Még kettő.

Végül nagy nehezen elengedte a karját, és véletlenül sem 192

pillantott a tündérfiúra. Ha megtenné, képtelen lenne megállni, hogy meg ne csókolja, és amennyiben az megtörténne: mindennek vége.

Egész délután nem tudna betelni vele.

- Nos - fogott bele a mondókájába Laurel, és leült az íróasztalához, a székre, ahová a fiú nem tudott mellé telepedni -, mit beszéltnek Rosterrel?

- Nevetséges volt az egész, tök fölösleges - felelte Tamani a szemét forgatva. Leült a lány ágyára, és oldalra dőlve felkönyökölt.

Laurelnek meg kellett kapaszkodnia a szék karfájában, mert minden porcikája a fiú után vágyott. Oda akart bújni a mellkasára, fejét az álla alá igazítani, hogy bőrén érezhesse a vibrálást a fiú torkánál, amikor megszólal, és...

Összpontosíts! !

- Mit kaptál büntetésnek? - kérdezte, mert nem akarta bevallani, hogy az iskolai pletykák már elértek hozzá, és nagyon jól tudja a választ.

- Három nap iskolán belüli felfüggesztést. David - úgy mondta ki a nevet, mintha szitokszó lett volna - fog engem korrepetálni, hogy javíthassak a jegyeimen.

- Ez most komoly? - kérdezte Laurel kicsit hangosabban, mint tervezte. Arról senki se számolt be neki, hogy a fiúknak együtt kell dolgozniuk. Rossz hír.

Tamani gúnyosan felkacagott.

- Hát... - Laurel néhány másodpercig meg sem tudott szólalni.-

David tulajdonképpen remek tanár. - Nagyon jól tudta, hogy Tamani mindig felhúzza magát azon, ha ő Davidét dicséri, de hogy tehetett volna mást? Évekig tartó otthon tanulás után David segíteti neki abban, hogy megbirkózzon az állami iskolával.

- Kétségem sincs efelől. De én az osztályozás egészét sértőnek érzem. Életemben nem láttam még ilyen igazságtalan, semmitmondó megkülönböztetést. Amit az emberek értékmérőként használnak, az tulajdonképpen...

- Sokkal rosszabb, mint amit Avalonban használnak? Tamani az ajkát biggyesztette.

- Most örülök csak, hogy nem vagyok igazi diák. Biztosan valami drasztikus eszközhöz kellene nyúlnom. Fogalmam sincs, mihez kezdek Daviddel három napig.

- Legyél kedves hozzá! - kérte Laurel.

- Felügyelet alatt leszünk, Laurel.

- Komolyan mondtam. Semmi dicsekedés, piszkálódás, semmi.

193

Légy kedves!

- Nem fogok piszkálódni, megígérem.

Laurel bólintott, de nem jutott eszébe semmi, amit még mondhatna. Végül úgy döntött, hogy ideje témát váltani. - Tehát Shar most errefele dolgozik?

Tamani megrázta a fejét. - Csak néhány napig. Aztán vissza kell térnie a birtokra.

- Hogyan utazik? Neki is van kocsija? - Laurelre rájött a nevet-hetnék, amikor az autón furikázó tündéreket elképzelte.

De Tamani elkomorodott. - Tamani de Rhoslyn, őrszem, fear-gleidhidh és sofőr, szolgálatára.

- Mikor??? Azt hittem, mindig engem őrzől.

- Amikor itthon vagy, kevésbé kell ébernek lennem. Főleg éjszaka. És azt se feledd - folytatta vigyorogva -, hogy van mobilom.

A z on bármikor megcsörgethet, ha gond van - mondta, és előredőlt. A nyakánál kigombolt ing remek belátást biztosított. - Akkor pedig rohanok, és megmentelek!

Laurel igyekezett nem figyelni a végtagjaiban jelentkező

csiklandozó melegségre.

- Akkor jó - mondta. Aztán leoldotta a magáról a szirmokat leszorító kendőt, és abban reménykedett, hogy ezzel elmúlik a mellkasából is a szorítás. A szirmok ernyedten lekókadtak. Már ami megmaradt belőlük. Egész nap hullatta őket. Holnap reggel már nem kell titkolóznia. Micsoda megkönnyebbülés.

Egy pillanatra megbénította a felismerés, hogy talán ez volt az utolsó alkalom, amikor rejtőzködnie kellett. Avalonban erre semmi szükség nem lesz. Ha viszont továbbtanul, akkor még legalább négy évig lekötözött virággal kell járnia. A felvételi pontszámai ott hevertek a hátizsákja alatt. Elég jó eredményt ért el ahhoz, hogy egy nevesebb egyetemre bejusson. Még a Berkeley-re is van esélye.

Tavaly az átlag alatti pontszámok megkönnyítették számára a döntést

- főleg, hogy nyáron az Akadémián meg szinte remekelt. De most?

Egy teljesen új út nyílt meg előtte, amelyen elindulhat, ha akar.

A lehetőségeket most inkább tehernek, mint áldásnak érezte.

194

HUSZONHAT

H Á R O M T E L J E S N A P összezárva Mr. Robisonnal és Daviddel.

Házifeladat-írás.

Vagy legalábbis annak mímelése.

Ellenséges tekintetek.

Az első napon főleg David volt az, aki szúrósan méregette Tamanit. Ha azt vesszük, hogy utóbbi állt nyerésre, akkor ez nem csoda.

Már ha nyerésre állt...

