15. A KUTYAHÁZ

Az álmom csak néhány perccel azelőtt ébresztett fel, hogy az ébresztőórám megszólalt volna, így nem volt értelme visszaaludni. Felhúztam az edzőruhámat, majd elindultam az edzőterembe. Nem vártam, hogy újra találkozzam Neroval, de nem hátrálhattam ki csak úgy az edzéseink alól. Egyre jobb lettem miattuk, ahogy a maszkos támadók elleni tegnap esti harc is emlékeztetett rá.

Meg tudom csinálni. Edzhetek úgy Neroval, és nem gondolok semmire... nos, semmire, csak az edzésre. Vettem egy mély lélegzetet, és kinyitottam az edzőterem ajtaját. Nero odabent várt rám, de nem volt egyedül. Jace és Somerset kapitány ott állt mellette.

Éppen odasétáltam volna hozzájuk, amikor Nero azt mondta: - Nem kell megzavarni a reggeli edzésprogramodat, Pandora. Fireswift úgyis észrevesz téged.

Oké, ez csak a képzés része. És az a jó. Odasétáltam a súlypadhoz. A súlyzó már meg volt terhelve. Némán káromkodtam a súlyra, amit Nero felrakott. Vagy elfelejtette kicserélni a saját súlyait, vagy valamiért megint büntetett. Mivel úgy éreztem, hogy Nero mindig megbüntet valamiért, az utóbbira gondoltam.

- Az inkvizíciós csapat befejezte a beszélgetést a boszorkányokkal, akiket kihallgatásra hoztunk ide - mondta Somerset kapitány.

Az inkvizítorok tegnap délután mindenkit kikérdeztek az iskolában, de néhány különleges személyt meghívtak ide további kérdések miatt. Igen, a "meghívás" szót használták, mintha csak egy teára hívták volna őket. A Légiónak elég sötét humorérzéke volt.

- Senki sem tudott semmit - mondta.

A Légió inkvizítorai köztudottan alaposak voltak. Ha nem találtak semmit, akkor vagy nem volt mit találni, vagy valaki olyan varázslatot bocsátott rájuk, amely megakadályozta, hogy kínzás alatt felfedjék a titkokat. De csak egy isten vagy egy démon mágiája volt elég erős ahhoz, hogy olyan varázslatot használjon, amely ellenállt a Légió inkvizítorainak.

Úgy tűnt, hogy Nero is hasonlóan gondolkodik. - A természetfelettiek, akiket az inkvizítorok a démoni seregbe való átállásukról kérdeztek, szintén nem árultak el semmit. Ha ezeknek a boszorkányoknak ugyanaz a mestere, akkor lehet, hogy ugyanolyan varázslat alatt állnak - mondta, miközben leereszkedtem az edzőpadra.

- Mit tegyünk? - kérdezte Somerset kapitány.

- Ha elég erős kalapácsot használsz, végül bármit át tudsz törni - válaszolta.

Lecsúsztattam a rudat az állványról, és elkezdtem fekvenyomni a súlyokat, amiket Nero rakott fel nekem. A harmadik ismétlésnél már átkoztam a nevét. A tizediknél már vágytam az erőre, hogy felgyújtsam ezt a gonosz angyalt.

- Jól vagy? - kérdezte Jace.

- Rendben vagyok - fújtam felfelé, és ismét felemeltem a rudat.

- Nem hiszem el, hogy ezt felemeled. Ez több mint háromszáz kiló, és te nem vagy túl nagy lány.

- Ez nem... segít - morogtam.

- A természetfeletti képességekkel rendelkező embereknek természetfeletti kihívásokra van szükségük - mondta Nero, miközben figyelt, ahogy visszatettem a rudat az állványra.

Továbbmentem a következő állomásra, a vállizmaimat edzve. - Legalább olyan jó érzés, mint amilyen fájdalmas, de csak addig, amíg elképzelted, hogy a természetfeletti szenvedésed forrásába csapod a súlyokat - súgtam Jace-nek.

Hátat fordított a közönségünknek, hogy elrejtse a mosolyt az arcán. Nero továbbra is úgy figyelt engem, mintha egy bomba lennék, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat.

