– Vannak dolgok, melyeket politikai, és vannak, melyeket személyes okokból kell megtennie az embernek. Tudom, mennyire irreális számomra abban reménykedni, hogy az én életem lesz az, ahol ez a kettő elválasztható egymástól, de a legőszintébben kívánom, bárcsak így lenne. Életem szerelmét – Galen Coxot – a politika miatt ölték meg. Anyámat szintén, és… de nem, erről nem szabadna beszélnem.

Thomas szeme felvillant, de udvarias biccentéssel palástolta hirtelen támadt érdeklődését.

– Értékelem a belém vetett bizalmát, Katrina. Itt most rokonlelkek, nem pedig politikai riválisok beszélgetnek.

– Anyám a végletekig boldogtalan volt. – Hagyta, hogy hangját átitassa a megkönnyebbülés.

– Hogyan?

– Persze, tudom mekkora eretnekségnek – sőt, istenkáromlásnak – számít azt feltételezni, hogy nem volt szerelmes apámba a végletekig. Természetesen bizonyos szemszögből így van, ám apám egy távoli valaki volt, aki semmit sem tudott a hasonló korabeli fiatal nőkről. Igaz, hogy az évek múlásával egyre közelebb kerültek egymáshoz, de anyám közben gyűlölt Davion hatalmának kiterjesztése lenni saját népe felett. Gondoljon csak bele – apám nászajándékként egy háborút adott neki. Hódolata jeléül milliókat mészároltatott le.

– Erről fogalmam sem volt. – Thomas meglepetten nézett maga elé.

– Kevesen tudták. Nem hiszem, hogy a bátyám felismerte, és azt sem tudom, törődött-e volna vele egyáltalán, ha megtudja. Túlságosan Hanse fia volt.

A vezénylő tábornok gyorsan bólintott.

– A Róka vére folyik benne.

– Sajnos.

– Úgy gondolja? – kérdezte Thomas. – Bár sosem kedveltem az édesapját, ha vissza tudnám hozni a sírból, és a klánok elleni hadjárat élére állítani, habozás nélkül megtenném. Hogy egy szólást idézzek, amikor a problémádat egy szög jelenti, a megoldás egy kalapács.

– Ez igaz – bólintott Katrina –, ám a politika és egy nemzet kormányzása nem olyan probléma, melyet szögként lehetne jellemezni, nincs igazam?

– Nem, a kormányzás valóban sokkal inkább művészet, mint szakértelem.

– Olyan helyzetben találtam magam, Thomas, ahol jelentős segítség nélkül kell megküzdenem az irányítás problémáival. Victorral nem beszélhetek, mert gyűlöl az Egyesült Nemzetközösség szétválasztása miatt. Theodore Kurita gondolatait a bátyám megmérgezte az irányomban. Sun-Tzu Liaóval sosem egyezett a véleményünk, különösen mióta a nagybátyját tanácsadóként alkalmaztam. – Reménykedve elmosolyodott. – Ön az egyetlen személy, akiben látszólag megbízhatok, és ön rendelkezik azzal a tudással, melyre szükségem van, hogy biztos legyek benne, helyes az, amit teszek.

A fotel bőrhuzata megnyikordult, ahogy Thomas előrébb csusszant.

– Megtisztel, Katrina.

– Csak megfogalmaztam egy nyilvánvaló tényt, Thomas.

– Talán önnek nyilvánvaló, de sosem mertem volna azt gondolni, hogy ennyire megbízik bennem.

De most már mered, mert pont az volt a célom, hogy erre az eredményre juss.

– Bízom önben, Thomas, mert mindkettőnknek olyan igényei vannak, melyeket a másik képes kielégíteni. – Katrina a fotel karfájának dőlt, és keresztbe tette lábait. – Nem lennék meglepve, ha Sherryl Halas rövidesen bejelentené, hogy az ön gyermekét hordozza. Kérem, ne nézzen rám ilyen meglepetten – mindössze megérzésről van szó. Önnek szüksége van egy örökösre, aki Isis helyébe léphet, és aki távol tartja Sun-Tzut a trónjától, Halas pedig igazán kitűnő házastársnak bizonyulhat.

Thomas sötét szeme szikrát szórt.

– Nem ő az egyedüli jelöltem, aki alkalmas lehet rá, hogy megajándékozzon egy örökössel.

– Ahogy sejtettem – mosolygott Katrina. – Ha még mindig a bátyám lenne az egységes Egyesült Nemzetközösség arkón-hercege, biztosan önt ajánlaná nekem házastársként, mert abban reménykedne, hogy a gyermekünk által talán majd egyesülnek birodalmaink.

– Ez most is egy nagyon erős szövetség lehetne, Katrina.

– Egyetértek, de jelen pillanatban ez lehetetlen, Thomas. – Katrina egyenesen a férfi szemébe nézett. – Ha összeházasodnánk és egyesítenénk nemzeteinket, két szavazat helyett mindössze eggyel rendelkeznénk a megalapítás előtt álló új Csillagligában. – Mosolya elkeskenyedett. – Bár utódot szülni nem tudok önnek, gondoskodhatom az új örököse túléléséről.

– Hogyan?

– Tormano ég a vágytól, hogy megerősítse Szabad Kapella Mozgalmát. A szervezet vezetője jelenleg Kai Allard-Liao, de el tudja ön képzelni, hogy távol lehetne őt tartani a klánok elleni háborútól? Mert én kétlem. És a létrejövő hatalmi vákuumban Tormano igyekszik majd még nagyobb befolyásra szert tenni. Tevékenységével folyamatosan gyötörni fogja Sun-Tzut, akinek állandó készenlétben kell majd állnia.

– És máshová kell fordítania a figyelmét.

– Pontosan. Máshová, nem az ön gyermekére – mosolyodott el ismét Katrina. – Igazából megtisztelő lenne, ha engedélyezné, hogy a grófnő itt maradjon nálunk vendégségben, amíg csak kívánja, a szülés ideje alatt és után egyaránt.

Thomas arckifejezése hirtelen zárkózottá, hangja pedig hivatalossá vált.

– Elfeledkezik róla, arkón, de egy gyermekem már élvezte az önök családjának vendégszeretetét.

Katrina kis híján szétrobbant dühében. Hogy merészelsz árulást feltételezni rólam, te félresikerült emberutánzat? Legszívesebben ráüvöltött volna a férfire, de inkább kordában tartotta kitörését. Hogy leplezze haragját, kezét a szájához emelte, azután kissé előredőlt, és másik kezét a férfi térdére fektette.

– Ó, Thomas, nem gondoltam… nem hittem, hogy ilyen gonoszságot feltételez rólam – Katrina ügyesen rémületté alakította dühét, és hagyta, hogy hangjának remegése alátámassza szavait. – Csupán arra céloztam, hogy bármilyen nehéz is Kali Liaónak orgyilkosokat csempésznie az Atreusra, itt helyben még kevésbé volna lehetősége a támadásra. Kérem, bocsásson meg. Én… én… én…, annyira kínos ez nekem.

Thomas bal keze az övére ereszkedett, és csapdába ejtette a térdén.

– Elhiszem, hogy csak tévedés volt, Katrina. Komolyan elhiszem. – Hangjába különös él költözött. – Azonban azt akarom, hogy tudja: a gyermekemet ért legkisebb fenyegetés is azonnali és teljes megtorlást von maga után. Nem folytattam a háborúmat a bátyja ellen, mert csak az apja tervét követte, de a visszafogottságomat semmiképpen se értelmezze gyávaságként. Talán vonakodva bocsátkozom háborúba, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok, vagy nem akarok harcolni.

– Nem szándékozom semmiféle ostoba hibát elkövetni, Thomas. – Katrina még előrébb csúszott, térdét az asztal peremének feszítette, és amennyire csapdába ejtett keze engedte, kihúzta magát. – Nem tudok olyan helyzetet elképzelni, amelyben túszra lenne szükségem, vagy amelyben ön szorulna rá egyre tőlem. Közös határunk révén, melyen nemzeteink osztoznak, máris egymás foglyai vagyunk. Ha harcba bocsátkoznánk egymással, a többiek felfalnának minket. A klánok megtámadnák az én birodalmam, Sun-Tzu pedig az önét. És amikor már teljesen elpusztítottuk egymást, a bátyám és a Kurita Ház rátenné a kezét mindarra, amit a klánok meghagytak.

Katrina visszahúzta a kezét, ahogy a férfi szorítása engedett.

– Az egyedüli esélyünk a virágzásra, a túlélésre, ha együttműködünk. Velem szövetségben nem kell félnie attól, hogy térdre kényszerítse Sun-Tzut, jövendőbeli veje megfelelő helyre irányításával pedig a bátyám kénytelen lesz azt tenni, amit mi akarunk. Ami Theodore Kuritát illeti, ő azt a tervet fogja követni, amely a birodalma számára a legelőnyösebb.

– Valóban ilyen kevésre tartja a bátyját? – kérdezte Thomas.

A kérdés váratlanul érte Katrinát, és csak részben volt képes leplezni meglepetését.

– Victort? Nem tartom ilyen kevésre, Thomas, viszont nagyon is jól ismerem. Ő az ellenséget látja Sun-Tzuban, és a közvetlen fenyegetést barátjára, Kaira nézve. Victor szinte már az ostobaságig hűséges típus, és ez a hűség vakká teszi. És mint az imént ön is megállapította, Victor sokkal inkább harcos, mint politikus. Nem könnyű manipulálni, de nem is lehetetlen.

Thomas lassan bólintott forradásos arcával.

– Nem tudom megcáfolni a logikáját. Azonban még így sem vagyok meggyőződve róla, hogy jó ötletnek tartom Victor manipulálását.

– De hiszen ön mondta, hogy a klánok elleni hadjárat vezetésére Victor lenne a legjobb választás. Titkos szövetségünk pedig garantálja, hogy valóban azt fogja tenni, amire a leginkább alkalmas. – Katrina megkockáztatott egy halk, torokból jövő nevetést. – Az, hogy a klánok ügyébe való belefeledkezéssel együtt a mi birodalmainkra is kisebb veszélyt fog jelenteni, csupán egy plusz ajándék számunkra.

Thomas összetette a kezét, mintha imádkozna.

– Azt hiszem, arkón, összefogásunkból nemzeteink nagy hasznot fognak húzni. Természetesen mindennek titokban kell maradnia, de ez elfogadható ár, mert amit tervezünk, az az egész Belső Szféra javát szolgálja. – Thomas elmosolyodott. – Meglepi a hirtelen beleegyezésem?

– Nem tagadom. Ön hozta létre a Belső Szféra Lovagjait, akik nagy súlyt helyeznek az igazságra és önzetlenségre, ezért nem hittem, hogy egy ilyen színfalak mögötti alku elfogadható az ön számára.

– Valójában nem is. Egy tökéletes társadalomban ilyesfajta hatalomüzérkedésre nincs is szükség. – A vezénylő tábornok tekintete megkeményedett. – Azonban ez nem egy tökéletes társadalom, nekünk pedig olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek az apáknak és anyáknak a gyermekeik életébe kerülnek, mint ahogy én is a fiammal fizettem értük. Ha a titkos alkuk csökkentik ezt az árat, akkor benne vagyok a megkötésükben. Ugyanannyira szükségesek, mint amennyire kívánom, bárcsak ne lennének azok, ezért megpróbálom a legtöbbet kihozni belőlük.

Felnézett, Katrinát pedig kirázta a hideg. Az összeroncsolt arc mintha valamiféle belső tűztől izzott volna.

– Jerome Blake, akinek a szavait rengeteget tanulmányoztam az idő alatt, amíg a Komsztárnál voltam, az emberiség aranykorának eljövetelét várta. Ez a cél az, amelyet én is el akarok érni. A cél nem szentesíti ugyan az eszközt, viszont megköveteli a kellő szorgalmat. Remélem, Katrina, hogy önben partnerre találtam ennek megvalósításában. Ezért hajlandó vagyok együtt dolgozni önnel, de csak és kizárólag az egész emberiség érdekében.

– Az ön célja az én célom, Thomas. – Katrina a melle előtt összekulcsolta ujjait. – Az aranykor – élén pedig egy arany uralkodónő – nem tűrheti, hogy bárki is az útjába álljon.

11

Nagy Bálterem, Királyi Udvar Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 8.

Victor ugyanazt a fáradtságot érezte saját csontjaiból sugározni, amely mély barázdákat szántott a kardinális arcára is. A katonai tanácskozás hosszú gyűlések láncolatává alakult, melyek során a résztvevők a Jerry Cranston és Doc Travena által benyújtott tények és elképzelések alapján megpróbálták felmérni egymás katonai egységeinek erejét és készültségi állapotát. A számok többé-kevésbé egyeztek, bár Sun-Tzu túlértékelte új egységeinek erejét, ugyanakkor pedig Harcos Házait megpróbálta gyengébbnek feltüntetni a valóságosnál.

A számok és az egymást követő összejövetelek lassan lefektették az alapokat ahhoz, hogy a koalíciós erő létrejötte fokozatosan realitássá váljon. Bár Byran marsall még a gondolatát is gyűlölte annak, hogy a konfliktust a coventry-ihez hasonlóan rendezzék el, a többi parancsnok, beleértve Wu Kang Kuót és Sir Paul Masterst is a Belső Szféra Lovagjaitól, elfogadni látszott Victor álláspontját egy olyan győzelemről, amely nem kerül a katonáik életébe. Igazából senki sem reménykedett benne, hogy a klánok elleni hadjárat ilyen tisztán végződik, abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy az emberi életek felesleges elvesztegetését mindenáron kerülni kell.

A kardinális nehézkesen a pódiumra támaszkodott, miközben végignézett a teremben összegyűlt politikai vezetőkőn.

– Mostanra bizonyára mindannyian kézhez kapták saját magánjelentéseiket a katonai tanácskozássorozat megbeszélésein elért eredményekről. Mint tudják, elsődleges feladatunk összegyűjteni a klánok ellen mozgósítható egységeket. Ennek a Csillagliga Védelmi Erőnek tekintélyesnek kell lennie, de a hadjárat rengeteg időt és komoly erőforrásokat fog igénybe venni. Hogy pontosan milyen hosszú lesz, és mekkora emberállományt, illetve készleteket követel meg, azt ezen a ponton még nem tudjuk megbecsülni.

– Néhány dolgot viszont még meg kell beszélnünk, mielőtt hadjáratunk részleteinek alaposabb kidolgozásába fognánk. Ha ez egy sima bolygóközi akció lenne, a kezdés helyét, idejét és módját pusztán a taktikai megfontolások döntenék el. Mivel azonban az ellenséget egy több százezer köbfényévnyi területről kell kiűznünk, az indulási pont kiválasztását politikai tényezőknek kell meghatározniuk. Tehát a kérdés, melyet önök elé terjesztek: honnan indítsuk meg a támadást?

Victor ünnepélyesnek és komornak találta a kardinális szavait, de a gyorsaság alapján, mellyel húga felpattant a helyéről, hirtelen olyan érzése támadt, mintha egy árverésen lenne, és az arkón a következő licitjét szeretné bejelenteni. De aztán rájött, hogy amit most csinálnak, mennyire közel áll a klánok támadás előtti licitjéhez, és a helyzet iróniája mosolyt csalt az ajkára. Kezdünk olyanná válni, mint az ellenség. Ez tetszene nekik.

Anastasius Focht bólintott Katrina felé.

– Arkón, ha úgy gondolja, kezdheti.

Katrina mosolyogva a terem közepére mutatott, ahol lassanként egy hologram vált láthatóvá. A kép a Lyrán Szövetséget mutatta a Szabad Világok Ligájának határától a Jádesólyom Megszállási Zónáig. A térkép elég nagy volt ahhoz, hogy jól látszódjon rajta a Terra, a Lyrán Szövetség és a Drakónis Szövetség határa, valamint az apró Szabad Rasalhág Köztársaság.

– Szeretném bemutatni önöknek, kedves vendégeim, hogy miért volna a Lyrán Szövetség tökéletesen alkalmas hely a klánok elleni támadás előkészítésére és megindítására. A Jádesólymokkal szomszédos front széles ugyan, de nem annyira, hogy a csapatkoncentrációban jelentősebb zavarokat okozzon. A Jádesólymok megszállási zónája igen sűrűn lakott, miáltal a legtöbb harci műveletet mindössze egy ugrásnyira kellene végrehajtani a frontvonaltól. A Lyrán Szövetség területéről indított támadás felszabadítaná a Szövetség, valamint a Szabad Rasalhág Köztársaság világait is.

Katrina a Terrára mutatott, mire az emberiség eredeti otthona fényesen felizzott.

– Mint tudják, a klánok offenzívájának általuk is hangoztatott célja a Terra elfoglalása. Egyik legelső célkitűzésünknek annak kell lennie, hogy átvágjuk a klános megszállási zónák alapját, létrehozva így egy ütközőzónát, amely megakadályoz egy Terra elleni csapást, és könnyít a Szabad Rasalhág Köztársaságra nehezedő nyomáson.

Kissé feljebb emelte a tekintetét, és a Jádesólymok frontvonalának közepén egy kisebb, háromszögletű terület néhány centiméternyire kiemelkedett a hologram többi részéből.

– Ez itt az Arc-Royal Védelmi Kordon. Kell ezredes – vagy Worlock elöljárója, ha úgy tetszik – fogadalmat tett, hogy Kell Kopói és fia csapatai megvédik ezt a területet a klánok támadásától. Ha nem a Lyrán Szövetség területéről indítjuk hadműveletünket, elesünk ezeknek a magasan képzett, halálos egységeknek a bevetésétől.

Morgan Kell felállt a székéről.

– Bocsássa meg a közbeszólást, arkón, de az utolsó megállapítása nem egészen pontos. Sosem mondtam, de még csak nem is sugalmaztam olyasmit, hogy kivonnám a csapataimat a klánok elleni harcból. Amikor a múltban a segítségemet kérte, egy Belső Szférás célpontok ellen irányuló akcióról lett volna szó. El kellett utasítanom, hogy egységeimet a Belső Szféra más erői ellen használjam fel, amikor a klánok ily mértékű fenyegetést jelentenek. Az embereim ott fognak harcolni, ahol szükség lesz rájuk.

Victor látta, hogy húga arcán egy pillanatra bosszús kifejezés suhan át, majd rögtön ezután meglepetés, de gyorsan összeszedte magát. Sosem hitte volna, hogy Morgan megteszi ezt a bejelentést. Csak egy tüskének tekintette őt az oldalában, és egészen eddig azt hitte, Morgan gyűlöli őt. Pedig úgy látszik, csak a célpontválasztását gyűlölte. Így viszont lesz min elgondolkodnia, ami nem is baj.

Katrina bólintott Morgan felé, miközben a zsoldos visszaült.

– Hálás vagyok, amiért tisztázta a helyzetet, Kell ezredes. Azonban továbbra is tény marad, hogy az Arc-Royal Védelmi Kordon megvédésére tett előkészületei az inváziós sereg támadásának alapját képezhetik.

A pódiumon álló kardinális elmosolyodott.

– Az érvei megállják a helyüket, arkón, és hivatalos előterjesztését letöltöttük a jelenlévő stábtagok számítógépeibe. Koordinátor, ön következik.

A mindenféle katonai dekoráció nélküli, fekete ruhába öltözött Theodore Kurita felállt.

– Az arkón indítványában számos kitűnő érvet hozott fel. Én egészen más okokból szeretném, ha a Drakónis Szövetség lenne az invázió kiindulópontja.

Intésére a terem közepén a Drakónis Szövetség holoképe váltotta fel a Lyrán Szövetségét. A vese alakú birodalmat nagyjából negyvenöt fokos szögben egy ferde vonal szelte ketté, melynek belső ívén a Novamacska és a Füstjaguár klánok megszállási zónája helyezkedett el. A képen a Szövetség területét vörössel, a klánokét pedig szürkével festették meg. A Jaguárokon és a Macskákon túl látszott a Szellemmedvék kék színű, jóval keskenyebb megszállási zónája.

– A Szövetség egész sornyi előnyös feltétellel szolgálhat, melyek segíthetik csapataink felkészülését. Ezek közül az első és a legfontosabb, hogy a biztonsági eljárások nem okoznak problémát, mivel a média teljes mértékben a kormányzat kezében van. Önök közül a múltban sokan becsmérlőleg nyilatkoztak erről az állapotról, de az az igazság, hogy a sugárzott adások figyelésével a klánok itt, a Lyrán Szövetség területén gond nélkül figyelemmel kísérhetik előkészületeinket. Igaz, hogy a média olyan eszköz, mellyel meg is téveszthetjük őket, az igazi hadműveleti biztonság mégis kizárólag a Szövetségben valósítható meg.

A szürke zóna közepén az egyik világ vörös színben villant fel.

– Ez itt a Wolcott. Egy világ, melyet a klánok nem tudtak elhódítani tőlünk. A csatát megelőző alku során beleegyeztek, hogy amennyiben nem sikerül elfoglalniuk, a továbbiakban nem indítanak ellene támadást. A Wolcottot összpontosítási körletként használhatnánk fel a Füstjaguárok elleni akciók során. Ez biztonságos előretolt bázist biztosítana számunkra a támadásokhoz, és az erőink feltöltéséhez.

– Katrina arkón rámutatott, hogy a Jádesólymok megszállási zónája sűrűn lakott, ami könnyebbé teszi a célpontok közötti mozgást. Ez viszont a Jádesólymok csapatai számára is sokkal gyorsabb átcsoportosításokat és utánpótlásküldést tenne lehetővé. A Szövetség melletti zónában valóban kevesebb a lakott világ, ami viszont azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb hatással tudnánk koncentrálni erőinket.

Theodore valamivel halkabban, összehúzott szemmel tette hozzá:

– Továbbá alapos okunk van feltételezni, hogy a Novamacskák által megszállt világokat nem kell támadás alá vennünk.

Thomas Marik szája tátva maradt döbbenetében.

– Micsoda? Ön alkut kötött a klánokkal?

Theodore csitítólag felemelte a kezét.

