Negyedik fejezet
HELENA d'Amry belélegezte az esti levegőt. Az erdő és a nedvesség szaga érződött. Egy nagy ciprus felé hajolt, köpenye utánozta a cipruskéreg színét, a köpenye képessége révén volt láthatatlan. Előtte az út abba az irányba vezetett, amerre gyenge vibrálás látszott. A határ.
Helena lehunyta a szemét, és érezte a mágia megnyugtató áramlását. Gyenge volt itt, a Peremben, sokkal gyengébb, mint a Louisiana Hercegségben, de a határon még átlépni sem tudott. A határon túl meghalt. Látta a különböző dimenziókat, de soha nem léphetett be. A Peremig jutott. A Kéz ügynökeinek nagyon kis része tudott átjutni a Töredékbe. A Kopókat tőlük eltérően fejlesztették tovább, de így is az embereinek csak alig egyharmada tudott átlépni a határon.
Ez a hely túl nedves volt, esős is. . . zöldellő. Louisianai birtoka szintén zöld volt, de ott a természet behódolt az akaratának, amelyet a kertésze szerszámai közvetítettek. Itt vadon nőtt minden, kontrollálatlanul.
Mégis jó volt visszatérni. A Louisiana hercegségben nőtt fel a családi birtokon, és bár a kötelessége a gyarmatról egészen a Gallia birodalom fővárosába vezette, hiányzott neki. Az itteni levegő különbözött a régi kontinens burjánzó szörnyvárosainak hangulatától. Nem tervezett visszatérni, de nagybátyjáról gondoskodnia kellett. A család hírnevének fenntartása érdekében átvette örökségét. Meglehetősen túlnőtt rajta a feladat.
Halk zaj hallatszott. Három férfi közeledett a Töredék felől, könnyed léptekkel futottak egy csomagot cipelve. Helena figyelte, ahogy átlépnek a határon. Lelassultak. Egy-egy lépést előrementek, előrehajoltak, arcuk eltorzult, lábaik összecsuklottak. Hosszú, kínzó percek teltek el. Végül az első ember átjutott.
Helena levált a ciprusfáról, és kilépett az útra. Kabátja reagált, a hosszú, pelyhes szálak összehúzódtak. Ha nem volt szükség a környezetbe való beolvadásra, halványbarnává váltak, mindegyik szál megsötétedett a vége felé. A szálak gyengén lebegtek a szélben, mintha egy bagoly tollköpenyét viselné.
A férfiak a csomagot a földre dobták.
Balra Sebastian harminc méternyire leugrott egy fenyőről, félig leguggolva. Jasmine egy fatörzs mögül lépett ki, íja a csomag felé irányult. Helena körül az egysége, a tizenkét legjobb Kopó dermedten állt, mintha az erdő varázsolta volna ide őket.
A Töredékből érkezett három férfi közül a tojáshéjszín hajú hatalmas óriás térdre esett. Sebastian, Helena helyettese felállt a nő mellé fenyegető hatás keltve. A két férfi nem is lehetett volna különbözőbb. Karmash, a hét és fél láb magas, sápadt, hosszú, világos, szinte színtelen hajú férfi, tökéletesen ápolt körmökkel szerette az élet finom dolgait. Sebastian, alig öt láb tíz hüvelyk volt, de majdnem azonos súlyú, sötét bőrű, sötét haja rövidre vágva. A nyaka köré ezt tetoválták: SZENVEDÉLLYEL A VÉGSŐKIG. Szörnyen erős és kemény, duzzadt izmaival Sebastian új jelentést adott e szavaknak. Úgy szentelte a nőnek az életét, ahogy egy kiskutya az őt nevelő gazdájának. Nem bízott Karmashban, és az albínó óriás sem bírta elviselni őt. Páratlan harc lenne közöttük - gondolta Helena.
Karmash kölcsön volt, csakúgy, mint Mura, az új orgyilkos, de amíg a nő szépen beleilleszkedett a csapatba, Karmash nem. Túlságosan hozzászokott ahhoz, hogy ő vezesse a műveleteket, és Sebastian néma, heves dühvel gyűlölte őt. Jól volt ez így. Sebastian úgyis túl magabiztossá vált. Jót tesz neki egy kis barátságtalan verseny. Ráadásul Karmash be tudott lépni a Töredékbe, így kétségtelenül neki kellett elvégeznie a munkát. Nem kevesebbet várt el a Pók az ügynökeitől.
- Hölgyem. - Karmash fejet hajtott, de a szeme őt és tőle balra Sebastiant figyelte.
- Kelj fel.
Felállt, és másfél lábbal a nő fölé tornyosult. A nő odament a csomaghoz, közben lehúzta a kámzsáját. Haja hosszú, szőke lófarokba kötve hátraesett a válla fölött. - Nyisd ki.
A másik ügynök leguggolt, átvágta a vásznat, és egy embert dobott az útra. A férfi átfordult és felült a koszban. - Helló.
Helena előrelépett, fejét megdöntötte, hogy jobban lásson. Vékony. Majdnem teljesen kimerült. Vérben forgó szemek. Lázrózsa a bőrén. Remegő kezek. Egy drogfüggő.
- Nem mondhatom, hogy értékelem ezt a bánásmódot. - És a földre köpött.
Az emberi létezés micsoda egy szomorú, undorító bizonyítéka.
A nő lekuporodott, és a szemébe meredt. Az viszonozta a tekintetét. A legtöbb ember nem tudta tartani vele a szemkontaktust: halványzöld szeme macskapupilláival zavarba hozta őket. A Pók egyszer azt mondta neki, hogy olyan, mintha egy démon szemébe nézett volna, tudva, hogy fel fogja falni. Nagybátyja mindig is imádta a költészetet. Sajnos, ez az ember vagy elfüstölte már az agyát, vagy túl hülye, túl arrogáns ahhoz, hogy meghúzza magát.
