Arthur C. CLARKE:
A SZÁMOLÓGÉP BOSSZÚJA
A kis társaság hangulata – a számlálatlanul benyakalt koktélok eredményeképpen – nagyon emelkedett volt már. Jimmy barátom, a matematikus, egyszerre csak széles kört kanyarítva a karjával, azt mondta:
– Csend legyen! Érdekes történet következik!
És már bele is fogott.
– Mindannyian tudjátok – kezdte –, hogy a Tudomány, igen, nagybetűvel értem, óriási szerepet játszik a hadászatban. A győzelem titkának egyik kulcsa – a tökéletes fegyverek. A távirányított rakétalövedék, a hidrogénbomba stb. stb., hiszen ezeket úgyis ismeritek, mert nap mint nap ezzel tömik a fejeteket.
Amiről kevesebbet beszélnek, az a másik oldala a hadművészetnek: a stratégia. Ebben nagyobb szerepe van az értelemnek, mint a nyers erőnek. Valakitől egyszer azt hallottam, hogy a stratégia annak a tudománya, hogyan lehet háborút nyerni harc nélkül. Szerintem ez nem is rossz meghatározás.
Valószínűleg emlékeztek azokra az elektronikus számológépekre, amelyek az ötvenes években terjedtek el. Jórészüket abból a célból építették, hogy bonyolult matematikai problémákat oldjanak meg a segítségükkel, de ha meggondoljuk, a háború – a maga módján – szintén matematikai probléma. Mégpedig meglehetősen bonyolult probléma, sok benne a változó tényező, s ezért az emberi agy nehezen birkózik meg a megoldásával. Még a legnagyobb stratégák sem képesek arra, hogy a térképet minden részletével a fejükben tartsák. Sőt, legyünk őszinték: Napóleon is követett el hibákat. Pedig távolról sem a legnehezebb feladat, amit a háború feladta rejtvény megfejtésekor meg kellene oldanunk.
Egészen másképpen áll a dolog a géppel. Az elektronikus számológépek valósággal forradalmat jelentenek a stratégiában!
És most hadd mutassam be történetem egyik főszereplőjét, Smith tábornokot. Smith rajongott az egykori német stratégáért, Karl Clausewitzért. A német tábornok elgondolásai mély benyomást gyakoroltak Smith egyszerű lelkére, és Clausewitz könyveit úgy forgatta, mint a bibliát.
Kicsit csaponganak a gondolataim… Bocsássatok meg… Smith azért jutott eszembe, mert ő és a Clausewitz terve…
Ne is kérdezzétek, hogyan jutott tudomásomra a Clausewitz terve. Elég az hozzá, hogy a kormány elhatározta: egy elektronikus Clausewitzet épít… Ezzel legyőzhetetlenek leszünk a stratégia terén. A lényeg az, hogy egy szép napon Kentucky állam hegyeinek egyik barlangjába sok millió dollár értékű elektronikus berendezés s néhány kiváló tudományos elme érkezett. Most is ott vannak, de közben néhány váratlan fordulat is történt.
Nem tudom, mennyire ismeritek a magasrangú katonákat, néhány fajtával azonban bizonyára már találkoztatok, ha másutt nem, a könyvekben. Ezek amolyan önelégült, konzervatív karrieristák, akik, hála ügybuzgalmuknak, magas állásokban vesződnek a problémákkal, s akik a többi állami alkalmazottat a legjobb esetben pacifistáknak tekintik.
Pontosan ilyen ember volt Smith tábornok is. Az apja egyébként szenátor volt, s bár a Pentagonban egyesek mindent elkövettek, a papának mégsem sikerült kineveztetnie a fiát valamilyen jelentősebb állásba, olyasfélének, mint pl. Wyoming állam partvédelmének parancsnoka. Ezt a feladatot pedig kétségtelenül fényesen megoldotta volna, annál is inkább, mivel Wyomingnak – az USA egyik középső állama lévén – egy szemernyi tengerpartja sincs.
A körülmények úgy alakultak, hogy ez a Smith tábornok lett a Clausewitz-terv végrehajtásának felelős parancsnoka. Azért esett végül is reá a választás, mert közismert volt arról – mint már említettem –, hogy valósággal rajong Clausewitzért.
Magától értetődik: a derék tábornok kötelességei csupán adminisztratív jellegűek voltak, s a tudományos problémák megoldására nem terjedtek ki. Állítom: minden jól végződik, ha a tábornok nem zavarja a tudósok munkáját, hanem ehelyett elmélyül a tiszteletadás és az ehhez hasonló, nem kevésbé fontos katonai kérdések tanulmányozásában. Sajnos, nem ezt tette.
