MICHAEL A. STACKPOLE

KÉNYSZERSZÖVETSÉG

 

A felbecsülhetetlen értékű információ birtokában, amely végigvezeti őket a Kivonulás Útján, a Belső Szféra Utódállamai előtt most lehetőség nyílik arra, hogy saját feltételeik szerint, és az ellenséges vonalak mögött szálljanak szembe a klánokkal.

A megfelelő nagyságú haderő összegyűjtésének herkulesi feladata a legendás Csillagliga újjáalakítását vonja maga után az Utódállamok olyan szövetségét, melynek csatamechjeit Victor Steiner-Davion irányítja.

Ám mivel a politika halálos játéka gyanakvóvá teszi az Utódurakat a szövetség iránt, és Victor hataloméhes húga, Katrina Steiner újabb gonosz terveket sző saját céljainak elérése érdekében, a klánok elleni háború talán csak a figyelmet vonja el egy sokkalta nagyobb veszélyről...

*

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Michael A. Stackpole: GRAVE COVENANT

*

Ajánlom ezt a könyvet Ian Andersonnak és a Jethro Tullnak.

Ez a huszonkettedik regényem, és eddig mindegyiket zenehallgatás közben írtam. A Jethro Tull mindig rajta volt a listán. E regény írásának idején volt szerencsém élőben végignézni egy Jethro Tull koncertet. A zene mágia, Ian Anderson pedig egy varázsló.

*

A szerző szeretne köszönetet mondani a következő embereknek a könyv megírása során nyújtott segítségükért:

Jordan Weismannak, Bryan Nystulnak, Randall Billsnek, Jill Lucasnak, Bill & Nina Keith-nek, Donna Ippolitónak, valamint Robert Thurstonnak a sztorivonalért, a szerkesztésért és a hibajavításért.

Loren L. Colemannek, Robert Thurstonnak, Blaine Pardoe-nak és Tom Gressmann-nak, mert az ő könyveik vezetik be, illetve folytatják a regényemet.

Apámnak, Dr. J. Ward Stackpole-nak az orvosi szaktanácsadásért a könyvben előforduló sérülésekkel és betegségekkel kapcsolatban; John-Allen Price-nak Galen Cox kölcsönadásáért; Mark Hermannak, amiért elmagyarázta az entrópia alapú hadviselés lényegét; és különösen Mike Pondsmith-nek nagylelkűségéért, amiért megengedte, hogy szerepeltessem a könyvben.

Jennifer Smithnek és Laura Gilmannek a ROC-tól a határidőproblémáim iránt tanúsított elnézésükért.

És mint mindig, Liz Danforth-nek, amiért ismét végigszenvedte egy újabb könyv megírásának folyamatát.

ELSŐ KÖNYV

AZ ÁRULÁS KONGRESSZUSA


1

Triád Nemzeti Temető

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. szeptember 30.

A nyirkos szél utat talált magának a Triád Nemzeti Temető emlékműlabirintusában, a sírok között álló Victor Ian Steiner-Davionig. A tavasz korai beköszönte sáróceánon úszó fehér szigetekké változtatta a szeptemberben megszokott hótakarót. Az új levelek és fűszálak élénkzölden nyújtóztak a napsugarak felé. A korai tavasz általános jó közérzetet teremtett, melyet a herceg még a bolygóról sugárzott médiaadásokból is érzékelt, miközben űrjárója a felszín felé közeledett.

Egy jó kis fagy, és minden elhal. Anyja síremléke előtt állva Victort nem hatotta át a Tharkadot megfertőző tavaszi láz. Melissa halálát két, a hatalomra áhítozó nemes vetélkedése okozta. És Victor most a Tharkadra érkezett, hogy részt vegyen a Whitting Konferencián, ahol a Belső Szféra tucatnyi nemese még több hatalmat akar majd magához kaparintani. Nem volt nehéz levonni a következtetést, hogy valami katasztrófa készülődik.

Victor a homlokát ráncolta. A dolgok csak akkor fordulnak rosszra, ha hagyod őket rosszra fordulni. Megmozgatta vállát, és elfintorodott a beléhasító fájdalomra. Tudta, hogy a vendégek többsége a Coventryről a Tharkadra vezető fárasztó útvonalon érkezik. Az űrugrók képesek voltak lyukat hasítani a valóság szövedékébe, lehetővé téve számukra, hogy egy pillanat alatt egyik helyről a másikra kerüljenek, harminc fényévnyi utat hidalva át egyetlen ugrással. De bármilyen fárasztó volt is az út, az ugrások sokkal kevésbé viselték meg szervezetét, mint a Tharkad felé vezető utolsó útszakasz gravitációs terhelése. Pedig amilyen kis termetű vagyok, az 1G feletti munkavégzés sem jelent túl nagy megpróbáltatást számomra.

Elnyomott egy mosolyt. A körülmények sem gátolták meg Kait és Hohirót abban, hogy fölébe kerekedjenek. Megtapogatta a jobb szeme körüli, már halványulóban lévő zöld foltot. Akkor szerezte, amikor sikertelenül próbálta blokkolni Hohiro Kurita jobbkezes keresztütését. Láttam, hogy jön, de semmit sem tudtam tenni. Bár bosszankodott elszíneződött szeme miatt, ugyanakkor büszkén viselte a sérülést.

Életének nagy része a politikáról és a külső megjelenésről szólt. Elfogadta ugyan ezeknek a dolgoknak a fontosságát és szükségességét, de a politika már a kezdetektől az idegeire ment. Néha szinte nevetségesnek érezte, hogy sokkal szélsőségesebb nézeteket kénytelen vallani, mint amilyeneket valaha is szándékozott, csak hogy kompromisszumot kössön ellenfeleivel, és így érje el azt, amit eredetileg szándékozott. Az ilyesfajta játékokra áldozott időt és energiát sokkal hasznosabban is fel lehetett volna használni – például az ügyek tényleges megoldására.

A Whitting Konferencia megszervezése ékes példája volt a politikába ölt hiábavaló erőfeszítéseknek. Tizennégy héttel ezelőtt a Coventryn sikerült megszerveznie egy egyesült haderőt, hogy szembeszálljanak a klánokkal. Erre válaszul húga, Katherine, a Lyrán Szövetség arkónja felajánlotta, hogy a Tharkadon otthont ad egy konferenciának. Ezzel egyben magára vállalta a találkozó megszervezésének terheit, meghívta a Belső Szféra vezetőit, és nagyon ügyesen úgy állította be magát, mint a jövő Belső Szférájának összetartó erejét.

Victornak el kellett ismernie, hogy húga tökéletesen játszotta a szerepét, és ő is kénytelen volt úgy táncolni, ahogy Katherine fütyült. Bár a Coventry kilencven fényévnyire sem volt a Tharkadtól – kevesebb, mint három hét alatt megtehette volna az utat –, semmi oka nem volt rá, hogy október eleje, a Katherine által a konferencia kezdeteként megjelölt időpont előtt megjelenjen a helyszínen. Victor inkább a Coventryn maradt legmegbízhatóbb szövetségeseivel, ahol közösen gyakorlatoztatták csapataikat.

Bár a késlekedés bosszantotta, a Coventryn gyakorlatozással eltöltött idő már korántsem annyira. Az élettől való elszigetelődés és magány, melyet Victor oly gyakran érzett mostanában, szinte teljesen eltűnni látszott, mivel annyi időt töltött csapatai körében, amennyit csak bírt. Az Egyesült Nemzetközösség trónjának elfoglalása óta ez volt az első alkalom, hogy úgy érezte, valóban van némi rálátása az egyszerű állampolgárok problémáira.

Személyes képzésére is szakított időt. Victor mindig is jó kondícióban volt – hála az öröklött Steiner-anyagcserének, amely megakadályozta a felesleges kilók lerakódását –, de a fizikai igénybevétel hiánya lassanként kikezdte edzettségét. Néhány egyszerűbb gyakorlatsorozattal kezdett, azután kendóleckéket vett Hohirótól, és aikidót tanult Kai Allard-Liaótól. A visszaúton pedig találkozott egy idősebb, őszülő hajú őrmesterrel, aki szívesen oktatta az uralkodókat az ökölvívás fortélyaira.

És Hohiro sokkal gyorsabban tanult, mint szerettem volna. Victor a fejét rázva eltöprengett, vajon anyja mit szólt volna a szeme alatti sötét folthoz. Biztosan aggódna, de mosolyogva mondaná, hogy egy kis tapasztalatszerzés sosem árt. Mindig tudta, mit kell mondania, hogy az emberek jól érezzék magukat.

Lenézett az emlékmű gránittalapzatán álló örökmécses táncoló, ficánkoló lángjára. Az Egyesült Nemzetközösség számtalan bolygóján felállított szobrokkal ellentétben, ez az emlékmű nélkülözte Melissa Steiner-Davion fizikai megjelenítését. Mégis volt benne valami az uralkodónőből. A masszív kőtömbből mintha ugyanaz az erő sugárzott volna, mellyel Melissa hozzájárult az Egyesült Világok és a Lyrán Nemzetközösség egybeolvadásához, amikor harminc évvel ezelőtt házasságot kötött Hanse Davionnal.

Victor lehajtotta a fejét. Úgy érezte, illő lenne letérdelnie, és imát mondania anyja emlékéért, de a jeges sánc, melyet a korán jött tavasz feltornyozott a síremlék körül, már így is átáztatta hosszú, acélszürke kabátjának szegélyét. Mivel a Lyrán Szövetség – húga, Katherine ezt a nevet adta az Egyesült Nemzetközösség lyrán felének az elszakadás után – állampolgárainak többsége úgy hitte, ő ölte meg az anyját, a sír előtt, a sárban térdeplő herceg látványa valószínűleg azt sugalmazná számukra, hogy egy vezeklő gyilkos szélsőséges megnyilvánulását látják.

Keresztet vetett és elmormolt egy rövid imát Melissa Steiner-Davion lelki nyugalmáért. Mély lélegzetet vett, majd tekintetét a sírra függesztette.

– Amit apával harminc évvel ezelőtt felépítettetek, a halálod óta eltelt két évben semmivé foszlott. Ha élnél, sokkal könnyebben egyesíthetnénk a Belső Szféra erőit, hogy szembeszálljunk a klánokkal, és elpusztítsuk őket. Most viszont csak abban reménykedem, hogy az esély a klánok megsemmisítésére nem szállt el végképp.

Mozgás vonta magára a figyelmét a temető bejárata felől. A sírok között átnézve látta, hogy három közeledő légpárnás limuzin porlasztja maga alatt a sarat a temetői úton. Az első és a hátsó limó szélvédőjén megkülönböztető fények villogtak, míg a középső jármű – a három közül a legnagyobb – nyugodt, csendes méltósággal haladt kísérői között.

A háta mögül hallotta, ahogy kinyílik saját légpárnásának ajtaja. Victor megfordult, és feltartott kézzel intette nyugalomra a limuzinból kiszálló, jeges tekintetű férfit.

– Semmi ok az aggodalomra, Curaitis ügynök.

– Tekintve, hogy ki ül abban az autóban, és mit tett a hatalom megszerzése érdekében, volna rá okom, hogy ne aggodalmaskodjak?

Victor egy pillanatra elgondolkodott, majd bólintott:

– Ott a pont.

A fekete hajú testőr a jármű ajtaja mellé lépett, majd megállt. Victor jobban ismerte a hírszerzőt annál, hogy további megjegyzést várjon tőle. Egy kődarabot is könnyebb szóra bírni. A közeledő limuzinok szemlátomást teljes mértékben lekötötték Curaitis figyelmét.

Az elöl haladó jármű félrehúzódott, helyet biztosított a nagyobb légpárnás számára, amely alig tízméternyire állt meg Victor limuzinjának orrától. A sirályszárnyú hátsó ajtó szisszenve felnyílt. Victor mozgást látott a jármű elsötétített belsejében, majd néhány pillanat múlva húga bukkant elő a limuzinból, segítség nélkül szállt ki, és elindult Victor felé.

Te sosem változol. Katherine jóval magasabb volt nála, és a különbséget még ki is hangsúlyozta térdig érő, tűsarkú, hófehér csizmájával. Cipőjére lógó fehér cobolyprém kabátja tökéletes együttest alkotott szintén prémmel díszített sapkájával. Hosszú, aranyszőke haja kabátja vállát verdeste, ahogy határozott, lendületes léptekkel közeledett bátyja felé.

Kesztyűs kezével hanyagul intett Victornak.

– Szép napot, Victor.

– Neked is, Katherine. – Ügyelt rá, hogy minden betűt pontosan, jól érthetően ejtsen. Bár a nő az utóbbi időben előszeretettel hívatta magát „Katrinának”, Victor nem volt hajlandó tudomást venni a változásról. Katrina Steiner a nagyanyja volt. Arkón, a Belső Szféra Utódállamainak kétségtelenül a legélesebb elméjű és leghatalmasabb uralkodója. Az, hogy húga elorozta Katrina nevét és megjelenését, a legnagyobb bűntettnek számított a herceg szemében.

– Meglep, hogy itt látlak.

– Valóban? – A jégkék szempár kihívóan viszonozta pillantását. – Vártalak az űrrepülőtéren.

– Ó, tehát te voltál az. – Victor halvány mosolyt küldött húga felé, és hagyta, hogy szürke szeme kimutassa kárörömét, melyet hangjából gondosan száműzött. – Talán eszembe juthatott volna, hogy fogadóbizottságot küldesz elém, de mindenképpen szerettem volna idejönni, mielőtt bármi máshoz kezdek.

A nő megállt a síremlék túloldalán.

– Hogy könnyíts a bűntudatodon?

– Bűntudat? Ugyan miért?

– Nem voltál itt a temetésen – mosolyodott el hűvösen Katherine. – Eszedbe sem jutott eljönni.

Bár Victor azt hitte, felkészült a húgával való találkozásra, Katherine szúrása így is áthatolt a védelmén. Mivel anyja halálának időpontjában még fogalma sem volt róla, hogy Katherine az ellensége, ráhagyta a temetés lebonyolítását. Melissát egy pokolgép tépte darabokra, ezért nem volt lehetőség a holttest tárolására addig, amíg minden gyermeke össze nem gyűlik. Katherine szinte azonnal lebonyolította a szertartást, és Victor volt az egyedüli utód, aki nem tudott idejében odaérni.

– Ott akartam lenni, Katherine, de vannak olyan pillanatok, amikor a vezetői kötelezettségek megakadályoznak minket abban, hogy akaratunk szerint cselekedjünk.

Katherine apró, torokhangú kacajt hallatott.

– Hát persze, és mit is csináltál helyette? Éppen a klános banditák üldözésére készülődtél?

– A Belső Szférát és a fegyverszünetet fenyegették.

– Nem, Victor. Inkább csak lehetőséget biztosítottak arra, hogy ismét katonásdit játszhass. – Katherine széttárta a karját. – Nézz körül, Victor. Ez a temető tele van olyan emberekkel, akik képtelenek voltak ellenállni a csatamechek csábításának. A mecheket hatszáz évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy uralják a harcmezőt. Három évszázaddal később Alexander Kerenszkij megfosztotta a Belső Szférát a Csillagliga Védelmi Erőktől, mert félt attól, hogy a csatamechek, melyek egykor az emberek életét voltak hivatottak megvédeni, a pusztítás eszközeivé válhatnak. És igaza lett. Háromszáz esztendőn keresztül dúlt a háború az Utódállamok között. Az uralkodók ezerszám gyártották a mecheket, hogy dicsőséget szerezzenek saját maguknak, és egy talpalatnyi kaotikus univerzumot birodalmuk számára. Azután Kerenszkij emberei visszatértek, hogy megmutassák nekünk, milyen pusztító fegyver lehet valójában egy mech.

Katherine cipője orrával megbökdöste Melissa síremlékét.

– Még anyánkat is megfertőzte ez a mech-harcos legenda. Életet adott Yvonne-nak, átvette anyjától az arkóni címet, azután bejelentette, hogy ő is csatamech pilóta akar lenni. A tíz méter magas pusztító gépezetek megszállottjává vált. Odáig ment, hogy elvégzett egy évfolyamot a Nagelringen, és mindezt csak azért, mert a hagyomány szerint minden arkónnak pilótának, harcosnak is kell lennie – bár a történelem számos példával szolgál rá, hogy a harcosi lét nincs semmiféle kapcsolatban a vezetői képességekkel. – Elfintorodott, és megvető pillantással lenézett bátyjára. – Ez egy olyan lecke, amit még meg kell tanulnod, Victor.

Victor kékkel pettyezett barna szeme összeszűkült.

– Kétlem, hogy ezt a leckét pont tőled tudnám megtanulni, Katherine.

– Pedig sok mindenre megtaníthatnálak.

– Ó, ebben biztos vagyok. – Victornak erőlködnie kellett, hogy visszafogott hangon beszéljen, és kordában tartsa dühét. Bizonyítékokkal – mégpedig igencsak szilárd bizonyítékokkal – rendelkezett arra nézve, hogy húga összejátszott Ryan Steinerrel Melissa meggyilkolásában. A bizonyítékom nem elegendő rá, hogy leleplezzelek, Katherine, de Curaitis szerint már arra sem kell sokáig várnom. Akkor aztán én tanítok neked egy leckét – egy leckét az igazságszolgáltatásról.

Előreszegezte az állát.

– Nem vagyok benne biztos, hogy el szeretném sajátítani azokat a leckéket, amelyekre te taníthatnál.

Válasza mintha némileg meglepte volna a nőt.

– Túl sok időt töltesz azzal, hogy játszod a katonát, Victor. Nem tesz jót a birodalmadnak.

– Ha nem játszottam volna katonásdit a Coventryn, mostanra már a klánok jobbágynője lennél.

Katherine arcát elfutotta a pír a gondolatra, és egy röpke pillanatig Victor azt hitte, talán még köszönetet is mond neki, amiért a Coventryn megállította a klánokat.

– Érdekes dolgokat műveltél a Coventryn, Victor. A döntésed, mellyel megtorlás nélkül futni hagytad a Jádesólymokat, jó pontokat szerzett neked a közvélemény előtt. Bár azt is hallottam rebesgetni, hogy a gyávaságodat firtató kérdések miatt nem mertél idejönni a konferencia előtti napig.

– De, te nem ezt gondolod.

– Nem, Victor. Én azt gondolom, jó okod volt a késlekedésre.

– Így van – bólintott Victor. – Igazság szerint a késlekedésem valami olyasmiből fakadt, amit te tanítottál meg nekem.

– Valóban? – Katherine kék szemében a hiúság szikrája villant. – És mi volt az?

– Megtanultam, milyen egy hatásos belépő. – Victor összefonta melle előtt a karját. – Megvártam, hogy mindenki megérkezzen, aztán a csapataimmal együtt én is feltűntem. Rögtön anyám sírjához siettem, hogy lerójam részvétemet. És lám csak, ki jött hozzám! Biztos vagyok benne, hogy igyekezeted, amellyel idesiettél, szintén jól fog mutatni a médiában, Katherine.

A nő tett felé egy lépést, és Victor egy pillanatra azt hitte, hogy lekever neki egy pofont. Ehelyett azonban bal kezének ujjaival gyengéden megsimogatta Victor állát. Hüvelykjét végighúzta a jobb szeme alatti véraláfutás körvonalán.

– Most azt hiszed, megnyerted a menetet, igazam van, Victor? Remélem, elég ellenálló vagy, mert ezt a konferenciát felettébb megerőltetőnek fogod találni. Én állítottam össze a napirendet, én irányítom a tárgyalásokat, én ellenőrzők mindent. Ha nem az általam lefektetett szabályok szerint játszol, nevetségessé teszed magad. Ilyen egyszerű.

Victor lassan megcsóválta a fejét, hogy húga elhúzza a kezét az arcától.

– Nem, Katherine, korántsem lesz ilyen egyszerű. Te is nagyon jól tudod, hogy a Belső Szféra vezetői nem azért gyűlnek össze, hogy szórakoztassanak, vagy hagyjanak téged királynőt játszani, hanem, hogy megoldást találjanak a klánok jelentette fenyegetésre. Ha ezt megpróbálod megakadályozni, ha akadályokat gördítesz az utunkba, a te birodalmad fogja elsőként megszenvedni a klánok megtorlását. És akkor, drága húgom, a Lyrán Szövetség népe azt fogja kívánni, bárcsak újra egy harcos lenne a vezetőjük, mert akkor már csak egy harcos mentheti majd meg őket.

Egy lépést hátrált, és kurtán tisztelgett húgának.

– Mellesleg az itt tartózkodásom idejére lefoglaltam magamnak a Bifrost Hallt a Nagelringen. Ott megvan minden szükséges felszerelés.

Katherine félig leeresztette szemhéját.

– És szomszédos a Komsztár létesítménnyel.

– Valamint a Luvon Alapítvánnyal, ahol Morgan Kell és Phelan fog megszállni.

– Nem hívtam meg őket. – Katherine szeme megvillant.

– Tudom. De korrigáltam a figyelmetlenséged. – Victor a légpárnáshoz lépett, de mielőtt beszállt volna, még visszafordult. – Igazad van, egy harcos nem rendelkezik szükségképpen egy jó vezető és uralkodó képességeivel. Viszont semmi nem korlátozza abban, hogy elsajátítsa azokat.

Katherine gúnyosan elhúzta a száját.

– Már csak azt a kérdést kellene feltenni magadnak, Victor, hogy vajon képes leszel-e elég gyorsan elsajátítani őket.

– Talán igen, Katherine. Lehet, hogy inkább neked kéne elgondolkodnod, meg tudsz-e benne akadályozni. – Hűvös mosolyt küldött húga felé. – Ha nem, akkor jobban teszed, ha kerítesz nekem egy ellenséget, mert annak nem fogsz örülni, ha utánad megyek.

2

Kerenszkij Sportcentrum

Strana Mechty

Kerenszkij Csillaghalmaz, Klánterület

3058. szeptember 30.

Vladimir Ward, a Farkasok kánja felkaptatott a Lobo Negro űrjáró melletti füves emelkedőn, és tekintetét végighordozta a klánok fővilágán. Átnézett a levendulaszín felhőkkel tarkított lila égbolt alatt húzódó gazdag, zöld szántóföldeken, és figyelte az előre-hátra rohangáló, lacrosse-t játszó harcosokat. Felidézte magában a labdajátékhoz kapcsolódó emlékeket: a verejtéket, a versengést, az összecsapásokat és a ravaszságot, amely megkülönböztette a pusztán jó játékosokat az igazán tehetségesektől.

Utoljára több, mint hét évvel ezelőtt játszott ezeken a mezőkön. Ajka alig látható mosolyra húzódott, amint visszaemlékezett akkori önmagára. Szinte tökéletesnek hitte magát, egy modern tenyésztési program termékének, amelyet azért hoztak létre, hogy ő legyen az emberiség létező legnagyobb harcosa. A tenyészprogram sikerében még most sem kételkedett, de hétesztendőnyi tapasztalattal a háta mögött felismerte, hogy bármilyen tökéletes is az acél, kovácsolatlanul, ötvözetlenül és megformázatlanul nem lesz belőle éles penge.

