A férfi vállai összeestek, miközben bólintott.

Most már értette, így Amy az ágy szélére ült. - Gyere, ülj le - kérte. - Kérlek.

Marcus megkerülte az ágyat, és megdöbbentette a lányt azáltal, hogy mellé ült le, ahelyett hogy visszatért volna a székbe.

Amy kinyújtotta a kezét. Marcus megfogta, és a sajátjába szorította, ami remegett attól a zavartól, ami tombolt benne.

- Azt akarom, hogy ez alkalommal meghallgass engem - mondta a lány. - Nem vagyok vámpír. - Amikor Marcus nyitotta a száját, Amy feltartotta a kezét. - A napnak nincs rám semmilyen hatása. A vámpírok ki nem állhatják még a leggyengébb sugarakat sem. Nekem vannak előérzeteim. A vámpíroknak nincsenek. A vámpíroknak vérátvitelre van szükségük a túléléshez. Nekem nem. - Egy disszonáns gondolat merült fel benne. - Nem adtál nekem vért, amíg aludtam, ugye?

- Nem. - Marcus összevonta a szemöldökét. - Nem értem. Seth azt mondta, nem vagy tehetséges.

- Nem vagyok. Ahogy Halhatatlan sem vagyok - tisztázta.

- Akkor mi vagy?

Amy lepillantott összefonódott kezükre. - Nem tudom, hogyan mondjam el anélkül, hogy teljesen nevetségesnek vagy ijesztőnek hangozzon.

- Amy, éppen azzal töltöttem az elmúlt tizenöt órát, hogy azt hittem, vámpír vagy, és végig kell néznem, hogy átalakulsz abból, aki most vagy - egy játékos, bátor, értelmes nőből, akit szeretek - egy vad szörnyeteggé, akit néhány rövid éven belül le kell fejeznem. Akármit is kell elmondanod nekem, semmi estre sem lehet ennél rosszabb.

Amy bólintott, és azt kívánta, bár töltött volna egy kis időt azzal, hogy megpróbálja elmondani, amit kell, ahelyett, hogy csak húzta-halasztotta azt. - Soha senkinek nem mondtam még el ezt - kezdte.

- Seth sem tudja?

- Seth, David és Darnell mind tudják, de nem én mondtam el nekik. Néhány aktában fedezték fel a válaszokat, amiket a megmentésem során loptak el.

- Akkor mondd el - noszogatta halkan. - Kérlek.

- Az igazság az, hogy… sokban hasonlítok egy tehetségesre. A DNS-em különböző, fejlettebb. Gyorsan gyógyulok, lassan öregszem és van néhány más képességem is. Ez csak… Nem innen származom.

Marcus összeráncolta a homlokát. - Úgy érted, nem az Államokból származol?

Amy vett egy mély lélegzetet. - Nem. Úgy értem, nem a Földről származom.

Marcus Amyre bámult, szemei kiszáradtak, hirtelen

elvesztette a pislogás képességét. - Bocs. Azt mondod, hogy te… - Másik bolygóról származom.

Marcus nem volt biztos benne, hogy milyen reakciót várt tőle a lány, ahogy óvatosan tanulmányozta őt, de a legtöbb, amit megtehetett, hogy üres vászonként tartja az arcát, amíg ez az egész leülepedik.

- Szóval… azt mondod, földönkívüli vagy.

Amy grimaszolt. - Utálom ezt a kifejezést. Ti emberek azonnal a szörnyekre asszociáltok, a kicsi, zöld emberekre antennákkal és aszexuális, anorexiás borongós megjelenéssel, nagy fejjel, sötét szemekkel. - Amy pillantása elkomolyodott. - Nem vagyok szörny, Marcus. Nem vagyok olyan, mint azok a dolgok az Alien vs. Predatorban, vagy a Függetlenség Napjában.

Esküszöm neked, én nem vagyok olyan.

Marcus érezte, ahogy a feszültség keresztülfutott a lányon. - Szóval… - A férfi a lány karcsú teste felé mutatott, amit a vállától a combja közepéig az ő egyik pólója fedett be. - Ez vagy te? Így nézel ki? - Nem fejezte ki valami jól magát. - Nem vagy alakváltó, aki emberi formát vett fel, hogy beilleszkedjen a társadalmunkba?

Amy megrázta a fejét. - Ez az igazi megjelenésem. Van egy bátyám, aki el tudja érni, hogy az emberek valami másnak lássák, de én soha nem szereztem meg ezt a képességet. Olyan vagyok, amilyennek te látsz engem.

Amy a világűrből.

Amiriska a földönkívüli.

Amy az idegen.

Ez annyira nevetségesen hangzott.

Amy lenézett összefűzött kezeikre, és elkezdett a férfi ujjaival játszani. - Tudom, hogy ti emberek, mit gondoltok rólunk. - Ti emberek, ezt mondta, de nem gúnyosan. - Megtapasztaltam a gyűlöletet és félelmet, amivel minket fogadtok, az undort, amit irántunk éreztek. - Felemelte a fejét, és nyíltan nézett a férfi szemébe. - Soha nem akartam ezt látni a te szemedben, Marcus. Ez az oka, hogy nem mondtam el neked.

- És látod? - kérdezte a férfi. - Ezt látod a szememben?

A csend egy hosszú pillanatra elnyúlt.

- Nem. De látok valamit. Valami olyat, ami eddig nem volt

ott.

- Mit? - kérdezte, mert őszintén nem tudta, hogy mit tükröznek a szemei.

- Nem tudom - suttogta a lány. - De megrémiszt.

- Ne azoknak a szemein keresztül lásd magad, akik bántottak, Amy. Az enyémeken keresztül lásd magad.

- Többé nem tudom, mit látsz, amikor rám nézel.

- Ugyanazt, amit eddig: a nőt, akit szeretek. Ha bármi mást is látsz a szememben… - Tehetetlenül megvonta a vállát. - Nem tudom, hogy mi az. Meglepetés? Valószínűleg. Megkönnyebbülés? Mindenképpen. Kíváncsiság? A legvalószínűbb, hogy egy egészséges adag mindegyikből. - Az utolsó szónál a lány összerezzent. - Ne csináld ezt. Ne keverd össze az egyszerű kíváncsiságot valami rosszindulatúval. Te nem voltál kíváncsi Seth-re, Davidre, és a Halhatatlanokra, amikor először találkoztál velük?

- De, igen - ismerte be.

- Nem voltál kíváncsi a tehetségesekre és a vámpírokra? Meg az emberekre, és a köztük lévő különbségekre?

- De, igen. - Csinos alakja megfeszült. - De, eltérően az első emberektől, akikkel találkoztam, én nem elégítettem ki a kíváncsiságomat azáltal, hogy foglyul ejtettem őket, és nem boncoltam fel őket, miközben életben és maguknál voltak.

A férfiban minden megfagyott. - Mi? - Marcus meg tudta mondani a lány arckifejezéséből, hogy ezt nem akarta felfedni előtte, és nem is óhajtotta tovább feszegetni a témát. - Várj - mondta a férfi lassan, próbálva féken tartani a rá törő haragot, és a vágyat, hogy valakin valami erőszakosat hajtson végre. - Mielőtt beleásnánk ebbe magunkat, és márpedig bele fogjuk - fogadkozott, - gyere ide, és engedd, hogy a karjaimban tartsalak.

Amy   majdnem   olyan   gyorsan   mozgott,   mint   egy

Halhatatlan, ahogy belevetette magát a férfi karjaiba, azzal a kényszerrel, ami a férfit is ledöntötte a lábáról. Karjait Marcus nyaka köré fonta és erősen megszorította őt.

Marcus elrendezte a lány combjait az öle két oldalán, és arcát a lány illatos hajába temette. Egy reszkető sóhaj szakadt ki a férfiból. - Ne gondold, hogy ez azt jelenti, már nem vagyok mérges rád - mormogta, de a szeretetét nem tudta visszatartani. - Tegnap éjszaka átkozottul megijesztettél.

- Sajnálom. Te is megijesztettél engem.

- Amikor azt hittem, elveszítettelek téged… - fokozatosan elhúzódott tőle, egyik kezével megfogta a lány tarkóját, és ajkait az ajkaihoz vezette.

Amy hevesen csókolta őt vissza, a nyelve utat törve magának előre csúszott, és ingerelte a férfiét.

A tűz robbant a testén keresztül, olvadt lávává változtatva a férfi vérét. A lány kezei a hajába csúsztak, körmeit végighúzta a fejbőrén, megrángatta a fürtjeit és csodás fájdalmat hozva létre.

Marcus felnyögött, karjai végigsiklottak a lány hátán, majd becsúsztak a póló alá, hogy tenyerébe fogja a tökéletes, csupasz fenekét és erekciójához húzza a lányt.

- Vedd le a ruhádat - parancsolta a lány, csókokat hintve végig a férfi állkapcsán, beleharapva annak nyakába, éppen a füle alatt. - A bőrömön akarom érezni a bőrödet.

Marcus nem engedelmeskedhetett elég gyorsan, így Amy természetfeletti sebességgel szakította le a pólót a testéről. Amy a térdeire emelkedett, még mindig lovagló ülésben terpeszkedve a férfin, csábítva őt a csókjaival, végigfuttatva kezeit mindenhol a férfi meztelen mellkasán és hátán, ahogy a férfi sietett eltávolítani magáról a nadrágot, zoknit és csizmát.

Amint mindent áthajigáltak a szobán, Amy keresztülhúzta a fején a pólóját.

Marcus azonnal előre dőlt és ajkával gyorsan rátapadt a lány telt mellének rózsaszín mellbimbójára, keményen beszívta azt, ahogy tenyerével a másikat fedte be.

A bőre annyira lágy volt. Az illata annyira felmelegítette a vérét, mint a legerősebb potencianövelő afrodiziákum.

Az egyik feszes bimbó köré zárta a fogait, míg a másikat hüvelyk és mutatóujja között dörzsölgette.

Amy felnyögött, beleolvadva a férfi érintésébe.

Marcus végighúzta a lányt az ölén, farkával ingerelve a lány nedves középpontját.

- Várj - nyögte a lány. Lecsúsztatta apró kezeit, és eltolta magától a férfi mellkasát.

Marcus hátra húzódott és nem akart többet, csak mélyen elmerülni a lányban, érezve szorító feszességét maga körül.

- Marcus, várj - ismételte. - Meg akarlak ízlelni.

A vágy néhány fokot emelkedett benne. - Mi?

- Utoljára   nem   kaptam   meg   a   lehetőséget,   hogy megízleljelek - mondta lélegzetvisszafojtva a lány.

- Amy, édes, azt hiszem, nem tudok tovább várni arra, hogy benned legyek. Talán következő alkalommal…

De már hátradöntötte az ágyon, előtte térdelve és kezeibe fogta a farkát, amit egy hosszú, lassú nyalás követte.

Marcus felnyögött. Oké, talán, tudott várni.

Minden egyes izma megfeszült, ahogy a lány ajkait a farka köré zárta, aztán mélyebbre húzta őt meleg, nedves szájába, nyelvével simogatva, elérve, hogy örömében megremegjen.

- Amy. - Marcus egyik kezét megtámasztotta az ágyon maga mögött, míg a másikat végigfuttatta a lány zilált haján, ahogy az magába vonta őt, minden simogatással és nyomással elmosva egy darabot az önkontrolljából, amíg a szakadék szélére nem került. - Állj - sürgette a lányt.

