Tizenhatodik fejezet

A Moszkvából érkezett férfi, akit ők csak „Patrónus” néven ismertek, a raktárépület irodájában állt az asztal mellett, és homlokráncolva meredt az ott összegyűlt emberekre, akik épp ebédjük maradékát fogyasztották ácsorogva. Zsírfoltos McDonald’s zacskók borították vastagon az iroda közepén álló ősi faasztalt.

A Patrónus nem szerette a hozzájuk hasonló alakokat. Mind a KGB-hez tartozott, mind a moszkvai maffiából pártolt át, és mind hű volt Zsirinovszkij szervezetéhez. Ugyanolyan mentalitással bírnak, és ugyanúgy viselkednek, mint azok, akik segítették Hitlert a hatalomra jutásban, gondolta. Ott volt Eduard Molotov ezredes. Mellette egy Szergejev nevű fickó, aki mögött egy valóságos húshegy tornyosult, a legnagyobb emberi lény, akit a moszkvai valaha látott. Ők jelentették a csapat krémjét; mind csatornatöltelék volt, és ő jól megfizette őket személyes jellemvonásaikért, politikai részrehajlásukért, figyelemre méltó szakértelmükért.

– Hírt kaptunk róla, hogy a Sophia-passiót kereső számos külföldi hírszerző szolgálat közül az egyik egyre közelebb jut hozzánk – kezdte a Patrónus. – Ez a művelet már túl régóta folyik ahhoz, hogy áruló nyom nélkül maradhasson. – Rövid szünetet tartott, majd: – Mennyi időbe telik… elrendezni itt a dolgokat?

– Nem sokba – felelte Szergejev. – A raktár csaknem teljesen üres. Azok a francos kövér parasztbábuk ládákba vannak csomagolva, készen állnak, hogy elküldjük őket a vevőnek. A két nőci odalenn fecseg valami fura kőlapról. Holnap estére mindent elrendezhetünk és elszállíthatunk innen. Az egyetlen elvarratlan szál… – azzal a padló felé bökött a fejével, Zoe alattuk húzódó cellájára.

– Igen – felelte a moszkvai egyszerűen. – Megértem. Az a nő tényleg nagyon vonzó. – Az összes férfi helyeslően bólogatott.

– Remek remek! – folytatta a Patrónus. – Kiváló! Azt akarom, hogy holnap délre már csak hűlt helyünk legyen itt, és semmi olyan nyom ne maradjon utánunk ami bármelyikünkhöz elvezethet bárkit is. Telefonálnak a követségre egy teherautóért, azután gondoskodnak róla, hogy a művelettel kapcsolatos minden akta lekerüljön a járműbe, és legyen biztonságosan lezárva. Azután kinyomozhatatlan módon megszabadulnak a nőtől. Hogy előtte mit csinálnak vele, az nem érdekel. Szórakozzanak egy kicsit, ha kedvük tartja. Tekintsék afféle jutalomnak az egész havi munkájukért!

– Ön rendkívül nagylelkű! – vigyorgott szélesen a hústorony.

Thalia és Zoe négykézlábra ereszkedve vizsgáltak egy hatalmas, csaknem négy láb átmérőjű, maja naptárkőhöz hasonlító, elegáns relieffaragásokkal és vésetekkel díszített, kerek alabástromlapot, arccal alig pár centire föléhajolva. A fríz egymagában állt a rögtönzött művészeti stúdió közepén; elkülönültsége pusztán önmagában is egy olyan színpadra emlékeztette őket, amely már csak a közelgő finálé utáni függönyre vár.

Zoe még aznap délelőtt követte fogva tartóit a stúdióba, közben azon aggódva, hogy a múlt éjszakai isteni sugallat talán olyan szemmel láthatóan megváltoztatta őt, amitől azok gyanakodni kezdenek, vagy ami legalábbis Thalia megérzéseire hat majd. Ám attól a pillanattól fogva, hogy kicsomagolták rekeszéből a frízt, Zoe minden egyébről teljesen megfeledkezett, és nem maradt megosztanivaló érzelme vagy gondolata.