- Megsérült? - kérdezte Helena.
- Érzékeny vagyok pár helyen. - A férfi az orrát szívogatta. - De van egy módja, hogy megbocsássak ezért, feltéve, hogy megéri nekem. Végül is kiszabadítottak a rehabról.
- Mmm, értem. Tudja, kik vagyunk?
- A kéz. A tükör. Őszintén szólva, szart se számít.
Káromkodás mások jelenlétében. Az elmaradott korcs faragatlansága. - Hol van a doboz?
Kicsit felemelte az állát. - Mit kapok érte?
Helena majdnem nevetett. A Kopók körbevették, és fickó arra számított, hogy megvesztegetik. Közelebb hajolt, csendes hangon megkérdezte. - Megvásárolható?
- Kedvesem, mindenki eladó. - A férfi vállat vont. - Új ebben? Hadd magyarázzam el önnek, hogyan működnek a dolgok. Nem vagyok drága. Tudom, mit keres. A húgomat keresi. Adja nekem, amit akarok, és mindent elmondok róla.
- Tehát így megy ez? - Milyen féreg. Nincs tisztelet. Nincs méltóság. Nincs hűség. Szánalmas.
- Mint mondtam, ha az ár megfelelő, akkor az ön embere vagyok. Mindent elmondok. Még azt a fickót is futni hagyom, aki megvert.
Helena egyenesen Karmashra pillantott. Az óriás megrángatta a fogoly összekötözött karjait, a férfi hónalja alá csúsztatta a kezét, és a férfi fejének hátuljához szorítva, felrántotta őt a földről.
- Hé, hé, hé! - A férfi Karmash karjaiban vergődött. - Na gyere.
Helena lehúzta kesztyűjét, lekapcsolta köpenyét, és hagyta leesni. Mögötte a sötéthajú és pengeéles eszű Mura tett egy lépést előre és elkapta az élő anyagot, mielőtt a földre esett volna. A köpeny megvillant, és egészségtelen narancssárga árnyalatot vett fel, hogy leutánozza Mura mágiával megváltoztatott bőrét.
Helena a férfi előtt állt. Testre simuló bőrt és sötét ruhát viselt. Bőröv szorította a tunikáját a derekához az egyedi hüvelyekkel együtt, amelyek két ívelt kardot tartották. Előhúzott egy fekete kést a csípőjéről, és egy lépést tett a drogos felé.
A fogoly ránézett. - Mi? Mit csinálnak velem? Miért? Próbálok itt üzletelni.
A nő felhúzta keskeny szemöldökét. - Nem kötök üzleteket. - Szétszakította a férfi vékony ingét, és csontos mellkasát szabaddá téve kinyitotta.
- Figyeljen, hibát követ el. Időt és energiát pazarol el velem, és miért? Csak adjon nekem egy kis szeletet a tortából, és mindent elmondok.
Helena felhúzta a ruhaujját, és megmutatta neki izmos alkarjába mart kék tépőfogat. - Az Aranytrón Kopója vagyok. Tudja mit jelent ez?
Arcán látszott, hogy fogalma sincs. - Tudja, hogy a Louisiana Hercegség a Galliai Birodalom kolóniája?
Bólintott. - Aha.
- Amikor Gallia trónja egy ügyet végleg el akar intézni, engem hív. Nem kötök üzletet. Nem alkudozom. Nem kímélek senkit. Országom dicsőségére pusztítok. Nézzen a szemembe.
A férfi a nő kék-zöld íriszébe bámult. Helena addig nézett rá, ahogy egy tigris a zsákmányára, amíg nem látta az arcán a rettegés első rezdülését.
- Lát benne irgalmat? - Mágiája körbevette, mint a sötétség ködös köpenye.
A drogfüggő megdermedt, mint egy megrémült madár. Végül csak felkeltette a figyelmét.
Helena egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd lehunyta a szemét. - Az Aranytrón Kopója vagyok. Bírósági jogköröm van a Galliai Birodalomban és annak minden gyarmati területén, és bűnösnek találom önt, Alex Callahan. Ön Gallia ellensége.
A varázslat felszikrázott. Karmash ledobta Callahant, az ember hirtelen eltűnt, majd húsz lábnyira megjelent. Futás közben lába a talajnak csapódott, lerohant az ösvényről, és minden utolsó csepp energiát kipréselt elnyűtt testéből. Érdekes képesség. De még érdekesebb volt az a tény, hogy Karmash amikor bajt érzékelt, inkább saját maga megmentésével törődött, és nem tartotta meg a foglyot.
Helena intett az ujjaival. Soma és Killian Callahan után rohantak az úton. Két légvétellel később a vadászok utolérték a futó embert. Killian belerohant a drogos fickóba, és a földre csapta Callahant. A peremlakó körmei Killian karjaiba karmoltak , de sérülést sem okozva lecsúsztak róla. Killian az egyik továbbfejlesztett vadász volt: bőre vastag, mint a cserzett bőr. Somával együtt lerántották Callahant a földre, és visszavitték.
- Szegezzétek rá a fára - mondta Helena.
A két vadász felemelte a peremlakót. Sebastian a derekánál előhúzott két tőrt a hüvelyéből, és férfi mindkét vállát átszúrta, közvetlenül a kulcscsontja alatt. Callahan üvöltött, a tölgyhöz volt rögzítve, mint egy rovar.
Helena késsel a kezében közeledett hozzá. Kiváló penge volt, borotvaéles és erős, mint minden eszköze, akár emberi, akár más. Megvágta a peremlakó törzsét. A penge alig érintette a sápadt húst, de borotvaéles hegye élénk vörös vonalat festett az ember bőrén.