– A Novamacskák tették meg a kezdeményező lépést. A kardinális bizonyára tudja, hogy a Novamacskák különböznek a többi klántól. Ők sokkal inkább a szellem, mint a harc emberei – bár szükség esetén ádáz harcosok is tudnak lenni, mint arról a Northwindi Felföldiek is meggyőződhettek a Wayside V-ön. Úgy tűnik, a Novamacskák sokat adnak bizonyos harcosaik és kánjaik látomásaira. Azt hiszem, láthattak egy álmot, melyben egy sárkány lefejez egy novamacskát, vagy valami hasonlót, és ettől lettek ilyen engedékenyek.

Thomas Marik feszült arccal ismételte meg eredeti kérdését:

– Mit akar ezzel mondani, Theodore?

– Mindössze annyit, hogy a Novamacskák nyilvánvalóan úgy döntöttek, nem ezt a végzetet szeretnék maguknak. Ha van mód a kompromisszumra velük – és megbeszéléseink ebbe az irányba mutatnak –, úgy vélem, csak a mi javunkat szolgálja, ha folytatjuk velük a tárgyalásokat.

Katrina tekintete szinte felnyársalta Theodore-t.

– Azt akarja ezzel mondani, hogy képes lenne engedélyezni egy klánnak, hogy világokat tartson meg a Belső Szférában?

– Mivel azok a világok az én világaim, és azt teszek velük, amit csak akarok, igen. – A koordinátor megcsóválta a fejét. – Nem látom értelmét, hogy vérrel vásároljam vissza azt, ami az enyém, és amit békés úton is visszaszerezhetek.

Sun-Tzu halkan felnevetett.

– A Theodore műve iránti felháborodása igazán különös, Katrina, lévén, hogy ön is klánosoknak ad otthont a birodalma határain belül.

– A fiam emberei valóban klánosok – vicsorogta Morgan –, de csak egyvalami számít: a hűségük. Feltételezem, a koordinátor is hasonló véleményen van a Novamacskákkal kapcsolatban,

A kardinális békítően felemelte mindkét kezét.

– Kérem, vegyük észre: a koordinátor mindössze annyit próbált meg értésünkre adni, hogy talált egy módot annak a realitásnak a kezelésére, mellyel mindannyiunknak szembe kell néznünk – a visszafoglalt bolygókon minden bizonnyal maradni fognak klánosok. Ebben a helyiségben nagyon könnyen elfeledkezünk róla, hogy a legtöbb ember számára egy világ meghódítása mindössze az arckép megváltozását jelenti a pénzérméken, valamint új himnuszt és nemzeti ünnepeket, semmi mást. Ahogy a mi embereink sem hagyják el a meghódított világokat, úgy a klánok polgárai sem fognak távozni a visszafoglalt bolygókról. Fogalmunk sincs róla, hányan jöhettek a Belső Szférába, sem arról, hány világot alakítottak át a klános szociális struktúrának megfelelően, de egy biztos: még nagyon sokáig dolgunk lesz velük a Belső Szférában. Ennyi az, amit biztosan tudunk, és amit el kell fogadnunk.

Victor felállt.

– Kardinális, azt hiszem, a tanácskozás perceken belül vakvágányra fog siklani, ha nem koncentrálunk kellőképpen eredeti témánkra, azaz arra, hogy meghatározzuk a klánok elleni támadásunk irányát. Kétségtelen, hogy húgom és a koordinátor igazán meggyőző érveket sorakoztattak fel. Senki sincs közöttünk, aki ne azt kívánná, hogy saját leigázott népét szabadítsuk fel elsőként, de nem a felszabadítás az elsődleges célunk.

– Könyörgöm, akkor mondja el nekünk, mi az, Victor herceg – gúnyolódott Sun-Tzu. – Természetesen önmaga ajnározásán túl.

Victor úgy döntött, észre sem veszi Sun-Tzu piszkálódását.

– A végeredmény, melyet el kell érnünk, hadjáratunk célja a következő: egy klánnak pusztulnia kell! Semmi kompromisszum, semmi megingás, semmi visszatáncolás. Ha tanulmányozták a klánok történelmét, tudják, hogy eredetileg húsz klánt hoztak létre. Ezekből kettőt más klánokba olvasztottak, egy harmadik, név nélküli klánt pedig az utolsó emberig kiirtottak a többiek. Egy klánnak a teljes és totális elpusztítása jelentős eseménynek számít a klánok történelmében. Megrázza és félelemmel tölti el őket. Ha megsemmisítünk egy klánt, olyasvalamit viszünk véghez, amire eddig csak ők voltak képesek. Ezáltal egyenrangúvá válunk velük.

– Victor hercegnek igaza van – bólintott a kardinális. – A klánok becsülik az erőt. Abban azt hiszem, mindannyian egyetértünk, hogy a visszaszorításukkal megmutatjuk nekik, nem vagyunk gyengék. Ha kiválasztunk és legyőzünk egy klánt, az egyértelmű üzenet lesz számukra.

– De ha csak egy klánt támadunk meg, a többiek szabadon nekünk eshetnek – aggodalmaskodott Katrina.

– A klánok sem sokkal egységesebbek, mint mi – rázta meg a fejét Victor. – Ha csak egy klánt választunk ki, annak ellenségei nem fognak válaszképpen ránk támadni. Lényegesnek tartom megismételni a tényt, melyre Phelan mutatott rá legelső stratégiai megbeszélésünkön: a klánok filozófiai vonalak mentén vannak megosztva. A Keresztesek tömörítik azokat a klánokat, melyek az invázió mellett tették le a voksukat. Ha tehát megsemmisítünk egy Keresztes klánt, nem csak a Keresztesek hatalmi bázisát csökkentjük a Klánok Tanácsában, de súlyos kételyeket is ültetünk el a Keresztes inváziót alátámasztó filozófiát illetően.

– Nos tehát, Victor herceg, milyen választási lehetőségeink vannak? – Theodore Kurita a segédjére nézett, és a Szövetség térképét felváltotta a klánok inváziós zónáit ábrázoló holokép. – A Novamacskák nem ellenségesek, a Szellemmedvék pedig nem Keresztesek. Maradnak a Jádesólymok, a Farkasok és a Füstjaguárok.

– Ez valamennyire leszűkíti a lehetőségeket – bólintott Victor a térképet nézve. – A legésszerűbb választás a Farkas vagy a Jádesólyom klán volna. Mindkettő meggyengült a nemrégiben lezajlott, egymás ellen vívott háború során, és jelentéseket kaptunk róla, hogy a Jádesólyom zóna néhány világát még nem pacifikálták, mióta a Farkasok felszabadították őket.

A pódium halkan megreccsent, ahogy a kardinális előrehajolva rátámaszkodott.

– A Jádesólymok megtámadásában mindössze annyi nehézséget látok, hogy a Farkasok valószínűleg szintén lecsapnának néhány világra, és bár ezáltal elősegítenék győzelmünket, csökkentenék támadásunk hatását. Ezzel a lépésünkkel gyakorlatilag megerősítenénk a Farkasokat, és a Tanácsban elfoglalt pozíciójukat. Vladimír Ward helyzetének megszilárdítását pedig nem tanácsolnám.

Mielőtt Victor előállhatott volna javaslatával, Katrina közbevágott.

– Úgy tűnik számomra, az egyedüli lehetőség a Füstjaguárok megtámadása. Mint a bátyám az imént rámutatott, a Jádesólymok és a Farkasok egyaránt meggyengültek, ezért egy ellenük indított offenzíva a tisztességtelen előny kihasználásának tűnne. Az invázió során a klánok azért tudtak akkora területet elfoglalni a Szabad Rasalhág Köztársaságból, mert – kérem, Magnusson herceg, ne vegye sértésnek – a Belső Szféra leggyengébb tagját rohanták le. Ha mi egy sokkal erősebb ellenfelet választunk, morálisan a klánok fölé emelkedünk.

Candace Liao Morgan Kell mellett Katrinára nézett.

– Szeretnék rámutatni, arkón, hogy a Füstjaguárok célpontként való megjelölésével teljes mértékben ellentmond saját korábbi álláspontjának. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ön birodalma nem lehet a támadás kiindulópontja.

– Tudom, Liao hercegnő, és el sem tudja képzelni, mekkora fájdalmat okoz nekem látni, ahogy a népem zsarnokságban sínylődik, és semmit sem tehetek, hogy segítsek rajtuk.

– Meg lenne lepve, arkón, ha tudná, mennyire el tudom képzelni.

Victor látta, hogy Sun-Tzu elsápad nagynénje jéghideg szavaira.

– Egyetértek a húgommal. A Füstjaguárok tűnnek a leglogikusabb választásnak. Ha van egy kis szerencsénk, a Jádesólymok és a Farkasok közötti ellenségeskedés elejét veszi bármiféle kalandosabb megmozdulásnak a részükről. Mivel egyikük sem a Jaguárok iránti szeretetéről híres, valószínűleg semlegesek fognak maradni a támadásunk alatt.

A kardinális bólintott.

– Szeretnék rámutatni arra is, hogy az invázió kezdetekor az ilkán egy Füstjaguár, Leo Showers volt. Illő hát, hogy erre a klánra zúduljon a Belső Szféra haragja.

Theodore Kurita körbenézett a teremben.

– Akkor hát eldöntetett? Mindannyian egyetértünk abban, hogy túlélésünk ára egy teljes klán pusztulása, és hogy ennek a klánnak a Füstjaguárnak kell lennie?

Katrina halkan felnevetett.

– Az ön emberei fognak hasznot húzni a bölcsességünkből, Theodore. Igen, eldöntetett.

– Fogd fel és vedd is komolyan a kérdést, Katrina, mert a koordinátor nem könnyű szívvel tette fel – szól rá dühösen Victor. – Igen, mindannyian egyetértünk abban, hogy a Füstjaguár klán legyen a célpont, de a teljes és maradéktalan elpusztításukban is megegyezik a véleményünk? Amikor végzünk, eltűnnek a világainkról. A szimbólumaik megsemmisülnek, az épületeik összeomlanak. Semmi sem marad belőlük.

– Ugye most nem gyilkosságról beszél? – horkant fel Thomas Marik. – A foglyok nem lesznek lemészárolva, vagy tévednék?

Victor a fejét rázta.

– Nem, nem ölünk meg foglyokat, nem gyilkolunk meg ártatlanokat, viszont elpusztítjuk a Füstjaguárokat. A kultúrájukat és mindazt, ami egyedivé teszi őket a klánok között, mindörökre eltöröljük. Amit tudunk, azt beolvasztással és átneveléssel megoldjuk, de az eredeti alkotásaik – és az anyabolygójuk is, ha rátalálunk – feledésbe merülnek.

Haakon Magnusson hidegen elmosolyodott.

– A klánok mindent megtettek, hogy ugyanezt műveljék az én Rasalhág Köztársaságommal. Nincs lelkiismeret-furdalásom, ha visszafizetjük nekik a kölcsönt.

– Ez nem bosszú, Magnusson herceg. – Theodore Kurita kitámasztotta magát a karjával, és előrehajolt. – A klánok egykor hozzánk tartoztak. Fellázadtak, és ezért büntetést érdemelnek. Mi megbüntetjük őket, de mindannyiunknak ki kell tartanunk elhatározásunk mellett. Néhányan talán barbárnak tartják a tervünket, de az ő véleményük nem számít, mert nekünk most a klánokra kell mély benyomást tennünk. Ha nem képesek vállalni ezt a felelősséget, akkor szóljanak most, vagy hallgassanak mindörökre.

Victor végignézett a többi küldöttön. Sun-Tzu idegesen izgett-mozgott, Katrina pedig mintha unatkozott volna, de mindenki más ünnepélyes csendben ült a helyén. Morgan Kell, Candace Liao és Theodore Kurita – mindannyian mech-harcosok – szemlátomást felfogták a kérdés lényegét. Haakon Magnusson szintén a harcosok közé tartozott, de Victor aggódott, mert szinte túl hamar elfogadta a rá rótt felelősséget.

Látszólag Thomas Mariknak kellett megküzdenie a legtöbb démonnal, de ez nem lepte meg Victort. Bár a férfi nem volt valódi Marik – a cseréről csupán Victor maréknyi tanácsadója, és valószínűleg maga a hasonmás tudott –, mielőtt elfoglalta volna a trónt, a Komsztár szervezetéhez tartozott. Idealista vezető volt, aki számos változtatást vezetett be, hogy lecsillapítsa a belharcokat és az állandó ellenségeskedést a Szabad Világok Ligájának népei között. Létrehozta a Belső Szféra Lovagjai nevű mech egységet – némelyek a vezénylő tábornok magánhadseregének tartották az alakulatot, de Marik azt vallotta, a Lovagok szervezete egy új katonai rend, amely a harcnak egy nemesebb látásmódján alapul. A tanácskozáson ismertetett stratégia viszont homlokegyenest eltért attól az irányvonaltól, melyet saját nemzete számára szabott, illetve a Belső Szféra jövőjéről szőtt álmaitól. És mégis látnia kell, hogy ez az egyedüli követhető út.

Thomas lassan felállt. Forradásos arcát csak még ijesztőbbé tette a róla sugárzó szomorúság.

– Amit teszünk, az gonosz dolog. Ez nem is kérdéses, de sokkal gonoszabb cselekedet lenne, ha nem szállnánk szembe a klánokkal. Személyes kudarcként fogom fel, hogy semmi mást nem tudok kitalálni, amivel távozásra bírhatnánk a klánokat. Lehetetlen őket megbékíteni, ezért el kell őket pusztítani. Vonakodva bár, de egyetértek a tervvel.

A Belső Szféra uralkodói egymás után bólintottak beleegyezésük jeléül. A kardinális megvárta, amíg mindenki véleményt nyilvánít, azután ő is biccentett.

– Tehát határoztunk. Szembeszállunk a klánokkal, átfogó hadjáratot indítunk ellenük a Drakónis Szövetség területéről. A támadás célja egyértelmű: a Füstjaguár klán elpusztítása.

12

Királyi Palota, Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 9.

Minden egyes lépésnél, amely közelebb vitte őt és apját Katrina Steiner irodájához, Phelan Kell azt kívánta, bárcsak inkább Victor meghívását fogadta volna el egy kis vívóleckére. Biztos vagyok benne, hogy a vívást itt sem kell majd nélkülöznöm, de sokkal jobban kedvelem a sportot, amikor látom a pengét, és tudom, mikor jegyzik fel a pontot. Ha Katrina meghívása csak neki szólt volna, gondolkodás nélkül visszautasítja, de az arkón Morgan nevét is belefoglalta az üzenetbe. Apja kérte meg, hogy tegyenek eleget az invitálásnak.

Phelan vakítóan fehérnek találta a szobát. Katrina követőitől már hallotta, mennyire szűzies és tiszta helyiség, de számára inkább hidegnek és sterilnek tűnt. Még a Morges jégmezőinél is barátságtalanabb. Elmosolyodott a gondolatra. Akkor vettem részt utoljára harcban, és azt hiszem, sokkal szívesebben lennék most is inkább ott.

Katrina ugyanolyan fehér kasmírpulóvert és nadrágot viselt, mint a helyiség dekorációja. Egy intéssel hellyel kínálta a két férfit az egyik kanapén, majd ő maga is letelepedett egy másikra, az alacsony üvegasztal másik oldalán. Az asztalon vagy féltucatnyi különféle, az Arc-Royalon vagy a védelmi kordonon belül kiadott újságlemez hevert. Phelan nem próbálta közelebbről is megnézni őket, hogy elolvassa a dátumot és a sorszámokat, de úgy sejtette, hogy róla, apjáról és a Farkasokról tartalmaznak adatokat. Gondolom, nem mindegyik nyerte el a tetszését.

– Szeretném megköszönni nektek, hogy ilyen hamar csatlakoztatok hozzám. Megkínálhatlak titeket valamivel? – Katrina a tálalószekrény felé intett. – Még van egy kevés abból az ír whiskyből, amit te küldtél nagyanyámnak az arc-royali Connor főzdéből.

– Köszönöm, nem – rázta meg a fejét Morgan. – A legutóbbi alkalommal, amikor ír whiskyt ittam itt, ez az iroda teljesen másképp nézett ki. Nagyanyád még élt, te pedig szalagot viseltél a hajadban. De nem voltál itt, mert főként az Új-Avalonon nevelkedtél.

– Milyen ironikus, hogy Victor nem azon a világon uralkodik, ahol felnőtt, akárcsak én. – Kék szeme Phelanra villant. – És még Phelannak is el kellett hagynia a Belső Szféra védelmét, mielőtt beteljesíthette volna sorsát. Biztosan hosszan tudnánk beszélgetni az idevezető események láncolatáról, de most sokkal sürgetőbb ügyeket szeretnék megtárgyalni veletek.

Phelan felállt, és a bárszekrényhez sétált.

– És mik lennének ezek az ügyek?

– Mindenekelőtt rosszul ítéltelek meg, és ezért szeretnék bocsánatot kérni. – Miközben Phelan vizet töltött egy pohárba, Katrina közelebb hajolt Morganhez. – Amit tegnap a gyűlésen mondtál, az meggyőzött róla, hogy tévedtem veled kapcsolatban. Tavaly, amikor visszautasítottad a segítségnyújtást, és létrehoztad az Arc-Royal Védelmi Kordont, tettedet dacos ellenszegülésként értelmeztem. Mostanra viszont rájöttem, hogy szó sincs ilyesmiről.

Morgan lassan bólintott.

– Thomas Marik, Sun-Tzu Liao és a bátyád egy olyan konfliktusba bonyolódtak, amely elvonta a figyelmünket a Belső Szférát fenyegető legnagyobb veszedelemről. Ha Ulric Kerenszkij ilkán nem támadja meg a Jádesólymokat, a klánok könnyedén lerohanhatták volna a Lyrán Szövetséget. A nemzeted elpusztult volna, te pedig a klánok jobbágyává válsz. Kérdezd csak meg Phelant – jobbágynak lenni nem tartozik a legkellemesebb dolgok közé.

Phelan a pohár pereme fölött Katrinára nézett.

– Kétlem, hogy tetszene neked, Katrina. Nem rendelkezel harcosi, vagy tudományos képzettséggel, így legfeljebb a kereskedői kasztban kaphatnál helyet.

Katrina a jobb kezén lévő karkötővel játszadozva vállat vont.

– Nem kétlem, hogy szörnyű volna. Morgan, minden jogod megvolt hozzá, hogy elutasítsd a kérésem, és igazad volt abban is, hogy visszairányítottad a figyelmet a klánokra. Tegnapig azonban képtelen voltam ezt megérteni, és ez volt az oka, hogy nem hívtalak meg a konferenciára. Ez egyszer tényleg örülök neki, hogy Victor volt olyan előrelátó, és korrigálta ezt a végzetes hibát.

– Az a lényeg, Katrina, hogy Phelan és én itt vagyunk.

– Igen, Morgan, ez a legfontosabb. – Katrina hátradőlt és úgy helyezkedett, hogy mindkét férfit szemmel tarthassa. – És pont ezért hívtalak ide titeket. Súlyos gondolatok foglalkoztatnak, és szerettem volna kikérni a véleményeteket.

Phelan horkantva felnevetett.

– Azt hittem, Tormano Liao és Nondi Steiner a tanácsadóid.

– Valóban így van, viszont vannak dolgok, melyekre nincs rálátásuk. Tormano még a klánoknál is nagyobb fenyegetésnek tekinti Sun-Tzut, Nondi pedig minden törődése ellenére negatív érzelmekkel viseltetik irántad, Morgan, és semmi kétségem, hogy Phelant és az embereit a klánok csapásmérő erejének tartja, akik bármikor kitörhetnek az Arc-Royalról, hogy elnyeljenek minket. – Katrina óvatosan elmosolyodott. – A tegnapi felszólalásod rádöbbentett, hogy még sok tennivalónk van. Fel kell készítenünk a Lyrán Szövetséget a klánok elleni háborúra, de azt hiszem, Tormano és Nondi ezt nem igazán érti meg.

Morgan előrébb csúszott a széken, karjával a térdére támaszkodott. Mechanikus jobb karjának fekete acélján tompán megcsillant a helyiség egyik ablakán besütő délutáni nap fénye.

– Roppantul érdekelnek a terveid, Katrina.

– Ennek örülök. – Katrina sóhajtva elfészkelődött a kanapén, lábait felhúzta maga mellé a párnákra. – Teljes mértékben egyetértek a csapásmérő erő célkitűzéseivel. Egyetlen klán kijelölése és teljes megsemmisítése a lehető legjobb tervnek tűnik. Támogatom az erőfeszítést, de félek tőle, hogy a kardinális és a bátyám átsiklik néhány igen fontos tényező felett. Kényelmetlen számomra felhozni ezt, hiszen tudom, mennyire szükséges egy egységes front fenntartása, ám a kitűnő offenzív stratégia kidolgozása mellett úgy tűnik, nem fordítottak elegendő figyelmet a hazai frontvonalakra.

– Nem vagyok benne biztos, hogy tudlak követni – vonta fel a szemöldökét Morgan.

– Victor egy olyan hadjáratról beszél, melynek kivitelezése több évig is eltart. Könnyen lehetséges, hogy a klánok – Phelan, te ezt bárki másnál jobban tudod – között törés következik be, és a Keresztesek megújítják erőfeszítéseiket a Belső Szféra meghódítására. Miközben mi megpróbáljuk kiszorítani a Füstjaguárokat a Belső Szférából, a Jádesólymok és a Farkasok előretörhetnek, és feldúlhatják a Lyrán Szövetséget.

– Elképzelhető – bólintott Phelan. – Vlad vezeti a Farkasokat, és ő mindenre képes. Marthe Pryde, a Jádesólymok kánja biztosan nagyon szeretné rátenni a kezét a Terrára. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is az ő jobbágya akarna lenni.

– Jól hiszed. De az embereim sem. – Katrina lenézett a kezeire. – Ezért szeretném, ha továbbra is fenntartanátok az Arc-Royal Védelmi Kordont. Azt szeretném, hogy a Kell Kopók és a Farkasok maradjanak a Lyrán Szövetség területén, amíg a Füstjaguárok elleni háború véget nem ért. Itt akarlak tudni titeket, hogy védelmezzétek a Lyrán Szövetséget.

Morgan egy másodpercre lehunyta a szemét, és lassan megrázta a fejét.

– Azt hiszem, nem értetted meg a tegnapi mondandóm lényegét, és hogy miért utasítottam el a kérésed a múlt évben.

