy mi helyes, és mit kellene tenni. A koordinátor üzenete útközben bizonyára összekavarodhatott, mert ő sosem akadályozná meg a Morgan Kell ellen vívandó csatámat. Nem azért akarom mielőbb elérni a Kell Kopókat, mert attól félek, hogy az Ötödik Fénylő Kard megfoszt a csatámtól. Nem is Palmer Conti megölésének vágya vezérel. O egy jelentéktelen kis senki, akinek felém irányuló ellenséges magatartása az ő egyoldalú háborúja. Éppen ellenkezőleg. Azért igyekszünk ennyire, mert szeretném megóvni a Sárkányt a megaláztatástól, melyet akkor kell elszenvednie, ha a Kell Kopók elpusztítják az ezredét.

Akirában magasra csaptak a harag lángjai.

– De hát miért törődsz a koordinátor becsületével? A száműzetésed alatt mindvégig megtagadta tőled a feloldozást, majd az együttműködésedért és a Genyosha irányításáért cserébe a Kell Kopók megsemmisítését ígérte. Folyamatosan köpönyeget forgatott: az egyik pillanatban még támogatást nyújtott, a másikban viszont már Hagyta, hogy az Ötödik Kardhoz hasonló egységek leköpjenek minket. Még a legutóbbi üzenetében is – amely szerinted összezavarodott útközben – megtagadta tőled a támogatást. Te hűen őrködsz a becsülete felett, de cserébe nem kapsz mást tőle, mint megszégyenítést.

Yorinaga dühös szavaiból Akira megértette, hogy érzékeny pontra tapintott, de a válasz nem adott esélyt a további beszélgetésre.

– Őrzöm a becsületét, mert ő a Sárkány. És ennyi elég is. Az én életemmel és a Drakónis Szövetség minden állampolgárának életével úgy játszhat és rendelkezhet, ahogy neki tetszik. Ő a Sárkány, én pedig azért élek, hogy szolgáljam.

Yorinaga hangja minta veszített volna valamennyit szenvedélyességéből.

– Ne is hozzuk ezt szóba többet, fiam, mert néhányan esetleg árulás nyomait vélnék felfedezni a beszélgetésünkben. Nincs időnk. Azonnal megérkezünk, akkor pedig újra harcosokká kell válnunk, és a Kard Útját szolgálnunk.

Akira visszaváltott százada taktikai hullámhosszára.

– Jack, egyelőre itt maradok. Ila támadást kapunk, felfejlődünk bal szárnnyá. A teljes Korasu szakasz tartsa nyitva a szemét, és figyeljen a háta mögé.

Seaborg nyugtázta a parancsot, miközben Akira befordult a Nusakan egyenlítői sivatagának szívébe vezető kanyon utolsó kanyarjába. Az egyre szélesedő, majd a horizonton eltűnő kanyonfalak között egy hatalmas, enyhén lejtős, nyílt térség tárult Akira szeme elé, melynek skarlátszín talaját arany tüskékkel díszített lilás kaktuszfélék pettyezték. A hatalmas síkság közepén egy fennsík masszív tömbje emelkedett, melyet évezredek alatt alakíthatott ki az éles sivatagi szél. Akár egy kántort körülálló ministránsok, kisebb, lilás színű lávakiszögellések nyúltak ki a sivatag talajából a központi tömb mellett.

A Sárkány Vérére! Ez hihetetlen! Akira szinte önkívületben indult meg mechjével a völgy felé; mindent érzékelt maga körül, de képtelen volt felfogni a látottakat. Maradt itt egyáltalán valaki, vagy apámnak ezúttal túljártak az eszén?

A völgy bejáratától kezdve mindenhol csatamechek összeroncsolt teteme hevert. Akirát első pillanatban egy dühös kisgyerek darabokra zúzott játékaira emlékeztették, de azonnal kijavította magában a hasonlatot. Az itteni pusztítás túlságosan teljes. Egy gyermek meggondolatlanul töltötte volna ki a dühét. Ez viszont itt módszeres, megfontolt munka eredménye.

Az Ötödik Fénylő Kard mechjei mozdulatlanul bámulták a Nusakan ikernapjait, a sivatag hőjében elmosódottan vibrált körvonaluk. Mindegyik gépezet páncélján hatalmas repedések tátongtak. A felismerhetetlenségig összeroncsolt, félig megolvadt végtagok hevertek a homokos terepen kaotikus összevisszaságban. Néhol egy vagy két láb állt a talajon, néma emlékműveként a mecheknek, melyeket egykor csatába vittek, de a torzóknak nyoma sem látszott sehol.

A Kurita mechek között elszórva Akira jóval kisebb számban bár, de észrevette a Kell Kopók vörös törzsű, fekete végtagú gépeit is. Ezek a csatamechek ugyanannyira halottak voltak, mint a drakón monstrumok, mégsem látszottak annyira megviseltnek. Két, összezúzott fejű mech kivételével a Kell Kopók harci gépeiről egyöntetűen hiányzott az arcvédő lemez. A csata hevessége ellenére a Kell Kopók pilótái még időben elhagyták haldokló mecbjüket. Többre becsülik az életüket a becsületüknél és felszerelésüknél.

Akira hátán végigfutott a hideg. A koordinátor parancsot adott rá, hogy öljünk meg minden zsoldost a Northwinden, mert úgy gondolta, a zsoldosoknak nincs becsületük. Amikor a Northwinden szembetaláltam magam a Banzai Csapattal, olyan zsoldosokat ismertem meg, akik egy másik század katonáinak életéért is hajlandóak voltak harcba szállni. Most pedig itt vannak ezek a „becstelen” Kell Kopók, akik darabokra szedték az egyik legjobb egységünket úgy, hogy közben még a pilótáik életét is megmentették. Attól tartok, túl gyakran halunk meg a becsületünkért a mechünkben ahelyett, hogy legjobb tudásunk szerint harcolnánk, és a kellő pillanatban mentenénk az életünket, hogy később folytathassuk a harcot.

Akira mozgást pillantott meg a távolban, ezért teljes nagyításra állította elülső érzékelőit, majd a nagy kiterjedésű fennsík felé fordította figyelmét. A plató alatt, egy arénaszerű, tölcsér alakú mélyedésben két mech készült a viadalra. Az aréna északi oldalán, háttal a fennsík meredek falának több sornyi mech várakozott. Akira felismerte a Kell Kopók színeit. Velük szemben fél tucatnyi, az Ötödik Fénylő Kard színeit viselő mech figyelte a gödörben zajló küzdelmet.

A Kell Kopók mechje, egy humanoid Cyclops fáradtnak és megviseltnek látszott. Töredezett szélű páncéllemezek lógtak a testéről. Szinte teljesen páncél nélkül maradt bal lábának térdízülete egyetlen tömbbé olvadt. A harci gép azonban sérülései dacára hosszú sorozatot eresztett meg a jobb csípőjén lévő gépágyúból, majd megrohamozta ellenfelét.

A szemben álló Banshee hátratántorodott a mellébe csapódó lövedékek erejétől. Füstölgő fémszilánkok repkedtek az eddig érintetlen páncélzatú gép torzójáról. A Banshee szíve felett képződött kráterek be nem hegedt sebekként tátongtak, de alattuk jól látszódott a mech érzékeny belső részeit védő újabb kerámiaréteg.

Akira neurosisakjában a küzdelmet közelről figyelő fél tucatnyi Kardos pilóta egyikének hangja reccsent:

– Dicsőség a Sárkánynak! Végre megérkeztek! Most már elpusztíthatjuk a zsoldos kutyákat. Siessenek! Ha tai-sho Conti megöli ezt a Bradleyt, a Kell Kopók nekünk esnek.

Yorinaga éles válasza nem késett sokáig.

– Lie. Igazságos küzdelem, a zsoldosok tiszteletben fogják tartani.

A „Bradley” név megszólaltatott egy csengőt Akira agyában. Bradley... Scott Bradley. Ő volt a zsoldosok parancsnoka a Northwinden. Conti Ötödik Kardja minket használt fel Bradley egységének elpusztítására, miközben ő a Davion helyőrséget, az Ötödik Denebi Könnyűlovasságot rohanta le. Bradley most bossziít akar állni az ott megölt katonákért. Akira világos szeme résnyire szűkült. Hogyan lehetséges, hogy egy becsület nélküli, szemmel láthatóan csataviselt mechben ülő zsoldos elégtételt akar venni az Ötödik Kard vezetőjén?

A Cyclops rohama nyilvánvalóan meglepte a Banshee pilótáját. Miközben a szövetségi mech elfordult, hogy elkerülje a támadást, a Cyclops ökölbe szorított bal keze lecsapott a Banshee jobb vállára. A mechanikus kézfej eget rengető dörrenés kíséretében zúzta porrá a kerámiapáncél lemezeket.

A Banshee válaszképpen gyilkos erejű lengőütést kísérelt meg baljával, de a Cyclops veszélyes mértékben oldalra dőlve az ellenséges mech karja alá bukott. Bradley gépe ép jobb lábával elrugaszkodva suta mozdulattal megpördült, és gépének jobb ökle ezúttal a Banshee gerincébe mélyedt. Újabb páncélréteg porladt el a csapás alatt, hatalmas lyukat nyitva a Kurita gép hátán.

A hátát ért találattól és a célt tévesztett ütéstől egyensúlyát vesztett kilencvenöt tonnás gépezet előretántorodott. Conti azonban villámgyorsan reagált: esés közben megragadta a Cyclops sérült bal lábát. A földön átfordulva leszakította a végtagot, és ezzel Bradley gépe is a hátára zuhant.

Palmer Conti nehézkesen talpra küzdötte magát, és feje fölé emelte a Cyclops bunkósbotként tartott végtagját. A hátán fekvő Cyclops mindkét kezét felemelte, hogy védje magát a csapás ellen. Conti diadalmas hangja széles sávú rádióüzenet formájában ért el a hallgatósághoz:

– Nos, Bradley őrnagy – kérkedett –, ezért kellett meghalniuk az embereinek a Northwinden!

Vörös-arany lángcsóva csapott ki a Cyclops gépágyújának csövéből. A robbanólövedékek sorozata fűrészként hasított bele a Banshee jobb hónaljába. A páncéllemezek selyempapírként hasadtak ketté, darabjaik konfettiként szórták tele a küzdőteret. A tűréshatárnál nagyobb erőhatásnak kitett myomerizmok úgy pattantak el, mint a túlfeszített gumikötelek, a vállízület ferrotitánium gömbcsuklója pedig leszakadt a mech törzséről. A Banshee karja a Cyclops lábával együtt kirepült az arénából.

A gépágyúsorozat becsapódásának ereje jobbra perdítette a Banshee-t. A Cyclops meglendülő lába szétroncsolta a Kurita mech bal bokájának védőpáncélzatát, és egymáshoz préselte a Banshee két lábát. Conti karjaival hevesen kapálózva próbálta megtartani mechje egyensúlyát, de lassan, megállíthatatlanul dőlni kezdett, és arccal előre a talajnak csapódott.

A Cyclops hasra fordulva vonszolni kezdte magát a Banshee felé, majd torzójával a földhöz szegezve ellenfele gépét, mindkét kezével megragadta annak fejét. Egyetlen, hirtelen mozdulattal leszakította a fejet a vállról, és jobbjával diadalmasan a magasba emelte.

A Banshee arcvédő lemeze kirobbant, csillogó üvegszilánkesővel szórva meg a környéket. A tűzből és füstfelhőből Conti katapultszéke vágódott elő, majd a stabilizáló rakéták begyulladásával kissé lelassulva folytatta útját. A mech-harcos lágyan ereszkedett le a sivatag homokjára, kiszabadította magát a biztonsági hevederek szorításából, majd hevesen gesztikulálva fordult a fennsík és a zsoldosok felé.

Az Ötödik Kard egyik mechje előrelépett, de Yorinaga Kurita PPC-jé-nek szaggatott villáma azonnal megtorpanásra késztette.

– Elég volt. Az önök harca véget ért.

Egy izgatott hang válaszolt a rádióból:

– De tai-sho Conti a Sárkány dicsőségére vezet minket harcba!

– Valóban ezt tenné? – Yorinaga metsző hangja gúnyt űzött a harcos Conti iráni áldozatkészségéből. – Mindannyian álljanak félre. Ha nem engedelmeskednek, a Genyosha fogja eltakarítani önöket.

Pillanatnyi habozás után az Ötödik Kard mechjei hátrébb vonultak, szabad utat engedve Yorinagának az aréna felé. A Cyclops segítség nélkül kivonszolta magát a gödörből. Jó néhány Kell Kopó mech ez idő alatt eltakarította a fej nélküli Banshee tetemét, majd dolguk végeztével újra elfoglalták helyüket a többi zsoldos között.

Ekkor Morgan Kell Archere lépett ki a Kell Kopók soraiból, és lassan lesétált az arénába. A völgy vörös homokja mindenütt belepte mechjét, kivéve azokon a helyeken, ahol a kilőtt rakéták hajtóművének lángjai végigsöpörtek a gépezet vállán. Bár nyilvánvaló volt, hogy végig a csata sűrűjében harcolt, páncélja mégis sértetlen, érintetlen maradt. Az Archer megállt a mélyedés északi szegélyénél, és várt.

