19. ALKU

Halálos csend ülte meg a vetítőt. A pirinyó meszklinita feje betöltötte a képernyőt, de senki sem tudta megfejteni, mit fejez ki a merőben nem emberi „arc". Senki sem szólt; szófecsérlés volna megkérdezni Barlennant, hogyan érti a dolgot, hisz nyilvánvalóan épp azt akarja elmondani. Hosszú pillanatokig várt, csak azután szólalt meg újra; méghozzá olyan tökéletes angolsággal, amilyenre még Lackland sem tartotta képesnek.

– Dr. Rosten néhány pillanattal ezelőtt azt mondta, el sem tudja mondani, mennyivel tartozik nekünk. Tudom, hogy a szavai bizonyos értelemben őszinték, egy pillanatig sem kételkedem a hálájukban, másrészt azonban pusztán szónokiak. Nincs szándékában többet adni nekünk, mint amennyit már eddig is vállaltak: időjárásjelentést, irányítást az új tengereken, esetleg segítséget a fűszernövények gyűjtésében, amit Charles említett egyszer. Tökéletesen tudatában vagyok, hogy az önök erkölcsi kódexe értelmében nem vagyok többre jogosult; alkut kötöttem, és ragaszkodnom kell hozzá, kivált mert önök jórészt már teljesítették az önökre háruló kötelezettségeket.

– Mindamellett én többet akarok; és mivel az idők folyamán megtanultam értékelni némelyikük véleményét, megmagyarázom, hogy mi késztet erre. Ha lehetséges, szeretném megindokolni az igényemet. Azt azonban máris megmondhatom, hogy akár sikerül elnyernem egyetértésüket akár nem, mindenben ragaszkodom a tervemhez.

– Mint tudják, kereskedő vagyok, akit elsősorban az érdekel, hogy haszonnal adjon túl az áruján. Önök is felismerték ezt a tényt, és a segítségemért cserébe felajánlottak minden anyagot, amire csak gondolhattak; nem az önök hibája, hogy egyiküket sem tudom használni. Az önök gépei, mint mondották, nem működnének az én világom nehézkedési és nyomási viszonyai között. Az önök féméit nem tudom használni, s ha tudnám, sem volna rájuk szükségem; Meszklin felszínének számos részén szabadon hevernek. Némelyek dísznek használják. De Charlesszal folytatott beszélgetéseimből tudom, hogy csak nagy gépekkel lehet a fémekből bonyolult formákat készíteni, és több hővel, mint amit mi előállíthatunk. Mellesleg, mi ismerjük azt, amit önök tűznek neveznek, a lángfelhőnél kezelhetőbb formájában is; sajnálom, hogy e tekintetben megtévesztettem Charlest, de akkor ez látszott ajánlatosnak.

– Visszatérve az eredeti témára, minden egyebet elutasítottam az irányítás és az időjárásjelentés kivételével. Azt gondoltam, egyeseknek önök közül ez gyanús lesz, de a szavaikból ez nem derült ki. Mindamellett beleegyeztem, hogy sokkal hosszabb hajóútra megyek, mint amilyet történelmünk során bárki is megtett, csak azért, hogy segítsek megoldani a problémájukat. Elmondták, hogy mennyire nagy szükségük van arra a tudásra; az egyiküknek sem jutott eszébe. hogy talán én is épp azt szeretném, habár időnként épp ezért kérdezősködtem, amikor megláttam valamelyik gépüket. Önök megtagadták a választ a kérdéseimre, mindig ugyanazzal az ürüggyel. Ezért aztán úgy éreztem, minden módszerrel jogomban áll felcsipegetni önöktől bármiféle tudást. Önök az idők során sokat emlegették a „tudomány" értékét, és emögött mindig az a feltételezés rejlett, hogy az én népem nincs ennek a birtokában. Nem látom be, hogy ha az önök népének hasznos és értékes, miért ne lehetne az az enyémnek is.

