Tizedik fejezet

KALDAR egy alacsony dombon feküdt, a Tükör egyik éjszakai álcaruhája volt rajta. A tucatnyi szürke árnyalatban csíkozott szövet befedte a testét, megfelelő szabású, és elég rugalmas ahhoz, hogy ne akadályozza a mozgását. Mivel a kámzsát a fejére húzta, az arca szürke és fekete lett, úgy gondolta, hogy egy ninja-ra hasonlíthat.

Jó volt, hogy senki sem látta, mert eléggé nevetséges lehetett.

De gondoljuk csak végig, ennek a ruhának is meg voltak az előnyei. Például, ha tisztességes éjjellátó képessége lenne, akkor megcsodálhatná, ahogy az elasztikus szövet rásimul Audrey hihetetlenül formás popsijára. . .

- Kaldar - sziszegte Audrey. - Ne bámuld a seggem.

Mögöttük Gaston elfojtott nyögést hallatott, ami köhögés is lehetett, de inkább hasonlított kuncogásra.

A lánynak talán hátul is volt szeme. Csak ez lehetett. Soha többé nem fogja figyelmen kívül hagyni a nő intuícióját.

A nő közelebb hajolt, és annyira halkan suttogott, hogy erőlködnie kellett, hogy hallja. - Komolyan veszel az életben bármit is?

- Nem.

Audrey megrázta a fejét, és a szeméhez emelte távcsövét, és három mérföldre lévő házra nézett. Kaldar is felvette a távcsövet, és megnézte ő is. A teliholdat eltakarta egy szakadt felhő, majd a hold kiúszott mögüle, az ezüstös fény és a mély árnyék tompította az épületet. A ház egy sekély völgy közepén állt, pálmákkal és zöld növényzettel körülvéve. Az épület két emelet magas, fehér boltívekkel határolt hosszú elülső tornác világos narancssárga tetőt tartott. Legalább ötezer négyzetláb. A ház előtt teniszpálya állt. Balra egy bekerített mezőben lófuttató volt fehér kapukkal. Még hátrébb egy pajta állt, mellette a gondnok háza. Jobbra egy festői medence ragyogott a gyenge holdfényben. Kivéve a ház mögött lévő lőtornyot és a ház körüli fémtüskék gyűrűjét, amely horgonyként szolgált a védekező varázslatok számára, a hely egy mérhetetlenül gazdag spanyol család trópusi kúriájának tűnt.

Arturo Pena szerény hajléka. Kaldar megcsikorgatta a fogait. Ha a házak történeteket mesélnének, akkor ez vérezne.

Gaston szerint Arturo Pena kihasználta a prérifarkasokat, ezek azok az emberkereskedők, akik Mexikóból illegális bevándorlókat szállítottak Kaliforniai állam belsejébe. Arturo és olcsó zsoldosokból álló bandája csapdába ejtette a prérifarkasokat, elrabolták a rakományt, és eladták az embereket a Kaliforniai demokrácia rabszolgapiacán. Az emberek fele meghalt, mikor átjutott a Mágiába. A másik fele nem sokkal ezután következett. A rabló báróknak mindig szükségük volt friss húsra, hogy a talajt megműveljék, kastélyaikat felépítsék vagy a hadseregükben harcoljanak.

Soha senki nem hiányolta Pena áldozatait. A töredékbeli Kaliforniában nem tudták, hogy léteznek; a töredéki Mexikó már nem volt illetékes az ügyükben, mivel elhagyták a határt, és az áldozatok azt sem tudták, hova hozták őket. Azok, akik elmenekültek, soha nem találtak vissza.

Pena elsőrendű szemétláda volt. A nevét csak suttogva emlegették. A helyi peremlakók féltek tőle, nagyrészt békén hagyta őket, és ők is ugyanezt tették - de azt pletykálták, hogy Arturo Pena nem hisz a bankokban és nagy készpénzösszegeket tart a házában. Ennek van értelme, döntött Kaldar. A pénz bankban tartása kérdéseket vetne fel. A bankban a pénz kamatozott, amelyről aztán jelentések készültek. Arturo Pena úgy kerülte el vagyonának átláthatóságát, hogy a törvénytelenül keresett pénzét elrejtette a házában, állítólag egy feltörhetetlen széfben. Csábító, érett gyümölcs minden peremlakó számára.

Kaldar a távcsövet a vastüskék körére összpontosította. A védvonal durva ovális alakú volt a ház körül, a pajta és a gondnok háza kívül maradt. A védvonal nem lehetett nagyon régi - a ház túl újnak tűnt. Ennek ellenére a védekező varázslat problémát jelentett. Mindent elvarázsolt, beleértve a varázslattal rendelkező embereket és néha még a mágia nélküliket is. Az áttörése olyan lenne, mintha megkongatnák a vészharangot, mert aki rendelkezik némi mágiával, az rögtön észrevenné.

Lehetetlen volt. Az ő tervét kellene végrehajtaniuk: be kéne sétálniuk a bejárati ajtón, és csalással elintézni a dolgot. Ő ezt javasolta, ám Audrey és Gaston is lehurrogták. Úgy tűnt, hogy Arturo Pena-nak van egy kedvenc szokása, először arcba lőtte a látogatókat, aztán ellenőrizte a személyazonosságukat.

Audrey mellett Ling morgott a lejtőn.

Kaldar Audrey-hez hajolt, és azt suttogta: - Még mindig nem értem, miért kellett elhoznunk ezt a kis szörnyeteget.

- Mert ő fog segíteni - mondta Audrey. - Szólítsd a nevén. Megsérted az érzéseit.

A lány megint az miatt korholta, hogy nem veszi komolyan a dolgokat. - Pontosan hogyan fog segíteni?

Audrey biccentett Ling felé. - Látod, milyen csendes? Ez azt jelenti, hogy Pena-nak nincs kutyája. Ne mozogj. Egy perc múlva visszajövök.

Hátracsúszott, lehajolt, és jobbra rohant a földsánc mentén. Ling követte őt. A férfi figyelte őket, aztán Gaston landolt a lány helyére, sötét haja eltakarta a látóterét.

- Ha továbbra is az ő pártját fogod az enyém helyett, ki kell tagadjalak - mormolta Kaldar.

- Össze vagyok törve. - Gaston eljátszotta, hogy a szíven ütötte magát.