Akira figyelte, ahogy apja egy olyan ember elszántságával indul előre Warhammerével, aki a végzetével készül szembenézni, de egyben fél is elfogadni azt. Tizenhárom éve álmodik erről az összecsapásról. Akira végigsöpört célkeresztjeivel mindkét mechen, de a számítógép nem reagált egyik gépezetre sem.

Miközben apja Warhammere az arénába lépett, Akira hirtelen visszaemlékezett azokra a dermesztő szavakra, melyeket egykor Jaime Wolf, az Utódállamok egyik legfélelmetesebb mech-harcosa mondott neki. Amikor Akira megkérdezte Wolfot, mi volt a Hanse Davion esküvőjén apja és Morgan Kell között lezajlott párbeszéd jelentése, a zsoldos egy másodpercig némán meredt rá ragadozótekintetével, mielőtt válaszolt volna: „Egyszerű, chu-sa Brahe. Morgan Kell és Yorinaga Kurita mindketten tisztában vannak vele, hogy a következő alkalommal, amikor harc közben találkoznak, meg fogják ölni egymást.”

49

Sián

Sián Nemzetközösség, Kapellán Konföderáció

3029. október 24.

Andrew Redburn beállította Marauderének másodlagos monitorán a beérkező kép élességét. A Kapellán Állami Műsorszóró Társaság közvetítette Morgan Hasek-Davion érkezését. A főmonitorra pillantva látta, hogy az űrjáró még öt kilométernyire van a bolygó felszínétől, és valamivel kevesebb mint száz kilométer per órás sebességgel ereszkedik. Ránézett a ledobási terv sarkában visszafelé pergő másodperc-számlálóra, majd a rádión kapcsolatba lépett egységével.

– Figyelem, három harminc a ledobásig.

A beérkező visszajelzések közben tudat alatt nyugtázta a neurosisakjában felhangzó válaszokat, de figyelmével a földről közvetített holovid adásra koncentrált. A kamera végigpásztázott a lelátón és a Hanse Davion foglyul ejtett örökösének köszöntésére egybegyűlt tömegen. A nézőtér mögött az Imarra Ház két zászlóaljának magas, kifényesített, büszke mechjei vártak nagybecsű vendégükre. Ha Morgan kéme igazat mondott, nem fognak túl sok problémát okozni. Az emelvény mögött a Hasekek arany oroszlánjával ékített vörös zászlókat lobogtatott a szél. A leszállótér körül felállított rudakat hasonló mintázatú lobogókkal díszítették fel.

A kamera ráközelített a lelátón várakozó nemesek csoportjára. Minden arcon elidőzött néhány másodpercet, elég időt hagyva a technikusoknak, hogy a képernyő jobb alsó sarkában megjelenítsék az adott személy nevét jelző kapellán piktogramot. Amikor az utolsó, bal oldalon álló férfi is feltűnt a képen, Andrew jeges bizsergést érzett a gyomrában.

Nagyon jó, Justin. Tehát itt vagy. Ezek szerint sikerült meglepnünk a kapellánokat. Andrew a fogát csikorgatta. Ha megint a te játékodat játszanánk, Xiang, akkor most a magasztos Yen-lo-wangodban fogadnál minket. Ezek szerint nekem kell rád várnom.

Justin megrángatta fekete egyenzubbonyának szoros gallérját.

– Gyűlölöm ezt az egyenruhát. Úgy érzem magam benne, mint egy jezsuita.

Az emelvényen mellett álló Candace megnyugtatóan simogatta meg a férfi vállát.

– Már csak egy-két percig kell kibírnod, szerelmem. – Kisimított egy ráncot füstszürke selyemblúzának ujján. – Én is azt kívánom, hogy mielőbb földet érjen a hajó, és ne kelljen tovább a húgom tollászkodását bámulnom.

Justin szemügyre vette a túlsó oldalon álló Romanót. A mélyen dekoltált, hát nélküli vörös ruha viselését a magas hőmérséklet ugyan tökéletesen indokolttá tette, de egyáltalán nem illett Hanse Davion örökösének köszöntéséhez. Ha Morgan figyelmét szeretné felkelteni, akkor valószínűleg sikerrel jár. Talán el akarja csábítani, hogy rávegye, a Kapellán Határvidék segítségével egy keresztes hadjárat keretében szerezzék vissza a Hanse Davion által elhódított teriileteket? Justin elfintorodott. Hát persze, hogy ezt akarja – a terv egyszerű, sekélyes és önző. Tsen észre sem veszi, mert gyötri a kudarc amiatt, hogy ennyi idő alatt sem volt képes megtörni és vallomásra bírni Alexit.

Candace az ég felé mutatott.

– Nézd! Mindjárt itt vannak.

Maximilian Liao aranyszínű selyemköntöst viselt, a szegélynél, nyaknál és ujjaknál fekete mintával díszítve. Most elmosolyodott, és megigazította fekete mandarin sapkáját.

– Végre kezemben a fegyver Hanse Davion ellen; mégpedig egy olyan fegyver, amellyel képes leszek megbénítani és elpusztítani őt.

Justin a kancellárral együtt bólintott. Morgan foglyul ejtése valóban súlyos csapás az Egyesült Világok számára.

A Liao jobbján álló Tsen Shang elég hangosan szólalt meg ahhoz, hogy a holovidfelvevők mikrofonjai is hallhassák.

– A szavai az én gondolataimat visszhangozzák, Mennyei Felség. Nagy nap ez a mai.

Justin felnézett, bal kezével beárnyékolta szemét az ereszkedő űrjáró landolórakétáinak fénye ellen. Meglepődve vette észre, hogy a hajótörzsének felső részén valami megmozdul. Mi a pokol folyik ott?

Az űrjáró rakétaindítóinak védőfedelei váratlanul felpattantak, és útjukra bocsátották rakományukat. A rakéták sárgásfehér lángnyelvet húzva maguk után egyenesen a landolási zónát vették célba, de nem érték el a lelátót és a mögötte felsorakozott mecheket. Fülsiketítő dörejjel robbantak fel még jóval a föld felett, sűrű, átlátszatlan, zöld füsttel árasztva el az egész területet.

A robbanások lökéshulláma hátrataszította a lelátón álló Justint. A mech-harcos keményen a jobb csípőjére zuhant, de azonnal átfordult, és fél térdre emelkedett. Megtámadtak! Az a hajó tele lehet Davion csapatokkal...

A detonáció okozta fülzúgás hamarosan átadta helyét a nézőközönség felől érkező rémült sikoltozásnak, és Justinnak rá kellett döbbennie, hogy valami nagyon nincs rendben. Candace! Hová tűnt? Talpra állva fürkészte a sűrű füstfelhőt, de mindössze a pánikba esett, összevissza rohangáló emberek tömegét sikerült kivennie.

– Candace! – üvöltötte. – Merre vagy?

A gáz égette a torkát, olajosan, savanyú ízzel tapadt torkára és nyelvére. Meg kellett találnia a lányt. Bár Candace eltűnésétől kis híján pánikba esett, a hosszú évek harci kiképzése végül felülkerekedett érzelmein. Nyugodj meg, Justin. Gondolkodj tiszta fejjel. Ha meghalt, nincs mit tenni. Ha él, biztosan útban van a Palota felé. Neked is ott kellene lenned.

Justin könnyű ügetéssel a Palota mech-hangárja felé indult. Útközben hallotta a PPC-k kisülésének félelmetes zúgását és csattanását. Miközben kitért egy közeledő Liao Locust elől, felhangzott egy gépágyú éles sikolya. A Locust ezüstös plazmafelhővé robbant szét, a lökéshullám pontosan a hangár személyi bejáratáig gurította Justint. A mech-harcos a fejét rázva felállt, és kinyitotta az ajtót.

Morgan Hasek-Davion magabiztos hangja szólalt meg a rádióban:

– Ennyi az egész, emberek. Tizenöt méterről történik a ledobás. Kissé nagy lesz a kavarodás odakint, ezért legyenek nagyon figyelmesek. A civilekre vigyázzanak. Az ügynökünket csak akkor ismerik fel, ha megkapják tőle a visszajelzést. Ne felejtsék el: „Sic Semper Tyrannis.” Ez a régi terrai latinban annyit jelent, mint „Ilyen a zsarnokság”. Mindegyikük számítógépébe betápláltuk a jelszót arra az esetre, ha nem hallanák tisztán. Ez nem csak egy jelszó – ez a támadásunk mottója is. Mutassuk meg a zsarnoknak, mire képesek Davion Oroszlánjai!

A kamera képe az ereszkedő űrjáróra fókuszált, majd úgy is maradt, ahogy az Overlord osztályú űrjáró NHR-vetői felnyíltak, és több tucatnyi rakétát indítottak útjukra. A rakéták csak rövid utat tettek meg, mielőtt felrobbantak volna, olajos, zöld füsttel töltve be a légteret. Abban a pillanatban, amikor Andrew Marauderének lába alatt kinyílt a ledobónyílás, a kamera képe elsötétült.

A nehéz, madárszerű mech szilárdan talajt fogott a leszállópálya betonján. A talaj és a fémláb ütközésébe az egész mech beleremegett, de Andrew azonnal egyensúlyba hozta magát és mechjét. Jobbjával megnyomott két gombot a műszerfalán, működésbe hozva gépének magrezonanciás érzékelőit. Ezzel legalább látok valamit ebben a füstben.

A szenzorok megjelenítették számára a zöldes ködben zajló eseményeket. A kijelzőn sárga csontvázakkal jelölt Imarra Házi mechek egyre közelebb értek, de Andrew rájuk sem hederített. Egy újabb gombnyomással lefuttatta azt a keresőrutint, melyet előzőleg programozott harci számítógépébe. A holografikus kép megremegett, majd apró kör jelent meg egy durván negyvenöt centiméter hosszú, L-alakú fémhenger körül.

Redburn elmosolyodott. Megvagy! A karod elárul. Andrew Justin megtalálása feletti öröme a keresőprogram által kirajzolt képpel együtt foszlott semmivé. Eltűnt. Behúzódott a Palota barakkjaiba. Fogadni mernék, hogy a mechjéhez igyekszik. Annál jobb.

A zöld ködből egy Liao Crusader vált ki, és rohamozta meg Andrew-t. Az őrnagy gondolkodás nélkül vetette Marauderének célkeresztjeit a humanoid mech körvonalára, és mindkét PPC-jével tüzet nyitott. A kék villám táncoló nyalábjai végigfutottak a Crusader jobb karján. A leégetett páncél csillogó gömbjei megolvadt üvegként záporoztak a végtagról. Az Andrew által ismertnél vastagabb és feketébb myomerizmok a PPC-k támadása után szabadon maradtak, de azért mozgásba lendültek, hogy célra tartsák a karba szerelt lézerfegyvert.

Ám az izmok hirtelen izzani kezdtek. Sűrű füstgomolvagok törtek fel belőlük, miközben a pilóta a végtag irányításáért küzdött, majd a következő másodpercben a myomerszálak lángra lobbantak. Olvadt myomer égő cseppjei záporoztak a Crusader lábára és a leszállótér betonjára. A pilóta elkeseredetten kapálózott a saját izmainak lángjaiba burkolózó végtaggal.

Andrew rádiókapcsolatba lépett Morgannel.

– Működik a dolog. A Bethelről ellopott myomer a gázzal érintkezve azonnal kigyullad, amint elektromosság halad át rajta!

– Remek! – kiáltott vissza Morgan diadalmasan. – De azért légy óvatos. Amíg nem éri őket gáz, azok az izmok nagyon erősek.

Mintha csak Morgan Hasek-Davion figyelmeztetését akarná igazolni, a Crusader pilótája folytatta rohamát, hogy felemelt bal kezével lecsapjon Andrew mechjére. Redburnnek azonban sikerült lebuknia az ütés elől, majd felemelkedve mindkét karját a Crusader torzójának közepébe döfte. A karomszerű végtagok dupla csapása darabokra zúzta a humanoid mech gyomrát védő páncélréteget, és háromméteres magasságba emelte a gépet.

A Crusader egyensúlyát vesztve érkezett vissza a lábára, majd félszegen a hátára dőlt, akár egy ökölvívó, aki megsemmisítő erejű ütést kapott. Andrew, gondosan kívül maradva az ellenséges mech erős lábának támadási sugarán, egyik PPC-jével belelőtt a Crusader öszszeroncsolt hasába. A perzselő részecskesugár a kevés megmaradt páncélzatot is eltávolította, kitéve a mech belső részeit a harci gáz támadásának.

Miközben a pilóta azért küzdött, hogy újra talpra állítsa mechjét, tűz csapott ki a Crusader melléből, de Andrew-t ez már nem érdekelte. Fáklyaként lobogó lábakkal egy Liao Marauder tántorgott át előtte az úton. A myomerizmok maradékának elolvadása után a nehéz mech a hátára dőlt. A gép testéről leváló páncéllemezek hatalmas szikraözön kíséretében szánkáztak végig a betonon.

