TIZENÖT

A háború gépezete

Diamat

A Császár Nagy Hadjáratának 200. évében

A kohó irdatlan titánöntödéje valójában küklopszi épületek csoportjából állt, amelyek öt négyzetkilométert foglaltak el a komplexum déli kapujának közelében. Ez egy önálló manufaktúra volt, külön létesítményekkel minden munkafolyamathoz, az adamantium csontvázszegmensek készítésétől az edzett plasztacél páncéllemezek kovácsolásáig. A nehéz teherszállítóknak is elég széles teherútvonalak futottak az öntöde közepén magasodó épülethez: az óriási összeszerelő csarnokhoz, ahol akár négy gigászi harci gép konstrukciója folyhatott egyszerre. Amikor egy titán elkészült, akkor ünnepélyes keretek között átadták a Gladius légió adeptusainak, és a gép megtette első lépéseit, hogy csatlakozzon testvéreihez a légió erődjében, nagyjából tíz kilométerre északra.

Nemiel és az osztaga az öntödeszektor szélén bukkant az első skitarii járőrökre; ezek jól felszerelt csapatok voltak rögzített pozíciókban, lézerágyúkkal és nehéz gépkarabélyokkal, akik érzékelőrendszereikkel néhány másodpercenként végigpásztázták a környéket.

Megállította osztagát a szunnyadó manufaktúra határán és odaintette Askelon testvért.

– Úgy tűnik, az összeszerelő csarnok az öntöde egyetlen olyan része, ami működésben van – mondta, fejével a jól megvilágított, toronyszerű építmény felé bökött. – Archoi magos semmit sem bíz a véletlenre. Biztonsági határát egészen a szektor széléig tolta. Van valami ötleted, hogyan jussunk keresztül azokon az érzékelőkön? Létfontosságú, hogy kiderítsük, miben sántikál Archoi.

A technogárdista egy pillanatig töprengett a problémán, majd bólintott.

– Az itteni létesítmények mindegyike a vulkánban lévő hőreaktorokból nyeri az energiát – mondta. – Az energiavezetékek szervizalagutakban futnak, amelyek az összes épületet összekötik. Azokat feltehetően automata biztonsági rendszerek védik, de úgy hiszem, ki tudom játszani őket.

Nemiel bólintott.

– Menjünk! Nincs már sok időnk hajnalig.

Askelon visszavezette a csapatot arra, amerre jöttek, egy bejárathoz a manufaktúra túloldalán. Míg Nemiel és a többi Sötét Angyal figyelték, nem jönnek-e a Mechanicum járőrei, a technogárdista átírta az ajtó biztonsági rendszerét és besurrant. Tizenöt másodperccel később ismét kibukkant, és odaintette Nemielt.

– Több apró kibernetikus érzékelő fürkészi az épületet – suttogta Askelon. – Kiszámítható útvonalakat követnek, és fel vannak szerelve hő- és mozgásérzékelőkkel, de rövid hatótávúak. Maradjatok mögöttem, és csak akkor mozduljatok, ha mondom!

A technogárdista végigvezette az osztagot a manufaktúra sötét padlóján, miközben óriási sajtológépek és automata ponthegesztő rendszerek között siklottak át. Askelon kanyargós, bonyolult útvonalat követett az üzemen keresztül, időnként megállt és az auspexérzékelők jellegzetes, ultraszonikus vinnyogása után hallgatózott. Hosszú percek elteltével egy rövid, tömzsi permatonépítményhez értek a manufaktúra padlójának közepén. Askelon talált egy plasztacél ajtót az építmény oldalán és gyorsan deaktiválta a szenzorokat, majd bevezette az osztagot. Odabent egy csokor óriási, fémburkolatú kábel emelkedett ki egy kör alakú nyílásból a permatonpadló közepén, s mint egy csapat kövér, ezüstszín féreg, a szoba három falán lévő kapcsolódobozokig tekeregtek. Az ajtó melletti falon irányítópanelek monitorozták a manufaktúra rendszereinek energiaellátását.

Askelon a nyílás szélére lépett és sornyi fémgyűrűt talált, amelyek az alattuk húzódó összekötő alagútba vezettek. Forró, száraz, ózontól és kéntől fanyar levegő lebbent fel a mélyből.

