Sarah előre hajolt, így végig tudott nézni az asztalon és találkozott Bastien tekintetével. - Kutathat a bosszúért?
Bastien oldalra hajtott a fejét, megfontolta az ötletet.
- A Halhatatlanokkal szemben? Hogy megölték Caseyt, a végső összeütközésben?
- Nem, ellened. Ha elér hozzájuk a pletyka, hogy átálltál...
téged hibáztathat a testvére haláláért. Talán azt gondolja, hogy mindent kifecsegtél és a gyilkosai kezére adtad Caseyt.
Amy felnézett Marcusra. - Roy kérte személyesen Bastient?
Bastien felegyenesedett. - Tényleg?- Tekintete Sethre, majd Davidre irányult. - Ezt nem mondtátok el.
Chris megmozdította a mappát, amit David adott Basiennek. - Minden benne van a mappában.
Bosszúság lobbant Bastien jóképű arcán, amint szeme izzani kezdtek. - Esélyem nem volt elolvasni azt az átkozott mappát. Csak most adták oda. - Találkozott Amy pillantásával. - Mi történt? Mit mondott?
Amy elmondta neki.
- Az én segítségemet akarja?
Habár Bastien arca közömbös volt, Amy látta a fájdalmat a felszín alatt. Kétségbeesetten akart hinni a vámpíroknak és vágyukat teljesíteni, hogy megkeressék a gyógyírt, olyan régóta ezért élnek. De csúnyán becsapták.
- Követelt téged - figyelmeztette.
- Roy hazudik - jegyezte meg Roland. - Ez egy csapda.
- Egyet értek- mondta Darnell. - Roy Rolandot, Saraht és Bastient kérte - az összes (három) Halhatatlant, akikkel Montrose közelebbi kapcsolatban áll - Montrose Keegan felbukkanásának éjszakája előtt. Ez nem lehet véletlen.
Marcus Amy combjára helyezte egyik kezét. - Azt hiszi, Sarah még mindig ember, és hogy Roland Szekundánsa.
- Ez még a javunkra válhat - mutatott rá Sarah. - Nem fogják megérezni az erőmet és a gyorsaságot.
Étienne a szeme sarkából vizsgálta őt, egy alattomos mosoly suhant át az arcán. - Biztos vagy benne, hogy nem tudlak rábeszélni, hogy elhagyd ezt a rég begyepesedett helyet és elszökj velem? Szeretem az erős nőket.
Roland állkapcsa hirtelen megrándult. - Elég erős, hogy szétrúgja a segged, ha nem állsz le.
A ravasz mosoly, vigyorgássá alakult, tele szórakozottsággal. - Addig, amíg ő üt meg először.
Roland szeme borostyán fényben ragyogott. Étienne széke hirtelen kiröpült alóla, megalázó huppanással ledobva őt a földre.
Testvérei kacagásban törtek ki.
Francia jelzők hagyták el a száját. - Én csak vicceltem.
- Ezzel nem viccelhetsz - figyelmeztette Roland.
Seth belenyugvó tekintettel nézett Davidre. - Mi hozta őket ma ide?
David vállat vont. - Túl sok cukor?
Méltóságát felizgatták, Étienne felemelkedett, visszavette a székét és leült.
- Sebastien - kezdte Seth. - Mik az esélyek, hogy megjelenik ezen a találkozón Montrose?
- Semmi.
- Akkor meg van, mit csinálnunk. Roland fogja megszemélyesíteni...
- Én is megyek - közölte Bastien.
- Nem, nem jössz. Túl nagy vagy figyelem elterelőnek. A többiek nem bíznak benned és, ha ez egy csapda, nem figyelhetlek egy időben téged és Royt a vámpírkirályával, akármit is készül tenni. Ahogy mondtam, Roland lesz te, és Marcus és Amy személyesíti meg Rolandot és Sarah-t. - Marcusna nézett. - David és én fedezünk, és háttérben maradunk az árnyékban, felkészülve, hogy a segítségetekre siessünk, ha szükségetek lenne ránk. Öten közülünknek nem kellene, hogy nehézségei legyenek az erdőben, akármilyen is a harci tervük. Sarah, Lisette, Étienne és Richart, azt akarom, hogy lépjetek kapcsolatba a szokásos őrökkel, hogy megbizonyosodjunk, ez nem csupán egy figyelemelterelés, hogy eltegyenek minket az útból és ezzel segítsék a toborzó törekvéseiket. Yuri és Staislav, keressetek olyan helyet, ahol a telefonokat be tudjátok kapcsolni. Szekundánsok, figyeljétek a folyamatot és legyetek felkészülve, ha kellenétek. Chris, izzítsd a hálózat börtöneit, legyen további orvosi személyzet a hálózatban és itt is Davidnél, és erősítsétek a biztonságot.
Mindenki bólintott, kivéve Bastient, aki dühös csendbe burkolózott.
- Rendben. Richart, megtudtál valamit a találkozóhelyről?
- Igen, idefele jövet. Nem lesz probléma a teleportálással, ha kellenék.
- Kiváló. Én... - A ’Steppenwolf - Magic Carpet Ride’ visító gitárszólója hasított a levegőbe. Egyik oldalára hajolva, Seth kivette a mobilját a hátsó zsebéből. - Szemöldökét összeráncolta, amint felismerte a telefonálót. - Igen?
Egy perc eltelt. Seth szabad keze szoros ökölbe szorult az asztalon, amire a többi Halhatatlan megfeszült. - Mekkora?- kérdezte feszülten.
Nyugtalanság borzongott keresztül Amyn. Valaki megsérült?
- Adj egy percet - mondta Seth. Leengedve a telefont, felállt. - Változnak a tervek.
- Mi van?- kérdezte Chris.
Amy ritkán látta Seth-et ennyire zordnak.
- Ecuadorban földregés volt. - Pillantása találkozott Davidével. David felállt és megkerülte az asztalt.
Amy is felállt. - Mennyire súlyos?
- Súlyos. David és én azonnal elmegyünk segíteni és megmenti, akiket tudunk.
Ugyanezt csinálták Haitin, figyelmesen átfésülték a kőtörmelékeket, felemelték a köveket és falakat és anyagokat, amik normálisan emelővel vagy más nehéz masinával emelnének fel, csendben mozogtak a testekkel beszórt utcákon, hallgatva a leggyengébb szívverést a vakolat alatt.
- Hozom a cuccokat - mondta David, és olyan gyorsan elhagyta szobát, hogy szinte eltűnt.
- Sarah, Lisette, Étienne és Richart, azt akarom, hogy mindannyian kísérjétek el Rolandot, Marcust és Amit. - Tekintete találkozott Marcuséval. - Nem kockáztathatjuk, hogy egyikőtöket elkapják. Úgy csinálják, ahogy David és én elterveztük, háttérben maradni és készen a támadásra, ha kell. - Az asztal másik végére nézett. - Sebastien, azt akarom, hogy Yurival és Stanislavval őrködj. Elég régóta vagy itt, hogy kiismerd a területet. Fókuszálj a kollégiumi kampuszokra, így Richart könnyen el tud teleportálni téged, ha szükségük van rád.
Bastien kurtán bólintott.
Stanislav Yurira pillantott, aki nem igazán tűnt boldognak. - Azt hittem, nem bízunk meg benne.
Seth pillantása Bastienre vetődött. - Megbízhatunk benned?
Egy izom Bastien arcán megugrott. - Igen.
Amy nem tudta azonosítani az érzelmet, ami a szót követte. Vonakodás? Türelmetlenség?
David két, nehéz vászontáskával tért vissza. Egyiket átvetette a vállán, a másikat kinyújtotta, Seth pedig elvette. - Darnell, kísérd figyelmemmel a dolgokat innen.
Darnell bólintott. - Legyetek óvatosak.
Mindenki az asztalnál tudta, hogy a kívánt felkelés, nem félelemből volt, Seth vagy David nem fizikailag az erejük sínylené meg, hanem a különbségeik - a tehetségük - tudódna ki.
Bólintva, Seth kinyújtotta és rárakta David vállára a kezét.
A következő pillanatban már el is tűntek.
Marcus rápillantott a nőre, aki mellette állt.
Holdfény szűrődött át felette, átkúszva a fátyolfelhőkön, majd útját a sivár erdő lombjain keresztül vette, majd Amy hullámos, vörösesbarna tincseit bevonta, ami után Marcus ujjai annyira vágytak.
Nem volt rajta kabát, hogy a jeges széltől megóvja. Gyorsan elvesztette testéből a meleget, mögötte feküdt a földön, ledobva, így nem lassítja a mozgását a következő pillanatokban. Fekete terepnadrág ölelte át a derekát.
A hosszú ujjú, fekete póló feszült melleire és szűk derekára formálódott. Egyik válla fölött lógott egy újratöltős tölténytár, amit Darnell csinált neki harmincegy tölténnyel mind a két oldalán. A Glock 18-as a combjára volt szíjazva.
Amy kicsi, vékony ujjai a fegyver markolatához közel volt, ahogy tanulmányozta az üres eget előttük. Sápadt arca és orra elkezdett rózsaszínesedni a csípős hidegtől. Minden kilégzésnél fehér felhők formálódtak az ajkai előtt.
Basszus, mennyire szerette őt. Olyan gyorsan történt, hogy nem kellett volna meglepődnie. Roland csupán napok alatt szeretett bele Sarah-ba.
Képtelen volt megállni, hogy ne érjen hozzá, Marcus a derekára rakta a kezét, figyelve hogy elkerülje a két katanát, amik a közepén lógtak lefele.
Amy felnézett, zöld szemei tépelődőek.
- Még mindig az érzed?- kérdezte Marcus.
- Erősebben, mint valaha.
A másik oldalán, Roland mormogott. - Milyen érzés?
Néhány perccel ezelőtt érkeztek meg a találkozóhelyre. Semmi kétlábú mozgás nem történt azóta. A nagy farmház, egykor festői tisztáson helyezkedett el és Bastien rejtekhelyéül szolgált. Másfél évvel ezelőtt lerombolták, azután, hogy Bastien seregét legyőzték. Semmi nyoma nem maradt, még a fűvel benőtt cement tábla sem. A csatornák labirintusát a ház alatt, ami egyszer száz vagy annál több vámpír otthona volt, felpakolták a ház strukturális törmelékével együtt, majd teletöltötték és beszórták kosszal, törmelékkel és homokkal, ami homokbuckában alakított ki.
Magas fák, lombhullatók és örökzöldek random keveréke, hézagos körben formálódott a tisztás köré. A sáros gumiabroncsok, amik egyszer áthajtottak az úton, most facsemetékkel és törékeny derékig érő száraz fűvel volt ellepve.
- Mit érzel?- kérdezte Marcus Rolandot.
Állkapcsát kissé felemelte, Roland mélyen beszívta a levegőt. - Valami... nagyon bizonytalant.
Marcus is érezte. Egy illat, ami annyira gyenge volt, mintha csak egy illat emléke lenne.
- Férfiak - folytatta Roland. - Egy csoportnyi férfi, bár nem tudom pontosan mennyi.
- Itt és most, elég messze vannak tőlünk, hogy kijátszanak? - kérdezte Marcus, de nem hitte hogy így van. Valami olyasmi, mint a nem friss hús.
Az idősebb Halhatatlan megrázta a fejét. - Inkább olyan, mintha jöttek és mentek is volna. Habár, nem tudom mennyi ideje.
- Talán korábban jöttek, hogy átvizsgálják a mi harci oldalunkat. Megtervezni a támadást.
- Azok az én gondolatim.
- Nézd a füvet. Elég fűszál hajolt meg és lapult le, hogy szép számnyit feltételezzen.