Egyetlen tökéletes nap erejéig Tamani komolyan hitt abban, hogy a boldogságba bele lehet halni. Laurellel lenni, igazán és csak vele lenni, a karjaiba zárni, és látni, hogy felmosolyog rá... sokkal, sokkal csodásabb volt, mint amilyennek megálmodta. Minden korábbi sikerélménye elhalványult emellett. Három generáció óta ő a legfiatalabb őrparancsnok? Semmiség. Hogy ő az alkalmazott humán interakciók tárgyának fő szakértője? Csupán eszköz céljai el éréséhez.

De Laurellel lenni? Ez viszi a pálmát. Tamani meglepetten tapasztalta, milyen könnyen belesimul ebbe az új szerepbe. És hogy milyen könnyedén simul a lány a karjába... Az a határtalan öröm, amikor Laurel rámosolyog... Semmi más nem számít.

Vissza fogja szerezni. Elhatározásokban korábban sem volt hiány, de akkor csak egy álmot kergetett. Most viszont pontosan tudta, mit veszíthet, és bármire képes volt, hogy még egy olyan napot tölthessen Laurellel, mint amit a kis házban átéltek.

Amikor mosolygáson kapta magát, megköszörülte a torkát, és igyekezett savanyú képet vágni, miközben azt színlelte, hogy érdekelve hallgatja David kiselőadását a Pitagorasz-tételről. Micsoda időpocsé k o l á s . . .

- Fiúk, úgy tűnik, egész jól haladtok. Most, ha megbocsátotok, 195

dolgom van odakint.

Tamani elfojtott egy nevetést. Az úgynevezett „felügyelet‖ felért egy viccel. Mr. Robisonnak ma már tizennégyszer volt dolga odakint.

Pontosan kétszer annyiszor, mint az előző nap. Abban a pillanatban, amikor a tanár elhagyta a termet, David elhallgatott. Semmire sem reagált, amit Tamani tett vagy mondott. Ült, és a táblát bámulta.

Amikor Mr. Robison visszatért, David közönyösen magyarázta tovább az adott témát. Pontosan ott folytatta, ahol előzőleg abbahagyta, nem kísérteties? Mr. Robison persze semmit sem vett észre.

Egy dolgot azonban Tamani képtelen volt megérteni: Davidét éppolyan rosszul érintette a büntetés, mint az, hogy elveszítette Laurelt. Tamanit teljesen hidegen hagyta a dolog: a büntetés az élet velejárója. Az ember elszenvedi, aztán megy tovább - semmi szükség bánkódni felette. Tamaninak legalábbis esze ágában sem volt.

Gyakran eltöprengett azon, hogy az emberek valószínűleg azért stresszelnek állandóan, mert életük nagy részét a négy fal között töltik. Hogyan is élhetnének stressz nélkül, ha soha sincsenek friss levegőn, és hogyan találhatnának építő jellegű megoldásokat a gondjaikra, ha nem végeznek fizikai munkát? Tamani már tízéves kora előtt éveket töltött az édesapjával a mezőn, a húgával együtt gátat épített, és segített az édesanyjának az Akadémián. Az embereket azonban felsorakoztatják és karámokba terelik, mint a marhákat. De talán még jót is tesz nekik - ki tudja, lehet, hogy a marhák is szeretik, bezártságot... Tamaninak azonban komoly fenntartásai voltak ezzel kapcsolatban.

Mr. Robison már öt perce távol volt. Már csak egy órájuk maradt, a kicsengetésig. Lehet, hogy a tanár vissza sem jön ma már?

- Ugye tudod, hogy eleve a vesztes oldalon állsz? - kérdezte Tamani Davidtól. - Mindig azon álltál. Mint az megjósolható volt, David egy szót sem szólt.- A tündérek és az emberek nem lehetnek egymással. Jó, tudom, te mindent megtettél az ügy érdekében, és -

őszintén szólva - hálás is vagyok, hogy ott voltál Laurel mellett, amikor én nem tudtam. De hidd el, nem működik! Te nagyon más vagy. Lehet, hogy ugyan úgy nézünk ki, de az emberekben és a tündérekben kevés közös vonás van. Még mindig semmi.- Nem lehetnek gyerekeitek sem.

David megfordult, és Tamanira nézett. A „felfüggesztés‖

kezdete óta semmivel sem lehetett kizökkenteni a közönyéből, semmire sem reagált. Most viszont még a száját is kinyitotta, hogy 196

mondjon valamit, de aztán meggondolta magát, és újra a tábla felé fordult.

- Mondd csak ki! Hisz azért is vagyunk itt, hogy tisztázzuk a közöttünk felmerülő nézeteltéréseket, nemde? - Tamani felkacagott. -

Arra nyilván nem gondoltak ezek, hogy nem csak a nézeteink térnek el. David Tamanira meredt, a szóviccet meg sem hallotta.

Tamanit hirtelen szíven ütötte, mennyire fiatal az emberfiú.

Néha teljesen megfeledkezett arról, hogy David, Laurel és a barátaik sokkal, némely értelemben nagyon sokkal fiatalabbak voltak nála.

Igaz, hogy most ő is tinédzserként flangált az iskolában, de valójában az Őrezred tisztje volt. Ha valaki, akkor ő pontosan tisztában volt vele, hogy hol a helye, és mi a feladata. Az embergyerekek túl nagy szabadságot élveznek, ez néha bénító lehet. Nem csoda, hogy ilyen sok időbe telik, mire felnőnek.

- Csak segíteni szeretnék neked, hogy megértsd - tette hozzá az előzőekhez Tamani.

- Nincs szükségem a segítségedre.

