Prológus

HA csak egy kifejezést használhatna Dominic Milano leírására, akkor az a "rendíthetetlen nyugalmú" lenne - elmélkedett Audrey Callahan. Tömzsi, kemény, kopasz - úgy nézett ki, mint aki épp kijött egy szereplőválogatásról, miután sikeresen pályázott a "bulldog-állkapcsú idős detektív" szerepére. A Milano Investigations tulajdonosa volt, és felügyelete alatt a cég óramű pontossággal működött. Semmilyen vészhelyzet nem izgatta fel Dominicot. Soha nem emelte fel a hangját. Semmi sem zökkentette ki a nyugalmából. Mielőtt a Csendes-óceán északnyugati részébe költözött, több mint ezer gyilkossági ügyben nyomozott, ezután vonult vissza a Miami Rendőrségtől. Végezte a dolgát, és semmi sem lepte meg.

Ezért volt annyira elégedett, amikor a homlokán kúszó szőrös szemöldökét nézegette.

Dominic az asztalán lévő halomból leemelte a felső fényképet. Spenser "Spense" Bailey lefelé kocogott rajta az utcán. A következő felvétel Spense-t kanyarodás közben mutatta. Az utána következőn egy klasszikus baseball-pályán pózolt, jobb lába megemelkedett, hátradőlt, teniszlabda volt az ujjai között. Ez rendben is lenne, csakhogy orvosa szerint Spense porckorongsérv bántalmaktól szenvedett. A raktárkészlet újratöltését végezte, amikor egy gyalogkíséretű targonca elütötte, és a baleset állandó, kínzó fájdalmat okozott neki. Gyakran láthatták, hogy bottal vagy járókerettel bicegve sétál a környéken. Segítségre volt szüksége az autóba való beszálláshoz, és nem tudott vezetni, mert a sérült porckorong becsípte a jobb lába irányába futó ideget.

Dominic Audrey-re pillantott. - Nagyszerűek. Hetekig követtük ezt a fickót, és semmi. Hogy szerezted ezeket?

- Egy nagyon rövid teniszszoknya segítségével. A fizioterápiás kezeléseire menet minden kedden és csütörtökön elbiceg egy teniszpálya mellett. - A legnehezebb rész a labdát úgy ütni, hogy megfelelő időben átrepüljön a magas kerítésen. Hangosan felsóhajtott, egy extra szökellést adott a lépéseihez, elkapta. – Figyelj! Még jobb lesz.

Dominic átpörgette a halmot. A következő fénykép Spense-t mutatta az arcán ostoba mosollyal, két csésze kávét vitt a Starbucks asztalai között manőverezve.

- Vásároltál neki kávét? - Dominic szemöldöke kissé magasabbra húzódott.

- Természetesen nem. Ő vásárolt nekem. És egy gyümölcssalátát. - Audrey elvigyorodott.

- Nagyon szereted ezt csinálni, ugye? - faggatózott Dominic.

Bólintott.

- Ez egy hazug csaló, aki hónapok óta élősködik a munkáltatóján. Nagyon okosnak hiszi magát. Gyakorlatilag könyörgött, hogy megnyirbáljuk a szárnyait, nálam csak volt egy jó metszőolló. Nyisz-nyisz.

Dominic félretette a kávéfotót, és megállt. – Ez az, amire gondolok?

A következő kép azt mutatta, hogy Spense hátulról megragad egy melegítőt viselő embert és elhajítja a feje fölött egy birkózószőnyegen.

- Ez Spense lenne, aki épp demonstrálja nekem a German suplexet, egy speciális birkózó dobást. - Audrey fényes mosolyt villantott. - Nyilvánvalóan amatőr MMA harcos. Az első emeleten van a fizikoterápiája, majd a kezelés után felmegy a lépcsőn, hogy harcoljon.

Dominic összetette a kezét, és felsóhajtott.

Valami baj van, gondolta a lány és visszafordult. - Hirtelen nem tűnsz boldognak.

Dominic elfintorodott. - Rád nézek, összezavarodok. Azok az emberek, akik a legjobban teljesítenek a mi munkánkban, jelentéktelenek. Úgy néznek ki, mint bárki más, és könnyen elfelejthetők, tehát a gyanúsítottak nem figyelnek rájuk. Általában van valamilyen rendészeti tapasztalatuk, főiskolai végzettségük. Te túl csinos vagy, hajad túl vörös, a szemed túl nagy, túl hangosan nevetsz, és a jelentéseid alapján alig végezhettél a középiskolával.