– Nem, én tökéletesen megértelek. Egyetértek veled! – Katrina kihúzta magát ültében. – Te vagy az egyedüli, akiben megbízhatok, ha biztonságban akarom tudni a birodalmam.

– Ó, én viszont nem bízom benned többé, Katrina – közölte elnéző mosollyal Morgan.

– Tessék?

– Jól értetted.

– Miért nem találsz érdemesnek a bizalmadra?

– Elég kevés okom van megbízni a gyilkosokban – morogta halkan Morgan.

Katrina szemében harag és döbbenet villant, szája tátva maradt.

– Gyilkos? Én? Én nem vagyok gyilkos!

– Az ártatlanságod bizonygatása semmit sem jelent számomra, Katrina. – Morgan Kell hirtelen felállt, Katrina pedig ijedten próbált elhúzódni tőle. – Tudom, egyszerűen tudom, hogy nem Victor ölte meg az anyátokat. Nem sokkal a halála előtt Melissa közölte velem, felajánlotta Victornak, hogy lemond a javára, de a bátyád visszautasította. Tehát semmi sem állt Victor útjába, hogy magához ragadja a hatalmat. A te számodra Victor viszont akadályt jelentett. Anyádat tehát el kellett távolítani az útból, majd a halálát rákenni a bátyádra, hogy elfoglalhasd a helyét itt.

Katrina az arca elé kapta a kezét, vállát néma zokogás rázta.

– Hogy mondhatsz ilyent, Morgan? Én szerettem anyámat. Ott voltam, amikor meghalt. Gondoskodtam róla, hogy a leggondosabb kezelésben részesülj a felépülésed alatt. Amíg beteg voltál, minden nap meglátogattalak. Hogyan tudtam volna megtenni, miért tettem volna ezt egyáltalán, ha én voltam a felelős a sebesülésedért?

– Bűntudatból. – Morgan lenézett a nőre. – Mindhárom alkalommal, amikor meglátogattál, kifejezted részvéted feleségem halála és a karom elvesztése miatt, de anyád halálát sosem említetted. Sokkal jobban foglalkoztatott az, hogy nem tudok ott lenni a temetésén, mint az, hogy meghalt.

– Nem! Csak erős próbáltam maradni, és enyhíteni a tragédiád okozta fájdalmat. Ha nem lettél volna olyan súlyosan sérült és kábult, észrevetted volna a szívemet mardosó fájdalmat. Csak mert te nem láttad, az nem jelenti azt, hogy nem is létezett.

– Ó, Katrina, jól játszottad a bánatos lány szerepét – talán túlságosan is jól. Úgy viselkedtél a hatalmas nyomás alatt, akár egy bajnok, és gondoskodtál róla, hogy a média az egész Belső Szférában tudomást szerezzen a bátorságodról. – Morgan ökölbe szorította hús-vér kezét. – Különösen tetszett, ahogy szembeszálltál azokkal, akik a bátyádat gyanúsították, ami természetesen csak még inkább meggyőzte az embereket arról, hogy ha ennyire véded, akkor biztosan neki kellett megölnie Melissát.

Morgan megfogta Katrina állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

– Igen, először még nem jöttem rá mindenre, mert a feleségem, az anyád és a karom elvesztése vakká tett. Ez a vakság azonban csak egy ideig tartott, és mostanra mindent kristálytisztán látok.

Katrina ellökte Morgan kezét, azután felpattant a kanapéról, és hátrált egy lépést.

– Nem merj még egyszer hozzám érni! Soha! Én az arkón vagyok!

– A címet tisztelem, Katrina, de már hosszú ideje olyan ember vagyok, aki hajlamos szembeszállni a birtokosával. A névrokonod tudta ezt. Neked is tudnod kéne. És félhetnél is emiatt.

– Félni? Tőled? – Katrina hátravetett fejjel, teli torokból kacagott. – Ha bármi bizonyítékod lenne arra, amit állítasz, már rég előálltál volna vele. Csakhogy semmid sincs, ezért nem is fenyegethetsz.

Morgan némán nézett rá egy darabig, aztán lassan megcsóválta a fejét.

– Te az ostobák közül is a legrosszabb fajta vagy, Katrina – az a fajta, aki képtelen figyelni. Ha most rögtön felhasználnám a bizonyítékomat az elmozdításodra, azzal csak a Belső Szférát gyengíteném meg. Nem fogom ezt tenni. De miután elbántunk a klánokkal, már semmi sem fog visszatartani tőle.

– Ha túléled a klánok elleni háborút.

A Katrina hangjából áradó jeges düh hallatán Phelan képtelen volt tovább türtőztetni magát. Poharát a távolabbi falhoz vágta, ahol az üveg hangos csörrenéssel robbant apró darabokra, nedves foltot hagyva maga után a fehér tapétán. Katrina utolsó szava után még el sem hagyta a lélegzete a torkát, amikor Phelan egy hosszú lépéssel előtte termett, és jobb kezét az arkón nyakára kulcsolta. Felfeszítette Katrina állát. Csak a nő bugyborékoló hörgése, valamint a falat kaparó ujjai keltette súrlódó zaj hallatszott.

– Megölted anyámat, most pedig az apámat fenyegeted? Van bátorságod megfenyegetni az apámat? – Hüvelykujját feljebb csúsztatta, közvetlenül a nő szájszeglete alá feszítette. Semmi mást nem akart, mint tovább fokozni a szorítást, és kisajtolni belőle az életet, de valahogy ellenszegült a vágynak. – Jól jegyezd meg, amit mondok: ha ő meghal, te is meghalsz. Ha én meghalok, szintén meghalsz.

Phelan jobb vállára egy fémkéz nehezedett.

– Engedd el.

Phelan lerázta magáról apja kezét.

– Figyelj rám, Katrina, mert ezek nem üres fenyegetések. Van egy világom, tele Farkasokkal, akiket senki és semmi nem tud megakadályozni abban, hogy bosszút álljanak rajtam és a családomon. – Figyelte, ahogy az arkón arca egyre lilábbá válik, és a szeme kezd kifordulni. Érezte a pulzusát ujjain és tenyerén. Lelki szemei előtt megjelent anyja képe, és lassan fokozni kezdte a szorítást.

Apja hangja valahogy áthatolt az agyára ereszkedett vörös ködön.

– Phelan, ereszd el!

Phelan szó nélkül visszaejtette Katrinát, de egy mozdulattal sem próbált segíteni neki, amint az hátrahanyatlott a kanapéra.

Katrina a nyakát dörzsölgette, de nem szólt egy szót sem. Haragos pillantást vetett Phelanra, de ő ügyet sem vetett rá, csak mosolyogva nézte a fehér bőrön máris lilulni kezdő horzsolásnyomokat.

– Azt hiszem, a látogatásunk véget ért – bólintott Morgan. – Egyvalamit jegyezz meg, Katrina: amíg a Belső Szférát nálad nagyobb veszély is fenyegeti, addig biztonságban vagy. De ha a klánokkal végeztünk, eljön az igazság pillanata.

Katrina még akkor is a nyakát dörzsölte, amikor az ajtó becsukódott a két Kell mögött. Legszívesebben teli torokból üvöltött volna haragjában, de tudta, hogy a várt megkönnyebbülést az sem hozná meg számára.

Vagy talán a félelem volt az, ami megakadályozta benne.

De végül a düh felülkerekedett a rémületen. Phelan Kell hozzáért, és egy pillanat alatt akár meg is ölhette volna őt. Gondosan kidolgozott tervei is vele együtt haltak volna meg. Ha Morgan nincs itt, nem kétséges, hogy már csak egy holttest feküdne a szobában. És ha Phelan tudott volna a Farkasok Vladjával kötött szövetségről, és a veszélyről, melyet ez a szerződés saját Farkasaira jelent, nem biztos, hogy Morgan képes lett volna leállítani.

Arra is kicsi az esély, hogy Morgan egyáltalán megpróbálta volna.

Saját magára is dühös volt, amiért kételkedett saját megérzésében Morgan Kell-lel kapcsolatban, és a férfi indokaiban az Arc-Royal Védelmi Kordon létrehozását illetően. Morgan megsértette és gúnyolódott vele. Nyíltan fellázadt, és csak azért nem próbálta meg őt letaszítani a trónról, mert a klánokra akarja tartogatni a mecheket és a muníciót. Ő és a fia hosszú távon fenyegetést jelentenek a hatalma és a túlélése szempontjából. Bár nemrég még hasznosnak tartotta, hogy Morgan Kell nem halt meg Melissa Steinerrel együtt, most már azon a véleményen volt, hogy minél előbb megszabadul a Kellektől, annál nagyobb biztonságban tudhatja magát és a birodalmát.

A félelem ismét áthatolt a harag ködén, de ezúttal mintha csak még jobban táplálta volna azt. Katrina jobban ismerte Morgant annál, hogy azt képzelje, a férfi ilyen hangnemben mert volna beszélni vele, ha nincsenek a kezében a bizonyítékok az ő bűnösségéről Melissa meggyilkolásának ügyében, viszont azt is tudta, hogy Morgan nem rendelkezik az ezek begyűjtéséhez szükséges erőforrásokkal. A Kell Kopók közé beépült ügynöke nem tett jelentést róla, hogy a zsoldosok nyomozást indítottak volna a gyilkosság körülményeinek felderítésére, de még pletykák sem jutottak el róla a füléig. Viszont a forrása nem férhetett hozzá a Morgan és Victor közötti bizalmas üzenetekhez.

Amilyen ostoba, Morgan a tudomásomra hozta, hogy egy csapda szájában ülök, és ezzel időt biztosított számomra, hogy kiszabadítsam magam. Ha ő és Victor a klános fenyegetés megszüntetéséig nem csapnak le, marad idő kideríteni, milyen bizonyítékuk van ellenem, hogy szükség esetén megsemmisíthessem. Míg ők távol lesznek, hogy megmentsék a Belső Szférát, és is megmentem magamat.

Miközben Victor beinvitálta Morgan Kellt falambériás irodájába, azon gondolkodott, mikor látta utoljára ennyire elgyötörtnek a zsoldosparancsnokot.

– Tölthetek valamit, Morgan?

– Whiskyt, ha van. Tisztán.

Victor kivett egy palack ír whiskyt mahagóni íróasztala alsó fiókjából, és mellétett két poharat is.

– Duplát? Én is mindig azt iszok, miután a húgommal beszéltem.

Morgan felemelte az egyik ujját.

– Egy ujjnyit – csak az íze miatt, hogy megnyugtassa az idegeimet. Sose azért idd, hogy megoldja a problémáidat, mert nem is fogja megtenni. – Az idősebb férfi elmosolyodott. – Neked meg nem is hiányzik, hiszen úszol az izzadságban a vívóleckétől. Ilyen kiszáradt állapotban egyenesen a fejedbe szállna.

Victor töltött egy ujjnyit Morgannek a borostyánszín folyadékból, azután az asztalon a zsoldos elé tolta a poharat. Saját poharát üresen hagyta.

– Azért ihatsz, ha akarsz, Victor – mosolygott tovább Morgan. – Felnőtt férfi vagy.

– Nem annyira felnőtt, hogy ne fogadjak meg egy jó tanácsot. – Victor figyelte, ahogy Morgan kiüríteti a poharát. – Hogy sikerült a megbeszélés Katherine-nel?

– Jobban és rosszabbul annál, mint ahogy előre megjósoltad. – Morgan visszatette az asztalra a poharat. – Helyre akarta hozni a dolgokat és megkért, hogy a hadművelet kezdetekor tartsam a Lyrán Szövetség területéri a Kopókat és Phelan Farkasait. Visszautasítottam, elmondtam neki, hogy nem bízom benne, és amikor megkérdezte, miért nem, azt válaszoltam, nem ismerek túl sok megbízható gyilkost.

Victornak tátva maradt a szája.

– Ez elég egyenes volt.

– Az. Tudom, arra kértél, hogy csak utaljak rá, miszerint tisztában vagyok vele, hogy ő ölte meg anyádat és a feleségemet, de Katrina a hazugságok olyan áradatát zúdította rám, hogy azt gondoltam, a finom célozgatásokat észre sem fogja venni, vagy úgy kicsavarja őket, hogy a végén még én sem ismerek rájuk. Ha finomabb lettem volna, talán arra a következtetésre jut, hogy én is azt gondolom, te állsz a gyilkosságok mögött – egyszerűen képtelen voltam tovább tűrni, hogy játszadozzon velem. – Morgan vállat vont. – Úgy gondoltam, többre megyek a támadással.

– Hogyan reagált?

– Könnyekkel, majd fenyegetéssel. Lenyűgöző alakítás volt. – Morgan sötét szeme elfelhősödött. – Phelan közel állt hozzá, hogy eltörje a nyakát.

– Micsoda? Milyen közel?

– A Tharkadon ismét divatba fog jönni a magas nyakú viselet.

– Értem – bólintott lassan Victor. – Kösz.

– Valóban érted, Victor? – kérdezte aggodalmas hangon Morgan. – Hajlandó voltam Katrina tudomására hozni, hogy gyanakszunk rá, mert megkértél rá, de biztos vagy benne, hogy valóban ezt akartad?

– Nem hiszem, hogy lett volna más lehetőségem, Morgan. Katherine – sosem fogom a nagyanyám nevén szólítani – nyilvánvalóan saját magával van elfoglalva, nekem pedig az az érdekem, hogy ez még inkább így legyen. Ha a harci kötelék elindul a klánok ellen, és én is vele tartok, az azt jelenti, hogy Yvonne-ra kell hagynom az új-avaloni trónt. Nem szeretném, hogy amíg távol vagyok, Katherinenek eszébe jusson az Egyesült Nemzetközösség újraegyesítése saját uralma alatt.

Victor megrángatta a vívóruhája gallérját rögzítő gombokat.

– Emellett igencsak jó munkát végzett a gyilkosság nyomainak eltüntetésében. Csak ő tudja, milyen hibákat követett el, és hogy milyen szálakat kell még elvarrni. Ha abban a hitben tartjuk, hogy birtokában vagyunk az ellene szóló bizonyítékoknak, rá fog kényszerülni, hogy megpróbálja megsemmisíteni őket.

– És a figyeltetésével talán sikerül ezeket a bizonyítékokat elhalászni az orra elől,

– A legjobb embereim dolgoznak az ügyön.

– Ez veszélyes játék, Victor.

– Ez egyáltalán nem játék.

– De ha az embereid kudarcot vallanak, sosem fogod tudni bebizonyítani, hogy ő ölette meg Melissát.

– Most sem tudom bizonyítani – vonta meg a vállát Victor. – Katherine ambíciói hátráltatják a Belső Szférát a klánok legyőzésében. Bármi, amivel eltérítjük a céljából, később még a hasznunkra válhat. Örülnék neki, ha lenne más út, de sajnos egyet sem látok.

– Átkozott dolog, de én sem. – Morgan ép kezével megveregette Victor vállát: – A Kellektől minden támogatást megkapsz. Ezt tudhatod.

– Ez az egyik fő ok, amiért azt gondolom, lehet reményünk a sikerre. – Victor széles mosollyal nézett Morganre. – Elsőként gondoskodjunk a többség jólétéről, és aztán – de csak aztán – következnek azok, akiknek speciális kezelésre van szükségük.

13

Sigfried Gleccser Rezervátum

Environs, Tharkad City Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 12.

Victor hívogató, ám korántsem vidám mosollyal az arcán üdvözölte Thomas Marikot, a Sigfried Gleccser Rezervátum szélén álló, fényűző üdülőtelep főépületében.

– Örülök, hogy elfogadta a meghívásom, vezénylő tábornok.

Thomas háta mögött összekulcsolt kézzel állt a tölgyfapadlós előtérben, és a fával borított kőépület belsejét vizsgálgatta.

– Igazából nem hagyott választási lehetőséget. Yvonne mindössze a hely rusztikus vonzerejét említette Sherrylnek, amikor felvetette neki, hogy töltse itt a hétvégét, de hogy ezzel engem is idecsalogasson, az gondolom az ön ötlete volt. Jól sejtem?

Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Victor bólintott, és néhány falépcsőn keresztül bevezette Thomast nappaliba. A déli fal teljes egészében, a padlótól a mennyezetig, üvegből készült, tökéletes rálátást biztosítva a gleccserre és a környező hegyek sípályáira. A falakon különféle állatok koponyái lógtak, a meredek esésű tetőt pedig durván faragott faoszlopok rácsozata választotta el a terem alsó részétől. A keleti falnál álló masszív kandallóban tűz lobogott. Az északi lépcsősor az épület másik szárnyába vezető folyosóba torkollott. Victor hellyel kínálta Thomast az egyik párnázott kanapén, azután megállt egy kardfogú hótigris vicsorgó koponyája alatt.

– Tudom, hogy amit önnel és a családjával tettem – bár teljes felelősséget vállalok minden cselekedetemért –, az túlmegy minden határon. Ön, és a legtöbb ember számára talán visszataszító, amit csináltam. Most már én is egyetértek, de szeretném megmagyarázni, miért tettem, amit tettem.

Thomas megállt a kanapé előtt, de nem ült le.

– Alaposan félreismer, ha azt hiszi, bármit is elér vele, ha annak a ragadozónak a képe alatt meghúzódva magyarázkodásba kezd. Ne gondolja, hogy egy ilyen szánalmas színjátékkal eléri, hogy megbízzam önben.

Victor felnézett, elfintorodott, azután gyorsan arrébb lépett.

– Higgye el, szó sincs itt semmiféle színjátékról. Ezt a kis hajlékot Alessandro Steiner építette saját maga számára. Ön még emlékezhet rá, én viszont már nem – meghalt, amikor még csecsemő voltam. Ő volt az az arkón, akit nagyanyám – a valódi Katrina Steiner – leváltott. Katherine nővérem a rendelkezésemre bocsátotta a nyaralót, hogy emlékeztessen rá: akárcsak Alessandrót, engem is egy Katrina Steiner mozdított el.

– Ha tudta, akkor miért fogadta el? – kérdezte gyanakodva Thomas.

– Mert Katherine nem tud róla, hogy nagelringi tanulmányaim idején barátaimmal együtt sűrűn látogattuk a nyaralót, hogy itt tanuljunk és pihenjünk. Kellemes emlékek fűznek hozzá. Már amikor első ízben itt jártam, elhatároztam, hogy birtokba veszem a helyet, és megtisztítom Alessandro árulásától. Azzal, hogy most átadta használatra, csak visszajuttatott valamint nekem, amit már rég a sajátomnak tekintettem.

– Biztosan arra számít, hogy egy nap visszaadja önnek a Lyrán Szövetséget is – bólintott a vezénylő tábornok. – Ön vagy nagyon elbizakodott, vagy nagyon ostoba.

– Talán mindkettő – vont vállat Victor. – Vagy talán csak azt szeretném, hogy mások erre a következtetésre jussanak. Kérem, üljön le. Nem számítok arra, hogy a mondandómmal felmentem magam az ön szemében, de utána talán könnyebben megérti, ki és mi vagyok én valójában.

– És miért lenne ez jó nekem?

– Segíthet önnek eldöntetni, meddig bízhat, és akar bízni bennem.

Thomas bólintott és leült.

Victor maga köré fonta karjait. Vastag, csavart mintás pulóvere ellenére kirázta a hideg.

– Annak terve, hogy létrehozzuk az ön fiának hasonmását, két okból merült fel apám fejében. Az első okot valószínűleg ön is ismeri, de az is lehet, hogy nem: több mint harminc évvel ezelőtt Maximilian Liaónak kis híján sikerült megszerezni az Egyesült Világok trónját azáltal, hogy egy hasonmást ültetett apám helyére. Apámat közben elrabolták – az egész történetet mintha Dumas Vasálarcosának oldalai közül tépték volna ki. A helyzet iróniája, hogy apámat pont egy „vasálarc” mentette meg, mivel csak ő tudta beindítani Hadvezére hajtóművét egy olyan titkos kóddal, melyet semmiféle csaló nem ismerhetett.

– Tehát ez inspirálta az apját arra, hogy a fiam helyett olyasvalakit találjon, akit az irányítása alatt tarthat.

– Nem, nem csak ez – rázta meg a fejét Victor. – Liao trükkje világossá tette apám számára, mi mindenre lehet használni egy hasonmást. Gyakorlatilag az életemet köszönhetem neki, mert annak idején anyám hasonmása a Lyrán Nemzetközösségben mutogatta magát a nyilvánosság előtt, míg a valódi Melissa apám mellett tartózkodott az Egyesült Világokban. Anyám hasonmása még az első Katrina Steiner életét is megmentette, amikor meghiúsított egy gyilkossági kísérletet. Ha ő nincs, sosem születek meg, és a Belső Szféra térképe talán teljesen másként festene.

– És ezzel elérkeztem a fiát helyettesítő hasonmás használatának fontosságához. Ön pusztán a gonoszságot látja abban, amit tettem, de az én célom pusztán az volt, hogy időt nyerjek – egy évet, talán kettőt. Időre volt szükségem a Skye Szigetén kezdődő lázadás lecsitításához. A fia természetes halállal halt meg. Ha a halálát el is titkoltam ön elől, ez semmit nem változtat a tényen, hogy az életét nem lehetett volna megmenteni.

Thomas bólintott.

– Tehát azt próbálja nekem megmagyarázni, hogy semmi rossz sincs abban, amit tett?

– Nem, tábornok, viszont nem is állt szándékomban ártani vele. Elküldtük önnek a fia összes kezelési feljegyzését. A specialistái bizonyára megerősítették, hogy mi mindent megtettünk érte.

– Nem gondolom, hogy megölte a fiamat, herceg.

– Jó. – Victor egy másodpercnyi töprengés után felsóhajtott. De ez még nem jelent semmit. – Tudom, ostobaság volna elhinni azt, hogy egy kórházi tartózkodás során végrehajtott személycsere – amíg a célszemély a lábadozás ideje alatt nincs szem előtt – után a hasonmás átveheti a valódi személy helyét, és hatalomra is kerülhet helyette. De nem is ez volt a célom. Ez sosem történhetett volna meg – egyszerűen nem működött volna –, és remélem elhiszi: vagyok olyan okos, hogy magam is jól tudjam ezt.

A vezénylő tábornok szinte tökéletesen leplezte reakcióját.

