Elgin

Tyihonov Szabad Köztársaság

3029. július 21.

Pavel Ridzik ezredes, a Tyihonov Szabad Köztársaság legfőbb ura vöröses szakállát simogatva próbált meg úrrá lenni indulatán. Az előtte álló magas, jóképű, sötét hajú férfira nézett, akit az utóbbi időben már csak az „őrzőjeként” emlegetett magában.

– De Sortek tábornok – magyarázta erőltetett könnyedséggel –, teljességgel értelmetlen dolog a hajóimat az őrhelyükről, az Acamar, a Terra Firma, a Carver és a Pollux ugrópontjairól – máshová irányítanom. Egy esetleges Marik ellentámadás miatt kifejezetten kockázatos lenne eltávolítani a hajókat az általam megjelölt pozíciókból.

Ardan Sortek olyan mosollyal tekintett az ezredesre, melyet az kifejezetten atyáskodónak talált.

– Megértem a fenntartásait, ezredes, de talán nem fejeztem ki magam elég világosan. En csupán kérem önt. Hanse Davion herceg az, aki utasításokat ad. Az önnek adott utasítások pedig úgy szólnak, hogy az említett ugrópontokat tisztítsa meg a csapataitól. Nem köteles magyarázattal szolgálni, és feltétlen engedelmességet vár el öntől.

Ridzik hátradőlt vörös bőrfotelében, és összeérintette ujjhegyeit. Nem vagyok olyan ostoba, mint amilyennek hiszel, Sortek. Felfigyeltem a viselkedésedben beállt változásra, mióta az az üzenet megérkezett az Egyesült Világokból. Feszült vagy és aggódsz. Tudom, mi jár a fejedben, és az előnyömet fel is használom a mi kis játékunkban.

Az ezredes felnézett.

– A hercege megparancsolta, hogy mérjek csapást a Szabad Világok Ligájára, és én megtettem. A csapataim kiugróan jó teljesítményt nyújtottak, de csakis azért, mert értem és a szabad Tyihonovért küzdöttek.

A hercege azt ígérte, hogy a Tyihonov Nemzetközösség megszállt része visszatér az irányításom alá, ha az utasításai szerint járok el. Pontosan ezt tettem, a világaim mégis az ön hatáskörében maradtak, és továbbra is szükségállapot van érvényben rajtuk.

Ardan felnevetett, gúnyos hitetlenkedéssel csóválta a fejét.

– Ismét megpróbál összekapcsolni két teljesen különböző dolgot. A megszállt világok felén máris ön gyakorolja az adminisztratív irányítást. A helyőrségeink további fenntartásával csak az ön dolgát könnyítjük meg, hogy ne kelljen apró lázongásokra értékes csapatok erejét elvesztegetnie. A jelenlétünk sokkal elfogadhatóbbá teszi a kormányzatát, és ezzel ön is tisztában van.

Hanse Davion összekötője a Ridzik irodájának falán függő térképre mutatott.

– Ezenkívül, kedves ezredesem, semmiféle követelésünk vagy kívánságunk nem volt a hadjárat során ön által meghódított világokat illetően. Azt hiszem, mi bőven teljesítettük a megállapodás ránk eső részét.

Ridzik öklével nehéz íróasztala lapjára sújtott.

– Ön is legalább olyan jól tudja, mint én, hogy most nem egy tucatnyi jelentéktelen világ feletti irányításról beszélek! Itt a világról van szó. Hogyan tudna a Tyihonov Szabad Köztársaság állva maradni, és érvényesíteni az akaratát, ha a birodalmam ékkövét még mindig a kezükben tartják? A Tyihonov mindig is a Nemzetközösség központja volt, önök mégis megtagadják tőlem. Ha Hanse Davion azt akarja, hogy kivonuljak azokról az ugrópontokról, nekem kell adnia a Tyihonovot!

Ardan dühében elvörösödött.

– Ön nincs abban a helyzetben, hogy követelőzzék, ezredes! A hercegem megtagadja öntől a Tyihonovot, de ha kell, mást is megtagadhat, ami még jobban fájna önnek. – Ardan kézmozdulata egyaránt vonatkozott Ridzik fényűzően berendezett dolgozószobájára, valamint a falakra és mennyezetre festett mitológiai képek arany keretére. – Ha kell, Hanse Davion véget vethet a heti rendszerességgel a gazdaságába ömlesztett pénz áramlásának. Vagy jobban szeretné, ha a hadianyag-szállítmányainkat állítaná le?

Ridzik mellébe fájdalom hasított, ahogy Ardan az Egyesült Világok gazdasági és katonai segítségének beszüntetéséről beszélt. Elmosolyodott, megnyugtatóan felemelte a kezét.

– Kérem, Sortek tábornok, semmi szükség a...

Ardan lendületes kézmozdulattal félbeszakította.

– Dehogy nincs, Ridzik ezredes! Én előre megmondtam Hansénak, hogy el fog jönni ez a nap, és hogy én nem vagyok diplomata, aki egyik kezével simogat, miközben a másikkal fenyít. Én mindig azt mondom, amit gondolok, képtelen vagyok körbetáncolni a lényeget, és tekintetbe venni mások érzékeny lelkét. – Szinte felnyársalta Ridziket éles pillantásával. – Mindketten katonák vagyunk. Nincs szükségünk hát félrevezetésre és a diplomaták hamis udvariaskodására.

Ridzik orrcimpája megremegett, hangja fagyos suttogássá halkult.

– Igaza van, tábornok. – A vörös hajú férfi szélesre tárta karját. – Kérem, mondja el a véleményét. Biztos vagyok benne, hogy a mondandója által könnyebben átlátom a helyzetet.

– Azt én is pokolian remélem, ezredes. – Ardan álla megfeszült. – Úgy viselkedik, mint egy felfuvalkodott diktátor, aki azt képzeli magáról, hogy övé a nagyobbik rész a szövetségben. Nos, nem szeretném szertefoszlatni az illúzióit, de ez nem egészen így van. Nem tagadom (a pokolba, én vagyok az első, aki elismeri), hogy ön kiváló katonai elme, az egyik legjobb, akivel eddig találkoztam. Mégis, amint a lyrán nemzetközösségi Frederick Steiner példája is mutatja, ez még nem jelenti azt, hogy ön egyben politikai géniusz is.

Ridzik ökölbe szoruló keze láttán Ardan elmosolyodott.

– Kétségtelenül dühítő, de meg kell értenie néhány alapvető szabályt. Ön is tudja, hogy a világai képtelenek lennének megvédeni magukat, ha úgy határoznánk, hogy elfoglaljuk őket. Azt is tudja, hogy semmi alapja nincs követeléseket támasztani Hanse Davion felé, és semmi reális esélye nincs rá, hogy a herceg úgy táncoljon, ahogy maga fütyül. És ami a legfontosabb, azzal is tisztában kell lennie, hogy ön egy egyszerű báb, és itt az ideje, hogy eszébe jusson, ki rángatja a zsinórokat.

– Hogy merészeled! Ridzik sötét szemében leplezetlen harag lángolt fel. Azt gondolod, azért, mert Davion házőrzője vagy, ilyen távol az otthonodtól is biztonságban érezheted magad? Ez ellenséges terület, Sortek. Különös balesetek is előfordulhatnak errefelé.

Ridzik nyugalmat erőltetett magára.

– Legyen hát, Sortek tábornok. Ismertette az álláspontját. Engedelmeskedem Hanse Davion herceg utasításainak, és kiüríttetem azokat a világokat. – Habozott, kereste a megfelelő szavakat. – És értékelem a nyíltságát. Most legalább már tudom, hol állok valójában, és jobban odafigyelhetek arra, nehogy valamelyik lépésemmel véletlenül elszaladjon velem a ló.

Ardan Sortek válaszképpen biccentett, majd sarkon fordult, és el hagyta a szobát. Távozásakor az ezredes felkapott egy kristály papírnehezéket, de sikerült uralkodnia magán, és nem hajította gyűlölt ellensége után. Ehelyett óvatosan visszahelyezte az asztalra, majd felállt, és járkálni kezdett dolgozószobájában.

Igen, tábornok, ön egészen pontosan tudatta velem, hol állok. Ezzel viszont egyetlenegyre szűkítette választási lehetőségeim számát. Ridzik megtorpant a falon függő térképnél, és tanulmányozni kezdte a négy világot, melyek ugrópontjairól Hanse Davion utasítására el kell távolítania minden hajóját. Egész helyes kis ösvényt nyitottak a területemen keresztül Tharkadtól Új-Avalonig. Most már csak az a kérdés, ki fog végigmenni ezen az úton?

Ridzik hangosan felnevetett.

– Ilyen szentimentális bolond lennél, Hanse Davion? Ennyire együtt kívánod tölteni a feleségeddel az első házassági évfordulótokat, hogy az én csillagrendszereimen keresztül szállíttatod őt magadhoz? Csak egy igazán szerelmes ember követhet el ekkora ostobaságot – ezért is kerülöm az ilyen kötöttségeket.

Ridzik megkopogtatta a Terra Firma világát jelző pontot a térképen. Itt lesz a rajtaütés. Héliumszivárgást generálunk a az űrugrón, amely Melissát várja, hogy továbbszállítsa őt kedveséhez. A hajóját a bolygóra vezetjük... Nem, sokkal jobb lenne inkább az ugrópontnál várakozó hajóim egyikére szállítani. A társaságában utazó diplomaták biztosan nem mernek majd megsérteni azzal, hogy nem fogadják el a felajánlott segítséget. Akkor aztán a kezemben lesz, de nagyon szépen fogok bánni vele. Amint Hanse megadja, amit akarok, visszaszolgáltatja jog szerinti tulajdonomat, ő is visszakapja a feleségét.

Az ajtaján felhangzó halk kopogtatásra Ridzik megpördült.

– Igen, mi az?

Az irodába lépő tizedes egy szalaggal átkötött keskeny dobozt nyújtott át az ezredesnek.

– Átvilágítottuk, uram. Semmi veszélyes. Önnek érkezett, „ajánlott” jelzéssel.

Ridzik elmosolyodott, miközben gyors pillantást vetett a katona névtáblájára.

– Köszönöm, Borosky. – Átvette a dobozt, de megvárta a tizedes távozását, mielőtt az asztalához ülve tüzetesebben is megvizsgálta volna. Elmosolyodott, szinte beleszédült az izgatott várakozásba. Mindig is szerette a meglepetéseket. Úgy érezte magát, mint egy kisgyerek karácsonykor, miközben lefejtette a szalagot, és kinyitotta a dobozkát.

Szív verése meglódult. Ó, nagyon jó fiú lehettem idén. A kicsiny pamutpárnán világoszöld papírlap hevert, melynek lakkozott felülete a szivárvány összes színében verte vissza a rá eső fénysugarakat. Az ezredes a sarkainál fogva kiemelte a papírt a dobozból. Azonnal felismerte a kézírást, a megdöbbenéstől szinte fel sem figyelt a hotelszobához tartozó mágneskulcsra.

A verigráffal ellátott papír erősen remegett a kezében. Hitetlenkedve olvasta: „Elszöktem tőle, és mostantól örökké a tiéd vagyok.” Bár nem volt szüksége további ellenőrzésre, a fény felé tartva alaposabban is szemügyre vette a lapba nyomott hologramos pecsétet. A hosszú, fekete hajú, fiatal nő elragadó mosollyal tekintett vissza rá.

Ridzik döbbenten dőlt hátra székében. Ez hihetetlen! Eredeti! Úgy mosolygott, mint egy macska, amelyik éppen most lakott be tejjel. Elizabeth Jordán Liao elhagyja a férjét, hogy velem élhessen. Ez még nagyobb politikai támogatást jelent a Davion által megszállt területeken. Így még több engedményt csikarhatok ki tőle, mert Elizabeth befolyásával a hátam mögött könnyedén rémálommá válhat az elfoglalt világok megtartása.

Örömébe némi gyanakvás is vegyült, de hamar elhessegette az érzést. A verigráf bizonyítja, hogy az üzenet valóban tőle származik. A holografikus képet még a gyártás folyamán dolgozzák bele a papír borításába. Ha valaki szét akarja bontani a rétegeket, hogy kicserélje az üzenetet, a kép azonnal megsemmisül. Ilyet még én sem tudok hamisítani. Újra a képre pillantott. Nem számít, mennyire tökéletes a hasonmás, a verigráf kimutatná az eltéréseket. Túl jól ismerem azt a nyakat és ajkat ahhoz, hogy át lehessen verni. Tehát itt van. Ha a szeretőmmé teszem, egyetlen húzással döfök tőrt Maximilian szívébe, és okozok álmatlan éjszakákat Hanse Davionnak. Aztán nemsokára megöletem Davion legjobb barátját, és elrabolom a feleségét.