A tábornok visszavonult életet élt. Korábban nem volt alkalma tudósokkal találkozni, s ez az első találkozás különösen fájdalmassá vált a számára. Lehet azonban, hogy mindazért, ami történt, nem érdemes, és nem is szabad őt vádolni.
Meglehetősen hosszú időre volt szükség, amíg a tábornok megértette a „Clausewitz” célját és jelentőségét. Ám amikor megértette, alaposan felizgult. Felfedezése a tudósok ellen hangolta. A tábornok nem volt teljesen ostoba, s felismerte: ha ez a terv sikeresen megvalósul, a tábornokok munkanélkülivé válnak.
De hagyjuk egyelőre a tábornokokat és a tábornoki munkanélküliség fenyegető rémét, s nézzük meg, mit csináltak a tudósok. Volt belőlük vagy ötven az építkezésen, a néhány száz technikusról nem is beszélve. Mindannyiukat alaposan megvizsgálta az FBI, s aligha volt közöttük kommunista. Azért beszélek erről, mert a bekövetkezett események nyomán szabotázsról suttogtak.
Pedig mindaz, ami történt, a szó általános értelmében nem is volt szabotázs.
A gép megteremtője egy csendes matematikus zseni volt. Az egyik egyetemről hozták, s úgy került Kentucky hegyeibe, hogy fogalma sem volt arról, mi lesz a dolga ott. Neve, bár nem így hívják, legyen doktor Milketoast. A továbbiak során így nevezem majd.
Hogy befejezzem a történet szereplőinek bemutatását, szólnom kell Karlról is. A számológépet ugyanis bizalmasan csak a keresztnevén nevezték. Mint minden számológépben, a legfőbb helyet Karlban is az emlékező berendezések foglalták el, abban helyezik el és őrzik meg a szükséges adatokat. Karl agyának gondolkodó tekercsei – az analizátorok és az integrátorok – használják fel ezeket az adatokat a kérdésekre adandó válaszok elkészítésénél. Karl – ha megkapott minden szükséges adatot –. helyes választ adott a kérdésre. A dolog egész lényege abban rejlik, hogy Karlt ellátják a megfelelő adatokkal, hiszen tőle sem lehet helyes választ várni, ha nincs megfelelően tájékoztatva.
Doktor Milketoast szerkesztette meg Karl agyát. Úgy tűnik nekem, fonák dolog egy gépről emberként beszélni, de őszintén szólva, ezeknek az elektronikus berendezéseknek sajátos egyéniségük van. Nehéz lenne ezt megmagyarázni anélkül, hogy ne bocsátkoznék hosszú technikai fejtegetésekbe, ezért csak annyit mondok, hogy Milketoastnak olyan bonyolult elektronikus szerkezetet kellett szerkesztenie, amely lehetővé teszi Karlnak, hogy „gondolkozzék”.
Íme, itt áll előttünk a történet három hőse: Smith, a kiváló generális, Milketoast doktor, aki csaknem eszét veszítette a probléma megoldása során és Karl, a gépesített stratéga, ez az ötven tonnás elektronikus masina, amelynek rövidesen működnie kellett.
Rövidesen, igen, de nem elég gyorsan – vélekedett Smith tábornok. No, de ne gyanúsítsuk a tábornokot, bizonyára valamelyik feljebbvalója emelt panaszt ellene, amikor kiderült, hogy a munkálatok nem fejeződnek be a kitűzött határidőre. Smith tábornok ekkor dolgozószobájába hívatta Milketoast doktort. Beszélgetésük több mint harminc percig tartott, a doktor azonban harminc szót se tudott kimondani. A félóra nagyobbik részében a tábornok heves megjegyzésekkel bírálta a munkálatokra vonatkozó tervet. Bárkiben, aki tanúja lehetett volna e beszélgetésnek, az a benyomás alakult volna ki, hogy a tábornok szerint semmi különbség sincs egy elektronikus számológép, és – mondjuk – egy Ford-autómodell kivitelezése között. Smith alaposan ráhúzta a vizes lepedőt Milketoastra. A doktor pedig nem az az ember volt, aki megpróbál mentegetőzni – bár a tábornok erre módot sem adott neki. Milketoast szóhoz sem jutott, és az igazságtalan megbántás érzésével hagyta el a tábornok szobáját.
