Szerzői előszó

A Leszboszi Cápa feltehetően nem csekély felhördülést vált majd ki bizonyos körökben, amiért ilyen szentségtörő nyíltsággal beszél a CIA HAC nevű, merényletek kidolgozására és végrehajtására szakosodott részlegéről, és azon végkövetkeztetése miatt, melyet a világ kormányainak tényleges szándékait illetően levon. Ám annyi baj legyen.

Az HAC a Health Alteration Committee rövidítése, amely Egészségmódosító Bizottságot jelent. Az HAC a CIA legtitkosabb osztálya, feladata az egészség módosítása, amely a kijelölt célpontok megbetegítését, illetve meggyilkolását jelenti. Azért lett "egészségmódosító" a neve, mert eleinte kizárólag mérgekkel dolgozott.

Az Egyesült Államok titkosszolgálatai – akárcsak más országok titkosszolgálatai – régóta foglalkoznak merényletek végrehajtásával. Ezek a merényletek kezdetben nem különböztek túlságosan a maffia vagy a terroristák merényleteitől. Egy diktatúrában a titkosszolgálatok rémuralmat tartanak fenn, működésüket semmi és senki nem szabályozza, és soha semmivel nem kell elszámolniuk senki felé. Az Amerikai Egyesült Államokban azonban nincs és nem is volt diktatúra – legalábbis Klasszikus értelemben vett diktatúra –, ami azt jelenti, hogy a CIA-nak és más titkos szervezeteknek, működésüket szabályok közé kell szorítaniuk, hogy ezáltal elnyerjék a társadalom hallgatólagos beleegyezését létezésükbe. Ez pedig meglehetősen komoly dolog. Emlékezzenek csak a Watergate-botrányra, amely az elnök, Richárd Nixon, a CIA akkori igazgatója, Richard Helms, és még számtalan más kormánytisztviselő bukásához vezetett. Vagy emlékezzenek a Watergate utáni bizottsági vizsgálatokra, melyek felfedték a féltve őrzött titkot, az HAC létezését, és kétségbe vonták a CIA létjogosultságát. És történt mindez az 1970-es évek első felében, a hidegháború kellős közepén, abban az időben, amikor a Nyugat szüntelenül a Varsói Szerződés hadseregei által elindított atomháborútól rettegett. Betörni a demokrata párt washingtoni főhadiszállásaként szolgáló Watergate Hotel több helyiségébe, felettébb csúnya dolog ugyan, de eltörpül egy politikai gyilkosság mellett, amit a Fehér Ház rendelt meg. Ma pedig már nincs hidegháború és nincs Varsói Szerződés és nincs már Szovjetunió sem. Ma, ha kiderülne egy politikai gyilkosság, melyet a CIA hajtott végre, az nagy valószínűséggel az ügynökség végét jelentené, és minden valószínűség szerint az elnök végét is. A hivatalos doktrína szerint az Egyesült Államok kormánya nem támogathat egyetlen gyilkosságot sem.

Éppen ezért az HAC módszerei rendkívül kifinomultak. Mostanában nem nagyon lehet politikai gyilkosságokról hallani, de nem azért, mert már nincsenek, hanem azért, mert ma már nem a puska és a bomba a divat a politikai merényletek terén.

Ma ez a divat: "hosszú betegség után elhunyt", "váratlanul elhunyt", "öngyilkos lett", "sajnálatos balesetben életét vesztette", "tragikus hirtelenséggel hunyt el".

A történelem a megegyezések tudománya. A történelem úgynevezett igazságai elfogadott igazságok, vagyis olyan "tények", melyek tény voltában a történészek megegyeztek. A történészek összegyűjtenek minden lehetséges információt egy adott témával kapcsolatban, majd az információkat kiértékelve megegyeznek abban, hogy valami hogyan is történhetett.