– Ez a leglenyűgözőbb darab, amit egész életemben valaha láttam! – lehelte az áhítattól elcsukló hangon.

– Ezt ma már körülbelül századjára mondod.

Zoe nem felelt; túlságosan magukkal ragadták őt a faragások és vésetek. Egyfajta részletesen kidolgozott történet volt ez. Isten históriája – finoman cizellált kőbe vésve. Középen a művész kezdetekről alkotott koncepciója állt: Istent a formák háromságaként ábrázolta, androgünként, hermafroditaként, illetve a háromságon belüli háromságként: apaként, anyaként és gyermekként. Ebből jöttek létre azután az antropomorf avatárok akiket az emberek imádtak. Spirál alakban rajzottak ki a centrumból, a Nagy Anyaistennő Vénusz-figurái a legközelebb a központhoz, majd ezek fokozatosan teret engedtek a hímnemű figuráknak amik gyorsan összefoglalták a grafikus elbeszélést

– Nem ismerem fel a nyelvet, amin ezeket a vésett írásjeleket készítették.

– Arámi – felelte Thalia magánkívül az örömtől. – Ez alapján azt kell hinnem, talán i. e. 1000 körül faraghatták mint ahogy azt a mellékelt címke is állítja. Oké, ezt nézd meg! – mutatott Thalia az egyik sor faragványra. – Itt van nekünk a Nagy Istennő, itt kezdi megosztani a teret a férfihitvessel, akit leggyakrabban a fiaként vagy a szeretőjeként ábrázoltak. Ez akkor vette kezdetét, mikor a társadalom először összefüggésbe hozta a közösülést és a gyermekáldást. Majd itt, egy kicsivel később… – mozdította odébb az ujját –, itt már azt találjuk, hogy az Istennő és az Isten azonos méretűek. – Pár centivel ismét tovább mozdult a spirál mentén. – A dolgok igen gyorsan változnak; az Istennő egyre kisebb és kisebb lesz, míg végül elérünk a történet vonalának befejezéséhez.

Ujjával végigkövette a spirálvonalat egészen a végéig, egy igen nagy, magányos férfi képmásához, közvetlenül a kígyókból és levelekből álló szegélyvonal mellett. A legkülső perem ívét nagyon vékony írás követte.

– Mit jelent ez a felirat? – kérdezte Zoe.

– Jahve – betűzte ki Thalia.

– Lenyűgöző! – lehelte Zoe, ahogy felállt, és megdörzsölte a szemeit. Úgy érezte, menten szétpattannak a feszültségtől, miután már annyit bandzsított ezekre az apró, pompás faragványokra és finom vésetekre. – És azt mondod, hogy a változások az Isten-képmás formájában a mindenkori kultúrát tükrözik? – Kérdése inkább kijelentésnek hatott.

– Semmi kétség! – bólintott Thalia, miközben kinyújtotta karját Zoe felé. – Segíts fel, kérlek!

Zoe lenézett erre a lenyűgöző nőre. Ragyogó tudós, akit csapdába ejtettek az apja gondjai. Az elmúlt hónapokban egyetlenegyszer sem panaszkodott, amiért őt fogták munkára az öreg helyett. Zoe szíve elnehezedett a bánattól, amiért nem láthatja őt többé. Thalia megragadta a kezét, és Zoe érezte az erejét, a szeretetét – a ritka kapcsolatot egy rokon lélekkel, ami egy ilyen intenzív intellektuális erőfeszítés és hónapok közös munkája során alakult ki közöttük. Zoe erőt merített belőle, az elmúlt napokban pedig sikerült jobban megértenie általa az emberi kultúra régmúltba vesző, távoli visszhangjait.

Thalia egyenesen ránézett, arcán nyílt aggodalom tükröződött. Zoe félrefordította a tekintetét, úgy segítette talpra rabtársát.