- Segítség! - Alex felsikoltott. - Segíts kérlek! Segítség!
A kés egyszer, kétszer felvillant. Így festette meg tanulmányát: ragyogó vörös festék gyors vonalait a fehér vásznon.
Alex felsikoltott és összerogyott, de a kések szorosan tartották.
- Az árulást fájdalommal fizetik. Amikor elárulod a partnereidet, különösen, ha ezek a partnerek családtagok, akkor csak sok szenvedés árán lehet ezt megtenni. A test gyenge. Ha túl sok a fájdalom, a legtöbb ember megtörik. Minél nagyobb az árulás, annál szörnyűbb a fájdalom, amelyet a foglyoknak el kell viselni.
Helena becsúsztatta kése hegyét az első vágásba, felszabadította a bőrt, és éles mozdulattal lerántotta. Alex kétségbeesetten üvöltött a fájdalomtól. A vörös izom csupaszon csillogott a mellén. Mindig is kiváló állatnyúzó volt.
- Ne aggódjon. Gondoskodni fogok arról, hogy az ön által elszenvedett fájdalom egyenértékű legyen az árulásával. - Helena felemelte bal kezét, még mindig a puha barna kesztyűben. - Sót.
A sóval teli fiolát a kezébe helyezték.
- Akkor hát. Beszéljünk a nővéréről.
JACK kinézett az ablakon. Szürke eső szitált az Olimpiának nevezett töredéki városban. Washington államban volt, amely hasonlított egy tartományra, de még annál is nagyobb volt. Kaldar ellopott egy másik autót - ez kék volt és keserű hamis-fenyő illata volt -, és Jack ezúttal az első ülésbe ülhetett. Az ablakon a kilátás nedves és meglehetősen unalmas volt.
- Valaha kisüt itt a nap?
- Időnként - mondta Kaldar. - Ha vársz néhány órát, és kancsalítva nézel.
A hátsó ülésen George testhelyzetet váltott. Mindketten sima barna inget és laza nadrágot viseltek. Még mindig nem úgy néztek ki, mintha a Töredékbe tartoznának, de legalább George már nem buzis pólót hordott, fejtette ki Jack.
Fájt az oldala. Diszkréten megdörzsölte a sérült bordákat. Gaston nem volt túl boldog, amikor megtudta, hogy mind a ketten átmentek a Töredékbe, és Kaldar elkapta őket. A "degenerált", "elkényeztetett csecsemők" és “hülyét csináltak belőlem" szavakat mormolta. Aztán a szavak ütésekké változtak. Ha őszinte akart lenni, először legyőzte, mélázott Jack. Ő és George ketten mentek Gastonnak, de Gaston olyan erős volt, mint egy bika. Ennek ellenére csak épphogy nyert. Most már jól volt. Békét kötöttek. Csak pár napig vigyáznia kell a bordáira.
Jack otthagyta a kismacskát Gastonnal. Néhány órába került csak, hogy átrepüljenek Washingtonba, és az éjszakát a Peremben töltötték. Addig, amíg vissza nem indultak a Töredékbe, Jack egy kosárban tartotta a kismacskát a sárkány kabinjában. A macska ivott, de nem evett. Ez általában rossz jel szokott lenni.
Gaston gondoskodott róla. Hátramaradt, hogy vigyázzon a sárkányra, és megígérte, hogy ellenőrzi a kismacskát. Természetes, hogy megteszi.
- Hová megyünk? - kérdezte George.
- Keresünk egy használtruha boltot. Bármelyik jó. Jóakarat, Üdvhadsereg ...
- Üdvhadsereg? - Jack felállt. - Keresztesek?
- Nem, nem igazi hadsereg - mondta Kaldar. - Használt ruhaüzlet.
- Mi az?
- Túl régóta vagy gazdag. - A tolvaj felsóhajtott. - Rose végez jótékonysági tevékenységet?
- Almát ad a szegényeknek - mondta George.
- Hogyan működik s dolog?
- Felmegyünk a Segítő Kéz épületéhez - mondta Jack. - Kiszállunk és az élelmiszer-rekeszeket behordjuk. Rose beszélget az ott lévő emberekkel. Ellenőrzik a számlákat. Pénzt ad nekik. Hazamegyünk.
- Oké. - Kaldar bólintott. - A használtruha-áruház olyan, mint a Segítő Kéz: egy olyan üzlet, ami pénzt gyűjt a szegények számára. A töredéki emberek általában csatlakoznak valamilyen valláshoz.
- Templomok - mondta George.
- Többek között. Az emberek ruhákat és bútorokat hoznak be, amelyekre nincs szükségük, és eladományozzák őket. Az üzletek eladják őket, és a pénzt szegények élelmezésére fordítják.
Jack a homlokát ráncolta. - Miért akarna valaki olyan ruhákat viselni, amelyeket valaki más hordott? Az illat önmagában őrületbe viheti.
- Mert nem engedhet meg magának mást - mondta George halkan. - Rose a használt-áruházban vásárolt régebben.
- Soha nem kaptam olyan ruhát, amelyet valaki más viselt - mondta Jack. - Tudtam volna.
- Nem nekünk, te bolond. Magának vásárolt. Nem emlékszel, mert csak hétéves voltál.
Jack megcsikorgatta a fogait. - Nagyon jól emlékszem.
- Még egy szó, és mindkettőtöket visszaküldelek Adriangiába - mondta Kaldar. A szája mosolygott, de a szeme komoly volt.
Jack megfordult, és befogta a száját.