Egy hét múlva világossá vált, hogy a Karl elkészítése még jobban elhúzódik. Milketoast minden tőle telhetőt elkövetett, s nála többet senki sem tudott volna tenni. A problémák egész sora várt megoldásra, olyanok, amelyeket a tábornok bonyolultságuk miatt fel sem foghatott. Meg is oldódtak, de nem azonnal. Az idő viszont drága volt.
Az első beszélgetésnél a tábornok igyekezett olyan udvarias lenni, amilyen csak tudott, s tartózkodott a durvaságoktól. De a második lelki prédikációnál már faragatlan volt, egyenesen amerika-ellenes tevékenységgel vádolta Milketoastot és kartársait. Az amerika-ellenes tevékenység – véleménye szerint – a határidők be nem tartásában nyilvánult meg.
A második beszélgetésnek két következménye lett: a katonák és a tudósok közti viszony megromlott, s Milketoast elkeseredettségében gondolkozni kezdett munkájának célja és jellege felől. Mindeddig meglehetősen el volt foglalva a gyakorlati és elméleti problémákkal, s ideje sem volt arra, hogy a Karl eljövendő tevékenységével kapcsolatos felelősségét a társadalommal szemben megvizsgálja. Munkája ugyan még ekkor is bőven volt, de ez már nem akadályozta meg a töprengésben.
„Én vagyok a világ egyik legjobb matematikusa” – mondta magában. – „S mivel foglalkozom? Mikor térhetek vissza ismét a számokhoz?”
Otthagyhatta volna a tábornokot és a Karlt is, ám ez eszébe se jutott, hanem még makacsabbul folytatta a munkát. A Karl összeszerelése lassan, de tántoríthatatlanul haladt, és sikerült is összeforrasztani agyának milliónyi vezetékét, csatornáját. A technikusok valamennyit ellenőrizték és kipróbálták.
Az egyiket, amely Karl emlékezetének bizonyos sejtjeihez vezetett, maga doktor Milketoast ellenőrizte. Rajta kívül senki sem tudott e vezeték létezéséről.
Végül elérkezett a nagy nap. A Pentagonból nagy csomó generális érkezett, s meghívták a flotta képviselőit is.
Smith tábornok büszkén vezette vendégeit barlangról barlangra, az egyik elektronikus berendezéstől a másikhoz, az irányító berendezésekhez, s az elektronikus írógéphez, amelynek segítségével Karl közölni tudja számításainak eredményeit. A tábornok tájékozottan mozgott a gépek között, a berendezések neveit sem keverte össze, úgyhogy sikerült olyan benyomást keltenie, mintha a Karl felépítése kizárólag az ő érdeme volna.
– Most pedig – szólalt meg a tábornok – Karl megkezdi munkáját. Ki óhajt az urak közül feladni neki valamilyen feladatocskát?
A „feladatocska” szó hallatára a matematikusok megborzongtak, ám a tábornok ezt észre sem vette. Az egyik vendég ezt kérdezte Karltól:
– Mennyi kilenc megszorozva húsz a kilencedikennel?
Az egyik matematikus megnyomott egy gombot, s csak az elektronikus írógép puskaropogáshoz hasonló hangja hallatszott. A vendégek megmerevedett tekintettel bámultak Karlra, senki sem mert pislogni, nehogy elvétse a válasz megjelenésének nagyszerű pillanatát.
(Később megtaláltam a gép válaszát. Ha valaki tudni kívánja, itt van: 46 080 000 000.)
A következő 15 percben ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel bombázták a vendégek Karlt.
A tábornok halkan elköhintette magát:
– Arra kérem önöket – mondta –, hallgassák meg Winkler kapitány beszámolóját.
Winkler kapitány fiatal, igyekvő tiszt volt, nemrégiben végezte el a hadiakadémiát. Smith nem szerette, mert az volt a véleménye, hogy inkább tudós, mint katona. Azonban Winkler volt az egyetlen tiszt, aki bánni tudott Karllal. Amikor a tiszt beszélni kezdett, a tábornok azon dühöngött, hogy a fiatalember úgy magyaráz a vendégeknek, mintha ő lenne a tanár, azok pedig egyszerű nebulók.
A taktikai feladat, amelyet Karlnak első ízben feladtak, elég bonyolult volt, de a választ Karl kivételével valamennyi jelenlévő ismerte, hisz olyan ütközetre vonatkozott, amely száz évvel korábban zajlott le.
– A feladat megoldásához – közölte Winkler kapitány – öt másodpercre van a gépnek szüksége.