A megpróbáltatásaim még csak akkor kezdődtek. Kíváncsi lett volna, mit szólna az akkori énje mostani önmagához. A káni rang természetesen nem érte meglepetésként, bár a megválasztásához vezető eseményekbe hét évvel ezelőtt bele sem mert volna gondolni. A hatalomhoz vezető utam enyhén szólva kanyargós volt.

Visszaemlékezett utolsó játékára ezeken a pályákon. Mindig is kivételes tehetségű atléta volt, és azon a meccsen is kiemelkedett a mezőnyből. Félidőben Phelan, az a Belső Szférás korcs is csatlakozott a játékhoz, de Vlad csak mostanra volt hajlandó elismerni Kell tehetségét. A fiatalember ellenfelei fölé emelkedett, bár első alkalommal játszott klános szabályok szerint. Akkor még csak egy akadályt láttam benne, amit el kell taposni és félre kell söpörni. Phelan azonban állta a sarat az összes ellenfelével szemben. Sőt, még azt is megmutatta Vladnak, hogy nagy dolgokat képesek véghezvinni, ha ellenségeskedés helyett inkább együttműködnek.

Erre a nyomra kellett volna ráállnom, de nem láttam meg a lehetőséget. Az a Phelan ellenség volt, aki a klánok létét fenyegette, akit sem akkor, sem most nem lehetett figyelmen kívül hagyni, de semmiképpen sem akadály. Inkább kihívás, egyfajta köszörűkő, amely egyre csak élesítette Vladot. Sosem tudtunk együtt dolgozni, Phelan, de csak az egymással való marakodásunk által válhattam azzá az emberré, akivé a sorsom szerint rendeltettem.

És a háborúnk még nem ért véget. Előző összecsapásaik pusztán bevezetőként szolgáltak egy sokkalta nagyobb drámához, amely a jövőben már magától fog továbbjátszódni. Mindegyikük a Farkas klán kánja lett, bár Vlad Farkasai kitagadták azokat a félrevezetett bolondokat, akik követték Phelant a száműzetésbe, a Belső Szférába. Megérkezése után Phelan felkészült rá, hogy szembeszálljon a klános agresszióval, és ezzel lefektette egy jövőbeli konfliktus alapjait.

Vlad természetesen elismerte, hogy ez a fejlemény senkit sem ért meglepetésként, de követői nem láthatták a párhuzamosan zajló események fontosságát. A Strana Mechty többi kánja mit sem tudott arról, hogy Vlad találkozott és szövetséget kötött Katrina Steinerrel, a Lyrán Szövetség arkónjával. Az uralkodónő néhány hónappal ezelőtt besurrant a klánok területére abban a reményben, hogy sikerül szövetséget kötnie a Füstjaguárokkal. A sors szeszélye folytán azonban hajója Vlad kezébe került, és létrejött az első találkozásuk. Együtt töltött idejük alatt sikerült meggyőznie a nőt, hogy sokkal jobban jár az együttműködéssel.

Katrina unokatestvére, Phelan, iránt érzett közös gyűlöletük csak megszilárdította köztük a köteléket.

Vlad arca elvörösödött, ahogy eszébe jutott Katrina. Ugyanaz a genetikai tenyészprogram, amely egyeduralmat biztosított a tisztavérű klánharcosoknak a hadszíntéren, megfosztotta őket a szexuális együttlét intimitásától, az utódnemzéstől és azoktól az erős érzelmi kötődésektől, amelyek összefogták a szabadszülött családokat. Mivel minden tisztavérű tesközben nevelkedett száznyi társához hasonlóan, ezek az érzelmi szálak mindössze a tesköztársakkal kötötték össze őket. Serdülőkorban már engedélyezték számukra, hogy felfedezzék szexuális igényeiket és hajlamaikat, de kizárólag a tesköz többi tagjával. Az együttlét egyfajta ajándék volt a bajtársak között, az egyenlők közötti kötelék megerősítése, nem pedig valamiféle házassági rituálé része. De Vlad úgy reagált Katrina Steinerre, ahogy azelőtt más nőre még sohasem. A nő felgerjesztette a kán primitív, elemi ösztöneit, melyet nem tudott csak úgy figyelmen kívül hagyni, mint az egyszerű nemi vágyat. Nem tagadhatta az erős vonzalmat, és még azt is meg merte volna kockáztatni, hogy beleszeretett Katrinába. Nem számított, hogy a klánok harcos kasztjának tagjai megvetették a szerelem fogalmát. Egykor ő maga is megvetette. De többé már nem. A többiek csak harcosok. Én viszont a Farkasok Vladja vagyok.

– A helyedben égne a szégyentől az arcom, Vlad, ha ide merészelném tolni a képem a Strana Mechtyre. – A szavak váratlanul csaptak le rá, megzavarták az ábrándozásban. Azonnal felismerte a női hangot. – A játszadozás gyerekeknek való, nem harcosoknak.

Erőltetett mosollyal fordult Marthe Pryde, a Jádesólyom klán kánja felé. A magas, karcsú nő fekete haját rövidre vágatta, bőre pedig szürkés árnyalatban játszott a hosszú űrutazások következményeként. Kék szeme a vörös árnyalat ellenére ugyanolyan tűzben izzott, mint régen.

– Ó, tehát a te űrjáród követte az enyémet a bolygó felé?

Marthe karba tette a kezét, amitől vállain megfeszült a zöld kezeslábas.

– Az a kis verseny a kapitányaink ötlete volt. De én most nem erre a játékra gondoltam.

Vlad beletúrt sötét hajába, és hátrasimította a homlokába lógó fürtöket.

– Akkor megmagyaráznád, miféle játékról beszélsz?

Marthe arcvonásai megkeményedtek.

– A Coventryre küldött üzenetben azzal fenyegettél meg, hogy elfoglalsz hat bolygót az én megszállási övezetemből. Csak kínozni akartál vele, mert tudtál róla, hogy a Coventryn a Belső Szféra seregei egyenlő erőkkel készülnek ellenem. Ha visszavonulok, hogy szembenézzek a te fenyegetéseddel, dezgra lettem volna a klánok szemében. Viszont ha nem vonulok vissza, a csatában mindkét sereg felmorzsolódik.

Vlad elmosolyodott, mire a bal szemétől az álláig húzódó forradás megrándult.

– Én ezt nem tekinteném játéknak – sokkal inkább egy sikeres és könyörtelenül hatékony próbálkozásnak, mellyel megpróbáltam az utadat állni.

– Ezt felismertem, Vlad, és gratulálok is hozzá. – Marthe kurta biccentéssel fejezte ki elismerését. – De én arra céloztam, hogy összejátszottál az ellenséggel. Csak egy Belső Szférás kapcsolaton keresztül szerezhettél tudomást coventry-i akciómról, és a velem szemben álló csapatok erejéről. És ne próbáld meg beadni nekem, hogy Phelan Kell látott el az információval. Még ha nem is gyűlölne téged, egy ilyen információ kiadásával saját barátait árulná el, márpedig erre ő nem képes.

Vlad az ajkát harapdálva, tétován bólintott.

– Tehát azzal vádolsz, hogy a Belső Szférából származó hírszerzési információt használtam fel ellened. De a forrásról semmit nem tudsz, negvál?

– Nem – válaszolt Marthe összevont szemöldökkel.

– Helyes, mert alaposan melléfognál. – Vlad állta a nő tekintetét, és meg sem rezzent a hangja az egyszerű hazugságtól. – A Belső Szféra hisz az általuk híreknek nevezett szabad információközlésben. Néhány jelentés kiszivárgott a Coventryvel kapcsolatban, mielőtt a Belső Szféra elhallgattatta volna a hírügynökségeket. Mindössze annyi kellett, hogy legyen néhány találékony emberem a saját világaimon, akik elfogták az üzeneteket, én pedig levontam belőlük a logikus következtetéseket.

Látta, hogy Marthe nem hiszi el a magyarázatát, ezért folytatta.

– Szerencsére a kánok nem engedhetik meg maguknak, hogy megalapozatlan pletykákat terjesszenek. Mert ha nem ez lenne a helyzet, talán még azt is meg tudtam volna mondani, pontosan honnan szedted azokat a harcosokat, akik részt vettek a coventry-i ütközetben. Én rákényszerültem az alsóbb kasztok tagjainak besorozására, hogy a helyőrségi csapatokat átvezényelhessem a frontvonalba. Bár nem hallottam róla, hogy te is hasonló módszerhez folyamodtál volna, feltételezem, mégis ezt tetted.

Marthe kihívó tekintettel emelte fel a fejét.

– Amíg nincs rá bizonyítékod, addig csak feltételezheted.

– Nincs bizonyítékom, és nem is áll szándékomban keresni. – Vlad szeme összeszűkült. – És azt sem akarom, hogy mások találjanak.

– Miért nem? – Marthe egy pillanatra zavartan vonta össze szemöldökét.

Igen, Marthe, egy nyomozás a vesztedet okozhatná, de ennek még nem jött el az ideje. Vlad megfordult, és rámutatott a Strana Mechty fővárosi sportcentrumának legmagasabb épületére.

– A Kánok Csarnokában sokkal nagyobb és sürgetőbb problémákkal kell szembenéznünk, mint az egymás elleni harc. Még egyikünk sem tért magához a közelmúlt háborúiból, melyeket a Beolvasztás ellen kellett vívnunk.

– Bármelyik klánnal el tudnánk bánni, ha hatalomátvételt terveznének.

– Egyetértek, de ez még jobban meggyengítené a klánokat, pozvál? – Vlad tenyérrel felfelé felemelte jobb kezét a nő arca előtt. – Te és én, a Jádesólymok és a Farkasok a Keresztes filozófián kívül nem sok mindenben értünk egyet. A mi végzetünk, a mi jogunk és kötelességünk, hogy visszafoglaljuk a Belső Szférát, és helyreállítsuk a rendet. A Beolvasztás nem szolgálná az ügyünket. És az sem, ha pusztulni hagynánk a Keresztes klánok két legnevesebbikét.

Marthe hitetlenkedve pislogott, alig mert hinni a fülének.

– Te most nem egy szövetséget ajánlasz éppen, negvál?

– Poz, egy szövetséget. A politika iránti ellenszenved közismert. Egyetértek abban, hogy a politika méltatlan egy igazi harcoshoz, viszont lehetővé teszi, hogy itt, a Nagytanácsban vívjuk meg a harcunkat ahelyett, hogy a harcosaink vérét ontanánk. Tartogathatjuk őket későbbre, a valóban fontos ütközetekre.

– Közönséges beszéded ellenére van igazság a szavaidban.

– Igazán hálás vagyok, amiért elnézed nekem az összevonásaimat, de azt hiszem, ennek jelentősége eltörpül amellett, amivel rövidesen szembe kell néznünk. – Vlad ökölbe zárta a kezét. – Nem engedhetjük, hogy klánjaink elpusztuljanak.

– Mert ha mégis, akkor sosem lesz belőled ilkán.

Vlad halkan felnevetett.

– Nem akarok ilkán lenni. – Még nem.

– Nem? – vonta fel a szemöldökét Marthe.

– Nem. A következő ilkán nem lesz képes véghezvinni a hadjáratot. Nem fogja visszaszerezni a Terrát.

A nő mutatóujjával végigsimított alsó ajkán.

– Miből gondolod?

– A következő ilkánnak minden erejével azon kell majd dolgoznia, hogy elhitesse a többiekkel: ő nem Ulric. Semmi olyasmit nem fog tenni, amit Ulric tett, vagy tett volna.

Marthe Pryde elmosolyodott.

– És el fog róla feledkezni, hogy bár Ulric Kerenszkij ilkán szemben állt a Keresztesekkel, mégis ő tette a legtöbbet a kánok közül annak érdekében, hogy sikerre vigyék az ügyüket. Érdekes. Lehet valami az elméletedben.

– Van is. Gondold csak át, Marthe: olyan kánok vállalták fel a keresztes hadjáratot, akik sosem harcoltak a Belső Szféra ellen. Sosem vettek részt egy olyan átfogó hadműveletben, amely a Terra elfoglalásához szükséges. Ulric látnok volt közöttük, és ez magyarázatot adott a sikereire. Jól jegyezd meg, amit mondok – a hadjáratot olyan kánok fogják sikerre vinni, akik már átestek a tűzkeresztségen, és túlélték az invázió poklát.

– Ami azt jelenti, hogy ez a kötelesség rád fog szállni? – kérdezte Marthe gunyorosan hunyorítva.

Természetesen.

– Vagy rád, vagy bárki másra, aki részt vett a küzdelmekben. – Vlad ismét a Kánok Csarnoka felé bökött ujjával. – Ha egyesülünk, jó esély lesz rá, hogy a keresztes hadjárat elérje végcélját.

Marthe néhány pillanatig elgondolkodva tanulmányozta a férfit, majd bólintott.

– Egyetértek. Ám ez még nem jelenti azt, hogy megbízom benned, vagy hogy nem fogok lecsapni rád, ha hitem szerint az a klánom érdekét szolgálja.

– A szavaid pontosan tükrözik a gondolataimat, Marthe Pryde. – Vlad viszonozta a bólintást. – Ez a szövetség csak a kényelmet szolgálja – a mi kényelmünket. Másoknak ugyan kényelmetlenséget okozunk vele, de azt hiszem, ennyi járulékos kárt még el tudunk viselni.

3

Bifrost Hall, Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 1.

Victor Steiner-Davion visszafojtott lélegzettel várta, hogy Hohiro Kurita megmozduljon. A Drakónis Szövetség trónörököse félmeztelenül térdelt a tornacsarnok gumiszőnyeggel borított részének végében. A dereka köré kötött széles, aranyszínű övbe egy katanát tűzött. Válla még egyszer felemelkedett és lesüllyedt utolsó lélegzete ütemére, és a következő pillanatban mozgásba lendült.

Egyetlen, sima mozdulattal emelkedett fel és húzta elő övéből a kardot. A csillogó acélpenge széles ívben jobbra lendült és kilyukasztotta a fejmagasságban kikötött vörös színű, héliummal töltött luftballont. Hohiro folytatta a pörgést, de közben hagyta, hogy a penge saját súlyánál fogva fél méterrel lejjebb ereszkedjen. Egy teljes fordulat után hangos durranás kíséretében a fentről érkező gömböt is megsemmisítette. Azután kilépett előre, és egy magasból indított egyenes csapással kettészelte a rövid fahasábot, melyet Morgan Hasek-Davion dobott felé.

A bot egyik fele végigszánkázott a padlón, és nekiütközött Victor jobb lábának. A herceg lenézett rá, s szemügyre vette a katana tiszta vágását a fenyőhasábon.

– Szép. Nagyon szép.

Hohiro elmosolyodott, barna szeme büszkén csillogott.

– Arigato, Victor-sama. Most te következel.

– Nehéz téged utolérni – fintorodon el Victor.

– Gyerünk, Victor, meg tudod csinálni. – Kai Allard-Liao éppen végzett egy zöld ballonnal, melyet mellmagasságban hozzákötözött egy rövid fapálcához. Szürke szemében játékos szikrák villantak. – Nem hiszem el, hogy hagyod magad felülmúlni a Sárkány örökösétől.

– Valamivel több gyakorlata van az ilyesmiben, mint nekem – morogta Victor. – Az ő játékát játszom, tehát nem is várok győzelmet.

A vörös ballont kötöző másik férfi megköszörülte a torkát.

– Alig merem megemlíteni, Felség, de amikor Hohiro az ökölvívással próbálkozott, akkor is nyert – mégpedig a te játékodban.

– Nagyon vicces, Jerry. – Victor megrázta a fejét, és elindult a gumiszőnyeg felé. – A ravasz kis utalásaid helyett inkább tarthatnád te azt a ballont. Lehetséges, hogy elhibáznám, viszont a szakállad kissé ápolatlannak tűnik…

Jerrard Cranston végzett a kötözéssel, és hátralépett.

– Tekintve, hogy ezen a szakállon kívül semmiféle álcázás nem véd attól, hogy a húgod felismerjen, köszönöm szépen, de inkább távol maradnék a katanádtól. Nem mintha nem bíznék a nyírási tudományodban, Felség.

Victor letérdelt.

– Azt hiszem, sokkal jobban kedveltelek, mielőtt a húgom megöletett. – Felnézett a Hohiro és Kai között álló Cranstonra. – De ezt majd máskor megbeszéljük. – Bár a Bifrost Hallban folyamatosan kutattak az esetleges kémberendezések után, és a komplexum eddig teljesen tisztának bizonyult, mégsem volt szükség a kényes titkok megszellőztetésére.

Ha Katherine tudna róla, hogy Jerry Cranston valójában Galen Cox, könnyen arra a következtetésre juthatna, hogy kezemben van a bizonyíték, amely összefüggésbe hozza őt anyánk halálával. Egy nap biztosan rá fog jönni, de amíg el nem érkezik az idő, semmi szükség rá, hogy tudomására jusson a birtokomban lévő információknak. A hozzáférését – és ezzel együtt azt, hogy reagálhasson rájuk – korlátozni kell, és el kell terelnünk a figyelmét, nehogy túl sok problémát okozhasson.

Victor felnézett a ballonokra és az idősebb, őszes-vörös hajú férfira, aki készen állt rá, hogy elhajítsa a következő fahasábot. A herceg biccentéssel jelezte Morgan Hasek-Davionnak, hogy felkészült.

Behajlította karját, és az enyhén mozgó madzagokra koncentrálva mély lélegzetet vett.

Victor tökéletesen ismerte a gyakorlatot, de nem volt képes úgy elsajátítani, mint Hohiro. A probléma főként az volt, hogy elemeire bontotta, azután újra felépítette magában a mozdulatsort ahelyett, hogy hagyta volna magán szabadon átáramolni. Valóban részekből áll, de ezek a részek olyanok, akár egy dallam hangjegyei –, mindegyik a folytonosság egy-egy eleme. Ezzel a felismeréssel mintha könnyebb lett volna behatárolnia a problémát. Lassan kifújta a levegőt, és a világ körülötte kezdett elhalványulni, ahogy kizárólag az előtte álló feladatra összpontosított.

Most! Jobb lábára támaszkodva felpattant, és kirántotta övéből a katanát, miközben már el is kezdte fordulóját az első ballon felé. A kard enyhén ívelt pengéje átsuhant a vörös gömbön, szaggatott szélű hasítékot vágva annak redőzött felszínén. Victor folytatta a pörgést, a ballon durranásának hangját szinte elnyomta szívének hangos dübörgése.

Miközben a zöld ballon felé fordult, melyet Kai kötött ki a helyére, Victor kissé korrigálta célzását. Látta, hogy kardját túl alacsonyra eresztette, ezért egy leheletnyivel feljebb emelte. A katana borotvaéles pengéje tisztán lemetszette a lufi nyakát. A csomóra kötött madzag lehullott, miközben a villámgyorsan zsugorodó zöld ballon kilőtt a magasba.

Victor megpróbálta figyelmen kívül hagyni a spirálisan száguldozó ballont, és a vele járó mély hangú berregést, miközben megfordult, hogy kettészelje a hasábot. De nem járt sikerrel. Az egyre petyhüdtebb zöld lufi pont akkor indult el Morgan felé, amikor a fahasáb elhagyta a férfi kezét. A herceg megpróbálta az egyiket követni, de mindig csak a másikat látta. Fej feletti csapása csak belecsípett a fába, és még a ballont is elhibázta.

Victor hagyta, hogy lendülete előrehúzza. Dühösen térdre ereszkedett, miközben anélkül, hogy odanézett vagy tudatosan rágondolt volna, helyére csúsztatta a katanát. A haldokló ballon berregésének visszhangja lassan elhalt, akárcsak a jobb oldalon álló trió felől érkező nevetgélés, és Morgan halk kuncogása. Arcát elfutotta a szégyenpír, és a padlóra hulló zöld ballon puffanása csak még jobban kihangsúlyozta megalázottságát.

Ekkor egymásnak csapódó tenyerek éles csattanása hasított a fülébe. Victor először azt gondolta, hogy egyik társa gúnyolódik rajta, de a taps nem halkult el, ahogy az ilyen hamis elismerés megnyilvánulása általában szokott. Erős és határozott maradt, még a Victor barátai felől érkező nevetésnek is véget vetett. Ki ez?Mi ez?

Victor talpra állt, de közben meg is fordult, és látta, hogy a tornacsarnok ajtajában egy férfi áll, jellegzetes ázsiai arcvonásokkal. Bár a herceg már hét éve nem találkozott vele – az eltelt esztendők kiszívták a színt a hajából, a szeme és a szája sarkában már ráncok gyülekeztek –, mégsem tudta elfelejteni, és azt sem tagadhatta, mennyire hasonlít rá Hohiro.

A Drakónis Szövetség koordinátora nem hagyta abba a tapsot, sőt még el is mosolyodott kissé.

Victor szabályszerűen meghajolt – valamivel mélyebben és hosszabban, mint Hohiro előtt tette volna. Számtalan embert ismert az Egyesült Nemzetközösségben, akik szolgalelkűségnek – és a legnagyobb árulásnak – tekintették volna a gesztust, ám ő a legmélyebb tiszteletből, és a koordinátor elismerése felett érzett hálából tette. Azután kiegyenesedett, és lenyűgözve figyelte, milyen könnyedén utánozza – mélységben és hosszúságban egyaránt – mozdulatát Theodore Kurita.

– Konnichi-wa, Theodore Kurita-sama. – Victornak erősen kellett koncentrálnia a helyes kiejtésre, mivel tisztában volt vele, hogy japán nyelvismerete ugyanolyan hiányos, mint kardvívótudománya. – Jobban szerettem volna, ha megkíméli magát ettől a mutatványtól.

Theodore a fejét rázta.

– Miért? Megtiszteli a fiamat azzal, hogy ekkora figyelmet fordított arra a tudásra, amit szeretne önnek átadni, és megtiszteli a Szövetséget is, hogy rászánta magát a hagyományaink – köztük a Kard Útja – elsajátítására.

– Ez igaz, de nem hiszem, hogy túl sok tiszteletet mutattam volna a kenjitsu, vagy akár a sensei-em irányába ezzel a bemutatóval. – Victor elnyomott egy mosolyt. – Az ön tapsa igen udvarias gesztus volt, de úgy gondolom, a barátaim nevetése sokkal inkább illett a helyzethez.

Theodore kurtán biccentett a herceg felé.

– A vágása a második ballonra valóban pontatlan volt, de nem azt tapsoltam meg. A gyakorlat végén, zavara és szégyenérzete ellenére habozás és gondolkodás nélkül tűzte vissza az övébe a kardját. Azt a lélekjelenlétet, amelyről ezzel a mozdulattal tanúbizonyságot tett, nagyon kevesen mondhatják magukénak a mi társadalmunkon kívül, vagy akár a Kapellán Konföderációban.

Victor gondolatban visszapörgette az eseményeket. Nem gondolkodott, csak cselekedett. Helyére tette a pengét, mert ez volt a megfelelő és helyénvaló cselekedet. Annak a gondolata, hogy elkezdjen átkozódni, vagy hogy dühében földhöz vágja a fegyvert, meg sem fordult a fejében. Tudatában sem volt, de befejezte a gyakorlatot, és anélkül tűzte vissza a katanát az övébe, hogy megvágta volna magát – pedig ilyesmi már több alkalommal is megtörtént, sokkal kevésbé feszült körülmények között.