Justin becsapta maga mögött az ajtót, és nagyokat lélegzett a hangár tiszta levegőjéből. Letörölte a szeméből csorgó könnyeket, és gyors levegővételekkel próbálta megtisztítani torkát és tüdejét a maró gáztól. Ez nem szokványos, emberek elleni harci gáz, azok nem csak könnyezést és torokkaparást szoktak okozni. Egyetlen Overlorddal jöttek, s ez azt jelenti, hogy nem hozhattak magukkal egy zászlóaljnál nagyobb erőt. Sokáig nem maradhatnak, tehát csak egy gyors menekítésről vagy rajtaütésről lehet szó. Hirtelen beléhasított a felismerés. Csakis Hanse Davion vállalna ilyen őrült kockázatot egy ügynök visszaszerzésére! Ha Davion egy ügynököt akar, akkor megkaphatja.

Justin végigszáguldott a folyosón, majd lerohant a lépcsőn három emeletnyit. Leérve addig verte a vastag biztonsági ajtót, amíg egy ápolatlan kinézetű őr ki nem nyitotta.

– Mit tehetek önért, shonso Xiang?

Justin határozottan ellépett az őr mellett, be az apró szolgálati helyiségbe.

– Vészhelyzet lépett érvénybe. Szükségünk van a fogolyra. Tsen Shang küldött, hogy vigyem fel. – Justin végignézett a falon sorakozó holovid monitorokon. Mindegyik a Maskirovka egy-egy különleges védelemmel ellátott cellájának belsejét mutatta, de egy kivételével az összes üres volt.

Az őr aggódva pillantott a képtelefonra.

– Nekem nem szóltak.

Justin rideg tekintettel mérte végig.

– Vészhelyzetet mondtam, maga ostoba! Óhajtja megmagyarázni a késedelem okát Shangnak vagy a kancellárnak?

Az őr a fejét rázta. Az övére kapcsolt táskából előkeresett egy mágneskulcsot, és beillesztette az ajtón lévő nyílásba. A zár halk kattanással engedett, Justin pedig sietve kitárta a nehéz ajtót. Elindult a keskeny folyosón, és csak Alexi cellájánál torpant meg.

Megvárta, hogy az őr utolérje.

– Gyerünk! Nyissa ki.

Az alacsony férfi malacszerű szeme tágra nyílt.

– De hiszen egyedül Tsen Shangnak van kulcsa ehhez... – az őr hirtelen rádöbbent, mit is mondott, és megpróbált elhátrálni.

A fenébe! Justin leopárdként vetette rá magát, és maga alá gyűrte a férfit. Jobbjával hárított egy erőtlen ütést, majd fémkezével gyilkos erejű csapást mért ellenfele torokára. Az őr gurgulázó hörgést hallatva halt meg.

Justin gyorsan visszatért Alexi cellájához.

– Alexi, Justin vagyok! Állj minél távolabb az ajtótól!

Alexi gyenge, zavarodott hangja az ajtó kémlelőnyílásán keresztül szüremlett ki Justinhoz.

– Hogy? Justin?

– Állj félre!

Justin lerángatta bal kezéről a fekete kesztyűt, majd középső és gyűrűsujját a tenyerébe hajlította. Megragadta a fém kézfejet, előrehúzta, majd kilencven fokkal elfordította, hogy a hüvelykujj álljon felfelé, és ismét megrántotta. A kézfej visszafordult, és felcsúszott az alkarjára. Az alagút gyenge világítása megcsillant a csukló üregéből előmeredő lézerfegyver csövén.

Justin felhajtotta mutató és kisujját, elnagyolt célzókészüléket alakítva belőlük fegyvere számára. Két ujja között átnézve becélozta az ajtózárat, és megfeszítette felkarjának izmait. Vakító, zöld lézersugár fúródott mélyen az ajtóba. A zárszerkezet másodpercek alatt elpárolgott, a lézernyaláb pedig ugyanolyan hirtelen tűnt el, mint ahogy keletkezett.

Justin összevont szemöldökkel szemlélte zubbonyának füstölgő ujját. A fenébe. Eddig bírta az energiacella. Örülhetek, ha még három lövést elő tudok csalogatni belőle. Gyorsan helyére igazította és rögzítette kézfejét. A forróságra ügyet sem vetve a zár helyén tátongó lyukba dugta bal kezének ujjait, és kitárta az ajtót.

Alexi Malenkov ketrecbe zárt vadállatként lapult a cella hátsó sarkában.

– Ez nálam nem jön be, Justin. Nagyon jól ismerem a barát/ellenség kihallgatási technikát. Nem érdekel a kis színjátékod, tőlem nem tudsz meg semmit!

Alexi kék szemének űzött pillantása és a hangját átitató rémület világosan elárulta Justinnak, hogy egykori segédje a megtörés határán áll.

– Velem kell jönnöd, Alexi – tárta szét a karját Justin. – Davion csapatok szálltak le a közelben, és darabokra fogják szedni a palotát, hogy megtaláljanak. Kiviszlek innen, és én is eltűnök. Az itteni pozícióm már nem tartható tovább.

Az Alexi szemében egy pillanatra felcsillanó remény őszinte hitetlenkedésnek adta át a helyét.

– Nem! Nem hiszek neked! Nem fogod megtenni. Jobban gyűlölöd az Egyesült Világokat, mint maga Maximilian Liao.

Justin arcizmai megfeszültek.

– Akkor játsszunk a te szabályaid szerint. Érted teszem, mert tartozom neked eggyel a Bethelért.

Justin dühös hangja áthatolt Alexi delíriumán. Az Egyesült Világok ügynöke erőtlenül előrezuhant, de Justin még idejében elkapta.

– Tudsz járni, Alexi? Képes vagy rá?

A megviselt, kimerült ügynök erőtlenül bólintott.

– Remélem. Fáj a lábam, de sikerülni fog. – Jobb karja, melyet Justin válla köré font, hirtelen megszorult Xiang nyakán. – Nem versz át, Justin!

Justin megérezte a mozdulatot, ezért még idejében sikerült kibújnia a szorításból, és a folyosó túlsó falához vágta Alexit. Malenkov visszapattant a falról, és azonnal szembefordult a Maskirovka ügynökével, de Justin egy jobb horoggal végleg elcsendesítette. Alexi némán zuhant a halott őr testére.

Andrew-nak még egy Enforcert is el kellett intéznie, amely elzárta a Palota mech-hangárja felé vezető utat. A Liao mech gépágyúja mély krátereket robbantott a Marauder combjába, miközben a nehézlézer sugara hosszú forradást húzott a mech bal karjára. Andrew támadása, melyet a jobb kar PPC-jével és félnehéz lézerével, valamint a torzóba épített gépágyúval hajtott végre, az összes páncélt lehámozta az Enforcer felsőtestének jobb oldaláról.

Az Enforcer, mintha egy szívrohamot kapott ember lett volna, hevesen vonaglani kezdett, amikor a jobb oldala lángba borult. A jobb kar mozgatásáért felelős, de a torzóban elhelyezkedő izmok egy pillanat alatt elhamvadtak, és a gépágyú csöve a föld felé fordult. Ugyanakkor a gyomorban lévő, a mech combjaival összeköttetésben álló myomerszálak is elolvadtak. A stabilitását és mozgási képességét vesztett Enforcer a földre omlott.

Andrew-nak mindössze három hosszú lépést kellett megtennie, hogy a Palota mech-hangárjának ajtajához érjen. A Marauder mindkét karjával lesújtott a hatalmas ajtószárnyra. Az ajtó egyik fele a kettéhasadó ajtópántok és az elpattanó láncok sikolya közepette beszakadt, a zöldes gáz padig áramlani kezdett a hangárba.

Andrew azonnal belépett, és a csarnok hátuljában azonnal megtalálta, amit keresett. A Yen-lo-wang csendes, magányos őrként várakozott a palota belsejébe vezető ajtó mellett. Andrew elmosolyodott, kihívóan felemelte a Marauder karját, de ekkor észrevette, hogy a mech pilótafülkéje nyitva áll, és a kötéllétra szabadon kígyózik belőle a földre.

Marauderével a Centurion mellé lépett, és guggolásba ereszkedett Ha nem most, majd később. En ráérek. Magában bólintott, tekintetét a Palotába vezető ajtóra szegezte. Addig várok, amíg szükséges.

Justin Alexi mellé térdelt, és két ujját a férfi ádámcsutkájának oldalához nyomva megvizsgálta a pulzusát. Erős és egyenletes. Tökéletes. Szemügyre vette az Alexin lévő mocskos rabruhát, és a Malenkov lábujjain lévő égésnyomokat, ahová a kihallgatás során az elektródákat csíptették. Ennek ellenére sem sikerült megtörniük? Honnan a pokolból szedi apám a hozzád hasonló fickókat?

Justin a bal vállára dobta Alexi élettelen testét, és kisétált vele a börtön biztonsági részlegéről. Ahogy egyre feljebb kapaszkodott a pincéből kivezető lépcsősoron, a csatazaj egyre hangosabbá vált, és megérezte az égő myomer kellemetlen szagát. Pánikba esett szolgálók lepték el a lépcsőket és folyosókat, de egyikük sem lassított le, amikor meglátták Justint.

A Maskirovka ügynöke beszippantotta alsó ajkát. Kihoztam Alexit a cellájából. De hogyan fogom átadni mindkettőnket a Davionoknak?

Fejében egy még nagyobb probléma derengett fel. És hogy a pokolban jutok ki innen?

A mech-hangárba vezető folyosóra pillantott. Ha figyelembe veszem az odakint tomboló csatát, a Yen-lo-wang nem tűnik rossz választásnak. Tulajdonképpen nincs is szükségem másra. Justin mosolyogva rúgta be az ajtót, és belépett a hangárba.

Mosolya azonban lehervadt az arcáról, amint észrevette a felegyenesedő, mindkét karjával rá célzó Maraudert. A mech külső hangszóróiból Andrew Redburn dühvel és gyűlölettel teli hangja szólalt meg:

– Tudtam, hogy ide fogsz jönni, Justin Xiang. Már vártam rád. – Andrew könyörtelen kacaja betöltötte a mech-hangárt. – Szeretnél esetleg mondani valamit, mielőtt kivégezlek?

50

Nusakan

Skye Szigete, Lyrán Nemzetközösség

3029. október 24.

Daniel Allard keskeny sávú rádióüzenetet küldött Morgan Kell harcba induló Archere felé.

– Ezredes, ne! Ezt nem teheted! Most nem a Mallory Világán vagyunk. E nélkül is elkaphatjuk őket; még az Ötödik Karddal vívott ütközet után is felülmúljuk őket létszámban.

– Köszönöm az észrevételt, Allard százados. – Morgan mély hangja nyugodt és határozott maradt. – Mindössze azt nem veszed figyelembe, hogy a végén mindenképpen meg kellene küzdenem Yorinaga Kuritával. Sokkal egyszerűbb lesz így.

Dan felhorkant, de cserbenhagyták a szavak, amikor az arénába lépő Yorinaga Warhammere megjelent a látóterében. Jobb kezével önkéntelen mozdulattal a hatalmas, PPC-karú csatamechre mozgatta a célkeresztet, de számítógépe nem volt hajlandó tudomást venni a Warhammer létezéséről. Akárcsak Morgan a Mallory Világán, vagy Yorinaga, amikor megölte Patrick Kellt.

Dan Morgan Archerére mozgatta a célkeresztet, de ugyanezt kellett tapasztalnia. Ezek ketten... a számítógép felől akár szellemek is lehetnének. Bizsergés futott végig a gerince mentén. Talán így is van. Talán akkor, a Mallory Világán valóban meghaltak, és a számítógépek tudják ezt. Mindössze azért vannak még itt, hogy az élők is rádöbbenjenek az igazságra.

Morgan hangját hallotta a neurosisakjában, de azonnal tudta, hogy parancsnoka ezúttal nem hozzá beszél.

– Morgan Kell vagyok. Sajnálom, hogy nem lehettem ott a ryde-i találkozón.

Yorinaga tökéletes, akcentus nélküli angolsággal válaszolt:

– Yorinaga Kurita vagyok. Elnézését kérem ezeknek a harcosoknak a kellemetlenkedéséért. – Yorinaga néhány pillanatnyi habozás után folytatta: – Ha időre van szüksége a mechje újrafegyverzéséhez, elhalaszthatjuk a küzdelmet néhány órával.

– Köszönöm a nagylelkűségét, de nem lesz rá szükség.

Még mindig Morgan szavai visszhangoztak a fülében, amikor Dan rákapcsolódott Cat Wilson frekvenciájára.

– Cat, én azt hittem, Morgan kifogyott a rakétákból. Feltöltötte a fegyvereit?

– Nem – válaszolt a tiszthelyettes leplezetlen aggodalommal.

Dan torka kiszáradt.

– Mi folyik itt?