S abban a másodpercben működni kezdett az egyik betűíró, amelyből papírszalag gördült ki. Winkler kapitány, aki kezébe vette a szalagot, hirtelen kővé meredt, mint aki nem akar hinni szemeinek.
– Mi a baj, kapitány? – rivallt rá a tábornok.
Winkler csak hápogott, úgy látszott, elhagyta a beszédkészsége. A tábornok türelmetlenül kikapta a tiszt kezéből a papírszalagot. Most ő merevedett meg, ráadásul el is vörösödött. Egy idő múlva a partra vetődött halhoz vált hasonlóvá. Egy ötcsillagos tábornok, valamennyiük között a legmagasabb rangú, elvette a tábornoktól a papírszalagot. Ő azonban egészen másként reagált. Hangosan kacagott és hahotázott.
Az alacsonyabb rendfokozatú tisztek zavarukban nem tudtak mihez kezdeni. A papiros a tábornoktól az ezredeshez, az ezredesektől a kapitányokhoz, tőlük pedig a hadnagyokhoz is eljutott. Végül nem volt egyetlen tiszt sem, aki ne tudott volna a Karl válaszáról, amely így hangzott:
– Smith tábornok beképzelt pávián!
A tábornok – amikor magához tért – doktor Milketoastot kereste. A doktor azonban nem volt látható, mert kihasználva a kellő pillanatot, elhagyta a barlangot.
A technikusok nagy sietve gyógykezelték Karl „idegdúcait”, majd összeadást és szorzást gyakoroltattak vele. Úgy látszott, hogy ismét tökéletesen működik. Ekkor egyszerűbb taktikai feladatokat adtak fel neki, olyanokat, amilyeneket a hadnagyok is könnyűszerrel megoldanak.
Karl rögtön válaszolt:
– Vigyen el az ördög, tábornok!
Smith kijelentette, hogy Karl közönséges pártütő. Ismét eltelt néhány óra, amíg a technikusok pontosan megállapították, mi történt. Valahol Karl emlékezőtehetségének a mélyén voltak elrejtve ezek a sértések. Milketoast helyezte el őket. A doktor az elektromos impulzusok nyelvén írta le mindazt, amit el kívánt mondani a tábornoknak.
De ez még korántsem volt minden. Ez az elégtétel túlságosan egyszerű lett volna a doktor zsenijének.
A tudós Karlt cenzori képességgel is megajándékozta, lehetővé tette számára a mérlegelést és a megkülönböztetést. A Karl, mielőtt megoldotta a feladatokat, előbb megvizsgálta azokat. Ha valóban matematikai természetűek voltak, örömmel megoldotta őket. Ha a kérdéseknek katonai jellegük volt, Karl minden esetben sértéssel válaszolt. Ám húsz próba után sem ismételte el ugyanazt a sértést, s ezért a tisztek feleségeinek sürgősen el kellett hagyniuk a barlangot.
El kell ismerni, hogy a technikusok számára nem kevésbé volt érdekes megtudni, milyen illetlenségeket tartogat a Karl az emlékezetében a tábornokkal kapcsolatban, mint megtalálni a mechanizmus labirintusában azt, hogy hol van az elektronikus kutya elásva. Karl közismert sértésekkel kezdte, azután rátért a tábornokhoz intézett kívánságokra, amelyek gyilkos tőrként döfték le Smith méltóságát. Ezek a bizalmas mondatok rövidesen közismertekké váltak. Smith komolyan foglalkozott azzal a gondolattal, hogy polgári pályát választ.
A mérnökök a későbbiek során igyekeztek kibogozni a Milketoast alkotta mechanizmus titkát, de nem sok sikerrel, mert Karl hajthatatlan pacifista maradt. Csak akkor volt boldog, amikor számelmélettel és magas matematikával foglalkozhatott.
Valaki egy ízben megpróbálta megkörnyékezni, de Karl rögtön megadta a méltó választ. S minthogy oly kitűnő emlékezőtehetsége van, egyszerűen nem lehet becsapni. Megtörtént, hogy taktikai feladatokat matematikai problémákként álcáztak, Karlt azonban nem lehetett kijátszani ilyen aljas fogással.
Milketoast doktorral nem csinálhattak semmit, mert röviddel az események után idegösszeroppanást kapott. Legutóbb azt hallottam, hogy a denveri kollégiumban matematikát tanít. Milketoast esküszik, hogy semmire sem emlékszik, ami a Karllal kapcsolatos és akkoriban történt. Lehet, hogy ez igaz is.
(Arthur C. Clarke elbeszélése
nyomán.
Megjelent a „Znanyije Szilá”-ban.)