– Sosem hinném önt ilyen ostobának, Victor herceg. – Hangjának pillanatnyi megrezdülése, és a gyakoribb pislogás voltak az egyedüli jelek, melyek elárulták Victornak, hogy próbálkozása kifizetődőnek bizonyult.

– Méltányolom a kedvességét, tábornok. – Victor megpróbált semleges hangon beszélni, de legszívesebben az ég felé kiáltotta volna örömét. Az egyedüli hasznos következménye a Thomas fiával, Joshuával eljátszott trükk lelepleződésének néhány genetikai teszt volt, melyek egyértelműen bizonyították, hogy Thomas ugyan Joshua apja, viszont semmiféle rokoni kapcsolatban nem áll Isis Marikkal. Isis Marikot házasságon kívül szülte Thomas egyik ágyasa az idő alatt, amíg mindenki azt hitte, hogy a vezénylő tábornok meghalt az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet során. Marik mindenkit megdöbbentett, amikor eltűnése után tizennyolc hónappal ismét megjelent a színen. Bár szörnyűséges sebhelyek borították testét, teljes mértékben készen állt rá, hogy elfoglalja a Szabad Világok Ligájának trónját.

Victor legjobb tudomása szerint mindössze ő, maroknyi tanácsadója, a hasonmás, és a Komsztár néhány embere tudta az igazságot a jelenlegi Thomas Marikról. Victor gyanította, hogy a férfit a Komsztár előző prímása, Myndo Waterly állította Thomas Marik helyére abban a reményben, hogy előkészítsen egy lázadást, és az irányítása alá vonja az egész Belső Szférát. A terv vele együtt halt meg, ám mivel Thomas Marik még mindig a Szabad Világok Ligáját kormányozta, újjáélesztése nagyon is reális fenyegetésnek tűnt. Az a tény, hogy a Blake Szava – a Komsztár egyik leszakadt reakciós csoportja, amely még mindig a szervezet gerincét jelentő titokzatosság híve volt – elfoglalta a Terrát, előre jelezte, hogy Thomas jelenlegi passzív hozzáállása nem mindig fog így maradni.

Victorban az is felmerült, hogy a Thomasszal kapcsolatos feltételezéseinek egy része talán hibás. Mi van akkor, ha nem is tud róla, hogy nem ő a valódi Thomas Marik? Valójában ez nem sokat változtatott a tényeken – ez esetben Victor esetleges célozgatásai teljességgel hiábavalóak lennének, ám ha Thomasnak ilyen emlékeztetőre volna szüksége ahhoz, hogy ne feledje el, milyen kellemetlen ellenfél tud lenni Victor, akkor a helyzet sokkal rosszabb, mint a herceg gondolta volna. Szólnom kell Jerry Cranstonnak, hogy dolgozza ki a következtetéseket arra az esetre, ha Thomas valóban egy alvó ügynök. Ha a Blake Szava csak arra vár, hogy aktiválhassa, radikális változás várható a politikában, ezért fel kell készülnünk erre az eshetőségre is.

Victor újra vendége felé irányította gondolatait, és széttárta karját.

– Remélem, most már valamivel jobban megérti, miért voltam kénytelen ezt tenni. Engem harcosnak neveltek, és rá lettem kényszerítve, hogy sokkal többet tanuljak meg a politikáról, mint valaha is szerettem volna, de rájöttem, hogy erre is szükség van, ha jól akarom szolgálni a népemet. Azonban én még így is harcos vagyok. Szeretném, ha tudná, hogy nem mindig zárkózom el a háború elől. Ám szívesebben győzök együttműködéssel, mint harc által.

– Ez igen felvilágosult gondolat öntől.

– Ezenkívül arról is szeretek meggyőződni, hogy mindannyian ugyanazt az adatfájlt olvassuk egy adott szituációról. – Victor felnézett, és nyíltan tanulmányozni kezdte Thomas arcát. – Tudom, hogy nemrégiben találkozott a húgommal.

– Katrinára gondol?

– Igen.

– Ó, igen, valóban találkoztunk. – Thomas arcán futó mosoly tűnt fel. – Yvonne-nal is volt egy megbeszélésem a Csillagliga újraegyesítésével felmerülő egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban. Jó döntés volt, hogy ő képviselheti magát ezeken a tanácskozásokon. Nagyon intelligens hölgy, és elszánt makacssággal küzd, hogy ne térjünk el a témától.

– Igen, a húgom valóban figyelemreméltó jelenség. – Victor sokkal szélesebben mosolygott, mint szeretett volna, de aztán úgy döntött, nincs abban semmi rossz, ha kimutatja Thomasnak, mennyire büszke a húgára. Ha Thomas tiszteli őt, legalább kisebb lesz rá az esély, hogy valami bajt csináljon, amíg a harci kötelék odakint harcol a klánokkal. – Azonban én most Katherineről szeretnék beszélni önnel. Tudom jól, hogy önök barátok.

– Ez egy nem hivatalos kényelmi szövetség közöttünk, Victor herceg. Ő sem kíván jobban háborúzni velem, mint én vele.

– Értem. – Victor megfordult, és kinézett a gleccserre. – Azonban van néhány dolog, amit tudnia kell vele kapcsolatban. Az első, hogy bármikor képes gyilkosságot elkövetni.

– Gondolom, nem az édesanyjuk meggyilkolására gondol. Nekem az volt a benyomásom, hogy a néhai Ryan Steiner keze volt a dologban.

– A SAFE forrásai mostanában egyre megbízhatóbbak.

– A legtöbb információt a Solarisról kaptam, Ryan meggyilkolása után. Ha a hírszerzői stábom annyira jó lenne, valószínűleg a fiamról is előbb tudtam volna.

– Igaza van. Ami pedig a húgomat illeti, nem anyám halálára céloztam, bár ebben az ügyben sem tisztázódott még teljes mértékben a szerepe.

– Valóban?

– Valóban. – Victor szembefordult Thomasszal. – Most a csapdáról beszélek, amit a Coventryn állított számomra. Olyan információkat szivárogtatott ki, melyekben a Coventryn állomásozó klános erőket a felére becsülte. Ha csak a parancsnokságom alatt álló csapatokkal, az ön Lovagjaival, a Harloc-i Vadászokkal, valamint a Katherine-től kapott egységekkel érkezem oda, súlyos túlerővel találtam volna szemben magam. Elég jó esélyeim lettek volna rá, hogy a harcok során elhalálozzak.

Thomas csendben emésztette Victor szavait.

– Ön azonban keresztbe húzta a számításait azzal, hogy egy kis kitérővel felvett még kétezrednyi Kell Kopót is.

– Igen, de ezt pusztán a szerencsének köszönhetem. Ha nem kapunk segítséget Ragnartól, és nem használjuk fel a klánokkal kapcsolatos ismereteit, az összes Coventryre küldött egység megtizedelődött volna. Csak hogy engem elkapjon, ezrek életét lett volna hajlandó feláldozni.

– Annak ellenére, hogy ezt gondolja, mégis hagyja, hogy ő uralkodjon a Lyrán Szövetségen?

– Van más választásom? – Victor lehalkította a hangját. – Ön és Sun-Tzu azonnal megtámadnának, ha lépéseket tennék birodalmam újraegyesítése érdekében. De jelen pillanatban e nélkül sem tehetném, mivel a klánokra kell összpontosítanunk minden figyelmünket. Amíg Katherine el tud látni csapatokkal és utánpótlással, addig meg sem próbálom elmozdítani a helyéről.

– De lehet, hogy ő még a klánoknál is nagyobb veszedelmet jelent a Belső Szférára.

Victor Thomasra szegezte az ujját.

– Egyvalamit jegyezzen meg: lehet, hogy a Belső Szféra biztonságát fenyegeti, de mégiscsak az én vérem. Az ő népe az én népem. Bármilyen külső próbálkozás az elmozdítására azonnali és szörnyűséges megtorlást vonna maga után.

Thomas összevonta a szemöldökét.

– Nem katonai hódítást javasoltam, Victor, bár értem, miért így értelmezte a megjegyzésem. De kissé össze vagyok zavarodva: ha nem egy közös műveletet tervez ellene, miért mondta mindezt el nekem?

Victor mély lélegzetet vett, azután lassan kifújta tüdejéből a levegőt.

– Thomas, ön mindenki másnál jobban megérti, hogy jelenleg a stabilitás létfontosságú számunkra. Ön a józanság megtestesítője a Csillagliga újjáalapításának és a klánok elleni támadásnak a viharában. Tiszteletreméltó férfi, aki egészen addig a legjobbakat hiszi másokról, amíg valaki rá nem mutat megítélése helytelenségére. Szükségem van magára, hogy a befolyásával továbbra is stabilizáló tényező maradjon, ugyanakkor nem szeretném, ha Katherine áldozatává válna. Olyan üzletet köt vele, amilyent csak akar, de azt szeretném, ha figyelne rá, mert a külső alatt egy olyan nő rejtőzik, aki gyilkolni is képes azért, hogy megkapja, amit akar.

– Értem – bólintott Thomas. – Mindezt egy olyan ember mondja, aki eltitkolta előlem a fiam halálát. Egy olyan ember, aki egy hasonmást ültetett a fiú helyére, aki valószínűleg meggyilkoltatta saját anyját, és minden bizonnyal Ryan Steinert is.

– Nem tagadom Thomas, hogy voltak hibás és helytelen lépéseim, és azt sem, hogy vér tapad a kezemhez. Nem vagyok mindenre büszke, amit tettem, de az összes cselekedetemért vállalom a felelősséget. – Victor összefonta mellén a karját. – Az igazán trükkös dolog azonban azt elkerülni, hogy az én vérem valaki másnak a kezéhez tapadjon. Ezt a trükköt magának is tanácsos lenne eltanulnia.

– Miért ad nekem tanácsokat, Victor?

– Mert azt hiszem, maga olyan ember, akiben megbízhatok. Ezt Sun-Tzuról már nem mondhatnám el – mosolyodott el Victor zordan. – Arra számítok, hogy a harci kötelékkel tartok, és elvisszük a klánokhoz a háborút. Amikor visszatérek, szeretnék még ráismerni a Belső Szférára. Az ön életben maradásával azt hiszem, sokkal nagyobb esélyem van erre. Viszont ha elbukik… Nos, azt hiszem, akkor már csak az lesz a kérdés, vajon lesz-e egyáltalán okom arra, hogy visszajöjjek.

14

Sigfried Gleccser Rezervátum

Environs, Tharkad City Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 13.

Az ágyékára terített vastag frottírtörölközőtől eltekintve Victor meztelenül feküdt a szauna egyik felső padján. Párnaként egy másik, összehajtogatott törülközőt tett a feje alá. Behunyt szemmel hagyta, hogy a forróság behatoljon a bőre alá, miközben lajstromba vette a testén érzékelt összes fájdalmas pontot. Még csak huszonnyolc éves vagyok, de le merném fogadni, hogy öregebbnek érzem magam, mint Alessandro a halála előtt.

A fájdalomnak két fajtája volt. Az éles, szúró fájdalmak a testét borító horzsolásoktól és két, különösen feszes térdíntól származtak. Az hitte, eleget nyújtott Tancred Sandoval szokásos reggeli vívóklinikája előtt, de az izmai egészen másként gondolták. A véraláfutások ott képződtek, ahol a vívótőr gyakorlóhegye utat talált a védelmén keresztül. Elburjánzásuk más körülmények között talán zavarta volna Victort, de vigasztalta a tudat, hogy a találatok többségét Tancred érte el rajta. Kai és Hohiro jóval kevesebbszer szúrta meg, mint Victor őket. Végre egy sport, ahol nyerésre állok.

Az általános fájdalom a délutáni síelés következménye volt. Térde, combja, csípője, válla és háta egyaránt sajgott, méghozzá sokkal jobban, mint a nagelringi kadét korában tett sítúrák után. Kétségtelenül fiatalabb voltam akkoriban, de nem olyan sokkal. Ugyanazzal a fiatalos zabolátlansággal rohamozta meg a lejtőket, de megtanulta elfogadni, hogy a nap győztesei mindenképpen a dombok lesznek.

A síelést kellemes időtöltésnek tartotta, de a média előli vesszőfutást már kevésbé. Victor nem egyezett bele, hogy a biztonságiak megtisztítsák az utat előtte a felvonón, ezért a többi emberrel együtt várakozott a sorban. Így viszont lehetőséget adott a riportereknek, hogy minden oldalról kérdésekkel bombázzák. Amikor nem válaszolt, a holoújságírók egyre idegesítőbb kérdéseket tettek fel abban a reményben, hátha sikerül valamilyen választ kiprovokálniuk.

Fiatalabb koromban még válaszoltam volna nekik. Minden higgadtságát össze kellett kapargatnia, hogy figyelmen kívül tudja hagyni a kérdéseket, és nyugodtan cseverésszen a többi síelővel. Rájött, hogy az egyedüllét itt nem megoldható, viszont nem is csak a látványkeltés volt az egyedüli alternatíva. Uralkodott indulatain, nem engedte le a pajzsait, és inkább a lejtőkön töltötte ki dühét.

És most, amikor pihenek, még most is fent vannak a pajzsok. Nem szívesen vitte be a törülközőt a szaunába, de tudta, hogy óvatosnak kell lennie, hátha valamelyik dörzsölt firkász belopakodik utána, és lefotózza a meztelenül heverésző herceget. Nem is merek belegondolni, milyen szalagcímmel hoznák le a fotómat.

Victor mély lélegzetet vett, és tüdejében tartotta a forró levegőt. A helyiségben olyan meleg volt, hogy izzadni kezdett. Érezte az ajkain kicsapódó só ízét, saját verejtékét, mely enyhén csípte a szemét. Megigazgatta a törülközőt, hogy az egyik vége a térdei közé lógjon, a másikkal pedig kitörölte a nedvességet a szeméből. Azután végighúzta a mellkasán, onnan is felitatva a verejtéket, majd elengedte a törülközőt, ami most úgy takarta testét, mint egy ágyékkötő elülső fele.

Azért történtek pozitív események is napközben. Ő és Omi együtt siklottak le a hegyről az egyik könnyebb lejtőn. Bár a lány és a családja az üdülő egyik vendégházában lettek elszállásolva, Victor csak nagyon ritkán látta Omit, ezért a közös lesiklás kitűnő időtöltésnek ígérkezett. A síelésben kezdőnek számító Omi lelkesen és vidáman fogadta az ötletet. Victornak eszébe jutott, ahogy felbukott a vastag porhóban, és amikor felemelte a fejét, az arca nem is látszott a fehér hómaszk alatt. Nevetve söpörte le magáról a havat, Victornak pedig az jutott eszébe, hogy talán még sosem látta ilyen gyönyörűnek.

Egy másik kellemes élmény volt, mikor a sorban várakozott a sífelvonóra, és az egyik riporter igen udvariatlanul rákérdezett a közte és Omi közötti viszonyra. Mielőtt Victor kiötölhetett volna valami megfelelő választ, az egyik idegen férfi botjait a lécekkel együtt a hóba szúrta, és elindult a riporter felé.

– Nem szégyelli magát? – förmedt rá dühösen. – Nincs magában semmi tisztesség? Ez a férfi dolgozik a legkeményebben az egész Belső Szférában, magának meg van képe a szerelmi életéről kérdezősködni? Nem jutott még eszébe, hogy bármit csináljon is a szabadidejében, ahhoz senkinek semmi köze? Egy férfi értéke nem azon dől el, hogy mit mond, vagy kivel találkozik, hanem hogy mit tesz. A herceg kiebrudalta a Sólymokat a Coventryről, a Tenientén pedig kimenekítette Omi úrnő bátyját a klánosok markából. Már ez utóbbi is elegendő ahhoz, hogy barátokká váljanak, az előző pedig ahhoz, hogy valamivel több tiszteletet mutasson iránta.

A férfi tüzes kirohanására a sorban állók tapssal és fütyüléssel nyilvánították ki egyetértésüket, és ez mosolyt csalt Victor arcára is. Megpróbálta megköszönni – felajánlotta védőjének, hogy vendégül látja a síelésre vagy egy vacsorára, de az visszautasította.

– Nézze, Felség, ha nincs ön, az apja és az édesanyja, mostanra már mindannyian klánosok lennénk. Méltányolom a vacsorameghívását, de az a helyzet, hogy ön már mindent megtett azért, hogy egyáltalán szabadon vacsorázhassak. Az, hogy most a védelmére keltem, a legkevesebb volt, amit tehettem önért.

A férfi mondatai reményt öntöttek Victorba, mert megerősítették mindazt, amit mélyen legbelül mindig is remélt. Hogy a Lyrán Szövetségben sok támogatója van, akikre a jövőben majd nyugodtan számíthat. Lehet, hogy Katherine itt a média kedvence, de az emberek nem hisznek el mindent, amit a holovid közvetít nekik. És ez jó.

Victor hallotta, hogy nyílik a szauna ajtaja, és érezte a kiszökő forró levegő keltette léghuzatot. Az ajtó gyorsan be is csukódott, de a kinti hideg áthatolt a bőrét borító fényes verejtékrétegen.

– Kicsit feljebb tekerhetné a hőfokot, nagyon lehűlt itt a levegő.

– Sumimasen, Victor-sama. Nem szeretném, hogy megfázzon.

A női hang hallatán Victor a bal oldalára gördült, miközben jobb kezével a helyén tartotta a törülközőt.

– Omi! Hát te…?

A lány helyet foglalt az alsó padon, Victorral szemben. Haját feltűzte, testét hónaljtól combközépig fehér törülköző fedte. Óvatosan és kimérten, mégis kecsesen mozgott. Szinte úgy tűnt, egy pillanatra megfeledkezik a herceg jelenlétéről, mintha saját magánszentélyében volna.

Felemelte a kezét, hogy karcsú ujjaival meglazítsa a törülközőt a helyén tartó csomót. Victor mintha lassított felvételen látta volna, ahogy a törölköző lesiklik róla, tekintetével csak úgy itta a felbukkanó hajlatokat és árnyakat, ahogy a textildarab lassan a padra hullott. Omi a csípőjénél magasan felvágott fürdőruhát viselt, melyet néhány centiméterrel a kulcscsontja alatt vörös pánt rögzített a mellénél. A vékony anyag második bőrként tapadt a testére, és jól láthatóan megfeszült lapos hasán, amint hátradőlt a padon.

Victor tátott szájjal bámulta a lányt. Mindig is gyönyörűnek tartotta, érzékinek és vonzónak, de eddigi együttléteik mindig hivatalosak és távolságtartóak voltak. A sípályán töltött délután ugyan eléggé alkalomszerű volt, ám ott csuklyás kabátot, sapkát, kesztyűt és steppelt síoverallt viselt. Sem az az öltözéke, sem az eddig látott többi ruha nem sugárzott ilyen nyers, elemi szexualitást. Hosszú lába, mellének lágy íve, tökéletes arca, és a bőrén kiütköző első, aranyban játszó verejtékcseppek… Victor érezte, ahogy növekszik benne a vágy a lány iránt.

Felült, és eligazgatta magán a törülközőt.

– Omi, mit keresel te itt?

– Élvezem a szaunát. – Ő is párnává gyűrte törülközőjét. – Azt ajánlották, síelés után próbáljam ki – Kym Hasek-Davion hercegnő mondta, azt hiszem. Mivel a mi épületünkben lévőt apám, bátyám és a katonai tanácsadóik használják, idejöttem a főépületbe. Ha azt akarod, hogy elmenjek…

– Nem, dehogy – emelte fel a kezét Victor. – Nem, csak arról van szó, hogy… nos, szóval… arra gondolok, hogy az apád…

– Apám tudja, hogy veled találkozom. Van némi megbeszélnivalónk.

Victor gyanakodva nézett rá.

– Apád tudja, hogy itt vagy velem… így?

– Apám nagyon elfoglalt. A lényegtelen részletek azok lényegtelen részletek. – Omi kinyitotta a szemét, ránézett. – Kérlek, Victor, nyugodj meg.

– Nem könnyíted meg a helyzetem, Omi. – Victor bal kezével végigsimított mellkasán, jobbra futó sávokba rendezve szökés szőrzetét. – Én, eh, sosem láttalak még ilyen…

– Én sem téged, csak álmomban. – Omi elvörösödött. – Bocsáss meg, Victor, amiért csak magammal törődöm, és nem veszem figyelembe a te érzéseidet. Önző vagyok.

– Dehogy, Omi. Nem tettél semmi rosszat.

– De igen. Azt hiszem. – Behunyta a szemét, karjait összekulcsolta a feje alatt. – Azóta, hogy az Arc-Royalon együtt voltunk, rengeteget utaztam, mert apám segédjeként betöltött pozícióm ezt megkövetelte. Ott voltam a Solarison, hogy végignézzem, amint Kai megvédi a címét. Beutaztam az egész Szövetséget, jártam a Northwinden és más világokon. Mindig és mindenhol figyeltem az embereket, hogy hogyan viszonyulnak a közöttünk lévő érzelmekhez. A szokások mindenhol különböznek, akárcsak a szeretet kimutatásának módja, ám nem számít hová mentem, a minket elválasztó szakadékot az emberek mindenhol tragikusnak tartják.

A helyiségben uralkodó hőség ellenére Victor hátán végigfutott a hideg. Amit most ők ketten tettek – a közös szaunázás –, a Belső Szféra legtöbb világán érdektelen, esetleg megmosolyogtató lett volna. Voltak ugyan olyan fundamentalista szekták, akik az örök kárhozatot látnák benne, de a legtöbb ember egy ilyen találkozásra ügyet sem vetne. Csak az a bökkenő, hogy a legtöbb ember nem a koordinátor lánya, illetve az Egyesült Nemzetközösség nagyhercege.

Omi folytatta.

– Mióta legutóbb elváltunk, folyton csak az járt az eszemben, amikor megcsókoltál, és hogy mit éreztem akkor legbelül. Emlékszem, ahogy táncoltunk – még mindig érzem a kezed a hátamon. Emlékszem, ahogy a testem a tiédhez feszült, érzem a lélegzeted a nyakamon, és előttem van, ahogy belélegeztem az illatodat. Akkor nem akartam elválni tőled, legszívesebben veled maradtam volna örökre, és azóta is úgy érzem, képes lennék a lelkem egy darabját feláldozni néhány veled töltött másodpercért.