Ridzik felvette a mágneskulcsot; azonnal felismerte rajta a hotel címerét. Elizabeth, mindig is extravagáns ízlésed volt. Elmosolyodott, majd zakója belső zsebébe csúsztatta a kulcsot. Először az egyik hódítás, azután jöhet a másik. Nagyon sajnálatos, Ardan Sortek, hogy te már nem láthatod a báb bosszújának beteljesedését.

Az egyenruhája helyett ezúttal civil öltözéket viselő Ridzik a Percheron Hotel bejárata előtt várakozott. Még a szemerkélő eső sem volt képes csökkenteni lelkesedését. Visszaemlékezett előző találkozásukra a Terrán, Hanse és Melissa esküvője idején, és szélesen elvigyorodott.

Ha ma éjjel csak feleannyira lesz szenvedélyes, akkor is nagyon meleg fogadtatásra számíthatok.

A mindig körültekintő Ridzik megtudta, hogy a kulcs a 1145-ös szobához tartozik. A vendégkönyv szerint a lakosztályt egy bizonyos Ms. Beth Geordana vette ki. Ez nem csak hogy nagyon hasonlított a nő leánykori nevére, de Ridzik emlékezett rá, hogy Elizabeth az egyik gyengéd közjáték alkalmával megemlítette, hogy titokban ezen a néven szokott verseket írogatni.

Ridzik a hotel oldalbejáratát vette célba, mert el akarta kerülni a főbejárat hivalkodó fényözönét. A nő azt mondta, az Állami Költészeti Szemle azzal az indokkal dobta vissza a verseit, hogy túlságosan erőltetettek és sablonosak. Amikor azt ajánlották, hogy írjon inkább üdvözlőlapokat, Elizabeth hálából a Brazen Heartra küldte a szerkesztőket. „Édes Pavelem, ez volt a legtöbb, amit tehettem értük” – magyarázta. A férfi visszaemlékezett, miként cirógatták végig szeretője nyakát a táncoló lángnyelvek vetette árnyékok, miközben a nő a döntését indokolta. „Hogyan tudnák kibontakoztatni tehetségüket, ha nem ismerik meg a nélkülözést?”

Ridzik okosabb volt annál, semmint hogy beleszeressen egy ilyen nőbe, mert az erős érzelmi kapocs béklyóba verte volna. Nem utasította el a szexuális kapcsolatot, és kétségtelenül némi vonzalmat is éreztek egymás iránt, de igazából a hatalom utáni vágy kötötte össze őket. Elfog dobni magától, amint megkapja, amire vágyik, akárcsak én őt. Mindössze nekem kell gyorsabbnak lennem.

A szobapincérnek semmiféle ösztönzésre nem volt szüksége, hogy felidézze Miss Georclanát. Magas, karcsú, feltűnően vonzó arcú nőre emlékezett hosszú, vörös hajjal. Ridzik elmosolyodott, mert tudta, hogy Elizabeth a hozzá való kötődés jeleként festette az övével egyező színűre a haját.

Feltűnés nélkül egy csoport vendég közé vegyülve lépett be az épületbe, és velük együtt haladt a felvonóig. Ügyet sem vetett a csevegésükre, de magában hálát adott az égnek, hogy elérték a tizenegyedik emeletet, mielőtt keresztüllőtte volna az egyik férfit vérlázító megjegyzései miatt. Ridzik megvárta, amíg becsukódik mögötte a liftajtó, és közben megpróbált lehiggadni. Ne hagyd, hogy ez az idióta elrontsa az estédet. Holnap megkeresheted és elteheted láb alól, de a mai este csak a tiéd és Elizabethé.

Udvariasan kopogtatott az ajtón, majd behelyezte a mágneskulcsot. Miközben arra várt, hogy az ajtó kinyíljon, hirtelen emlékezetébe villant első látogatása egy prostituáltnál, amikor még friss növendék volt az akadémián. Kétbalkezes kölyök voltam, és jobban féltem a nőtől, mint társaim gúnyolódásától arra az esetre, ha nem teszem meg a dolgot. Magabiztos mosolyt erőltetett az arcára. Sok évvel ezelőtt volt, életem egy másik szakaszának végén.

A zár halk kattanással engedett, ő pedig gyorsan besurrant az elsötétített szobába. Az ágy két oldalánál álló kisasztalokon égő gyertyák – három-három darab – vibráló fényburokba borították a széles baldachinos ágyat. A nő a szoba túloldalán állt, az ablakon besütő holdvilág élesen kirajzolta sziluettjét. Az ezüstös fénysugarak átszüremlettek áttetsző köntösén, mintegy incselkedve a férfival; a karcsú test erotikus kisugárzása tantaluszi kínokat okozott neki. Elizabeth haja – mely csak ott látszott vörösnek, ahol a hold megvilágította – koromfekete fátyolként omlott a hátára.

Ridzik izgatottan nyelt egyet. Erezte egyre növekvő vágyát, és egy futó pillanatig még az is megfordult a fejében, hogy egy ilyen csodálatos nő biztosan nem tartaná őt megfelelő társnak élete végéig. Becsukta maga mögött az ajtót, majd levetette, és az egyik székre hajította kabátját.

– Itt vagyok, Elizabeth.

A nő megfordult, eddig elrejtett jobb kezében sötét, pisztolyszerű tárgyat szorongatott. Mielőtt Ridzik bármit is reagálhatott volna, felemelte a fegyvert, és meghúzta az elsütőbillentyűt. A halk szisszenést követően Ridzik fájdalmas szúrást érzett, és lenézve egy ezüstös fecskendőt látott előmeredni melle bal felső részéből.

Még hangot sem adhatott az agyában megformálódó kérdésnek, lába máris felmondta a szolgálatot. Hangos puffanással terült el a padlón, esés közben magával rántva a széket is, amelyre az imént a kabátját terítette. Megpróbált talpra kászálódni, de teste nem engedelmeskedett az utasításnak. Mi történik velem?

A nő a földön fekvő ezredes hajába markolva felemelte annak fejét. Végignyúlt az ágyon, éppen csak annyira hajolva le a széléről, hogy elérje a férfi fejét, és az is tisztán láthassa mély dekoltázsát. Vörös haja a szőnyeggel borított padlót seperte, továbbra is árnyékba rejtve arcvonásait.

– Nem tudom, mi legyek, ha ez nem az én régi barátom, Pavel Ridzik.

Bal kezével lerántotta fejéről a parókát. A gyertyák pislákoló lángja éppen elegendő fényt adott, hogy Ridzik felismerje az arcot. Állkapcsa remegett, ahogy beszélni próbált, de a nő ragadozómosolya teljesen elvette a kedvét a magyarázkodástól.

– Igen, Pavel, ugyanaz vagyok, akit hat hónappal ezelőtt is a meggyilkolásodra küldtek. Sikerült meglógnod a bombám elől, és ez nagyon rossz fényt vetett rám. Ott kellett hagynom az aktív szolgálatot, és szabadúszóként voltam kénytelen folytatni a pályafutásomat. – Ajkát beharapva megrázta a fejét. – Nagyon keserű sors ez egy magamfajta kedves lánynak. Te nem így gondolod?

Le és fel mozgatta Ridzik fejét, bólogatásra kényszerítve ezzel az ezredest.

– Szerencsére a mostani munkaadóm különleges ízlésű nő, aki tudja mit akar, és azt is, hogyan szerezze meg magának. Most éppen a halálodat akarja.

– A drog, melyet beléd fecskendeztem – magyarázta klinikai precizitással – lassanként megbénítja az izmokat. Annál is inkább hasznos szer, mert néhány óra múltán nyom nélkül lebomlik. Nem, mintha ez neked számítana. Viszont egy kicsit a fájdalmat is csillapítja.

Eleresztette a férfi fejét, és az ágyról leszállva ülő helyzetbe emelte az ezredest. Lassan sikerült felráncigálnia az ágyra, majd a hátára görgette, és kezét keresztbe rakta a melle előtt. Elégedetten bólintott, Ridzikre kacsintott.

– Lássuk csak, mit is mondott még Romano úrnő, amit közölnöm kell veled? – A mennyezetet nézve töprengett egy darabig, majd végül elmosolyodott. – Azt mondta, biztosan tudni akarod majd, vajon személyesen Elizabeth készítette-e a verigráfot. Te is tudod, hogy az ilyesmit lehetetlen hamisítani. Legalábbis a Kapellán Konföderációban biztosan, bár a pletykák szerint az Egyesült Világokban kidolgoztak rá egy módszert. De ez már nem érint téged. Mindenesetre Romano azt üzeni, hogy Elizabeth készítette a verigráfot, miután Romano ígéretet tett rá, hogy egy hajón hozzád szállítja őt, amennyiben Elizabeth minden igényéről és követeléséről lemond a trónt illetően. Miután ez megtörtént, Romano természetesen eltette őt láb alól.

Ridzik torka elszorult. Nem! Ez lehetetlen! Ez nem történhet meg! Én Pavel Ridzik vagyok!

A bérgyilkos lemosolygott rá, miközben egy újabb fecskendőbe szívott fel valamilyen színtelen folyadékot.

– Azt akarom, hogy tudd: normális körülmények között nem használnám ezt a szert az Utódállamok egy ilyen szellemi képességű embere ellen, de Romano úrnő határozottan ezt kívánta. Igazság szerint azzal is elégedetlen lenne, ha megtudná, hogy ekkora mennyiségű bénítót adtam be neked, mert túlságosan kába leszel tőle.

Fejcsóválva tapintotta ki a férfi nyaki artériáját.

– A Drakónis Szövetségben készítették, ahol a nemzet árulóinak szokták beadni. Állítólag csak az idegsejteket támadja meg, úgy falva fel őket, mint egy gyenge savfürdő.

Ridzik alig érezte a nyakába döfött tű szúrását.

– Azt beszélik, mindössze öt óra alatt végez az áldozattal, ezredes, de a fájdalom miatt mintha öt évszázad telne el. – Bájosan elmosolyodott, majd előrehajolva megcsókolta Ridziket.

Végigsimított a férfi arcán, lángra lobbantva ezzel az ezredes minden idegszálát.

– Sajnállak így itt hagyni, ezredesem, de ápolnom kell a hírnevemet, neked pedig már akkor lejárt az időd, amikor elmenekültél a bombám elől. – Felegyenesedett, és még egyszer, utoljára rákacsintott az ezredesre. – Azt mondják a hozzáérők, ha szerencsés vagy, sikerül lenyelned a nyelved, mielőtt még elhatalmasodna rajtad a fájdalom.

Saját zihálásán kívül a nő gúnyos kacagása és a becsukódó ajtó halk kattanása volt az utolsó hang, melyet Pavel Ridzik életében hallott.

28

Moore

Dieron Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3029. augusztus 1.

A sarokban ülő Chu-i Jinjiro Thorsen feljebb tolta vastag szemüvegét az orrán, de a szinte észrevétlen mozdulattól eltekintve nem merte megzavarni az eligazítóban zajló eseményeket. Miért hozott el engem tai-sa Sanada erre a gyűlésre? Ez nem az én fajtámnak való összejövetel. Tudta, hogy világosabb bőre és kék szeme egyértelműen árulkodnak a Rasalhág Körzetből való származása. Ez a tény a helyiségben tartózkodó hatalmas és befolyásos embereknek további okot szolgáltatott arra, hogy lekezelően bánjanak vele.

Jinjiro végignézett az asztal körül ülő tiszteken. Tábornokok és hadurak. A Shun Zhang Akadémián mindannyian arról álmodoztunk, hogy egy napon majd mi foglaljuk el a helyüket. Nem is reménykedtem benne, hogy egyszer találkozhatom velük, különösen nem a koordinátor fiával.