- Igen.
Marcus belenézett az árnyékosba, bármilyen mozzanat suttogását keresve. Éles szeme megakadt egy apró, törött ágakon, amik bizonyítják, hogy nemrég egy egész csapat ment ott át. De még mindig semmi, eltekintve a lombozat hajlongásától és billegésétől.
Amy fáradhatatlanul állt mellette. - Érzek valami földszerűt.
- Mint a frissen felásott talaj? - A szag olyan feltűnő volt, mint a letaposott pázsit.
- Igen, de nem látok semmit.
Ő sem. Semmit, ami mutatná, akármilyen ásást folytattak itt. Csak a földkupacok itt és ott, ahol feltehetően a súlyos csizmák hordtak arrébb.
- Valami nincs rendben - dörmögte Roland.
Marcus tarkóján a szőrszálak már felálltak. Egy pillanattal később új szag érte el őket.
- Jönnek még - jegyezte meg Roland gúnyosan, elnyújtva, amit mondott.
Amy a Glockjai köré csavarta ujjait. - Mennyien?
Marcus kiválogatta az illatukat. - Hárman vagy négyen. Mind vámpírok.
Habár a vámpírok két mérföldre voltak, mikor Marcus és Roland először fedezte fel őket, csak egy perc kellett nekik hogy elérjék a tisztást.
És az a hatvan másodperc örökkévalóságnak tűnt.
Értékelte, amiért Roland hajlandó most a vámpírokkal való konfrontáció előtt ingerlékennyé válni. Megfontolva a lobbanékony természetét, legtöbben észre se vennék a különbséget. De Marcus jól ismerte őt. Ennek ellenére, már nem tudna meglepődni Roland válaszain, mikor kérdezett tőle valamit.
- Kurva idegesség. El tudod ezt képzelni? Kilencszáz év ezen a bolygón, majdnem ennyi évet töltöttem vámpírok megsemmisítésével az éjszakai bázisokon, és most idegességet érzek, ami félelemmel határos.
- Miért? Azelőtt soha nem stresszeltél a harc miatt.
- Azelőtt semmi vesztenivalóm nem volt. Ami most van Sarahval... Soha nem akarom veszélyeztetni ezt, Marcus. Soha nem akarom elveszíteni őt. És mégis, minden este elmegyünk és folyamatosan növekvő számú vámpírcsopotra vadászunk, és valamennyi közülük szerencsés lehet.
Lépések közeledtek.
Marcus harcolt a késztetéssel, hogy közelebb menjen Amyhez, hogy megfogja és maga mögé tolja. Nem tudná elviselni a gondolatot, hogy megint megsérül és csak az a tudat nyugtatta meg, hogy Roland egy erős gyógyító volt, aki mindent meggyógyít, még a legsúlyosabb sebeket is, ha rosszul sülne el ez az egész.
Egy kicsit az is enyhített a szorongásán, hogy tudta, Richart csak egy pillanattal arrébb van, készen arra, hogy teleportáljon és elvigye őt biztonságos helyre, ha Marcus utasítja.
A tisztáson a fák szétnyíltak. Három alak lépett a holdfénybe: Roy, két vámpírral az oldalán, akik úgy néztek ki, mintha a képük egy diákszálló Facebook oldalát díszítené. Aranyozott haj rövidre vágva. Csinos kisfiús arcok. Kibaszott sportdzseki rajtuk.
Roy úgy nézett ki, akár egy húszéves, kapucnis pulcsiba öltözött, kivéve a nadrágja nem volt túl nagy. (kicsit nehéz volt úgy harcolni, hogy a nadrág dereka a segged alatt lóg és az ülepe a térdednél van.) Az bizonytalanság, amit múlt éjjel mutatott, eltűnt, önelégült magabiztosság került a helyére — amennyire Marcus látta — megerősítette a gyanújukat, hogy ez volt a rendszer.
Szemtelenül, a három vámpír nagy léptekkel a tisztás közepére sétált és megállt, lábaikat erősen megvetve, vállaikat kihúzták.
Három vámpír. Négy szívverés.
Marcus keze, még mindig Amy hátán pihent, négyszer kopogtatta meg őt a mutató ujjával, hogy figyelmeztesse, a negyedik rejtőzködik, majd visszahúzta a kezét és a tenyerét rövid kardjának markolatán pihentette tovább. - Azt hittem, ez egy privát találkozó- mondta vontatottan, előre lépve.
Roland és Amy követte őt.
Roy megrántotta a vállát. - Biztosítás. Nem hibáztathatsz, amiért óvatos vagyok, ugye? Emellett, ha ő az, akinek mondod - bólintott Roland felé, - akkor talán mindhármunknak segíthet.
Marcus pár méterre tőlük megállt.
A vámpírok Rolandra irányították a figyelmüket.
- Te vagy Bastien?- kérdezte Roy.
- Igen - hazudta Roland.
Roy pillantása Marcusra és Amyre siklott. - Azt hittem, holtan akarod Rolandot és Sarah-t.
Roland gúnyos mosollyal nézett Royra. - Ki mondta, hogy ez a vágy megváltozott?
- Velük vagy itt, ugye? Miért álltál át most a Halhatatlanok oldalára?
- Mert Halhatatlan vagyok, nem vámpír, egy kis félreértés történt. Aki átváltoztatott, nem igazán osztotta meg velem az igazságot.
Roy a kapucnis pulcsija egyik zsebébe csúsztatta a kezét és megfogott valami kicsi eldugott valamit.
Marcus megfeszült.
- Szóval most már hozzám hasonló vámpírokra vadászol? - Roy szeme csillogni kezdett.
- Csak azokra, akik válogatás nélkül ölnek, kényszerítik az embereket, és nem kérnek a segítségemből. Ha ebbe a kategóriában vagy, akkor igen.
Ez talán jobb kifejezés lett volna.
Roy mosolygott, várakozás szűrődött be az arckifejezésébe.
- Akkor legyen. - A zsebben lévő kéz megrándult.
A lábuk alatt a talaj hirtelen robbanással megrázkódott.
A nem használt pázsitból és fűből koszt, követ és földet okádott ki a levegőbe, akár egy gejzír, ahogy a vámpírok körülöttük felrobbantották a földet.
Mi a franc?
Marcus előhúzta tokjából a kardját, amint Roy és társai pengét rántottak és előre ugrottak, szemeik szikráztak, ajkaikat vicsorgásba húzták, amitől látszottak az agyaraik.
Roland és Amy egymás mögé pördültek, hátukat mutatva neki. Marcus elfordult, és kitért a diákfiúk hosszú, terjedelmes macsétájuk elől. Roland hajigálni kezdte a dobócsillagokat olyan gyorsasággal és erővel, mint ahogy egy nyílpuska lövi ki a nyílvesszőket.
Puskalövés hasított bele az éjszakába, elnyomva a fájdalom kiáltásait és ordításait, ahogy Amy elővette a Glock-ját és tüzelt.
Körülöttük mindenhonnan vámpírok özönlöttek a földi kráterekből, akár a csótányok a csatornából. Biztos áttörték a földalatti csatornát, Bastien régi rejtekhelyén. Áttörték, kiürítették, majd felszerelték a földet robbanószerkezetekkel, hogy lyukat üssenek, így előidézve, hogy a föld lávaként okádja magából a földet.
A férfiak szaga, amit Roland és Marcus érzett, gyengébb lett, mert a csatornába zsúfolódtak, várták, hogy elkapják a hármas gárdát.
Tucatnyi és tucatnyi és tucatnyi…
Az egyik diákfiú hanyatt esett, mikor Marcus először megszúrta. Roy pallosa — egy fegyver, ami nagyon ritka a vámpír közösségben — átvágta Marcus pólóját és kettévágta vállának húsát.
Morogva, Marcus bevetette minden erejét a következő lendítésbe, elhajolt a fejére szánt csapás elől és váratlanul kettétörte Roy pengéjét.
Roy szája kinyílt, ahogy hátra botlott.
Idióta. Ez történik, ha az interneten vásárolsz fegyvert. Marcus fegyverei több száz évesek voltak és egy profi pengekészítő csinálta neki. A mai fegyverek amatőr gyűjtőké, és viszonylag gyengék voltak.
Marcus kimért egy halálos csapást, mielőtt Roy védekezhetett volna, majd összeráncolta ajkait és kiadott egy éles, fülsüketítő sikítást.
Amy egyik Glockja elhallgatott. Marcus hallotta, hogy a tölténytár leesik a földre, egy új követte a helyére és letépte a biztosító kapcsot. A másik Glock éppúgy elhallgatott, ahogy kiadta az első lövedéket a tölténytartóból és újra elkezdett tüzelni az elsővel.
Marcus szíve kalapált, amint feszülten hallgatta, kinyírva az első diákfiút, majd a másikat is relatív könnyedséggel. Még fél tucat vámpír jött a helyükre.
Roland sai tőrjei már vérrel borítottak voltak, ahogy bevillantak Marcus periférikus látásába.
Amy második Glock-ja újra tüzelt. Vér fröcskölte be Marcus tarkóját, figyelmeztetve őt, hogy milyen közel van Amy a megsemmisítéshez, amíg újratölt.
Francba! Hol a… - Richart megjelent Marcus aktuális ellenfele mögött és egy tőrt szúrt a szívébe. Ahogy a vámpír elesett, Richart eltűnt.
Egy penge mélyedt bele Marcus combjába. Felmordulva karóba húzta azt a vámpírt, aki így mert bánni vele.
Richart megint megjelent három méterrel távolabb, Marcusszal háttal, kezében még mindig a tőrökkel. Kettő vámpír Marcus felé futva megrándult, ahogy Richart pengéje a torkukba fúródott.
Richart újra eltűnt, amint a földre estek.
Marcus vigyorgott. Soha nem harcolt Richart mellett azelőtt, és el kellett ismernie, lenyűgöző a stílusa.
Káosz hullámzott keresztül a vámpír seregen. Többé nem voltak magabiztosak, a vámpírok kezdték felosztani a figyelmüket Marcus, Roland és Amy között és vadul nézték az eltűnő és megjelenő alakot a sereg közepén, aki olyan volt akár a Kaszás, aki válogatja a lelkeket. Marcus megragadta az alkalmat, szakadatlanul mozgásban maradt, ahogy a vámpírok négykézláb kúsztak a földön.
13. fejezet
Fordította: Bubu
Marcus térdelt, miközben Amy kidobta fegyveréből az
üres tárat és rávágta a Glockot az utolsó teli tárra az újratöltő blokkján. Nem szüntette be a tüzet a jobb kezében lévő Glockkal, mialatt a cipőjét használta, hogy hátrahúzza a balkezében lévőnek a szánját, aztán felállt. Amikor egy vámpír elesett, egy vagy két újabb vette át a helyét. Még Étiennenel, Lisettetel, Richarttal és Sarahval kiegészülve is úgy tűnt, csak egy kevés előrelépést értek el.
Néhány méterre tőle, Richart jelent meg és szisszent fel fájdalmában, ahogy a férfi által megölt vámpírnak szánt golyó az ő vállába merült el.
Amy elborzadt és elakadt a lélegzete, majd hátrahőkölt, mikor egy vámpír kihasználta hezitálását és megpróbálta kibelezni. Hosszú Bowie kést forgatott, ami belevágott a derekába, egy keskeny vágást hagyva maga után egyik oldalától a másikig.
Aztán Richart ismét eltűnt, épp, mikor Amy háta nekiütközött Marcusénak. A sebből sugárzó heves, szúró fájdalom miatt a fogait csikorgatva húzta meg a ravaszt, a legközelebb álló vámpírok főbb artériáit célozva, miközben igyekezett talpon maradni.