Omi lágy hangjának szomorkás tónusa hallatán Victor legszívesebben felpattant volna, hogy odamenjen a lányhoz. Oda akart ülni mellé, és csókjaival beborítani az ajkát. Meg is tette volna, de tudta, hogy képtelen lenne ennyivel beérni. Szenvedélyesen akarta őt, de ha enged a vágyainak, azzal végérvényesen megváltoztatja a Theodore Kuritához, Hohiróhoz, és Omihoz fűződő viszonyát. Romba dönt néhány barátságot, és talán még az új Csillagliga alapjait is darabokra zúzza.

– Kérlek Omi… könyörgöm, hagyd abba. – Victor ökölbe szorította a kezét, és baljával teljes erejéből a padra sújtott. A fájdalom felcikázott a karján, és kissé kitisztította gondolatait. – Hidd el, hogy engem is hasonló gondolatok foglalkoztattak, ugyanezek az álmaim voltak. Újraéltem minden együtt töltött percet, és számtalan fantáziaképet szőttem belőlük. Érted akarok nyúlni, meg akarlak érinteni, érezni akarom, ahogy itt vagy mellettem, de mégsem tehetem. Nem itt és nem most.

– Tudom.

– Akkor miért jöttél ide?

A kék szempár felnyílt, megvillant.

– Új emlékképekért az új álmokhoz.

Victor nevetve dőlt a fülke falának.

– Még egy ok, amiért szeretlek, Omi Kurita. Némelyik ember még álmodni sem nagyon mer, neked pedig van merszed megtervezni az álmaidat.

– Megtervezni a mi álmainkat, Victor. Ha csak rólam lenne szó, nem lennék ilyen merész.

– Domo arigato, Omi-sama. Az adósod vagyok. Ismét. – Victor szélesen elmosolyodott. – Azon töprengek, hogy ha apád tudja, hogy találkozunk, mit gondol, milyen célból akarunk beszélni egymással.

Omi arcáról egy szempillantás alatt eltűnt a derűs kifejezés.

– Talán értesültél róla, hogy néhány hónappal ezelőtt merényletet kíséreltek meg apám ellen.

– A forrásaim jelezték, hogy Subhash Indrahar eltűnt a színről, de az apád elleni gyilkossági kísérletről még pletykák sem jutottak el hozzánk.

Omi egy másodpercig csendben maradt.

– Subhash Indrahar az életét áldozta, hogy megmentse apámat.

Victor nyugtalanul mocorogni kezdett.

– Indrahar elkötelezettsége a családod iránt közismert volt. Az önfeláldozása nem lep meg, de az EgyNem szempontjából nem is olyan nagy tragédia. Tudjuk, hogy a Szövetségben vannak reakciós elemek, akik szemben állnak az apád által kezdeményezett változásokkal, és Indraharnak ismernie kellett a kilétüket. Ők az egyedüliek, akiknek lett volna okuk megölni az apádat, és ráadásul nem kevés hatalmat összpontosítanak a kezükben. Ha erről az oldaláról nézed, pofonegyszerű az egész.

– Legfeljebb egy tehetséges matematikus tarthatná ilyen egyszerűnek. – Omi felült, keresztbe tette bokáit. – Apám szinte biztos benne, hogy amikor nyilvánosságra kerül a konferencia döntése, szárnyra kapnak a pletykák. Szerinte a Szövetség felvonulási területként való felhasználását úgy fogják értelmezni, mint a te kísérletedet arra, hogy biztos legyél benne, egy esetleges klános megtorlás a húgod birodalma helyett a Szövetség felé fog irányulni.

– Szokatlan elképzelés – sóhajtott Victor. – Az itteni média azt fogja sugalmazni, hogy magára hagyom a Lyrán Szövetséget, és megfosztom a csapataitól. Az Egyesült Nemzetközösség médiája szintén. Ostorozni fognak azért is, mert a mi csapataink bevetésével fogom visszafoglalni a klánoktól a Szövetség világait, és esetleg arra próbálnak majd rávenni, hogy az Egyesült Nemzetközösség nevében szálljam meg a bolygókat. Azt hiszem, apád díjazná az ötletet.

– Megbízik benned, Victor. Elhiszi, hogy betartod a szavad.

– Remélem, soha nem fogja azt kérni tőlem, hogy többé ne találkozzam veled.

– Nem hiszem, hogy ez probléma lesz – mosolyodott el Omi. – Apám számos tervet kigondolt már a Szövetség reakciós elemeinek elhallgattatására, de mindegyikben szükség lesz a közreműködésedre.

– A részletek?

– Megosztom veled őket, de nem itt. – Nyújtózkodott egyet, mire Victornak azonnal a torkába ugrott a szíve. – Talán egy vacsora közben alkalmasabb lenne tolmácsolnom a terveit.

– A gondolataimban olvasol. – Victor az ajtó felé bólintott. – Ha lezuhanyoztál, bármelyik vendégszobában átöltözhetsz. Így nekem is marad elég időm, hogy felkészüljek a vacsorára – egy vacsorára, melyről azután temérdek álmot tudunk szőni.

15

Harcos Negyed

Strana Mechty

Kerenszkij Csillaghalmaz, Klánterület

3058. október 27.

Vladimír Ward a Farkas klánból gyengének és kimerültnek érezte magát, akár egy kölyökkutya, de valahogy félig ülő helyzetbe tornázta magát, és begyömöszölt egy párnát a tarkója és az ágy fejlapja közé. Megrántotta a takarót, miáltal jobb lába fedetlenül maradt, és felitatta vele az arcán és mellkasán lecsorgó verejtékpatakokat. Kezét ezután a mellére ejtette, és behunyta a szemét. Érezte, ahogy a szex álmosító utóhatása az álom felé ragadja őt, de úgy döntött, nem hagyja magát.

Kielégült és elfáradt teste hagyta, hogy gondolatai szabadon bolyongjanak, és azon vette észre magát, hogy olyan dolgokon gondolkodik, melyek azelőtt sosem foglalkoztatták. Mivel a klánok harcosi kasztjain belül mesterséges tenyésztéssel oldották meg a szaporodást, a közösülés és az utódnemzés között semmiféle kapcsolat nem létezett. A testi élvezet egyfajta ajándék volt, melyet a barátok osztottak meg egymással, egy ünnepélyes alkalom megpecsételése, vagy esetleg valamiféle párbaj, melyben senki sem veszíthetett. Tudta, hogy az alsóbb kasztok tagjai közötti szexuális kapcsolat számtalan egyéb jelentőséggel és árnyalattal is bír, de ennek sosem tulajdonított túl nagy jelentőséget, és nem is igazán figyelt rá. Úgy élt, ahogy egy harcosnak élnie kell, és csak ez számított.

A bajtársakkal való közösülés egy dolog volt, melynek a szerelem nem képezte részét. Az olyasvalami volt, amit az alsóbb osztályok birtokoltak – valamint a Belső Szféra félrevezetett polgárai –, és Vlad tudta, hogy a kifejezés a kapcsolatok széles skáláját foglalja magába. A harcosok azonban a barátságot és bajtársiasságot értékelték, mert a szerelemmel együtt járó nyilvánvaló kizárólagosság csak féltékenységet és rivalizálást szült volna. Mindkét érzelem romboló hatású a katonai rendre és fegyelemre, márpedig az uralkodó kaszt harcosai különösen tisztelték ezeket az erényeket.

Vlad visszaemlékezett arra az időre, amikor az egyik tesköztársa – egy fiatal nő, akit csecsemőkora óta ismert – bevallotta neki, hogy beleszeretett valakibe. Az élmény félelmetesen megrázó volt számára, és zavarát még tovább fokozta, hogy szerelmének tárgya egy jobbágy, Phelan Kell volt. Ranna azért fordult Vladhoz, hogy útmutatást kérjen, és a megnyugtatás utáni vágya végül oda vezetett, hogy az ágyban kötöttek ki.

Akkor még nem volt képes megérteni, mi jár a lány fejében, vagy hogy miért kezdte el kerülni őt. Azt hitte, megcsalta Phelant velem. Vlad erre még azelőtt rájött, hogy találkozott volna azzal a nővel, akibe – legalábbis azt hitte – beleszeretett, de mostanáig, amíg le nem feküdt valaki mással, nem értette meg teljes egészében, mit érezhetett Ranna. Mentális rendellenességként fogta fel a dolgot és száműzte a gondolatai közül, most viszont már tudta, hogy ennél jóval többről van szó.

Katrina Steinerben megtalálta azt a nőt, aki lekötötte a gondolatait. Nem pusztán fizikai vonzalom és vágy volt ez, bár ezt a részét sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Amikor beszélt vele, amikor együtt voltak, a lelkek olyan egyesülését érezte, melyet addig csak más harcosokkal volt képes átélni. Tudta, hogy meg kellett volna vetnie a nőt, mert a szó semmilyen értelmében nem számított harcosnak, ám belső ereje ugyanolyan fényesen izzott, akár az övé. Úgy érezte, mintha önmagának egy részére talált volna rá, melyről eddig nem is tudta, hogy hiányzik.

A gyomrát összeszorító rémület meglepetésként érte. Az árulás fájdalma az elárult személy elvesztésének félelme. Meg tudta magyarázni, darabjaira szedni, elemezni az érzelmet, de a hatalmát csökkentenie még így sem sikerült. Félt tőle, hogy bármikor elveszítheti Katrinát egy olyan incidensben, amelyet a klánok között említésre sem méltattak volna. Mégis árulásnak tekintené, mivel én félek tőle, hogy elárulom őt. Érdekes.

Vlad a fürdőszoba ajtajára pillantott. A zuhanyból alázúduló víz hangja hirtelen elhallgatott, azután a zuhanyzófülke kinyíló tolóajtajának kattanása hallatszott. Hallotta a kupacból előhúzott törülköző lágy suhogását, azután a fürdőszoba világítása kialudt.

A nő a haját törölgetve lépett be a félhomályba borult szobába. Hosszú lábának és hetyke mellének bőrén fényes vízcseppek csillogtak. Vlad látta bordáinak árnyékos körvonalát, és figyelte a bőre alatti izmok könnyed, erőtől duzzadó játékát, ahogy az ágy felé közeledett. Teste visszaemlékezett rá, milyen volt vele együtt és ellenében mozogni, és a gondolat mosolyt csalt az arcára.

Marthe Pryde átvetette vállán a törölközőt, jobb kezével kisimította fekete haját az arcából, majd elnyújtózott a férfi mellett az ágyon. Elégedetten felsóhajtott, azután állát a karjára támasztva felnézett Vladra.

– Amikor meghívtál, hogy találkozzam veled és beszéljük át a helyzetünket, nem egészen erre számítottál, negvál?

– Neg. Semmi okom a panaszra, de ez engem is váratlanul ért.

Marthe csúfondárosan elmosolyodott.

– Helyes. Azt hiszem nem árt, ha emlékszel rá, hogy téged is meg lehet lepni.

– Talán te készítetted elő a csapdát, Marthe Pryde, de az volt a benyomásom, hogy én is adtam annyit, mint amennyit kaptam. – Vlad a jobb oldalára gördült, és fejét a kezére támasztotta. – Ha minden meglepetésszerű támadás ilyen fokú kielégüléssel járna, talán szándékosan keresném őket.

– Ó, de a feloldódás mindig része a meglepetésnek. – A nő behunyta a szemét egy pillanatra. – Ez pedig kifejezetten kellemes volt. Ti, Farkasok nagyon találékonyak vagytok.

– Ti, Sólymok pedig nagyon képzettek a hagyományos módszerek alkalmazásában. – Vlad halkan felnevetett. – A szövetségünk legújabb fejleményei természetesen megráznák a híveinket.

– Azt hiszem, jóval kevésbé, mint a kollégáinkat a Nagytanácsban – vigyorodott el Marthe. – Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy egyikük sem volt olyan előzékeny, hogy meghaljon, miközben a teszteken próbálták bizonyítani harcosi mivoltukat.

– Egyetértek. Különösen a két Novamacska kán teljesítménye nyűgözött le. Mindketten matuzsálemek, mégis fölényes győzelmet arattak ellenfeleik felett.

– Szinte úgy tűnt, mintha tudnák, mit fog tenni az ellenfél, mielőtt az még hozzákezdett volna. A Novamacskák hosszasan képesek ecsetelni jövőlátó vízióikat. Soha nem hittem egy szavukat sem, ám ez magyarázatot adna kitűnő teljesítményükre.

– Jövőbelátás vagy hangszerelés. – Vlad összevonta szemöldökét. – Gyanítom, hogy Taney így nyerte meg a csatáját. Vagy megkoreografálta az összecsapást, vagy ő a létező legszerencsésebb ember.

– Inkább a szerencsére tippelnék a tervezés ellenében, mert Taney soha nem az előrelátásáról volt híres. – Marthe a könyökére támaszkodva feljebb emelkedett. – Az ilkáni pozícióért folytatott harcában is főként a szerencsére támaszkodik. Nem ismerte fel, hogy a megjegyzésed egy olyan vezető szükségességéről, aki megjárta Tukayyidot, minden esélyétől megfosztotta. Könnyedén legyőzöd, ha szavazásra kerül a sor.

– Te azt hiszed, én akarok lenni az ilkán?

– Azt gondolom, még korai lenne a megválasztásod – csóválta a fejét Marthe. – Nem rendelkezel azzal a fölénnyel, ami sikeres ilkán-ná tehetne.

– Egyetértek.

– Valóban?

– Teljes mértékben. Nem a rám ruházott felelősségtől tartok, sokkal inkább a kudarctól félek.

Marthe rövid gondolkodás után bólintott.

– Úgy érzed, kudarcot vállánál a Belső Szféra meghódításával?

– Nem, abból a szempontból a kudarcnak még az árnyéka sem fenyeget – mosolyodott el magabiztosan Vlad. – Amitől félek, az a klánok irányításának kudarca. Gondold csak el, hogyan tagozódnak most a klánok. Négy csoportra oszlanak: vannak a Keresztesek és az Őrzők, illetve az inváziós és az otthoni klánok. Mind közül a leggyengébbek az otthoni Őrzők, utánuk következnek az inváziós Őrzők. Az igazi hatalom a Keresztes frakciók között oszlik meg, mivel az otthoni Keresztesek úgy döntöttek, ideje nekik is színre lépniük. A megérzésed a Nagytanácsban előadott mondandómmal kapcsolatban hízelgő, ám azt hiszem, nem teljesen pontos.

– Talán – vont vállat Marthe. – Nem hiszem, hogy Taney és az otthoni Keresztesek képesek lennének akkora befolyást gyakorolni a többiekre, hogy szembeszállhassanak bármelyik másik ilkán jelölttel.

– Taney és az otthoni Keresztesek azért nem teljesen hülyék. Az otthoni klánok fiatal harcosait agitálják, hogy gyakoroljanak nyomást a vezetőségre.

Marthe komoran bólintott.

– Ó, szóval ezért van ez a sok késlekedés, és ezért ragaszkodnak ennyire a tesztekhez meg a vérnév próbákhoz. Tele akarják pakolni a Klántanácsokat fiatal harcosokkal, akik alig várják már, hogy dicsőséget szerezzenek az újraindított invázióban.

– Pontosan – vigyorgott Vlad. – Ugyanaz a technika, melyet Marialle Radick és én alkalmaztunk, hogy siettessük a vezetői krízis kirobbanását a Farkas klánban. A fegyverszünet árnyát felhasználva sikerült elültetnünk a félelmet az embereinkben, akik tartottak tőle, hogy soha többé nem lesz esélyük a bizonyításra. Az otthoni Keresztesek pedig most ugyanazt teszik, csak ők azzal riogatják a harcosokat, hogy ki lesznek hagyva az invázió folytatásából.

– Ez sok mindent megmagyaráz – töprengett Marthe. – Hozzád hasonlóan én is sok időt töltöttem itt, a Strana Mechtyn a vérnév próbák megfigyelésével. Az újonnan vérnevet nyert harcosok között sok Jaguárellenes véleményt hallottam. Taney és a többiek tehát valószínűleg úgy gondolják, a Jaguárok vezetik majd az új inváziót.

– Pozvál, én is így látom, mivel a Füstjaguár Leo Showers volt az invázió első ilkánja.

– Különösen miután a nagytanácsbeli hozzászólásoddal gyakorlatilag Lincoln Osist jelölted meg a következő lehetséges ilkánként.

– Felfigyeltél rá?

– Nem is lehettél volna egyértelműbb.

– Köszönöm. – Vlad mutatóujjával a lepedőn rajzolgatott, értelmetlen szimbólumokká alakítva a gyűrődéseket. – A klánok tagoltsága azt jelenti, hogy akárki is lesz az ilkán – Osis, Taney, vagy bárki más –, egy széttagolt haderőt kell majd irányítania. Az otthoni Keresztesek gyűlölnek minket a sikereink miatt, és ugyanezért félnek is tőlünk. Az Őrzők nem kedvelik a Kereszteseket, és vonakodni fognak minden olyan dolgot megtenni, amivel hozzásegítenének minket a további sikerekhez. A Füstjaguárok, mivel saját magukat tekintik a legerősebb inváziós Kereszteseknek, minden erejükkel azon lesznek, hogy végezzenek a Drakónis Szövetséggel, és benyomuljanak a Terrára. Még ha egy másik klán veszi is be a Terrát, a Szövetséggel, mint vazallus állammal a hátuk mögött a Füstjaguárok olyan erőt fognak képviselni, mellyel mindenképpen számolni kell.

– Az elemzésed hibátlannak tűnik. – Marthe kinyújtotta a karját, és nyújtózkodás közben megérintette a férfi mellkasát. Azután ismét kitámasztotta az állát, és úgy kérdezte: – Tehát, mit tartasz a leghelyesebbnek?

– Számos dolognak kell történnie. – Vlad felemelte az egyik ujját. – Először is a Füstjaguároknak meg kell szégyenülniük. Ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, ha elősegítjük Lincoln Osis ilkánná választását. Abban a pozícióban majd megpróbálja nagyobb erőfeszítésekre sarkallni a Jaguárokat, de ehhez elég gyenge helyzetben lesz. A Szellemmedvék Őrzők, tehát nem fognak irgalmazni neki, ha a Belső Szféra visszatámad. A Jádesólymok és a Farkasok semmit, vagy csak nagyon keveset tesznek a frontjaikon, és engedélyezhetjük a Belső Szféra csapatainak az áthaladást, hogy elbánhassanak a Jaguárokkal.

– És mi van a Novamacskákkal?

– Azt sosem fogjuk megtudni, hogy ők mit tesznek majd, de most is harcolnak a Füstjaguárokkal, ezért nem hiszem, hogy támogatnák Osis háborúját. A Belső Szférának reagálnia kell a kiújult ellenségeskedésre, és a Füstjaguárok taktikailag eléggé elmaradottak ahhoz, hogy veszítsenek.

Marthe elmosolyodott.

– Ha Osis offenzívája néhány világ elveszítését eredményezi, azzal bizonyítékát adja, hogy nem alkalmas a vezetésre.

– Így van. És ami még ennél is fontosabb, a veszteségek miatt az otthoni klánok is fenyegetve érzik majd magukat. Ez viszont segít egyesíteni a klánokat – egy olyan szövetségben, melyet Osis nem képes létrehozni, mivel ezeket a klánokat kihagyta az új invázióból.

– Hogyan képzeled?

– Hol közelíthetik meg a támadó klánok a célpontjaikat? Te és én egyetlen világot sem engedünk át nekik. A Szellemmedvék nem engedik be őket, ezért Osisnak nem marad más lehetősége, mint saját megszállási zónáján keresztül biztosítani nekik egy támadási vektort. Ezt nem szívesen teszi, és azt sem fogja engedélyezni, hogy az eredeti támadási vektorok mellett próbálkozzanak, mert így olyan területeket rohannának le, melyek nincsenek felkészülve a védelemre.

– Pedig ez jó terv volna.

– Igen, de Osis az inváziót vetélkedésként kezeli, melynek végén ott várja őt a fődíj, nem pedig katonai akcióként, melynek célja meghódítani a Belső Szférát. Előrelátás híján ahelyett, hogy egyesítené a klánok erejét, inkább arra koncentrál, hogy megnyerje a versenyt, és így teremtse meg azt a szövetséget és hűséget, melyre jogosulnak érzi magát.

Marthe bólintott.

– Tehát, azáltal, hogy megadjuk Osisnak, amit akar, lehetővé tesszük számára, hogy elpusztítsa saját magát és a klánját.

– Ahogy mondod. És amikor eljön az idő, hogy leváltsuk, és új vezetőt nevezzünk ki a klánok élére, már csak két jelölt lesz, akik megfelelnek a követelményeknek.

– Te és én.

– Te és én – bólintott Vlad. – Én tudom, melyikünket választanám, de ez akkor már nem is lesz lényeges.

– Nem?

– Nem – válaszolt hideg mosollyal Vlad. – Amikor újrakezdjük a Belső Szféra valódi meghódítását, több mint elegendő dicsőség fog teremni mindkettőnk számára, és elég hatalmat szerezhetünk ahhoz, hogy még a legvadabb álmainkat is könnyedén valóra válthassuk.

16

Kapellán Kulturális Központ, Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. november 5.

Katrina Steiner úgy találta, hogy Sun-Tzu irodája, melyet a Kapellán Kulturális Centrumban rendezett be magának, túlságosan sötét az ő ízlésének. A gyér világítás csak még jobban elmélyítette a teák és mahagóni bútorok árnyalatait. Bár az irányított fényű spotlámpák élesen kiemelték a falakon lógó gyönyörű rizspapír festményeket és a talapzatokon álló nefritkő véseteket, fényük nem terjedt túl az így megmutatott kincseken.

Katrina pontosan tudta, milyen érzelmet kellene kiváltani a bemutatónak. Az emberek alázatot éreznek, amikor ilyen régiségek és csodák veszik körül őket. A kincsek a Terrával, az emberiség bölcsőjével való kapcsolatot szimbolizálják, és mély benyomást kellene tenniük rám. A kapcsolat egyben a Liaók igényének jogosságát is jelzi arra a vezetésre és hatalomra, melyet az egykori Csillagligában birtokoltak. Elmosolyodott. Csakhogy én egy tollvonással képes vagyok lakhatatlanná tenni világokat. Ilyen könnyen nem tud lenyűgözni.