A magas, karcsú Theodore Kurita az asztalfőnél foglalt helyet. A többi tiszt mindegyike ápolt volt, frissen vasalt, tiszta uniformist viselt, de Theodore fekete haja kuszán és fésületlenül lógott vállára, mintha a háború miatt személyes megjelenésére sem lett volna alkalma időt fordítani. Fekete kezeslábasán semmiféle kitüntetés vagy katonai egységre utaló jelzés nem látszott. Ruhájának villámzára elöl csak félig volt felhúzva, az összegyűltek tisztán láthatták az overall alatt a hűtőmellényt és a neurosisakot tartó vállpárnákat. A fiatalember jobb csípőjéről nehéz pisztoly lógott.

Jinjiro magában elmosolyodott. Milyen ironikus, hogy a tai-sa csak az utolsó pillanatban említette, miszerint az én jelenlétemre is szükség lesz a gyűlésen. A reggeli gyakorlat után nekem sem maradt időm átöltözni. Jinjiro ellenállt a kényszernek, hogy ugyanúgy leengedje kezeslábasának villámzárját, mint ahogy Theodorén látta.

Theodore néhány utasítást ütött be az előtte lévő billentyűzeten, mire az asztal közepén életre kelt a lyrán-szövetségi határvidék holografikus térképe. A hologram lassan forgott a tengelye körül, hogy mindenki alaposan szemügyre vehesse, majd a koordinátor fiával szemben megállapodott.

Jinjiro figyelmesen tanulmányozta a térképet, bár kívülről ismert már minden világot, minden csatát, minden vereséget. A RasalbágKörzetben óriási veszteségeket szenvedtünk – még saját otthonom, a Gunzburg is az ellenség vonalai mögé került. Steiner első betörése a Dieron Körzetbe megsemmisítette Theodore Tizenegyedik Vegai Légióját. A fénylő vonalak alkotta térképen keresztül Jinjiro tekintete a szinte már teljesen begyógyult forradásra fókuszált, amely Theodore homlokának közepétől bal szemöldöke külső széléig húzódott. Saját életét is alig tudta megmenteni, de sikerült annyira újjászerveznie az erőinket, hogy megállítsa a Steiner előrenyomulást. Amit idáig véghezvitt, az maga a csoda – főként a Luthienről érkező utánpótlás mennyiségének fényében.

Theodore az asztalra könyökölve fáradtan előrehajolt.

– Mostanra már egyértelművé vált, uraim, hogy a Dieron Katonai Körzet védereje megállította a Steiner offenzívát, sőt, még vissza is foglalta az eddig elveszített világok jó részét.

Jinjiro büszkén húzta ki magát, amiért ő is részese lehetett Theodore emberfeletti erőfeszítéseinek, de bizakodása azonnal szertefoszlott, amint a fiatal parancsnok hangjából és tekintetéből kiolvasta annak dühét.

– A harcosok viszont nem védelemre valók. Saját területén kell megtámadnunk az ellenséget, nem pedig hagyni, hogy a mi világaink feletti uralomról alkudozzanak.

Tai-sho Palmer Conti megköszörülte a torkát.

– Hallom és értem mondanivalója lényegét, de eddig még nem kaptunk túl sok esélyt a támadó hadműveletekre, Felség.

Theodore hűvös mosolya azonnal letörölte Conti arcáról az önelégült kifejezést.

– És ha kaptak is, ön nem járt élen azok kihasználásában, nincs igazam? Igaz, ön az év elején valóban lecsapott a Northwindre, és elpusztította az Ötödik Denebi Könnyűlovasságot, de nem sokáig sikerült megtartania a világot.

A sötét hajú tai-sho teste megfeszült.

– Nem volt lehetőségünk felkészülten fogadni a Davion erősítés megérkezését.

Theodore az asztalnál ülő többi tisztre nézett.

– Úgy vélem, az Ötödik Fénylő Kard visszarendelésével könnyedén elbánt a Davion utánpótlás első hullámával. Viszonylag könnyen megtörte a Banzai Csapatot. – A parancsnok szeme összeszűkült. – De csak úgy, hogy igénybe vette a Genyosha segítségét, igazam van?

Conti barna szeme haragosan villant fel.

– A segítségük semmit sem számított, nem volt számottevő. Ráadásul el is mentek, mielőtt a Davion erők második hulláma megérkezett volna. Ez a második hullám a Northwindi Felföldiek négy ezredét hozta a nyakunkba. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy szervezett visszavonulás után sikerült kimenekítenünk csapataink egy részét.

Thodore Kurita jóízűen felnevetett, és Jinjiro észrevette, hogy Conti hátrahőköl a nyílt sértéstől, mintha fizikailag érintette volna meg a hang.

– Palmer, nem érdekelnek a régi Liao egységek harci erejéről szóló meséi. Ezzel nem szerez magának hírnevet. Igen, ön valóban kimentette az Ötödik Kardot, megkímélve ezzel apámat a szégyentől, de ehhez fel kellett áldoznia a Harminchatodik Dieroni Regulárisok egy zászlóalját. – Kurita a Contival szemben ülő sötét bőrű tisztre pillantott. – Biztos vagyok benne, hogy tai-sho Hadji Rajpuman örömmel fedezte az önök visszavonulását. Ha kevésbé törődött volna saját méltóságának megőrzésével, talán az ő embereit is sikerült volna kimenekítenie.

Palmer Conti mozdulatlanná dermedt, egyenruhája gallérja alól hullámokban öntötte el arcát a pír.

– Nem volt más megoldás, Kurita-sama. Mindent megtettem, hogy helyrehozzak egy elhibázott stratégiai döntést. Maximilian Liao kívánságára indítottunk támadást – sziszegte megvetően. – Nagy felelőtlenség volt engedelmeskedni neki.

Theodore megrázta a fejét, Jinjiro haragot és sajnálatot látott átvillanni a herceg arcán.

– Néha nagyon csodálkozom, Palmer, hogyan emelkedhetett ön ilyen magas pozícióba. Akkor talán hadd emlékeztessem egy-két dologra. Ha a visszavonulás helyett hátrahúzódik a Gránitagyar-hegység vonulatai közé, fedezetet nyújthatott volna a Regulárisoknak. Nem létezik olyan egység – még a Liaóké sem –, amely elég ostoba ahhoz, hogy azon a kanyonlabirintuson keresztül kövessen egy Fénylő Kard ezredet.

Theodore szeme összeszűkült.

– Ha ezt a stratégiát alkalmazza, Kuroiyama városának északi oldalánál kitámadhatott volna a Kondor-hágón, és kemény csapást mérhetett volna a Felföldiekre.

Jinjiro látta, ahogy Conti elködösült tekintettel fontolgatja Theodore ötletét. Az arcán átsuhanó fájdalmas kifejezés világosan tudatta vele, hogy Conti felismerte a stratégia előnyös oldalait. A tai-sho azonnal visszanyerte önuralmát, és a fiatal tiszt tudta, hogy sosem fogja beismerni a terv működőképes voltát Ebből is látszik, hogy Contit sokkal jobban érdekli saját maga, mint a Sárkány elégedettsége. Theodore Kurita lángelméje az ilyen tisztek miatt nem érvényesülhet, és mindennek mi isszuk meg a levét. Jinjiro keserű szájízzel pillantott saját parancsnokára. Sajnos túlságosan sok Conti szolgálja a Sárkányt.

Conti már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de Theodore egy határozott kézmozdulattal elhallgattatta, és Jinjiro Thorsen-re nézett.

– Bizonyára sokan csodálkoznak, miért hívtam meg egy chuit egy tanácskozásra, melyen ilyen magas rangú katonai vezetők vesznek részt.

A koordinátor fia elég hosszú szünetet tartott ahhoz, hogy a kérdés azokban is megfogalmazódjék, akik eddig fel sem figyeltek a fal mellett ülő alacsonyabb rangú tisztre. Jinjiro elvörösödött, amint két tábornok kritikusan végigmérte, saját tai-saja pedig mogorva pillantást vetett rá. Mit követtem el? Előző életemben biztosan egy vérszomjas lyrán kalóz lehettem...

Theodore intésére Jinjiro felállt.

– Nézzék meg ezt az embert, uraim. Harci öltözékben jött a megbeszélésre. Nem feledkezett el az odakint folyó háborúról. Ez a férfi felkészült a harcra, akárhol és akármikor is kell csatába indulnia. – Kurita szinte tehetetlenül vonta meg a vállát. – A látszat azonban néha csal.

Jinjiro szíve kihagyott egy ütemet, amint Theodore tekintete megállapodott tai-sa Sanadán. Tehát azért vagyok itt, mert Sanada jelentette az engedetlenségemet. Példát akarnak rajtam statuálni. Jinjiro igyekezett elrejteni rémületét, miközben Theodore kinyitotta pisztolytáskáját.

– A la bloni harcok folyamán chu-i Jinjiro Thorsen utasította közepes mechekből álló szakaszát, hogy hatoljanak be egy városba, amelyet a lyrán erők szemlátomást magára hagytak. Ez viszont ellenkezett tai-sa Sanada parancsával, aki parancsnoki szakasza élén saját maga szerette volna elfoglalni a települést. – Theodore elégedetten elmosolyodott. – Saját zászlóaljával óhajtott igényt támasztani a hódításra.

A herceg előhúzta, és csőre töltötte a pisztolyt.

– A jelentés szerint azonban Jinjiro úgy érezte, „valami bűzlik”, ezért behatolt a házak közé. Úgy tervezte, hogy éppen csak végez egy kis felderítést, és vissza is húzódik, mielőtt még tai-sa Sanada megérkezne. Sajnos azonban a lyrán kommandósok RHR-ekkel és infernó rakétákkal rajtaütöttek az egységén. Bár szakasza mechjeit elborították az infernók lángjai, sikeresen visszavonult a városból, hogy a bevonuló gyalogság felszámolhassa az ellenállást.

Theodore felemelte a pisztolyt, és Jinjiro azon vette észre magát, hogy egyenesen a fegyver csövébe bámul.

– Engedetlenségéért tai-sa Sanada rögtönítélő bíróságot hívott össze, és lefokoztatta ezt a tisztet.

Jinjiro mély lélegzetet vett, és megpróbált legbelülről nyugalmat meríteni. Amikor harcossá váltam, elfogadtam, hogy egyszer a koordinátor szolgálatában kell az életemet áldoznom. Ha most jött el a pillanat, nem küzdök ellene. Jinjiro az asztal túlsó végén ülő Sanadára pillantva elmosolyodott. Engedetlenség vagy sem, megmentettem az életed, te vén bolond. Senki más nem fogja megtenni ugyanezt.

Theodore hirtelen megfordult, és fejbe lőtte tai-sa Sanadát. Jinjiro összerándult megdöbbenésében, de a helyiségben tartózkodó többi tiszttel ellentétben ő nem a földre zuhanó testet nézte. Inkább a pisztolyból kilökődő ezüstöt töltényhüvelyre szegezte pillantását, amely pörögve pattogott a fekete asztallapon. Ahogy felemelte a fejét, tekintete találkozott Theodore pillantásával. Tudja. Tudja, hogy kész lettem volna meghalni, csak hogy kielégítsem egy felettes tiszt önteltségét. Amit majdnem elvett, azt most az ő szolgálatának fogom szentelni.

Theodore megvárta, hogy a fegyverdörej visszhangja teljesen elhaljon, mielőtt megszólalt volna.

– Tai-sa Sanada ostoba volt. Célja – egy város elfoglalásával személyes dicsőséget szerezni – ellentétben állt a hadsereg célkitűzésével, azaz a teljes győzelemmel. Mi haszna van egy csata megnyerésének, ha közben elveszítjük a háborút? Természetesen semmi, de úgy tűnik, ezt csak a chu-i Thorsenhez hasonló harcosok képesek megérteni.

Kurita újra a holografikus térképre nézett.

– Apám elveszítette szem elől ezt a célt. Teljes mértékben eltölti a bosszúvágy a Wolf Dragonyosaival kötött egyezség miatti becsületvesztéstől. Maroknyi használható törzstisztje egymás lábára taposva próbálja meg pótolni a Rasalhág Körzetben szenvedett veszteségeket. A Dieron Katonai Körzettel senki sem törődik, mert az ellenség itt hódította el tőlünk a legkevesebb területet.

Palmer Conti előrehajolva tanulmányozta a térképet.

– Ahogy mondja. Ha az apja tudomást szerezne erről a tanácskozásról, mindannyiunkat kivégeztetne, tehát biztosan forgat valamit a fejében. Mik a tervei?