Ha valaki például az HAC történetét szeretné megismerni, először is arra lenne kíváncsi, hogy mikor alapították az HAC-t. Ehhez az egyetlen évszámhoz dokumentumok mázsáit vagy tonnáit kellene átnyálaznia. Találna néhány írást, amely 1961-re teszi az HAC létrejöttét. Azt hiszi tehát, hogy az HAC-t 1961-ben alapították. Mindent, ami 1961-nél korábbi keltezésű, figyelmen kívül hagy. Ott ül egy hatalmas nagy teremben, jobb oldalán egy hegy nagyságú dokumentumrakás a CIA 1961-től napjainkig tartó történelméről, a bal oldalán pedig egy másik hegy méretű dokumentumhalmaz, az 1961. előtti dolgokról. A történész sorban nézi át a jobb oldali kupac iratait és szépen feljegyez minden adatot az HAC-ről, és időnként fáradt, de elégedett pillantást vett a lassan fogyatkozó papírhegyre.

Aztán kezébe akad a Church-bizottság egyik jegyzőkönyve, melyben a következő érdekes megjegyzést találja: "1960 februárjában a CIA közel-keleti osztálya egy olyan szerv támogatásáért folyamodott, melyet az osztályvezető Egészségmódosító Bizottságként nevezett meg." A történész ebből arra következtet, hogy 1960. elején már létezett az HAC, tehát 1961. helyett az időhatárt 1960-nál húzza meg és tovább folytatja a kutatást. Nem sokkal később találkozik Sidney Gottlieb nevével az HAC-vel kapcsolatban, aki az MK-Ultra fedőnevű elme-kontroli kutatási projekt feje volt, és azt találja, hogy az MK-Ultra része volt az HAC-nek. Ezután a történész elindul az MK-Ultra-vonalon és kilyukad 1953. április 3-án, amikor is Richárd Helms Allen Dulles-szel tanácskozik egy projekt felállításáról, melynek célja annak kiderítése, miként lehet pszichiátriai eszközökkel és módszerekkel teljesen uralni egy ember elméjét. És a kép ennél még sokkal, de sokkal bonyolultabb is lesz, ha a történész folytatja a kutatást.

Nincs más hátra tehát, mint egy megegyezés az HAC alapításának évéről: legyen 1961. Azért 1961, mert a szerző által tanulmányozott anyagokból ez a dátum tűnik a legreálisabbnak, míg a korábbi alakulási időpontok csupán utalások, visszaemlékezések, és úgy tűnik, ha az HAC létezett is korábban, az csupán egy név volt, vagy esetleg egy elképzelés egy majdan felállított részlegről. Az HAC tehát jövőre ünnepli 40. születésnapját. A tudás, melyet emberi életek kioltásának tárgykörében szerzett, minden szörnyűsége ellenére lenyűgöző.

Az úgynevezett tényfeltáró könyvekben (melyek néha kizárólag hazugságokat tartalmaznak), vagy a dokumentumregényekben nagyon sok szó esik intrikákról, szigorúan titkos iratokról, nagy nevekről és teljességgel ismeretlenekről, dátumokról, helyszínekről, áldozatokról és gyilkosokról, titkos akciókról, sejtelmes fedőnevekről és más effélékről, amelyek roppant érdekesek és izgalmasak lehetnek ugyan, ám annál ellenőrizhetetlenebbek. Hogyan lehetne leellenőrizni például a Disznó-öböl akcióval kapcsolatos tényeket? Beszélnünk kellene olyan emberekkel, akik állítólag ott voltak? De mi a biztosíték, hogy tényleg ott voltak és, hogy amit mondanak, az valóban az igazság, a színtiszta igazság? Mondjuk, hogy látunk fotókat és filmfelvételeket, vagy dokumentumokat – a kérdés még mindig ugyanaz: mi a biztosíték arra, hogy hitelesek? Bárhol, bármikor bármit le lehetett fényképezni vagy filmezni, leírni pedig még könnyebb, mindezek nem bizonyítják, hogy valami úgy volt, ahogyan mondják. Az embert, ha nagyon kitartó, jó kommunikációs képességgel rendelkezik és sikerül megfelelő kapcsolatokra szert tennie, egy titkos épület titkos liftjén levihetik egy titkos szint egyik titkos helyiségébe, ahol titkos aktákat őriznek nagy titokban. A színhely kísérteties, az atmoszférája magával ragadó, a hangulata hátborzongató – minden együtt van tehát az IGAZSÁG felfedezéséhez: egy idős, ősz hajú, tolókocsis ember járja végig a polcokat, melyek titkos akciók titkos aktáitól roskadoznak, és választ ki a számunkra egy-két érdekes ügyet, amiről ugyan írni nem írhatunk, de beléjük nézve legalább fogalmat alkothatunk arról, hogy milyen is egy titkos akció. Nos, még egy ilyen páratlan helyszín sem biztosíték arra, hogy amit az aktákban találunk, az az IGAZSÁG. Miért kerülne az archívumba a színtiszta vagy a teljes igazság? Szóval, hacsak nem voltunk jelen egy akcióban, nem fogjuk tudni teljes bizonyossággal rekonstruálni a történteket. Emlékezzenek csak: már maga az HAC alapításának éve is bizonytalan, hogyan lehetne akkor megtudni, hogy mikor, hol, mit és hogyan hajtott végre, kinek az utasítására és miért?