Sun-Tzu lassan felállt a székéről. Aranyszínű selyemzakójának tigrisei tökéletesen passzoltak a szék támlájának egyik felébe vésett tigrisalakokhoz. A szemben lévő szék, melyet nyilvánvalóan az arkónnak készítettek elő, hasonlóan finom kidolgozottságú volt, bár ennél pávákat használtak dekorációként. Katrina kíváncsi lett volna, hogy ez valamiféle gúnyolódást, vagy inkább megbecsülést akar-e jelenteni.

Sun-Tzu Katrina fölé tornyosult, és a kezét nyújtott az arkónnak.

– Megtisztel, hogy elfogadta a meghívásomat.

Katrina barátságosan kezet rázott vele, azután a háta mögött összekulcsolta az ujjait.

– Van valami oka, kancellár, amiért ne fogadtam volna el?

Sun-Tzu elmosolyodott és a pávás szék felé intett.

– Ha jól emlékszem, kissé kihoztam a sodrából a Northwind meghódításával.

– Hódítás? – Gyors mosollyal leplezte hirtelen feltámadó dühét. Sun-Tzu olyan világokat foglalt el, melyeket ő a Lyrán Szövetség részének nyilvánított. Ez a bejelentés inkább csak arra szolgált, hogy a bátyját bosszantsa, bár a Northwind valóban egy olyan világ volt, melyet szeretett volna megtartani. Ezt tekintette otthonának az egyik leghíresebb zsoldos alakulat, a Northwindi Felföldiek egysége, és igazán jól járt az az állam, amelyik a hadseregét velük erősíthette meg.

– Ha jól tudom, kancellár, ön a Felföldieknek ajándékozta a világot – azt a világot, melyet egyébként is megtartottak volna, mégpedig az ön Konföderációjától függetlenül. Tehát az ön uralma felettük csak névleges.

– Ó, igen. Mint ahogy az öné is Kell ezredes és a Kell Kopók felett.

Katrina helyet foglalt és keresztbe tette lábait. Halványszürke szoknyája eléggé felcsúszott ahhoz, hogy kibukkanjon alóla térdig érő, szürke bőrcsizmája.

– Ha nem lennének nézeteltérések az életben, mindannyian unatkoznánk. A Northwind birtokba vétele nem nyerte el a tetszésemet, de nem látom be, miért kellene emiatt ellenségeskednünk egymással. Igazából azt hiszem, az adósa vagyok önnek.

Sun-Tzu jádezöld szeme elkerekedett.

– Az adósom? Hogy értsem ezt?

– A nyitóülésen a támadása Morgan Kell ellen megelégedéssel töltött el. Morgan jelenléte a hosszú távú célokat figyelembe véve hasznos lehet, de akkor és ott sértés volt rám nézve, melyet a bátyám készített elő.

A kancellár bólintott.

– Victor valóban olyan, mint a torokban megakadt halszálka: kicsi, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, és akár még végzetes is lehet.

– Megértem, miért alakította ki róla ezt a véleményt. – Katrina felsóhajtott. – Azonban neki is megvan a maga haszna. Csak arra kell vigyázni, hogy kinek a torkán akad meg. Azt hiszem, ez esetben a klánok fognak fuldokolni tőle, amit egyáltalán nem bánok.

Sun-Tzu elkomorodott.

– Biztos benne, hogy Victor beleegyezik a harci kötelék vezetésébe?

– Beleegyezik? Ezt tekinti a sorsának. Mi másért hozta volna el magával Yvonne-t? A lány éles gyakorlaton vesz részt, hogy átvehesse a helyét az Egyesült Nemzetközösség élén, míg ő távol van. – Halkan felkacagott. – Sokkal nehezebb feladat volna itthon tartani Victort. És lássuk be, nála alkalmasabb személy nem létezik a feladatra.

– Nem?

– Ki más lenne? Ön? – Nevetése most egy kissé erőltetetnek hatott. – A kardinális már túl öreg, Hohiro Kurita bátor, de a klánok elleni mérlege nem túl jó. Kait nem érdekli a politika, míg a többi vezető vagy túl idős, vagy alkalmatlan a hadviselésre. Nem, Victor fogja vezetni a sereget. Sem ön, sem én nem tudunk ezen változtatni.

– Jó – bólintott ünnepélyesen Sun-Tzu. – Sokkal nyugodtabban alszom, ha a bátyja odakint harcol a klánokkal, és Kai is vele van.

Katrina hátradőlt, és félig leeresztett szempillái alól figyelte a kancellárt. Az a Sun-Tzu, akivel azelőtt találkozott vagy kommunikált, sokkal kiegyensúlyozatlanabbnak tűnt, mint a most vele szemben ülő férfi. Victor és Kai iránti gyűlölete legendás volt, és még a legáltalánosabb üzenet közepébe is képes volt beleszőni egy tíz perces, vagy akár még tovább tartó fellengzős tirádát. Az irracionalitás volt a pajzsa. Vajon miért engedte most le előttem?

– Kancellár, ön meglep engem. Általában a bátyám, vagy Kai nevének már az említésére is a gutaütés szokta kerülgetni.

– Tigriscsíkok, arkón. Védőmintázat. A birodalmam kicsi, és sokan ügyet sem vetnek rá, mert azt hiszik, örököltem családom őrületét. – Sun-Tzu vállat vont. – Ha emiatt alábecsülnek, máris lépéselőnybe kerültem.

– Miért árulja el nekem, hogy mindannyiunkkal a bolondját járatja?

– Kiszámított kockázat. Sokan azt gondolják, ön csupán egy szociális pillangó, aki kizárólag erős személyiségével uralkodik, de én nem így vélem.

– Nem?

– Nem. Ha így volna, a nagybátyám sosem kegyeskedett volna felajánlani önnek a szolgálatait. Ám mivel még semmiféle határozott kísérletet nem tett a birodalmam destabilizálására, tudom, hogy nem szerzett ön felett jelentős befolyást. Ami egyben azt is jelenti, hogy önnek több acél van a gerincében, mint gondoltam volna. – Sun-Tzu széttárta a karját. – Mindketten álarcot viselünk, és ez bizonyos értelemben szövetségessé tesz minket.

– Szövetségesek? Miért tekinteném önt a szövetségesemnek?

– A közös ellenségeink miatt, arkón. A bátyja például legszívesebben mindkettőnket kipenderítene saját birodalmunkból. Thomas Marik is az ellenségünk, aki megpróbál kijátszani minket egymás ellen. Önnek amiatt kell aggódnia, mi fog történni, ha a birodalma kormányzása rám és Isisre száll. Nekem amiatt, hogy esetleg feleségül veszi önt, és megszületik mindkét nemzet trónörököse.

– Thomas elvesz engem? – robbant ki Katrinából a nevetés. – Attól tartok, ez sosem történhet meg. Ne az én utódom, hanem az ágyasa gyermeke miatt aggódjon. Biztos lehet benne, előbb vagy utóbb világra hoz egy trónörököst.

– Igen, ez gondot okozhat – nézett rá Sun-Tzu. – Természetesen az is egy lehetséges megoldás lenne, ha én venném feleségül önt, és akkor Thomas találná magát sarokba szorítva.

Sun-Tzu ötlete váratlanul érte Katrinát. Énjének egy része azonnal lázadozni kezdett a megoldás ellen, de sikerült visszanyelnie az éles megjegyzést, amellyel válaszolni akart az ajánlatra. Tudta, hogy Sun-Tzu iránta való vonzódásának teljes hiánya hosszú évek kondicionálásának köszönhető. Maximilian Liao utódai – Candace kivételével – szinte kivétel nélkül, már gyermekkoruktól tébolyodott szörnyetegek voltak. Maximilian megpróbálta elragadni az Egyesült Világokat Hanse Daviontól, és már ez elegendő ok volt rá, hogy gyűlölje őt és minden ivadékát. Egyesek arra is rámutattak, hogy bár Candace Maximilian feleségétől született, az apjával való kapcsolata ezen a ponton véget is ért – és mindezt csak azért tették, hogy megpróbálják megmagyarázni, miért éri meg Candace-t szövetségesnek tekinteni.

Egy Katrina és Sun-Tzu közötti szövetség erős hatalmi tömörülést hozna létre a Belső Szférán belül. Lehetővé tenné a Káosz Határvidék azonnali pacifikálását, és megerősítené a Lyrán Szövetséget, mivel jóval több világot kapna, mint amennyit a klánok elragadtak tőle. Thomas Marik a házasság következtében kényes helyzetbe kerülne, de mivel képtelen lenne legyűrni ellenségeit, csak az lenne a megoldás, ha engedékenynek mutatkozik velük szemben. A három birodalom gyakorlatilag eggyé válna, és végre határozottan meghúzhatná a közte és a bátyja közötti frontvonalat.

– A házasságkötésünk járna bizonyos előnyökkel, Sun-Tzu, de nem hiszem, hogy most volna itt az ideje ilyen lépést fontolgatnunk. – Katrina elmosolyodott. – Elvégre ön eljegyezte Isis Marikot.

– Valóban, méghozzá már több, mint hat esztendeje. – Sun-Tzu sziszegve mondta ki az időtartamot, mintha a szavak keserű mérget tartalmaznának. – Thomas megszegte a szavát, nem tűzött ki időpontot a házasságra, így az eljegyzés nem más, mint ámítás. Csaliként elém nyújtja a birodalmát, de közben folyamatosan ütlegel a bottal. Elismerem, a Sarna Határvidék elleni támadásom támogatásával engedte, hogy belekóstoljak ebbe a csaliba, de igazából soha nem szándékozik átengedni nekem a zsákmányt.

– És mit gondol erről a csali?

– Isis? – Sun-Tzu szeme összeszűkült. – Azt hiszem, ő szintén álarc mögött rejtőzködik. Tudom, hogy vannak ambíciói, azt viszont nem, hogy mik lehetnek azok. Úgy gondolom, nem ő játssza apja eszközének szerepét a birodalmam megkaparintásában. Ha így lenne, már rég összeházasodtunk volna, én pedig mostanra bizonyára elhunytam volna valamilyen baleset következtében.

Katrina meg sem próbálta leplezni döbbenetét.

– Azt hiszi, Isis képes lenne meggyilkoltatni önt?

– Ne feledje el, hogy Thomas Marik csak az apja meggyilkolása árán foglalhatta el a Szabad Világok Ligájának trónját. Victor hasonló módon jutott hozzá ahhoz, ami születési jogon később amúgy is járt volna neki. Még ön is hálás lehet annak a bérgyilkosnak a mostani pozíciójáért. Ha Isis mellém kerülne, a napjaim meg volnának számolva. Szerencsére van egy biztosításom: Kali.

– A rémuralmával állna bosszút önért?

– Vele és a thug szektájával az a probléma, hogy túl nehéz őket kontrollálni. Ha szabadjára engedném őket, átkozottul hatékonyak és bosszantóak lehetnének. – Sun-Tzu kurta mosolyt villantott Katrinára. – Nem mintha önnek fenyegetve kellene éreznie magát.

– Természetesen nem. – Katrina viszonozta a mosolyt. – De jól megjegyzem, hogy ha meg akarom ölni önt, akkor el kell helyeznem egy hamis bizonyítékot is, amely egy másik ellenségemre mutat.

– Egyszerű, ám hatékony. Talán meg kéne rendeznem saját halálomat, és alkalmaznom a módszert.

– Csak nyugodtan, amíg nem én vagyok a gyanúsított. – Katrina hüvelykujjával megpöccintette mutatóujja körmét. – Mit kíván tőlem, Sun-Tzu?

– Ha nem a kezét, akkor a támogatását a politikai tanácsban. – Sun-Tzu teljes magasságában kihúzta magát. – Én akarok lenni a Csillagliga Első Nagyura.

Katrinának egy arcizma sem rándult.

– Ha felidézem az eddigi megbeszéléseket, úgy emlékszem, abban egyeztünk meg, hogy váltjuk egymást a vezetői pozícióban. A választás három évre szól. Az ön ideje is hamar elérkezik majd.

– Én akarok lenni az első – jelentette ki Sun-Tzu. – Tudom, hogy a poszt a megegyezésünk értelmében főként ceremoniális jellegű, de szükségem van a vele járó presztízsre. Élénkítőleg hatna a népemre, amire igencsak szükségem van, ha újra erőssé akarom tenni a Kapellán Konföderációt. El sem tudja képzelni, mit jelentett a nemzetem számára a Káosz Határvidék világainak elfoglalása. Az embereim újra erősnek és elszántnak érzik magukat, nem pedig annak a megvert csürhének, melyet az ön apja térdre kényszerített, és amelyet anyám tovább sanyargatott a vereségük miatt.

– Amikor azt mondja, újra erőssé válik a nemzete, hogyan képzeli kimutatni ezt az erőt? – Katrina kék szeme keskeny hasítékká szűkült. – Az Egyesült Nemzetközösség az enyém, Sun-Tzu. Ha a 3025-ös határokon túli terjeszkedés tervét fontolgatja, kénytelen leszek elpusztítani önt.

– A 3025-ös határ? – Sun-Tzu habozni látszott, de végül bólintott. – Ezzel a St. Ives Paktum kívül marad a védőernyőjükön.

– Nem törődöm a Konföderáció belpolitikai problémáival. Ha vissza tudja szerezni birodalma fellázadt részét, csak tegye. Engem nem érdekel.

– Akkor hát számíthatok a támogatására?

Katrina egy pillanatig töprengett. Ha támogatom Sun-Tzut, Victor biztosan minden erejével a javaslatom ellen szegül. Theodore és Thomas valószínűleg Victor mögé áll, ami azt jelenti, hogy Sun-Tzu veszíteni fog. Azután tartok egy beszédet arról, mennyire helytelenítem az eljárásukat, és hogy úgy látom, az egyesülés szellemét, amely segít újjáteremteni a Csillagligát, veszély fenyegeti. Mindannyian elszégyellik magukat, és így én maradok az egyedüli logikus választás az Első Nagyúri címre.

– Hajlandó vagyok ön mellett szavazni, Sun-Tzu. Sőt, örömmel nevezem meg a jelöltemként.

– Nagyon kedves.

– Az vagyok, Sun-Tzu. Ezt ne feledje el. – Katrina elmosolyodott. – Eljön az idő, amikor elvárom ennek a szívességnek a viszonzását, különben letépem az álarcát, kikaparom a szemét, a nemzetéből pedig nem marad más, csak egy emlék.

17

Királyi Udvar, Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. november 14.

Victor Davion némileg zavarónak találta, hogy a kardinális még nem érkezett meg a Füstjaguárok ellen tervezett támadás délutáni áttekintő értekezletére. A stratégiai tervező bizottság tagjait időnként elszólították egyéb hivatali kötelezettségeik, de Victor azt gondolta, hogy a támadás tervének végső formába öntése minden másnál nagyobb prioritást kap. Nehezen tudom elképzelni, hogy valamit ennél fontosabbnak tartana.

Amikor a terem közepén életre villant a Szövetség/Füstjaguár határvidék térképe, Victor felállt.

– Ez az utolsó lehetőségünk, hogy áttekintsük a tervet és meggyőződjünk hibátlanságáról, mielőtt a politikai bizottság elé kerülne jóváhagyásra. Ha bárkinek bármilyen fenntartása van vele kapcsolatban, akkor itt és most jelentse be, mert később már nem lesz lehetőségünk a módosításra. Remélem, mindenki megértette.

A helyiséget megtöltő katonai vezetők bólintottak.

– Helyes. Egyben megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak önöknek és szakértői stábjuknak az elvégzett kemény munkáért. A Belső Szféra még sosem volt tanúja ilyen mértékű együttműködést megkövetelő katonai hadműveletnek, mióta Alexander Kerenszkij a Terra és Stefan Amaris ellen vezette a Csillagliga Védelmi Erőit. Ennek a tervnek működnie kell, és működni is fog, de csak az erőfeszítések miatt, melyeket itt tettünk – és az erőfeszítések miatt, melyeket az embereink a harcmezőn fognak tenni.

Kilépett az asztala mögül, és megközelítette a lebegő hologramot.

– Ahogy abban megállapodtunk, a művelet öt támadási fázisra oszlik. Az első hullám kizárólag CSVE és Szövetségi csapatokból fog állni. Célpontja öt Jaguár világ: a Hyner, a Port Arthur, az Asgard, a Tazared és a Kiamba. Más egységek a Novamacska világok felé indulnak, és a második hullámban elfoglalják őket. Igen, Wu ezredes, van kérdése?

Wu Kang Kuo vezérkari ezredes a térképre mutatott.

– Milyen biztosítékunk van arra, hogy a Novamacska világokra küldött csapatainkat nem hívják ki, és nem semmisítik meg?

Hohiro felállt.

– Az embereink még mindig tárgyalnak a Novamacskákkal, de sikerült megegyezniük megelőző batchallokban, azaz valós képet kaphatunk a világokat védő csapataik erejéről és minőségéről. Szándékaink szerint semmiféle ellenállással nem fogunk találkozni.

– De lehetséges, hogy harcolnunk kell? – kérdezte gondterhelten Wu.

Phelan előrehajolt az asztala felett.

– Elméletileg igen. A múltban, amikor a kánok különféle technológiák és világok elcseréléséért alkudoztak egymás között, megelőző batchallt alkalmaztak. Ennek következménye egy főként ceremoniális jellegű csata volt – nem történt semmiféle csalás, de a kimenetelt bárki könnyedén megjósolhatta. Ez jó módszer volt arra, hogy megőrizzék a becsületüket és tiszteletben tartsák a tradíciókat, de ugyanakkor elkerüljék, hogy olyan dolgok miatt kelljen harcolniuk, amelyek nem érik meg az erőfeszítést.

– És mi van akkor, ha úgy döntenek, hogy elárulnak minket? – kérdezte fejcsóválva Byran marsall.

– Már jóval a leszállás előtt tudni fogunk róla, hogy tiszteletben tartják-e a batchalljukat – válaszolt mosolyogva Phelan. – Akkor még eldönthetjük, hogy harcba szállunk, vagy inkább erősítést hívunk.

– És ha kelepcébe csalnak? – Morgan Hasek-Davion gyors kérdése megelőzte Byran marsall riposztját Phelan válaszára. – Mi van, ha becsalogatnak és lecsapnak ránk?

Phelan egy biccentéssel nyugtázta a kérdést.

– Mint bizonyára már rájött, nem tudom garantálni, hogy a Novamacskák tartják magukat az egyezséghez. Azonban tény, hogy egy ilyen gyalázatos árulás teljes mértékben ellentmond a felfogásuknak. Azt hiszem, előbb fogunk mi kórházakat, templomokat, iskolákat és árvaházakat kijelölni katonai célpontoknak, mint hogy a Novamacskák hátba támadjanak minket.

– Pontosan azért nem fogják megtenni, mert ők klánosok. Az említett rajtaütés kivitelezése, a batchallban ismertetett egységeknél több csapat telepítése dezgrává – kegyvesztetté – tenné őket. Egy ilyen fokú árulással igen komoly szankciókat vonnának magukra, illetve annak lehetőségét kockáztatnák, hogy egy másik klán beolvasztja őket. A Novamacskák nem elég erősek hozzá, hogy ellenálljanak egy hatalomátvételnek, ezért a csapdaállítás semmiféle haszonnal nem járna számukra.

Wu visszaült a helyére.

– Azzal, hogy szövetséget kötnek a Belső Szférával, nem válnak dezgrává?

– Igazából nem lépnek velünk szövetségre, mivel a világaikat elméletileg katonai művelettel hódítjuk el tőlük. Így nem veszítik el a becsületüket, tehát nem is válnak dezgrává. Ez nagyon jó dolog számunkra, mert a kegyvesztettség lehetősége olyan dolog, ami mindenképpen negatív reakciót váltana ki belőlük. Mindössze annyit kell tennünk, hogy teljes komolysággal birtokba vesszük ezeket a világokat, különben a Novamacskák ellenünk fordulnak. – Phelan széttárta a karját. – Attól függetlenül, hogy miképpen szerezzük meg a világokat a Novamacskáktól, a többi klán az ellenük indított hadjárat miatt nem fog jó szemmel nézni rájuk. Csak azt tudom elképzelni, hogy az egyik köztiszteletnek örvendő vezetőjük víziója azt sugalmazta, hogy ezt kell tenniük – ez az egyedüli logikus magyarázat a cselekedetükre.

Morgan bólintott.

– Bízik bennük?

– Ha gondolja, küldje az én csapataimat azokra a világokra, bár jobban szeretnék a Jaguárok ellen indulni – válaszolt a Farkasok kánja.

Victor körbenézett.

– Egyéb kérdések? – Amikor látta, hogy nincs jelentkező, biccentett Doc Travenának, és a kép megváltozott. – A második fázis egy ugrásnyival kijjebb játszódik le. Továbbmegyünk a következő, leglogikusabb célpontnak tűnő világokra. Megpróbálunk azokra a bolygókra lecsapni, melyeket a Jaguárok őrizetlenül hagytak, vagy csak második vonalbeli egységekkel védenek, miközben az első vonalbeli csillaghalmazaik beássák magukat a többi világon, ahová ezután fogunk eljutni. Néhány Novamacska világot is felvonulási területként használunk majd, mint például a Wolcottot és Brocchi Csillaghalmazát, tehát lesz megfelelő támogatásunk, és sokkal mélyebbre tudunk támadásokat indítani, mint sejtenék.

Victor újabb bólintására a kép ismét váltott.

– A harmadik fázisban még mélyebbre hatolunk a megszállási zónában, és felzárkóztatjuk a tartalékainkat, hogy elfoglalják azokat a világokat, amelyek mellett elhaladtunk. Sir Paul Masters, kérdése van?

A Belső Szféra Lovagjainak parancsnoka ujjával a térképre bökött.

– Megértem, hogy az entrópia alapú hadviselés doktrínája szerint az a tervünk, hogy állandó mozgásra kényszerítsük a klánokat, és ezzel teljes mértékben egyet is értek. Ám még mindig nem tudom elképzelni, hogyan fogjuk odacsalogatni őket, ahol az adott pillanatban lenniük kell. Ha én lennék a Füstjaguárok parancsnoka, azt a stratégiát venném alapul, melyet Scipio Africanus alkalmazott Hannibál ellen, és még mélyebbre hatolnék a Belső Szférába. Ezzel arra kényszerítene minket, hogy megpróbáljuk elhárítani a támadásukat.