Tamani bólintott. Nem kedvelte Davidét, de már gyűlölnie sem kellett, mert nem jelentett legyőzendő akadályt. Bizonyos szinten még együtt is érzett vele. Az ízlését sem kérdőjelezhette meg.

Tizenöt perc telt el néma csendben. Fél óra. Tamani már éppen azon morfondírozott, hogy az utolsó félóráról maga is meglóg, amikor David megszólalt.- Sok embernek nem lehet gyereke. Ott vannak például Laurel szülei...

Tamani már el is felejtette, hogy a gyerek dolgot feszegette.

Kissé furcsának tűnt, hogy két nap kukaság után David pont erre a témára harap rá. - Tudom, de....

- Akkor fogadhatnak örökbe. Vagy együtt maradnak, csak ők, ketten. Nem kell gyerek ahhoz, hogy boldog legyél.

- Talán tényleg nem - ismerte el Tamani. - De azt se felejtsd el, hogy Laurel száz évvel túl fog élni téged. Azt akarod, hogy végig-nézze a haláltusádat? Meg az örökbe fogadott gyerekeitek halálát?

Miközben ő még negyvennek sem néz ki!

- Szerinted nem gondoltam erre? De hát ilyen az élet. Mármint nem a tiétek, nyilván, hiszen nektek mindenre megvan az orvossá-gotok, vagy mitek. - David ezt gúnyosan mondta, és Tamaninak nehezére esett lenyelnie az ajkára toluló szavakat: hiszen Davidén is segítettek már a tündérek gyógyírjai.

- Nálunk másképpen mennek a dolgok. Nem tudhatod, mikor halsz meg: a jövő hónapban, a jövő héten, vagy esetleg nyolcvan év 197

múlva. Ezt a kockázatot vállalni kell, ha igazán szereted a másikat.-

Néha a szerelem kevés.

- Mondod te! - kiáltotta David, és Tamani szemébe nézett. - Ezt azért bizonygatod magadnak, hogy a végén te nyerj!

Talált, süllyedt. Tamani tényleg gyakran elismételte magában ezt a mondatot az elmúlt pár évben. - Abban mindig biztos voltam, hogy a végén én nyerek - mondta a tündérfiú halkan. - Csak azt szeretném tudni, hogy mikor.

David gúnyos, nevetésszerű hangot hallatott, és elfordult.-

Emlékszel még rá, hogy mit meséltem Lancelotról?

- Ő volt Ginevra tündér őre - mondta David. - Legalábbis a te változatod szerint.

Tamani felsóhajtott. Kemény dió volt a fiú, de legalább odafigyelt arra, amit mondott. - A fear-gleidhidh szó tényleg azt jelenti, hogy „őr‖, de nem feltétlenül abban az értelemben, amiben gondolod. A fear-gleidhidh inkább egyfajta... védelmezőt jelent.

Lancelot egyik feladata az volt, hogy megóvja Ginevra életét, de ugyanakkor Avalont is védelmeznie kellett - mindent meg kellett tennie azért, hogy Ginevra teljesíthesse küldetését. Felelősséggel tartozott azért, hogy az asszony ne hátráljon meg.

- Te vagy Laurel fear-gleidhidh-e.

- Én nem tudom, Laurel mennyit mondott el neked erről az egészről, de én ismertem őt... korábbról is. Attól a naptól kezdve, hogy elhagyta Avalont, mindent megtettem azért, hogy én lehessek mellé beosztva. Minden döntés, amit valaha meghoztam, a kiképzésem minden perce egyetlen célt szolgált: hogy ezt a pozíciót elnyerjem. Mert azt akartam, hogy olyasvalaki őrizze, aki szereti, ne pedig olyan, aki számára közömbös az élete. Azt gondoltam, nincs és nem is lehet jobb védelmező annál, mint aki úgy szereti őt, ahogyan én. David szomorúan ingatta a fejét, és meg akart szólalni. De Tamani folytatta. - Tévedtem.

David szemében érdeklődéssel vegyes gyanakvás villant fel.

- Ezt meg hogy érted?

- A szerelem elhomályosította az ítélőképességemet. Tudtam, hogy Laurel szereti, ha a magánéletét tiszteletben tartják, ezért bár ő

maga nem is tudott arról, hogy figyeljük - lazítottam az ellenőrzésen a faháznál, a birtokon. A család akkor költözött el, amikor éppen nem figyeltünk. Amíg vissza nem tért, attól rettegtem, hogy Laurel életét és Avalon biztonságát is kockára tettem, őrszemeket rendeltünk ide.

Én is jönni akartam, de nem csak védeni szerettem volna Laurelt, 198

hanem vele lenni. Utóbbit talán mindennél jobban... így aztán távol tartottam magam tőle, mert rájöttem, hogy rossz az indítékom.

Beláttam, hogy a hibás indíték ugyanolyan, mint egy hibás döntés.

Most pedig itt vagyok, és el kell mondanom neked, hogy minden egyes pillanat, amikor veled láttam, tortúra volt számomra. Amiatt, hogy ennyire szeretem, képtelen voltam jól végezni a munkámat. Ott volt az az éjszaka a trollokkal... A nyomukba kellett volna erednem.

De nem tudtam otthagyni őt.

- Mi lett volna, ha még több troll támad ránk? Ha az első

csoportnak csak az lett volna a dolga, hogy téged elcsaljon mellőle?