- Amy? - üvöltötte Marcus.
- Jól vagyok - kiáltotta vissza megrendülten.
A jobb kezében tartott 9 mm-es kiürült. Mivel kifogyott a tárakból, elrakta a fegyvert a tokjába, előre lépett és a válla felett hátranyúlva előrántott egy katanát. Azután kiürült a másik Glock is. Amy ugyanúgy eltette és elővette a második katanát, miközben levágta első ellenfelét. Mire az előtte álló vámpír hátraugrott és megbotlott a lábánál bomladozó vámpírban, így felnyársalta magát az egyik társa pengéjére.
Marcus biztonságosan védte Amy hátát, így ő arra koncentrált, hogy mélyen és egyenletesen lélegezzen, miközben szüntelenül forgatta katanáit, annak mintájára, amit Seth és David tanított neki.
Ezek a vámpírok is, csakúgy, mint a többi, azt hitték, könnyen legyőzhetik őt. Ez volt minden, ami az előnyére szolgált, mivel sem az erejükkel, sem a gyorsaságukkal nem vetekedhetett.
Mialatt a harc tovább folytatódott, Amy gyengülni kezdett és minden tőle telhető erőfeszítése ellenére kimerítették őt az ellenfelek erőteljes csapásai. Egy újabb test zuhant a lábaihoz. Majd egy másik. De őt is egyre többször sebezték meg a pengék. Egy felszínes vágás itt. Egy mélyebb ott. Szúrt sebek. Zúzódások.
Egy fejét ért ütéstől Roland felé kezdett tántorogni.
Majd egy nagy test jelent meg a háta mögött. Egyik karjával átfogta a derekát, míg a másikkal dobócsillagokat indított útjukra halálos hatékonysággal. Amy, a válla felett hátra pillantva, egy kifulladt köszönömöt mondott Richartnak.
- Biztonságos helyre viszlek - mondta a férfi, miközben megragadta a lány egyik katanáját és kivédett vele egy újabb támadást.
- Nem - tolta el magától a férfit. Marcus nélkül nem megy.
Marcus egy szúrást - olyat, mint egy méhé - érzett a nyakában, ugyanabban a pillanatban, mikor, Amy felkiáltott mögötte. Erre hátra nézett a válla felett. Richart éppen Amyt támogatta, és a lány egyik katanáját lendítette meg.
Mikor a másik Halhatatlan azt mondta Amynek, hogy biztonságba helyezi, Marcuson megkönnyebbülés futott át.
Vigyázz! Csattant fel Étienne, Marcus fejében.
Fájdalom hasított a combjába, mikor egy újabb olyan kard merült mélyre benne, amit nem sikerült hárítania. Aztán fogcsikorgatva kivégezte ellenfelét.
A hölgyed jól van, közölte a telepata Halhatatlan. Még több vámpír jön a fák közül.
- Nem - kiáltotta Amy, épp amikor Marcus egy újabb szúrást érzett a nyakán. - Jól vagyok - bizonygatta a lány a háta mögött Richartot. - Csak add vissza az átkozott kardom.
A bomladozó társai halmán keresztül vánszorgó egyik vámpírt tartotta vissza, mikor Marcus a nyakához emelte a kezét és megérintette a pulzusa felett. Valami kiállt belőle.
Kitépte azt a dolgot és vetett rá egy pillantást.
Egy dart volt az. Mint azok a nyugtató dart nyilak, amiket a hatóságok használnak a vadállatokon.
A Marcus az előtte álló vámpír felé döfött. Visszaverte, halálosan megsebesítve, majd visszalökte a mögötte felkapaszkodók felé.
A támadó vámpírok száma végül apadni kezdett. Ha már nem érkeznek többen, akkor képesek lehetnek legyőzni a maradékot és talán még egy párat fogságba is ejthetnek, hogy később kikérdezzék őket.
A tisztás túloldalán egy vékony, magas vámpír lépett ki a fák közül és menetelt előre. Úgy tűnt, észre sem vette az útjába kerülő erőszakot és mészárlást. Ragyogó kék tekintetét, melyben elhatalmasodott őrület égett, ami gyakori az idősebb vámpíroknál, Marcusra villantotta, és le nem vette, miközben vad mosoly torzította el hosszúkás arcát.
Ez volt az úgynevezett vámpírkirály. Marcus kétségkívül biztos volt benne.
Miközben Marcus megacélozta magát, a tőlük csak néhány méterre lévő vámpírok újabb támadására, a vámpírkirály felemelte valamit, ami úgy nézett ki, mint egy kézifegyver és lőtt. Marcus ösztönösen mozdult, hogy elkerülje a lövést, majd átkozódott, amikor Richart felmordult fájdalmában. Körbe fordult és azt látta, hogy egy dart állt ki Richart nyakából és mialatt a férfi kitépte azt magából, egy másik fúródott Marcus vállába.
Mi a francot művelt a vámpír? Talán annyira elment az esze, hogy elfelejtette, a drogok nincsenek rájuk hatással? Alighogy ez a gondolat megfogalmazódott a fejében, térdei hirtelen gyengeséggel rogytak meg.
Marcus megingott, de még látta, ahogy egy újabb dart fúrta be magát Richart nyakába.
- Marcus!
Amy előre ugrott és fegyvereit továbbra is szorongatva átölelte és megtartotta a férfit, hogy el ne essen.
Richart megbotlott.
Aztán újabb dart fúródott Marcus hátának felső részébe. Beszélni próbált, de nem tudott. Gondolatai kuszák lettek. Halotta, ahogy Richart a húga nevét suttogta és a férfi mögött látta Lisettet térdre esni. Majd Étiennet is.
Rémület hasított Amybe, amikor Marcus elgyengülten rátámaszkodott.
A megmaradt vámpírok kezdtek visszavonulni.
Mi történt?
Amy felnézett és látta, hogy valamilyen dart állt ki Marcus nyakából. Eldobta a katanát, felnyúlt érte és kirántotta belőle. - Marcus?
Nem tűnt úgy, hogy a férfi halotta volna.
A dart hegyét az orrához emelve megszagolta azt… és ereiben megfagyott a vér.
- Richart - kiáltotta, miközben egyre jobban elöntötte a pánik.
Richart eltűnt, mire Amy vadul körbe nézett.
Richart a húga mellett jelent meg újra. Amint megérintette a vállát, el is tűntek.
- Roland - szólította őt rekedt hangon, és Marcus barátja felé fordult segítségért. Három dart állt ki a férfi hátából. Amy előre nyújtózkodott, hogy kivegye őket. Marcushoz hasonlóan, Roland is imbolyogva állt a lábán.
Richart fivére mellett tűnt fel, megérintette Étienne vállát és elteleportált vele.
- Roland - kiáltotta Sarah és feléjük vetette magát, jobbrabalra vámpírokat vágva le.
Amy csaknem felzokogott megkönnyebbülésében. Úgy látszott Sarah elkerülte a dartokat.
Amy és a többiek talán eltakarták a lövésztől?
Egy újabb dart találta el Rolandot a vállán, mikor felesége hangja felé fordult.
Amy átkarolta Marcus derekát és addig mozgatta, míg ő a férfi és a lövész közé nem került - Sarah!
- Itt vagyok! - Sarah épp akkor kapta el Rolandot, amikor a férfi térdei megrogytak. Megragadott egy dobócsillagot a vállán átvetett fegyverszíjáról és elhajította Amy felett. Aztán egy másikat is. És még egyet. - Roland - gyengéden megrázta a férjét. - Roland, drágám!
Amytől eltérően, ő megbírta tartani a férfi teljes testsúlyát egyetlen karral.
- Ki kell innen vinned őket - kérte a lányt Amy, egy remegő suttogással.
Sarah bólintott - Kiharcoljuk az utat.
- Nem. Ők csak bedrogoznának téged is, ahogy a férfiakkal tették. Csak fogd őket és fuss.
Sarah félre kapta a fejét. Egy dart süvített el a füle mellett és landolt egy mögötte álló vámpír torkában.
A Halhatatlanokkal ellentétben, a vámpír azonnal elájult.
Aztán Sarah megütközött tekintete találkozott az Amyével - Mi lesz veled? Nem hagyhatlak itt.
- De muszáj. Én nem vagyok olyan gyors, mint te, és nem cipelhetsz mindannyiunkat. - De, igen. Csak…
- Túlságosan lelassítanálak. El fognak kapnak téged. Elkábítanak. Kérlek. - Amy szemét könnyek égették. - Ne engedd, hogy elvigyék őt, Sarah.
- Amy.
- Te nem tennél meg bármit, hogy Rolandot biztonságban tartsd? - követelte. Sarahnak el kellett indulnia. Gyorsan. Mielőtt a vámpírok rájönnek, hogy miről beszélgetnek.
Hirtelen Richart jelent meg Sarah mellett, egyik kezében
egy M16-ossal.
Könnyek csordultak ki Amy szempillái alól, majd folytak le az arcán. Marcus nem bírt tovább a saját lábán állni, és teljes testsúlyával Amyre támaszkodott. Szemei elvesztették ragyogó fényüket, mint, ahogy Rolandé is, és visszatért drogtól eltompult, mélybarna színe.
Marcus egy mosolyt erőltetett az arcára. - Látod? Itt van Richart. Rendben leszek - De Richart túl gyenge volt, hogy csak úgy biztonságos helyre teleportálja mindannyiukat. A Halhatatlan alig bírt talpon maradni.
Amy sejtette, hogy a következő dart, amit Sarahnak el kellett kerülnie, a kérdést a javára döntötte el. - Visszajövök, amint ők biztonságban vannak - ígérte meg Sarah.
- Nem - motyogta Marcus Amy hajába.
Addig a lány észre sem vette, hogy a férfi még mindig tudatánál volt.
- Menj Sarahval - sürgette őt, míg Sarah lejjebb hajolt és a vállára dobta a férjét.
- Minden rendben lesz. Csak néhány vámpír maradt.
Néhány tucat. Remélhetőleg a férfi már nem volt annyira magánál, hogy észrevegye ezt.
Sarah közelebb ment hozzájuk és lehajolt.
Amy lefejtette magáról Marcus karjait. - Hamarosan veled leszek - ígérte és segített Sarah másik vállára teríteni őt. Majd ajkait Marcus hajába temetve azt suttogta - Szeretlek.
Amy hátra lépett és elvette a fegyvert, amit Richart esetlenül a kezébe nyomott.
Ahogy Sarah felegyenesedett, Richart franciául motyogott valamit, megingott és ismét eltűnt.
Sarah döbbenten nézett körül, majd tekintete találkozott Amyével. - Nem tudod egymagad feltartóztatni őket.
Éles fájdalom szúrt Amy vállában. Hátranyúlt, kihúzta a dartot és feltartotta, hogy Sarah is láthassa. - Nincs más választásod. Most semmit sem tudsz tenni.
Sarah nyelt egy nagyot és ragyogó szeme megtelt könnyekkel. - Visszajövök, amint biztonságban lesznek - ígérte meg újra.
Mindketten tudták, hogy Amy addigra valószínűleg már halott lesz. - Menj. Én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne kövessenek titeket.
Sarah zokogásba tört ki és viharzott el.
Aztán, egy felbőszült üvöltés és mennydörgésként rázta meg az éjszakát.
Amy felemelte a súlyos automata fegyvert. Ismerős zsibbadtság szivárgott keresztül rajta, ahogy megpördült, hogy szembenézzen a vámpír vezérrel és felkészült a támadásra.
A vezér ragyogó szemeivel követte a távolodó
Halhatatlanokat. - Fogjátok el őket! - üvöltötte.
