Mázlista.

Dorombolás   morajlott   a   konyhában,   míg   Marcus mosogatott. Ő és Amy beszélgettek, különböző témákat derítettek fel. A legújabb globális hírekről elmélkedtek.

Mindezek közben Amy simogatta és dédelgette Slimet, és kicsit zavartnak tűnt. 

A mosogatás végeztével Marcus kinyitott egy lazac konzervet a macskaeledelekből Slimnek, és beleöntötte a táljába. Amint Slim leugrott és elkezdett lakmározni, Marcus leszedte a címkét, kiöblítette a dobozt, utána bedobta a mosogató alatti szemeteskukába. 

- Ez egy hosszú este volt - mondta, megmosta és megtörölte a kezét egy törölközőben. Szembefordult Amyhez. -  Azt hiszem, most megyek és lefekszem.

- Ó - felegyenesedett. - Oké.

Habozott. Amy hajlamos elrejteni az érzelmeit, ami olyan sikeres, mint amikor hazudik. És most a vonásai csalódást tükröztek.

Megfordult, hogy felvegye a széket.

- Majd én - mondta, előresietett, hogy elvegye tőle.

- Köszi.

Amy követte őt az ebédlőbe, és nézte, ahogy visszateszi a széket az asztalhoz.   

Együtt kisétáltak a folyosóra, ahol Marcus megállt, és lenézett rá. - Akkor, jó éjszakát.

Amy kinyitotta a száját, hezitált, majd egy gyenge mosolyt ajándékozott neki. - Jó éjt.

Egy pillanatig csak állt ott, körülbelül olyan kínosan érezte magát, mint amikor az első nőt akarta ágyba vinni.

És ez most átkozottul kínos volt. 

Lenyugtatva magát, megfordult, és a pincéje ajtaja felé indult. 

Ahogy a kilincsért nyúlt, Amy megszólalt.

- Szeretnélek megcsókolni - bökte ki.

Marcus megpördült, valószínűleg olyan gyorsan, hogy elmosódott. A pulzusa megugrott. A szívverése felgyorsult. És a teste kőkemény lett. - Mi? - kérdezte rekedten.

Amy megnyalta a száját, és egyik lábáról a másikra állt. 

Lassan, közelebb lépkedett hozzá.

 

10. fejezet

Fordította: Frea

Amy bátorsága megingott és elpirult. Miért mondott

ilyet a férfinak? Marcus úgy nézett ki, mint aki…teljesen elképedt.

Mi van, ha a férfi félreértette őt? Mi van, ha nem azt próbálta neki elmondani, hogy készen áll arra, hogy túllépjen a múltbéli bánatán és mindent újrakezdjen. Vele. Miért nem akar kapcsolatot vele? Összezavarodott, küzdenie kellett, hogy legyőzze az új félelmeit, ami feltámasztotta a régi démonokat. A szörnyeket, aki meglátogatják őt a rémálmaiban, amint egy kicsi meghívást kapnak az álmaiba.

Nem az a nő volt, aki régen. Nem az a nő, aki lenni akart. Amire törekedett. Attól félt, soha többé nem is lesz újra az.

És nem az a fajta nő, akit Marcus kedvelt: merész és tüzes, mint Bethany. 

Alig sikerült azt is bevallania, hogy szereti, ha a férfi ajka súrolta az övét, és ahogy a teste nekifeszült. Ártatlan volt. Minden tekintetben. Soha nem lesz olyan, mint azok a nők, akiket a TVben látott, és akik úgy gondolják, hogy a szex csupán szórakoztató időtöltés, amit egy olyan férfival osztanak meg, akit éppen akkor ismertek meg, vagy olyan, aki hisz a rémes Valentin-napi reklámoknak, hogy a szex csupán eszköz arra, hogy megszerezze a csillogó csecsebecséket.

Marcus volt az első, aki megcsókolta Amyt, amit ő mindig is kincsként őrzött. És Marcus volt az első olyan ember, aki nem testvéri módon közelített feléje. Őrült dobogásra késztetve ezzel a szívét. Akárcsak most.

- Mit mondtál? - kérdezte a férfi elakadó lélegzettel, félbeszakítva ezzel a zaklatott gondolatait.

Amy nagyot nyelt. A férfi annyira közel volt hozzá, hogy érezte testének melegét. - Szeretnélek megcsókolni.

Marcus szemei borostyán színben izzottak fel.

- És megérinteni.

A borostyán szín egyre fényesebbé vált, ragyogott, akár a hold. - Én is szeretnélek megcsókolni - suttogta, és szivárvány színekben játszó pillantásától Amy benedvesedett. - Szeretlek megcsókolni és megérinteni, annyira, hogy újra és újra meg akarom tenni mindaddig, amíg meg nem jegyzem minden porcikádat.

Amy azt kívánta, bárcsak megtenné, bár ez ellenkezett mindazzal, amit tanítottak neki. - Nem az vagyok, akinek gondolsz - vallotta be csöppnyi kétségbeeséssel. 

A férfi közelebb hajolt hozzá, lehelete felmelegítette Amy arcát. - Én azt gondolom, hogy te vagy a Szekundánsom. A legjobb, aki valaha volt. Úgy hiszem, hogy a barátom vagy. Intelligens, humoros és olyan gyönyörű, hogy képtelen vagyok racionálisan gondolkodni.

Amy pulzusa száguldott, ahogy Marcus nekidörgölte az orrát az övéhez. - Szerintem, te vagy a legerősebb, a legbátrabb és a legérdekesebb nő, akit valaha ismertem. Ez nem te lennél?

Amy nem tudta, hogy beletemesse-e az ujjait a férfi hajába, hogy eltüntesse azt a pár centit az ajkaik között, vagy sírva fakadjon. - Én gyáva vagyok - suttogta.

Marcus szemében fellángolt a düh. - Ki mondta ezt neked?

- kérdezte durván.

- Senki. Én csak… az vagyok. Marcus, nem vagyok olyan, mint amit elmondtál, nem számít, hogy mennyire szeretnék az lenni. Nem vagyok olyan erős, mint te. Egyszer az voltam, de aztán… - megrázta a fejét, mert képtelen volt leküzdeni a vonakodását, hogy elmondja neki. - Nem vagyok bátor.

A férfi szája sarka mosolygásra görbült, miközben egyik kezébe fogta Amy arcát. - Miből gondolod, hogy én bátor vagyok?

- Ne gúnyolódj velem - könyörgött. - Tudod, hogy az vagy. Mindenki tudja.

Marcus megrázta a fejét. - Amikor ma este megláttam, hogy egy kés áll ki a hátadból, megrémültem. 

A lány pulzusa megugrott. - Te is?

- Ezért nem ragaszkodtam ahhoz, hogy maradjunk és harcoljunk az újabb vámpír áradattal, akik Roy jelentése szerint úton voltak. A teljes sötétség és a fák akadályozták a mozgást, esélyes volt, hogy az összecsapást nem úsztuk volna meg épségben.

- Úgy érted, a legyőzésükre való esély, miattam tolódott el egy következő alkalomra - javította ki őt elkeseredve. 

Marcus sohasem futott el harc elől. Nem számított, hogy mennyire tűnt kilátástalanak a megmenekülése. Mindig is mosolyogva vállalta a kihívásokat. Ez volt az egyik oka annak, hogy sokan instabilnak vélték.

- Igen - válaszolta egyszerűen, ítélkezés nélkül. - Nem féltem magamat, Amy. Eleget éltem már és elég erős vagyok ahhoz, hogy számos sérülést elviseljek és túléljem. De a te tested más, mint az enyém. Sebezhetőbb. És a gondolat, hogy lesújt rád egy kard, vagy, hogy egy vámpír elszívja belőled az életet, megdermeszt. - Megsimogatta Amy arcát az ujjaival. - Ettől gyáva vagyok?

   Amy megrázta a fejét.

- A bátorság nem jelenti a félelem hiányát, Amy. A bátorság ennek ellenére mégis jelen van. Meg sem tudom számolni hány alkalommal volt az, mióta találkoztunk.

- Beleértve a mostanit is - nézett fel szempillái alól Amy, majd szégyenlősen elmosolyodott. - Ideges voltam, amikor bevallottam, hogy szeretnék veled csókolózni, de nem tudtam tovább magamban tartani. Azóta meg akarom tenni, amióta otthagytuk Rolandot és Saraht.

Marcus felnyögött. Rásimította a kezét Amy csípőjére és a lány homlokához döntött az övét. - Én is.

Amy a férfi mellkasára fektette a kezét, és érezte amint a póló alatt Marcus forró izmai megfeszülnek az érintésétől.

- Amy….

- Igen? - A férfi mellkasa annyira széles, erős és kemény volt.

- Tudom, hogy azt mondtad nem akarsz a múltadról beszélni… - Amy keze ökölbe szorult, ujjai közé gyűrve a pamut anyagot. - De van valami, amit tudnom kell.

Marcus rájött. A titkára. A furcsa viselkedése biztosan felkeltette az érdeklődését, annak ellenére, hogy megpróbálta elrejteni. Akár hat napon keresztül képes ébren maradni anélkül, hogy nyűgös, zavarodott vagy kóválygós lenne, de amikor elfárad és elalszik, huszonnégy órán keresztül olyan, akár egy hulla. Ki más csinál ilyet?

Vannak egyéb dolgok is. Hétköznapiak, amiket még ő sem tud vagy ért. Amy remélte, hogy a férfi nem vette észre, ám úgy tűnt mégis. Most pedig a férfi meg fogja kérdezni tőle, hogy megerősítést nyerjen, aztán már sohasem fog úgy nézni rá, mint régen.

Feszültség kavargott Amyben, majd Marcus vett egy mély levegőt.

- Pontosan milyen természetű a kapcsolatod Seth-tel?

  Amy meghökkent, tekintete találkozott a férfiéval. - Hogy érted ezt?

- Mit érzel iránta?

- Szeretem. - Amikor a férfi keze szinte fájdalmasan megszorította a csípőjét, rájött, hogy félreértette, amit mondott. -

Nem úgy… Seth olyan nekem, mint neked Robert. - Amy kényszerítette magát, hogy kiegyenesítse az ujjait, és újra ráfektesse a kezét a férfi mellkasára. - Elvesztettem a szüleimet. - Ez minden, amit mondani tudott anélkül, hogy túl sok mindent tárna fel, de még ez is fájt. Torka összeszorult, és könnyek csípték a szemét. Mennyi időnek kell eltelnie, mire megbirkózik a tudata azzal, hogy soha többé nem hallhatja a testvérei nevetését? Vagy az anyjáét? Vagy az apjáét? - Azután Seth, David és Darnell lett az új családom. Úgy szeretem őket, mintha a testvéreim lennének.

- Ne haragudj. - Marcus köré csúsztatta a karját és magához húzta. - Nem akartam felidézni a fájdalmas emlékeidet. Roland azt hitte, hogy te és Seth, szeretők vagytok.

- Micsoda? - kérdezte Amy meglepetten.

Marcus hátrébb húzódott, szomorúan elmosolyodott és kezével végigsimított Amy haján. - Ha igaza is lett volna, nem mondhatnám, hogy ez visszatartott volna attól, hogy a zuhany alá rángassalak, miután hazaértünk.

Forróság kúszott végig Amy nyakán, majd terjedt szét az arcán.

- És most - folytatta, majd mosolyogva végighúzta az egyik ujját a kipirult bőrön - be kell vallanom egy másik félelmemet.

Amy szíve dübörgött a mellkasában, és próbált nem megszólalni.

A férfi ragyogó szeme érzelmekkel telve felvillant, majd lassan lejjebb eresztette a fejét és megcsókolta. Először finoman, aztán pedig egyre növekvő éhséggel. Marcus karjai szorosabban zárultak köré, nekipréselve Amyt a mellkasához, mire ő lábujjhegyre állt és karját a férfi nyaka köré fonta.

Marcus kissé hátrahúzódott. - Félek ettől, ami köztünk alakul és eljutni a következő szintre.

A lány zavartan felnézett Marcusra. - Miért tartasz ettől? Te már csináltál ilyet ezelőtt is. - Amy elátkozta magát, amint elhagyták az ajkát a szavak. Miért is nem gondolkodott, mielőtt megszólalt.

