- Itt van az apád - mondta Morwenna halkan.

-Itt?

- Most magadra hagylak, Számos Timót, van egy kis dolgom a Téli Körnél - suttogta az Anyaboszorkány. - Vissza felé majd megkereslek.

Timót nem válaszolt. Legszívesebben sohasem hagyta volna el ezt a békés helyet.

- Timót, jól vagy?

A Varázsló megrázta magát, hogy kiszabaduljon a kábulatból.

- Köszönöm, Morwenna, de... azt hiszem, maradnék egy darabig, ha lehet.

Az Anyaboszorkány látta Timót álmodozó tekintetén, hogy nem lehet vele értelmesen beszélni.

- Vigyázz magadra, és gondold meg kétszer, hogy itt maradsz-e éjszakára. Az Ősi Liget veszélyes hely, különösen sötétedés után.

Timót csak bólintott egyet.

- Az Istennő legyen veled!

- Morwenna...

-Igen?

- Melyik fa az apám?

Morwenna a földből kiálló göcsörtös és mohás gyökerekre mutatott.

- Épp ott állsz a lábán - mosolygott, aztán eltűnt.

*30*

AZ ÍGÉRET

Miután végignézte, hogy Számos Benjámin felemeli a lombjai közé Timótot és megilletődött farkaskutyáját, Morwenna elindult a Régi Kőfejtő felé. Morwenna elődje, Madám Agár az Erdei Boszorkányokat egy hatalmas barlangból irányította, mely a Régi Kőfejtő falában ásított. Madám Agár uralmának váratlan esemény vetett véget, de senki sem hullatott utána könnyeket. A néhai Anyaboszorkány egy holdas és hideg éjszakán a kelleténél egyetlen törtmásodperccel tovább talált Dermeszteni egy vérfarkast, ami a barlangja végében lapult a penészes romok között...

Anyaboszorkányként Morwenna egyik első dolga az volt, hogy a Boszorkányok Nyári Körét kihelyezte a hegyre. Ezzel véget vetett a boszorkányok között feszülő kisszerű ellentéteknek és személyes problémáknak, amik a Kőfejtő nyomasztó légkörében szinte burjánzottak. Morwenna szerette saját maga felügyelni a költözés minden fázisát. A költözéshez tartozott a Régi Kőfejtő biztonságossá és kényelmessé tétele is, hogy őszi visszatértükkor barátságosabb hangulat fogadja őket.

Morwenna a rövidebb úton indult el a Kőfejtő felé, egy rejtett ösvényen, mely a Kék Csillagfenyők titkos völgyén futott keresztül. Ezen a völgyön kívül nem nőttek ilyen fák sehol máshol a földön. A völgybe érve rögvest megcsapta a Kék Fenyők bódító illata, mely betöltötte a levegőt. Ez az illat a gyanútlan utazót hirtelen elálmosíthatta, így könnyű prédájává válhatott az ágak közül leselkedő kék kígyóknak. De Morwenna jól felkészült. Elővette zöld pettyes zsebkendőjét, meglocsolta néhány csepp borsmentaolajjal. és az orrához nyomta. A völgyet átszelve Morwenna eljutott a Zöld Tóig, mely meglehetősen régen keletkezett az Erdő sziklás talajának egyik mély gödrében. Leguggolt, tenyeréből csuprot formált, megmerítette vízzel, és ivott. Végezetül megtöltötte vizesflaskáját, és továbbindult.