Theodore elmosolyodott.

– Vannak olyan pillanatok, Victor herceg, amikor sokkal fontosabb lehet azt tudni, hogyan tegyünk vissza egy kardot a tokjába, mint azt, hogyan használjuk. Vágni és ölni mindenki tud, de azt felismerni, mikor szükségtelen a vágás és a gyilkolás… nos, ez az igazi mérföldkő a bölcsességhez vezető úton.

– Köszönöm, koordinátor. Szeretném azt hinni, hogy az ösvény, amelyen járok, végül valóban elvezet a bölcsességhez. – Victor széttárta a karját. – Azt hiszem, már találkozott a társaimmal. – A herceg unokatestvére felé biccentett. – Kai Allard-Liao.

Theodore meghajolt Kai irányába.

– Solaris Bajnoka. Ön felettébb szívélyes bánásmódban részesítette lányomat legutóbbi ott-tartózkodása idején.

– Csak visszavonult bajnok, koordinátor – helyesbített Kai, miközben viszonozta a meghajlást. – És Omi megvendégelése külön örömömre szolgált.

Victor a balján álló férfira mutatott.

– Morgan Hasek-Davion.

– Találkoztunk a Provincián, koordinátor. – Jól emlékszem, Hasek-Davion marsall.

Miután Theodore és Morgan is meghajolt egymás felé, Victor Jerrard Cranstonhoz fordult.

– Ő pedig a hírszerzési tanácsadóm, Jerrard Cranston. Theodore ismét meghajolt.

– Igazán örülök, hogy megismerhettem, Mr. Cranston. A hírszerzésem ugyan meglehetősen bőséges anyaggal rendelkezik önről, de az iratok nem képesek közvetíteni az ember valódi természetét.

Cranston mosolyogva hajolt meg.

– Mindannyiunknak vannak titkai, koordinátor, és okunk is arra, hogy megtartsuk őket magunknak.

Victor szinte biztos volt abban, hogy Theodore tisztában van Jerrard Cranston és Galen Cox azonosságával. Hohiro is tudta, de ő hét évvel ezelőtt több időt töltött el vele a Provincián, mint az apja egyáltalán, ezért azonnal átlátott a megtévesztésen. A herceg nem törődött azzal, ha Theodore tudja az igazat, de a koordinátornak a hírszerzési apparátusára vonatkozó megjegyzéséből azt a következtetést vonta le, hogy az embereinek fogalmuk sincs Cranston valódi kilétéről. Victor számára nem tűnt elképzelhetetlennek és ésszerűtlennek, hogy a koordinátor nem osztja meg a tudását saját hírszerzőivel, főként azért, mert ezzel a kezében tart valamit, amivel szükség esetén lenyűgözheti vagy megfenyítheti őket – bár Victor nem egészen értette, mi haszna lenne a koordinátornak abból, ha ezt tenné. A Szövetség olyan szabályok szerint működik, amelyek megértéséről nem is álmodhatok.

A koordinátor felemelte a kezét.

– Nem azzal a szándékkal jöttem ide, Victor herceg, hogy megzavarjam a leckéjét, de amikor Hohiro mondta, hogy esetleg itt találom, úgy döntöttem, személyesen nézek be, hogy beszélhessünk néhány fontos dologról, távol a kémkedő szemektől és kíváncsi fülektől.

Kai megköszörülte a torkát.

– Ha megbocsátanak, meginnék egy hideg italt. Csatlakozik valaki?

A koordinátor megrázta a fejét.

– Maradjon csak, Kai Allard-Liao. Ön is, marsall, és maga is, Mr. Cranston. Amit most elmondok, azt később bizonyára úgyis megtudják a hercegüktől, és semmi okom sincs rá, hogy azt akarjam, ne egyenesen az én számból hallják. Nem a nagyközönség fülének való ugyan, de nem is szigorúan bizalmas.

Theodore egy darabig csak bámult maga elé szótlanul, mintha a gondolatait rendezgetné.

– Először is, szeretném kifejezni részvétemet édesanyja és apja elvesztése miatt. Édesapját sokkal jobban ismertem, de mindkettejüket nagyon tiszteltem. Hanse Davion, a Róka a Szövetség problémáinak egyik legnagyobb forrását jelentette, és ha nincs hihetetlenül nagy szerencsém, mostanra már az ön alattvalója lennék. Az édesanyja, Melissa Steiner-Davion pedig mindig is bámulatra késztetett azzal, ahogy képes volt megakadályozni a pártharcokat, és ahogy megtalálta a hangot azokkal az emberekkel, akik felett uralkodott. A Belső Szféra jövője sokkal sötétebbé vált, amikor az ő fényük elhalványult.

Victor nagyot nyelt, hogy meg tudjon szólalni.

– Köszönöm, koordinátor. Omi lánya volt olyan kegyes és jóindulatú, hogy megjelent apám temetésén, ahol tolmácsolta az ön részvétét anyám halála miatt. Tudom, hogy mindketten tisztelettel tekintettek önre, és örömmel töltötte volna el őket a gondolat, hogy ez az érzés kölcsönös.

– A másik dolog, melyet meg szeretnék említeni, közel sem ilyen fájdalmas. – Theodore felemelte a fejét, arcán széles mosoly terült szét. – Az, hogy a fiamtól kenjitsut tanul, és emellett a japán nyelvet is igyekszik elsajátítani, örömmel tölt el. Az édesapja a Szövetségnek csak az egyik oldalát ismerte. Az ellenséget látta bennünk, amely ugyanolyan ádázul tud és akar harcolni, mint bárki más. A testvére gyilkosaiként tekintett ránk. Bármennyire is tisztelt minket, félelme és dühe megakadályozta abban, hogy meg is értse a kultúránkat. Az ő szemszögéből mi csak egy harcos nép voltunk, akiktől háborún kívül mást nem remélhetett.

– Ön azonban, a fiammal – Theodore egy pillanatig habozott – és a lányommal kötött barátságán keresztül képessé válhat rá, hogy jobban megismerjen és megértsen minket. Az apja csak a háborúzás iránti vágyunk megtestesülését látta a Kard szimbólumában. Tudta, de sohasem értette meg igazán, mit jelképez valójában a kard a kultúránkban. A kard, illetve a két kard viselésének joga különbözteti meg a nemest az egyszerű polgártól. A háború eszköze ugyan, de mint ön is tudja, csak az képes sikerrel forgatni, aki előtte fegyelemmel tanulmányozta és viselte. Hasonlóképpen, a kard kovácsolásának művészete is sokévi tanulást és fegyelmet igényel, így a kardvívás és a kardok létrehozása egyfajta jelképpé vált a Szövetség népe számára.

Victor komolyan bólintott.

– A Szövetség fegyelmet és kemény munkát követel meg az övéitől, hogy elősegítsék az állam megszilárdítását. Az én birodalmamban magánvállalkozásokkal – a profit motiváló tényezőjére építve – ösztönözzük az embereket. Különféle díjazások kilátásba helyezésével sarkalljuk őket részvétre és könyörületre. A rendszerünk tökéletesen működik, ha az adott helyzetben az egyén felismeri az érdekeit, egyébként viszont nem túl hatékony.

– Nálunk pedig ezeket a nem profitáló dolgokat társadalmi kötelességből végzik el az emberek. – Theodore mosolya elhalványult. – Talán kissé idejétmúltak, de ezek a hagyományok alkotják létünk alapját. És mióta a klánok folyamatos fenyegetést jelentenek határainkra, a rend és a fegyelem újból felértékelődött, még akkor is, ha az egyéni törekvések és szabadságérzés rovására ment is.

– Az apjának ezt ugyanúgy meg kellett volna értenie, mint ahogy képes volt megérteni a statáriumot és a társadalmi rend szükségességét. Ő nem úgy tekintett ránk, mint ön – az egész részeként. Egy nagy tervet dédelgetett: fel akarta szabadítani a Szövetséget zsarnoki uralmunk alól, mintha apám is ugyanolyan őrült lett volna, mint Maximilian Liao, – ne vegye sértésnek, Kai.

– Nagyapám őrületét a vérvonalam nem örökölte, így nem is veszem annak – rázta meg a fejét Kai.

– Domo arigato. – Theodore résnyire húzott szemmel folytatta. – Az édesapja megpróbált volna felszabadítani minket az alól, ami meghatároz minket. A Szövetség nem olyan, mint a klánok – mi nem egy gépezet vagyunk, amelyre magába szippantja a harcosokat. A társadalmunk mélyen tiszteli a Harcos Útját, mégpedig a fegyelem és szolgálat miatt, melyet a harcosaink nyújtanak számunkra. Biztonságot adnak nekünk, és példát mutatnak a társadalom számára az önzetlen kötelességtudatból.

Victor elmosolyodott.

– Hohiro a költészetről és a különféle művészetekről is beszélt, melyeket gyakorolnak – bár nem hiszem, hogy egyszer majd rajtakap, amint egy tökéletes rizspapírt éppen tönkreteszek néhány tintapacával.

– Még mindig ott vannak a haikuk – nevetett Hohiro.

– Az igaz, de én itt nőttem fel a Tharkadon, és a német az anyanyelvem, ja? – mondta Victor homlokráncolva. – A németben vannak olyan szavak, amelyek teljes egészében felélik az engedélyezett szótagmennyiséget, és még marad is belőlük valamennyi. Attól tartok, ez nem az én művészeti irányzatom.

– Semmit sem jelent, hogy még nem talált rá az önkifejezés leghelyesebb útjára, Victor. Csak az számít, hogy felismerje, képes arra, hogy megtegye. – Theodore karba fonta a kezét melle előtt. – Ez olyan éleslátást tesz lehetővé az ön számára, melyet az apjának sosem volt lehetősége elsajátítania. Az apja azonban mindamellett intelligens és ravasz férfi volt, és ezzel el is érkeztünk mondandóm harmadik pontjához.

– Hét évvel ezelőtt, a Provincián a Belső Szféra Nagy Házainak minden vezetője összegyűlt, akárcsak most itt, a Tharkadon. Akkor az apja és én felismertük, hogy az egymás ellen vívott pusztító háborúnk mennyire hátráltatja a klánok elleni erőfeszítéseinket. Megegyeztünk abban – természetesen nem hivatalos formában –, hogy amíg le nem számolunk a klános fenyegetéssel, nem támadjuk meg egymást.

– Apám beszélt nekem a megegyezésükről – bólintott Victor.

– Remek. – Theodore Victor szemébe nézett. – Szeretném, ha tudná, hogy részemről még mindig érvényben van ez a megállapodás. Bár én örömmel fogadtam ezt a találkozót, és remélem, hogy a konferencia jóvoltából a Belső Szféra végre egységes frontot alkot a klánokkal szemben, mindketten tudjuk, hogy a mi birodalmainkra nehezedik a legnagyobb nyomás. Amíg mi egységesek vagyunk, van alapja az ellenállásnak.

Victor a kezét nyújtotta Theodore felé.

– Én csak az Egyesült Nemzetközösség irányításom alatt álló felének nevében beszélhetek, de a csapataim nem fognak támadást indítani a Szövetség ellen, amíg a klánok odakint ólálkodnak. – A herceg kékkel pettyezett szürke szeme összeszűkült. – Valójában nem hiszem, hogy az irányításom alatt álló seregek valaha is megtámadják a Szövetséget.

Theodore kezet rázott vele.

– Őszintén kívánom, hogy a békés jövőről szőtt álma egyszer valóra váljon.

– Amíg én vagyok az uralkodó, addig így lesz. – Victor Hohiro felé bólintott. – Legyőzött karddal, és ökölvívásban is csak egy folttal lettem gazdagabb a szemem alatt. Első kézből tapasztaltam meg a Szövetség harcosainak keménységét. Miért küldeném hát ellenük az embereimet?

– Te egy nemzetet irányítasz, Victor – ellenkezett Hohiro. – Nem marad annyi időd a gyakorlásra, mint Kainak, vagy nekem.

Kai egyetértése jeléül bólintott.

– Ezzel együtt nagyon gyors és erős vagy. A legnagyobb előnyöd, Victor, a tanulási készséged. Ha lesz rá időd, kihozhatod magadból a maximumot.

– És akkor majd mindenkinek elmondhatom, mennyire kemények az EgyNem harcosok, és ezt fogom kibúvóul használni, ha feleslegesen kéne vért ontanom – nevetett Hohiro.

Morgan Hasek-Davion megropogtatta az ujjait.

– Én lennék a legboldogabb, ha mások is osztanák a véleményüket a régi ellenségeskedések értelmetlenségéről. Azt hiszem, a konferencia részeként bele kell vernünk felebarátaink fejébe ezeket a gondolatokat.

A koordinátor fejet hajtott Morgan előtt,

– Valóban, ez jó ötlet. Akkor hát, legyen a mi szövetségünk a kezdet, azután terjesszük ki erőfeszítéseinket a klánok elleni háborúra. Mutassuk meg nekik, milyen elszántak és ádázak a Belső Szféra harcosai.

– Ez a lecke bizony jó sok tanítást igényel – mosolyodott el Victor, és kezét a katana markolatára ejtette. – De legalább házhoz visszük nekik. Nemsokára.

4

Nagy Bálterem, Királyi Udvar

Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 1.

Katrina Steiner csak a Whitting Konferencia nyitófogadásán ismerte fel, hogy a hostess-szerepet nem neki találták ki. A Nagy Bálterem távolabbi végében, a kamarazenét játszó vonósnégyessel szemközti sarokban állva jött rá, hogy sokkal több időt kell majd ezeknek az embereknek a társaságában töltenie, mint szeretné. És akkor is mosolyognom kell minden este, ha semmi kedvem hozzá.

Bár a legtöbb jelenlévő iránt nem táplált semmiféle érzelmet – Coventry Hősétől, Caradoc Travena altábornagytól kezdve a Candace Liaót körülvevő Allard-Liaók tömegéig –, de voltak ott néhányan, akikre figyelmének oroszlánrésze irányult. A jelenlévők zömét könnyedén figyelmen kívül hagyta, de mindig volt valaki a látótérben, akitől felment a vérnyomása.

Thomas Marik, a Szabad Világok Ligájának vezénylő tábornoka suhant el a táncparketten új partnerével, a karcsú, vonzó Sherryl Halassal. A sötét hajú, mogyoróbarna szemű nő Oriente hercegének, Christopher Halasnak volt a lánya. A Halasok már hosszú ideje voltak a Marik család támogatói, és jelentős mennyiségű szavazatot mondhattak magukénak a parlamentben, ezért Thomas választása tökéletes érzékről tanúskodott. Katrina ezért nem is hibáztathatta. Marik nemrégiben az ő irányában is tett kezdeményező lépéseket, de Katrina egyszerűen válasz nélkül hagyta a férfi közeledését. Sherryl Halas elég csinos ahhoz, hogy lekösse a figyelmét, és ne velem foglalkozzon.

Nem is annyira az dühítette fel, hogy Thomas volt olyan vakmerő, és magával hozta a Halas lányt Tharkadra, mint inkább arcátlansága, amellyel olyasvalakit választott kísérőjéül, aki – a magasságától eltekintve – ennyire hasonlít Isis lányára. Katrina fogcsikorgatva figyelte, ahogy Thomas bemutatja Halast a többi küldöttnek és folyamatosan körüludvarolja a nőt. Kár, hogy Sherryl nem rendelkezik Isis ízlésével a ruhaválasztás terén. A nő az alkalomra gyöngyökbe és fekete bársonyba öltözött, de ruhája már évekkel ezelőtt kiment a divatból, és Katrina emlékezett rá, hogy ugyanebben látta egy régi atreusi összejövetelről készült holofelvételen. Igen, az Oriente népe a gyakorlatiasságáról ismert, ami viszont nem áll túl messze a közönségességtől.

Az egyszerű, kék, klasszikus görög szabású selyemruhát viselő Isis Marik már sokkal jobban volt öltözve, de Katrina szemében ő sem aratott elismerést. Isis vőlegénye, Sun-Tzu Liao oldalán érkezett, de hamarosan útjára engedte a férfit. A lány rövid idő alatt maga köré gyűjtött egy hódolókból álló udvartartást, melynek tagjai főként a konferenciára érkezett katonai stábokból kerültek ki. Isis nevetett a tréfáikon, pirult kétértelmű megjegyzéseiken, és igen gyakran érintett meg egy-egy kart, vagy vállat, kifejezve ezzel, mennyire kedvére való az illető társasága.

Katrina két apróságtól eltekintve elismeréssel figyelte, milyen könnyedén manipulálja a lány a körülötte álló férfiakat. Isis egyik pimasz kísérlete az volt, hogy elbűvölje Morgan Kellt. Az ősz hajú zsoldos elég jól tűrte a lány trükkjeit, de nyilvánvalóan teljesen hidegen hagyták a próbálkozások. Katrina tudta, hogy a férfi semmit sem tudna felajánlani Isisnek, – de akkor a nő miért vesztegeti rá az idejét?

És ami még ennél is feltűnőbb volt Katrina számára, hogy Isis folyamatosan szemmel tartotta Sun-Tzut. Amikor észrevette, hogy Sun-Tzu felé pillant, mindig tett valami kedves gesztust, amiről úgy gondolta, kedvére tesz vőlegényének. Aki egy kicsit odafigyelt, az tisztán olvashatott a jelekből, mint ahogy Isis zavara is látható volt, Sun-Tzu látszólagos érdektelensége miatt. Nem buta lány – világosan látszik abból, ahogy a katonákat és szóvivőket manipulálja –, de mostanra már rég az ujja köré kellett volna csavarnia Sun-Tzut.

Tisztán látszott, hogy Sun-Tzut egészen más dolgok foglalkoztatják. Díszes, selyem Han zakójának szabása egyaránt hangsúlyozta ázsiai vonásait és karcsú, magas termetét. Az aranyszínű zakó két szárnyára hímzett zöld sárkányok megcsillantak a terem világításában, amint a Kapellán Konföderáció kancellárja átvágott a termen. Arckifejezése végig közömbös maradt, amikor itt-ott megállították, hogy szót váltsanak vele, de vonásai azonnal megfeszültek, amint húga közelébe ért. Sosem tudtam megérteni ezt a buta viselkedést. Katrina magában elmosolyodott. Bár az biztos, hogy a húga teljes mértékben és gyógyíthatatlanul elmeháborodott.

Kali Liao apró testében hihetetlen mennyiségű méreg halmozódott fel. A nő magasan a feje tetejére tornyozta vörösesbarna haját, és rögzítésként annyi aranytűt tűzött bele, amennyi még egy rádió-állomásnak is becsületére vált volna. Ujjatlan selyemruhájának színe tökéletes összhangban állt zöld szemével; a csípőjéig felvágott ruhához magas gallért viselt. Kali akár még bájos is lehetett volna, de nyilvánvaló járatlansága a tűsarkú cipő viselésében tönkretette azt az elegáns képet, melyet sugározni próbált a külvilág felé.

Amikor Katrina köszöntötte, Kali csak sziszegett valamit válaszképpen kínaiul. Bár az arkón nem értette a szavakat, a hangsúly és Kali tekintete szükségtelenné tette a fordítást. Kali nem csak a brutális thug kultusz híve volt, hanem a szektatagok istennőjük megtestesülésének is tekintették. A fiatal nő annyira biztos volt saját isteni származásáról, hogy nem is próbált civilizált módon viselkedni, amikor általa alsóbbrendűnek tartott emberekkel találkozott. Márpedig a birodalma összes állampolgára ebbe a kategóriába tartozik.

A Drakónis Szövetségből érkezett három Kurita mindent megtett annak érdekében, hogy helyreállítsák a Liaók által romba döntött ázsiai méltóságot. Theodore-t, mint mindig, a nyugodt méltóság aurája lengte körül. Az előkelő külsejű, megnyerő arcú férfi barna szeméből jelzőfényként sugárzott az intelligencia, megjelenése azonnal magára vonta a figyelmet. Katrinának nem volt nehéz megértenie, miért tekintette apja Theodore-t súlyos fenyegetésnek az Egyesült Nemzetközösségre nézve.

A fiatalabbik Kurita, Hohiro, örökölte apja vonásait, de hiányzott belőle az a lelkierő, amelyet Theodore árasztott magából. A klánok elleni háború nem kímélte Hohirót. Előbb a Füstjaguárok ejtették fogságba, majd egy másik világon a Novamacskák vonalai mögött rekedt. Victor erőfeszítései nélkül Hohiro mindörökre elveszett volna a Szövetség számára, – a megmentése egy újabb bűntény volt az Egyesült Nemzetközösség ellen, amelyért bátyja egy napon bűnhődni fog.

Katrina félig leeresztett szempillája mögül figyelte Hohirót. Vajon mekkora nyomást képes elviselni, mielőtt megtörik?

A mindig visszafogott, udvarias és gyönyörű Omi Kurita apja balján, kissé a koordinátor mögött állt. Katrina három és fél évvel korábban találkozott vele az Arc-Royalon, majd később újra a Solarison, a Játékok Világán. Katrina kedvelte Omit, és ha a Kurita nőnek nem ilyen sajátságos az ízlése a férfiak terén, talán még közeli barátok is lehettek volna. A Szövetségben ő őrzi a hatalomhoz vezető utat. A Kurita Ház jelen pillanatban a klánokra koncentrál, de ez nem mindig lesz így. Milyen kár, hogy pont a bátyámba szeretett bele.

Katrina mosolya kiszélesedett, amikor Candace Liao vált ki a tömegből, hogy köszöntse őt.

– Hercegnő, igazán örülök a találkozásnak. – Katrina meghajolt az idősebb nő előtt, azután kezet rázott vele. – Remélem, megfelelőnek találja a Szilvafa Házat önmaga és a kísérete számára.

Candace visszafogottan biccentett.

– Nagyon kényelmes. Kérem, tolmácsolja köszönetemet az Alpine Játékgyártó Vállalat felé, amiért berendeztek egy játszóházat és megszervezték a gyermekfelügyeletet. Az unokáim odavannak a játékokért, a gondozónő pedig tökéletes választás volt.

Katrina számára furcsának tűnt, hogy Candace Liao az unokáiról beszél, miközben egy nappal sem tűnik idősebbnek negyvennél. Az arkón gyanította, hogy az ősz hajszálak hiánya hajfestékkel magyarázható, és az aktában, melyet a Lyrán Szövetség titkosszolgálata tartott fent Candaceről, az is szerepelt, hogy a ráncmentes arcbőr valószínűleg kozmetikai beavatkozás következménye. Katrina azonban kételkedett ebben, mert a hercegnő ruhájának rövid ujja alól kilátszottak a csatában szerzett sérülések halvány hegei. Ha olyan hiú lenne, hogy alávesse magát egy kozmetikai műtétnek, először biztosan azokat tüntetné el. Katrina úgy gondolta,

Candace általános jó egészsége inkább a napi rendszerességgel végzett t'ai chi chuan gyakorlatoknak köszönhető, melyeket azóta már halott férjétől sajátított el csaknem harminc évvel azelőtt. Candace elmosolyodott, szürke szeméből intelligencia és természetes báj sugárzott.