Marcus elmosolyodott. - Ne nézz ilyen rémülten. Már rájöttem, hogy szűz vagy.

Megint egy címke, ami jelöli a másságát.

Marcus ringatni kezdte a karjaiban. - Nyugi, Amy. Úgy nézel, mintha ez olyan rossz dolog lenne.

- Miért, nem az? Nem hiszed, hogy ettől… furcsa vagyok? Szűznek lenni az én koromban?

Marcus az ajkával végigsimította Amy arcát és a nyakát. - nyolcszáz éves vagyok, Amy. Abban az időben - és még évszázadokkal utána is - a nők megtartották a szüzességüket a házasságig, függetlenül attól, hogy tizennégy vagy negyven évesen mentek férjhez. Az, hogy te is így döntöttél, teljesen természetes nekem. Amúgy meg, ha nem az életkort nézzük… felnőtt ember vagyok, nem tinédzser. Nem foglak kigúnyolni téged, az önmegtartóztatás miatt, vagy ítélkezni a korábbi kapcsolataid felett. 

Ne mondd el! Ne mondd el! - Soha nem volt még kapcsolatom. - Fenébe! Kimondta!

Marcus megmerevedett. - Soha?

Amy megrázta a fejét. - Még nem találkoztam olyannal, akinek oda akartam volna adni a szüzességemet. Mostanáig.

Marcus felmordult, és lecsapott Amy szájára, majd hevesen megcsókolta.

A lány felnyögött, amint a férfi nyelve összekapcsolódott az övével, olyan módon, amit eddig még elképzelni sem tudott. Olyan… serkentő volt.

Marcus előrehajolt, és felemelte őt a mellkasához.

Szellő hűtötte le az arcát és borzolta fel a haját. Amikor Amy   kinyitotta   a   szemét,   látta,   hogy   Marcus   földszinti hálószobájában vannak.

A falak mély bordóra voltak festve, sötét színű bútorok és impresszionista festmények, valamint olyan növények díszítették a szobát, melyeknek nem volt szüksége természetes fényre. Nem voltak fényképek Bethanyról a falakon, ami egyaránt érte meglepetésként és megkönnyebbülésként Amyt.

Marcus leengedte, lábai megérintették a fából készült padlót.

Kezei közé fogta az arcát.

Amy szerette a férfi kezét, ami olyan nagy volt az övéhez képest. Mindig meleg, annak ellenére, hogy a testhőmérséklete kicsit alacsonyabb, mint az embereké. 

Izzó szemei fogva tartották az övét. - Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

Amy a férfi csuklója köré fonta az ujjait. - Igen.

Mondatát egy rövid csók követte, ami könnyed volt, de érzelmekkel teli.

- Szólj, ha olyat teszek, ami kellemetlen neked, vagy ha azt akarod, hogy megálljak - mormolta, majd lágy csókokkal borította el az arcát.

Amy térde megremegett. Pulzusa felgyorsult, csak egy bólintásra volt képes.

Marcus szája visszatért az ajkaihoz. Éhesen, falánkan.

Marcus próbálta megállítani ujjainak remegését, miközben lassan felhúzta Amy pólójának hátulját. Képtelen volt felidézni, hogy akart-e valaha ennyire kétségbeesetten egy nőt… vagy, hogy ennyire azt szerette volna, hogy neki jó legyen. 

Érezte, hogy Amy megmarkolja a hátán az ingét, majd felemeli.

Marcus becsúsztatta a kezét Amy pólója alá, és megsimogatta a háta selymes melegét. Annyira finom és karcsú az övéhez képest. Elmosolyodott, amikor Amy ugyanezt tette, az inge alá nyúlva, hogy feltárja a csupasz bőrét. Ártatlanabb, mint gondolta. Őt követi. 

Marcus elszakadt az ajkaitól - a puha, édes, álmodnivaló szájától és hátradőlt. - Emeld fel a karodat - suttogta.

Amy kérdés nélkül engedelmeskedett, így Marcus lehúzta róla a pólóját és félredobta. Fehér csipkemelltartó fedte el Amy dús keblét, ami a szapora lélegzetétől megemelkedett.

  - Most te - mondta Amy.

Marcus felemelte a karját, és előrehajolt, hogy áthúzhassa az ingét a feje fölött. A lány tekintete, miközben tanulmányozta őt, majd félredobta az inget…. falánk volt, mégis félénk… amitől majdnem elvesztette az önuralmát.

Amy kinyújtotta a kezét és ráfektette a mellkasára, próbálgatta bőrének érintését, majd hüvelykujjával végigsimította a mellbimbóján, meglepve őt azzal, hogy kísérletképpen összecsippentette, ami forróságot váltott ki benne.

Marcus felszisszent.

Amy tekintette az övébe fúródott. - Ez…  - Tetszett - válaszolta.

     A csókoktól duzzadt, rózsás ajkai csábító mosolyra húzódtak. - Tényleg?

- Igen.

Amy újra megérintette.

Marcus felnyögött. Azt akarta, hogy a lány a nadrágjában lévő dudorra csúsztassa a kezét és megszorítsa.

Amy félig lehunyta a szemét. - Vajon nekem tetszeni fog?

Lehetetlennek tűnt a gondolat, mégis a félénk vizsgálódás jobban megérintette, mint Amy keze a testén. - Meglátjuk, rendben?

Meg sem várva a választ, Marcus Amy háta mögé nyúlt és kikapcsolta a melltartóját.

A lány levegő után kapkodott és megragadta az anyagot, mielőtt az leeshetett volna. - Engedd el - könyörgött hevesen Marcus.

Hallotta, hogy Amy szíve hevesen ver, majd leengedte a karját, és hagyta, hogy csipke a földre hulljon. Saját pulzusa is hasonlóan, amikor meglátta a lány gömbölyded, fehér halmait. - Annyira gyönyörű vagy.

A lány lélegzete elakadt, amikor Marcus egyik kezével közrefogta és gyengéden megszorította, majd hüvelykujjával felfedezte a mellbimbója körüli puha húst. Amy az ajkába harapott és hagyta, hogy a szemhéja lecsukódjon. Amikor Marcus megadta a beígért csippentést, összerándult és a szemei kinyíltak.

- Tetszik? - kérdezte, vágytól remegő testtel. Mondj igent. Kérlek, mondj igent.

- Tetszik - vallotta be kifulladva.

Marcus képtelen volt elnyomni a morgást, miközben lehajolt, hogy megízlelje még egyszer az ajkát. - Akkor lássuk mi az, ami még tetszik. - Szabad kezével átkarolta Amyt, hátradöntötte, ezután lehajtotta a fejét, és nyelvével, lassan, egyenletesen körözni kezdett a másik mellbimbóján.

Amy felnyögött. A rekedt, önkéntelen hang megvadította. Ujjaival a férfi hajába túrt, így sürgetve őt egyre közelebb. Marcus összezárta a száját a kemény, rózsaszín bimbón, megszívta és óvatosan megharapta, nehogy szemfogával átszúrja a bőrét, miközben a kezével a másik mellét simogatta, egyre kevésbé finom mozdulatokkal, egyre sürgetőbben.

Amikor Amy felhúzta karcsú combját lábának külső oldalán és nekidörzsölte magát az erekciójának, minden gondolata a lassúságról és a gyengédségről eltűnt, a sürgetés mindent felülírt.

Elengedte a mellét, felkapta Amyt és gyakorlatilag a háta mögötti ágyra dobta. - Meztelenül akarlak látni - morogta, olyan hangon, mintha nem is az övé lett volna. - Most.

Amy teste égett és olyan sok helyen bizsergett, hogy alig tudott gondolkodni. Nézte, ahogy Marcus a lábai közé térdel a matracra. Ujjait becsúsztatta a melegítőnadrágja derékpántja alá, mindkét oldalon. - Emeld fel a csípődet.

Marcus szemei fényesen ragyogtak a vágytól és le sem vette a szemét a melléről. Miközben nézte, megnyalta a száját, mintha még mindig őt ízlelné. Amy még érezte a férfi nyelvét, ahogy simogatta őt, a fogait, miközben megharapta és egyre mohóbbá tette.

Megbűvölve, Amy felemelte a csípőjét.

Marcus lehúzta a puha anyagot a lábán és a földre hajította. Tekintete az egyszerű sima fehér bugyira tapadt, ami illett a hiányzó csipke melltartójához. Mellkasa fel-le emelkedett ziháló lélegzetétől. Ujjait körbezárta a bokáján, majd felcsúsztatta a lábszárán és a combjain.

Egy érzés nyilalt Amybe. Marcus az ujjait végigfuttatta az alsóneműje rugalmas szélén, de mintha csak a szívét simogatta volna.

- Megint - kérte. Amy ugyanezt akarta mondani. Azt akarta, hogy újra érintse meg ott, ahol még soha senki, hogy újra érezhesse azt a forró fehér villámot, ami vonaglásra készteti.

Ehelyett azonban felemelte a csípőjét, engedélyt adva Marcusnak, hogy lehúzza a keskeny anyagot a csípőjéről, és a lábáról. A szemei egy pillanatra sem hagyták el testének középpontját, miközben a válla felett eldobta a fehérneműt.

Ideges nyilallás, a sebezhetőség apró szikrája formálódott benne, amiért csupaszon fekszik Marcus előtt.

Mintha csak megérezte volna, Marcus elszakította a tekintetés, és találkozott az övével. Könnyedén előrehajolt, kinyújtózkodott mellette és a könyökére támaszkodott. Sötét haja keretbe foglalta az arcát, miközben előredőlt és megcsókolta. Nagy, meleg kezével újra megérintette a mellét. Felhúzta az egyik térdét, széttárva ezzel a lábait és a nadrágba burkolt combja nekifeszült.

Amyt újra heves vágy fogta el. Átölelte a férfit, majd lecsúsztatta a kezét, a meleg, feszes hátizmain, egészen a nadrágba burkolt csípőjéig. - Te még nem vagy meztelen - tiltakozott.

Érezni akarta, hogy a bőrük egymáshoz ér. Képtelen volt várni, hogy érezhesse, amint a bőre akadálytalanul hozzáér.

Marcus nem szólt semmit, csak lehajtotta a fejét a melléhez.

Amy felnyögött, de nem hagyta magát. - Nem vagy meztelen.

Marcus felemelte a fejét, és lenézett rá a ragyogó szemeivel. - Amy drágám - mormolta rekedten. - Az önuralmam az utolsókat rúgja.  Azt akarom, hogy ez első alkalom…

- Meztelenül akarlak látni - szakította félbe, felhasználva a férfi saját szavait, majd becsúsztatta az ujjait a nadrágjának derékpántja alá. - Most.

Egy szempillantás alatt, Marcus ott termett az ágy mellett. Szemei szinte felfalták őt, miközben letolta a nadrágját a lábán, kilépett belőle, majd lerántotta a zokniját.

Ez volt az első alkalom, hogy meztelen férfit látott. Egy meztelen, nagyon felizgult férfit. Egy hatalmas, meztelen, felizgult férfit. A könyökére támaszkodott, hogy szemével jobban beihassa a napbarnított, izmos testének látványát. Feszes, tökéletes kinézetét csak a már bezárult, de még gyógyulófélben lévő sebek zavarták meg, ami elterelte Amy figyelmét a felé meredő férfiasságáról.

- Fájnak? - kérdezte.

- Micsoda? - felelt szórakozottan. A szemei, vette észre Amy, még inkább combjai találkozásánál lévő vörös fürtökre fókuszáltak.

- A sebek. Fájnak?

Marcus lassan nemet intett a fejével. - Nem annyira, mint egy másik részem, ami fájdalmasan benned akar lenni. - Tekintetük hirtelen összekapcsolódott. - Sajnálom, Amy, de meg kell, hogy kóstoljalak. Nem tudok tovább várni.

Megkóstolni? Vajon az ajkaira gondol? A mellére.

Marcus ismét feltérdelt az ágyra. Megragadta a bokáját, távolabb húzta őket egymástól és a feneke felé tolta, egészen addig, amíg a térde be nem hajlott, így teljesen felfedte ágyékát előtte. Azután felcsúsztatta a kezét a térde alá, előrevetődött és beletemette az ajkát a rézszínű fürtök közé.