– Jól vagy? – kérdezte Thalia.

Zoe továbbra is kerülte a pillantását.

– Minden rendben.

– Úgy értem, ha szeretnél beszélni róla…

A közelgő elválás komoran, kimondatlanul is ott lebegett közöttük. Zoe tudta, hogy Thalia úgy érzi, ez az elválás az ő halálát jelenti majd.

– Nem! – hazudta inkább. – Nem szeretnék… – Pedig annyira akarta! Úgy szerette volna enyhíteni Thalia aggodalmát azzal, hogy beavatja a szökése részleteibe. Azonban elég egyeden ártatlan elszólás, egy véletlen, apró kis hiba, és dugába dől a terve. Így is épp elég nehéz lesz, hogy sikerüljön. Mindennek tökéletesen, teljes titokban kell történnie.

– Ha biztos vagy benne…

– Teljesen! – vágta rá Zoe kicsit nyersebben, mint szerette volna. Thalia megzavarodva ráncolta össze a homlokát.

Egy hosszú pillanatig csak álltak ott, és egymást méregették: a sápadt, atletikus termetű amerikai, szemtől szemben a vörös, hullámos hajú és olajbarna bőrű, hatalmas, impozáns orosz nővel. Zoe úgy vélte, valamiféle megértés csillan Thalia sötét szemében, és apró mosoly lágyította meg aggódó arcának ráncait.

– Amit igazán akarok, az az, hogy még többet tudhassak meg erről itt! – bökött a kőre. – Úgy értem, a pasik nem ébredtek fel egy nap csak úgy, és nem jelentették ki maguknak: „Oké, mi is komoly szerepet játszunk a babacsinálásban, és amúgy is mi vagyunk az erősebbek, hát vegyük csak birtokba akkor az összes földet!”?

Thalia hosszú, hitetlenkedő pillantást vetett rá.

– Nem tudom, mit rejtegetsz a tarsolyodban, nem is akarom tudni. De remélem, Isten melletted áll.

– Úgy lesz! – bólintott Zoe, maga is meglepődve a saját meggyőződése erejétől. Majd a kő felé biccentett: – Tehát, hadd halljam!

– Igazad van. Ez az átmenet eltartott egy ideig. Ne feledd, hogy hat, vagy akár nyolc évezredig változott a civilizáció, míg eljutott az Istennőtől Jahvéig. Azt hiszem, az Édenkert kora az az időszak lehetett, mikor a korai emberek kicsiny telepekben éltek zavartalanul, és legnagyobbrészt mindenféle kapcsolat nélkül a többi kolóniával. A nők azonban mindezt megváltoztatták, és eközben gyakorlatilag halálos kelepcét állítottak a Nagy Istennőnek.

A nők találták fel a földművelést, mert őket terhelte a gyereknevelés gondja. Felfedezheted a szövést, nemesítheted a vadon termő ehető növényeket, miközben eteted a csecsemőket, és igyekszel őket életben tartani… Ám nem jeleskedhetsz mindebben vadászat közben.

Így hát gabonát kezdtek ültetni, és a társadalom idővel ráébredt, hogy ily módon élelemhez juthat. A földművelés lehetővé tette a nagyobb családok létrejöttét. A vadászó-gyűjtögető nők csak négy-öt évenként tudtak újabb utódot vállalni, hiszen gyakran költöztek újabb területre, és az édesanyák fizikailag képtelenek voltak sok gyermeket cipelni. Továbbá, egyszerűen nem etethetsz annyi éhes szájat földművelés nélkül. Azonban mikor a család letelepedett a maga szántója és veteményese mellé, a mobilitás többé nem jelentette a túlélés zálogát, és a gyermekek egyre sűrűbben születhettek.

