A KÉZ KÖNYVE

TENYÉRJÓSLÁS

Ha a tenyeredbe nézel, különféle vonalakat látsz ott, amelyeknek összevisszaságából költők, nők, szerelmesek, öregasszonyok, unatkozók különféle következtetést vonnak a kéz tulajdonosának jellemére, sorsára, szerencséjére.

Bizonyos, hogy a gyilkosok keze más, mint azoké, akik nem ismerik a vért. Az is bizonyos, hogy a halált osztogató kezek magukon viselik rémes foglalkozásuk bélyegét. Más a mészáros keze és más a kertészé. Nem egészen alaptalan tehát a kézjóslásban (tudományos néven: kiromantiában) hívők vallása, amely vallásnak nagy tábora van, mint minden babonaságnak. A vándorcigánynő, aki tenyeredbe néz éjsötét szemével az országúton, és pergő nyelve fűt-fát összehadar, hogy kiérdemelje néhány garasát: éppen olyan kevéssé tudhat bármit sorsunk titokzatosságából, mint a nagyvárosi szalon jósnője, aki üvegen át veszi szemügyre a kezünk vonalait, és tudományos alapon oldja meg a vitorlacsomókat életünk erein.

Ámde a tenyérjóslás (bár alig hiszünk benne) divatban van az egész földgömbön, ahol nők és a nők hiszékenységéből megélni akarók élnek. Sevillától Damaszkuszig és New Yorktól Bukarestig nézik úgynevezett tudós öregasszonyok a fiatal nők tenyereinek abrakadabráit. Amerre szerelem feltalálható a nők szívében (és az a gyönyörnövény minden éghajlat alatt virágzik), ott együtt sarjadnak a szerelem rózsáival a babonák, babonaságok lapulevelei, nem mindig ízléses és tiszta gombái. A szerelem magva száll a föld felett, és jó illatokat visz magával; ámde a szél a boldogsággal együtt hajtja az aggodalom, a féltés, a kétség és a boldogtalanság sáskáit is. Meddig tart szerelmünk? Milyen lesz holnapi sorsunk? Elérjük-e boldogtalanságunk végét? Milyen lesz jövendőnk? Minderre megfelelnek a jósnők, a kártyák, a tenyérvonalak és sok száz más babonaság, amelyeket az évezredek és évszázadok, mint pillanatnyi orvosságot találtak ki a megsebzett vagy fájó szívek számára. Nem mindenki szerelmes, aki a jóslások és babonák segítségével szeretne bepillantást vetni holnapjába, de mindenki lehet a következő órában szerelmes, mert hiszen a szerelem nem tőlünk függ. Néha éppen a jósda elejtett szava, homályos célzása, burkolt megjegyzése nyitja fel szemeinket, hogy mily drágalátos titkot hordunk szívünkben! Férfiak, akik féktelen ambíciót, olthatatlan becsvágyat, agyukban úgynevezett fölényes észt, szívükben rettenthetetlen bátorságot bírnak: ugyancsak visszafojtott lélegzettel szoktak kopogtatni a jósnő ajtaján életük kétséges órájában. Óbuda girbegurba utcáin, a külső Józsefváros sikátorain, a Belváros visszhangos kapualjaiban, ahol egy-egy jósnő, kártyavetőnő titokban meghúzódik, már láttunk felgyűrt kabátgallérral járni-kelni országhírű nagy férfiakat, akiket a belső kényszer és valami megmagyarázhatatlan érzet vitt ezekre a helyekre. Az emberek szégyellik, hogy Krisztus vallásán kívül más hitet is hordanak szívükben. Pedig a babonának éppen annyi titkos hitvallója van, mint a vallásnak. Nemhiába mondják az egyházatyák a babonát a sötétség hatalmának. Ez a földalatti vallás sohase múlik el a világról. Bármint világít a megváltó keresztje létünk felett: a gyóntatópap vigasztalása után az emberek szívesen meghallgatják a fogatlan, csúf banyák locsogását is, mintha csak a földalatti szellemeket is megkérdezni óhajtanák sorsukról.

A kezek, amelyek a régi könyvek szerint: álmunkban szolgáinkat és szolgálóinkat jelzik, minden cselekedetünkben leghívebb társaink. A kéz részese jó cselekedeteinknek, végrehajtója bűneinknek. A kéz az a megbízható fegyvernök, aki habozás nélkül végrehajtja a rábízott parancsolatokat. Kéz nélkül alig lehetne megcselekedni a hét főbűnt, sőt a kezetlen ember a tízparancsolat ellen is alig véthet. Nem csoda, hogy a középkorban a törvények gyakran rendelik a bűnösök kezének vételét.

A kéz-, illetőleg tenyérjósok azt mondják, hogy a kéz maga az ember. A szép lábaknak csak bámulói vannak, de a legszebb, legformásabb kéz is detektívekkel van körülvéve, a babona szemfüles szabályaival. A kéz, amelyről Shakespeare azt mondja: „a legdrágább egész Angliában”, lehetséges, hogy egy tenyérjós szeme előtt közönséges gonosztevő keze. Kezek, amelyekhez költők verseket írnak, kezek, amelyeket az egyház szentté avatott, kezek, amelyekre úgy gondolunk, mint üdvösségünkre: a tenyérjós tekintete előtt tán olyan eredményt mutatnak, amitől a hajunk ég felé áll. Ezért nem kell ám mindent elhinni azoknak a szabályoknak, amelyeket később felsorolunk a tenyérvonalakról. Asszonyok játéka, férfiak tréfája, jósnők jövedelme, téli esték csendes időtöltése a tenyérjóslás. Szomszédasszonyok falusi délutánja, pattogó tűz mellett eltöltött lassú órák lehulló homokja, messze pirosló pusztai alkonyatok időtöltése ez a játék. Játszunk vele, de ne higgyünk benne. A kezek, tenyerek, tenyérvonalak egykor úgy elporladnak, mint az élet. Mire a végéhez értünk az életnek, nem tudjuk róla, hogy játék volt vagy komoly.

*

A KÉZ

Ezt egy Aranykéz utcai öreg hölgy (jósnő) mondogatta el:

Közönségesen már az első kézfogásnál megismerhetjük emberünket. Beteg, lusta emberek álmos kézfogása, idegesek száraz, nyugtalan kézérintése, végül az erősek és bátrak akaratteljes kézszorítása mindenki előtt ismerős. A vadászok, a sportolók, a hegymászók, a kemény ágyban alvók, a csónakázók, a vívók első kézfogásaikkal félrevezethetnek. Jellemüket azonban nem sokáig titkolhatják, amint a kéz alapos vizsgálására kerül a sor.

A biztos, jellemes kéz tapintása sima és puha. Míg szorítása rövid és határozott. Az ilyen kezű férfiak jó férjek, hű családapák, kitartó szeretők. Szeretik védelmezni a gyöngét, áldozatot tudnak hozni, gyakran az önfeláldozásig hűségesek.

A kéz, amely kézfogásnál erőtelenül, szorítás nélkül, bágyadtan, tunyán, szinte csak futólag érintkezik a mások kezével: a puhalelkű emberek keze. Ezek az emberek hamar megszerelmesednek, de éppen olyan gyorsan felejtenek. Érdeklődésük szalmaláng; hevülékenységük eliramlik. Barátságuk csak addig tart, amíg közelünkben vannak. Nőnek, jellemes komoly nőnek nagy szerencsétlenséget hozhat a puhakezű férfi.

A nagyon erős fogású, szinte kellemetlenül kemény ujjú kezek az intelligencia hiányára vallanak.

A puhakezűek között külön kell felemlíteni a lapos ujjasokat. Ők az emberiség restjei. A heverők és az élvhajhászók, a hétalvók és szerelmi gyönyörök mívelői az ő soraikból kerülnek ki. Éppen úgy szeretik gyomrukat, mint a nőket. Szeretnek az árnyékban üldögélni, és elkésnek mindig. Hamar elhíznak. A nők hajlanak a csábító szóra. A férfiak buják. Igen rosszjel, ha a puha kézen az ujjak rövidebbek a kézfejnél.

Ámde a hegyes ujjak sem jeleznek mindig elsőrangú tüneményt. Kiváltképpen kell figyelni a hegyesujjú nőket, akiknek kis gödröcskék is vannak ujjaik tövében, a bőr lágy, fehér, sima, a hüvelykujj rövid és tövében húsos, úgynevezett csirkecomb. Az ilyen kezű nők hajlanak a regényességre, szeretnek tükör előtt ülni, ábrándozni. És ha eleven férfit látnak, azzal nyomban kacérkodnak. Könnyen meghódíthatók, és szerelmükben állatiasak. Szeretnek a férfiak nyakán lovagolni. A gyönyört mindenek fölé helyezik, és pillanatnyilag még áldozatot is tudnak hozni, hogy egy férfit lebilincseljenek. Ezeknek a nőknek tekintetében is látható már az alattomos, forró vágy, amely egész lényüket betölti. Szemük rendesen sötét, mint az ópium füstje. Hajuk hajlik a göndörödésre. Ha veresek és dúshajúak: óvakodj tengerzöld szemüktől, mert akkor nagyon eszesek is érzékiségükön kívül. Ezek a csirkecombos hüvelykujjak féltésükben képesek kitolni a férfiak szemét. Gyakran dolgosak, takarékosak e kezek, de a szerelemért minden veszéllyel szembeszállnak.

Óvakodjanak a férfiak a nagyon kifejlett hüvelykujjú nőktől is. Ezek a nők megkötözik a férfiak akaratát. Zsarnoki módon uralkodnak azon, akit párjuknak választanak. Céljuk elérésében ravaszabbak a rókánál. Hideg kiszámítással, előrelátással, napról napra kovácsolt tervekkel igyekeznek végképpen magukba bolondítani a férfiakat. Minden órájukat annak szentelik, hogy magukhoz vonzzák a kiszemelt férfit. Új ruhát, új kalapot, új cipőt vesznek, adósságba verik magukat, hogy meghódítsák azt, akit kiválasztottak. Mikor aztán céljukat elérték: a férfi gyakran életével fizeti meg hiszékenységét. A tömlöcöket ezek a nők töltik meg áldozataikkal. A nagy hüvelykujjú nők miatt könnyeznek a kíntól a férfiak a magányos helyeken. Sok bánatot okoznak, és késő korukig értik a hódítás praktikáját. Nem vigyázhatnak eléggé reájuk a férjeik, a kulcslyukon át is szerelmi viszonyt szőnek, mert enélkül nem élhetnek. Férjeik féltékenységét mindig ébren tartják, mintha csak a szenvedés okozása egyik szerelmi fogásuk volna, amellyel elkerülik férjeik ellustulását, elhanyagolását. A házi dolgaikban ellenben gondatlanok. Szeretik, ha más rak helyettük tüzet.

*

- Milyen a jó asszony keze? - kérdeztem.

A jósnő így felelt:

- A jó asszony kezét csak a sokat szenvedett, próbált, megállapodott férfiak ismerik fel, olyan nehezen található, mint a ritka ékkő.