– Követjük az alagutat az épület alatti lejáratig – mondta az osztagnak. – Tartsátok nyitva a szemeteket, testvérek! Az alagútban is lehetnek kibernetikus őrszemek.

– És mit tegyünk, ha látunk egyet? – kérdezte Kohl.

– Lőjétek le – felelte vállat vonva a technogárdista –, és reméljétek, hogy nem sikerül riadót fújnia, mielőtt elpusztul!

Kohl és Nemiel mogorván összenéztek és követték Askelont az alagútba.

A szervizalagút magas és széles volt, körkörös falait vastag fémkábelek borították, melyekre bináris kódsorokat pecsételtek. A technogárdista elindult az alagútban nagyjából az öntöde irányába, időről időre megállt, hogy elolvassa a balján futó kábelek pecsétjeit.

Több mint két kilométert tettek meg, egyik kereszteződést hagyták el a másik után a csövek jelzéseit követve. Végül Askelon kézjelével megállította az osztagot, és leguggolt.

Nemiel hangtalanul előresurrant és letérdelt a technogárdista mellé.

– Mi a baj? – suttogta.

Askelon kissé felszegte az állát, akár egy légszimatot vevő kopó.

– Halovány radarpulzálás, az alagút túlsó végéből jön – mondta. – Kívül vagyunk a hatótávján.

A káplán felemelte a boltpisztolyát.

– Egy őrszem?

– Igen – felelte Askelon. – Ez egy szigma sorozatú pulzálás, vagyis nem a kisebb járőregységek egyike lesz. Legvalószínűbb, hogy egy rögzített egység, mint egy rögzített automata löveg.

– Akkor feltehetően pontosan egy létra aljára telepítették, amely felvezet az öntödébe – mondta Nemiel.

– Ki tudjuk kerülni valahogy?

Askelon megrázta a fejét.

– Nem valószínű. De arra talán van mód, hogy időlegesen ártalmatlanítsuk.

– Hallgatlak.

A technogárdista az őket körülvevő falakat borító vezetékekre mutatott.

– Ez egy kilences kategóriájú kábel; ez a létező legvastagabb szigetelés – magyarázta. – De annyi energia áramlik ezeken a vezetékeken, hogy még így is jelentős elektromágneses sugárzás szivárog az alagútba.

– És ez miért is jó nekünk pontosan?

– Ha belevágok a kábelekbe, akkor felhasználhatom a páncélom energiacelláját, hogy impulzust küldjék a vezetéken át az őrszem irányába – mondta Askelon. – Egy megfelelő erejű elektromágneses lökés túltölti az auspexérzékelőket és rákényszeríti a rendszert, hogy újrainduljon. Ez nagyjából harminc másodpercre elvakítja és kommunikációképtelenné teszi.

– Nagyjából? – szólt Nemiel.

– Ha látnám, milyen típusú az őrszem, akkor ezred-másodperc pontossággal meg tudnám mondani – magyarázta Askelon. – De egyelőre fél tucat modell bármelyike lehet. A harminc másodperc becsléseim szerint a legrosszabb eshetőség.

Nemiel bólintott.

– Láss munkához!

A káplán visszament az osztaghoz és vázolta nekik a tényállást, amíg Askelon gyorsan kijelölte, mely kábeleket kívánja megcsapolni, és munkához látott. Fürge mozdulatokkal előhúzott egy apró, erőteljes plazmafáklyát és felvágott fél tucat acélhengert, majd a hátára szerelt energiacellán felnyitott egy kezelőpanelt és nekiállt rákötni egy sor vaskos huzalt a benti kapcsolókra. A technogárdista percekkel később készen állt. Visszapillantott Nemielre, aki bólintással jelezte, hogy kezdjen bele a folyamatba. Askelon sebesen rákapcsolta a huzalokat a kábeleken belül futó vezetékekre. Páncélja hirtelen megfeszült. Nemiel azonnal észrevette, hogy a technogárdista helyzetjelzői sürgető villogásba kezdenek a sisakja kijelzőjén. Energiacellájának maghőmérséklete a megengedhető határokon túlra szökött, és egyre emelkedett. Askelon fiziológiás állapotjelzői is ingadozni kezdtek, ahogy az impulzus keresztülhasított a páncél idegi érintkezőin, egyenesen a testébe.

– Az energiacellája füstöl – suttogta sürgetően Kohl.

