TÜKÖR

– Ma péntek tizenharmadika van – mondta a férfi, miközben a szoba sarkában lévő asztali órára pillantott, amely a dátumot is mutatta.

– Jelentéktelen dolgok miatt aggódsz. De majd vigyázok. Ma éjjel talán egy kicsit sokáig fog tartani a munka. Lehet, hogy csak szombaton jövök.

A férje hangját hallotta még a szobából, amikor kilépett az esti utcára:

– Addigra talán szerzek valami érdekes dolgot.

Egy magas lakóházban éltek ketten. A férj egy reklámcég csoportvezetője, a feleség pedig, mivel nem volt gyerekük, házasságuk előtti munkáját folytatta: szinkronszínészként dolgozott. Ezért időnként előfordult, hogy éjjel kellett dolgoznia.

– Próbáljuk meg ma éjjel. Ha ezt az alkalmat elszalasztom, több hónapot is várnom kell. – A férj cigarettázott és a tévét bámulta, így várt késő estig. A négyszögletes képernyőn élénken váltakoztak a képek, egymást követte musical, western – telt az idő.

– Lassan elkezdhetek talán készülődni. – Felállt, leakasztotta a fürdőszobai tükröt, és letette a szobában lévő fésülködőasztal elé. Ezután elővett a zsebéből egy külföldi nyelven írt levelet, közelebb lépett az asztalhoz, miközben olvasni kezdte:

– Először is, zárjon be szöget a föld mágneses erővonalaival szemben… Nahát, milyen jó, hogy nem is kell nagyon elmozdítani. – Egy kis mágnest tett a tükör széléhez a levélben megadott szögben. – Ezután a két tükröt egymással szembe állítjuk, a közöttük lévő tér… – Egy vonalzó segítségével a tükröket megfelelő távolságba helyezte. Ez a művelet egy kicsit bonyolult volt, de egy széket, egy fiókot, vezetéket és más tárgyakat felhasználva mégis sikerrel járt. Hogy leellenőrizze az így elkészült művet, belenézett a tükörbe. A tükrök egymást mutatták, és egy hosszú folyosó látszódott bennük. – Ez így jó is lesz. Mintha egy Bibliának is lennie kéne valahol… – Levette a polcról a könyvet, amelyet még diákként vásárolt. Miközben lefújta róla a port, visszatért a tükrökhöz. – …és így elfoghatjuk az ördögöt. Gyerekkoromban már megpróbáltam. Kíváncsiságból is elég kipróbálni, de az úgy nem annyira érdekes. – Ezután elolvasta a levél többi részét is. Arról azonban, hogy az ördög miféle szerzet, és milyen vele találkozni, semmit nem írt.

Ezt a levelet még diákkorában kapta egy spanyol levelezőtársától. Fiatal korában még bárki kipróbál olyan dolgokat, ami később józan ésszel nem magyarázható. Természetesen ő is ilyen ember volt, és mivel úgy érezte, hogy mostanában túlságosan elviselhetetlen a racionális vállalati munka, az egész fiókot felforgatta, csak hogy megtalálja ezt a levelet.

– Eljött az idő. – A karóráján a mutatók majdnem fedték egymást a tizenkettes közelében. – Mégiscsak igaz – suttogta halkan, miközben a tükör belsejében egy kicsi, messzi, sötét árny jelent meg. – Mindjárt előjön. – A fekete alak egyre közeledett a sorakozó tükrökön áthaladva. A férfi kinyitotta a Bibliát, és ugrásra készen várakozott. – Öt, négy, három… – A kis ördög egyre csak közeledett. – Megvan! – kiáltotta. A két tükör közötti egy lépés távolságban hirtelen becsapta a Bibliát, és ezzel már oda is csípte az ördög farkát.

Az a levegőben lógott és kiáltozott. A férfi pedig gyorsan a tükör elé állt, hogy az ördög ne tudjon elmenekülni. – Vajon, hogy nézhet ki? – Megfogta a könyvből kilógó farkincánál fogva, és a fényre vitte. A hosszú farkát leszámítva emberre hasonlított, egérnél valamivel nagyobb, macskánál valamivel kisebb volt. A tusszerű fényes feketeségben egyedül a nagy füle volt feltűnő, az ábrázata viszont nem volt méltó az ördög névhez; inkább szánalmas, gyámoltalan teremtmény volt.