Döbbenet söpört keresztül Amyn. Amikor a férfi végigsimított nyelvével vágyának központján, felnyögött és a takaróra hanyatlott. Soha nem érzett még ilyen intenzív gyönyört, és ez csak növekedett, amikor a szájával és a nyelvével simogatta, körözött és harapdált, amitől elakadt a lélegzete és még több nyögést váltott ki belőle. Ökölbe szorult a keze a takarón, majd elernyesztette ujjait és Marcus hajába túrt, egyhelyben tartva őt és sürgetésre ösztönözte.

Olyan jó.

Elsüllyesztette az egyik, hosszú ujját benne.

Mmmmm.

Majd még egyet.

Még jobb.

Ki- és behúzogatta őket. Ki és be. Amy többet akart.

Többre volt szüksége. Marcus behajlította az ujjait, és ugyanabban az időben nyelvével simogatta őt, amitől egyszer csak tűzijáték robbant fel benne.

Amy   felkiáltott,   minden   izma   megfeszült,   a   teste összerándult, de a férfi ujjai körül ellazult, ahogy folytatta a simogatását a nyelvével, elnyújtva a tűzvészt, ami felemésztette őt.

Amy végül kifulladva visszarogyott a matracra.

Marcus felfelé végigcsókolta a testét, a hasát, a mellét, majd alsótestével a combjai közé helyezkedett. Éjfekete haja előrehullott az arcába, ahogy fölé tornyosult, nehéz testsúlyát megtámasztotta a kezén.

Amy kinyújtotta a kezét és beletemette ujjait a puha fürtök közé, hátrasimította a haját és azon csodálkozott, hogyan érte el a férfi, hogy így érezzen.

- Készen állsz még többre? - suttogta. Amy még jobban imádta őt azért, hogy visszafogta magát, és őt kérdezte meg először. Érezte Marcus izmainak remegését, amik megfeszültek a szükségtől.

Elmosolyodott. - Teljes mértékben. 

Marcus lehajtotta a fejét, és lecsapott a szájára. Amy remélte, hogy a csókkal kifejezhet mindent, amit szavakkal nem tud, ezért nyelvével merészen simogatta.

Marcus elégedetten felnyögött. Ez volt az első alkalom, hogy Amy kezdeményezett. És milyen jól csinálta. Újra akarta kezdeni. Simogatta a mellét, hogy lassan újra felébressze a vágyát és felizgassa, de képtelen volt várni. Amikor Amy felkiáltott, mert megközelítette és majdnem elérte az orgazmust, neki sem kellett volna sok, hogy kövesse. De benne akart lenni, amikor ez megtörténik. Muszáj volt belétemetkeznie.

Lenyúlt, és elhelyezte merevedését Amy sima és forró bejáratánál. Sohasem volt még szűzzel ezelőtt, fogalma sem volt arról, hogy melyik mód a kevésbé fájdalmas, ha lassan, vagy ha gyorsan történik meg. Emlékezett, mint mondott Amy korábban - mikor lassan húzta ki a kést, még jobban fájt - ezért a gyorsat választotta és egy mozdulattal beléhatolt.

Amy élesen beszívta a levegőt és megmerevedett.

Marcus elszakította tőle az ajkát és kényszerítette magát, hogy mozdulatlan maradjon, így Amy képes legyen alkalmazkodni. Ha arra kérte volna, hogy álljon meg, és ne folytassa tovább, megtette volna. Lehet, hogy ez megölné őt, de érte megtenné.

De nem kért ilyet. Amy izmai ellazultak, és nagy sóhajjal kifújta a levegőt.

Marcus tekintete találkozott Amyével. - Fáj? - Remélte, hogy nem vette észre, hogy a kérdés az olyannyira összeszorított fogai közül hangzott el, hogy csodálta, hogy azok nem törtek el.

     - Csak egy pillanatig - felelte és elmosolyodott.

Marcus kicsit hátrébbhúzódott, majd újra visszacsúszott a forróságba. Amy beharapta az ajkát és egy másik finom nyögés tört fel belőle. Ez volt az az ösztönzés, amire szüksége volt. Visszavonult, majdnem teljesen kihúzódott, majd vissza. És megint. Amikor lehajtotta a fejét Amy melléhez, a lány köré fonta a karját és apró kezeivel megragadta a fenekét, így buzdítva őt.

Ki akart húzódni a végső lökés előtt, de képtelen volt rá. Érezte, hogy belsejében a nyomás egyre gyorsabban növekszik. 

Lenyúlt, megtalálta Amy csiklóját és ujjaival izgatni kezdte. Szinte azonnal a lány teste felé ívelt, hüvelyének izmai összeszorultak körülötte, majd felkiáltott a gyönyörtől. Marcus felüvöltött, amint a legerősebb orgazmus, amit valaha átélt, beléhasított és addig folytatódott, amíg teljesen kielégülten a lányra nem rogyott.

Amy szíve őrülten dobogott a füle alatt. Ziháló lélegzete csiklandozta a haját.

Marcus átölelte, az oldalára gördült és szorosabban magához vonta, miközben testük még mindig összekapcsolódott. Saját szíve is legalább olyan hevesen vert, mint a lányé, ahogy közelebb bújt hozzá.

Senki… egyetlen nő iránt sem érzett így.

Megcsókolta Amy feje búbját, a hajába temette az arcát és lehunyta a szemét.

Marcus felsóhajtott. A tudatosság fokozatosan legyőzte az álmosságát. Az órákkal ezelőtti emlékek, amit Amy minden porcikájának felfedezésével töltött, melegséggel töltötték el. Mosolyogva az oldalára gördült és kinyújtotta a kezét.

Felpattant a szeme. A lány oldalán az ágy üres volt és hideg. Hallotta a hangját az emeletről.

Csalódottan félredobta a takarót és nagyokat morogva belebújt a nadrágjába és megindult kifelé a szobából. Kétszer ébredt fel a nap folyamán. Először, a hasán feküdt, Amy az oldalához simult, feje a vállán, az egyik karcsú karja átölelte a vállát, puha combja pedig az övén nyugodott, térde súrolta a fenekét. Másodszor, a karjai közt feküdt, és elámult azon, milyen kicsi és finomnak érezte. Egyik alkalommal sem tudott ellenállni, hogy ne szeretkezzen vele.

Felmászott a lépcsőn a földszintre és rájött, hogy Amy énekel, nem telefonon beszél, mint azt először gondolta. Biztosan átnézte a régi gyűjteményét, mert a „Bei Mir Bist Du Shoen” című dalt énekelte, tisztábban, mint az Andrews testvérek.

A folyosóra ért és követte a kedves hangját, egészen a szobáig. Mielőtt elérte volna az ajtót, a hangja csodálatossá változott, ahogy egy új dalba kezdett.

Tiszta öröm hasított belé és késztette megállásra lépteit, ahogy az „At Last” című számot énekelte, mély, fülledt hangon. Ha nem tudta volna, akár azt is hihette volna, hogy maga Etta James van a szomszéd szobában. Élvezettel lehunyta a szemét és nekidőlt a falnak.

Azóta szerette a zenét, amióta Bethany felbukkant a középkorban és adott neki egy napkollektorral működő iPod-ot, amikor tinédzser volt.

Az „At Last” befejeződött, és elkezdődött a „Sweet Lorrain” For Sentimental Reasons - tól.

Lassú mosoly terjedt szét ajkain. Amy szerelmes dalokat énekelt. Öröm áradt szét benne. Félelem próbálta meg elnyomni, de nem engedett neki.

Amyt nem lehetett átváltoztatni, anélkül, hogy ne váljon vámpírrá. Tudta ezt már a kezdetektől, tisztában volt vele, hogy végül elveszíti betegség vagy öregedés folytán. De egyelőre elhessegette a gondokat. Most csak élvezni akarta azokat az érzéseket, amiket a lány ébresztett benne. A boldogságot. Nem tudta tovább tagadni a benne feltámadó szerelmet. Évszázadok óta most először élt a jelenben, a múlt helyett.

Amikor Amy belekezdett a „Spiders and Snakes” című számba, értetlenül kiegyenesedett és belépett az ajtón.

A lány a szoba közepén állt, nadrágot és pólót viselt, mosolygott, mintha tudta volna, hogy közeledik, pedig fülhallgató volt a fülén.

Marcus keresztbefonta a karját és az ajtónak támaszkodott, Amy levette a fülhallgatót a füléről. - Az utolsó dal furcsa választásnak tűnik. Mondani akarsz valamit?

Megrázta a fejét. - Meguntam, hogy arra várjak, hogy be gyere. - Megkerülte az asztalt és ráugrott.

Marcus nevetve elkapta, szorosan átölelte, Amy átkarolta a nyakát és lábait a dereka köré font. - Hiányoztál, amikor felébredtem - mormolta az ajkába.

A lány megcsókolta. - Utáltalak otthagyni, de csörgött a telefon.

Még csak nem is hallotta. A Halhatatlanok, kifejlett érzékeiknek köszönhetően, általában éber alvók, kivéve, ha súlyosan megsérültek, aminek a gyógyulásához nemcsak vérre van szükségük. Olyan mélyen alszanak… hogy még a telefont sem hallják meg.

Amy megharapta az alsó ajkát.

- Vegyünk ki egy éjszaka szabadságot és menjünk az ágyba.

Borostyán színű szikra lobbant Amy zöld szemében, az övé pedig vágytól izzott. - Nem tudunk. Találkoznunk kell Roy-jal.

- Majd máskor találkozunk vele. - Lecsúsztatta a kezét a lány fenekére, és azt kívánta, bárcsak ez igaz lenne. - Már nem tudom felvenni vele a kapcsolatot, hogy átszervezzük a találkozót.

Ami felsóhajtott.

Marcus elfojtott egy nyögést, amikor Amy levette a lábát a derekáról, végigcsúszott a testén, amíg a lába meg nem érintette a padlót, otthagyva őt fájdalmasan keményen.

- Amúgy Seth találkozót szervezett Davidnél. Hét órára ott kell lennünk. - Anélkül, hogy ránézett volna, megfordult és visszasétált az asztalhoz. - Chris felvette és elszállította a Hayabusát. A Priust is megjavították és visszahozták.

Marcus   Amyt   tanulmányozta,   miközben   igyekezett megfékezni a vágyát. - Valami nyomaszt téged.

A lány elhallgatott, aztán megfordult, és komor arccal nekidőlt az asztalnak. - Rossz érzésem van a mai találkozóval kapcsolatban Roy-jal.

Lassan odasétált hozzá. - Mindent figyelembe véve, teljesen normális az izgatottságod. Azt hiszem, mindannyian egy kicsit nyugtalanok vagyunk amiatt, hogy lehetséges, hogy ez egy csapda, vagy nem annyira őszinte ember, mint Cliff, Joe és Vincent volt. Tudom, hogy vannak olyanok a hálózaton belül, akik úgy gondolják, kevéssé törődünk az emberekkel vagy a tehetségesekkel. De az igazság az, hogy mindannyian inkább menedéket nyújtanánk és gyógymódot a vámpíroknak, mint levágnánk a fejüket.

- Igazságtalan, ahogyan megítélnek téged - suttogta a lány megértéssel.

- Mégis ezt teszik - sóhajtotta. - Roland és én több évszázadot megéltünk. Ami Rolandot illeti, közel egy évezredet. Egyikőnk sem találkozott még olyan vámpírral, akit nem az őrület vagy a rosszindulat vezérelt. Mégis itt vagyunk és hajlandóak vagyunk kockáztatni a saját létezésünket, és azt hisszük, hogy egy vámpír is vágyhat a segítségünkre - kényszeredetten elmosolyodott. - Még Roland is - aki nagyon csökönyös - a legjobbakat reméli. Felkészül a legrosszabbra, de a legjobbat kívánja.

Amy erőltetetten elmosolyodott.

- Van még valami? - ösztökélte. - Ez…? - hallgatott el egy pillanatra. - Megbántad, ami köztünk történt reggel?

Amy összeráncolta a homlokát. - Nem. Miért? Te igen?

Megkönnyebbülés árasztotta el. - Egyetlen pillanatát sem. Csak megpróbálok rájönni a nyugtalanságod okára.