– Most már nyilván értik, hová akarok kilyukadni. Szakasztott ugyanazzal a céllal indultam el erre az útra, mint ami az önök célja volt, amikor elküldték: tanulni akartam. Meg akartam ismerni mindent, aminek révén önök ilyen figyelemre méltó tetteket hajtanak végre. Te, Charles, a tudomány segítségével élted át a telet egy olyan helyen, amely különben nyomban megölt volna; vélhetőleg épp ilyen hasznos lesz a tudomány az én népemnek is, ebben bizonyára egyetértesz velem.

– Épp ezért új egyezséget ajánlok önöknek. Megértem, ha vonakodnak, hisz az eddigi alkut nem tartottam be. Sajnos, ezen nem tudok segíteni: akárhogyan is, én nem tágítok, és önök nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák a feltételeimet. Önök nincsenek itt; nem is tudnak idejönni; az igaz, hogy robbanóanyagot ledobhatnának haragjukban, de amíg itt vagyok a gépük mellett, úgysem teszik meg. Az alku igen egyszerű: tudásért tudást. Engem, vagy Dondragmert, vagy bárki mást a legénységemből, akinek ideje és képessége van megtanulni az anyagot, egész idő alatt tanítanak, amíg mi szétszedjük ezt a gépet, és közvetítjük önöknek a tudást, amelyet tartalmaz.

– Hát én még ilyen...

– Várj, Főnök! – Lackland Rosten torkára forrasztotta a szót. Én jobban ismerem Barlt, mint te. Hadd beszéljek vele. – Rostennel látták egymást képernyőiken; az expedíció vezetőjének villámokat szórt a szeme. De aztán felfogta a helyzetet, és engedett.

– Oké, Charlie! Beszélj.

– Barl, a hangodban megvetés bujkál, amikor az ürügyre utaltál, amiért mi nem magyaráztuk meg neked a gépeinket. Hidd el nem akartunk becsapni. A gépeink bonyolultak; annyira bonyolultak, hogy az emberek, akik a gépeket tervezik és építik, a fél életüket töltik el azzal, hogy megtanulják a működésük törvényeit és a gyártásuk módját. És nem akarjuk lebecsülni a tieid tudását sem; igaz, hogy mi többet tudunk, de csak azért, mert hosszabb időnk volt a tanulásra.

–  Ha jól értem, miközben szétszeditek ennek a rakétának a gépeit, mindent meg akarsz tanulni róluk. Barl, nagyon kérlek, hidd el, hogy a tiszta igazságot mondom, amikor először is azt közlöm veled, hogy én részemről nem tudnám megcsinálni, mert egyetlenegyhez sem konyítok közülük; másodszor pedig akkor se mennél velük semmire, ha megértenéd a működésüket. Talán így közelíthetném meg legjobban a kérdést: ezek a gépek olyan dolgok mérésére szolgálnak, amelyeket nem lehet látni, hallani, érezni vagy ízlelni – ezeket a dolgokat hosszú időn át kellene másféle működés közben látnod, hogy akár az alapelemeiket felfogd. Ezt ne vedd sértésnek; mindez jóformán szó szerint vonatkozik rám is, pedig én úgy nőttem fel, hegy gyerekkoromtól ezek az erők vettek körül. És mégsem értem őket. Nem is fogorn megérteni halálom napjáig sem; a mi tudományunkban olyan rengeteg tudás foglaltatik, hogy egyetlen ember nem is remélheti, hogy valaha a végére ér, és nekem be kell érnem azzal a területtel, amit ismerek – és talán életem során azt még valami igen kevéssel gyarapíthatom. Nem fogadhatjuk el az alkudat, Barl, mert fizikai képtelenség volna állnunk az alkut.

Barlennan nem tudott emberi értelemben mosolyogni, és tartózkodott attól a megnyilvánulástól, amely náluk a mosoly megfelelője volt. Éppoly komolyan válaszolt, ahogy Lackland beszélt.

– Megteheted a magadét, Charles, ha nem tudsz is róla. Amikor elindultam erre az útra, mindaz igaz volt, amit mondtál. Szándékomban állt megtalálni a segítségeddel ezt a rakétát, aztán úgy elhelyezni a rádiókat, hogy ne láthassatok semmit, és szétszerelni a gépet, és megtanulni az egész tudományotokat. Csakhogy lassan rájöttem, hogy amit mondtál, igaz. Rájöttem, hogy nem titkoljátok előlünk szándékosan a tudást, hiszen oly gyorsan és gondosan megtanítottatok a vitorlázórepülő-készítés törvényeire és módszerére. Akkor is csak még jobban meggyőződtem erről, amikor segítettél Dondragmernek elkészíteni a differenciál-csigasort. Arra számítottam, hogy mindezt magad említed meg; miért nem szóltál ezekről; hisz mindez melletted szól.