Figyelmeztető szirénák visítottak a fejében. Dominic megkövetelte a középiskolai végzettség igazolását a felvétel előtt, így elhozta neki az érettségijét és a végzős év bizonyítványát. Valami oknál fogva Dominic most elővette az aktáját, és áttekintette a tartalmát. Vezetői engedélye elsőrangú, mert valódi. Születési anyakönyvi kivonata és középiskolai bizonyítványa egy futólagos ellenőrzésen átmenne, de ha a férfi mélyebbre ásna, akkor kiderülne, hogy hamisak. És ha leveszi az ujjlenyomatait, két államban találná meg a bűnügyi nyilvántartásban.

Audrey összeszorított szájjal mosolygott. - Azon nem tudok segíteni, ha nagy szemeim vannak.

Dominic ismét felsóhajtott. - Ez üzlet: szabadúszókat bérelek fel pénzmegtakarítás céljából. A teljes munkaidős srácok tapasztaltak és képzettek, ami azt jelenti, hogy tisztességes bért kell fizetnem nekik az idejükért. Hacsak nincs komoly pénz, nem engedhetem meg hogy hónapokig üljenek egy munkán, várva amíg a gyanúsított hibázik. Négy hetük van arra, hogy egy ügyet megoldjanak. Ezután ezt a fajta munkát ki kell szerveznem olyan szabadúszóknak, mint te, mert neked teljesítményre fizetek. Egy átlagos szabadúszó egy esetet pár hónap alatt zár le. Ez jó részmunkaidős munka a legtöbb ember számára.

Azt mondta a lánynak, amit a lány már tudott. Nem kellett mást tennie, csak bólintott.

- Öt hónapig szabadúszóként dolgoztál nekem. Tizennégy esetet zártál le. Ez kéthetente egy eset. Húsz lepedőt ér. - Dominic merev tekintettel bámulta. - Nem engedhetem meg magamnak, hogy szabadúszóként foglalkoztassalak.

Micsoda??? gondolta a lány. - Pénzt kerestem neked!

Dominic felemelte a kezét. - Túl drága vagy, Audrey. Ez a szakmai kapcsolat csak akkor maradhat fenn, ha teljes munkaidőben dolgozol nekem.

A lány pislogott.

- Évente harminc rongy a kezdőfizetés plusz juttatások. Itt vannak a papírok. - Dominic átadott neki egy manila borítékot. - Ha úgy döntesz, hogy elfogadod az ajánlatot, hétfőn találkozunk.

- Gondolkozni fogok rajta.

- Tedd azt.

Audrey odacsúsztatta a dossziét. Óvatos ösztönei azt súgták: Játssz hideg fejjel!, nem kellene többé rászednie az embereket. Főleg nem azokat, akik felbérelték őt. - Köszönöm. Nagyon köszönöm. Ez számomra a világot jelenti.

- Mindenkinek szüksége van egy esélyre, Audrey. Kiérdemelted a tiédet. Örülnénk, ha megkapnánk. - Dominic kinyújtotta a kezét az asztal fölött. A lány megrázta és elhagyta az irodát.

Igazi munka. Juttatásokkal. Szent szar.

Lerohant a lépcsőn, több lépcsőt leugrott izgatottságában. Igazi munka a jó fiúk között. Na mit szólsz?

Ha a szülei rájönnek, begurulnak.

 

AUDREY lefelé haladt a Rough Ocean Roadon egyre távolodva Olimpiától. Kék Hondája áthajtott a szürke szitáláson keresztül, amely folyamatosan átitatta Cascade hegység nyugati oldalát. Egy vastag, sűrű felhőkből álló takaró tompította az eget, és a kora esti órákat komorrá és sötétté változtatta. Fák szegélyezték az utat: fenséges Douglas fenyők hosszú smaragd tűvel; magas és sovány fekete gyapotfák, nagy ágaikkal felfogják az esőt; vörös égerek ezüstszürke kéreggel, amely szinte ragyogott a félhomályban.

Másfél mérfölddel előre, egyforma házak parcellái várták a dombtetőn; közben az út üres volt. Semmi, csak a fák.

Audrey az órára pillantott. Eddig harminckét perc az ideje, nem számítva azt, amikor megállt egy kisboltban, hogy Lingnek teriyaki szószt vegyen, és az az időt, amelyet különböző gyógyszertárakhoz vezető úton töltött. A munkába lépés valódi ingázást jelent.

Imádta a munkát a Milano Investigation’s-nél. Szerette minden pillanatát, kezdve az autóban való csendes elrejtőzéssel, hogy megfigyeljen egy gyanúsítottat, egészen addig, ahogy a bizalmába férkőzik és lecsap. Azt hitték, hogy dörzsöltek. De nem tudták, ő mennyire az.

