HAT

A halál angyalai

Caliban

A Császár Nagy Hadjáratának 200. évében

– Itt az Epszilon Három-Kilences teherszállító, a négyes zónából érkezem! Lőnek ránk!

A pánikba esett voxadás belevágott az erőd strategiumában zajló beszélgetésekbe, és elszakította Zahariel tekintetét az asztala fölé vetített, bevetés utáni jelentések ragyogó tábláiról. Csikorgó fogakkal kapcsolta le a hololitikus kijelzőjét és irodájából sietve az alant nyüzsgő terembe lépett.

A zendülők globális hadjáratának indulása óta eltelt tizennegyedik nap délutánja volt, és az erőszak mindeddig semmi jelét sem adta az enyhülésnek. A strategium azóta folyamatos működésben volt, legénységét légiós tisztek, segédek és a Caliban-szerte bevetésen lévő Jaegerek rangidős parancsnokainak keveréke adta. A Jaegerekhez tartozó férfiak és nők nehezen birkóztak meg az ellenséges támadások folyton változó természetével, és a nyomással, hogy egyszerre próbálják meg helyreállítani a polgári rendet és leleplezni a lázadó sejteket, mindezt a lehető legkevesebb közvetlen harcba bocsátkozással. Kancsószám itták a keserűteát és ették a stimulálókapszulákat, hogy magukévá tegyék a közéjük vegyült astartesek sztoikus nyugalmát, de Zahariel érezte a frusztrációjukat, ahogy a teherszállító segélykérése a voxegységből végigsugárzott az egész helyiségen. Zahariel meglátta a voxegység mellett Luthert, aki feszülten hallgatózott. Amennyire ő tudta, a Caliban mestere olykor napokon át nem hagyta el a strategiumot.

Egy új hang recsegett fel a voxon, miközben Zahariel keresztülsietett a termen. Egy légiós légelhárító tisztet hallott:

– Epszilon Három-Kilences teherszállító, jelzem, hogy értesítettük a légelhárító járőröket, akik most mérik be a pozícióját. Érkezés harminc másodpercen belül. Mit látnak?

Az Epszilon civil pilótája azonnal ismét vonalban volt.

– A másodpilótám azt mondja, vörös villanásokat látott észak felé, a területhatáron túl. A jobb oldali motoromat eltalálták, a hőmérséklet emelkedik! Le kell térnem a pályámról és kényszerleszállást kell végrehajtanom!

– Negatív, Három-Kilences teherszállító – vágott vissza a tiszt. – Növelje a sebességet és a magasságot! Ne, ismétlem, ne kíséreljen meg leszállni! – Zahariel idegesen csóválta meg a fejét. A civil pilóták mindig megpróbálták letenni szállítóikat a legkisebb gond láttán is, és nem fogták fel, hogy ha megfordulnak és lelassulnak a landoláshoz, azzal még jobban kiteszik magukat a légvédelmi tűznek. Mennydörgés rázta meg a helyiséget, ahogy a légelhárító járőrök elhúztak Aldurukh tornyai mellett, teljes sebességgel észak felé.

– Ezúttal mit akarnak a lázadók? – kérdezte Zahariel, mikor odaért Lutherhez.

– Egy II-es típusú teherszállítót, benne tízezer tonnányi prométheummal – felelte zordan Luther, szemét a voxegység rostélyára függesztve. – Nem is választhattak volna jobb célpontot.

Zahariel szeme elkerekedett. Az Epszilon Három-Kilences, minden számítás szerint, egy repülő bomba volt. Egyetlen közvetlen találat a rakterében lévő nagy nyomású prométheumtankok egyikébe, és a hajó egy óriási tűzgolyóvá változik, amely roncsdarabokkal és lángoló üzemanyaggal borítja be az északi leszállózónákat. Felidézte a rengeteg üzemanyag-alállomást és raktárt abban a zónában, hogy kiszámolja, mekkora pusztítást vinne végbe egy ilyen robbanás.

