5. VALAMI GONOSZ

Másnap korán reggel lezuhanyoztam, majd lementem a kantinba. Hála az újonnan felfokozott anyagcserémnek, nem éreztem a tegnap esti bor utóhatásait. Bár sok minden hiányzott, amiről le kellett mondanom, amikor csatlakoztam a Légióhoz, a másnaposság biztosan nem tartozott ezek közé.

Ma nem volt edzésem Neroval, így hetek óta először volt időm egy hosszú, nyugodt reggelire a barátaimmal. És a legjobbat akartam kihozni belőle. Két fánkkal kezdtem, és onnantól kezdve csak egyre ambiciózusabb lettem.

- Tényleg mindet meg akarod enni? - kérdezte Ivy, barna szemei a teli tálcámra siklottak.

- Természetesen. - Leültem vele szemben. - Hol van Drake?

- Somerset kapitány elhívta őt egy rajtaütésre valami vámpír rejtekhelyre a városon kívülre. Te nem hallottad, mert éppen akkor a zuhany alatt énekeltél. - A szemöldöke felhúzódott, arra invitálva, hogy világosítsam fel a ragyogó jókedvemről.

- Csak annak örülök, hogy ma reggel rendes reggelit ehetek, nem pedig a szokásos ötperceset.

- Ó, ez minden? Azt hittem, van valami köze a tegnap esti látogatásodhoz az ezredes lakásán. - Az ajkai tudálékos mosolyra húzódtak, és rám kacsintott, hosszú szempillái megcsókolták az arccsontját.

- Munkaügyben voltam ott - mondtam, és próbáltam nem gondolni azokra a nem-munkahelyi dolgokra, amelyek a lakásán történtek.

- Biztosan sok volt a munka. Órákig voltál ott.

- Hogy lehet, hogy... Mindegy, nem lepődöm meg. Te mindig mindent tudsz, ami a Légióban történik.

Ivy végigcsúsztatta a kését a dinnyén, és levágott egy darabot. - Szóval azt akarod, hogy megkérdezzem, mi történt a lakásában?

- Odaadtam neki a Téglapalotából származó anyagmaradvány laborjelentését.

Ivy bólintott. Természetesen tudott a mérgezésről és az épület felrobbantásáról, ahol tegnap Neroval voltunk. Itt most mindenki erről beszélt. New York-i mészárlásnak nevezték.

- És aztán? - kérdezte Ivy, amikor nem folytattam.

Felnyársaltam egy darab palacsintát a villámra. - Aztán ettünk egy kicsit.

- Vacsora? - A szemei felcsillantak. - Nero Szélviharral vacsoráztál?

- Ez nem teljesen így van. Reggeli óta nem ettem, és a menza zárva volt. Rendelt valami kaját, és megengedte, hogy egyek belőle. Valószínűleg azért, hogy ne őt próbáljam megenni. Annyira éhes voltam.

- És te? - A lány ajka megrándult. – Őt is megetted?

- Mi? - Hirtelen zavarba jöttem. - Nem! Persze, hogy nem. Nem volt angyalevés. Steak, krumpli, bébirépa.

- Desszert?

Összehúztam a szememet. - Én az ételről beszélek, Ivy. Nem a szexről.

Felsóhajtott. - Kár.

Nem osztottam meg vele mindent, ami a vacsora után történt. Az csak rontott volna a helyzeten. Ehelyett azt mondtam: - Tegnap beszélgettem Nerissa Hardinggal a laborban.

- Ó, kedvelem őt. Annyira szórakoztató. Bár egyesek szerint egy kicsit...

- Szókimondó? - javasoltam.

- Igen. Nem fogja vissza magát.

- Tegnap este sem fogta vissza magát. Azt mondta, hogy... hogy mindenki azt hiszi, hogy Nero... nos, hogy kinyilvánította a szándékát, hogy a szeretőjévé tesz.

Ivy orrából tej spriccelt ki. Felkapott egy szalvétát, hogy megszárítsa, amit összepiszkított. - Bocsánat, csak elképzeltem, milyen lehetett az arcod, amikor ezt mondta.

- Igaz ez? Tényleg ezt beszélik az emberek?

- Igen. Bocsánat. - Ivy szánakozó pillantást vetett rám. Tudta, mennyire utálok a figyelem középpontjában lenni. De én sosem voltam híve a szánalomnak.

- Hát, nem számít, mit mondanak, mert ez nem fog megtörténni - mondtam neki felállva. - Gyerünk. El fogunk késni az edzésről.

Ivy nem emlegette ezt többet, és mire a négyes csarnokba értünk, már mélyen elmerültünk egy beszélgetésben Diaz hadnagyról, a legújabb hódolójáról. Vidám csevegésünk abban a pillanatban elhalt, amikor kinyitottuk az ajtót, és a pokoli akadálypályája várt ránk. Mivel Somerset kapitány küldetésen volt, a barátnője, Claudia Vance őrmester volt ma a felelős a kiképzésünkért. Vance őrmester magas, erős testalkatú nő volt, de valahogy mégis sikerült megőriznie érzéki gömbölyűségét a sok harcedzett izom alatt. Hosszú szőke fonat lógott a vállán, mint egy korbács, ami kontrasztot alkotott fekete edzőruhájával. Úgy nézett ki, mint egy ősi harcoslány modern ruhában.