- A használtcikk üzlet az a hely, ahol az emberek akkor vásárolnak, amikor nincs pénzük, vagy amikor jó üzletet akarnak csinálni. Kétes egzisztenciával rendelkező férfiak, mint például mi, három okból vásárolnak itt. Először: a ruházat tiszta lesz, de már egy kissé viseltes, amire szükségünk van. A vadonat új ruhák, amik még ki sem voltak mosva, felhívják ránk a figyelmet, és ezt minden áron el kell kerülni. A lényeg az, hogy elkeveredjünk. Olyanok legyünk, mint az utca embere. Másodszor, az áruházak általában megfigyelő kamerákkal rendelkeznek. Rögzítik a képet, ami azt jelenti, hogy valaki nyomon követhet minket. Ugyanebből az okból távol maradunk minden olyan üzlettől, ahol van kamera az ablakon, TV képernyők, elektronika, kisbolt, ATM.
- Mik azok? - kérdezte Jack.
- Kicsi automatizált bankok, amelyek pénzt adnak ki.
- Miért nem lopják el ezeket? - kérdezte Jack.
- Nagyon-nagyon nehezek.
Jack elvigyorodott. - Megpróbáltad?
- Igen, és nem ajánlom. Szükség van egy erős tehergépkocsira emelővel és targoncával. A bérelt tehergépkocsi rámpával szintén jó. Akkor működik, ha az ATM nincs lecsavarozva a földre. Megpróbálok találni egy használtruha üzletet. - Kaldar balra húzódott és leparkolt egy sima beton épület előtt. Az ajtó feletti jel azt jelentette, hogy Missziós Bolt.
- Amikor bemegyünk, lehajtva tartjuk a fejünket. Ne bámuljatok meg senkit, ne keressetek szemkontaktust és csoszogjatok kissé. Ez a harmadik ok, hogy itt vásárolunk: ezekben az üzletekben dolgozó emberek általában jóindulatúak vagy épp kigyógyultak korábbi életükből: ex-függők, ex-részegesek, ex-hajléktalanok. Tudják, milyen érzés szegénységben élni. Csak azt látják, hogy egy szerencsétlen ember próbálja a fiait felöltöztetni. Elfogadják a készpénzt, és nem jegyzik meg arcokat. Ha a zsaruk kérdezik, nem fognak ránk emlékezni. Emlékezzetek: fej lehajtva, alázatosnak látszani, és ne hívjátok fel magatokra a figyelmet. Jack, nem izgat fel és nem futkosol a folyosón, mint egy átkozott idióta, mert megláttál egy macskát, egy egeret vagy valami hasonlót. George, próbálj meg emlékezni, milyen érzés volt szegénynek lenni. Ez a ti próbátok, fiúk.
Kaldar kiszállt a kocsiból. Jack követte. Alázatos, igen. Meg tudja csinálni.
Harminc perccel később ismét úton voltak. Jack megszimatolta az új ruháit. Halvány szappanillata volt a fekete kapucnisnak, a farmernek más szaga volt. Legalább Kaldar hagyta, hogy megtartsa a saját csizmáját. A hátsó ülésen George szürke kapucnis pulcsit viselt zsebbel, és szakadt farmert, amelyet el kellett volna dobni. Kaldar egy használt gördeszkát is vásárolt nekik, egy négykerekű fa deszkát.
George elkapta. - Mi ez?
- Nevetségesnek tűnik - mondta Jack.
- Egy fickótól van, aki meztelenül sztrájkol és erdőben fut.
- Nem szégyellem sem az emberi, sem a hiúz formámat. Azért hordok ruhát, mert az emberek erőltetik. Nem kell minden reggel felöltöznöm, hogy jobban érzem magam.
- Így van. Egy elég egyszerű lény vagy, ugye?
Az "egyszerű" az emberi világban általában "hülyé" -t jelent. Jack elvigyorodott. - Miért nem hajolsz közelebb, úgy pontosabban el tudom magyarázni, milyen egyszerű vagyok.
- Istenek segítsetek, megfordítom az autót - mondta Kaldar. Arca ellazult, de tekintete éles, veszélyes jelleget öltött. Nem jó jel.
- Most nagyon más vagy - mondta neki Jack.
- Milyen más?
- Sokkal lazább vagy, amikor Cerise-hez jössz látogatóba.
- Amikor Cerise-t meglátogatom, vicces, bájos, kedvenc unokatestvér vagyok. A legnehezebb kihívás, hogy mennyire bosszanthatom fel kedves unokatestvérem férjét, mielőtt farkassá válik és megpróbálja kitépni a torkom. Jelenleg a Tükör ügynöke vagyok, nehezíti a helyzetem két gyerek, tehát ha valaki kiugrik az autó elé, és megpróbál megölni, akkor olyan gyorsan lövöm le, hogy pislogni sem lesz ideje.
Jack becsukta a száját, és egyenesen ült.
- Megértem, higgy nekem - mondta Kaldar. - Van egy idősebb testvérem, és havonta legalább egyszer csalódást okozok neki. De most velem vagytok. Ki kell lépnetek ebből a gyerekes gondolkodásmódból, mert ez meg fog ölni benneteket. Ezt a hülye testvér-versengést halasszátok el az erre megfelelő időre.
Itt volt az ideje, hogy befogja a száját, így Jack ezt tette. A város látszott az ablakon keresztül. A határtól vezető út során átmentek néhány erdőn. Régi, heges fákat láttak, olyanok voltak, mintha a Mágiába tartoznának, nem a Töredékbe. Az erdők teret hódítottak a városban is - láthatta azokat a helyeket, ahol belopakodtak - a házcsoportok között foltokban, egy hatalmas fát, amit valaki elfelejtett megmetszeni, egy kis apró gazcsomót a járda mellett, a parkokat. . . Érdekes, hogy az emberek itt akarnak élni, egy olyan helyen, ahol mindig esik az eső, és küzdenek az erdő burjánzásával.