Tamani megrázta a fejét. - Bíznom kellett volna az őrtündéreimben. Ne érts félre, el akarom végezni a dolgomat. De már nem azok miatt a nemesnek tűnő, de ködös eszmék miatt vagyok itt, mint korábban. Kész vagyok meghalni Laurelért, és régen azt gondoltam, emiatt különleges vagyok. Pedig az igazság az, hogy ezt bármelyik őrszem megtenné. Néha az is megfordul a fejemben, hogy Laurel nagyobb biztonságban lenne egy másik fear-gleidhidh védelme alatt.

- Akkor miért nem mondasz le? - kérdezte David.

Tamani csak nevetett, és megcsóválta a fejét.

- Nem lehet.- Nem mondod. Ha úgy gondolod, hogy nagyobb biztonságban lenne valaki mással, nem az a kötelességed, hogy lemondj a pozíciódról?

- Ez nem így működik. Esküt tettem, ami egész életemre Laurelhez köt. Halálom napjáig védelmeznem kell.

- Örökké?

Tamani bólintott. - Amikor Laurel nem Avalonban van, én vagyok a felelős érte. Tehát, ha úgy dönt, hogy veled marad, és ti ketten beszambáztok egy egyetemre, na, ki megy veletek? - Tamani a mutatóujjával először a plafon felé, aztán a mellkasára bökött.

- Mi van???

- Így vagy úgy, de ott leszek. Ha az kell, akkor csak messziről, csendesen fogom figyelni - a tudta nélkül. És nem számít, hogy meddig élsz, abban a percben ott leszek mellette, amikor meghalsz.

Vagy az egész életemet Laurellel töltöm, vagy pedig távolról vigyázok rá, miközben ő mással van. Földöntúli boldogság vagy a poklok kínja. Nincsen középút.

- Már megbocsáss, de én inkább a poklok kínját kívánom neked

- mondta David gúnyosan.

- Megértelek - felelte Tamani. - És nem is hibáztatlak az 199

érzéseidért. De egész idő alatt, amíg azon igyekeztem, hogy fear-gleidhidh legyek, egyszer sem jutott eszembe, hogy pont a Laurel iránt érzett szerelmem miatt leszek gyengébb védelmező. Ettől néha bekattanok, és olyan dolgokat teszek, amikről tudom, hogy nem szabadna. - Tamani elhallgatott, majd folytatta: - Például ártatlan járókelőkbe ütközöm, csak hogy egy pillanatnyi elégtételt vegyek.

Nagyon amatőr dolog volt, elnézést kérek.

David felhúzta a szemöldökét. - Amatőr?

- Igen - felelte Tamani. David először felnevetett, majd köhögött, aztán teljes erővel kitört belőle a röhögés. -Amatőr -

motyogta közben.

Fura humorérzéke van az embereknek.

- Én viszont cseppet sem sajnálom - mondta David, de a mosolya jóindulatú volt. - Én tényleg meg akartalak ütni, és te is azt akartad, hogy én megüsselek. Mindketten megkaptuk, amire vágytunk.

- Ezzel felesleges lenne vitába szállnom.

A két fiú néhány másodpercig egymásra meredt, majd elröhögték magukat. Most nézz meg minket! - mondta David. -

Annyira szánalmasnak vagyunk. Az egész életünk körülötte forog. Én... - elhallgatott, és lesütötte a szemét, nyilvánvalóan egy kicsit zavarban volt. - Én azt hittem, belehalok, amikor szakított velem .

Tamani őszintén bólintott. - Ismerem az érzést.

- Én is tudom, hogy amikor elmentél, akkor sem voltál elég távol

- mondta David. - Hiányoztál neki, állandóan. Néha azon kaptam, hogy a levegőbe bámul, és amikor megkérdeztem, hogy mire gondol, csak elmosolyodott, és azt mondta: „semmire‖. Ilyenkor tudtam, hogy gondolatban veled van. - A fiú előredőlt. - Még életemben nem gyűlöltem annyira senkit, mint téged, amikor megjelentél itt szeptemberben.

- Ugyanez volt velem is - ismerte be Tamani, de nagyon igyekezett, nehogy meglátszódjon rajta, hogy tulajdonképpen mennyire örül. – Laurel mindig magával hordott egy képet rólad a zsebében. Akkor is nála volt, amikor két éve nyáron Avalonba jött. Én pedig gyűlöltem, hogy még akkor sem lehetett igazán az enyém, amikor kettesben maradtunk, mert te mindig ott voltál vele.

- Szerinted tudja, hogy tudjuk?

- Ha eddig nem tudta, most már biztosan sejti - mondta Tamani elszomorodva. - Ezért nincsen egyikünkkel sem. Sokat gondolkodtam 200

azon, hogy miért csinálja. Azért, hogy mi ketten kibéküljünk végre, vagy azért, mert tényleg időre van szüksége? - mondta, majd kisvártatva hozzátette. - Szerintem békülj ki vele.

- Ezt most komolyan mondod?

- Azt mondtam, kibékülni, nem azt, hogy megint összejönni -

felelte a tündérfiú, elhagyva az élt a hangjából. - Nagyon boldog lenne, ha megint barátok lennétek. Azt akarom, hogy boldog legyen.

Iskola után egész estig nyomkövetésre megyek Sharral. Nem leszek itt, használd ki az időt! David egy pillanatig hallgatott.

- Neked ebben mi a jó?

- Mondd meg neki, hogy én küldtelek.- Aha, szóval Laurel boldog lesz, és még azért is te kapod a jópontot, hogy kibékülünk.

- Ahhoz képest, hogy ember vagy, jól vág az eszed - mondta Tamani, és meg sem próbálta elrejteni a vigyorát. De David a fejét csóválta.