- Rendben van. Ne felejtsd el, kinek a rolpijai húzzák a hajódat. - A bejárati ajtón való bejutás még mindig legjobb módszer volt. Lehetetlen lenne átjutni a védővarázslaton zaj nélkül. Tegyük fel, hogy valami rosszul alakul Audrey ragyogó tervének végrehajtásakor. Hány őrt kéne kiiktatniuk?

- Bácsikám?

- Mmm?

- Arturo Pena. Ő egy rabszolga-kereskedő.

- Igen?

- Miért nem öljük meg?

Kaldar megdermedt.

Gaston vállat vont. - A rendelkezésünkre álló felszereléssel átvághatunk azon a védvonalon. Menj be, öld meg, és mikor az őrök rájönnek, hogy akitől a fizetést kapják meghalt, szétszóródnak.

- Túl sok időt töltöttél a farkassal - mondta Kaldar.

- William hatékony.

- Az. - Ezt pontosan kell megmagyaráznia. - Mi a különbség közted és egy gyilkos között?

- Egy gyilkos szenvedélyből vagy pénzért öl. Mi az országunkért.

Kaldar megrázta a fejét. - Azért ölünk, hogy a hozzátartozóinkat biztonságban tartsuk. Az “országnak" nagyon szép plecsnije van erre, de nem igazán érinti közelről az egész. Családok, Gaston. A mi családunk. Testvéreid, unokatestvéreid, nagybátyáid, nagynénikéid, a nagymama. Megtesszük amit kell, hogy éjjel ágyban alhassanak, csak a mindennapi problémáik miatt aggódjanak, és ízletes bogyós bort iszogathassanak a tornácukon, miközben gyermekeik a füvön játszanak.

Gaston elmosolyodott. - Soha nem tudtam, hogy milyen nemes és nagyszerű céljaid vannak.

- Nincsenek. Mondd el, mit akarsz az élettől?

- Bosszút a családunkért.

- És aztán?

A fiú újra vállat vont. - Nem tudom.

- Gondolod, hogy végül érdemes lehet olyan emberré válni, mint akiket megvédünk, és családot alapítani?

- Persze.

- Talán találsz valami kedves lányt feleségnek, lesz néhány gyereked, akikhez hazamehetsz?

- Igen, azt hiszem, az jó lenne.

- Ez a munka, ha hagyod, az emberiesség minden foszlányát kiégeti a lelkedből. Belülről fog felőrölni, míg csak egy üres héj marad. Ha nem vigyázol, üres leszel, mint egy zombi. Nincs szép, kedves lány, nincs otthon, nincs szeretet, nincs nevetés, semmi. - Kaldar megállt, hogy megbizonyosodjon, minden rendben van. - Láttál már régi Tükör ügynököket. Úgy tele vannak kitüntetéssel, hogy csilingelnek a mellkasukon, de a szemük halott. Te nem erre vágysz.

- De a nap végén tudják, hogy megtették amit kell.

- Ez az elégedettség nem tartja melegen őket éjjel. És nem helyettesíti az életet vagy a tiszta lelkiismeretet. - Kaldar a házra mutatott. - Minden alkalommal, amikor ilyen helyzetbe kerülsz, szeretném, ha a családunkra gondolnál. Ha valamelyikük azt kérdezi tőled, hogy miért öltél, bántalmaztál vagy kínoztál meg valakit, tiszta lelkiismerettel tudd azt mondani: “Nem volt más út.”

- William . . .

- Williamnek ott van Cerise - mondta Kaldar. - Cerise-nek is van egy vérmérséklete, és gyilkol is, de kedves és együttérző is. Ő mindenben az egyensúlyra törekszik. William hallgat rá, mert tudja, hogy van valami, ami belőle hiányzik. Ez nem az ő hibája; az Adriangliaiak mindent megtettek, hogy a legjobb gyilkosuk legyen, és kipusztítottak belőle minden emberséget, amely gyermekkorában még benne volt. És még ennek ellenére is vannak határok, amelyeket nem fog átlépni. Egyszer láttam, hogy nyílt terepen fut, az ellenség fegyvereinek és íjainak tiszta célpontot adva, hogy megmentse Larkot, közben kockára tette a saját életét.

- Az más! Lark egy gyerek.

- Biztosan meg tudod állapítani, hogy nincsenek gyerekek abban a házban? Meg tudod mondani, hogy egyikük nem fog kifutni, és bekerülni a kereszttűzbe? Készen állsz arra, hogy meggyilkoljad Penát a családja előtt?

Gaston kinyitotta a száját, majd becsukta.

- Meg kell őrizned az emberségedet, unokaöcsém, tehát amikor itt az ideje, hogy visszatérj a családodhoz vacsorára, ezt boldog emberként tehesd. Valamikor lesz egy fiad vagy lányod. Ha hazamész, akkor bele kell tudnod nézni a feleséged és a gyermekeid szemébe.

Gaston a házra nézett.

- Csak akkor ölünk, ha nincs más választásunk. Pena egy bűnöző? Biztos, hogy az. De az nem a mi dolgunk. Nem bírók vagyunk. Ne feledd, csak azzal foglalkozunk, amivel kell. Szükségünk van a pénzére, és elvesszük - mert piszkos pénz és mert megtehetjük. De amíg egy másik emberre fegyvert nem fog, nem vesszük el az életét. Értetted?

- Igen, bácsikám.

- Jó.

Csendben vártak.

Gaston felhorkant. - Ha ez segít, Audrey megnézte a feneked, mielőtt elindult.

- Mit csinált?

Audrey megcsúszott Gaston mellett. - Mit csináltam?

- Semmit! - szólalt meg Kaldar és Gaston kórusban.

- Csitt. - Audrey ránézett. - Ti két tökfilkó, befejeztétek a megfigyelést?

- Igen, asszonyom. - Kaldar félig meghajtotta a fejét.

Audrey ujjával megütögette Gaston vállát. - Gondolod, be tudsz jutni abban a pajtába?

Gaston vállat vont. - Biztos.

- Azt szeretném, hogy menj le oda, nyisd ki az istállókat és zavard meg a lovakat.

- Okozzak pánikot? - kérdezte Gaston.

- Mosolyogj rájuk, vagy ilyesmi.

Őrült mosolyt villantott rá. - Meg tudom csinálni.

- És mi van velem? - suttogta Kaldar.

- Te itt fekszel, csinosnak nézel ki. Mindjárt visszajövök.

Csinosnak, mi? Megfizet érte.