Őszintén szólva, a gyanúsítottak többsége, akiket elkapott, kishal, alkalmi csaló volt. Megsérültek a munka közben, és tetszett a rokkantsági járadék, vagy viszonyba bonyolódtak, és féltek vagy túl arrogánsak voltak, hogy elmondják a házastársaiknak. Nem látták, hogy csalók lettek. Bocsánatos bűnnek gondolták, mely a nehéz helyzetekből való szabadulás legkönnyebb módja. Legtöbben amatőr módon követték el mások megtévesztését. Audrey azóta szedett rá másokat, amióta beszélni tudott. Nem volt ez tisztességes küzdelem, de a szélhámosok világában a „tisztességesnek” nem volt értelme.

Előtte az út elágazott. A főutca jobbra, felfelé a dombra futott fel, a parcellák irányába, míg a kisebb út balra elágazott, a fák lombkoronái alá bukva. Audrey ellenőrizte a visszapillantó tükröt. Az útburkolat csíkja a háta mögött nyúlt a távolba, kihalt minden. A part tiszta volt.

Simán ráfordult a kisebb útra, és becsatolta magát. Pánik szorította össze a gyomrát, közvetlenül a hasi ideggócot. Audrey felsóhajtott. A világ szédítő rohanással kavargott, és egy pillanatra elengedte a kormánykereket, hogy ne pörgesse ki a járművet az úttesten. A fájdalom élesen végigfutott a bőrének minden centijén, forró tűszúrásokat érzett, és bár Audrey számított rá, a fájdalom még mindig meglepetésként érte. A nyomás szorította, majd ahogy jött, olyan gyorsan minden kellemetlenség eltűnt. Átment a határon.

Meleg érzés terjedt szét Audrey-ban egészen a mellkasától ujjhegyéig. Elmosolyodott, és csettintett az ujjaival. Meleg bizsergéssel kisérve a keze körül zöld ragyogás örvénylett. Mágia. Villantás néven is ismert. Hagyta elszunnyadni, és továbbhajtott.

Visszafelé a főúton, Olympia városában, Washington államban a mágia nem létezett. Az ott élő emberek megpróbálták azt színlelni, hogy hisznek benne. Flörtöltek a mentalistákkal és az utcai mágusok trükkjeivel, ám soha nem találkoztak valódiakkal. Legtöbbjük még csak nem is látta azt az útvonalat, amelyet az előbb megtett. Számukra egyszerűen nem volt ott - az erdő megszakítás nélkül folytatódott. Minden alkalommal, amikor Audrey átjutott a világukba, a határ egy fájdalomrohammal megfosztotta a mágikus képességtől. Ezért hívják a hozzá hasonló emberek ezt a helyet Töredéknek - amikor belépett, feladta önmaga egy részét, és hiányosnak érezte magát. Töröttnek, mint egy óra, hiányzó fogaskerekekkel.

Messze előre, a hegyek és az egyenetlen terep mérföldjein túl egy másik világ várt rá, a Töredék tükörképe, tele varázslattal, de technológiában szegényen. Nos, ez nem egészen igaz - gondolta Audrey. A Mágiának rengeteg összetett technológiája volt, de más irányba fejlődött. Ennek nagy része a mágia segítségével működött. A Mágiában mindenkinek a varázslata ereje és villantásának színe határozta meg az életét. Minél fényesebben villantott az ember, annál jobb. Ha fehéret villant valaki, az hasonlóvá teszi a kékvérűekhez, a Mágia arisztokrata családjaihoz.

A Mágia, mint a Töredék is, a szabályok és a törvények alapján működött. Ezért Audrey inkább itt lakott a senki földjén, a két dimenzió között. A helyiek Peremnek hívták, és igazuk volt. Mindkét világ szélén, egy kormány és zsaruk nélküli hely, ahol a kitaszítottak, mint ő, otthont találtak. Összekötve a két dimenziót, mint egy titkos átjáró, a Perem mindenkit befogadott. Csalók, tolvajok, őrült szeparatisták, klánok családjai mind szíves fogadtatásra találtak, mind tiszta lappal kezdhettek új életet, és mindenki maguk közül valónak tartotta őket. A peremlakók nem adtak kegyelmet, és nem vártak együttérzést.