Kaldar tovább haladt: jobbra, balra, elfordult a széles utcákon, amíg végül egy nagy parkolóban leállította az autót egy magas üveg- és kőtorony előtt.
- Audrey Callahan itt dolgozik abban az épületben.
- Honnan tudod? - kérdezte George.
- Miközben ruhákat válogatva szépültél, felhívtam néhány számot a telefonkönyvben felsorolt helyi magánnyomozó cégektől. Audreyt kértem. Ennél a cégnél átkapcsoltak az irodájába, hogy válaszoljon. - Kaldar önelégültnek látszott, mint az a macska, aki édes tejszínt kapott. - A terv: bemegyek. Mind a ketten itt vártok. Úgy nézzen ki, mintha csavarognátok, de figyeljetek az ajtókra. Kétlem, hogy Audrey örülni fog, ha meglát.
- Meg fogod kínozni? - kérdezte Jack.
Kaldar megállt, és különös pillantást vetett rá. - Nem. Ha azt látjátok, hogy együtt jövünk ki, akkor várjatok, amíg odaérünk a kocsihoz. Ha láttok egy vörös hajú fiatal nőt sietve egyedül kijönni, az azt jelenti, hogy nem mentek simán a dolgok.
Kaldar a táskájába nyúlt, és előhúzott egy kis fémdobozt, amelynek tetején vésett virág volt. Megnyomta a virág közepét. A fémszirmok egy kattintással felpattantak. Jack megvizsgálta a széleit. Borotvaéles és fogazott volt.
- Ez egy mágikus nyomkövető. Csak a Mágia vagy a Perem területén működik. Úgy tervezték, hogy hintóhoz rögzíthető legyen, mágneses, tehát hozzá kell tapadnia egy autóhoz is. George, tedd el ezt a nyomkövetőt. Ha Audrey egyedül jön ki, kövesd és rakd fel a nyomkövetőt a járműve hátuljára vagy aljára. Használjátok a gördeszkát figyelemelterelésként. - Kaldar Jackre nézett. - Amíg George ezt csinálja, kövesd az illatomat az épületben, találj meg és ...
- Mentselek meg téged? - kérdezte Jack.
- Segíts nekem. Ne a saját fejed után menj!
- Segítsek. - Ez tetszik.
- Minden világos? - kérdezte Kaldar.
Jack bólintott.
- Akkor kezdjük.
Bármelyik nap, ami fizetési csekkel kezdődött, csak jó nap lehetett. Audrey mosolygott, és ellenőrizte a kezében lévő mappát, miközben végigment a Milano Investigations hosszú, szőnyeges folyosóján. Bézs nadrágot viselt, ami szépen kiemelte a bőrtónusát, a haját az arcától hátrafogta, mappájában pedig egy kék fizetési csekk mutatta, hogy a számlájára 822 dollárt fizettek be. Tiszta pénz, amiért megdolgozott. Még a kormánytól sem sajnálta a levont adót.
Nyolcvankét napon belül jogosult lesz az egészségbiztosításra is. És ma megígérte, hogy ezentúl jól fog viselkedni. Most segíteni fog Johanna Parkernek egy bírósági ügyben. Tegnap találkozott Johannával - negyvenöt éves, sötét szemű, őszülő hajú, amire kifejezetten büszke, a Seattle-i Rendőrségtől vonult vissza. Amikor egy vádlott védőügyvédet fogadott, az ügyvéd gyakran felkért egy magánnyomozót, és különösen hasznos, ha ez a személy egy nyugdíjas zsaru. A magánnyomozó csinálja a lábmunkát, beszél a zsarukkal, tanúkkal, átnézi a rendőrségi jelentéseket és így tovább. És Audrey-nak vele kellett mennie mindenhova, és megnézni, hogy működik a másik oldal.
Ó, igen. Ma jól kell viselkednie. Ha nem próbálna hivatásának megfelelően viselkedni, most végigszaladna a folyosón, és ordítana: - Wáááóóó! mint egy négyéves gyerek a víziparkban. Elérte az irodája ajtaját.
- Audrey! - Johanna hangja hátraszólt.
Audrey megfordult a sarkán. - Igen, asszonyom?
Johanna kihajolt az irodájából, két ajtóval arrébb a folyosón. - Van egy ügyfeled. Serena az irodádba kísérte, mert George-nak szüksége van a konferenciateremre.
Egy ügyfél? Máris? - Köszönöm! - Audrey lenyomta a kilincset.
- Azt mondta, hogy a bátyád barátja.
Egy kis jéggömb robbant fel Audrey belsejében, és hideg áradt szét benne. Semmi, ami Alex-szel kapcsolatos, nem lehet jó. Az apja biztos nem volt - Seamus túl beképzelt volt. Azt mondta volna, hogy az apja. Nem, ez vagy valamelyik kábítószer-kereskedő, vagy valaki, akit a zsákmány reményében fújt ide a szél és a pénzét akarja.
Az ajtóra meredt. Ösztönei azt suttogták: “Menekülj." Engedje el az ajtófogantyút, forduljon el, sétáljon tovább.
- Egyébként csak tízre van szükségem rád, így van körülbelül egy órád - mondta Johanna. - Gondolod, hogy addigra végzel?
Audrey hallotta a saját hangját. - Igen asszonyom. - Menj be az irodádba, hogy elmenekülhessek. Menj be az irodádba.
Johanna nevetett. - Nem kell, hogy asszonyomnak hívj. Mi kevésbé formálisak vagyunk itt, a nyugati parton. A "Johanna" is megteszi.
- Oké, Johanna. - Audrey elmosolyodott. Menj innen.
