Crucis Határvidék, Egyesült Világok

3029. szeptember 10.

Riva Aliard hátralökte székét az adatterminál elől, majd hatalmas ásítás kíséretében hosszan nyújtózkodott. Leragad a szemem. Órájára pillantott. Úristen, már hajnali fél négy van! Eddig azt hittem, az idő csak akkor repül, ha jól érzed magad, nem pedig az ilyen unalmas könyvtári adatok átvizsgálása közben. Ha hazaérek, csak néhány órányi időm marad az alvásra, mielőtt vissza kéne jönni a délelőtti előadásomra.

– Fogadjunk, hogy hasznát tudnád venni ennek a kávénak.

Riva megpördül a háta mögül hallatszó hangra. Kym Sorenson állt mögötte mosolyogva, kezében egy hatalmas csésze gőzölgő kávéval. Ríva örömmel vette át barátnője kezéből a porceláncsészét, mélyen belélegezte a folyadék gazdag aromáját.

– Ez pompás ötlet volt, Kym. Ha eddig nem voltam az adósod, hát mostantól nyugodtan annak tekinthetsz. Vagy ha te tartoztál nekem valamivel, felejtsd el.

Kym elvigyorodott.

– Bocs, hogy megijesztettelek.

Riva vállat vont, és belekortyolt a forró italba. Szakmabeliként tisztában volt vele, hogy ilyen hamar nem érezheti a kávé fizikai hatását, de a meleg folyadék mégis felfrissítette elgyötört testét.

– Ilyen hajnali órában bármi idegessé teszi az embert. Az őrök valószínűleg senkit nem engednek be a részlegre. Azt hiszem, a 13J laborban különösen robbanásveszélyes kísérletek folynak.

Kym szórakozottan bólintott, miközben körbenézett a laborban. A helyiséget szinte teljesen kitöltötték a négy sorban felállított lejtős tetejű laboratóriumi asztalok. A távolabbi falon, az egyik kád feletti állványban lombikok és csövekbe helyezett tesztminták sorakoztak. A terem két hosszabbik fala mentén kaptak helyet a különféle kísérletekhez szükséges, munkaasztalokra helyezett berendezések, a pozitronmikroszkópoktól kezdve a bipoláris színképelemzőkig. Különböző színű krétával ín jelek és egyenletek borították a jobb oldali falra akasztott fekete táblát.

– Szóval ez itt Dr. Banzai második otthona, hm? Egészen normálisnak tűnik. – Tekintete az egyik feszültségmérőre akasztott görögdinnyére tévedt. – És ez a dinnye...?

– Ne is kérdezd – csóválta a fejét Riva. – Az egyik segédje azt mondta, ha nem akarok bajt, ne nyúljak hozzá. A doktor egy rakás olyan dolgot helyezett el itt, amelyek könnyen megsebesíthetik a tapasztalatlan kíváncsiskodókat. Én is csak az adatterminálomnál és a sarokban lévő munkaasztalomnál érzem magam biztonságban. – Újra a szájához emelte a kávéscsészét. – Nos, mi volt a célja a kis jótékonysági akciódnak?

Kym közömbösen vállat vont, de Riva észrevette a lány nyugtalan tekintetét. Hónapok teltek el Morgan távozása óta, és még semmi bírt sem kapott róla. A családjával sincs túl jó viszonyban... hihetetlenül egyedül érezheti magát.

– Nem tudtam aludni, és a lakásomból láttam, hogy a laborban még ég a lámpa... – Kym habozott, mintha egy sokkal kellemesebben eltöltött este jutott volna eszébe. – Egyszerűen képtelen vagyok csak ülni, és várni, hogy Morgan jelentkezzen. – Riva kék szemébe nézett. – Neked is vannak testvéreid a seregben... Hogyan lehet ezt kibírni?

Riva arca megrándult.

– Az az igazság, hogy én nem kötődöm olyan szorosan a testvéreimhez, mint te Morganhez. Azaz... ez egy kicsit különösen hangzik, nem igaz? Szóval nem olyan szempontból... – Miközben Riva a megfelelő szavakat keresgélte, szaggatott, hangos vibrálás zúgott át az épületen. Az állványban elhelyezett lombikok csörrenve verődtek egymáshoz.

Riva arcán dühös kifejezés futott át; megpróbálta túlkiabálni a morajlást.

– Újabb átkozott teherszállító. Darabokra törött mecheket hozott elemzésre a frontról a fegyverlaborosoknak. – A Kym melletti ablakhoz lépve látta, hogy az űrjáró ionhajtóművei az intézet civil kutatóközpontja és a katonai akadémia közötti nyílt térség felett világítanak. – Mit csinál ez az idióta? Pont a túlsó oldalon kellene landolnia!

A talaj felett húsz méterrel az Overlord osztályú űrjáró megállt, és kinyitotta rakterének ledobózsilipeit. A nyílásokon keresztül a Liao Halálkommandósainak jelével díszített magas, sötét mechek ugráltak ki. Riva torka összeszorult, de mielőtt Kym felé fordulhatott volna, a kutatóközpont tetejét beszakító robbanás a földre döntötte.

– Mi a pokol...? – Riva a fejét rázva próbálta kitisztítani hallását Liao megtámadta az UATI-t! Ez lehetetlen!

Riva megpróbált feltápászkodni a földről, de Kym bal kezével visszanyomta, miközben jobbjával felhajtotta nadrágszárát, és a vádlijához csatol tokból előrántott egy Foxfire tűpisztolyt. Kibiztosította a fegyvert, és csőre töltötte az első, ballisztikus műanyagrepeszekkel töltött lövedéket.

– Maradj itt – nézett le Rivára. – Megnézem, mi folyik odakint.

– Kizárt dolog – ellenkezett Riva. – Veled tartok.

Kym kék szeme összeszűkült, jeges pillantást lövellt Rivára.

– Riva, én kiképzést kaptam ezekből a dolgokból. – Egy pillanatig habozott, majd fáradtan elmosolyodott. – Apádnak dolgozom, az ő ügynöke vagyok.

Riva mosolyogva nyúlt hátizsákja után.

– Tudom. Abban a pillanatban, amikor segédként a programomhoz vezényletek, tudtam, hogy a THMM–nek dolgozol. – Előhúzott a zsákból egy Meridian-Nagant Pulsar lézerpisztolyt. – Kiszúrtalak, mert az apám lánya vagyok – biztos a véremben van. A családomból bárki rájött volna. Apám azt mondta, a biztonság kedvéért ezt mindig tartsam magamnál. – Beszéd közben lecsavarta a fegyver impulzusszabályzóját, hogy tüzeléskor sokkal hosszabb ideig tartson egy sugárnyaláb. – Ha azok a fickók a tetőn keresztül jönnek, ez biztosan elbánik bármilyen páncéllal. – Reménykedve nézett Kymre. – Társulunk?

Kym vonakodni látszott, de azonnal beadta a derekát, amikor meghallotta a tetőről leereszkedő kommandósok lábdobogását a felettük lévő szintről. Biccentett, majd a helyiség sarkába húzta Rivát.

– Mit keresnek?

– Liaók – vonta meg a vállát Riva. – Szerintem csak romba akarják dönteni az intézetet.

– Gondolkozz, Riva – rázta meg a fejét Kym. – Ha az UATI-t akarnák elpusztítani, a tetőre dobták volna le a mecheket, hogy gázoljanak át az épületen.

Riva gyors pillantást vetett adattermináljára.

– A könyvtárkristály... a pokolba, a kristályért jöttek!

– Hol van?

– Az alagsorban – mutatott a padlóra Riva.

Fegyvertűz hallatszott a labor előteréből, amikor a felfelé tartó biztonsági őrség összecsapott a lefelé igyekvő kommandósokkal. A laboratórium ajtaja kisvártatva éles üvegszilánkok és faforgácsok felhőjévé robbant szét, ahogy az egyik őr élettelen teste átrepült rajta. Az egyik Halálkommandós belépés előtt célzás nélkül megszórta a helyiséget; a táblába csapódó lövedékek egyenetlen vonalat rajzoltak a fekete felületre.

Amint a Kommandós alakja betöltötte az ajtónyílást, Kym és Riva egyszerre emelkedett fél rejtekhelyéről. Kym két lövést adott le. Az első műanyagrepeszei ártalmatlanul pattantak le a harcos mellét védő páncélról, de a második utat talált a hóna alatti nyíláson. Miközben megperdült, Riva lézerének rubinvörös sugarai is célba találtak. Az első kettőt még hárította a páncél, de az egyik nyaláb felpattanva, alulról fúródott a férfi állába. A harmadik lövés átolvasztotta a támadó mellét védő páncélmellényt, és visszalökte a kommandóst az előtérbe.

A második Halálkommandós egy gömb alakú tárgyat hajított a helyiségbe. Kym megragadta, és a hátsó fal felé lökte Rivát, miközben a műanyag gömb tüzet és fehér füstöt okádva felrobbant. A kábító gránát a labor összes ablakát kitörte, Riva terminálja pedig szikraözönt szórva zuhant a földre.

Riva úgy érezte, mintha egyszerre vágták volna gyomorba, és ütötték volna fejbe valami kemény tárggyal. Füléből éles fájdalom sugárzott feje belsejébe, miközben szűnni nem akaró zúgást hallott. Tüdeje lángolt, ahogy megpróbált lélegzethez jutni, úgy tátogott, akár egy partra vetet hal. Orrából vér szivárgott, ajkán érezte sós ízét. A falnak dőlve, az eszméletlen – vagy halott – Kymmel a lábán, elérhetetlen távolságban heverő pisztolya után kaparászva Riva a pánik ellen küzdött.

Egy Halálkommandós bontakozott ki a füstből, és állt meg a lány előtt.

– Nők! Tudhattam volna. – Lassan csóválta a fejét; sisakjának tükröződő arcvédő lemeze és a számítógép által modulált hang semmiféle érzelmet nem közvetített. – Handerson mindig mondta, hogy egyszer a nők okozzák a vesztét.

Riva végre elérte lézerpisztolyát, jobb keze a hűvös műanyag markolatra kulcsolódott. Azonnal célzásra emelte, de a Halálkommandós hihetetlen gyorsasággal mozdult. Gépfegyvere csövével félreütötte a lány pisztolyt tartó karját, de a lövést már nem sikerült megakadályoznia;

Riva ujja az elsütőbillentyűre feszült.

A koherens fénysugár átszelte a levegőt, majd egyenesen Banzai dinnyéjébe fúródott. Az energianyaláb áthatolt a vastag, zöld héjon, és egy pillanat alatt elpárologtatta a gyümölcs nedvdús belsejét. A dinnye tompa ptiffanással robbant darabokra, organikus repeszekkel szórva tele a helyiséget. A tesztpéldány szerkezeti integritásának megszűntével a feszültségmérő felső tányérja lezuhant, összepréselve a gyümölcs maradékát. Ugyanebben a pillanatban a túlsó falnál álló gépezetek egyike szirénázni kezdett, és Dr. Banzai hangja töltötte be a termet.

A Halálkommandós megpördült. A jobb kezében tartott gépfegyver csövén lángnyelvek csaptak ki, ahogy a férfi az egész tárat a szirénázó berendezésbe ürítette. A találatot kapott gépekből szikrák pattogtak. A kiürült töltényhüvelyek lapos ívben röppentek ki a fegyverből, majd a tár kiürültével hirtelen csend ereszkedett a szobára.

Miközben a Halálkommandós kilökte az üres tárat, és az övéhez nyúlt egy újért, Riva ismét célra emelte lézerpisztolyt. Amint a nézőkében megjelent a kommandós alakja, tüzet nyitott. Az első lövés oldalról fúródott a férfi jobb combjába, az egyik laboratóriumi asztalnak lökve a kommandóst. A második és harmadik sugárnyaláb úgy olvasztotta át a katona mellpáncélját, akár egy hegesztőpisztoly a vékony bádoglemezt. A Liao Halálkommandós görcsösen összerándult, majd holtan terült el a labor padlóján.

Riva a férfi holttestét nézve reszketni kezdett. A félelem, düh és megkönnyebbülés örvényében gondolatai vadul száguldoztak. Veszélyben vagy, Riva. Gondolkodj! Gondolkodj! Szedd össze magad! Ki kell jutnotok innen Kymmel!

Közben hallotta, ahogy Dr. Banzai erős, határozott hangja újra és újra ugyanazt az üzenetet ismételgeti. A doktor hangjába kapaszkodva lassan visszaküzdötte magát a valóságba. Nem a mondatok értelme számított, csak az, hogy annyira nyugodtnak és magabiztosnak hangzott egy olyan szituációban, amely távolról sem volt annak nevezhető.