Az út földút felé fordult. A fák is megváltoztak. Az ősi lucfenyők széles ágakat terjesztettek a masszív, megtámasztott fatörzsekből, ágaikról szövevényes moha hosszú smaragdzöld szálai folytak alá. Keskeny bürökágak az ég felé törnek, gyökereiken páfrányokon élősködnek. Kék köd ereszkedik a szűk helyekre a fák között, elrejtve a másvilági dolgokat a ragyogó szemek elől, amik prédára lesnek.

Amint Audrey áthaladt, a peremi kankalin élénk sárga virágai érzékelték az autó rezgését, és a lumineszkáló pollent tartalmazó halvány porzók felpattantak. Nappal a virágok bezárultak és ártalmatlanok maradtak. Az éjszaka más történet volt. Néhány porzót vigyél az arcodba, és hamarosan elfelejted, hol voltál, vagy miért voltál itt. Néhány héttel ezelőtt Rook, az egyik helyi Perem-idióta, részeg volt és elaludt a növények közelében. Két nappal később mikor megtalálták, egy fatuskón ült meztelen fenékkel és hangyákkal borítva. Ez egy régi erdő volt, amelyet varázslat táplált. Nem szívesen tűrte a bolondokat.

A lány felkormányozta Hondáját a keskeny útra, elhagyva a kocsifelhajtóját, és arra kényszerítette, hogy feldöcögjön egyre magasabbra a hegyen. Egy árnyék derengett fel előtte, elzárva az utat. A lány megvillantotta a lámpáit. Egy régi fenyő keresztben feküdt az úton. Úgy látszik fel kell sétálnia Gnome házához. Az út sáros volt az utóbbi időben sok eső esett, és az új cipője volt rajta. Nos, hát. A cipő megtisztítható.

Audrey leparkolt, behúzta a kéziféket olyan magasra, amennyire csak tudta, felvette a műanyag zacskókat az ülésről, és kimászott. Sár cuppogott a cipő talpa alatt. Átmászott a fán, és végigrohant a keskeny úton, egészen a hegy tetejéig. Mire elérte a tisztást, az ég elborult. Gnome háza, egy véletlenszerűen elhelyezett kiszögellésekkel teletűzdelt, nagy kétszintes épület, elveszett a homályban.

- Gnome!

Nincs válasz.

- Gnooome!

Semmi.

Bent volt. Biztos volt benne - a régi leharcolt Chevy ott állt a ház bal oldalán, és Gnome egyébként is ritkán hagyta el a hegy tetejét. Audrey odament az ajtóhoz és megpróbálta a fogantyút. Zárva volt. A kezét a kulcslyukhoz tette és megnyomta. A mágia halványzöld átlátszó hullámokban áramlott ki az ujjaiból, összefonódott, és belecsúszott a kulcslyukba. Az a tökfej ezért lehet meg akarná ölni őt. A zár kattant. Audrey akadály nélkül kinyitotta az ajtót, ügyelve arra, hogy ne nyikorogjon, inkább megszokásból, mint a valódi szükségből.

A villantás a mágia tiszta kifejezése volt. A legtöbb embernek egy vagy két veleszületett tehetség volt az ujjaiba rejtve. Néhány peremi átokmondó volt; néhányan előre jelezték a jövőt. Ő kinyitotta az ajtókat.

Audrey áthaladt a keskeny folyosón a nappaliba, amelyet magas polcok választottak el Gnome zsákjaival és áruival megpakolva. Mivel a helyi orgazda volt, elegendő készlete volt ahhoz, hogy akár a Costco-t is szégyenbe hozza. Vészhelyzeti üzletként is működött. Ha a peremieknek hirtelen dezodorra vagy szappanra volt szüksége, és nem akartak végigvezetni a határra, akkor megálltak a Gnome-nál. És végül tíz dollárt fizettek egy tubus fogkrémért.

A hörgő, rekedt köhögés a ház legmélyebb pontjáról jött. Audrey néma árnyékként siklott át a polcok között, végül kilépett a szoba közepén lévő szabad térbe.

Gnome, ez a hatalmas medveszerű férfi, összeroskadva ült a kárpitos székében, egy nyitott könyv volt az asztalra téve, és egy lőfegyver a székéhez támasztva. Kipirult arc, összegabalyodott haj, lázas szemek, mind egy takaróba tekerve. Úgy nézett ki, mint aki meg van zavarodva.

- Tessék.

Könnyes, véreres szemmel nézett rá. - Mi a fene vagy te? - A köhögés újabb rohama rázta meg a nagy testét.

- Ez borzalmasan hangzik.

- Mi vagy te - tüsszentett Gnome.