Fél órával később Morwenna egy sziklás, meredek lejtőn ereszkedett le a Régi Kőfejtőhöz. Ügyesen elrugaszkodott az utolsó kőről, és leérkezett a Kőfejtő sima talajára. Amíg pihent egy kicsit, felnézett az előtte meredő falakra. A Régi Kőfejtő nagyjából félkört formázott. Bár falai ugyanabból a halványsárga kőből voltak, mint a Vár öregebb házai és maga a Palota is, a fakoronákig ágaskodó, kinagyolt kőrengeteg sötét volt és koromtól foltos, azoknak a tüzeknek a füstjétől, melyeket Wendron Boszorkányai az évszázadok során raktak. A szurtos falakon csak errefelé honos, igazán gusztustalan, zöldes-feketés zuzmók tanyáztak, amelyek kellemetlenül szaglottak is, ha nedvesség érte őket. A sötét falakon még sötétebb foltokat képeztek a kőfejtők által sok-sok éve kivájt barlangok bejáratal. Mindegyik barlanghoz lépcső vezetett, ezeket már az ide költöző boszorkányok faragták ki a kőből. Wendron Boszorkányai a tél nagy részét itt töltötték; ezek a barlangok valamelyest biztonságot nyújtottak az Erdő éjszakai teremtményeivel szemben.

Aznap Morwenna az alsóbb szinteken lévő barlangokat akarta leellenőrizni és biztonságosabbá tenni - hiszen nem nagy öröm egy hideg, esős őszi napon arra visszatérni a Kő fejtőbe, hogy koszos sátrak és átázott fekhelyek várnak, nem is beszélve az önkényes barlangfoglalókról, a rozsomákokról, akiket elég nehéz kilakoltatni.

Morwenna egy dolog miatt szerette igazán a Régi Kőfejtőt: az Erdőben nem nagyon lehetett máshol ilyen tágas, nyílt teret találni. Céltudatosan átvágott a széles, sárga kőpadlón. Elégedetten vette tudomásul, hogy a szálláshelyet tisztán hagyták hátra - vagy ha kint is felejtettek valamit, azt a vadak már felették -,így neki nem kellett senki után takarítania. Ahogy az egyik alsó barlang kékesfeketén derengő nyílása felé közeledett, mozgásra lett figyelmes odabentről. Morwenna kővé dermedt. Lassan, nagyon lassan maga köré húzta köpenyét, úgy, hogy márványos bélése látszódjék kifelé, aztán varázsszavakat mormolt maga elé: "Hiába látsz látva, én eltűnök, mint a pára".

Morwenna viszont látni akarta, ki fenyegeti. Átható kék szemébe ragyogó izzás költözött, míg a sötétet pásztázta -

és egyszerre valami fehér villanásorr akadt meg a tekintete. Elakadt a lélegzete. Mi lehetett az? Mi lehet az a nagy, fehér lény a barlangjukban?

A fehér lény kifelé igyekezett. Morwenna elmormolt egy egyszerű, boszorkányos Védőpajzs Varázslatot. Kész volt halálra Dermeszteni áldozatát, csak arra várt, hogy meglássa, mi is az. A nagy fehér lény ekkor szinte kizuhant a barlang száján.

- Ementáli Gereben! - kiáltott fel a boszorkány, amikor felismerte a patkányembert

Ementáli Gereben riadtan pislogott a fénybe, meglepődött, hogy a nevén szólítják. De hamarosan felismerte a boszorkány hangját.

- Marwennal De jó, hogy itt vagy! Téged kereslek! - hadarta Gereben izgatottan, majd a boszorkány felé sántikált.

Morwenna is elindult felé, így félúton találkoztak. Olyan erősen ölelte magához Gerebent, hogy a patkányember kis rágcsálótüdejéből mind kiszorította a szuszt Az Anyaboszorkány tetőtől talpig alaposan végigmérte a Restaurátort

- Sántítasz.

-Ugyan, semmiség, csak a dongalábam miatt van! Morwenna, mint a boszorkányok általában, értette a patkány- és a macskanyelvet is.

- Elviszlek a táborba! Majd teszek a lábadra borogatást!

Ementáli Gereben mosolygott, de sajnálkozva megrázta a fejét.

-Nem maradhatok- mondta.- Gondját kell viselnem a gyereknek

^{Morwenna szemöldöke kérdőn felszaladt.}

- A te gyermekednek?! - Bár nem állt szándékában, hangja meglepettségről árulkodott.

-Nem, a fiú nem az én fiam. Gondok vannak a Varázslók Tornyában. A Fő-fő Varázsló Inasa van velem, aki a Küldetés elől menekül.