Gaston és Audrey beolvadt a sötétségbe. Úgy tűnt, hogy Audrey-t és az unokaöccsét ugyanabból az anyagból gyúrták: a lány repült a földön, teljesen csendben, szinte súlytalanul, és Gaston úgy settenkedett, mint egy nagy macska. Kaldar a ház felé fordult. Nos, akarta látni a lányt munka közben. Csak annyit tudott tenni, reménykedik, hogy kevesen halnak meg.

Az éjszaka közepén betörni a házba nem volt az ő stílusa. A legjobban szemtől szembe dolgozott, és általában a nyelve végezte a munka oroszlánrészét.

Ez érdekes gondolat volt. Hah.

Emlékeztette magát, hogy ezt majd kifejtse Audrey-nak. Talán még egy "Ó, Istenem!"  is kitelik tőle.

A nő lefeküdt mellé a földre.

- Hol van az unokaöcsém?

- Figyelj - mondta a nő, és az arcára húzta a maszkját.

Hosszú perc telt el, aztán újabb. Csendben feküdtek a domb tetején. Kaldar közelebb húzódott hozzá, amíg az arcukat majdnem össze nem érintették. - Vedd le a maszkot.

- Miért? - suttogott.

- Hiányzik az arcod.

A szeme kitágult. Aha! Végül szerzett egy pontot.

- Van néhány percünk - suttogta. - Mit akarsz?

Csapda volt. Száz százalékos valódi Audrey-csapda. Ha elbukik, sajnálhatja. De volt egy halvány esélye, minden ezer esélyből, hogy sikerül. Idióta lenne, ha nem ragadja meg.

Kaldar odanyúlt és óvatosan felhúzta maszkját az arcáról.

A lány ujjaival megfricskázta, és enyhén az orrára ütött. - Lehetetlen vagy.

- Nem, csak le vagyok nyűgözve. - Közelebb hajolt. Az ajkát szinte rászorította az övére.

Audrey nem húzta el. - Emlékszel, mi történt utoljára, amikor megpróbáltad?

- Mindent megér - suttogta.

A következő pillanatban az istálló ajtaja nagy zajjal kinyílt. A lovak kitörtek az éjszakában. Audrey a ménes felé fordult, a férfi megragadta, és megcsókolta. Olyan íze volt, ahogy Kaldar emlékezett rá, mint a napsütés egy sötét éjszaka közepén. Egy pillanatig Audrey nem válaszolt, mintha mindketten megálltak volna egy felhőkarcoló szélén, magasan a föld felett, túl ijedt volt. A férfi közelebb húzta, megcsókolta, megnyugtatta, babusgatta. Hirtelen Audrey beleolvadt a csókjába, melegen, örömmel, és együtt ugrottak az épület széléről a föld felé; de ahelyett, hogy zuhantak volna, úsztak, egymásba kapaszkodva. Kaldar elvesztette minden idő és térérzékét. Csak többet akart belőle.

A lány az öklével ütötte a férfi vállát. A fájdalom végigrángott a bicepszén. Kaldar elengedte. - Au.

Audrey őszinte felháborodással nézett rá. Lehet, hogy eltúlozta egy kicsit.

- Mi a pokol? Dolgozunk!

A lány mindent olyan komolyan vett. - Szerencsére - mondta a férfi.

Audrey az arcára húzta a maszkját. - Kövess, és próbálj meg csendben lenni.

Leereszkedtek a lejtőn, a mosómedve néhány lépéssel előttük rohant az éjszakába. A kertben a lovak oda-vissza rohangáltak, vágtattak a bejárat elé és ugráltak a kerítésen keresztül. A védvonal nem jelentett nekik akadályt, és oda-vissza rohantak, széttaposva a virágágyásokat.

Az éjszakán végighasított egy dühös prérifarkas hosszú üvöltése. Gaston mindig jó volt az állathangok utánozásában.

Villogtak a fényszórók, és éles, fehér fényben fürdött az egész kert. Férfiak özönlöttek ki a gondnok házából, ordítottak. Az őrtoronyban egy feketébe öltözött őr megrántotta a kötelet. Megszólalt egy sziréna. A lovak elvesztették még azt a kis nyugalmat is, ami megmaradt. Pokoli zűrzavar volt. Dicsőséges volt.

Kaldar hangtalanul nevetett és kúszni kezdett a füvön, kevesebb zajt okozva, mint egy róka. A Pocsolya nem tűrte a hangos vendégeket.

Audrey beugrott egy halom fatuskó mögé. Kaldar a lány mellett landolt.

- Tudsz még hangosabban parádézni? - suttogott. - Lehet egy vagy két őr, akik még nem hallottak meg.

- Hazug - mondta. - Senki sem hallott engem. Még te sem.

Egy hatalmas, világos ló tört ki a pajtából, az őrök úgy szétszóródtak, mint pelyva a szélben. A ló balra fordult, feléjük galoppozott, sörénye olyan volt, mint fehér selyem. Egy csődör. Kaldar nem volt lovas, de még ő is látta: a mén a pokol egy állata volt.

Egy ajtó kinyílt, és egy félmeztelen férfi rohant elő a tornác boltívei közül, három őr volt a sarkában. A férfi intett a karjával, és fegyvert rászegezte a védvonalon belül lévő őrökre. A szél a távolból eltorzította a hangját: - Miért fizetek nektek ... kapjátok el a kibaszott lovakat ...

Helló, Arturo Pena.

Az őrök letették a puskájukat. Pena lehajolt, megragadta az egyik vastüskét, és kihúzta a földből. A mágia áramlása a tüskék körül eltűnt. Pena a maga mellett lévő őrökre mutatott. Két ember üldözte a ménest, míg a harmadik visszatért a házba. Egy pillanattal később a toronyban strázsáló őr lemászott és csatlakozott az üldözéshez. Pena nézte a jelenetet, köpött és visszatért a házba.

Audrey megmozdult, és kúszott tovább a sötétségben Ling néma árnyékaként. A férfi követte. Együtt a ház felé futottak, jobbra fordulva, a lovaktól és az őröktől távol a medence felé. Néhány pillanat múlva a mély árnyékba húzódtak az üvegterasz ajtaja mellett.

AUDREY megérintette az üvegajtó zárját. Zárva. Arca égett a maszk alatt. Azt kívánta, bárcsak levehetné, de ostoba lett volna megtenni. A Tükör ruhái nem voltak túl hűvösek. Viszont gyakorlatilag láthatatlanná tették. Kaldar nem fogja ezt megtudni. Egymillió év alatt sem.