- Finomságokat hoztam neked. - Kivett egy doboz náthaelleni tablettát a táskából, és az asztalra tette. - Nézd, van konzerv csirkeleves, Theraflu, itt van köhögéscsillapító szirup, és itt van egy doboz nedves törlőkendő, hogy ne vakard a bőröd a karmaiddal.

A férfi szótlanul bámult rá. Na ez már valami. Ha lenne fényképezőgépe, akkor készített volna egy képet.

- És ez itt, ez jó dolog. -  Audrey lecsavarta a Mágikus Légúttisztító műanyag pohárját. - Le kellett vadásznom - nem készítenek többet, így csak a generikus verziót kaphattam. Nézzük, forralj fel vizet, és csepegtesd bele, és lélegezd be – jól kitisztítja az orrod. Elkészítem neked, aztán ordibálhatsz velem.

Öt perc múlva elkészítette az inhalálót, és belélegeztette a férfival. Egy, kettő, három...

Gnome magába szívta az első lélegzetével. - Krisztus.

- Mondtam neked. - Audrey tál forró csirkelevest rakott az asztalára. - Csodákat tesz.

- Honnan tudtad, hogy beteg vagyok?

- Patricia tegnap lejött a hegyről, és összefutottunk a főútnál. Azt mondta, hogy megfáztál, és megemlítette, hogy húsz dollárt adtál neki a lámpákért.

- Mi?

Audrey elmosolyodott. - Így tudtam, hogy rosszul lehetsz. Ezenkívül meguntam, hogy egész éjjel hallgatom, ahogy csapkodsz és köhögsz. Ugye tudod, hogy a hangok lefelé terjednek a hegyről? Ling-et is ébren tartod.

- Nem hallhatsz engem lent.

- Ezt te csak hiszed. Vedd be ezt a gyógyszert lefekvés előtt. Ki fog ütni. A piros pirula nappalra való.

Gnome gyanús pillantást vetett rá. - Mennyibe kerül ez az egész nekem?

- Ne aggódj miatta.

Gnome vállat vont, és egy kanál levest a szájába vett. - Ez nem azt jelenti, hogy kedvezményt kapsz.

Audrey gúnyosan mosolygott. - Nos, azt hiszem, akkor szexuális szívességekre kell felhasználnom téged.

Gnome majdnem megfulladt a levestől. – A nagyapád lehetnék.

Audrey rákacsintott, összegyűjtötte az üres zacskókat. – Ó, dehogy!

- Menj innen, te őrült!

- Oké, oké, megyek. - Szórakozottan ugratta, annyira jó volt a hangulata.

- Egyébként mi van veled? - kérdezte. - Miért vigyorogsz?

- Van munkám. Juttatásokkal.

- Legális?

- Igen.

- Gratulálok! - mondta Gnome. - Most menj. Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy figyeljelek.

- Találkozunk később.

Elhagyta a házat, és végigcaplatott a sárban az autójáig. Gnome egy morcos öreg medve, de kedves volt a maga módján. Különben is, ő volt az egyetlen szomszédja két mérföldön belül. Senki más nem volt, aki segítsen neki. Vagy vigyáztak egymásra, vagy magukra voltak utalva.

Nehezebbnek bizonyult a Hondával lefelé menni a hegyen, mint gondolta volna Audrey. Végül megfordította a járművet, ahol a házához vezető keskeny út leágazott. A vastag gyökerek az út alá bújtak, és a Honda billegve és imbolyogva gördült át a huppanókon, amíg végül ki nem ért a tisztásra. Jobb oldalon a föld élesen leszakadt, és alábukott a hegy oldalán. Bal oldalon egy sápadt épület bújt meg egy régi lucfenyő árnyékában. Egyszerű szerkezetű volt: hatalmas kőtömb alkotta a tetőt, szilárd kőoszlopok a ház fából készült falait őrizték, mint egy kőketrec rúdjai. Mindegyik három láb széles oszlopon faragvány volt: sárkányokat és embereket ábrázolt a harc hevében. A tetőt széles alapú domborművel díszítették, egy nő látszott egy szekéren, melyet kígyófejű madarak húztak. A nő úgy nézett le, mint egy mennyországból származó istennő.

Senki sem tudta, ki építette a romokat, vagy miért. Megjelölték a Perem részeit, egy torony itt, egy templom ott, kitéve az időnek és az elemeknek, már mohával beborítva. A peremlakók, szegények és takarékosak, jobban ismerték ezeket, minthogy figyelmen kívül hagyják és ne használják őket. Fából épített falakat építettek a kőkeretekbe, beépítették a belső szanitervezetéket és a szomszédos városból illegálisan elvezetett villamos energiát, vagy pedig generátorokat használtak, és ezután beköltöztek.