– Éppen amikor a vitorlázórepülőket magyaráztad, akkor kezdtem kapiskálni, mit is jelent a „tudomány" szó. Ebből az epizódból jöttem rá, hogy az az egyszerű találmány, amit a te néped már régen nem használ, a világegyetem több törvényének megértését tételezi fel, mint amennyinek a létezéséről az én népemnek egyáltalán tudomása van. Mikor a pontos információ hiányáért mentegetőztél, megemlítetted, hogy a te néped több mint kétszáz évvel ezelőtt használt ilyenfajta siklórepülőket. Most már sejtem, mennyivel többet tudok ma – sejtek annyit, hogy tudjam: mi az, amit nem tudhatok.

– De te ennek ellenére is megteheted, amit akarok. Már így is tettél valamit, amikor megmutattad a differenciál-csigasort. Én nem értem, Dondragmer sem érti, pedig ő sokkal több időt töltött el vele; de mindketten bizonyosak vagyunk benne, hogy valami rokonságban van az emelőkkel, amelyeket egész életünkben használtunk. Mi a kezdet kezdeténél akarjuk kezdeni, mert tudatában vagyunk annak, hogy egész életünk sem elég a ti tudományotok elsajátítására. De azt igenis reméljük, mert ahhoz eleget tanulhatunk, hogy megtudjuk, ti miként jöttetek rá minderre. Annyit én is látok, hogy nem találgatással, még csak nem is bölcselkedéssel, vagyis a mi bölcseink módján, akik azt tanítják nekünk, hogy Meszklin kupa. Ezen a ponton hajlandó vagyok elismerni, hogy igazad van; de szeretném tudni, miként jöttetek rá ugyanerre a ti világotokkal kapcsolatban. Tudni akarom, miért lebeg a Bree, és miért lebegett egy darabig a kenu is. Tudni akarom, mi nyomta össze a kenut. Tudni akarom, miért fúj a szél a hasadékban – nem, nem értettem meg a magyarázatodat. Tudni akarom, miért télen van a legmelegebb, amikor pedig a leghosszabb ideig nem látjuk a napot. Tudni akarom, miért ég a tűz, és miért halálos a lángpor. Azt akarom, hogy a leendő gyermekeim és az ő gyermekeik tudják, mitől működik ez a rádió, meg a te tankod, meg ez a rakéta. És még sok mindent szeretnék tudni – kétségtelenül többet, mint amennyit valaha megtanulhatok; de ha elindíthatom népemet a tanulás útján úgy, ahogy ti tettétek – nos, akkor hajlandó vagyok felhagyni a nyereséges kereskedelemmel.

Sem Lackland, sem Rosten nem talált szavakat. Nagy sokára Rosten törte meg a csendet:

– Barlennan kapitány, ha megtanulta, amit akar, és elkezdheti tanítani a népét, megmondaná nekik, honnan jön az a tudás? Gondolja, hogy hasznát vennék, ha megtudnák?

– Néhányan igen; meg akarnának tudni mindent a többi világról és azokról a népekről, akik ugyanúgy indultak el a tudás útján, mint most ők. Mások... nos, akadnak nálunk is jócskán, akik jobban szeretik, ha más kaparja ki a gesztenyéjüket. Ezek nem fáradnának a tanulással – ha más tudja, ők majd megkérdezik, amire éppen szükségük van. Éppúgy, mint eleinte én magam. És ők sose jönnének rá, hogy azért nem mondod meg nekik, mert nem tudod. Azt gondolnák, hogy becsapod őket. Ha én mondanám el valakinek, ezek előbb-utóbb rájönnének, és... nos, azt hiszem, jobb volna, ha engem tartanának lángésznek. Vagy Dont; róla könnyebben elhiszik.

Rosten válasza rövid volt és lényegre törő. – Áll az alku!