Amikor Kaldar megcsókolta, nem reagált elég gyorsan. A lovakra és az őket üldöző gazemberekre figyelt. Az összes önuralma megbukott, a csók forró volt és váratlan, megbizsergette az érzékeit. Kaldar úgy csókolta, mintha vége lenne a világnak. És miután magához tért, meglátta az önelégült arcát, tudta előre, hogy ő elbukik. Hatalmas hiba volt, most már kibírhatatlan.

Mágiája kiáramlott az ujjaiból áttetsző, mély, gyönyörű zöld színben. A sugarak megkóstolták a zárat, és beszivárogtak az ajtó és a keret közötti apró résekbe. Megnyomta. A zár kattant, majd óvatosan kinyitotta az ajtót, és becsúszott. Kaldar követte, és becsukta mögöttük az ajtót. Meg kellett hagyni: amikor ez az ember befogta a száját, tényleg csendben mozgott.

A nappaliban sötét éjszakai árnyékokként mozogtak. A szobában mahagóni bár ívelt a fal mellett. A bár és a lány között plüss kanapék vettek körbe egy dohányzóasztalt, szemben a falon egy óriási lapos TV képernyő. Tucatnyi macskaszem világított a szivárvány minden színében a TV alatt, ahol válogatott elektronikai eszközök voltak az üvegpolcokon. Egy peremi számára ez elképzelhetetlen luxus volt. Csodálatos, amit más emberek rabszolgának való eladásával vásárolhatsz.

Ling ügetett a fal mentén, szimatolva a levegőt. Audrey továbbra is hallgatott.

Helló, ház.

A ház válaszolt: az elektronikus eszközök apró zümmögése, a légkondicionáló suttogása, kívülről a generátor tompított zümmögése, a falak halvány remegése. . . A hangok körülvették, és összeolvadtak egy nyugodt, fehér zajjá, és a mintáikat összehasonlította az emlékeivel. Bármilyen kóbor zaj, bármennyire is apró, riasztani fog a fejében.

Audrey áthaladt a szobán a bár jobb oldali vége felé, ahol a folyosó egyre mélyebbre vezetett a házban, széles lépcső alatt végződve. A széf az első emeleten lehet. Gaston felderítése szerint a széf elég nagy ahhoz, hogy egy ember beleférjen. A nagyobb fajták többsége több ezer fontot is nyomhatott, és megerősített padlóra volt szükség, ami valószínűleg az első emelet mennyezete alapján nem nagyon ítélhető meg. Ezen túlmenően az ilyen méretű és súlyú széfek lépcsőn történő felvonszolása mindenkit megrázhat. Szükség van egy emelőtargoncára, hogy megmozdíthasd.

Egy csendes nyikorgás jelezte, hogy egy ajtó kinyílt fent. Az agya pörgött, és a gondolatok gyorsan egymás után zakatoltak az agyában. Nehéz lépések - férfi. Lejjebb megy az első emeletre, gyorsan, de nem futva és nem sietve - nincs riasztás.  Léptei dobognak a padlón - dühös. A tekintete végigfutott a bárpulton. Arturo Pena lefekvés előtt egy italt akart. Ez az.

Audrey felhorkant, és a bár külső oldalához nyomta magát, és a kezét a padlóra tette. Elrejtőzött. Ling a kanapé alá rohant és lefeküdt. Kaldar lecsúszott Audrey mellé.

Arturo Pena lekocogott a lépcsőn. Egy rövid, fehér köpenyt viselt, szőrös napbarnított lábait alig takarta, és egy pisztoly fekete agyát fogta a bal kezével, a fegyverrel lefelé mutatva. A fények egy kattintással felgyulladtak.

Lélegezz, be és ki. Szépen és nyugodtan.

A szekrény ajtaja nyikorgott, kinyílt. Egy nehéz üveg csörömpölt, amikor a márványlapra állította.

Belégzés.

Nehezebb kongás - valószínűleg egy kristályos dekantáló. A dugó kicsúszott, alig hallható hang, miközben forgatta. A skót whiskey illata szétterjedt a levegőben, az alkoholfüst és az égett méz jellegzetes aromája keveredett.

Kilégzés.

Üveg az üvegre csapódott. Arturo nagyot kortyolt és nyelt egyet, kilépett a szobából és visszaindult az emeletre, leoltotta a lámpát. Arturo felmászott a lépcsőn. Egy pillanat, nem látta meg őket.

Az ajtó becsukódott.

Soha nem tette le a fegyvert. Beszélnie kéne a paranoiáról valakivel. Várt egy újabb pillanatot, és intett a kezével Lingnek. A mosómedve kibújt a kanapé alól, és besurrant a folyosóra. Audrey megállt, a mosómedve nem tért vissza. Minden tiszta. Felállt, és belépett a folyosóra, Kaldar árnyékként követte.

A széf egy kis szoba hátuljában volt a folyosó jobb oldalán, mint egy tömör fekete torony. Végignézett rajta. Helló, régi barátom. TURTLE60XX, Szuper Páncél, 76,25 magas, 39,25 hüvelyk széles, 29,0 hüvelyk mély. Kapacitása 20,4 köbláb. Üresen a súlya ötezer-kilencszáz font. A többrétegű ajtó nyolc és negyed hüvelyk vastag volt. Órákba telt áttörni rajta egy fúróval, és ha sikerült, akkor a végén megütsz egy edzett üveglapot, amely beindítja a reteszelő mechanizmust. Bármilyen szerszám általi behatolás, ami összetöri az üveget, aktiválja ezt a reteszelő mechanizmust. Ez egy széfszörnyeteg volt, amit a jólmenő gyémántkereskedők is használtak.

Audrey megérintette az ajtót. Három zár biztosította a széfet. Kombinált zár, szokásos lopásgátló óvintézkedések, de semmi nagyobb. Kiegészítő kulcsos zár és van egy hatalmas kulcs is. Látta már azelőtt: a reteszelőszerkezet négy acélrúdhoz kapcsolódik, mindegyik annyira vastag, mint a csuklója. Nagyon nagy nyomás kellene a megnyitásához. Végül egy digitális zár, opcionális szolgáltatás. Nem mintha valami kifinomult lenne, de a digitális kijelző elég riasztónak tűnt ahhoz, hogy lenyűgözze Penát, mert extra pénzt fizetett, hogy telepítsék.

