14. NINJA JÁTÉK

Kinyomtam a mennyezeti panelt. Az istenek első ajándékának köszönhetően én immunis voltam a mérgező gázra, de Bella nem - és nem tudta a végtelenségig visszatartani a lélegzetét. Gyorsan kellett cselekednünk. Bella és én leugrottunk. Intettem neki, hogy fusson lefelé a folyosón, míg én gyorsan a helyére állítottam a panelt.

Miután visszatért a helyére, utána rohantam a folyosón. Kéz a kézben átjutottunk a zöld függönyön. Lépéseket hallottam a lépcsőn felfelé sietni. Fekete maszkot húztam az arcomra, és sietve beletúrtam a hajam. De Bella teljesen fedetlen volt. Ha az egyetemi biztonságiak jönnek, bajba kerülhetett, amiért itt fent van. Az ablakhoz siettem, és kihúztam.

- Tessék. - Átadtam neki egy kötelet. - Ezen fogunk lemászni az épületen.

- Erre nincs szükség - válaszolta mosolyogva.

Előhúzott egy fiolát a szoknyája zsebéből. Amint kihúzta a dugót, a tetejéből forgószél süvített ki, mindkettőnket körülvéve. Mágiába burkolózva felmásztunk az ablakpárkányra, és felugrottunk. A szél egész úton tompította a zuhanásunkat. Bella visszatolta a dugót a helyére, és a varázslat feloszlott.

- Király - mondtam.

Rám kacsintott. - Csak várj, amíg meglátod, milyen új gyógyító bájitalokat tudok készíteni.

- Attól tartok, ezzel várnunk kell egy másik alkalomra - mondtam neki. - El kell tűnnöd innen, mielőtt valaki meglát.

- Biztos, hogy nem lesz semmi bajod?

- Tudok magamra vigyázni.

Szorosan átölelt. - Tudom, hogy képes vagy rá.

Elhúzódott tőlem, intett egy kicsit, mielőtt megfordult, hogy nyugodtan sétáljon a 3-as épülethez vezető kövezett ösvényen, a mozdulatai olyan ártatlanok voltak, hogy senki sem gondolhatta volna, hogy bármi mást tett, mint egy késő esti sétát. Legalábbis reméltem, hogy senki sem fogja megállítani. Az összes baj, amibe Bella valaha is keveredett az életében, kizárólag miattam volt. Egy csepp gonoszság sem volt benne.

Éreztem, hogy emberek közelednek, és a mozgásukból ítélve biztosan nem boszorkányok voltak, akik késő esti sétára indultak. Négy nagydarab, feketébe öltözött férfi lépett ki az épületből, ahonnan az imént menekültünk. Azt hihettem volna, hogy az egyetem biztonsági emberei - ha nem viseltek volna maszkot. A maszkos támadók egy emberként rohantak rám.

Kitértem az egyikük elől, és még egy lökést adtam neki, amikor elhaladt mellettem. Nekicsapódott a téglaépületnek. Az ütközés nem volt elég ahhoz, hogy kiüsse, de ahhoz igen, hogy kissé elkábuljon. A másik három körülvett, és összehangoltan csapott le rám. Ha vámpírok vagy alakváltók lettek volna, akkor számomra vége lett volna a játéknak, de izmos megjelenésük ellenére a férfiak nem rendelkeztek természetfeletti erővel. Nem voltak természetfeletti módon gyorsak sem.

És én mindkettő voltam. Elkaptam az egyik férfi karját, és magam elé húztam, mint egy pajzsot. Az egész olyan gyorsan történt, hogy a haverjai öklei belé csapódtak, nem belém. A férfi eszméletlenül a földre zuhant. Lenéztem rá, alig hittem el, hogy sikerült. A másik két fickó úgy tátogott, mintha ők sem hitték volna el.

Vastag karok záródtak körém hátulról, csapdába ejtve engem. Úgy tűnt, hogy a kábult férfi, akit belöktem az épületbe, magához tért. Erősen rátapostam a lábára. Ő felnyögött, én pedig belerúgtam a sípcsontjába. Ezt követően a fejemet az arcába vágtam. Olyan erővel ütöttem meg, hogy kiütöttem. Ezek a mozdulatok sokkal jobban működtek, ha az ellenfelem nem volt angyal.