Amy olyan erősen megragadta az asztal szélét, hogy ujjai elfehéredtek. - Emlékszel, hogy az előbb mondtam, hogy valami rossz fog történni ma este?

- Igen.

- Ugyanaz az érzésem volt tegnap este. És éjszaka harmincnégy vámpír támadt rád.

Úgy tűnt, mintha valamiféle ítélkezésre vagy csúfolódásra számított volna. Ehelyett Marcusban ujjongás támadt. - Az érzésed alatt látomást értesz?

Amy az ajkába harapott és bólintott.

- Amy - húzódott közelebb, - biztos vagy benne, hogy nem vagy tehetséges?

A haja és a szeme színe alapján nem lehetett az, de az emberek nem rendelkeznek ilyen pszichikai ajándékokkal. Csak a tehetségesek, akik egyedi DNS-sel születtek. Amennyiben Amy az volt és alkalmas, akkor átváltoztatható.

A lány bólintott. - Biztos vagyok benne.

- Voltál vizsgálaton? - kérdezte tovább. A Intézeti laborok azonosítani tudták a tehetségeseket egy DNS teszttel.

- Nem, de Seth megerősíthet ebben, ha gondolod.

És erre a válaszra Marcus lelke összeomlott. Némán állt, és csalódottan a lányra meredt.

Amy beharapta az alsó ajkát. - Már mondtam neked, hogy nem vagyok tehetséges.

Igen, mondta. Azt hitte, hogy el is fogadta, egészen addig, amíg egy rövid reménysugár belé nem csapott, mint a villám. Mosolyt erőltetett az arcára, igyekezett, hogy a kétségbeesettség ne hallatszódjon a hangján. - Tudom. - Megérintette Amy vállát, és megölelte. - Gyere ide. Ne aggódj annyira, szerelmem.

Amy beletemette az arcát a mellkasába és átkarolta.

- Minden rendben lesz ma este. Roland ott lesz velünk. Felhívom Richart-ot, mielőtt megérkezünk a találkozó helyszínére, kihangosítva hagyom a telefonomat, hogy ne is kelljen tárcsáznunk, ha esetleg szükségünk lenne rá, hogy teleportálhasson.

Bár Amy bólintott, és nem szólt egy szót sem.

 

11. fejezet

Fordította: Maya

Ahogy Amy és Marcus megközelítette David otthonának

bejárati ajtaját, az érzelmei a lelkesedés és az aggodalom között ingadoztak. Hangzavar - többnyire férfi hangok - szűrődött ki, és átkozta a félelmét, ami annak ellenére növekedni kezdett benne, hogy mindent megtett annak leküzdésére. Senki sem jelentett fenyegetést a számára a házból. A legtöbben (ha nem is mindenki) az életüket is kockáztatnák, hogy megvédjék őt. Még olyanok is, akikkel ezelőtt soha sem találkozott. Mégis remegett a keze, a torka elszorult és lába azzal fenyegetőzött, hogy azonnal megfordul és elrohan. 

A rettegésen, amit érzett, a Royjal való közelgő találkozás gondolata, csak nehezített. A saját magának adott buzdító, lelkesítő szavak sem segítettek Rossz előérzet furakodott a gondolatai közé. Roland és a Francia Halhatatlanokkal az oldalukon, semmi olyannal nem találkozhatnak, amit ne lennének képesek legyőzni. Egy újabb vészjósló gondolata támadt, amint ebbe jobban belegondolt.

Egy nagy, meleg kéz csúszott az övére és megnyugtatóan szorította meg. Amy felpillantott Marcusra, miközben ujjaikat összefűzte. Elmondta neki a megérzés dolgot. Marcus igyekezett nem kimutatni a véleményét erről, de Amy elől nem tudta azt elrejteni. Ha már egy ilyen egyszerű dologra, mint ez a kevéske látnoki képességre így reagál, akkor hogyan reagálna a többi furcsaságságára?

 

Ne felejtsd el - suttogta Marcus. - Seth, David és Darnell is itt vannak valahol.

Végre elmosolyodott. A várakozás eltörölt minden mást. Amy már több mint három hete nem látta a pótcsaládját, és már nagyon hiányoztak neki. 

Marcus beütötte a kódot az ajtón lévő billentyűzeten, megfogta a kilincset, majd elfordítva azt befelé nyomta az ajtót. Amy Marcus kezébe kapaszkodott, ahogy beléptek. A ház alsó szintje teljesen nyitott volt, amit Marcus néhány lépéssel átszelt. Amy balján Chris Reordon és két másik ember volt. Amy feltételezte, hogy ők is a hálózatnak dolgoznak. Lassan megkerülte a hatalmas, impozáns ebédlőasztalt, ami roskadozott a púposra halmozott ételek rengetege alatt. Amy azon csodálkozott, hogy még nem omlott össze. A jobbján Étienne, Richart és Lisette ücsörögtek a nappali egyik kanapéján. Az ő történetük szomorú volt. Lisettet akarata ellenére változtatta át a férje, akit elemésztett az őrület. Az ő ikerbátyai nem értették a betegségét, igyekeztek elrejteni az állapotát, és segíteni azzal, hogy ők etették. A sokszori ismétlés miatt, Lisette - tudatlanul - mindkettejüket átváltoztatta Halhatatlanná, még azelőtt, hogy Seth rájuk talált volna, és megakadályozhatta volna azt. David és Seth véleménye szerint egyik testvér sem sajnálkozott emiatt, és habozás nélkül újra megtennék, míg Lisette állandó bűntudattal élt, mert megfertőzte őket. Az állandó megnyugtatás mégsem nyugtatta meg őt, de Amy szerint jól leplezte azt. Lisette felnézett és barátságosan Amyre mosolygott, majd Marcusra kacsintott. 

Egy nő és két férfi - mind ember - állt a Halhatatlanok mellett. Amy felismerte a nőt, Tracy volt az. Lisette Szekundánsa. A másik kettő Étienne és Richarté kellett, hogy legyen. Minkét férfi szégyentelenül flörtölt a hosszúlábú szőkével. Az egyik mondott valamit, amitől Tracy nevetésben tört ki. A fiatalabb férfinak vörös volt a haja, Amy megkockáztatta, hogy ő lehet Sheldon. A szeme összeszűkült, ahogy arra a veszélyre gondolt, amibe Sheldon sodorta Marcust. 

- Most - mondta Marcus.

- Tudom, hogy megvédsz engem, de nem bírtál volna el többel. Biztos vagyok abban, hogy megvertek volna. - Amy felvigyorgott rá, miközben szemei csillogtak. 

Marcus visszamosolygott rá. - Próbálj meg tartózkodni attól, hogy megedd a tapasztalatlan kölyköket, nőstény oroszlán. A legtöbb nem fogja megtanulni a vadászképességét még évek múlva sem. 

Amy a vállával megbökte őt. - Édes szónok. 

- Kíván! - kiáltotta Richart.

- Csak féltékeny vagy - vágott vissza Marcus. 

Étienne felnevetett és meglökte a testvérét.

- Hé! - Egy mély hang hallatszódott be a házba. - Ez Amy? 

Amy nagyot ugrott, amikor a többiek kórusban válaszoltak. - Igen. 

Tudtak róla? Összehúzott ajkakkal baljóslatúan nézett Marcusra. - Úgy veszem észre, hogy a Szekundánsodnak lenni, hírhedtté tett engem. 

Marcus megrázta a fejét. - Az tett hírhedtté, hogy kiálltál harmincnégy vámpír ellen. Csak magadat hibáztathatod. 

Darnell bukkant elő a folyosóról a szoba másik végében. Magas és karcsú volt, barna bőrrel és borotvált fejjel, és széles mosollyal sietett elő. - Amy! 

Amyt boldogság árasztotta el. Elengedte Marcus kezét, és átölelte Darnell nyakát, aki szorosan átölelve emelte fel őt. Nevetett, amikor ide-oda forgott vele és közben a lábaival kalimpált. - Hiányoztál - mondta.

Nekem is hiányoztál - mondta Darnell.

- És minden alkalommal átkozódtam, amikor meghallottam, hogy mit műveltél. Mi a pokol, Amy? - Leengedte a lányt a lábaira és aggodalmasan nézett rá. - Harmincnégy? Harmincnégy!? 

Amy felsóhajtott. - Bárcsak mindenki nem a vámpírok számával foglalkozna, hanem azzal a ténnyel, hogy legyőztük őket. 

- Bízz bennem. Senki sem fogja ezt elfelejteni. A Halhatatlan Őrzők weblapján már legendának számítasz. 

- Minek tekintenek? - kérdezte Marcus a háta mögül. 

Darnell mogorván nézett rá.

- Őrültség - ütögette meg Amy a vállát. - Ne is figyelj oda. 

- Majdnem meghaltál érte - csattant fel Darnell.

Amy kérdőn vonta fel a szemöldökét. - Vajon te nem tennéd meg Davidért? 

Darnell felmordult, majd így válaszolt. - David nem vállal felesleges kockázatot. 

- Megtette másfél évvel ezelőtt - mutatott rá Amy, emlékezettetve őt arra a napra, amikor Seth és David az életüket kockáztatták, hogy megmentsék őt. 

Darnell kedvesen elmosolyodott. - Ez a kockázat nem volt

felesleges. 

Amy visszafordult Marcus felé és észrevette, ahogy figyelmesen nézte őt. Amikor Darnell odaállt mellé, és barátságosan átkarolta a lány vállát, Marcus megragadta a kezét, és ellökte tőle. 

Vajon féltékeny? 

Két Halhatatlan érkezett a folyosóról, akiket Amy még soha

nem látott.

- Kik ezek? - kérdezte Marcus. 

Darnell a válla fölött hátra pillantott és barátságosan bólintott a két férfi felé. A többiek ugyanolyan kíváncsisággal figyelték a két idegent.

- Stanislav és Yuri. - Ők átutazóban vannak Virginia felé.

- Itt az ideje az őrségváltásnak?

Seth szerette, ha a Halhatatlanok állandó mozgásban vannak, így megvédve őket az unalomtól. Ez különösen akkor volt a leghatékonyabb, ha új környezetbe kerültek és kimozdították őket a kényelmi zónájukból.

Darnell megrázta a fejét. - Növekszik a számuk. Bármi legyen is az, ami történik, kezd átterjedni a szomszédos államokba. O’Kearney fél órával ezelőtt indult el Tenesseebe. Úgy látszik, hogy a most keletkező vámpírhad pokolian hatalmas, sokkal nagyobb, mint amekkora Bastiené volt. 

Amy a homlokát ráncolta. - Hogyan lehetséges ez?

- Nem vagyunk még teljesen biztosak - mondta Darnell, - de amikor Bastien bosszút tervezett olyan vámpírokat toborzott, akik már átváltoztak korábban. Azt hiszem, hogy az egyik ilyen embere lesz a hunyó.

Marcus káromkodott.

Darnell bólintott. Jóképű arca komor volt. - Folyamatosan nő az eltűnt személyek száma. Ez az egyetlen a magyarázat arra, hogy a számukat hogyan tudják fenntartani, azon vámpírok ellenére, akiket te és Amy egy héttel ezelőtt kiiktattatok, és azok ellenére, akiket sikerült a múlt éjszakai rajtaütésben megsemmisítenetek.

- Mi volt az utolsó ismert szám? - kérdezte Amy.

Múlt éjszaka? Nyolcvanhárom. 

Az elképesztő magas számtól a hideg futott keresztül rajta. Marcus megmerevedett mellette, és olyan szorosan markolta a kezét, hogy az szinte már fájt. 

- Mi a fenét keres ez itt? - morogta.

Meglepte a férfi sötét, fenyegető hangja, és követte a pillantását Darnell válla fölött.

Amint meghallotta Marcus kérdését, Bastien válaszolt: 

- Baszd meg te is! 

Egy hideg szellő a bejárati ajtó felöl meglibbentette Amy haját, amikor kinyílt az mögötte. 

Bastien tekintete ellágyult, amikor rá nézett. - Helló, hercegnő.

Marcus csendes rosszallása örvénylett körülötte, úgy, mint a köd. 