A mágia kiáramlott az ujjaiból. A digitális panelen lévő zöld számok villogtak és eltűntek. Viszlát, számítógépes védelem. Egy kész, kettő még hátra van. Sajnos a másik két zár nehezebb. Audrey kiküldte Linget a folyosóra. A mosómedve kiosont. Audrey kihúzta a sztetoszkópját a ruhájából, és rátapasztotta a membránt az ajtóra.

Kaldar fölé hajolt, ajka alig mozgott. - Varázslat?

- A kulcsos zár túl nehéz - lélegezte. - Minél nehezebb a zár, annál több varázslatot igényel. Negyed font ötszáznak tűnik. Meg kell őriznem az erőmet.

- Probléma?

- Nem probléma. Van más trükköm is.

Finoman megérintette a kereket. Egy, kettő, három, négy, öt . . . fordul, fordul, fordul. . . halk kattanással a hamis retesz a helyére csúszott. Száraz hang volt, tiszta és megkülönböztethető, amelynek célja egy átlagos betörő becsapása. Audrey újra megérintette a számlapot. Fordulj. Fordulj. A sztetoszkóp segítségével apró hangot hallott. Ez volt az, igazi dobos. Egy szinte észrevehetetlen hang volt, de addig gyakorolta ezeket a kombinációs zárakat, hogy álmából felriasztva is felismerné.

Ling berohant a szobába, és a sarokba kuporgott.

- Valaki jön - suttogta Audrey.

Kaldar bólintott, és hátrált egy lépést az ajtó mellett.

Audrey egy másik irányba fordította a kereket.

Lépések kopogtak a folyosón. Kényszerítette magát, hogy ne oda figyeljen.

Fordulj, fordulj, kattan. Fordulj, fordulj. Retesz. Visszafelé.

Egy magas, nagydarab ember sétált a szobába, sötét ruhába volt öltözve, és puska volt nála, halványkék eldobható zacskót viselt a cipőin. A lány a sztetoszkópját még mindig a széf ajtajára nyomta.

Egymásra néztek. Az őr felrántotta a puskáját. Mielőtt a puskacső elmozdult volna egy hüvelyknyit, Kaldar villámgyorsan ráütött az őr torkára. A férfinak nem volt ideje reagálni. A második ütés a gyomorszáját érte. Kaldar megragadta az embert, előrehúzta, behajlította, és úgy vezette el az útból, mintha játékbaba lenne. Kaldar a háta mögött állt, miközben a karja elszorította az őr torkát, és elvágta a véráramlás útját az agyba. Az őr rángatózott és csapkodott. Kaldar szinte óvatosan fogta. A férfi elernyedt.

Wáó. Ez mesteri volt.

Kaldar leeresztette a padlóra, és ragasztószalagot, valamint műanyag gyorskötözőket húzott a zsebéből.

Az utolsó retesz kattant. Audrey felállt, levette a sztetoszkópot, és a könyökben behajlított karjait felfelé fordított tenyérrel tartotta. A varázslat kirobbant belőle, a vállán terjedt tovább kristályzöld hullámban. Az áttetsző szín beborította a tenyerét. Audrey előretört. A mágikus lövése a zár felé áramlott a kulcslyukon. A széf megremegett, de zárva maradt.

A lány megerősítette magát a fájdalom ellen, és keményebben próbálkozott.

A zár ellenállt.

Keményebben.

A fájdalom mélyen kezdődött, egyre melegebbé vált, a túl gyorsan elhasznált túl sok varázslat ára. A zárak súlya ránehezedett, mintha valaki egy csomó sziklát halmozott volna a vállára. Na gyerünk . . . Gyerünk . . .

A fém csúszott a fémen. Az ajtó jól olajozott zsanérjai kinyíltak, felfedve négy, készpénzzel telt polcot.

A fájdalom elhalványult. Audrey hátralépett. Kaldar elvigyorodott, mint egy idióta. Ahogyan a nőre ránézett, az majdnem elpirult, egy Callahan számára ez felért egy elismeréssel.

A nő felé hajolt, és kissé hangosan suttogta: - Audrey, te varázslat vagy.

Audrey nem tudta, hogy  őszinte-e. De nagyon, nagyon el akarta hinni, hogy az.

 

JACK lefelé bandukolt az utcán George mellett, és a kora reggeli napsütésbe bandzsított. Dicsőségesen mocskosak voltak.

Mindketten kétszer gördültek le a dombról, és George haja piszkos felmosórongynak tűnt. Por festette meg a karjukat és az arcukat. Kaldar hangjának emléke visszhangzott a fejében. Kevésbé boldog, jobban éhes. Éhes. Rendben.

- Hé, kiskropek - mondta George.

Egész reggel gyakorolta, de mégsem volt még jó. - Nem, több aaa, kevesebb oo. Krapek.

- Krapek.

- Krapek.

- Oké, kiskrapek. - George bólintott.

- Hogy ityeg a fityeg? - kérdezte Jack.

- Hogyan kellene erre válaszolnom? - George ránézett.

- Nem hiszem, hogy Kaldar erről mondott volna bármit. Azt hiszem," minden OK "? Nem értem. Egyébként mi fityeg?

George megrázta a fejét. - A cuccod, te kis hülye.

Az ő cucca. . . Oh. Ha! - Ebben az esetben hosszú fityeg! - Jack kuncogott. - Hosszú, érted?

- Testvérem, mindenki. - George egy láthatatlan tömeg felé meghajolt, arcán mártírom kifejezéssel. - Finom és érzékeny lény.

Egy lepusztult piros autó fordult be a sarkon, és elindult egy parkolóba. Audrey vezette, Kaldar az utasülésen és Gaston a hátsó ülésen ült. Alig ismerte fel őket. Audrey baseball sapkát viselt, amely teljesen beborította a haját. Kaldar és Gaston úgy nézett ki, mint két koldus szakadt ruhában. Jack kényszerítette magát, hogy figyelmen kívül hagyja az autót. Ők voltak a biztonsági mentés. Ha valami baj történik, a felnőttek rohannak, hogy megmentsék őket. Amikor azt mondta nekik, hogy ha valami nem sikerül, inkább a többi srácot kell megmenteniük, senki sem mulatott rajta.

Jack sóhajtott egyet. Szigorú utasítást kapott, hogy nem lehet erőszakos, kivéve ha feltétlenül szükséges.