Ahogy a települések mérete növekedett, és elkezdtek egymással vetélkedni, a férfiak nyers ereje egyre nagyobb jelentőségre tett szert. Ekkor lendült neki igazán a földművelés, mivel rengeteg farmerre van szükség egy állandó hadsereg, kormányhivatalnokok, bürokraták és hasonlók ellátásához – a vadászó-gyűjtögető társadalmak egész egyszerűen nem tudtak elegendő élelmet előteremteni ahhoz, hogy ez lehetővé váljon. Azonban a földművelés létrehozta a saját problémáit: nagy területet kellett elfoglalniuk, a magukénak tulajdonítani, és távol tartani tőle másokat. Ez ugyanakkor az egész populáció robbanásszerű növekedéséhez is vezetett, mert minél több szántót vetett be, annál több embert tudott ellátni az adott társadalom, és minél több megélhetését tudta támogatni, annál több embere volt.

A múltban ritkának számítottak a konfliktusok, ám az egyre növekvő és terjeszkedő népesség azt jelentette, hogy most már harcolni kellett másokkal, hogy megvédhessék a saját otthonaikat és közösségeiket. Valójában, a biztonság iránti szükséglet hajtotta a civilizációt kicsiny, kommunális településekből kész, kormánnyal rendelkező társadalmakká.

Tehát, ha elfogadom a gondolatmenetet – vágott közbe Zoe –, akkor fel kell tételeznem, hogy a férfiak nagyon a szívükbe zárták ezt az újonnan alapított hatalmat, és fokozatosan felismerték, hogy nem függnek teljes mértékben a Nagy Anyaistennő kegyétől, akit addig imádtak, így aztán részt akartak kapni az események irányításából, ezért vezették be azután a férfiistenséget. A földi javakból is ki akarták kanyarítani a maguk szeletét. Az anyai ágon való öröklés révén minden tulajdon anyáról leányra szállt; a gyermekek örökségét szintén anyai ágon tartották számon, mert nem volt rá mód, hogy megállapítsák az apaságot.

Az egész kultúra szempontjából a férfiak voltak olyan pozícióban, hogy változtassanak a dolgokon. Ők a nagyobbak, az erősebbek; ám a társadalom vallási hiedelmei számukra is túl tekintélyesek voltak ahhoz, hogy csak úgy elvehessék a földet és a nők birtokolta anyagi javakat. Nem hiszem, hogy ez egy tudatos döntésként alakult ki… nem mint valami hatalmas, szándékos összeesküvés. Az évezredek során azonban fokozatosan olyan házassági és nemi törvényeket vezettek be, amelyek hatásaként végül létrejött az apasági rendszer. A monogámia és a házasságon kívüli szexualitás tiltása olyan megoldást jelentettek, amely garantálta, hogy a férfi tudja, ki az ő utódja, így azután a vagyont az új törvényeknek megfelelően lehetett felosztani. Először a férfiak apránként egyre nagyobb részben osztoztak a tulajdonban, majd végül persze az egészet megkaparintották maguknak és a nőket is csak egy újabb vagyontárggyá alacsonyították. Ám a törvények kierőszakolásához szükségük volt a férfiistenség hatalmához való folyamodáshoz, hogy mindenkit megfélemlítsenek és engedelmességre szorítsanak.

– Tehát azt mondod, hogy az emberek olyan istent teremtenek maguknak amilyenre szükségük van – jegyezte meg Zoe feszengve, ahogy az előző éjjel hangjai, hosszú évek óta az első imája szavai tisztán visszhangzottak az elméjében. – Ezen elméletnek megfelelően Isten egy emberi találmány, akit azért agyaltak ki, hogy segítsen az ismeretlen megmagyarázásában, és kényük-kedvük szerint változtatták őt férfivá vagy nővé, hogy megfeleljen az igényeiknek Thalia a fríz felé fordult, előremutatott.