- Tudod mit utálok majdnem annyira, mint azt a gondolatot, hogy elnyerheted tőlem Laurelt? - kérdezte.

- Mit? - Tamani felkészült mindenre.

- Azt, hogy ez a hiperbéna tisztázzuk a nézeteltéréseket dolog tulajdonképpen működött.

Tamani megvetően nevetni kezdett, amikor megszólalt a csengő.

- Én azért nem mennék ilyen messzire, tesó - mondta. - Még mindig nem kedvellek - tette hozzá. De nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon.

Amikor Laurel óvatosan kinyitotta a bejárati ajtót, Daviddel találta magát szemközt, aki egy szál rézvirágot szorongatott a kezében.

- Szia - köszönt a fiú zavartan. Majd a lány felé nyújtotta a virágot. - Ne haragudj - hadarta. - Bunkó voltam, elragadtak az indulataim, totál baromság volt, amit csináltam, és a helyedben én is szakítottam volna velem.

Laurel egy hosszú másodpercig az arca előtt lengedező virágra meredt, majd mélyet sóhajtva elvette.

- Én is nagyon sajnálom - mondta halkan.

- Te? Te mit sajnálsz? - kérdezte David.

- Hallgatnom kellett volna Chelsea-re. Mondta, hogy ki vagy akadva Tamanira, de én azt hittem, majdcsak túl leszel rajta. Komolyabban kellett volna vennem. Őt is meg téged is. Nagyon sajnálom, hogy hagytam ennyire elfajulni a dolgot.

David megdörzsölte a nyakát. - Azért nem volt annyira súlyos a 201

helyzet. Chelsea mindig meghallgatja a nyavalygásomat. Többnyire ennyi volt az egész. Nyavalygás.

- Igen, de nem hagytam, hogy nekem nyavalyogj. Mindenféle problémát ki akartam zárni, ahelyett, hogy megkérdeztem volna, hogy mit érzel valójában, és végighallgattam volna a mondandódat.

Egy igazi barátnő így tett volna - Laurel lesütötte a szemét.

- Barátnő? Még a barátodként is megbuktam.

- Szerintem nem tartozol nekem bocsánatkéréssel, ettől függetlenül köszi - mondta David. - Remélem, hogy túljutunk ezen, és a múltat magunk mögött hagyjuk. - Zavartan elhallgatott. – Együtt

- tette hozzá.

- David - fogott bele Laurel, és a fiú elszontyolodott képét látva sejtette, hogy az tudja, mi következik. - Én még nem állok készen arra, hogy ismét többes számban beszéljek magunkról.

- Akkor most Tamanival jársz? - kérdezte David lesütött szemmel.

- Senkivel sem járok - válaszolta Laurel, és a fejét rázta. -

Tizenhét évesek vagyunk, David. Kedvellek, és kedvelem Tamanit is, de most nem akarok arra gondolni, hogy mi lesz „örökké‖. Még azt sem tudom eldönteni, hogy tovább tanuljak-e jövőre, vagy sem. -

Honnan tudhatnám akkor, kivel fogom leélni az életemet?

David arca fura kifejezést öltött, de Laurel tovább mondta a magáét.- Ott van Yuki, meg Klea, meg a trollok, meg az érettségi, meg, a továbbtanulás... - nyögte. - Nem hiányzik még ez is.

- Úgy hangzik, hogy leginkább egy barátra lenne szükséged motyogta David, miközben mereven a lábtörlőt fixírozta.

Laurel maga is megdöbbent, mekkora erővel söpör át rajta a meg könnyebbülés. Esélye sem volt, hogy ne sírja el magát. - Ha tudnád - mondta, és a könnyeit törölgette -, mekkora szükségem van egy jó barátra.

David előrelépett egyet, magához húzta Laurelt, és csak ölelte.

Arcával a lány feje búbjához simult. Laurel úgy érezte, hogy minden félelme elmúlik, mikor a fiú testének melege átjárta, mikor meghallotta a szíve dobogását. Megrémítette a gondolat, hogy majdnem el veszítette ezt a barátságot.

- Köszönöm - suttogta.

- Egyet viszont tudnod kell: mindent meg fogok tenni azért, hogy újra a barátnőm legyél - mondta David, majd elengedte a lányt, és hátralépett. - Csak őszinte akartam lenni hozzád...

Laurel a szemét forgatta, és kacagott.

202

- De addig is - folytatta a fiú sokkal komolyabban - leszek a barátod, és várni fogok.

- Pedig azt hittem, már szóba sem fogsz állni velem. - Laurelt kicsit meglepte, hogy David fülig elvörösödött.

- Kaptam... némi ösztönzést. Tamani küldött hozzád - bökte ki a fiú végül.

- Tamani? - kérdezett vissza Laurel, és azt hitte, nem jól hallott.

Ma végre beszélgettünk egy jót. Azt mondta, távol marad egy darabig, hogy kibékülhessek veled.

Laurel elgondolkodott a hallottakon. - És miért tenne ilyet?

- Nálad akar jó pontot szerezni. Mi másért? - horkantotta David.

Laurel megcsóválta a fejét, de elismerte, működött a dolog. Hívtalak tegnap - vallotta be.

- Tudom. Nem hagytál üzenetet.Megharagudtam a rögzítődre.

David elvigyorodott.

- Megjöttek az eredményeim.

David biccentett. Ez szinte ugyanolyan fontos volt neki is, mint a lánynak. - Az enyémek is. Még mindig nem értem utol Chelsea-t. -

A tieid milyenek?