- Már megint ez a Küldetés! Micsoda pazarlás, halálba

küldeni az ifjú tehetségeket! Ennyi lenne hét év kemény munkájának jutalma?! - Morwenna összezavarodva hirtelen megakadt. - De hiszen ez a fiú még nagyon fiatal, alig három éve inaskodik, nem igaz?

- Szükségem lenne a segítségedre, Morwenna - halkította le cincogását Ementáli.- Nem csak a Küldetés elől menekülnek, hanem...

-Többen is vannak?

-Nos, igen, itt van még a Hercegnő és egy kirúgott írnok is.

- Te aztán nem végzel fél munkát! A Hercegnő az Erdőben? Erre még nem volt példa.

- Szükségem van a tanácsodra. Elvesztették a testvérüket...

- Aki egy másik Időben leledzik.

- Erről is tudsz? - lepődött meg Gereben.

- Egy boszorkány tartsa mindig nyitva a fülét - mosolygott Morwenna.

- Szívességet szeretnék kérni... - mondta félénken a patkányember.

- Te bármit kérhetsz tőlem.

- Azt szeretném kérni, hogy kalauzalj el az Erdei Útra - rukkolt elő a kéréssel Ementáli.

- Ó! - lepődött meg Morwenna. A viszontlátás öröme leolvadt az arcáról. Egy lépést hátrált, mintha ezzel is ki akarná fejezni, mennyire idegenkedik a dologtól.

-Kérlek!

Morwenna felsóhajtott.

- Nézd, Gereben, nem az én saját tudásomról van szó, nem adhatom át csak úgy. Ezért fizetni kell.

- De ezzel megmenthetnél két, vagy még több fiatal életet.

- Ezzel csak magasabbra srófolod az árat.

- Morwenna, könyörgök!

- Elég ebből, Gereben! - mosolyodott el halványan. - Elviszlek a táborba, és befáslizom a lábad, aztán még visszatérünk a dologra. Rendben?

*

Szeptimusz és Bogár jól érezte magát a boszorkányok Nyári Körében, de Jennáról nem lehetett ugyanezt elmondani. Amíg Morwenna egy nagy, zöld ronggyal borogatta Ementáli Gereben bedagadt tappancsát, addig Szeptimusz és Bogár kellemesen elfecserészett a fiatal boszorkánylányokkal. Szeptimusz még azt is megengedte nekik, hogy néhány gyöngyöt fűzzenek a hajába - ezen Bogár remekül szórakozott. Jenna a vendégsátor bejáratánál ült. Macskáját rövid pórázra fogta, és rosszalló tekintettel figyelte a boszorkányokat. Nem nagyon szerette őket. Nem tetszett neki fennhéjázó, magabiztos viselkedésük, mint ahogy az istennőkről és szellemekről előadott történeteik sem. A Vár józan lakóihoz képest idegeneknek tűntek gyöngyökkel hímzett köntöseikkel, ezüstgyűrűktől nehéz kezeikkel, tollakkal díszített hajukkal és egész ápolatlan valójukkal.

Ementáli Gereben a tűz mellett ücsörgött, lábán kényelmetlenül forró volt a borogatás. Azon törte a fejét, hogyan tudná rávenni Morwennát, hogy megmutassa az Erdei Utat. Most már bánta, hogy olyan felelőtlenül ígérgette Morwenna segítségét a Hercegnőnek és Szeptimusznak, de továbbra sem akarta cserbenhagyni őket. Mindent megadott volna, ha kérése teljesül, de az Anyaboszorkány továbbra sem adta tudtára, mi lenne az ára. Mindössze annyit mondott: "Majd éjszaka, a hold alatt megbeszéljük a dolgot."