– Morgan tudja, mit csinál. – Cat hangjának kétkedő tónusa éles ellentétben állt magabiztos szavaival. – Ez az ő harca.

Morgan Archere enyhén meghajolt Yorinaga irányába.

–A tizenhárom esztendővel ezelőtti harcunk során felfedeztem magamban valamit, ami sebezhetetlenné tett. A következő tizenkét évet a kolostorban azzal töltöttem, hogy megpróbáltam ez elől a dolog elől elmenekülni.

Yorinaga Warhammerével viszonozta a meghajlást.

– Ugyanabban a csatában én is észrevettem önben a sebezhetetlenség csíráját. A zen kolostorban töltött száműzetésem tizenegy évében szünet nélkül emlékeztem, tanultam és dolgoztam, hogy én is birtokába jussak a titoknak. Azt hiszem, mostanra én is részesültem az adományból, de erről csak úgy tudok biztosan meggyőződni, ha legyőzöm önt.

Morgan alig tudta palástolni dühét.

– Ön adománynak hívja, de valójában félelmetes és szörnyűséges teher. Úgy mentem végig a Lyons és a Nusakan csataterein, hogy tudtam: bárkivel kerülök is szembe, nem tud nekem sérülést okozni. Nézzen az Archeremre! Teljesen érintetlen annak ellenére, hogy egy egész napot töltöttem a csata sűrűjében! Ugyanakkor egyetlen olyan mech sem úszta meg, melyet a célkeresztembe fogtam. Olyanok voltak, akár a gyerekek vagy a játékkatonák. Nem volt semmi esélyük.

– És ezt tehernek tartja? – kérdezte zavarodottan Yorinaga. – Ön harcos, akárcsak én vagy az öccse volt. Nem azt követeli meg a hivatásunk, hogy minél tökéletesebb katonává váljunk? Az ön számára nem ez az önmegvalósítás csúcsa? Megtiszteljük az általunk megölt ellenfeleket azzal, hogy egy harcos halálát ajándékozzuk nekik.

– A halál senkinek sem dicsőség, és ha elkezdjük a harcot, biztosan megöljük egymást – válaszolta Morgan mogorva, színtelen hangon. – Ön is ugyanolyan jól tudja, mint én. Felkínálom önnek a lehetőséget. Legyünk belátóak, hagyjuk el a csatamezőt, és mindketten térjünk vissza száműzetésünkbe.

– Fia ezt tennénk, az mindkettőnk számára nagy szégyen lenne, Kell ezredes.

– Én nem törődöm a szégyennel, tai-sa Kurita. – Morgan már suttogott. – Nem akarom megölni önt.

A Warhammer újból meghajolt.

– Ez esetben én leszek kénytelen megölni önt.

A mech alkarjaiba épített PPC-kből cakkos szegélyű, kék villámkígyók csaptak ki. Az első lövedék félig megolvadt kerámiadarabokat hasított le az Archer jobb karjának érintetlen páncélzatából. A második részecskesugár kardcsapásként hasított végig az Archer felsőtestén, cseppfolyós páncéleseppekkel szórva meg a gödör fenekének lejtős, okkersárga homokú talaját.

Morgan jobbra mozdult gépével, de karját nem emelte fel, hogy működésbe hozza a végtagba épített félnehéz lézereket. Dant ámulatba ejtette a manőver kecsessége és eleganciája, de Morgan defenzív viselkedése zavarral töltötte el. Lőj már, Morgan! Az Ötödik Kard mechjeit sebészi precizitással szedted darabokra! Végezz vele!

Yorinaga jobb oldali PPC-jének energiasugara újra lecsapott az Archerre. A lövés megolvasztotta a páncélt a mech szíve felett, és repeszzivatart zúdított az aréna talaját borító törmelék közé. A Warhammer félnehéz lézere tovább gyengítette Morgan mechjének védelmét. A sugarak párhuzamos árkokat olvasztottak az Archer jobb vállától a gyomráig; a sérülésekből megfeketedett, cseppfolyós páncélpatakok csurrantak elő.

A Warhammer jobb oldalára szerelt indítóállványból egy rajnyi rakéta suhant elő. Az Archer testét megszóró rakéták robbanásai páncélszilánkokat hasítottak le a mechről. Az egyik rakéta a harci gép jobb vállába csapódva eltörölte Morgan ezredazonosító jelét, de az Archer páncélozott bőrén nem sikerült áthatolnia.

Morgan előrelendült, de Yorinaga jobbra kitérve kissé hátrébb táncolt Warhammerével. A mech mellkasába épített ikerlézerek sugarai az Archerbe döftek. Az egyik Morgan mechjének bal karjába olvasztott mély krátert, a másik pedig az Archer melléről távolította el a páncélzat maradványát.

Yorinaga mindkét PPC-jét az egyre közelebb érő Archerre emelte, és újból tüzet nyitott az energiafegyverekkel. Az azúrkék sugarak a jobb kar páncélzatának utolsó rétegét is elpárologtatták, és mélyen berágták magukat a nehéz kart mozgató myomerizmokba. Mielőtt még teljesen erejüket vesztették volna, ezüstös fémpárává redukálták az Archer titánium karcsontját; a végtag pörögve vágódott ki az arénából.

Az Archer, akárcsak tizenhárom évvel előtte, megtántorodott és térdre zuhant.

Dan szíve a torkában dobogott. Megismétlődik a múlt, de Morgan ezúttal nem hajlandó harcolni. Mintha meg akarna halni, mégpedig pontosan úgy, ahogy a Mallory Világán kellett volna! Dan sietős üzenetet küldött az Archer felé:

– A fenébe is, Morgan! Csinálj már valamit! Cselekedj, különben meghalsz!

Morgan nem válaszolt, de Dan tudta, hogy vette az üzenetet, mert a következő másodpercben felnyíltak a humanoid mech vállán lévő rakétaindítók védőlemezei.

Yorinaga minden fegyverével folytatta a támadást. A rakéták robbanásai láng és repeszfelhőbe burkolták az Archert. A zsoldos mechjén PPC-szülte plazmafelhő gördült végig, pokoli hőjével elpárologtatva a páncélt vonulása útjában. A Warhammer félnehéz lézerei éles karmokként vájtak az Archer páncélozott bőrébe, a könnyűlézerek sugarai pedig kobraként csaptak le a harci gép bal lábára. A Kurita mech mellébe épített golyószóró pergő acélzivatart zúdított a pusztító örvény közepébe; a lövedékek fémes csípésükkel apró páncéldarabokat pattintottak le az Archerről.

Dan öklével a műszerfalra sújtott.

– Most, Morgan! Használd a rakétáid!

Az Archer visszazárta üres rakétaindítóit, és tántorogva talpra állt, majd sokkal elegánsabban és kecsesebben, mint azt Dan valaha is lehetségesnek tartotta volna, meghajolt. A fiatal mech-harcos néhány bénító, rémületes pillanat titán elszakította tekintetét az Archerről, és a Kurita mechre nézett.

A Warhammer váltából, csípőjéből és nyakából szivárgó fekete füst megült a mozdulatlan sivatagi levegőben. Yorinaga viszonozni próbálta a meghajlást, de a mozdulat csak még sűrűbb füstfelhőt eredményezett, és a Warhammer előrehajolva, lehajtott fejjel mozdulatlanná dermedt.

Dan infravörös üzemmódba kapcsolta érzékelőit, de a kijelző éles fénye miatt azonnal le is kellett árnyékolnia szemét. A sivatagi forróságban Yorinaga megfőzte a Warhammerét. Dan Morgan mechjére pillantva összehasonlította annak aránylag hűvös, barna körvonalát a Warhammer vakítóan fehér sziluettjével. Vajon Morgan számított erre?

– Bocsásson meg a gyávaságomért, Yorinaga-sama – reccsent a Kell Kopók parancsnokának hangja a rádióban. – Tudom, hogy egy igazi harcban kioltottuk volna egymás életét. Én viszont nem engedhetem, hogy az ön vére a kezemhez tapadjon, és azt sem, hogy miattam kelljen szégyenkeznie.

Yorinaga kimerült, mégis sokkal higgadtabbnak tűnő hangjára Dan hátán végigfutott a hideg.

– Most már értem, amit oly régen meg kellett volna értenem: nem szégyen alulmaradni egy különb ellenféllel szemben. Tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy a sebezhetetlenség a Kard Utjának kiteljesedése. Az a legnagyobb tett, amit ön véghezvitt: a harc visszautasításával győzni. Az én szégyenem pedig, hogy nem jöttem rá már jóval korábban az igazságra.

51

Sián

Sián Nemzetközösség, Kapellán Konföderáció

3029. október 24.

– Sic semper tyrannis.

A szavak úgy ültek meg a levegőben Justin és az őt figyelő Marauder között, mint a szétroncsolt ajtónyíláson befelé hömpölygő sűrű, zöld füstfelhő. Justin tekintete a fejének szegezett PPC csövéről a mech pilótafülkéjének polarizált üvegére siklott.

A Marauder külső hangszóróiból Andrew suttogó hangja reccsent:

– Mi az ördögöt mondtál?

– Mondom: sic semper tyrannis – ismételte Justin kimerülten.

–A válladon lógó fickó a mi emberünk. – Andrew hangjába visszatért az él. – Hogyan szedted ki belőle a jelszót?

Justin a fejét csóválta.

– Igazad van, ő is közénk tartozik. – Justin rezzenetlen tekintettel nézte a Marauder sötét pilótafülkéjét. – Ismersz jól, Andy. Ha át akarnálak verni, nem hoztam volna őt is magammal. Sic semper tyrannis –haza szeretnék menni.

–Jézus, Mária, Szent József! Ez te vagy! Ez valóban te vagy! – Andrew hangjából örömteli meglepetés, és hitetlenkedés zengett. – Hála Istennek, hogy nem nyitottam tüzet, mert előbb szét akartam verni a képed! A mindenit...

Justin teli torokból felkacagott.

– Örülök, hogy te találtál rám elsőként. Ha bárki más áll itt, én már csak ionizált gáz lennék. – Justin a kezével mutatta, hogy Andrew ereszkedjen vissza a Marauderrel. – Ez a srác valóban a mi emberünk, és őt is ki kell juttatnunk innen. Nyisd ki a fülkét, és helyezd biztonságba.

Andrew ismét leguggolt, és kinyitotta a Marauder torzójának felső részén lévő ajtót. A kabint elhagyva lelépdelt a mech jobb karján, és a hóna alatt átkarolta Alexit. Justin segítségével bevonszolta az ájult ügynököt a mechbe, majd a parancsnoki szék mögötti katapultülésbe szíjazta a férfit.

Andrew átnyújtott Justinnak egy kisméretű vászonzsákot.

– Mindegyikünk kapott egy ilyet. Azt mondták, adjuk oda az ügynökünknek.

Justin elmosolyodott, és a vállára dobta a táskát.

– Nagyszerű. Van benne néhány dolog, melyet fel tudok használni, ha marad elég időm. – Kidugta a fejét az ajtónyíláson, és a Liao gyalogságot keresve körbekémlelt. – Egyelőre elég biztonságosnak látszik. Szólj mindenkinek, hogy a Yen-lo-wanggal fogok kijönni.

– Tíz perced van – szólt Redburn az órájára pillantva. – Húsz perce érkeztünk, és minél előbb le kell lépnünk.

Justin a barátjára kacsintott.

– Elég lesz. – A karcsú mech-harcos kimászott a Marauderből, majd visszafordult, és melegen kezet rázott Andrew-val. – Gondoskodj Alexiről. Megmentette az életem, akárcsak te. Az adósa vagyok.

Redburn komolyan bólintott.

– Akkor én is tartozom neki a barátom megmentéséért. Sok szerencsét.

Justin leszánkázott a Marauder törzsén, és visszarohant a Kapellán Kancellári Palotába. A folyosókon átvágva gond nélkül érte el a kancellár tróntermét. Éppen csak annyira nyitotta ki a nehéz bronzajtókat, hogy átcsusszanhasson a résen, majd csendben végigosont a vörös szőnyegen, és fellépdelt a trónhoz vezető lépcsőkön.

Justin mosolyogva csúsztatta le válláról a hátizsákot, és kioldozta a táska száját lezáró zsinórt. Némi elsősegély-felszerelés, egy Davion mech-azonosító modul és a karjába rejtett lézerfegyverhez való energiacella mellett egy hololemezt is talált benne, melyet a Davionok napsugár és kard szimbóluma díszített. Justin az előre megbeszélt terv szerint a trónszék közepére helyezte a hololemezt, majd sarkon fordult, és elindult lefelé a lépcsőn.

Mindössze néhány lépésnyire távolodhatott el a tróntól, amikor a háta mögül felcsendülő női hang és egy csőre töltődő tűpisztoly halk kattanása megállásra késztette.

– Ki vagy te, Justin Xiang, és mit keresel itt?

Lassan, üres kezét a magasba emelve megfordult.

– Justin Allard őrnagy, Egyesült Világok Fegyveres Erői, különleges megbízatásban.

