ALLEGÓRIA

Jules Valadonnak

Zsarnokúl, súlyosan és színtelen, a Nyár,
mint kivégzésen a király, elnöki székben,
tétlen nyújtózik a cinkos mennybolt tüzében,
és ásít. Alszik az arató s a határ.

Ma reggel nem dalolt az eltikkadt madár.
Nincs felhő, semmi szél, s csak feszül tiszta-kéken
a könyörtelenül sima azúr az égen,
ahol már forr a csönd, s minden dermedten áll.

A fojtó kábulat minden tücsköt elaltat;
megbújnak habjai a szomjazó pataknak,
s medre, rossz, köves ágy, kiszáradt és sivár.

Keringő selymeken, mint lüktető szivárvány,
hullámlik szüntelen fényár és fényapály...
S itt-ott egy-egy darázs villog feketesárgán.

Szabó Lőrinc fordítása