– Segítsen, kérem! Eresszen el! – A magas, vékonyka hang sem tett jó benyomást.

– Ez lenne az ördög? Egy kicsivel méltóságteljesebb lénynek képzeltem. – Becsapottnak érezte magát.

– Kérem, engedjen el – szólalt meg ismét szánalmas hangon.

– Szó sem lehet róla. Ha már nagy nehezen elkaptalak. Már épp kezdtem beleposhadni a mindennapos alantas munkába. Először is, mutass valamit.

– Nem lehet. Én nem tehetek semmit. Eresszen el, kérem!

– Hazudsz. Az ördögök bármit megtehetnek. Addig nem eresztelek el, amíg nem csinálsz valamit. – Az ördög elkeseredetten nézett. A férfi erre valami gonoszságon kezdte törni a fejét. Az ördög arckifejezése pedig még kétségbeesettebb lett, és reszketni kezdett.

– Hé! Azt mondtam, csinálj valamit!

– De én valóban nem tudok semmit! Kérem, hagyjon békén. – E hang hallatára a férfi egyre nagyobb késztetést érzett a kegyetlenkedésre, így a farkánál fogva meglengette és a falhoz vágta a lényt. Az ördög egy keserves kiáltás kíséretében a padlóra gurult, majd erőtlenül feltápászkodott. A férfi belerúgott, az azonban csak leszegte a fejét.

*

– Te meg mit csinálsz, drágám? – A feleség éppen hazaérkezett, és látva férjét, aki egy bottal hadonászott, megkérdezte tőle: – Valamiféle egér jött be?

– Nem, ördög…

– Hát hoztál valami furcsa szerzetet?

– Nem hoztam, itt fogtam. – A férfi röviden elmesélte a spanyol legendától kezdve egészen addig, hogy hogyan fogott ördögöt, miközben a lényt a farkánál fogva lógatta.

– Helyes dolog egy ilyet bántani? – kérdezte kissé aggodalmasan az asszony.

– Nem tudtam, hogy ilyen rusnya dögök ezek az ördögök. Nézd csak meg, ahol világosabb van! – A férj egy lámpa alá tartotta a teremtményt.

– Valóban. Milyen ronda a képe!

– Igen. És azt mondja, semmit sem tud. – Ezzel megcsavargatta az ördög óriási fülét.

– Kérem, ne bántson! Engedjen el! – ez a hang a feleségben is kiváltott egyfajta szadista hajlamot.

– Egész érdekesnek tűnik. Hadd próbáljam ki én is! – A másik fülét kezdte csavargatni.

Az ördög erre még fájdalmasabb képet vágott.

– Amíg nem mutatsz valamit, addig bezárlak egy fiókba.

– Egy befőttes üveg jobb lenne. – A feleség hozott a konyhából egy öblös lekvárosüveget, belerakta az ördögöt, és rázárta a tetejét. – Lehetséges, hogy nem születik majd fiunk.

– Emiatt nem kell aggódnod. Az ördögök semmiképp sem halnak meg.

– Akkor etetni sem kell.

– Sokkal egyszerűbb, mint madarat tartani. – Egymásra néztek s vidáman felnevettek.

*

Az ördög másnap reggel is a lekvárosüvegben gubbasztott. A férj reggeli után rágyújtott, és lecsavarta az üveg fedelét.

– Hé! Mutass már valamit!

– Ez lehetetlen… – A hangja elcsuklott. A férfi a fülénél fogva kirángatta őt az üvegből, és elnyomta a hátán a cigarettát. Az ördög visítva vergődött, de nem állt ellen.

– Te mocskos ördög! – Ezzel ismét a falhoz vágta. Az nem halt meg, összegömbölyödött a földön, és szánalomra méltóan nézett fel a férfira.

– A végén elkésel a munkahelyedről, szívem. Meg amúgy is, hadd játsszak most én vele! – szólt rá a férjére a nő.

– Már ennyi az idő? Jó, de ne hagyd elmenekülni! – A férj elindult a munkahelyére. Az asszony egész nap otthon maradt, de nem tudott ráunni az ördög kínzására.

*

Így történt, hogy szert tettek egy különleges, csodálatos háziállatra. Ez azonban, nevével ellentétes módon, szerencsét hozott a házaspárnak.

– Ennek az ördögnek köszönhetően kineveztek osztályvezetőnek.