- Van még egy megbeszélnivaló - mondta Somerset kapitánynak. - Tegnap este incidens történt a New York-i Boszorkánytudományi Egyetemen. Egy nindzsának öltözött személy is érintett volt benne.

Majdnem elejtettem a súlyokat. Épp időben stabilizáltam a fogásomat.

Somerset kapitány felhorkant. - Egy nindzsa? Kicsit korán van még Halloweenhez, nem?

- Az egyetem biztonsági emberei elkergették a nindzsát az egyetemről, de túl lassúak voltak. Vagy pontosabban a nindzsa volt túl gyors - folytatta Nero, rám bámulva.

Igen, tudta, hogy ki volt a nindzsa. Miért fáradtam egyáltalán? Drake-nek igaza volt. Semmit sem lehetett eltitkolni Nero elől. Mindig rájött.

- Elkapták a négy maszkos férfit? - kérdeztem lazán, miközben megkezdtem a padon való ugrást. Néhány százat kellett belőlük csinálnom, hogy érezzem az égető érzést.

- Igen. Ők nem voltak olyan gyorsak, mint a nindzsa. - A szeme összeszűkült. - Nem emlékszem, hogy tegnap este azzal bíztalak volna meg, hogy törj be a boszorkányok egyetemére.

- Ó, tényleg? - Nevettem. - Hát, annyira le voltál foglalva, hogy gondolom, biztos elfelejtetted az egészet.

Somerset kapitány elnyelt egy döbbent kuncogást. Azt sem tudtam, mi késztetett arra, hogy ezt mondjam, de most már nem fogok meghátrálni. Már nyakig benne voltam. Így hát őrült elszántsággal kaptam el Nero tekintetét.

- Mit tudtál meg az iskolában? - kérdezte. Az arcát akár gránitból is faraghatták volna, annyi érzelmet mutatott most. Nem csoda, hogy a szobrászok szívesen készítettek szobrokat angyalokról. Gyakorlatilag már szobrok voltak.

- A négy osztályvezető egy mágikus akadállyal védett laborban találkozott - mondtam, és meglepődtem, hogy nem döntött úgy, hogy azonnal megbüntet. Talán az információm vonzóbb volt, mint a kínzásom gondolata. - A szóbeli háborúskodásukból ítélve nem jönnek ki jól egymással. Éppen hallhattam volna, ahogy egymás összes piszkos titkát kibeszélik, amikor mérges gáz árasztotta el a labort, és elmenekültek.

- Más szóval, kockáztattad, hogy leleplezd a nyomozásunkat, és nem engedelmeskedtél nekem, és semmit sem tudsz felmutatni.

- Nem nem engedelmeskedtem neked - érveltem. - Soha nem tiltottad meg, hogy odamenjek.

- Mostanra már meg kellett volna tanulnod, hogy a technikai részletekkel történő akadékoskodásod nem fog megmenteni.

Somerset kapitány arcán a jókedv hullámai futottak végig. Biztosan jól érezte magát.

- És nem volt hiábavaló - tettem hozzá. - Minden leltárlistáról és laborjelentésről van egy másolatom, ahol naplemente virág pollenje vagy az oroszlánszáj mérge szerepel.

- Hol van ez a példány? - kérdezte.

- Valahol egy biztonságos helyen. Ha szépen kérsz, talán még oda is adom neked. - Vigyorogtam rá. Hát, ha már úgyis megbüntetnek, akár ki is érdemelhetem.

Tökéletes nyugalommal fogadta a vigyoromat. - A fehérneműs fiókodban van.

- A fehérneműs fiókomhoz semmi közöd - vágtam vissza, elpirulva. Honnan a fenéből jött rá erre? Semlegesítettem a gondolatolvasó mágiáját. - Valami furcsa dolog folyik abban az iskolában. - Ha sarokba szorítottak, a legjobb stratégia az volt, ha egyszerűen témát váltottál. - Mind a négy szövetség vezetőjét le kell tartóztatni.

- Tudom, hogyan kell végezni a munkámat, köszönöm - válaszolta hűvösen.

Visszanéztem rá.

