A szobaajtó kivágódott. Nellie a komódra dobta a kulcsot.
– Ez a medence jobb, mint egy banános csáj! Teljesen felfrissültem. Csak lezuhanyozom, aztán megbeszélhetjük, mik a terveitek a vacsorát illetően. Már csak egy estét vagyunk Asszuánban, és van néhány ötletem, hogyan töltsük el.
Nellie belépett a fürdőszobába. Dan és Amy utánanyomultak, és becsukták maguk mögött az ajtót.
– Srácok, nézzétek, tudom, hogy közeli viszonyba kerültünk, de az én ízlésemnek ez egy kicsit túlontúl közeli, rendicsek? – próbálta kiterelni őket Nellie.
Amy előrenyúlt, és ütközésig csavarta a zuhanyzó csapját.
– A hotelszobánk poloskás.
Amy hangját elnyomta a zubogó víz.
– Poloskák vannak a hotelben?! Lehetetlen! Biztos csak egy pók volt, vagy valami ilyesmi! Majd én megnézem!
– Nem poloskák vannak a hotelben, hanem a valaki bepoloskázta a szobánkat! Poloska, mint titkos lehallgató készülék – magyarázta Dan.
– Azt szeretnénk, ha kimennél, és elterelnéd az illető figyelmét, amíg mi Dannel megkeressük, ki hallgat le bennünket. Ha nem tévedünk, az illető itt lesz valahol a közelben.
– Nem kell mást csinálnod, csak járatnod a szád – mondta Dan. – Sokat gondolkoztunk Amyvel, és arra jutottunk, hogy te vagy erre a feladatra a legalkalmasabb!
– Szólj, ha nevethetek, Dancsi! Bár igaz, ami igaz, maratoni pofázásban én vagyok a bajnok.
Nellie elzárta a vizet, és kivonultak a nappaliba.
– Ez a medence mennyei! – folytatta ugyanott, ahol abbahagyta. – Képzeljétek, találkoztam egy skót párral, és felkiáltottam, hogy „a maguk kiváló országában van az az isteni füstölt lazac.”
Amy óvatosan, hogy zajt ne üssön, felhúzta az ablakot, majd Dannel együtt kimászott rajta.
– ...mire ők, „egen, kislyány, nekünk van az a szálkás halunk” – utánozta Nellie a borzalmas skót akcentust. – Mire én, „tuggyák mi köllene maguknak? Bagel! Az isteni lenne a halhoz”. Mire ők, „kislányom, ez osztán az eredeti elgondolás.”
Amy és Dan elsiettek, és Nellie tovább folytatta magánszámát.
Végigmentek a kanyargó ösvényen, el a pálmák alatt és a kert mellett, majd visszaértek a hotel főbejáratához.
– A szálloda halljára tippelek – mondta Dan. – Mivel a készüléknek vezeték nélküli adója van, minden fülbe be kell néznünk.
– És ezt mégis, hogy csináljuk?
– Adjuk ki magunkat fültisztítópálcika-ügynöknek!
Beléptek a hotelbe. A hall tele volt vendégekkel, akik a délutáni hőség elől kerestek menedéket.
Dan és Amy megálltak egy oszlop mellett, és onnan figyelték az embereket. Első pillantásra senki sem rítt ki a tömegből. Turisták álltak, ültek, beszélgettek, mindenféle útikönyveket és magazinokat olvasgattak, vagy újsággal a kézben sétálgattak. Mindenki egy szusszanásnyi pihenőre vágyott a soron következő templom előtt.
Dan egy férfi felé bökött az állóval. Háttal ült nekik. Nagydarab fickó volt, merev szalmakalapot viselt a fején, és egy újságot tartott maga elé. Bikanyakát vörösre perzselte a nap.
– Már öt perce nem lapozott, és van valami a fülében. Nézzük meg!
– Nekem nem ismerős az illető.
– Fogadjunk, hogy Eisenhower Holt az álruhában.
Amy követte Dant, aki a férfi elé állt, és elkapta arca elől az újságot.
– Maga az!
– Mit képzel, uram?! – fakadt ki a férfi angol akcentussal.
Dan gyorsan visszaadta az újságját:
– Őőő. Maga az, aki megnyerte a hotel legegyénibb kalapja versenyét! – mondta. – Nagyon eredeti!
Amy elráncigálta Dant. – Amíg azt a fickót inzultáltad, mindenki felnézett, kivéve őt...
A sarokban egy újságjába temetkező férfi ült. Vaníliafagyi színű öltönyt viselt. A színben passzoló cipő fölött Dan rózsaszínű zoknit fedezett fel.
– Ez ő – jelentette ki Dan. – Csak egyetlen embert ismerünk, aki ugyanúgy ért a csúcstechnikához, mint a divatos kiegészítőkhöz.