– Hadd fejezze be! – sziszegte Nemiel. – Ez az egyetlen lehetőségünk. – Másodpercek teltek el. Nemiel figyelte, ahogy Askelon indikátorfényei zöldből előbb borostyánszínbe, majd borostyánból vörösre váltanak. Majd minden előjel nélkül szikraeső robbant elő a technogárdista vállai közötti szervokar burkolata alól. Askelon összerándult, karját szétdobta és ellökte magát az energiavezetékektől. A technogárdista merev lábakkal hanyatt lódult és az alagút átellenes falának csapódott.

Nemiel és az osztag többi része a lehanyatlott űrgárdistához sietett. Az Askelon körüli levegő reszketett a forróságtól, amely túltöltött energiacellájából sugárzott. A technogárdista elfordította a fejét; sisakja mikrofonjából hangfoszlányok recsegtek elő. Nemielnek nem kellett hallania, hogy tudja, mit próbált mondani Askelon.

– Elküldte az impulzust – mondta Nemiel az osztagnak. – Marthes testvér, menj előre! Kohl őrmester, segíts Askelon testvérrel! Nyomás!

Az astartesek mozgásba lendültek, Marthes nyomában loholtak végig az alagúton, aki készenlétben tartott olvasztárpuskájával nyomult az élen. Kohl és Nemiel zárták a sort, kettejük között vonszolták Askelon ernyedt alakját.

Háromszáz méter múlva az átjáró egy nagy, széles építménybe futott, amely a manufaktúrában látott permaton tömbház mása volt. Egy másik létra plasztacél gyűrűi vezettek felfelé, feltehetően az öntöde összeszerelő csarnokába. A létra aljánál, pont, ahogy Nemiel számított rá, egy matt fekete őrlöveg lapult. Az iker lézerágyúval felszerelt automata egység négy tömzsi, görbe lábon állt, akár egy prédára leső, éhes pók. Ahogy közeledtek, Nemiel hallotta az energiatelepének zúgását. Ikerágyúi pontosan az alagútban érkező űrgárdistákra néztek. Egyetlen lövés is zsebkendőként szakítaná át a páncéljukat.

– Fel a létrán! – utasította az osztagát. – Nyomás fel és tűnjetek el szem elől!

Marthes kikerülte a löveget és azonnal mászni kezdett. Vardus megállt a gyűrűk aljánál, nehézbolterét az oldalára vetette.

– Mi lesz Askelonnal? – szólt.

– Megoldjuk – szólt vissza a káplán. – De most igyekezz, testvér!

Vardus is megkezdte kapaszkodását, Ephriallal szorosan a nyomában. Nemiel ellenőrizte a belső kronóját; csak tizenkét másodpercük maradt. Kohlra nézett, miközben elérték a létra alját.

– Valahogy le kell kapcsolnunk az őrlöveget – mondta.

– Kell lennie egy szervizpanelnek...

Askelon határozottan megrázta a fejét, sisakjának keramitszélei páncélja gallérjának dörgölődtek, ami arra utalt, hogy a páncélja izomrostjai is sérülést szenvedtek.

– Nem – mondta, hangja elkínzott vartyogásként reccsent elő a sisak sérült mikrofonjából. – Nem kockáztathatunk. Én... tudok mászni.

– Rendben – morogta Nemiel. – Te menj elsőnek. Kohl, utána te jössz. Segíts neki, amennyit csak tudsz! – Ő kivár az utolsó pillanatig; ha kifutnak az időből, akkor feltépi a löveg egyik paneljét és megpróbálja lekapcsolni.

Askelon megragadta a fémgyűrűket és elkezdett mászni, mintha a lábai minden lökésével kissé jobban erőre kapott volna. Kohl közvetlen mögötte kapaszkodott, készen arra, hogy kellő lökést adjon társának, ha a technogárdista meginogna. Nemiel számolta a másodperceket és végignézte a löveget szervizpanelek után kutatva.

Vardus és Ephrial a nyílás fölé hajoltak, megragadták Askelon összehajtott szervokarját és felrántották a testét a fenti terembe. Kohl felszáguldott mögötte.

– Tiszta! – sziszegte Nemielnek.

A káplán felugrott a gyűrűkre és olyan gyorsan mászott felfelé, ahogy csak tudott. Félúton járt, amikor kijelzőjén az időzítő a nullához ért. Sebes kattanások gyors egymásutánja és berregő hangok hallatszottak alóla, ahogy az őrlöveg ismét életre kelt.