- Ki engedte be ide a hóvihart? - jegyezte meg dideregve Somerset kapitány.

- Átadod a tegnap este megszerzett feljegyzéseket - folytatta Nero. - Vidd el őket Dr. Hardingnak a laborjába. Ő vizsgálja a mintákat, amelyeket a tegnapi robbanásból vettünk az étteremben. Te és Fireswift a délelőttöt azzal töltitek, hogy neki és a csapatának segítetek.

Éppen befejeztem az utolsó edzéskört, így Jace-szel elhagytuk a tornaterem előterét. Amíg ő reggelit hozott nekünk, én felszaladtam az emeletre a memóriakártyáért. Aztán együtt elindultunk Nerissa laborjába.

Öt órával később már tudtuk, hogy a bomba, ami tegnap megpróbált darabokra szaggatni minket, kizárólag az egyetem Gőz intézetének kutatási részlegéhez tartozó alkatrészekből készülhetett. Nem tudtam rávenni magam, hogy meglepődjek. A kérdés most már nem az volt, hogy a boszorkányok állnak-e mindezek mögött, hanem az, hogy melyik boszorkányok állnak mögötte. Hány mocskos kis projektjük készült felrobbanni? A kezembe temettem a fejem.

- Stresszes vagy - jegyezte meg Jace.

Felnéztem rá. - Nem, a túl erős gondolkodástól megfájdul az agyam.

- Megvan a tökéletes orvosság.

- Nektárra most nincs idő.

- Nem, nem Nektár. Ebéd.

- Jó ötlet - értettem egyet azonnal. - Hallottam, hogy Demeterben ma lasagnát szolgálnak fel.

- Én valami sokkal jobbról beszélek, mint a lasagne. - Felállt. - Gyere.

 

Körülnéztem a Kutyaház étkezőjében, amely nappal étterem, éjjel pedig alakváltó partipalota volt. A Kutyaház. Nem tudtam eldönteni, hogy az alakváltók viccesnek szánták-e ezt a nevet, vagy sem.

- Igazad van. Ez sokkal jobb volt, mint a lasagne - mondtam Jace-nek, miközben lenyaltam a ketchupot az ujjaimról. A pulton egy hamburgeres csomagolópapír hevert, ami az ebédemből megmaradt. Az az öröm, hogy megismerhettem ezt a hamburger, húsz dollárba került, de minden centet megért. Az alakváltóknak lehetett ingerlékeny vérmérsékletük, de értettek a húshoz.

- Hogyhogy nem tudtam, hogy ez a hely létezik? - kérdeztem. - Gyakorlatilag a szomszédban van.

Jace kuncogott. - Mert alig merészkedsz ki, Miss Munkamorál.

- Mondja az a fickó, aki egész életében a Légióra edzett.

- Igen, nos... - Megvonta a vállát. - Tudod, van egy sorsom, aminek meg kell felelnem. Ellenségeket kell legyőznöm, barátokat kell hátba szúrnom.

Megragadtam a turmixomat, és szürcsöltem egy kortyot a csokoládés mennyországból. - Nem kell, hogy így legyen. Választhatod azt is, hogy...

Felvonta a szemöldökét. - Nem leszek poronty?

- Az a fajta ember leszel, aki lenni akarsz - módosítottam. - Amikor önmagad vagy - nem az, aminek mondták, hogy legyél -, akkor nem is vagy olyan rossz, tudod. - Lekaptam egy sült krumplit a tányérjáról.

- Biztos kedvelsz, ha ellopod a sült krumplimat.

Belemártottam a sült krumplit a turmixomba. - Nem, csak szeretem a sült krumplidat.

Felhorkant. - Nem az vagy, akinek az emberek gondolnak.

- Ó, szóval nem vagyok egy mogorva, sültkrumpli-lopó, szabályszegő lázadó?

- Oké, ez vagy - mondta. - De több is. Kedves vagy. Nem utálod az embereket.

- A gyűlölködés túl sok erőfeszítést igényel, amit jobb dolgokra is fordíthatnánk.

- A szüleim utálnak téged - mondta nekem.