Johanna befordult az irodájába, és megállt.
Most mi van?
Serena egy csomag mappával sétált a folyosón. Óh ne. Sétálj tovább. Menj tovább.
Serena megállt Johanna ajtajánál, és kinyújtotta az egyik dossziét. El kellene menniük, hogy kijuthasson. A menekülőútja eltűnt.
Miért most? Miért, ha minden olyan jól megy? Átkozott vagyok, vagy mi?
Audrey nyelt egyet. Jól volt. Callahan volt. Tudja kezelni a helyzetet.
Audrey kinyitotta az ajtót. Egy férfi állt az ablaknál, kinézett. Kopott farmert, cserzett bőr munkáscipőt és szénfekete kapucnis felsőt viselt. Az utcán tíz hozzá hasonló öltözetű férfi jönne vele szembe. A nyugati parton az emberek könnyedén vették az életet, és nem zavartatták magukat a formalitások betartásával. Itt bárki lehet: egy idősebb egyetemi hallgató, egyetemi tanár vagy egy multimillió dolláros cég vezérigazgatója.
Haja nem volt sem túl hosszú, sem túl rövid, összekuszált és nagyon sötét, majdnem fekete. Vállai szélesek voltak, derekát a pulóver elrejtette, de a fenekén látszott, hogy elég sok időt töltött futással. A haj és a fenék negyvennél fiatalabb, a vállak idősebbek, mint a tizenéveseké. Valószínűleg a húszas évei végén járhat. A férfi felmérése körülbelül egy másodpercbe telt.
Audrey fényes, csinos lány mosollyal az arcán belépett és azt mondta: - Szia!
A férfi megfordult.
Ó, édes Jézusom.
Zárkózott, erőteljes arca, kellemes arccsontja és telt ajka volt. Ha a nő eltakarná az arc felső részét, azt mondaná, hogy nagyon jóképű férfi. De a szeme ördögi volt. Világosbarna, mint a méz, éles tekintetét hosszú szempillák keretezték, a férfi szemei gonosz fényt árasztottak. Az egész arcát átalakítva, a csinos férfiből olyan férfivé változtatta, akitől minden, egy kicsit is érzékeny nő távol tartja magát. Ez majdnem azonnal lehangolta. Az egyetlen ok, amiért egyáltalán találkozott vele, az volt, hogy érkezése felkészületlenül érte, de már késő. Szép próbálkozás. Életét a Peremben töltötte, művészek, tolvajok és csalók között. Ne aggódj. Már kész volt a terve.
Ez az ember gazember volt, nem azért, mert a körülményei kényszerítették, hogy bűnöző legyen, hanem azért, mert így született. Valószínűleg anyatejjel szívta magába. Húsz perc alatt lebűvölte a ruhákat egy szűzről. És ha a szegény bolond hazavitte, apját az asztal alá itta, anyját megbűvölte, elbűvölte a nagyszüleit, és olyan éjszakában részesítette a lányt, amelyet az soha nem felejtett el. Apja reggelre a másnaposságtól beteg lenne, az összes ezüst hiányozna a családi autóval együtt, és egy hónapig mind az egykori szűz, mind az anyja sóhajtozna utána.
Bármit is akart, az csak rossz lehet. A pokolba kellene menekülnie tőle. Nem volt sem Alex egyik drogos barátja, és nem volt az apja “barátai" közül való sem. Seamus Callahan ismerte saját korlátait. Ez az ember köröket vert volna rá, és Seamus soha nem lépett partneri viszonyba senkivel, aki okosabb volt, mint ő. Nos, kivéve talán a családot.
Nem, ez az ember túl veszélyes volt ahhoz, hogy közönséges peremi patkány lehessen. Volt egy megbízója a Peremben vagy, még valószínűbb, a Mágiában, és valószínűleg azt akarta megtalálni, aki a dobozt ellopta Nyugat-Egyiptomból. Ha ő megtalálta, mások is követni fogják. Soha nem hagynák őt békén, és nem hezitálnának akár kétszer is megölni őt.
Befejezte. Munkája, élete, mindennek vége volt.
A lány gyönyörű volt.
Kaldar arra számított, hogy a lány egy drogos vagy egy sokat szenvedett áldozat, egy aggodalmas arcú nő, megkeményedett és keserű. Korábban találkozott már sok csinos lánnyal, szépségük teljében, de Audrey egyedülálló volt. Gyönyörű volt. Napbarnított bőre majdnem ragyogott. Sötét szeme keskeny szemöldök alatt szikrázott. Az arcából hátrafogta sötétvörös haját, ami inkább barnába hajlott aranyszín ragyogással. És amikor a nő rámosolygott, fehér fogait kivillantva, a mosolya fertőző volt. Vissza akart mosolyogni, és valami mulatságos dolgot csinálni, hogy ismét rámosolyogjon.
A nő odament hozzá. Széles mosollyal, tágra nyitott szemmel, habozás nélkül. Szép ruhát viselt; hivatalos, igaz, de elég szűk volt ahhoz, hogy megmutassa a hosszú lábát és kirajzolja a fenekét, és a kabátja alatt levő vörös blúznak elég mély kivágása volt ahhoz, hogy a melléhez irányítsa a tekintetét, amelyre nagyon kellemes volt ránézni. Fogadni mert volna, hogy az épületben a férfiak nagy része túl sok időt töltött azzal, hogy gondolatban levetkőztessék, és a bugyija színére gondolkodjanak. A kérdés az volt, hogy ezt tudja-e, és ha igen, hogyan használja fel?
- Szia! - ismételte meg sugárzó mosollyal. - A nevem Audrey. Miben tudok segíteni?