Theodore könnyed mosollyal megnyomott egy gombot, mire mélyen a lyrán vonalak mögött felvillant az egyik világot jelölő pont.

– A Dromini VI, uraim, egy csekély katonai jelentőséggel bíró mezőgazdasági világ. A nagyrészt buddhista populáció szinte semmi vagy nagyon kevés gondot okoz a megszálló erőknek, ezért az LNEE csak csekély létszámú milícíát állomásoztat a bolygón.

– A biztonsági intézkedéseik szóra sem érdemesek. Máris a világon tartózkodik egy Nekakami csapatom, akik három napon belül végeznek a helyőrség legénységével. Ezenkívül birtokomban vannak a hatodik bolygó melletti kalóz ugrópont koordinátái, melynek segítségével gyorsan behatolhatunk, illetve elhagyhatjuk a helyszínt. Mivel a Nekakami máris semlegesítette a milícia biztonsági berendezéseit, senki nem fogja megtudni, hogy ez a békés világ katonai táborrá változott.

A következő gombnyomásra egy vörös kör jelent meg a Dromini VI körül. A kör magában foglalta Skye Szigetének hét világát, valamint öt megszállt világot.

– Ezek a világok csupán egyetlen ugrásnyira helyezkednek el a Drominitől. Amint az űrugróin feltöltődtek, csapást tudunk mérni Skye Szigetének szívére.

Jinjiro közelebbről is szemügyre vette a térképet. Egyszerű, ám mégis pusztító hatású terv. Olyan pozícióba kerülünk, ahonnan lecsaphatunk a jól védett Lyrán világok mögötti területekre, ezzel rákényszerítve őket arra, hogy csapatokat vonjanak el a frontról, és ne csak a kulcsfontosságú világokat védjék. Elaprózzák az erejüket, és nem lesznek képesek védekezni koncentrált támadásunk ellen. A háború kitalálósdivá alakul, amelyet már képesek lehetünk megnyerni.

Conti a lyrán területen fekvő Lyons világára mutatott.

– Azt hiszem, ön ezekre a világokra akar csapást mérni, hogy a Skye Szigete elszakadjon a Nemzetközösségtől, és kinyilvánítsa függetlenségét. A Harmadik Dieroni Regulárisok is hasonlóval próbálkoztak, de ott pusztultak a Lyonson.

Theodore aprót bólintott az Ötödik Kard parancsnoka felé.

– Igaza van, valóban ketté akarom választani a Lyrán Nemzetközösséget és Skye Szigetét. Lestrade herceg előzékenyen védtelenül hagyta a világot, hogy a bevonulásunkkal alapos oka legyen a kiválásra, de a Harmadik Dieroni Regulárisok keresztülhúzták a számításainkat. A Skye Szigete ennek ellenére még mindig túlságosan gyenge védelemmel rendelkezik, és pontosan azért akarom az elszakadását, hogy megszerezzem magamnak! Uraim, hét világ vár arra, hogy a miénk legyen. Ha megszerezzük őket, utána egyre beljebb és beljebb hatolunk a Nemzetközösség szívébe, elvágva a támadók utánpótlási vonalait.

Jinjiro nagyot nyelt. Itt már nem csak arról van szó, hogy visszaszorítsuk a lyránokat a határ túloldalára. Theodore területeket akar szerezni tőlük, hogy tovább növelje a Sárkány birodalmát. Ez olyan súlyos csapást mérne a Steiner Házra, amely miatt kénytelenek lennének befejezni a háboríit, és akkor minden dühünket a Davion Ház ellen fordíthatnánk.

Tai-sho Rajpuman felnézett Theodore-ra.

– És mi van a zsoldosokkal, aki a Lyonson megsemmisítették a Harmadik Dieroni Regulárisokat?

A koordinátor fia elmosolyodott, majd megnyomott egy gombot az asztalon. Jobbra tőle, pontosan szemben Palmer Contival lassan a falba csúszott egy panel. Theodore az ajtónyílásban álló ősz hajú tiszt felé fordult.

– Mi van a Kell Kopókkal?

– Nem számítanak – válaszolta Yorinaga Kurita mosoly nélkül. – Mire az önök támadására sor kerül, addigra a Kell Kopók alakulata csupán egy emlék lesz.

Theodore ünnepélyesen bólintott.

– A Genyosha októberben megütközik a Kell Kopókkal a Nusaka-non...

– Ez azt jelenti, hogy novemberben majd nekünk kell velük harcolnunk – horkantott gúnyosan Conti.

Yorinaga olyan metsző pillantással mérte végig Contit, amelytől a hideg futkározott Jinjiro hátán.

– Talán emlékeztetni kellene a tai-shot arra, hogy a Northwinden csak a Genyosha közbelépésének köszönhetően nem rohanta le a parancsnoki állást a Banzai Csapat Blue Blazer Zászlóalja.

Conti úgy nézett Yorinagára, mint egy kobra a mongúzra.

– Ez igaz, az ön bázisát viszont porig rombolta Morgan Kell...

Theodore ökölbe szorított kezével az asztalra csapott, s ezzel vetett véget a vitának.

– Elég volt, Conti! Szégyellje magát! Ha személyes konfliktusa van Yorinagával, a nézeteltéréseiket rendezzék le odakint. A Genyosha első osztályú harcoló alakulat, és ezt mindannyian tudjuk, akik ebben a helyiségben ülünk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy apám hasonlóképpen magukra hagyta őket, mint ahogy az egész Dieron Katonai Körzetet. A Genyosha elit egység ugyan, viszont nem rendelkezik utánpótlással – ez tulajdonképpen az egész körzetről elmondható. Apám nem adja meg nekünk azokat az eszközöket, támogatást és megbecsülést, amelyet kiérdemelnénk.

Theodore a csillagtérképre mutatott.

– Ha a tervem beválik, elegendő utánpótlást zsákmányolhatunk és rekvirálhatunk ahhoz, hogy fenntartsunk egy hódító hadműveletet. A Genyosha hatol be elsőként a Skye Szigetére, és azonnal megsemmisíti a Kell Kopókat. Yorinaga érdemelte ki ezt a jogot és dicsőséget, és bizonyára élni is kíván vele.

Palmer Conti arca elborult, és Jinjiro szinte látta, ahogy a fejében egymást kergetik a gondolatok. A Kurita tai-sho felnézett.

– Biztosan nem fogunk pórul járni ezzel a nusakai összecsapással?

Theodore halkan felkuncogott.

– Egészen biztosan. Az arkón nem hivatalosan áldását adta a Genyosha és a Kell Kopók közötti csatára. Az ő ereiben is folyik annyi harcos vér, hogy ne állomásoztasson saját csapatokat a területen; ahhoz túlságosan félti Morgan Kell becsületét. A Skye Szigetén maradó néhány egység nem is számít majd a támadásunkra, ezért a meglepetés erejével csaphatunk le rájuk.

Thodore feszült figyelemmel nézte, ahogy Conti kelletlenül bólint.

– Akkor hát ezt megbeszéltük – mondta Kurita. – A következő év elejére már mi uraljuk a Skye Szigetét. Ha Aldo Lestrade szerencsés elég ideig fog élni ahhoz, hogy lássa, milyen zseniális tervet is dolgozott ki nekünk.

29

Moore

Dieron Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3029. augusztus 1.

Tai-i Jinjiro Thorsen elégedetten mordult fel, amint ágyasa, Caterina Enritsu, (Theodore Kurita szolgálatai fejében rendelte mellé) még mélyebben masszírozta jobb combja izmai közé a ciotat illatú olajat. Fejét felemelve szemügyre akarta venni a nőt, de szemüvege nélkül mindössze aranyszőke haj és bronzbarna bőr elmosódott foltjainak látta. Ennek ellenére előrenyúlt, és megszorította a lány vállát, miközben az gyors csókot lehelt a tiszt kezére.

– Thorsen-sama, ön bizonyára nagyon fontos ember. Nem túl gyakran fordul elő, hogy a koordinátor fia saját személyes szolgálóját rendeli ki, hogy különleges bánásmódban részesítsen egy vendéget.

Jinjiro bólintott, majd fejét hátradöntve ismét végigfeküdt a kemény padon. Caterina keze egyre feljebb siklott, s miközben izgatott borzongás futott végig a férfi testén, megállapodott a bal vállánál, és azt kezdte masszírozni.

– Nem, Caterina-san, nem vagyok annyira fontos. – Bárcsak az lennék – akkor bármikor igénybe vehetném a szolgálataidat, és bevezethetnél legfontosabb vendégeid zártkörű társaságába. A te fontosságod jóval felülmúlja az enyémet.

A lány halkan, dallamos hangon felnevetett.

– Azt hiszem, ön szerénykedik, Jinjiro. Valamit csak kellett tennie, amiért ma chu-iból tai-ivá léptették elő.

Jinjiro ismét megpróbálta a lány arcára fókuszálni tekintetét. Próbára akar tenni?

– Honnan tudja, hogy ma léptettek elő?

Caterina rákacsintott, majd intett, hogy üljön fel. Miközben a tiszt a könyökére támaszkodva ülő helyzetbe tornázta magát, a lány a háta mögé került. Mindkét kezét a férfi vállára helyezte, és gyengéden visszanyomta a padra, hogy Jinjiro feje az ölében nyugodjon.

– Mindössze csak találgattam. A találkozásunkkor majdnem hadnagyként mutatkozott be, mintha már hozzászokott volna ehhez a ranghoz. Ezenkívül Theodore Kurita ön mellé rendelt, és – magunk között szólva – külön felhívta rá a figyelmem, hogy legyek önhöz kedves. Ezért azt gondoltam, hogy az előléptetésnek ma kellett megtörténnie.

Jinjiro szeme tágra nyílt a hitetlenkedéstől. ismeri a koordinátor fiát, és ő maga utasította, hogy részesítsen különleges bánásmódban! Kellemes melegséget érzett, amint a lány ujjai végigsiklottak mellén, majd megállapodtak a hasán.

– Igaza van. Egy nagyszabású tanácskozás után maga Theodore Kurita jelentette be az előléptetésem.

Jinjiro azt várta, hogy Caterina majd hozzáfűz valamit, de a lány egy szót sem szólt. Ehelyett a pad mellé helyezett alacsony asztalkáról elvett egy csésze sakét, és a férfi ajkához emelte az edényt. Jinjiro belekortyolt a rizspálinkába, majd visszahelyezte fejét a lány combjára.

– Mi a baj?

Caterina erőltetett mosollyal rázta meg a fejét.

– Semmi, igazán. – Elhallgatott, lerakta a csészét, majd dörzsölgetni kezdte a férfi halántékát. – Csak másról sem hallok mostanában, mint ezekről a tanácskozásokról. A Moore csapástávolságban van a fronttól, és attól félek, hogy a harcosaink akkor is tanácskozni fognak, amikor a lyránok idejönnek leigázni a bolygót.

Jinjiro érezte a lány testén végigfutó borzongást.

– Nem-nem, ezúttal nem erről van szó. Ez nem olyasfajta megbeszélés volt, mint amilyenre ön gondol. – Jinjiro elmosolyodott, miközben Caterina újra a szájához emelte a sakés csészét. Ismét belekortyolt, és kezdte érezni, ahogy a mellében éledező melegség lassan szétterjed a testében, és egyre közelebb ér a fejéhez. – Többé már nem kell tartania a lyránoktól.

Caterine ujjai lejjebb csúsztak, már a férfi merev nyakizmain dolgoztak.

– Azt hiszem, most csak tréfál az ön kis mekakéjával, Jinjiro-sama, de nem kell aggódnia. Nem hagyom, hogy az aggodalmam megmérgezze a mai éjszakáját. Nagyra becsülöm az erőfeszítését, de nem szükséges hazudnia nekem.

– Egy tiszt sosem hazudik– rázta meg a fejét Jinjiro. – Ez a teljes igaz ság. – Legbelül egy hang arra figyelmeztette, hogy nem szabad többet mondania, de a mámorító érzés elsöpörte elővigyázatosságát. Hiszen ismeri a koordinátor fiát. – Két hónapon belül ön már mélyen a frontvonal mögött lesz.

Caterina kedvesen a tisztre mosolygott.

– Talán, Jinjiro, talán. – Félrehúzódott, a férfi fejét óvatosan leeresztette a matracra, majd ő is lefeküdt Thorsen mellé. – Ám én akkor is egy hozzád hasonló, előzékeny és ambiciózus tiszt mellett leszek, aki remélem ugyanígy gondoskodik majd rólam.