Amy visszaülve a sarkaira, szenvedélyes pillantással bámult fel a férfira, arca kipirult. - Jól csináltam?

- A pokolba is, igen. De nem akarok addig elmenni, amíg nem temetem magamat mélyen beléd.

Amy lélegzete elakadt. A puszta szavai elérték, hogy a belsője lángoljon.

Egy sima mozdulattal, Marcus megemelte őt, megfordította, és az ágy közepére fektette. Szemei borostyánszínben ragyogtak, most a tiszta vágytól, ahogy egy pillanatig ott feküdt, magába szívva a látványt.

Tekintettel az akadályokra, amiket a lány emelt, zavarban kellene lennie, de nem tudott, amikor a férfi ennyire élvezte. Amy is magába szívta a férfi látványát. Marcus izmos mellkasa olyan gyorsan emelkedett és süllyedt, mint az övé. Nyolc kockát számláló hasa fodrozódott és megfeszült, miközben a lány tekintete lesiklott az erekciójára, ami merészen meredezett a lány felé.

A férfi a farkának hívta. Amy forgatta a szót a fejében, kedvelte azt és azt kívánta, bár ne lenne olyan félénk még mindig, hogy megmondhassa Marcusnak, merüljön el benne a farkával. Most.

Marcus nagy kezei remegtek, ahogy megragadták a lány bokáit, szétválasztva ezzel a lábait.

Amy eddig is gyors szívverése, most megtriplázódott.

A férfi mozdulatai kínzóan lassúak voltak, visszatolta a lány lábait addig, amíg már csaknem a lány fenekét érték, térdei szétterpeszkedtek.

- Marcus - mormogta emelkedő pulzussal.

A férfi gonosz mosollyal ajándékozta meg a lányt. - Kölcsönkenyér visszajár. - Aztán lehajolt, és egy hosszú, finom nyalással végighúzta a nyelvét a lány izgalmának középpontján.

Amy felnyögött, hátraejtette a fejét és belemarkolt a takaróba, ahogy a férfi szája simogatta, dörzsölgette, szívogatta és harapdálta őt addig, amíg fel nem kiáltott, és meg nem remegett a tetőpont elérkeztekor.

Mielőtt visszanyerhette volna a lélegzetét, Marcus hasra fordította őt és a lábai közé térdelt. Kezeivel megragadta a csípőjét és a térdeire húzta. Aztán a farka megtalálta a bejáratát és elmerült benne.

Halk morgás tört elő a férfiból. - Amy… annyira jó érzés benned lenni.

Ugyanezt mondta volna a lány is, ha képes lett volna levegőt venni. De az öröm újra emelkedni kezdett benne, növekedve minden egyes elmerüléssel, és visszahúzódással, az édes dörzsölés az őrületbe kergette.

Marcus egyik keze felkúszott a lány hátán, majd előre a mellkasára, és rátalált a mellére, megszorítva azt.

Amy viszonozta a férfi mozgását.

- Ezt szereted? - dorombolta a férfi.

- Igen - zihálta.

- Többet akarsz? - Ujjaival a mellbimbóit ingerelte.

- Igen - könyörgött, aztán felnyögött, amikor a férfi visszahúzódott.

Marcus kezei újból megragadták a csípőjét, és a hátára fordították a lányt.

- Éreznem kell a karjaidat körülöttem - mondta rekedten a

férfi.

És a lánynak éreznie kellett a súlyát, lenyomva, körülvéve őt.

Marcus pillantása találkozott Amy égő tekintetével, ahogy megtámasztotta magát a kezein, és újra elmerült a lány forróságában. Annyira szűk volt.

- Közelebb - mormogta a lány csillogó szemekkel.

A férfi saját vágya is fellángolt, ahogy lejjebb ereszkedett, és a mellkasa minden lökéssel a lány melleit súrolta. Amíg Amy köré tudta fonni a karjait, apró kezeivel szorosan tartva őt, aztán égető útvonalat rajzolva simogatása mentén, végül megragadja a fenekét, hogy sürgesse őt.

Annyira közel került ahhoz, hogy elveszítse őt, hogy azt gondolta elvesztette a lányt. - Amy.

A lány felemelkedett, és ajkait a férfiére nyomta.

A lábai, azok a hosszú, érzéki lábak a csípője köré fonódtak.

A férfi növelte a tempóját, egyre gyorsabban és gyorsabban mozogva, testével növelve a lány örömét, és közelebb lökve őt egy újabb tetőpont felé.

Amy visszaesett, légzése nehézzé vált, és az izgalom egy apró nyögése hagyta el az ajkait.

Marcus izmai megfeszültek. Épp azelőtt hallotta, hogy kihagy egyet a lány szívverése, mielőtt a nevét kiáltotta, a teste vadul remegett, ahogy elérte a tetőpontot, és összezáródott a férfi körül, addig szorítva őt, amíg egy kiáltással csatlakozott hozzá.

Tökéletes boldogság.

Amy egész teste bizsergett, ahogy Marcus kicsúszott belőle. Amikor el akart távolodni tőle, a lány köré fonta a karjait, és egy helyben tartotta őt.

- Ne menj még. Csak még egy kicsit.

Marcus csókot nyomott a lány arcára.

- Túl nehéz vagyok neked. - Az oldalára gördült, és a lányt is magával húzta.

Amy egyik térdét a férfi csípőjére tette, karját a dereka köré fonta, és letette a fejét a párnára, csupán néhány centire a férfiétól.

Az izzó borostyánszemek szeretetet sugároztak, ahogy végigsiklottak a lány alakján.

- Nem hagytál el - suttogta Amy, és egy könnycsepp gördült le szempilláján.

Kezébe fogva a lány arcát, Marcus a hüvelykujjával letörölte a nedvességet. - Soha nem foglak elhagyni.

Elárasztva az elmúlt huszonnégy óra eseményei által, Amy a férfi mellkasába temette az arcát, és sírni kezdett.

15. fejezet

Fordította: Loreley

Marcus a plafont nézte, miközben Amy selymes

hajtincseivel játszott. Eljött az éjszaka. Mindkettejüknek fel kellene venniük a vadászfelszerelésüket, elindulni megkeresni az átkozott vámpír királyt, és megtalálni Richart-t, habár Marcusnak fogalma se volt, hol kezdje az utóbbit. És mégis Amy gyűrött, aprócska ágyában maradtak. Túl kicsi volt Marcus magasságához. A lába lelógott a végén, de még soha életében nem érezte magát elégedettebbnek.

Amy összegömbölyödött mellette, az egyik karját és lábát átvetette a testén. A könnyei rég felszáradtak. Könnyek, amikbe belesajdult Marcus mellkasa. Nem akarta, hogy Amynek valaha is újra ki kelljen öntenie így a szívét, és minden tőle telhetőt meg fog tenni a jövőben, hogy ez ne történjen meg.

Ez különös volt. Sok nővel feküdt le hosszú élete folyamán, de egészen mostanáig sosem akart ott maradni a nő mellett utána. Az az üres érzés mindig azonnal visszatért, amint a gyönyör elhalványodott, arra ösztönözve őt, hogy olyan gyorsan eltűnjön, ahogy csak tud. De Amyvel más volt. Betöltötte azt az üres helyet benne, és úgy érezte képes lenne élete hátralévő részét így tölteni, összebújva Amyvel az ágyban, halkan beszélgetve, vagy csak élvezve a társaságát.

- Honnan jöttél? - kérdezte Marcus.

Amy   megmozdult   mellette   a   takaró   alatt.   -   A   ti csillagászaitok egy halom betűnek és számnak hívják a bolygómat, de - a mi világunkban, a mi nyelvünkön - mi Lasaranak hívjuk.

- Szóval nem a mi naprendszerünkben van?

- Nem, a mi naprendszerünk az ellentétes oldalán van a galaxisnak, amit ti Tejútrendszernek hívtok.

- Olyan messze - csodálkozott Marcus.

Amy bólintott.

- Vannak még olyanok mint te, itt a Földön?

- Nem. Teljesen egyedül vagyok.

Marcusnak nem tetszett az árnyalatnyi szomorúság, ami Amy hangjába vegyült, és szorosabban fonta köré a karjait. - Már nem.

Amy visszaölelte. - Tudod, nem lett volna szabad ide jönnöm. Ellenszegültem a királynak, hogy itt legyek.

- Az országod monarchia?

- A bolygónk monarchia, mindenkit egységesen egy uralkodó vezet. - Felemelve az állát, Amy bánatosan rá mosolygott. - Az apám, ha el tudod hinni.

Marcus rábámult. - Az apád uralja az egész bolygótokat?

Amy elvigyorodott. - Igen. És nagyon is jó benne, a tömegek igényeit mindig az egyének elé helyezi. Nincs háború vagy éhínség, és csak nagyon ritkán történnek bűncselekmények.

- Úgy hangzik, mint egy Utópia.

- Az is. - Amy mosolya megremegett. - Vagy legalábbis az volt... amíg egy új szövetséges a szövetségi rendszerünkön kívülről el nem árult minket.

- Szövetségi rendszer? Ne mondd, hogy több benépesített bolygó is van a naprendszeredben. - Az élhető bolygóknak nem hihetetlenül ritkáknak kellene lenniük?

- Három bolygó, és négy hold van a naprendszerünkben, ami alkalmas az életre, hála az előrehaladott technológiánknak a bolygók formálása terén.

- Ti képesek vagytok erre?

Amy bólintott. - Már több mint egy évezrede alkalmazzuk.

- Ezt el se tudom képzelni. - Fenébe. A népe nagyon előrehaladottnak tűnt, de annak is kellett lenniük, ha Amy túlélt egy ilyen hosszú utazást.

- Mennyi időbe telt, amíg ide értél? - kérdezte.

Amy összeráncolta az ajkait. - Körülbelül tizenhárom hónapba a ti mértékegységeitek szerint.

Marcusnak leesett az álla. - Csak ennyi?

- A féregjáratok lényegesen lerövidítették az utazás idejét.

- Az olyan szürreálisnak tűnik. De nem rossz értelemben - tette hozzá gyorsan, amikor Amy összeráncolta a homlokát. - Az apád tudja, hogy itt vagy?

- Nem hiszem. Az egyik bátyám már értem jött volna, ha tudták volna mi történt.

- Mi történt? Miért jöttél ide, ha a bolygód ilyen utópisztikus, és az apád is ellenezte?

Amy hezitált. - A Lasara bajban van. Egy másik naprendszerből érkezett követek kerestek fel minket, hogy csatlakozzanak a szövetségünkhöz. Egy szinten álltunk technológiai fejlettségben, és békeszerető társadalomnak tűntek, ahogy mi. Nem utalt semmi velük kapcsolatban megtévesztésre.

Semmi a gondolataikban. Semmi...

- Várj. A Lasaraiaknak telepatikus képességeik vannak?

- Igen, de nem úgy, mint Lisette-nek és Étienne-nek. Vagy Davidnek és Seth-nek. Nem halljuk automatikusan a körülöttünk lévők gondolatait és nem kell megtanulnunk kizárni azokat. Számunkra a telepátia olyan mint... - Megvonta a vállát. - Inkább olyan, mint a fütyülés, egy tanult képesség, amire koncentrálnunk kell, hogy használni tudjuk.

Marcus visszagondolt a hányszor kívánta bárcsak elmenne Amy ismeretségük első pár napjában, és a számtalan alkalomra, amikor levetkőztette és néma, buja fantáziákba bonyolódott vele, mielőtt egyáltalán megcsókolta volna. - Olvastad a gondolataimat? - kérdezte óvatosan, azon csodálkozva miért nem nyírta ki Amy már legalább egy tucatszor.

