A ROSSZINDULATÚ BOLYGÓ

A hírek, amelyek arról tudósítottak, hogy a Galaktikus Járőrszolgálat véletlenül fölfedezte a Jiff bolygót, fölkeltették a Föld lakóinak érdeklődését. A Járőrszolgálat, miközben elhaladt mellette, csak észlelte a bolygót, de azt jelentette, hogy- bár nem nagyon nagy-tengerek és folyók, hegyek és völgyek, erdők és síkságok váltakoznak rajta.

Lakatlan bolygónak látszott. A Jiff név nem helyi elnevezése volt. Arról a galaktikus járőrről kapta a nevét, aki fölfedezte.

A Földön, mindenesetre, az emberek repestek a boldogságtól. Remek gyarmat és üdülőhely válhatott belőle a Föld számára, amely biztosan haladt a túlnépesedés felé. Helyzeténél fogva pedig ideális bázis lehetett a világűr további meghódításához. Ráadásul bizonyos volt, hogy nagyon gazdag lehet értékes nyersanyagokban is, így azután megszervezték, és egy űrhajóban útnak indították az Első Űrállomásépítő Expedíciót. Az expedíció azt a feladatot kapta, hogy mérje fel a Jiff földrajzi helyzetét, építsen ideiglenes légikikötőt, és emeljen egy távközlő tornyot. Arra számítottak, hogy a későbbiek során az emberek nagy számban fogfék fölkeresni a bolygót. A szükséges felszeretésekről kellett legelőször gondoskodni.

A rendkívül hozzáártó legénységet és gazdag készleteket szállító űrhajó megtette hosszú útját az űrben, és végül leszállt a Jiffen. A legénység kiabált örömében, amikor megpillantotta a tájat.

- Csodálatos bolygó! Arrafelé gyönyörű virágok nyílnak, a mezőn túl pedig nyugalmas erdő zöldell!

- Azon túl zöld hegyeket látok! És az a legnagyszerűbb, hogy nyoma sincs sehol teremtett léleknek sem! A Földhöz képest, amely dugig van emberekkel, olyan ez a hely, mint a Paradicsom!

Egymásnak kiabáltak örömükben. A kapitány azonban, aki nem feledkezett meg a küldetésükről, parancsot adott:

- Hát akkor lássunk mindjárt munkához! Rakodjátok ki a készleteket az űrhajóból!

- Igenis! - A legénység nekilátott, hogy teljesítse a parancsot, de azután újra és újra szimatolva abbahagyta a kirakodást. Valahonnét pompás illat áradt. Ételszag érződött a levegőben.

- Bizonyára képzelődöm. Valami remek illatot érzek.

- Én is érzem. Úgy tetszik, mintha abból az irányból jönne.

Valamennyien abbahagyták a munkát, és keresgélni kezdtek. Hamarosan megtalálták az illat forrását.

Egy fehér terítő feküdt a földön. Jó néhány hatalmas ezüsttál volt rajta. A tálak, persze, alaposan meg voltak rakva. Fényűző lakoma volt feltornyozva rajtuk húsból, halból és friss zöldségből.

A legkitűnőbb ételek voltak feltálalva, amelyekkel csak ritkán találkozhat az ember még a Föld legragyogóbb éttermeiben is, ráadásul hatalmas mennyiségben. Teli borospoharak álltak minden egyes tál mellett. Ennek a sok ételnek és italnak az illata töltötte be az orrukat.

De hogyan lehetséges ilyesmi ezen a feltehetőleg lakatlan bolygón? - Vigyázzatok! - kiáltott a kapitány a legénység után, akik egészen közei merészkedtek, anélkül hogy észrevették volna. - Valami itt nincs rendjén! Állítsatok őrt!

Szigorú parancs volt, a legénység mégis alig tudott engedelmeskedni neki. Amióta elhagyták a Földet, a nagyon egyhangú űrételeken kívül, amelyeket már nagyon megelégeltek, semmi mást nem kaptak. A megszokott körülmények között, önuralmuk révén, átérezve küldetésük nagyságát, rendszerint beérték vele.

Így azonban, hogy a valódi ételek ott kellették magukat a szemük előtt, nehéz volt ellenállni a kísértésnek. A csodálatos táj körülöttük még csak növelte az étvágyukat. Végezetül a legénység egyik tagja nem tudta megállni, akarata ellenére közelebb lépett, és az étel felé nyújtotta a kezét.

Ebben a szempillantásban az ételeknek és italoknak hűlt helye támadt. Csupasz fű feküdt előttük. Még az ételszag is elillant. Megfordultak, és egymásra bámultak.

- Úgy látszik, hallucináció volt az egész. Az agyunk belefáradt a hosszú űrutazásba, és érzékcsalódást okozott.

- Azért az az étel nagyon ízletesnek látszott. A hallucináció nagyon beleivódott a szemembe és az orromba! Még mindig csurog a nyálam, és korog a gyomrom!

A kapitány újabb parancsot adott:

- Felejtsétek el a látomást, és lássatok munkához! Felelősséggel tartozunk azért, hogy elvégezzük!

De valahányszor csak munkához láttak, mindannyiszor feltűntek az ételek. És ha megpróbálták úgy végezni a munkát, hogy szétszóródtak, valamennyiük mellett megjelent az étel. Csábította őket leírhatatlanul étvágygerjesztő külseje és illata. Bár tudták, hogy pusztán érzékcsalódás, mindannyiszor utána nyúltak. Ebben a pillanatban azonban az étel eltűnt, ők pedig keserű nevetéssel tértek magukhoz, mindaddig, amíg újra meg nem jelent.