Riva a hátára fordította Kymet, megvizsgálta légzését és pulzusát. Elvesztette az eszméletét, vérzik az orra és a füle. Hónaljánál fogva megragadta barátnőjét, és a szoba legvégébe vonszolta. Ezután a Foxfirerel és a lézerrel felfegyverkezve a halott kommandóshoz ment, majd megszabadította őt fegyvereitől és lőszerkészletétől. Azonnal vissza akart térni Kym mellé, de az odakint villogó fények és az egyre sűrűbben felcsattanó gépágyúsorozatok az ablakhoz vonzották. Az épület mellett kibontakozó csatát figyelve megrázta a fejét.

– Nem, doktor. Azt hiszem téved.

Banzai hangja egyre csak hajtogatta a magáét:

– Ez csak egy kísérlet. A dinnye semmiféle fontossággal sem bírt, kivéve, hogy megmutatta: semmihez ne nyúlj, aminek a működését nem érted. Ez csak egy kísérlet volt, de a legközelebbi ilyen alkalommal talán valami fon tosat teszel tönkre.

Riva szeme összeszűkült.

– Nem, Dr. Banzai, ez alkalommal nagyon is valóságos volt. Úgy tűnik, a háború elérte Új-Avalont.

42

Új-Avalon

Crucis Határvidék, Egyesült Világok

3029. szeptember 10.

Hanse Davion dühösen ült fel ágyában. A holovidlejátszó sötét képernyőjére nézett, de kényszerítette magát, hogy ne nyúljon az éjjeliszekrényen heverő távirányító után. Nem, Hanse, nem nézed meg még egyszer azt a cikket. Akármilyen gyakran olvasod is el, a szavak nem fognak megváltozni. Az Új-Avalon Broadcastingnek minden joga megvan, hogy azt mondjon, amit csak akar – ez is része a játéknak. Éppen most kaptam a híreket, hogy a hatodik hullám megszállta a Sarna és a front közötti világokat. A cikk ezt persze figyelemre sem méltatta, de hát ez is a játék része.

Bár egyedül volt hálószobájában, a herceg fennhangon válaszolt magának.

– A szentségit, hát persze hogy része a játéknak, viszont semmi köze a személyes bosszúhoz... – Lerántotta magáról a takarót, és mindössze egyetlen rövidnadrágban kiugrott az ágyból. – Visszautasítottam Kari Green kérését, hogy a fiát vezényeljem egy harci övezeten kívüli szolgálati helyre (amit egyébként a fiú sem akart), ezért Green most saját műsorszóró cégén keresztül próbálja értelmetlen agresszióként beállítani a háborút.

A herceg a hálószoba ablakának függönyén keresztül bámulta az Új-Avaloni Tudományos Intézet fényeit. Ismerd be, Hanse: azért neheztelsz rá, mert olyan embernek próbál beállítani, aki őrült hataloméhségében gyerekeket szakít el az anyjuktól, és férjeket a feleségüktől. Mert azt sugallja, hogy képtelen vagy együtt érezni birodalmad állampolgáraival... hogy egy lélektelen diktátor vagy...

A herceg megfordult, az üres ágyra meredt. Vajon képes lenne meg érteni, hogy én is megtapasztalom a háború okozta magányosság és hiány érzését? Elhinné, hogy csak azért harcolok Liaóval az ő birodalmában, mert különben az enyémben lennék kénytelen ugyanezt tenni?

Hansénak saját belső hangja adott választ Egy ilyen embernek minden őszinte válasz csak a hazugságokat fedő újabb hazugság. Csak még titkoltabb, még kegyetlenebb terveket vélne felfedezni a szavaid mögött. Ha csak azt mondod el neki, amit feltétlenül tudnia kell, akkor megpróbál még mélyebbre ásni. Ez is a játék része, és kulcsfontosságú, hogy tie mutasd ki neki, mennyire bosszant a támadása.

Hanse megdörzsölte borostás állát.

– De vajon az emberek – az én embereim – hisznek neki? És vajon többet tud az igazságról, mint amennyit én látni engedek? Amikor elfoglaltam a trónt, azt képzeltem, én leszek testvérem birodalmának gondozója, de az az idő már rég elmúlt. Tényleg hataloméhes diktátorrá váltam volna?

Az UATI felett alacsony pályán elhúzó űrjáró magára vonta Hanse figyelmét. Elmosolyodott.

– Amíg a hajók folyamatosan szállítják a Liao mechek roncsait, Greennek valószínűleg nem lesz túl nagy támogatottsága. Az igazi hazafiak sosem hallgatnak a panaszkodásra egy diadalmas háború közepén.

Ahogy az űrjáró lassított, majd egyre jobban megközelítette a földet, valami megmoccant Hanse agyában. Vártunk egyáltalán a mai napon szállítmányt? Asztalához lépett, hogy képtelefonon felhívja az Új-Avaloni Repülésirányítást.

A telefonnál szolgálatot teljesítő ügyeletes tiszt éber tekintettel mosolygott a hercegre.

– Mit tehetek önért, Felség?

Hanse viszonozta a fiatalember mosolyát.

– Az UATI vektorán érkezett űrjáróról van szó... miféle szállítmányt hozott?

Az ügyeletes arcából kifutott a vér. Elfordult, de idegességében elfelejtette kikapcsolni a mikrofont.

– Végünk van. Henry. Az a hajó felébresztette a herceget. Mi az, hogy milyen herceget? A herceget, te idióta! Mi a neve annak az űrjárónak?

A láthatatlan Henry emelt hangon válaszolt a kérdésre. Hanse meghallotta, mielőtt a tiszt továbbította volna neki a választ, és ereiben megfagyott a vér. Döbbenten meredt a képernyőre.

– Értesítse a taktikai parancsnokságot, hogy küldjék fel a vadászaikat! Az a hajó nem a Camelot!

Az ügyeletes tiszt leesett állal nézett vissza rá.

– Hogyan...?

– Ne törődjön vele, honnan tudom – vakkantotta élesen Hanse. –Engedelmeskedjen! – Bontotta a kapcsolatot, és már indult is az ajtó felé. Behatolók. Nem lehet a Camelot. Csak egy maroknyian tudják, hogy a Camelot jelenleg a feleségemet szállítja a Tharkadra.

Hanse kiviharzott a lakosztályból, az ajtaja előtt őrködő katonák feszes vigyázzba vágták magukat. Mezítláb száguldott el mellettük, végig a hosszú, márványlapokkal borított folyosókon, amelyeken talán azokban a rég elfeledett időkben futott utoljára, amikor még Ian bátyjával együtt gyermekkorukat töltötték a palotában. Az egyik folyosó végére érve rácsapott a lift hívógombjára, de nem győzte kivárni a fülke megérkezését, inkább nekivágott a lépcsőknek. Három emelettel lejjebb, mélyen a föld színe alatt végre megérkezett céljához.

A megerőltetéstől és izgatottságtól fújtató herceg hunyorogva nézett végig a mech-hangáron. Az óriási teremben – a Nehézgárda zászlóaljnyi gépének híján – szinte eltörpült az egyetlen jelenlévő mech. A magas, humanoid alkatú, bal kezében pisztolyszerű PPC-t tartó harci gép úgy tekintett le rá, ahogy egy hűséges harci paripa nézi gazdáját.

Hanse elmosolyodott, miközben rohanni kezdett a mech pilótafülkéjéből a földre lógó kötéllétra felé. Hosszú idő telt el... túl hosszú. Türelmetlenül kapaszkodott fel a Battlemaster széles mellén. Elhozták nekem a háborút, mert már ők is elfelejtették. Elfelejtették, hogy mielőtt az Egyesült Világok hercege lettem volna, a pilótaülés volt a trónom, neurosisak a koronám, és a csatamező a birodalmam. De a mai éjszaka után többé soha, senki sem fogja elfelejteni.

A Battlemaster hosszú lépteivel olyan gyorsasággal falta fel a Palotát az LATI egyetemétől elválasztó öt kilométeres távolságot, ahogy egy vadászó gepárd közelíti meg az antilopot. Hanse teljes sebességgel vágott át a Davion Békeparkon, húsz centi mély lábnyomokat hagyva maga mögött. Környezetét csak nagyon bizonytalanul érzékelte, mindössze azért kerülgette ki a parkban szétszórtan elhelyezkedő szobrokat, nehogy az ütközéstől valami baja essen a gépének. Nyoma sem volt már a hercegnek, aki az emlékművek könnyekkel teli átadásán elnökölt; a mech pilótafülkéjében egy olyan férfi ült, aki nem gondolt másra, csak az előtte álló harcban alkalmazandó taktikára és stratégiára.

Az UATI lángban álló pavilonjai jól láthatóan kirajzolták a Halálkommandósok mechjeinek többségét, és azzal fenyegettek, hogy kiégetik gépe infravörös érzékelőit. Hanse minden tudatosság nélkül normál üzemmódba kapcsolta az érzékelőket, és teljes sebességgel az ellenséges mechek közé vetette magát. A Battlemaster bal karjába épített PPC átfúrta az egyik ellenséges Panther hátpáncélját; a lövés nyomán kerámiaszilánkok és megolvadt szerkezeti elemek szóródtak szét a mech mögött. A Panther előredőlt, és azonnal felrobbant, ahogy a sérült fúziós reaktor hője elérte a RHR-ek tárolókamráját.

Ezután egy Marauder fordult meg, hogy szembeszálljon vele. Egyik vastag karját a herceg mechjére emelte, de Hanse dühödten sodorta félre Battlemastere jobbjával. A Marauder PPC-je így egy kis őrházat talált telibe; az azúrkék villámnyaláb téglaporrá és izzó törmelékké robbantotta szét az épületet. A Liao mech pilótája az elhibázott lövés után úgy döntött, Maraudere másik karját is bevonja a játékba.

A Battlemaster pilótafülkéjében Hanse Davion a fejét rázta. Ez nem fog összejönni! Lendületét kihasználva mechje vállával a Marauder mellének közepébe öklelt. Az otromba mech megtántorodott, majd a hátán landolva kapálózni kezdett, akár egy hátára fordított teknősbéka.

Hanse mozgást észlelt háromszázhatvan fokos kijelzőjén, ezért gyorsan balra fordult. Pisztolyszerű PPC-jéval a humanoid Griffin felé sújtott, amely megpróbált mechje védtelen hátába kerülni. A vaskos fegyver a Griffin arcának csapódva darabokra robbant. A mech – miközben pilótafülkéjéből fekete füst gomolygott – megperdült a tengelye körül, és meglepően emberi mozdulattal omlott össze.

A Marauder pánikszerű vészjelzésére a többi Halálkommandós is abbahagyta az értelmetlen pusztítást, hogy szembeszálljon a soraik között tomboló rohammechhel. Hanse némán szitkozódott. Az átkozottak! Túl sokan vannak! Hirtelen kíméletlen eltökéltség öntötte el, erei csak úgy lüktettek a haragtól. Pokolba a számokkal és az esélyekkel! Az én otthonomat támadták meg. Ha nekem is meg kell halnom ebben a háborúban, akkor az itt következzen be!

Hanse befogta célkeresztjeivel az egyik Locustot, és mind a négy lézerével tüzet nyitott rá. A sugarak a madárszerű mech mellénél futottak össze, úgy nyitva fel a torzót, mint egy sebészszike. Az energiadárdák átfúrták a fúziós reaktort, miáltal szuperforró plazma árasztotta el a mech belső részeit. A következő másodpercben a Locust eltűnt egy perzselően forró, vakító fényvillanásban.

Hanse jobbra hajolva megpróbált kitérni ellenfelei lövései elől. Ügyet sem vetve a Battlemaster széles torzójába árkokat szántó koherens fénysugarakra, a földre hajította PPC-je szétroncsolódott maradványait. Alig érzékelte a mechje páncélozott bőrébe krátereket robbantó RHR-ek és NHR-ek sorozatait. A Liao ellentámadásnak a hevessége, a szivárványszínű fényözön és hatalmas robbanások ellenére sem sikerült áthatolnia a védelmén.

A Battlemaster megragadta a földre került Marauder jobb karját. Hanse mechje jobb lábával a Marauder törzsére taposott, behorpasztva a másik gép páncélját, és összezúzva titánium csontozatát, majd Battlemastere myomerizmait megfeszítve leszakította a Marauder végtagját. Szikraözön csapott fel a csonka torzóból, a fém és a páncél úgy sikoltott, mintha a Marauder tiltakozott volna megcsonkítása ellen. Ahogy Beowulf emelte a magasba Grendel karját, úgy lengette meg diadalmasan ellenfelei felé Hanse Davion a letépett végtagot.