Amy összeráncolta a szemöldökét. - Természetesen nem. Nem olvasgatjuk mások gondolatait csak úgy. - Marcus ismert pár Halhatatlant, aki pontosan ezt tette. - Ez a magánszféra megsértése. Csak kritikus szituációkban tesszük, amik megkövetelik a használatát, például hogy eldöntsük valaki elkövetett-e egy bűntényt.

- Vagy ha ellenőrizni kell egy új szövetséges valódi szándékait?

- Igen. - Amy rásandított Marcusra. - Miért? Mit láttam volna, ha a gondolataidat olvasom?

Marcus elmosolyodott és megcsókolta az orra hegyét. - Olyan dolgokat, amiktől elpirulnál, kicsikém. Ha szeretnél egy kis kóstolót, olvasd most a gondolataimat. - Megtöltötte az elméjét az izgató dolgokkal, amiket Amyvel szeretett volna csinálni.

Amy elvörösödött, és Marcus mellkasába temette az arcát.

Marcus felnevetett, és nyomott egy csókot a feje búbjára. - Ez mind nagyon új neked, nem igaz?

Amy bólintott. - Mindenféle intim kapcsolat tilos az egyedülálló nők és férfiak között a Lasarán. Amint elérik a pubertás kort, a hajadon nők és férfiak nem lehetnek együtt gardedám nélkül.

- Komolyan? - Marcusnak ez nem tűnt olyan megdöbbentőnek, mint egy múlt században született férfinak tűnhetne, mivel ugyanez volt igaz a nemességre, amikor ő született. De kellemetlenül érezte magát, amiért talán akaratlanul olyat erőltetett Amyre, amire ő még nem állt készen, vagy ami ellentétben áll a meggyőződéseivel.

Amy felnézett rá, az arca még mindig pirult volt. - Készen álltam, és nem bánom.

Mosolyogva, Marcus pihekönnyűen megcsókolta. - Csak szólj, ha bármikor teszek valamit, ami kényelmetlenül érint.

Amy szeme felcsillant. - Segítettem neked szétrúgni több tucat vámpír seggét. Azt hiszed, csöndben maradnék, ha tennél valamit, ami nem tetszik?

Marcus felnevetett. - Nem, nem hiszem.

Amy elmosolyodott. - Tetszik, hogy erősnek gondolsz.

- Mert erős vagy.

Megrázta a fejét. - Olyan védett életem volt a Lasarán.

- Mi történt? Mit csináltak az új szövetségesek?

- Szabadon engedtek egy vírust, ami ellen nem tudtunk védekezni, pedig rendkívül erős immunrendszerünk van. Nagyon kevés betegség van a Lasarán. Amikor néhányan megbetegedtek miután kapcsolatba kerültek a Gathendiekkel, azt hittük a Gathendiek vírushordozók, és nem tudtak róla, hogy megfertőzhetnek minket. A levegőben terjedt, és hihetetlenül fertőző volt, de nem tűnt veszélyesebbnek, mint a ti influenza vírusotok néhány enyhébb változata. Senki sem halt meg. A legtöbben felépültek két-három nap alatt. Nem nagyon törődtünk vele, és tovább folytattuk a tárgyalásokat.

- És?

- A következő húsz évben a Lasarai születések száma majdnem a nullára esett vissza.

Marcus   összeráncolta   a   homlokát.   -   Mindenkit terméketlenné tett?

- Csak a nőket. És a legtöbb nőt, aki a járvány után született. A néhány nő közül, akik még termékenyek, a legtöbb képtelen kihordani a babát, még segítséggel is. Ha egy másik szövetségesünk nem rendelkezne hihetetlen orvosi tudással és nem sietett volna a segítségünkre, egy gyerek sem született volna azóta.

Ami népe haldoklott, lassú népirtásnak estek áldozatul. Ha nem tudtak gyerekeket a világra hozni...

- Milyen régen történt ez?

- Majdnem egy évszázada.

Tehát Amy nem csak a számára volt egy csoda, de a népe számára is. - Te hány éves vagy?

Amy arca bizonytalanságba borult. - Negyvenkilenc.

Marcusnak leesett az álla. - Negyvenkilenc éves vagy? Húsznak nézel ki! - Rémület vette át a helyét az Amy által keltett meleg elégedettségnek. Máris eltelt az életéből fél évszázad?

- Furának tartasz, ugye? Mert még mindig szűz voltam?

- Micsoda? Dehogy. Ez eszembe sem jutott. Te magad mondtad, hogy a nemi kapcsolat tilos házasságon kívül. És feltételezem, még nem voltál férjnél.

- Nem voltam. De feldúltnak tűnsz.

- Már nem olvasod a gondolataimat?

- Nem.

- Amy, az egyetlen dolog, ami feldúl a koroddal kapcsolatban, hogy így kevesebb időnk lesz együtt. Hacsak... Át lehet téged változtatni?

- Nem. Seth azt mondta, túl veszélyes lenne, mert fogalmunk sincs, hogy hatna rám a vírus. Ezért mondta neked, hogy ne harapj meg.

Marcus lehangolódott.

Amy rámosolygott. - De tévedsz azzal kapcsolatban, hogy mennyi időnk lesz. A Lasaraiak nagyon hosszú életűek.

- Mennyire hosszú életűek? - kérdezte kétségbeesetten.

- Apám   négyszázhuszonkét   éves.   Anyám háromszázhatvanhét. És még csak most kezdenek őszülni.

Marcus alig tudta elhinni. Túl jó volt ahhoz, hogy igaz legyen. - Azt mondod, hogy évszázadokig élhetsz?

- Igen.

Ujjongó nevetés tört fel Marcusból. Szorosabban ölelte Amyt, és átgurult vele az ágy egyik oldaláról a másikra, amíg meg nem hallotta Amy kuncogását, és a takarók teljesen a lábukra nem tekeredtek. Amikor megálltak, Amy kinyújtózott Marcus mellkasán egy vigyorral, a haja egy hatalmas naplemente árnyalatú gubanc volt.

Marcus végigsimított a puha tincseken. - Meg sem kérdeztem, hogy akarsz-e maradni? - mondta halkan.

Amy bólintott, de leolvadt az arcáról a mosoly.

- Mert maradni akarsz, vagy, mert nincs más választásod?

- Mielőtt találkoztunk - suttogta, - azt mondtam volna, mert nincs más választásom.

De most már vele akart maradni? - Félbe szakítottalak. Sajnálom - kért bocsánatot. - Meséld el a többit. Meséld el mi történt a Lasarán.

Amy lecsúszott a mellkasáról, és összegömbölyödött az oldalán. Marcus felé fordult, megint a párnára hajtva a fejét Amyé mellett.

- Az, hogy nincs háború a Lasarán, nem jelenti, hogy nincs meg a technológiánk vagy a tudásunk hozzá. A szövetségeseinkkel együtt megszabadítottuk a rendszerünket a Gathendiektől, és kiűztük őket a galaxisunk szegletéből.

- Jó.

- De...

Mindig volt egy de.

- Az egyik szövetségesünk, a Secták, jelezték, hogy a Gathendiek most a ti naprendszeretek felé tartanak.

Pont erre volt szükségük. Vámpírok és Gathendiek.

- A szövetség megvitatta, hogy figyelmeztessen-e titeket vagy sem.

Marcus felkönyökölt. - Mit kell ezen megvitatni? Miért ne figyelmeztetnétek minket?

Amy beleharapott az alsó ajkába. - A Secták már régóta tanulmányozzák a bolygótokat, igazság szerint rajtuk keresztül tanultam meg több Földi nyelvet, köztük az angolt, és... - Amy felült, és felvonta a takarót a mellkasához. - Arra jutottak, hogy az emberiség egy primitív faj, amit a kapzsiság és az erőszak hajt. A szövetségeseink szerint olyanok vagytok, mint a sáskák, felemésztitek a bolygótok minden erőforrását és elpusztítotok mindent, ami az utatokba kerül, szinte bele sem gondolva hogy mi lesz a jövőtökkel. Folyamatosan háborúztok egymással, meg akarjátok hódítani egymást, még több földet és gazdagságot remélve. Sosem uralkodott igazi béke a világotokon úgy, ahogy a miénken.

Marcus ösztönösen tiltakozni akart, de... Nos, Amy már pár éve a Földön élt. Több mint elég időt töltött itt ahhoz, hogy igazolva lássa ezt a kedvezőtlen véleményt.

- Bár kelletlenül, de apám és tanácsadó testülete végül egyetértett a szövetségeseinkkel, és úgy döntöttek nem figyelmeztetnek titeket, mivel a ti világotok nagy valószínűséggel nem megértéssel és elfogadással reagálna a hirtelen megjelenésünkre, hanem erőszakkal és félelemmel.

- És te mégis itt vagy.

Amy bólintott, és magára erőltetett egy mosolyt. - És a népetek erőszakkal és félelemmel fogadott.

- Amy.

Megrázta a fejét. - Olyan naiv voltam, Marcus. Azt hittem a szövetség téved. Úgy gondoltam, figyelmeztetnünk kell titeket, hogy örülni fogtok a segítségünknek. És azt reméltem... azt gondoltam, segíthetünk egymásnak. A ti bolygótok populációja elérte a kritikus pontot, a Föld már nem képes megfelelően ellátni az igényeiteket. A sivatagaitokat termékeny, gazdag földekké tehetnénk, és visszaszoríthatnánk az éhínséget. Megoldhatnánk az energia problémátokat, teljesen megszűntethetnénk a fosszilis energiahordozók iránti igényeteket, és eltüntethetnénk a környezetszennyezést, a betegségeket, meghosszabbíthatnánk az élettartamotokat, és segíthetnénk a béke elérésében.

- Nekem jól hangzik. De nektek mi hasznotok származna belőle, ami miatt vállaltad a veszélyt?

- A nők többségben vannak a bolygótokon. Azt gondoltam, ha a Lasaraiak kényelmes, békés élete megtetszik nekik, néhányan talán...

Marcus megértette. - Beleegyeznek, hogy béranyák legyenek?

- Ideális esetben, igen.  Vagy néhány átköltözik a Lasarára, és hozzá megy az ottani férfiakhoz. A Secták fejlettebbek nálunk az orvosi kutatásban, és azt állították, mivel az itteni nők sosem voltak kitéve a vírusnak, aminek mi minden nyomát eltüntettünk már a bolygónkról, a fajok keresztezése talán visszaállíthatja a későbbi generációk termékenységét.

Marcus nem volt biztos a béranya dologban, de úgy gondolta elég sok nő lehet, aki hajlandó elutazni egy másik bolygóra, feleségül menni egy Lasaraihoz, és utópisztikus életet élni.

- A népem olyan hosszú életű, hogy túlélnénk ezt a krízist a földi nők segítsége nélkül is. De a gyerekek olyan ritkák a bolygómon, Marcus. Hiányoznak nekünk. Mielőtt a Földre jöttem volna, már évek óta nem láttam gyerekeket.

- Olyan kevesen vannak?

- Igen. És soha nem láttam még terhes nőt - mondta remegő hangon.

- Soha? - ismételte megdöbbenve.

- A terhesség most már olyan nehéz a nőknek, hogy amint bebizonyosodik az állapotuk, a nőket elviszik egy speciális klinikára amit a Secták vezetnek, és ott maradnak amíg elvetélnek, vagy világra hozzák a gyermeküket.