A módszerekkel és a felszereléssel azonban más a helyzet. Nem tartozik ugyan az egyszerű feladatok közé, de meg lehet ismerkedni velük és amit olvasunk és hallunk, azt le is lehet ellenőrizni. Igazi komoly nehézségbe csak akkor ütközünk, ha műszaki titkokat próbálunk megtudni, például egy fegyver előállításának pontos menetét. A ténylegesen használt módszereknek és a valóban használt felszerelésnek tehát utána lehet járni, és ha ismerjük a módszereket és a felszerelést, akkor meg tudjuk állapítani, hogy egy adott egység vagy szervezet MIRE LEHET KÉPES. A lehetőségek ismerete pedig egy új, az eddiginél sokkal valószerűbb világszemléletet kialakulásához vezet.

E kötet szerzőjét a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte, a fentebb már kifejtett okból, hogy ki, mikor, hol, mit, hogyan és miért hajtott végre, továbbá pedig azért sem, mert efféle információkat birtokolni – még ha nem is igazak –, nem éppen a hosszú élet titka. Az Önök szerzőjét kizárólag a kémszervezetek által végrehajtott merényletek kulisszatitkai érdekelték: hogy hogyan jelölnek valakit halálra, milyen fázisokból áll egy merénylet, milyen formula alapján dolgozzák ki, hogyan hajtják végre, milyen irányelveket vesznek figyelembe, milyen felszerelést használnak, és mit tesznek a merénylet végrehajtása után. Rengeteg fejtörést okozott, hogy mi kerüljön a könyvbe a módszerekből, nehogy merénylet-tankönyv legyen a regényből. A regény végső változata ebből a szempontból határeset. Mindaz, ami megemlítésre kerül, a kémszervezetek által alkalmazott, a terrorszervezetek számára azonban érdektelen, mert eltérő céljaik elérése érdekében más módszereket használnak. Az alapvető különbség egy titkosszolgálat és egy terrorcsoport által végrehajtott merénylet között, hogy míg a terroristák minden módon igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, a titkosszolgálatok ennek ellenkezőjét csinálják, és inkább álcázzák tevékenységüket.

Önök rövidesen megismerkednek a szörnyű igazsággal. Ez rendkívül sokkoló lehet.

Mindaz, ami e könyvben a merényletekről szól, vagy teljes egészében igaz, vagy részleteiben már túlhaladott. De még ha abból indulunk is ki, hogy az ismertetett módszer és felszerelés a legkorszerűbb, akkor is felmerül néhány igen kínos kérdés. Olvassa el ezt a regényt, és ezáltal vessen egy pillantást arra, hogy mire lehet képes valójában az HAC, és azután gondolkodjon el azon, hogy ha az Egyesült Államok kormánya megbízná az HAC-t, hogy likvidálja a Föld bármelyik diktátorát, terroristáját, vagy maffiafőnökét, mi volna az az isteni csoda, ami az illetőt meg tudná menteni? És ez csak az HAC, egyetlen aprócska kis részleg, kevesebb, mint száz ügynökkel. Ha ők erre képesek, mire lenne képes a CIA a maga huszonkétezer emberével? És maga az Egyesült Államok kormánya? Vagy a világ kormányai?

Nincs más logikus magyarázat arra, hogy a világ miért olyan, amilyen, mint az, hogy a kormányok nem egészen azt teszik, amit mondanak, hogy tesznek. A világ kormányai, saját bevallásuk szerint, bőszen küzdenek a bűnözés ellen – de vajon miért küzdenek valami olyan ellen, amit hatalmukban áll elsöpörni?

Duncan Shelley 2000. május 22.