Caterina Enritsu lenézett Jinjiro Thorsen karcsú, alvó alakjára. Szép álmokat, kedves; észre sem fogod venni a távollétemet. Órájára pillantott, majd gyorsan magára kapott egy sötét pulóvert. Kényelmetlenül érezte magát, amiért félbe kell szakítania az előadást, de tudta, hogy a sakéba kevert altató biztosan eszméletlen állapotban tartja Jinjirót arra a rövid időre, amíg távol lesz.

Valóban, a drog tökéletesen működött. Eléggé megoldotta Thorsen nyelvét ahhoz, hogy kihúzza belőle az információt, amelyre kíváncsi volt. Csak egyetlen pillantást kellett vetnem arra a szemüveges, ártatlan képére, hogy tudjam, legjobb módszer lesz a pártfogására bízni magam. Legszívesebben csak holnap továbbítanám az információt, de létfontosságú ügyről van szó. Az LTSZ-nek azonnal tudnia kell. Kénytelen vagyok kockáztatni.

Homlokon csókolta az alvó mech-harcost. Miután visszajöttem, olyan élményben lesz részed, amely minden más emlékedet elhomályosítja a mai estét illetően. Magában elmosolyodott. Ami eddig történt, azt Theodore Kuritának köszönheted. A visszatértem után azonban azt is megmutatom neked, milyen a Lyrán Titkosszolgálat hálájának igazi mélysége.

30

Sián

Sián Nemzetközösség, Kapellán Konföderáció

3029. augusztus 3.

Justin azonnal érezte, hogy valami nincs rendben, amint észrevette, hogy az eligazító szoba bejáratának két oldalán az Imarra Ház zászlóaljának katonái állnak őrt. Hová a pokolba tűntek a Halálkommandósok? Ki adott parancsot a leváltásukra? Justin azonnal válaszolt is saját kérdésére, amint felidézte magában Candace sürgető hangját, és az arcára kiülő aggodalmat a képtelefon monitorán. Romano. Megint ő a galiba okozója. Remélem semmi olyat nem tett, amit ne tudnék helyrehozni.

A két megtermett őrnek szeme sem rebbent, amikor Justin belépett a helyiség feltáruló ajtaján, ám azonnal lezárták az utat a szintén befelé igyekvő Alexi Malenkov előtt. Justin a szeme sarkából mindent látott, ezért megpördült, és ellökte az egyik őr kezét Alexi válláról.

– Engedjék be.

Az Imarra harcos hátrapillantott a válla felett, amint Romano megjelent az ajtónyílásban.

– Malenkov nem jöhet be. Nem bízom benne. – Fejét dacosan felszegte, zöld szemében kihívó fény csillogott. Fekete nadrágja és zöld zubbonya katonai stílust tükrözött, de a hanyagul begombolt ing csábító látnivalót kínált a szemlélődőknek, szinte gúnyt űzve az őrök egyenruhájának feszes szabályosságából.

Justin kérlelhetetlen tekintettel meredt rá. Hadúr vagy csábító, Romano? Melyik szerepet választottad mára?

– Cseppet sem érdekel, hogy bízik-e benne, vagy sem. Én bízom, és ez a lényeg. – Justin olyan halkan beszélt, hogy csak Romano érthette a szavait. – Ha ő nincs, Ling elkapott volna.

Justin kijelentése úgy zúzta porrá Romano fennhéjázó álarcát, ahogy egy pöröly töri darabokra a porcelánedényt. Xiang beengedte Alexit a terembe, majd maga is belépett. Romano jóváhagyólag – és teljesen feleslegesen – biccentett az őröknek, és ő maga is hátat fordított az ajtónak. Justin észrevette, hogy az elszenvedett csapás ellenére arcszíne és magabiztossága fokozatosan visszatér, amint egyre közelebb ér az asztalfőnél várakozó Maximilian Liaóhoz és Tsen Shanghoz.

Justin Candace-re nézett, és bátorító mosolyt küldött felé. A hercegnő arckifejezése valamelyest megenyhült, de továbbra is aggódó pillantásokkal méregette apját és a holoasztal felett függő háromdimenziós térképet. Mi folyik itt? Candace úgy fest, mintha most fejezett volna be egy három hónapos választási kampányt. Max lelkesnek tűnik, Tsen pedig ágy ragyog, mint egy gyerek, akinek sikerült megnyernie egy versenyt.

A kancellár karba fonta a kezét.

– Kérem, shonso Xiang, ne nehezteljen rám, amiért csak most teszek említést önnek erről az ügyről. Tudom, mennyi munkával látja el önt az Imarra Ház mech-ezredének felszerelése az új myomer izomzattal. Meglepetést szerettem volna okozni önnek.

Justin bólintott.

– Megtisztel a figyelmével, nagyuram. – Egy meglepetés! Mi jöhet még?

Maximilian Romanóra mosolygott.

– Romano, aki önhöz hasonlóan nagyon aggódik az újabb Davion előrenyomulás miatt, Tsen Shanggal karöltve olyan tervet dolgozott ki, amellyel véget vethetünk az inváziónak. Az Elszigetelés máris lelassította ellenségeinket. Ez a csapás azonban végképp megállítja, sőt még visszavonulásra is kényszeríti őket.

Justin leplezetlenül végigmérte Tsen Shangot. A magas, karcsú elemző mosolya majdnem elhalt Justin pillantásának súlyától, de Romano bátorítóan megszorította a könyökét, és ez még idejében megacélozta szellemét. Justin felfigyelt az újonnan éledt tűzre Shangban, de a tekintetéből tükröződő kárörömre és rettegésre is. Megadta magát neki. Innentől kezdve teljesen használhatatlan vagy éppen nagyon is veszélyes lesz.

– Mit hoztál, Tsen? – kérdezte alárendeltjétől.

Tsen Romanóra mosolygott, majd a nő kezét elengedve az asztalhoz lépett. Néhány gomb megnyomásával a térkép újrarajzolására utasította a számítógépet. Azonnal megjelent a stratégiai ábra, melyet Justin már oly sokszor látott az elmúlt időszakban: vörösen világítottak az

Egyesük Világok által elfoglalt bolygók, zölddel pedig a kancellárhoz hű világok. Ridzik halála óta a Davion hadsereg kormányozta a Tyihonov Szabad Köztársaságot; ennek területe kéken izzott.

Tsen az Egyesült Világok Kapellán Határvidékének egyik bolygójára mutatott. Három utolsó ujjának gyémántszemcsékkel díszített, hosszúra növesztett körme vörösen sziporkázott a rá eső fényben.

– íme, a Davion háborús erőfeszítések kulcsa. Ha sikerül megbénítanunk a működését, azonnal véget vethetünk Hanse Davion inváziójának.

Justin közelebb hajolt a térképhez, és amint felismerte a világot, szinte megállt a szívverése. A Katbil!

– Nem támadhatod meg a kathili hajógyárakat!

Tsen vigyora egy pillanatra elhalványult, de Romano közelebb lépett, és a férfi vállára helyezte a kezét.

– A terv tökéletes, Justin Xiang! – A térkép visszavert fénye vérvörös színben fürdette az arcát. – Irigykedik, mert Tsen Shang egy olyan támadás tervével állt elő, amely megállítja ellenségeinket, miközben ön egy nyamvadt kis tudományos kutatóállomást hajkurászott.

Justin tátott szájjal, döbbenten meredt Romanóra.

– Nem intézhet támadást a Kathil ellen. Az a rendszer egyike az Utódállamok mintegy tucatnyi világának, ahol képesek megjavítani az űrugrókat, vagy éppen újakat építeni. – Shangra nézett. – Azok a hajók a régtech csúcsai. Építésük titka a feledésbe merült, azt sem tudjuk, hogyan működnek. Mindössze annyit tudunk, hogyan működtessük az őket létrehozó gyárakat. Ha elpusztítod azokat az orbitális gyárakat és szárazdokkokat, biztosan megbénítod az Egyesült Világokat, de vele együtt az emberiség jövőjét is megsemmisíted!

Romano megvetően grimaszolt.

– Mintha nem is azt a Justin Xiangot hallanám, aki a Hanse Davion iránti gyűlölettől vezérelve csapásmérő egységeket küldött az Egyesült Világok területére.

– Romano – tört ki Candace is –, mindig is túlságosan ostoba voltál ahhoz, hogy akár öt perccel is előretekints a jövőbe. Hanse Davion mindössze a háború kedvéért állította teljes kapacitásra az üzemeket, de az űrugrók előállítására és javítására alkalmas gyárak megsemmisítésével az emberiség halálos ítéletét írod alá. Már a mostani hajóink is egyre elavultabbak és öregebbek. Amikor az utolsó is tönkremegy, örökre a világainkhoz leszünk szögezve. A szétszórt kolóniák közötti kereskedelem – amely életképessé tesz az Utódállamokat – lassanként elsorvad, majd végleg megszűnik!

– Elég! – Maximilian Liao hangjába ismét visszaköltözött az a parancsoló él, amely az invázió kezdete óta kiveszett belőle. A nővérek azonnal beszüntették a vitát. Candace dühös pillantással méregette húgát, de Romano csak elmosolyodott, és apjuk felé fordult.

A kancellár elismerően biccentett Justinnak.

– Aggodalma és előrelátása ismét világossá teszi számomra, mi a különbség a pontosan kidolgozott akciók és a meggondolatlan cselekedetek között. – Megfogta Tsen vállát. – Azonban most Tsen Shang védelmére kell kelnem, mert ezt a szempontot is számításba vette, és sikerült találnia egy köztes megoldást.

Justin elismerően fejet hajtott a kancellár és Tsen Shang felé.

– Bocsássa meg elhamarkodott kifakadásomat, Shang polgártárs.

Tsen kurtán viszonozta a mozdulatot, majd újabb billentyűket nyomott le az asztal klaviatúráján. A térképet a Kearny-Fuchida Yare Industries által készített holografikus bemutatófilm képei váltották fel. A bevezetőben egy űrkompból filmezett orbitális gyár közeli képe látszott. Amikor a gyár mikrohullámú telepeinek tányérjai feltűntek, Tsen megállította a filmet.

– Magam is rájöttem, hogy több okból sem akarhatjuk elpusztítani a telepeket, de főként azért, mert a világ megkaparintásakor majd magunk is használni akarjuk őket. – A mikrohullámú tányérokra mutatva elmosolyodott. – Mivel a Kearny-Fuchida hajtóművek alkatrészeit nem árnyékolják a gyártási folyamat során, a fúziós és maghasadásos elveken működő reaktorok sugárzása könnyen kárt tehetne bennük. Ezért az energiát a Kathilról juttatják fel a gyárakhoz, mégpedig mikrohullámú sugarak formájában.

Tsen előretekerte a felvételt addig a pontig, ahol a bolygó felszínére telepített generátorállomások egyike látszott. A létesítmény körül kisebb tányérantennák erdeje követte a fenti gyárak mozgását, amíg azok el nem tűntek a horizont mögött, vagy át nem kerültek egy másik állomás körzetébe. – A KF hajtóművek valóban a régtechet képviselik, a geotermikus generátorállomások azonban már nem. Ha csapást mérünk rájuk és megsemmisítjük őket, a hajógyárak nem lesznek képesek tovább üzemelni.

Justin elgondolkodva hunyorított. Nem is rossz ötlet. Minden lánc csak annyira erős, mint a leggyengébb szeme, és azok az állomások bizony nagyon gyenge láncszemek.

– Viszont azokat újjá tudják építeni.

Tsen mosolyogva nézett Justin segédjére.

– Ez igaz, de Alexi számításai szerint egyetlen állomás felépítése két évbe és hetvenmilliárd C-jegybe kerül. Davion ugyan gyorsabban is végre tudná hajtani, de...

Justin bólintott.

– De akkor nem lenne képes tovább finanszírozni a háborút.

– És odahaza is nehézségekkel kellene megküzdenie – mosolygott diadalmasan Romano. – Egyre több és több űrugrót lenne kénytelen kivonni a gazdaságból, és csapatszállításra felhasználni. A háború űrugró-éhsége gyártási problémákhoz vezetett, amelyet már így gondokat okoznak neki. Ha viszont visszavonná a bázisukra az egységeit, kevesebb hajóval is el tudná látni őket.