Marcus ezt el sem tudta képzelni.

- Úgy gondoltam, ha a legcsekélyebb esély meg van rá, hogy megegyezünk a bolygóddal, az már megérné a kockázatot.

Ha más nem is, azt hittem a tény, hogy meg tudunk védeni titeket a Gathendiektől, és megakadályozhatjuk a fajotok kipusztulását, majd biztosítja, hogy örömmel fogadjatok. De tévedtem.

Marcus megfogta Amy egyik kezét, és már érezte a benne gyűlő haragot amiatt, amit Amy mondani fog.

- Küldtem egy jelet a Földre, amit tudtam hogy érzékelni fog az a pár ember, aki ilyesmit figyel. Amikor megérkeztem, megszerveztek egy találkozót köztem, és a Föld három képviselője között, egy félreeső helyen, ahol kevésbé volt valószínű, hogy felfigyelnek a hajómra, amikor felfedem.

- Egyedül jöttél ilyen messzire?

- Nem, volt velem egy kisebb csapat, akik osztoztak a reményeimben. Vonakodva beleegyeztek, hogy a hajón maradnak, amíg én kapcsolatot létesítek az emberekkel. - Megrázta a fejét. - Azt hittem, a telepátiám biztosítani fogja, hogy ne téveszthessenek meg. De, hála a Hollywoodi filmjeiteknek, számítottak rá, hogy rendelkezhetek ilyen képességekkel.

- Hogy érted? Ki volt az? Ki egyezett bele a találkozóba?

- Seth még mindig nem biztos benne. Nem tudta megmondani, hogy az emberek, akik fogvatartottak a hadsereghez tartoztak, vagy zsoldosok voltak. Darnell fejtette meg a fájlokat, és azt gyanítja, a kormány egy titkos ágáról van szó, ami annyira titkos, hogy talán még az elnök se tud róla.

- Mint a Függetlenség Napjában?

Amy bólintott. - Kiválasztottak három tudóst - két férfit és egy nőt - hogy találkozzanak velem, semmit sem mondtak nekik az aljas szándékaikról, így csak izgatottságot, elfogadást és kíváncsiságot találtam a követek elméjében. - Önvádlón felnevetett. - Az úgynevezett primitív emberek olyan egyszerűen bolonddá tettek, mint a fejlett Gathendiek a Lasaraiakat. Azt hittem, a küldöttek egy találkozóra visznek a világotok vezetőivel. Ők is azt hitték. Ehelyett, amint elértük a végcélunkat, megölték a követeket, engem elfogtak, és mikor a legénységem megpróbált visszavonulni a parancsomra, a hajómat el kellett pusztítani a barátaimmal együtt.

A nevét mormolva, Marcus a karjaiba vonta Amyt.

- A következő hat hónapot a laborjukban töltöttem, felvágtak, megkínoztak és kísérleteztek rajtam, amíg Seth és David meghallotta a néma kiáltásaimat, és rám találtak.

Marcus nem hitte, hogy valaha jobban bánt volna valamit, mint hogy megütötte Seth-et. Ha Seth és David nem találta volna meg Amyt... Szorosabban magához ölelte. Az ajkait a hajához nyomta, amíg Amy könnyei a vállát áztatták, és megesküdött, hogy leül a két legidősebb Halhatatlannal amint visszatérnek, kideríti hogy Amy kínzói közül életben van-e még valaki, aztán levadássza a nyomorultakat, és megismerteti velük a saját módszereiket. Minden egyes személy lassú, nagyon fájdalmas halált fog halni.

- Marcus - mondta Amy, megszakítva a fejében kibontakozó véres jeleneteket. - Van még valami. - Visszahúzódott, és letörölte a könnyeket az arcáról. - A nyugtató, amivel a vámpír király elkábított téged és a többieket...

Marcus összevonta a szemöldökét a témaváltás miatt. - Igen?

- Ugyanaz a drog, amit az emberi tudósok fejlesztettek ki, hogy elkábítsanak.

A vér megfagyott az ereiben. - Biztos vagy benne?

Amy bólintott. - Felismertem a szagát a nyilakon, és az érzést, amikor engem is eltaláltak eggyel.

Marcust elöntötte az aggodalom. Hogy szerzett meg a vámpír király egy olyan drogot, amit a kormány egy titkos ágazata fejlesztett ki, hogy elkábítsanak egy idegent, akiről senki sem tudta, hogy náluk van?

Mégis ki a fenével kerültek szembe?

Dennis átszelte az éjszakát Montrose Keegan félreeső otthona felé.

Az a hülye tojásfej jól választotta meg a helyszínt, ahol Frankensteineset játszhat. Az egyemeletes háza Carrboro kisvárosának szélén helyezkedett el. Sűrű erdő választotta el Keegant az egyetlen szomszédjaitól - távoli farmoktól és legelőktől - legalábbis a melegebb hónapok alatt. Bárki is építette a házat évtizedekkel ezelőtt, örökzöldeket ültetett a ház elé, és mivel senki sem gondozta vagy metszette őket, egy vastag falat formáztak a ház és az út között, elrejtve szem elől.

Emberek szaga lengte át jelenleg ezeket a fákat, figyelmeztetve Dennist, hogy figyelik őt miközben végiglopakodott a hosszú kocsifelhajtón, ami inkább állt porból, mint kavicsból. Elég sok ember. Ugyanúgy folytatva az útját, mintha mi sem történt volna, Dennis kihasználta természetfeletti látását, hogy megtaláljon minden egyes férfit.

A ruhájuk és felszerelésük a hadseregre utalt, nem vadászokra. Ahhoz elég jók voltak, hogy egy ember figyelmét elkerüljék, de Dennis könnyedén meghatározta hányan vannak, hol vannak, és milyen fegyvereket viselnek.

Ostoba halandók, azt hiszik, ezekkel felülkerekedhetnek

rajta.

Dennis szemfogai megnyúltak, ahogy a már eleve rossz hangulata, még sötétebb lett. Több emberét is meg kellett büntetnie ma este. Kibaszott gyávák. Mind remegtek az átkozott márkás cipőikben, amiért olyan sok katonatársuk nem tért vissza az előző éjszakai küldetésből. Dennis úgy döntött példát statuál abból a háromból, akik a dezertálásról suttogtak, és elég nagy felfordulást hagyott maga után. Bárkit meg lehet ingatni és irányítani a félelemmel. Az apja ezt megtanította Dennisnek a sok veréssel, aztán maga is megtanulta a leckét, miután Dennis átváltozott, és tett nála egy véres látogatást.

Csak egy óráig tartott, hogy újra formába rázza a seregét, vagy legalábbis azt, ami megmaradt belőle. Azok, akik nem maradtak feltakarítani a vért, most észak-Karolinát és a környező államokat járták, toboroztak és feltöltötték a létszámot.

De ez akkor is zavarta Dennist. Az alattvalóknak sosem lenne szabadna megkérdőjelezni a királyukat.

Újabb düh hullám kerítette hatalmába.

Először el kellett viselnie a katonái tiszteletlenségét és alkalmatlanságát, most meg ez, bármi is folyik itt. Egy csapat emberi senkiházi, akik azt hitték lesben állhatnak, és elkaphatják valami béna csapdával. Montrose elárulta őt? Az a kis buzgómócsing nem merné. Ez valami más volt. Csak Dennis nem tudta még, hogy micsoda.

Két férfi állt rejtőzködve, automatafegyverekkel a kezükben Montrose bejárati ajtajának mindkét oldalán.

Begyorsítva olyan sebességre, amiről tudta, hogy az emberek nem képesek követni, Dennis felrohant az úton, és áttörte a bejárati ajtót. Amint belépett a házba, megcsapta az alvadt vér szaga.

- Montrose! - ordította, érzékelve hogy Sarah eltűnt. - Te kis szarzsák!

Mire felharsantak odakint a kiáltások, Dennis már az alagsorban járt, és látta a véráztatta padlót és falakat a mosókonyhában. Utána a laborba ment. Egy férfi, akit Dennis még sosem látott azelőtt, ült Keegan asztalánál. Egy nyitott laptop volt az asztalon, ami a videokamerához csatlakozott, amit Dennis rejtett el a fák között múlt éjszaka, amelyek a tisztás szélén álltak.

- Ki a fene maga? - morogta Dennis.

- Uram? - kérdezte egy aggodalomtól magas hang, és léptek hallatszottak odafentről.

- Tartsák a pozíciót - válaszolta a férfi, idegesítően nyugodtan nézve Dennisre.

A léptek megszűntek.

Feldühödve a férfi teljes semmibevevésén, Dennis tett felé egy lépést, és kivillantotta a szemfogait.

- Én nem tenném - mondta, és felemelte a nyugtató pisztolyt, amit Dennis maga is használt a Hallhatatlanokkal szemben.

Dennis felnevetett. - Kiszívhatnám minden csepp vérét, és darabokra téphetném, mielőtt az a drog hatni kezdene - blöffölte. Az az átkozott nyugtató azonnal kiütné, amint beadnák.

- Ha ezt tenné - válaszolta a férfi kedvesen, - az embereimnek parancsuk van, hogy várják meg amíg hatni kezd a drog, aztán kasztrálják magát. Ha amit Montrose mondott igaz, kivételes képessége van a sérülések begyógyítására, de ez nem terjed ki a testrészek visszanövesztésére.

Dennis egyre dühösebb lett, már remegett a vágytól, hogy tépjen, szaggasson és táplálkozzon. - Ki maga?

- Az új alkalmazója. Többé nem dolgozik Montrose-nak.

Dennis felnevetett volna, ha nem lett volna annyira dühös. - Sosem dolgoztam Montrosenak. Ő dolgozott nekem.

- Nos, akkor a helyzete megváltozott.

Dennis megragadta a hozzá legközelebb eső asztalt, és átdobta a szobán. Papír, fém és üveg repült minden irányba, a szilánkok csillogtak a labor lámpafényében. - Hol van?

- Attól tartok a barátunk nincs túl jó állapotban. Egy elég csúnya szúrt seb miatt kórházba került.

Dennis egész teste remegett a dühtől. - Mi van a nővel? - Mély torokhangja egyáltalán nem hasonlított a sajátjára.

- A nő miatt vagyok itt. És ezért van még életben... már ha ezt annak lehet nevezni.

A szoba vörös ködbe borult. Dennis behunyta a szemét, és egy üvöltés tört fel a torkából.

Amikor újra kinyitotta a szemeit, fújtatott a zihálástól, és a szoba körülötte úgy nézett ki, mintha egy hurrikán söpört volna rajta végig. A papír és szétszaggatott irat darabok egyenetlen szőnyeget alkottak, ami az üvegszilánkoktól csillogott. A kerekes hordágy, amire lefektette az emberi nőt múlt éjszaka, az egyik falból állt ki, a gipszkarton betört körülötte. A fémasztalok kitekeredett, összegyűrt szobrokat formáztak. Az egyetlen érintetlen bútordarab a szobában Montrose íróasztala volt, és a mögötte álló szék.

Mellettük állt az arrogáns seggfej, sápadtan, kimeresztett szemekkel, szorosan markolva a kezében lévő nyugtató pisztolyt.

Furcsa gyengeség húzta le Dennis végtagjait, és megingott.

Homlokráncolva lenézett. Egy vörös nyíl állt ki a mellkasából.

- Uram? - szólt újra az ideges hang odafentről.

- T-tartsák a pozíciót - kiáltott vissza a seggfej remegő hangon. - Francba. Azt hittem Montrose túloz, amikor azt mondta, őrült.