Amy makacsul felemelte az állát. Még mindig küzdött azzal a gyengeségével, amit idegenek jelenlétében érzett, de pokolian biztos volt abban, hogy nem fogja ezt kimutatni, sem a barátai, sem pedig az ellenségei előtt. Bastien egyik sem volt, de kedves volt a számára. Nem hitte el a róla szóló dolgokat, ami csak pletyka volt, bizonyíték nélkül. Szóval, melegen rá mosolygott.  

- Szia, Bastien. - Míg Marcus mellette magában dohogott, addig Bastien boldogan kacsintott vissza rá.

- Mi a faszt keres ez itt? - A karcos hangot követve, hátra fordult és Amy meglátta, ahogy Roland és Sarah lépnek be. Roland hangosan csapta be az ajtót maga mögött. A pár kéz a kézben ment Marcus mellé. 

Visszanézve Bastienre Amy azon tűnődött, hogy csak ő volt az egyetlen, aki észrevette, ahogy Bastien álkapcsát megfeszítve gúnyosan mosolyog Sarahra. - Helló drága. Hogy van a fejed?

Amy összerezzent. Bastien betörte Sarah koponyáját, ami majdnem megölte korábban a lányt. 

Hajtincsek és ruhák libbentek a levegőben, ahogy Roland végigsöpört a Halhatatlanok és Szekundánsok mellett Bastien felé, majd nekicsapta őt a falnak. Kő és szilánk darabok robbant kifelé, fekete porfelhőt képezve. Az emberek a nappaliból az ebédlőbe menekültek, viszonylagos biztonságot keresve. 

Yuri és Stanislav kíváncsian figyelték a két Halhatatlan gyilkos küzdelmét. Étienne, Lisette és Richart nagyjából figyelmen kívül hagyva őket, folytatták a beszélgetésüket. 

Amy felnézett Marcusra és megrántotta a férfi kezét. 

- Mi az?

- Nem akarod megállítani őket?

- Nem terveztem. 

A másik oldaláról megszólalt Sarah. - Tudod, hogy Sethnek ez nem fog tetszeni. 

Marcus elkapta Darnell pillantását. - Seth itt van?

- Igen. Ő és David néhány fiatalt képeznek ki az alagsorban. 

David és Seth képezett ki minden új Halhatatlant az elmúlt másfél évszázadban.  

Marcus nagyot sóhajtott. - Rendben. - Elengedve Amy kezét, Bastien és Roland közé ugrott. Amy arra számított, hogy Roland támadni fog, de nem engedhette, hogy kiöntse a barátja vérét. Roland megállt, amikor Marcus nem engedte, hogy ellökje őt az útjából. Szemei izzottak, miközben vér folyt az arcáról, ajkai felrepedtek arca és orra eltörtek (az egyik már meggyógyult, ahogy megállt). Roland továbbra sem vette le a szemét az összevert

Bastienről, akit Marcus az egyik kezével a sarokba szorított, míg a

 

másik keze Roland mellkasának támaszkodott, ezzel távol tartva őt. 

- Miért van itt? - vicsorogta Roland.

- Nem hallottad? - kérdezte Bastien gúnyosan. - David védelmét élvezem. Néhányan közületek, a Halhatatlanok közül, a fejemet akarják gyilkosság és testi sértés miatt. 

Ti Halhatatlanok. Bastien még mindig nem úgy gondolt magára, mint az egyik közülük. Talán soha nem is fogja.

- A vámpírgyilkosságért az Intézetben? - kérdezte Étienne.

- Nehezen hiszem, hogy ez ellen bármelyik Halhatatlannak lenne kifogása - bólintott Lisette. - Én megöltem hetet az elmúlt éjszaka. 

Marcus óvatos leengedte a karját és Roland mellé állt. 

- Ő nem csak megölt egy vámpírt - szólt közbe Chris Reordon. - Elintézte az embereimet.

- Embereket? - kérdezte Richart

- Nem öltem meg őket - mutatott rá Bastien szárazon. - Egyikőjük sem sérült meg véglegesen. Hát Seth és David nem hozta helyre a faszrázókat?

- Nem csak az Intézetben elkövetett bűnök az egyetlen ok, ami miatt sokan a kivégzésedet követelik - csattant fel Chris.

- Kivégzés? - ismételte Tracy.

- Mi az az ok? - kérdezte Sheldon. 

Darnell mereven állt, majd feszülten megszólalt. - Ez az, amiért most itt vagytok.

Bastien ajka egy keserű mosolyra húzódott. - Ugyan már?  Miért nem adod meg nekik azt, amit akarnak? Hamarosan úgy is megtudják.

- Bastien - figyelmeztette Darnell.

Amynek fogalma sem arról, hogy mi folyik itt, de meg akarta hallgatni Bastient. 

- A rejtély megoldódott - jelentette ki Bastien, miközben végignézett az összes Halhatatlanon. - Nem a vámpírok ölték meg Ewan Dolnaldsont.

Marcus megmerevedett. 

Bastien elmosolyodott. - Hanem én.

- Ez az igazság - köpte Chris. - A fattyú gyakorlatilag hencegett vele, amikor tegnap este őrizet alá vontam. Azt mondta, ha Ewen nem volt elég erős neki, akkor én mit gondolok magamról. 

A nappalit síri csend uralta. Nem volt levegővétel, nem volt dühös szuszogás. Senki sem esett neki, és akaszkodott a nyakába. Ewen, a skót Halhatatlan mindenki kedvence volt, akit majdnem két évszázaddal ezelőtt öltek meg. Amy hallotta, amikor David egyszer ezt megemlítette. 

Marcus szemei izzani kezdtek, majd Rolandé is. Majd

Richart. Étienne. Lisette. Yuri. Stanislav. 

Amy beharapta az ajkát, ahogy Marcus ökölbe szorította a kezeit. 

- Te kibaszott fasz! - Természetfeletti gyorsasággal csapódott Bastienbe, majd elszabadult a pokol. Minden Halhatatlan mozgása elmosódott, ahogy egyszerre elindultak. Minden Halhatatlan, kivéve Saraht, aki hasonlóan Amyhez, csak bámulta az erőszakot. Darnell maga mögé rántotta Saraht és Amyt, és az étkező felé terelte őket, a repülő bútorok, a lehulló plafon darabok, törött lámpák útjából. Amy lábujjhegyre állt, hogy ki tudjon nézni Darnell háta mögül, mert ő nem volt olyan magas, mint Marcus. Sarah nem ezt tette, hanem udvariasan félre tolta a férfit, aki meglepetten nézett rá.

- Halhatatlan vagyok - emlékeztette a férfit. 

Darnell bosszúsan bólintott felé. - Sajnálom, elfelejtettem. 

Bastien a szemközti falnak csapódott, amitől az ablakszilánkok úgy repültek szét, mint a konfettik. Kő és szilánk darabok csapódtak szét körülötte, ahogy a földre zuhant. A Halhatatlanok összehangoltan közelítettek felé egy elmosódott folt alakjában, miközben a törött bútorok úgy folytak el mellettük, mintha csak egy szökőár pusztítana. 

Amy megérintette Sarah karját, hogy felhívja magára a lány figyelmét. - Meg kell állítanunk ezt.

Sarah beleegyezően bólintott. - Meglátom, mit tehetek.

- Veled megyek.

- Nem - tiltakozott, Darnell ugyanakkor szólalt meg: - A pokolba veled! 

Amy   kérdőn   nézett   rá.   -   Nagyobb   eséllyel   fogják abbahagyni akkor, ha én is megsérülhetek. - Amikor Amy előre lépett, Darnell a vállánál fogva rántotta vissza.

- Nem. Most nem gondolkodnak tisztán és csak akkor vennének észre, ha már túl késő lenne.

- De…

- Majd én - mondta Sarah, és tett egy lépést előre. 

A leghangosabb és legocsmányabb jelző visszhangzott a szobában, ami Amy valaha is hallott. Minden elmosódott folt megszilárdult Halhatatlanokká, és megálltak. Bastien nyúzottan és véresen rogyott a padlóra, mellette azzal, aki utoljára verte ököllel. 

Minden szem a folyosó felé fordult, amikor egy magas, impozáns alak lépett ki annak árnyékából. A borostyán színű szeme fényesen ragyogott a dühtől ellentétben a lenyűgöző, sima és sötét bőrével. Amy egyszer hallotta Sarah véleményét Davidről, aki azt mondta róla, hogy olyan, mint egy egyiptomi fáraó. Volt benne valami királyi méltóság. Több mint két méter magas, és széles vállú volt. Hosszú, ceruzavastagságú raszta haja a csípőjét verte. 

Tekintély szivárgott minden pórusából. Általában higgadt volt, de most szinte sugárzott belőle a düh. 

- Még öt percre sem lehet benneteket egyedül hagyni, gyerekek! - ordította karját széttárva. 

- Mi a pokol? - Darnell a földön lévő alak felé intett, aki a Halhatatlanok fekete bakancsos lábai előtt hevert.

- Bastien elmondta neki, hogy miért szorult védelemre - sóhajtott David, hogy megnyugodjon. 

- Roland, Marcus, mindketten ki fogjátok ezt fizetni - nézett szét nyomatékosan a lerombolt nappaliba. 

- Miért mi? - kérdezte Roland dacosan, miközben megtörölte vérző orrát. 

- Mert te kezdted. - Senki sem kérdezte meg, hogy honnan tudja. Bármelyikük elméjéből ki tudta olvasni a szükséges információt, vagy meghallotta az alagsorban. 

- Technikailag - mondta Chris Reordon, - Bastien kezdte.

- Baromság. Mindannyian neki estetek, de Roland és Marcus ütött először.

- Megölte Ewent - kiabálta Marcus. 

Amy az ajkába harapott. Ők ketten valóban nagyon jó barátok lehettek.

- Igen   -   mondta   David   higgadtan.   -   Megölte. Száznyolcvanhét évvel ezelőtt. Seth kézben tartja a dolgokat. Ma sokkal több és sürgetőbb dolgokat kell megvitatnunk.

Tiltakozó morajlás futott keresztül a szobán válaszul, de elhalt, ahogy David nyomatékosan végig nézett minden egyes jelenlévőn. Amikor tekintete találkozott Amyével, annak egy mosoly áradt szét a csinos arcán. 

- Szia, kicsim - tárta szét a karjait. - Gyere, adj egy puszit. 

Amy mosolyogva felé indult, majd átölelte a derekát. Mivel David nagyon magas volt, ő csak a mellkasáig ért fel, de nem érdekelte. Hiányzott neki. A férfi erősen magához szorította, majd lehajolt és megcsókolta a homlokát.

- Hogy bírod? - kérdezte halkan, miközben a halhatatlanok lassan kezdték visszarendezni a nappalit.

Amy vállat vont. - Sokat rúgtam már seggbe. 

David nevetett. - Mondtam, hogy te voltál a legtehetségesebb harcos, akit valaha is edzettem. Mit gondolsz, mi hárman miért küzdöttünk meg mindig azért, hogy ki harcoljon veled? 

Amy elutasítóan felhúzta az orrát.

- Mi a helyzet Marcusszal? Hogy boldogulsz vele? 

Amy próbálta, de nem sikerült, így a pír elöntötte az arcát, és csak remélni tudta, hogy a férfi nem látta a fejében hirtelen felvillanó képeket az órákról, amit Marcusszal ketten az ágyban töltöttek el. 

- Jól - válaszolta, próbált nem törődőmnek tűnni. - Ne olvass a fejemben!

- Nem fogok - ígérte David egy fanyar mosollyal. Tekintete még mindig halványan izzott, és odahajolt hozzá. - Valami azt súgja nekem, hogy néhány segget szét kell rúgnom.

- Hol van Seth? - szólalt meg Marcus komoran mögötte.

Amy megfordult. - Jól vagy? - Bastien néhányszor megütötte, de hogy ez hogyan sikerült neki, azt nem tudta. Marcus egyik feldagadt szeme, már kezdett gyógyulni. Amy felnyúlt és megfogta az állát, és elforgatva a fejét vizsgálta a férfi arcát. Felszakadt ajakait összeszorítva nézett le a lányra. 

- Jól vagyok.

- Szükséged van vérre? - David fogta meg a vállát.

- Amy nincs az étlapon.