Laurel rámosolygott a fiúra, és beszámolt neki a jelentősen jobb pontszámokról, valamint a lehetőségekről, amelyek így megnyíltak előtte. Pár pillanatig olyan volt az egész, mintha mi sem változott volna, hiszen - és erre Laurel most jött rá - David mindig és elsősorban a barátja volt. Talán ez volt a legnagyobb különbség a két fiú között. Daviddel a barátság alapozta meg a kapcsolatukat, míg Tamanival a szenvedély. Laurel egyik véglet nélkül sem tudta elképzelni az életét. Ha választ közöttük, akkor az azt jelenti, hogy az egyikről örökre le kell mondania? Ez a gondolat nem használt most neki, így aztán el is hessegette: úgy döntött, inkább értékeli azt, ami az orra előtt van.

– Bejössz?

203

HUSZONHÉT

T A M A N I M O Z D U L A T L A N U L Ü L T , és a horizont mögé bukó nap fényében az erdőt fürkészte, hátha észlel némi mozgást. Ez a napszak volt a legalkalmasabb arra, hogy trollokra vadásszon - az ő idejük ekkor jön el, mivel a megnyúló árnyékok remek lehetőséget teremtenek a lopakodásra. Biztos, hogy a trollok valahol a közelben rejtőztek el, hisz amikor megsebesültek, mindig ebbe az irányba igyekeztek. De a két lakónegyed közé ékelődő

néhány négyzetkilométernyi erdőség átkutatása eddig nem hozott eredményt.

Tamani a fogát csikorgatta. Megígérte Aaronnak, hogy helyrehozza a dolgokat, és ha megígérte, akkor - az Istennő szemére -

az úgy is lesz!

- Látom, a kiképzésen hiába tanítottuk meg neked, hogyan maradj észrevétlen, Tamani. Egy félhulla troll is meghallaná ezt a fogcsikor gatást - hallatszott egy közönyös, szinte unott hang a fenyőfa alól, amelyre Tamani azért mászott fel, hogy jobban körbenézhessen.

A tündérfiú felsóhajtott.

- Kicsit túlzásba viszed a dolgot - tette hozzá Shar, és aggodalom csendült a hangjában. - Ez már a harmadik éjszaka egyhuzamban. Féltelek.

- Általában nem szoktam ennyit dolgozni - mondta Tamani -, de ki akarom használni, hogy itt vagy. Egyébként úgy csinálom, hogy egy éjszaka munka, egy éjszaka pihenés.

- Így aztán minden második éjszakán nem alszol.

- Őrségben is elszunnyadok néha.

- Nem sokszor, gondolom. Tudod, hogy a trollvadászat nem a te dolgod - folytatta Shar olyan halkan, hogy Tamani alig hallotta. Ezt már az elmúlt két éjszakán is megemlítette.

- Ennél jobban hogyan vigyázhatnék Laurelre? - kérdezte a tündérfiú hevesen.

- Kitűnő kérdés - mondta Shar. Már majdnem felért Tamani 204

mellé.- Az a célod, hogy halálba kergesd magad a lelkiismeret furdalás miatt?

- Ezzel meg mit akarsz mondani?

- A múltkor döntéshelyzetben voltál: követed a trollokat, vagy Laurellel maradsz. Utóbbit választottad. Azt nem tudom, hogy adott helyzetben a lehető legjobb döntést hoztad-e meg, de mindenesetre védhető a választásod, főleg, hogy Laurel eszméletlen volt, és nem tudta volna megvédeni önmagát. Ha másképpen döntöttél volna, talán a rejtekhelyükig is követhetted volna a trollokat. De az is lehet, hogy ugyanolyan eredménytelen lett volna a hajsza, mint ez most.

Sajnálom, hogy Aaron helytelenítette a döntésedet, de nem szabadna ennyire a szívedre venned. Lépj már tovább!

Tamani megcsóválta a fejét. - Aaron már majdnem odaért.

Laurel simán hazajutott volna. Én pedig egy lépéssel közelebb jutottam volna ahhoz, hogy a fő ellenségeket örökre kiirthassuk.

- Könnyű ezt így utólag mondani, hogy Laurel tényleg biztonságban hazaért. De ki tudja, a közelben hány troll rejtőzködött, arra várva, hogy te eltűnj Laurel mellől. Vagy hogy Yuki és Klea nem ezt várták-e?

- Ez nem tűnik valószínűnek - motyogta Tamani.

- Nem is az. Te viszont fear-gleidhidh vagy. Az a dolgod, hogy a legvalószínűtlenebb veszélyforrást is felfedd. Az a legfontosabb feladatod, hogy Laurelt életben tartsd, és a munkáját segítsd.

– Ha ő meghalna, azonnal elindulnék magam is a Világfához -

mondta Tamani.

- Tudom - suttogta Shar a sötétben.

Eltelt egy óra, aztán kettő. A két tündér némán szemlélte az erdőt, Tamani érezte, hogy majd leragad a szeme, a kimerültség szinte minden porcikáját átjárta. Már többször előfordult, hogy két egymást követő éjszakán dolgozott, de ez a harmadik már neki is túl sok volt. Shar nappal aludt, de ő csak az iskolában szunnyadhatott egy keveset, amikor Mr. Robison kiment a teremből, meg néha a fán.