A jó asszony kezének egyik ismertetőjele: az arányosság. Se nem sovány, se nem kövér, inkább hosszúkás és keskeny. Hívják: királynőkéznek is, mert valóban ő a kezek királynője. Ujjai hegyben végződnek, bőre fehér és sima, körmei természettől rózsaszínűek, és a hüvelykujj második íze éppen olyan karcsú és hosszú, mint a derék vonalának formája. De leginkább felismerhető a jó asszony keze azokról a dombocskákról, amelyek a tenyérben a hüvelyk- és mutatóujj alatt lelhetők. Ha ezek a dombocskák határozottan kiemelkednek, tapinthatók és láthatók, akkor nem csalódhatunk nagyot asszonyunkban. A dombostenyerű nők olyanok, amilyennek Isten őket a földre küldte: angyalok. Ők a férfiak hűséges élettársai, az ő ölükben megpihenni jó, és szerelmük megvigasztal a hosszú élet fájdalmas bajaiért. Ők azok a természetfölötti lények, akik meggyógyítják a betegeket, felvidítják a búsulókat, erőt öntenek a gyengékbe. Önfeláldozással viselik sorsukat, házukat, gyermekeiket nem adják a világ hiúságaiért, fedelük alatt rejtve élnek, ritkán láthatók az utcán, bálban vagy mulatságban. A férfiak életét olyan jóízűvé teszik, amilyen jó ízt adnak kenyerüknek. Kezük arra van hivatva, hogy áldást hozzon, és könnyet felszárítson. A férfiak vállát, ha megsimogatják a jó asszony kezei: az megerősödik. A halánték kis törpéit, akik ott a mindennapi gond barázdáit vonják, lesöpri a kéz. Az otthonuk levegőjében érzik már tisztaságuk és jóságuk. Még betegségükben is ügyelnek szemérmükre, és hangosan ritkán beszélnek. Arcuk nem mindig szép, de annál nemesebb a lelkük. Arra születtek, hogy a férfit valóban boldoggá tegyék és megjutalmazzák küzdelmeiért. Ritkán érzékiek, nagy kivétel, hogy meginognak hűségükben, az egész életük önfeláldozás. Többnyire tiszta szívből vallásosak, kicsit félnek és hisznek babonás dolgokban, amelyek ellen védekeznek. Értenek a takarékossághoz, és nem félnek, hogy kezük idő előtt megráncosodik a napi teendőktől. - Felismerhető még kezük arról is, hogy tapintásukra elszáll a fájás a férfiak homlokáról.

A költők kezéről más helyen lesz szó.

*

MIT KELL VIZSGÁLAT ALÁ VENNI A KÉZEN?

1

AZ UJJAK

Az ujjak alakja:

A hosszú ujjak, amelyek a kézfőnél valamivel hosszabbak, nőknél állhatatlanság jelei; míg férfiaknál kényességre és változékonyságra mutatnak.

A hosszú ujjak jelzik, hogy tulajdonosuk kicsinyes, aprólékos, önző, hamar megváltoztatja véleményét, gyorsan felejt, rövidesen megvigasztalódik, és új szórakozások után lát. Mint egy könyvecske írja: „Az ilyen ujjakkal bíró nő vagy férfi érzelmeit képes egy rosszul szabott kabát vagy szoknya, egy letaposott cipősarok megváltoztatni.”

Igen hosszú ujjuk van a beteges szenvedélyű embereknek. Morfinisták, iszákosak, titkos gyönyörök hajszolói hosszú ujjai könnyen hátrahajlíthatók is. A rövidlátók és magányoslelkűek ujjai ugyancsak igen ruganyosak. Ebben a társaságban még feltalálhatók azok a nők, akik szeretnék megfojtani a férfit, akit szeretnek. Titokzatos elgondolások, gyönyörök szomjasai. A kártyások mind hosszúujjúak. Bizonyos jele ennek, hogy gyűrűs- és középső ujjuk csaknem egyenlő hosszúságú. Egy asszony szerint a hamiskártyás tenyerén a fejvonal erősen van kifejlődve.

A rövid ujjak praktikus, nyugodt embert jeleznek.

Rövid ujjuk van azoknak, akik pénzt olvasnak, hasznos üzleti vállalkozást űznek, mindent alaposan meggondolnak, és lehetőleg mindent praktikus oldaláról vesznek szemügyre.

A rövid ujjúak szeretik az ajándékot, a hízelkedést, a pompát. Több fontosságot tulajdonítanak életük külsőségeinek, mint belső tartalmának. Ugyanezért könnyedén viselik a szerelmi bánatot, a lelki felindulások nem hagynak mélyebb nyomokat lényükön. Oly közönyösen hagyják el tegnapi érzelmeiket, mint a szél fújja a kémények füstjét. Mosolyognak azon, amin más bánkódik. Ostobaságnak tartják a szentimentális jeleneteket. Ámde, ha anyagi veszteség vagy pénzkár éri őket: úgy szenvednek, mintha fájdalmas betegségbe estek volna, ilyenkor majd kisírják a szemüket, átkozódnak és gyűlölettel telik meg a szívük. Emberek.

A kisujj a női kéz árulója. Jegyesek, szerelmesek, kérők, alaposan hallgassátok meg a kisujjat, mielőtt elhatároznátok a házasságot. Ha női kéz kisujja oly hosszú, hogy hegyével eléri a gyűrűsujj köröm alatti részét: fussatok. Xantippe kisujja az, amit kedvesed kezén látsz, balga ifjú. Szedd sátorfádat, amíg az asztal lábához nem kötöz e félelmetes kisujj. Vedd az iramodást az égi négy tájak bármelyike felé: amíg nem kergetnek az ágy alá. Bajuszt és szakállt kellene rajzolni az ilyen kisujjú nők kapujára, a férfiak megóvására.

Dombok, völgyek az ujjakon

Most hagyjuk a költőket, akik bizonyosan más, az ő szájuk íze szerinti megfejtéseket tudnak az ujjacskák csodálatos dombjairól, drágalátos völgyeiről, amelyeken a szeretők életfonala átvonul; vegyük elő a tudós Lónyainét, aki a leghírnevesebb magyarországi tudója a tenyérjóslásnak: mit mond ő az ujjak dudorodásairól?

Egy dombocska az első (köröm alatti) ízen: sok gondolkodásra, elmélyedésre, komoly felfogásra mutat.

A második íz dombocskája: rendes emberek jelvénye. Pedáns, pontos, órarendes emberek el sem képzelhetők e göb nélkül. Hírneves matematikusok, fizikusok, csillagászok viselik.

Ha mindkét ízen megtaláljuk a keresett dombocskát: az erősebb jelentőségű, amely fejlettebb. Mérnökök ujján a második íz fejlettebb, míg papok, tudósok, mély gondolkodású egyének az első íz dudorodását kapták megjelölésül.

Nőknél, ha sokat foglalkoznak házi teendőkkel, nincs különösebb jelentőségük e domboknak. Tétlen, puha kezeken ínyességet jelez. Fiatal nők kezén szerelmeskedési gondolatokra is vall a felső íz domborodása, míg apácáknál önsanyargatás képe.

A kéz árbócai, az ujjak,

néha feltűnő hegyben végződnek. Ezek a hegyesvégű ujjak általában a finom lelkület jelvényei. Költők ujjai természetszerűleg hegyesek. Kivétel Jókai, akinek tompavégű ujjai voltak. Művészek, rajongók, idealisták ujjai a hegyes végűek. De jelzik a hazug embert is. Ha fantáziás ember ujja hegyes: lelki csapongást, hiszékenységet, naivságot, ábrándosságot, az élet nem ismerését feltételezhetjük. Míg másnál a hegyes ujj óvatosságra int. Akiknek ujjhegye hátrahajlik: nemcsak foglalkoznak bűnös gondolatokkal, de gyakran véghezviszik is azokat. Nőknél feltétlen veszélyt jelent a hegyes ujj.

Lángeszű és rögeszmés emberek hegyes ujján a bölcsességi dudorodás azt példázza: mily közel van az Olimp az őrültek házához.

Hideg kezek ujjai laposvégűek.

Ezek az ujjak nem mutatnak hevülékenységet sőt érzékiséget sem. Szakkönyvekben a józan értelem ujjai gyanánt emlegetik a laposvégű ujjakat. Az emberek, akiknek ily ujjuk van: hosszú, nyugodt életkort élnek. Szerelem miatt semmi körülmények között nem keresik a halált. A nők nem bírnak velük, a kacérság megtörik jellemükön. Holott ezeknek a férfiaknak szerencséjük van a szerelemben.

Laposujjú férfiak után tenger könnyet elsírtak nők.

Lónyainé szerint: híres diplomatáknak lapos ujjuk van. Hideg, megfontolt elmék a laposujjúak. A nagy zenészeknek szintén lapos az ujjuk.

A nőknél különféle jelzése van a lapos ujjnak. Egyik megfigyelés szerint ők a jó háziasszonyok, takarékosak. Más megfigyelők: a hosszú, laposvégű ujjak állandó szerelmi bánkódást, kielégíthetetlen vágyat, forró szívet jelentenek.

A kertészek ujjai szegletes végűek.

A kiromantia nem tulajdonít nagy jelentőséget a szegletes végű ujjaknak. Ők az ujjak között a mostohagyermekek. Iparosok, kézművesek, napszámosok ujjai szegletesvégűek. Holott e sorok írójának tapasztalata szerint a bátor, önfeláldozó, nemeslelkű emberek ujjai is szegletesek. Nagy katonák, hírneves jellemű férfiak, kitűnő hazafiak ujjai ilyenek. A hazaszeretet, a faj és család rajongása, a férfias bátorság: a szegletesujjúaké.

Nőknél: tisztességes gondolkodás, hűség, jóság, házsártosság, szorgalom, jószív jele.

Jelent még: egyetlen, örökké tartó szerelmet is.

Feltűnő formájú ujjakról

különféle megfigyelések vannak. Ezek az ujjak, amelyek szinte a nyomorékság látszatát jelzik, így osztályozhatók:

Túlságosan hosszú ujjak a vallási rajongásban elmerültek ujjai. Apácák, szent életű szüzek, hervadt nők jelvényei. A regényesek, elérhetetlenségükért rajongók, az álmodozók, a babonásak, az önfeláldozók s az öngyilkosok ujjai. Nőknél feltétlenül lelki tusakodás, testi gyötrelem jelei. A túl hosszú ujjak boldogtalanságot is mutatnak. A reménytelen szerelem, a hiábavaló epekedés, a halálig tartó szerelmi gyötrelem: hosszú ujjakkal jár.

A feltűnően laposujjúakról zsarnokokat, erőszakos jellemeket, vad, kegyetlen lelkeket ismer fel a kiromantia.