A lány csak a szemét forgatta. - Seth mindent elmondott neki, David. Marcus megfogta a kezét, és elhúzta az arcáról.

- Jól vagyok. - Bár nem úgy nézett ki. Ismét David felé fordult. - Hol van Seth? Beszélnem kell vele. 

- Az újoncokkal. Felajánlottam neki, hogy én majd elrendezem az itteni verekedést - szólt élesen. 

- Aminek nem kellett volna megtörténnie. Őszintén szólva, mindegyikőtök már legalább kétszáz éve Halhatatlan, plusz mínusz egy év. Már rég meg kellett volna tanulnotok az ilyen helyzeteket kezelni, nem? Többen is félre néztek. Marcus könnyedén megszorította Amy kezét. 

- Mindjárt visszajövök. 

Amy idegesen nézett utána. 

Marcus elindult a folyosón, lement a lépcsőn a hatalmas alagsorba. A lépcső alján egy hosszú folyosó kezdődött. A jobb oldalon elhelyezkedő tucatnyi hálószoba volt a vendégeké, akik Davidnél szálltak meg. Balra volt egy hatalmas edző terem, kondigépekkel, egész falas tükrökkel és mindenféle edzéshez szükséges eszközökkel felszerelve. Az edzőterem másik oldalához nem olyan rég építettek egy újabb szobát. Bár hálószobaként szolgált, úgy ismerték, mint a Csendes szoba. Annyi hangszigetelővel voltak a falai leszigetelve, hogy még a Halhatatlanok sem tudták kivenni a bent folyó beszélgetéseket, ha az ajtó zárva volt. David nem mondta, hogy miért készült, de Marcus és a többiek az hitték, hogy Sarahnak és Rolandnak készült, amikor a pár ott egy kis magánéletre vágyott. De ez nagyon ritkán fordult elő, figyelembe véve Roland visszahúzódó természetét. 

De Roland imádta Saraht, és mindent megtett azért, hogy boldog legyen, még ha ez azzal is járt, hogy még több időt kellett olyan férfiak és nők között eltöltenie, akiket inkább elkerülne, úgy mint egy szexuális terjedő betegséget. 

Hangos fémes csattanás hallatszódott a terem felől, majd fájdalmas morgás, amit a pengék susogása követett. Marcus riadtan indult az ajtó felé. Odabent egy ember volt elterülve a padlón, Seth rajta. A férfi nehezen lélegzett, majd kardját a Halhatatlan Őrzők vezetője felé lendítette, de Seth könnyedén elhárította a támadást. Azonban ez a támadás egyáltalán nem egy kezdőé volt. Marcus felismerte a Seth-tel küzdő férfit. 

Edward volt az, aki felugrott a padlóról. Ha Marcus jól emlékezett, akkor Brit volt, és százhuszonhárom évvel ezelőtt változott át. De hogy hány éves volt ekkor, azt nem tudta és nem tudta megmondani sem. A vírus a Halhatatlanok testében visszafordította az öregedést. Étienne már edzett Edwarddal. A nővére, Lisette edzett egy másik újoncot, aki meglehetősen jól tartotta magát, bár nem tett kárt az ellenfelében sem.

Ethan, egy amerikai, aki pontosan egy évszázada volt Halhatatlan, állítólag szerelembe esett a mentorával, de a pletyka ezen részét Lisette kitartóan tagadta. 

Edward felemelte a kardját és körözött vele, majd Seth felé lendítette azt, valahányszor csak lehetősége volt rá.

Seth állandó mozgásban maradt, a karja csak egy elmosódott folt volt, de a lába és testének többi része többnyire látható volt. Seth egyszerre hárította katanájával Edwardot és Ethant is. Az újonc harcosok egyszerre nyújtották a félelem és csalódottság szórakoztató kombinációját. Éjszakáról éjszakára legyőzni a vámpírokat, képes volt túl elbizakodóvá tenni őket. De a Seth-tel való harc, ezt teljesen megszüntette, és ráébresztette őket, hogy ők csak azok az öt évesek, akit a tíz éves bátyja a homlokánál fogva tart el magától, és a levegőt bokszolják. 

- Állj! - mondta Seth hirtelen. Ethan és Edward egyszerre álltak meg középen és leengedték a fegyvereiket, majd hátra léptek. Mindhárom férfi a hüvelyébe tette a fegyverét és Marcus felé fordult. Mivel hamarosan kezdik az éjszakai vadászatukat, így ahhoz voltak öltözve. Fekete nadrág, fekete ing és fekete bakancs. A vér csak ezen az egy kurva színen nem látszik meg. 

Amikor Marcus feléjük indult, Edward barátságosan rá mosolygott. - Szia, Marcus. Sajnálom, hogy ezt láttad. Kicsit kínos, hogy ilyen könnyen legyőztek. 

Ethan is bólintott.

- Helló, Marcus. Rég volt - hallgatott el. - Örülök, hogy látom, jól vagy.

Inkább annak örülj, hogy még mindig élsz és lélegzel, te őrült barom.  

Ethan sosem értette Marcus különös viselkedését. Seth nem szólt semmit, csak nézte, ahogy Marcus feléjük közeledik. Megérezte a káoszt, ami kavargott Marcus belsejében, érezte azt a dühöt, ami, mint a tűz égette a bőre felszíne alatt, miközben leforrázta, azután felhólyagosította őt, amíg csak sikítani nem akart? Marcus egy pillanatra meglátta a saját tükörképét, és látta, ahogy az emeleti dulakodás nyomai már halványodnak az arcán. Bár csak részben felelős a jelenlegi érzelmi állapotáért, és ez csak még jobban feldühítette őt. Barna szeme borostyánban izzott. Lépései hangosan koppantak a padlón. 

Seth összehúzott szemekkel figyelte. Mielőtt bármelyikük is lélegzetthez juthatott volna, Marcus elmosódva előre lendült. Seth feje hátra csapódott, amikor Marcus ökle állon találta. Csont reccsent, vér fröccsent, fogak hulltak. Az újoncok a terem végébe, Marcus mögé húzódtak. Seth hátra tántorodott egy lépést, oldalra fordult és előre hajolt.

Edward tátogott. 

- Szent szar! - motyogta Ethan. 

Seth hosszú ujjaival az arcát és az állát fogta. A szájából ömlött a vér, ami a párnázott padlóra fröccsent. Felmordult, amikor egy roppanó hang töltötte meg a levegőt, mikor a csont visszacsúszott a helyére, és olyan gyorsan forrt össze, hogy Seth állkapcsának még feldagadni sem volt ideje. 

Seth kiegyenesedett. Marcus megmerevedett, kissé oldalra fordulva, ökölbe szorított kézzel állt vele szembe, készen arra, hogy megvédje magát. 

Seth szemei halvány aranyfényben izzottak, csak finom emlékeztetőként arra, hogy mi történt az elmúlt időben, ami elindította a Halhatatlan haragját.

- Ha ez Ewanért volt… - morogta Seth, - a segged… - Nem érte volt. Ezt Amy miatt volt. 

A Halhatatlan Őrzők vezetője elhallgatott. Figyelte. Majd szemének ragyogása elhalványult. 

- Rendben. Egy lehetőséged volt. - Az újoncok felé fordult. - Hagyjatok magunkra. 

Edward és Ethan bólintottak, meghajoltak a vezetőjük előtt majd elindultak, arcukról lerítt, hogy teljesen meg vannak győződve arról, hogy Marcus tényleg elvesztette az eszét.

Amikor kimentek, Seth az ajtó felé indult. 

- Gyere velem. - Bastien felkelt, míg a Halhatatlanok - ragasztószalag, kalapács és egymást irányítva - igyekeztek a nappalit visszarendezni.

Amy szeretett volna odamenni hozzá, és segíteni kitisztítania a sebeit, hogy azok gyorsabban gyógyuljanak, tett egy lépést felé, de Bastien elkapta a tekintetét és megrázta a fejét. Amy habozott. Vajon túl büszke ahhoz, hogy elfogadja a segítségét? Vagy így akarja megvédeni? 

A nappaliban hirtelen minden Halhatatlan megdermedt. Az egyetlen beszélgetés, ami folyt - az emberek általi - hamar elhalt, ahogy a Szekundánsok érzékelték, hogy valami nincs rendjén. Először Amy azt hitte, hogy a Halhatatlanok észre vették Bastien gyógyulását, és visszavágón töprengenek. 

Stanislav Yurira nézett. - Vajon… ez Marcus volt, csak…?

Yuri komoran bólintott. Minden Halhatatlan hirtelen Amy felé fordult. Amy a válla fölött hátra nézett az ajtó felé, arra gondolva, biztosan valaki van ott, de nem látott senkit. Visszafordult. A szekundánsok is Amyt bámulták, amitől egyre idegesebb lett. Darnell homlokráncolva nézett körül és odaállt mellé.

- Mi történt? 

Két Halhatatlan lépkedett a folyosón. Vajon Seth újoncai? 

Megálltak és ők is Amy kezdték figyelni. 

- Ő Amy - kérdezte az egyikük.

Étienne kurtán bólintott.

A félelem, ami ellen eddig Amy harcolt, most átváltozott dühvé. Mi történt? Miért nézi őt mindenki? Mit tudnak, amit ő nem? 

Darnell a vállát átölelve védelmezően magához ölelte. Amy odahajolt hozzá, azt kívánva, hogy jöjjön már vissza Marcus. 

Marcus követte Sethet a Csend szobájába, nem sok érdeklődést mutatva az ott elhelyezett bútorok iránt. Seth becsukta az ajtót, egy zsebkendőt kihúzva a zsebéből megtörölte véres száját. Marcus türelmetlenül megszólalt.

- Amy tehetséges? 

Seth elrakta a koszos zsebkendőt és találkozott a tekintetük. 

- Nem - felelte komolyan. 

Fájdalom hasított Marcusba. Behunyta a szemét. Amy sok minden mondott már, de… - Ő olyan megérző. Vagy valami ilyesmi.

- Amy nem tehetséges, Marcus, sajnálom. 

Egy csomó keletkezett a torkában. - Te rohadék - suttogása telve volt váddal és fájdalommal. - Hogy tehetted ezt velem?

- Nem tudtam, hogy bele fogsz szeretni. 

- Nem tudtad? - kérdezte Marcus keserűen. - Hát te nem tudsz mindent? Hát nincs kezedben a sorsunk? Nem tudtad, hogy Bethany is bele fog szeretni Robertbe? 

Seth felsóhajtott. - Az kivétel volt, nem szabály. Ha mindentudó lennék, és Ámort játszhatnám, akkor már mindegyikőtök házas lenne, és a te magányodat is régen eloszlattam volna már.

- Biztos vagy benne? Még soha nem találkoztam senkivel, akinek ilyen képességei lennének, aki ne lett volna tehetséges vagy Halhatatlan.

- Biztos vagyok benne. 

Marcus megdörzsölte égő szemét, és összecsípte az orrnyergét. - A történelem ismétli önmagát. Ezért van az, hogy David és te is annyira rajongtok érte, mert emlékeztet bennünket?

- A történelem nem ismétli önmagát. 

- Nem? - kérdezte Marcus kétségbeesett nevetéssel. - Mi jut nekem? Ötven esetleg hatvan év, mielőtt elveszítem őt, úgy mint Bethanyt? Ha csak egy vámpír meg nem öl előbb. Akkor… mit… a következő évezredben őt fogom siratni.

- A történelem nem ismétli önmagát - ismételte Seth. - Soha nem éreztél úgy Bethany iránt, mint amit Amy iránt érzel. 

Marcus tudta ezt, de nem tudta visszatartani a dühét. - Mitől vagy ebben ilyen biztos?

- Minek a cserébe mondanál le Amyről? 

Mivel a kérdés olyan komolysággal hangzott fel, Marcus elgondolkodott. Miután egy teljes percig némaságba burkolózott, pedig már első másodpercben tudta a választ. 

- Semmiért.

- Mit kockáztatnál azért, hogy Amy a tiéd legyen?

- Mindent.