Azóta nem aludt egy jót, mióta Laurel kívánságának engedelmeskedve kikelt a lány ágyából - pedig ha hajnal előtt lelépett volna, Laurel sohasem tudta volna meg, hogy maradt. Lehunyta a szemét, és maga elé képzelte a lányt, úgy, ahogy utoljára látta: szőke haja selyemfátyolként terült el a párnán, a szája sarkánál pedig még álmában is halvány mosoly játszadozott.

A szeme azonban rögtön kipattant, amikor megzörrent alattuk az avar. Először azt gondolta, hogy csak egy szarvas. De újra és újra 205

hallotta a száraz levelek ropogását. Egy kecses állat léptei nem ilyen nehezek.

Tamani visszafojtott lélegzettel kívánta, hogy megtörténjen végre, amire várt. Mégis alig hitt a szemének, amikor két troll botladozott be a látóterébe. Mindkettő friss vértől bűzlött, az egyik egy megtermett szarvasbikát vonszolt maga után. Ha egyenesen folytatják az útjukat, pont az alatt a fa alatt haladnak el, ahol Tamani és Shar rejtőzködtek.

A két tündér nesztelenül leereszkedett. A trollok szemmel láthatóan nem siettek, könnyű volt szemmel tartani őket. Tamani a legszívesebben azonnal nekik ment volna, de visszafogta magát, mert ez az éjjeli küldetés többről szólt, mint hogy kiirtsanak néhány garázda trollt. Ideje volt rábukkanni a rejtekhelyükre. Ott aztán minddel végezni lehet.

Shar és Tamani szinte ráérősen haladtak a trollok nyomában, rövid sprintekkel követték őket az ösvény mentén. Amikor a trollok megálltak, Tamani azonnal lebukott, és tudta, hogy Shar mögötte ugyanígy tesz. Biztos volt benne, hogy a trollok nem tudják kiszagolni a jelenlétüket, se vér, se kénkő nem csiklandozhatta az orrukat. Néhány troll azonban képes volt megérezni a veszélyt, legalábbis Shar ezt állította időnként.

A szarvas tetemét cipelő troll hirtelen felemelte zsákmányát a földről, mintha a hús minőségét akarná ellenőrizni, majd mind a két troll eltűnt.

Tamani elnyomott egy döbbent kiáltást. A szemük előtt tűntek el! Nem jött elő rejtekéből, de lélegzet - visszafojtva hallgatózott. A távolból suhogást, egy reccsenést, egymáshoz ütődő faágak hangját hallotta. Majd néma csönd. Eltelt egy perc. Kettő. Három. De semmi nesz. Tamani felállt, minden idegszálával futásra, harcra készen.

- Láttad ezt? - suttogta Shar.

- Igen - mondta Tamani, de még bekalkulálta, hogy bármikor előugorhatnak a trollok egy fa mögül. Az erdő azonban néptelen és hallgatag maradt. A tündér arra a helyre meredt, ahol a trollok az előbb álltak. A lehullott leveleken ott csillogott az elejtett trófea vére.

Tamani követte a cseppeket, egészen egy aprócska tisztás széléig. A bíborszínű ösvény véget ért, ahol a trollok eltűntek.

Leguggolt, hogy jobban szemügyre vehesse a vért. Majd felállt, és elindult, miközben a szemével az előtte álló fát vizsgálta. Mikor a fél utat megtette a fáig, megfordult. A vércseppek nem mögötte voltak.

206

Hanem balra tőle.

Pedig ő a fát megcélozva tette meg a távot.

Mit csinálsz? - kérdezte Shar.

- Pillanat - felelte összezavarodva Tamani. Visszatért a véres cseppekhez, és újra elindult. Most egy másik fát vett célba, és félúton ismét megállt. Amikor megfordult, a cseppek mögötte voltak, de jobbra.

Tamani leguggolt, és a fákat nézte, amelyek látszólag előtte voltak.

de ezek szerint mégsem.

- Shar! - mondta, és megint a vércseppekhez állt, oda, ahol véget értek. - Gyere, és állj ide elém!

Ám amikor Shar lépni akart, a lába magától átlós irányba indult el. Tett még két lépést, majd megállt, és döbbenten Tamanira meredt.

- Érted már? - kérdezte Tamani, és a mentora arcán tükröződő

tanácstalanság a körülmények dacára megmosolyogtatta.

Miközben Shar azt a pontot tanulmányozta, ahol az előbb állt.

Tamani lecövekelt, és kinyújtotta a kezét. Nem tudott kitapintani semmit, de minél messzebbre nyújtózkodott, annál szélesebbre tárult a karja. Amikor megpróbálta összeérinteni a két kezét, azok a mellkasa felé indultak.

- Shar! - suttogta fojtottan Tamani. - Gyere ide, és csináld azt, amit én!

Beletelt egy-két pillanatba, de aztán Shar is ott állt, és kinyújtott karral próbálta behatárolni azt a vonalat, amelynek mentén a jelek szerint meghajlott körülöttük a tér. Olyan volt, mintha valaki egy kis kört vágott volna ki a világegyetemből. Egy kupola, amelyet érezni sem lehetett. Bejutni meg pláne nem.

Tamani azonban biztos volt benne, hogy valahogy be lehet jutni Ott, ahol a trollok is bejutottak.

- Ha nem láttam volna a trollokat eltűnni, észre sem vettem volna, hogy valami nincs rendjén - mondta Tamani, és leengedte a karját.

- De nem látunk semmit, és érezni is csak közvetetten érezzük -

mondta Shar, és karba tett kézzel bámult a sötétségbe. – Hogyan mászhatunk át egy falon, amit kitapintani sem tudunk?

- A trollok átmentek rajta - felelte Tamani. - Tehát nem feltétlenül fal.