– Isten nem változik – jelentette ki. – Én legalábbis ebben hiszek. Egyszerűen csak az istenség értelmezése és ábrázolása változik a kultúrával párhuzamosan. Azt hiszem, a művész pontosan ezt akarta tudatni velünk. Kövesd ezt a vonalat! – folytatta Thalia. Ujjával egy apró, arámiul írt sorra bökött a Nagy Istennő képmása mellett. – Nézd, hogyan változtak a nemi erőszakkal kapcsolatos törvények, ahogy az Istennő hatalma egyre hanyatlott: i. e. 2000-ben, ha egy férfi megerőszakolt egy nőt Sumerban, családi állapotára való tekintet nélkül kivégezték. Mintegy ezer évvel később azt találjuk, ha egy férfi megerőszakol egy hajadon nőt, annak atyja vagy férfi rokona cserébe megerőszakolhatja az erőszaktevő feleségét vagy leányát. Alternatív megoldásként olyan törvényeket láthatunk melyek megkövetelik, hogy a nő, akin erőszak esett, menjen feleségül támadójához.

– Milyen undorító és beteges!

– Ühüm, csak épp mindez le van írva; megtalálhatod például a Tórában… És az egész csak tovább rosszabbodik. Ha a gyalázat áldozata házas, vagy menyasszony, akkor meg kell ölni. Közben ne feledd, hogy a mai keresztény, zsidó és iszlám fundamentalisták úgy hiszik, betűről betűre be kellene tartaniuk ezeket a törvényeket.

– Az egész meglehetősen lehangoló – állapította meg Zoe. – Alapvetően, ahogy a Nagy Istennő kultusza leáldozott, a nők elveszítették a földjeiket, vagyonukat, a jogot, hogy továbbadják családnevüket a gyermekeiknek, és csupán egy darab hússá degradálódtak – a férfiak tulajdonában álló játékszerekké.

– Még ma is azt a napi imát tanítják az ortodox zsidó férfiaknak – folytatta Thalia –, hogy „Légy áldott, ó, Uram, mi Istenünk, az Univerzum Királya, hogy nem nőnek teremtettél meg!” Mohamed próféta pedig azt mondta, hogy mikor Évát megalkották, a sátán örvendezett. Az egész itt áll tisztán és világosan – koppintott Thalia a kőre. – Megtalálható továbbá a Bibliában, a Koránban, a Tórában. A szexuális törvények és büntetések a nőket veszik célba, és csak rájuk vonatkoznak. Ez a kezdete a jó öreg kettős alapú nemi morálnak. Az erkölcsösség és szűziesség a nők feladata, hogy létrejöhessen a gyermekek apasági származása.

Egy hosszú percig némán tűnődtek, és érezték, ahogy az évezredek súlya rájuk nehezedik. Végül Zoe törte meg a varázst.

– Mit jelképeznek a kígyók és a levelek a szegélyben?

– A művész velős nézetét – felelte Thalia. – Ha helyesen értelmezem, voltaképpen istenkáromlást.

– Vagyis?

– Ez a művész afféle hitvallása, hogy a hatalom nem tudott teljesen megszabadulni a Nagy Istennőtől. A kígyó és a fügefalevél… merthogy az… – mutatott Thalia a kőre – az Istennő legfontosabb szimbólumai közé tartozik. Ezért ábrázolták a Teremtés könyvének szerzői a sátánt kígyó alakjában – voltaképpen azt akarták tudatni ezzel, hogy a Nagy Istennő gonosz. A lehető legrosszabb színben kellett feltüntetniük, hogy bezárathassák a templomait, betilthassák a kultuszát.

– Milyen aljas manipuláció!

– Inkább mintha a farok csóválná a kutyát – felelte Thalia. – A szikomorfügefa ligete volt az ő temploma, ezért hallhatod a Tóra prófétáit a fák alatti oltárok ellen hevesen tiltakozni. Ide jártak ugyanis az emberek, hogy imádják a Nagy Istennőt, még jóval azután is, hogy Jahve lett az ország hivatalos istensége. A kultusz és a rituális áldozás része volt a szikomorfa gyümölcsének fogyasztása – amely inkább szőlőfürtszerű, mint az a füge, amire mi általában gondolunk. Mikor a hívők megették a gyümölcsöt, az Istennő testét vették magukhoz.