Kezek nyúltak le és ragadták meg a vállvértjét. Nemiel érezte, hogy felrántják, akár egy zsák lisztet, majd keményen földet ért a felső szint permatonján.

Az űrgárdisták mozdulatlanná dermedtek, és erősen hallgatóztak. Alattuk a fegyver még egy pillanatig csattogott és berregett, majd újrakezdte csendes virrasztását. Nemiel átnézett Askelon hason fekvő alakjára.

– Van bármi jele riadónak?

A technogárdista lassan felnyúlt sisakjához és kioldotta a csatokat. Askelon levette a sisakot, és felfedte verejtékben úszó arcát, melyet szétpattant vérerek pontoztak. Orrából és szeme sarkából vérpatakok csörgedeztek.

– Semmi változás – felelte erőteljes hangon. A technogárdista fogait vér borította.

Nemiel átfordult és feltérdelt Askelon mellett.

– Milyen súlyosak a sérüléseid? – kérdezte halkan.

Askelon elhalóan felkuncogott.

– Nem vagyok én apotekárius, testvér – felelte. – Egy élő test gépezete még nekem is túl bonyolult. – Egy mordulás kíséretében ülő helyzetbe küzdötte magát. – A páncélintegritás hatvanöt százalékon áll. Az energiaszintek negyvenen. Az izomrostok reflexei meghibásodtak, és azt hiszem, elolvasztottam a szervokarom motorjait.

Nemiel összeráncolta a szemöldökét.

– Nem említetted, hogy azoknak a kábeleknek a megcsapolása nagy valószínűséggel megöl – morogta.

A technogárdista elvigyorodott.

– Akkor nem tűnt fontosnak. – Kinyújtotta a kezét.

– Segíts fel, kérlek!

Kohl és Nemiel felhúzták Askelont. A káplán körültekintően átpillantott a nyílás szélén.

– Érzékel minket idefent a puska?

– Korlátozottan, de igen – mondta a technogárdista.

– De a felette érzékelt aktivitás nem fog támadást kiváltani. Csak azért van odalent, hogy az épülethez vezető utakat őrizze.

– Rendben. És innét hogyan tovább?

Askelon körülnézett a teremben. Azonos volt a manufaktúra kábeltermével, csak jelentősen nagyobb. Egy fémajtó felé biccentett a helyiség túloldalán.

– Az kivezet a fő összeszerelő szint alatti alszintre. Onnan már elérjük az épületnek gyakorlatilag minden zugát.

Nemiel ismét ellenőrizte a kronóját. Alig több mint egy óra volt még hajnalig.

– Egy ehhez hasonló épületnek két tetőjárója kell legyen a felsőbb szintek mentén, igaz?

Askelon bólintott.

– Ebben az esetben mindegyik háromszintes kell legyen. Néhányukról rálátsz az egész szerelőcsarnokra.

– Akkor azokra kell feljutnunk – mondta. – Indulás!

Ezután Kohl vette át a vezetést, aki Askelon testvér elsuttogott utasításai alapján vezette végig az osztagot az alszint kacskaringóin, amíg egy keskeny lépcsősorhoz nem értek, ami az összeszerelő épület belső részébe vezetett fel. Fegyvereikkel készenlétben, lassan osontak fel a permaton lépcsőfokokon, a mozgás leghalványabb jele után fülelve. Nemiel hallotta az ívhegesztők éles recsegését és a falakon dübörgő erőszerszámokat, az acélon csengő acél hangja egy távoli csatamezőére emlékeztetett.

Többemeletnyit kapaszkodtak fel, egyik félhomályos szintet hagyták el a másik után, amíg Nemiel megálljt jelzett.

– Ez már elég messze van – mondta. – Nem kell egészen a tetejéig mennünk; csak jó rálátást akarok az alattunk zajló folyamatokra – mondta nekik. Askelonhoz fordult.

– Működnek idefent is az érzékelők?

– Nem – felelte a technogárdista. – Mostanra átértünk a fürkészési határon.

– Rendben. Marthes, te és Vardus maradjatok itt és fedezzétek a lépcsősort! Kohl, Askelon, Ephrial, ti velem jöttök.