Justin Alexihez fordult.

– Hozzáfűznivaló?

Alexi előrelépett az asztal közelebbi végébe épített klaviatúrához. Beütött néhány utasítást, mire megjelent a Kathil taktikai térképe és adatai. Tsen Shang szélesen elmosolyodott, és Justin is észrevette a magabiztos vigyor okát: a kémek jelentése szerint Davion csak egy csökkentett létszámú milíciát állomásoztatott a bolygón.

Alexi arcából kifutott a vér.

– Te jó Isten, a Róka valóban ennyire ostoba lenne, hogy teljesen védtelenül hagy egy ilyen világot?

– Netán valami kevésbé arrogáns dologra számított a részéről? – kérdezte az elemzőtől Romano. – Azt hiszi, megtörtünk, és vereséget szenvedtünk. Most megfizet az elbizakodottságáért.

Tsen futó mosolyt villantott Romanóra, majd pillantása találkozott Justin metsző tekintetével.

– Az űrugrók megszokott rendszerességgel szállítják a csapatokat a bolygóra, de Ridzik halála miatt az egyik készenléti hálózatot meg kellett szakítani. Legközelebb csak hat hét múlva érkeznek friss egységek a Kathilra.

– Időben oda tudunk érni? – kérdezte Justin az adatokat tanulmányozva.

Romano megelőzte Tsent a válaszadással.

– Átirányítottuk és meghosszabbítottuk azt a készenléti hálózatot, melyet ön a Bethelről való visszatéréséhez használt fel. A csapataink szeptember első hetében landolhatnak.

Justin kérését megelőzve Alexi egy gombnyomással újra előhívta a stratégiai térképet. Justin gondolatban megszámolta az utazáshoz szükséges ugrásokat. Hét ugrás, plusz egy hét kiérni a rendszerből, és egy újabb elérni a célpontot. Meg lehet csinálni.

– Ha akarod, használd fel az Imarra Ház egységeit – egyezett bele végül.

– Nem – nevetett fel hangosan Romano. – Ők itt maradnak. A mi csapataink már úton vannak.

Alexi Justinra nézett.

– Tehát ezért nincsenek itt a Halálkommandósok.

– Mindössze egyetlen zászlóalj? – egyenesedett fel Justin. – Elég lesz annyi?

Tsen megrázta a fejét.

– A Halálkommandósok és a Negyedik láu Ceti Vadászok ma reggel 2,5G-vel elindultak a nadír ugrópont felé. Két teljes zászlóaljat fogunk bevetni a helyi milícia vagy bármely más egység ellen, ha mégis helyreállították volna készenléti hálózatot. Az embereink teljes rádiócsendben utaznak; még a Komsztár is csak az akció vége után fog tudomást szerezni a lépésünkről. Davionnak a legjobb esetben is csak egyetlen zászlóalja lehet a helyszínen. – Az elemző gúnyosan felhorkant. – Hozzád hasonlóan ő sem számít rá, hogy valaki megtámadhatja a Kathilt.

Tsen felnevetett.

– Még ha tudna is a támadásról (bár ez teljességgel lehetetlen, mert a Komsztár nem továbbítja a Davion kémek üzeneteit üzeneteit), nincs a közelben olyan egysége, amellyel közbe tudna avatkozni.

A kancellár Justinra nézett.

– Nos, shonso Xiang, meglepődött?

Justin mély lélegzetet vett, miközben rendezte kavargó gondolatait. Lassan előtűnő mosolya végül széles vigyorrá alakult.

– Igen, azt hiszem. – Az asztal felett lebegő holografikus térképen áthajolva kezet nyújtott Tsen Shangnak. – A terved hibátlan. – Határozottan megrázta Tsen kezét. – Igen, Tsen, a támadásod sikere után végre olyan helyzetbe kerülünk, hogy képesek leszünk visszaszerezni mindazt, amit Hanse Davion ellopott tőlünk.

Justin íróasztala mögül az ajtón belépő Alexi Malenkovra nézett.

– Köszönöm, Alexi. Örülök, hogy ilyen hamar ideértél.

A magas, szőke fiatalember elmosolyodott.

– Amint hallottam, hogy szükséged van rám, indultam. – Gondterhelten ráncolta homlokát. – Miről lenne szó?

Justin hellyel kínálta Alexit, majd megkerülte íróasztalát, és elhelyezkedett annak sarkán.

– A tanácsodra lenne szükségem, és azt kérem, légy teljesen őszinte hozzám. – Feszengve vállat vont. – Tsen tervét látva és belegondolva abba, milyen közel van már a Davion Ház pusztulása, jónéhány dolgon el kellett gondolkodnom.

Justin szája zord mosolyra görbült.

– Te is tudod, micsoda megaláztatásokat kellett elviselnem apámtól és Hanse Daviontól. Hanse megrendezett egy tárgyalást, amelyen megfosztottak rangomtól, nevemtől és becsületemtől, apám pedig ellenem, saját vére ellen tanúskodott ugyanezen a tárgyaláson, majd később utasította az egyik kémét, hogy férkőzzön a közelembe, és folyamatosan tegyen jelentést rólam a Solarison. Ezután Hanse Davion egy világot és egy saját mech ezredet ígért az egyik harcosnak, ha sikerül megölnie a viadalokon. És aztán az esküvőn... – Justin a fejét rázta. – Saját házasságkötésének napján hadat üzent nekünk, nevetség tárgyává téve minket az Utódállamok minden részén!

Alexi ijedten ugrott fel, amikor Justin fémöklével az asztalra csapott, letörve a bútor sarkából egy darabot.

– Nyugodj meg, Justin – mondta. – Nemsokára elkapjuk a Rókát.

Justin sötét szeme felparázslott.

– De nekem nem elég hamar. – Megpróbált nyugalmat erőltetni magára. – Azt hiszem, sosem volt olyan időpont, amelyik elég hamar lett volna. Érted, mire gondolok?

– Tudom, miről beszélsz – bólintott Alexi. – Tyihonov elveszítésével megszűnt az otthonom, nem tudok többé hazamenni. – Az elemző bánatosan elmosolyodott. – Hanse Davion mindkettőnket száműzött.

– Pontosan. Nagyon sok fájdalmat okozott; fájdalmat, melyet minél előbb vissza akarok fizetni neki. – Justin a háta mögé nyúlt, és egy irattartóból lezáratlan borítékot húzott elő. – Készítettem egy verigráfot, és el akarom juttatni apámhoz. Rengeteg dolog van benne, amelyet már akkor el kellett volna mondanom neki, amikor elárult. Nagyon közvetett módon arra is célzok benne, hogy a herceg és az ő bukása már nincs messze. Szerintem azt fogják hinni, hogy a Bethelről lopott információra gondolok, de amikor a kathili támadás lezajlik, rá fognak jönni, miről is volt szó valójában.

Alexi kacsintott.

– Beléjük döföd a tőrt, és még jól meg is forgatod. Azt hiszem, pontosan ezt érdemlik. – Töprengve vonta össze a szemöldökét. – Szerintem is pompás ötlet volna elküldeni, de a Komsztár nem lesz hajlandó eljuttatni apádhoz az Elszigetelés miatt.

Justin vállat vont.

– Beszéltem a siáni püspök, Villius Tejh egyik helyettesével, és azt mondta, talán lehet róla szó. A solarisi bankszámlámról embertelen mennyiségű pénzt utaltam át a Komsztárnak, és ez állítólag nagyban megnövelte az esélyeimet. De először a Vezérlőtestületnek kell megtárgyalnia az ügyet.

Justin egyenesen Alexi szemébe nézett.

– Gondolod, nem hozom magam kínos helyzetbe ezzel a kis személyes bosszúval?

Alexi csak fél másodpercig gondolkodott, mielőtt bólintott volna.

– Gyerünk, tedd meg. Én nem mondom el senkinek, ha te sem teszed.

– Megegyeztünk. – Justin átnyújtotta a borítékot Alexinek. – Elvinnéd ezt helyettem a Komsztár állomásra? Már szóltam nekik, hogy a te irodádon keresztül intézzük a kézbesítést. Candace még mindig feldúlt a ma történtek miatt, és kilátogatott a Nyári Palotába. – Justin az órájára pillantott. – Megígértem neki, hogy utánamegyek, és máris késésben vagyok.

Alexi átvette a borítékot.

– Tudják, hogy én viszem?

Justin bólintott.

– Mindent elrendeztem. – Felemelte jobb kezének összefont mutató– és középső ujját. – Egy kis szerencsével a bosszúm végre kezdetét veszi.

31

Komsztár Vezérlőközpont

Hilton Head-sziget, Észak Amerika, Terra

3029. augusztus 4.

Myndo Waterly könnyed nevetése hosszan visszhangzott a Vezérlőközpont nagytermében. Lassan, hitetlenkedve csóválta a fejét, miközben a sötét hajú siáni püspökre meredt.

– Ön komolyan azt reméli tőlünk, hogy csak úgy simán engedjük átmenni ezt az üzenetet, Villius? Justin Xiang kérését minden különösebb indok nélkül is visszautasíthatnánk, egyszerűen azért, mert egy Elszigetelés alatt álló területre akar bejuttatni üzenetet. – Úgy hessegette el Villius javaslatát, mint egy királynő a kéregető koldust. – Adja vissza a pénzt, és utasítsa vissza a kérést.

Sián püspöke lesújtó pillantással jutalmazta a nőt, és csodálkozva rázta meg a fejét.

– Arra számítottam, ön lesz az utolsó, aki akadályokat gördít elém ebben az ügyben, Dieron püspöke. Ön is olvasta az üzenet szövegét, és tudja, hogy Xiang el van telve magával a Kapellán Határvidék szívében végrehajtott sikeres rajtaütéstől. Semmi más nincs benne, mint hetvenkedés és az Egyesült Világok előtt álló problémák előrevetítése. Biztosan okoz majd néhány kellemetlen percet Hanse Davionnak és Quintus Allardnak – azt hittem, ön helyeselni fogja.

Myndo végignézett a többi püspök arcán. Mindannyian kíváncsiak, miért változtattam meg az álláspontomat. Valóban ennyire ostobák, vagy csak annyira hozzászoktak az ellenkezéshez, hogy már semelyik kijelentésemben sem látják a logikát?

– Alapvetően igaza van, Sián püspöke. Azonban az a vágyam, hogy lássam Hanse Daviont tehetetlenül vergődni, nem tesz vakká a levél jelentette egyéb problémákkal szemben. Egy Elszigetelt államba akarják eljuttatni!

Tharkad püspöke végigfuttatta ujjait szőke haján.

– Ön is ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy szavazással is eldönthetjük a kérdést. – Végigpillantott a püspökökön. – Ha jól tudom, mindössze kétharmados többség szükséges ahhoz, hogy átengedjük az üzenetet. A verigráf hitelességének kétségbe vonása pedig egyenesen nevetséges.

Myndo bocsánatkérően fejet hajtott.

– Ismerem a szabályainkat, Tharkad püspöke, de azért méltányolom, hogy felhívta rá a figyelmünket. Szeretnék rámutatni, hogy az üzenetet egy Elszigetelés alá eső ügynök adta át állomásunk vezetőjének, és ő továbbította hozzánk. A küldemény nem tiszta, ezért nem szabad továbbítanunk.

A prímás szeme körül megfeszültek az izmok.

– Nincs szükség ezekre a gyermeteg játékokra, Dieron püspöke. Az üzenet Xiangtól származik.

– Valóban? – Myndo nyíltan viszonozta a prímás kemény pillantását. – És ha én elküldök egy gyereket vásárolni, hogy kérjen bort a nevemben, ön szerint az eladó ki fogja őt szolgálni? Nem. Természetesen nem. – A püspökök felé fordult. – Nincs módunk megtudni, hogy a küldemény valóban Xiangtól érkezett-e, vagy esetleg Alexi Malenkov küldte Új-Avaloni főnökének.

– Ez felháborító! kelt ki magából Sián püspöke. – Méltóságos uram, kérem emlékeztesse Dieron püspökét, hogy ez a valóság, nem pedig valami fantázia szülte világ. Justin Xiang egy verigráfot szándékozik elküldeni, nem pedig egy holovidet vagy írott üzenetet. Képtelefonon keresztül beszélt a helyettesemmel, és nyomkövetőink ellenőrizték a hívást. Pontosan azt mondta, hogy nemsokára elküldi Alexi Malenkovot egy verigráffal.