Sétáltak az utcán. A járdán a gyerekek párban kódorogtak, apró papírdarabokat osztottak. George és Jack megállt, az épületre támaszkodtak és egy ideig figyelték őket. A gyerekek az utcán mindenfelé dolgoztak, többnyire nőket céloztak meg. Volt egy módszerük: eltúlzott mosoly, néhány gyors szó, tartsa meg a papírt, egy szomorú kutya pillantás, ha nem vették el, és óriási mosoly, ha igen, majd tovább a következő áldozathoz. Egy magas, sovány ember oldalról figyelte őket. Egy plakátot tartott, amelyen ez állt: TALÁLD MEG JÉZUST! ÉLJ GAZDAG ÉLETET.

Jack nem értette meg teljesen Jézust. Audrey megpróbálta neki elmagyarázni, és a fiú megismételte, szó szerint, de a nagy részét még mindig nem értette meg. Szerinte a lényeg az volt, hogy Jézus régen élt, azt mondta az embereknek, hogy kedvesek legyenek, és ezért megölték. A végén megkérdezte, hogy ki volt Jézus halottidézője, ha most Bibliában van. Kaldar ezt meghallva nem tudta abbahagyni a nevetést, és le kellett ülnie.

A táblával ellátott férfi észrevette őket. Legközelebb, amikor egy pár gyerek a közelébe ért, átadta nekik a plakátot, és gyorsan az utca túloldalán lődörgő kettős felé indult. George megfeszült. Egy riasztó érzés futott át rajta, Jack átfogta a vállait. Kaldar és Audrey arra utasították őket, hogy gyakorolják a beszélgetést az elmúlt három órában. Ez egy igazi feladat volt, és annyira izgatott lett, hogy küzdenie kellett, hogy ne ugráljon és ne beszéljen valami hülyeséget.

A fahéj gyenge illatát fújta a szél. A szendvicsember. Declan illata olyan volt, mint egy sütemény, de ennek az embernek a szaga kissé keserű volt, szegfűszeggel fűszerezve. A szendvicsember nem volt túl erős, nem volt túl sok mágiája sem, de ami volt,  az határozottan érződött.

A férfi néhány lábnyira megállt tőlük, tenyerét mutatva feléjük. - Halihó.

Kezdődjék a műsor. Jack olyan pillantást vetett rá, mint a kékvérűekre, amikor azok  rájöttek, hogy ő alakváltó: félig gyanakvó, félig rémült.

George a férfira meredt, arca egykedvű és barátságtalan, feszült, mintha kész lenne bármilyen pillanatban elmenekülni. Kaldar elmagyarázta nekik az utcai prostituált lényegét. Azt mondta, hogy ez a legegyszerűbb mód, és mindketten egyetértettek abban, hogy meg tudják csinálni.

- Láttam, ahogy itt álltok - mondta a szendvicsember.

Jack kivicsorította a fogait.  - Állhatunk itt.

- Ez egy nyilvános utca - mondta George.

- Érdekes az akcentusotok - mondta a férfi. - Angolok vagytok fiúk?

Aha, ezt gyakorolták. - Kanadaiak - mondta Jack, miközben George ugyanakkor  - Nem a te dolgod.

- Kanadaiak. - A férfi helyeslően bólintott. - Messze kerültetek otthonról. A családotok tudja, hol vagytok?

- Mit akar tőlünk, vén fószer? - kérdezte George.

- Segíteni akarok - mondta a férfi.

- Aha. - George nevetett, hidegen és keserűen.

- Nincs rá szükségünk - mondta Jack.

- Ahogy én látom, elkelne. Ismeritek fiúk Jézus Krisztust, a Megváltónkat?

- Nem tudom, Jézusnak van kajája? - Jack elmosolyodott.

- Ez az - mondta a férfi. - Igen, igen. Mikor etettek utoljára ti ketten?

- Nézze, miért nem húzza el a belét? - mondta George. - Nem zavarjuk a köreit.

A szendvicsember elmosolyodott. - Mondok nektek valamit, ma kevés a munkás kéz nálunk. Ha ti ketten osztogatjátok nekem szórólapokat a következő két órában, akkor szendvics és egy üveg víz lesz a jutalmatok. És egy süti.

- Milyen süti? - kérdezte Jack.

George a kezével visszatartotta. Ezt nem gyakorolták, de Jack vette a lapot. - Mi mást kell még tennünk az ételért? - Figyelmeztető hang lopódzott a hangjába. Hah. George előbb ütött, utána kérdezett.

A szendvicsember felsóhajtott. - Semmi más. Határozottan semmi olyan, amire gondolsz. Senki sem fog megérinteni, és nem kényszerít titeket olyan dolgokra, amelyeket nem akartok megtenni. Csak egyszerűen fizetést kaptok két órás tisztességes munkáért. És a süti csokoládés szelet, ennyi.

George úgy tett, mintha átgondolta volna.

- Éhezem - mondta Jack.

- Csak szórólapokat osztunk - mondta George. - Semmi más.

- Semmi más.

- Nem megyünk magával semmilyen épületbe, haver.

- Jól van - mondta a szendvicsember. - Nincs épület.

George még egy pillanatig habozott. - Miféle szendvics van?

- Sertéssonka vagy pulyka. Választhattok.

- Na gyere. - mondta Jack kissé nyafogva.

- Oké - mondta George.

 

- BENT vannak - mormolta Audrey. Az utcán a két fiú egy-egy halom szórólapot vett át. Nézte ahogy George megy. A gyerek mindent jól csinált: a fáradt, gyanús pillantást, a bizalmatlanságot és a feszültséget. George született színész volt, és Jack sem volt rossz.

- Menj - mondta Kaldar.

Gaston kiszállt az autóból. Kopott ballonkabátot és mocskos panama kalapot viselt, ami elrejtette az arcát és a haját, amelyet előzőleg Kaldar fehér porral beszórt. Arcát és kezét, amiből egy keveset lehetett látni, barna színűre festette Kaldar felszerelésének egyik növényi festékével. A lány észrevette, hogy Gaston kicsúsztatott egy kis üveg fiolát a kabátujjából, és ráfröccsentett némi folyadékot a kabátjára.

Kaldarra pillantott.

- Macskapisi.

Huh. A macskavizelet szaga felszállt az ég felé. Senki sem juthat Gaston közelébe.

Mindez a sok hűhó, hogy meghívást kaphassanak a karkötőt megvásárló férfi aukciójára. Belegondolva, hogy Audreynek ez a tárgy a kezében volt egy hete. Soha nem kellett volna megcsinálnia ezt a munkát. De ha visszautasította volna, most nem lenne velük. A sajnálkozás nem old meg semmit. Rendbehozzák a dolgot. A lány okos, jó volt abban, amit csinált, és volt egy Kaldarja, aki talán a legjobb szélhámos volt, akivel valaha is találkozott.