Nemiel leguggolt a plasztacél ajtóhoz és lassan résnyire kinyitotta. Mögötte az állványzat a lenti vörös fényben fürdött. Automata érzékei olvadt plazma, petrokemikáliák és hevített fém bűzét azonosították. A távolból bináris kántálás éles sorozatai hallatszottak, illetve számos gótul beszélő hang. A káplán koncentrált, de a nyüszítő gépektől nem tudta kivenni, miről beszélnek.

Alaposan végigpásztázta az állványzatot, ameddig csak ellátott, bármilyen mozgás jeleit kereste, majd a tekintete ismét visszatért a közeli objektumokra és újra ellenőrzött mindent. Miután meggyőződött róla, hogy nincs senki a közvetlen közelükben, kinyitotta az ajtót és halkan a plasztacél tetőjáróra surrant. Az összeszerelő épület téglalap alakú volt, melyben egy nyitott földszinti tér vett körül hat óriási fülkét, amelyek a padlótól a plafonig nyúltak. A fülkék mindegyik oldalából óriási szervokarok meredeztek elő, melyek a permatonba épített sínek mentén képesek voltak különböző magasságokba emelkedni, akárcsak az ugyanezen sínekről lelógó hatalmas daruk. A titánokat az egyes fülkékben rakták össze, először a lábak vázszerkezetével kezdték, és fokozatosan építették fel a gépezetet a fej felé.

Nemiel a harmadik emeleti állvány egyik függőhídján guggolt az épület egyik végében. A felette húzódó szintek sötétségbe vesztek, még egy vészjelző fény sem égett rajtuk. Odalentről a szerelőszintről vörös fény szivárgott fel, akár egy valódi kohó ragyogása. Ipari osztályú ívhegesztők kavarta levegő lebbent neki arcvédőjének. Acél láncszemek hideg és dallamos csilingelése hangzott a magasan felette gomolygó mély árnyak közül.

Több száz lánc lógott az összeszerelő csarnok mennyezetéről, melyek tekeregve verődtek össze a folyton kavargó levegőben. Mindegyik lánc több mint ötven méter hosszú volt és több tucat hurkot viselt; mindegyik hurkon egy friss holttest csüngött. Nemiel Tanagrai Sárkányok, skitariik, még halott Praetorianusok összetört testét is látta a technoadeptusok és félig mechanikus magosok kisebb tetemei mellett. Holttesteiket golyók járták át vagy energiatöltetek szaggatták szét, energiakarmok hasították ketté vagy mechanikus öklök zúzták össze, nedveik pedig egyenletes, csepergő esőként csorogtak az alattuk lévő óriási járművekre.

Nemiel hatot látott. Vázuk olyan széles volt, hogy csak egyes sorba tudták őket elrendezni, amely az összeszerelő csarnok egyik végétől a másikig nyúlt. Páncélozott törzsüket mindkét oldalukon kettős lánctalpak hordozták, amelyeknek elülső része meredek dombként emelkedett majd két emelet magasságba. A járművek oldalain erőtérpajzs-generátorok sorakoztak automata kvadlézerek és megabolter állások között, de Nemiel szinte észre sem vette őket. Tekintetét a jármű középvonalába épített irdatlan ágyú vonzotta. Az ágyú csövét körülvevő feszítőhuzalok és óriási merevítők bonyolult kavalkádja arról árulkodott, hogy a löveg képes felemelkedni és konvencionális tüzérségi állásként lőni. A járművek tat része szelvényezett volt, akár egy hatalmas bogáré, és mintha még a törzs többi részénél is vastagabb páncél fedte volna.

– Mi a Császár szentségei ezek az izék? – sziszegte Kohl. Ez volt az első alkalom, hogy Nemiel meglepődni hallotta az őrmestert.

Askelon technogárdista óvatosan guggolásba ereszkedett melléjük. A szeme elkerekedett, ahogy meglátta a szerelőcsarnokban álló gépeket.

– Ostromlövegek – mondta, hangja ámulattal telten suttogott –, de sokkalta nagyobbak, mint amiket valaha is láttam. Azok ott úgy festenek, mint az egyedi felépítménybe illesztett makroágyúk. – A legközelebbi járműre mutatott. – Látjátok azokat a kettős lánctalpakat? Azok nem ugyanahhoz a hajtósínhez csatlakoznak. Külön vezérlőegységekkel bírnak, méretben és erőben hasonlóak a Baneblade szupernehéz tankokon használtakhoz. Minden oldalon három van, és ez csak az alapja a járműnek.