Mielőtt a prímás megnyugtathatta volna Villius Tejh-t, Myndo szólalt meg hangosan és tisztán:

– Ne ilyen szép csomagolásban tálalja a hazugságokat, Sián püspöke. – Kijelentése megdöbbentette a többi püspököt, de ő ügyet sem vetett rájuk. – A párbeszéd kivonata, melyet eljuttatott hozzám, világosan megmutatja mondatainak ellentmondását. A felvételen ugyanis Xiang ezt mondja: „Elküldtem Alexi Malenkovot a verigráffal. Fél órán belül ott kell lennie.”

– És mi a különbség? – komorodott el Huthrin Vandel. – Az az egyetlen lényeges dolog, hogy maga Xiang értesítette az embereinket arról, miszerint Malenkovtól fogják megkapni az üzenetet.

Myndo széttárta a karját.

– Ebben a mondatban minden különbség benne van, Új-Avalon püspöke. A kivonat szerint a párbeszéd standard idő szerint délután fél hétkor zajlott le. Ezek szerint Malenkovnak hétre vagy legkésőbb negyed nyolcra meg kellett volna érkeznie az állomásunkra. Ő viszont csak kilenckor futott be. Vajon mit csinálhatott ez alatt az egy és háromnegyed óra alatt?

A prímás rozsdabarna köpenye bő ujjába rejtette kezét.

– Csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy Alexi Malenkov készített egy új verigráfot? – megvető arckifejezése tökéletesen passzolt lekicsinylő hangsúlyához.

– Nem lehetetlen. – A szavak kimondásának pillanatában már rá is jött, hogy a prímás pontosan egy ilyen kifakadást akart kiprovokálni tőle, ő pedig gyanútlanul belesétált a csapdába. – A híresztelések szerint az UATI-ban sikeresen szétválasztottak egy verigráfot, majd újra össze is illesztették.

Új-Avalon püspöke szívből jövő kacagással reagált.

– Bocsásson meg, de ez teljességgel képtelenség. Az Új-Avaloni Tudományos Intézetnek nincs a birtokában ilyen technológia, és még ha volna is, az sem számítana semmit. Egy ilyen bonyolult berendezést nem tudnának eljuttatni a terepen dolgozó ügynökeiknek, különösen nem egy Alexi Malenkov féle téglának.

Myndo metsző pillantást vetett püspöktársára.

– Nincs tudomásom róla, hogy sikerült volna bejuttatnunk egy ügynököt az UATI-ba, aki igazolná az ön vad feltételezéseit, püspök. És ha az élete függne állítása helyességétől?

Vandel teljes magasságában kihúzta magát.

– Szerintem ön erősen túlreagálja az ügyet, Dieron püspöke. Kiállók az állításom mellett, mert minden tény alátámasztja a helyességét. –Hangja ostorcsapásként vágott végig a nőn. – Ellenben az ön megállapításai csupán ködös tündérmesék!

Myndo válaszolt volna, de a prímás felemelt keze beléfojtotta a szót.

– Nagyon jól ismerjük a véleményét, Dieron püspöke. Sián püspöke, ön szerint van esélye annak, hogy Alexi Malenkov a verigráf hamisításával vagy megváltoztatásával üzenetet juttasson el az Egyesült Világokba?

– A hamisítás nem lehetséges. Semmiféleképpen nem tudott volna új üzenetet gyártani, elvégre egy verigráfról van szó. – Az alacsony férfi habozott, ahogy átgondolta a kérdés második felét. – A módosításnak már nagyobb a valószínűsége. Az embereim jelentése szerint Malenkov idegesnek tűnt, de ezt annak tudtuk be, hogy egy Davion ügynökről van szó. Nézzünk szembe a tényekkel. Ha csak valódi hovatartozása miatt nem vesszük át tőle az üzenetet, az könnyen a lebukásához vezethet.

A prímás elmosolyodott, sárgás bőre apró ráncokba gyűrődött a szája sarkában.

–Akkor tehát a megoldás egyszerű. Másoljuk le a verigráfot, és küldjük el a másolatot. Ha Malenkov valamit csinált vele – mondjuk belefecskendezett valamilyen festéket, amely csak egy másik vegyszerrel reakcióba lépve fejti ki a hatását –, annak a másolás után már nem lehet hasznát venni. Ez a megoldás eloszlatja az aggodalmát, Dieron püspöke?

– Hogy eloszlatja-e? – Myndo keze ökölbe szorult tehetetlen dühében. – Hiszen az üzenet származása sem ismert előttünk! Mi van, ha Malenkov sugallta Xiangnak? Ha ő fogalmazta meg számára? És mi van, ha mégis sikerült hamisítania a verigráfot?

A prímás rosszalló mosollyal nyugtázta a püspök kifakadását.

– És mi van akkor, ha Malenkov maga Kerenszkij tábornok, aki visszatért, és hozott magával egy Csillagliga–korabeli verigráf íamisító szerkezetet?

Myndo magában dühöngött. Fattyú! Csak azért támogatod őket, hogy ellenem dönthess! Nos, hát akkor legyen. Ezúttal sikerült túljárnod az eszemen, de most fordult elő utoljára.

– Fejet hajtok bölcsessége és érvei előtt, prímás. Igaza van. Az üzenet nem lehet a kárunkra – kivéve persze akkor, ha Malenkov véghezvitte a lehetetlent. Mondjuk hasonlóképen ahhoz, mint ahogy a tavalyi esküvőn fegyvert csempésztek be a szigetünkre.

Az előző nyári biztonsági fiaskóra való emlékeztetője minden jelenlévőt kínosan érintett, de Myndo felismerte, hogy ez csak még összébb kovácsolja ellenfeleit. Azonban nem engedhette meg, hogy veresége meglátszódjon az arcán. Nem fogom nektek elfelejteni. Ha megtörténik az elképzelhetetlen, addig nem nyugszom, amíg mindannyiótokat el nem taposom.

32

Új-Avalon

Crucis Határvidék, Egyesült Világok

3029. augusztus 6.

Az eddig kígyóként tekergő rémület most lecsapott, és Hanse Davionba mélyesztette fogát.

– Ismételd meg, Quintus. Meg akarják támadni a Kathilt?

A kémfőnök komoran bólintott. Arcából minden vér kifutott, bőre csak egy árnyalattal tűnt sötétebbnek szürke hajánál. A kezében tartott verigráf hevesen remegett, akárcsak az idősebb férfi alsó ajka.

– Gondosan elrejtette az üzenetben. A bekezdés nem üt el a szöveg többi részétől, de minden kulcsszót tartalmaz. „Egy madár szárnyak nélkül képtelen repülni, de miért is lenne szükség levágni a szárnyait, ha fel tudunk mászni a sziklára, és felgyújtani a fészkét? Mielőtt ez az egész véget ér, apám, azt kívánom, hogy még egyszer láthassam az arcodat. Nagyon hosszú utat tettünk meg együtt, csak éppen ugyanannak a pénzérmének az ellenkező oldalára kerültünk.” – Quintus felnézett a kezében tartott üzenetből. – Kiköpött Justin.

Hanse hátradől bőrrel bevont székében.

– Kathil. Max ennyire elvesztette volna az eszét? Ha elpusztítja a Kathili gyárakat, az emberiség csillagok közti utazását fogja megbénítani.

– Bocsáss meg. Felség, de a gyárak kódszava nem szerepel az üzenetben – mutatott rá Quintus. – Csak akkor lenne szó a gyárakról, ha a tojásokat is említette volna. Szerintem a „fészek felgyújtását” inkább úgy kell értelmezni, hogy a generátorokat vagy a felszínen található egyéb kiszolgáló létesítményeket akarják megtámadni. Ez lelassítana minket anélkül, hogy megsemmisítenének egy felbecsülhetetlen értékű erőforrást.

– Mit tudnak összeszedni az akcióhoz? – kérdezte Hanse rosszkedvűen.

Quintus arcára dühödt kétségbeesés telepedett.

– Azt kell hinnem, hogy a legjobb csapataikra bízzák a munkát. Tudom, hol tartózkodik jelenleg McCarron Páncélos Lovassága, tehát ők biztosan nem mennek. Nagy valószínűség szerint siáni egységek vesznek részt a műveletben, ez pedig az Imarra Ház csapatait vagy a Halálkommandósokat jelenti.

Hanse öklével az asztalra csapott.

– És a világot csak milícia védi?

Quintus gyászosan bólintott.

– Ha Liaónak sikerül felállítani a Kathilig egy készenléti hálózatot, a jövő héten már ott lehetnek. Saját odaszállítandó erőink viszont jelen pillanatban híján vannak a szállítóeszköznek. Mivel a csapatok váltásáról gondoskodó készenléti hálózatokból is hajókat vontunk el Melissa hazaszállításához, semmink nincs, ami elég gyorsan odaérhetne.

Hanse ökölbe szorított kezét bámulta; súlyos csend nehezedett a helyiségre. Egy nagyravágyó lyrán nemes mesterkedése az Egyesült Világok katasztrófájához vezethet. A Kathil elleni támadást az apró személyes győzelmek iránti vágy vezérli, de a Komsztár szerencsére anélkül továbbította az üzenetet, hogy rájött volna a jelentőségére.

– Nos, barátom, legjobban tesszük, ha találunk egy egységet a körzetben, és minél gyorsabban a helyszínre küldjük – szólalt meg végül a herceg. – És imádkozzunk, hogy sikerül megállítani a Liao csapatokat, különben elveszítjük mindazt, amit a múlt évben nyertünk, és még annál is sokkal többet.

A lenyugvó nap sugarai betűztek Hanse Davion dolgozószobájának magas ablakain, és az ajtóra vetették a herceg árnyékát. A herceg borús arccal nézett fel, amint Quintus Allard a helyiségbe kísérte Kym Sorensont.

– Köszönöm, hogy ilyen hamar ideért, Lady Sorenson.

A lány elpirulva meghajolt. Hosszú, szőke haját hátul összefogva viselte, ruházata mindössze egy kifakult nadrágból és a Davion Nehézgárda címerével díszített nagyméretű ingből állt.

– Elnézését kérem az öltözékemért, Felség. Rögtön indultam, amint a miniszter hívatott, és én...

Hanse mosolyt erőltetett az arcára, és felemelt kezével vetett véget a lány mentegetőzésének.

– Nincs szükség a bocsánatkérésére. A helyzet azonnali cselekvést igényelt, mindenféle protokoll és ceremónia nélkül. – Hanse egy pilla

natig habozott, megpróbálta a legmegfelelőbb utat megtalálni kérése előterjesztéséhez. Végül minden előzőleg felmerült ötletet elvetett, és az egyik szék felé intett. – Foglaljon helyet, Kym.

A lány teste megfeszült.

– Felség, ha Morganről van szó, inkább állva maradnék. – Idegesen húzogatta ingének lelógó alját, amitől a vállán megfeszült a szövet.

Felismerve Kym idegességének okát, a herceg gyorsan megnyugtatta:

– Nem történt semmi Morgannel, Kym. Tudtommal jól érzi magát. – A herceg tekintete a lány mellett a csukott ajtóra és Quintus Allardra tapadt. – Igazság szerint éppen arra vár, hogy velem beszélhessen, miután ön távozott innen, bár arról nincs tudomása, hogy önt is idehívattam.

Megkönnyebbülés ömlött szét Kymben, arcába ismét visszatért a szín és az élet.

– Köszönöm, Felség.

Még ne köszönj semmit. Morgan iránti érzelmeid teljesen nyilvánvalóak. De vajon hogyan fogják befolyásolni eredeti feladatodat?

– Nincs egyszerű módja a mostani kérdésem feltevésének, Kym, így hát bocsássa meg a nyers megfogalmazást. – Egyenesen a kék szempárba nézett. – Lehet csapatokat bízni Morganre a Kapellán Határvidéken?

A herceg elégedetten nyugtázta, hogy a lány szemrebbenés nélkül viszonozza pillantását.

– Felség, ha van még egy olyan hűséges és megbízható alattvalója, mint Morgan Hasek-Davion, ön a legszerencsésebb és legboldogabb ember az Utódállamok uralkodói közül. – Kym hangja elcsuklott, a lány kissé elfordult, hogy elrejtse érzelmeit.