– Egyetértek, de a stratégiai tartalékunknak pont az lesz a feladata, hogy a klános csapatok mellett landolva, azonnal támadják meg őket. Elvágjuk az utánpótlási vonalaikat, a Szövetség pedig már lépéseket tett a védelem korszerűsítése érdekében, illetve gondoskodott róla, hogy ha el is foglalnak néhány világot, minél veszélyesebb legyen azokat megtartani. Emlékezzen vissza, ha a klánok nem nyerték volna meg a Komsztárt a meghódított világok igazgatására, komoly gondokat okozott volna nekik a rend fenntartása.

– A Szövetség tudatában van annak, milyen terhet kell a népünkre ruháznunk, ha a stratégiánkat ellenünk fordítják – szólt közbe Hohiro. – Természetesen reménykedünk benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, de minden állampolgár kötelessége a kitartás és az ellenállás. Mindezt tudják, és el is fogadják, a Szövetség és az egész Belső Szféra érdekében.

– Lehet, hogy nagyobb ellenállást kell tanúsítanunk, mint várnánk. – A terembe lépő kardinális hangja mélyen és komoran zengett. – Bocsássanak meg a késésért, de egy nagyon fontos ügy miatt kellett távol maradnom. – Megigazította a jobb szemét takaró kötést, miközben megkerülte az Egyesült Nemzetközösség asztalát. Átnyújtott Doc Travenának egy hololemezt.

– Kérem, hívja elő az XR1-es fájlt.

Victor a kardinális felé fordult.

– Mi az?

– Az üdvösségünk vagy a kárhozatunk – attól függően, mit gondolunk róla. – A kardinális a terem közepén felizzó új térképre mutatott. – Hölgyeim és uraim, bemutatom önöknek a Kivonulás Útját.

Victor a térképre pillantva legalul felismerte a Belső Szféra szegélyét, ahol a klánok ék alakban meghódították a világaikat. A határvidéktől arany csillagok láncolata vezetett a mennyezet felé, akár egy cikkcakkos villámnyelv. A vonal egy távoli, ragyogóan fénylő csillagig vezetett.

Az Egyesült Nemzetközösség hercege csak bámulta a hologramot. Olyan távolról érkeztek, és annyira különböznek tőlünk mind felfogásban, mind kultúrában. Hogy megmentsék magukat a pusztulástól, kialakították saját tradíciójukat és mitológiájukat, nevet választottak maguknak az általuk benépesített világok valamelyik állatfajáról, jelképrendszerük pedig a csillagokon alapul, melyek életteret biztosítanak számukra. Tökéletes harcosokká képezték magukat, és most a kezünkben van az egyik világukra vezető út térképe.

Anastasius Focht maga előtt összekulcsolt kézzel felnézett a térképre.

– Az embereim már dolgoznak rajta, hogy összehasonlítsák ezeket a csillagokat az asztronómusaink által feljegyzettekkel, hogy meghatározhassuk az útközbeni megállókat és a végcélokat, bár ez csak egy elnagyolt térkép a Füstjaguárok Huntress nevű anyabolygójáig. Ez itt a Füstjaguárok erejének forrása, támadásunk célpontja.

– Remek. – Sharon Byran öklével az asztalra csapott. – Akkor hát elfelejthetjük a lépésről lépésre való megközelítést, és indulunk egyenesen erre a Huntressre.

– Lehetetlen – ellenkezett Victor. – Túl sok az ismeretlen tényező. Például azt sem tudjuk, mennyire megbízható az információ.

– Kilencvenkilenc százalékos eséllyel hitelesnek tartom – mondta Focht. – Az esetleges eltérések nem szándékosak, és könnyen korrigálhatók. Önök közül többen bizonyára tudják, mások viszont talán még nem, hogy a Komsztár egy ideje megpróbál beszivárogni a klánok közé, és ennek a műveletnek köszönhetőek a hozzánk eljuttatott információk. A Kivonulás Útján kívül rendelkezem a Belső Szféra területén állomásozó Füstjaguár csapatok frissített adataival, beleértve a felszerelési és szervezettségi összefoglalókat, a készletek listáját, és hasonlókat. Ezüsttálcán nyújtjuk át önöknek a Füstjaguárokat.

Victor karba fonta a kezét.

– Az ön egyik embere szerezte meg az információkat, vagy valaki más?

– Az adatok forrása egy klánharcos, akit az ügynököm átállított.

– Miért árulja el a klánját?

– Banális lenne most azt mondanom, hogy mindenkinek megvan az ára, de az az igazság, hogy a harcosunk már mindent elért a klánján belül, amire képes volt. Harmincévesen nemsokára a klános élet lejtőjén találta volna magát. – Focht felsóhajtott. – Rájött, hogy a Füstjaguárok vezetői rengeteg dologban tévedtek, és elárulták Nicholas Kerenszkijnek, a klánok alapítójának eredeti szándékát. Úgy gondolja, a Füstjaguárok jelentette gonoszt el kell pusztítani.

– Olyan ő a Füstjaguároknak, mint a Blake Szava a Komsztárnak – fintorodott el Victor.

– Szerencsétlen, ám meglepően pontos analógia.

Wu Kang Kuo felnézett a kardinálisra.

– Mi volt a hitszegő ára?

– Azt kérte, adjunk a keze alá egy egységet, hogy harcba vezethesse őket a klánok ellen. A testőrcsapatom parancsnokságát bíztam rá.

– Ez lehetetlen! – csattant fel Byran marsall, megvetően rázva a fejét. – Ha úgy határozunk, elindulunk ezen az útvonalon, hogy elpusztítsuk a Füstjaguárokat, nem vihetünk magunkkal egy olyan embert, aki bármelyik pillanatban megváltoztathatja a véleményét, és elárulhat minket. Ennek a csapásnak a meglepetés erejével kell hatnia.

– Nem kértem ki a tanácsát, mielőtt megtettem volna Trentnek a javaslatomat – mondta hűvösen a kardinális –, és nem is vagyok hajlandó megbánni a döntésemet. Az ajánlat megtétetett és elfogadtatott. Ez volt az információ átadásának ára.

Victor mogorva tekintetet vetett Byranre.

– És verje ki a fejéből, hogy valamiféle hosszú távú, megsemmisítő erejű csapást mérünk a Füstjaguárokra. Kidolgoztuk a stratégiánkat, és tartani is fogjuk magunkat hozzá. A fészkük helyének ismerete hasznos információ, és végre egy elérhető célt biztosít számunkra, de egy rajtaütés a Huntressen nem érné el a kívánt hatást. Nem lesz semmiféle lerohanás.

– Nincs igazad, Victor – állt fel Morgan Hasek-Davion.

– Tessék?

– Nincs igazad a rajtaütéssel kapcsolatban. – Morgan a hologram felé intett. – A tervünknek nem kell megváltoznia azért, mert rendelkezünk a térképpel, és a megtervezett csapások is zavartalanul folyhatnak, viszont egyfolytában zavart valami engem ezzel az egész hadművelettel kapcsolatban. Visszatérnék egy pillanatra az entrópia alapú hadviseléshez, és Mr. Pondsmith első nap tartott előadásához. Azt mondta, „sokkolnunk” kell az ellenfelet, mielőtt összeomlana.

– De hát sokkolni is fogjuk őket. Határozottan, teljes értékű ezredharccsoportokkal csapunk le rájuk. – Victor próbált úgy beszélni, hogy hangjából ne érződjön ki a csalódottság, de nem járt teljes sikerrel. Elárulva érezte magát. – Ezek nagyon kemény támadások lesznek.

– De vajon elég kemények? – Morgan előrehajolt, karjával az asztalra támaszkodott. – Ha a legalapvetőbb szinten elemzed a klánok hadviselését, akkor a legelemibb elv mindig a veszteségek minimalizálása.

Sharon Byran hangosan felkacagott.

– El van tévedve, Morgan. Hogy állíthat ilyesmit?

– Úgy, hogy alaposan megvizsgáltam, mivel állunk szemben – köszönöm szépen. A licitálási procedúrával a klánok a veszteségeket korlátozzák. Csak azokat a csapatokat vetik be, amelyeket be is akarnak vetni. Mindig a szabályok szerint játszanak, ami kiválóan működik abban az esetben, amikor a többiek is betartják ugyanezeket a szabályokat, viszont ezek a szabályok egyben távol tartják a klánokat a háború igazi borzalmaitól. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a harcban nem ádázak és könyörtelenek, hanem hogy találtak egy módot a tragédia mértékének csökkentésére.

– Pontosan – csapta össze Victor a kezét. – Ezért visszük az ő területükre a háborút, és ezért kényszerítjük őket védelembe.

– Egyetértek, Victor, de ha az ő szabályaik szerint játszunk, azzal mindössze annyit érünk el, hogy törvényesítjük ezeket a szabályokat. Megnyerhetünk egy menetet, de mindig készen fognak állni a következőre.

Focht homlokráncolva nézett Morganre.

– Azt hiszem, Hasek-Davion marsall, hogy pont ezért határoztunk egy teljes klán eltörlése mellett.

– Ez igaz, kardinális, viszont nem határoztuk meg pontosan, mit is értünk eltörlés alatt. Paul Masters utalása Hannibálra és a pun háborúkra indította be az agyamat. Arra gondoltam, hogy igenis szükségünk van egy Huntress elleni csapásra, amelynek célja, hogy romba döntse a bolygót, mint ahogy Scipio Africanus is elpusztította Karthágót. Ezzel emlékeztetnénk a klánokat a háború borzalmaira, és tudomásukra hoznánk, hogy mi ezt az egészet nem tekintjük játéknak.

Morgan fáradtan lehajtotta a fejét egy másodpercre, de aztán újra felnézett.

– El kell ismernem, hogy az utóbbi harminc évben rengeteg háborút láttam, és minden percét gyűlöltem, de vannak olyan pillanatok, amikor kizárólag a forgatag teljes elszabadítása az egyetlen módja az ellenfél meggyőzésének arról, hogy nem szándékozol félve várni a halált. Azt gondolom, a klánoknak szükségük van erre a fajta leckére, és egy Huntress elleni akció tökéletes alkalom lenne arra, hogy megtanítsuk rá őket.

Phelan Kell helyeslően bólintott.

– Amíg ki nem fejtetted, Morgan, magam sem nagyon figyeltem fel a klánok hadviselési elméletének biztonsági zóna aspektusára. Ha egy klánt beolvasztanak, a tenyésztési program miatt még akkor is megőrzik az identitását. Natasha Kerenszkij vérében például Fekete Özvegy – egy olyan klán, melyet a Farkasok hosszú évekkel ezelőtt beolvasztottak – vér is csörgedezett.

– Ez igazán nagyszerű, Phelan, de mit szólsz Morgan másik felvetéséhez? – kérdezte Victor idegesen. – Valóban le kellene rombonunk a Huntresst, hogy sokkoljuk a Füstjaguárokat?

Phelan zavartan vállat vont.

– Azt hiszem, van benne valami, hogy a támadásunk sokkolná őket és elősegítené az összeomlásukat, de ez csak világról világra történne, semmi esetre sem érintené az egész klánt. Tudom, hogy mióta egy klánt teljesen eltöröltek, ahogy azt már előbb is megemlítettem, a többiek még a nevét sem hajlandóak megemlíteni. Azt hiszem, ez főleg amiatt az esemény miatt van így, ami kiváltotta az ellenük indított hadjáratot. Szerintem a támadás vad kegyetlensége hallgattatta el őket. A névtelen klánt az utolsó emberig lemészárolták – férfiakat, nőket, gyermekeket. Nem hinném, hogy bárkinek is kellemes emlékei lennének arról a háborúról.

– Nem is lehet – pattant fel Paul Masters. – Képtelen vagyok elhinni, hogy önök ártatlan emberek legyilkolását fontolgatják.

Morgan felegyenesedett.

– Nem hiszem, hogy ez szükséges volna, Sir Paul. Szerintem mindössze annyit kell tennünk, hogy megsemmisítjük a Huntress hadi potenciálját. Agrárvilággá kell változtatnunk, amely képes eltartani a lakóit, de a harcos kaszt minden nyomának el kell tűnni a színéről. Leromboljuk a bázisaikat, hatalmas, füstölgő krátereket hagyunk csak belőlük a bolygó felszínén. A háborúra egyedül csak a katonai objektumok megfeketedett, füstölgő maradványai fognak emlékeztetni.

– És a hadifoglyok? A sebesültek?

Morgan arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni.

– Ha lemondanak kötődésükről a harcosi kaszthoz, életben maradhatnak. Ha nem, emberiség elleni bűntettek vádjával elítéljük és kivégezzük őket.

Masters arcából kifutott a vér.

– Hogy merészel ilyet mondani?

– Úgy merészelek, hogy ezt kell tennünk! – vágott vissza Morgan. – Mégis mit vártak, mit fogunk tenni, amikor mi mindannyian – akárcsak nemzeteink vezetői – egyetértettünk abban, hogy egy klánnak meg kell halnia? Arra számítottak tán, hogy egy törvénymódosítással megváltoztatjuk a Füstjaguár nevet valami másra, és ezzel megszabadítjuk őket eddigi tetteik minden felelősségétől? Elfelejtették, mit műveltek Edón, a Teknőcparton? Elfelejtették a luthieni csatát? Elfelejtették azokat a férfiakat és nőket szerte a Belső Szférában, akiknek a klánok miatt kellett meghalniuk?

– A vért vérrel lemosni gonosz dolog – ellenkezett tovább Masters.

– Itt nem büntetésről, hanem elrettentésről van szó. – Morgan ujjaival beletúrt hosszú hajába. – Véget akarunk vetni az inváziónak. Meg kell mutatnunk a klánoknak, hogy sokkal jobban és hatékonyabban tudunk harcolni, mint ők. Meg kell bénítanunk őket, és ezért kell eltörölnünk egy teljes klánt. És most megvan a lehetőségünk rá – egy itteni támadással és a Huntress lerohanásával. A két akció között elpusztítunk egy klánt, és egyben figyelmeztetjük a többit.

Victor felemelte a kezét, hogy elejét vegye Paul Masters válaszának.

– Még ha egyetértünk is benne, hogy amit mondasz, az helyes, honnan veszünk hozzá csapatokat?

Morgan elmosolyodott.

– A parancsnokságom alá helyezted a stratégiai tartalékot, amely magában foglalja a Belső Szféra legjobb alakulatainak némelyikét. Úgy gondoltam, fogjuk ezeknek a csapatoknak a felét, és célba vesszük velük a Huntresst. Pontosan ezt az utat nem követhetjük, de biztos vagyok benne, hogy a kardinális emberei a Felfedező Osztagoktól és más forrásokból begyűjtött információkat felhasználva ki tudnak dolgozni egy másik útvonalat a Huntressre. Mivel a tartalékunk a Szövetség területén vonul fel, felhasználhatjuk az állam média feletti monopóliumát arra, hogy folyamatosan félrevezető információkat szivárogtassunk ki a területen állomásozó egységekről, miközben már rég úton leszünk a Huntress felé.

– Melyik alakulatokat vinné magával? – kérdezte Focht óvatosan.

– Az Első Kathili Ulánusaimat, az Eridani Könnyűlovasságot, a Northwindi Felföldieket, az ön Komgárdájának néhány egységét – különös tekintettel a Megszálló alakulatra –, amennyiben tudja őket nélkülözni, Byran marsall Tizenegyedik Lyrán Gárdáját, a Második Fénylő Kardot, McCarron Páncélos Lovasságának egyik ezredét, valamint a Második St.Ives-i Lándzsásokat. – Morgan mosolyogva fordult Kai Allard-Liao félé. – Szívesen magammal vinnélek téged is, Kai, de az Első Lándzsásoknak láthatónak kell maradniuk, hogy lekössék a Jaguárok figyelmét.

– Értem – bólintott Kai. – Ha nem lennék Victor mellett, a klánok megneszelnék az átverést.

Morgan Paul Mastersre nézett.

– És szeretném magammal vinni a Belső Szféra Lovagjait is.

– Miért? Mi nem részesítjük előnyben az esztelen öldöklést.

– A harci köteléknek talán szüksége lesz lelkiismeretre. Van egy vonal, amit nem szeretnék átlépni, és sokat segítene, ha ott lenne, és időnként felhívná erre a figyelmem.

– Örömmel vállalom fel ezt a szerepet.

– Megtisztel vele. – Morgan tekintete átsiklott Victor felett, és megállapodott Phelanon. – Megkérném, hogy ön is küldjön néhány embert, de azt hiszem, ennek egy száz százalékig Belső Szférás erőnek kell lennie. Nem attól félek, hogy elárul, csak...

– Értem – vágott közbe zord mosollyal Phelan. – Ráadásul mi csaliként vonzzuk a Füstjaguárokat, és a maradásunkkal elősegítjük, hogy továbbra is a Belső Szféra felé fordítsák a figyelmüket.

Haakon Magnusson lassan felemelkedett székéről.

– Hasek-Davion marsall, rendelkezzen bármelyik egységem felett.

– Köszönöm, Haakon herceg, de jobban szeretném, ha a csapatai saját világai felszabadításában működnének közre. A klánok visszaszorítása a fegyverszüneti vonal túloldalán elég fontos feladat ahhoz, hogy ne vonjam el onnan az erőit. Ha volna néhány tanácsadója, akiket összekötőként a stábom rendelkezésére tudna bocsátani, azt nagyon megköszönném.

Victor a kezébe temette arcát. Alig mert hinni a fülének.

Minden eddigi gondos tervezésünket keresztülhúzza egy klános áruló információja. A Belső Szféra legjobb egységei közül jó néhányat vaktában elküldünk egy olyan csapásmérő akcióra, amely vagy sikerül, vagy nem. Ha igen, a hadjárat feleannyi idő alatt véget érhet. Ha nem, a Belső Szféra haderejének krémje több száz fényévnyire az otthonától pusztul el. Sosem tudjuk meg, mi történt velük, nem marad semmiféle feljegyzés arról, mit tettek, és hogyan haltak meg.

– Morgan, te is tudod, hogy az ötleted egy nagy távolságú csapásról mekkora esztelenség.

– Nem nagyobb, mint a tiéd volt nyolc évvel ezelőtt, amikor megtámadtad a klánokat a Twycrosson.

Victor gerincén végigfutott a hideg. Kai hősiessége nélkül rengetegen leltük volna halálunkat a bolygón.

– Ha rosszul alakulnak a dolgaid, neked nem lesz kéznél Kai.

– Ha rosszul alakulnak a dolgaim, majd abban fogok reménykedni, hogy te és Kai időben odaértek a Kivonulás Útjának innenső végéről. – Morgan arckifejezése meglágyult, de szemei körül még így is feszes maradt a bőr a kimerültségtől. – Ez egy olyan küldetés, melyet mindenképpen teljesítenünk kell, de a várható haszon megéri a kockázatot. Szükségünk van rá, tehát megtesszük.

Victor körbenézett, és látta a helyeslő biccentéseket. Vonakodva, de ő is bólintott.

– Ha szükségünk van rá, akkor viszont jól kell csinálnunk. – Felhajtotta zubbonyának ujját. – Huszonnégy óránk van rá, hogy kidolgozzuk a részleteket, mielőtt a politikai gyűlés elé terjesztenénk. Reméljük, legalább annyira sikerül vele meglepni a klánokat, mint saját magunkat. – Mély lélegzetet vett, és sokkal higgadtabban hozzátette: – Mindent meg kell tennünk, hogy biztosak lehessünk benne: a Kivonulás Útja nem válik a pokolba vezető egyirányú utcává.

18

Nagy Bálterem, Királyi Udvar Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. november 15.

Katrina Steiner visszaült a székébe, miközben a kardinális befejezte beszámolóját a klánok ellen indítandó hadjáratról. A Huntresst megcélzó hosszú távú csapás lesz a pöröly, amely összelapítja a Füstjaguárokat a lassú előrenyomulás üllőjén. Ha sikerül, az lerövidíti a hadjáratot, két-három év alatt elvégezve azt, amire egyébként hét, tíz, vagy még több esztendő kellene.

Pillantása követte a számítógépe képernyőjén felfelé gördülő szavakat, de valójában nem olvasta el Nondi Steiner kérdéseit és kételyeit a művelettel kapcsolatban. Victor kezét látom a tervezésben, ezért biztos vagyok benne, hogy így vagy úgy, de kivitelezhető az akció. Azt nem lehet mondani Victorra, hogy nem hatékony kis harcos. A körvonalazott művelet mindenképpen alkalmasnak látszott a végcél elérésére, azaz a Füstjaguárok elpusztítására és a klánháború befejezésére. A további szőrszálhasogatás lényegi dolgokon már nem változtat, nagyrészt csak az alakulatok kinevezésével és a taktikai célokkal lehet kapcsolatos.

Katrina egyszerre találta üdítőnek és vérfagyasztónak a felvázolt támadás tervét. Magában hordozta a Lyrán Szövetség üdvözülésének csíráját. Ha a Füstjaguárokat sikerülne elűzni a Belső Szférából, a következő lépés a klánok kiverése lenne a megszállt világokról. Azután a támadó egység a Szellemmedvék ellen fordul, ő pedig a Farkasokkal összefogva szétzúzza a közéjük szorult Jádesólymokat és Acélviperákat. A szövetség ugyan a Szabad Rasalhág Köztársaságnak néhány világába kerülne, viszont a Lyrán Szövetség erősebbé válna, és a nyereség igazán megérné, hogy cserében meg kelljen hallgatnia Magnusson panaszait.

Egyedül az töltötte el rémülettel a művelettel kapcsolatban, hogy nem tudta értesíteni Vladot az időpontról és a célpontokról. Mivel fogalma sem volt a férfi tartózkodási helyéről, nem küldhetett neki üzenetet a tervről. Gyanította, hogy a Strana Mechtyn, a klánok fővilágán lelhető fel, de a pontos koordináták nélkül hiába küldte volna el üzenetét a hiperpulzus generátorokon keresztül. Ráadásul rá kéne vennem a Komsztárt, hogy vakon küldjön el egy üzenetet, azután pedig feledkezzen el róla.