Amikor a vámpír király alakja kezdett elmosódni, Amy meghúzta a ravaszt. A férfi teste úgy rándult meg minden becsapódásnál, mint egy zsinóron táncoló marionett bábúé.
Az Amy körül lévő vámpírok hezitáltak, nem tudták eldönteni, mit is kellene tenniük, üldözőbe venni a menekülő Halhatatlanokat, vagy megmenteni a vezérüket. Végül az utóbbit választották és lecsaptak Amyre, kirángatva kezéből a fegyvert. Amy mindennel harcolt, ami fegyvere csak megmaradt, de ez nem bizonyult kihívásnak nekik, mozdulatai egyre lassabbak és nehézkesebbek lettek, ahogy a drog keresztülégette magát az erein.
A vámpírok - nem tudta, hogy mennyien - mozgásképtelenné tették, karjait annyira hátrafeszítve, hogy már attól tartott vállai kificamodnak.
A vámpír király talpon maradt néhány méterrel távolabb. Ömlött a vér a testén lévő sebekből. Nyál csöpögött az ajkairól, miközben előrehajolt és kezével megtámaszkodott a térdén. Bármit is üvöltött ez után, annyira eltorzította a düh, hogy Amy nem értette. A vámpír király kinyújtotta a kezét, lenyúlt a földre és ujjait egy akkora machete markolata köré fonta, mint Amy karjának hossza. Kiegyenesedett, előreugrott és meglendítette a vastag pengét a legközelebbi vámpír felé. Újra és újra lecsapott üvöltöző áldozatára, aztán egy másik felé fordult és vadul kaszabolva, veszett kutyaként támadott.
A megmaradt vámpírok elengedték Amyt és rohanni kezdtek minden irányba.
Amy kétségbeesetten kutatta a fegyvert, amit elkoboztak tőle, de sehol sem látta. Megragadta az egyik katanáját és Sarahval ellentétes irányban a fák közé rohant. Keserves sikolyokat és fájdalomtól zavaros kiáltásokat sodort a szél a sarkában. Könnyezve harcolt a lomhasággal, ami a végtagjait szállta meg, a drog hatásaként. Lélegzete rémülettel telt zihálásként tört fel, és párát képzett a hideg éjszakai levegőben.
Aztán a kiabálás megszűnt. Hirtelen támadt fuvallat korbácsolt végig rajta. És egy test jelent meg előtte.
Amy nem tudta megállítani a lendületét és belecsapódott. Homloka hangos reccsenéssel egy állnak ütődött. Szikrázó fények lobbantak fel előtte, ahogy hátratántorodott és elejtette a katanát. A világ kábultan forgott, központjában a vámpírkirállyal, ami úgy nézett ki, mint aki vérben fürdött, minden porcikája vörös volt és csillogott. Egyik kezét hirtelen felemelte és Amy nyaka köré zárta, majd felemelte a lányt a földről. Dühös vicsorgással felhúzta az ajkát és megmutatta csupasz agyarait, míg előre rántotta a lányt.
Aztán elragadta Amyt a sötétség.
Bastien a tisztást nézte, egykori barlangjának helyszínét.
A füvet karmazsin színű mocsok áztatta erdőszéltől erdőszélig. Több test hevert a földön, mint azt meg lehetett volna számolni, mind a bomlás különböző szakaszaiban. Rengeteg test halmozódott fel a tisztás központja körül. Három másik kisebb halom volt szétszórtan a közelében, pontosan meghatározva, hol álltak és harcoltak a Halhatatlanok.
Jobbján, Yuri káromkodott. Bastien baloldalán pedig Stanislav hangosan nyelt egyet. - Valamelyik…- megrázta a fejét. - Van közöttük Halhatatlan?
- Nem tudom. - Bastien elővette a telefonját. Tárcsázás közben óvatosan mozogva, éber szemekkel próbálta meg felismerni az arcokat. - Egyiknek sem érzem az illatát, de ilyen sok vérben…
- Még sosem láttam ilyet - motyogta Yuri feszült hangon.
- Maradj éber! - figyelmeztette Bastien, miközben Chris felvette a telefont.
- Ott vagytok? - kérdezte Reordon.
- Igen.
- Mit láttok?
- Halált.
- Senki sem maradt életben? - kérdezte Chris.
- Nem. Mi történt?
- Roland, Marcus, Lisette és Étienne eszméletlenek, kiütötte őket a drog, amit egy állatnyugtató pisztolyból származó darton keresztül kaptak.
Bastien a homlokát ráncolta. - A kábítószerek nincsenek hatással ránk.
- Nos, most már kibaszottul vannak - csattant fel Chris, és Bastien hallotta a ki nem mondott vádat: Most már hatással vannak, hogy Bastien ráállította Montrose Keegant. - Mindannyian eszméletlenek, alig lélegeznek. Még a vérátömlesztések után sem tudjuk őket felébreszteni.
- Mi a helyzet a többiekkel?
- Sarah jól van. Megsebesült, de nem kábították el.
Bastient meglepte megkönnyebbülésének intenzitása, amelyet ezek a szavak okoztak.
- Richart eltűnt. Épp azelőtt teleportált el a tisztásról, mielőtt Sarah eljött onnan. Rolandot és Marcust is cipelnie kellett, és azt gondolta Richart talán idejött erősítésért vagy érted ment, de… Nem tudjuk, merre lehet. Ha egyáltalán él. Amennyire tudjuk, egyenesen vissza teleportált a harcba.
Ha így volt, akkor Richartnak a bomló testek között kellett lennie, gondolta Bastien, miközben rettegve vizsgálta át őket.
- És Amy?- súlyos csend támadt. Mikor a háttérben Sarah sírni kezdett, Bastien szorosabban markolta meg a mobilját. - Reordon, mi történt Amyvel?
- Nem hiszem, hogy sikerült neki.
Bastien becsukta a szemét, ahogy nyers fájdalom szúrt bele. Ne Amyt. Kérlek, Amyt ne, aki mindig olyan kedves volt vele. Az egyetlen, aki a kezét nyújtotta felé, ahelyett, hogy elítélte és hibáztatta volna.
- Mondd el - követelte rekedten.
Yuri és Stanislav tovább keresett, a tisztáson körözve, míg Reordon elmesélte Sarah utolsó kontaktusát Amyvel.
- Ha a drog ilyen hatással volt a Halhatatlanokra, valamint a vámpírokat azonnal kiütötte, nem tudom, Amy hogyan élhette volna ezt túl - mondta Chris. - És, ha mégis így lett volna, két tucat vámpír vette körül, ráadásul a vámpírkirállyal nézett szembe, mikor Sarah utoljára látta.
Bastien kinyitotta szemeit, és arra kényszeríttette lábait, hogy előre vigyék őt.
Az emberek nem bomlanak el perceken belül, miután megölték őket. Ha Amy… Próbálta lenyelni a gombócot a torkában, de nem sikerült.
A legfrissebb testek - amik a központ közelében helyezkedtek el - nem voltak egészen testek. Darabok voltak. Bárkikhez is tartoztak azok a darabok, úgy néztek ki, mint akik vagy felrobbantak, vagy olyan erőszakkal tépték szét őket, amire csak egy őrült vámpír képes. Az oszlásnak indult hús szaga teljesen elborította Bastient, minden mást elnyomott. Mivel képtelen volt kiszagolni a lányt, gondosan átvizsgálta a vérfürdő maradványait, bármi után, amiről ráismerhet. Zöld szemek. Vörös haj. Sápadt nőies test. Csak szétmálló, sorvadó vámpírokkal találkozott a tekintete.
- Nem látom őt - mondta Chrisnek, de nem érzett megkönnyebbülést. Ha nincs itt, akkor a túlélő vámpírok elragadhatták Amyt, vagy azért, hogy átváltoztassák, és vámpírt csináljanak belőle, vagy vérbankként és játékszerként használják, akiből táplálkozhatnak és kínozhatják kedvük szerint.
- Én sem látom őt - közölte Stanislav.
- Én sem - tette hozzá Yuri.
- Várjatok! - Stanislav megállította óvatos lépteit.
Összeszűkült szemekkel vizsgálta meg a mellette álló fát. - Erre. Erre jött.
- Visszahozom - mondta Bastien Chrisnek. Befejezte a hívást és egyetlen ugrással vágott át a tisztáson. Látta, az apró lábak nyomát, amik felkavarták a talajt, ahol Stanislav is jelezte, és a lány vérét a leveleken.
Bastien zsebre rakta a mobilját és bevetette magát a fák közé.
Meg kell őt találnia, mielőtt a többi vámpír teszi rá a kezét. És ha nem…
Amy több értelemben is elveszett lesz a számukra.
- Mi a franc ez?
Az aggodalommal teli hang kiragadta a sötétségből és az öntudat felé csalta.
- Ezt el kell itt rejtenem nappalra - mondta a vámpír király, most már lenyugodva.
- Mi? Megőrültél? Ki ez? Ő… ő halott?
- Még nem.
Feje dübörgött minden szívverésével, talán, mert valaki vállán átvetve fejjel lefelé lógott. Legalábbis addig, míg az a valaki előre nem hajította és dobta le, mint egy zsák madáreledelt egy kemény valamire.
A homlokából sugárzó sajgás felerősödött, ahogy a tarkója gellert kapva visszapattant az asztalról. Régi szokásai felébredtek és segítettek neki visszatartani egy nyögést.
- Mi történt a Halhatatlanokkal? - kérdezte az első hang.
Lemészárolták az embereimet.
- Mindet?
- Akiket nem, azokat én magam öltem meg - mondta a vámpír király nemtörődő hangon. - Roland és Bastien erősítést hozott. Az egyikük képes volt úgy „ugrani”, mint az a fickó, abban a filmben.
- Milyen filmben? Hogy érted, hogy „ugrani”?
- Ugrani, mint a Hipervándorban, ahol a fickó az egyik pillanatban még New Yorkban, a következőben meg már
Párizsban volt.
- Teleportált? - az első beszélő izgatottságában felemelte a hangját. - Azt mondod, hogy az egyik Halhatatlan képes volt teleportálni?
- Igen, és ez kibaszott nyugtalanító egy dolog. Vámpírokat gyilkolt jobbra-balra. Semmi figyelmeztetés. Csak felbukkant és kinyírt egyet, aztán megjelent valahol máshol és kinyírt egy másikat. Egyszer sem látták, hogy jön. Mire végül sikerült célba vennem és bedrogoznom a rohadékot, elugrott két másik Halhatatlannal. Ezután egy Halhatatlan ribanc elrohant és magával cipelte Rolandot és Bastient.
- Mi van ezzel a nővel? Ki ő? Egy Halhatatlan?
Az elméjéhez tapadt homályon keresztül, Amy megpróbálta felismerni a vámpír király barátját. Ezelőtt még nem hallotta a férfi hangját, de az nyilvánvaló volt, hogy egy olyan valaki, aki együtt dolgozott a vámpírkirállyal.
Talán a megfoghatatlan Dr. Montrose Keegan?
- Nem, ez Sarah. - Amy megborzongott a vámpírkirály hangjában lévő méregtől.
- Az ember nő, aki Roland Warbrook mellett harcol?
Igen. Gondoltam, Bastienhez hasonlóan, csaliként használhatom őt.
- És te ide hoztad? - A férfi hangja egyaránt volt halálravált és döbbent. - Megőrültél? Eljönnek megkeresni!
Vajon eljönnek megkeresni őt? Vajon még éltek?