Maguk az érzékcsalódások közvetlenül nem okoztak veszélyt, csakhogy lehetetlen volt elvégezniök bármilyen munkát is. És ahogy teltek-múltak a napok, a legénység ahelyett, hogy hozzászokott volna, egyre ingerlékenyebbé vált.

Egyesek álmatlanságban szenvedtek, mások képtelenek voltak lenyelni az űréteteket, és megbetegedtek a hiányos táplálkozástól. Megint mások bolyongani kezdtek mindenfelé, úgy kergették a fantomételt. Az építkezés semmit sem haladt.

Végül a kapitány elhatározta, hogy visszatérnek a Földre. Az űrhajó neurotizált legénységgel érkezett vissza.

Így azután az első expedíció kudarcba fulladt. A tervről azonban, hogy űrállomást építsenek, nem lehetett lemondani. De még ha új legénységet indítanak is útnak, minden bizonnyal ugyanez történik velük.

Találkozókat tartottak, és haditerveket kovácsoltak, míg végül felbocsátották a második űrhajót. Elsőrangú szakácsokat és kitűnő ételt-italt vitt magával. Az űrhajót különlegesen nagyra építették, hogy el tudja szállítani mindezt, de hát ez elkerülhetetlen volt. Más megoldást nem találtak. Ahhoz, hogy a legénység tagjait megkíméljék az ennivaló látomásától, és állhatatossá tegyék őket, olyan ételeket kellett föltálalni eléjük, amelyek állják a versenyt.

Ilyen előkészületek után szállt le a második űrhajó a Jiffen. A szakácsok mindjárt be is mutatták a tudományukat, már csak azért is, hogy megünnepeljék az érkezést. Finom borokat szolgáltak fel, és mindenki elégedett volt. Még az se fogja elvonni a figyelmüket, ha történetesen hallucinációjuk támad.

Csakhogy, éppen ekkor, gyönyörű ének hangzott fel. A daltól megremegett az emberek szíve. Mindenki a hang irányába nézett, és egy csodaszép fiatal nőt pillantott meg. Csábos, karcsú alakja átsejlett áttetsző ruháján. Szemében szenvedély lángolt, és éneklés közben mosoly játszadozott az ajkán.

A legénység egyik tagja, ügyet se vetve a kapitány parancsára, odarohant hozzá, és magához ölelte a lányt. Azazhogy csak akarta, mert abban a szempillantásban eltűnt.

Ettől kezdve csodaszép nők látomása jelent meg mindenütt. Amint a férfiak megpróbálták megérinteni őket, azonnal eltűntek, de mihelyt másra figyeltek, a látomás újra felbukkant. Ellenőrizhetetlen hallucináció volt.

Csak próbáljon meg elszállítani valami nyersanyagot, az ember máris feltűnik, csak próbáljon meg összeszerelni valamit, azonnal ott terem. A legénységnek be kellett hunynia a szemét, nehogy elvonja a figyelmét, de hogy lehet behunyt szemmel dolgozni? De még ha behunyták is a szemüket, az énekszó elért a fülükig, de még ha a fülüket bedugták is, a nők olyan illatot árasztottak, hogy elbódultak tőle.

A szerelési munka nem haladt, és a legénység tagjai megint egymás után váltak neurotikussá. Sokkal rosszabb volt a helyzet, mint az első expedíción. A kapitány űrhajóra rakta őket, és visszatért velük a Földre.

A harmadik hajót még nagyobbra építették. A szakácsokon és élelmiszereken kívül válogatottan szép nőket vitt magával. Szörnyű nagy pocsékolás volt, de egy bázis létrehozása a Jiffen minden áldozatot megért.

Tikéletesen fölkészülten és bizakodva indultak útnak, de megérkezésük után valami teljesen váratlan dolog történt.

Új látomások tűntek fel. Ékszerek, nercbundák, csodálatos ruhák, márkás kozmetikumok. A legénység tagjai közömbösek maradtak, nem így a nők. Panaszkodtak, morogtak, zokogtak.

Szokás szerint a látomás azonnal eltűnt, amint megpróbálták megérinteni. Mihelyt azonban lemondtak róla, újból megjelent. A nők rettenetesen kínlódtak tőle. Panaszkodtak, hogy vissza akarnak térni a Földre, és hisztérikussá váltak. A legénység tagjainak azzal kellett foglalkozniuk, hogy megnyugtassák és megvigasztalják a nőket, és nem jutottak hozzá a munkához.

Így azután a harmadik űrhajó is dolgavégezetlenül tért vissza a Földre. Az n-edik űrhajót gigantikusra építették. Nemcsak ennivalót és gyönyörű nőket vitt magával, hanem mindenféle luxusholmit, játékot, mindenből persze a legkitűnőbb fajtát. Sportkocsikat és motorcsónakokat, nagy halom játékfilmet, a golffelszereléstől kezdve a rulettig mindent.

Most azután bizonyára képesek lesznek ellenállni minden hallucinációnak! Ebben a biztos meggyőződésben landoltak a Jiffen.

Nem volt többé semmiféle hallucináció. Valamennyi eltűnt. Eltűnt az ételek, gyönyörű nők, ékszerek látomása. Ezzel együtt azonban eltűnt egy sokkal nagyobb látomás is.

A tengerek és a folyók, a hegyek, erdők és síkságok mind-mind eltűntek. Sehol egy csöpp víz, sehol egy bimbózó virág! Csak szürke kövek monoton látványa mindenütt. Analizálták a sziklát, de nem tartalmazott semmiféle hasznos ásványi anyagot.

Lorschy Katalin fordítása, Metagalaktika/04