- Bethanyért keveset kockáztattál és semmit sem áldoztál fel, semmit a saját boldogságodon kívül. Sosem fedted fel az érzéseidet. Soha sem engedted be őt. Elveszítetted volna a barátságodat Roberttel. Lehet, hogy…

- Soha nem hoztam volna Robertet szégyenbe! - csattant fel Marcus. - Ő volt a családom. Én…

- Ha Bethany iránt is úgy éreztél volna, ahogy Amy iránt, akkor mindent kockáztattál volna. 

- Ő fiúként tekintett rám! Egy testvérre! 

- Végig nézted Bethany és Robert életét, vártál nyolcszáz évet, hogy megszülessen, majd felnőjön, aztán elcsábíthattad volna és megakadályozhattad volna, hogy újra visszamenjen az időbe. Sem ő, sem Robert nem tudtak volna róla. Neked megmaradt volna a barátságod Roberttel a múltban, és boldogan együtt élhettél volna Bethanyval a jelenben.

Seth leült az egyik székre, és kényelmesen elhelyezkedett. - Ráadásul tehetséges is volt. Az egész örökkévalóságot együtt tölthetted volna vele. 

- Én nem lettem volna olyan boldog, mint amilyen Robert volt - mondta Marcus fásultan. 

- Azt, amit nem valósítottál meg eddig, azt tett téged olyan boldoggá most Amyvel.

Marcus hátrált majd leült az ágyra. 

Seth előrehajolt és a térdeire támaszkodott. 

- Gondolkodj el, hogy mit érzel Amy iránt. Már ismered, mióta is… két hete. Képzeld el, hogy hogyan fogsz érezni egy év múlva. 

Nem tudta. Már a gondolatra is pánik lepte el, hogy milyen rövid időt tölthetnek el együtt. - Nem akarom elveszíteni. 

- Az egyik dolog, amit figyelembe kell venned, Marcus, hogy nem vagy elpusztíthatatlan. Téged is meg lehet ölni. És az elmúlt másfél évben kétszer is közel jártál ehhez. Meg kell állítanod ezt a megszállottságot, vagy bármelyik pillanatban elveszítheted a fejedet. 

Marcus felhorkant. - Egy fenét, veszítem. Harmincnégy vámpír sem bírt legyőzni. 

Seth kérdőn nézett rá. - Azt hiszed, nem tudnak legyőzni?

- Lehetetlen. Nem, ha Amyvel a hátam mögött harcolok. 

Seth hátravetett fejjel kezdett nevetni. - Fantasztikus lány, ugye?

- Igen. Több mint nyolc évszázada élek, de még senki vagy semmi nem lepett meg ennyire. 

- Én már sokkal régebb óta élek, de csak ugyan ezt tudom mondani. - Seth az ajtó felé pillantott. - Később még folytatjuk… de most mennem kell, mielőtt Sebastien kinyitja a száját és megint bajba sodorja magát. 

Marcus homlokráncolva nézett rá. - Vajon tényleg ő ölte meg Ewent?

- Igen. És bölcs dolog lenne, ha te és többiek, ha nem kérdőjeleznétek meg a hozzáállásomat ehhez. 

Marcus bólintott, és odasétált az ajtóhoz. - Jössz? - kérdezte, majd kinyitotta azt.

- Egy perc.

12. fejezet

Fordította: Eszta

Seth hallgatta, ahogy Marcus csizmájában áthalad a folyosón, megmássza a lépcsőket, és behozta őt a nappaliba. Kínos csönd telepedett az összegyűlt csoportra. Seth mosolygott, amint Sarah megtörte a csendet, bátran színlelve, hogy nem hallotta, hogy Marcus behúzott neki egyet. A többi Halhatatlan követte őt, természetesen. Még azok a nem jelenlevők is, akik nem találkoztak Sarah-val személyesen, sokat megadnának, hogy megbizonyosodjanak a boldogságáról, soha nem akarnák, hogy megbánja a döntését, mikor csatlakozott a csapatukhoz. Amint a beszélgetés visszatért normálissá odafent, Seth hallotta a várva várt mozzanat halk susogását.

Amy dugta be a fejét, majd becsukta maga mögött a vastag ajtót. Felállva, Seth mosolygott és kitárta karjait. - Hello, kedvesem. - Nyugtalanság féle futott át az arcán, ahogy előre sietett. - Mi a baj? - kérdezte, amint karjait Amy vékony alakja köré tekerte.

Vállát megvonva, Amy szorosan megölelte. 

Seth játékosan megrázta. - Mondd el.

- Mindenki engem bámul.

- Hát persze, hogy bámulnak. Segítettél Marcusnak elpusztítani...

- Ne mondd ki- szakította félbe, miközben szemöldökét ráncolva hátralépett. - Ha a harmincnégyet kiejted a szádon, nem vállalok felelősséget a tetteimért.

- Unod már hallani?

- Enyhe kifejezés.

Seth megrántotta a vállát. - Olyat csináltál, amit más Szekundáns soha nem próbált egyedül túlélni. A kíváncsiság természetes. - Megkerülve a karosszéket, amit még az előbb használt, leült a földre és a hátát nekitámasztotta a falnak, lábait kinyújtotta. 

Amy ugyanígy tett, a válla hozzáért Seth karjához, bokáit keresztbe tette. Eddig számtalanszor ültek így, mióta megmentette a lányt.

- Nem mondtad el neki - mormolta Seth.

- Te se. 

- Tudod, hogy soha nem árulnálak el.

- Én úgy értem, nem meséltél neki magadról. Hogy, ki vagy. Hogy, mi vagy.

Amy volt az első személy évezredek óta, akivel megosztotta az információt, és Seth nem tudta, ha agyonütnék, se tudná megmondani, miért csinálta. - Tudod, hogy nem tehetem.

- Mert, ha ő és a többiek a rossz embert bíznak meg az információval,   buzgóbban   levadásznák   őket,   mint   ha   a Halhatatlanok genetikai különbségei kiderülnének?

- Igen.

- Miből gondolod, hogy kevésbé üldöznének nálad, ha kiderülne az igazság rólam?

- Marcus nem árulná el a bizalmad, mint ahogy én sem.

- Azt hiszed, elárulná a bizalmad? Ezért nem mondtad el neki?

Seth azon töprengett, hogy magyarázza el a különbséget. - A párok titkokat osztanak meg, Amy. Semmi kétség, hogy te és Marcus, máris rendelkeztek néhánnyal. - Például az első találkozásnál, ahogy rávezették őt, Marcust, a házában, hogy Amy lesz a Szekundánsa. - Minél közelebbi és minél intimebb a kapcsolatotok, annál több titok lesz köztetek. Ha elmondanám Marcusnak a DNS-em eredetét, nem gondolod, hogy talán szeretné megosztani veled?

- De ha megtiltod neki...

- Összevesznénk, ha el kellene titkolnia előled az információt.

- De én már tudom.

- Igen. És ő csak egy Halhatatlan. Ha elmondom neki, el kell mondanom a többieknek is. Máskülönben nem lenne igazságos. És egyetlen Halhatatlan sem él magányos életet.. Vannak olyanok, akiknek van szerelmük, akikkel meg szeretnék osztani az igazságot. Ha mégis rossz személyben bízik meg egy nő vagy egy férfi, rossz fülbe suttogja az igazságot- és egy mindig ezt teszi,- azt katasztrófa és végleges megsemmisítés követné.

Ahogy Marcus szokta mondani, a történelem mindig megismétli   önmagát.   És   Seth   nem   tudna   még   egyszer keresztülmenni azon. Jól megtanulta a leckét. 

- Nem kellett volna elmondanod nekem, ugye?- kérdezte Amy. 

Seth mosolygott. - Nem. És nem vagyok benne biztos, miért tettem. Talán, jobban meggondolva,   tudtam, hogy neked elmondhatom a saját körülményeid miatt.

- Nem foglak elárulni Seth.

- Én sem téged. - Amy lehajtva a fejét, berakta kezeit az ölébe, és ujjaival babrált. - Azt hittem egy pillanatra, hogy talán meséltél Marcusnak rólam, mikor lejött, azért vonultatok el bizalmasan.

- Azért tettem, hogy próbáljam megóvni a magánéleted. Azt akarta tudni, hogy vajon tehetséges vagy-e.

Amy   egyenes   szemöldöke   összeráncolódott.   -   Már mondtam neki, hogy nem vagyok az.

Seth rátette egyik kezét az idegesen mozgó kezeire. - Gyanítja, hogy más vagy, Amy. El kellene mondanod neki az igazat.

- Nem lehet. Szörnyszülöttnek fog hinni.

- Nem, nem fog.

- Te nem láttad, hogy reagált, mikor megtudta, hogy vannak előérzeteim.

Nem, de Seth el tudta képzelni. A remény lángja, amit kegyetlen csalódás követett, mikor Amy bizonyította, hogy nem tehetséges. - Csak össze volt zavarodva. És csüggedt, mert azt hitte, nem tudsz átváltozni.

- Nem tudok átváltozni.

- Tudom. - Egy percig tanulmányozta őt. - Szereted őt, Amy?

A lány elkezdett játszani az ujjaival.

- Vagy félreértettem a helyzetet? Túl korai még?

- Azelőtt soha nem voltam még szerelmes - ismerte be, lehalkította a hangját -, de azt hiszem, igen.

- Akkor bízz meg benne annyira, hogy elmond neki.

- Nem akarom, hogy azt gondolja, egy torzszülött vagyok.

Egy szörnyeteg.

- Miért hiszed, hogy ezt fogja gondolni? - kérdezte, megzavarva a lány bizonyosságát.

Amy beleharapott alsó ajkába. - Te, David és Darnell úgy reagáltatok, mikor megtudtátok.

- Nem is!- tiltakozott. Mi a csuda miatt gondolja így?

Amy felemelte a fejét, szomorú szemei találkoztak Seth pillantásával. - Tudom, hogy mindannyian próbáltatok természetesen viselkedni de... napokig, miután kiderítettétek rólam az igazságot, nem bírtátok abbahagyni a bámulást.

Seth visszagondolt arra, mikor Darnell végre kinyitotta a mappát, amit aznap reggel loptak, mikor megmentették Amyt, és felfedezték az igazságot. Hogy, ki ő. Hogy, mi ő. Mindez miatta.

Bámulták őt? Ettől kényelmetlenül érezte magát? Félt?

Mint egy bogár a mikroszkóp alatt, ami arra vár hogy letépik-e a szárnyait?

Vagy a torzszülött, aminek gondolta magát, mindannyian úgy néztek rá?

- Amy - kezdte, majd dadogni kezdett. - Mi nem... Én nem vagy biztos benne, hogy értékeled... - próbálta összeszedni a gondolatait. - David és én, mindketten több ezer éve élünk, elég régóta, hogy tanúi legyünk bibliai eseményeknek. Az összes millenniumunkat azzal töltöttük, hogy bebarangoltuk a Földet, egyikünk se került szembe hozzád hasonlóval. Ez... ez olyan sokk féle volt. De...

- És azt hiszitek, Marcusnak nem lenne sokk?

Seth azon töprengett, hogy Amy bizalmának eljátszása talán nem a legjobb mód, hogy kezelje ezt a helyzetet. Lehet, ha félrevonná és felvilágosítaná, hogy mi történt másfél évvel ezelőtt, esélyt adna Marcusnak, hogy megtapasztaljon egy sokkot, túltenné magát rajta, és jobban reagálna nála, mikor Amy elmondta neki. Másrészt viszont, Amy, a reakciójuk emlékét lehet kicsit félreértelmezte. Akkor még nem ismerte őket, és félt tőlük annyira, hogy visszautasított minden felajánlott ételt, kivéve, ha nézte, ahogy elkészítik és egyikük megkóstolta, hogy nincs-e megmérgezve.

Nem, végtére is, mikor és hogyan mondja el Marcusnak - vagy ha el is mondja -, az Amy döntése volt.

De talán Seth előre segíthetné ezt a felfedezést.

- Hadd kérdezzek valamit. Hogy éreznél, ha elmondanám, hogy Marcus nem Halhatatlan, hanem tulajdonképpen egy vámpír? Ezek miatt még megkülönböztetjük vagy megértjük, a mentális degenerálódás, ami más vámpírokat nagyon gyorsan súlyt, nála jelentősen lelassult, de még mindig ott van és el fogja érni a kritikus pontot, ami elrabolja őt a józanságból... és ezért lenne a viselkedése  annyira kiszámíthatatlan?