Azokat a pillanatokat kivéve, amelyeket a detonációk villanása vagy egy PPC sugarának éles fénye égetett a tudatába, Hanse számára elmosodottá váltak az események. A Battlemaster úgy lódult előre, akár egy medve a farkasfalka közepén. Egy Stinger az ugrórakétáit begyújtva próbált egérutat nyerni előle, de az iker ionhajtóművek túlságosan lassan emelték a magasba a gépet, és a Battlemaster válla pont a könnyű mech térdét kapta el. A Stinger megpördült, és fejjel az Egyesült Világok hercegének gépe mögött a talajba fúródott. Az ütközés összelapította a pilótafülkét – a pilóta azonnal meghalt.

Hanse az alakzat közepébe rontva önmaguk legnagyobb ellenségévé tette a Halálkommandósokat. Ilyen közelről az elhibázott lövések szinte biztosan egy másik bajtársat találtak el, és az ellenséges pilóták nem egy esetben egymás gépére sújtottak le. Lézersugarak villantak a kaotikus kavargásban, egyformán elpárologtatva barát és ellenség páncélzatát. Egyedül Hansénak nem kellett attól tartania, hogy eltalálja egy szövetségesét.

Olyan ügyességgel pörögve és hajladozva, ahogy csak egy mesterpilóta képes a gépével, Hanse újra és újra kiváló célpontot nyújtott mechjével ellenfelei számára, hogy azután a támadás előtt egy pillanattal újra köddé váljon. A Marauder karját bunkósbotként használva könyörtelenül számolt le a Halálkommandósokkal. Az egyik alulról indított köríves csapása összezúzta egy Centurion jobb oldalát, amely a mellette álló Crusader karjába zuhant. Az ütés lendületét kihasználva Hanse körbefordult, és a kart feljebb emelve ledöntött a lábáról egy Cicadát.

A Battlemaster pilótafülkéjének üvege egy RHR-sorozat hatására darabokra tört. Hanse érezte a szilánkok égető csípését, ahogy a polarizált üveg darabkái a bal karjába fúródtak. Vér fröccsent a katapultszék karfájára. Hanse szeme összeszűkült, és még erősebben szorította az irányítókart. Tessék, Mr. Green. Véremet adom az Egyesült Világokért. Nincs jogom hát ugyanezt követelni az embereimtől?

Hanse légycsapókét sújtott le a Marauder karjával a jobb oldalán álló Scorpiotira. Az ütés összelapította a négylábú mechet; a gépezet rakétaindítója felismerhetetlenné deformálódott, lábai különböző irányokba csúsztak ki alóla. A tárolóban lévő rakéták felrobbanása a levegőbe repítette a mech törzsét.

Hanse elborzadva nézte a Scorpion zömök torzóját elborító lángokat. Ugorj ki! Ugorj ki! Megkönnyebbülten látta, ahogy a pilótafülke teteje egy robbanással lerepül a kabinról, és eltűnik az éjszakában, de a fülke nyílásán a rakéták hajtotta katapultülés helyett csak egy fehéren izzó lángoszlop csapott ki. Amikor kialudt, már csak egy vastag, olajos, fekete füstoszlop jelezte a pilóta tragikus végzetét.

Hanse felnézve robbanások villanását látta a felé közeledő Halálkommandós mechek mögött. A Liao csatamechek egy része megfordult, hogy szembeszálljon az új fenyegetéssel. Megkönnyebbülés áradt szét benne, de gyorsan elnyomta magában az érzést. A csatának még nincs vége. Lézereivel újabb Liao mechet véve célba, Hanse Davion folytatta a harcot.

Hanse aggódva figyelte, ahogy az orvos csupasz melléhez rögzíti felkötözött karját.

– Doki, éppen az imént mondta, hogy az üvegszilánkok nem sértették meg az izmaimat. Összevarrta a vágásokat, bekente őket kenőccsel, és annyi gézt tekert a karomra, hogy az már nyugodtan tekinthető mumifikációnak. – A herceg halkan felszisszent, amint vállából éles fájdalomhullám indult lefelé a karjában. – Egyáltalán nem fáj, és nincs szükségem erre a pólyára. A parittyakötés miatt azt fogják hinni, sokkal súlyosabb sebesülést szenvedtem.

Dr. James Thompson hosszú, keskeny ujjaival végigszántott hirtelenszőke üstökén.

– Ne vegye tiszteletlenségnek, uram – kezdte ingerülten –, de újból elmondom azt, amit az előbb már ismertettem önnel. Miközben ön és a Hong Kongi Lovasok odakint visszaverték a mecheket, a Halálkommandósok gyalogsága felforgatta a kutatási és orvosi központokat. – Thomas a herceg mögötti falon egyenes vonalban húzódó golyónyomokra mutatott. – Megrongálták a diagnosztikai berendezéseket is, melyek segítségével képes lennék meggyőződni róla, hogy minden rendben van-e önnel. Ezenkívül odakint most rakják halomba a Banzai Csapat elesett pilótáit, tehát egyáltalán nem hiányzik egy zsémbes beteg morgolódása, akinek sokkal nagyobb szüksége lenne varrónőre, mint orvosra. Értve vagyok, Felség?

Hanse észrevette, hogy az orvos csak a többi beteg miatti aggodalma miatt veszi magának a bátorságot, hogy ilyen szavakkal szóljon hozzá. Igazság szerint a csatatéren ilyen könnyű sérülésekkel napokig ki kellene húznom kezelés nélkül. Ez az ember csak a munkáját végzi. Hanse bólintott, kezet nyújtott Thompsonnak.

– Természetesen önnek van igaza, doktor. Elnézést kérek.

Thompson dühös tekintete azonnal megenyhült. Kezet rázott a herceggel, majd kissé meglazította a kötést.

– A holovidkamerák előtt egyszer diadalmasan felemelheti a karját, de utána azonnal szóljon valakinek, hogy dugja vissza a kötésbe a kezét. Nem szeretném, ha felszakadnának a varratok, mert látni sem akarom újra, csak ha már elláttam a többieket.

Hanse lecsusszant a vizsgálóasztalról.

– Tehát csak egyszer. – Ép karjával a távozni készülő Thompson után nyúlt. – És doki... köszönöm.

Thompson elmosolyodott, kurtán biccentett, majd a „Sebészet” feliratú ajtón keresztül elhagyta a helyiséget. Hanse a vérfoltos hűtőmellényt jobb vállára vetve szintén kilépett a kórház folyosójára. A folyosó távolabbi végén, két üvegtáblás, csukott ajtón keresztül egy egész seregnyi újságírót és operatőrt vett észre. Valamivel közelebb három férfi várakozott a kórház székein ülve, de amint észrevették a függöny mögül előlépő Hansét, azonnal felpattantak.

Quintus Allard kissé hátramaradt, miközben két társa közelebb lépett a herceghez. Hanse úgy olvasott az arcukról, akár egy hirdetőtábláról. Aggódnak a Hahálkornmandósokkal harcba szálló embereik sérülései miatt. Mily különös fintora a sorsnak, hogy a Banzai Csapat, amely azért jött Új-Avalonra, hogy kipihenje northwindi vereségét, itt is a harc sűrűjében találja magát. De ha nem lettek voltra itt... Beleborzongott a feltevésbe.

A herceg melegen megrázta Dr. Banzai előrenyújtott kezét.

– El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok azért, amit tettek. Hihetetlenül sokba került önnek és az embereinek, hogy megmentették az életem.

Banzai kék szeme a távolba révedt.

– AZ UATI túléléséért harcoltunk, és kis híján elbuktunk. Egyedül az itt végzett munka – a régi, elveszett tudás helyreállítása és az új felfedezések azok, amelyek megakadályozzák az emberiséget, hogy visszarobbantsa magát a kőkorba. – Banzai lehajtott fejjel eresztette el a herceg kezét. – Maximilian Liao nyilvánvalóan nem képest ezt észrevenni. Ha képes lenne rá, biztosan nem indított volna ilyen meggondolatlan támadást ellenünk. Az emberi faj jövőjének biztosítása olyan cél, amely megérte az ön és a többiek által hozott áldozatot.

– Ne essen bele a túlélők csapdájába – különösen egy olyan könyörtelen csata túlélőiébe, mint amilyenen nemrég mentünk keresztül –mondta a herceg. – Bele fog őrülni, ha azt gondolja, azért nem sebesült vagy halt meg, mert nem tett meg mindent az embereiért. Ebből a kelepcéből nincs kiút. Bele kell nyugodnia, hogy ön is elvégezte a munka magára eső részét, és túl jó volt ahhoz, hogy otthagyja a fogát az ütkö–zetben. A lényeg, hogy felülkerekedtünk rajtuk.

Banzai rezignált biccentése és a helyettese, Tommy Lester arcán ülő fájdalmas kifejezés felidézte Hanséban a harc utolsó pillanatait. A pokoli csatatéren végül kevesebb mint tucatnyi, alig működő, viharvert mech maradt állva. Saját, jobb karját vesztett és lecsupaszított lábú, beragadt térdízülettel álló Battleinastere még a leginkább épségben maradt gépek közé számított. Apró lángnyelvek százai nyaldosták a halott, megsemmisült mechek törzsét. Néhány pilóta – kivétel nélkül zsoldosok – botladozott az összeroncsolódott fémtestek és törmelékek között; mindössze ennyi maradt az inváziós erőből. Rettenetes...

A Liao pilóták egyike sem próbált elmenekülni. Az utolsó leheletükig harcoltak, még azután is, hogy lerobbantottuk mechjeik lábát, és elpusztítottuk az összes fegyverüket. Kényszerítettek minket, hogy végezzünk velük – mindegyikükkel. Ilyen kíméletlen és szívós ellenféllel még sosem találkoztam.

– Hogy vannak az emberei? – fordult Hanse Tommyhoz.

A szőke mech-harcos mintha kissé felengedett volna.

– Akik végigcsinálták, egyben maradnak. Főként ficamok és vágott sebek. Reno mindkét lába szilánkosra törött, de azt mondták, gond nélkül helyre fog jönni. Rawhide valószínűleg búcsút mondhat az egyik tüdejének, de az előrejelzés nála is bíztató. – Fejével a folyosó vége felé intett. – Arra várunk, hogy kijöjjön a műtőből.

Hanse bólintott.

– Csak szóljanak, ha szükségük van valamire – bármire. És kérem értesítsenek, hogy van Rawhide. – Miután mindkét férfivel kezet fogott, ellépett mellettük, és Quintus Allard mellé szegődött. – Hogy van a lányod?

– Elég jól – mosolyodott el halványan az idősebb Allard. – Dühös kissé, amiért bent tartják kivizsgáláson. Csak úgy sikerült rábeszélniük a maradásra, hogy megígérték, abban a pillanatban szólnak neki, amint Kym magához tér.

– Mi van vele? – kérdezte Hanse aggódva.

Quintus mosolya kissé elhalványult.

– Még mindig eszméletlen, de jók az előjelek. – A titkosszolgálati, hírszerzési és műveleti miniszter válla felett hátrapillantott Dr. Banzai-ra. – Amikor Banzai visszetért a harcból, az orvosok nem engedték saját sebesültjeivel foglalkozni, mert féltek, hogy az érzelmi kötődés miatt képtelen lesz objektíven megítélni a helyzetet. Ezért azonnal nekifogott Kym ellátásának, aki pozitívan reagált a kezelésre. Nem emlékszik ugyan semmire a vele történtekből, de nemsokára jobban lesz.

Mielőtt áthaladtak volna az ajtón, hogy rendelkezésére álljanak a riporterek hadának, Hanse megtorpant, és megragadta Quintus karját. Hátat fordítva az újságíróknak halk, feszült hangon kérdezte barátjától:

– Mi történt itt? Hogy a pokolba kaphatott az a hajó érvényes leszállási kódokat az UATI vektorán való landoláshoz?

Quintus a fejét rázta.

– Még nem sikerült kinyomoznunk, de arra gyanakszom, valahol a megszállt területeken lyuk keletkezett a biztonsági rendszerünkben. A legtöbb elfoglalt világot már pacifikáltuk, de Liao lojalisták még mindenhol találhatók. Ha ők meghallottak valamit...

– Lehet, hogy tévedtünk, Quintus? Talán az az üzenet nem is a kathili, hanem az itteni, UATI elleni támadásra utalt?

Quintus vállat vont miközben testével takarta hercegét a kamerák kíváncsi szeme elől.

– Nem hiszem. Ma reggel faxon keresztül üzenetet kaptunk Morgantől, hogy Liao űrjárók érkeztek a rendszerbe, és egyenesen a bolygó felé tartanak. Néhány napig még nem lesz tudomásunk a fejleményekről, de az üzenetből aggodalmat olvastam ki.