A voxegység ismét felrecsegett. Ezúttal egy astartes mély hangja hallatszott a rostélyból.

– Itt az Oroszlán Négyes; látom az Epszilon Három-Kilencest. Készenlét. – Pillanatokkal később ismét a pilóta jelentkezett. – Támadók! Kiszúrtam egy csapat lázadót, akik egy civil teherautó hátuljáról lőnek egy lézerágyúval, két kilométerre a területhatártól. Lövések!

– Siessen, Oroszlán Négyes! – kiáltotta az Epszilon Három-Kilences. – Megint eltaláltak!

Az Oroszlán Négyes nem válaszolt. Másodpercek teltek el, és Zahariel észrevette, hogy a strategium elnémult. Majd pillanatokkal később a vox ismét felrecsegett.

– Itt az Oroszlán Négyes. Célpont megsemmisült. Ismétlem, a célpont megsemmisült. Az Epszilon Három-Kilences tiszta.

A Jaeger tisztek és a légiós segédek megkönnyebbült éljenzése harsant; bármely győzelem, akármilyen csekély is, megérte az ünneplést jelen körülmények között. A teremben tartózkodó űrgárdisták egykedvűen fogadták a hírt, és folytatták munkájukat. Zahariel mély levegőt vett és Lutherre pillantott.

– A lázadók egyre merészebbekké válnak – tett egy óvatos észrevételt. – Ez tizenkét órán belül a harmadik kísérlet.

A Caliban mestere elgondolkozva ráncolta a szemöldökét.

– További öt kilométerrel kell kitolnunk a területhatárt, és növelni a mozgójárőrök számát. Előbb vagy utóbb belátják, hogy a járművekre szerelt lézerágyúkat túl könnyű kiszúrni, és átállnak vállról indítható rakétákra, ami jelentősen megnehezíti majd a dolgunkat.

Zahariel egyetértően bólintott. Eddig szerencsések voltak; két ingajáratot ugyan lelőttek az elmúlt két hétben, de a nagyobb szállítók közül egy sem szenvedett apróbb károknál többet. A lázadók egyértelműen megpróbáltak megakadályozni minden, Aldurukhból orbitális pályára irányuló forgalmat, de Luther eltökélte, hogy folytatja a műveleteket, a szállítókat irányító pilóták egyre hangosabb ellenállása dacára. És ami még jobban aggasztotta Zaharielt, az a tény, hogy nem érkezett új ellátmány az orbitálisra küldött készletek helyére.

– Négy kiképzés alatt álló Jaeger regimentünk van, amelyek elég előrehaladott készenléti állapotban vannak már az alap harci járőrözés elvégzéséhez – javasolta a könyvtáros. – Azonnal a területhatár őrzésére rendelhetjük őket.

– Mi a helyzet a sorezredekkel? – kérdezte Luther.

Zahariel megrázta a fejét.

– Minden harcképes egységünket bevetettük. Jelenleg a Jaegerek is éppen elegen vannak. – Elhallgatott. – Majdnem egy teljes felderítőkáptalanunk vár bevetésre, testvér. Kiküldhetnénk őket párosával az Aldurukh körüli vidékre, hogy levadásszák a lázadók fegyvereseit ahelyett, hogy újoncokat hívunk be.

Luther ezen mintha egy pillanatig elgondolkozott volna.

– Ha a lázadók támadásainak gyakorisága nő, akkor megfontolom – mondta végül. – Addig is készíts egy beosztást az újoncezredeknek!

– Rendben van – felelte Zahariel. Megpróbálta elleplezni hangjában az elkeseredettséget. Az erőszak két hete tombolt a Calibanen, és a Sötét Angyalok még ki sem mozdultak Aldurukhból. Fel nem foghatta, Luther miért habozik bevetni a légiót. Zahariel úgy döntött, hogy a Caliban mestere egy gyors, mindent eldöntő csapásra tartogatja őket.

Az egyetlen másik lehetőség az maradt, hogy Luther bizonytalan a saját hűségében, ami egyszerűen túl borzalmas volt ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegye.