Az ujjakról, amelyek feltűnő szegletekben végződnek, boldogtalanság van írva. Egy régi francia könyv szerint: a hölgyek, akiknek ilyen ujjuk van, örökös elégedetlenségben töltik életüket. Minden örömüknek vége, ha pillantásuk kezükre téved. Nem tudják elhinni, hogy valaki őszintén szeresse őket. Szabadságos szelleműek, hajlanak a forradalomra, gyűlölik nemüket, és szeretnék magaviseletükkel elterelni a figyelmet szépséghibájukról. Mindig nyugtalanok és hitetlenek.

A túlságosan rövid ujjak, amelyek a zongora oktávját félig sem érik be; olyan nőké, akik természettől fogva sem hajlanak az élet finomságai felé, az életmódjuk pedig végképpen eldurvítja lelküket. Ezek a nők nem riadnak meg a verekedéstől sem. A kikötővárosok mulatóhelyein ülnek tétlenül, végképpen ellustulva ezek a nagyon rövid ujjú nők. Öreg koldusasszonyok kezén is megfigyelhetjük ez ujjakat.

A törvényszék előtt gyakran megjelennek nők, akiknek ujjhegye olyan hegyes, mint a szög. A kiromantia általában óvakodásra int a hegyes ujjaktól, de a feltűnően hegyesujjú nők okozzák azt, hogy a férfiak között nőgyűlölők vannak. A nagyon hegyesujjú nők egyesítik magukban azokat a rossz tulajdonságokat, amelyeket a férfiak mindig kifogásolnak. Ezeknek a nőknek az életében nem megy le egyetlenegyszer sem a nap, hogy hazugságot ne mondtak volna. Hazudnak, mert egyebet nem tehetnek. Azonkívül nem lehet őket magukra hagyni, mert nyomban ingadozik a jellemük. Habozás nélkül hajlanak bűnös cselekedetekre, és csak színleg szeretnek. Jaj annak a férfinak, aki egy nagyon hegyesujjú nő szemében keresi a boldogságát. Kétségbeejti örökös hazugságaival, letagadja a csillagot az égről, és olyan bajokba keveri a férfit, amelyek végzetesek lehetnek. A bajvívótermekben nemegyszer találkoznak gyűlölködő férfiak hegyesujjú nők hazugságai miatt.

Sohasem kötik meg a cipőszalagjukat úgy, hogy az fel ne bomoljon az utcán. A tűt és egyéb hegyes szerszámot barátnőjüknek tekintik.

A köröm alatt

kezdődő íz így vizsgálható: ha minden ujjon egyformán rövid az első íz, bizonyos rendszeretetet jelez.

Lónyainé felemlíti, hogy a festőknek többnyire rövid első kézízük van.

Ámde ilyenkor a középső ujjvég feltűnően lapos a jobb kézen.

Mások szerint: az állatok barátai ugyancsak ilyen ujjúak.

Kivételes vizsgálat illeti meg a kisujj első ízét.

A kisujj köröm alatti íze, ha lapos és hosszú: jó kereskedő kezeit látjuk.

A nagy szónokok kisujjának első íze hosszú és hegyes.

Végtelen hiúság jele, ha a kisujj nem szorul pontosan a gyűrűsujjhoz. Ha nők kezén látod e jelt, bízhatsz: hogy vidám, de könnyű felfogású nővel találkoztál. Ámde ez még korántsem jelenti az erkölcstelenséget, csupán annak bizonyos jele, hogy a nő mindent megtesz, hogy a férfiak tetszését megnyerje. Mindenkinek akar tetszeni, nem csupán egynek. Jól teszed, ha nem gondolsz éjszaka az ilyen kisujjú nők kacérságára. Könnyen szerelembe eshetsz, amely nem sok viszonzással kecsegtet.

Ugyanez a kisujj, amely nem érinti a gyűrűk ujját: a férfiak kezén sem kedvező jelentőségű. Ismételten: az ostoba hiúság egyik biztosan felismerhető jele. Nagyon kell vigyázni a nőknek mondanivalóikra, midőn ilyen kisujjas férfi meghódításán fáradoznak. Egy elejtett szó, egy gondatlan tekintet elég, hogy az ilyen férfi megsértődjön és visszavonuljon. A kiromantia asszonytudósai ezért e férfiakat léha, üresfejű embereknek írják le. Súlyosbítja a helyzetet, ha a kisujj körme rózsaszínű és alatta szabályos félhold van.

Az ujj második íze

feltűnően hosszant látható a férfiak kezén, akik szellemi munkával foglalkoznak.

Írók, tudósok, ügyvédek, mérnökök ujjain láthatjuk a hosszú ízeket. A vitatkozó, okoskodó természetű embereké a második íz, ezért nevezik: Lucifer-íznek is.

Hogy hosszúságuk szerint vizsgáljuk tovább az ujjakat, nem hallgathatjuk el a harmadik íz szerepét sem. Ez az íz hosszúságával semmiképpen se jó jelentőségű. Az ilyen ujjú emberek szeretnék egész életüket a díványon fekve tölteni. Még a szerelem dinamitja se robbantja fel őket tunyaságukból. Nők már temérdeket szenvedtek az ilyen férfiak miatt. Nem csodálkoznánk, ha az ilyen ujjú férfi elkésné az első találkozót. Keleten megjárja az ilyen férfi, de a mi társadalmi szokásaink bizonyos fürgeségre és mozgékonyságra utalják a férfiakat. A nő saját magát becsüli, ha elkerüli ezeknek a férfiaknak a soha meg nem tartott ígéreteit.

Nők kezén a harmadik íz hosszúsága, húsossága, feltűnő domborúsága: nem jó. Ezek a nők cukrászdákban töltik napjaikat, az édességet többre becsülik mindennél. A szerelemben ugyan odaadók, de lelketlenek. Séta közben vonatják magukat. Sokáig feküsznek az ágyban. S többnyire nincs érzékük a férfiak küzdelmes élete iránt. Csak azért mennek férjhez, hogy ehessenek a lakodalmi tortából. Gyakran szenvednek gyomorelrontásban.

A hüvelykujjnak az ízeit is külön figyelembe szokták részesíteni azok, akik alapos ismeretséget akarnak kötni a kézzel, amely szemük elé kerül. Így: jelentőséget tulajdonítanak a hüvelykujj első ízének, amely rövid alakban: energiahiány jele. Ez egyformán vonatkozik férfiakra és nőkre. A nőknél némi hűtlenséget is jelez e rövidség. Változik a horoszkóp, ha a hüvelykujj első íze hosszú. Kemény, elszánt, dolgos férfiak ujja ilyen. De az önérzet is itt lakik.

Makacs, önfejű, hóbortos emberek első hüvelykíze durva, vastag; szerelmi erőszakosság és könnyen felejtés jele is.

Nagylelkű jellemek hüvelykujja visszahajlik. A nőknek módjukban áll ezt kipróbálni az első kézfogásnál. Nemigen csalatkoznak, ha ilyen ujjú férfitól ajándékozásra számítanak. A nagyon visszahajló hüvelykujj: egy pazarlót jelez, aki rövidesen mindenét eltékozolja, és a szegények házában tölti öreg napjait. Az ilyen ujjú férfit óvni kell a könnyelmű nők ismeretségétől, mert azok sírját ássák. Legjobb olyan feleséget keresni számára, akinek keze fösvénységre vall.

A zsarnoki természetű emberek hüvelyke feltűnően hosszú: Lónyainé szerint.

A hüvelykujj alsó ízéről annak vastagsága és hosszúsága dönt. Szenvedélyeseknek, mindent a szerelemért feláldozóknak, az öngyilkosoknak ezen íze igenis vastag és hosszú: míg a rövid, ösztövér, csontos ízűek jellemére kedvezőtlen fényt vet a kiromantia. Ridegeknek mondja őket. S még egy súlyos bűnük: gyűlölik a nőket. - Legjobb az arányos íz. Hűség, állhatatosság jelvénye, A férfi nyugodtan elutazhatik még hosszadalmas borvásárlás céljából is: a nő türelmesen várja vissza. Míg a férfiak, ha hüvelykük alsó íze arányos, amulett nélkül sem felejtkeznek meg szerelmükről.

2

Nézzük most már

a körmöket,

az ujjaknak kalapjait, amelyek legelőször jelzik az ujjakat, mint a lovagot a tollas föveg, midőn kilép az árnyékból. A században ugyan nagy divathoz jutottak a körömvágók, akik azelőtt csak előkelő asszonyságok előszobájában várták az úrnő felébredését. Sok szegény leány keresi mindennapi kenyerét azzal, hogy durva, faragatlan körmöket nyes, ráspolyoz, fényesít. Ámde a körmök valódi alakját végleg eltüntetni nem lehet.

A költők, ezek a rózsaszínű lelkű emberek: a nők körmeit annyi magasztalásban részesítették, hogy méltán lehettek elbizakodottak a nők körmeikre. Pedig hány férfi viselte láthatólag az arcán és láthatatlanul szívében ezeknek a körmöknek a nyomát: azt csak a jó Isten tudja. Mérges asszonyok sem sokat haboztak, midőn körmüket a férfiak szemébe kellett vájni. Igaz, néha egymásnak is mentek a nők.

A köröm tehát nem annyira a férfiak kezén veendő vizsgálat alá; mint inkább az asszonyokén. Az ő széles körmük (amely köröm a hosszánál is szélesebb) nyomban elárulja haragos, perlekedő, civakodó természetüket. Bármit ígér a szem, mondogat a száj, hiteget a kacérság: a széles köröm - különösen ha némileg bőrrel is be van vonva - nyomban elárulja, hogy veszedelemmel állunk szemközt. Harciasság, félelemtelenség és gonosz akarat mutatkozik, s ezért vegyük lépésünket futóra, ha ily nő bűvkörébe értünk.

A széles körmöknél enyhítő körülmény, ha nincsenek benőve a húsba. A harciasság helyett csupán éles gúny, csúfolódás, maró nyelv, gonosz szó jellemzője az ily körmű nőknek.

Lónyainé szerint: utánzóképesség is feltalálható a nők természetrajzában. Színésznők, komédiások körme gyakran széles, tompa.

A hosszúkás körömről a megfigyelések különbözők.

Fényűző nők körme hosszúkás már a természettől fogva, a körömvágó ráspolya legfeljebb javít rajta. Ezek a nők képesek naphosszat bíbelődni a körmeikkel. Festik, csiszolják és elvárják, hogy a férfiak éppen úgy észrevegyék frissen lakkozott körmüket, mint új kalapjukat. Kártyás nők mielőtt kártyázni mennének - rendesen megfényesítik körmeiket.

Ha természetes rózsaszíne van a hosszú körömnek: szenvedélyességet, lobbanékonyságot, erőszakos szeretkezést és férfibolondságot is jelent.

A rágott köröm: elégedetlenség, valamint szenvedésben eltöltött gyermekkor jelvénye. Ezek a nők ritkán találják fel boldogságukat. Többnyire meggondolatlanul mennek férjhez. Házasságukban mindig mást várnak, mint amit elérnek. Nagyravágyók és nem hagyják aludni férjüket. Leányok: jó levélírók, de kézírásuk nem szép.