Amyt félelem és kétségbeesés kerítette hatalmába, amiért a drog, amivel Marcust és a többieket beinjekciózták, talán megölte őket. Marcus. A gondolat, hogy elveszíti őt, nagyobb fájdalmat okozott neki, mint bármilyen fizikai kínzás, amit valaha elszenvedett. Ha a drog megölte…
- Ne szard össze a nadrágod - mondta a vámpír király. - Holnap estig nem indulnak a keresésére. És, mivel fogalmuk sincs, hol is kezdjenek neki, bőven van időm visszajönni érte és elvinni.
- Miért nem viszed magaddal most?
- Mert az akarom, hogy egy darabban legyen, amikor megölöm őt Bastien és Roland szeme láttára. De ez nem fog megtörténni, ha az embereim kezei és fogai közé kerül.
Amy lopva kinyújtotta ujjait és egy asztalt érzett maga alatt. Hideget. Fémet. De könnyűt. Nem olyat, mint az a másik volt.
- Mit csináltál vele?
- Elkábítottam.
Terhes szünet következett - És, nem halt meg?
- Nem. Össze-vissza ver a szíve. Az egyik pillanatban lassan. A másikban gyorsan. De még mindig lélegzik.
A rettegés van rá általában ilyen hatással. Szerencséjére, úgy tűnt a férfiak a drognak tulajdonították a dolgot és nem az éberségének.
Halottnak kellene lennie - mondta Montrose zavarodottsággal teli hangon.
- Nem az.
- Hamarosan az lesz. Nincs olyan ember, aki kibírná ezt a dózist. Láttad mit művel a vámpírokkal.
- Nos, több dartra volt szűkség, hogy lenyomja a Halhatatlanokat.
- Többre?
- Igen.
- Halottnak kellene lennie.
- De kibaszottul nem halott! - ordította a vámpír. Üveg tört össze, hangos csörömpölés kíséretében. Amy összerezzent, de megkockáztatta, hogy felnyissa a szemhéját, hogy pillái alól kilessen környezetére.
Egy labor. Egy laborban volt. Gyűlölte a laborokat.
Egy átlagos testmagasságú férfi húzódott a falhoz, mialatt a vámpír megadta magát újabb őrjöngő dühkitörésének, és felborított egy asztalt, ami poharakkal, és orvosi felszerelésekkel volt megborítva, valamint egy hulladéktároló dobozzal a veszélyes anyagok szimbólumával jelölve.
Montrose félelmében egy disznószerű visítást hallatott, mikor a vámpír megpördült és közelebb hajolt hozzá, agyarairól csöpögött a nyál.
- És jobb, ha kurvára nem is lesz halott, mire holnap este visszajövök - morogta a király.
- A-a drog túl erős. Nem tudom…
- Megteszel mindent, amit kell, hogy életben tartsd a ribancot!
A férfi remegve, tágra nyílt szemekkel nézett fel a vámpírra. Montrose Keegannek kellett lennie. Ember volt, saját laboratóriummal és vámpírokkal dolgozott együtt, mégis retteget tőlük.
Elégedetten, hogy parancsait követik majd, a vámpír király kisöpört a helyiségből. Montrose a falnak dőlt vagy tíz másodpercig, aztán utána rohant, át az ajtón, majd fel, úgy hangzott egy egész lépcsősoron.
Amint távozott, Amy kinyitotta a szemét és felült. A vámpír egy acélhordágyra dobta le, átlagos kórházi hordágy volt, bilincsek vagy más korlátozó eszközök nélkül.
A labor körülötte elég nagyméretű volt és egy sor lenyűgöző berendezéssel rendelkezett, amelyek közül az őrült vámpír király néhányat tönkretett. Ha a vámpír gyakran gurul ilyen dühbe, nem csoda, hogy Montrosenak fel kellett tölteni a forrásait.
A hordágy szélén átlendítve lábait, Amy leugrott róla és egy ablakot keresett, amin keresztül megszökhet. De egy sem volt. Külső ajtók sem voltak. Az egyetlen út az előszobán át, majd fel a lépcsőn vezetett be vagy ki, arra amerre az előbb Montrose is ment.
Vajon ez egy újabb alagsori labor volt, mint amilyet, akkor tartott fenn, mikor Bastiennel dolgozott együtt?
Hangok dörmögtek felette. Amynek hallania kellett volna őket, de a drogtól minden zavarossá vált. Telepatikus úton sem tudott segítséget hívni, és aggódott, ha még képes is lenne rá, senki sem hallaná meg.
Seth és David Ecuadorban voltak, nagy valószínűséggel elérhetetlenek. Étiennet és Lisettet a két másik telepata Halhatatlant a környéken, a drog megfosztotta a képességeiktől.
Vagy még rosszabb.
Ne gondolj ilyeneket. A Halhatatlanok nem halottak. Marcus nem halott. Csak a drog miatt nem tudod érzékelni őt.
Az emeleten becsapódott egy ajtó. Vajon a vámpír ment el?
Amy a legközelebbi asztalhoz sietett és a különböző eszközök között keresett rajta valamit, amit fegyverként használhatott.
Megragadott egy ceruzát - az is megteszi, ha minden kötél szakad - de azért tovább kutatott. Aztán egy fiókos szekrényhez lépett és olyan halkan húzta ki őket, amennyire csak tudta. Találat! Szikék. Mindkét kezében egyel-egyel, lábujjhegyen ment a bejárathoz, ahonnan kilesett az előtérbe. Épp elég széles volt és hosszú, hogy elférjen benne egy mosógép, egy szárító és egy összecsukható asztal, ami megerősítette abban a meggyőződésében, hogy egy ház alagsorában volt. A túloldalon egy betonlépcső emelkedett egy kis pihenőig és egy nyitott ajtóig.
Amy, szemét az ajtónyílásra tapasztva előre lopakodott. Felette fa reccsent, ahogy jó sok motyogás kíséretében léptek vágtak át a mennyezeten.
Egyenként szedte a lépcsőfokokat, és örült, hogy nem fából voltak, így nem buktathatta le a nyikorgás. Szíve súlyosan kalapált mellkasában, és úgy érezte, hogy kétszerese a normál méretének. Ez volt az egyetlen esélye. A ház - vagy bármi is volt az - üresnek tűnt, magát és Montroset kivéve, és nem tudhatta, ez meddig marad így. A nagy vámpír király talán átküld néhányat a talpnyalói közül, hogy tartsák rajta a szemüket.
Amy megállt a lépcső tetején a kis pihenőben. Lábai remegtek, ahogy a gyengeség hullámai elnyelték. Szörnyű hányingere támadt. Fogát csikorgatva, egy pillanatig a falnak támaszkodott és megtörölte egyik remegő kezével nedves homlokát. Csak szedd össze magad és nyomás, parancsolta magának. Kiegyenesedett és tett egy lépést előre.
Aztán egy árnyék töltötte ki az ajtónyílást.
Montrose Keegan szeme elkerekedett a szemüvege mögött. - Ó, a francba!
Amy előre ugrott, és túl későn vette észre a revolvert, amit
a férfi fogott rá.
Durranás hangja szúrt a fülébe. Tűz kell életre a gyomrában, miközben a puskapor szaga megtöltötte a levegőt.
Amy meggörnyedt gyötrelmében, majd hátra tántorodott és az üres levegőbe lépve lezuhant.
A fokok éles peremeinek csapódott a háta, feje, csípője, ahogy leesett a lépcsőről.
Egy csont reccsent a bal karjában és szakította át a bőrt, közvetlenül az előtt, hogy átgurult az alagsor padlóján és a mosógépnek vágódott.
Könny patakzott a szeméből, labdává gömbölyödött és magához húzta törött karját. Montrose mondott valamit a lépcső tetejéről, de szavait nem tudta kivenni saját néma sikításán keresztül. Levegő után kapkodott, minden lélegzetvétel olyan érzés volt, mint egy késdöfés a hasán lévő lőtt sebébe. Próbálta kipislogni a nedvességet szeméből és körülnézett.
Montrose, sápadtan, mint a tej, elindult lefelé a lépcsőn, kezével a fegyver markolatát szorongatva.
Amy elvesztette a pengéket zuhanás közben, de meglátott egyet a legalsó lépcsőfokon feküdni. Törött karját a gyomrához nyomva mászott előre ép kezén, horzsolt térdein és megragadta a fegyvert.
Montrose igyekezett lefelé a lépcsőn, Amy irányába. Ahogy a lány felállt még több hangos durranás hangzott fel. Egy, kettő, három, négy.
Még több fájdalom robbant a testébe, és úgy rázta meg, mint egy gránát detonációja. Kiszorult a levegő a tüdejéből, ahogy hátratántorodott, azért küzdve, hogy talpon maradjon. Aztán újabb dörrenés. Még több kín. Fémes íz töltötte meg a száját. Fekete felhők homályosították el látását, kavarogva és hullámozva ki és be. Hat lövés, gondolta eltompulva. Hat lövés. Nem volt több tölténye.
Térdre roskadt és háttal terült el a padlón, de kitartóan kapaszkodott a szikébe.
Montrose óvatosan odalépett hozzá, miközben ő köhögött és fuldoklott, ahogy megpróbált levegőt venni. - Mi vagy te? - kérdezte magas, izgatott hangon.
Amy erőlködve beszélt. - E-e-ember.
Erre a férfi megrázta a fejét - Nincs ember, aki kibírná ezt. Nincs olyan ember, aki képes lenne túlélni ezt a drogot. - Amyre fogta a fegyvert, vagy túlságosan ideges volt, hogy felismerje, elfogyott a tölténye, vagy blöffölt, azt remélve, elhitetheti vele, még van. - Halhatatlan vagy?
Amy megrázta a fejét, mivel képtelen volt még egy szót formálni.
A férfi közelebb hajolt és a szikéért nyúlt. Mikor a keze csak centikre volt az övétől, Amy felugrott és a szikét a férfi gyomrába temette.
Montrose szemei kidülledtek. Ujja görcsösen húzta a ravaszt, kattanások sorozatát idézve elő, ahogy a kakas az egyik üres töltényűrt találta el a másik után. Montrose eldobta a fegyvert, hátratántorodott és elszörnyedve bámulta a fém eszközt kiállni a hasából.
Amy felnyögött és az oldalára gördült, aztán maga alá húzta térdeit és elvette a fegyvert.
- Segíts! - kiabálta Montrose, egyre hisztérikusabban bámulva Amyre.
A lépcső segítségével, Amynek sikerült megvetnie a lábát. Forgott körülötte a szoba, egyik oldalról a másikra, fel és le. Míg Montrose a segítségéért könyörgött, ő előre tántorgott és a fegyverrel halántékon vágta.
A tudós azonnal elterült, Amy pedig azonnal utána vágódott, képtelen volt megtartani az egyensúlyát. Gyengeség fogta el és elzsibbasztotta ajkait. A sötétség fenyegette.
Ahogy levegőért küzdött, egy szót ismételgetett az elméjében újra és újra, hogy megtalálja az akaraterejét és újra felálljon.
Marcus. Marcus. Marcus.
Hangok.
Feszült. Frusztrált. Dühös. Nyugtalan.
Marcus feléjük küzdötte magát, ami olyan érzés volt, mintha sűrű kátrány tengerben úszott volna. Észlelte, hogy ott a felszín valahol felette, de úgy érezte, kezek tartják a bokáját, és megakadályozzák abban, hogy elérje azt.
Egy név ingerelte a fülét és tört át a sötétségen.
- Amy - mormolta rekedten.
A hangok elhallgattak, majd aztán ismételten ömleni kezdett a sürgető szavak zűrzavara. Mi történt? Az utolsó emléke, hogy Sarah vállára hajították és elszakították Amytől, akit a tisztás közepén hagytak, sebesülten és vérezve, vámpírokkal körbe véve.
- Amy - mondta újra és sikerült kiszabadulnia és meglódulnia a felszín felé, az öntudat felé.