A kánnal kapcsolatos problémái nyugtalanították, de aztán rájött, hogy a művelet valójában nem jelent fenyegetést a Farkasokra nézve. Sőt, a célja – a Füstjaguárok megsemmisítése – Vladnak még hasznára is válik. Hiszen pont egy Füstjaguár világnál találkoztunk, melyet nem sokkal azelőtt hódított meg. Közös az ellenségünk, ezért barátok vagyunk. A Füstjaguárok befolyásának eltörlésével több hatalom összpontosulna Vlad kezében, ami viszont az ő hosszú távú tervét támogatná.

Vlad tud magára vigyázni. Ha nem látja előre, mi fog történni az elkövetkező években, nem is érdemes rá, hogy a partnerem legyen. Katrina behunyta a szemét és megdörzsölte a halántékát. Nekem viszont megvannak a magam sokkal fenyegetőbb gondjai, melyeket le kell rendeznem.

Felemelte a kezét és elmosolyodott, amikor a kardinális biccentett felé.

– Köszönjük a részletes tájékoztatót, kardinális. Minden rendben lévőnek tűnik, bár azt még nem említette, kiket ajánlana a támadás két fázisának vezetésére. Gondolom a főcsapást ön irányítja majd, de ki áll a hosszú távú akciónk élére?

– Azt hiszem, ez az a kérdés, amelyet ennek a tanácsnak kellene eldöntenie. – Focht mindkét tenyerével a pódiumra támaszkodott. – A Huntress elleni akció vezetésével legszívesebben Morgan Hasek-Davion marsallt bíznám meg. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik mind a klánok elleni harcban, mind az ehhez hasonló, nagyszabású műveletek megszervezésében. Az első hadjáratában – néhányan közülünk még emlékeznek rá – is egy hosszú távú támadást kellett vezetnie egy mélyen a vonalak mögött fekvő világ ellen. Kitűnően végrehajtotta a feladatot, pedig akkor sokkal kevesebb ideje volt a tervezésre és gyakorlatozásra, mint a mi esetünkben.

Katrina lassan bólintott, ahogy Focht felsorolta Morgan érdemeit, és agyának hátsó részében azonnal ki is egészítette őket. Ha Morgan vezeti azt a csoportot, nem lesz kéznél, hogy szükség esetén Victor mellé állhasson. A bátyám újabb támogatót veszít. Ráadásul elég jó esély van rá, hogy Morgan meghal a Huntress elleni hadművelet folyamán, és ezzel véglegesen kikerül Victor bandájából. Apám, anyám és Galen Cox elveszítése, valamint Alex Mallory visszavonulása mind-mind Victor támogatóinak hálózatát gyengítette. Csak Hohiro, Omi és Kai maradt meg, de egyikük sem olyan közeli segítség, mint Morgan. Csak el kell távolítani a képből, és Victor máris védőháló nélkül folytatja majd a kötéltáncát.

– Hasek-Davion marsall, elvállalja a feladatot?

Morgan felállt Victor melletti székéről.

– Igen, arkón – feltéve, hogy nincs alkalmasabb jelöltjük.

Theodore Kurita a terem másik feléből Morganre mosolygott.

– Hacsak valami csoda folytán Hanse Davion, vagy apám nem kel fel a sírjából, nem hiszem, hogy találnánk megfelelőbb jelöltet.

Victor is bólintott.

– Ha a munkát jól kell elvégezni, Morgan az az ember, aki képes rá.

Paul Masters előrehajolva súgott valamit Thomas Mariknak, aki bólintott.

– Azt hiszem, a választás elfogadható.

Sun-Tzu Liao széles gesztusokkal kísérte mondandóját.

– Távol álljon tőlem, hogy tiltakozzam a Kapellán Határvidék irányítójának távozása ellen. Örömmel tölt el, hogy végre eltávolítják a torkomnak szegezett tőrt.

Candace Liao és Haakon Magnusson mindketten egyetértettek abban, hogy Morgan Hasek-Davion legyen a harci kötelék vezetője, így már csak Katrinának kellett szavaznia.

– Semmiféle tiltakozásnak vagy vétónak nem volna értelme. Azonban csodálkoznék, ha a távolmaradása nem tűnne fel a klánoknak, és kétlem, hogy a tapasztalatának nem vennénk nagyobb hasznát a fő támadásban.

Focht elmosolyodott.

– Vannak módszereink, hogy úgy tegyünk, mintha a marsall még mindig a Belső Szféra területén tartózkodna, ezért ez a probléma ne aggassza. Ami pedig a tapasztalata és az ítélőképessége nélkülözését illeti, ezt én is nagyon sajnálom. Mégis azt gondolom, sokkal jobb, ha egy hozzá hasonló éleslátással rendelkező ember olyan helyen van, ahol szükség is van erre az éleslátásra, mint valahol máshol, ahol nem használhatja ki kellőképpen a képességeit.

– Jó meglátás, kardinális. Egyetértek a választással – mosolyodott el Katrina kegyesen. – És feltételezem, ön fogja vezeti a fő támadóerőt.

Focht összeérintette maga előtt az ujjait.

– Ezt a döntést is itt és most kell meghoznunk. Örömmel vállalkoznék a feladatra, ám ismét emlékeztetnem kell rá önöket, hogy már nem vagyok fiatal. Miközben szeretném elhitetni magammal, hogy jól viselem az öregedés mellékhatásait, valójában az az igazság, hogy lelassultam. Egyre nagyobb mértékben támaszkodom beosztott tisztjeimre. – Victorra pillantott. – Szeretném, ha tudnák, hogy Victor Ian Steiner-Davion herceget szándékozom megbízottamként megjelölni.

– Képes elfogadni Victor herceg ezt a megbízatást? – hajolt előre Thomas Marik. – Hiszen ő az Egyesült Nemzetközösség vezetője. Biztosan nem hagyhatja magára a birodalmát a hadjárat befejezéséig.

Victor megköszörülte a torkát.

– Már megtettem az előkészületeket, hogy az állam irányítása a távollétemben is zavartalanul folyhasson. Yvonne húgom fog a nevemben régensként eljárni. Teljes bizalmamat élvezi, akárcsak a tanácsadói. Kritikus helyzet esetén természetesen visszahívható vagyok, de nem hiszem, hogy bárkitől is bölcs döntés volna hasznot húzni a birodalmam helyzetéből, míg én a klánok legyőzésén fáradozom.

Sun-Tzu ujjával megkocogtatta számítógépe képernyőjét.

– A háború lefolytatásához szükséges ember- és anyagigénylést figyelembe véve kétlem, hogy bármelyikünknek módja volna a támadásra a távollétedben.

– Igazán megnyugtató ezt öntől hallani, kancellár, de azt hiszem, ön elég találékony ahhoz, hogy ha úgy hozza a kedve, bármikor gondot okozhasson nekem. – Victor körülnézett. – Örömmel helyettesítem a kardinálist. Szinte úgy érzem, egész életemben erre a feladatra lettem kiképezve, és ha sikerül végrehajtanom, boldog emberként halhatok meg.

Katrina szemügyre vette sápadtfehér ujjait, aztán felnézett.

– Csak ismételni tudom bátyám szavait. Bár voltak nézeteltéréseink a múltban, egyvalamiben egyet kell értenünk: ő a legalkalmasabb személy arra, hogy segítse a kardinálist, és háborút vezessen a klánok ellen. Ebben az ügyben teljes támogatásomat élvezi.

Katrina egyaránt figyelmen kívül hagyta a Victor arcára kiülő döbbenetet és Nondi dühös sziszegését. Indokai egyszerűek és kézenfekvőek voltak: minél tovább harcol Victor, annál nagyobb az esély a halálára. Némi bűntudatra számított a döntés meghozatalakor, de nem lepődött meg, amikor semmit sem érzett. Victor azt hiszi, hosszú távú játékot játszik – a jövőbe tekint, és megpróbál úgy cselekedni, hogy ez a jövő a lehető legjobban alakuljon. Azonban ő csak a Füstjaguárok pusztulásáig néz előre, én viszont jóval azon túl.

Sun-Tzu olyan boldognak látszott, mint egy kutya, amelyiknek sikerült a falka élére vágnia.

– Isten legyen veled, Victor. Azt javaslom, a kardinális és megbízottja vezesse a harci köteléket

– A kardinális és helyettese teljes bizalmunkat bírja – bólintott Theodore Kurita is.

– Örömmel teszem harcosaim életét a kezükbe – mondta mosolyogva Candace Liao.

Haakon Magnusson és Thomas Marik is egyetértett abban, hogy a kardinális vezesse a fő támadóerőt a klánok ellen.

– Köszönöm a belénk fektetett bizalmukat – hajtott fejet Focht. – Ez a háború kíméletlen, brutális és hosszú lesz, de azt gondolom, rendelkezünk a megnyeréséhez szükséges elszántsággal. Nos, a következő lépés a terv jóváhagyása.

Katrina felállt.

– Mivel a vezetés kérdésében sikerült megállapodnunk, azt javaslom, közfelkiáltással szavazzuk meg a tervet is.

– Támogatom az ötletet – szólalt meg Haakon Magnusson.

A kardinális bólintott.

– Mivel senki nem ellenkezik, a klánok elleni hadművelet tervét ezennel elfogadottnak tekintem. Azt hiszem, mivel a Csillagliga Alkotmányának vázlatával mindannyian egyetértettünk, nincs más hátra, mint az Alkotmány végső formájának megszövegezése és aláírása.

– Tehát meg kell választanunk a Csillagliga Első Nagyurát, igaz? – kérdezte Katrina.

– Az alkotmány szerint a Főtanács tagjai háromévenként váltják egymást az Első Nagyúri poszton, és az utódlás minden esetben sorsolással dől el – mondta Haakon Magnusson herceg.

– Tudom. Olvastam a dokumentumot – mosolygott rá Katrina. – A szöveg azonban azt is tartalmazza, hogy a Főtanács kétharmadának egyetértése esetén a sorsolás megvétózható, és ez esetben egy másik jelöltet kell Első Nagyúrrá választani. Úgy érzem, hogy ha a Csillagligát kifejezetten azért élesztjük újra, hogy megteremtsük az alapokat a klánok elleni háborúhoz, akkor a vezetőt is alapos megfontolás után szabad csak kijelölnünk. Semmi kétségem afelől, hogy a sorsolás meglehetősen hányaveti és kalandor módszernek tűnne a klánok szemében.

– Katrina arkón kitűnően mutatott rá a lényegre – koppantott Thomas Marik mutatóujjával az asztallapra. – Bár én abban reménykedem, hogy a Csillagliga több lesz egyszerű álcánál, vagy egy katonai akció megalapozásánál, a tény az, hogy mindenképpen adnunk kell a megjelenésre. Mindannyian beleegyeztünk a Csillagliga újjáélesztésébe, hogy legitim indokokat szolgáltassunk csapatainknak a klánok elleni háborúhoz.

Katrina visszaült a székére, és megpróbálta elrejteni mosolyát. Sikerült elérni, hogy Victor elmenjen a harci kötelékkel. Most már csak arra van szükség, hogy mindenki belássa, miért volt ez helyes lépés. Hagynom kell, hogy bomlasztó és megosztó tényezőként állítsa be magát, és ezt meg is fogja tenni.

– Kardinális, mivel a Komsztárnak a Főtanácsban nincs szavazati joga, talán javasolhatnám, hogy ön legyen a szavazás elnöke.

– Semmi akadálya. Van jelöltjük?

Katrina bólintott.

– Sun-Tzu Liaót szeretném jelölni a posztra.

– Micsoda? – kérdezte Victor leesett állal. – Sun-Tzut jelölöd?

– Így van, kedves bátyám. – Katrina remélte, hogy jeges pillantásával sikerül felbosszantania Victort. – Hozzáértő és intelligens, valamint egy birodalom uralkodója, akárcsak mi itt mindannyian. Mivel a birodalma kicsi, és nem vesz részt olyan aktívan a hadműveletben, mint a tiéd, az enyém, vagy a Drakónis Szövetségé, a Csillagliga vezetésével igazán méltón jelképezhetné részvételét közös erőfeszítésünkben. Isisszel való eljegyzése és a Szabad Világok Ligájával fenntartott kapcsolata csak alátámasztják érvelésem helyességét.

– Támogatom a jelölést – bólintott Thomas Marik. – Mióta Sun-Tzut ismerem, egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy rendelkezik azokkal a képességekkel és adottságokkal, melyeket a hivatal gyakorlása megkövetel.

Főként mivel ezek a követelmények nagyrész ceremóniálisak. Katrina arca semleges maszk maradt. A hivatalban összpontosuló jelentéktelen hatalom a velejáró befolyással megsokszorozva hatékony pozícióvá teheti a Csillagúri posztot, ahonnan akár a Belső Szféra sorsát is irányítani lehet, de csakis a megfelelő személy kezében.

Körbenézett, és rögtön tudta, hogy Sun-Tzu jelölése máris kudarcba fulladt. Kétharmados többségre lett volna szükség, ami a hét szavazatból ötöt jelent. Victor, Theodore és Candace sosem fog Sun-Tzura szavazni, ami máris kétségtelenné teszi a végeredményt. Thomas és Sun-Tzu szintén nem szavaz Victorra, ezért a bátyja sem győzhet. Így csak egyetlen alkalmas jelölt marad a posztra.

Victorra nézve látta, hogy a herceg ujjpercei kifehéredtek, ahogy kezét haragosan ökölbe szorítja.

Sun-Tzu elmosolyodott.

– Azt kell hogy mondjam, kitűnő jelöltnek tartom magam, és mindent meg fogok tenni, hogy bölcsen és igazságosan uralkodjam.

– Anyád egyszer már tette egy hasonló ígéretet – sziszegte Candace. – Nem sikerült betartania.

– Én nem vagyok az anyám.

– Sajnos. Ő már meghalt.

– Nyugalom – emelkedett fel Victor feltartott kézzel. – Ez sehová sem vezet.

Katrina mosolyogva várta, hogy Victor megtartsa beszédét. Különös érzéke van hozzá, hogy az ilyen tirádákkal elássa saját magát. Helyes.

Victor lassan leeresztette karját.

– Ami engem illet, ha a húgomnak megfelel Sun-Tzu, akkor nekem sincs kifogásom. Mellette szavazok.

Katrina érezte, ahogy kifut az arcából a vér. Micsoda? Hogyan lehetséges ez?

Victor folytatta.

– Sun-Tzu Liao, a legkisebb mértékben sem bízom meg benned, de ennek a választásnak számomra igazából nincs jelentősége. Vagy elfogadod a hivatallal járó felelősséget, és a Belső Szféra érdekében teszed a kötelességed, vagy elhanyagolod a dolgod, és akkor a klánok átgázolnak rajtunk. Úgy nőttem fel, hogy egész életemben gyűlöltelek, de semmi hasznom nem származott belőle. Azt hiszem, neked sem tesz jót, ha gyűlölnek. Talán a rád ruházott felelősség jó hatással lesz rád. Mindössze annyit tudok, hogy mi, akik elmegyünk, és a Belső Szféra érdekében a vérünket ontjuk, számítunk rá, hogy ellátsz minket a sikerhez szükséges fegyverekkel és utánpótlással. Ha kudarcot vallasz, mi halunk meg először, de messze nem az utolsóként.

A rémület fullasztó érzése még jobban átjárta Katrinát, amikor Victor leült és rákacsintott. Rám kacsintott! Van képe rám kacsintani! Keze ökölbe szorult, érezte, ahogy körmei a tenyerébe mélyednek. Nem tudhatta előre, mit tervezek. Most már támogatnom kell Sun-Tzut, ami azt jelenti, hogy ő lesz az Első Nagyúr. Amíg Victor távol van és a klánok ellen harcol, a nyakamba kapom Sun-Tzut!

Legszívesebben sikoltott volna, de amikor a kardinális szavazásra szólította fel a jelenlévőket, mindössze udvariasan biccentett. Sun-Tzu csak úgy sugárzott a boldogságtól. Kezét a feje felett diadalmasan összekulcsolva felpattant a helyéről. Mielőtt visszaült volna, még ránézett az arkónra, tiszteletteljesen fejet hajtott, és rávillantott egy büszke mosolyt.

Mintha ez a győzelem bármit is jelentene! Katrina összehúzta a szemét. Nem kaptad meg, amit akartál, ezért most azzal kell megelégedned, amit kapsz, és másik utat kell választanod célod eléréséhez. Vajon hogyan lehetne Sun-Tzu megválasztásából kihozni valamit, amivel árthatnék Victornak?

Katrina a bátyjára mosolygott. Az első vér a tiéd, testvér, de a harcunkat az nyeri meg, aki utolsóként marad állva, és nincs szándékom hagyni, hogy te legyél az.

19

Sigfried Gleccser Rezervátum

Environs, Tharkad City Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. november 16.

A hátraforduló Victor Steiner-Daviont pontosan a homloka közepén találta el a hógolyó. A lövedék szétcsattant az arcán, a jégkristályok fagyos érdessége szinte égette a bőrét. Reflexszerűen hátrarántotta a fejét a hógolyó elől, ám ettől megtántorodott. Megpróbálta egyensúlyba hozni magát, de a térdig érő, kérgessé fagyott hó csapdába ejtette a lábát.

Keményen az oldalára esett. Zuhanás közben áttörte a felszíni jégkérget, és hatalmas porhófelleget vert fel a levegőbe. Hallotta a csuklyás zubbonyára hulló jégdarabok kopogó zaját, azután érezte, ahogy a puha hóréteg beborítja. Mire a boldog gyerekkacaj elért a füléig, a gallérja alá hatoló hószemcsék zavaró, kellemetlen érzése is jelentkezett.

Nehéz léptek közeledtek a hóban, és megálltak mellette.

– Minden rendben, Victor?

A herceg kitörölte jobb szeméből a havat, és felsandított Kai Allard-Liaóra, és a barátja lába mögül előbújó kölyökre.

– Nem mondtad még a fiadnak, hogy inkább a hozzá hasonló méretűekkel próbálkozzon?

– De igen.

– Kösz.

Kai talpra segítette Victort.

– Morgan unokáját célozta meg, csak pont beléptél a lővonalba.

Victor odapillantott, ahol Morgan Hasek-Davion játszott az unokájával, George Hasek Juniorral. Morgan apja Michael Hasek-Davionra változtatta a családnevét, miután feleségül vette Victor nagynénjét, Marie-t. Amikor kiderült, hogy Michael áruló, és Kai apja lelőtte, Morgan bejelentette, hogy a Hasek-Davion vérvonal vele megszakad. Mostanra már a fiának is született egy fia, és a Hasek család újabb örököse várja, hogy átvegye az uralmat az Egyesült Nemzetközösség Kapellán Határvidéke felett.

Kai fia, David Lear felemelt egy hógolyót.

– Tessék, uram. Megdobhat vele. – Megvárta, hogy Victor elvegye a hógolyót egyujjas kesztyűbe bújtatott kezéből, azután sarkon fordult, és rohanni kezdett a hómezőn. A tengerészkék overall olyan szorosan beburkolta a srácot, hogy alig bírt benne mozogni, de a nyomában szálló jókedvű kacagás azt mutatta, hogy nem törődik ezzel az apró korlátozással – vagy tán észre sem veszi.

Victor David feje fölé célzott a hógolyóval. A kisfiú kicsavart testtel figyelte a röptét, de egy idő után ő is elvesztette az egyensúlyát, és vad nevetés közepette felbukott.

A herceg felnézett Kaira.

– Voltunk mi valaha ilyen gondtalanok?

– Utoljára talán akkor, amikor a csillagok körüli porfelhők bolygókká tömörültek össze – kacsintott Kai, miközben David megpróbált feltápászkodni, és látványos mozdulattal visszazuhant a hóba. – És csaknem olyan kecsesek.

– Hány éves?

– Öt és fél, akárcsak George Junior.

– Nem zavar téged, hogy miután elindulunk, nem fogod látni egy ideig? Mire visszaérünk, kétszer ilyen idős lesz. – Victor sóhajtott és hagyta, hogy a szél elsodorja dérré fagyó leheletét. – Ezzel csak azt akarom mondani, hogy könnyű nekem, hiszen közel sincs rajtam ekkora felelősség.

– Nem – csóválta a fejét Kai. – Ez nem így van. Nekem csak a családomról kell gondoskodnom, te viszont több milliárd emberért vagy felelős. De most nem egészen erről van szó, igaz?

– Nem?

– Nem. – Kai az üdülő főépületére, és a nappali szoba üvegfala mögött álló emberekre mutatott. – Yvonne gondját viseli a népednek, és bölcsen fog kormányozni a nevedben. Te egészen más miatt aggódsz.

– Igen, például Katherine miatt. Kai felnevetett.

– Csodálatos volt látni a reakcióját, amikor kijelentetted, hogy Sun-Tzut támogatod. Azt sem tudta, mi történik vele.

– Ez kétségkívül olyasvalami volt, amire nem számított – mosolyodott el a herceg. – Különös volt, Kai, mert amikor Sun-Tzut jelölte a posztra, rögtön vöröset láttam. Tudtam, hogy a kancellárt felhasználva akar valamiféle reakciót kicsikarni belőlem, és már fel is készült a fogadására. Aztán elgondolkodtam rajta, vajon mi haszna származik neki abból, ha Sun-Tzu lesz az Első Nagyúr.

– Ha engem kérdezel, semmi.

– Ez az, és ezért jutottam arra a megállapításra, hogy az egész színjátékkal csak engem akar valamilyen hibás és elhamarkodott lépésre kényszeríteni. – Victor hátranyúlt, és kiszedett egy marék havat a nyakából. – És akkor hirtelen minden apró részlet a helyére kattant az agyamban. Az egyedüli személy, aki hátrányát látta volna a kifakadásomnak a jelöltválasztásától, én lettem volna. Rájöttem, Katherinenek az volt a szándéka, hogy harcot kezdeményezzek, melynek hatására ő szépen visszavonná a jelölését, és mint béketeremtő, ő lenne az egyedüli logikus választás a posztra. Csak úgy tudtam meghiúsítani a tervét, hogy egyetértettem Sun-Tzu jelölésével.

– Megakadályozhattad volna a választást – a koordinátor és anyám biztosan melletted szavazott volna –, és kérhetted volna, hogy maradjunk a sorshúzásnál.

– Igen, de akkor esetleg én nyerek.

Kai értetlenül nézett rá.

– Azt akarod mondani nekem, hogy nem akarsz a Csillagliga Első Nagyura lenni?