Dan csak azért viccelődött, hogy ne látsszon rajta, milyen őrülten dühös nagybátyjuk felbukkanása miatt. Alistair Oh volt az egyetlen Cahill, aki igazán barátságos volt hozzájuk. Legalábbis ezt hitték. Igaz, hogy néhányszor átvágták egymást, de végül mindig együttműködtek. Alistair többször is megmentette az életüket. Aztán ő is olyan lett, mint a többiek – önző alak, aki bárkit kész elárulni, aki az útjába áll.
Dan odalopakodott hozzá, és kitépte Alistair kezéből a fedezékül szolgáló újságot:
– Meglepetés!
Alistair Oh szégyenkezve nézett fel rájuk:
– Üdv, fiatalok!
– Üdv, vén róka!
– Tartozom nektek egy magyarázattal. – kezdte.
– Én meg tartozom magának egy tockossal! – vágott közbe Dan.
Amy a belső telefonhoz lépett, és tárcsázta a szobájuk számát.
– Rendben, leállhatsz – mondta, amikor Nellie felvette a kagylót.
– Ember, ez aztán a virágos jó hír! Már kezdett kifújni ez a kislyányomozás.
Amy letette a telefont, és visszafordult Alistair felé.
Dan mellkasa előtt összefont karral nézett farkasszemet a bácsival.
– Úgy vettem észre, a dolgok nem mennek túl jól – mondta Alistair.
– Hallod ezt?! – kérdezte Dan. – A halott megszólalt.
– Elképesztő! De ugye nem azt akartad mondani, hogy a hazug, csaló, másokat becsapó halott megszólalt?
– Jó okom volt rá, hogy azt tegyem, amit tettem – magyarázta Alistair. – A biztonságom érdekében tettettem halottnak magam. Nem volt más választásom. A szövetségünk erősebb lesz, mint valaha!
– Nincs semmiféle szövetség, Alistair bácsi, mert csúnyán átvágott bennünket – mondta Dan.
– Egy kicsi, de szükségszerű csalásról volt szó. Gondoljatok csak bele! Így a legteljesebb titokban dolgozhatok. Lenne egy igazán csendes csendestársatok. A Kabrák azt hiszik, meghaltam. Hamarosan elterjed a híre a Cahillek közt is.
– A nagybátyja nem vette be.
– Nos – köhintett egyet Alistair –, neki talán megvan rá az oka. De nem fogja elárulni a többieknek. Ekatok lennénk, vagy mi a csuda, akármit is érezzünk egymás iránt.
– Elárulná, hogy miért poloskázta be a szobánkat? – kérdezte Dan.
– Tudtam, hogy Kairóban beszéltetek a nagybátyámmal. Kíváncsi voltam, hogy szövetséget kötöttetek-e vele. Nem szabad megbíznotok benne!
– Bezzeg magában meg kell, nem igaz? – kérdezte gúnyosan Amy.
– Bepoloskázta a szobát, hogy kihallgasson bennünket, de azt sem bánta volna, ha megtud valamit a kulcsról, hogy előbb találja meg nálunk! Az lett volna a bónusz, ha nem tévedek – folytatta a gúnyolódást Dan.
– Ugyan már, nem akartalak megelőzni benneteket! Csak segíteni akarok. Együtt megtaláljuk!
– Szóval, komolyan azt hiszi, hogy ezek után meg kellene bíznunk magában?! – hitetlenkedett Amy. – Eddig bíztunk magában, Alistair bácsi. De cserbenhagyott.
Alistair felsóhajtott. Lenézett, és szemügyre vette rózsaszínű bokáit.
– Igazán sajnálom, ha elvesztettem a bizalmatokat – emelte rájuk meleg, barna, őszintének tűnő tekintetét. – De nem bántam meg, amit tettem, mert egy nemesebb cél vezényelt: a szövetségünk fenntartása.
– Nyugodtan abbahagyhatja ennek a szónak az ismételgetését! Még mindig nem érti? Nem szokásunk megbízni vén rókákban! – torkolta le Dan.
– Valamit igazán megérthetnétek végre. A harminckilenc kulcs utáni hajszának még csak az elején járunk. Lesznek árulások, és lesznek látszat-árulások. Aki első volt, majd utolsó lesz. Győzelmek válnak porrá és hamuvá. Amit tennetek kell, mégis egyszerű. Mindegy, hogyan festenek a dolgok, ne álljatok meg. Hogy merre menjetek? Majd a szívetek megsúgja. Ha valóban azt hiszitek, hogy nem vagyok veletek, hagyjatok itt. De ha azt gondoljátok, hogy együtt nagyobb eséllyel találnánk meg a kulcsot, kérlek, maradjatok!