Candace a rácsozott balkonokról leszüremlő halvány fényben előrébb lépett. A jobb kezében tartott tűpisztoly meg sem rezzent.

– És ez a különleges megbízatás... – hangja elhalt, dühe és a belsejében kavargó többi érzelem belefojtotta a szót.

Justin felemelt fejjel válaszolt:

– Elhitetni Maximilian Liaóval, hogy a Davion Ház kikísérletezett egy új, fejlesztett rnyomerszálat, és rávenni, hogy szerelje fél vele a mechjeit.

– És beépülni a válságcsoportba? – Candace szürke szemében hideg fény villant.

– Azért dobtam fel az ötletet, mert Alexi látszott a legmegfelelőbb embernek a csoport vezetésére – vont vállat Justin. – Tudtam róla, hogy Davion ügynök, ő viszont nem ismert engem. Tulajdonképpen senki sem tudott róla apámon, a hercegen és Ardan Sorteken kívül. Sortek is csak azért lett beavatva, mert azzal fenyegetőzött, hogy a nyilvánosság előtt szót emel a bírósági tárgyalásom igazságtalansága ellen.

– Miért csináltad?

Justin nyelve hegyével megnedvesítette ajkát.

– Mert utasítottak rá. Hűségesküt tettem Hanse Davion hercegnek, ő pedig ezt kérte tőlem.

– És mi van velem? – Candace szeme keskeny, acélszürke hasítékká szűkült. – Én is csak egy dolog voltam, amire megkért?

– Nem. – Justin leeresztette a kezét. – Én ki akartam térni előled, és – valóban megpróbáltam. Tudtam, hogy ez fog történni, ha nem vigyázok. Tudtam, hogy egymásba szeretünk... Én nagyon, nagyon szeretlek. Hinned kell nekem.

– Csak annyit tudok, Justin Xiang, hogy nagyon meggyőzően tudsz hazudozni.

Justin szomorúan bólintott.

– Akkor azt hiszem, csak két választásod maradt. Lelősz – belenézett a lány jéghideg szemébe –, vagy velem tartasz.

Candace ujja ráfeszült az elsütőbillentyűre, a fegyver csövéből hosszú lángnyelv csapott ki. A műanyagrepeszek felhője bőven Justin mellett süvített el, hátrataszítva az egyik ajtónyíláson éppen belépő Tsen Shangot, és visszakényszerítve a vele együtt érkező két Maskirovka ügynököt a folyosó fedezékébe.

A lány még két lövést adott le az ajtóra, hogy fedezze a trón mögé bukó Justint, majd ő is hátrébb húzódott, amikor egy rubinvörös lézersugár fúródott mögötte a falba. Justin mellé térdelve gyors mosolyt villantott a mech-harcosra, majd a kezét kidugva újból tűz alá vette az ajtót.

– A fenébe ezzel a pisztollyal – dühöngött, miközben egyes lövésről hármas sorozatra állította a tűzváltó kart. – Emberek ellen kiváló, de a repeszek nem hatolnak át a bronzajtón. – Justinra nézett. – Sajnálom, amiért mindkettőnknek itt kell meghalnunk, de senki mást nem tudok, akivel szívesebben tölteném életem hátralévő részét.

Justin viszonozta a lány mosolyát.

– Ha ezt az „életem hátralévő részét” komolyan gondoltad, akkor még tartsd fel őket egy percre.

Miközben Candace egy újabb rövid sorozattal tartotta az ajtó mögött az őröket, Justin könyékig felszakította egyenruhája zubbonyának ujját. Megnyomta a fekete fémkar felső részébe süllyesztett, szinte láthatatlan, négyszög alakú panelt, majd a kattanás után hüvelykujjával felpattintotta a fedőlapot. Elcsavarta a kart, mire az üres energiacella a trónterem padlójára hullott. Gyorsan helyére illesztette a hátizsákból előkotort új telepet, visszacsukta a panelt, és a megfelelő módosításokkal fegyverré alakította a kezét.

Candace kérdő tekintettel pillantott a furcsa pozícióban álló kézfejre.

– Hát ez meg mi a...

– Lazák az ízületeim – mosolygott rá Justin. – Mindkét ajtószárny mögött állnak?

– Fedezékbe bújtak – bólintott Candace. – Pontosan ott, ahol felkarcoltam az ajtót.

– Háromra fedezz.

Candace számolt, majd hosszú sorozatot eresztett meg fegyveréből a trón jobb oldalán. Justin ugyanekkor a bal oldalon bukkant elő, és lézere zöld sugarával könnyedén átolvasztotta az ajtószárnyakat, körülbelül egy méterrel a föld felett. A földre hulló fegyverek fémes csattanását elnyomta az őrök halálsikolya.

Candace és Justin kézen fogva rohantak ki Tsen Shang élettelen teste mellett a trónterem előtti folyosóra. Atszáguldottak a portrékkal díszített galérián, egyenesen le a mech-hangárba. Candace beszíjazta magát a Centurion pilótafülkéjének jobb oldali katapultszékébe, miközben Justin lezárta a kabint, és végigfutott az indítási procedúrán.

Előkapta a Davion azonosító modult a hátizsákból, és a műszerfal alatti mélyedésbe illesztette. Miután meggyőződött róla, hogy a műszer szilárdan ül a helyén, a mech rádióját a Davion katonai frekvenciára kapcsolta.

– Cseregyermek a Davion erők parancsnokának. Egy solarisi stílusú Centurionban pillanatokon belül elhagyom a mech-hangárt.

– Kissé messzire került otthonról, Cseregyermek, nemde? – Justin felismerte Morgan Hasek-Davion hangját.

Justin felnevetett, és Candace–re nézett, aki vidám mosollyal illesztette fel a fejhallgatót.

– Így van, parancsnok. – Justin az Andrew által ütött résen keresztül hagyta el Centuronjával a hangárt. A zöldes köd már szinte teljesen szétoszlott, helyét az égő myomerszálak sűrű, fekete füstje foglalta el.

EgyAtlast pillantott meg pontosan félúton az űrjáró és a mech-hangár közötti. Morgan gépe körül vagy fél tucatnyi szétroncsolt, égő mech hevert, de az Atlas páncélján szinte egy karcolás sem látszott. Bár közei s távol nem volt már egyetlen mozgásképes Liao mech sem, az Atlas őrködött, amíg a többi Davion mech behajózott az űrjáróba.

Justin magában elmosolyodott. Ez biztosan Morgan.

– Értem jöttetek?

Az Atlas egy kézmozdulattal udvariasan előreengedte.

– El sem mentünk volna nélküled. Most pedig gyerünk haza.

52

Nusakan

Skye Szigete, Lyrán Nemzetközösség

3029. október 24.

A Kell Kopók alakzatának első sorában álló Dan Allard őszinte csodálattal szemlélte Yorinaga Kurita békés arcát. A Szövetség mech-harcosa, akit oldalt és hátul a Genyosha fél tucatnyi katonája kísért, az északi oldalról megkerülte a sebtében felállított platformot, melyen a fia várakozott, és fellépett az emelvényre. Úgy néz ki, mintha éppen valamilyen kellemes társadalmi kötelezettségnek készülne eleget tenni, nem pedig saját halálára készülne.

Az emelvény nyugati széléhez lépve Yorinaga levetette az ujján, mellén és hátán a Genyosha címerével díszített, ceremoniális szürke shita-git. Helyette egy hófehér kimonót húzott meztelen felsőtestére. Meghajolt az öltözködésben segítő férfi felé, majd megfordult, és visszatért a platform közepére. Ott háttal Akira Urahénak, dél felé fordulva letérdelt a két, T-alakban leterített, fehér tatamira.

Újabb, a Genyosha szürke egyenruhájába öltözött segéd lépett oda Yorinagához; a kezében tartott tálcán sakéval teli edény, és egy apró tálka pihent. Yorinaga a kannát bal kezébe fogva két sima mozdulattal teletöltötte a csészét. Miközben az italt az ajkához emelő mech-harcost figyelte, Dan visszaemlékezett rá, mit mondtak neki a ceremónia ezen részéről. Négy korttyal – kétszer kettővel – fogja kiüríteni az edényt, mert a japán „shi” szócska egyaránt jelent „négy”-et és „halál”-t.

Yorinaga a tálcára helyezte a kiürült csészét, a segéd pedig csendben visszavonult. A mech-harcos néhány másodpercig felemelt fejjel meredt maga elé, majd széthúzta magán a kimonót, és a ruha nyakrészét leeresztette a háta közepéig, így téve szabaddá mellét és hasát. Ezután óvatosan térde alá igazgatta a köpeny ujjait, hogy a halál pillanatában a kimono megakadályozza a hátrazuhanásban.

Az idős mech-harcos végignézett a zsoldosok és szövetségi harcosok sorain.

– Köszönöm, hogy megtiszteltek a jelenlétükkel. – Kezét a térdén pihentetve kissé balra fordította a fejét, és biccentett. Tai-sbo Conti egy papírba csomagolt, fehér tálcán fekvő pengét helyezett Yorinaga baljára, majd meghajolt, és visszahátrált a helyére.

Eközben Akira Brahe, Yorinaga kaishakuja felkészült a rituális öngyilkosságban felvállalt szerepe végigjátszására. A szintén fehér köpenyt viselő fiatalember ülő helyzetből fél térdre emelkedett. Elővonta hüvelyéből fehér nyelű katanáját, és jobb kezében tartva magasan a feje fölé emelte a fegyvert. Homokszín szemével gondosan felmérte az apja nyakától elválasztó távolságot, majd balját is rákulcsolta a markolatra.

Apja segédjeként Akirának kell majd levágnia Yorinaga fejét, mielőtt az megszégyeníthetné magát a fájdalma kimutatásával. Dan Akira elszánt arcát nézte. Nagy csapás ez számára, de nem hozhat szégyent az apjára.

Amikor Yorinaga jobb kezébe vette a seppuku kését, a napfény élesen megcsillant a fegyver csupasz pengéjén. A kés élét jobb felé fordítva Yorinaga bal csípője felett saját mellébe döfte a pengét, és áthúzta a jobb oldalra. Ezután a fegyvert elfordítva teljes jumonjit – keresztirányú vágást felfelé – hajtott végre. Yorinaga szilárd tartással, töretlen akaraterővel kihúzta magából a vérrel borított kést, és jobbját ismét a térdére helyezte.

Akira kardja megvillant, elválasztva Yorinaga fejét a törzsétől, és véget vetve az agóniának, melyet apja egy pillanatig sem mutatott ki. A fej nélküli test utoljára még megrándult, majd előrebukott.

Allard, Ward, Wilson és a Kell Kopók többi tagja rémülten figyelte az értékes emberi életnek ezt a barbár és értelmetlen elvesztegetését. Nem számított, mennyire ismerték a seppuku ceremóniáját, képtelenek voltak azt összeegyeztetni saját értékrendjükkel

Kimonója mellrészéből Akira előhúzott egy darab vastag rizspapírt, és háromszög alakba hajtogatta. A papírral a hajánál fogva felemelte apja fejét, és felmutatta chu-sa Narimasa Asano felé, aki kurta biccentéssel igazolta Yorinaga halálának tényét. Akira ezután tiszteletteljes mozdulattal a test mellé helyezte a fejet, majd a papírral megtisztogatta kardja pengéjét.

Amikor végzett a művelettel, elfoglalta előbbi helyét, és visszacsúsztatta a katanát a hüvelyébe. Meghajolt halott apja irányába, és a hagyományok szerint el kellett volna hagynia a pódiumot, hogy a segédek elszállíthassák a holttestet. Ehelyett azonban felállt, és végignézett az összegyűlt drakón harcosokon.

Minden figyelem a bronzvörös hajú mech-harcosra irányult.

– Nem okoz könnyebbséget, hogy nemzetünk törvényei és előírásai szerint nem vagyok Yorinaga Kurita törvényes fia. Amire most készülök, szégyent fog hozni rá és emlékére, de nincs más választásom. Önök mindannyian tanúi voltak, miként nézett szembe a halállal. Tudják, hogy ez a férfi több megbecsülést érdemelt volna, mint amennyit élete utolsó éveiben kapott.

Alig hallható suttogása egyre erősebbé, élettel telibbé vált, ahogy folytatta mondandóját.

– Yorinaga Kurita csupán egyetlenegy dolgot akart: elszámolni azért, amit ő az utóbbi tizenhárom év legnagyobb személyes sérelmének gondolt. Két esztendővel ezelőtt a Sárkány, Takashi Kurita megígérte neki ezt a feloldozást, ha segít létrehozni és kiképezni a Genyoshát. Szabad kezet adott Yorinagának a Szövetség legkiválóbb mech-harcosainak összegyűjtéséhez, ő pedig a kiképzési programunk segítségével létrehozott egy elit egységet – egy olyan alakulatot, amely tudásban és elszántságban még a híres Fénylő Kard ezredeken is túltesz.

Conti felszisszent Akira megvető hangjára, amikor a fiatalember a Fénylő Kard ezredeket említette, de a mech-harcos esélyt sem hagyott a tai-sbónak a reagálásra.