A pettyes köröm változékonyság jele. Ezek a nők mindig csak azt a férfit szeretik, akitől aznap ajándékot kaptak. Reggel, midőn felnyitják szemüket, első gondolatuk, kitől kapnak aznap valamit ajándékba. De nem túlságosan önzők. Korán reggel egy szál virág is megteszi náluk a magáét. Szeretik a pletykát.

Mielőtt a nők körméről levennénk a szemünket, ne felejtsük el a túl hosszú, feltűnően keskeny körmök megtekintését. Beteg nők, akik sok időt töltenek ágyban, otthonülők, félénkek, könnyen megriadók, esti sötétségben félők: a túlságosan keskeny körmök birtokosai. Többnyire vallásosak, és megtartják a böjtöket. Gyakran járnak a temetőbe, és hangulatuk mélabús. Mindenkit bizalmasukká tesznek, s ezért gyakran csalódnak. Félnek a szakállas férfiaktól. Azt hiszik, hogy éjjel rablók járnak a házban.

Nem mondhatunk búcsút az ujjaknak, míg az ujjakon látható vonalak magyarázatát meg ne próbálnánk. E vonalak közé nem számítanak a serény háziasszonyok kezén feltalálható égési forradások vagy késvágások. Csupán azon vonalakat vesszük vizsgálat alá, amelyek már a maszületett csecsemő ujjain is láthatók.

Nem számítanak az ízek vonalai.

A kisujjon felfelé, szinte párhuzamosan haladó vonalak az ujj belső (tenyér) felén: a rajongás vonalai.

Jó-, rosszindulatot nem ismerő, maguknak élő, elvonultságot kedvelő emberek ők, akik egész életükben lelkesednek bizonyos ideálokért, de cselekvésre képtelenek. Senkit sem bántanak. Fájdalmat éreznek, ha ideáljukban csalódnak.

A gyűrűsujj vonalai művészek kezén feltűnőek. Ha nők ujján látjuk, számíthatunk arra, hogy az ilyen nők szeretik a regényességet is. Sohasem mulasztják el a zenés misét. Kedvelik a képeket, könyveket, szép bútorokat.

Az önmegtartóztatás és az önlebírás vonalai a középső, úgynevezett nagyujjon foglalnak helyet. Férfiak, akiknek e vonalak feltűnően láthatók középső ujjukon: jellemesek, ritkán ereszkednek könnyelmű szerelembe, és ígéreteik szentek; míg a nők ellenállók, fülük nem hallgat a hízelkedésre, szívesen vitatkoznak férfiakkal, de a szerelemről hallgatnak.

A mutatóujj vonalain az élet küzdelmei mutatják jeleiket.

A mutatóujj, mint egy árbóc, magán viseli az élet zászlóját. Ő mutat a távolba, és jelzi a jelent, de még a múlt nyomait is őrzi. Felnőtt ember mutatóujján azok a vonalak, amelyek a felfelé menő vonalakat keresztezik: ha elhalványulnak, a leküzdött, elmúlt akadályoknak képei: ha még élesek e vonalak, a holnap küzdelmeit jelzik. Sok vonal sok harcot, de nagy akaraterőt is mutat. Nem kell félteni az élet zűrzavarában az olyan embereket, akiknek függőleges vonaluk több, mint keresztbe menő vonaluk. Ezek bizonyára győznek a nagy életharcban, és felülmaradnak minden bajban. A lelkinyugalom jelvénye is a sok vonás.

Nőknél képzelőtehetség jele.

Írónők, ha valóban értik dolgukat: sok vonalat lelhetnek ujjukon. Más foglalkozású nők: kötelességtudók.

3

A TENYÉR

Szemlélődésünkben elérkeztünk arra a helyre, amelyet a jósda szentélyének nevezhetnénk.

Az eddig közölt megfigyelések többnyire csak az emberi jellem kipuhatolásánál hasznosak, míg a tenyér jelei már bepillantást engednek az ember jövendőjébe is. A spanyol cigányasszony vagy a nagyvárosi jósnő a tenyérvonalakból keresi a jövendő titokzatos arcát. Ezek az eltörölhetetlen, semmiféle praktikával meg nem változtatható nyomok: mintegy az ember élettörténetét példázzák. Eleven könyv a tenyér a hozzáértő előtt. Azért vigyázzunk, hogy ellenségünknek vagy olyannak, akiről feltehető, hogy később ellenséges érzelemmel viseltetik irányunkban: ne mutassuk meg tenyerünket. Nem tudhatjuk, hogy kinek van birtokában a rejtélyes tudomány, amelynek révén bepillanthat életünk titkaiba, jövendőnk fátyola alá. Különösen a vetélytársnők óvakodjanak egymás tenyértitkainak megismerésétől. Sok keserv, hiábavaló bánkódás és gyanúsítás maradt volna a másvilágon és nem égette volna álomtalan éjszakák párnáját. De ne mutassuk tenyerűnket olyanoknak sem, akik nem értik a tenyérjóslást, és csak vaktában keresgélnek jeladásokat a vonalak ágazatai között. Megbízható, tapasztalt jósnők nem tévesztik el a dolgukat. S e könyvecske se traktál hazugságokkal.


Ha tenyerünkbe nézünk: különböző vonalakat és dombokat láthatunk. Némelyek csak a bal kézt (a szívoldalt) veszik figyelembe, holott a tapasztalat szerint tenyerünknek vonalai mindkét kezünkön egyformák. Ritka, mint a fehér holló az az ember, akinek kezén elütnek a jelek nagyjában egymástól. Ezek a rendkívüli emberek nemhiába jelöltetnek meg a sorstól. Lángész vagy téboly kíséri lépteiket. Néha világjelentőségű férfiak, máskor veszedelmes gonosztevők kezei és tenyerei különbözők. A mi megfigyeléseink nem vonatkoznak a rendkívüliségekre. A mindennapi emberek sorsának megismeréséhez bármelyik kéznek tenyere alkalmas.

Legfeltűnőbb tenyerünkön az a vonal, amely körülbelül a csuklónál kezdődik és gyakran végigvonul az egész tenyéren, és a középső ujj dombjában végződik. A neve:

sorsvonal.

A sorsvonal rendes körülmények között metszi azt a két párhuzamos vonalat, amely tenyerünk közepe táján látható. Az ujjakhoz közelebb eső vonal neve:

szerelem vonala.

Alatta húzódik a

fejvonal.

A hüvelykujjat félkörben átölelő vonal neve:

életvonal.

A gyűrűsujjnál, az úgynevezett Napdombnál végződő és a tenyér hosszában a Holddombból eredő s az ujjak felé húzódó vonal neve:

napvonal.

A kisujj külső részén húzódik a

házasságvonal.

A fejvonallal és a sorsvonallal a tenyér közepén háromszöget alkotó vonal a

májvonal.

A csuklón a karperec alakú kettős, hármas vonal neve:

csuklóvonal,

míg a félkör, amely tenyerünkön a mutatóujj és a kisujj között található:

Vénusz gyűrűje.

Ezek a vonalak az élet patakjainak jelképei. Ezeken a patakokon ömlik végig mindaz, ami velünk történt vagy történik. Ők szállítják a vér hullámain fájdalmainkat, örömeinket. Ők mutatják életünk hosszát, sorsunkat és szerelmünket. Szerencsénk is e vonalak közé van elrejtve. S tenyerünkből ejtjük ki szerencsénket. A tenyér az élet tanítója. Ő közli velünk, hogy mi van körülöttünk. S benne rejtőznek az erők, amelyek képessé tesznek, hogy végigélhessük életünket.


Legfontosabbnak tartják az

életvonalat,

amely nem kereszteződik egyik vonallal sem, nem a szerelem vonalával, nem a sorséval. Egyedül vonul meg a hüvelyk körül, mint maga az élet, amelyet voltaképpen egyedül kell végigélni: szenvedéseivel, hosszadalmasságával. S egyedül is kell meghalnunk, bármily viszontagságos, társas, mozgalmas volt életünk.

A páros kettős életvonal: rendkívüli szerencsét jelent az összes vélemények szerint. Nagyon ritka tenyérjós láthatta még színről színre ezt a kettős életvonalat, amely a legenda szerint még azokra is szerencsét hoz, akik csak egy percre láthatták. Ha pedig megérinthették kezükkel: gazdagság, vagyon jár nyomában. Szemere Miklós, a nem régen elhunyt milliomos: díjat tűzött ki a kettős életvonalú tenyérrel rendelkező ember kezére. De Budapesten nem találtak senkit, akinek dupla életvonala volna a tenyerén. Öreg jósnők dicsekednek vele, hogy ők a velszi herceg, a későbbi Eduárd király tenyerén láttak kettős életvonalat.

A páros életvonalnak világosan, nyomatékosan kell mutatkoznia a tenyéren, s nem téveszthető össze a haloványabb, úgynevezett belső életvonallal, amely már sűrűbben található, és jelentősége az, hogy valakit annyira szeretünk, hogy életünket is szívesen feláldoznánk érte. Ez a belső életvonal a nők vonala. Boldog lehet az a nő, akinek kedvese ily vonalat rejt tenyerén. Ezt a titokzatos vonalat viselték kezükön azok a férfiak, akik kedvesük kesztyűje után az oroszlánketrecbe léptek. Ám a nők kezén is kedvező jelentősége van a belső életvonalnak. Gyermekeit imádó anyát, férfiak önfeláldozó hitvestársat, szeretők hűséges, kitartó szerelmest lelnek bennük.

Az életvonal jelzi, hogy meddig tart életünk. Régi megállapítások szerint: a szabályos, hibátlan életvonal legkevesebb kilencven esztendőt jelez. A tenyér közepe felé hajló és a nem teljes félkörű vonal jelentősége hatvan esztendő.

A szabályos, hosszú, egyenletes életvonal: a betegségmentes, nyugodt életet jelképezi; míg a szabálytalan, a halovány, a vékony, az ágazatos, megszakításos vonal: tizenkét betegséget jelez, amely tizenkét szakadék feltalálható az életvonalon. A feltűnőbb szakadások; súlyos betegségeket jelentenek. Az életvonal, amely a hüvelyk alsó tagján két ágban tűnik el: korán beköszöntő, nyomorult vénség mutatója.

Hirtelen halált jelez a kettétört vonal. Ámde azt mindkét tenyérnek ugyanazon a helyen kell mutatni. Kereszt alakú jelecske, amely négyszögecskébe van zárva: nagy veszély. Ámde menekvést is jegyez.

Az életvonal végén az apró kereszt alakú jelecskék: rossz életmódú, dorbézoló, zavaros szerelmű embert sejtetnek.

Bika jegyében született embernél az életvonal erőteljessége nagy családot jegyez. Nőknél szerencsét a házasságban. - Kos jegyében az erőteljes életvonal hosszú öregség jelvénye.

Útonjáró ember életvonala erőteljességével, fejlettségével nagy utakat jegyez. De szerencsét is mutat, valamint kellő bátorságot a sötét országutakon. Ha útonjáró ember életvonalán sötét pont mutatkozik: idegenben leli halálát. Piros pont: idegenből való házasodás jele. Több piros pont: több feleség különböző városokban.