Richart vele volt? Marcus úgy emlékezett, hogy Amyvel volt. Bizonyára biztonságba teleportálta.
- Magához tér - kiáltotta egy nő lelkesen.
Aztán gyengéd ujjak nyitották fel az egyik szemhéját. Olyan ragyogó fény szúrt Marcus pupillájába, mintha ezer nap világított volna, ami úgy verte fejbe, mint Thor kalapácsa. Nyögve nyúlt fel és tolta el a kezet. Végtagjai elnehezedtek és esetlenek voltak, mintha teljes páncélzatba burkolták volna.
- Marcus, hallasz engem? - kérdezte Darnell.
- Mi történt? - kérdezte érdes hangon.
Egy kollektív sóhaj hasított végig a szobán.
- Ki tudja nyitni a szemét? - kérdezte a nő. Nem Sarah volt. Nem is Lisette. Akkor kicsoda?
- Túl erős a fény.
- Tompítsák a fényeket - parancsolta a nő.
Mozgás keltette szél hallatszott. - Rendben, próbálja meg most.
Marcus óvatosan kinyitotta a szemét.
Darnell, Chris Reordon, Yuri, Stanislav, Bastien és még egy emberi nő, akit sosem látott még ezelőtt, csoportosultak keskeny ágya mellett. - Hol vagyok?
- A klinikán, David házában - válaszolta Darnell.
David házának van klinikája? Akkor a nő egy orvos? Az Intézetből?
- Mi történt?
- A vámpíroknak van egy új kábítószerük - kezdte Chris, - és sikerült mindenkit belőniük vele, kivéve Saraht.
Marcus egy nyögéssel, feltámaszkodott az egyik könyökére. Az őt körülvevő testek közötti réseken látta Étiennet, Lisettet és Rolandot elnyúlni, olyan ágyakon, mint az övé. Mindannyian eszméletlenek voltak. A két fiatalabb Halhatatlan ereibe infúziós palackokból tápláltak a vért. Hasonló infúziós állványok álltak Marcus és Roland mellett, de nem voltak használatban. Korábban már meg kellett kapniuk a transzfúziót, ahhoz hogy meggyógyítsák sebeiket.
Sarah, Roland mellett ült a férfi kezét fogva és Marcust figyelte csillogó szemekkel.
Miért ébredt fel, amikor még a többiek nem? - A drogok nincsenek ránk hatással.
- Most már igen. - csattant fel Chris, haragosan meredve Bastienre.
Bastien megmerevedett. - Mondtam neked. Mikor Montrose nekem segített, nem nyugtatón dolgozott. Gyógymódot keresett. Mi a fenéért akartam volna, hogy egy olyan szert fejlesszen ki, amit ugyanolyan könnyen lehetne ellenem is használni?
- Ha nem bíztál benne, akkor miért dolgoztál vele? - vágott vissza Chris.
- Egyikőtökben sem bízok, mégis veletek dolgozom - ellenkezett.
- Biztos? - kérdezte Yuri.
Mikor már Bastien nyitotta a száját, hogy rendreutasítsa őt, az embernő előlépett és magára vonta a figyelmét. - Kiben bízik, Bastien?
Bastien hezitált. - Amyben. De mivel ezek az ostoba rohadékok, nem akarták, hogy részt vegyek az átkozott bulijukban, ő eltűnt.
Marcus rémülten ült fel és nézett Chrisre és Darnellre. - Mi van? Azt hittem Richart biztonságos helyre teleportálta.
Darnell felsóhajtott. - Richart nincs meg. Éppen azelőtt tűnt el, mielőtt Sarah elcipelt onnan téged és Rolandot. Azóta nem hallottunk felőle.
Marcus próbálta felfogni a dolgot. Ha Richart távozott elsőként… Arrébb tessékelte az embernőt az útból és belenézett Sarah zaklatott tekintetébe. - Amy nem jött velünk?
Egy könnycsepp csordult le Sarah arcán, ahogy megrázta a
fejét.
- Marcus - szólította meg Chris, hogy magára vonja a figyelmét. - Az erősítés már úton volt. Tudod, hogy nem kockáztathatjuk, hogy bármelyik Halhatatlan is a vámpírok keze közé kerüljön. Főleg, ha Montrose Keegan velük dolgozik. Sarahnak ki kellett hoznia titeket onnan, mielőtt őt is elkábították volna, és ti ketten együtt, több mint száznyolcvan kilót nyomtok.
Amire Marcus gondolt, nem lehetett igaz. Ismét látta Amyt sebesülten és vérezve, a tisztás közepén állt és minden oldalról vámpírok vették körül, miközben könnycseppek szaladtak le az arcán. Sarahra nézett. - Otthagytad őt? - suttogta, képtelen volt felfogni, hogy tehetett ilyet.
Sarah lélegzete elcsuklott a zokogástól. - Annyira sajnálom, Marcus.
- Te otthagytad? - a félelem és a düh talpra állította.
Az embernő elállta az útját és feltartotta a kezeit. - Marcus, nem kellene még felkelnie. Kérem, üljön le és…
- Hogy tehetted ezt? - bömbölte, az apró nő felett gyilkos pillantásokat küldve Sarah felé.
Bastien egy szempillantás alatt megkerülte az asztalt és
lépett Marcus és az ember közé. Hátranyúlva átkarolta az embernő derekát és finoman maga mögé tolta.
Chris is előre lépett. - Marcus, hallgass Dr. Liptonra. Ülj le, mielőtt összeesnél. Szarul nézel ki.
- Meghalt? - kérdezte Marcus megtépázottan. Vajon máris elveszítette őt?
Chris felsóhajtott. - Nem tudjuk. Nem tudjuk mi történt Amyvel. A teste nem volt a többi között a tisztáson, szóval… Remény éledt fel benne.
- Baromság - szakította félbe Bastien. Ne hazudj neki. Megérdemli az igazságot.
Marcus Bastien szemébe nézett, hirtelen jobban bízott Bastienben, mint bárki másban a világon. - Mondd el!
- Az egyik vámpír elvitte. Azt hiszem, az úgynevezett királyuk volt az. Amy vérnyomai az erdőbe vezettek, majd a lábnyomait egy férfié váltotta fel, amik elég távol helyezkedtek egymástól, ahhoz, hogy azok csak egy vámpíré lehessenek. Követtük a nyomokat egészen Carrbroig, aztán elvesztettük őket.
Nehéz csend telepedett a szobára.
Amy a vámpírok kezében volt. Mindenki tudta mit művelnek a vámpírok azokkal a nőkkel, akiket elragadnak. Ezért létezett annyira kevés női vámpír vagy Halhatatlan. Nem éltek elég sokáig ahhoz, hogy átalakuljanak. Vagy ha mégis, akkor rövid, meggyötört életet éltek.
- Mióta?
- Két órája.
Két óra. - Elviszel oda, ahol elvesztettétek a nyomaikat?
Talán én megérzem az illatát.
- Ha én nem tudtam…
- Idősebb vagyok. Élesebbek az érzékeim. - Marcus nem tágított.
- Ha vársz addig, míg Lisette és Étienne felébrednek - mondta Chris, - talán képesek lesznek hallani a gondolatait és segítenek neked leszűkíteni a helyzetét.
- Mennyi ideig tart majd ez?
Dr. Lipton Bastien karja mögül kukucskált ki. - Semmi jelét nem adják, hogy ébredeznének. Mivel ők fiatalabbak önnél, nem lehet megmondani még mennyi időre van szükségük, hogy felépüljenek.
- Roland miért nincs ébren? Ő öregebb, mint én.
- Nem tudjuk. Hogy őszinte legyek, megdöbbenve látom, hogy ébren van és mozog. Nem egészen tíz perce ellenőriztem az életfunkcióit és…
Egy mobil csörgése küldött újabb fájdalom löketet Marcus fejébe. Még bármit is mondott a nő, Marcus nem hallotta meg, miközben egyik tenyerét a homlokának nyomta és Chrisre meredt, aki a zsebében matatott, majd előrángatta a telefonját és rá pillantott.
- David az? - kérdezte Darnell reménykedve.
Chris megrázta a fejét és Marcusra nézett. - Elküldtem pár embert a házadhoz, arra a valószínűtlen esetre, ha Amy elmenekült és hazament volna. Nem volt ott, így meghagytam nekik, telepítsenek az ajtódra néma riasztókat, amik a telefonszámomat hívják, mikor aktiválódnak. Valaki épp most nyitotta ki a házad hátsóajtaját.
Marcus egész biztos volt benne, hogy leütött pár embert útban kifelé a szobából, de nem tudta volna kevésbé érdekelni a dolog. Másodpercek múlva berontott David garázsába és
beült a sok közül az egyik autóba, amiket vészhelyzet esetére tartott. Elővette a kulcsot a hamutartóból, beindította a motort, egyesbe váltott és padlóig nyomta a gázpedált.
A többiek kirohantak a házból és kiabáltak, ahogy ő végigszáguldott a kocsifelhajtón, miközben egyetlen gondolata az volt, hogy megtalálja Amyt.
14. fejezet
Fordította: Tinajsz
Sokkal tovább tartott, mint kellett volna, hogy Marcus elérje a hosszú, nehéz utat, amely az otthona felé vezetett. Bármilyen drog is keringett a szervezetében, az eltompította az érzékeit, és lecsökkentette a reakcióidejét, majdnem emberivé téve őt. Legalább egy tucatszor fordult elő, hogy a David otthonából tartó mozgalmas úton Marcus kocsija átcsúszott a szembejövő sávba, vagy közel került ahhoz, hogy lecsússzon az útról, ahogy túl gyorsan vette be a kanyart, és képtelen volt arra, hogy természetfeletti sebességgel kompenzáljon.
Amikor végre behajtott a sokat használt hibriddel a kaviccsal felszórt bejáróra a háza előtt, a fékek füstöltek.
Marcus még azelőtt kiugrott a járműből, hogy a motor elcsendesedett volna. A garázsajtó már fenn volt, egy furcsa autó parkolt benne. Kikerülve azt, Marcus a hátsó ajtóhoz száguldott.
A bronzkilincs ragacsos volt a keze alatt, ahogy elfordította azt, és besietett a konyhába. A csizmái megcsúsztak valamitől a padlón, és kiszaladtak alóla a lábai, úgy, hogy majdnem a seggre esett. Csak úgy tudott talpon maradni, hogy megkapaszkodott a legközelebbi konyhapultban.
Összeráncolva a homlokát, Marcus kihúzta magát, és lepillantott a karmazsinvörös folyadékra, ami összegyűlt a padlón, éppen az ajtónál.
Vér.
Amy vére.
Marcus becsukta az ajtót, kényszerítette az érzékeit, hogy kiterjeszkedjenek, és átkutatta a házat, behatolókat keresve. Csak ő és Amy voltak otthon.
Amy életben volt!
De milyen állapotban?
Az alvadt vércseppek abból a tócsából eredtek, amelyben éppen ő állt, és átszelték a konyhapadlót, rubinvörös, férfi méretű csizmalenyomatokkal kísérve azt. Apró, vörös kézlenyomatok tarkították a konyhaszekrényt, végig a többi nyom útján.
Marcus szíve fájdalmasan dörömbölt a mellkasában, ahogy követte a nyomokat. Nagyobb foltok piszkították be a falat ott, ahol Amy nekidőlt, azon erőfeszítésében, hogy talpon maradjon. Félúton a konyha és a lépcsők között egy másik pocsolya gyűlt össze a padlón, ahol Amy biztos elesett. Marcus látta, hol érték a lány térdei, kezei, csizmái a padlót. Pillantása a kézlenyomatokra vándorolt, összehasonlítva azt a konyhában, és a falon lévőkkel.