– És mit kaptunk cserébe mindezért? A Northwinden úgy kezeltek minket, mintha roninok, banditák, vagy ami a Sárkány szemében még rosszabb, zsoldosok lettünk volna. A Genyosha, amely megakadályozta, hogy a zsoldosok lerohanják tai-sho Conti főhadiszállását, azt a parancsot kapta, hogy végezze ki a foglyokat. Mi azonban nem vagyunk zöldfülű katonák, akik végrehajtanak egy ilyen eszelős tettet. Mi szamurájok vagyunk! Ennél sokkal több tiszteletet érdemlünk.

Akira kissé elfordulva Palmer Contira mutatott.

– Ez az ember idehozta az ezredét, hogy ő arassa le a Kell Kopók elpusztításáért járó babérokat. Nézzenek csak rá. Még most is áskálódik és intrikák Meg fogja találni a módját, hogy apám nyakába varrja az ezrede megsemmisülését. Azt fogja mondani a Sárkánynak, hogy túl későn érkeztünk, esetleg nem bocsátkoztunk harcba, vagy hogy az emberei minket próbáltak megvédeni a Kell Kopóktól, és azért kellett meghalniuk. Nem számít, milyen gyenge lábakon áll a meséje, meg fogja menteni a bőrét.

– Megmenti, mert Takashi Kurtával bármit el lehet hitetni. A Sárkány már öreg, és rengeteg probléma foglalkoztatja. A Jaime Wolf elleni személyes vendettája miatt adta ki azt az utasítást is, melynek értelmében minden zsoldost szó nélkül meg kell ölni. Ürügyül pedig azt hozta fel, hogy a zsoldosok pénzért harcolnak, ezért híján vannak a becsületnek. Emiatt nem lehetnek igaz harcosok, és ezért sértő a létezésük számunkra.

Akira Morgan Kellre nézett.

– Ezek azok a bizonyos becstelen zsoldosok. Apám a Styxen megölte Patrick Kellt, de Morgan ezért nem gyűlölte meg őt. Tavaly a Terrán Morgan Kell és jaime Wolf (a Sárkány szemében mindketten pénzéhes gyilkosok) csatlakoztak apámhoz egy nagyon veszélyes szituációban. Ezzel megmentették az életem és nagy valószínűséggel az övét is. És itt, ezen a világon, egy teljes napi sivatagi küzdelem után Morgan Kell megtisztelte apámat a párbajjal, ám ugyanakkor elutasította, hogy szégyenbe hozza őt.

Akira felemelt fejjel folytatta:

– Több becsületet látok egy zsoldos ezredesben, mint a Drakónis Szövetség koordinátorában. Ezért lemondok a Genyoshában betöltött posztomról, és ha Morgan Kell nem utasítja vissza, személyes becsületemet ezentúl a Kell Kopókhoz kötöm.

Az emelvény keleti oldala mellett helyet foglaló chu-sa Narimasa Asano felállt. Tiszteletteljesen meghajolt Akira felé, majd a Genyosha állományához fordult.

– Akira Brahe szavait figyelve nagyon sok igazságot találtam bennük. Yorinaga Kurita volt a legjobb, legrátermettebb katonai vezető, aki alatt a Szövetségben valaha is szolgáltam. Neki és a Genyoshának rengeteg megaláztatást kellett elviselnie, melyek szégyene a koordinátort terheli.

Miközben Akira Morganre pillantott, chu-sa Asano tovább beszélt:

– Semmilyen módon nem szándékozom megsérteni vagy lenézni Morgan Kellt és bátor harcosait, de én nem tudnám egy zsoldosegységhez kötni a sorsom. Hiszem, hogy a koordinátor őrületének egyszer valamilyen módon vége szakad. Az igazi Sárkány, maga a Szövetség mindig állni fog. A Szövetség mostani vezetői közül mindössze egyetlen férfi volt, aki tiszteletet mutatott Yorinaga irányában, és csak ez az egy ember bánt méltó módon, elit alakulatként a Genyoshával.

Az idősebb drakón mech-harcos végíghordozta tekintetét csapatain.

– Nem hibáztatom azokat, akik osztják Akira Brahe véleményét. Ha követni akarják őt a Kell Kopók közé, vagy saját lábukra akarnak állni, tiszteletben tartom döntésüket. Jómagam lemondok Takashi Kurita szolgálatáról, és hűségesküt teszek örökösének, Theodore-nek. A Kurita herceg igazi harcos, akit boldogan követek, és örömmel osztozom sorsában.

Talán egy tucatnyi mech-harcos – legtöbbjük szemmel láthatón a Rasalhág Körzetből származott – állt fel, hogy az emelvényhez sétáljon. Sorban, egymás után mélyen meghajoltak, először chu-sa Asano, majd – egy-két másodperccel hosszabb ideig – a vérfoltos szőnyegek felé, melyeken Yorinaga térdelt. Azután Morgan Kellhez lépve megismételték a mozdulatot. Morgan viszonozta a meghajlást, majd minden harcossal külön kezet rázott.

Akira odafordult Narimasa Asanohoz.

– Köszönöm a bölcsességét, chu-sa. Nem várom a Kell Kopók és a Genyosha legközelebbi találkozását.

– Én sem – mosolygott Asano melegen Akirára. – Ön minden izében az apja fia. Ezt sose feledje el. – Mélyen meghajolt, majd kiegyenesedve ellépett az emelvény mellől.

Akira, miután viszonozta a meghajlást, szintén otthagyta a platformot. Újból meghajolt apja halálának helye felé, azután Morgan Kellhez sétált.

– Megtisztelne vele, ha helyet szorítana az egységében egy egyszerű mech-harcosnak.

Morgan kezet nyújtott neki.

– A kérése nagy megtiszteltetés számunkra. Isten hozta a Kell Kopók között.

53

Új-Avalon

Crucis Határvidék, Egyesült Világok

3029. november 16.

Az avalon citybeli Notre Dame katedrálisban összegyűlt közönség első sorában helyet foglaló Justin felnézett a pódiumra lépő Hanse Davion hercegre. Szive őrült iramban vert, és az jutott eszébe, hogy még a solarisi viadalok előtt sem érzett ilyen izgalmat. Magában mosolyogva saját idegességén, jobb kezét Candace baljára helyezte.

A herceg köszönésképpen biccentett Maraschal bíborosnak.

– Köszönjük az imát, bíboros. – Szembefordult a katedrálist megtöltő tömeggel, és beállította a pódium világítását, hogy jobban lássa beszédének szövegét. Mély lélegzetet vett, majd belekezdett:

– A háború minden ember számára mást és mást jelent. A frontvonalban harcoló katonáknak a háború hosszú, unalmas periódusokból áll, melyeket néhány percnyi, elképzelhetetlen rettegéssel teli időszakok szakítanak meg. Háznyi méretű csatagépek vonulnak a bolygók felszínén, hogy elpusztítsanak mindent, ami szembe mer szállni velük. Fegyvereik pokolian erősek; az embereken, tárgyakon és épületeken okozott sérüléseik sosem gyógyulnak be teljesen.

– Az otthon maradottaknak egy egészen másfajta kihívással kell szembenézniük. Az ő félelmük, bár korántsem olyan kézzelfogható, nem kevésbé fájdalmas. Vajon a következő telefonhívás a férjük halálhírét tudatja velük? Amikor átnézik az elektronikus leveleiket, vagy üzenet érkezik a Komsztártól, vajon arról kapnak hírt, hogy fiuk vagy lányuk hamvai már úton vannak hazafelé? Vagy ami még rosszabb, az ajtó előtt álló katona vajon azt tudatja velük, hogy az unokájuk eltűnt, de az EVFE mindent megtesz az előkerítése érdekében?

Miközben a herceg határozott hangja betöltötte a templomot, Justin

Candace-re, majd a lány mellett ülő Tormana mosolygó arcára pillantott. Mindketten azt hittük, életét vesztette az első támadási hullámban. Még sosem láttam Candace-t olyan boldognak, mint amikor a herceg ismét összehozta őket.

Hanse folytatta az ékesszóló beszédet:

– Ám ezen terhek ellenére, melyek a fronton és otthon rakódnak ránk, egy dologban biztosak lehetünk: mindig, minden körülmények között tudjuk, kik vagyunk, és miben veszünk részt. Nem szégyelljük kimutatni a hovatartozásunk miatt érzett büszkeséget, mert ez megerősíti a társadalomba vetett bizalmunkat és hitünket. Hitelesíti küldetésünk helyességét, és értelmet ad minden cselekedetünknek, Ezt a magabiztosságot és büszkeséget visszatükröződni látjuk a körülöttünk lévő emberekről. Ez a legnagyobb ajándék, amely még a legsötétebb időkben is átsegít minket a problémákon.

Hanse a papírköteg aljára rakta a legfelső lapot.

– Mindez azonban nem mondható el a harmadik csoport tagjairól, akik szintén aktívan részt vesznek a háborúban. Ezeknek az embereknek pontosan tisztában kell lenniük saját feladatukkal, hogy teljesíthessék a háborúban felvállalt szerepüket. Néhányuk számára ez azt jelenti, hogy egy teljesen új személyazonosság álcája alatt kell végrehajtaniuk küldetésüket. Másoknak olyan munkát kell elvégezniük, amely jóval több annál, mint amire valaha is vágytak. Az ilyen kettős élettel járó stressz békeidőben is könnyedén megtörne bárkit, de háborúban a nyomás akár halálossá is válhat.

Hanse végignézett közönségén.

– Ma este azért gyűltünk össze, hogy kitüntessünk négy olyan embert, akiknek egyéni és kollektív erőfeszítése a háború folyamán elkerülte a nagyközönség figyelmét, de mégsem maradtak észrevétlenek. Ezen férfiak közül az első Alex Mallory

A justintól jobbra helyet foglaló Alex felemelkedett székéről. A karcsú, szőke hajú férfi megigazította szmokingját, és fekete sétapálcájára támaszkodva a katedrális oltárához lépdelt. Mivel térdet hajtani képtelen volt, inkább keresztet vetett, mielőtt büszke tartással a herceg oldalára állt volna.

A herceg a pódiumon elhelyezett dobozból egy fekete medált vett elő, melynek gyémántberakása az Egyesült Világok napsugár motívumát mintázta.

– A Kapellán Konföderációban Alexi Malenkov néven ismert Alex Mallorynak tökéletesen sikerült beépülnie a Maskirovkába, látszólag a szervezet megbízható tagjává vált. Hatalmas kockázatot vállalva tetemes mennyiségű hírszerzési információt juttatott el az Egyesült Világokba. Az ő erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült megakadályoznunk Maximilian Liao első gyilkossági kísérletét a néhai Pavel Ridzik ezredes ellen. Ridzik ezredes hálából békét kötött velünk, mely cselekedete számos életet óvott meg a Tyihonov fronton. Később, amikor az ellenség lebuktatta, Alex állta a kínzásokat, semmiféle információt nem adott ki magáról és szövetségeseiről.

A herceg Alexi zakózsebére tűzte a medált.

– Erőfeszítései jutalmaképpen, hálából az Egyesült Világok iránti elkötelezettségéért és szolgálataiért a Gyémánt Napsugár kitüntetésben részesítem. – Hanse melegen kezet rázott Alexszel. A hírszerző mosolyogv a foglalt helyet a Hanse mögötti székek egyikén.

Hanse Davion a következő kitüntetettre nézett, és őt is az oltárhoz invitálta. Amikor az Első Kathili Ulánusok vadonatúj, fekete-arany egyenruhájában pompázó Andrew Redburn odaért hozzá, a herceg szélesen elmosolyodott.

– Ma este egy olyan katona ritka és értékes társaságának örülhetünk, aki ha parancsot kap, nem kérdezi meg: „Miért?” Ez a férfi, Andrew Redburn őrnagy sikeresen vezette át egységét azon a mintegy fél tucatnyi, különösen veszélyes feladaton, melyeket ez a konfliktus tartogatott számunkra. Sosem kért a maga számára semmiféle különleges megbízatást, csak odament, és elvégezte a feladatát. Ráadásul sikeresen tolta félre mindenfajta személyes sérelmét és gyűlöletét, hogy teljesíthesse mind közül a legveszélyesebb küldetést: két ügynökünk – az egyik Mr. Mallory volt – kimentését és visszahozását a Kapellán Konföderáció fővárosából.

A herceg felnyitotta a pódiumon fekvő második keskeny dobozt is. A fénysugarak vakítóan verődtek vissza a medál hátoldalának aranyszínű korongjáról. Az előlapra illesztve egy üllőbe szúrt platina kard volt látható. A herceg a fekete Ulánus egyenruha mellére tűzte a kitüntetést, pontosan Andrew két évvel korábban kiérdemelt Arany Napsugara mellé.

– Az Egyesült Világoknak tett szolgálatai elismeréseképpen büszkén adományozom önnek legmagasabb katonai kitüntetésünket: az Excalibur Érdemrendet. Jelen pillanattól kezdve ön a Birodalom Lovagja, és ezzel együtt egy külön birtok tulajdonosa szülőbolygóján, a Firgrove-on.