Az üvegfiola eltűnt Kaldar unokaöccsének kabátujjában. Gaston a falnak támaszkodott a parkoló sarkában és lecsúszott a földre. Úgy nézett ki, mint egy öreg latin-amerikai hajléktalan.

- Szép munka - hagyta jóvá a lány.

- Az egyik legfontosabb dolog, amelyet a Tükör a terepügynököknek megtanít - mondta Kaldar. - A legjobb módja annak, hogy elrejtőzz, ha azt a legegyszerűbben teszed.

Ha bármi történne a gyerekekkel, Gaston kiszabadítja őket. Ettől nem érezte jobban magát. Az egész terv egy lufi volt, ami bármikor kidurranhat, és a szerencsétől függött. Amikor ezt elmondta Kaldarnak, az elvigyorodott, és azt mondta: - Bízz bennem, - az egész lénye azt sugározta, hogy minden rendben van. A lány addig vitatkozott, amíg Kaldar nem javasolt szavazást. A csapat összes férfi tagja ellene szavazott, ami mindenkit jelent. Úgy érezte, hogy ha a sárkány és a macska megértették volna, miről van szó, akkor ők is ellene szavaznak. Bolondok vették körül túl sok tesztoszteronnal, és nem tehetett semmit.

- Mi ez a savanyú arc? - kérdezte a férfi. - Még mindig aggódsz a gyerekek miatt?

- Tudod, hogy legalább egy hétig be kell épülniük. - Behajtott a forgalomba, és a legközelebbi bevásárlóközpont felé indult. - Szedjük össze magunkat.

- Nincs más választásunk. A Kéz hamarosan ránk talál.

Audrey megrázta a fejét. Túl gyorsan haladtak. Már volt készpénzük, de néhány dolgot nem lehetett csak pénzzel elintézni.

187 000 dollárt loptak el Arturo Pena széfjéből. Elvették azt a köteg térképet is, amely megmutatta a rabszolga-kereskedők útvonalait, ezeket a térképeket Kaldar egy csinos csomagban kézbesítette egy barátja barátjának ajtójára, akinek állami szolgálati kocsija volt. Még ha Arturo Pena-nak sikerül is kihúznia magát a bajból, akkor sem fogja soha visszanyerni az emberei tiszteletét. Valójában kiiktatták az üzletből. Ez a legkevesebb, amit érdemelt. És most el fogják költeni a véres pénzét.

- Mennyi időre lesz szükséged a bevásárlóközpontban? - kérdezte Kaldar.

- Legalább négy óra.

A férfi pislogott.

- Manikűr, pedikűr, gyanta, haj, smink, ruházat, ékszerek. Szerencse, ha délután három órára kész leszek.

- Áldom a szerencsémet - mondta. - Ne vásárolj semmi ízléseset.

- Fogd be. Gondolod, hogy ez az első alkalom?

 

A Kaleb Green íróasztalán lévő telefon hangjelzője ezüstös hangon csilingelt. Kaleb Green kinyitotta a szemét. A feje lüktetett a kezdődő migrénje miatt. Be tudott volna venni olyan hatásos tablettákat, amelyek zombivá változtatnák a nap hátralévő részére. De sajnos tisztának és ébernek kellett maradnia.

A Bosley-ügy ma befejeződik, amely ha minden sínen van, negyedmillió dollárt jelent neki a Mágia aranyában. Személy szerint nem látta értelmét, hogy bárkit is AK-47-ekkel fegyverezzenek fel. Bármely kékvérű, ha villant, egyszerűen eltéríti a golyókat, és a csapatokat szusivá aprítják. De a rabló báró a fegyvereket akarta, és Kaleb szállítani akart és kitartott. Három Excedrine-t és négy Advil-t vett be, de a migrén továbbra is kínozta, ezért visszavonult az irodájába, és azt mondta titkárnőjének, hogy ne zavarja.

A telefon ismét megszólalt. Egy pillanatig fontolgatta, hogy a falnak dobja. De aztán a kíváncsiság nyert. Talán az évszázad üzlete várt rá a vonal másik végén. Kaleb odanyúlt és megnyomta a gombot. Tamica hangját hallotta. - Mr. Green?

Kaleb leült. Titkárnője már hat éve dolgozott neki. Tegeződtek. A "Mr. Green" ügyfelet vagy problémát jelentett. Tekintettel arra, hogy jelenleg az épület peremi részén vannak, az utóbbi valószínűbb.

- Igen?

Tamica hangja kissé felrázta. - Látogatói vannak.

Előhúzott egy 45-ös Coltot az asztali fiókból, és hagyta, hogy a mágiája eltakarja halványan derengő zöld fényben. Nem ez volt a legerősebb képessége, az egy pajzs volt, ami felfogta a golyókat.

- Tudnak várni?

- Nem, uram. Szeretnének most találkozni.

A lány még nem használta a kódszót, akkor ő már eltűnt volna a hátsó ajtón.

- Nagyon jó. Fogadom őket.

Az ajtó kinyílt, és egy kékvérű nő lépett be, köpenye hátraomlott. Magas, gyönyörű, ruganyos volt, mint egy macska, aranyszínű selymes hajjal és olyan intenzív zöld, ragyogó szemmel, ha belenéztél, nem kaptál levegőt. Egy alacsonyabb, izmos férfi, aki olyan erősnek látszott, mintha egy autót is össze tudna lapítani, balról kísérte. Sötét haját rövidre vágták, és hosszú tetovált szimbólumok tekeredtek a nyakán, mint egy kígyó, csupasz karjai köré folytatódtak, majd eltűntek a ruhája alatt. Hosszú, fekete karmokkal végződtek az ujjai.

Jobbra egy hatalmas ember állt, sápadt, mint egy albínó, egy fejjel a kékvérű fölé magasodott. Egy nő állt mellette, karcsú, sötét hajú, halványszürke szemmel és narancshéj színű bőrrel. Egy kopasz ember lépett előre, és az egyik kezével Tamica derekán, a másikkal a torkán szinte vízszintesen vezette őt, mintha nem hatna rá a gravitáció. Tamica mogyoró szeme csendes pánikba esve nézett Kalebre.

Kaleb életében először komolyan fontolóra vette, hogy imádkozzon.