A sorsvonal

A sorsvonalnak nagy jelentősége van. Mutatja ez a vonal a különbséget, amely a bal és jobb kéz között van. A bal kéz sorsvonala jelentőségteljesebb, mint a jobb kézé. Lónyainénál a bal tenyér sorsvonala döntő. Ezért ajánlom mindkét tenyér sorsvonalát összehasonlítani, és összehasonlítás után mindig a bal kéznek kell adni az elsőséget.

A sorsvonal (sorsunk vonala) már az anyaméhben feltűnően jelentkezik. A gazdagoknál és fényben, pompában születetteknél, fejedelmi sarjaknál a bal kéz oly erősen mutatja a sorsvonalat, hogy azt összetéveszteni más vonallal nem lehet. A csuklónál kezdődik, és ingadozás nélkül vonul felfelé a tenyéren. Ha eléri a középső ujj dombocskáját: boldogságot, szerencsét, az élet gyönyörűségeit jelzi. Ámde, ha átlépi a dombocskát és a középső ujj gyökerénél végződik: veszedelmes jelentőségű. (Nők egész életükben sírnak, férfiak komorak, szomorúak, nemegyszer bűnösök.) A jobb kézen erőteljes sorsvonal egyéni, senkivel meg nem alkuvó, elszánt, bátor, nem ingadozó sors jelképe. A férfiak e jelben: biztosan megbízhatók. Ígéretük szentírás. A nők nem könnyen felejtenek. És öregségükben, évek elmúltával is lehet számítani szívük érzelmeire. Sohasem gyűlölik meg, akit szerettek. Ilyen tenyerük van azoknak a nőknek, akikre a kályha mellől fehér fővel visszagondolnak a férfiak. Turgenyev regényhősnői, az áldottak ők.

A holddombon eredő sorsvonal azt jelzi, hogy egész életünkben mások rabszolgái leszünk: szerencsénket nem tartjuk saját kezünkben, hanem mások keze irányítja sorsunkat.

A tenyér közepe táján kezdődő sorsvonal: nehézséges életet jegyez. Végig az egész életen kísérnek gondok, akadályok, örömünk aszályos, míg aggodalmunk oly hosszadalmas, mint az őszi eső.

Az életvonalból kiágazó sorsvonal: a leggyakoribb. Mindennapi embereket, középszerű sorsokat, lemorzsolt, észrevétlenül elmúló életeket jegyez. Igénytelen, csendes, hétköznapi események kísérnek. Nőknél: közömbös házasság, piaci gond, gyermeknevelés jelvénye.

A fejvonalnál eredő sorsvonal ugyancsak az érdektelen, sőt ostoba élet jele. Ezekről az emberekről sohasem írnak regényeket: Legfeljebb annyi történik velük, hogy elrontják a gyomrukat. Születtek, éltek, meghaltak, egy fejfa marad utánuk a temetőben. Ezek az emberek csak harmincéves korukban kezdenek élni.

A szívvonalban végződő sorsvonal: a leggyakoribb a szívbajosoknál.

A holddombból egyenes irányban a szívvonalba haladó sorsvonal a szerencsés házasság vonala. Ezek az emberek többnyire jelentéktelenek, közönségesek. De egy váratlan házasság által mindent megnyernek. S ettől kezdve életük nyugodalmas, gondtalan, zavartalan. Nyolcvan évig élnek, és sohasem kételkednek a feleségükben, még ha megcsalta is őket. Nőknél ez a vonal a késői, az utolsó szerelmet is jelenti. Negyvenesztendős korukban gyulladnak szerelemre, amely boldoggá, boldogtalanná teszi őket. De bármily görcsösen ragaszkodnak szerelmükhöz: legfeljebb anyási szerepet tölthetnek be ideáljuknál.

Az elmosódott eredetű sorsvonal: a szerencsétlen gyermekkor jelvénye.

Keresztek, foltok a sorsvonalon: a vándorló emberek tulajdonságai. Minden egyes jelecske: életváltozást jegyez. Többnyire utazás áll előttük. Jelez: új feleséget, új otthont, új várost is. - Egyetlen kereszt jelentősége: öröm, amit gyermekeinkben találunk fel.

Nagyon rossz jel a kettős sorsvonal. Két életet jelent, amelyet felváltva élünk, nappal egyiket, a másikat álmainkban. Valóságos életünk oly gyötrelmes, hogy legszívesebben menekülnénk belőle az örökös álomba.

Ha nem leljük meg tenyerünkön a sorsvonalat, azt jelzi, hogy nem éltünk, nem élünk, csak véletlenül belepottyantunk a világba. A sorsvonal hiánya: szegénység.

Skorpió jegyében született embereknél a sorsvonal nagysága, mélyedése: jelentékeny, nyomot hagyó életet jelképez. Ikrekben: örömöt gyermekeinkben. Szűzben (nőknél): szerencsés szerelem jele.

Útonjárónál a sorsvonal haloványsága és ágazatossága: asszonyok miatt való kellemetlenség jelvénye. Vigyáznia kell, hogy asszony miatt súlyosabb természetű szerencsétlenség ne érje idegen városban. Mindenesetre az ilyen embernek óvakodni kell egy idegen nőtől, aki veszedelmet hoz.

A szívvonal,

amelyet szerelem vonalának is szokás nevezni, a mutatóujj alatt kezdődik és feltűnően vonul egyenes irányban a kisujj alá; el nem téveszthető, minden tenyéren feltalálható, és természetszerűleg összefüggvén a szerelemmel, a tenyérjósok a legnagyobb jelentőséget tulajdonítják neki. Minden jós és jósnő legelőször a szívvonalat veszi vizsgálat alá. Az másodrendű kérdésnek látszik, hogy meddig élünk.

Akinek kezén hiányzik a szívvonal, az megrendelheti koporsóját. Halálos kimenetelű betegségekben tűnik el a szívvonal, az élet vége, a szerelem elmúlása.

Az elhalványodó szívvonal se a boldog emberek jelvénye. Életunt öngyilkosjelöltek, végleg elkorhadt, magaunt emberek kezén eltünedezőben a szerelem vonala.

A szívvonalt két részre lehet osztani: felső részre, amely az ujjak felé terül el; alsó részre, amely a tenyér felé ágazik. A felső részen a nemes, nagyszerű, magasztos szenvedélyek nyomait keressük. Az alsó rész jelei pedig az érzékiség, állatiasság, mohóság, durvaság, erőszakosság jegyei. A bánat jelvénye a szívvonalon mutatkozó mélyedés. Ezek az emberek a temetőt látogatják, és sohasem felejtenek. Igen nagy szívnemességre, jóságra mutat a kettős szívvonal.

Nézzük eredeténél a szívvonalat. A mutatóujj alatt kezdődik, és első ága rendszerint a mutatóujj alatti dombocskára igyekszik, amely dombot Jupiterről neveznek. Ez az ágacska mutatja azt, akit az életben valóban, igazán felejthetetlenül szeretünk. Ez a főszerelem jele, amely halálunkig elkísér. Gyakran találunk mellékágacskákat a főszerelem mellett. Ahány ágacska: annyi szerelem. Alakjuk, mélységük, hosszúságuk jelzi, hogy milyen mértékű lesz a mellékszerelem. Idetartoznak a szezonszerelmek, fürdőhelyeken kötött ismeretségek, útközben lelt gyönyörök, egyik napról a másik napig elfelejtett érzelmek, hevek, andalgások. Az óráig tartó szerelmek, amelyek legfeljebb egy ráhullott falevél nyomát hagyják lelkünkön. Szerelmek, amelyek nyomban csak egy kis kalanddá válnak, és évekig nem kísértenek.

Ha valamelyik ágacskán piros pontot fedezünk fel: az boldogtalanságot jegyez. Ha a főágon van a piros pont, nagyon rossz jel. Mutatja, hogy életünk végéig reménytelenül szeretünk. És ez a reménytelenség, esetleg fájdalmas csalódás halálunk órájáig elkeseríti életünket. Sohasem lehetünk boldogok. Ideig-óráig felejthetünk a mellékszerelmek ágacskái között, de elrepül az érzés, és a boldogtalanság főszerelmünk miatt nagyobb fájdalommal tör reánk, mint azelőtt. A legtöbb melankólikus, elkomorodott, elhallgatott férfinak ilyen piros pontocska van a tenyerén. De a tébolydákban, a magányokban is fellelhetők a boldogtalan szerelem piros ponttal megjelölt lovagjai. Nők, akik hasonlóképpen megjelöltetnek: elfelejtik a mosolygást.

Kivételes eset, hogy az ágacska a piros ponton túl is folytatódik. Szerencsés állása ez a csillagképnek. Új, nagy és főszerelem áll utunkon, amelyben boldogságunkat feltaláljuk. Bár a régit, az egyetlent végleg sohasem felejthetjük el, és álmatlan éjszakáinkon meglátogat.

Általában minden megszakítás vagy jegyecske, amely a szívvonalon látható: a bánat jegye. A középső ujj alatti dombocskán: Szaturnusz dombján búskomorság a pirosság jelentősége. Apolló dombján (a gyűrűsujj alatt) oktalan gondot mutat. A kisujj alatt, Merkur dombján: fösvénység, tudatlanság a következménye. Kék pontok: a siker pontjai; sötétebb pontok: a betegségeké.

Nézzük most a szívvonal alakját.

A villa alakú szívvonal a legkedvezőbb jel. Úgy férfinál, mint nőnél: a szívnemesség, nagylelkűség, hűség jelvénye. Az ilyen jelű férfiak csak egyetlenegyszer szeretnek életükben. Ez a szerelem nem alkuszik, nem tétovázik, nem okoskodik: olyan szilárd, mint a vallás. Sohasem múlik el, és mindvégig hajlandó a nő segítségére lenni, még a késő öregségben is. Ezek a férfiak, ha szerelmüket nem érhetik el, agglegények maradnak.

Nőknél ugyancsak életbevágó jelentősége van a szívvonal villájának. Ugyancsak egyszer szeretnek, mint az Azrák. Bármily távol, bármily messzire távozott el a szeretett férfi: sohasem felejtik. De szerelmük hűséges marad a halott szerelemmel is. Ezek a nők mindvégig szeretik a férfiakat, akiket tömlöcbe zártak, akik háborúban fogságba estek, akik messzi idegen országokba kivándoroltak, akik valamely véletlen folytán eltűntek. A hűség, a nemfelejtés az ő hitük. Meghalnának, ha örök szerelmükben megingatni akarná őket valaki. Nyugodt lehet az a férfi, aki a messzi tengereket járja, és a csillagos égboltozat alatt hazagondol, neje nem felejti el őt, kedvese visszavárja. A vándorlók felhős országutain nők szemei reménykedve követik a férfiak lépteit.

A szívvonalról lefelé hajló ágacskák a szokásos magyarázat szerint testvéreinket, rokonainkat jelentik. Ezek a láncok, keresztek csalódásokat jegyeznek atyánkfiaiban. A férfiak kezén itt vannak a bosszúállás vonalai is. Kemény, határozott alakú kezeken féljünk a bosszú vonalaitól.