– A fiamat már ismeri.

Katrina kezet nyújtott Kainak.

– Örülök, hogy ismét láthatom, Kai. Még emlékszem a solarisi címvédésére. Egyszerűen félelmetes volt.

– Ön túl kedves velem, arkón. – Kai udvariasan a szájához emelte a nő kezét, és ajkát az ujjaihoz érintette. – Én is jól emlékszem a látogatására.

– Arkón? Kérem, Kai… azt hiszem, elég jól ismerjük egymást ahhoz, hogy mellőzzük a formalitásokat. – Vagy-e annyira szoros szövetségese a bátyámnak, hogy ne legyél hajlandó a nagyanyám nevén szólítani? Ennél egyszerűbb hűségtesztet el sem tudok képzelni. Katrina felvonta a szemöldökét. – Ő pedig bizonyára a felesége. Katrina Steiner vagyok.

A Kai oldalán álló fekete hajú nő finoman megszorította az arkón kezét.

– Deirdre Lear. Örvendek a találkozásnak, arkón.

– Enyém a megtiszteltetés. Megtartotta a nevét – de ön akkor is doktor, jól emlékszem? Még mindig praktizál?

– Jelenleg nem. Én…

Katrina hirtelen a melléhez kapott.

– Ó, bocsásson meg. Hiszen ön nemrég szült, igaz? Egy kislányt.

– Még csak hathetes – bólintott Candace. Kai ismét Katrinára nézett.

– Melissa Allard-Liaónak neveztük el, az ön édesanyja után.

– Anyám után. – Katrina egy pillanatig habozott, azután hagyta, hogy hangja szomorú suttogássá halkuljon. – Nagy megtiszteltetés.

– Gondoltuk – mosolygott Deirdre Lear.

Katrina kiolvasott valamit a nő kék szeméből, ami nyugtalansággal töltötte el. Ez összeadódott azzal az antipátiával, melyet Lear iránt érzett, amiért az képes volt ilyen gyorsan visszanyerni az alakját, és magára ölteni egy divatos fekete ruhát, holott hat héttel ezelőtt még a szülőszobában feküdt. Nyilvánvaló, hogy Kai és a bátyám közötti kapcsolat erősen befolyásolja Lear irányomban táplált érzéseit. Viszont mégiscsak anya, s így van egy gyenge pontja: a gyermeke.

– Dr. Lear, ha bármire szüksége volna tharkadi tartózkodása alatt, személyes sértésnek venném, ha nem közölné velem. Amennyiben ön és Kai szeretnének elmenni más estélyekre is, meg tudom szervezni a gyermekmegőrzést. Megtisztelnének, és higgyék el, nem okoznának vele semmiféle gondot. – Hirtelen eszébe jutott egy apró részlet Deirdre aktájából. – Értesültem róla, hogy a St. Ives Paktum területén ön szervezi a nyilvános egészségügyi és iskoláztatási programokat. Biztos vagyok benne, hogy az itteni kollégája, Dr. Wilson szívesen hasonlítaná össze az elért eredményeiket, és cserélne önnel oktatási anyagokat –, persze, csak ha van rá ideje. – Katrina olyan nyíltszívű ártatlansággal tette meg felajánlását, amely teljes meglepetésként érte Leart.

– Mindkét ajánlatáért roppant hálás vagyok – mosolyodott el óvatosan Deirdre. – Melissa még egy kicsit fiatal ahhoz, hogy ennyi időre egyedül hagyjam, de Dr. Wilsonnal szívesen találkoznék, természetesen, ha ő is beleegyezik.

– Nagyon jó, szólni fogok neki. – Katrina a frissítőkkel telerakott asztalra mutatott. – Kérem, élvezzék gondtalanul a Lyrán Szövetség vendégszeretetét.

Amint a Liaók távoztak, Katrina megpillantotta húgát, Yvonne-t, és elnyomott egy sóhajtást.

A Katrinánál két centiméterrel magasabb, és két kilóval könnyebb lány megdöbbentő sikert aratott ruhájában, melyet Katrina szerzett neki, és legalább olyan félszegnek látszott, mint amilyen kegyetlennek Kali Liao. Yvonne tizenkilenc évesen már minden mérce szerint gyönyörűnek számított. Vörös haját és szürke szemét apjától, vonzó arcvonásait pedig Melissa Steiner-Daviontól örökölte.

Yvonne, ki kell bújnod a kagylóhéjadból. Katrina, aki hét évvel volt idősebb Yvonne-nál, mindig úgy tekintett húgára, mint egy élő játékbaba és egy ifjú pártfogolt keverékére, bár ez utóbbi kategóriában a lány nem igazán vált be. Engedélyezte Katrinának, hogy felöltöztesse és gyönyörűvé tegye, de csak azért, mert tudta, mennyire hiábavaló az ellenkezés, ha nővére elhatározott valamit. Katrina tudta, hogy a lány engedett, de nem hátrált meg. Ám ez egyáltalán nem zavarta. Ha nincs hozzá gerinced, hogy szembeszállj velem, nem tudlak felhasználni, de legalább mások sem használhatnak ellenem.

Yvonne mögött Victor beszélgetett Travena altábornaggyal és egy magas férfivel, aki Új-Avalonról kísérte a konferenciára Yvonne-t. Tancred Sandoval legalább húsz centiméterrel tornyosult Victor fölé, a markáns arcú, jóképű férfi mellett a herceg szinte kisfiúsnak tűnt. Tancred legmegnyerőbb vonása borostyánszín szeme volt. Katrinát a macskák szemére emlékeztette, és a hasonlóságot csak tovább erősítette Sandoval kecses mozgása, és a vívás ősi tudományában mutatott jártassága, melyről az arkón a holovid felvételeken meggyőződhetett.

Phelan Kell hirtelen feltűnése elvonta Katrina figyelmét Sandovalról. Az alkalom ünnepélyessége ellenére – vagy talán éppen azért – Phelan a Farkas klán prémjeit viselte. A szürke bőrök sokkal szorosabban tapadtak a testére, mint az összejövetel leghiúbb hölgyvendégeinek legrafináltabb ruhái. Katrinának el kellett ismernie, hogy unokatestvérének arányos, erőteljes felépítése miatt még ez a felháborító öltözék is előnyösen áll, bár az arkón nem találta őt különösebben vonzónak. Nem mintha nem lenne tetszetős a csomagolás, de a tekintete mindent tönkretesz.

Phelan zöld szeméből leplezetlen undor sugárzott.

– Katherine arkón, igazán kedves öntől, hogy apámmal együtt meghívott minket az összejövetelre. Külön örömmel tölt el, hogy az értesítőjének nem veszett nyoma útközben, mint a Konferenciára szóló meghívónak.

– Phelan kán… ön még mindig kán, jól tudom? – Katrina csak nehezen tudott uralkodni hangján. – Bizonyára nem kérdőjelezi meg annak bölcsességét, hogy nem illik meginvitálni az ellenséget egy olyan konferenciára, amelynek egyedüli célja a közös fellépés ugyanazon ellenség ellen.

– Valóban nem, de ez még mindig nem magyarázza meg, miért nem kapott apám meghívót. – Phelan szégyenlősen elmosolyodott. – És nehezen tudom elképzelni, Katherine, hogy a hírszerzőid elfelejtették megemlíteni, miszerint én és az embereim szintén háborúban állunk a klánokkal. Az ellenségem ellensége a barátom.

– Sosem gondoltam volna, hogy valaha is a barátomnak fogod nevezni magad, kuzin.

Phelan aprót biccentett.

– Nagyon jó, Katherine, nagyon jó. Elfelejtettem, milyen gyors észjárású tudsz lenni szükség esetén.

– A feledékenység nem a legelőnyösebb tulajdonság, Phelan.

– Egyetértek – bólintott Phelan. – Csak abban reménykedem, hogy a Belső Szféra javára fordítod azt a nagy eszed, és a szétforgácsolása helyett inkább az összekovácsolásra törekszel.

– Ó, bízhatsz bennem, Phelan. Minden erőmmel a Belső Szféra egyesítése mellett leszek – válaszolt Katrina ravasz mosollyal. És ha sikerül a tervem, nem lesz többé hely benne a magadfajtának, kedves kuzin. Ebben biztos lehetsz.

5

Nagy Bálterem, Királyi Udvar Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 1.

Victor Steiner-Davion egyetértően biccentett Tancred Sandoval felé.

– Nagyon helyesen mutatott rá, hogy a japánok vonzódása a kard élének használatához – ellentétben az európai stílussal, ahol főként a heggyel történő szúrásokat részesítik előnyben – a legnagyobb különbség a stílusok között, de ennél azért többről van szó.

– Tisztában vagyok vele, Felség. – Robinson bárója futó mosollyal ajándékozta meg Victort. – Hallottam az elterjedt elméletről, mely szerint a japán stílusú kardforgatásnak sokkal több köze van a művészethez, mint a miénknek. Az igaz, hogy a vívás nagyszerű sport, és saját párbajtőr stílusom is meglehetősen kiforrott, ám véleményem szerint nem fair dolog összehasonlítani a kenjitsuval. A kendóban már hasonló korlátozások vannak, mint nálunk, ezért célszerűbb inkább azzal összemérni.

Victor élvezettel és büszkeséggel hallgatta Tancred válaszát, amely tökéletesen tükrözte az ő véleményét is. A Sandoval család már hosszú ideje kormányozta a Drakónis Határvidéket – az Egyesült Nemzetközösség azon részét, amely a leghosszabb közös határon, és a legvéresebb konfliktusokon osztozott a Drakónis Szövetséggel. Az ottaniak közül sokan azt mondanák, a szén fehér, csak hogy ellentmondjanak egy Kuritának, de Tancred képes kordában tartani a sovinizmusát.

– Ha a vívás és a kendó sokkal inkább összehasonlítható, akkor mit tud szembeállítani a nyugati hagyomány a kenjitsuval?

– Azt hiszem, Doc erre pontosabb választ tud adni, mint én – mosolyodott el Tancred.

Victor katonai tanácsadójához fordult.

– Megtisztelne minket?

Doc Travena bólintott, és egyik ujjával végigsimítva hatalmas orrán beszélni kezdett.

– Japánban a jól ismert formájú katana már nagyon korán megjelent, és az idők folyamán a kard kialakítása szinte semmit sem változott. A japánok mindössze annyit tettek, hogy készítettek egy fegyvert, azután művészi szintre fejlesztették a vele való harc technikáját.

– A kenjitsut – bólintott Victor.

– Pontosan, Felség. – Doc Travena egy pillanatra összevonta szemöldökét, koncentrálás közben barna szemével a padlót vizsgálgatta. – Európában azonban a kardok folyamatos változtatásokon, tökéletesítéseken mentek át. A fegyver változott, és ezzel együtt új harci stílusok épültek köré. A rapír megjelenése például forradalmasította Európa kardvívó technikáját, és egyetlen generációnyi időn belül mindent megváltoztatott. Ebből következően mi nem rendelkezünk a kenjitsuhcz hasonló vívótechnikával, mivel nincs kialakult, több évszázad hosszú hagyománya az azonos fegyverrel való harcnak.

Tancred összetette kezeit, ujjhegyeit egymáshoz érintette.

– Akkor hadd tegyem fel a kérdést, mely a magyarázata után nyilvánvalóan kikívánkozik, Doc: a harcnak melyik módszere a hatékonyabb?

– Ez az alma és narancs tipikus esete – csóválta a fejét Doc Travena. – Az egyedüli nép, amelyik egyaránt harcolt a szamurájok és az európai lovagok ellen, a mongol volt, ők pedig többnyire mindkét ellenfelükkel szemben győzedelmeskedtek. A szamurájok elleni háborújuk megmutatta, hogy a japán harci stílus mennyire belterjes és rituális – nagyszerűen működött bárki ellen, aki hasonló szabályok szerint játszott, csakhogy a mongolok egyáltalán nem vettek figyelembe semmiféle szabályt. Az arab és európai seregek ellen a mongolok kihasználták a mozgékonyságukat, illetve a taktikai fölényük nyújtotta előnyöket. Azokban az időkben a taktikai manőverezés még gyerekcipőben járt, bár a világ akkori három legnagyobb taktikai géniusza egyazon korban élt: Dzsingisz kán, az angliai John Lackland és Szaladin. Lenyűgöző lett volna végignézni, amint ezek közül bármelyik kettő összeméri egymással az erejét.

Tancred Victorra kacsintott.

– Most már értem, miért ő a katonai tanácsadója.

– Tudja a dolgát.

– Bocsássanak meg, uraim, ha untattam önöket. – Doc zavartan elfintorodott. – Az általam összeállított taktikai csoport a legapróbb részletekig lebontva foglalkozik a taktika és hadviselés elemzésével minden korból, ahonnan hiteles feljegyzések maradtak ránk. Lefuttattunk többféle szimulációt is. Ha például Dzsingisz kán vezette volna az orosz erőket 1941-ben, a német-orosz konfliktus valamivel előbb véget ér.

– A hipotézisük azt is figyelembe veszi, mi lett volna, ha Sztálin vérengzése a tiszti állományban sosem történik meg, vagy csak erősen csökkentett mértékben megy végbe? – Yvonne Steiner-Davion bátyja és Tancred közé lépve bekapcsolódott a párbeszédbe. – Az eddigi olvasmányaim azt sugallták, hogy a megfelelő vezetői stáb hiánya, plusz a jól előkészített védekezés elhanyagolása vezetett a szovjetek – ahogy abban a történelmi időszakban nevezték őket – kezdeti katasztrófáihoz.

Doc meglepetten pislogott.

– Valójában feltételeztük, hogy a mongol filozófia az egységparancsnokokon is tükröződik, ezért enyhítettük a tisztogatás mértékét. Ám igazából a mobilitás, és annak megfelelő használata volt az, amely csökkentette a náci előrenyomulás pusztító hatását.

– És ha az önök szimulációjában később érkezett volna a tél, és sokkal enyhébb időjárást hoz magával? – kérdezősködött tovább Yvonne.

– Akkor a Transz-szibériai vasút Himmlergrádtól Adolfvosztokig közlekedne – kacsintott a lányra Doc.

Victor enyhe rosszallással nézett húgára.

– Eddig azt hittem, jogot tanulsz az Új-Avaloni Tudományos Intézetben.

– Így is van, Victor. – Yvonne a herceg karjára rakta a kezét. – Azt akartad, hogy jogot tanuljak, tehát azt tanulok. Azonban mint tudod, vannak fakultatív tárgyak is. És Tancred rámutatott, hogy ha egymás mellett végzem a kurzusokat, újabb két év után megkaphatom az UATI-n a magiszteri oklevelet történelemből vagy államtudományból.

– A kedves húga azt mondta, unatkozik az iskolában – magyarázta Tancred. – Próbaképpen ellátogatott a legtöbb bevezető kurzusra, most pedig már az egyetemi szintű szemináriumoknál tart. Az átlaga csak két ponttal marad el a tökéletestől.

– Nem is tökéletes? – kérdezte tettetett felháborodással Victor. Yvonne vállat vont.

– A diplomához bizonyos fizikai követelményeket is teljesíteni kell. Tancred vívás kurzusait is látogattam, és alig sikerült átcsúsznom.

Robinson bárója felemelte a kezét, hogy elejét vegye Victor kérdéseinek.

– A húgának apróbb problémái vannak a fizikai koordinációval.

– Igencsak megnőtt az elmúlt négy évben – mosolyodott el Victor. – Volt idő, amikor még egymás szemébe tudtunk nézni.

– Sajnálom – pirult el Yvonne.

– Ne tedd. Te nem tehetsz róla. – Victor vállat vont. – Csak mert az érméken látható portrém életnagyságú…

Mindenki nevetett. Victor finoman megveregette húga vállán nyugvó kezét.

– Jó tanítvány vagy, Yvonne.

– Attól tartok, túlságosan is jó, Felség. – Tancred a fejét rázta. – A többiek valahogy nem szívesen támadják meg a párbajok alkalmával, ő viszont soha nem használja ki az így kínálkozó lehetőséget.

– Ön habozásként utal arra, amit sokkal inkább lehetne alkalmatlanságnak minősíteni – mosolygott bocsánatkérően Yvonne. – A hajszálpontos célzás egy méternyi hosszú acél hegyével az ön erőssége, Sandoval báró, nem az enyém.

– Annyira azért nem volt rossz, Fenség. Ha nem lenne ott, hiányolnám.

Victor összeráncolta a homlokát.

– Nem is tudtam, hogy benne van az UATI tantestületben, Tancred. Azt hittem volna, a Belügyi Titkársági teendői meglehetősen lekötik az idejét.

– A kötelességeim valóban elég elfoglaltá tesznek, de odaát az Új-Avaloni Katonai Akadémián Allyn Hasek kommandant a vívócsapat edzője. 3038-ban mindketten benne voltunk az olimpiai válogatottban – akkoriban olyan idősek voltunk, mint a húga, telve büszkeséggel. Riválisok voltunk, és ez a barátságos versengés azóta is tart. Rávett, hogy legyek az UATI csapatának edzője, és ha lehetséges, legalább egy osztálynak órákat is adjak. – Tancred elvigyorodott. – Persze, nem kellett sok biztatás – már nagyon untam, hogy állandóan feltrancsírozzák az egyetemi válogatottat. Victor homlokráncolása lassan mosollyá változott.

– Nos, én is belefáradtam már, hogy Hohiro Kurita és Kai Allard-Liao rendszeresen legyőznek a különféle küzdősportokban. Adhatna nekem néhány vívóleckét. Hohirótól még egy kis kenjitsut is tanulhatna.

– Nem hiszem, hogy jó ötlet volna, Felség.

– Miért nem?

– Elfeledkezel róla, Victor, hogy Tancred a Robinsonról származik – sóhajtott Yvonne. – Az apja irányítja a Drakónis Határvidék védelmét. Kellemetlen visszhangja lenne, ha Hohiro Kuritával barátkozna.

– Tudom, mennyire nevetséges, de sajnos ez az igazság – vonta meg a vállát Tancred. – Az embereink az elmúlt hét év békéje ellenére még mindig gyanakodva tekintetek a Szövetségre.

– És ez a hét év csak szaporodni fog, higgyen nekem – bólintott Victor. – Mondok magának valamint: magyarázzuk meg a jelenlétét egyszerű udvari díszelőadással. Majd én elviszem a balhét. Úgy szervezzük meg, mintha magának kellene fenntartania az Egyesült Nemzetközösség büszkeségét, mivel én szemlátomást képtelen vagyok rá. – A herceg megtapogatta a bal szeme alatti monoklit. – Igazán jól jönne egy kis segítség.

Tancred egy pillanatig fontolgatta a felkérést, de végül bólintott.

– Nem utasíthatom vissza, és nem is teszem. Örülök, hogy ennyire tekintettel van a helyzetemre.

– Ez is a munkám része, nem igaz? – Victor mosolyogva rázott kezet Tancreddel. – Majd értesítem a napirendről. Most pedig, ha megbocsátanak, még szót kell váltanom néhány vendéggel.

Victor kilépett a körből, és elindult arrafelé, ahol Hohiro állt húgával, Omival. A lány rövid ujjú, magas gallérú, rózsaszín selyem estélyi ruhát viselt, hozzá lazán megkötött kék selyemövet, amely egyformán harmonizált szemszínével és a ruhára hímzett, Omi karcsú testén lefelé futó csillagörvénnyel. Fekete haját tarkóján feltornyozta, és egy kék tűvel rögzítette, de Victor erre alig figyelt, annyira lekötötte a lány szabadon maradó, hosszú nyakának íve. Nem vágyott semmi másra, csak hogy csókokkal hintse tele Omi nyakát és vállát.

Ha Tancred azt gondolja, problémákat okozna a Drakónis Határvidéken, ha vívni tanítaná Hohirót, el lehet képzelni, mit váltanának ki az én gondolataim! Victor megrázta a fejét, és amikor a Kuritákhoz ért, meghajolt.

– Komban-wa.

Hohiro és húga tisztelettel viszonozták a herceg köszöntését. – Jó estét, Victor. – Hohiro tekintete átsiklott Victor válla felett. – Az a vörös hajú lány Yvonne húgod?

– Még nem találkoztatok? – Victor hátranézett a Dockal és Tancreddel beszélgető Yvonne-ra. – Boldogan bemutatlak neki.

– Valóban szívesen megismerném, de Docot már elég régóta ismerem ahhoz, hogy inkább őt kérjem fel rá. – Hohiro elmosolyodott – Megtisztelnél vele, ha csatlakoznál hozzánk elvonultságunkban.

– Enyém a megtiszteltetés, Hohiro. Azonban jobb, ha vigyázol. A másik férfi Tancred Sandoval. – Victor elmosolyodott. – Ő fog minket vívásra tanítani, és meglehetősen jónak számít a maga területén.

– És mivel a Drakónis Határvidékről származik, már eleve gyanakvó lesz egy Kuritával szemben – bólintott Hohiro. – Értem. Köszönöm a figyelmeztetést.

– A legutolsó dolog a kínos meglepetés, amit egy bajtársnak kívánnék. – Victor hátba veregette a távozó Hohirót, azután helyet változtatott, hogy Omi mellé kerüljön. – És te hogy érzed magad ma este, Omi-sama?

– Most már sokkal jobban. – Bár ajkán csak halvány mosoly volt észrevehető, zafír szeme boldogan nevetett. – Meglep, hogy nem aggódsz, amiért a bátyám meg szeretne ismerkedni a húgoddal.

– Aggódnom kéne?

– Anyám és apám már hét éve házasok voltak, amikor apám olyan idős volt, mint most Hohiro, sőt addigra már két gyermekük is született. – Omi a terem túlsó végébe nézett, ahol Doc éppen megejtette a bemutatásokat. – Hatalmas nyomás nehezedik Hohiróra, hogy gondoljon végre a jövőjére, és nemzzen egy örököst a Sárkány trónjára. A húgod pedig nem csúnya lány.

Victor elkomorodott. Lábujjhegyre állva próbálta megpillantani Hohirót.

– Nem mondod komolyan!

– Miért ne? Egy generációval ezelőtt egy Davion és egy Kurita házassága elképzelhetetlen lett volna.

– Ilyen radikálisan megváltozott volna a felfogás a Szövetségben?

– Nem. – Omi szomorú véglegességgel rázta meg a fejét. – De Yvonne egyben Steiner is. Ez egy fokkal elfogadhatóbb.

Victor már éppen válaszolt volna, de gyorsan becsukta a száját, mert Omi kezét a szája elé kapva felkuncogott. Belenézett a lány szemébe, és képtelen volt visszatartani mosolyát.

– A bátyáddal együtt főztétek ki, igaz?

Omi enyhén megvonta a vállát.

– Akkor jutott eszünkbe, amikor észrevettük a közeledésed. Nem kell félned. A húgod biztonságban van Hohiróval…

– Semmi okom félni a bátyádtól, kivéve talán az ökölvívó ringben.

Omi megsimogatta Victor arcát.

– Látom. Nem fáj?