Melyik lehetőséget válasszuk?, tűnődött Dan, aki továbbra is dühös volt Alistairre. Ráadásul még friss volt a seb, amit az újabb csalódás, Theo és Hilary árulása okozott. Talán Amynek igaza van, és nem szabad senkiben megbízniuk többé – legkevésbé Alistairben.
Csak ne jutottak volna zsákutcába, ahonnan talán csak az ő segítségével kerülhetnek ki.
– Tudom, hogyan találhatjuk meg a kulcsot.
– Az lehetetlen – mondta Dan.
– Ekat vagyok. Nincs lehetetlen.
Alistair a botjával vágott utat a nádasban. Krémszínű vászonnadrágjának végei sötétlettek a sártól. Egy híres hongkongi szabónál készíttette mérték után. Néha áldozatot kell hozni a nagyobb cél érdekében.
Taxit fogott, amivel elkocsikáztak a város déli felébe, majd egy núbiai településnél kiszálltak. Kiosztott néhány zacskó cukrot és jó pár tollat a kolduló falusi gyerekeknek. Most egymaguk haladtak egy ösvényen, amit jóformán teljesen benőtt a dudva.
A lehallgatás talán nem volt a legjobb ötlet. Bekopoghatott volna hozzájuk, hogy beszélni akar velük. De nem tudta, mit mondtak Bae-nek. Valahogy meg kellett győződnie arról, hogy nem árulták el.
Ez volt a Cahillek nagy hibája – egyikük sem tudta, hogyan kell megbízni másban. Persze, bizonyos cél érdekében. Alistairt már számtalanszor elárulták, és ő ugyanennyiszer árult el másokat.
Megpróbálta maga mögött hagyni ezt a Cahill szokást. Amyvel és Dannel új alapokra akarta helyezni a kapcsolatukat. De amikor alkalma nyílt rá, halottnak tettette magát. és cserbenhagyta őket.
Néha áldozatokat kell hozni a nagyobb cél érdekében.
Ezzel nyugtatgatta magát.
De érezte, hogy egy nadrág és a két gyerek között jelentős különbség van.
Az volt a legszomorúbb, hogy saját magára ismert bennük. A gyerekkorát feláldozták a kulcsvadászat oltárán. A nagybátyja erről gondoskodott. Alaposan kihasználta a fiú zsenialitását. Hazudott neki. Elmondhatatlan dolgokat cselekedett, hogy megkaparintsa azt, ami mindig kicsúszott a keze közül. A nagybátyja, élete végéhez érve, kétségbeesettebb lett, mint valaha.
De kétségbeesett Alistair is. Kétségbeesetten akart győzni. Mert a 39 kulcsot nem kaparinthatja meg Bae Oh. Még akkor sem, ha ő is Ekat.
Mi lesz Amy és Dan sorsa? Mivé teszi őket a hajsza? Mit kaptak örökségül Grace-től? Jobban kellett volna vigyáznia rájuk, gondolta Alistair keserűen. Lehet, hogy a kulcsok őt is gonosszá tették?
Most már az ő feladata vigyázni rájuk?
Ha így áll a dolog, mindannyian bajban vannak. Megtesz minden tőle telhetőt, de hős nem lesz belőle.
Látta a fiú kemény arcvonásain, hogy még mindig nem bízik benne. Alistair szívébe furcsa érzés fészkelte be magát. A szereteté. Egy érzés, amit olyan sok éve hátrahagyott; azóta, hogy a kulcsok keresésének szentelte életét.
Áttörtek egy bozótoson, és a folyóparton bukkantak elő. Alistair eldobta a botját, és a kezével hajtotta szét a nádat.
– Nézzétek! Az Ekat tengeralattjáró!
Dan és Amy átkukucskáltak a nád között. Egy buborék alakú kis járművet vettek észre, ami két túlméretezett kacsalábon állt. A buborék zöld műanyagból készült. Egyik végén kis propeller látszott.
– Ugye, most viccel? Hol vette? Valami hipermarketben?
– Én magam terveztem – veregette meg büszkén a járművet Alistair.
Amy aggodalmas képet vágott.
– Van ezen vészkijárat?
– Nincs szükség rá, hibátlan alkotás! Nálatok van a térkép?
Amy bólintott, majd az övtáskájára mutatott.
– Nincs más megoldás. Philai csak ránk vár odalent! – mondta Alistair, és a víz felé intett. – Igyekezzünk, mert nem sokáig lesz világos.
– Dan? – kérdezte Amy.
Dan a vízre pillantott. Alistair látta a fiún, hogy az esélyeket latolgatja, majd azt is, hogy az egész latolgatást a sutba dobja. Danben volt kurázsi.
De hogy ez erény vagy hiba, nem tudta volna eldönteni. Mindegy, Alistair fellélegzett, amikor Dan bólintott:
– Gyerünk, ne várassuk meg azt a szegény kulcsot!