– A helyzet teljes mértékben elfogadhatatlan. – Talia Bosk Administratum-magos fémhegyű ujjai végighasították a levegőt a birodalmi nemtetszés gesztusával. A nagymester termének magas, trónszerű karosszékében ült, vékony alakja szinte elveszett sokrétegű köpönyegének tömegében. – A termelési kvótáink jelen pillanatban hatvanhárom százalékot estek. Valamit tennünk kell ezekkel a támadásokkal, méghozzá azonnal, vagy nem fogjuk tudni teljesíteni a Császár Nagy Hadjáratának követelményeit. – A Bosk hangjában csengő rettegés alapján mintha csak az általa ismert élet végéről beszélt volna, ami, az ő szemszögéből nézve, valószínűleg közel is állt az igazsághoz.

Bosk és személyzete a Terráról érkezett, az Administratum rendelte őket a Calibanre, hogy felügyeljék a bolygó egyre növekvő bürokráciái és nyaktörő ¡párosodási programját. Fénylő fémborítású kábelek futottak a tarkójába rejtett adatportoktól és tekeregtek madár-csontú nyaka körül, mielőtt eltűntek volna köpenyének széles gallérja alatt. Borotvált fejét holografikus tintával készített tetoválások borították, melyek a saját bioelektromos mezejéből táplálkozva vetítették ki a Birodalmi Aquila csillámló képeit néhány milliméterrel a bőre fölé. Az ujjhegyein lévő érintőfelületeket apró drágakövek és a platinafelszínbe vésett finom csigavonalak ékítették ujjlenyomatként. Augmentikus szeme hideg, kék fénnyel villogott, ahogy Lutherre meredt a masszív tölgyfaasztal túloldaláról.

Késő délutánra járt, és a ferdén beeső fény lassan lopakodott elő a terem nyugati oldalának magas ablakaiból. A terem, amely általában tágasnak hatott Zahariel szemében, most zsúfolásig megtelt ezredtisztekkel, szárnysegédekkel és Bosk bürokraták alkotta nyűgös kíséretével. Zahariel türelmesen várt az ablak mellett, széles vállát a lenyugvó nap fénye foglalta keretbe, kezében egy lazán tartott adatlemez lógott. A megbeszélés, amelyen a bolygó rangidős személyzeti tisztjeinek kellett volna helyzetjelentést adniuk Luthernek, nem ment túl fényesen.

Luther hátradőlt a nagymester óriási székében. Eredetileg Oroszlán El’Jonson masszív termetére szabták az irdatlan bútordarabot, és hozzá képest egy lovag szinte gyermekinek tűnhetett. Caliban mestere könyökét a szék széles karfáin nyugtatta és higgadtan figyelte Boskot.

– Nyugodjon meg, Bosk magos, ezen a bolygón senki sem tartja nálam jobban szem előtt a légió iránti kötelezettségünket! – felelte Luther. A hangjában rezgő feszültséget csak az vehette észre, aki jól ismerte. – Morten tábornok, talán beavathatna minket a jelenlegi biztonsági helyzetbe.

Morten tábornok a Calibani Jaegerek sötétzöld egyenruhájában feszítve megköszörülte a torkát és lassan felemelkedett a székéből. Boskhoz hasonlóan ő is terrai volt, egy kitüntetett katona sok év szolgálattal a háta mögött, akit a bolygó védelmi erőinek létrehozásával bíztak meg. Alacsony, köpcös férfi volt, lelógó tokával és egy olyan sokszor eltörött orral, hogy mostanra nem maradt belőle más, csak egy alaktalan gumó megviselt arca közepén. A hangja acélosan csengett, hála a Cambion Prime mérgező hamufelhői között megvívott egyévnyi harcoknak.