A mozdulat Katherine húgáéhoz való hasonlósága azonnal felötlött Victor agyában, de jelentőségük miatt nem volt nehéz szétválasztani őket. Katherine úgy nyúlt a véraláfutáshoz, mint egy koszfolthoz, amelyet le lehet takarítani. Omi sokkal gyengédebb és gondosabb.

– Már nem. – Victor körülnézett a teremben. – Túl sok itt a kíváncsi szem. Nem lenne kedved sétálni velem egyet a kertben?

– Örömmel tenném, de a Tharkad időjárása egy kicsit… Még akklimatizálódnom kell, mert az olvadás ellenére túl hideg van. – Omi az elsötétített kertbe vezető dupla üvegajtó felé intett a fejével. – Senki más nem olyan bolond, hogy ilyenkor odakint mászkáljon.

Victor megértette a mondat rejtett értelmét. És illetlenség volna, ha mi ketten kísérő nélkül távoznánk.

– Hogyne, természetesen igazad van, Omiko. Én itt nőttem fel, ezért nekem ez az időjárás csodálatos, de tudom, hogy nem mindenki látja ugyanígy. Talán a konferencia ideje alatt lesz módom ezt bebizonyítani neked.

– Alig várom, hogy megpróbálkozz vele. – Omi leeresztette szempilláit. – Szívesen lennék most valami olyan helyen, ahol nem bámulnak minket ennyien.

Mielőtt Victor válaszolhatott volna, a mosolygó Morgan Hasek-Davion és felesége lépett melléjük. Kym szeretetteljesen karolt férjébe, és Victornak eszébe jutottak azok az idők, amikor szüleit látta ugyanígy egymás mellett. Az Első Kathili Ulánusok fekete-arany uniformisát viselő Morgan, és fekete szegélyű arany estélyiben pompázó felesége oly tökéletesen illettek egymáshoz, hogy Victor sokkal elegánsabbnak találta őket bármelyik jelenlévő párnál. Kym aranyszőke haját fehér tincsek tarkították, hasonlóképpen férjéhez, akinek vörös sörényében ősz csíkok húzódtak, de a szemükből és mosolyukból sugárzó életkedv rácáfolt ötvenöt éves korukra.

– Igazán nem szeretnék zavarni, Victor, de Kym kissé zsúfoltnak találta a fogadócsarnokot. Azt ajánlottam, lépjünk le, és tegyünk egy sétát a galérián, ahol nagyanyád a bronzszobrokat tartotta. – Morgan állával a lépcső, és a mögötte lévő, galériára vezető ajtó felé bökött. – Csakhogy az őrt álló katonák azt mondták, az átjárást korlátozták.

– Nem engedtek bemenni? – csodálkozott el Victor.

– Nem. Azt gondoltam, neked talán nehezebben mondanak nemet – vigyorodott el Morgan. – Ha esetleg szeretnéd megmutatni Omi úrnőnek a szobrokat, Kymmel együtt szívesen csatlakoznánk.

Omi egy pillanatra mosolyra húzta a száját, azután lesütötte tekintetét.

– Szívesen megnézném a szobrokat, Hasek-Davion marsall, de nem szeretném, ha miattam nem tudna elég időt a feleségével kettesben tölteni.

Kym megérintette Omi karját.

– Egyáltalán nem zavar. Nagyon jól emlékszem, amikor megismertem Morgant, úgy éreztem, mintha egy üvegbuborékban élnék. Hanse Davion örököse volt, és mellesleg a Belső Szféra legkapósabb agglegénye – Hanse akkorra már elvette Melissát. Állandóan mamlasznak és ügyetlennek hittem magam, kivéve, amikor a barátaimmal voltam együtt. Ha önnel és Victorral megnézzük a galériát, szintén barátok közt leszek, és ez mindig jókedvre derít. Azonkívül, ha igaz, amit Morgan mesélt a galériáról, könnyen megtörténhet, hogy elveszítjük egymást, és nem is találkozunk többé.

– Méltányolom az erőfeszítésedet, Morgan – nézett fel Victor a marsallra.

– Victor Davion, most talán azt gondolod, azért ajánlottam fel azt a sétát, hogy csendben leléphess Omi úrnővel, de ez csak azért van, mert alábecsülöd az elhatározásomat, amellyel meg szeretném mutatni a feleségemnek azt a galériát. Tudhatnád, mennyi időt töltöttünk egymástól távol, és valószínűleg milyen sokat fogunk még a jövőben. – Morgan a tenyerébe fogta Kym kezét. – És azzal is tisztában lehetnél, mennyire megbecsülöm az időt, melyet azzal a nővel tölthetek, akit szeretek.

Omi összekulcsolta maga előtt a kezét.

– Victor, nem hagyhatjuk cserben őket. Nagy tapintatlanság és udvariatlanság volna tőlünk.

– Omi, mint mindig, most is ugyanolyan bölcs vagy, mint amilyen gyönyörű – mosolygott rá Victor. – Szóljunk a bátyádnak és a húgomnak, hogy csatlakozzanak?

Omi felvonta az egyik szemöldökét, úgy nézett a hercegre.

– Azt hiszem, Hohirót nem nagyon érdeklik a bronzszobrok. Ez a hiány még korrigálható, de nem ma este.

– Nem, nem ma este. – Victor jobb kezével az ajtó felé intett. – Hölgyem, ha velem tart a bronz galériára, örömmel – kivételes örömmel – osztanám meg önnel az ottani csodákat.

6

Nagy Bálterem, Királyi Udvar

Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 3.

Victor végignézett a helyiségen, és azon csodálkozott, hogyan sikerülhetett Katherine embereinek két nap alatt tanácsteremmé alakítaniuk a Királyi Palota Nagy Báltermét. A delegációk asztalait nyolcszög alakban állították fel. A főasztalok körüli emelvényeken körberakott asztalokból és székekből kisebb amfiteátrumokat képeztek. Minden asztalon adatterminálok álltak, az összekötő kábeleket a szőnyeg alatt vezették el.

A nyolcszög tetején egy pódiumot és emelvényt helyeztek el oly módon, hogy a beszélő háta a terembe levezető lépcső felé nézzen. A lépcsőn a jelenlévő nemzetek lobogóiból alakítottak ki drámai hatású háttérfüggönyt, a nyolcszög közepén pedig körberakott hologramtáblák szolgáltak arra, hogy a küldöttek megoszthassák a többiekkel adataikat. A teremben minden nemzetből elegendő biztonsági őr tartózkodott ahhoz, hogy a beszélő még a bejáratnak és a lépcsőnek háttal is biztonságban érezze magát.

Mellesleg a támadások nem kívülről fognak érkezni, hanem a nyolcszög belsejéből. A pódium bal oldalán állt az az asztal, melyen a Komsztár és a Szabad Rasalhág Köztársaság osztozott. Haakon Magnusson herceg és a kardinális hasonló bánásmódban részesült annak ellenére, hogy Magnusson nemzetét szinte teljesen lerohanták a klánok, és csupán a Komsztár tukayyidi győzelmének köszönhette, hogy egyáltalán még létezett. A Komsztár gyakorlatilag saját protektorátusává tette a hét megmaradt Rasalhág világot, és Magnusson jelenléte voltaképpen csak egy udvarias gesztus volt a szervezet részéről.

Victorék asztala következett, és a herceg meg volt róla győződve, hogy húga csak azért választotta ezt a helyet számukra, hogy el kelljen fordítaniuk a széküket, ha szembe akarnak kerülni a pódiummal. Igazából nem okozott semmi nehézséget, de ez is egyike volt a bosszantó kis apróságoknak. Össze akar zavarni, de elfeledkezik róla, hogy ennél azért valamivel többre lesz szükség, ha el akar tántorítani a szándékomtól. Victor elmosolyodott. Majd megkérem Morgan Hasek-Daviont, üljön át a bal oldalamra, hogy legalább az emelvényt lássam.

Tőlük balra az eredetileg a St. Ives Paktum számára fenntartott asztal állt. Candace Liao és Kai Allard-Liao ugyan most is ott ült, de Candace nagylelkűen megosztotta helyüket Morgan Kell-el és fiával, Phelannal. Így azonban az Arc-Royal Védelmi Kordon egyfajta nemzetállami besorolást kapott, ami ellen Victor szerint Katherine biztosan tiltakozott volna. Bár a St. Ives Paktum nem volt számottevően nagy birodalom, az Arc-Royal Védelmi Kordon pedig a Lyrán Szövetség részét képezte, a két küldöttség vezetői számítottak a teremben – természetesen a kardinálissal együtt – a legtapasztaltabb harcosoknak.

Mögöttük, pontosan a pódiummal szemben a Lyrán Szövetség asztala következett. Bár ugyanolyan világos tölgyből és ugyanolyan stílusban faragták ki, mint a többit, valahogy mégis különbözött azoktól. Victor számára úgy tűnt, mintha még húga aranyszőke haja is fényesebben ragyogna. Felpillantva észrevett két gondosan beállított spotlámpát a mennyezetre szerelt világítótestek között. A megvilágítás Katherine felvilágosultságát hivatott kihangsúlyozni. Vajon a fények a pódiumra is követni fogják?

Thomas Marik és kísérete Katherine asztalától balra kapott helyet. Victor különösnek találta, hogy Isis Marik úgy döntött, inkább apja, mint jegyese, Sun-Tzu mellett foglal helyet. Ennek kétségtelenül van valami jelentősége. Meg kell kérdeznem Jerryt, mi a véleménye. Victor már rájött, hogy Isis valójában teljesen jelentéktelen személy. Évekkel ezelőtt találkozott vele a Provincián, de a lány mindig apja vagy vőlegénye árnyékában maradt.

Victor magában elmosolyodott. Vajon hogyan reagálna, ha megtudná, hogy a férfi, aki mellett ül, nem az apja, és nem a Szabad Világok Ligájának jog szerinti vezénylő tábornoka? Az Új-Avaloni Tudományos Intézetben elvégzett genetikai tesztek egyértelműen bebizonyították, hogy a Szabad Világok Ligáját kormányzó Thomas Marik valójában egyáltalán nem is Marik. Bár azt senki sem tudta kideríteni, honnan származott a férfi, Victor szinte biztos volt benne, hogy egy hasonmásról van szó, akivel a Komsztár kicserélte a haldokló, vagy halott Marikot a 3035-ös gyilkossági kísérlet után. Még az is lehetséges, hogy a valódi Marik ma is él valahol.

A helyzet iróniája, hogy az ál-Marik sokkal hatékonyabb vezetőnek bizonyult, mint az előtte kormányzó valódiak szinte bármelyike, és irányítása alatt a Szabad Világok Ligája virágzásnak indult, és a Belső Szféra valódi nagyhatalmává vált. Isis és Sun-Tzu közelgő házassága pedig egyesíteni fogja a Szabad Világok Ligáját és a Kapellán Konföderációt, létrehozva ezzel egy hatalmas nemzetet – és egy halálos ellenséget Victor Egyesült Nemzetközössége számára. És valószínűleg nem vennék jó néven, ha egy ilyen bombát kapnának nászajándékul.

A Drakónis Szövetség asztalát pontosan az Egyesült Nemzetközösségével szemközt helyezték el. Hohiro Kurita apja jobbján ült, Narimasa Asano pedig, a koordinátor egyik legközelebbi tanácsadója, Theodore bal oldalán foglalt helyet. Omi apja mögött és fölött ült valamivel, a nyolcszöget övező székek első sorában. Victor úgy gondolta, sikerült elkapnia a pillantását, de nem lehetett biztos benne, hiszen annyi minden más is előidézhette a lány szája sarkában bujkáló mosolyt.

A Kapellán Konföderáció asztala zárta be a nyolcszöget. Az asztal mögött Sun-Tzu ült Wu Kang Kuóval, a Harloc-i Vadászok vezetőjével. Ezt a Liao egységet küldték a Coventryre, és Sun-Tzu invitálására képviseltették magukat a konferencián is. Coventry előtt a Kapellán Konföderáció még soha nem küldött csapatokat a klánok ellen. Victor intelligens és meggondolt férfinak találta Wut. Talán képes józan belátásra bírni Sun-Tzut.

Anastasius Focht, a Komsztár kardinálisa fellépett az emelvényre, és a pódiumhoz sétált. Magas, karcsú férfi volt, az eltelt évek ellenére még mindig egyenesen tartotta magát. Dús, fehér haja éles kontrasztot alkotott a jobb szemét fedő fekete kötéssel. Másik szeme sápadtszürke volt és hideg, de erős tekintetű. A kardinális végignézett az összegyűlt vezetőkön és tanácsadókon, elmosolyodott, és Victor számára úgy tűnt, mintha még jobban kihúzta volna magát.

– Ezennel megnyitom a Whitting Konferencia első ülését. Mint bizonyára tudják, Anastasius Focht vagyok, a Komsztár kardinálisa. A harcmező mindkét oldaláról alaposan megfigyeltem a klánokat – régen a Komsztár kirendelt nagyköveteként, majd később Tukayyid védőjeként. A bolygó sikeres védelme tizenöt évnyi fegyverszünetet biztosított számunkra, melyből hat már le is telt. Ezt a konferenciát azért hívtuk össze, hogy beszéljünk közös érdekeinkről és problémáinkról a kiszabott idő letelte után. A késlekedés sajnálatos, de nem olyan hiba, melyet képtelenek lennénk helyrehozni.

Focht meghúzogatta világoskék egyenzubbonyának ujjait, azután lesimította a vállára vetett arany palástot. A köpenyt a Komsztár oválisa díszítette a két lefelé mutató fénysugárral, az arany-vörös jel a ruhadarab aljától egészen a nyakrészt összefogó kapocsig ért. Ahogy ott állt, és erős hangja betöltötte a termet, nem volt nehéz elhinni róla, hogy ugyanolyan legendás harcos, mint Alexander Kerenszkij volt egykoron.

– Tudjuk, kik a klánok, és hogy honnan érkeztek. Három évszázaddal ezelőtt, amikor Alexander Kerenszkij a Csillagliga Védelmi Erőivel leverte Amaris államcsínyét, már tudta, hogy a Csillagligának vége. A tagállamok már elkezdték harcukat az egyeduralomért, mindegyik vezető azt gondolta, ő fogja helyreállítani a Csillagliga régi dicsőségét. Kerenszkij felismerte, hogy az államokon belül fortyogó nacionalista érzelmek el fogják pusztítani az egész CSVE-t, ezért velük együtt elhagyta a Belső Szférát.

– A Kivonulás ugyan megszabadította a CSVE-től a Belső Szférát, de a tábornok nem szüntethette meg saját embereinek erőszakos hajlamait. Kerenszkij erőfeszítéseinek ellenére követői végül egymásnak ugrottak, és a háború során kis híján a feledésbe küldték egymást.

Focht egy pillanatnyi szünetet tartott, hagyta leülepedni az elhangzottakat.

Victor a fejét csóválta. A CSVE ugyanazt tette saját magával, mint a Belső Szféra birodalmai egymással: nem bombázták vissza magukat a kőkorba, de átkozottul közel kerültek egy új ipari forradalomhoz. Mindössze harminc év telt el azóta, hogy egy Csillagliga korabeli adatbankra bukkantak, miáltal rengeteg dolog már nem minősült többé régtechnek. Mivel Victor már a felfedezés után született, nem tapasztalta olyan intenzíven a régtech jelentőségét, de tudta, hogy a jelenlévők közül sokan nagyon is tisztában vannak vele, mit takar a fogalom.

– Alexander helyét fia, Nicholas vette át, és kitalált egy módszert, amellyel megmentheti a CSVE-t. Megalkotta a klánokat, és egy olyan társadalmat épített fel számukra, ahol a harcosok alkotják a legmagasabb kasztot, és ők jelentik az összes többi kaszt létezésének értelmét. A cél az volt, hogy a lehető legtökéletesebb harcosokat fejlessze ki, ami egyet jelentett a különleges tenyésztési programmal, valamint a brutális próbákkal és azzal, hogy az erőforrások legnagyobb részét a fegyverrendszerek módosítására és fejlesztésére fordították.

– A klánokon belül két párt létezik: a Keresztesek és az Őrzők. Az Őrzők azt vallották, hogy az ő dolguk vigyázni a Belső Szférára – azaz ragaszkodnak a hajdani CSVE szerepéhez. Ezzel szemben a Keresztesek kötelességüknek tekintették a Csillagliga visszaállítását és a bosszúállást azokon, akik romba döntötték. A Keresztes párt az évek folyamán egyre erősebbé vált, és ez vezetett végül a Belső Szféra inváziójához.

Focht Victor felé bólintott.

– Három hónappal ezelőtt a Coventryn Victor Davion herceg bebizonyította, hogy a klánok velünk szembeni előnye részben arra vezethető vissza, hogy saját világainkon kellett harcolnunk, és rá voltunk kényszerítve, hogy az általuk kiválasztott célpontokat védelmezzük. Erről a tényről megfeledkeztünk annak ellenére, hogy az Egyesült Nemzetközösség és a Drakónis Szövetség is ezt a tudást felhasználva mért vereséget a klánokra a Twycrosson és a Wolcotton, mégpedig egymástól teljesen függetlenül. Ám többé már nem vagyunk vakok, és összegyűltünk, hogy egységes fronton lépjünk fel a Belső Szférát valaha fenyegető legnagyobb veszedelem ellen. Itt az ideje, hogy elvigyük a háborút a klánokhoz.

A kardinális feltartotta két ujját.

– Ennek véghezviteléhez két dologra van szükségünk, azaz a konferenciának két célt kell elérnie. Az első egy egyesített katonai erő létrehozása, melynek feladata lesz, hogy klános területen vívja meg a háborút. A napirendből, melyet Katrina arkón volt szíves a rendelkezésünkre bocsátani, értesülhetnek, hogy e politikai gyűléssel párhuzamosan katonai jellegű tanácskozásra is sor kerül. A katonai tervező csoport egyenesen nekünk jelenti az elért eredményeket, de természetesen bármelyikük akár személyesen, vagy katonai tanácsadóikon keresztül is kérhet információt.

– A második fontos dolog egy politikai cél elérése. Egy olyan döntés, amely konszenzust igényel, és hatékony fegyverré kovácsolja seregeinket a klánok ellen. A katonai művelet e nélkül is végrehajtható ugyan, de eredményessége erősen megkérdőjelezhető. Ebben az esetben az általános célt – a klánok fenyegetésének megszüntetését – valószínűleg nem tudjuk elérni.

Focht körbehordozta tekintetét a teremben.

– Politikai célunk, hogy újjáalapítsuk a Csillagligát.

Bár Victor tudta, hogy ez következik, a kardinális szájából hallani mégis sokkoló volt. Három évszázada, mióta Stefan Amaris megpróbálta elbitorolni a Csillagliga hatalmát, minden itt jelenlévő nemzetállam arról álmodozott, hogy saját vezetője helyezheti majd az ülepéi a trónra. A Csillagliga Nagyurának lenni olyan hajtóerő volt, amely még apámat is két háború kirobbantására késztette. Számtalan ember halt meg az Utódlási Háborúk folyamán, és most, a Belső Szféra túlélésének érdekében harc nélkül kell megtennünk azt, amit több évszázadnyi hadviseléssel sem sikerült elérnünk.

– A Csillagliga újjáélesztésének okai egyszerűek és könnyen meghatározhatóak, ám egyáltalán nem lényegtelenek. A klánok a Csillagliga napjait áhítják visszaállítani, és nem hajlandóak elismerni a fennhatóságunkat, mert a mi őseink pusztították el a Csillagligát. Az újraalapítással azonban alááshatjuk egyik legalapvetőbb feltételezésüket, küldetésüket és saját magukat illetően. Az egyesített Csillagliga katonai szervezeteként seregünk olyan jogosultságokkal fog rendelkezni, amilyenekkel előtte még soha. A klánoknak, mivel a Csillagliga csapataival fognak szemben állni, meg kell majd kérdőjelezniük szentnek tartott missziójuk értelmét. Amikor alulmaradnak a Csillagliga hadseregével szemben, rá fognak jönni, hogy egy olyan ellenél mért rájuk vereséget, melynek sokkal több joga van a Belső Szférában cselekedni, mint nekik.

Focht jobbján Sun-Tzu Liao felpattant a székéről.

– Mondandóját igazán lenyűgözőnek találom kardinális és kérem, bocsásson meg a közbeszólásért. Azonban mielőtt tovább folytatná, van itt egy ügyrendi kérdés, amellyel mindenképpen foglalkoznunk kell.

A nyolcszög egyik távolabbi szárára mutatott, arra az asztalra, amelyik mögött Candace Liao és Morgan Kell ült.

– Hogyan tudnánk hatékonyan megtervezni a Csillagliga visszaállítását, amikor olyan személyek is jelen vannak, akik nem rendelkeznek semmiféle politikai hovatartozással? Egyesek azt talán még hajlandóak elismerni, hogy a St. Ives Paktumot huszonkilenc éves látszat-függetlenségével megilleti egy hely. Ám az Arc-Royal Védelmi Kordon nem rendelkezik hasonló múlttal, még csak nem is nyilvánította függetlennek magát a Lyrán Szövetségtől, és ráadásul egy olyan ember vezeti, akinek a fia a klánok kémje. Az Arc-Royal menedéket nyújt a Farkas klánnak – annak a klánnak, amely a legnagyobb károkat okozta a Belső Szférának, és amelynek a kánja ott ül az apja mögött, készen arra, hogy továbbítsa tervünk részleteit klános főnökeinek.

Phelan Kell gúnyos nevetése belehasított a Sun-Tzu felszólalása után megindult párbeszédek morajába.

– Kardinális, talán ön igazolni tudja a Kapellán Konföderáció kancellárjának, hogy a klánokkal való kapcsolatom ellenére nem állok az ő irányításuk alatt. Az embereim és én hamisítatlan Őrzők vagyunk, és pusztító háborút viseltünk a Jádesólymok ellen.

Sun-Tzu jádezöld szeme megvillant.

– Ha annyira pusztító volt az a háború, akkor talán meg tudja nekünk magyarázni, miként támadhatták meg a Coventryt?

– Szeretném emlékeztetni a kancellárt, hogy egy Farkas – az én egyik Farkasom – tanácsa vezetett végül a coventry-i helyzet megoldásához.

– Egy olyan megoldáshoz – vágott vissza Sun-Tzu –, amely lehetővé tette a Jádesólyom csapatoknak, hogy bántatlanul visszavonuljanak a bolygóról.

Victor elgondolkodva meredt Sun-Tzura. Csodákat művelsz azért, hogy megerősítsd idiótaként kivívott hírnevedet. A kardinális felemelte mindkét kezét.

– A Phelan Kell-lel kapcsolatos feltételezése teljességgel alaptalan, kancellár. Rengeteg információval rendelkezik a klánokról, melyek nélkül meggondolatlanság lenne kitervelni egy ellenük irányuló katonai műveletet. Jómagam fenntartás nélkül, tiszta szívemből bízom benne.

Thomas Marik is bekapcsolódott a vitába.

– Azt hiszem, kardinális, a kancellár jogosan kérdőjelezi meg Morgan Kell jelenlétének jogosságát a tanácsban. Sem őt, sem pedig a fiát nem vendéglátónk hívta meg a konferenciára, hanem a bátyja. Morgan Kell ittléte nyilvánvalóan bosszantja az arkónt, de rá kell mutatnom, milyen figyelemreméltó önuralomról és udvariasságról tesz tanúbizonyságot, amikor egy szót sem szól miatta. Azonban ettől még tény marad, hogy Morgan Kellnek semmi keresnivalója közöttünk.