Dennis kihúzta a nyílat a mellkasából, a kezei sebesek voltak és véresek.

Nyilvánvalóan megint elhatalmasodott rajta a düh, és ez okozta a körülöttük lévő pusztítást. Egyre gyakrabban történt ilyesmi, de ő nem nagyon aggódott miatta. Legtöbbször nem is emlékezett mit művelt ilyenkor. Mi értelme lenne azon keseregni, amire nem is emlékezett? És ha bántott valakit egy dühroham alatt - ahogy az őt beborító vér gyakran jelezte, amikor magához tért - nos, bárkit is bántott, az illetőnek nem kellett volna felbosszantania.

- Miért vagyok még ébren? - kérdezte, a beszéde összefojt és lomhának érezve magát.

A férfi nyelt egy nagyot. - Kisebb dózis. Ez a dolog gyakran megtörténik?

Dennis megvonta a vállát. - Nem ittam.

- A vérivás segít kontrollálnia magát?

Dennis gonoszan rámosolygott. - Felajánlja magát előételnek?

A férfi összeszorította az ajkait. - Válaszoljon a kérdésre!

- Igen - hazudta.

- Herston! - kiáltott fel, és le sem vette a szemét Dennisről.

- Igen, uram - ugyanaz a hang válaszolt az emeletről.

- Csatlakozzon hozzánk egy pillanatra.

- Igen, uram.

A férfi lehalkította a hangját. - Ha le tudja fegyverezni, a magáé.

Dennis végigmérte a férfit. Talán nem kellene ezt a szarházit olyan gyorsan apró, véres darabokra szaggatnia. Származhat belőle néhány előny, ha életben hagyja.

Dennis közelebb húzódott a labor bejáratához, ahogy csizmákat hallott koppanni a lépcsőn. Nem volt ereje teljében, hála az átkozott nyugtatónak, de nem akart lemaradni egy jó kis csemegéről, csak mert nem tud felgyorsulni.

A katona belépett egy hosszú automata fegyverrel a kezében. - Igen, ur...

Dennis kitépte a fegyvert a férfi kezei közül és áthajította a szobán, aztán arcon vágta elég erővel ahhoz, hogy szétzúzza az orrát, és kiverje az összes elülső fogát.

- Arkgh!

Amíg a katona a vérétől és fogaitól fuldoklott, Dennis mögé lépett, oldalra rántotta a fejét, és mélyen belevágta a fogait az ütőerébe.

Meleg vér öntötte el az ereit, csökkentve a drog hatását, és begyógyítva a sebeket a kezén. Szemeit a katona felettesén tartva, Dennis minden csepp vért kiszívott, aztán hagyta az üres tetemet a földre zuhanni. - Semmi ellenvetés? - gúnyolódott, megtörölve a száját az ingujján. - Ennyire nem érdeklik a katonái?

Visszanyerve valamennyit a korábbi hidegvéréből, a férfi visszaült az asztal mögé. - Minden ügy kíván áldozatokat.

Dennis elmerengett, hogy érezne a többi katona, akinek ez a férfi parancsolt, ha tudnák, milyen könnyedén feláldozná őket a saját céljai elérése érdekében. - Mit keres itt?

- Mint mondtam...

- Én nem dolgozom senkinek.

- Nem jelenteném ezt ki ilyen gyorsan, ha a maga helyében lennék. Egyfajta partneri viszony mindkettőnknek nagyon jövedelmező lehetne.

- Komolyan? - kérdezte Dennis szkeptikusan. - Maga mit tehetne értem?

- Király akar lenni, nem igaz? A saját vámpír alattvalói felett akar uralkodni?

- Már az vagyok, és uralkodom. A maga ócska segítsége nélkül.

A férfi ellazult egy kicsit, és hátra dőlt a székben. - És hogy megy? - A laptop egy gombjának megnyomásával elindította a képernyőn lévő felvételt. A mesterségesen felvilágosított videó a tegnap esti csatáról lassítva játszódott le, emberi sebességen mutatva a vámpír katonái megölését. - Azt hiszem, nem olyan jól.

Dennis tett egy fenyegető lépést előre.

A pisztoly megrándult a férfi kezében.

Dennis érzett egy éles szúrást, mintha egy darázs csípte volna meg a mellkasán, és kirántott még egy nyílat magából.

Az enyhe gyengeség, amit eddig érzett rosszabbodott. A feje kavargott, az egyensúlya megingott.

- Talán most végighallgat - mondta a férfi.

Dennisnek nem volt sok választása. Ha enged a késztetésnek, és kitépi a férfi torkát, nagy valószínűséggel szerez még egy-két nyílat a folyamat közben. És inkább nem akarta kideríteni, hogy a seggfej csak viccelt-e a családi ékszerei eltávolításáról, amíg ki van ütve.

A férfi beszélni kezdett. Dennis egyre kíváncsibb lett. Amit a férfi tervezett, amit mondott, hogy megtesz, ha Dennis csatlakozik hozzá, egyenesen olyan volt, mint a filmekben.

Filmekben, amik hataloméhes katonai vezetőkről szóltak, akiknek teljesen elment az eszük, és messzire jutottak a kijelölt ösvénytől.

Kivéve, hogy Dennis nem volt benne teljesen biztos, ez a fickó a katonasághoz tartozik.

- Komolyan mondja? - kérdezte Dennis, erőtlenül a falnak dőlve. Amit a férfi javasolt nagyon csábító volt. Az előnyök talán már túlszárnyalják az irritációt, amit ez az arrogáns barom okozott. És amint teljesített mindent, amit az arrogáns barom megígért, Dennis még mindig megölheti, és folytathatja tovább nélküle.

- Igen.

- És magának ez miért jó? Mindent elmondott, amit maga tud tenni értem. Mit akar, én mit tegyek magának cserébe?

- Ezt. - A férfi előre intette.

A   csata   videója   felgyorsult   normál   sebességre.   A Halhatatlanok és a vámpírok mozgása elmosódottnak és távolinak tűnt. - Ott. - A férfi megállította a felvételt. - Felismeri ezt a nőt?

Dennis ránézett az apró nőre a képernyőn. Épp két katanával suhintott, amikor megállt a felvétel. Az egyik pengével egy hosszú sebet ejtett egy vámpír oldalán. A másik pengét egy második vámpír karjába vágta. Vérfoltos, gyönyörű arcvonásai mély eltökéltségről árulkodtak.

Dennis meg tudta érteni, miért tetszett annyira Rolandnek. A csaj dögös volt. - Ez Sarah. Sarah Bang'er. - Várj. A vezetékneve tényleg Bang'er volt, vagy ezt csak az emberei adták neki? - Bang'er. Binger. Valami ilyesmi.

- Sarah Bingham?

- Persze, miért ne?

- Téved. - A férfi kinyitott egy képfájlt a képernyő bal alsó sarkában. - Ő Dr. Sarah Bingham.

Dennis ránézett a csinos nőre a képen. Világos bőr. Barna haj. Mogyoróbarna szemek. Szép mosoly. - Nem lehet. Sarah Bingham ember. Ez a nő Halhatatlan. Ő is harcolt múlt éjszaka. Ő vitte Rolandet és Bastient biztonságba. - Csak a gondolat, hogy kicsúsztak a markából, előidézett volna egy dührohamot, ha az a hülye drog nem nyomott volna mindent el.

- Ha Halhatatlan - mondta a férfi, - akkor átváltoztatták, mert biztosíthatom, ez a nő - ismét rámutatott a sarokban lévő fotóra, - Sarah Bingham.

Roland átváltoztatta Sarah-t? Mi történt az “embereket minden áron meg kell védeni” marhasággal?

Vagy talán Bastien változtatta át?

Dennis összevont szemekkel nézett vissza a megállított videóra. Sarah - az igazi Sarah - hátul volt, vámpírokat kaszabolva. Olyan dögös volt, mint a vörös hajú ember, bárki is volt ő.

Ha csak nem rég változtatták át, lehet, hogy vámpír lett belőle. Meddig tartott, amíg kiderül melyik lett? Montrose halandzsázott valamit a DNS-ről meg valami hasonló szarságról, de Dennis nem figyelt oda. A Halhatatlanok csak azért izgatták, hogy eltörölhesse őket a föld színéről, és valahogy megszerezhesse a különleges képességeiket.

Sarah Bingham. Dennis még sosem gondolt arra, hogy megosztja az uralkodását egy női vámpírral, de ha Sarah végül nem Halhatatlan lesz... nem bánná, ha a maga mellett tudhatná. Vagy az ágyában.

- Hallotta, amit mondtam? - kérdezte a férfi.

Dennis felsóhajtott. Arrogáns seggfej. - Igen. Azt mondta, ez az ember nem Sarah.

- Azt kérdezte, maga mit tehet értem. - A férfi bezárta Sarah fotóját, és felnagyította a videó képét, amíg csak a vöröske volt a képernyőn. - Hozza el nekem ezt a nőt.

Dennis elvigyorodott. - Az online randi szerviz nem működik?

A férfi arckifejezése fagyos lett.

Dennis nem zavartatta magát. - Ha ennyire akarja, miért nem maga megy érte?

- Feltételezem, tudja hány emberem van az erdőben.

- Igen. Nem elég.

- Tudta, hogy ott vannak mielőtt megérkezett?

- Sokkal korábban.

- Akkor érti a problémámat. Nem juthatunk a közelébe a Halhatatlanok miatt, akik körbeveszik.

De Dennis képes rá. Múlt éjszaka a karjaiban tartotta, elhozta ebbe az alagsorba. Ha nem lett volna eszméletlen, ivott is volna belőle. De azt szerette, ha a vérdonorjai - és a szexuális partnerei - küzdenek és harcolnak ellene.

- Szóval, ha elhozom ezt a nőt, ezt az embert, megtesz mindent, amit ígért?

- A szavamat adom.

Ami semmit sem jelentett. Ez a férfi valószínűleg a katonának is a szavát adta, akit megetetett Dennisszel. De ez nem számított. Legjobb lesz, ha Dennis eldönti, hogy tudja ezt a helyzetet a legjobban felhasználni a saját érdekeiben.

- Jó. Vegye úgy, hogy a nő a magáé.

Győzedelmes mosoly jelent meg a férfi negédes arcán. -

Akkor megegyeztünk. Hozzon egy Halhatatlant is, és még többet kap.

Dennis a kábító pisztoly felé bólintott. - Szükségem lesz még egy olyanra. És erősebb dózisú nyilakra.

- Ez megoldható. - Benyúlt a kabátja zsebébe, és átnyújtott egy mobiltelefont. - Hívni fogom, amikor megvan. Előre beprogramoztunk egy számot, amin elérhet.

Dennis eltette a telefont. - Nem gondolja, hogy el kellene árulnia a nevét, mivel partnerek leszünk?

Még egy olyan feszes mosoly jelent meg az arcán. - A nevem Emrys.

 

16. fejezet

Fordította: Titti

Amy mozdulatlanul állt, míg Marcus rögzítette a

biztonsági övéhez a 9mm-es pisztolytáskáját, a csípője köré. - Köszönöm.

A férfi elmosolyodott, felcsúsztatta a kezeit a derekán, és egy puha csókot lehelt az ajkára. - Szívesen. - Letérdelt előtte, a vékony bőr pántokat megfogta a pisztolytáska jobb oldalán, rögzítette őket a combja körül és összekötötte őket egy kettős csomóval. Teste bizsergett a férfi érintésétől.