Hanse mély lélegzetet vett.

– Abban legalább biztosak lehetünk, hogy nem a Halálkommandósokkal kell szembenézniük.

– Azt hiszem, ez nem túl nagy vigasz.

Hanse egyetértően bólintott Mi megállítottunk itt, Maximilian Liao, és biztos vagyok benne, hogy Morgan is megállít a Kathilon. Ez volt... ez volt az utolsó húzásod. Három hónapon belül már csak múlt időben beszélünk rólad és őrült tetteidről.

Arcvonásit rendezve Hanse Davion megfordult, hogy szembenézzen a média kameráival és kérdéseivel.

43

Dromini VI

Kessel Prefektúra, Dieron Katonai Körzet

Drakónis Szövetség

3029. szeptember 15.

Frederick Steiner herceg elfintorodott fájdalmában, amikor a drakónis őr hófehér hajába markolva kényszerítette, hogy felemelje a fejét. Steiner térdelő helyzetből, speciális, kereszt alakú bilinccsel összekötözött végtagokkal nézett fel fogvatartójára, de kék szemében nyoma sem volt a legyőzöttek alázatának. A testem a tiéd, de a lelkemet sosem kapod meg.

A szürke shitagiba és tradicionális, fekete zubonba öltözött Theodore Kurita dühösen meredt az őrre. Megrázta a fejét, miközben jobbját a csípőjéről lógó pisztolytáskára helyezte.

– Iie. Nem lehet így bánni a herceggel. Nem hozott szégyent magára a kapitulálásával.

Az őr eleresztette Frederick haját, aki lassan visszaereszkedett a sarkára.

– Köszönöm, Theodore herceg. – Frederick feje lassan felemelkedett, hangja érzelmekkel telítődött. – Sosem gondoltam volna, hogy az önök Bushido kódexe a nagyfokú gyávaságon kívül mást is látna cselekedetem mögött.

Thodore nem válaszolt rögtön. Utasította az őrt, hogy tegye szabaddá Frederick jobb kezét, majd elbocsátotta a katonát. Hátat fordított a hercegnek, és az üvegfalon keresztül kibámult Kanashimi városára. Ezzel elég időt biztosított a másik férfi számára, hogy észrevétlenül kinyújtóztassa elgémberedett végtagjait.

– A legtöbb tűzön sikerült úrrá lennünk.

Fredericket ez valamennyire megnyugtatta, bár arcán továbbra sem tükröződött semmiféle érzelem. A harcnak már hat órája vége, de a tüzek még mindig égnek. Helyes. Ezek szerint a küldetésünk mégiscsakjárt valami pozitív eredménnyel.

– Talán elnézi nekem, ha nem találok semmi kielégítőt a hírben. Sokkal szívesebben hallanám, hogy a tüzek még mindig megállíthatatlanul tombolnak.

A fiatalabb mech-harcos merengő arccal fordult el az ablaktól.

– Nem is vártam mást öntől, Frederick herceg. Az ön helyében valószínűleg én is ugyanígy éreznék, hiszen oly sok mindenben hasonlítunk egymásra. Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer szembekerülünk egymással, de a körülményeket és az időpontot valahogy egészen másként képzeltem el.

A Theodore hangjából kicsendülő szomorúság összezavarta Fredericket.

– Mindketten mech-harcosok vagyunk, Theodore herceg, de a hasonlóság ezzel véget is ér. A mi hivatásunkban vajon nem ez volt az egyetlen lehetséges módja a találkozásnak? Talán a csatamezőn is harcolhattunk volna egymással, de egyéb konfliktust el sem tudok képzelni kettőnk között.

Theodore a pohárszékhez lépett, és némi sakét löttyintett két apró edénykébe.

– Nos, Frederick, mivel mindketten mech-harcosok vagyunk, nincs közöttünk helye a címeknek. – A magas, karcsú Kurita herceg Frederick elé tolta az egyik rizs-pálinkás csészét, de csak annyira rakta közel, hogy a lyrán nemesnek előbbre kelljen csusszannia érte. Ezután hátralépett Frederick ütéstávolságából.

Frederick fejet hajtott Theodore-nak. Értékelte a gesztust, hogy béklyói ellenére a herceg még mindig veszélyesnek tartja. Térdére támaszkodva előre-araszolt, és szájához emelte a csészét.

– Akkor hát milyen körülmények között képzelte el az összecsapásunkat, Theodore?

A koordinátor fia kifejezéstelen arccal elmosolyodott.

– Azt gondoltam, dicsőséges nemzeteink élén fogjuk megvívni a háborúnkat. – Szeme félig lecsukódott. – Úgy hittem, ez időre már kitúrja a helyéről azt a nőt...

Fraderick undorodva kiköpött oldalra.

– Sajnos túl későn jöttem rá, hogy a trónon csak Aldo Lestrade dróton rángatott bábja lennék. Az ilyen győzelemben nem találok semmi dicsőséget, de azt hiszem, kicsit elkéstem már a magyarázkodással.

Csak Aldo segítségével sikerült volna túljárnom Katrina Steiner eszén, de a kard, amely megtisztította volna utamat a trónig, később a torkomnak szorított tőrré vált volna.

Theodore belekortyolt sakéjába.

– Erről tudomásom volt. – Mosolygott, de tekintete valahová a távolba révedt. – Már elő volt készítve az utasítás a Nekekami egyik csoportjának, hogy öljék mag Aldót, amint arkónt csinál önből.

Az erős ital utat égetett magának Frederick melléig, és kellemes melegséggel töltötte el gyomrát.

– Egy bábmester nélküli bábbal könnyű lett volna leszámolni.

Theodore a pohárszék sarkára helyezte csészéjét, hogy szabaddá tegye kezét.

– Ön túlságosan alábecsüli katonai vezetői képességeit. Ha ön került volna a trónra, a Lyrán Nemzetközösség és a Drakónis Szövetség dicsőséges háborúban forrt volna össze. Ön tudomást szerzett volna arról, hogy én rendeltem el Lestrade meggyilkolását, mire ellenem küldte volna a Skye erőit. Fantasztikus lett volna... a katonai erők közvetlen összemérése – a Bushido tanítása szerint, minden résztvevő számára.

Frederick gúnyosan felkacagott.

– Könnyű elképzelni egy ilyen háborút, amikor ön a győztes, én pedig a láncra vert fogoly.

Thodore megfordult, kezével az üvegfal túloldala felé intett, ahol úgy fél tucatnyi helyről vékony füstoszlop kígyózott felfelé.

– Bizonyos szempontból ez is értékesebbé teszi önt a szememben. Egyetlen jól képzett ezreddel próbálta megsemmisíteni az inváziós erő utánpótlás készletét, miközben tudta, hogy legalább háromszoros túlerővel kell szembeszállniuk.

Theodore lángoló szemmel fordult újra Frederick felé.

– Az ön vezetése alatt a mech-harcosai túlszárnyalták még saját, az egyéni hősiességről szőtt álmaikat is. Tökéletesen összeszokott egységként harcoltak (mintha egy közös tudat irányította volna őket), hogy minden akadály ellenére elérjék céljukat. Amikor egyikük elesett, azonnal egy újabb harcos foglalta el a helyét az alakzatban. Akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy képtelenek voltak a többiekkel haladni, tovább harcolva kényszerítették az embereimet, hogy elpusztítsák őket, mielőtt a fő támadóerő nyomába eredhettek volna. Jónéhány százada elért kitűzött célpontjáig, és jelentős károkat okozott, mielőtt megállítottuk volna őket. Egyszerűen lenyűgöző volt.

Frederick szeme összeszűkült.

– Csakhogy a kapitulálásommal mindent tönkretettem, nem igaz?

– Nem, nem így van – oszlatta el Theodore Frederick kételyeit. – Ön kicsikart az arkóntól egy ígéretet, mely szerint egyetlen űrugró hátramarad a túlélők elszállítására, de arról is biztosította őt, hogy ön nem lesz közöttük. Ezután tárgyalásokba bocsátkozott velem, hogy önért cserébe életben hagyjam az embereit. Emlékezzen vissza: a Bushido nem csak a háború művészetében való tökéletességet követeli meg, de a tökéletes harcossá válást is. Ennek pedig a könyörület és az emberei iráni felelősségérzet is része, így hát nem hozott magára szégyent.

Frederick arca kifejezéstelen maradt. Ha te lennél a helyemben, most engedélyt kérnél seppuku elkövetésére, hogy lemosd a családod becsületén esett foltot. Ez a küldetés az én vezeklésem volt. Most, hogy sikerült túlélnem, már egyáltalán nem vágyom a halálra. Vajon ez érvénytelenné teszi mindazt, amit eddig tettem?

– Az embereim már elhagyták a bolygót?

– Igen. Az űrugrójuk két órával ezelőtt elhagyta a kalózpontot, hogy elinduljon a találkozási hely felé. Az űrjáró pontosan egy órája szállt fel, és egy-két napon belül összekapcsolódhatnak. – A herceg enyhén összevonta szemöldökét. – Nem szívesen közlöm önnel, de a támadásuk, akármilyen vakmerő is volt, nem járt eredménnyel. Nem sikerült annyi készletet megsemmisíteniük, hogy hátráltassanak terveimben. Mivel az űrugrók már a rendszerben tartózkodnak, elég szállítóeszközzel rendelkezem, hogy ideszállíttassam az invázióhoz szükséges hadianyagokat. Conti és az Ötödik Kard jövő héten érkezik, és további készleteket hoznak magukkal. Legjobb esetben is csak egy hetet sikerült nyernie. Nagyon sajnálom.

– Nem annyira, mint én – csóválta a fejét Frederick.

– Harcoshoz méltó szavak. – Theodore elismerően Frederick felé emelte csészéjét. – Egy köszöntő, Frederick. Arra, ami lehetett volna: egy visszatérésre a harcosok igaz útjára.

Miközben a lyrán Tyr űrugró a Dromini VI kalóz ugrópontján feltöltést végző hét szövetségi hajó között a találkozási pont felé indult, az űrbe ömlesztette a várakozás közben termelődött melléktermékeket. A szennyvíz egy szempillantás alatt éles jégkristályokká dermedt, a szilárdabb hulladék pedig pörögve távolodott a hajótól, lassan ereszkedve a Kurita űrugrók és az alattuk keringő bolygó irányába.

A biológia hulladékok fekete-sárga emblémájával megjelölt ezüstszínű zsákokban tizennégy Loki ügynök lebegett az ellenséges hajók felé.

Mindegyikük speciálisan módosított ugrógyalogsági rakéták segítségével navigálta zsákját a célpont felé. Bár minden egyes hajóhoz két embert küldtek, a beosztás egy számítógép által végzett sorsolás útján történt, amely véletlenszerűen osztotta ki közöttük az űrugrók sikeres megbénításához szükséges legoptimálisabb támadási pontokat. Egyik ügynök sem tudhatta, ki van ugyanarra a hajóra beosztva, így biztosan nem adhatták ki társukat abban a valószínűtlen esetben, ha esetleg élve fognák el valamelyiküket.

A gyermekkorától Loki ügynöknek képzett James szíve majd kiugrott a helyéről, miközben EVA zsákjának kémlelőnyílásán keresztül a mind nagyobbá váló Monolith osztályú Samayou Hito űrugrót figyelte. Az űrjármű orrán elhelyezett érzékelők hosszú, ezüstös ikerkupolái óriási összetett szemekre emlékeztették, még jobban kihangsúlyozva a hajó darázsszerű kinézetét. Az űrugró törzsén egyenlő távolságban elhelyezett három dokkológyűrűhöz kapcsolt mozgatható karok most egyaránt becsukott pozícióban pihentek a helyükön, de James gondolkodás nélkül a középső kar felé irányította alaktalan járművét. A farnál tökéletes, szivárványszínű ragyogással ovális napelem függött a hajó mögött, begyűjtve az érzékeny Kearny-Fuchida hajtóművekhez szükséges energiát.

Egy órányi eseménytelen repülés után James végre elérte az űrugró középső dokkolókarjait. Távolról olyannak tűntek, mint a barátságtalan atmoszférában dolgozó bányászrobotok mechanikus végtagjai, de közelebbről a Loki ügynöke is rádöbbent valódi méretükre. A dokkoló-gyűrűben végződő iker fémujjak mindegyike hat méter átmérőjű volt; ha kiterjesztette őket, az űrugró hat űrjáróval tudott összekapcsolódni. A hajó törzsén lévő további három gyűrű kilencre növelte a szállítható űrjárók számát. A hajó szállítókapacitását látva Jamesnek már nem volt többé kétsége afelől, miért a Monolith osztályú űrugrók voltak az Utódállamok legdrágább szállítójárművei, és miért létfontosságú, hogy sikeresen teljesítse feladatát.