– A Caliban fő arkológiái továbbra is statárium alatt állnak, melyhez kötelező érvényű kijárási tilalmat vezettünk be – kezdte a tábornok. – A felkelések, úgy tűnik, kitombolták magukat, legalábbis egyelőre, de még mindig tapasztalunk elszigetelt támadásokat ellenőrzőpontok, körletépületek vagy ipari célpontok ellen, mint például a vízpumpák vagy az energiaállomások. – Sóhajtott. – Az arkológiákba irányított nagy számú katona jelenléte meredeken csökkentette a támadások számát, de nem tudja őket teljes mértékben megszüntetni.

Luther bólintott.

– Mi a helyzet az ipari területekkel?

– Ott sokkal több szerencsével jártunk – folytatta Morten. – A nagyobb manufaktúrák és bányászállomások mellé egy kisebb biztonsági helyőrséget rendeltünk, és mozgó reakciós haderők állnak készenlétben, hogy támadás esetén erősítésként szolgáljanak. Ennek eredményeként az utóbbi néhány napban sikerült legyűrnünk számos nagy erejű támadást.

– Ennek dacára a lázadók látszólag még mindig elég magabiztosak ahhoz, hogy az Aldurukhból ki-be járó szállítókra és ingajáratokra lőjenek – panaszolta Bosk. Nem egészen fél órával az Epszilon Három-Kilences hajszálon múló megmenekülése után a nő ingajáratát is rövid időre célba vette a lázadók egyik automata ágyúja, mikor az éppen az erőd felé tartott. – Kik ezek a bűnözők, akik ilyen sokat elértek ily kevés idő alatt?

Luther mély levegőt vett, láthatóan megválogatta a szavait.

– Bizonyos információk arra utalnak, hogy a lázadók vezérei nagyrészt elégedetlen nemesek és volt lovagok soraiból kerülnek ki. Úgy véljük, hosszú évekig készítették elő a mostani kampányukat, fegyverlerakatokat hoztak létre és megszervezték erőiket.

– A fegyelmezettségük lenyűgöző – szólt kelletlenül Morten. – A szerveződésük pedig roppant decentralizált.

Nincs bizonyítékom, de erősen gyanítom, hogy egyik vagy akár több rangidős tisztjük is kapott valamikor birodalmi kiképzést. Semmilyen használható információt nem sikerült összegyűjtenünk a parancsnokságukról vagy a kommunikációs hálózatukról, és még kevésbé tudjuk azonosítani a vezetőiket.

Zahariel feszülten meredt Lutherre, azon tűnődött, hogy vajon felfedi-e Thuriel nagyurat és a többieket, de a lovag nem szólt semmit.

– Mit akarnak ezek a gonosztevők? – követelte Bosk.

Luther kifürkészhetetlen pillantást vetett a magosra.

– Ismét relevánsak akarnak lenni – mondta.

– Akkor elmehetnek dolgozni egy lőszergyár üzemébe! – csattant fel Bosk. – Ennek a bolygónak kötelességei vannak, szigorú kötelességei, a Császár erői felé, és az én felelősségem, hogy ezeket a kötelességeket teljesíti-e! Milyen intézkedések történnek ezen főkolomposok felkutatására és előállítására?

Morten sóhajtott.

– Ezt könnyebb mondani, mint megtenni, magos. A csapataim legtöbbje már így is túl van terhelve a rend fenntartásával és az önök ipari létesítményeinek védelmével.

– Amelyek jelenleg tétlenül állnak, mert nincsenek munkások a szerelősorok mentén – vágott vissza Bosk. – Nem hagyhatják el a lakóegységeiket a statárium miatt.

– Az anyagrétegek megrebbentek, ahogy a nő keresztbe fonta alattuk vékony karját és Lutherre meredt. – Hol van mindeközben a légió, Luther mester? Miért nem szabadították még rá őket a lázadókra?

Zahariel kiegyenesedett. Bosk rátapintott a lényegre. Talán most meghallják az igazat.

Luther előrehajolt, karját a masszív tölgyfa asztalon nyugtatta, és rezzenéstelenül állta a hivatalnok tekintetét.