Marcus felnézett a lányra, miközben ugyanazt tette a másikkal combjával is.

- Néhányan a Halhatatlan testvéreim közül úgy gondolják, hogy a tehetségesek fejlettebb DNS-sel rendelkeznek, mert földönkívüliek utódai vagyunk. 

- Hallottam ezt a szóbeszédet - mondta, remélve, hogy nem kéri számon tőle egyenesen, ha igaz lenne. Nem tudná elárulni Seth bizalmát.

- Gondolod, hogy néhány ősünk Lasaran volt? 

Megkönnyebbült, megrázta fejét. - Én vagyok az első Lasaran, aki meglátogatta a bolygót. 

- Mi a helyzet az egyik szövetségeseddel?

- Amennyire én tudom azok, akik a mi naprendszerünkből jártak már a Földön, azok a Secták. - Összeráncolta az orrát és remélte, hogy leolvassa a bocsánatkérést az arckifejezéséből. - És a Secták úgy vélik, az emberek túl gúnyosak ahhoz, hogy valaha is párosodjanak velük. 

Marcus felállt. - Most, még több okuk van arra, hogy megvessenek minket. 

- Azért, ami velem történt?

- Igen.

- Nem tudnak róla. Valószínűleg soha nem is fognak. - Sem a családja.

Marcus összeráncolta a homlokát. - Amy, semmilyen módon nem tudod felvenni a kapcsolatot a világoddal? 

- Nem, a hajóm megsemmisült. Amint megsérült elég erősen ahhoz, hogy le kell szállnia, a legénység automatikus megsemmisítésre kapcsolt, így az emberek nem lesznek képesek megszerezni a technológiát. Semmi megmenthető sem maradt. És, bár tudják, hogyan kell használni a csillagközi kommunikátort, nincs tudásuk arról, hogyan kell építeni egyet a semmiből, mint ahogy, én sem tudom, hogyan hozzak létre egy mobiltelefont.  

Megfogta kezét. - Akkor nincs mód arra, hogy hazamenj? 

Amy szíve összeszorult. - Nem, senki sem tudja, hogy itt vagyok. És kétlem, hogy a szövetség meg fogja változtatni az álláspontját és elküldet ide valakit, hogy figyelmeztesse az embereket a Földön. 

Megint hozzá dörzsölte az ajkát az övéhez. - Ha valaha is megtalálod a módját, hogy visszamenj Lasarara, elvinnél magaddal? 

A lány döbbenten nézett fel rá. Megtenné? Itt hagyná a barátait, az életét, ami itt van, hogy így vele maradhasson? Nem maradnál inkább te a Földön vele?

Mosolygott. - Nem térnék vissza nélküled.

Amikor a Marcus a karjaiba húzta, az arcát a mellkasára helyezte, és hallgatta az erős, lassú szívverését. A férfi leengedte az állát, a lány feje tetején pihentetve. - Azt hiszem, tetszene a világod - merengett. - Nincs háború. Nincs erőszak. 

Amynek hiányzott. Hiányzott a családja. A barátai. A béke. - Mit tennél éjszakánként, ha nem kellene vámpírokra vadásznod többé? 

- Veled tölteném őket.

Nevetett. - Már most is ezt teszed.

- Azt hiszem, ez mindent megold majd. Háború... béke... amíg az oldalamon vagy, boldog vagyok. 

Amy hátra döntötte a fejét, és megcsókolta az állát. - Édes beszéd. 

Marcus vigyorgott rá, és lehajtotta a fejét. Az ajka egy centiméter távolságra volt az övétől, amikor megállt. Kiegyenesedett, összeráncolta a homlokát és elfordította a fejét. - Jön valaki.

Amy a 9mm-es ejtette a kezét. - Barát vagy ellenség?

- Barát. Roland az. 

Követte Marcust ki a fegyvertárból és végig a folyosón. Ahogy odament a bejárati ajtóhoz, nem tudta megállni, hogy a tekintete ne essen a széles vállára - egy szűk, hosszú ujjú, fekete pólóba volt ágyazva – le egészen, az izmos fenekéig. Melegség szikrája pezsdítette fel vérét, ahogy eszébe jutott, amikor megfogva mindkét kezét és ösztönözte, hogy magába vezesse a férfit. A pulzusa száguldott, a lélegzete elakadt.

- Amy - mondta Marcus anélkül, hogy megfordult volna. - Megölsz engem, drágám. 

A vágy a férfi mély hangjában Amyt kuncogásra késztette. Marcus kinyitotta az ajtót, pont mikor az ajtócsengő megszólalt. - Roland, mi van… - Marcus feje megrándult, és egy puffanás hallatszott. Hátra repült, majd Amy lába előtt landolt. Vér ömlött törött orrából.

- Marcus! - kiáltotta Amy.

Marcus arca megfeszült a fájdalomtól, és kibökte: - Oh! Mi a fene bajod van?

Amikor a Roland belépett, becsapta maga mögött az ajtót, és nagy léptekkel előre ment, Amy előhúzta a 9mm-est és Marcus elé állt. - Állj meg ott, Roland!

Roland megállt, arca eltorzult a dühtől. - Állj félre, Amy.

Megrázta a fejét. – Csak érj hozzá, és beléd eresztem az egész tárat. 

- Fenébe, Amy - dohogott Marcus alatta. - Hogyan tudsz harcolni értem, amikor az arcom úgy érzem, hogy felrobbant? 

- Jól vagy? - kérdezte, de nem vette le a szemét Rolandról. Az idősebb Halhatatlan még támadásra készen állt.

- Igen - morgott Marcus, talpra állva mellette és rámeredt Rolandra. - Mi a fene bajod van?

- Sarah megmentette az életedet, te szerencsétlen barom - kiáltott Roland, - és te elítélted őt érte?

Marcus szája tátva maradt, miközben Amy leengedte a fegyverét. - Óh, Marcus, ezt nem tehetted! 

Marcus állkapcsa megfeszült, ahogy az arca elsötétült a haragtól. - Ott hagyott. - Letörölte a vért a szájáról és az álláról az egyik hüvelykujjával. - Tudta, hogy nem tudsz legyőzni két tucat vámpírt nélkülem, és mégis ott hagyott. 

- Én kértem - mondta Amy. - Te és Roland ki voltatok ütve. Ha nem visz téged biztonságba… 

Legnagyobb meglepetésére, Marcus haragja rá irányult. - Soha ne helyezd az életem a tiéd elé!

Amy felvonta a szemöldökét. - Marcus, én vagyok a Szekudánsod. Az a feladatom, hogy biztonságban tartsalak. Ha ez azt jelenti… 

- Akkor nem vagy már többé a Szekundánsom - rendelte el.

A szeme sarkából Amy látta, hogy Roland keresztbe teszi a karjait a mellkasán, és oldalra dönti a fejét, miközben őket vizsgálta.

Amy visszatette a tokba a fegyverét. - Nos, szerencse… - mondta, mert elhatározta, hogy nem hagyja, hogy a harag őt is elragadja, - hogy ez a döntés nem a tiéd, hanem Sethé. Ő dönt, hogy kinek ki legyen Szekundánsa, és úgy döntött, én legyek a tiéd. És, még ha nem is lennék a Szekundánsod, még mindig az életed az enyém elé helyezném. Ez az, amit teszel, ha szeretsz valakit. Tehát, ha ki akarsz rúgni, akkor nem teszel különbséget. Ha ugyanez a dolog újra megtörténne holnap, megint csak azt kérném Sarahtól, hogy vigyen biztonságba és a vámpírokkal harcolnék. 

Marcus úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban.

Amynek küzdenie kellett, hogy visszatartsa a fintort, amikor a törött csontok az orrán visszatolódtak a bőr alá, és visszacsúsztak a helyükre.

- Amy, édesem - mondta Marcus, könyörgő kéréssel a hangjában. - Nem teheted. Te nem vagy Halhatatlan. 

- Ahogy te sem. Vagyis, nem igazán. Meg lehet ölni téged is, Marcus. Miből gondolod, hogy kevésbé gyászolnálak, mint te engem? 

Úgy tűnt, nem tud erre mit mondani.

Roland felsóhajtott. - Rendben. Látom, hogy állnak a dolgok. Nem vettem észre... - Kettejük felé intett, aztán ledobta a kezeit megadóan. - Csak kapd fel a telefont, és kérj bocsánatot Sarahtól, hogy abbahagyja az önmarcangolást. Ha még egy könnycseppet ejt a sajnálatos segged miatt, visszajövök és befejezem, amit elkezdtem. 

Félve, hogy Marcus esetleg még habozni fog, Amynek eszébe jutott. - Nem csak a te megmentésed volt, Marcus. A férje élete is kockán forgott. Ha te, én, Roland és Chris lettünk volna ott, és Rolandot és engem már elkábítottak volna, ott hagytál volna minket és biztonságba vitted volna Christ? 

Roland és Marcus hirtelen a fejüket kelet felé kapták.

Roland káromkodott. - Nem vagyok itt - sziszegte egy elhamarkodott suttogással. - Soha nem is láttál engem.

Amy rosszallóan nézett rá.  - Mi?

- Roland Warbrook - szólította Sarah kívülről egy pillanattal később. - Mondtam, hogy hagyd Marcust egyedül!

Amy Rolandra nézett, aki - összehúzta a szemeit - megrázta a fejét, az ujját a száján tartotta.

- Ne is próbáld - figyelmeztette a felesége. - A saját érzékeim ugyanolyan erősek, mint a tieid. Elfelejtetted? 

Roland morgott valamit, Amy nem tudta nézni ahogy Marcus ajkait megrándultak, és inkább az ajtó felé nézett.

- Sarah, édesem, én csak segíteni próbálok Marcusnak... ah, hogy lássa a hibát az ő szemszögéből. 

- Marcusnak minden oka megvan, hogy dühös legyen rám - mondta lágyabban, szomorúan.

- Nem, nem - mondta Amy. Nem zavarta, hogy kiabál. Ő volt az egyetlen, nem Halhatatlan jelen pillanatban. Bármilyen kiabálás a részükről, az ő javára volt.

- Amy? - kérdezte Sarah növekvő reménnyel a hangjában.

- Igen.

- Ó, hála az égnek. Darnell mondta, hogy rendben vagy,

de... 

Marcus Rolandhoz fordult. - Miért nem jön be?

Roland kifejezése megfeszült. - Mert nem hiszi, hogy szívesen látod, seggfej. 

Marcus kényelmetlenül megmozdult, majd odament az elülső ajtóhoz és kinyitotta. - Gyere be, Sarah.

Annyi szégyen és megbánás árnyékolta be Sarah szép arcvonásait, ahogy bejött és Marcusra nézett, Amy sietett, hogy lezárja a távolságot kettejük között, és átölelte a másik nőt.

- Nagyon köszönöm, Sarah.

Sarah feszesen megölelte. - Annyira sajnálom, hogy ott hagytalak.

- Örülök, hogy megtetted. Pontosan azt tetted, amit reméltem, hogy fogsz. Marcus és Roland biztonságban volt. 

- Azt hittem, hogy ott hagytalak meghalni.

- Azt tetted - Marcus felszólalt, Amy mögött.

Amy megfordult és csalhatatlanul Marcus sípcsontját találta el a csizmája sarkával.

- Oh! Nem hagyod, hogy befejezzem - duzzogott.

- Akkor fejezd - dörögte Roland, az alacsony hangjában figyelmeztetés volt.