Leszállt a sötétség, Nappali Ullr is átváltozott Éjszakai Ullrrá. A levegő feszültségtől vibrált. A boszorkányok Jenna és a párduc köré gyűltek. Egyetlen szót sem szóltak, csak kék szemük csillogott a sötétben: Jenna bárhová nézett, kék szempárokat látott, de mind csak rövid ideig állta a lány tekintetét. Ullr nyugodtan tűrte a bámészkodást, csupán a farka vége rándult meg néha, különben egyetlen izma sem mozdult.

*

Véget ért végre a boszorkányok tábortüzénél eltöltött kellemetlen este, Jenna, Szeptimusz és Bogár nyugovóra térhetett a vendégsátor bűzös kecskeszőrein. Jenna átölelte Ullrt, és nyomban elszundított. Nem úgy Szeptimusz, aki ébren hallgatta az alváshoz készülődő boszorkányok cserfelését és az alattuk elterülő Erdőből időnként felhangzó sikolyokat, rikoltásokat.

Szeptimusz mérges volt Morwennára, és a nedves kecskeszőrök alatt tüsszögve magában igazat adott anyjának, aki szerint az ember sohasem tudhatja, hányadán áll egy Wendroni Boszorkánnyal. Végigpergette maga előtt az este eseményeit. Az egész nem is indult olyan rosszul, csak Jenna volt a szokottnál kicsit csípősebb kedvében. Díszvendégnek kijáró módon látták őket vendégül. Takarókat és párnákat raktak le a földre, hogy kényelmesebben üljenek, majd be mutatták őket az egész Boszorkánygyülekezetnek, melynek tagjai egy jókora kört alkotva csatlakoztak hozzájuk a tábortűznél. A hatalmas máglya lángjai közt vaskos szálfák ropogtak - olyan vaskosak, hogy minden darab megemeléséhez három boszorkány kellett.

Szeptimusz ült a tűz mellett, és az ég felé szálló szikrákat figyelte, amíg szívébe be nem fészkelte magát az az oktalan bizakodás. Akkor még hitt benne, hogy jó dolgokat hoz az éj. A boszorkánykukták is ínycsiklandozó ételeket készítettek. Finom volt a rozsomákragu, és kivételesen még a boszorkányfőzet is ízletes volt. Egészen addig jó hangulatban telt az este, amíg Gereben még egyszer elő nem hozakodott a kérésével. Akkor aztán egy pillanat alatt vége lett a mu latozásnak, és fagyos csönd ereszkedett rájuk. Szeptimusz hirtelen úgy érezte, nem is boszorkányok, hanem egy csapat rozsomák között ül.

De Ementáli Gerebennek ez sem volt elég, mert tovább

erősködött.

- Morwenna, könyörgök, áruld el, merre találom az Erdei Utat! - hozakodott elő újra a kéréssel. - Ennyit biztosan megteszel nekem.

Szeptimusz nem értette, mit cincog a patkányember, de a válaszhoz nem volt szüksége szótárra.

-Hát nem tettem már így is rengeteget érted?!- csattant

fel Morwenna.

- Dehogynem! Nagyon is sokat segítettél! Olyan sokat, hogy talán sohasem leszek képes meghálálni. Soha! - felelte kissé megbántva Gereben.

- Nincs szükségem hálára, sem fizetségre! - Morwenna

világítóan kék szeme szinte átszúrta a sötétséget. - Amit adtam, azért nem várok ellenszolgáltatást, mert a sajátomból adtam. De amit most kérsz tőlem, az nem az én tulajdonom, én csak az Őrzője vagyok az Erdei Útnak. Kérésednek ára van.

- Mindent megadok érte! - felelte a patkányember, de már korántsem volt benne olyan biztos, hogy valóban így is tenne.

- Legyen így, ha így akarod. Reggelre megszabom az árát.

De amint be akarom hajtani, neked abban a másodpercben meg kell adnod!

- Megértettem - cincogta Gereben, és bólintott is hozzá

nagy komolyan.

Az Anyaboszorkány ekkor felállt, és a többi boszorka is követte példáját. Az estének ezennel vége volt.

Szeptimusz felült a sátorban, és ledobta magáról a takarót.