Zsákját óvatosan az egyik ujj tátongó végébe irányította, azután vibropengéjével kiszabadította magát az ezüstös burokból. Kilépett belőle, feltekerte a vékony anyagot, majd a feszesen a testére tapadó űrruha fölé húzott szürke gyakorló combzsebébe tömte az apró csomagot. Egy pillanatra elégedettség töltötte el, amiért a Drakónis Szövetség ilyen munkaruhát biztosít az astechjeinek, de gyorsan megtisztította agyát a felesleges gondolatoktól, ahogy a kiképzésen tanulta. Mantraként mormolni kezdte:

– A cél az egyedüli hajtóerőnk, a sikerre való törekvés pedig az üzemanyagunk. Tiszta elme, tiszta győzelem.

Habozás nélkül lebegett végig a tágas csatornán. Száz méterrel később elérte a nagy, írisz-típusú zsilipajtót, amelyet természetesen zárva talált. Valamivel balra észrevette, egy kisebb kijáratot is, amelyet az astechek szoktak használni a dokkolási folyamat figyelemmel kísérésére. A művelet eddig hibátlanul haladt, ő azonban mégsem érzett tökéletes elégedettséget. Az egyik Kurita űrugró elmozdult a helyéről, kikerülve ezzel az akció hatósugarából, és a Loki már nem teljesíthette küldetését száz százalékos eredménnyel.

James lerázta magáról csalódottságát, és hozzálátott a munkához. Bal combzsebéből apró gombóccá gyűrt mylarszövetet halászott elő. Kihajtogatta az astechek zsilipajtajánál alig nagyobbra szabott, ovális anyagot, majd óvatosan eltávolította a védőfóliát a különleges tapadóréteggel bevont szövet pereméről, és végül maga körül hozzányomkodta a hajótesthez. Mindenhol ellenőrizte a tökéletes tapadást, majd vigyázva, nehogy felszakítsa valahol az őt az ajtóhoz szorító vékony réteget, a bejárat felé fordult.

Megbizonyosodva a légmentes zárásról, James kinyitotta az övén lévő oxigéncsapot. A kiáramló gáz sziszegése egyre hangosabb lett, amint a gubó lassan megtelt oxigénnel. Amikor a karjára illesztett digitális kijelző egy atmoszféra nyomást mutatott, elzárta a csapot, és figyelmét az ajtó zárszerkezete felé fordította.

A Loki ügynök ezüstszínű hengert húzott elő ruhája mellső zsebéből, és a kerek zárba illesztette. Megnyomott rajta egy gombot, türelmesen figyelte a kulcson pulzáló vörös fényt, miközben a szerkezet egymás után próbálta ki a különféle digitális kombinációkat. Végül apró, zöld lámpa villant fel a kulcson, és ugyanabban a pillanatban az ajtón elhelyezett nyomásmérő műszeren is. Miután meggyőződött róla, hogy a nyomás mindkét oldalon azonos, halk kattanással kitárta az ajtót.

James, miután gyorsan átsiklott a zsilipen, azonnal be is csukta maga mögött. Levetette magáról az átkelés ideje alatt viselt oxigénpalackot és a tükröződő arclemezű sisakot. A dokkolókar halvány, sárgás biztonsági világításának fényében egy pillanatra meglátta saját arcának tükörképét. Jobb kezét önkéntelen mozdulattal a szeméhez emelte. Annak ellenére, hogy már egy hónapja viselte ezt a műtétileg megváltoztatott arcot, még mindig nem szokott hozzá a mandulavágású szemekhez, a fekete hajhoz és a bronzszínű bőrhöz.

Sosem jutott eszébe, hogy ezt az arcot viselve éri majd a halál. A Löki által felnevelt árvaként természetes volt számára, hogy saját végzete elválaszthatatlanul összekapcsolódik a Lyrán Nemzetközösség sorsával. Sosem gondolt magára másként, mint egy egyszerű fehér vérsejtre, melynek kötelessége megvédeni a szervezet egészségét. Ha szerencsével jár – és ebben egy percig sem kételkedett megmentheti a nemzetközösséget. Az, hogy eközben életét vesztheti, semmit sem jelentett számára, mert mindent a Nemzetközösségtől kapott. Hogyan is tagadhatná meg, hogy visszafizesse a tartozását?

James lehúzta és félredobta kesztyűjét, majd ellökve magát a faltól a második légzsilip felé lebegett. Amikor elérte, újból használatba vette az elektromos zárnyitót, hogy szabaddá tegye az utat a hajó belsejébe. Gyorsan becsusszant a zsilipen, becsukta maga mögött az ajtót, és kiegyenesedett. Meggyőződött róla, hogy egyenruhája tökéletesen áll rajta, majd hozzáfogott a hajtóműtér átvizsgálásához.

A Kearny-Fuchida hajtóművet hét hosszú, keskeny, néhol elvékonyodó héliumtartály fogta közre. A felfedezés egy pillanatra elbizonytalanította Jamest, mert a hírszerzési jelentések szerint a Samayou Hito még nem volt felszerelve osztott tartályokkal; egyetlen hosszú, egybefüggő héliumtároló rendszert említettek. Feladata szerint fel kellett volna robbantania a héliumtartályokat – azaz megbénítani az űrugrót anélkül, hogy kárt tenne a pótolhatatlan Kearny-Fuchida hajtóművekben –, de ez egy kicsit megbonyolította a helyzetet.

Arra az elvre támaszkodva, miszerint a dolgát tevő embernek nem tesznek fel kérdéseket, határozottan elrugaszkodott a faltól, és célba vette a legközelebbi héliumtartály alját. Amint rátalált a tartály teljes hosszában végigfutó hegesztésre, ruhájának szerszámzsebéből egy nagyobb darab szürke robbanóanyagot vett elő. Belenyomott a közepébe egy titániumból készült patkót, majd megbizonyosodva róla, hogy a patkó üreges vége megtelt a masszával, a tartály acélfelületéhez tapasztotta a robbanószerkezetet. A bal zsebből ezután digitális detonátor került elő, melyet szintén belenyomott a szürke tömbbe. Egy órára állította be az időzítőt, és be is biztosította, hogy csak a szintén nála lévő kontrollmodullal lehessen felülírni a parancsot.

James három másik tartálynál is sikeresen elvégezte a műveletet, mielőtt rábukkantak volna. Az egyik őr ráparancsolt, hogy jöjjön ki a tartály alól, és mutassa meg az azonosító okmányait. James válaszként nyolc másodpercre állította a kezében tartott bomba időzítőjét, apró gombóccá gyúrta a robbanóanyagot, majd az őr felé lökte a csomagot.

A null gravitáción bekövetkező robbanás lökéshulláma a hajó falához csapta Jamest. Az őrből mindössze vörös ködfelhő és apró ruhafoszlányok maradtak, de a Loki ügynök máris újabb két biztonságit látott lebegve közeledni.

James mosolyogva megnyomta az övén lógó szerkezet gombját. A detonáció tűzzel és éles fémszilánkok örvényével töltötte meg a hajtóműteret. Sűrű, fehér köd képződött a csarnokban, ahogy a folyékony hélium sziszegve távozott a tartályokon tátongó réseken. A Kurita astechek és őrök felsikoltottak, amint a jeges hullám átcsapott rajtuk, és örökkévalóvá tette utolsó másodperceik rettegését.

James, akinek jéggé fagyott teste szilánkokra zúzódott az űrhajó tálán, nem is álmodhatott volna szebb halálról, akármilyen arcot is viseljen.

Theodore Kurita leeresztette sakéval töltött csészéjét.

– Tudja, Frederick, nagyon sajnálom, hogy a támadása a Genyosha távozása után következett be. A jövetelükkor biztosan látta a távozó űrjáróikat. Nagyon szerettem volna végignézni a Yorinaga Kuritával vívott párharcát.

– Nem nagy valószínűséggel jött volna létre egy ilyen viadal, ezt ön is tudja – mosolyodott el Frederick. – A januári, northwindi jelentések alapján úgy vélem, hogy Yorinaga Kurita számára csak egyetlen célpont létezik. Kétlem, hogy rá tudta volna venni az ellenem való harcra, ahogyan arra is hiába utasítaná, hogy elkerülje az összecsapást Morgan Kellel.

Frederick azon vette észre magát, hogy újonnan kelt tisztelettel gondol Morgan Kellre, bármennyire is gyűlölte azelőtt, amiért oly állhatatosan támogatta Katrina Steinert. Van valami abban az emberben, ami vezérli, és olyan előnyökkel ruházza fel, melyeket sosem leszek képes megérteni. A Mallory Világán az életét áldozta volna az embereiért, pontosan úgy, ahogy most én is tettem. A különbség mindössze annyi, hogy ő túlélte. A halál önkéntes elfogadása és a túlélés olyan erőt adott neki, melyet én is szeretnék a magaménak mondani – életemben legalább egyetlenegyszer.

Theodore bólintott, mintha egyetértene Frederick megjegyzésével, de az asztalon álló képtelefon csengése félbeszakította a beszélgetést. A herceg a füléhez emelte az egyik hallgatót, és testével takarta a képernyőt, hogy Frederick ne láthasson semmit.

Bár Frederick nem hallotta a vonal túlsó végén lévő személy szavait, de Theodore elvakkantott kérdései és arcának egyre vörösebb árnyala

ta mindent elárult neki, amit tudni akart. Valami baj történt, mégpedig nagy baj. Akármi is az, örülök, hogy szemtanúja lehetek – gondolta.

Theodore dühöngve söpörte le asztaláról a készüléket, amely sakés-csészék és egyéb, italokkal töltött üvegek zuhatagától kísérve ért földet a szoba közepén. A herceg megperdült, szemében leplezetlen düh lángolt, ujjával vádlón a foglyul ejtett lyrán nemesre mutatott.

– Fattyú! Hogyan ülhet itt ilyen nyugodtan, és hagyhatja, hogy egyetértésről meg becsületről papoljak, miközben a háttérben ilyen aljas árulást követ el?!

Frederick teste megfeszült, amint Theodore előhúzta pisztolyát.

– Fogalmam sincs, miről beszél – mondta nyugodtan, határozottan viszonozva Theodore pillantását.

Theodore néhány másodpercig feszülten méregette Fredericket, majd bólintott.

– Nem, ön valóban nem venne részt ilyesmiben. Kedves kuzinja Loki ügynököket küldött az űrugróim megbénítására. Négynek felrobbantak a héliumtartályai. Kettőnél a napelemek átalakítói semmisültek meg, az utolsó pedig a navigációs hajtóművét vesztette el. Ez az űrugró jelenleg is a hatodik bolygó felé zuhan, bár néhány másik hajóval képesek leszünk stabilizálni a pályáját. – Theodore utálkozva felhorkant. – Amit ön képtelen volt becsületes harcban elérni, azt ő megoldotta egy apró trükkel.

Frederick pillantása olyan rezzenéstelen maradt, akár a Theodore kezében tartott fegyver csöve.

– Törődjön bele, Theodore. Ez a dolgok rendje. A politikusok mindig is el fogják árulni a harcosokat, mert amit mi hagyományos háborúnak tekintünk, azt ők a gyengeségünknek tulajdonítják. – Frederick elmosolyodott; a beteljesülés érzése töltötte el, miközben Theodore ujja megfeszült a fegyver elsütőbillentyűjén.

44

Sián

Sián Nemzetközösség, Kapellán Konföderáció

3029. október 19.

Justin Xiang evőpálcikáival a tányérján lévő utolsó falat kung pao marhahúst is a szájához emelte. Élvezettel őrölte fogai között a fűszeres, aromás szósszal leöntött húsdarabot. Jóllaktam, de annyira finom, hogy képtelen vagyok abbahagyni.

Alexi Malenkovra pillantott; a karcsú elemző éppen végzett saját adagjával. Alexi lehunyt szemmel, lassan rágta meg a falatot, arcán üdvözült mosoly ragyogott. Nagyot nyelt, majd leöblítette a húst egy korty zöld teával. Végül Justinra és Candace-re nézett.

– Köszönöm a meghívást. Nemcsak az étel volt tökéletes, de az utóbbi két hónapban azt hiszem, ez volt az egyetlen alkalom, amikor nyugodt körülmények között fogyaszthattam el a vacsorámat.

Candace bólintott Alexi felé; szemlátomást elégedett volt, hogy az elemző élvezte az étkezést.

