AUBURN

“És szöghajúakat is” (Malbrouk-ének)

Tekinteted és szöghajad,
ferde szemöldökvonalad,
halovány szirma ajakadnak,
szived, mely nagy - tétova bár -,
inkább félénk nőnek mutatnak
téged, kinek hálám kijár.
Hálám tiéd, az már igaz!
Esténként mily öröm s vigasz,
ó nekemvaló szöghajú nő,
ha ágyamhoz vezet utad,
kemény keblű és büszke úrnő,
tudván szerény szándékomat,

ingben, kemény mellel, kevélyen,
mivel érzékeidre kéjben
dús ünnep vár, s örvendve, hogy
ismerős szám, kezem s a teljes
valóm; mind megátalkodott
a bűnben, mit bolond, ki megnyes!

Csók nélkül nem marad, tudod,
se hónaljad, se szemzugod,
se két emlőd hegyén a rózsa,
s térdre rogyva vetem magam
amaz égő csipkebokorra,
bolondul, fanatikusan!

Hisz jól tudod, te büszke lény,
húsodat imádja az én
húsom, és szertartása hogyha
el-elhal is - minő halál! -,
újraéled - mily viharozva! -,
s újabb, még jobb halálra vár.

Légy hát büszke, kis tétovázóm,
mert nézhetsz morcosan, sugárzón,
tied vagyok legyőzve én:
velem hullámként ringva játszol
pogány gyönyörűség ölén,
s már te se sokat tétovázol!

Kálnoky László fordítása