Audrey egy ősi heges juharfa alá parkolta az autót, és leállította a motort. Otthon, édes otthon.

Egy szürke prémgolyó esett le a juharlombból, és landolt a motorháztetőjére.

Audrey felugrott a székéből. Jézus.

A mosómedve fel-le táncolt a motorháztetőn, felháborodott, csillogó, narancssárgán véres holdként ragyogó fényes szemekkel.

- Ling, te hálátlan dög! Most azonnal szállj le a kocsimról!

A mosómedve egyhelyben megfordult, a szürke szőrme végén lévő mancsát a szélvédőre helyezte, és megpróbálta megharapni az üveget.

- Mi van veled? - Audrey kinyitotta az autó ajtaját.

Ling lerobbant az autóról, és az ölébe ugrott, miközben pislogott és köhögött. Audrey felpillantott. A konyhai ablakon lévő függönyök kissé megrebbentek. A résen át vékony, élénk sárga fényű vonal látszott.

Valaki volt a házában.

Audrey lecsúszott az ülésről, óvatosan leejtette Linget a földre, körbejárta az autót, és kinyitotta a ferdehátú csomagtartót. Egy barnás ponyva volt benne. Félrehúzta, és előhúzta az Excalibur számszeríjat. Kilencszáz dollár nehezen megkeresett pénzt fizetett érte, de minden fillért megért. Audrey felkapta a számszeríjat, és csendesen és gyorsan elindult a házhoz. Néhány másodpercig tartott, majd az ajtó melletti falhoz préselte magát. Megpróbálta a fogantyút. Zárva.

Ki az, aki betör egy házba és bezárja az ajtót?

Elhúzódott a faltól és körbejárta az épületet, gyorsan mozgott a lábujjhegyén. Hátul becsúszott a kőkeret és a ház fából készült fala között, és kitapogatta a rejtett reteszt. Ujjnyomásra kinyílt. Felnyitotta a titkos ajtót, és beosont a belső gardróbba és a hálószobába. A háznak csak három szobája volt: egy hosszú, téglalap alakú hálószoba, egy ugyanolyan hosszú fürdőszoba, a többi részét pedig egy tágra nyílt tér alkotta, melynek nagy része a nappali és a konyhája volt, tűzhellyel, hűtőszekrénnyel és pultokkal az északi falon.

Audrey bepislantott az ajtóból. Egy idősebb, göndör, vörösesbarna hajú férfi állt a konyhai tűzhelynél, és egy tálban tésztát kevert, kissé meghajolt háta felé fordult.

Bárhol felismerné ezt a testtartást.

Audrey felemelte a számszeríját, és belépett a nappaliba.

A férfi egy zacskó lisztért nyúlt a pulton ülve. Audrey elengedte a ravaszt. A húr halkan pattant egyet. A nyílvessző elütötte a zacskót a férfi ujjaitól.

A férfi megfordult és rávigyorodott, kék szeme szikrázott. A mosolyt is ismerte. Ez az ő mosolya volt.

- Szia, kicsim.

Audrey hagyta, hogy a számszeríja a padlóra mutasson. - Szia apa.

- Jó lövés volt. - Seamus Callahan lehajolt, és a liszteszsákból kiálló nyílvesszőre nézett. - Azt mondanám, hogy megölted. Bull's eye.

Audrey letette a számszeríjat és keresztbe tette a karját. Egy parányi dühös hang belül azt mondogatta: Menj ki, menj ki, menj ki. . . A férfi a házában volt, és a lány az ujjaival megszorította a karjait, így megakadályozta, hogy nekiugorjon és megüsse.

Seamus lánya volt, és huszonhárom évnyi szélhámossággal a háta mögött képes volt nyugodt és könnyű hangot kiadni. - Hogyan találtál meg?

- Megvannak a módszereim. - Seamus kinyitotta a zacskót, és beleöntött egy kis lisztet a tésztába. - Elkészítem a szabadalmaztatott aranyérmes palacsintáimat. Emlékszel rájuk, ugye?

- Persze, apa. Emlékszem. - A férfi a konyhájában volt, megérintette a dolgait. Mindent fertőtleníteni fog, miután elment.

Ling besurrant a hátsó ajtótól, körbejárta a lány lábát és megmutatta Seamusnak a fogait.

- A kis szőrgombóc nem nagyon kedvel engem. - mondta, és egy serpenyőbe öntötte a tésztát.

- Jó ösztöne van.

Seamus felnézett rá, olyan kék szemekkel, mint két lenszirom a bokros vörös szemöldök alatt. - Nincs erre szükség.