– Normális körülmények között képtelen lett volna bejutni a Szecsuán Bárba, Alexi. Nem véletlenül, mint azt bizonyára észrevette. Ez a főváros legnépszerűbb étterme. – Körbenézett a teljesen üres helyiségben. – Néha kifejezetten hasznosak a biztonsági előírások.

Justin bólintott, és visszaemlékezett a helyfoglalásra. A tulajdonos mindössze egy órát kért a vendégek eltávolítására, mintha a kapellán trón örökösének látogatása teljesen szokványos dolog lenne. Amikor a biztonságiak elözönlötték az éttermet, a személyzet őket is megvendégelte. Ha a régi gyakorlat még mindig működik, akkor csak annyit fog felszámolni, amennyit mi hárman ténylegesen fogyasztottunk, de cserébe bőséges borravalót kap tőlem.

Alexi nagyot nyújtózkodott, majd az asztalra tette az ölében fekvő szalvétát.

– Meg tudom érteni az álláspontját. Kimondottan kellemes úgy étkezni, hogy közben nem a szomszédos bokszban üvöltő gyereket kell hallgatni, vagy éppen nem egy szivarozó vendég teszi tönkre a vacsorát. Ennek ellenére azonban szinte hiányzik, hogy nem nézhetem az embereket. – Alexi erőtlenül elmosolyodott. – Azt hiszem, ez csak a munkám miatt van így, de mindig is szerettem kitalálni a körülöttem nyüzsgő emberek apró titkait.

Új hang avatkozott a beszélgetésbe. Két Maskirovka biztonsági tiszt kíséretében Tsen Shang kanyarodott ki a konyhából, és állt meg a patkó alakú fülke nyitott végénél. Vörös sárkányokkal díszített aranyszínű selyemköpenyt viselt; melle előtt összefont kezét a ruha bő ujjaiba rejtette.

– Nem meglepő, hogy érdekesnek tartja mások titkait, Malenkov polgártárs.

Tsen fenyegető hangjára Justin összerezzent.

– Miről van szó, Tsen?

Shang szeme sötét réssé szűkült.

– A Kathilra küldött csapásmérő erőről van szó, shonso Xiang. A túlélők megérkeztek a Hexare-ra, és a Komsztáron keresztül eljuttattak hozzánk egy üzenetet.

– A túlélők? – kérdezte rosszat sejtve Justin. – Semmiféle problémába nem ütközhettek a Kathilon. A terved hibátlan volt. Mi történt?

Tsen egy másodpercet kivárt, mintha Justin meglepetését mérlegelné magában.

– A Halálkommandósok ellenállásba ütköztek, mégpedig két sebtében összedobott egység formájában. A Kommandósok elkeseredett harcban megsemmisültek. A Negyedik Tau Ceti Vadászoknak hasonlóképpen nem sikerült elpusztítaniuk a Kathil geotermális erőműveit, de ők legalább helyrehozták a hibájukat.

Candace öklével az asztalra csapott.

– Elég a szójátékokból, Shang! Azonnal mondja el, mi történt.

Shang fejet hajtott Candace felé, de mozdulata sem tiszteletet, sem megbánást nem fejezett ki.

– Ahogy kívánja, hercegnő. A Negyedik Tau Ceti Vadászok foglyul ejtették az ellenséges alakulatok parancsnokát. – Shang szélesen elmosolyodott. – Elhozták nekünk Morgan Hasek-Daviont.

Justin evőpálcikái halkan koppantak a tányéron, Alexi arca pedig hamuszürkévé vált. Xiang hitetlenkedve rázta a fejét, majd elvigyorodott.

– Morgan Hasek-Davion. Ki gondolta volna, hogy ilyen értékes fegyvert kapunk a kezünkbe Hanse Davion ellen?

Shang kihúzta karját köpenye ujjából, és elmélyülten tanulmányozni kezdte jobb keze utolsó három ujjának hosszú körmeit. A fénysugarak visszaverődtek a körmökre szórt gyémántporról, és tompán megcsillantak a szénszál-erősítésű pengéken.

– Valóban, ki gondolta volna? Mert a támadásról szóló hírt továbbító kém biztosan nem.

Mielőtt még Justin további magyarázatot követelhetett volna, Shang köpenye alól egy kétrét hajtott papírlapot húzott elő, és átnyújtotta neki. Justin lassan széthajtotta a papírt, miközben jobb kezének ujjait végigfuttatta az érdes felületen. Ismerem ezt a vízjelet. A Komsztár püspökeinek egyéni jelzése. A levél fejléce igazolta gyanúját. Az üzenet rövid volt, de Justin kétszer is elolvasta:

„Köszöntjük önt, Maximilian Liao kancellár. Őszinte sajnálattal és a bocsánatát kérve tudatjuk önnel, hogy a Davion Ház ellen foganatosított Elszigetelésünk súlyos megszegése komoly kellemetlenségeket okozott birodalmában. Az egyik beépített Davion ügynök sikeresen kijuttatott egy üzenetet az Egyesül Világok titkosszolgálati, hírszerzési és műveleti miniszterének. LJgy gondoljuk, az üzenet nagyban befolyásolta az ön kathili műveletének sikerét, és ezért újból elnézését kérjük, ígérjük, még egyszer nem fog megtörténni.

Blake Békéje legyen önnel. Villius Tejh, Sián püspöke.”

Justin visszaadta a levelet Shangnak, aki egy pillantást vetett rá, mielőtt újra összehajtotta volna.

– Átnéztem a felvételeket – mosolyodott el Tsen. – Tudom, ki a soraink között rejtőző kém.

Justin állkapcsában megfeszültek az izmok.

– Tedd, amit tenned kell, polgártárs.

Shang most Alexi Malenkov felé fordult.

– Maximilian Liao nevében árulás és államellenes bűncselekmények alapos gyanújával letartóztatom. – Az őrök előhúzták fegyverüket. – A kancellár utasítása szerint a kivégzés haladéktalanul végrehajtandó!

ÖTÖDIK KÖNYV

BÁTORSÁG

Egyetlen bátor ember is alkothat többséget.

– Andrew Jackson

45

Sián

Sián Nemzetközösség, Kapelián Konföderáció

3029. október 20.

Romano Liaónak erőszakkal kellett leküzdenie magában a kísértést, hogy diadalmasan elmosolyodjon, amikor Justin Xiang két Maskirovka tiszt kíséretében megjelent apja tróntermében. Bár a férfi felemelt fejjel és bilincsek nélkül lépett a helyiségbe, Romano érezte a belsejében végbement változást. Szeretőjére pillantva engedélyezett magának egy apró vigyort. Tsen is érzi. Alexi leleplezése sebezhetővé tette Xiangot.

Figyelte a férfi arcán ülő vad elszántságot, miközben az a skarlátszín szőnyegen Maximilian Liao trónja felé közeledett. A masszív, kőből faragott szék támlája a világegyetemet jelképezte, természetesen a Sián–nal a közepén. A rajta helyet foglaló kancellár magasan a fémkarú Maskirovka ügynök fölé tornyosult.

Amikor Xiang megszólalt, hangjában nyoma sem volt félelemnek vagy aggodalomnak:

– Hívatott, Mennyei Felség? – Xiang a válla felett megsemmisítő pillantást mért az őt kísérő őrökre. Azok azonnal hátrébb vonultak, a szőnyeg két szélére.

Az ősi pókra hasonlító magas, nyakigláb Liao megmoccant a magas trónon. Hosszú ujjú kezével megragadta a szék karfáját, ökle kifehéredett az erős szorítástól.

– Arra utasítottam Tsen Shangot, hogy haladéktalanul tartóztassa le és végezze ki Alexi Malenkovot! Ön felülbírálta a parancsomat! Nem ez az első eset, hogy elbitorolja az alattvalóim feletti rendelkezés jogát, de az istenekre esküszöm, hogy az utolsó! Mi ütött magába, hogy ellenem merészel szegülni?

Romano figyelte a Justin arcán átvillanó ellentétes érzelmeket. Behódolsz, vagy a pusztulásodba rohansz? Amikor látta, hogy a férfi szeme összeszűkül, mellkasa pedig megemelkedik, elégedetten elmosolyodott. Helyes. Tehát harcolsz.

Justin nyugodtan és hűvösen, ám pengeéles hangon felelt:

– Mindössze magam is látni szerettem volna az Alexi Malenkov elleni bizonyítékokat. Azóta dolgozom vele, hogy két és fél évvel ezelőtt az ön szolgálatába szegődtem. Számtalan elvégzendő feladatot bíztam rá, és egyszer sem történt meg, hogy a munkája hibás vagy gyanút keltő lett volna. Az istenekre, az az ember megmentette az életemet a Bethelen! Ezenkívül felhívnám rá a figyelmét, hogy Alexi Malenkov mandarin. A törvény szerint tehát nem végezhető ki tárgyalás nélkül. Végül pedig én vagyok a hűbérura, azaz jogom van fellebbezésért folyamodni a kancellárhoz.

Xiang felemelte fémkarját, hogy elejét vegye a kancellár reagálásának.

– Ami pedig a parancsai múltbéli felülbírálását illeti, minden egyes alkalommal kiderült, hogy döntésem kifizetődő volt számunkra. Ha visszaemlékszik, én helyeztettem át a Sarnára McCarron Páncélos Lovasságát. És mivel épp jó helyen voltak, szétzúzták az Ötödik Syrtisi Lövészeket, az első és egyetlen nagyobb vereséget okozva Hanse Davionnak a háború folyamán.

Látván, hogy az apja szemében égő tűz lassan kialszik Justin mondatainak logikája hatására, Romano gyorsan közbelépett, hogy újra felszítsa a lángokat.

– Xiang polgártárs, ön megfeledkezik Morgan Hasek-Davion foglyul ejtéséről. Ez a legnagyobb háborús kudarc Hanse Davion számára.

Justin Romanóra nézett, tekintetéből színtiszta megvetés áradt.

– Valóban, Romano úrnő? – Elismerően fejet hajtott Tsen Shang felé, majd folytatta: – Nem tagadom, hogy elfogása nagy segítség ügyünknek, de én első kézből tudom, mit jelentenek Hanse Davion számára az értékes emberek. Ugyanaz a kéz, amely a harcban tanúsított hősiességért mellemre tűzte a Gyémánt Napsugarat, meg is fosztott minden rangomtól. A hang, amely gratulált nekem az Egyesült Világok nevében, száműzött az otthonomból! Hanse Davion szempontjából Morgan már csak egy tévedés, egy hitszegő áruló leszármazottja. Könnyen lehet, hogy Hanse szándékosan takarította el őt az útból.

– Elég! – Maximilian Liao felpattant, jobbjával Justinra mutatott. –Ne térjen el a tárgytól. Láthatta a Malenkov elleni bizonyítékokat. Miért tiltakozik mégis az azonnali kivégzése ellen?

– Hát nem nyilvánvaló? – kérdezte Justin a fejét ingatva. – Alexi Malenkov egy roppant értékes eszköz a kezünkben. Ila egykori főnökei ellen tudnánk őt fordítani, a segítségével könnyedén a pusztulásba taszíthatnánk őket...

Tsen Shang harsányan felnevetett.

– Valahogy úgy, ahogy a megszerzett technológiát felhasználtuk a Davion Ház ellen?

– Ez nem az én döntésem volt, Shang – mondta Justin keserűen. – Az Imarra Ház mindkét zászlóalját felszereltük az új myomerizmokkal. Te is láthattad a jelentéseket... tudod, mire képesek azok az egységek. Hogyan lehetséges hát, hogy te, stratégiánk kitervelője, még mindig nem irányítottad át a csapatokat egy olyan helyre, ahol nagyobb hasznukat lehetne venni?

Romano látta, hogy Justin szúrása célba talált, ezért gyorsan közbeavatkozott, hogy enyhítse a sérülést.

– Az Imarra Ház mech-zászlóaljai azért maradtak itt, mert én így határoztam. Eddig a Halálkommandósok gondoskodtak a kancellár személyes biztonságáról, de mostantól ez a kötelesség az Imarra Házra száll.

Justin Maximilian Liao felé fordult.

– Ez itt a probléma lényege, Felség. Hogyan tudnék az ön kívánalmainak megfelelően eljárni, amikor saját lányának konspirációi révén dőlnek dugába a leglogikusabb tervek? Ön elégedetten fogadta Pavel Ridzik meggyilkolásának hírét, de a lánya egy pillanatig sem gondolt bele tette következményeibe.

Romano dühösen felhorkant.

– Elpusztítottam az állam egyik ellenségét!