Victor felállt.

– Morgan Kellnek több joga van itt lenni, mint a jelenlévők felének. Kell Kopói számtalan csatában és számtalan világon harcoltak a klánok ellen. Ott voltak a Twycrosson, és részt vettek a Luthien diadalmas védelmében. Magát az Arc-Royalt is megtámadták a klánok, és a Kell Kopók voltak azok, akik visszaverték őket. Azon kívül ott voltak a Coventryn is. Úgy kérdőjelezi meg az ARVK jelenlétének jogosságát, ahogy csak akarja, de hogy Morgannek köztünk a helye, az egy pillanatig sem lehet vitás.

Thomas széttárta a karját.

– Nem vitatom a Kell Kopóknak a Belső Szféra védelmében tett bátor és elszánt erőfeszítéseit. Igen, valóban szükségünk van a tanácsaira, de a stratégiai gyűlésen, nem pedig a mi politikai tanácskozásunkon.

Mielőtt Victor válaszolhatott volna, Candace Liao felállt, és felemelt egy ezüst korona érmét.

– Hadd oldjam meg én a problémát. Kell ezredes, szeretném felbérelni a Kell Kopókat. – Lerakta a pénzt a férfi elé az asztalra. – Nos, mostantól ő az én katonai tanácsadóm, és itt a helye mellettem.

Sun-Tzu hangosan felkacagott.

– Katrina arkón, nagyon kérem, nagyobbítsa meg az építészeivel a termet, hogy mindannyian beférjünk. Mostantól mindenki magával hozhatja zsoldoscsapatainak vezetőit is.

– Nem – rázta meg a fejét Morgan Kell. Fémkezének egyik ujját a pénzdarabra helyezte, és visszacsúsztatta az érmét jobbra, Candace elé. – A Kopók nem vehetők bérbe. Idejöttem, és elfogadtam Candace invitálását, hogy foglaljak helyet mellette, mert megesküdtem mindenre, ami szent, hogy megvédek tizenhat világot a klánok támadásától, és garantálom a biztonságukat. Az Arc-Royal Védelmi Kordon megalakításával nem az volt a célom, hogy megosszam a Lyrán Szövetséget, hanem hogy közvetlen irányítást tegyek lehetővé a szükséges területek felett, és ezzel tehermentesítsem az arkónt, akinek más problémákkal is meg kell birkóznia. Ha ez nem elegendő indok arra, hogy itt legyek, akkor távozom.

Victor a székével együtt megfordult, Jerry Cranstonra nézett, azután Morgan Kell felé intett a fejével.

– Kell ezredes mögém ülhet; nem szabad elmennie.

Cranston bólintott, és elindult a St. Ives Paktum asztalának irányába.

Candace Liao még mindig állva, bal kezét Morgan mechanikus jobb vállára helyezte.

– Elég ebből a cirkuszból. Morgan Kell, vegyen el feleségül.

Morgan döbbenten meredt rá sötét szemével.

– Mi?

Candace szorítása megerősödött.

– Ezennel önnek adományozom a Warlock világát, miáltal ön a birodalmam főnemesévé válik, de tudom, hogy az unokaöcsémnek még ez sem lenne elég, és továbbra sem lenne hajlandó elismerni, hogy ön itt tartózkodhat. Ezért azt ajánlom, legyen a házastársam. Ha elfogadja az ajánlatom, senki sem kérdőjelezheti meg tovább a részvételét a konferencián.

Victor leplezetlenül vigyorgott – részben elismerésképpen Candace trükkje iránt, de főként a teremben lévő asztalok körül ülők arcára kiülő döbbeneten. Candace hangjáról és izzó pillantásáról, mellyel a nő végigsöpört a termen, Victornak az apja jutott eszébe. Hanse imádta volna. Még azt is felajánlotta volna, hogy ő hozza a tányérokat az esküvői fogadásra.

– Nagyon szerettem a feleségem, és a Belső Szféra ármánykodása ölte meg – morogta halkan Morgan.

– Én pedig ugyancsak szerettem a férjem – bólintott Candace. – Ugyanaz a politika ölte meg a maga Salome-ját, mint az én Justin-omat. Együtt talán véget vethetünk ennek az őrületnek.

Morgan félig lehunyt szemmel elmosolyodott.

– Elfogadom az ajánlatát.

Sun-Tzu ugatásszerű nevetésben tört ki.

– Ez félrevezetés. Gúnyt űznek a konferenciából!

Candace tenyerével az asztal lapjára csapott. A fegyverdörrenésszerű hang Sun-Tzu torkára fagyasztotta a nevetést. Jeges szavak hasítottak a csendbe és bár Candace Sun-Tzunak címezte őket, Victor biztos volt benne, hogy valójában mindenkinek szólnak a teremben.

– Nem, kedves unokaöcsém. Nem én űzök gúnyt a megbeszélésből – te és a cselekedeteid teszik azt. Talán nem hallottad, amit a kardinális mondott? Csak összefogással nyerhetünk. Amit én teszek, az nem megosztás, és úgy látom, csak ilyen botrányos tettekkel tudom elérni, hogy észrevedd végre, milyen fontos ügyben gyűltünk itt össze. – Lenézett Morganre. – Hogy a házassági ajánlatom és az ő beleegyezése kétségbeesett lépés? Valóban. Ám szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha ez lesz a legkétségbeesettebb intézkedés, melyre rákényszerülünk, mielőtt legyőznénk a klánokat!

7

Királyi Palota, Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 3.

Katrina Steiner egy platina papírvágó kést forgatva ujjai között hátradőlt elegáns, fehér bőrrel borított foteljében.

– Az első nap nem a várakozásoknak megfelelően alakult, igaz?

Két tanácsadója egymásra nézett, hogy eldöntsék, ki válaszoljon először. A kérdés azonnal eldöntetett, mint már számtalan alkalom mai azelőtt: Tormano Liao hagyta, hogy Nondi Steiner tábornok, Katrina nagynénje kezdje a beszédet. Katrina tudta, hogy szó sincs semmiféle udvariasságról, Tormano csak meg akarja várni, hogyan reagál Nondi szavaira. Mindig azt mondja, amit szerinte hallani szeretnék, és amivel nem váltja ki a dühömet.

Nondi Steiner szürke haja pont a válláig ért, de a tarkóján lófarokba fogva viselte, hogy ne lógjon rá egyenruhája vállapjára és az azon lévő rangjelzésekre. Katrina mindig is markáns arcú nőnek tartotta Nondit, és szürke szemének kemény pillantása csak tovább fokozta ezt a hatást. Ha nem volna hűséges a Steiner Házhoz, olyan ellenfél lenne, akit el kéne pusztítanom.

– Valóban voltak meglepetések, arkón, de semmi olyasmi, ami komolyabb problémát jelentene. – Nondi küszködve próbált felemelkedni a vastagon párnázott fehér bőrfotelből. – A kardinális felhívása a Csillagliga újjáalakítására kissé korán jött, de azt hiszem, ravasz módon szándékosan időzítette a gyűlés elejére a bejelentést.

A harc az Első Nagyúri posztért eléggé lefoglalja majd a politikusokat ahhoz, hogy a katonai stáb zavartalanul kidolgozhassa a szükséges katonai hadműveletet. Bár Focht azt mondta, a katonai tervezés csak másodlagos jelentőségű a politikai konszenzus mellett, ezt csak egy olyan ostoba fajankó hiheti el, mint Sun-Tzu.

Katrina elgondolkodva bólintott.

– Egyetért, Liao mandarin?

Tormano egy ugyanolyan fotel háttámláján támasztotta meg zömök testét, mint amilyen Nondit is foglyul ejtette. Mandula formájú szeme és sötét arcbőre egyértelműen árulkodott ázsiai származásáról, ruhájának szabása viszont szigorúan a jelenkor divatját követte.

– Abban megegyezik a véleményünk Steiner tábornokkal, hogy csak egy ostoba fajankó hiszi el, amit a kardinális mond. Azonban nem hiszem, hogy az unokaöcsém ostoba lenne, és nagyon meg fogjuk bánni, ha bedőlünk a piperkőc viselkedésének.

– Pojáca – horkant fel Nondi.

– Egy pojáca, aki jelentős számú bolygót visszafoglalt azok közül, melyeket Hanse Davion hódított el harminc évvel ezelőtt. Talán egy kicsit éretlen, de nem hülye. – Tormano sötétkék szemének tekintete megkeményedett. – Csak mert a Liaók veszítettek a múltban, még nem jelenti, hogy nem nyerhetnek a jövőben. A vérvonalunknak idáig sikerült túlélnie mindent – akárcsak a Steinereknek –, és élni, sőt talán még gyarapodni is fogunk ezután is.

Katrina elmosolyodott, és a papírvágó kés hegyét az asztal lapjának műanyag borításához érintette.

– Liao mandarin jól beszél, Nondi nagynéni. A Liaók alkalmanként meglehetősen éles eszűek tudnak lenni.

– Candace manővere igen figyelemreméltó volt – mosolyodott el Nondi.

Katrina idegessége kihallatszott az asztallapot kocogtató kés felgyorsult ritmusából. Attól a pillanattól kezdve szerette volna látni, ahogy Morgan Kellt kizárják a tanácskozásból, mióta Victor megemlítette neki, hogy a zsoldost is meghívta a konferenciára. Ő azonban nem szólíthatta fel a távozásra, mert már elfogadta, hogy a férfi felelősséget vállal az Arc-Royal Védelmi Kordonért. Ha felszólal ellene és megpróbálja kizárni a tanácskozásból, az nyílt lázadáshoz és elszakadáshoz vezethetett volna, amit viszont nem kockáztathatott meg. Victor azonnal elismerte volna Morgan Kell birodalmának legalitását, támogatást nyújtott volna számára, és ezzel újabb darabot kaparint meg a Steinerek nemzetéből.

Miközben zokon vette Morgan jelenlétét, a másik oldalról nagy hatást tett rá a zsoldos indoklása az Arc-Royal Védelmi Kordon létrehozásáról. A Kellek mindig is erős Steiner lojalistáknak számítottak. Morgan Arthur Luvonnak, Katrina anyai nagyapjának volt az unokatestvére, és valamikor korszakokkal ezelőtt izgalmas kalandokon mentek keresztül az eredeti Katrina Steinerrel közösen. Ezért nagyon helyesnek és rendjén valónak tűnt, amit tett, és az arkón egy pillanatig szinte elszégyellte magát, amiért kételkedett benne. Talán a múlt évben azért utasította el a segítségkérésemet, mert a Lyrán Szövetséget akarta megvédeni a klánoktól, és nem szerette volna, ha bármi is elvonja önként vállalt feladatától.

– Valóban – bólintott lassan Katrina. – De vajon meg is teszik?

– Hogy Morgan és a nővérem összeházasodik-e? – Tormano élesen felnevetett. – Nem látom semmi esélyét. Pedig igazán szép kis pár lennének.

– Megérdemelnék egymást – húzta el a száját undorral Nondi.

– Van valami baja a nővéremmel?

– Igazából semmi, de meglehetősen el van telve magától, mióta otthagyta a Kapellán Konföderációt, és az Egyesük Nemzetközösség gyámkodása alatt létrehozta saját St. Ives Paktumát. A Nemzetközösség lyrán feléből sok egységem szolgált arrafelé. A Warlock világa, melyet Morgannak ajándékozott, egy valóságos jéggolyó.

– Tudom. A családom fenntart egy üdülőtelepet, ott tanultam meg síelni. – Tormano karba fonta a kezét melle előtt. – A Kell ezredessel szembeni ellenszenvét viszont nem értem, tábornok. Annyi mindent tett a lyránokért az évek folyamán.

– Ez egy régi ügy közöttünk. Ő és az unokatestvére segítettek a nővéremnek életének egy nehéz szakaszában. Ez mind szép és jó, de a végére Morgan, a testvére és Arthur Luvon komoly befolyást szereztek Katrina fölött. – Nondi összevonta szürke szemöldökét. – Meglágyították, megfosztották a határozottságától. Ha ők nincsenek, Katrina soha nem adja hozzá a lányát Hanse Davionhoz. És te, Katrina, ennek az egyesülésnek lettél a gyümölcse. Te vagy az élő bizonyíték rá, hogy nem létezik olyan fekete felhő, amelyen ne lenne képes áthatolni egy fényes napsugár.

– Köszönöm, Nondi nagynéni. – Katrina rámosolygott, de közben vigyázott, nehogy kiérződjön hangjából a megvetés. Kisebb csodának tartotta, hogy Nondi Morgan iránt érzett féltékenysége a zsoldos Katrina feletti befolyása miatt még nem változtatta zölddé rokona egész testét. Nondi haragudott Katrinára – akkor érezte igazán elárulva magát, amikor Katrina inkább kezdett a férjére hallgatni, mint rá –, ezért nővére uralkodásának kezdetekor az arkón politikai ellenfeleinek szövetségesévé vált. Bár Nondi végül észhez tért és békét kötött nővérével, sosem bocsátotta meg Morgannek, amiért megváltoztatta Katrinát.

– Morgan mindig is főszereplő akart lenni – csóválta a fejét Nondi. – A Negyedik Utódlási Háború idején külön hadműveleteket indított a Drakónis Szövetség ellen. Hét évvel ezelőtt, a klánok első támadásakor ő segített megszervezni a Provinciai konferenciát. És most is jelen akar lenni a politikai tanácskozáson, mert azt gondolja, esetleg ő lehet majd a Csillagliga Első Nagyura.

– Érdekes meglátás – bólogatott elgondolkodva Katrina. Teljességgel elmebeteg és téves, de érdekes. Jó tábornok vagy, Nondi, de politikusnak csapnivaló.

– Valóban, arkón, nagyon érdekes, ám azt gondolom, Steiner tábornok ezúttal melléfogott – szólalt meg Tormano. – Morgan mindössze figyelemmel akarja kísérni a tanácskozás menetét. Megkockáztatom, hogy Candace nővérem, a kardinális és Magnusson herceg is hasonló céllal van jelen. Mindannyian tudják, hogy ők nem lehetnek, és nem is lesznek megválasztva az új Csillagliga Első Nagyurává, de azért átérzik a választás jelentőségét.

– Ez a cím sokkal inkább illik önhöz. Nincs igazam, Liao mandarin?

Katrina elismeréssel adózott Tormano önuralmának, amellyel tompította Nondi döfését. Nem mutatta ki fájdalmát, melyet a kérdés nyilvánvalóan okozott neki. Egy dolog, ha az ambícióidnak gátat emelnek, de az már egy másik, ha ki is gúnyolnak emiatt.

– Egyetértek, tábornok, egyetlen apróságtól eltekintve: realista vagyok. Amíg a Kapellán Konföderáció Mennyei Trónusa nem választja el a fenekemet a hideg kőpadlótól, addig esélyem sincs erre a posztra pályázni. És az egyedüli mód az lenne a trón megszerzésére, ha megöletném a nővéremet, valamint az unokaöccseimet és unokahúgaimat. Ez viszont sosem fog megtörténni.

Nondi szemében gúnyos szikrák gyúltak.

– Nem, valóban nem. Kai Allard-Liao egy pillanat alatt elintézné.

– Még egy ok, hogy elégedett legyek a tanácsadói hellyel az arkón mellett. – Tormano felemelte a fejét. – Talán mutánsnak tart érte, de nem rendelkezem a Liaók azon hajlamával, hogy a szüleim vagy testvéreim vérét ontsam.

A Katrina kezéből kihulló kés nagyot koppant az asztallapon, azonnal véget vetve a párbeszédnek.

– Talán visszatérhetnénk a sokkalta hasznosabbnak látszó elemzéshez. Feltételezve, hogy valóban létrejön az új Csillagliga, mik lehetnek a mi céljaink?

Nondi arcvonásai megkeményedtek.

– El kell érnünk, hogy ne a mi csapataink alkossák a katonai művelet gerincét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy mi vállaljuk magunkra a vérontás legnagyobb részét. Ha túlságosan meggyengülve kerülünk ki az összecsapásokból, Victor azonnal ellenünk fordulna, és bekebelezne minket.

– Jó meglátás, majd észben tartjuk – mosolygott Katrina. – Feltételezem, ezeket a részleteket már beillesztette a tárgyalás menetébe, és folyamatosan tájékoztatni fog a fejleményekről.

– Természetesen, arkón. Az ottani képviselőnk Sharon Byran, akinek késlekedés nélkül továbbítjuk a kívánságaidat. – Nondi hangja bizonytalanul megremegett. – Talán nem ezt a választ vártad?

– Ó, dehogy, pontosan erre számítottam, és ezért vagy te a katonai tanácsadóm: – Katrina Tormano felé fordult. – Ha holnap szavaznánk, ki lenne az Első Nagyúr?

Tormano a homlokát ráncolva gondolkodott egy pillanatig.

– Önt és Victort tenném a lista legtetejére, a harmadikként pedig Thomas Marikot. Feltételezve, hogy valamiféle váltakozó vezetésű rendszert képzeltek el, úgy lenne helyes, ha önt választanák meg elsőként, mint ennek a történelmi jelentőségű gyűlésnek a házigazdáját.

– Victor miért van versenyben?

– Azt hittem, ez nyilvánvaló, arkón. – Tormano rosszalló pillantást vetett rá. – Victor vezette a koalíciós erőket a Coventryn, és ő állt elő egy olyan ötlettel, amellyel sikerült megelőzni a vérontást. Akármennyire ágálnak is ellene Sun-Tzu és a többiek, a Kapellán Konföderációban és a Szabad Világok ligájában sokkal könnyebb elmagyarázni a vértelen coventry-i győzelmet, mint azt, hogy miért kellett csapatokat áldozniuk egy lyrán világ védelmében. A kardinális egyértelműen azt szeretné, ha Victor vezetné a klánok ellen induló koalíciós erőket, és ha a Csillagliga felélesztése valóban fegyvert jelent a klánok ellen, s ki lenne alkalmasabb a CSVE vezetésére, mint az új Első Nagyúr?

Nondi öklével a fotel karfájára csapott.

– Victor csak a holttestemen keresztül állhat annak a seregnek az élére!

– Miért mondod ezt, Nondi nagynéném?

– Mert… mert Victor… nem jó választás.

Az arkón felemelte a kést az asztalról, és ismét pörgetni kezdte.

– Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy nem tartod tehetséges harcosnak Victort?

– Természetesen nem. Amit csinál, azt kitűnően teszi, de csak néhány évnyi tapasztalattal rendelkezik ott, ahol évtizedekre volna szükség. Nekünk azonban vannak ilyen embereink. Morgan Hasek-Davion, Theodore Kurita, Narimasa Asano, Sharon Byran – rengeteg katonát fel tudnék sorolni, akik Victor előtt jöhetnek szóba a harci kötelék vezetői posztjára.

– De Nondi nagynéném, két fontos tényezőről is megfeledkezel! Az első, hogy Victor mindenki másnál több tapasztalattal rendelkezik a klánok elleni harcban. És másodszor – mosolyodott el óvatosan Katrina –, ha Victor vezeti a sereget, el is kell mennie vele. A bátyám jelenleg is személyesen vezeti csapatait, és kétség sem fér hozzá, hogy az elkövetkező harcokban is részt fog venni. Éppen te mutattál rá az imént, hogy a herceg veszélyt jelent a birodalmunkra. Mi okunk lenne megfosztani annak esélyétől, hogy megölesse magát?

Nondi szeme keskeny réssé szűkült.

– Miért adnánk meg neki az esélyt, hogy a klánok leigázójaként térjen vissza a Belső Szférába?

– Mert amíg véghezviszi – amennyire tudjuk, ez akár évtizedeket is igénybe vehet –, időt és esélyt ad nekünk, hogy felkészüljünk a visszatérésre. Ha elmegy, nem képes irányítani az Egyesült Nemzetközösséget. Kit fog kinevezni maga helyett?

– Ha Peter öccsük nem bukkan elő, és Morgan Hasek-Davion is a támadó erővel tart, akkor azt hiszem, Yvonne-ra fogja bízni a trónt. – Tormano rövid töprengés után bólintott. – Igen, biztosan Yvonne-ra. Arthur ugyan két évvel idősebb nála, de a tanulmányaiból egyértelműen kiderül, hogy nem ő a legalkalmasabb jelölt a feladatra.

Katrina elismerő mozdulatot tett a késsel Tormano felé.

– Ez a legtapintatosabb megfogalmazása annak, hogy Arthurnak sokkal nagyobb a szíve, mint az esze – de ezzel együtt sajnos teljesen igaz. Yvonne viszont nem jelent fenyegetést a Lyrán Szövetségre nézve. Azaz, amíg Victor távol van, hogy véget vessen a birodalmára leselkedő legnagyobb veszélynek, és eközben valószínűleg ő maga is odaveszik, addig mi visszanyerhetjük az erőnket.

Nondi felhorkant.

– Elfeledkezel róla, hogy a Jádesólymok a határainkat fenyegetik. Ha Victor megtámadja őket, ők visszavághatnak, és pont egy olyanfajta védekező háborúba kényszeríthetnek, amilyent nem akarsz megvívni.

– Nem félek a Jádesólymok támadásától.

– Nem? – kérdezte meglepetten Nondi. Tormano udvariasan köhécselt.

– Tábornok, az arkón arra célzott, igen nagy a valószínűsége, hogy a klánok elleni háború lyrán területről fog megindulni, és egyenesen a Jádesólymok ellen irányul. De ha nem, a Sólymok akkor is eléggé ragaszkodnak a konvencióikhoz ahhoz, hogy hazarohanjanak megvédeni az otthoniakat. Egyik esetben sem jelentenek számottevő veszedelmet, és a támadásra csak minimális az esély. – Katrina ismételten tisztelgett Tormanónak a levélbontóval. Nondi semmit sem tud a Farkasok vezetőjével, Vlad Warddal kötött szövetségemről. Az ő erői távol tartják tőlem a Sólymokat, mert két oldalról bármikor porrá zúzhatjuk őket. Nondi megvadulna, ha tudomást szerezne az egyezségünkről, ezért különösen hasznos, hogy Tormano fedez. Jó hasznát veszem, és ismét bizonyította a Liaók ravaszságát.

– Azt hiszem, kedves barátaim, tudom már, mit kell tennünk, hogy a nekünk megfelelő mederbe tereljük a dolgok folyását –, engem kell Első Nagyúrrá választania a tanácsnak. Először is beszélek a többi főrenddel, és megpróbálom meggyőzni őket arról, kinek kellene lennie az Első Nagyúrnak. Azután Morgan Kell-lel simítom el a nézeteltérésünket.

– Csak az idődet vesztegeted, Katrina.

– Talán igen, nagynéném, de az én időm, amit vesztegetek.

Az idősebb nő rákacsintott.

– Figyelj rám, gyermekem. Bármikor képes vagy elbűvölni az ellenségeidet, de nem Morgan Kellt.