Andrew sugárzó mosollyal rázott kezet a herceggel, majd helyet foglalt Alex mellett.

– A harmadik személy akire ma este szeretném felhívni a figyelmüket, többször is határozottan kérte, hogy kíméljem meg a jutalmazástól – folytatta Hanse mosolyogva. – Bár elismerem és méltányolom kérését, sajnos nem tudok neki eleget tenni. Ha mégis megtenném, megfosztanám őt attól a régóta esedékes dicsérettől és hálától, melyet felbecsülhetetlen értékű szolgálatai fejében méltán érdemelt ki.

Hanse a közönség első sorára szegezte tekintetét.

– Morgan Hasek-Davion, kérlek, lépj előre.

A magas, erőteljes testalkatú fiatalember felállt a padról. Vörös haja Ulánus egyenruhájának vállát verdeste, majdnem teljesen eltakarva az arany váll-lapokat. Fejét elfordítva Kym Sorensonra pillantott, majd elindult felfelé az oltárhoz vezető lépcsősoron. Amikor felért, határozottan térdet hajtott, és csatlakozott a pódium mögött álló nagybátyjához.

Unokaöccséről Hanse a teremben összegyűlt vendégekre pillantott.

– Amikor tudomást szereztünk a Kathil ellen tervezett Liao rajtaütésről, amely évekre megbénította volna űrugrójavító és gyártó kapacitásunkat, hirtelen szükségem lett egy olyan katonai vezetőre, akire rábízhattam a támadás visszaverését. Mindössze egy maroknyi veterán harcost adhattam a keze alá, és csak minimális ideje maradt a védelem megszervezésére. Morgan örömmel fogadta el a megbízatást, és egy héten belül végrehajtotta a feladatot, amelyet rábíztam.

Hanse ismét Morganre pillantott, és lassan megcsóválta a fejét.

– Azután, amikor gyorsan a Siánra utazott, hogy kimentse a támadásról híreket szolgáltató ügynökünket, ismét hatalmas kockázatot vállalt. Az elfogott Liao űrjárókat felhasználva elhitette az űrjárók kapitányaival, hogy egysége a kathili csapásmérő alakulat maradványa, akik túszként viszik magukkal Morgan Hasek-Daviont! A veszélyre ügyet sem vetve a Kapellán Konföderáció szívébe vezette csapatait, és a feladat teljesítése után utolsóként szállt fel az űrjáróra, miután meggyőződött róla, hogy mindenki – beleértve ottani ügynökeinket is – a fedélzeten tartózkodik.

Hanse egy borítékot húzott elő egyenruhája zsebéből.

– Ezenkívül Morgannek elmondhatatlan csalódásokat kellett átélnie, mielőtt megkapta a kathili megbízatást. Mivel ő az egyedüli örökösöm, kénytelen voltam visszautasítani ismétlődő kéréseit; nem engedhettem, hogy éles bevetésben vegyen részt. – A herceg elvigyorodott. – Igazság szerint, ha tudtam volna, mi módon akar eljutni a Siánra, valószínűleg ezt a feladatot sem bíztam volna rá.

Hanse átnyújtotta Morgannek a borítékot, és egy biccentéssel jelezte, hogy nyissa ki.

– Mivel úgyis visszautasítanál minden kitüntetést, amit adhatnák neked – bár az évvégére igenis beiktatnak a Davion Rendbe –, ezért fogadd el tőlem ezt az apróságot.

Morgan felnyitotta a borítékot, és kibontotta a kettőbe hajtott, sárga papírlapot. Tekintete gyorsan végigfutott a ráírt sorokon. Mosolya egyre szélesebbé vált, ahogy újra és újra elolvasta a szöveget, majd fejét hátravetve, tele torokból felkacagott. Mindkét kezével megragadta nagybátyja vállát.

– Ez igaz? Igaz, Hanse?

A herceg bólintott, és megölelte Morgant. Azután szétváltak, és Morgan tisztelgett neki, amit a herceg feszes mozdulattal viszonzott. Miközben Morgan csatlakozott a másik két kitüntetetthez, Hanse széles vigyorral fordult vissza a tömeg felé.

– A borítékban egy üzenet van, melyet a lyrán nagykövet juttatott el hozzánk. Minden jel arra mutat, hogy feleségem múlt év június-júliusi itttartózkodása alatt teherbe esett.

Dübörgő tapsvihar és éljenzés fogadta a bejelentést. Justin szíve nagyot dobbant. Harisénak örököse születik! Válla felett cinkosán apjára kacsintott. Quintus Allard csak egy biccentéssel és elégedett mosollyal válaszolt.

A herceg megvárta, hogy a hangorkán kissé elcsendesüljön, majd magasba emelt jobbjával végképp elhallgattatta a tömeget.

– Bár a hír felettébb örvendetes, és jómagam is alig várom, hogy újabb Daviont üdvözölhessek az Utódállamokban, még van egy ember, akinek ma este ki kell fejeznem köszönetemet. Tulajdonképpen ez is egyfajta születés vagy inkább újjászületés, egy hihetetlenül embert próbáló feladat eredménye.

Hanse Davion nagyot sóhajtott, majd folytatta:

– Több mint négy évvel ezelőtt elkezdtünk foglakozni a gondolattal, hogy egy ügynök segítségével információkat, hihetőnek tűnő adatokat szivárogtassunk ki a Liao erőknek. Az emberünk lassú, aprólékos munkája végül kezdte meghozni a gyümölcsét. Kapcsolatot épített ki a kitteryi Liao ügynökökkel, és az ellenség kezdte azt hinni, egy átállítható alannyal van dolguk. Azonban három éve egy Liao rajtaütés folyamán súlyos sérülést szenvedett, és az incidenst kivizsgáló nyomozók rábukkantak az általa létrehozott kapcsolathálózatra.

A herceg Quintus Allardra nézett.

– Akkoriban csak az ügynök, a titkosszolgálati, hírszerzési és műveleti miniszter, valamint én tudtunk az elvégzett előkészületekről. Mivel az ügynökünk árulásgyanús tevékenységéről már kezdtek kiszivárogni az információk, két lehetőség közül választhattunk: vagy megszakítjuk a műveletet, vagy a pletykákat felhasználva még csábítóbb célponttá tesszük emberüket a Kapellán Konföderáció számára.

A herceg intett Justinnak.

– Kérem, jöjjön fel.

Halk moraj hullámzott végig az egybegyűlteken, amikor Justin felállt. Végignézett a tömött sorokban ülő embereken, szinte érezte zavarodottságukat. Amikor legutóbb beszéltek rólam, még csak becsmérlő szavakat kaptam. Én voltam a félvér, aki visszatért a gyökereihez. Eddig nyugodtan lehetett gyűlölni, most viszont megbecsülést és tiszteletet érdemlek. Miközben az oltár felé lépdelt, halványan elmosolyodott. Nem is csodálom, hogy meg vannak zavarodva... hiszen én is így érzek. Letérdelt, és keresztet vetett az oltár előtt.

– Justin Allard maga döntött úgy, hogy folytatja a műveletet. Az ellene szóló bizonyítékok és a bánásmód miatt, melyben kénytelenek voltunk részesíteni, tudta, hogy nem számíthat másra, mint lenézésre, megvetésre és gyűlöletre. Mivel csak az édesapja és én tudtuk az igazságot, tisztában volt vele, hogy régi barátai közül senkitől sem számíthat segítségre. Nem kerülhetett élve az ellenség kezére, mert felfedtük előtte az ügynökeink azonosságát azokon a helyeken, ahol várható volt a felbukkanása. Tudta, hogy ha időközben életét veszti, a neve soha nem lesz tisztára mosva, és nevét a történelem legnagyobb árulóival, Júdással vagy Stefan-nal, a Trónbitorlóval fogják együtt emlegetni.

– Az ő munkájának köszönhetően sikerült felderítenünk és elállítanunk egy súlyos szivárgást a biztonsági rendszerünkben. A Liao Ház értékes időt és erőforrásokat vesztegetett el miatta egy olyan kutatási és fejlesztési programra, amely nagyban gátolta háborús erőfeszítéseiket. Általa sikerült időben értesülnünk a Kathil ellen tervezett támadásról. A befolyását latba vetve elérte, hogy a St.Ives Nemzetközösség elszakadjon a Kapellán Konföderációtól, és szövetségre lépjen az Egyesült Világokkal.

– A legutóbbi alkalommal, amikor együtt láthattak minket, megfosztottam ezt a férfit a rangjától, a becsületétől és a nevétől. Csupán az Egyesült Világok érdekében végzett munkája jutalmaképpen is örömmel szolgáltatnám vissza mindhárom dolgot, de nem csak erről van szó. Amikor elküldte nekünk a figyelmeztetést a kathili rajtaütésről, kérte, hogy elhagyhassa a Siánt. Morgan megérkeztekor mindössze annyit kellett volna tennie, hogy azonosítja magát, és biztonságban távozik az űrjárón. Ehelyett azonban lement a Liaók Palotája alatti kazamatába, és felhozta magával Alex Malloryt. Önzetlen bátorságáért örömmel üdvözlöm önt újra itthon, az Egyesült Világokban, Justin Xiang Allard őrnagy.

Justin erősen megragadta, és határozottan megrázta a herceg kezét.

– El sem tudja képzelni, milyen jó érzés ezeket a szavakat az ön szájából hallani.

– Ön pedig el sem tudja képzelni, mennyire féltem, hogy sosem lesz alkalmam elmondani őket – mondta meleg mosollyal Hanse. Eleresztette Justin kezét, és a dobozból újabb, a Redburnéhez hasonló medált emelt ki.

– Bár teljességgel szükségtelen gesztus, a nemzet hálájának jelképeként átnyújtom önnek az Excalibur Érdemrendet, év végére pedig Morgannel együtt lesznek beavatva a Davion Rend sorai közé.

Justin megvárta, hogy a herceg zubbonya mellére tűzze a medált, majd újra kezet ráztak. Ezután hátravonult a többiek mellé, gratulált nekik az érdemrendjükhöz, és visszafordult, hogy megvárja a herceg beszédének végét.

– A Kapellán Konföderációval vívott háborúnk még nem ért véget. A hódításunk ugyan nem teljes, de nem is ezzel a szándékkal fogtunk bele. Két különböző célunk volt. Az első, hogy gyártási kapacitása elvételével megszüntessük a Kapellán Konföderáció hadviselő képességét. A Sián Nemzetközösség néhány kisebb gyárának kivételével ezt a célt sikerült is elérnünk.

– Második célunk az volt, hogy felszabadítsuk az oly hosszú ideje elnyomásban élő embereket. Ez azonban olyan feladat, melyet nem lehet csupán néhány hónap vagy év alatt teljesíteni. Az időtartamot generációkban kell mérnünk, de biztos vagyok benne, hogy egyszer e téren is sikerrel járunk.

Hanse végignézett a mögötte ülő négy férfin, majd elégedett arckifejezéssel visszafordult a tömeg felé.

– A háború e négy ember számára véget ért, de ellenségeinknek érdemes lenne megvizsgálniuk, mit vittek véghez. Nem a vakmerő tervezést, és nem is a briliáns taktikai húzásokat kellene megjegyezniük, bár ezekben sem volt hiány. Azért tanulmányozhatnák ezeket a férfiakat, hogy megértsék végre: a szabadságban nevelkedett, szabad választási lehetőségekkel rendelkező emberek bármit képesek megtenni – legyen szó bármily megalázó vagy fájdalmas dologról hogy megőrizzék életútjukat az örökkévalóságnak!

54

Komsztár Vezérlőközpont

Hilton Head-szigei, Észak-Amerika, Terra

3029. december 1.

Myndo Waterly prímás lenézett a kristályosan átlátszó emelvényeken álló egykori kollégáira. Hajánál csak egy árnyalatnyival sötétebb, a halvány világításban aranyszínű fénnyel csillogó selyemköpenye kellemesen simult bőréhez. Majdnem olyan jó érzés, mint az, hogy sikerült prímássá választatnom magam.

– Szeretném kifejezni köszönetemet a támogatásukért – mosolygott nyájasan. – Nehéz idők következnek a Komsztárra, de látni fogjuk Blake Szavának beteljesülését. Ebben az ügyben létfontosságú az egyetértés.

Sötét szeme Villius Tejhre villant, mintegy engedélyt adva a püspöknek a szólásra, de csak néhány pillanattal azelőtt, hogy a férfi magától is megszólalt volna. Még mindig fáj a vereség, nem igaz? Megnyerted volna a választást, ha nem emlékeztettem volna rá a többieket, hogy te voltál az, aki képtelen volt leleplezni Justin Xiangot, és informálni minket, bogy egy Davion ügynökkel állunk szemben. Szerencsétlen, haldokló Julián Tiepolót kiáltottad ki bűnösnek, s ezzel sikerült elkerülnöd a felelősségre vonást, viszont a sérelem még mindig benned van. Úgy foglak megszabadítani a szenvedéstől, ahogy egy sebesült állatot szokás.