Megfordultam az utolsó két fickó felé. Fényszórók lobbantak fel az egész területen. Gyorsan pislogtam, próbáltam kitisztítani a látásomat. A szememben kavargó lila foltokon keresztül láttam, hogy igazi egyetemi biztonságiak rohannak felénk. A két maszkos férfi, aki még mindig állt, megfordult és elrohant, magára hagyva eszméletlen társaikat. Szép volt.

Én is futottam. Ideális esetben felkaptam volna az egyik férfit a földről. Valójában túl nehéznek tűnt. Persze, erős voltam, de ismertem a határaimat, és a cipelése meghaladta volna azokat. Nem tudtam volna elég gyorsan mozogni ezzel a plusz súllyal - legalábbis nem elég gyorsan ahhoz, hogy elmeneküljek a minden oldalról rám koncentráló biztonságiak elől. És még a plusz súly nélkül sem biztos, hogy el tudnék menekülni. Rövid ideig fontolgattam, hogy maradok, de elvetettem az ötletet. Ahhoz, hogy elkerüljem a letartóztatást, azt kellett volna mondanom, hogy a Légióval vagyok, de igazából nem lett volna szabad itt lennem, nem igaz? Ha elkapnak, Nero rájönne, hogy az engedélye nélkül törtem be az egyetemre. Most tényleg nem volt kedvem vitatkozni vele.

Kitértem az Angyal Parkba, hogy levetkőzzek sportmelltartóra és futónadrágra. Gyorsan betömtem a felsőruhámat a magammal hozott kis hátizsákomba, majd folytattam a futást a járdán. Most már nindzsa helyett úgy néztem ki, mint bármelyik másik futó, aki késő esti edzésre indult.

A Légióban az éjszakai biztonsági őr a pultnál a számítógépén játszott. Alig nézett fel rám, amikor elhaladtam mellette. A folyosók üresek voltak. Biztos mindenki aludt - vagy még mindig bulizott. A lakásunkban Ivy és Drake a kanapén ültek, és egy giccses harcművészeti videót néztek.

- Hé, jól vagy? - kérdezte Ivy, megszakítva a filmet. - Aggódtam, miután kirohantál a Három Kívánságból.

Lehuppantam mellé a kanapéra. - Jól vagyok. Csak beszivárogtam a boszorkányok egyetemére, valaki megpróbált megölni mérges gázzal, és maszkos támadókkal küzdöttem.

- Király - mondta Drake.

- Király? - Ivy megforgatta a szemét. - Pontosan mi ebben a menő?

- El kell mennie egy titkos légiós küldetésre. Ez király.

- Valójában ez egy titkos Leda-küldetés volt. A Légió semmit sem tud róla, és ez maradjon is így. - Előástam a memóriakártyát a táskámból. Ki kellett találnom egy történetet, hogyan jutottam hozzá. Egy olyan történetet, ami nem arról szólt, hogy Nero engedélye nélkül betörök az egyetemre.

- Szélvihar ezredes nem tudja, hogy ott jártál? - Drake felhorkant. - Az egy vicces beszélgetés lesz, amikor rájön.

- Nem, ha nem jön rá.

Drake elnézően mosolygott rám. - Oké, Leda. Nem fog rájönni.

- A francba. Rá fog jönni - mondtam. Drake-nek igaza volt. Nero mindig mindenről tudomást szerzett.

- Hacsak nem zavarod össze - mondta Ivy, és megvonta a szemöldökét.

Csikorgattam a fogaimat. - Láttad, mi történt a klubban.

- Nehéz lett volna nem észrevenni azt a rózsaszín tündért rajta. - Megszorította a kezemet. - Sajnálom, drágám.

- Nero azt csókol, akit akar. Nem érdekel. - Felálltam a kanapéról. - Nindzsát játszani kimerítő. Most megyek aludni.

Aznap éjjel azt álmodtam, hogy én voltam azon a kanapén Neroval a Három Kívánságban, és hogy sokkal többet csináltunk, mint csak csókolóztunk. Ő ivott belőlem, én pedig belőle. Másnap reggel izzadtan ébredtem. A kezemet a torkomhoz emeltem, ahol a pulzusom a bőrömön lüktetett. Szinte még mindig éreztem, hol harapott meg, pedig nem is volt igazi. Csak egy álom volt. Nehéz sóhajjal dőltem vissza a matracra. Annyira tele volt a fejem ezzel az angyallal.