- Nem hiszem, hogy valaha is találkoztam volna a szüleiddel.

- Nem, nem találkoztál. De igazából nem is téged utálnak. Hanem azt, amit képviselsz.

- Anarchia?

Felhorkant. - Nem, fenyegetés a számomra. Az én szent, előre elrendelt, végső hatalomra való emelkedésemre.

- Nos, ha ez tényleg eleve elrendeltetett, akkor nem jelentek veszélyt rád, ugye? - mutattam rá. - És amúgy sem jelentek veszélyt rád.

- Az apám felhívott, miután meghallották, mi történt tegnap ebéd közben. -Valami a hangszínében azt súgta, hogy Futótűz ezredes nem azért hívta, hogy kifejezze megkönnyebbülését, hogy a fia túlélte. - Leszidott, amiért rád vetettem magam, amikor a bomba felrobbant.

- Ah, gondolom, nekem, mint kettőnk közül a feláldozhatóbbnak, kellett volna az testdobálást elvégeznem.

- Nem erről van szó - mondta. - Nem örült annak, hogy segítettem a legnagyobb vetélytársamnak.

- Én vagyok a legnagyobb vetélytársad? Nem az az öt másik férfi és nő, akinek angyalszülője van?

- Arra is figyelmeztetett, hogy ne segítsek nekik túl sokat. Azt akarja, hogy olyan legyek, akinek csak a hatalom a barátja.

- És te mit gondolsz erről? - kérdeztem tőle.

- Hogy ez egy nagyon szar módja az életnek.

Felemeltem a turmixomat. – Esküdj a magányra.

Összekoccantotta a poharát az enyémmel. - Inkább arra, hogy mondjam meg az apámnak, hogy kopjon le.

- Nem - kapkodtam a levegőt, és vigyorogtam. - Nem tehetted.

- Nagyon tisztelettudó és udvarias módon.

- Visszabeszéltél egy angyalnak. - Felkuncogtam. - Ez fantasztikus.

- Te minden nap egy angyallal szájalsz.

- Igen, de én nem vagyok te. Nekem az okoz gondot, hogy befogjam a számat.

- Amit Szélvihar ezredes biztosan értékelni fog, amikor megcsókol.

Leesett az állam. - Csak nem épp ugratsz engem.

- Rosszul csináltam? - Félénk pillantást vetett rám.

Nevetésben törtem ki. - Nem, nagyon is jól csináltad. - Megveregettem a vállát.

- Szóval, mi van közted és Szélvihar ezredes között?

- Semmi - mondtam. - Egyáltalán semmit.

- Értem. - A pult mögötti falra szegezte a tekintetét. - Szóval, mit fog szólni hozzá, hogy együtt ebédelünk.

Rávigyorogtam rá. - Mi az, azt hiszed, ez egy randi?

- Nem, csak két barát együtt ebédel. De nem vagyok benne biztos, hogy ő is így látná.

- Nero nem tart rám igényt. - Tegnap este tökéletesen világossá tette, hogy nem érez irántam semmit, amikor azzal a rózsaszín tündérrel csókolózott. - Szóval kit érdekel, mit gondol?

- Valójában engem. Még az apámnál is ijesztőbb, és nem akarom, hogy a dühének a rossz végén végezzem. Vagy a büntetésének.

- Egy idő után hozzászokik az ember a büntetéseihez. Csak akkor kell aggódnod, ha a 10-es terembe küld.

- Mi van a 10-es teremben?

- Reméljük, hogy soha nem jössz rá - kacsintottam.

- Csak szórakozol velem.

- Soha nem tennék ilyesmit. - Körülnéztem a csapos után. - Hol van ez az ember, amikor szükség van rá?

- A műszakjának vége. Mit hozhatok neked, édesem?

Megfordultam, és Stash, a vérfarkas, akivel tegnap este szkanderoztam, épp mögöttem állt. Ahogy találkozott a tekintetünk, arany színben kavargott a zöld az íriszeiben.

- Hé, jó látni téged! - vigyorogtam rá. - Te itt is dolgozol?

- Szombat délutánonként.