A nap végére úgy döntöttem, hogy bár osztozott Somerset kapitány kemény stílusában, egyikük sem tökéletesítette olyan jól a kiképzési kínzási technikákat, mint Nero. Reméltem, hogy ez nem volt előfeltétele annak, hogy angyallá válhassak, mert nem hiszem, hogy bennem megvan az a képesség, hogy ilyen kegyetlen legyek.

Drake éppen akkor csatlakozott hozzám és Ivy-hoz a Demeterben, amikor leültünk vacsorázni. Mint mindig, most is remek hangulatban volt. Úgy tűnt, semmi sem szegi a kedvét, még egy egész napos vámpírvadász küldetés sem.

- És milyen volt a küldetésed? - kérdeztem tőle, amikor leült egy tálcával, amely tele volt főleg hússal - és egy kevés mással is.

- Kiéheztem. - vigyorgott. - Egész nap gyalogoltunk. Az épület üres volt, de hátul volt egy titkos ajtó, ami egy alagútrendszerbe vezetett. Sötét, büdös alagutakba. Döglött állatok mindenütt. Állatürülék mindenütt. Állatszőr mindenütt.

- Étvágygerjesztően hangzik - mondta Ivy, és eltolta a tálcáját.

- Ó, tényleg undorító volt. Az alagutak nagyobb részét elöntötte a víz, és az sem volt tiszta. Szerintem a csatornarendszerből szivároghatott ki.

- Nos, köszönöm, hogy lezuhanyoztál, mielőtt eljöttél vacsorázni - mondta Ivy, majd folytatta az evést.

Nem éreztem semmit, ami Drake-ből áradt volna, kivéve a szappan friss illatát és a kölnije fűszeres aromáját.

- Harcoltál vámpírokkal? - kérdeztem.

- Nem, de megküzdöttünk néhány óriási csatornapatkánnyal.

- Izgalmas - mondtam.

Vigyorgott. - Tényleg az volt. És az egyik alagútban üvegdarabokat találtunk. Úgy tűnt, hogy törött bájitalos fiolákból származnak. Az üveg mellett egy régi táborhely volt. A falakon és a földön vér fröccsent, és a közepén öt halott vámpírt találtunk.

- Bájos.

- Ó, nem ez a legjobb rész - mondta nekem. - A vér nem a halott vámpíroké, hanem boszorkányoké volt. Úgy néz ki, mintha harc lett volna a boszorkányok és a vámpírok között, és a vámpírok vesztettek.

- Hogyan haltak meg? - kérdeztem.

- Megmérgezték, majd elégették őket. És ezt figyeljétek: találtunk porszerű maradványt is. Amikor elvittük Dr. Hardingnak, azt mondta, hogy ez ugyanaz a maradvány, amit ti találtatok tegnap a Téglapalotában.

- Miért ölték meg a boszorkányok a vámpírokat? - kérdezte Ivy.

Drake megvonta a vállát. - Nem tudjuk.

- Ez nem sok jót ígér a boszorkányoknak - mondtam.

Kíváncsi pillantást vetettek rám.

- A Légió úgy véli, hogy a tegnapi tömeges mérgezés mögött a boszorkányok állnak, pontosabban a New York-i Boszorkánytudományi Egyetem boszorkányai. Két anyagot találtunk a maradványokban, mindkettő csak az egyetemről származhatott. Ezek új kísérleti szerek, amelyeket éppen most fejlesztettek ki.

- Nos, úgy tűnik, a boszorkányok nem csak új szereket fejlesztenek - mondta Drake. - Egy forradalmat robbantanak ki.

- Valami gonosz dolog készülődik New Yorkban - értett egyet Ivy. A tekintete az ételtálcám mellett kinyitott könyvre esett. - A mágikus kémia alapjai? Miért olvasod ezt?

- A személyi edzőm azt mondja, hogy mindezt a tudást a fejembe kell töltenem - mondtam neki.

- A személyi edződ? Úgy érted, Szexi Nadrág ezredes?

Fintorogtam. - Nem olyan szexi, amikor a fejedet a falhoz csapja. Újra és újra.

- De bármit is csinál veled, egyre jobb leszel. Láttam, hogy ma reggel legyőzted Jace-t. Tartottad magad. Nem, ez több volt annál. Szétrúgtad a seggét.

Ez túlzás volt. Csak azért győztem le Jace-t, mert nem okozott gondot, hogy bármit, ami elérhető közelségben volt, fegyverként használjak - és a tornateremben rengeteg dolog volt elérhető közelségben.

- Nero szerint még mindig túlságosan függök a verekedős harcmodoromtól. Szerinte ez nem méltóságteljes.