– Adminisztrátor, csatafivéreim figyelemre méltó dolgokra képesek, de a bűnözők levadászása nem tartozik közéjük. Ha eljön a megfelelő idő és feltűnnek az alkalmas célpontok, a Sötét Angyalok lépni fognak, de csak akkor.

Bosk magos megfeszült.

– Ez nem lesz így jó, Luther mester – mondta velősen a nő. – Ennek a zavargásnak azonnal véget kell vetni. A Calibannek teljesítenie kell a kötelességeit, méghozzá késlekedés nélkül. Ha maga nem lép, akkor kénytelen leszek jelenteni a helyzetet Jonson primarchának és az Adeptus Terrának.

A terem levegője hirtelen megtelt feszültséggel. Luther pillantása hideggé és keménnyé változott. Zahariel megpróbált közbelépni, hogy lenyugtassa a kedélyeket, amikor kivágódott a helyiség ajtaja, és Morten egyik tisztiszolgája sietett be. Szabadkozva meghajolt Luther felé, majd a tábornokhoz fordult, és valamit hadarva a fülébe suttogott. Morten összevonta szemöldökét, majd egy sor egyre sürgetőbb kérdést tett fel az emberének. Bosk magos egyre nagyobb aggodalommal figyelte a beszélgetést.

– Mi történt? – kérdezte, fémvégű ujjai koppanva markoltak bele székének karfájába. – Morten tábornok? Mi folyik itt?

Morten eleresztette a segédjét. Kérdőn Lutherre nézett, aki keze kurta intésével megadta neki az engedélyt. A tábornok mély levegőt vett és a magos felé fordult.

– Történt egy... incidens a Szigma Öt-Egy-Héten – mondta.

– Egy incidens? – szólt Bosk, egyre hisztériásabb hangon. – Úgy érti, egy támadás?

– Elképzelhető – felelte a tábornok. – Jelenleg még nem tudjuk biztosan.

– Nos, akkor mit tudnak pontosan?

Morten nem tudta teljes mértékben elfedni az adminisztrátor követelő hangneme iránti rosszallását. Mindent, amit megtudott, egy rövid, hivatalos beszámolóba sűrített.

– Hozzávetőlegesen negyvennyolc perccel ezelőtt a főhadiszállásunk jelet fogott a Szigma Öt-Egy-Hétnél lévő helyőrségtől. A voxoperátor megerősítette, hogy a jeladó a helyőrség hivatalos hívójelét és kódolását használta, de az üzenet nem volt érthető. A sugárzás mindössze harminckét másodpercig tartott, mielőtt vége szakadt. Azóta semmilyen hír nem érkezett a helyőrségtől.

– Zavarás? – tudakolta Luther.

Morten megrázta a fejét.

– Nem, uram. Az adás egyszerűen félbeszakadt. A jeladót a mondat közepén kapcsolták le.

A Caliban mestere ismét visszafordult Bosk magos felé.

– Mi is pontosan a Szigma Öt-Egy-Hét?

– Egy feldolgozóüzem az Északi Vadonban – felelte a nő. – A múlt hónapban indították, és még nem teljesen működőképes.

– Hány munkása van?

– Normális esetben négyezer műszakonként, de, mint mondtam, az üzem még nem teljesen működőképes. – Bosk összeszorította az ajkát, míg ellenőrizte a kortikális adatsöntjeit. – Nehézségek adódtak az üzem hőenergiatelepével. Egy műszaki csoport volt a helyszínen, akik a probléma forrását igyekeztek megtalálni, ennyit tudunk.

Luther bólintott.

– És a helyőrség?

– Egy szakasz Jaeger és kiegészítő nehézpáncélos osztag – érkezett Morten válasza. – Elég ahhoz, hogy megvédje a területet bármi ellen, kivéve egy komolyabb támadást.

– Nos, pedig egyértelműen éppen ez történt – csattant fel Bosk. – Azt mondta, vannak mozgó haderői, hogy támadás esetén megerősítsék a helyőrségeket. Miért nem küldték oda őket?