– Ezt miből gondolod?

– Magam se vettem észre, de nagyot nőtt a cégnél a tekintélyem. Ha bármennyire is haragszik rám a főnök, egyedül én vagyok az, aki nem tölti ki emiatt a dühét a beosztottjain.

Ha ezt állítják, biztosan így van. Minden mérgem az ördögön vezetem le. Bármilyen kellemetlenség is történik, ha őt kínzom, akkor a következő napra nem viszem át a feszültséget. Azok a kollégáim tulajdonképpen elég szánalmasak, akik a beosztottakon, olcsó italon vagy nyerőgépeken vezetik le a dühüket.

– Most, hogy említed, hozzám is sokkal kedvesebb vagy mostanában. Ki se lehet hozni a sodrodból.

Kettejük kedélyes beszélgetését az ördög farkánál a székhez kötözve, remegve hallgatta.

A feszültséget nem máson, mint az ördögön vezették le, és a frusztráció mértékétől függött a kínzás kegyetlensége.

– Ez borzasztó! Gyorsan add már ide! – Egy napon, amikor a feleség hazajött, a férj éppen az ajtót csapkodta és kiabált.

– Mi az? Mi a baj? – A felesége nem is válaszolt, elővett a kézitáskájából egy hatalmas kötőtűt, és teljes erőből az ördögbe döfte. Az fájdalmasan felkiáltott:

– Ilyen kegyetlenséget…

Az asszony kihúzta belőle a tűt, majd újra és újra beleszúrta.

– Ah, máris jobban érzem magam.

– Mi történt veled?

– Nem kaptam meg a most induló sorozat egyik legjobb szerepét. Végül is, nincs mit tenni. – Mintha mi sem történt volna, a szokásos, derűs hangnemében válaszolt.

– Honnan vetted azt a kötőtűt?

– Hazafelé jövet megvettem a létező legnagyobbat.

– Milyen előrelátó voltál. Együnk lassacskán. – Az ördögöt bedobták a lekvárosüvegbe, és jókedvűen megvacsoráztak.

*

Miután a férjet osztályvezetővé nevezték ki, mintha megnövekedtek volna a munka miatti gondok; miután hazajött, egyre kegyetlenebb módon töltötte ki a dühét. Egy napon vett egy kalapácsot is. Ha betörték a fejét szerencsétlen jószágnak, következő reggelre eredeti formájában kuporgott a lekvárosüvegben.

Amikor a feleség apránként vágta le az ördög farkát egy nagy ollóval, a farok éjszaka vissza nőtt a szokásos hosszúságúra. Nem beszéltek a kis „házi kedvencükről”, és persze nem mutatták senkinek sem. Ha valaki megkaparintana egy ilyen varázslatos, szórakoztató, mi több, hasznos háziállatot, óriási baj lenne.

Aztán pár hónappal később egyik éjjel a következő történt: a feleség, mielőtt lefeküdt volna, a tükör előtt fésülködött. Az ördög a közelben jajveszékelt, ugyanis csomót kötöttek a farkára. A nő a szokásos módon, hogy megnézze a haját, egy kézitükröt vett elő és a feje mögé emelte. Ebben a pillanatban az ördög hirtelen felugrott, és belevetette magát a kézitükör mélyébe.

– Jaj, Istenem! – A férj odarohant a felesége kiáltására.

– Mi történt?

– Az ördög megszökött!

A férj megpróbálta a tükröket szembe állítani, de mire sikerült, a belsejében már csak egy piciny alakot láthattak.

– Szörnyűség, amit műveltél. Ezután mi az ördögöt csinálunk?

– De hát én nem tudtam, hogy onnan meg fog szökni.

– Hát nem elmagyaráztam már ezt részletesen?

– Én nem is hallottam!

Egyre hangosabban kiabáltak, szitkozódtak. Már nem volt, amin kitölthették volna mérgüket, de a mélyen beléjük rögzült szokás nem szűnt meg. A férj egyszer csak kalapácsot, a feleség kötőtűt ragadott.

A tükörszilánkokkal borított padlón patakokban folyt a vér, a hörgés elhalt, a szoba elcsendesedett, senki sem látta már, hogy a sarokban az asztali óra naptára péntek tizenharmadikáról nesztelenül átváltott a következő dátumra.

Somogyi Gitta fordítása, Irodalmi szemle,2014.