Hanse adott neki időt, hogy összeszedje magát. Kym végül ingének ujjával törölte le könnyeit, majd visszafordult Hanse felé.

– Bocsásson meg.

– Nincs miért mentegetőznie, Kym.

A lány halványan elmosolyodott, vett egy mély lélegzetet, és mintha máris nyugodtabb lett volna.

– Ha engem kérdez, LIanse herceg, nincs félnivalója, ha Morganre bízza a csapatait.

Hanse szeme összeszűkült.

– Nem áll kapcsolatban disszidensekkel a Kapellán Határvidékről? Nem vágyik rá, hogy elfoglalja az apja helyét? Az Ötödik Syrtisi Lövészek megsemmisülése nagyon mélyen megrázta...

Kym szemében harag villant, de gyorsan lecsillapította magát, mielőtt még szavakba öntötte volna gondolatait.

– Felség, önnek fogalma sincs róla, az évek folyamán mennyi belső konfliktussal kellett Morgannek önmagában megküzdenie. Az apja halálakor szinte összeomlott. A veszteség mélyen elszomorította, hiszen nagyon szerette az apját, és rá kellett jönnie, hogy Michael ostoba és hűtlen volt. Mégis magára vállalta a felelősséget a haláláért, mert az gondolta, ő nem tett meg mindent, hogy közelebb hozza önöket egymáshoz.

– Semmiképpen sem tudta volna áthidalni a szakadékot – csóválta a fejét Hanse.

– Tudom, de Morgan másképp látta a dolgot. Folyamatosan azért küzd, hogy vezekeljen apja tévedéseiért, és hogy bebizonyítsa, méltó a megtiszteltetésre, amellyel ön az örökösévé nevezte ki. Az Ötödik Syrtisiek pusztulása azért rázta meg annyira, mert egy űjabb kötelék szakadt el, mely addig az apjához kötötte őt. És ami még fontosabb: tudta, hogy ha ő vezeti az egységet, képes lett volna elbánni McCarron Páncélos Lovasságával. Nagyon bántotta, hogy egy Hartstone-hoz hasonló ostoba tökfilkó ilyen kellemetlen helyzetbe hozta önt.

Kym félig elfordult, hogy mindkét férfit láthassa.

– Azt kérdezte, kapcsolatba lépett-e Morgan a Kapellán Határvidékről érkezett disszidensekkel. Igen. – Ügyet sem vetett a férfiak arcára kiülő döbbenetre. – Elküldte őket a pokolba. Az apja halála után Anton Vitios gróf felajánlotta támogatását Morgannek. Az ő válasza rövid volt és lényegre törő: „A Kapellán Határvidék most és mindörökké az Egyesül Világok birodalmának hűséges része marad. Fia vérét akarja hullatni a szeparatizmus oltárán, az én kezem szorítja majd a kés nyelét.”

Hanse látta saját mosolyát Quintus arcán tükröződni.

–A szavai, a hangsúlya, a szeme mind azt sugallják, hogy amit mond, az így is van. – Hanse mosolya egyre szélesebbé vált, szívéről hatalmas kő esett le. – Mindig is abban reménykedtem, hogy a Morganről alkotott véleménye helyes legyen, de nagyon féltem tőle, hogy az apja nyomdokaiba fog lépni. – Hanse Kymhez lépett, és kezét a lány vállára tette. – Köszönöm. Ezt a szívességet sosem tudom viszonozni önnek.

Kym pillantása a herceg arcát fürkészte.

– Van valami, amivel mégis megtehetné.

– Ki vele.

Kym Quintus felé fordult.

– Csak a háború végéig maradok az UATI-nál. Amint vége ennek az egésznek, felbontom a szerződésem a THMM-mel. – Hanse jégkék szemébe nézett. – Kérem, soha ne árulják el Morgannek, hogy az ön utasítására kémkedtem utána. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy ilyen fájdalmat okozzak neki.

Hanse mosolyogva ölelte mag a lányt.

– Egyikünk sem akar neki fájdalmat okozni, Kym. A titka biztonságban lesz.

Kym kissé hátrébb húzódva elmosolyodott, és lesütötte könnyező szemét.

– Mikor kell kihajóznia?

Gyors és okos. A THMM-től való távozásod nagy veszteség lesz a szervezetnek. Hanse letörölte a könnyeket.

– A mai éjszaka még az önöké... legalábbis egy része. – Fél kézzel átkarolta a lány vállát, és gyengéden megszorította, miközben dolgozószobája oldalsó bejárata felé vezette. – Itt ki tud jutni a Palotából anélkül, hogy Morgan meglátná.

Kym kinyitotta az ajtót, de még egyszer visszafordult, hogy szembenézzen a herceggel.

– Morgan megtesz bármit, amit kér tőle, vagy belehal a próbálkozásba. Remélem, megéri.

Hanse komoran bólintott.

– Megéri. Ha kudarcot vall, vele bukik az Egyesült Világok is.

33

Új-Avalon

Crucis Határvidék, Egyesült Világok

3029. augusztus 6.

Hanse Davion elégedetten ragadta meg Morgan előrenyújtott jobbját. Viszonozta unokaöccse erős szorítását, és határozottan kezet rázott vele. Érezte, Morganben elég erő lappang ahhoz, hogy összeroppantsa a kezét, de ilyesmitől nem tartott. Kym állításai alapján előbb vágná le a karját, mint hogy ártson vele nekem..

– Foglalj helyet, Morgan – intett az egyik szék felé. – Egy nagyon fontos és sürgető ügyről akarok veled beszélni.

Morgan leült; hosszú, vörös-arany hajának tincsei olajzöld kezeslábasának vállára omlottak. A szövet megfeszült a fiatalember erős széles mellkasán, kirajzolva a ruha alatt rejtőző hűtőmellény körvonalait. Nem helyezte magát kényelembe, hanem a fotel legszélére ülve, zöld szemének nyughatatlan tekintetével követte Hanse lépteit.

A herceg végül megállt, és csípőre tett kézzel Morgan felé fordult.

– Tartozom neked egy vallomással. Tizenhat esztendővel ezelőtt Ian bátyám a Kurita Ház ellen vívott háborúban vesztette életét. Talán valóban meggondolatlanság volt kitenni magát ekkora veszélynek, de az Egyesült Világok hercegeként minden joga megvolt rá. Jól tette vagy sem, a cselekedete sérülékennyé tette, és a halála engem juttatott a trónra...

Morgan alig észrevehető mozdulattal rázta meg a fejét.

– Nincs erre szükség, Hanse.

De igen, Morgan. Nekem legalább annyira, mint neked. Hanse kierőszakolt magából egy mosolyt, Morgan pedig hátradőlt a székben. A herceg intett Quintusnak is, hogy üljön le.

– Azelőtt nem is gondoltam rá, hogy egyszer én fogom irányítani az Egyesült Világokat, mert még nem éreztem úgy, hogy felnőttem a feladathoz. Katonai képzést kaptam, és túl későn ismertem fel, hogy a politikai arénában vajmi keveset számít a stratégia és taktika. Bátyám az utolsó szívverésével kirángatott engem a nyílt színen vívott csaták világából egy olyan harcmezőre, ahol a legtöbbször csak akkor veszed észre a támadást, amikor már túl késő.

A herceg unokaöccsére mosolygott.

– Sosem kedveltem igazán apádat, de el kellett ismernem, hogy pokoli érzékkel tudott szövetségeket és hatalmi koalíciókat összekovácsolni. Amikor összeütközésbe kerültünk, hogy ki foglalja el lan trónját, azt gondolom, a belőlem hiányzó alattomosság miatt sikerült fölébe kerekednem. Túl sok időt és energiát ölt bele nem létező támadásaim megelőzésébe, és így egy frontális csapással sikerült lesöpörnöm a színről. Az egyedüli politikai lecke, amelyet valaha megtanultam, az volt, hogy a halottakkal lehetetlen harcolni, ezért a bátyám belém vetett bizalmát használtam fel arra, hogy egy Davion maradjon a trónon.

Az évek során sokkal többet tudtam meg a politikáról, és az apádat meggyengítő paranoia lassan engem is megfertőzött. Ha rád néztem, barátságod és hűséged milliónyi megnyilvánulását a megbuktatásomra szőtt összeesküvés álcájaként fogtam fel. Már előbb, sokkal előbb rá kellett volna jönnöm, hogy az lan halála előtti önmagamat látom benned. Sajnálom, amiért ilyen sokáig tartott felismernem.

Morgan lehajtott fejjel nézte ölében nyugvó kezét.

– Mindössze egy olyan barát akartam lenni, akiben mindig megbízhatsz.

– Tudom. – Hanse torka elszorult. – Mellékesen azt is meg kell jegyeznem, hogy valójában nem azért nem adtam neked parancsnoki beosztást ebben a háborúban, mert féltem tőle, hogy apád nyomdokaiba fogsz lépni. Nem is attól tartottam, hogy elfognak, vagy megölnek Liao emberei. – Határozottan Morgan szemébe nézett. – Az igazság az, hogy képtelen lettem volna elviselni egy ilyen közeli barát elvesztését.

Morgan felhorkant.

– Hogyan nevezhetsz annak, amikor éppen az imént mondtad, mennyire tartottál a hűtlenségemtől?

Quintus megfogta Morgan vállát.

– A tűztől való félelem nem azt jelenti, hogy sosem fogsz meggyújtani egy szál gyufát. Egyszerűen csak nem fogod megtenni egy olyan helyen, ahol a tűz elszabadulhat. Hanse legbelül nagyon jól tudta, hogy megbízhat benned. Csak biztos akart lenni benne, hogy mások nem használnak fel téged ellene.

Hanse egyetértően bólintott.

– Most azonban olyan helyzet állt elő, amelyet csak egy taktikai zseni képes megoldani. Az ügy jelen pillanatban mindennél fontosabb. Azonban nem óhajtom megismételni Ian baklövését, és abban sem vagyok biztos, hogy a képességeim elegendőek lennének a győzelemhez. Te vagy az egyetlen, akire rábízhatom a dolgot.

Morgan bólintott.

– Adj egy vödör vizet, és megrohamozom neked a pokol kapuit.

Hanse zavartan elmosolyodott.

– Ha csak ilyen egyszerű lenne... – Felemelt egy irattartót az asztaláról, és átnyújtotta Morgannek. Miközben a fiatalember elkezdte átnézni az anyagot, a herceg folytatta:

– Liaónak legalább egy elit zászlóalja (nagyon valószínű, hogy a Halálkommandósok – tart jelen pillanatban a Kathil felé. Véleményünk szerint a földi telepítésű generátorállomásokat akarja elpusztítani. A bolygón mindössze zöldfülű milícia állomásozik. Az összes egység, amelyet melléd tudok rendelni, egyetlen megerősített mech-század, valamint az Ötödik Syrtisi Lövészek maradéka. Senki más nincs a körzetben, aki időben oda tudna érni.

Morgan zavartan nézett fel az olvasásból.

– Ha megbénítják a Kathilt, nem tudjuk megjavítani az űrugróinkat, és a javíthatatlanok helyére nem leszünk képesek újakat gyártani. A csapatainkat vissza kell vonni, az utánpótlási vonalaink drasztikusan lerövidülnek, és az ellenséges rajtaütésekre való reagálásokat is elfelejthetjük.

Hanse visszaült íróasztalának szélére.

– Akkor pontosan tudod, miért kell mindenáron megállítanod a támadást. A Halálkommandósok halálra szánt harcosok. Addig nem hagynak fel a támadással, amíg apró darabokra nem szeded őket. Az is lehet, hogy nem egyedül jönnek. Ez esetben nagyon kellemetlen helyzetben leszünk.

Morgan becsukta a mappát, majd felpattanva tisztelgett Hanse Davionnak.

– Nem fognak áttörni. Ha minden emberembe és mechembe kerül is, megállítom őket.

Hanse viszonozta a tisztelgést.

– Ennél sokkal többet kell tenned.

Morgan zavartan vonta össze a szemöldökét.

– Tessék?

– Csak azért sikerült tudomást szereznünk a támadásról, mert a Maskirovkába beépített ügynökünk kockázatos lépésre szánta el magát. – Hanse unokaöccse szemébe fúrta tekintetét. – A kathili támadás visszaverése után a maradék embereiddel és felszereléseddel a Siánra kell menned, hogy hazahozd őt.

34