– A keresztény úrvacsora eredete?

Thalia bólintott.

– És ez csak az egyik példája mindannak, amit a kereszténység és a judaizmus kölcsönvett a múltból. Elég elemet magába olvasztott a régi, tiltott vallásból ahhoz, hogy kielégítse az emberek iránta való sóvárgását… „Olvaszd be, és uralkodj”, csak épp a Nagy Istennő nevetett utoljára.

– Hogy érted?

– A görögök átváltoztatták őt Kübelé és Artemisz istennőkké. Azonban még azután is, hogy Constantinus egész birodalmában betiltotta az istennőkultuszt, a hívek egyszerűen átalakították azokat a,,pogány” szentélyeket Szűz Máriának szentelt imahelyekké. Ez az egyik olyan dolog, ami félelemben tartja a vén zsidó koldusokat a Vatikánban. A kétség leghalványabb árnyéka nélkül tudják, hogy a Mária-kultusz valójában csupán alig leplezett istennőimádat.

Ugyanez az oka annak, hogy a rómaiak és a népem megölték Jézust. Ő hitt a nők egyenlőségében; a zsidó és keresztény gnosztikusok Istent egyaránt tekintették férfinak és nőnek; az esszénusok, akik a holttengeri tekercseket írták, szintén úgy tartották, hogy Isten egyszerre férfi és nő. Az egyház nem is volt képes teljesen cenzúrázni és a saját szája íze szerint átalakítani minden ősi vallásos iratot. A Példabeszédek könyve, a Salamon bölcsességei meglehetősen egyértelműek mikor a bölcsességre nőneműként hivatkoznak. A bölcsesség pedig görögül „Sophia”.

– Sophia? – Zoe szívében egyszeriben világosság gyúlt; az izgatottságtól végigfutott bőrén a borzongás hulláma. – Azt hiszem, ő talán egy másik Messiás volt.

– Tudom, hogy az volt – bólintott Thalia. – Kihallgattam gengszter barátainkat, mikor arról beszélgettek mi volt a valódi céljuk Kreuzlingenben.

– Uramisten! – suttogta Zoe. – Hát persze! Minden egybevág!

Thalia ismét bólintott.

– Azt hiszem, a niceai zsinat legalább annyira szólt Sophiáról, mint Krisztusról. Az ortodox keresztények a „bölcsesség” szót a hímnemű „Logosz”-ra változtatták. A valódi eretnekséget azok képviselték, akik amellett kardoskodtak, hogy az egyháznak vissza kellene térnie saját gyökereihez – vagyis Sophiához, és nem a Logoszhoz –, és el kellene ismernie, hogy ő a Teremtő eredeti, elválaszthatatlan része volt. Azt vallották, hogy helytelen megpróbálni Istent csupán az egyik nemre vagy az egyik formára korlátozni, mint ahogy hibás csupán egyetlen kiválasztott nép Istenének tekinteni. Azt mondták, ezzel emberi korlátokat állítanak annak, ami valójában határtalan és korlátlan. Ez pedig istenkáromlásnak minősült a szemükben.

– Nyilvánvaló, hogy vesztettek.

– Eddig – felelte Thalia. – De ugyanezt a koncepciót igyekszik a mi művészünk is bemutatni ezen a frízen – folytatta. – Az írás, ami körbefut a szegélye mentén? Az ige, ami minden egyebet magában foglal Istentől, mint férfitól, nőtől és gyermektől kezdve Istenig, mint Jahvéig?

Zoe térdre ereszkedett, és végigfuttatta ujját az ősi véseteken.

– Az arámi szöveg, ami itt olvasható, egy szót ismétel újra meg újra… – folytatta Thalia. – Egy nevet. Mégpedig ezt: „Sophia”.

Zoe úgy rántotta el hirtelen az ujjait, mintha a szavak valósággal megégették volna.