Mit képzelsz te rólam, Nondi? Hogy én is olyan ostoba vagyok, mint Isis Marik? Anyámat figyelve tanultam meg, hogyan csavarjam az embereket a kisujjam köré. Theodore Kurita talán bármikor megparancsolhatja bármelyik alattvalójának, hogy kövessen el öngyilkosságot, anyám viszont egyetlen kacsintással és egy sóhajjal képes volt elérni, hogy egész tömegek haljanak meg érte –, miközben azt hitték, ez jelenti életük értelmét. Nem, Morgan Kell érzései a Steiner vérvonal iránt sebezhetővé teszik őt a fortélyaim előtt.

– Megfogadom a figyelmeztetésed, Nondi nagynéném. Óvatosan fogok eljárni. – Katrina Tormanóra nézett. – Azt akarom, hogy olvassa át minden küldött anyagát. Minden igényükről tudni szeretnék. Nem zsaroláshoz szükséges információkra van szükségem, bár azokat is szívesen veszem. Azt akarom, hogy tudják, minden tőlem telhetőt megteszek a kényelmük érdekében. Hálásnak kell lenniük nekem, hogy amikor valaki engem jelöl a Csillagliga Első Nagyurának címére, mindenki másnak az jusson eszébe, hogy alkalmas vagyok a megtiszteltetésre.

– Értem, és azonnal hozzálátok, arkón – hajtott fejet Tormano. – Azonban továbbra is úgy gondolom, a bátyja személyében igencsak kemény ellenfélre akadt.

– Valóban. Ezért van szükségem az ön munkájára és Nondiéra. – Katrina óvatosan letette a kést. – Egész életemben Victort irányítottam. Magam fogom végignézni a bukását.

8

Klánok Csarnoka, Harcos Negyed

Strana Mechty

Kerenszkij Csillaghalmaz, Klánterület

3058. október 3.

Vlad maga is meglepődött a félelemmel vegyes tisztelet érzésétől, mely a Klánok Csarnokának Nagy Tanácstermében átfutott rajta. Ő és Marialle Radick kántársa a félkör alakú terem hátuljában, a leghátsó, és egyben legmagasabban húzódó sorban foglaltak helyet. Előttük és mellettük üres székek álltak – azokat a helyeket egykor olyan klánoknak tartották fenn, melyeket azóta már beolvasztottak, vagy elpusztítottak.

Újrakreált Farkasaim a legújabb klán, ezért ez a hely illet meg minket. Vlad ezt akár rossz ómenként is felfoghatta volna, de Marthe Pryde és Samantha Clees, a Jádesólymok kánjai is a leghátsó sorban ültek, csak éppen a lépcsős átjárófolyosó túlsó oldalán, amelynek egyik vége a duplaszárnyú ajtóhoz, a másik pedig a pódiumhoz vezetett, ahol Kael Pershaw készülődött a Törvénymester szerepére. A Jádesólymok mellett a Novamacska klán két nyolcvanéves kánja üldögélt. Vlad rájött, hogy az ültetési rend azon klánok kánjainak köszönhető, akik fontosabb szerepet szántak maguknak a most következő tanácskozás során.

Nem volt hajlandó a helyük miatt aggódni. A Farkas klán zászlaja ott lógott a fejük felett, akárcsak a többi kláné a kánok pozíciója felett. A szék is ugyanabból a gránitból lett kifaragva, mint az összes többi a teremben, ugyanazzal a vörös bársonyterítővel volt lefedve, és az asztal is a többihez hasonló, fehérrel erezett szürke márványból készült.

A kánok negyven széke teljesen azonos, mint ahogy e helyen mi is egyenlők vagyunk.

Az, hogy a többi kánnal egyenlőnek érezte magát, és nem felsőbbrendűnek náluk, meglepte Vladot. Valahol mélyen legbelül tudta, hogy jóval felettük áll. Elszántan hitt abban, amit Marthe Pryde-nak mondott – hogy csak azok a vezetők vihetik véghez a Keresztesek tervét, akik a Belső Szféra elleni harcokban edződtek. Tudta, hogy ez az igazság, ám jelen pillanatban mindez másodlagos jelentőségűnek látszott.

A ceremónia hangulata háttérbe szorította saját érzéseit. Minden klán kánja tradicionális uniformisban jelent meg a csarnokban. A Szellemmedvék kánjai névadó állatuk prémjéből készült köpenyt viseltek, és a többi kán is a klánjára jellemző totemeket hordozta magán. A Vladon lévő szürke bőrök egyértelműen farkasra utaltak. A minták, színek és árnyalatok kavargó forgataga látványos külsőt varázsolt a kánok gyűlésének. Mivel kánná választása óta még sosem volt tanúja hasonló tanácskozásnak, szinte gyerekszemmel bámulta a történéseket, és teljesen le volt nyűgözve.

Minden kán klánja szimbólumállatára utaló, festett sisakot viselt. Vlad sisakja egy hegyes fülű, vicsorgó farkasfejet ábrázolt. Marthe Pryde horgas csőrű, nagy szemű maszkja klánja ádáz sólymának megtestesülésévé tette a nőt. A sisak hátulsó feléről felmeredő hegyes uszonyok csaknem olyan magasnak tüntették fel a Gyémántcápák kánjait, mint a Füstjaguároktól érkezett Lincoln Osist.

Kael Pershaw – e torz figura, aki sokkal inkább látszott fémből, mint húsból valónak, sokkal inkább gépnek, mint embernek – a terem elejében elnöki kalapácsával a Törvénymesteri pulpitusra csapott.

– Kael Pershaw vagyok, a Nagytanács gyűlésének választott Törvénymestere. A Nicholas Kerenszkij által lefektetett Harci Szabályzat rendelkezése értelmében a tanácskozást ezennel megnyitom. Mivel háborúban állunk, minden ügyet ezen rendelkezések értelmében bírálunk el.

– Seyla – lehelte Vlad áhítattal. Visszaült a helyére és ellenállt a késztetésnek, hogy lekapja a fejéről a sisakot. A Farkas szimbólum jobban megrémíti némelyik kántársamat, mint a képem tenné.

Érezte bőrének feszülését az arca bal oldalát kettészelő forradásnál. Semmi okom emlékeztetni őket egykori gyengeségemre. Pershaw felnézett az egybegyűltekre.

– Itt, ezen a napon egy kiemelt fontosságú ügyet kell megtárgyalnunk. Asa Taney, a Jégördögök kánja a Beolvasztás Próbáját kezdeményezte.

A kán felemelkedett helyéről a terem közepén, két sorral Vlad előtt, és sisakját maga elé helyezte az asztalra. A fehér sisakot a Hector bolygó tundráin élő, csapatban vadászó, veszélyes ragadozó mintájára alakították ki.

A maszk valóban ijesztő volt, bár Vlad és a többi Farkas rendszerint lenézően csak dérhermelinnek hívta az állatot. Csakis egy ilyen menyét klán kezdeményezheti a Beolvasztást.

Az átlagosnál nagyobb fejű Jégördög pilóta helyére igazgatta vörös haját.

– A legőszintébben sajnálom, amiért kénytelenek vagyunk Beolvasztást indítványozni, de nem kétséges, hogy klánjaink némelyike olyan súlyos veszteségeket szenvedett, melyek után képtelen az önálló létezésre. Mint mindig, az egyik klán beolvasztásával a másikba megőrizzük annak genetikai potenciálját tenyésztési programunk számára. Ezennel tehát a Beolvasztás Próbáját kezdeményezem annak érdekében, hogy megakadályozzuk a helyrehozhatatlan veszteséget.

Ian Hawker, a Gyémántcápák világos szemű, szőke hajú kánja szintén levette maszkját, és Taney-vel szemközt ő is felállt.

– Egyetértek a Beolvasztás indítványozásával. A hadjárat folytatása elsődleges fontosságú. Nem engedhetjük meg, hogy a Belső Szférának szegezett kard pengéjén egyetlen életlen pont is legyen. Elérkezett a Beolvasztás ideje.

Marthe Pryde is leemelte fejéről a sisakját, miközben felállt, de nem tette le az asztalra, hanem a hóna alá fogta.

– Törvénymester, az előző két Beolvasztás során a rituálét a célpont klán előzetes megnevezésével kezdeményezték?

Pershaw beütött néhány utasítást az asztalán lévő adatterminálba, majd megrázta a fejét.

– Taney kán a hagyományoknak megfelelően jár el. A feljegyzések szerint semmi nyoma annak, hogy a beolvasztásra kijelölt klánokat a szavazás előtt megnevezték volna. Azonban a Beolvasztás életbe léptetését megelőző évtizedben a Mongúz és a Fekete Özvegy klánoknak többször is sikerült érvényteleníteniük a rituálét.

– Ó, egy teljes évtizednyi érvénytelenítés. – Marthe a megszokott hangsúllyal beszélt, de a célzást mindenki megértette.

Két hibás ciklus súlyos problémákat jelent a tenyésztési programban. A Farkasok nem küzdenek ilyen problémákkal, és a mi érvénytelenítésünk csupán egy éves.

Vlad felállt, de sisakját továbbra sem vette le.

– Talán rávehetjük Asa Taney kánt, hogy részletesebben is kifejtse, mitől válik egy klán életképessé a szemében.

A Jégördög előzékenyen elmosolyodott.

– Azt hiszem, ez nyilvánvaló. Egy klánnak képesnek kell lennie kellő számú és minőségű harcos ellátására, kiképzésére és harcba vetésére, hogy legyőzzék ellenségeiket, és dicsőséges győzelmeket arassanak. Hiszen pont ezért jöttek létre a klánok.

– Értem. – Vlad óvatosan leemelte sisakját, és úgy helyezte maga elé az asztalra, hogy a vicsorgó pofa pont a Jégördög felé nézzen. – Ebben az esetben kérem, válaszoljon egy kérdésemre: az a klán, amelyik képes kétszáz fényévnyi mélységben behatolni a Belső Szférába, megütközni annak legjobb egységeivel és tönkreverni őket, ön szerint életképesnek tekinthető, vagy sem?

– Most nem a Farkasok múltbéli győzelméről beszélünk, Ward kán – mondta zavartan Taney. – Ráadásul ön elhatárolta saját klánjának történelmét azoktól a bizonyos másik Farkasoktól. Ez mind régi mese. Minket a mostani események, és azok lehetséges következményei érdekelnek.

– Én is erről beszélek, Taney kán. – Vlad jobbra nézett. – Azokat a tetteket, melyeket említettem, a Jádesólymok vitték véghez a Nagytanács előző ülése óta. A Sólymok szervezték meg, képezték ki és fegyverezték fel azokat az egységeket, amelyek játszi könnyedséggel hatoltak be a Belső Szférába. Darabokra szedték a legképzettebb csapatokat is, melyeket a Belső Szféra képes volt kiállítani ellenük.

– Azután pedig megfutamodtak a jó harc lehetősége elől – horkant fel Hawker.

Marthe közbe akart szólni, de Vlad felemelt keze visszatartotta.

– És ön tudja, miért fogadta el a hegirát a Coventryn összegyűlt erőktől? – Hagyta a kérdést a levegőben lebegni néhány másodpercig, hogy mindenkiben felmerüljön a gyávaság kifejezés, azután válaszolt saját magának. – Azért fogadta el az ajánlatot, mert tudomást szerzett róla, hogy átcsoportosításokat végzek néhány megszállt világa elfoglalása céljából. Miért vesztegette volna el a csapatait a Belső Szféra erői ellen, melyeknek jól láthatóan semmi kedvük sem volt a harchoz, amikor az én harcosaim ellen is próbára tehette őket? Csak azt tette, amit a helyében mindannyian tettünk volna, és a szívük mélyén ezt önök is érzik.

Lincoln Osis felállt, és masszív, sötét kezét az asztalon nyugvó sisakjára helyezte.

– Ward kánnak igaza van. A Jádesólyom klán nyilvánvalóan életképes és erős. A Farkasok, akik a Belső Szférába menekültek, annyira megrémültek tőlük, hogy zsoldosokkal szövetkeztek a védelemért cserébe. Egyértelmű, hogy akárki is indítványozzon Beolvasztást, nem a Jádesólymokat tekinti célpontnak.

Ian Hawker arca megfeszült.

– Valóban. Úgy tűnik, a Beolvasztásnak csak egyetlen valószínű célpontja lehet.

Marthe Pryde végighordozta tekintetét a többi kánon.

– Ezzel arra akarnak célozni, hogy a Farkasok megérettek a Beolvasztásra?

Taney bólintott.

– Az ön elődei is így vélték, bár ők nem gondolták át elég alaposan a tennivalókat, és elfuserálták a dolgot.

– Amiért az elődeim meg is haltak.

– Így van. Cáfolhatatlan tény, hogy a Farkasok jelentős veszteségeket szenvedtek. – Taney a fejét csóválta. – Nem csak a Jádesólymokkal vívott háború tizedelte meg őket, de a Farkasok Őrző frakciója is leszakadt, tovább gyengítve ezzel a klánt. Egész sornyi gyengeségről beszélhetünk.

– Valóban? – vonta fel a szemöldökét Marthe.

– Teljesen egyértelmű, pozvál? – kérdezte meglepetten Taney.

– Neg, Taney kán. – Marthe elvigyorodott, ajka mögül elővillantak fogai. – Éppen az imént említette Vlad kánnak, hogy az ő Farkasai elhatárolódtak a többi Farkas győzedelmes múltjától, igaz? Hogyan szenvedhetett volna a klánja veszteségeket, amikor a veszteségek elszenvedésekor még nem is létezett? Ön szerint a fiúknak kell bűnhődniük apáik bűneiért?

– Ez mind nem számít, Marthe – legyintett türelmetlenül Hawker. – A Farkasok gyengék.

– Valóban azok? – Marthe Lincoln Osisra nézett. – Melyik klán a gyengébb: amelyik megnyeri a harcot, vagy amelyik elveszíti? Hét hónappal ezelőtt a Farkasok sikeresen rajtaütöttek a Kiambán. Tenyésztési anyagokat zsákmányoltak, jól tudom, Lincoln? Ha az önre mért vereség nem bizonyítja az erejüket, akkor a testközeikbe vegyített Osis vér biztosan erőssé teszi őket, pozvál?

Osis elkomorodott, Vlad pedig kis híján tapsolni kezdett. Ékesszólóan viszonoztad a neked tett szívességet, Marthe. A Füstjaguár lassan bólintott.

– Igaz, hogy a Farkasoknak sikerült végigvinniük egy hosszú távú rajtaütést a Szellemmedve megszállási zónán keresztül, és lecsapniuk a Kiambára. Alaposan helybenhagyták az ott állomásoztatott csapatainkat. Ward kán jobbágyokkal és tenyésztési anyagokkal térhetett haza, de ez még nem jelenti azt, hogy a Farkasok ne lehetnének a Beolvasztás célpontjai.

Vlad széttárta karját.

– Egyetértek a Füstjaguárok kánjának elemzésével, sőt még Taney kánéval is, bár azt hiszem, egyikük sem vezette végig a következtetését. Asa Taney azt állította, egy életképes klánnak elegendő jól képzett, jól felszerelt harcost kell kiállítania ahhoz, hogy hadműveleteket indítson, és győzelmeket arasson. Én azonban azt mondanám, az életképességnek van még egy feltétele. – Hangja mély morgássá halkult. – Mégpedig ez: ahhoz, hogy egy klánt életképesnek lehessen tekinteni, rendelkeznie kell elegendő akarattal és szívvel az ellenfél megtalálásához, majd megtámadásához.

Vlad a Jégördög kánra szegezte ujját.

– Az elmúlt nyolc évben a Jádesólymok, a Farkasok és más klánok a Belső Szféra ellen harcoltak. Hány csatát vívott meg ön ez idő alatt, Asa Taney? Rajtaütött az otthoniakon? Erősnek hiszi magát, ám semmit nem tesz, hogy ezt be is bizonyítsa.

Taney kidüllesztette a mellkasát.

– Boldogan szolgálok Ward kánnak egy analízissel a Jégördögök erejéről, hogy személyesen is megbizonyosodhasson klánunk nagyságáról.

– Az adatfájl pont ugyanannyit ér, mint a lemez elpusztításához szükséges energia. – Vlad előrehajolt, és lenézett a férfire. – Ha a Jégördögöknek lett volna hozzá mersze, találtak volna maguknak olyan harcot, ahol bizonyíthatnak.

– Harcolni fogok a klánjáért, ha a Farkasok lesznek a Beolvasztás célpontjai, Vlad Ward.

– Hah! – Vlad a fejét rázta. – Ha a Farkasok ellen irányulna a Beolvasztás, a Jégördögök akkor sem nyerhetnék meg a licitet. A Szellemmedvék, a Füstjaguárok, vagy még a Jádesólymok is túllicitálnák önöket értünk. Az a helyzet, hogy önök és a többi klán, melyek nem vettek részt a Belső Szféra elleni invázióban, annyival lemaradtak mögöttünk, hogy sosem lesznek képesek beolvasztani egy inváziós klánt. Amit a Belső Szféra ellen küzdve megtanultunk a harcról, az jóval erősebbé tett minket, mint amilyenek önök valaha is lesznek. Ha sor kerül a Beolvasztásra, akkor biztos, hogy nem egy inváziós klán lesz a célpont.

Vlad kihúzta magát és a Sólyom, majd a Jaguár kánra mutatott.

– Kérdezze meg Marthe Pryde-ot. Kérdezze meg Lincoln Osist. Ők is jól tudják, hogy az önök titkos álma beolvasztani egy inváziós klánt, ám ez a tervük egyszerűen nevetséges. Csak azok a vezetők képesek végigvinni a Belső Szféra elleni keresztes hadjáratot, akik a csata poklában tették próbára magukat. Tukayyid túlélése egy olyan próba, melyen minden igazi parancsnoknak át kell mennie. Megismertük a győzelmet, és megismertük a vereséget. Csak ezek által tanulhattuk meg, mit kell tennünk a Belső Szféra leigázásához.

Lincoln Osis összefonta vastag, fekete karját.

– Bár a Farkas arcátlansága és arroganciája vérlázító, csatákban edzett bölcsességével valamelyest kárpótolja e viselkedésbeli hiányosságát. Amennyiben sor kerül a Beolvasztásra, nem szeretnék ellene licitálni, bármelyik klán beolvasztásának jogáért kelljen is összemérnünk az erőnket.

Marthe felnevetett.

– Lincoln, nem kis önteltségre vall azt feltételezni, hogy ön versenybe szállhatna Vladdal egy másik klán beolvasztása esetén.

Vlad mosolyogva biccentett Marthe felé. Lincoln Osis gyorsan magáévá fogja tenni az elméletet, miszerint csak egy inváziós klán kánja vezethet minket győzelemre a Belső Szférában. Tudja, hogy a Farkasok, a Jádesólymok és a Szellemmedvék nem állítanak jelöltet ellene, és valószínűleg a Novamacskák sem neveznek meg senkit maguk közül. Így már csak az Acélviperák és a Gyémántcápák jelenthetnek akadályt, de egyikük sem volt ott az eredeti négy inváziós klán között, és a tukayyidi vereségük sem vet rájuk jó fényt. Azzal, hogy most mögém állt, hatalmas lépést tett az ilkáni pozíció felé.

Vlad Kael Pershawra mosolygott.

– Azt hiszem, Törvénymester, talán elérkezett az ideje, hogy szavazzunk a Beolvasztást illetően.

Taney sietve felemelte a kezét.

– A Beolvasztás ellen szóló nyomós érvek fényében visszavonom az indítványom.

– Nincs hozzá gerince? – fordult felé Ian Hawker.

Marthe felnevetett.

– Azt hiszem, Taney kán nem értékeli az iróniát – merthogy elég ironikus lenne, ha az indítványa az ő klánjának beolvasztásával végződne.

Taney kán arca bíborvörössé vált.

– Bármelyikükkel hajlandó vagyok kiállni az Egyenlők Körében, ha megkérdőjelezik a bátorságom!

Vlad összefonta ujjait, és jól hallhatóan megropogtatta a kezét.

– Ha mostanság nem éppen egy ilkánt öltem volna meg, örömmel elfogadnám a kihívását.

– Elég legyen, Ward kán – emelte fel a kezét Lincoln Osis. – Fontos kérdésekről kell döntenünk, és a kánok legyilkolása egyáltalán nem gyorsítja meg a határozatok meghozatalát.

– Természetesen igaza van, Osis kán – hajtott fejet Vlad. – Elnézést kérek.

A Lincoln Osis arcára kiülő döbbenet kis híján mosolyra fakasztotta Vladot. Amikor utoljára beszéltünk, egy ilyen utasítás éles választ váltott volna ki belőlem, ám most annyiban hagyom. El sem meri hinni, hogy engedelmeskedem neki. Helyes. A megzavarodott ellenfél legyőzött ellenfél.

Vlad észrevette, hogy Marthe Pryde őt figyeli. Ő is meglepettnek tűnik. Gyűlöli a politikát, de azt hiszem, ennek ellenére lenyűgözi őt. Érdekes kombináció. Az egyik egy potenciális ellenséget rejt magában… a másik pedig egy szövetségest.

Kael Pershaw kalapácsával az asztalra koppantott.

– A Beolvasztás indítványa tehát visszavonva. A következő legfontosabb ügy, melyben döntenünk kell, az új ilkán megválasztása, de előbb még hátravan néhány ügyrendi kérdés. Néhányan önök közül már olyan régen nem vettek részt harcban, vagy nem tesztelték harcosi képességeiket, hogy az ilkáni szavazás szempontjából nem számítanak harcosnak, ezért nem is kaphatnak szavazatokat.

Vlad karba tett kézzel végignézett a többi kánon. Tehát néhányan csak az álmaitokban vagytok valódi harcosok. Ez nem lep meg. Ami viszont meglep, hogy Elias Crichell halála sem volt elegendő figyelmeztetés számotokra. Vajon a hátrahagyott klánok tényleg ilyen mélyre süllyedtek, vagy csak én emelkedtem ennyire magasra?

Némi gondolkodás után válaszolt saját kérdésére, és visszatette sisakját a fejére, hogy elrejtse mosolyát.

9

Királyi Udvar, Triád

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 4.

Victor Davion hátradőlt székében, és felnézett a konferencia első stratégiai értekezletének holografikusan kivetített napirendjére. A lista tartalmát kimondottan pozitívnak értékelte, ugyanakkor el kellett ismernie, hogy nem igazán illik egy ilyen jellegű tanácskozáshoz. Ő már felkészítette magát a klánok elleni hadjárat szükségességére, de a kardinális nagyon helyesen rámutatott, hogy a koalíció vezetésének ügyét ily módon kell körbejárni, mielőtt mindenki rábólintana.

És mielőtt beleegyeznének, hogy csapatokat rendeljenek hozzá. A koalíciós erő létrehozása két okból is szükséges volt. Az első, hogy csak egy egységes front mentén felsorakozva mutathatják meg a klánoknak, hogy a Belső Szféra részenkénti meghódítása többé már nem lehetséges. Ha nem vesz részt mindenki a harcban, a Csillagliga újjáalakítása csupán önámítás lenne. Victor nem tartotta lehetetlennek, hogy a klánok az új Csillagligát az ő megszégyenítésükre kitalált trükként értelmeznék, és csak további bizonyítékát látnák annak, hogy a Belső Szférának valóban arra van szüksége, hogy minél előbb meghódítsák.