Ijedtség öntötte el Amy arcát, és nőtt minden egyes szóval, amit Seth mondott. 

- Ez igaz?- kérdezte rekedten.

- Nem- nyugtatta meg.

Amy vállai megkönnyebbülten leernyedtek.

- De ha az volna, ugyanúgy szeretnéd őt?

- Igen.

- Vele maradnál?

- Igen, természetesen igen.

- És hogy reagálnál rá, ha elmondaná neked?

Amy mélyet sóhajtott.

Seth elengedte a kezét és áttette a vállain az egyik kezét. - Ne becsüld alá őt.

Amy nekidöntötte a fejét a mellkasának. - Annyira belefáradtam már, hogy állandóan rettegjek.

- Tudom, édesem. - Seth jól ismerte a félelmet, amivel együtt él, és nagyon csodálta őt amiért ezzel él, és le is győzi azt. - De be kell látnod, hogy kezded elveszíteni az uralmat felette.

Amy megrázta a fejét és felnézett nedvességtől csillogó szemmel. - Meg tudsz gyógyítani, Seth? Eltüntettni?

Ez olyasmi volt, amit soha nem kérdezett meg tőle.

- Nem tudlak- mondta leküzdve a torkában hirtelen kialakult gombócot. Ahhoz, hogy meg tudja gyógyítani, el kellene törölnie az eseményeket, amik az emlékeiből erednek. Elveszíteni azt a tudást, sebezhetővé és nagy veszélynek tenné ki őt. - Sajnálom, édesem. - Elnézett az ajtóhoz, mert olyat hallott, amit egyetlen Halhatatlan sem lenne képes meghallani az alapos hangszigetelés mellett. - Darnell jön. Fel kellene mennünk az emeletre. 

Egyetlen könnycsepp gurult le Amy arcán, de bátran letörölte és kihúzta magát. 

Seth felállt, megfogta Amy pici kezét, és felsegítette. - Minden rendbe fog jönni, Amy.

A lány elhúzta a száját, bár a szeme vigasztalhatatlan maradt. - Egy előérzet?

Seth megrázta a fejét. - Az optimizmus egyik ritka pillanata.

- Valóban ritka - válaszolta mosolyogva, és az ajtó felé nézett.

Seth védelmezően megfogta a kezét, megállította őt, ahogy egy figyelmeztetést hallott a fejében. - Várj.

Amy kérdően rápillantott.

- Azt mondtad Marcusnak, hogy vannak előérzeteid?

Fintorgott. - Így tudtam a legjobban leírni őket.

- Vannak megérzéseid?

- Igen.

- Mivel kapcsolatban?

- A Royjal való ma esti találkozással. - Megrázta a fejét. - Valami rossz fog történni. Nem tudom mi, de valami rosszul fog elsülni. Tudom.

Seth átgondolta ezt az új fejleményt és összekötötte azzal az információval, amit Chris és Darnell talált. - Megváltoztatjuk a stratégiánkat, kidobjuk a régi tervet és kialakítunk egy újat, ami hasonlít az alapokhoz, de egy új lehetőséggel.

Amy bólintott, de nem tűnt nyugodtnak.

Nehézkesen (Ami és az érzelmei ritkán tévednek), Seth kinyitotta az ajtót.

Darnell türelmetlenül állt a folyosón, hogy lezárja a beszélgetésüket. Éles szemei felületesen átfutottak Amy arcán.  - Minden rendben?

Amy bólintott.

Darnell pillantása Sethre csúszott. - Mi van veled? Te jól vagy?

David biztos elmondta Darnellnek, hogy Marcus megütötte

őt. 

- Én jól vagyok. Döntsük el, hogyan kezeljük Royt és a még meglévő ütőkártyáit. 

Semmilyen szigetelőszalag sem tudná a törött, szilánkokra zúzott bútort úgy összerakni, hogy az hasonlítson egy kétszáz kilós izomzatú férfi számára stabil, kényelmes ülőhelyhez. Sem a kalapács, sem szög. Szóval mindenki az ebédlőben gyűlt össze.

Amint az ételt eltakarították, Seth és David a fő helyekre, az asztal két végébe ültek, ami huszonnégy férőhelyes lehetett. Amy Seth és Marcus közé ült, Sarahval és Rolanddal szembe.

A d'Alecon-ok Roland mellett ültek, a Szekundánsaik velük szembe, Marcus mellett. Yuri és Stanislav, David mellett foglaltak helyet, Amy asztalfelénel. Chris Reordon emberei Stanislav mellett ültek.

Bastien a másik oldalon ült, David mellett. Senki nem ült mellette.

Chris Reordon megkerülte az asztalt, mindenkinek egy vékony, manilai mappát osztott ki. Mikor elérte Bastient, Chris gúnyos pillantással reagált a Halhatatlan kinyújtott kezére, kikerülte őt és az üres székeket mellette, és a d'Aleconok mellett foglalt helyet.

- Chris- szólalt meg Seth.

- Mi van? - Azt asztalra dobta a megmaradt mappákat és keresztbe rakta a karjait. - Nem bízom benne. Amennyit tudunk róla, továbbadhatja, miért gyűltünk össze.

David sóhajtott és kinyújtotta egyik kezét. A mappa keresztülcsúszott a fényes fafelszínen és ujjai közé fogta. - Tessék. - Átadta Bastiennek, de szemeit nem vette le Chrisről. - Nem olyan.

- Honnan tudod? Az tény, hogy megsértette az intézeti vezetőket és nekitámadt az embereimnek, elmondásuk szerint nem te irányítod őt.  

- Ő a védencem, nem a foglyom.

Amy kicsit meglepődött, hogy ezt hallja. Nem fogta fel, hogy David egyedüli felelősséget vállalt a vonakodva beavatott kiképzéséért és felügyeletéért a Halhatatlan Őrzök csoportjába.

- Nos, talán a foglyod kellene, hogy legyen. Hol voltál, mikor megtámadta az embereimet?

- Chris - morogta Seth, de David felemelte nyugodtan a kezét, hogy megállítsa akármilyen tervezett dorgálását.

- Egy Halhatatlant gyógyítottam Szudánban, akinek a kezét levágták. Te hol voltál? - szállt szembe David. - Hiszem, hogy Bastien próbálta követni a protokollt, mikor megérkezett a központba és visszautasították a belépését.

- Nem gondoltam volna, hogy meg kellene engedni, hogy őrizet nélkül lépjen kapcsolatba a vámpírokkal. Nem azután, ami Marcussal és Amyvel történt.

- Egy harminc másodperces telefonhívás fedezte volna őt, ha a biztonság lenne az igazi motivációd. Ehelyett hagytad, hogy az elfogultságod vezesse a cselekedeteidet. - David mahagóni tekintete átfutott minden jelenlévőn. - Valaki közületek osztja Chris gyanúját, biztosak lehettek, Sebastien semmit nem tudott tenni a hirtelen felkeléssel. Seth és én mindketten megvizsgáltuk a gondolatait.

- Még akkor is, ha szándékosan blokkolja?- kérdezte Chris.

Néhány Halhatatlan, Amy tudta, elég erősek ahhoz, hogy elrejtsék gondolataikat még a legerősebb telepaták elől is. Vagy voltak olyanok, mint Richart, aki egész életét a telepata nővérével és bátyjával töltötte, megtanulta idővel, hogy növesszen szokatlanul erős barikádot a gondolatainak.

- Még akkor is - erősítette meg David.

Mikor Chris hadviselése csendben visszavonult, David mosolygott. - Kell bizonyíték? Nagyon helyes. Lehet azért vagy pipa, mert Sebastian betolakodott a területedre és bántotta az embereidet. A büszkeségedet megsérthette, mert azt hitted, hogy a hálózat legyőzhetetlen, még az ő betörését se tudták megakadályozni. De nem ítéled el Vincent meggyilkolásáért, mert mélyen legbelül hiszed, hogy könyörületből tette, és megkönnyítetted, hogy a fiatal vámpír ne szenvedjen többé.

Minden szem Bastienre és Chrisre szegeződött. Mindketten haragosan néztek.

Bastien ölte meg a fiatal vámpírt, a vámpír kérésére? Amy csak azt tudta, hogyan rágódott rajtuk, megvetette magát, amiért nem tudott rajtuk segíteni. Nem engedte másnak, hogy lássa ezt az oldalát.

Seth előrehajolt.   - Rendben. Nincs több ellenvetés Sebastien jelenlétére. Ez a téma aggasztja őt, és van információja, ami kedvezhet nekünk.

Amyvel szemben, Roland kinyitotta a száját, hogy gúnyosan megcáfolja, de csak egy röffenést adott ki, amint az asztal alól egy tompa puffanás hallatszott.  A goromba harcos megrovó pillantással nézett a feleségére, ami mosollyá lágyult, mikor huncutul kacsintott rá.

Amy összeszorította ajkait, hogy visszatartsa a nevetést.

Darnell lépett be, telefonját a fülénél tartva. - Rendben. Köszönöm. - Leengedte a telefont, pillantása Sethet kutatta. - Megerősítették.

Seth bólintott. Amy csendben megdicsérte Darnellt, hogy Bastien mellé ült.

Chris adott nekik egy mappát.

- Néhány új elmélet napvilágra került. - közölte Seth. - Feltételezzük, hogy ezt az új felkelést az a vámpír vezette, aki Roy szerint a királyuk. Egyébként most már van okunk elhinni.

- Ne mondd, hogy újabb Halhatatlan az!- fortyant fel Richart. 

- Nem - nyugtatta meg Seth. - Nem Halhatatlan. Hanem egy ember. 

Darnell bólintott. - Dr. Montrose Keegan, az a természettudós, aki Bastiennel dolgozott, visszajött a városba. Bankszámlájának jelentős csökkenése figyelmeztetett minket a lehetőségre, ami inaktív volt az eltűnése óta, azután hogy Bastient.. öhm...

- Alaposan leverték?- vetette közbe segítőkészen Roland.

- Roland - Seth halkan beszélt. - Ne provokálj.

Darnell megköszörülte a torkát. - Azt akartam mondani, hogy változtak a körülmények. Különben is, megerősítettük, hogy Montrose maga vette ki a pénzt. Sem a kártyáját sem a személyazonosságát nem lopták el. És figyeljük őt, mióta belépett a bankba.

Lisette összehúzta ajkait. - Érdekes egybeesés. - Sehtre nézett. - Szerinted ő a vámpírok vezetője?

- Logikus következtetésnek tűnik - mondta.

- Hülyeség - gúnyolódott Bastien. - Montrosenak talán van esze, de bátorsága? Egy uncia sem, olyan gyáva. Ahogy ők eljöttek, nem lett volna szükségük egy idiótára, hogy vezessen egy tucatnyi vámpírt, eltekintve attól, hogy százak seregének néz ki.

- Biztos vagy benne?- kérdezte Seth.

- Abszolút. Ahhoz, hogy irányítsd a vámpírokat, személyesen kell hatnod rájuk. Nem fogják teljesíteni olyan parancsát, akit soha nem láttak. És ha nem félnek tőled, nem fognak követni. A vámpírok nem félnek az emberektől. Montrose soha nem jött a lakóházba, soha nem lépett szemtől szembe kapcsolatba senkivel, csak az öccsével Casey-vel, és velem.

Vámpírok félemlítették meg, túl gyáva volt még ahhoz is, hogy vérkóstolót kérjen tőlem, és én voltam a legjózanabb. Ehelyett lefuttatta a teszteket a testvérén, hajlandó volt titokban maradni az alagsori laboratóriumában. És volt idő, mikor Caseyt is megijesztette.

Seth előredőlt. - Azt mondod, hogy nem volt beavatva?

- Egyáltalán nem. Azt mondom, hogy nem ő a főkolompos. Az állítólagos királyuknak valóban vámpírnak kell lennie, bár nem tudom Montrose hogyan akadt rá. Vagy miért. Casey halott. Montrose nem tud neki segíteni és elvesztette a motivációját is.

Amy figyelembe vette a valószínű opciókat. - Talán a vámpírok hallottak róla és bevették, hogy segítsen megtalálni a gyógyírt.

Bastien megrántotta a vállát. - Lehetséges.