- Király, akkor majd szombat délután kell visszajönnöm. - Átnyújtottam neki az üres poharamat. - Kérek még egy tripla csokis turmixot.

- Mindjárt jövök.

- Ismersz egy vérfarkast? - suttogta nekem Jace, miközben Stash megrázta a fejét.

- Persze, Stash és én már régóta ismerjük egymást, azóta, hogy tegnap este legyőztem őt egy szkandermeccsen.

- Beszélj egy kicsit hangosabban, édesem. - Stash letette a turmixomat a pultra. - Nem hiszem, hogy a vértigris hátul hallotta.

Édesen mosolyogtam rá a szörnyméretű shake-em teteje felett. - Az a vértigris azóta nézegeti a férfias izmaidat, mióta a pult mögé léptél. Nem hiszem, hogy bármit is mondhatnék, ami megváltoztatná a véleményét rólad. Sőt, nem lepődnék meg, ha hamarosan úgy döntene, hogy neki is szüksége van egy turmixra. Az elkészítése olyan... impulzív. - Lassan végigcsúsztattam a nyelvemet az ajkaimon.

Mintha csak a végszóra történt volna, a bőr motorosruhába öltözött nőstény tigris felállt a helyéről.

- Te egy gonosz nő vagy - mondta halkan morogva Stash.

- Szívesen.

A tigris a bárpulthoz lépett. Könyökét a pultra támasztotta, a háta sima ívbe hajlott, miközben a mellkasát előre, a fenekét pedig hátrafelé tolta. A teremben minden szem elkerekedett, beleértve Jace-t is. Én kuncogtam.

Amikor újra levegőt vettem, majdnem megfulladtam a levegőben lévő bűztől. Felnéztem, és láttam, hogy a szellőzőnyílásokból füst áramlik be, amely sötét viharfelhőként gomolyog végig a mennyezeten.

- Méreg - mondtam Jace-nek. Felugrottam a bárpultra. - Az Angyalok Légiójának hatalmánál fogva megparancsolom, hogy mindannyian tűnjetek el innen! - Kiabáltam, és meglepődtem, hogy a hangom milyen jól szétterjedt az egész helyiségen.

Nem kellett kétszer kérnem. Akár a sötétlő méregfelhőtől való félelmüknek köszönhetően, akár annak, hogy felidéztem a Légiót, a bárban mindenki a kijárat felé menekült. Jace és én megvártuk, hogy mindenki távozott-e, aztán követtük őket.

- Hívd a Légiót - mondtam Jace-nek, majd odasétáltam Stashhez. A többi alakváltó őt nézte, hogy útmutatást kapjon. - Te valami nagyágyú vagy az alakváltó közösségben?

- Egyszer az voltam. A száműzetésem előtt.

- Úgy tűnik, még mindig az vagy - mondtam. - Szeretném, ha ezt a hírnevet arra használnád, hogy meggyőzd ezeket az embereket, hogy maradjanak. Néhányan közülük nem néznek ki valami jól. Biztos túl sokat lélegeztek be a méregből. Szeretném, ha a gyógyítóink megnéznék őket.

- Meg tudjuk gyógyítani magunkat - tiltakozott az egyik alakváltó.

- A kezed ezüstszínűvé vált - mutattam rá. - Bármi is van abban a gázban, nem hat rá a szupergyógyulásod. - Kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de én gyorsabb voltam. - Úgy tűnik, azt hiszed, van választásod. Most pedig ülj le, fogd be a szád, és várd meg, amíg a gyógyítóink megérkeznek.

- Te Szélvihar ezredest idézted - mondta Jace, amikor mellém lépett.

Nem reagáltam a poénra. - Mikor érkeznek a gyógyítók? - kérdeztem tőle.

- Két perc múlva itt lesznek - mondta Jace. - De nekünk más problémánk is van.

- Látom.

Bezártuk a klub ajtaját, hogy a mérgező gázt visszatartsuk, de ez nem volt elég. Fekete füst szivárgott az épület minden résén és repedésén keresztül. És ha nem találjuk meg a módját, hogy megállítsuk, nem ezek az alakváltók lesznek az egyetlenek, akiket a gáz megöl. Az egész városban elterjedhet.