A hangja is aranyszínű volt - sima, könnyű déli kiejtéssel. Másfajta álruhába kellett volna öltöznie, valami melegebbe és népiesebbe a seattlei stílus helyett. De most már késő. A lány vagy tényleg rendes, és most bajba került, vagy nagyon rafinált, és neki hihetetlen szerencséje volt.
- Szia, Audrey. - Kaldar elmosolyodott, és hangjába is belevitt egy cseppnyit a saját Déléből. - A nevem Denis Morrow.
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Denis.
- Az öröm az enyém.
Audrey megrázta a kezét, és a férfi beszívta a parfüm illatát: citrusfélék, őszibarack és szantálfa, friss, érzéki, de nem tolakodó.
Ujjai egy pillanatig megszorították a kezét, majd kicsúsztak belőle. A férfi már számított rá, de pulzusa megint felgyorsult. A lány jó volt.
- Kérlek, foglalj helyet.
- Köszönöm.
Kaldar leült a fából készült székbe az íróasztala előtt. Odament az asztalához, besassézott, leült, és rámosolygott. Édes és teljesen ártatlan mosoly volt. Félig el is hitte, hogy a virágok kilépnek a szőnyegről, és a kismadarak dalokat csicseregnek.
Audrey kihúzta az íróasztal felső fiókját. Kaldar megfeszült. A lány elővett egy kis dobozt Altoids felirattal, és az asztalra tette. - Mentolos cukrot?
Valószínűleg meg van mérgezve. - Nem, köszönöm.
Audrey karcsú ujjaival nyitotta fel a dobozt. - Sajnálom, az előbb kávét ittam. A lélegzetem ... fűű! - Arca előtt intett a kezével.
- Nem bánom. Adjon egyet.
Kivett egy cukorkát, rátette rózsaszín nyelvére, és becsukta a száját. - Mmm. Imádom az Altoids-t.
Kaldar gondolatai elszálltak. Szépen újra megcsinálta. Azon tűnődött, vajon a lány milyen gyakran használta ezt a kis trükköt. Elképzelt egy konferenciatermet, tele volt férfiakkal, akik egyszerre abbahagyták a beszélgetést, hogy figyeljék, miként eszi az Altoids-t. Alex Callahan egyetlen nővére sem lehetne teljesen ártatlan, és ő sem volt kivétel.
Előrehajolt, arca komolyra fordult. - Szóval, hogyan tudok segíteni, Denis?
- Meglátogattam a testvéredet - mondta, miközben az arcát figyelte. - Alex-et.
- Alex?- A szeme elkerekedett. - Hogy van? Jól van? Történt vele valami?
Arca valódi aggodalomra mutatott.
- Túladagolta magát?
És ez valódi félelemnek tűnt. Ha egy kicsit fáradtabb lenne, akkor elhitte volna. Callahan nem az első drogfüggő, akinek üldöztetéses téveszméje van. Talán Audrey apu kedvenc kislánya volt, Alex pedig a család fekete báránya, aki csak útban volt.
És talán piros hó esik, és cigánygyerekek potyognak az égből.
- Papa azt mondta, hogy jó helyre került. Az orvosoknak gondoskodniuk kell róla!
Könnyek nedvesítették meg a szempilláit. Még sír is a végén. Imádni való. Kaldarnak kellett mondania valamit, mielőtt a lány zokoni kezd, különben félreértés történik. Kinyújtotta a kezét, és bűnbánóan mosolygott. - Audrey, kérlek, félreértetted. A szívem szakad meg, ha egy ilyen kedves nő zaklatott. A testvéred rendben van.
Audrey visszahúzódott. - Ez nem volt szép. Megrémítettél.
Most ő volt az aljas, cudar ember, ez igen. Majdnem tapsolt.
A nő kihúzta magát. - Mit szeretne tőlem, Mr. Morrow?
Nos, nagyszerű előadás volt, de minden jónak egyszer véget kellett érnie. Kaldar előrehajolt, és intim, halk hangon azt mondta: - Szeretném, ha befejeznéd a színjátékot, és elmondanád nekem, mit csinált az apád a Nyugat-Egyiptomból ellopott eszközzel.
A nő felényújtotta a kezét, hirtelen megvakította. A mellkasában éles fájdalom robbant fel, mintha megütötte volna a szegycsontját, és a sokk az egész testét elárasztotta. Kaldar izmai összerándultak. Mozogni akart, de csapdába esett a székben, megmerevedett, mint egy deszka. A szavak elakadtak a torkán.
Sokkoló! Megrázta őt! A pokolba az egésszel.
Audrey kicsúszott az asztal mögül. A férfi úgy érezte, hogy a karja megrándult, aztán elmúlt a fájdalom. Aztán a teste visszatért a normál állapotba, minden funkciója helyreállt, és az első szó, ami a száján kicsúszott. - Bassza meg!
Audrey egy darab ragasztószalagot nyomott a szájára. A férfi morgott és nekitámadt, de a karjai nem mozogtak.
Gyorskötözővel rögzítette a székéhez.
Ezt megérdemelte. A nő becsapta, mint egy balekot. Mint egy gyereket. Abban a pillanatban, amikor kiszabadul, meg fogja bánni. Tesz róla, hogy mélyen megbánja.
Audrey lehajolt, ujjait begyakorlott gyorsasággal átmozgatta a ruháin, és kihúzta a kést a kapucnis pulóver belső zsebéből. A kissé ívelt fekete penge majdnem hat hüvelyk hosszú volt és borotvaéles, és elég vastag ahhoz, hogy egy kardütést is megfékezzen.
- Szép kés.
A nő a fekete penge hegyét bőréhez nyomta közvetlenül a szeme alatt. Fölé hajolt, és a hangja visszafojtott dühvel remegett.