A második, és sokkal fontosabb oka annak, amiért mindenkinek részt kell vennie a harcban, az volt, hogy senki nem adott volna csapatokat az offenzívához, ha ezzel azt kockáztatja, hogy közben a szomszédjuk meghódítja védtelenül maradt világaikat. Victor biztos volt benne, hogy Theodore Kurita és Katherine húga egyaránt megértik a klánok jelentette valódi fenyegetést, de nem volt meggyőződve arról, hogy Sun-Tzu nem saját Kapellán Konföderációjának terjeszkedési lehetőségét fogja látni a klánok elleni kiújult háborúban. Ezenkívül a klánok legyőzéséhez szükséges katonai erőforrások mennyisége jóval nagyobb volt annál, mint amekkorát bármelyik kettő vagy három állam képes lett volna kiállítani.

Vagy összefogunk, vagy szétforgácsolódunk.

A katonai hadműveleti tanácskozások számára egy kisebb helyiséget készítettek elő. Normál esetben a terem színházként funkcionált, de az emelt színpadra most egy külön pódiumot helyeztek. A színpad feletti holografikus vetítőkészüléket egy pontra fókuszálták, így a megjelenő képek pontosan a delegációnak helyet adó asztalok félköre előtt keltek életre. Az öreg fapadló és az elnyűtt lépcsők most nyikorogni kezdtek, amint a kardinális a Komsztár asztalától a pódiumhoz indult.

Focht végignézett az összegyűlt vezetőkön és katonai tanácsadókon.

– Mostani gyűlésünk célja, hogy kidolgozzunk egy minden részletre kiterjedő, átfogó tervet a klánok területén lefolytatandó hadművelethez. Mielőtt bárki másra gondolna, szeretném leszögezni, hogy az itteni megbeszélésünk kizárólag katonai jellegű, és nem függ semmiféle politikai megfontolásoktól. A tőlünk telhető legtökéletesebb tervet kell kidolgoznunk a klánok kiűzésére, és az általuk jelentett fenyegetés megszüntetésére. Minden olyan gondolatot, amely megakadályozza ezt, vagy eltérít minket ettől a céltól, kívül kell hagynunk ezen a termen.

A Lyrán Szövetség küldötte, Sharon Byran tábornok szólalt fel:

– Von Clausewitz azt írta: a katonai lépés a politika legalapvetőbb kiterjesztése. Hogyan választhatnánk hát el a politikától?

A kardinális szürke szemével kemény pillantást lövellt felé.

– Von Clausewitz ezt a megállapítást Napóleon politikájára és hadviselésére tette, de a könyvét csak jóval azután publikálták, hogy ő és a jelenség, amelyről írt, megszűnt létezni. Ha végigtanulmányozza a hadviselés történelmét és a doktrína fennállása alatt megvívott háborúkat, látni fogja, hogy a tények nem támasztják alá a következtetését. A háború túlságosan összetett jelenség ahhoz, hogy egyetlen paradigmába illeszkedjen, különösen akkor, amikor a hadba vetett erők egész világok sterilizálására képesek.

– Nagyon kérem, ne ringassák magukat illúziókba az itteni megbeszélésünket illetően. A klánok a genetika, a technológiai fejlesztések és az intenzív kiképzés segítségével létrehozták az emberiség által valaha ismert legfélelmetesebb katonai erőt. Az a tény azonban, hogy nem sikerült minket teljesen lerohanniuk, azt is megmutatja, hogy fejlettségük ellenére nem legyőzhetetlenek, valamint azt sugallja, hogy hadvezetési doktrínánkban arra kell törekednünk, hogy minél nagyobb nyomást fejtsünk ki a seregükben mutatkozó gyenge pontokra.

Focht egy nemzetközösségi uniformist viselő férfi felé biccentett.

– Azoknak, akik még nem találkoztak vele, bemutatom Mr. Michael Pondsmith-t. Jelenleg kommandanti rangban szolgál az Egyesült Nemzetközösség Fegyveres Erőinél, és az aktív szolgálati idején túl a Sakhara Akadémián tanít. Szakterülete a katonai történelem és a kvantitatív analízis. Tanulmányai során talált egy hadviselési modellt, amelyre támadásunkat építhetjük, és megkértük, hogy ezt részletesebben is fejtse ki önöknek. Így mindannyian ugyanarról az alapról indulhatnak. Dr. Pondsmith…

– Köszönöm, kardinális. – Pondsmith mély, telt hangja azonnali és feltétlen figyelmet követelt meg hallgatóságától. – A hadviselési modell, melyet behatóbban is tanulmányoztam, az úgynevezett entrópia alapú hadviselés. A huszadik század végén és a huszonegyedik elején dolgozta ki egy Dr. Mark Herman nevű katonai elemző, aki háborús konfliktusok szimulációinak tervezésével is foglalkozott. Lényege, hogy egy harmadik konfliktustartományt is hozzáad a hadviselés általánosan elfogadott kéttartományú modelljéhez. A harmadik tartományt, melyet az elmélet középpontba helyez, rendszerint figyelmen kívül hagyják, mivel nehéz vele számolni, vagy mert csak elhanyagolható befolyásoló tényezővel rendelkezik, ám tény, hogy ez a modell kifejezetten illik a helyzethez, amikor egy olyan fenyegetéssel nézünk szembe, mint amilyent a klánok jelentenek.

Pondsmith megnyomott egy gombot a pódium vezérlőpaneljén, mire a küldöttek előtt megjelent egy sárga holografikus kör.

– A hadviselés modellezése nagyon egyszerűen kezdődött. Kezdetben csak egyetlen tényezőt vettek számításba, melyet ez a sárga kör jelképez. Ez pedig a halálokozás: a csapatoknak az a képessége, hogy megsemmisítsék a velük szemben álló ellenséges erőket, illetve hogy ennek segítségével hatást gyakoroljanak az ellenségre. Mindannyian tudjuk – ha máshonnan nem is, a klánok inváziójából biztosan –, hogy az ellenfél halálokozó képességének gyakorlása a csapatok felett könnyen összeomlásba hajszolhatja a túlélőket, főként a félelem és a pánik miatt, melyet a halálos erő közvetítése kelthet bennük. Hosszú ideig a halálokozó képesség volt a hadviselés egyetlen tényezője, és még az iparosodás utáni katonai konfliktusok során is ez számított a háború leginkább döntő jelentőségű faktorának.

Victor látta, hogy a hologramon egy piros kör is megjelenik, félig átfedve a sárgát. A „Bomlasztás” feliratot viselte.

– Ahogy a taktikai megfontolások jelentősége egyre nagyobbá vált – mivel a megnövekedett halálokozási arány és az egyre nagyobb távolságok a katonai technológia fejlődésével társulva a csataterek és a háborúk méretét is sokszorosára növelték –, sokkal nagyobb jelentőséget kaptak azok a nem halálos, illetve félrevezető módszerek, melyekkel problémákat lehetett okozni az ellenségnek. Ha egy ellenféllel el tudják hitetni, hogy egy bizonyos helyen támadnak, miközben egy egészen másikon fognak, az könnyen rossz helyre csoportosíthatja, és ezáltal elvesztegetheti erőit. Még az is komoly hátrányos hatással lehet hadviselési képességükre, ha egy egységet folyamatos riadókészültségben tartanak egy soha be nem következő támadás fogadása miatt.

– A halálokozás és a bomlasztás közötti átfedés azokban az előnyös esetekben jön létre, amikor a parancsnoki és irányító egységek megsemmisülnek, illetve az utánpótlási vonalakban zavar keletkezik. A halálokozás egy nagyon speciális kivetítésének számít, amikor olyan célpontot sikerül megsemmisíteni, amelyik nagyban befolyásolja az ellenség reagálási képességét. Ha megölnek egy bizonyos egységhez küldött hírvivőt, akkor az az egység nem fog elindulni. Ha egy parancsnok az áldozat, az egység elveszíti az agyát. Bár ezek az egységek semmi esetre sem tekinthetők megsemmisültnek, mégis jóval kisebb hatékonysággal tudnak csak részt venni a harcban.

A fekete bőrű férfi a terem közepére mutatott, ahol egy kék kör jelent meg a levegőben, félig belelógva a másik kettőbe.

– A Herman-féle modell egy harmadik tényezőt is számításba vesz: a felmorzsolódást. Itt már előtérbe kerülnek az egységnek az elhasználódás által okozott veszteségek is, úgy mint az állomásoztatás során a működésben tartáshoz szükséges karbantartási munkálatok, vagy az egység harcba vetésekor jelentkező problémák. Ide tartozik a dezertálás, a járművek lerobbanása, az üzemanyag- és élelemhiány, a morális problémák, valamint egyéb, jobbára megfoghatatlan tényezők. A halálokozás és felmorzsolódás közötti zöld területet nevezzük karbantartási elhasználódásnak. Ez a tényező akkor kerül előtérbe, amikor az egység képtelen kijavítani a károkat, és magához térni a csata után. A bomlasztás és a felmorzsolódás közötti lila terület neve tehetetlenség, amely azokat a károkat foglalja össze, amelyek például akkor érik az egységet, amikor hamis fenyegetésekre és egyéb megtévesztésekre reagál.

– A középső terület, ahol mindhárom kör átfedi egymást, az entrópia alapú hadviselés lényege. Ez pedig a következőt jelenti: ha sikerül odacsalogatniuk az ellenfelet, ahol önöknek a legmegfelelőbb, rajtaütnek a kulcsfontosságú parancsnoki és kommunikációs egységeken, hogy elveszítsék a parancsnoki láncolat kohézióját, azután olyan keményen lecsapnak, hogy mindennél erősebb sokkhatás érje az egységeiket – ez az egyik legfontosabb tényező –, akkor az ellenfél csapatai összeomlanak. Gyakorlatilag azt sem fogják tudni, miért vannak ott, ahol vannak, képtelenek lesznek eldönteni, mit tegyenek, és olyan ellenféllel fognak szemben állni, amelyik ellen nem találják a védekezés hatékony módját. Ha a háború pokol – vonta le a végkövetkeztetést Pondsmith –, akkor az entrópia alapú hadviselés egyenesen a Sátán szaunája.

Byran marsall a fejét rázta.

– Ez az elmélet nagyon jól hangzik, és bizonyára számtalan metódust kínál arra, hogy előállhassunk a megfelelő számadatokkal, melyek talán még fedik is a valóságot, de matematikával nem fogjuk legyőzni a klánokat.

– Egyetértek, Byran marsall. – Pondsmith előrehajolt a pódiumon. – Azonban Tukayyid, a coventry-i hadjárat, valamint a Vörös Kalóz betörésének elemzése világosan kimutatta, hogy az EAH pontosan a megfelelő módszer a klánok fenyegetése ellen. A klánok szinte kizárólag a halálokozási tényező területén mozognak. A Tukayyidon kiderült, hogy ha egy elhúzódó háború megvívására kényszerítjük őket, az súlyosan befolyásolja hadviselési képességüket. A muníció pazarló használata jó példa a felmorzsolódásra – képtelenek voltak folytatni a harcot, mert felélték az ahhoz szükséges anyagi eszközeiket. A konfliktus során kizárólag a Farkasok voltak képesek jelentős győzelmet aratni a Komgárda felett, mert takarékosan bántak a készleteikkel.

A Kapellán Konföderáció asztalánál ülő Wu Kang Kuo felnézett a pódiumra.

– Akkor hát helyesen feltételeztem, hogy hadjáratunk műveleti és taktikai megfontolásai főként arra fognak irányulni, hogy minél nagyobb felmorzsolódási károkat okozzunk a klánoknak?

Pondsmith a homlokát ráncolta.

– Mivel a klánok ezen a területen látszanak a legsebezhetőbbnek, talán ez volna a legésszerűbb terv. Ám mások ennél valamivel jobb ötlettel álltak elő.

Victor felállt.

– Köszönjük, Mr. Pondsmith. – Megfordult, tekintete végigvándorolt a többi asztal mögött ülő riválisokon. – A legfőbb ok, amiért bemutattuk önöknek az entrópia alapú hadviselést, mint hadjáratunk megalapozó doktrínáját, az volt, hogy rámutassunk egy súlyos realitásra, mellyel mindannyiunknak szembe kell néznünk: ez egy hosszú hadjárat lesz. A klánoknak mindössze két évükbe telt elfoglalni azokat a világokat, melyeket jelen pillanatban is a kezükben tartanak, viszony öt évük volt felkészülni a védekezésre. Támadásunknak széles fronton kell visszaszorítania őket, és ez nem lesz könnyű feladat.

Sharon Byran marsall előrehajolt az asztalon.

– Van egy másik módja is, hogy véget vessünk az inváziónak.

Victor kérdőn vonta fel a szemöldökét.

Byran elmosolyodott.

– Lecsapunk a klánok főbolygójára, elfoglaljuk, és egyetlen lépéssel kivonjuk őket a harcból.

– És ön tudja, hogyan fogunk odajutni? – kérdezte Victor szigorú tekintettel. – Nem is tudtam róla, hogy ismeri a koordinátákat.

– Nem is ismerem. – Byran Phelan Kell felé fordult. – Ő viszont igen. Oda tud minket vezetni a fészkükhöz. Egy gyors csapás, egy coup degrace, és végeztünk is.

Phelan zöld szeme hidegen megvillant.

– Nem vezetem önöket a Strana Mechtyre.

– Áruló kutya! Akkor meg mi a fenét keres itt?

– Azért vagyok itt, hogy segítsek önöknek legyőzni a klánokat, Byran marsall.

– Mégis védi őket.

– Nem – rázta meg a fejét határozottan Phelan. – Több oka is van, amiért nem vezetem el önöket a Strana Mechtyre, és ezek közül nem a legutolsó, hogy magam sem ismerem a helyét.

– Nem tudja az odavezető utat? – hökkent meg a kardinális.

Victor látta, hogy Phelan arca fájdalmasan megrándul. Ez az elsőalkalom, hogy gyengeséget mutat. Phelan lassan, lehajtott fejjel felállt.

– Amikor Ulric Kerenszkij ilkán a harci kötelékemet a Belső Szférába küldte, azt akarta, hogy még véletlenül se eshessek kísértésbe. A Belső Szférában akart tudni engem és az embereimet, hogy lefékezhessük a többi klánt. Tudta, hogy meg fog halni, és azt is, hogy bosszút akarunk majd állni érte. Hogy ezt megelőzze, alapos előrelátásról téve tanúbizonyságot a hajóink adatbankjából kitörölte a klánok anyabolygóinak navigációs adatait. És mindennek tetejébe – tudomásom szerint – nem is létezik teljes térkép az odavezető útról. Közbülső állomások és tranzitpontok látják el a befelé tartó hajókat a következő útszakasz adataival.

Byran szeme keskeny, sötét réssé szűkült.

– Azt hiszem, maga hazudik.

– Ön megengedheti magának ezt a fényűzést, Byran marsall, de ettől függetlenül nem rendelkezem a szükséges adatokkal. – Phelan felnézett. – De akkor sem adnám át őket, ha birtokomban lennének. Egy egyszerű, hosszú távú csapás a Strana Mechtyre csak megharagítaná a klánokat, és arra bíztatná őket, hogy folytassák a Belső Szféra elleni inváziójukat. Egy olyan hadjárat nélkül, amely megmutatja nekik, hogy képesek vagyunk megütközni velük és legyőzni őket, egy ilyen támadást pusztán a szerencsének tudnának be – a szerencse pedig igencsak kétirányú dolog.

Victor bólintással nyugtázta unokatestvére szavait.

– Én sem szeretnék semmit jobban, mint egyetlen csapást, amely megbénítja a klánokat, ám ha reálisan nézzük a dolgokat, ki kell őket szorítanunk a Belső Szférából. Számításaim szerint egy ilyen hadjárat nagyon hosszú időt vesz igénybe – nagyságrendileg hét vagy több évet, az érintettek számától függően.

– Kérem, definiálja, mit jelent az, hogy érintett – emelte fel a kezét Wu.

– Hány klánt szándékozunk megtámadni? – Victor vállat vont. – Ha úgy folytatjuk le a háborút, hogy megtaláljuk a módját, hogy csak egyetlen klánnak essünk neki, aránylag gyorsan végezhetünk velük.

Phelan bólintott.

– Bizonyára emlékszel rá, politikailag mennyire megosztottak a klánok az invázió szükségességét illetően. A Kereszteseknek az a véleményük, hogy a Belső Szférát fel kell szabadítani azok uralma alól, akik jogtalanul gyakorolják a hatalmat, míg az Őrzők azt vallják, a klánok létezésének célja, hogy megóvják a Belső Szféra népét mindenféle veszedelemtől – beleértve saját magukat is. Ha támadásunk célpontjául egy Keresztes klánt jelölünk ki, a Klánok Tanácsában megrendül a bizalom a Keresztesek iránt. Még az is megtörténhet, hogy a klánok békét fognak kérni.

Byran mutatóujjával rákoppintott az asztal lapjára.

– De sosem fogadjuk el a békét, amíg a klánok teljesen ki nem vonulnak a megszállt világokról, igazam van?

A kardinális felállt, és egy intéssel jelezte Victornak és Phelannak, hogy üljenek vissza a helyükre.

– Byran marsall, ez már politikai kérdés, és mint ilyent, majd a politikusok lerendezik. A mi dolgunk, hogy a csapatok felkészültségével, a szállítással, a kinevezésekkel, illetve a célpontok megtámadásának lehetőségével kapcsolatos problémákat célozzuk meg. Hogy hol fogunk támadni, azt szintén a politikusok határozzák meg, nekünk viszont meg kell győznünk őket, hogy képesek vagyunk, és akarunk is harcolni. Mi vagyunk a szike, melyet mások arra használnak fel, hogy kivágják a klános fertőzést a Belső Szféra testéből. A mi feladatunk, hogy meghatározzuk, milyen hosszú ideig fog tartani az operáció, és hogyan lenne a legcélszerűbb elkezdeni.

– Azt hiszem, ezt az háborút mindennek lehet majd nevezni, csak sebészinek nem – gúnyolódott Sharon Byran.

Victor szemrebbenés nélkül viszonozta a marsall megvető pillantását.

– Amíg a páciens él, marsall, addig mindent meg kell tennünk érte.

10

Királyi Palota, Triád,

Tharkad City, Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Szövetség

3058. október 5.

Katrina Steiner dolgozószobájának ajtajában fogadta Thomas Marikot. Üdvözlésképpen a bal kezét nyújtotta, lehetővé téve ezzel a férfi számára, hogy forradásos jobb keze helyett erősebb baljával viszonozza a szorítását. Észrevette a meglepetést a vezénylő tábornok szemében, de vigyázott rá, hogy mosolyából csak barátságosságot lehessen kiolvasni. Tudom, milyen hatással van rá, amikor valaki emlékszik arra, hogy sokkal jobban szereti a bal kezét használni – a figyelmesség és kedvesség jeleként veszi, nekem pedig pont erre van most szükségem.

– Igazán kedves, hogy csatlakozik hozzám ma délután, tábornok.

– Örömmel vettem a meghívását, arkón.

Katrina átnézett a férfi válla felett, miközben a nagy dupla ajtó becsukódott mögötte.

– A kísérője nem tart velünk?

Thomas kissé elfordult, hogy ép arcfelét mutassa az arkónnak.

– Nem. A grófnő megkért, hogy a nevében kérjek öntől elnézést, de a lányomat kell elkísérnie egy Tharkad City-i felfedező expedícióra. Azt hiszem, Isis éppen az önök gazdaságát óhajtja fellendíteni, Sherryl pedig arra próbálja rávenni, hogy nézzenek meg néhányat a város kulturális látnivalói közül.

Katrina egy üvegből és kovácsoltvasból készített, fehér bőrfotelekkel körbekerített asztalhoz invitálta Marikot.

– Kérem, foglaljon helyet. Megkínálhatom valami frissítővel?

– Köszönöm, most nem. – Thomas leült, és megigazgatta egyennadrágja szárát. A zöld uniformist lila csík szegélyezte, de nélkülözött mindenféle sávot, zsinórt és rangjelzést, melyek joggal díszíthették volna egy hozzá hasonló rangban lévő államférfi egyenruháját. Katrina számára még így is eléggé katonásnak tűnt, de a dekorációk hiánya a Komsztárosok dísztelen uniformisára emlékeztette.

Nem mintha emlékeztetőre volna szükségem, hogy Thomas egykor a Komsztár adeptusa volt, és a Blake Szava frakció jó néhány tagja még mindig a „száműzött prímás”-ként emlegeti.

Katrina a találkozóra egy katonás stílusú ruhát választott, mely rövid zubbonyból, egyenes szabású szoknyából, és lábikrájára második bőrként tapadó lovaglócsizmából állt. Mindegyik darab fehér gyapjúból és bőrből készült, az egyedüli színfoltot az arany gombok és csatok jelentették. Haját egyetlen aranyszínű lófarokba fogta, hagyta, hogy a copf jobb vállán keresztül kígyóként tekeredjen előre.

– Sajnálom, hogy Halas grófnő nem tudott csatlakozni hozzánk. Igazán elbűvölő hölgy, és szívesen megismertem volna közelebbről is. – Katrina helyet foglalt Marikkal szemben. – Örülök, hogy végre olyan társaságot talált magának, aki valamennyire talán kárpótolja Sophina elvesztéséért.

Thomasnak elakadt a lélegzete. Alig másfél évvel ezelőtt veszítette el a feleségét, és nem sokkal később rájött, hogy fia és örököse, Joshua is meghalt az orvosi kezelés időtartama alatt, Új-Avalonon – Victor Davion Egyesült Nemzetközösségének fővilágán. A csapás szinte letaglózta Thomast. Amikor megtudta, hogy Victor egy hasonmással próbálta helyettesíteni a fiát, a vezénylő tábornok támadást indított az Egyesült Nemzetközösség ellen, és sikeresen visszahódította azokat a világokat, melyeket Hanse Davion két évtizeddel azelőtt foglalt el tőle.

– Igen, valóban szerencsés vagyok e téren, ám Sherryl csak egyetlen fénysugár a sötét fellegek közt.

– Tudom, hogy senki nem pótolhatja az ön Sophináját. – Katrina kierőszakolt magából egy mély sóhajt. – Annyira együtt érzek önnel…

– Én pedig nagyon hálás vagyok az akkori részvétnyilvánító üzenetéért. – Thomas bal kezével megdörzsölte az állát. – És azzal a döntésével, hogy tartózkodik a birodalmam megtámadásától, miközben én a bátyja hitszegését bosszultam meg, kimutatta valódi természetét.

– Victor ugyan a bátyám, de sosem támogatnék egy ilyen körmönfont és alattomos cselszövést.

– Akkor is, most is éreztem önben az igazságra való hajlamot. – Thomas alig láthatóan vállat vont. – Éreztem valami hasonlóságot, amiből még bármi lehet.

Tehát Tormanónak igaza volt – valóban megfontoltad a házasságot. Katrina elmosolyodott, ujjaival hajának végével játszadozott.