A lány tovább erőltette. - Mit akarsz?

Seamus széttárta a karját, spatula volt a jobb kezében. - A lányom négy éve eltűnik, nem mondja el, hova megy, nem hív, nem ír. Nincs hozzá jogunk, hogy aggódjunk. Csak egy kis üzenetet hagyott.

Ja, igaz. Az üzeneten az állt: Ne keressetek! Ez az összes nyom.

- Anyád aggódik, gyerek. Mindannyian aggódtunk.

Menj ki, menj ki, menj ki. - Mit akarsz?

Seamus felsóhajtott. - Nem tudnánk úgy enni, mint egy normális család?

- Mit akarsz, apa?

- Van egy munka Nyugat-Egyiptomban.

A Mágiában. A Mágia és a Töredék földrajza hasonló volt, de történelemük egészen más irányba ment. A mágia nélküli világban a kontinens délkeleti végétől kiálló hatalmas félsziget Florida néven ismert. A Mágiában ez Nyugat-Egyiptom volt, az Alligátortól a Kobráig és a hármas Egyiptomi korona Sólymáig.

- Nem tart sokáig, csak egy hétig. Jó, biztos fizetés.

- Nem érdekel.

Ismét felsóhajtott. - Nem akartam ezt felhozni. A bátyádról van szó.

Természetesen. Miért is szólna másról?

Seamus előrehajolt. - Van egy létesítmény Kaliforniában...

A lány felemelte a kezét. - Nem akarom hallani.

- Gyönyörű. Olyan, mint egy üdülőhely. - A kabátjába nyúlt. - Nézd meg a képeket. Ezek az orvosok, ők a legjobbak. Csak annyit kell tennünk, hogy megcsináljuk ezt a melót, és be tudjuk vinni őt oda. Én magam is megcsinálnám, de ez egy háromszemélyes munka.

- Nem.

Seamus kikapcsolta a tűzhelyet, és félrerakta az edényt egy hideg sütőlapra. - Ő a testvéred. Szeret téged, Audrey. Három éve nem kértünk tőled semmit.

- Függő, apa. Függő. Hányszor volt rehabon? Huszonnyolc éves volt, amikor eljöttem. Most hánynál tart?

- Audrey ...

Túl késő volt. Elkezdte, és nem tudott megállni. - Terápiája volt, beavatkozásokon volt, orvosai, tanácsadói és rehabjai voltak, és semmi eredménye. Tudod miért? Mert Alex szeret függő lenni. Nem érdekli, hogy jobbá váljon. Ő egy koszos narkós. És te mindent ráhagysz.

- Audrey!

- Mi volt az egyetlen szabály, amit megtanítottál, apa? Az egyetlen szabály, amelyet soha nem sértünk meg. Nem lopsz a családtól. Ellopta az anya jegygyűrűjét és zálogba adta. Tőled lopott, tőlem lopott, tönkretette gyermekkorom. Mindent beszippant az orrán vagy a száján. Az az ember még nem találkozott olyan droggal, ami nem tetszett volna neki. Nem akar meggyógyulni, de miért is kellene? Anyu és apa mindig ott lesznek, hogy meglopja őket, és tablettákat vegyen az utcán. Megkapja a drogjait és mindenki figyelmét. Pokolba, miért kellene abbahagynia?

- Ő a gyermekem - mondta Seamus.

- És én mi vagyok, apa? Senki?

- Nézz magadra! - Seamus felemelte a karját. - Nézd, nézd - van egy szép házad, tele van a hűtőszekrény. Nincs szükséged segítségre.

A nő bámult rá.

- Alex beteg. Ez egy betegség. Nem tud önmagán segíteni.

- Szar szar! Nem akar magán segíteni.

- Meg fog halni.

- Jó.

Seamus a pultra csapott. - Visszahozod, Audrey!

Mély lélegzetet vett. - Nem.

- Szép. - Visszafordult. - Szép. Te boldogan élsz a kedves kis házadban. Játssz a háziállatoddal. Vásárolj szép dolgokat. Mindent megtehetsz, amíg a testvéred haldoklik.

A lány nevetett. - Bűntudat, apa? Várj, megmutatom neked a bűntudatot.

Egy könyvespolchoz rohant, kihúzott egy fotóalbumot, és kinyitotta az előtte lévő pulton. A képen tizenhat évesen összevert arccal nézett. A bal szeme feketén duzzadt. Száraz vérfoltok festették az arcát, egy fél tucat vágással keresztezve. Az orra eltorzult dudor volt. - Mi ez? Emlékszel erre?