Ha a szívvonal a mutatóujj és a hüvelyk között találkozik a fej- és életvonallal: jelentősége borzasztó. A meggyilkoltak kezén találtak ilyen jelet. Gonosz ösztönök, bűnös hajlamok mutatkoznak a szív- és fejvonal érintkezésében. A középső ujj alatt kezdődő szívvonal erőszakos szerelmeskedés képe. Ha ugyanitt megszakad a szívvonal: korai halált mutat. Az alattomos, hízelkedő, kétszínű hűtlen jellemek tenyerén a szívvonal a fejvonal közelében húzódik.

Végére hagyjuk a boldog emberek szívvonalát. „Ha a szívvonalról egy ágacska mutatóujj alatti dombra megy, egy másik ágacska pedig a mutatóujj és középső ujj közé: családi boldogság.”

Halak jegyében születetteknél a szerelemvonal sápadtsága: önszerelmet, nemegyszer természetellenes szerelmi hajlandóságot jegyez. A „görög szerelem” gyakori az ily nők életében. Szapphó tenyerén volt e jel. Bököly jegyében: a szívvonal erőteljessége hosszú, megelégedett, csendes családi életet is jegyez. Általában, akik a téli hónapokban születtek: inkább bízhatnak a szívvonalak jóslatában, mint a Szent Iván napján világrajöttek.

Útonjáróknál a szívvonal fejlettsége szép szerencsét jelez nők körül. Az ilyen embernek egyszerre több női ismerőse is lehet, aki szerelemmel gondol rá. Férjes asszony szerelme miatt sok gyötrelme lesz. De a szőke nők viszont őmiatta gyötrődnek. Óvakodjon egy vereshajútól, aki elvágja szívvonalát.

A fejvonal

Ez a legkomolyabb vonal a tenyéren.

Jelentősége legtöbbször a jellemre, az úgynevezett férfias karakterre vonatkozik. Nőknél is a legfontosabb bizonyíték.

A fejvonal közvetlenül a szívvonal alatt fut, majdnem mindig párhuzamosan, miután előbb a mutató- és hüvelykujj között egyesült az életvonallal.

Jelez: tiszta ítélőképességet, ha egyenes és hosszú. Öreg bíráknak, államférfiaknak tenyerén igen mély ez a vonal. De látható uzsorások, pénzzel kereskedők tenyerén, amikor is csaknem a tenyér széléig ér. Ilyenkor nagyfokú kapzsiság, sőt undok fösvénység jelvénye.

Költők kezén a fejvonal a csuklóvonal felé hajlik. Idealistát, tisztalelkű, ártatlan szívű embert lehet sejteni az ilyen fejvonal mögött. A nők bizonyosan rabszolgájukra akadnak e férfiakban, akiket hazugságaikkal könnyen félrevezethetnek; de jaj annak a nőnek, aki túlságosan visszaél az idealista férfiak hiszékenységével. Csúf, keserű kiábrándulás jön a rajongás nyomán.

Nők kezén a fejvonal gyakran a csuklóvonalig ér. Babonát, álomlátást, misztikusságot jelent ilyenkor e vonal. Az ilyen nők hisznek álmaikban, és fanatikusan ragaszkodnak a babonáikhoz. Sohase mernek beleszeretni abba a férfiba, akivel pénteki napon ismerkednek meg. Legjobb nem bolygatni hitükben e nőket, bűbájosságuk gyakran tragikusan hat környezetükre. Ha ilyen nő álmában ablakokat látott, nem mer elmozdulni hazulról, fél az időváltozástól.

Szívbajt jelez a fejvonal kezdete, amely a szívvonal mellett ered.

Félénk, senkiben sem bízó, otthonülő, magányt kereső elvonult lelkületű, bátortalan emberek tenyerén a fejvonal és az életvonal egymásba fut a tenyér közepéig. Ezek az emberek csak nehezen megközelíthetők, és szinte készen találják őket a csalódások. De nemcsak a világról, önmagukról is a legrosszabb véleménnyel vannak. Ha költők: nem hisznek saját tehetségükben. Természetesnek találják mellőztetésüket. Ők azok a beteges emberek, akik szinte boldogtalanok, ha valamely szerencsétlenség, kellemetlenség nem érte őket napközben.

Ha az élet- és a fejvonal nem érintkezik egymással: bátor embert jegyez. Ezek az emberek fanatikusan bíznak abban, hogy nekik minden sikerül, amihez fognak. Nem csodálkoznak szerencséjükön, ellenben felháborodnak, ha valami kedvük ellenére történik. Többnyire önhitt, elbizakodott emberek jelvénye. De mert bátrak, többnyire szerencse kíséri útjukban.

A nagyon halovány fejvonal: gyermekek és magukra hagyott nők jelvénye.

Az erősen kifejlett fejvonal nagy emlékezőtehetséget is jegyez.

Ifjúkorban jön értük a halál, ha fejvonaluk a végén (a kisujj felé) a szívvonalhoz hajlik. Az ilyen emberek többnyire előre érzik korai halálukat. Természetük szelíd, engedékeny, megbocsátó. A szomorú zenét kedvelik, és sohasem erőszakosak szerelmükben.

A kettős fejvonal minden régi és új megfigyelés szerint rendkívüli szerencse jelzése. Az ilyen emberek örökölnek amerikai nagybácsiktól. Bizonyos, hogy előbb-utóbb váratlanul meggazdagodnak. Még a sorsjegyeik is nyernek. Szerencse, szerencse.

Ritka tünemény, de nagyon baljóslatú a három fővonal: a szív-, élet és fejvonal egyesülése. Olyan halált jelez, amelyet senkinek se kívánunk. Erőszakos halál jelvénye ez, amely halált valamely közeli rokonunk kezétől szenvedünk. Mielőtt azonban kimondanánk ítéletünket, vizsgáljuk meg mind a két kéz vonalait. A baljóslat csak akkor érvényes, ha mindkét kézen egyformák e vonalak.

Bika jegyében születetteknél a fejvonal egyenes alakja: erős férfiasság jelvénye. Nőknél is nagy akaratot mutat. A Szűz jegyében: a fejvonal fejlettsége nőiesség, lágyság, gyöngédség.

Útonjáró ember erős fejvonala jó kereskedőt jegyez. Az ilyen ember kineveti a nőket, sohasem hisz szavaiknak. Hitetlenségét azzal magyarázza, hogy nem láthat a nők szívébe. De nagylelkű és jóbarát, amíg a nők hűtlenségéről meg nem győződött. Ilyenkor hamar felejt. Sohasem szenved nőkért.

Nők erős fejvonala eszességet, de érzékiséget is jegyez.

Napvonal

néven ismerjük a gyűrűsujj alatti vonalat.

A holddombból eredő napvonal: gazdagság jegye.

Az életvonalból induló napvonal: jelentősége ugyancsak kedvező, de az elért sikert nem magunknak köszönhetjük. Gazdag és előkelő rokonaink támogatása nélkül eredménytelen volna minden küzdelmünk. Bizonyosan boldogulunk az életben, sohasem ismerjük meg a szegénységet és a nélkülözést, de mindig csak mások támogatásával juthatunk előre. Az ilyen jelű férfiak rendszerint asszonyuralom alá jutnak.

Útonjáró embernél jó vásárt jelent. András napja után, adventben ugyanez a jóslat: jelez közeli házasodást is.

A napvonal a tenyér közepén: nagy viszontagságokat, esetleg hosszú utazásokat jelez, amíg vagyoni függetlenségünk elérkezik. Sok verejték, sok sikertelenség, sok keserűség, sok hiábavaló fáradalom, álmatlan éjjel az ára ennek a vagyonnak. Ha a szívvonalban ered a napvonal: késő vénségünk, fehér fejünk, megtört életkedvünk, örömtelenségünk éri meg a gondtalan jólétet, amikor már nem tudunk örvendezni se pénznek, se nőnek, csupán orvosunktól várjuk sorsunk megfordulását.

A hosszú, erőteljes, szabályos napvonal látható magas rangot elért férfiak kezén. Jelez: előmenetelt pályájukon és megérdemelt elismerést. Egy jósnő szerint: legalábbis királyi tanácsosságot jelent. Annyi bizonyos, hogy rendjel nélkül nem érünk koporsónkig. - Útonjáró embernél szerencsés szerelem és egyéb ismeretség is következtethető. Szilveszter éjjelén: nagy előhaladást mutat hivatalunkban.

Az ágas-bogas, zavaros, elmosódó napvonal: gyengeség jelvénye. Jelzi ellenségeink diadalát, irigyeink kaján örömét, gonosz emberek felülkerekedését. E jellel örökös kellemetlenségre számíthatunk boldogulásunkban. Bármiként igyekszünk: haragosaink mindig találnak alkalmat, hogy szorgalmunkat, életmódunkat kigúnyolják. Családi életünkbe konkolyt hintenek; ezek a férfiak örökké kételkednek a nők hűségében, minden névtelen levelet elhisznek, és szerencsétlenek még akkor is, ha özvegyek lettek.

Három egyenlő napvonal: hírességet jegyez, de nem boldogságot is. Ezek az emberek gyakran sírnak akkor, mikor senki sem látja őket. A hírnevük néha megsegíti őket egy nő szerelmének elérésében, de ez a szerelem nem bizonyul valódinak. Örökösen hiú, öntelt, páváskodó nők környezetét díszítik, és önmagukat vetik meg gyengeségükért.

Nőnél nyugtalanságot, hiúságot, elégedetlenséget mutat.

Jelez még: törvénytelen gyermekeket is.

A napvonal vörös színe alázatosság jelvénye. Ha a vörös napvonal a gyűrűsujj alatti dombocskára hatol fel: kedvező. Sok alkalmazkodóképességet, társadalmi ügyességet, érvényesülést jegyez. Ezek az emberek rendszerint alázatosak, jó magaviseletűek és mindenkinek kedvébe járnak, szájaíze szerint beszélnek.

Útonjáró ember: jól alkuszik.

De mindennek az ellenkezőjét mutatja a csillag, amely a vörös napvonal végén látható.

Vagyonunkat elveszítjük, szorgalmunk gyümölcsét nem élvezhetjük, jólétbe sohasem juthatunk, ha a napvonalon kereszt alakú jel mutatkozik.

Útonjárónál: igen nagy, váratlan veszteséget jegyez. Meglopják, megcsalják, kijátsszák, ha kereskedő. A nők kinevetik. Vagyonát elveszíti asszony miatt.

A Kos jegyében születettek erős napvonala: jó gazdát mutat. Az Ikreknél sok töprengés, álmatlanság jelvénye.

Szentmihály napján születetteknél a mély napvonal szerencsés gazdálkodást jegyez. Szűz havában (nőknél) veszélyességre mutat.

Újholdban világrajötteknél a mély napvonal váratlan szerencse.