Marcus Sarahra nézett. - Köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Újra. És Rolandét. 

Könny szökött Sarah mogyoróbarna szemeibe. - Nagyon sajnálom, Marcus. 

Kinyitotta a karját. - Gyere ide.

Kis vállai lerogytak, Sarah belépett az ölelésbe.

- Ez egy lehetetlen döntés volt - egyezett bele.

Amy úgy gondolta, hogy komolyan gondolta mikor a férfi azt mondta, hogy helyesen tette. A férfi Amy életét mindig a sajátja elé helyezte.

Roland egyik lábáról a másikra állt, majd előre lépett. - Rendben. Rendben. - Megfogta Sarah karját, és távolabb húzta Marcustól. - Elég. Megbocsátottál neki. Vége. 

Amy az ajkába harapott, elfojtva egy mosolyt.

- Nem egészen - mondta Marcus. - Azt szeretném, ha mind megígérnétek itt és most, hogy ha olyan helyzet alakulna ki a jövőben, hogy választani kellene az én életem és Amyé között, akkor Amyét válasszátok. 

- Szó sem lehet róla - tiltakozott a lány.

Marcus tekintete találkozott Rolandéval és fogva tartotta. - Ígérd meg, hogy megvéded. 

Roland bólintott. - Szavamat adom.

Sarah összeráncolta a szemöldökét. - Ígérem. - Amy remélte, hogy soha többé nem kell egy ilyen választást hozniuk.

Marcus elmosolyodott, és előkerült a kedves harcos, ahogy a lány szerette. - Akkor rendben vagyunk. Mi van a franciákkal? 

Sarah átölelte a férje derekát. - Étienne és Lisette még kábák, de egyre erősebbek. Richart végül felhívott, és azt mondta, ő ugyanabban az állapotban van. 

Marcus becsukta a bejárati ajtót, és a nappaliba hívta őket. - Mi történt vele? Hova ment? 

- A kábítószer megzavarta a képességét - mondta Roland, miközben Marcus kedvenc fotelében ült, és Saraht lehúzta az ölébe. - Keresztezte a csatornáit. Tudtad, hogy a gondolataid ott maradnak utánad, miután elhagyod a helyet? 

- Igen.

Amikor Amy leült a kanapéra, Marcus lerogyott mellé és átkarolta a vállát.

- Az enyémek is ott voltak. Szóval ott voltak Richartéi is. Amikor Richartnak volt egy kóbor gondolata egy bizonyos emberi nőt illetően, váratlanul a nő nappalijában találta magát ahelyett, hogy Amyt biztonságba teleportálta volna. 

Marcus szeme elkerekedett. - Mi van?

Amy lélegzete elakadt. - Vajon tudta, hogy nem volt ember? - Nem, de most már tudja.

Marcus felmordult. - Ki ez a nő? Nem tudtam, hogy Richart megismert bárkit is. 

- Követte, mint megismerte - motyogta Roland.

Sarah belekönyökölt a bordáiba. - Úgy tűnik, készült rá egy

ideje. 

- Tényleg elpirult, amikor elismerte, hogy… - mondta Roland vontatottan. - El tudod ezt hinni?

Amy tudta, hogyan tud egy kétszáz éves harcos elpirulni egy igéző nőtől.

- Egy kicsit tétova kimutatni az érzéseit - folytatta Sarah. - A Halhatatlan Őrző dolog miatt. És nem tudjuk, hogy ki ő. Nem mondja el. Fél, hogy Chris meg fogja ijeszteni őt, amikor rávenné, hogy megmondja, mit tud bárkiről. 

Roland   felhorkant.   -   Nem   hibáztatom   őt.   Amikor találkoztam Sarahval, megfenyegettem Reordont, hogy megölöm, ha a közelébe jön. 

Sarah meglepetten nézett rá. - Tényleg?

- Igen.

Sarah rámosolygott és végig futatta az ujját az állán. - Ohhh. Ez annyira édes. 

Egy elragadóan életerős mosoly jelent meg a morcos Halhatatlan arcán.

Marcus megszorította Amy vállát, lehajolt és a fülébe súgta: - Látod, miért hiszik a Sectak, hogy egy férfi vérszomjas. 

Amy nevetett.

- Kik a Sectak? - kérdezte Roland.

Marcus megrázta a fejét. - Saját vicc, - majd megfeszült, amikor egy hatalmas alak hirtelen megjelent az előcsarnokban.

Sarah egy meglepett nyikkanást adott ki, majd felsóhajtott.

Poros, izzadságtól foltos ruhába öltözött Seth megingott a fáradtságtól. A már cserzett bőre elsötétült a napon töltött óráktól. Legalább is amennyit Marcus látott a piszok alatt.

A Halhatatlan vezető hosszú, hollófekete haját egy fonat fogta össze, ami nem mozdult el. Hosszú, kusza szálak hullottak az arcába. Annyi piszok és por borította a haját, hogy szürkének tűnt.

Marcus mellett Amy felült. - Seth?

Seth pislogott és feléjük nézett. - Amy. - Tett egy lépést feléjük. - Jöttem, amint hallottam. Jól vagy? 

Bólintott, felugrott és odasietett hozzá.

Seth hosszú karjaival átkarolta és erősen megölelte. Sokkal magasabb volt, mint Amy, annyival hogy nem tudta volna az állát a feje tetején pihentetni hajolgatás nélkül. - Biztos vagy benne?

A lány bólintott.

Legnagyobb   megkönnyebbülésre,   Marcus   nem   érzett féltékenységet a másik férfi iránt, nem, miután megismerte milyen szerepet játszott Seth, Amy megmentésében.

- Jól vagy? - kérdezte Amy, szavait eltompította a férfi ruhája.

Bólintott. - Csak fáradt. David a szeretetét küldi. El akart jönni, de az idő fontos tényező. 

Visszahúzódott a lány. - Képes voltál megmenteni bárkit?

- Nem eleget - vallotta be, arca komor volt. - Ezrek tűntek el és sok a halott. 

- Gyere, ülj le - sürgette.

Marcus a kanapé túlsó végére csúszott, így Amy leülhetett mellé és Seth volt a másik oldalán.

Seth bólintott Rolandnak és Sarahnak. - Csak hogy tisztázzuk - mondta. - Ez nem fog újra megtörténni.

- Micsoda? - kérdezte Amy összevont szemöldökkel.

- Figyeltelek. - Szúrós pillantást vetett a többiekre. - Amyt meg kell védeni minden áron.

Marcus megállította magát, hogy ne csapjon a levegőbe és kiabálja, Igen!

Ha Seth rendelte el, akkor úgyis van.

- Seth! - tiltakozott Amy. - Nem lehet csak…

- Még ha ez azt jelenti, hogy kockáztatjuk, hogy az emberiség leleplezhet - tisztázta Seth. 

- Mindent megtettél a képességeddel, hogy megakadályozd, hogy Amy az ellenségeink kezébe kerüljön. - Sarah bólintott, és még egyszer bűnösnek tűnt, pokolian. 

Marcus kívánta, hogy beléphessen a Halhatatlan Őrzők soraiban, amelyre kevésbé kényszerítő időkben kerülhetett volna sor.

Roland nem szólt semmit, csak vetett Marcusra egy pillantást, kérdezte tőle, mi a fene folyik itt, amit nem mondtak el.

- Roland - mondta Seth. - Te és Sarah előre mentek, és elkezditek az éjszakai vadászatot. A vámpírok közül tucatnyian elestek tegnap este. Biztos vagyok benne, hogy a királyuk utasította őket, hogy töltsék fel a soraikat a lehető leggyorsabban. Sebastien, Yuri és Stanislav védelmezi Lisettet és testvéreit. Nem akarom, hogy harcoljanak, amíg nem nyerik vissza a teljes erejüket. Reordon értesítette a Halhatatlanokat a környező államokban és készenlétbe helyeztette őket. 

Marcus tekintete találkozott az övével, Amy feje fölött. - Figyelmeztették őket a kábítószerről? 

- Igen. A hálózat már dolgozik a védekezésen. Eddig egy módja van: védőöltözettel, így a dárda nem tud behatolni.

- Az túl szoros lenne. - Marcus és Roland egyaránt tiltakozott.

- Ezt kell tenni, amíg nem sikerül a másik. Próbálkoznak kidolgozni egy adrenalinszerű injekciót a drog ellen. - Rolandra és Sarahra nézett. - Legyetek óvatosak.

Bólintottak, a pár felállt és elment. Seth elfordította a fejét, és intenzíven Marcusra meredt. - Elmondta neked?

- Igen - válaszolt Amy és megfogta Marcus kezét. - Tudja, hogy Lasaran vagyok. És igazad volt. Nem borult ki. 

Marcus mogorván nézett Sethre. - Nem. Kiborultam, mielőtt elmondta volna nekem, mert akkor azt hittem, vámpír. Egy kis célozgatás jó lett volna. 

Seth bólintott. - Tudom. De a kezem meg volt kötve. És nem gondoltam volna, hogy az adott következtetést vonod le. 

Amy izegni-mozogni kezdett. - Oké. Földönkívüli vagyok. Tudja. Szeret engem. Szeretem őt. Lépjünk tovább. Van valami, amit tudnod kell a tegnap estéről, amit nem mondtunk el Chrisnek. 

Seth a homlokát ráncolta. - Mit?

Amy ujjai szorosan összezárultak Marcus ujjai körül. Tudta, hogy vádolja magát érte, és azt kívánta, bárcsak ne tenné.

- A drog, amit a vámpírok használtak a Halhatatlanok ellen, ugyanaz, amit az a férfi használt, aki fogságban tartott engem. 

Seth szeme villant, és egy mennydörgés hasított a levegőbe kint. - Micsoda?

Marcus az ablakra nézett óvatosan.

Amy bólintott. - Biztos vagyok benne, hogy ez ugyanaz. A szaga ugyanolyan, és amikor a vámpír király... - A homlokát ráncolta. - Utálom így hívni. Ez annyira nevetséges. Szóval, amikor a vámpír király meglőtt az egyik dárdával, ugyanaz volt a hatása, mint amikor a kábítószerrel beinjekcióztak a kísérletek során. 

- Ez lehetetlen. Az egyetlen ember, akit életben hagytak, az semmit sem tudott rólad. Megsemmisítettük a létesítményt, és elpusztítottuk az összes számítógépet, szervereket és a fájlokat, amiket nem loptunk el. 

Marcus örült annak a tudatnak, hogy Amy kínzói már mind meghaltak. - Nos, úgy tűnik, hogy elmentették a fájlokat egy távoli helyen. Van fogalmad róla, hogy Montrose vagy a vámpírok hogyan akadtak össze ezekkel a srácokkal? 

- Nem. - Seth végigfutatta kezét az arcán, sóhajtott, majd vetett Amyre egy vonakodó pillantást. - Ide kell hoznom Reordont. 

Amy megfeszült.

Marcus átölelte őt, és közel húzta magához.

- Ez feltétlenül szükséges? - Mert Chris mondott valami idegesítőt Amynek, végül a fiú az Intézet intenzív osztályán végezné.

- Igen, az. Tudod, Chrisnek vannak barátai nagyon érdekes helyeken. Szükségünk van rá, hogy kapcsolatba lépjen a belső embereivel.

Amy az ajkába harapott. - Nem mondhatod el neki a kábítószer forrását anélkül, hogy engem is belekevernél? 

Seth a fejét rázta. - Látnia kell a fájlokat és a meghajtókat, amiket elhoztunk, drágám, ha sikerül meghatároznia Montrose részvételét. 