- Viszont okos - mondta Drake. - Leleményes vagy, Leda. Tanulj meg mindent a méltóságteljes harcról Szélvihar ezredestől, de őrizd meg a találékonyságodat. A Légió katonájának lenni többről szól, mint a testünkről. Az eszünkről is szól. Ezt ő is tudja.

- Igen, tudja. Ezért ez a házi feladat. - Megpöccintettem a könyvet. - Próbáltam olvasni a délutáni szünetben. Miután vagy egy órán keresztül bámultam ezeket a képleteket és szimbólumokat, mondhatom, egyáltalán nem érzem magam okosnak. Úgy érzem magam, mint a legnagyobb idióta a Földön. Megfájdul tőle a fejem, és még az anyag töredékét sem szívtam magamba.

- Mit szólnál egy kis szünethez, hogy kiszellőztesd a fejed? - javasolta Ivy.

- Nincs időm rá. Ezt meg kell tanulnom. - Nehéz sóhaj emelte meg a mellkasomat, ahogy lenéztem a könyvre. - Valahogy.

- Csak jegyezd meg a legfontosabbakat, a többit pedig hagyd ki - mondta Ivy.

- Nem hiszem, hogy ez működni fog. Nero próbára fog tenni. Tudom. Vele mindig van egy teszt.

Mint a tegnap esti "teszt" a lakásában. Azzal próbálta bebizonyítani, hogy senki előtt nem szabad lankadnia az éberségemnek, hogy leitat, majd megtámad. Ki csinál még ilyet? Ó, egy őrült angyal, az.

Mindig is jobban szerettem volna hinni az emberek emberségében, minthogy szörnyetegként írjam le őket, de Neronak egy dologban igaza volt: az emberekbe vetett bizalom sok bajba sodort. Mint ami Harkerrel történt. Megbíztam benne, de ő elárult, és megpróbált eladni egy istennek.

Neronak több dologban volt igaza, mint amennyit be akartam vallani magamnak. Tanulnom kellett, hogy erős legyek, hogy elég mágiát szerezzek ahhoz, hogy segíthessek Zane-nek. A vastag könyvet bámultam, és némán megfogadtam, hogy végigrágom magam rajta.

- Koffeinre van szükséged - mondta nekem Ivy.

- Inkább az kell, hogy ezt a gigantikus könyvet Nero Szélviharhoz vágjam - motyogtam.

- Biztos vagyok benne, hogy további súlyemeléseket is be tudunk építeni az edzéstervedbe.

Hátrapillantottam, és láttam, hogy Nero mögöttem áll. Hát persze, hogy ott volt. Mindig ott volt, hogy figyeljen, amikor hülyét csináltam magamból. Széles vigyort villantottam, ezzel leplezve a zavaromat, amiért meghallott.

- Én doblak el téged, vagy te dobsz el engem? - kérdeztem.

A tekintete veszélyes és sötét, pusztító és csábító volt - mindez egyetlen halálos kombinációba csomagolva.

Ivy talpra ugrott. - Uh, mennünk kell... csinálnunk kell néhány fekvőtámaszt. - Megragadta Drake kezét, és magával húzta kifelé a kantinból.

Meglepetten figyeltem, ahogy Nero leül velem szemben. Szinte hallottam a Légió több száz katonájának kollektív döbbenetét. Az angyalok nem itt, a teremnek ebben a végében ültek le a közönséges egyes harcos katonák közé. Meglepett, hogy a pad nem omlott össze magasságos szentségének súlya alatt.

Úgy tűnt, Nerot nem érdekli, hogy az emberek nyíltan bámulnak minket. Összefonta a kezét az asztallapon, és engem figyelt.

- Oké, mi az? Van valami a fogaim között? - kérdeztem.

A tekintete a könyvre siklott. - Az első négy fejezetet megtanultad.

Nos, a tanultam talán rossz szó. Inkább az első négy fejezetet végigszenvedtem. A felét sem értettem annak, amit olvastam. Nem mintha el akartam volna árulni, hogy mennyire alkalmatlan vagyok. Később újra elolvasnám a fejezeteket. Másodszorra biztosan több értelme lenne.

Szóval csak megjátszottam magam. - Remélem, a fejlődésem kielégítő.

- Ez majd kiderül, amikor tesztellek.

- Tudtam, hogy lesz egy teszt - morogtam.

Folytatta. - Esszékérdésekre gondoltam. Tíz darab. Kérdésenként két oldal. És természetesen diagramokat kell majd rajzolnod.

- Esszé kérdések... - Megálltam, a szemében felvillanó rövid mosoly elárulta. Felnevettem. - Csak szórakozol velem.

- Soha nem tennék ilyet - mondta komolyan.

Rávigyorogtam. - Megtennéd, és meg is teszed.

- Attól tartok, tévedsz, Pandora. De sajnos a teszteknek várniuk kell egy másik alkalomra.

- Igen? - kérdeztem, próbáltam nem túl izgatottnak tűnni.

- Az Első Angyal szeretne veled beszélni.