Csak a jobb kezét használta. Mi történt a bal kezével?
A lehetséges sérülések látomásai, amiket talán a vámpírok mértek a lányra, arra ösztönözték Marcust, hogy felrohanjon a lépcsőn.
Tink.
Furcsa hang ütötte meg a füleit, ahogy belépett a lány hálószobájába. Amy vértől ragadós inge a rosszul bevetett ágyon feküdt. A lány fürdőszobájának ajtaja csukva volt. Tompa sírás szűrődött ki a helyiségből.
Tinkalink.
Marcus átvágott a szobán az ajtóig. - Amy? - szólította meg őt, és hallotta a lány elakadó lélegzetét.
- Marcus? - A hangja annyira elnehezült a könnyeitől, hogy Marcus alig ismerte fel.
Megragadta a kilincset, és megpróbálta elfordítani azt. - Amy, nyisd ki az ajtót. Zárva van.
Szakadozott kilégzés. - Jól vagy?
- Jól vagyok, bébi. Nyisd ki az ajtót. Kérlek.
Mindketten tudták, hogy csak udvariasságból kérte. Még ilyen gyenge állapotában sem tarthatta kint őt egy vékony ajtó.
- Nem… Nem tudom - nyögte ki a lány. - Nem akarom, hogy ilyen állapotomban láss engem. Engedd meg, hogy… - szünetet tartott, és tompa nyögést hallatott. - Engedd meg, hogy befejezzem a feltakarítást, aztán találkozunk a földszinten.
Marcus hitetlenül bámult az ajtóra. Csessze meg! Megragadva a kilincset, keményen nekitolta magát az ajtónak, amíg a keret megreccsent, és az ajtó hangos csattanással kivágódott.
Amy felkiáltott, ahogy Marcus beesett rajta, és annyira megdöbbent, hogy eldobta azt a valamit, amit a jobb kezében tartott.
Tinkalinkalinkalink.
Csak fehérnemű volt rajta, elfordult Marcustól, a hátát mutatva a férfinak, ahogy annak tekintete a mosdókagyló felé siklott, ahol az a tárgy volt, amit a lány eldobott.
Egy apró, deformált csomó helyezkedett el három másik mellett a fehér, Jackson-Pollocked porcelánban, vérrel pettyezve.
Marcus a lány keskeny hátát bámulta, amit kissé meggörnyesztett, ahogy megpróbálta kissebbé összehúzni magát.
Két csipkézett, tépett lyuk - túl nagy, hogy akárminek nézhesse, leszámítva a kimeneti sebet - csúfította el: egy a jobb oldalán, közel a csípőjéhez, a másik a bal oldalán, kicsit feljebb, közel a bordáihoz.
Két kimeneti seb. Négy golyó. Hatszor lőtték meg. Abból a vérből, amit a lány elülső oldalán pillantott meg, Marcus arra következtetett, hogy a hasán lőtték meg.
- Ne - suttogta, ahogy a rettegés utat vágott magának a belsejében.
- Marcus…
- Neee. - A szó embertelen üvöltésként szakadt ki belőle, ahogy karjait a lány köré fonta, és olyan közel húzta magához, amennyire csak tudta.
Amy fájdalmasan felsikoltott.
Marcus megremegett, gyorsan elengedte, és elhátrált tőle.
Amy megbillent és kinyújtotta a kezét, hogy megtámassza magát.
Marcus sietve megfogta a lány kezét (csúszós volt a meleg, friss vértől) és segített neki talpon maradni. Amint biztos volt benne, hogy nem fog elesni, megérintette a lány vállát, és óvatosan megfordította, hogy szembe kerüljön vele.
Bézs színű melltartóját vörös foltok pettyezték, azelőtt fehér, bikini bugyija, most karmazsinvörös volt. Lapos hasának sima bőrén hat seb volt, amikből még mindig folyt a vér, közülük négyből már kiszedte a lány a golyót. Felszínes vágás hasította keresztül egyik oldalától a másikig. A csont kiállt bal karjának bőréből. Zúzódások, szúrás okozta sebek és vágások borították keresztbe-kasul a karjait és a lábait. Harapásnyomok nem voltak rajta.
Kedves arcára vér fröccsent, szemeit vörös szegélyezte. Könnyei szünet nélkül folytak le foltos arcán, tisztára mosva azt. Egyik halántéka felhorzsolódott, és megdagadt. Orra rózsaszín volt a sírástól.
- Amy - suttogta.
A lány ajka megremegett, lehajtotta a fejét, előre sántikált és arcát a férfi mellkasába temette. Mindkét karját Marcus dereka köré fonta, bár a balját ferdén tartotta tőle.
- Nem éreztelek - mormogta megtörten, jobb karjával belemarkolva a férfi ingébe. - Nem éreztelek, és azt hittem… azt gondoltam, a drog megölt téged.
Marcus a lány köré fonta karjait, engedve magának néhány másodpercet, hogy arcát a lány haján pihentesse, mielőtt a karjaiba emelte, olyan gyengéden, amennyire csak lehetséges volt. Aztán bevitte a hálószobába, és lefektette az ágyra.
- Biztos vagy benne, hogy jól vagy? - kérdezte Amy, amikor a férfi elfordult.
- Jól vagyok - ígérte, miközben elméje száguldozott, ahogy kihozott egy törölközőt a fürdőből, és letérdelt az ágy mellé.
A lány olyan sápadt volt, mint egy hulla, a bőre hideg volt és nyirkos. Ahogy a golyó ütötte sebre nyomta a törölközőt a lány hasán, hogy elállítsa a vérzést, szabad kezével megragadta a takaró szélét, és betakarta vele a lány lábait és mellkasát, hogy melegen tartsa őt.
- Si-sikerült Rolandnak és Sarah-nak? - Ajkai kékes árnyalatot öltöttek. Ahogy a körmei is. Légzése felületes volt. A pulzusa fürgén vert, gyengén, de gyorsan. Túl gyorsan. Sokkot kapott a túl sok vérveszteségtől.
- Roland és Sarah jól vannak, édes - biztosította a lányt, fenntartva a hasára gyakorolt nyomást, miközben előhúzta a telefonját, és tárcsázta Sarah számát. - Felébredt már? - kérdezte, ahogy az felvette.
- Nem. Megtaláltad… - Mi van Richarttal?
- Még mindig nem hallottunk felőle semmit. Marcus…
Bontotta a hívást, Marcus felhívta Davidet, aztán Seth-et. Mindkét erőteljes gyógyító hatótávolságon kívül, és elérhetetlen volt.
Marcus keze remegett, ahogy tárcsázta Chris Reordont.
- Megtaláltad? - kérdezte Chris bevezetés nélkül.
- Szükségem van egy gyógyítóra, és egy Halhatatlanra, aki tud teleportálni.
- Richart az egyetlen teleporter az Államokban, és az egyetlen a világon, aki Seth-et leszámítva, már volt ÉszakKarolinában. A többiek nem lesznek képesek lokalizálni téged. Felteszem, megtaláltad Amyt?
- Igen.
- Hozd az Intézethez.
Mire Marcus befejezte a hívást, az egész teste remegett. Keresztülhajította a telefont a szobán. Amy nem fog elég ideig élni ahhoz, hogy sikerüljön eljutni vele az Intézethez.
- Marcus. - Jobb karját a férfi karján nyugtatta. - Rendben leszek.
Mosolyt kényszerített az arcára, tudva, hogy ez kevés ahhoz, hogy elterelje a lány figyelmét a könnyekről, amik azzal fenyegettek, hogy elhomályosítják a férfi látását.
- Persze, hogy rendben leszel, édesem. - Kifésülte a lány ragadós haját az arcából.
- Ne vigyél az Intézethez - zihálta Amy.
Marcus lenyelt a torkában képződött csomót. Tudta, hogy az ötlet megrémisztette a lányt, és nem fogja szükségtelenül megijeszteni az utolsó pillanataiban.
- Ne nézz így rám - mondta Amy, megszorítva Marcus karját. - J-jól leszek. Cs-csak aludnom kell egy k-keveset.
A férfi bólintott, lehajolt és megcsókolta a lány hideg ajkát, arcát.
- Í-ígérd meg, hogy itt leszel, amikor felébredek.
Marcus torka elszorult. - Ígérem.
A lány zöld szemei az övébe kapaszkodtak. - Szeretlek.
- Én is szeretlek, Ami.
- N-ne felejtsd el.
- Nem fogom.
Ami szemhéjai pislogva lecsukódtak. A férfi karjára kifejtett nyomás ellazult, ahogy a lány kezei lehullottak róla.
Marcus a fejét a lány mellkasán nyugtatta, számolva annak minden egyes gyors szívverését.
Nem veszíthette el őt. Nem ülhetett csak így itt, hogy figyelje, ahogyan haldoklik.
Változtasd át.
A megbocsáthatatlan elképzelés keresztülsiklott kétségbeesett gondolatai káoszán.
Alakítsd át.
Nem tehette. A lány nem volt tehetséges.
Mentsd meg.
Hogy egy, maximum két éve legyen az életből, mielőtt belesüllyedne a vámpír őrületbe? Nem fogja ezt megtenni vele.
Talán az Intézetben időben meg fogják találni a gyógymódot, hogy megakadályozzák azt.
A hang csábította, de annál azért jobban tudta. Vártak, és reménykedtek a gyógyírban évszázadok óta. Amy légzése egyre erőltettebb lett.
Marcus a kezét a lány háta alá csúsztatta és enyhített rajta, ahogy a megfelelő pozícióba rendezte őt. Kibújva a csizmáiból, becsúszott mellé az ágyba, elhelyezkedett mögötte, lábait összefonta a lányéval, Amy feneke a férfi ágyékához simult, és hátát a mellkasához húzta. Egy pillanattal később a lány légzése könnyebbé vált, bár még mindig gyors és felszínes maradt.
Marcus karjait a lányé alá csúsztatta, és mindkét kezével folytatta a nyomás kifejtését Amy hasára.
A takaró lecsúszott a lány derekára. Bal karja oldalra hullott.
Marcus rápillantott, aztán összevonta a szemöldökét. Elengedve a törölközőt, megfogta a bal karját, és remélve, hogy nem okoz neki még több fájdalmat, egy kicsit elfordította a lány karját.
Marcus lélegzete elakadt.
A csont már nem állt ki a bőréből. Helyette egy kellemetlen csomót alkotott a sima, újonnan behegedt bőrfelszín alatt.
- Mi a pokol?
Még lejjebb lökte a takarót, és eltávolította a törölközőt is. A golyó ütötte sebek már nem véreztek. Kisebbek voltak, mint azelőtt?
Nem tudta megmondani. Korábban túlságosan pánikba volt esve, és kevés dolgot vett észre azon a tényen kívül, hogy a lány lassan elvérzett.
Amikor Amy megremegett, visszahúzta a takarót, egészen a lány álláig, de a törött karját szabadon hagyta, hogy megfigyelhesse azt. Megdöbbent, amíg figyelte, a csont egy járulékos mozdulatban visszacsúszott a megfelelő pozícióba, aztán összeforrt. A horzsolások élénken szélesedtek ki, keresztülhaladva az általában egy hét során végbemenő színváltozásokon mindössze egy óra alatt, aztán eltűntek. A lány remegése alábbhagyott. Marcus letolta a takarót a lány csípőjére, figyelte, ahogy a vágások összeforrtak, és a sebhelyek elhalványultak, majd teljesen eltűntek. A hasán elterülő szörnyű sebhelyek teljesen elenyésztek.
Amy légzése lelassult, ahogy a sokkból átcsúszott a könnyű álomba. Sápadt, vérrel borított bőre elvesztette nyirkos hűvösségét.