A tábornok haragosan Boskra meredt.

– Odaküldtük, magos. Öt perccel ezelőtt landoltak a területen.

– Na, és mi a Császár szerelmét találtak ott? – követelte Bosk.

Morten tekintete zordra váltott.

– Nem tudjuk – felelte vonakodva. – Pillanatokkal a leszállást követően elvesztettünk velük minden kapcsolatot. – Luther hirtelen felült a nagymester székében. Zahariel érezte, ahogy a balsejtelem hulláma söpör végig rajta; valami nagyon furcsa történés vette kezdetét. Luther szemének sötét derengéséből világossá vált számára, hogy a Caliban mesterét is hasonló gondolat gyötri épp.

– Milyen egység érkezett a véderő felmentésére? – kérdezte Luther.

– Egy megerősített század – felelte Morten. – Kétszáz ember nehézfegyverzettel és tíz Kondor légi támadó-szállítóegység. – Zahariel rossz előérzete egyre erősebbé vált. Egy ekkora erő több mint elég kellett volna legyen egy akármilyen, lázadók által kivitelezett támadással szemben. – Lehetséges, hogy az eredeti jeladás csak egy csali volt, és a felszabadító haderőt csapdába csalták.

– Lehetséges – mondta Luther kissé kétkedve. – De hol vannak a voxjelek? Valamit bizonyosan hallottunk volna. – Mortenhez fordult. – Vannak egyéb reakciós erők a környéken?

– A legközelebbi több mint kétórányira van – felelte a tábornok. – Átirányíthatom őket erre a területre, de azzal a Vörös Domb szektor újabb támadás esetén erősítés nélkül marad.

Bosk dühösen felpattant.

– Ez felháborító – jelentette ki. – Luther mester, nem akarom megsérteni, de ezt jelentenem kell Jonson primarchának és a feletteseimnek a Terrán. Az itteni helyzet minden pillanattal egyre romlik, és számomra immáron nyilvánvaló, hogy Ön nem óhajtja bevetni az űrgárdistáit a saját népe elleni csatában. Talán, ha ideküldik egy másik légió erőit, az véget vet a felkelésnek.

Luther daliás arca elsápadt a haragtól. Morten tábornok észlelte a veszélyt, és gyors választ kezdett fogalmazni, de Zahariel a szavába vágott.

– A Caliban védelmének ügye nem az Adeptus Terra hatásköre – mondta szigorú hangon. – És a primarchánknak jelenleg ennél fontosabb elfoglaltsága is akad. Luther mester az imént elmagyarázta önnek, hogy a megfelelő időre vár, hogy csatafivéreinket bevesse, és ez a pillanat egyértelműen most érkezett el.

Luther Zahariel felé fordult, miközben a könyvtáros beszélt, és a két harcos tekintete összeakaszkodott. A Caliban mestere egy pillanatig az űrgárdistára meredt, sötét szeme villámlott a dühtől. Zahariel higgadtan állta a lovag tekintetét.

Egy szempillantással később Luther látszólag úrrá lett a haragján. Lassan bólintott, bár arca gondterhelt maradt.

– Jól mondod, testvér. Állíts össze egy osztagot a veteránokból, és azonnal induljatok a Szigma Öt-Egy-Hétre! Semmisítsetek meg bármilyen ellenállást, és biztosítsátok a helyszínt, majd jelentkezzetek nálam! Érthető?

Zahariel magában megkönnyebbülten sóhajtott. Bánta, amiért kényszerhelyzetbe hozta Luthert, de meg volt győződve róla, hogy a Caliban mestere idővel megbocsát neki. A könyvtáros meghajolt Luther felé, majd tiszteletteljesen bólintott Morten tábornoknak és Bosk magosnak, mielőtt elszántan kimasírozott a helyiségből.

A lelkiismerete tiszta volt. A Császár kedvéért és a légió becsületéért, a calibani Sötét Angyalok háborúba indulnak.