- Fogalmad sincs, mennyibe került ez nekem. Hónapokig dolgoztam, hogy megszerezzem ezt a munkát, és mindent tönkretettél. Tudod, milyen érzés mindent újrakezdeni? Tudod te, milyen nehéz itt a Töredékben törvényesen élni?
A kés megvágta a bőrt. Egy csepp vér kibuggyant az arcára. Kaldar még nyugodtan állt. Nem kell aggódnia miatta.
- Olyan keményen dolgoztam. Nagyon jó vagyok ebben. Szeretem ezt a munkát. Három hónapon belül még egészségbiztosítást is sikerült megkapnom. És te és az az emberi létezés szégyene most mindent elrontottatok. Mit adtál Alexnek hogy eláruljon, mi? Nem lehetett pénz. Őt nem érdekli a pénz. Nem, drognak kellett lennie, ugye? Az az elfajzott idióta eladna engem egy adagért. És ha neked eladott, bárkinek elárul. Kéz, Karom, bárki!
Audrey felemelte a férfi kését. Ha leszúrná, akkor jobbra hajolna, remélve, hogy elhibázza a szívét. Egy pillanatig úgy nézett ki, mint aki belemélyeszti a kését a mellébe, aztán fölhajolt, arca egy hüvelykre volt az övétől és beszélni kezdett, minden szót dühös ígéret színezett meg.
- Ne kövess engem. Ha valaha ismét meglátlak, kivágom a szemgolyóidat, és lenyeletem veled.
Audrey megfordult és kilépett az irodából, óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Az ajtó zárja a helyére kattant. Bezárta őt.
Kaldar felállt, a hátán a székkel a nehéz íróasztal felé fordult, és a szék lábait hozzáfeszítette. Ha szerencséje kitartott, akkor a szék olyan régi volt, mint amilyennek látszott. Nekifeszült. A fa megreccsent. A szék ezt már korábban is többször megtette. Ezzel a módszerrel elég nyomást tudott rá kifejteni a megfelelő szögben.
Nem szerette volna, hogy Jack így találja meg. Élete végéig hallgathatná.
JACK a járdán kuporgott, és a parkolót figyelte. Magas üveg-beton épület állt előttük. Kedvező helyzetben volt, mivel a bejárati ajtó tisztán látszott. Mögötte George tovább gyakorolt a gördeszkával. Jól egyensúlyozott a vívásban, és ha egyik lábával megtolta volna a gördeszkát, akkor állhatott volna rajta, amíg az gurult; de Kaldar azt mondta, hogy van mód arra is, hogy gyorsabban guruljon úgy, hogy a testét is mozgatja. Eddig semmi, amit George megpróbált, nem működött, de vicces volt nézni.
Jack belélegezte az illatokat. A parkolóban sok szagot érzett, ám mindent felülmúlt Kaldar lábnyomának élénk illata. Ez nagyszerű volt, gondolta Jack. Még a várakozás is sokkal szórakoztatóbb volt, mint az iskola.
- Ajtó - mormolta George.
A parkoló túloldalán az épület üvegajtaja kinyílt. Egy szép rézszín hajú nő lépett ki és elindult a járdán. Még tíz lábnyit sétált az ajtótól, majd futni kezdett.
- Ott megy! - mondta George. Jack vele egyszerre futott át a parkolón. Kaldar illatát követve berobbant az ajtón. Egy idősebb férfi állt a pult mögött, rákiáltott: - Hova mész? - Jack figyelmen kívül hagyta, és jobbra fordult. Az illatút elvezette a lift mellett a lépcsőhöz. Jack befordult, és kettesével vette a lépcsőfokokat. Okos volt Kaldartól, hogy a lépcsőt használta. Nem tudta volna nyomon követni a szagot a liftben.
Hét emelet, nyolc, kilenc, tíz. Ott! Jack kinyitotta az ajtót, és kiugrott a folyosóra. Az illat azt jelezte: "Balra!" Balra fordult, és rohant végig a folyosón. Az ajtók megszakították a falat. Nem ezt, nem azt, nem, nem, nem. Ez az. Megragadta az ajtókilincset. Zárva.
Jack hátrált egy lépést, és belerúgott a sarkával az ajtóba. Kinyílt. Jack belépett és szinte belerohant Kaldarba, akinek valahogy fadarabok voltak a csuklóján. Székdarabnak tűntek. Kaldar feltartotta a karját, és világos műanyagdarabok voltak a csuklója köré tekerve. Jack kihúzta a kését, és átvágta a kötözőket. A székdarabok a földre zuhantak.
- Hol van a késed? - kérdezte Jack.
Kaldar arca ijesztő volt. Megragadott egy apró fadarabot, és elindult az irodából. - Elvette.
- Hogy érted, hogy elvette?
A folyosón kívül egy őszhajú nő állította meg. - Mit csinál? Hol van Audrey?
Kaldar elfordult, és a lépcsőhöz indult. A nő üldözte őket.
- Elvette, miután megsokkolt és a székhez kötözött.
Átmentek az ajtón, majd Kaldar bezárta, és az ajtó alá dugta a fát.
- Ó, így adtad neki a késed, hogy ne öljön meg.
Kaldar megállt és ránézett. A nő rángatta az ajtót a másik oldalról és átkozódott.
- Ez rossz - mondta Jack. - Nagyon szép kés volt. Nagyon tetszett. De végül is jó üzlet volt.
- Furcsa az észjárásod.
- Az rossz? - kérdezte Jack.
- Egyáltalán nem. Ez kiszámíthatatlanná tesz. Ez kivételes tulajdonság. - Kaldar megrázta a fejét és továbbment.
- Mit csinálunk most?
- Most visszaszerzem a késem.