Most már biztos volt benne, hogy allergiás a kecskeszőrre

- különösen a büdös kecskeszőrökre. Azon tűnődött, hogy vajon ki tudná-e cserélni kecskeszőr takaróját Bogár plédjére, anélkül, hogy a barátja felébredne.

-Ébren vagy, Szep?- hallatszott Bogár hangja a sátor túloldaláról.

-Nem, csak imádok ülve aludni!

-Tényleg?!

- Ugyan már, csak vicceltem! Te sem tudsz aludni?

- Dehogynem, csak álmomban beszélek!

- Ha-ha! Hé... Ez meg mi volt? - kérdezte Szeptimusz, amikor a sátor oldalán egy nagy, formátlan árnyék jelent meg. Nem sokkal később fojtott kuncogásokat hallottak. A sátor előtt egy csapat fiatal boszorkány pusmogott.

-Nem... tényleg ez lesz az ára a segítségnek? -hitetlenkedett az egyikük.

- Igen, legalábbis ezt mondta. Tudod, velem sok mindent megbeszél, amíg segítek neki a lefekvésben. Szereti kibeszélni magából a napi gondokat.

- Ha nem vigyázol, te leszel a következő Anyaboszorkány, Marissa!

-Ugyan, dehogy! Ha-ha!

- De a patkányember úgysem fogja megadni, amit kér! - okoskodott egy harmadik.

- Megígérte, nem tehet mást, nem igaz?

- Ha az a cincogás ígéret volt... Ki tudja?! Bármit jelenthet! - hallatszott egy negyedik hang. - Jelenthette azt is, hogy lépj le a tyúkszememről, te tehén...

- Ssss! Megőrültél? Tehénnek nevezed az Anyaboszorkányt?! Tudod, milyen érzékeny a súlyára, könnyen lehet, hogy egy napon békaként végzed, vagy valami még rosszabbként!

- De miért akarja Morwenna megszerezni a Hercegnőt? - kérdezte a harmadik boszorkány.

Szeptimusz és Bogár szeme elkerekedett, és fülüket hegyezve várták a választ.

- Mert Morwenna a párducra feni a fogát - felelt ismét Marissa. - Mindig is vágyott egy Éjszak-Napszak Átváltozóra.

- Akkor miért nem elégszik meg csak a párduccal?

- Mert így egy áráért kettőt kap, ravasz, nem?

-Nagyon ravasz!

- Ha övé lesz a Hercegnő, övé lesz a hatalom is! Morwenna szerint a Palota tele van régi Varázsalkalmatosságokkal, olyanokkal, amiket a Királynők tőlünk raboltak el az évszázadok során. Vissza akarja kapni, ami az övé, vagyis a miénk.

- Tényleg rá akarja tenni a kezét a Hercegnőre?

- Persze! Hogyne akarná! Az lesz az első dolga reggel. Szóval ezentúl el kell viselnünk Kényeskedő Kisasszonyt, a rühes macskájával együtt! Hamarosan megtudja, mi vár rá!

A bejelentést újabb kacaj követte, kissé gonoszabb, mint az előbbi. Szeptimusz orra viszketni kezdett, újra tüsszentenie kellett. Megragadta az orrát, és bent tartotta a levegőt. Nem szabad hapciznia. Nem szabad, nem, nem... Ha... Ha... Hap... De ekkor Bogár ragadta meg az orrát, olyan erősen, hogy a fiú már egyáltalán nem akart tüsszenteni, megelégedett volna azzal, ha levegőhöz jut valaha ismét.

A fiatal boszorkánylányok tovább pletykálkodtak, és fogalmuk sem volt arról, hogy a sátor túlsó oldalához két fül tapad. Marissa szólalt meg ismét. Hangja türelmetlenül csengett.

- Samu hamarosan itt lesz, látom a fáklyáját, ahogy közeledik az ösvényen. Nem várhatunk tovább Brionira.

- Várjunk még egy kicsit, Marissa! El kell mosogatnia a főzőlábast, az pedig semmi ahhoz képest, amit te ma csináltál. A mosogatás undorító!