Eltávolodva a takaróktól, és Amy finom súlyától, Marcus lefektette a lányt a párnákra, és az ágy mellé állt. Minden érzelem kiürült belőle, ahogy lebámult a lányra, megpróbálva megérteni, mi folyik körülötte.
A padlóra dobott, megrongálódott telefonja csörögni kezdett.
Marcus felvette, kikapcsolta, aztán kilépett a szobából.
Amy egy pillanat alatt felébredt. Nem lassan, fokozatosan tért vissza az öntudata. Az egyik pillanatban még mélyen aludt; a következőben kinyitott szemeit, és a sötétségbe meredt, amit enyhén megtört az ablakok elé húzott függönyökön keresztül beáramló elnémított nappali világosság.
Érzékelve Marcus jelenlétét, elfordította a fejét, hogy pillantása találkozzon az izzó borostyánszemekkel.
Ez nem jó. Biztos jel volt ez, a Halhatatlanok szemeinek önkéntelen ragyogása, ami figyelmeztette a társaikat és ellenségeiket, mikor állnak nagyon erőteljes érzelmek hatása alatt.
Mint a düh. Ugyanis a szoba légköre határozottan ettől vibrált.
Az aggodalom felgyorsította Amy pulzusát.
- Jobban érzed magad? - Marcus hangja az árnyékokból kúszott elő, mély volt és veszélyes. Amy a férfi körvonalára hunyorított. Marcus a lány kényelmes olvasó fotelébe telepedett, térdeit és lábait szétterpesztette, karjait a szék karfáján pihentette. - Boldog vagyok. - Nem rosszindulatúan vagy szarkasztikusan mondta ezt, ahogyan néhányan tették volna az ő helyzetében. A hűvös, egyenletes hang megerősítette, amit Amy már kitalált: Marcus tudta, hogy visszatartott előle valami eszméletlenül fontos dolgot, és ez felhúzta a férfit. De ennek ellenére is megkönnyebbült, hogy a lány túlélte a sebesüléseit. - Amint láthatod, megtartottam az ígéretemet - folytatta. Amynek beletelt pár pillanatba, amíg visszaemlékezett, ő kérte a férfit, hogy az ne hagyja el őt. - Legalábbis a nagy részét. Elmentem egy rövid időre, amíg lezuhanyoztam, tiszta ruhát vettem fel és szóltam Darnellnek, hogy húzza el a belét, amikor eljött meglátogatni téged.
Darnell eljött. Persze, hogy eljött. Betegre kellett aggódnia magát miatta. Mesélt Marcusnak róla?
- Roland és Sarah jól vannak? - kérdezte Amy, és meglepte, hogy sikeresen távol tartotta a hangjától remegést, ami megszállta a végtagjait.
- Igen.
Amy felült és hátrahúzódott, így neki tudott dőlni a fejtámlának.
Marcus felnyúlt, és felkattintotta a mellette álló lámpát.
Amy lesütötte a szemét, sűrűn pislogva a világosságtól. Szakadt, piszkos vadász ruháit felváltotta Marcus egyik tiszta pólója. Ki kellett volna ebből olvasnia valamit? Az egyik hálóingét is ráadhatta volna, de a férfi helyette inkább az egyik saját pólóját adta rá.
Miközben a lány mélyen aludt, gyógyító álmot élt át, a férfi megfürdette, lemosta a vért a bőréről és a hajáról. Még a lepedőt is kicserélte, eltávolította a takarót és hozott egy másikat a saját ágyáról. Az ágyról, amelyet egy hihetetlen napig megosztottak egymással.
- Lisette, Étienne és Richart? - kérdezte legutolsó kísérletként, hogy elszalaszthassa a vitát, ami végig fog száguldani rajtuk.
- Lisette és Étienne úgy fél órával ezelőtt ébredtek fel.
Amy a mellett álló órára pillantott. 5:59. - Reggel vagy este?
- Este.
- És csak most ébredtek fel?
Marcus bólintott.
Amy tudta, hogy az altató erős volt, de hogy a Halhatatlanok ilyen hosszú ideig aludjanak tőle…Hogy szerezte meg Montrose Keegan? - Mi van Richarttal? Ő is felébredt?
- Richart eltűnt.
Amy visszagondolt mindenre, ami történt.
- Nem a vámpírok voltak. Elteleportált és nem jött vissza. Valamint a vámpírkirály otthagyott engem Keegannel, aki lelőtt, amikor megpróbáltam elmenekülni, de sikerült leszúrnom őt.
- Mindenképpen tovább fogom adni - jelentette ki Marcus, de nem mozdult, hogy meg is tegye.
Amy nyelt egyet, majdnem azt kívánva, hogy Marcus bárcsak sötétségben tartotta volna a szobát. Akkor nem látná a férfi vállainak merevségét, és a karfát szorosan markoló kezeit.
- El akartad mondani nekem valamikor? - kérdezte Marcus végül.
Akkor tudta. A szavak - minden összefüggő gondolat, igazából - elhagyta a lányt, így szerencsétlenül bólintott.
- Mikor?
- Nem tudom. - Megérdemelte az őszinteséget. Korábban ezt nem adta meg neki. Most megtehetné. - Én… féltem, hogyan fogsz reagálni.
Marcus fogcsikorgatva bólintott. - Érthető félelem, úgy látszik.
Ami szíve lesüllyedt.
Marcus felemelkedve keresztüllépdelt a szobán. - Nem gondolod, hogy meg kellett volna említened korábban? Talán… mielőtt szeretkeztünk?
Az egyenletes hangtónusa élessé vált.
- Akartam.
- De nem tetted - vágta oda. Megrázta a fejét, és visszalépdelt a szoba túlsó végébe, kerülve a lány pillantását, mintha ki nem állhatná a gondolatát, hogy ránézzen. - Én nyitott könyv voltam a számodra, Amy. Elmondtam neked mindent. - Hangja minden egyes lélegzettel egyre hangosabb lett. - Semmit nem tartottam vissza előled. Kiteregettem a múltamat, épp úgy, ahogy a jelenemet is. Felfedtem minden gyengeségemet. És, cserébe, te úgy döntöttél, eltitkolod ezt előlem?
- Marcus…
- Barátok voltunk, Amy! Te… - Marcus megrázta a fejét. - Nem kerülhette el a figyelmedet, hogy az érzéseim irántad elmélyültek. Tudnod kellett. Nem gondolod, hogy figyelmeztetned kellett volna? Te tudtál mindent rólam, a múltamról, és nem gondoltad, hogy megérdemlem, hogy tudjam az igazat?
Ami felemelkedett a térdeire. - De igen…
- Kérdeztelek a múltadról! Gyakorlatilag könyörögtem, hogy mesélj róla! Hogy mondj valamit - bármit - magadról! Megadtam neked a nyitást, amire szükséged volt. Egy pontnál nem jutott eszedbe, hogy mondj valami olyan egyszerűt, mint Oh, mellesleg, talán nem akarsz túlságosan kötődni hozzám, mert valamikor a jövőben meg fogsz ölni engem?
Amy megdöbbenve esett vissza a sarkaira.
Marcus rápillantott, aztán megállt, és mutatóujját a lányra szegezte. - Oh, ne, ne csináld. Ne merészelj így nézni rám! Soha nem adtam rá okot, hogy félj tőlem!
A rettenetes félelem elárasztotta a lányt, megsarkantyúzva azt a férfi kiabálásától. De harag is kísérte azt. - Épp most mondtad, hogy meg fogsz ölni!
- Persze, hogy meg foglak! - ordította. - Azt hiszed, engedni fogom, hogy valaki más csinálja?
Amy küzdeni akarása, vagy menekülési ösztöne alaposan fenékbe billentette, keményen késztetve őt a futásra, de ellenállt neki. Valami nem stimmelt. Marcus soha nem bántaná őt. Nem számít, milyen mérges volt a lányra.
Marcus folytatta dühös fel-alá járkálását, és egyik kezét keresztülfuttatta a hosszú haján. - Mi volt ez? Nem bíztál bennem? Amynek szándékában állt tagadni ezt. Bízott benne.
Marcus hirtelen megállt, és dühösen pillantott a szoba túlsó végében üresen álló sarokba. - Oh, nem. Nem, nem, nem, nem, nem. Te nem vagy szívesen látott vendég itt. Épp elég kemény időszakon megyek keresztül, hogy megbirkózzak ezzel. Nem tudok még veled is foglalkozni. - Marcus az ajtóra mutatott. - Kifelé! Most!
Amy összepréselte az ajkait. Marcus kezdett kicsit elmeháborodottnak látszani. Lehet, hogy ez is a drog egyik mellékhatása?
Marcus vállában enyhült egy kicsit a feszültség. Miközben leengedte a karját, egy szégyenlős pillantást küldött Amynek.
- Sebastien testvére. Biztos követett engem Davidtől.
Oh. - Elment?
- Igen.
Marcus újra járkálni kezdett, mozdulatai nyugtalansággal teltek meg.
- Nem tudom, miért nem jöttem rá hamarabb az igazságra.
- Hogy tudtál volna? Még Seth-nek sem sikerült.
A hitetlenség nevetés formájában szakadt ki a férfiból. - Ha ezt mondta neked, édes, akkor hazudott. - Amy összeráncolta a homlokát. - Nem értem, hogy miért nem mondta el magától nekem - folytatta Marcus. - Az összes célzás, amit elejtett arról, hogy mennyi szenvedést kellett elviselned… - Mi?
- És egy kis csúsztatás a megmentésedről. Csak azt nem tudom, miért nem raktam össze hamarabb. - Marcus nevetett, de ez rettenetes, kétségbeesett hang volt. - Nyolcszáz éve küzdök vámpírokkal. Azt gondolnád, rájövök, hogy beleszerettem egybe.
Amy szája tátva maradt döbbenetében. - Marcus, én nem vagyok vámpír.
- Ne! Hazudj! Nekem! - kiabálta, agyarai előbújtak, és a szemei úgy ragyogtak, mint egy 150 wattos égő.
Amy azt gondolta, még ha az elmúlt két évben soha nem is történt meg, abban a pillanatban félnie kellett volna tőle. A szíve őrülten vert a mellkasában, és átcsúszott az ágy férfival ellentétes oldalára. Mindkét katanája tiszta volt, és a tokjába téve, a hozzá közelebb eső sarokban volt a falnak támasztva.
- Nem tudom, miért nem érzem rajtad a vírust, de minden jel ott van - morogta. - A felsőbbrendű harci képességeid, amik messze vannak egy átlagos emberétől. A mód, ahogyan mindig tudod, hol vagyok. A képességed, hogy hang nélkül is képes vagy mozogni.
- Nem vagyok vámpír - ismételte Amy, miközben elővigyázatosságból közelebb húzódott a fegyvereihez.
- Láttam, ahogy a sebeid begyógyultak! A karjaimban tartottalak és rettegtem, attól, hogy mikor lélegzel utoljára, aztán figyeltem, ahogyan a sebeid olyan gyorsan gyógyultak, mint az enyémek, amikor az erőm a legerősebb!
Az agónia a férfi szemeiben, könnyeket csalt a lány szemeibe. - Marcus - mondta, annyi nyugalmat fecskendezve a hangjába, amennyit csak tudott. - Nem vagyok vámpír.
A férfi megrázta a fejét. - Miért tagadod még mindig? Ez…? - Félrekapta a pillantását, lehunyta a szemeit és keményen nyelt egyet. - Seth azt mondta, két évig szenvedtél. Két év nagyjából annyi idő… amikor a degenerálódás elkezdődik. Te már…?
- Nem vesztem el az eszemet.