A májvonal

a jósnők, holdkórosok, a jövőbelátók, médiumok kezén igen kifejlett és a Boszorkányok Háromszögét alkotja a sors- és fejvonallal a tenyér közepén. Ezek az egyének határozottan hetedik érzékkel bírnak, hogy az eseményeket előre meglássák. Néha csak az időváltozások, a hosszú vagy rövidebb évszakok megtudása a képességük - a hosszú teleket, nyarakat szinte teljes biztossággal látják előre -, míg máskor olyan nagyszerű jelenéseik vannak, mint a prófétáknak. Ez a Háromszög már a legrégibb idők óta megfigyelések tárgyát képezte az emberi tenyérben. A félelmetes jövőbelátás gyakran szerencsétlenséget és bánatot hord magával. Nem közönséges lények jelvénye, a legtöbb esetben betegség, korai halál hírnöke.

A májvonal - amely a csuklóvonalnál kezdődik és az életvonal mellett húzódik - világosan látható alakjában: jó egészséget, víg kedélyt, jó emésztést és lelki megelégedettséget jelez. Halovány májvonal szervezeti gyengeség, betegség, képzelődés és gyötrelem jelvénye.

Ritka, mint a fehér holló a májvonal, amely a kisujj alatti dombocskáról, a Merkurról nevezett hegyecskéről indul, és ív alakban eléri a Holddombot. Nagyra hivatott, különös, de nem mindig szerencsés sorsú emberek jelvénye. Nemzetünk megváltói vagy árulói, az emberiség nagy férfiai, vallásalapítók és nagy pápák jelzése. Ilyen májvonala volt Luther Mártonnak.

Minden kereszt, amely a májvonalon található: betegség előhírnöke.

Szabályos, erőteljes, kétségtelenül felismerhető májvonal vidorságot, szellemességet, életrevalóságot és sok barátot mutat. Míg a májvonal hiánya: léhaság, könnyelműség, élénkség, nyugtalanság és felületesség jele.

A szabálytalan, szakadozott, bizonytalan májvonal rosszindulatú ember mutatója. Epés, csúfolkodó, mindenkivel elégedetlen emberek viselik e jelet. Többnyire a negyvenedik esztendőben kezd szakadozni májvonalunk, ha időnket hiábavaló munkára fecséreltük. Csalódott, tönkrement, mérges emberek jegye, akiknek barátságát könnyen megnyerhetjük, ha résztvevő szóval közeledünk feléjük.

A májvonal jelzi leginkább a betegségeket is. Gyakori hideglelések, gyomorrendetlenségek mutatója a közepén piros és máshol elhalványodó vonal. Ha kettétörik a májvonal: tüdőbajt rajzol, amely előbb-utóbb halálunkat okozza. E vonalon is a sötét pontocskák rossz ómenek. Minden pontocska egy nagy betegségnek jelzője. Budai embernél vízbefúlást is jelent.

A kettős májvonal, mint minden duplikátum: a legnagyobb szerencse.

Délszaki születésűek, ha májvonaluk mellett párhuzamos vonal húzódik: egyházi pályára lépnek.

Skorpió jegyében születetteknél az erőteljes májvonal: vidám asszony barátságát, szerelmét jelzi. Ikrekben: rövid, de boldog házasságot. Kosban: száműzetést.

Útonjáró ember világos májvonala zavartalan kedélyt, jó álmot, az utazás iránti előszeretetet és víg ismeretségeket jegyez.

Balkezes embernél a határozott májvonal: éles észt mutat.

Szent Iván napján születetteknél annyi feleség, ahány láncszemből áll a vonal.

A házasság vonala

mindig nagy megfigyelésben részesült a tenyérjósoknál. Fontos vonal ez, mert körülbelül megfejti életünk folyását. A házasság férfiaknál és nőknél kihatással van az élet minden körülményére. A kisujj melletti és a Merkur dombjára haladó házassági vonal a tenyérjóslásnál sok minden érthetetlenséget felföd.

A törvényes pap előtt kötött házasság vonalai elég hosszúak és mindig jól fejlettek. Nem lehet összetéveszteni egyéb vonalakkal, világosan megmutatják: hányszor kötünk házasságot életünkben. Ne ijedjünk meg, ha két-három vonalat veszünk észre kisujjunk alatt. Ezek a vonalak csak akkor jelentőségesek, ha valóban, határozottan fejlettek - ilyenkor aztán kétségbevonhatatlanul mutatják jövőnket; míg az elmosódott vonalacskák csupán azt jegyzik, hányszor terveztünk házasságkötést, amelyet nem valósítottunk meg. Ha valóban komoly volt szándékunk, és a szerelmünk is érdekelt volt, nem csupán csapongásunk: ennek nyomát világosan mutatják a vonalacskák, amelyek a kisujj alatti dombról a szívvonal felé ágazódnak. Mindegyik vonal egy füstbement házasság képe. Nincs kizárva, hogy szenvedtünk is az elmaradt házasságért, de a sorskörülményeket nem győzhettük le. Ezért e vonalacskák nem a csapodárság (nőknél: kacérság) jelvényei. Nem rajtunk múlott, hogy a házasság elmaradt. Tervezett érdekházasságoknak nincs nyomuk. A tenyér csupán a szívbeli vonzalmakra felel.

A szerelmi házasság félreismerhetetlen jelet mutat a mutatóujj alatti, úgynevezett Jupiter-dombon. Kereszt mutatja e helyen a szerelmi házasságkötést. Meg kell figyelnünk a kereszt fekvését. Ha a kereszt pontosan a mutatóujj gyökerén fekszik: ifjúkori szerelmünket pecsételjük meg a házasság szentségével. Ezeket a házasságokat rendszerint igen korán kötik, nyomban a törvényes életkor beálltával, de nem ritkán kiskorúak frigyét is ez a jel fedi. A házassági kereszt a domb közepe táján az első, heves ifjúság elmúltával, de még mindig égő szerelemből létrejött házasság képe. Nőknél rendszerint a huszonhatodik életévben, férfiaknál huszonhét esztendős korban jön létre e házasság, ami azonban teljesebb boldogságot jelent, mint a kiskorúak frigye. A domb alatti kereszt egy késői házasság jelvénye. A férfi rendesen negyvenedik éve felé szánja rá magát, hogy ifjúkori ideálját feleségül vegye. A nő nem megy férjhez fiatalon. Mintha már félig-meddig lemondott volna a házasság reményéről. Hervadt szerelem ez, amely a szép őszi napok verőfényéhez hasonlatos. Ritkán mutat gyermekáldást, inkább csendes, megértő együttlét, amely sok akadály, várakozás és türelem után következik. Nemegyszer hosszú távollét előzi meg az ilyen házasságot, és valóban próbára teszi a szívek őszinte érzését. Még különösebb jelentőségű a házassági kereszt, ha az a fej- és életvonal egyesülésénél fekszik. Ilyenkor késői öreg korban részesülünk a házasság szentségében, és hajlott korral találjuk meg boldogságunkat, amelyről lemondottunk. Télidőben meleg kályha, csendes este az ilyen házasság. Bizony hiányzik belőle az ifjúság heve, de boldoggá teszi az öreg kor bölcsessége. Az ilyen emberek többnyire vidéken, falvakban élnek, és hosszú várakozásuk gyümölcsét áhítatos szívvel fogadják.

A házassági vonal megtörése vagy kettévágása egy másik vonal által jelzi, hogy házasságunkban nem leszünk boldogok, és rövidesen elválunk. Az elválás rendszerint annak a hibájából történik, akinek kezén a fentebb leírt jel látható. Nők kezén a kettétört vonalak száma mutatja, hogy hány törvényes férjük lesz életükben. Férfiaknál néha csak hosszadalmas szerelmi viszonyokat jegyeznek a harántvonalak.

A boldog házasság jelvénye mindig mély és egyenes vonal. Késő öregségig tartanak e házasságok, és csetepaték nem zavarják. Nyugodt emberek jelvénye, akik a házasságban nyugalmat, csendet, megelégedést keresnek. Jutalmuk puha ágy, csendes meleg, gyermekek. Karácsonykor hálósipka, később érmelegítő.

Az özvegységet a szívvonal felé elhajló házasságvonal jegyzi. Az lesz özvegy, akinek kezén a jegy van. A szívvonal felé hajló házasságvonalon mutatkozó pontocska: özvegységünket erőszakos haláleset idézi elő.

A halálesetnek jelvénye még a mellék házasságvonalnak feltűnő rövidsége. Ez a rövid vonal első szerelmünknek (esetleg jegyesünknek) korai halálát jegyzi. S erre a szerelemre egész életen át gondolunk. Bármi történik velünk, ennek a halottnak emléke sohase halványodik el. Melankolikus embereknél némi boldogtalanságot jelent. Ez a mély szerelem, amely rossz napjainkban sóhajt lelkünkben. Férfiak kezén az apró házassági vonalak a szerelmi viszonyok kalendáriuma.

A nőtlenség vagy vénleányság jelvénye a kisujj alá hajló házasságvonal. Szerencsétlen jegyesség: a kétfelé váló házasságvonal. A tenyér szélén kétfelé váló vonal: mi leszünk a szenvedők.

Útonjáró ember ágas-bogas házasságvonala sok balkézről való feleséget jegyez.

Északi vidéken lakók mély házassági vonala: örök hűség. Délen: nem lankadó, forró szerelem, amely a legkésőbb korig mulattatja a házastársakat. Az egyenlítő táján nagy érzékiség jele. A Balaton mentén csókos házasság. Szent Mihály napján született embereknél a boldog házasság csak az élet őszén következik el. József napján világrajötteknél: a házasságot korán kötik. Szökőévben heves, de változékony szerelmeskedés.

Csuklóvonal

Hármas, karperec alakú: késői örömök jelvénye. Jelez öregségünkben való gazdagságot, jótékonyságot, tisztességet, városatyaságot, megbecsülést az egyházközségben.

Egyenes vonal: nyugodalmas életet mutat.

Láncos, ágas-bogas csuklóvonal van a küzdelmes, sokat fáradozó, nehezen boldoguló emberek kezén.

Minden jel, kereszt, vonal: a csalódások jele.

A Vénusz-gyűrű

a középső ujjnál kezdődik és a gyűrűs- és kisujj között végződik. Szerencsétlenek azok a nők, akiknek tenyerén mutatkozik. Soha sem nyugszanak meg a féltékenységtől, a kielégítetlen szenvedélytől; rendesen szerencsétlenül szerelmesek, és féktelen vágyukban ölni is képesek. Őrjöngő düh és elvakult, mindent megvető érzés a főtulajdonságuk. Óvakodjatok e jelzésű nőktől, férfiak! A kettétört Vénusz-gyűrű: hűtlenség, őrjöngő érzékiség, fékevesztett szerelmeskedés, vad perverzitás jelvénye. Az elállatiasodott szeretkezés viseli e jelet.

Útonjáró nőknél jelent erőszakos halált idegenben.

A tenyér dudorodásai és vonalai

A tenyér és egyéb jelei

a háromszög, amely a fej-, élet- és májvonalak között látható. Ritka tenyéren: a napvonal zárja be a háromszöget.