A technoadeptusok hangyákként nyüzsögtek a harci gépek körül, lázasan dolgoztak a páncélos testeken az alvadtvér-esőben. Minden gép oldalára megfelelő közönként szimbólumokat firkáltak vérrel, de Nemiel ilyen messziről nem tudta kivenni őket. A káplán észrevette, hogy a hozzájuk legközelebb eső jármű legfelső fedélzetén egy nagy, nyitott nyílás tátong, pont az egyik hatalmas üteg mellett.

– Ez szerinted mi lehet? – kérdezte, a fedélzeti nyílás alatti üregben dolgozó két adeptusra mutatva.

Askelon kissé előrehajolt, és figyelmesen szemlélte a nyiladékot. A szeme elkerekedett.

– Ez egy gépszellem interfész fülkéje – mondta. – Egy idegi csatlakozó, olyasmi, amit a titánjainknál használunk. Úgy tűnik, az irányítóhuzalokat hozzák éppen rendbe és készítik elő a használatra.

– Vagyis egyetlen operátor képes működtetni ezeket a behemótokat? – kérdezte Nemiel.

A technogárdista bólintott.

– Hát persze. Nagyok ugyan, de sokkal kevésbé megterhelő a vezérlésük, mint a kétlábú titánoknak – felelte.

– És a gépszellem révén gyakorlatilag használhatatlanná válnak, ha elfogják őket.

Nemiel mogorván bólintott, tekintete felvándorolt az előttük csüngedező holttestek gyűjteményére.

– Most már tudjuk, mi történt a déli bejáratot fedező Sárkányokkal – mondta, hangja viszolygással telt meg. – Nem beszélve a kohó saját személyzetének tetemes hányadáról. Archoi magos őrült. Ez az egész valami obszcén, babonás rituálétól bűzlik. Hogy tud olyasvalaki, mint Hórusz Lupercal ilyen lealacsonyító viselkedésű egyénnel közösködni? – A Saroshon látott romlott dolgok emlékei rohanták meg kéretlenül Nemiel elméjét. Akaraterejével és feje heves rázásával száműzte őket gondolatai közül.

Kohl elszakította tekintetét az undorító látványtól és mozgást vett észre a szerelőszinten.

– Itt jön maga a főpap – morogta egy keskeny sávra mutatva a parkoló harci gépek jobbján.

Nemiel kiegyenesedett, és oldalra tekintve megpillantotta Archoi magost, amint éppen végigsétál a járművek sora mellett. Néhány technoadeptus diszkrét távolságból, kezüket ruhaujjaikba bújtatva kísérte a magost, míg négy egyenruhás férfi Archoi sarkában lihegett és kritikus szemmel méregették az ostromütegeket. Az egyik férfi a magossal diskurált feszült hangnemben. Nemielnek eltartott egy percig, amíg felismerte az egyenruháját.

– 15. Hesperai Lándzsások – mormolta. – Hórusz 53. Expedíciós Flottájához tartoznak. Úgy tűnik, néhány lázadó itt maradt, amikor a földi erőik elhagyták a bolygót. Bizonyára azzal az áruló Archoi magosszal értekeztek és a gépek szállításáról egyeztettek, amikor megérkeztünk.

– És azóta csak elütik itt az időt és lesik a megfelelő alkalmat – mordult fel Kohl. – Az az átkozott magos minden támadóegységünkbe beágyazta a harcosait. Figyelmeztetnünk kell a primarchát, különben komoly mészárlás elé nézünk!

Pontosan ebben a pillanatban Vardus testvér kihajolt a lépcső bejáratából.

– Mozgás a lépcsőn! – sziszegte. – Fentről és lentről is.

Kohl visszameredt Vardusra.

– Fentről és lentről egyszerre?

Vardus bólintott.

– Halkan mozognak. Talán egy pár járőr.

Hirtelen Askelon átmutatott az irdatlan helyiség túloldalára.

– Mozgást látok az állványzat átellenes oldalán! – szólt halkan. – Valamit cipelnek.

Nemiel érezte, ahogy égnek áll hátán a szőr. Lenézett a szerelőcsarnokra. Archoi magos ott állt, egy csapat zavarodott lázadóval körülvéve. Az áruló csuklyás feje felfelé, egyenesen őrá nézett.