A kékvérű nő ránézett. Látta, hogy a hasított pupillák összehúzódnak a smaragd íriszekben. Egy továbbfejlesztett kékvérű. Ez rossz volt. Rendkívül rossz.

- Ön Kaleb Green, az orgazda?

A torka kiszáradt, mint a tapló. Valahogy kikényszerítette magából a szavakat. - Sokkal több vagyok, mint egy egyszerű orgazda.

A kékvérű tökéletes szemöldökét felhúzta. - Ismeri a versenytársait?

- Természetesen.

A köpenyébe nyúlt, és előhúzott egy erszényt. Egy pillanatig hagyta, hogy hosszú, bőrkesztyűbe burkolt ujjairól lógjon, és Kaleb azon töprengett, vajon hogy nézhet ki a keze. Aztán az erszény az íróasztalán landolt fémes csörgéssel, a férfi ránézett.

A nő felemelte a kezét. - Killian.

A kopasz ember felrántotta Tamicát. A szája kinyílt, az alsó állkapcsa úgy festett, mint egy kígyó tátongó pofája. Az ajka visszahúzódott, óriási háromszög alakú fogakat fogva.

- Ne! - hörögte Kaleb.

Tamica sikoltott.

A férfi megharapta Tamica torkát, a fogaival kitépte a nyaka felét. Vér átáztatta a padlót. Sikolya elhalt. A férfi ismét harapott, kitépve a vörös húst és az izomcafatokat, majd ledobta Tamica testét a földre. Lágy puffanással leesett a drága szőnyegre.

- Szükségem van a szolgáltatásaira - mondta a kékvérű nő. - Ha egyetért, a pénz a öné. Ha megtagadja, élve megnyúzom.

Még mindig le volt dermedve. Mozgás, te szamár. Csinálj valamit, különben a következő te leszel.

A kékvérű nő várakozva nézett rá.

Kaleb megnyalta az ajkát. A hangja rekedt volt. - Mit tehetek önért, hölgyem?

Az albínó óriás félreállt. Sápadt bőrű, beteges zöld árnyalatú nő közeledett az íróasztalához, egy hatalmas könyvet hordozott. A nő kinyitotta a megfelelő oldalakat, és a férfi saját fényképére meredt, a nevével, elérhetőségeivel és tevékenységének rövid listájával. Kaleb szíve gyorsabban vert. Még soha nem látta, de már hallott róla. Ez Gnome könyve. Ha a Kéznél van, az azt jelentette, hogy az öreg szemétláda meghalt, és ha Kaleb nem elég óvatos, csatlakozni fog hozzá. Csakúgy, mint Tamica.

- Ez a könyv fontosabb versenytársainak profilját tartalmazza - mondta a kékvérű nő. - Egy oldal hiányzik belőle. Azt akarom, hogy mondja el, ki hiányzik.

 

KÍVÜL az éjszakai levegő hűvösnek éreződött Helena bőrén. Mar több oldalt is kivágott. A könyvből hiányzott Magdalene Moonflower délről és Clive Keener északról. A két perembéli ezer mérföld távolságban élt. Okos - gondolta Helena. De ez nem fog megmenteni, mocsári patkány. Az Arany Trón Kopója eljön érted. A kopók megölik a patkányokat, ő össze fogja törni, és a fejét Pókhoz viszi. Ez megfelelő tiszteletadás lenne.

Karmash és Sebastian vártak rá. Csak egy lehetséges megoldás van emiatt a helyzet miatt. Szét kellett osztania a csapatát. Mindketten tudták ezt, és mindannyian azt várták, hogy kit választ ki.

Clive Keener csak néhány száz mérfölddel arrébb dolgozott az utolsó helyzetüktől, miközben a Magdalene Moonflower a kontinens déli részén alakította ki főhadiszállását. A kettő közül Clive volt a befutó.

- Karmash.

A nagy ember előre lépett és egyik térdére esett, fejét lehajtotta, fehér haja leomlott. Sebastian arca óvatosan közömbös lett.

- Vidd Soma-t, Mura-t és Cotier-t, és nézzétek meg Magdalene Moonflower-t. A kisebb sárkányt vigyétek. Ha megtalálod ezt a Mar-t, azonnal értesíts engem, és ne avatkozz be. Csak figyeld meg, nehogy megtudja, hogy megtaláltuk. Érthető voltam?

- Igen, hölgyem.

- Mehetsz.

Karmash felállt, megpördült, elindult, és parancsokat ugatott. A három megnevezett ügynök követte őt az éjszakába.

Sebastian nem szólt semmit.

- Te sokkal alkalmasabb lennél - mondta halkan.

- Köszönöm, hölgyem. - Sebastian hangja a szokásosnál is mélyebb horkantás volt.

Helena nem engedhette meg magának, hogy megmagyarázza a döntéseit, ám helyettesében a neheztelés katasztrófához vezetne. - Nem számít, ki kutatja fel az ellenséget. Csak az számít, hogy ki fogja el. Kaldar Mar egy kígyó, és mint a kígyók, okos és kiszámítható. Ha Karmashnak sikerül megtalálnia őt, és észrevétlen marad,  a férfi várhat, amíg megérkezünk, hogy elkapjuk. Ha az perembéli kijátssza Karmash-t, akkor te hírneved nem szenved csorbát.

Sebastian Karmash után nézett, ahogy eltűnt a Peremben. Egy halk, félig elnyomott morgás hallatszott a torkából. - Nem bízom benne. Nem érdekli az ország biztonsága vagy a küldetés. Csak magára gondol.

Helena ránézett. - Ő a nagybátyám hadnagya. Megkérdőjelezed a Pók ítéletét?

- Nem, hölgyem. - Sebastian lehajtotta a fejét.

A nő rámosolygott. - Meg kellene kérdőjeleznem bárki megítélését, beleértve a sajátomat is. Emlékezned kell arra, Sebastian, hogy Karmash a Kéz tagja, ami a kolóniát védi. Mi vagyunk a Kopók, akik megóvják a trónt. Céltudatosabbak vagyunk a kötelesség és a szolgálat terén. Ezért vagyok itt, beléptem a nagybátyám helyére, amíg vissza nem tér az aktív szolgálatba. Fenn kell tartanom a család nevének tiszteletét és teljesítenem kell a Birodalom iránti kötelességemet. Számítok rá, hogy harcolsz az oldalamon.

Sebastian lehajtotta a fejét. - Mindig, hölgyem.

Nem számított kevesebbre. - Gyere. Észak felé tartunk.