– Igen, valóban – bólintott atyáskodóan Justin. – Milyen kár, hogy ez az államellenség sikeresen elfoglalt számos Marik világot. Ez viszont a Tyihonov Szabad Köztársaság félé irányította a Szabad Világok Ligája figyelmét. De mivel a halálával már nincs több kompetens katonai vezető ezen a fronton, a Marik Háznak van ideje a sebeit nyalogatni, és könnyebb préda után nézni. A legutóbbi Davion támadási hullámban hét világunk inkább megadta magát az Egyesült Világok seregének, minthogy szembe kelljen nézniük a Szabad Világok Ligájának inváziójával.

Justin a kancellárra emelte tekintetét.

– Ez az igazság. János Marik úgy fog utánunk vetődni, mint egy cápa a vérnyomra, ha azt gondolja, eléggé meggyengültünk. Alexi Malenkov és Morgan Hasek-Davion talán valóban Hanse Davion lelassításának – vagy éppen megállításának – eszközei, és segítségükkel elég időt nyerhetünk, hogy erőinket a Marik fenyegetés ellen fordítsuk.

Romano egyszerre érzett dühöt és rémületet. Visszaemlékezett első szerelmére, aki a Marik csapatok elleni harcban vesztette életét az Altorra világán, és elszorult a torka. Nem. Sosem engedjük a Szabad Világok Ligájának, hogy egyetlen világunkra is rátegye a kezét. Nem engedem.

Ahogy jobban belegondolt, mintha áramütés cikázott volna végig a testén. Nem engedhetem! Nem szabad, hogy apám Hanse Davion iránt érzett vak gyűlölete utat nyisson a Marik Ház számára. Nyughatatlan, zöld szemével végigmérte Justint. Es hasonlóképpen nem engedhetem, hogy a Justin Xianggal szembeni ellenszenvem elhomályosítsa szavai bölcsességét. Elmosolyodott. Legalábbis addig nem, amíg meg nem tudok szabadulni tőle.

Romano előrenyúlva megfogta Tsen Shang karját, és gyorsan elébe vágott apja tiltakozásának.

– Mi módon óhajtja felhasználni Alexi Malenkovot és Morgan Hasek-Daviont Hanse Davion ellenében? – kérdezte Justint. A férfi szemmel látható zavarodottsága mosolyt csalt Romano ajkára. Bátorítóan megszorította Tsen karját.

Xiang fejet hajtott Romano felé.

– Hanse Davion Achilles-sarka a közvélemény. A herceg ésszerű érvekkel megmagyarázta az ellenünk indított indokolatlan inváziót. Szóbeszéddel és homályos célozgatásokkal elhitette a népével, hogy egy irányunkból érkező támadást akart így megelőzni. Azt mondta, fel akarja szabadítani a népünket, és ezzel magasabb morális alapokra helyezte a háborúját.

Justin összeérintette ujjhegyeit, és folytatta beszédét:

– A jelentések szerint azonban egyre gyakoribbak a zúgolódások a Komsztár Elszigetelése miatt. Ügynökeink sikerrel terjesztik a hadműveletek eredménytelenségéről szóló pletykákat, melyeket Davionnak jelentős erőfeszítésébe kerül megcáfolni. Az Ötödik Syrtisi Lövészek pusztulása csak tovább szította a tüzet. Az emberek csak addig veszik be a megelőző csapásról szóló maszlagot, amíg a csapatok győztes harcokat vívnak, de egy patthelyzet vagy vereség azt jelenti számukra, hogy a harcosaik ok nélkül vesztegetik el életüket.

– Két dolgot kell tehát tennünk. Az első, hogy Alexi Malenkovot árulás vádjával bíróság elé állítjuk. A tárgyaláson kihangsúlyozzuk, hogyan működött együtt Michael Hasek-Davionnal Ilanse Davion alattomos háborújának kitervelésében. Rávesszük Alexit, hogy ismerje el: Hanse Davion feláldozta Michaelt; azért küldte ide a Siánra, hogy megszabaduljon legnagyobb riválisától. Ezenkívül örömmel fogadjuk Morgan Hasek-Daviont, és királyt bánásmódban részesítjük őt. Amint a Kapellán Határvidék népe észreveszi, hogyan bánunk névleges vezetőjükkel, elkezdik megkérdőjelezni Hanse háborújának értelmét. Ezután már könnyedén rá tudjuk venni őket, hogy vonják meg a támogatást Hansé-tól. És ha sikerül átállítanunk Morgant, még egy polgárháborút is kirobbanthatunk az Egyesült Világokban.

– Használható tervnek tűnik, – bólintott Romano rövid gondolkodás után. – Remélem, te is így látod, apám – mosolygott fel Maximilianre. –Úgy gondolom, érdemes megfontolni. Malenkov a kezünkben van. Talán valóan vehetnénk valami hasznát, mielőtt kivégeztetjük.

Maximilian habozott, majd lassan, elgondolkodva hátradőlt a trónon. Tekintete a távolba révedt, alsó ajka enyhén remegett. Egyetlen pillanat alatt változott át egy csillagközi birodalom alattvalóját megfegyelmezni akaró vezetőjéből egy saját ítélőképességét is megkérdőjelező, tehetetlen szolgává. Bizonytalan tekintettel Romanóra nézett, majd bólintott.

Apja döbbenetes átalakulása pillanatnyi sajnálatot ébresztett Romanóban, de becsvágya még azelőtt félresöpörte az érzést, hogy az együttérző szimpátiává alakult volna. Xiang terve önmaga ellen fordíthatja az Egyesült Világokat. Milyen különös, hogy ugyanaz a szabadság, amely miatt ellenségünk annyira erőssé vált, sebezhetővé is teszi az ilyesfajta titkos műveletek számára. Justinra mosolygott. És csak egy hasonlóan nyílt társadalom képes kitermelni egy olyan ügynököt, aki észreveszi és kihasználja ezeket a gyengeségeket.

Romano megnyalta az ajkát.

– Nos, akkor talán készítsük elő Morgan Hasek-Davion fogadását és Alexi Malenkov tárgyalását. Elbitoroljuk Hanse Daviontól a morális felsőbbséget, azután hagyjuk elsüllyedni saját cselszövéseiben és ármányaiban.

46

Beérkező pálya, Sián

Sián Nemzetközösség, Kapellán Konföderáció

3029. október 22.

Az űrjáró ablakán gondolataiba merülve kibámuló Andrew Redburn kis híján kiugrott a bőréből ijedtében, amikor Morgan Hasek-Davion barátságosan hátba vágta.

– A fenébe, Morgan! Ne csináld ezt többet!

Az öles termetű mech-harcos melegen rámosolygott barátjára.

– Bocs, Andy. Igazán nem akartalak megijeszteni. – Hatalmas kezét Andrew bal vállára helyezte. – Nagyon szórakozott vagy, mióta megérkeztünk a rendszerbe, és elindultunk a bolygó felé.

Andrew a Sián nevű nap körül keringő második bolygóra meredt. A planéta még két nap után is csak apró, távoli fehér labdának látszott annak ellenére, hogy nem a szokványos ugróponton érkeztek a rendszerbe, és folyamatosan több mint 2G-s gyorsulással haladtak. Ott vagy lent, Justin. Érzem. Vajon kitaláltad már, mire készülünk, vagy ezúttal túljárunk az eszeden?

– Ne is törődj velem, Felség – mondta Andrew erőltetett mosollyal. – Nem a terv miatt aggódom, nincs abban semmi hiba. Habozás nélkül bevették, hogy mi vagyunk a Hanse herceg örökösével diadalmasan hazatérő Negyedik Tau Ceti Vadászok. – Mosolya most kissé hitelesebbé vált. – Alig várom, hogy lássam Maximilian Liao arckifejezését, amikor kinyílnak az űrjáró zsilipjei, és egy harcra kész zászlóaljat hajítunk a nyakába. Az Első Kathili Ulánusok ezzel az akcióval megalapozhatják a hírnevüket.

– Igen, azt hiszem igazad van – kuncogott halkan Morgan. – Az űrugrónk ezalatt újratölti a KF hajtóműveket, és felkészül a hazafuvarozásunkra. Mindössze meg kell találnunk, és ki kell hoznunk

Ilanse ügynökét.

Andrew gondterhelt arccal fordított hátat az ablaknak.

– Cseppet sem tetszik, hogy nem ismerem az ügynök kilétét.

– Ezen nem tudok segíteni – vont vállat Morgan. – Figyelnünk kell a visszajelzésére. Mindössze fél órája van, hogy felvegye velünk a kapcsolatot. Ha e nélkül is be tudnánk azonosítani, könnyen lebuktathatnánk, ha valamelyikünk fogságba esik. Meg kell találnunk, aztán átadni neki a csomagot, amelyet tegnap kaptunk a hírszerzési összekötő tiszttől, és fedezni a hátát, amíg biztonságban ki nem jut.

Andrew lassan bólintott.

– Mi van, ha már elkapták, és nem tud ott lenni a randevún?

Morgan a homlokát ráncolta.

– Azt hiszem, ez esetben darabokra kell szednünk érte a Palotát. – A trónörökös zöld szeme résnyire szűkült. – De nem hinném, hogy ez aggaszt téged. Olyan könnyedén olvasok benned, mint egy nyitott könyvben. Ugyanúgy közvetíted felém az aggodalmad, mint az első ökölvívómeccsünk alatt a Harcosok Csarnokában.

– Ennyire nyilvánvaló? – sóhajtott Andrew. – Valahol odalent a Si–ánon vár rám Justin Xiang. Tudom, hogy ha találkozom vele, meg kell próbálnom megölni. – Felnézett Morganre. – Igaz, hogy ő is az ellenségünk, és még mindig elfog a szégyen, ha arra gondolok, milyen könnyedén elbánt velem a Bethelen, de egy részem még mindig...

Morgan feltartott kézzel fojtotta Andrew-ba a szót.

– Pontosan tudom, miről beszélsz. Nem azért haragszol rá, mert az ellenkező oldalon áll, hanem mert úgy érzed, elárult téged. Nagyon sok mindenre megtanított, mialatt a beosztottjaként szolgáltál a kitteryi kiképzőzászlóaljban, te pedig a tárgyaláson mellette álltál. De aztán a Kitteryn megpróbált bérgyilkosokkal eltetetni láb alól, majd megalázott a betheli csatában. Az egyik feled harcolni akar vele, és le akarja győzni, a másik viszont kapaszkodik az egykori barátság maradványaiba.

Andrew szomorúságot vélt felfedezni Morgan szemében.

– Igen, szinte tökéletesen ez a helyzet. Honnan tudod?

Morgan összefonta karját széles melle előtt, és nekidőlt az űrjáró falának.

– Kölyökkoromban apám megtanított sakkozni. Talán hetente egy partit játszhattunk, de ezek a játékok nagyon fontossá váltak számomra. Nem számított, milyen problémái akadtak apámnak az udvarnál, a játékunkra szánt időt sosem áldozta fel. Állandóan bátorított, és azt mondta, ha egyszer sikerül legyőznöm, férfivá válok. Mégis, akárhogy próbálkoztam, sosem sikerült nyernem, és egyre kisebbnek éreztem magam a szemében.

Morgan a semmibe meredt, malachitzöld tekintete valahová a hajó fémtestén kívülre fókuszált.

– Amikor elmúltam tizennégy, behatóbban is foglalkozni kezdtem a sakkal. Szenvedélyemmé vált, és oktatóim szemében is eléggé katonás elfoglaltságnak tűnt ahhoz, hogy ne szóljanak bele a dologba. Ebben az időben apámat éppen Új-Avalonba hívatták, ezért három hónapig nem tudtunk játszani. De amikor visszatért, az első teendőnk az volt, hogy szembenéztünk egymással a sakktábla fölött.

Morgan néhány pillanatnyi szünetet tartott, arcán fájdalmas, zavarodott kifejezés futott át.

– Valójában nem volt kihívás. A távolléte alatt nagyon sokat fejlődtem, és úgy megvertem, hogy szinte fel sem tűnt. Amikor bejelentettem: „Sakk-matt!”, a gratulációjára számítottam, és arra, hogy ezután majd felnőttként fog kezelni.

Andrew nyelve hegyével megnedvesítette ajkát.

– Mi történt?

– Lesöpörte a táblát és a bábukat az asztalról – ingatta a fejét szomorúan Morgan. Azt követelte, áruljam el, kivel szövetkeztem a megszégyenítésére. Megragadott, és belenézett a fülembe, hogy megbizonyosodjon róla, nincs-e benne miniatűr adó-vevő, mert képtelen volt elhinni, hogy egy „serdülő kölyök” legyőzte őt.

Davion Oroszlánja Andrew szemébe nézett.