– Tudják, hogy itt vagyunk! – kiáltotta, és övéről előhúzta croziusát. – Ez csapda!

Az épület ellenkező végében lévő bejárati nyílásból lézertűz robbant elő; vörös lövedékek süvítettek keresztül a levegőn, és éles mennydörgéssorozat kíséretében krátereket ütöttek a permatonfalba. Egy nehézbolter kezdett tüzet okádni, kiszámított robbanássorozattal nyomkövető lövedékeket köpött a köztük lévő térbe. A lövedékek eltaláltak számos csüngő láncot, elszakították a szemeket és hátborzongató terhüket a földre taszították. Nemiel kilőtt egy sorozatot a nehézbolter irányába és aktiválta voxgyöngyét.

– Győzhetetlen Értelem, itt Nemiel testvér! – kiáltotta.

– Hallotok engem? – Statikus zaj egyre erősödő vinnyogása érkezett válaszul. A megtartó végigpróbált egy tucat frekvenciát, de mindegyik ugyanazt az eredményt hozta. Archoi árulói zavarták a voxcsatornákat.

A Nemiel mögötti lépcsőházból lövések dördültek. Automaták csattogtak és lézerpuskák köptek fénypászmákat Marthesre és Vardusra, akik egy fürtnyi repeszgránáttal válaszoltak. Marthes a lépcsők felé irányította olvasztárpuskáját, és üvöltő lövést eresztett el, majd kidugta fejét a függőhídra.

– Egy szakasznyi skitarii jön fel a lépcsőn! – kiáltotta.

Az épület túloldala felől sötét alakok rohantak feléjük a függőhídon, futás közben lézertüzet zúdítva rájuk. Kohl és Ephrial viszonozták a tüzet, és számos jól irányzott lövéssel tizedelték őket. Viszonzásként nehézbolter-sorozatot kaptak, amely robbanások áradatába borította a két űrgárdistát. Mindkét harcos hátratántorodott a találatoktól, de páncéljuk eltérítette a lövedékeket.

– Marthes! Lőj a függőhídra! – ordította Nemiel, miközben áthajolt a korláton és pisztolyával Archoi magosra célzott. Az áruló meg se rezzent, miközben a káplán bemérte a csuklyája alatti sötétség közepét és lőtt. A lövések telibe találták a célpontjukat – és ártalmatlanul robbantak fel egy energiamezőn, a magostól csupán néhány centiméterre. A férfival tartó tisztek lézerpisztolyokat rántottak elő és viszonozták a tüzet, eltalálva Nemiel lábát és hasát.

Marthes vállal előre rontott fel az állványzatra, és olvasztárpuskájával a távoli nehézbolterre lőtt. A mikrohullám csapása eltalálta a fegyvert és az alatta lévő hidat, a túlhevült fém pedig egy másodperc alatt kettévált, vadul rángatózó, párolgó tömege égő skitariikat szórt a lenti szerelőcsarnokba.

– Elvágták az utat! – kiáltott Kohl, miközben újabb rohamozó skitariit szedett le. – Merre tovább?

Nemiel lemeredt Archoira. Tőle pár méterre az egyik égő skitarii estében belegabalyodott az egyik láncba, és most a levegőben lógva rángatózott és vergődött, miközben a lángok felemésztették. Nemiel hirtelen ötlettől vezérelve tokjába csúsztatta pisztolyát.

– Gyertek utánam! – mondta, majd egyik lábával fellépett a korlátra és alávetette magát.

A korlát vékony fémje meghajlott súlya alatt, amitől kibillent egyensúlyából, de lendülete elég messzire repítette, hogy elérje az egyik rémes, tetemekkel teleaggatott láncot. Egyik kezével megragadta, és egy darabig lecsúszott rajta, mielőtt a síkos fém kitekergett a kezéből. Nemiel az utolsó pár métert zuhanva tette meg, és az egyik ostromlöveg tetején landolt. Egy tech-adeptus emelkedett fel mellette recsegő ívhegesztővel, de akár lassított felvételként is mozoghatott volna. Az űrgárdista croziusa lendítésével félretaszította az árulót, és rohanni kezdett lefelé a burkolaton Archoi és a lázadó tisztek felé.

– Az Oroszlánért! – bömbölte, és magasra emelt crozius aquilumával száguldott az árulók felé.