- Azt akarom, hogy Marcus is lássa a fájlokat.

Meglepetten, Marcus találkozott a tekintetével, ahogy töprengő arccal felé fordult.

- Nincs több titok - mondta. - Nem akarom többé, hogy bárki tudjon olyasmit rólam, amit te nem tudsz. 

Marcus szíve dagadt a büszkeségtől, és egy csókot lehelt az ajkára. - Szeretlek. 

- Én is szeretlek.

Seth szeme összeszűkült.  Ha mesélt neked Lasararól, akkor tudod, hogy ők tiltják a házasság előtti szexet.

Marcus fenn tartotta az üres arckifejezést. Rájöttem, de ehhez egy kicsit késő már, attól tartok.

Ha igazán szereted, gondolom, szándékozol megtenni az a tiszteletre méltó dolgot, és feleségül veszed?

Persze - gondolta Marcus ingerülten. - Csak arra gondoltam, hogy meg kellene várni, amíg kevesebb vámpír akar megölni, vagy elfogni minket, és valóban élvezhetnénk a szertartást. Rendben van?

Seth röviden bólintott, elővette a mobilját és tárcsázott. - Seth vagyok. Szükségem van rád. - Küldött Amy felé egy szeretetteljes mosolyt, és megérintette az arcát. - Oké. Úton vagyok. - Visszatette a telefont a zsebébe. - Egy perc múlva itt leszek vele. 

Seth eltűnt.

Amy Marcushoz hajolt.

- Biztos, hogy rendben van? - kérdezte a férfi aggodalmasan.

- Igen - mosolygott fel rá. - Amíg elfogadsz annak, aki vagyok, nem számít, ki mit gondol. - Forróság haladt keresztül rajta. 

Marcus birtokba vette a száját egy perzselő csókkal. - Tudod, hogy imádlak, ugye?

Amikor kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, Marcus kihasználta azt és becsúsztatta a nyelvét, belülről simogatva az övét. Amy átkarolta a nyakát, és hozzá préselte a melleit a mellkasához.

Marcus vontatottan végig csókolta az egész arcát, és megharapdálta a fülcimpáit finoman a fogaival, szerette az illatát, az érzéseit, a heves szívdobogásának hangját. - Nem hiszem, hogy rá tudnálak venni arra, hogy megkockáztassuk, hogy a visszatérő Seth és Chris meztelenül találjanak minket, szeretkezve a kanapén? 

Amy visszahúzódott egy csodálatosan gondtalan nevetéssel, mire Marcus morogva a mellkasához szorítottam, úgy téve, mintha nem akarná őt elengedni. Marcus elhatározta, hogy a jövőben olyan gyakran nevetteti meg a lányt, amilyen gyakran csak tudja, a múltban ért fájdalmak elsimításáért. 

Amikor elengedte, a lánynak éppen elég ideje volt, hogy kiegyenesedjen, és rendbe hozza a pólóját, ami nem is tűnt annyira gyűröttnek, Marcus kicsusszanó kezétől, mielőtt Seth visszateleportált Chrisszel.

- Marcus, Amy - köszöntötte őket Chris. - Örülök, hogy látom, rendben vagy. 

Seth visszafoglalta a helyét Amy mellett, Chris pedig leült a fotelbe, ami megüresedett Roland és Sarah után.

- Szóval - mondta Chris. - Mit tehetek érted?

Marcus és Amy Sethre nézett.

- Darnell, David és én birtokában vagyunk bizonyos laptopoknak, DVD-nek, flash playereknek és a merevlemezeknek - kezdte Seth. - Információt tartalmaznak, amely segíthet megtalálni az eredeti forrását az új drognak, amit a vámpírok használnak. Darnell már megfejtette őket, de nem rendelkezik az adott készségekkel az információ forrásának nyomon követéséhez, a piros zászló meglengetése nélkül. 

Chris bólintott, és előhúzott egy apró jegyzetfüzetet és ceruzát a zakója zsebéből. Lehet, hogy hihetetlen ismeretekkel rendelkezik   a   technológia   széles   skálájáról,   de,   amikor gondolkodott, vagy megfejtett valamit, Marcus észrevette, hogy inkább a jegyzetek papírra írja egy sima 2H-s ceruzával.

- Oké. Hogyan férkőztetek ezekhez a fájlokhoz? 

- Elloptuk őket, egy egykori katonai létesítményből, amit porig égettünk másfél évvel ezelőtt Texasban. 

- Nem hallottam róla.

- Senki sem.

Chris bólintott, kifejezéstelenül, miközben körmölt a ceruzával a papíron. - Azt mondtad, hogy katonai lehetett.

- Nem vagyunk biztosak benne. Zsoldosok lehettek.

- A srácok megtudják.

- Van több is.

- Gondoltam, hogy van. - A ceruza szünetet tartott, és Chris várakozóan Sethre bámult.

- A fájlok tartalmaznak érzékeny információkat Amiriskáról, amit a lehető legkevesebb számú emberrel osztanék meg. Azokkal, akik úgy döntenek, hogy velünk dolgoznak, erre vonatkozó titoktartási fogadalmat tesznek, és tilos beszélni róla más hálózati alkalmazottnak is. 

- Érzékeny, milyen módon?

- Földönkívüli vagyok - mondta Amy nyugodtan.

Marcus szemöldöke felszökött. Nem várta, hogy ilyesmit kifecseg. Figyelembe véve az izgalmat, amellyel megosztotta a tudást vele korábban, feltételezett volt, hogy hagyja Sethet beszélni és Chris reakcióit nem veszi fel.

- Illegálisan vagy az országban? - kérdezte Chris, és elkezdett irkafirkálni a jegyzetfüzetben újra. - Nem probléma. Az összes szükséges dokumentációt meg tudom szerezni. De nem igazán értem, miért kell titokban tartani. A Halhatatlanok illegálisan lépnek be és hagyják el az országokat minden alkalommal, és…

- Nem másik országból jöttem - mondta Amy. - Egy másik bolygóról. Földönkívüli vagyok. 

Marcus megfeszült, készen, hogy súlyos testi sérüléseket okozzon Chrisnek, ha mond vagy tesz valamit, amivel felidegesíti.

Chris ceruzája megállt egy hosszú pillanatig. Feje lent maradt, a tekintetét a papírra rögzítette.

Bár Amy hűvös és összeszedett volt külsőleg, Marcus hallotta, hogy a szíve hangosan vert a mellkasában.

- Rendben - mondta Chris lassan. - Akkor is szükséged van a megfelelő dokumentumokra. - A ceruza megmozdult még egyszer a papíron. - Azt hiszem, te vagy az oka, amiért Seth porig égetett a katonai létesítmény. 

- Igen. Fogva tartottak, és... tanulmányoztak. 

- Kínoztak - Marcus kimondta.

Chris ujjai megszorították a ceruzát. Eltört. Arcvonásait helyre állította, eltette a haszontalan ceruzát a kabát belső zsebébe és előhúzta egy pillanattal később.

Amy Marcus kezébe kapaszkodott. - A drog, amivel a vámpírok múlt éjjel megtámadták a Halhatatlanokat, ugyanaz, amit az orvosok és a tudósok használtak az ártalmatlanná tételemhez abban a létesítményben. 

Félelme az Intézet orvosaitól és a tudósaitól hirtelen nyilvánvalóvá vált.

Végre, Chris felemelte a fejét. - Akkor rá kell jönnünk, hogy a pokolba szerezte meg azt, Montrose Keegan és a vámpír pajtásai. 

Amy elmosolyodott próbaképpen. - Igen.

Seth elkapta Chris tekintetét. - Meg kell szüntetnünk a forrást. 

- Így van - mondta Chris. - Gondoskodunk saját magunkról és meg kell győződnünk róla, hogy ezek a... - Úgy tűnt, nem talál szavakat rájuk, azt gondolta, hogy nem akarja megsérteni Amyt.

- Szörnyetegek? - javasolta a lány segítőkészen.

Chris elmosolyodott. - Köszönöm. Győződjünk meg róla, hogy ezek a szörnyetegek nem jönnek vissza később megkeresni Amyt. 

Marcus soha nem szerette a férfit jobban. Chris nem reagálta túl Amy titkát, és befogadta a családjába.

- Most - folytatta Chris. - Őrizetbe vettük Montrose Keegant. 

Marcus előrébb ült. - Tényleg? - Nem hallott róla, és alig várta, hogy rátegye a kezét a kis pöcsre.

- Igen, de attól tartok, hogy haszontalan, amíg nem ad számunkra szükséges információkat. A kórházba került ma reggel azt követően, hogy egy helyettes rátalált az autója kereke alá esve, egy árokban. 

- Megpróbált elvezetni az ügyeletre? - kérdezte Amy hitetlenkedve. - Azt hittem, ő csak a 911-et hívja.

Chris vállat vont. - Azt hiszem, nem akarja, hogy a rendőrség megtalálja a laborját. Meghalt útban a kórházba, és újra élesztették, de az oxigénhiánytól agyhalott lett. 

- Hol van most? - kérdezte Ami.

- Az Intézetben. Beletelt egy egész délutánba, de sikerült leállítani a rendőrségi nyomozást utána, mielőtt meggyulladt és már a kórházi feljegyzései is eltűntek. Az egyedüliek, akik még tudták, hogy ott volt, azok az emberek, aki dolgoztak rajta, és egyikük sem lesz képes megmondani, hogy hova vitték át, ha megkérdezik őket. 

- Nincs agyi aktivitása egyáltalán? - kérdezte Seth.

- Egyikünk sem tudja észlelni.

- Vigyél el hozzá, mikor visszaviszlek a Intézetbe, hátha találok valamit ott. 

Bólintott. - Szóval, Montrose már semlegesítve lett. Amy, azt kell, hogy ad meg a címét, ha emlékszel rá, így tudok küldeni egy egységet tisztára seperni a helyet. A cím nincs meg a rendszerünkben. - Sethre nézett. - Ha tudsz adni egy-két Halhatatlant tartalékba, akkor indulhatnánk ma este. 

- Majd elkísérlek magam. A vámpír király visszatérhet, és én vagyok az egyetlen, akire nincs befolyással a drog. 

Marcus a homlokát ráncolta. - Biztos vagy benne? Roland kilencszáz éves, és hatással volt rá. - Nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsék Sethet.

- Biztos vagyok benne.

Amy aggodalmasnak látszott, mint Marcus érezte.

- Emlékszel a címre? - kérdezte Marcus.

A lány bólintott, és elmondta azt.

Chris több jegyzetet írt a füzetébe. - Oké. Keegan háza tiszta lesz holnap délig. A vámpír királyról tovább kell gondoskodni, a barlangját megtaláltuk, és a serege megsemmisült. Bármely tervek a kezelésére? 

Seth a fejét rázta. - Nem, amíg mindenki visszatért a saját lábán és mellékel egy ellenszert a drog ellen. 

- Sikerült összegyűjteni néhány nyilat az elkábított Halhatatlanokból, és Dr. Lipton azóta nonstop dolgozik rajta. Ő a legjobb, akink van. Ha valaki meg tud küzdeni ezzel a droggal, az ő. Marcus, járőrözni fogtok ma este? 

- Nem.

Amy tekintette meglepetten villant. - Miért nem? Azt mondtad, jól vagy. 

- Nem hagylak egyedül, amíg a vámpír királyt nem fogták el vagy ölték meg. Ha Keegan után ment miután elmentél, követni tudott volna ide.