–Azóta nem sakkoztam, mert még a gondolatától is az a legutolsó játszma jut eszembe, amely az apámmal való belsőséges kapcsolatomba került. Évekig azt hittem, valamit elrontottam. Legyőztem, ő pedig meggyűlölt ezért. Aztán egy idő után rá kellett jönnöm, hogy a konfliktus előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül bekövetkezett volna, akárhogy is próbálkoztunk volna elkerülni. Apám onnantól kezdve teljesen más ember lett, és én is eszerint viszonyultam hozzá.

Andrew rövid töprengés után mogorván bólintott.

–Azt akarod mondani, hogy Justin felelős az életében bekövetkezett változásokért. A múltat magam mögött kell hagynom, mert ha tovább rágódom rajta, képes itt és most megölni.

– Valahogy úgy – vigyorodott el Morgan. – Erről beszélek. El sem tudom képzelni, miféle fogadtatás vár minket odalent, de nem akarom, hogy bárkinek a küldetésünkön kívül más is járjon az eszében. Elkapjuk az emberünket, és lelépünk. Andrew bólintott.

– Elkapjuk és lelépünk. Rendben. – Ami azt jelenti, Justin Xiang, hogy én teljesen mást fogok keresni, mint a többiek. Es miután elintéztelek, teljesítettnek tekintem a küldetésem.

47

Lestrade kastély, Mount Curitiba

Summer, Skye Szigete, Lyrán Nemzetközösség

3029. október 23.

Az Aldo Lestrade könyvtárszobájának árnyékos sarkában rejtőző Clovis Holstein kilépett a fényre, miközben a herceg a kristálypoharakkal és üvegekkel teli tálalószekrény felé indult. Clovis nem csapott zajt, de a herceg, mintha megérezte volna a törpében dúló érzelmi vihart, kissé bizonytalanul megperdült. Clovis megtorpant.

– Érted jöttem, Aldo Lestrade herceg.

Lestrade mindkét öklét csípőjéhez szorította, és olyan grimaszt vágott, hogy azt akár egy heves kitörés előjeleként is lehetett értelmezni. Az alacsony, tömzsi herceg azonban néhány pillanat elteltével meglepődést mímelve, gúnyosan felvonta a szemöldökét, majd a fejét hátravetve hangos, rekedtes kacagásban tört ki.

– Morgan Kell ennyire lenéz, hogy téged küldött a megölésemre? Tűnj a szemem elől, mielőtt kerítenék egy botot, hogy elintézzelek vele, mint ahogy a többi élősködővel tenném.

– Nem tudja, hogy itt vagyok – mondta Clovis. – Ha Morgan Kell valóban a halálodat akarná, már hónapokkal ezelőtt a pokolra repített volna saját Archerével. Boldogan megölt volna az arkón ellen elkövetet gyilkossági kísérleteid miatt, de úgy gondolja, hogy Frederick herceg eltűnésével nem jelentesz többé fenyegetést.

Lestrade derűs arckifejezése egyre komorabbá vált, Clovis pedig titokban elégedettséget érzett a változás láttán. Igen, Lestrade herceg. Tudok Frederick herceg árulásáról. Tudomásom van legféltettebb titkaidról is. így viszont már ismeretlen tényezőnek számítok a szemedben, nem igaz? Meg kell fejtened a rejtélyt, mielőtt elpusztítanál.

Lestrade a homlokát ráncolva ez egyik tömör, fából ácsolt italszek

rényhez lépett, hogy egy pohár konyakot töltsön magának.

– Frederick herceg elvesztése némileg módosítja a terveimet, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Alessandro Steiner haldoklik, örökösjelöltjének, Ryannek pedig politikai támogatóra van szüksége Melissa félreállításához. Beletelhet akár tíz-húsz évbe is, de látni fogom a tervem megvalósulását.

Clovis lehúzta Kell Kopós repülős zubbonyának villámzárját.

– Keresztet vethetsz az összes tervedre – mondta; szája sarkában könyörtelen mosoly tűnt fel. – Ugyanaz a támadás, amely apád életébe, a jobb karodba és a csípőcsontodba került, egyéb károsodásokat is okozott. A helyreállító sebészi beavatkozás csodákat művelhet, de még az Utódállamok legjobbjai sem tudják elintézni, hogy utódokat nemzz, igazam van?

Lestrade arcából kifutott a vér. Meglötyögtette a hasas pohárban hullámzó konyakot, majd egyetlen hatalmas korttyal lenyelte a borostyánszínű italt. Arca egyszeriben visszanyerte pirospozsgás színét, de barna szemének űzött pillantásán ez sem segített.

– Honnan tudsz te erről? Ki vagy te egyáltalán?

Clovis nevetése szemmel láthatóan idegesítette a herceget, ezért a törpe kíméletlenül élt fegyverével.

– Hogy honnan tudok a sérülésedről? Két napja vagyok a palotában, és ez idő alatt volt időm átvizsgálni a számítógéprendszer legapróbb adatállományát is. Ugyan, miféle más következtetést vonhattam volna le abból, hogy a Lyrán Nemzetközösség egyik legnagyobb szoknyavadásza tucatnyi különböző forrásból szerzett be magának tesztoszteron mintákat? Nincs örököse, és sosem volt érintett apasági perben. Mint az előbb már mondtam, a sebészet csodákra képes, de néhány dolgot még azzal sem lehet helyrehozni.

Lestrade feszengve ereszkedett bele az egyik párnázott zöld bőrfotelbe. Mereven bámulta Clovist, mintha hipnotizálni akarná.

– Áthatoltál a biztonsági rendszeremen? Azon a rendszeren, amelyet személyesen én hoztam létre?

– Van némi érzékem az ilyesmihez – bólintott leereszkedően Clovis. – Azt mondják, biztosan örököltem. – A törpe széles vigyorral nézett körül a sötét, barlangszerű helyiségben, melyet értékes, bőrkötésű könyvekkel teli, padlótól a mennyezetig nyújtózó polcok töltöttek meg. – Ami pedig a másik kérdésedet illeti, meg vagyok sértve, hogy nem ismersz rám. Nem hiszem, hogy ennyire kevéssé hasonlítanék anyámra.

Lestrade a szoba halovány világításában a törpe arcát fürkészte. Egy másodpercre hátradőlt, majd újra látogatója felé hajolt. Végül kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, széles arcán hitetlenkedő mosoly terült szét.

– Istenem, hát lehetséges volna? Azt hittem, életét vesztette a támadásban. Jóval utána hallottam valakitől, hogy terhes volt... de nem törődtem a dologgal... – Lestrade mesterséges bal kezére, a huszonnégy esztendővel ezelőtti Kurita rajtaütés eredményére nézett. – Utána viszont akár a jobb karomat is odaadtam volna a gyermekemért. Mi is volt a neve?

Clovis büszkén vetette hátra hosszú, fekete haját.

– Danica. Danica Holsteinnek hívják. Én pedig Clovis vagyok.

Lestrade mélyről jövő kuncogása egyre hangosabbá vált, fokozatosan betöltötte a szobát.

– Clovis. Jó név, erős név. Nagyszerű küzdőt jelent. Igen, igen... Clovis Lestrade. – A herceg szeme hamisítatlan jókedvtől fénylett. – Clovis Lestrade. Magam sem választhattam volna számodra jobb nevet.

– Most pedig eljöttem érted – mondta a törpe csípőre tett kézzel.

– Hát persze, hogy eljöttél, fiam – lelkesedett Lestrade. – Eljöttél azért, amit adhatok neked, amit megoszthatunk egymással. A Lyrán Nemzetközösség érett gyümölcs, már csak egy olyan emberre vár, akinek van tudása és bátorsága leszakítani. – A herceg előrehajolt, könyökével térdére támaszkodott. – Hát persze, hogy áthatoltál a számítógépes védelmi rendszeremen. Az istenekre, hiszen ez zseniális! Végre az embereim élére állhat valaki, miután átadtam a stafétabotot.

– Nekem is vannak embereim, apám – mosolyodott el Clovis.

A herceg hallotta a szavakat, de révületében egészen másként értelmezte őket.

– Apám – ízlelgette a szót. – Nem is tudod, mennyire irigykedtem azokra az emberekre, akiknek lehetett gyermekük. Itt álltam egyedül, egy páratlan stratéga, egy politikai vezető, saját birodalmam istene, mégsem volt örökösöm, akire a jövőmet építhettem volna. Féltékenyen néztem az agrokombinátokban dolgozó féleszű parasztokat, akiket egy csapatnyi korcs kutyaként ugráltak körül saját, hangoskodó kölykeik. Képtelen voltam megérteni a sorsomat, mert tudtam, hogy Isten valami nagyobbra rendelt.

– Most már tudom, hogy mi volt az – mosolygott fiára Lestrade. –Nem lep meg, hogy neked is vannak követőid. Nincs ebben semmi különleges. Látom benned a Lestrade–ek tüzét. Szenvedéllyel beszélsz, és az emberek odafigyelnek rád. Képes vagy őket lángra lobbantani és irányítani. Hányan vannak? Hol van a központjuk?

Clovis sötét tekintete megkeményedett.

– Egy apró közösség volt a Lyonson. New Freedomnak hívták, de porig rombolták, miután utasítottad a Kell Kopókat a világ elhagyására.

A herceget egy pillanatra megzavarta a Clovis hangjából sugárzó fájdalom, de nagyravágyó álmai ismét magukkal ragadták.

– Szomorúan hallom. De a legfontosabb, hogy te túlélted. – Megborzongott a gondolatra, hogy esetleg elveszíthette volna sosem látott fiát. – És neked van fiad? Nagyapa vagyok?

– Még nincs – válaszolta Clovis.

– De lesz, Clovis – nevetett fel hangosan a herceg. – Biztosan lesz. Olyan házasságot ütök nyélbe neked, amely megerősíti szövetségünket a Tamar Paktummal. Amikor a fiad elfoglalja a trónt, egy akkora birodalmat fog örökölni, mint a Lyrán Nemzetközösség egyharmada.

– Attól tartok, nem értetted meg, miért vagyok itt – csóválta a fejét Clovis. – Ahogyan te eltetted láb alól saját apádat, ugyanúgy én is megöllek téged. Mindössze azt akartam, hogy tudomást szerezz rólam, és megértsd: vérvonalunknak te leszel az utolsó szégyenfoltja.

Lestrade öröme egy pillanat alatt dühös indulattá alakult, majd erőltetett szánalomnak adta át a helyét. Jobbjával hátrarántotta mesterséges bal kezének kézfejét, egészen az alkarjáig visszahajtva azt. Csuklójából egy lézerpisztoly csöve ugrott elő, és irányult egyenesen Clovisra.

– Én nem vagyok olyan ostoba, mint apám volt – szólalt meg a herceg. – Mindig hordok magamnál fegyvert.

Clovis felkacagott.

– Mint mondtam, már két teljes napja rejtőzöm itt. A számítógépből rájöttem a kis trükködre, és múlt éjszaka, miután elalvás előtt lecsatoltad a karod, lemerítettem az energiacellákat.

Lestrade megpróbálta elsütni a fegyvert, de kísérlete nem járt sikerrel. A herceg felpattant a fotelből, és fenyegetően a magasba emelte a fémből és műanyagból készült végtagot.

– Nem számít! Nem állhatsz az utamba! Összelapítalak! – Tett egy lépést a törpe felé, de hirtelen a melléhez kapott. A herceg térdre esett, majd arccal előre keményen a földre zuhant.

Clovis közelebb húzódott, elégedetten szemlélte, ahogy apja lehelete elhomályosítja a fényesre csiszolt márványpadlót.

– Lestrade vagyok, apám. Két napja vagyok itt, és nem vettél észre. Akár egy hétig, egy hónapig vagy egy évig is maradhattam volna, ha akarok.

Clovis felemelte kissé a herceg fejét, hogy a férfi láthassa a tálalóasztalt.

– Ha pusztán magam vagy a New Freedomon miattad lemészárolt emberek miatt cselekszem, tiszta halálod lett volna. De az arkón elleni gyilkossági kísérleted a legjobb barátom szerelmének életébe került. Elmondhatatlan fájdalmat okoztál Daniel Allardnak; olyan fájdalmat, melyet sosem fog kiheverni. Ezért pedig lakolnod kell. Csak azért láthattál meg, apám, mert ittál az előzőleg általam megmérgezett konyakból. Látni akartam az arcodat, amikor rádöbbensz, milyen ostoba és hiábavaló módon kell eltávoznod.

Clovis visszaeresztette a herceg fejét a hideg padlóra, majd kisétált a szobából, hagyva, hogy Aldo Lestrade egyedül, magányosan haljon meg.