Sián püspöke rezzenéstelen tekintettel viszonozta a nő pillantását.

– Azt szeretném tudni, prímás, mit szándékozik tenni az Egyesült Világokkal? Justin Allard a jelentéstételkor minden bizonnyal informálta a herceget arról, hogy az UATI-n rajtaütő Halálkommandósok nem Liao területről érkeztek. A támadás, melyet ránk erőltetett, még súlyos problémák okozója lehet.

– Valóban? – vonta fel Myndo a szemöldökét. – Nincs róla tudomásom, hogy bármi módon is tudattuk volna Davion herceggel, mely szerint mi támadtuk meg az UATI-t. A rajtaütés nem érte el célját, és mivel a személyes részvétel hatalmas politikai támogatottsághoz segítette a herceget, szerintem még hálás is lenne nekünk. Bár az akcióhoz egy másik szervezet álcáját használtuk fel, ha tisztában lettünk volna Xiang valódi kilétével, most nem kellene a lelepleződés veszélyétől tartanunk.

Myndo nem hagyta, hogy a püspök megpróbálja kivédeni a támadást.

– A helyzet az, hogy már kapcsolatba is léptem az Egyesült Világok hercegével. Lefektettük egy olyan egyezség alapjait, melynek tető alá hozása után feloldjuk az Elszigetelést.

Ulthan Everson, Tharkad szőke hajú püspöke előrehajolt ültében.

– Hogyhogy? Hiszen ön érvelt leglelkesebben az Elszigetelés mellett. Az Egyesült Világok csaknem teljesen bekebelezte a Kapellán Konföderációt, de az Elszigetelés legalább jelentősen lelassította az invázió sebességét. Miért akarja pont most feloldani a korlátozásokat?

– Nagyon egyszerű. – Myndo köpenye bő ujjába rejtette kezét. – A herceg a következő támadási hullám után nem fogja tovább erőltetni a háborút. Ha Liao minden seregét a Davion betolakodók megállítására küldi, a Szabad Világok Ligája elkezdi meghódítani a Konföderáció védtelen világait. De Davion sosem fogja engedni, hogy János Marik ilyen könnyen elhalássza előle az ő prédáját. Ezenkívül, ha meghagyja a Konföderáció egy részét, kényszeríti vele Marikot, hogy csapatokat állomásoztasson a Liao határon, egy esetleges konföderációs támadás semlegesítésére. Davionnak így ennyivel kisebb Marik haderővel kell szembenéznie a Szabad Világok Ligájával közös határán.

– És legvégül: Melissa hercegnő gyermeket vár. Hanse Davion most már a helyzet megszilárdítására fog törekedni, hogy utódja egy stabilan álló birodalmat örökölhessen tőle. Ha eljön az idő, a Kapellán Konföderáció kiváló szalmabábként fog szolgálni, melyet az Egyesült Világokon belüli nézeteltérés esetén Davion emberei levezethetik a dühüket.

Myndo meglepetten vette észre, hogy Tharkad püspöke egyetértően bólint az elhangzottakra. Iluthrin Vendel mosolyogva próbálta meg felhívni magára a figyelmet.

– Igen, Új-Avalon püspöke?

– Köszönöm – biccentett a sötét hajú férfi. – Prímás, ha lenne szíves ismertetni, miféle megállapodást sikerült kicsikarnia Hanse Davionból az Elszigetelés feloldásáért cserébe...

Myndónak erőt kellett vennie magán, nehogy elmosolyodjon.

– Mivel az Elszigetelés hivatalos indoka a Davion Ház csapatainak támadása volt az egyik létesítményünk ellen, követeltem (és elértem), hogy építsék újra a szóban forgó állomást, természetesen az Egyesült Világok költségén.

Egy-két másodpercnyi szünetet tartott, hogy beosztottai halkan mormogva kommentálják a bejelentést, mielőtt előrukkolt volna a lényeggel.

– Ezenkívül kiharcoltam a jogot a hercegnél, hogy a Komsztár fegyveres csapatokat, mech csapatokat állomásoztathasson a létesítmények peremvonalán belül!

A püspökök szinte megbénultak, Villius Tejh pedig a melléhez kapott, mintha szívroham kerülgetné. Myndo büszkén felvetett állal folytatta:

– Igen. Amelyik világon csak jelen vagyunk, saját csapatokat fogunk tartani az állomásainkon. Eleinte csak zsoldosok segítségét vesszük majd igénybe, de lassanként, az elkövetkező tíz-húsz év alatt saját, „újonnan kiképzett” egységeinkkel cseréljük le őket. Természetesen csak önvédelmi feladatokat fognak ellátni, de a lényeg az, hogy folyamatosan jelen lesznek. Tevékenységünket fokozatosan kiterjesztjük az Egyesült Világokról az Utódállamok többi birodalmára is. A jövőben egy ellenünk irányuló támadás – legyen az valós vagy megrendezett – megtorlásaképpen elrendelt Elszigetelés sokkal veszedelmesebb fegyver lesz, mint a múltban eddig bármikor.

Tejh arca elborult, akár a viharfelhős égbolt.

– Jerome Blake a lelkünkre kötötte, hogy tartsuk rejtve haderőnket, és csak akkor használjuk fel, amikor az emberiség már darabokra szaggatta önmagát. „Megváltók vagyunk, nem harcosok; gyógyítunk, nem pusztítunk.” – ezt mondta.

Myndo magabiztos mosolya elsöpörte a püspök érvelését.

– ”És nem mi leszünk az agresszorok. A háttérben várakozunk, és csak akkor lépünk színre, ha véget kell vetni a helyi zsarnokok önkény uralmának. Visszaverjük a támadásokat, és túléljük a természeti katasztrófákat. Látszólag teljes erőnkkel a gyengék és védtelenek oldalára állunk. Ezen a módon képesek leszünk kitanítani az emberek új generációját, hogy még a sötét korszak eljövetele előtt megváltóként tekintsenek ránk.”

– Jól jegyezze meg, amit most mondok. Hanse Davion előrelátása miatt sosem fog bekövetkezni a Blake által megjövendölt technológiai

hanyatlás. Ahogy fejlődik a tudomány, úgy erősödik a mögötte álló hatalom is. És akárcsak a múltban, ez a hatalom erkölcsi korrupciót és összeomlást hoz magával. Ahelyett, hogy – amint attól Blake is óva intett minket – a kőkések és medvebőrök használatához visszatérő emberiségre várnánk, mindössze egyetlen hataloméhes emberre van szükségünk, aki elhozza a végzetet. A Komsztár még a mi életünkben olyan helyzetbe fog kerülni, hogy megmentheti az emberiséget önmagától, akár akarja a megváltást, akár nem.

EPILÓGUS

Sián

Sián Nemzetközösség, Kapellán Konföderáció

(Sián Fennhatóság)

3029. december 15.

A trónterembe lépő Romano arcán kétségbeesett kifejezés suhant át, amikor szemügyre vette apját, aki mereven bámulta a széke mellé felállított holovidlejátszó képernyőjét. A vetített kép mély árkokat rajzolt Maximilian beesett arcára, és rézszínű árnyalattal festett meg nemrégiben kifehéredett haját. Sovány keze egy deszkába kapaszkodó hajótörött elszántságával markolta trónjának karfáját. Romano tisztában volt vele, hogy Maximilian vesztésre áll az őrület feketén ásító, feneketlen mélységével vívott csatában.

De még mennyire, hogy vesztésre. Gyorsan apja mellé lépett, hogy megszabadítsa az erejét kiszívó elektronikus démon csábításától, de elkövette azt a hibát, hogy a képernyőre pillantott, amikor ki akarta kapcsolni a berendezést. A felvétel őt is rabul ejtette.

A képernyőről az íróasztala mögött ülő, a Davion Nehézgárda hagyományos, sötétkék egyenruháját viselő Hanse Davion mosolygott le nézőközönségére. A mosoly meglehetősen hitelesnek tűnt, a kék szempár mögött ezúttal nem lappangott a Róka megszokott ravaszsága.

– Ezért aztán, Maximilian, engedje meg, hogy ismételten köszönetemet fejezzem ki, amiért ilyen pompásan gondját viselte régi jó barátomnak, Justin Xiang Allardnak. Különösen nagyra értékelem, hogy még az esküvőmre is magával hozta őt. Határozottan nemes gesztus, és nagylelkű ajándék volt az ön részéről. Ha esetleg nem tudna róla, Justinnak egy lézerpuskát építtettünk a bal karjába. Igazán figyelemreméltó darab. A szigeten is használta, azzal ölte meg az orgyilkost, akit a lánya, Romano küldött Quintus Allard meggyilkolására. De ez még jól is jött önnek, hiszen ha fény derült volna a dologra, az ön birodalmát helyezik Elszigetelés alá, és csak a jó ég tudja, hogyan hatott volna ez a Konföderáció hadviselő képességére.

A megalázottság érzése áramütésként cikázott végig Romano testén. Kezét önkéntelenül is arcának jobb feléhez emelte, és visszaemlékezett, amint Justin Xiang megüti őt a kudarcot vallott gyilkossági kísérlet után. Rá kellett volna jönnöm, hogy 6 az áruló! Candace minden bizonnyal végig tudott róla, és rajta keresztül ütötte nyélbe a megállapodást Hanse Davionnal. ASt. íves Nemzetközösség... nevetséges!

Apja halk hörgésére megmerevedett. A képernyőn az asztal mögött ülő Hanse Davion felnézett a mellé lépő férfire.

–Jól csináltam, hercegem? – kérdezte.

A valódi Hanse Davion elégedetten biccentett, és felsegítette a székből hasonmását. A herceg leült, és hűvösen elmosolyodott.

– Fogadni mernék, hogy egész idő alatt azon töprengett, miért támadtam meg a Konföderációt. Nos, ő volt a valódi ok. Nem azért, mert megpróbálta a helyemre ültetni. Nem, ez valóban zseniális terv volt, ráadásul majdnem be is jött. Ezért kénytelen vagyok kalapot emelni ön előtt.

A herceg szemében a sarkvidéki viharok villámaira emlékeztető fény villant.

– Azért álltam bosszút, mert abbéli igyekezetében, hogy elbánjon velem, elpusztította ezt a férfit. Elrabolta az arcát, az emlékeit, az egész életét. Ha ön ezt meg tudja tenni, ha képes ellopni egy ember egyéniségét az állam érdekére hivatkozva, akkor csak Isten a megmondhatója, miféle beteges ötletek fordulhatnak még meg a fejében. Ezért kellett megtörnöm a hatalmát, és tervemet véghez is vittem.

Hanse oldalra pillantott, amerre hasonmása kisétált a képernyőről.

– Gyógykezelésnek vetjük alá, megpróbálunk ismét teljes embert varázsolni belőle. Ugyanezt fogjuk tenni azokkal az emberekkel is, akiket felszabadítottunk az uralma alól. De az ön számára, aki az Új Liga Első Lordjának pozíciójáról álmodozik, nem létezik orvosság. Minden jót.

Amikor apja szánalmas zokogásban tört ki, Romanóban fellángolt a harag. Lába előrelendült, a holovidlejátszó képernyője zöldes szikra-özön kíséretében apró darabokra robbant. A Justin által hátrahagyott lemez kirepült a gépből, és a fal menti árnyékba gurult. Romano megperdülve felemelte a kezét, hogy egy hatalmas pofonnal józanítsa ki apját, de a kancellár szánalmas tehetetlensége még őt is megállította.

Keze az oldala mellé hullott. Közvetlenül a trón mellé lépett, és megragadta apja könyökét. Levezette a kancellárt a lépcsőn, majd kettőt tapsolt. Tsen Shang lépett a terembe; a férfi jobb karja rögzítőkötésben pihent, hogy a mesterséges váilízület beültetése nyomán keletkezett műtéti hegek gyorsabban gyógyuljanak. Az elemzőt két Maskirovka ügynök kísérte.

Shang meghajolt a nő előtt.

– Miben lehetek a szolgálatára, kancellárnő?

Romano az új cím hallatán elmosolyodott.

– Mint látja, apám ismét elszökött az ápolók elől. Kérem, kísérje vissza a szobájába, és bizonyosodjon meg róla, hogy nem kóborol el újra. – Néhány másodpercnyi habozás után bólintott. – Akár le is kötözhetik, ha úgy látják jónak.

– Szólok nekik, hogy bánjanak vele óvatosan – bólintott Shang, majd őrei kíséretében kivezette Maximiliant a trónteremből.

Romano megfordult, és szemügyre vette a hololejátszó füstölgő roncsait. Annyira önelégült és magabiztos... Kiérdemelted a „Róka” becenevet, ezért tisztellek. Könyörtelenül elmosolyodott.

– Tisztellek, de meg nem bocsátok.

Romano Liao, a Kapellán Konföderáció kancellárnője felsétált a trónjához. Leült az árnyékos, néma csarnokban, és elmélkedni kezdett birodalma sötét, véres jövőjén. És közben mosolygott.