Seamus grimaszt vágott.

- Mi van, semmit nem tudsz mondani? Hadd segítsek: ez az, amikor édes testvérem eladott engem a dílerének egy kis metért. Oda kellett adnom neki az összes pénzem, és a nagyi aranyláncát, amit nekem adott, és be kellett törnöm egy rivális drogbanda laborjába, és ellopni az elrejtett készleteiket, majdnem megerőszakoltak. Be kellett mennem egy banda házába, apa. Ha elkapnak, egy pillanat alatt megöltek volna - ha szerencsém van... És Cory, a díler? Pofozózsáknak használt engem. A földre dobott, az arcomba és a gyomromba rugdosott, amíg el nem fáradt. Könyörögnöm kellett - könyörögtem! Nézz az arcomra. Két nappal a tizenhetedik születésnapom előtt volt. És mit csináltál, apa?

A levegőben volt a kérdés. Seamus kinézett az ablakon.

- Semmit nem csináltál. Mert én nem számítottam.

- Audrey, ne mondd ezt. Természetesen számítasz. És beszéltem Alex-szel róla.

Keserű mosolyt adott neki. - Igen. Hallottam. Azt mondtad neki, hogy ha velem történik valami, az egész család szenvedni fog, mert senkit nem hagynak lopni.

- Azért mondtam, hogy megértse: ha valami történne veled, nem lesz több drog.

- Mintha egyáltalán törődne vele. - Audrey felsóhajtott. - Négy évvel ezelőtt eljöttem. Nem rejtettem el a nyomaimat - csak keresztülfutottam a véres kontinensen a másik oldalra. A hold felé mentem volna, ha tudok, de mégis hagytam nyomot magam után, amelyet csak követni kellett, mert továbbra is azt reméltem, hogy egy nap a szüleim felébrednek és rájönnek, hogy van egy lányuk. Elég sokáig tartott, hogy megtalálj, egészen addig, amíg szükséged nem lett rám. Éveket töltöttem lopással és csalással, teheted őt egyik rehabból a másikba. Végeztem veletek. Ne gyere ide. Ne kérj tőlem szívességet. Vége.

- Ez lesz az utolsó alkalom - mondta halkan. - Ha értem nem segítesz, akkor tedd az anyádért. Tudod, hogy ha Alex meghal, az meg fogja őt ölni. Esküszöm, ez az utolsó alkalom. Nem lennék itt, ha bármilyen választásom lenne... Audrey. Nézd csak meg a meló képeit. - Néhány fényképet átnyújtott neki az asztalon.

Lepillantott. Az első két kép valamiféle üdülőhelyet mutatott. A harmadikon egy fehér piramis emelkedett, arany teteje a napfényben csillogott. A piramis előtt állt egy vöröses kőből faragott, stilizált bika. - A Ptah piramisa. Ezt hogy képzeled? Azt akarod, hogy menjek be a Mágiába és lopjak el valamit a piramisból?

- Meg lehet csinálni.

- Azok az emberek, akik kirabolják a piramisokat Nyugat-Egyiptomban, meghalnak, apu.

- Kérlek, Audrey. Ne hagyd, hogy könyörögjek. Azt akarod, hogy letérdeljek? Rendben, megteszem.

Soha nem hagyja békén. Ha ezt elvégzi, hat hónap múlva visszatér egy másikkal, és elmondja neki, hogy "ez lesz a legutolsó alkalom". Meg kellett találni a módját annak, hogy véget vessen ennek, és úgy, hogy soha ne térjen vissza.

Audrey előrehajolt. – Választási lehetőséget adok neked. Veled dolgozom, de attól a ponttól kezdve idegenek vagyunk. Már nem lesz lányod, nekem nincs apám vagy anyám. Ha újból megjelensz a földemen, lelőlek. Halálosan komoly vagyok, apa. Rádlövök egy nyílvesszőt. Vagy elmehetsz most, és lányodnak tarthatsz. Válassz. Ő vagy én.

Seamus a sérült arcképre nézett a fényképalbumban.

A lány várt. Mélyen benne egy kislány csendben hallgatott, remélve a választ, amit a benne lévő felnőtt már tudott, hogy nem jön.

- Holnap hét órakor találkozunk az út végén – mondta a férfi -, és kilépett az ajtón.

A csalódás annyira szorosan megragadta, hogy fájt. Néhány rövid, fájdalomcsillapító hatású lélegzetet véve megállt, aztán megragadta a serpenyőt, égett palacsintát és mindent, kirohant a hátsó ajtón, és a szikla mögé dobta.