A háromszög szabályos, nyílt alakja olyan embert mutat, aki a veszélyben merész, a bajban nemes jellemű, az életben nagylelkű és szívesen megosztja másokkal vagyonát. Ha férfi kezén látjuk e jelt: a nők önfeláldozó baráttal állnak szemközt. Becsüljék meg az ilyen férfit azok a nők, akik gyakran változtatják szerelmüket. Különösen jó jelnek mondják a veres háromszöget; azt, amelyet pirosló vonalak határolnak.

A szabálytalan, elmosódó háromszög: kicsinyes, ostoba emberi tulajdonságok jele. Mutat: alattomosságot, gyávaságot, megalkuvást. Férfiak kezén a jel: a feleség hűtlenségét és a férfinak e hűtlenségek megismerését és belenyugvását jegyzi. Nőknél: gonosz indulatú pletyka.

A keresztek a háromszögön a csata jelvényei. Katona vagy katonás foglalkozású embernél ütközeteket jeleznek a keresztek, míg más férfiaknál: párbajok mutatója. Vigyázzanak a nők ilyen férfiak életére, akikkel sorsuk összehozta. Haszontalan kacérsággal ne siettessék a férfiak végzetét. Különösen okuljanak Puskin Sándor sorsán, akinek kereszt volt tenyere háromszögén.

A háromszög felsőszöge: fölényes szellemi képesség, nemeslelkűség biztos jelvénye. Ostobaságot jegyez: a tompa bizonytalan szög.

Jobbfelé, a máj- és életvonal által határolt szög szabályossága: nagyszívű embert jegyez, aki élete végéig jó egészségnek örvend. Ugyanitt az éles szög: fösvénység, szegénység, krajcároskodás, oktalan takarékosság jele.

Durva lelkű, közönséges, szinte jellemtelen embert mutat a háromszög, amelynek szögei szabálytalanok. A nőknek jobb férjhez nem menni, ha ilyen jelet látnak jegyesük tenyerében. A férfiak, akik jó feleséget keresnek: meneküljenek. Életük megrontója áll előttük.

Vigyázzunk azon egyénekre, akiknek háromszögük feltűnő élességgel rajzolódik a tenyérbe. A nők: pletykát visznek; a férfiak: gonosz nyelvűek. Szőke nőknél: eszességet jegyez, amely azonban nem mentes minden képzelődéstől, önhittségtől, bolondságtól. Veres nőknél az éles háromszög: nagy tehetség, de szerencsétlen szerelmi ábrándozás jelvénye.

Az összekuszált, alig meglátható háromszög: szerelmi kicsapongást jelez. Nőknél veszedelem. Esküvőjük előtt is képesek elmenni ahhoz a férfihoz, aki könnyű kalandot ígért nekik. És később sem tartják meg a hitvesi hűséget. Férfiak: szeretőtartók.

Útonjáró emberek éles háromszöge: szerencsés utazás jelvénye. Kereskedőknél: veszélyesség, jó üzleti érzék. Gazdálkodó asszonyoknál: jó gazdaság. Gyermektelen nőknél, akik gyermeket óhajtanak: ikreket is jegyez.

A Bika havában születetteknél: győzelmes szerelem, amelyet hosszú harc előz meg. Szent Mihály napján születetteknél: bő termés, kedvező kilátások. József napján: szép ifjúság, korai fehér haj.

Az éles háromszög jegyez még eszes, de kéjvágyó egyént is.

Minden csillag a háromszögben: egy-egy hűséges szerelmet ír.

A négyszög: a jellem négyszöge, a fej- és szívvonal között található. Határolja néha a napvonal és a kisujj melletti tenyéroldal. Ilyenkor mély becsületérzést jegyez, amely becsületérzés mindennél erősebb az életben. Az ilyen jegyű férfiak képesek feláldozni minden vagyonukat, hogy becsületüket megmenthessék. Nők inkább meghalnak, mint becstelenséget elkövessenek. Végső erejükkel ellenállnak a csábítónak, inkább szenvednek nyomort, éhséget, mint letérjenek a tisztesség útjáról. Ezekkel a nőkkel nem bír a csalás, mert csak egyszer szeretnek.

A négyszög, amely a közepe táján keskeny: rossz jel. Igazságtalanságot, sok rosszaságot, önzést, tolakodást, lelki arcátlanságot mutat. Általában a kis négyszög: gonosz jegy. Minél kisebb a tenyér négyszöge: annál inkább érvényesülnek bennünk az állati tulajdonságok. A gyilkosok, rablók kezén alig látható a négyszög. Ha van is, feltűnően kicsiny. A kalandorok, hamisságból élők négyszöge alsó vonalban számos ágazatú. Egy német krónika szerint egy hamispénzverőnek a tenyerén 333 vonalból állott a négyszög. A levágott kézen legalábbis ennyit olvasott meg a krónikás.

A kereszt a négyszögben asszonyt jelez.

Mégpedig olyan asszonyt, akinek testestől-lelkestől rabszolgája vagyunk, bármily erőteljes akaratunk van egyéb világi dolgokkal szemközt. Egy nőt mutat e kereszt, akiért szívesen feláldoznánk életünket is. Nagy szerencse, ha az a nő nem él vissza leigázott érzelmeinkkel. Ámde a kereszt azt is jelzi, hogy ha mindenünket is elveszítenénk azon bizonyos nő miatt: még talpraállunk, vagyonunkat megsokszorozva visszahódítjuk. Kártyás embereknél határozott szerencse jegye. Többnyire a jellem, férfiasság, kiválóság jelének szokás magyarázni a keresztet.

Nem mindig ily fontosságú a négyszögbeli kereszt. Különösen akkor veszít jelentőségéből, ha a kereszt a fejvonalon van. Ilyenkor múló kaland jele, amely kaland elenyészik. Férfiak hamarosan felejtenek, és vagyonuk is épségben marad. Nem veszítenek még becsületükből sem, holott nagyon veszélyesnek látszott az állapotuk. Úgynevezett „mosolygó emlék” marad a tragédia után, és az ügyeskedő nő, aki hálóját kifeszítette, ugyancsak megvigasztalódik a kudarc miatt.

Tragikus jelentősége tulajdonképpen a szívvonalon van a négyszögbeli keresztnek.

Száműzöttek négyszöge tele van barázdákkal. Útonjárók a kereszttel négyszögükben: nemegyszer egész életükre boldogtalanná válnak egy szerelem miatt, amely a nő vonakodása miatt csak rövid ideig tartott. Sokszor hiába mennek vissza abba az idegen városba, ahol szerelmük él. Szent Iván havában születettek tenyerén: váratlan, meglepő, nagyszerű szerelmi élvezet jegye. Míg Szent Mihály napján jöttek öregségükre unokáikba szerelmesednek. Máriapócsi búcsújáró tenyerén a kereszt szegényre valló szerelmet is jegyez.

Nők tenyerén: határozottan egy szerelem jele, amit sohasem felejtenek el. S késő öregségükig remélik, hogy visszajön az illető. Ha visszatérne: nagy boldogságot jelentene. Férjes nők kezén oly szerelem jegye, amelyről férjük iránti hűségből lemondanak - de nem a szerelem legelején. Ugyanezért a bűnbánat keresztjének is nevezik, ha a szívvonalon van. De ez a bűnbánat nem mindig őszinte. Különösen álmában vigyázzon az ilyen nő, hogy el ne szólja magát.

A tenyér dombjai

között a mutatóujj dombja szerelmi házasság, vallásosság, vidámság jelvénye. Feltűnő domborodás: hiszékenységet, hiúságot, nyugtalanságot, némi ostobaságot, színésznői hajlamot mutat. A dombocska hiánya: rest, önző, tétlen, hitetlen emberek kezén látható.

Jupiter dombjának is hívják.

A középső ujj dombja a józanság és a szomorúság dombja. Ha nagy a domb: a magány jegye. Magányban kétségbeesés. Ha nincs domb: sikertelen élet.

Saturnus dombjának nevezik.

A gyűrűsujj dombja a boldogtalanság és siker dombja. Kiváló emberek kezén látható. Nők bizonyosan bolondulnak ily férfiak után. Míg a nők gyűrűsujjának dombja: vonzza a férfiakat. Nagy domb: kíváncsi szegénység. A domb hiánya: lassú élet. Hívják Apollóról.

Domb a kisujj alatt jegyez észt. De ez az ész nem mindig praktikus. Olykor hóbortos. Olyan dolgok felé hajlik, amelyeknek semmi hasznát sem veheti az életben. Nagy domb: ravasz ember, kis domb: hétköznapi lélek jelenléte. Ha a domb túlságosan fejlett: kapzsi, bírvágyó, kétszínű emberrel állunk szemben. Hívják Merkur-dombnak is.

A tenyér szélén lévő domb az értékes emberek jelvénye. Jegyez: bátorságot, meggondoltságot, nyugodtságot, lélekjelenlétet és megbízható barátságot. A nagy domb azonban rossz jel: hirtelen haragú, szenvedélyes, dühös embert jelez. A domb hiánya: a gyávák mutatója.

A csuklódomb, amely a tenyér szélén és a csukló között látható: a lelki betegségek székhelye. Itt lakik a búskomorság, a bánatosság, az elégedetlenség, a hiábavaló vágyakozás, az elérhetetlen reményesség. Költőknél a képzelőerő hajléka. A nagy csuklódomb gonosz, türelmetlen, főfájós, ideges, mindig boldogtalan embert mutat. Nevezik Hold dombnak is.

A hüvelykujj alatti domb a szépek jelvénye. Szerelmes természetű, tetszelgő, finomkodó, jóhiszemű, gyöngéden gondolkodó és érző embert jegyez. A nagy domb: az iszákosoké. Kacér, ostoba, parázna nők kezén látjuk. Valamint a könnyelmű, ostoba férfiakén. A domb hiánya gonoszat jelez. Hideglelkű, rosszindulatú, mogorva ember tenyerét látjuk.


A tenyérjóslás alapvonalait soroltuk fel itt. Gyakorlott, hosszú tapasztalatú jós egyebet is láthat az emberi tenyéren. Minden ember és minden tenyér más, ezért a szabályok csak feltételesek.

Legokosabb előbb megismerkedni az emberrel, akinek tenyeréből jósolni akarunk.

* * *

Álmoskonyv
titlepage.xhtml
krudy_gyula__almoskonyv_split_000.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_001.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_002.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_003.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_004.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_005.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_006.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_007.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_008.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_009.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_010.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_011.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_012.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_013.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_014.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_015.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_016.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_017.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_018.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_019.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_020.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_021.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_022.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_023.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_024.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_025.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_026.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_027.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_028.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_029.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_030.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_031.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_032.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_033.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_034.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_035.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_036.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_037.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_038.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_039.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_040.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_041.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_042.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_043.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_044.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_045.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_046.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_047.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_048.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_049.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_050.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_051.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_052.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_053.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_054.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_055.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_056.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_057.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_058.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_059.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_060.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_061.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_062.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_063.html
krudy_gyula__almoskonyv_split_064.html