Shar csendesen ellépett Tamani mellől, és felvett egy apró szikladarabot. Eltávolodott néhány lépésre, és elhajította. A 207

szikladarab a válaszfalat elérve nyom nélkül eltűnt. Tamani felbátorodott, és felkapott egy gallyat. Semmit sem érőn, semmi sem gátolta meg a szabad mozgásban, de amikor szúrni akart a gallyal, az ág hegye oldalra siklott. Zavartan visszahúzta, majd új ötlete támadt.

Lehet, hogy pont növények el en találták ki.

A láthatatlan fal felé hajította a gallyat, és arra számított, hogy az visszapattan. Ehelyett eltűnt, mint a szikladarab.

Vagy nem.

- Ezt nevezem én biztonságnak - sóhajtotta Tamani.

- Mióta értenek a trollok az ilyesfajta varázslatokhoz? - kérdezte Shar.

- Semmikor óta - felelte Tamani komoran. - Tehát elvileg könnyen el kellene bánnunk vele.

- Hát ez nyilvánvaló - mondta Shar gúnyos hangon.

Tamani a titokzatos semmit vizslatta. - Át tudok dobni rajta dolgokat, de egy gallyal nem lehet átszúrni. Gondolod, hogy át tudnál dobni engem rajta?

Shar hosszan Tamanira nézett, majd egyik szemöldökét felhúzva bólintott. - Megpróbálhatjuk. - Azzal letérdelt, és maga előtt össze fűzte az ujjait. Tamani egyik lábával belelépett a tenyerébe.

- A haon, a dó, a trí! - zihálta Shar, és Tamani már repült is a fal felé.

A levegőben volt, aztán az a fájdalmas és határozott érzése támadt mintha a testét kifordították volna. A fájdalom azonban gyorsan elmúlt. Tamani hanyatt zuhant a földre, egy pillanatig levegőt sem kapott. Mennyi csillag van az égen, gondolta, miközben megpróbált magához térni. Shar lepillantott rá, és úgy tűnt, mintha még szórakoztatná is a dolog.

- Mi történt? - kérdezte Tamani.

- Izé... visszapattantál.

Tamani felült, és maga elé bámult. - Biztos, hogy kifejezetten a tündérek ellen találták ki. A tündéreken kifogni viszont képtelenség.

A földre bámult. - És ha aláásunk?

- Lehet - mondta Shar bizonytalanul.

- Akkor mit tegyünk?

Shar nem felelt azonnal. Megrökönyödve szemlélte az apró tisztást, jobbra-balra döntötte a fejét, mintha azt a szöget keresné, amelyből nézve feltárulhat előtte a titok. Hirtelen megállt, és ki egyenesedett.

- Mi lenne, ha... - mondta, kinyújtotta a kezét, és a lábujjával 208

neki kezdett megrajzolni a láthatatlan fal körvonalát. A zsákjából elő

varázsolt egy zsinórral összehúzott tasakot. - Állj hátra!Tamani automatikusan hátrálni kezdett, és kíváncsian figyelte, mire készül Shar.

Az őrtündér kilazította a zsinórt, közé csippentett valamit a tasak aljából. Leguggolt, és halványszínű porított anyagot hintett körbe maga köré. A szórást egy - a fej fölül induló íves mozdulattal zárta, amelynek vonala eltűnt, amikor átért a láthatatlan falon.

Tamani ijedten hátraugrott, amikor a kis tisztás mérete egy szempillantás alatt megháromszorozódott. Lélegzet - visszafojtva meredt arra a hatalmas területre, amely a szemük láttára jött létre gyakrolatilag a semmiből. A tisztás közepén egy düledező épület állt, gondosan bedeszkázott ablakokkal. Világlott a telihold fényében.

A fiú hasra vetette magát, és egy csertölgy mögé kúszott, mert ónnal rájött, mennyire védtelenek, sőt mennyire védtelenek voltak egész éjjel. Miután a holdsütötte tisztáson semmi sem mozdult, Tamani lassan előmászott. Bár valahol legbelül sejtette, hogy az óvatosság itt már hiábavaló. Ha valaki vette a fáradságot, hogy az elmúlt negyedórában szemmel tartsa őket, már régen elkéstek a bújkálással. A kiképzésen azonban azt tanulta, hogy mindig a legnagyobb körültekintéssel kell eljárnia.

Shar nem mozdult. Ott állt a maga köré rajzolt körben, és a tenyerén egyensúlyozott üres zacskóra meredt. Az arckifejezése a döbbent szörnyülködés és a szédítő öröm keveréke volt. Akármit is tett, arra egyáltalán nem számított, hogy működni fog.

- Mi volt ez? - kérdezte Tamani elismerően.

- Só - felelte Shar, és kongott a hangja. Le sem vette a tekintetét a kis zacskóról. Tamani nevetésben tört ki, de Shar nem volt partner.

- Várj, ez most komoly?

- Ide nézz!

Tamani a földre pillantott, oda, ahová Shar mutatott. A hófehér por, amit Shar a sóval szórt, felfedett egy másik, vastag, sötétkék porral hintett vonalat, amely körülvette a tisztást.

- Csak egy Mixer csinálhatta - állapította meg Shar a homlokát láncolva.

- Látszólag igen, de ilyen szintű varázslatra csak egy Téltündér képes. Félholdnyi területet sikerült elrejteniük csak azáltal, hogy körbeszórták!

- A hajlítok nem dolgoznak porokkal - felelte Shar. Tamani felsziszent, a Téltündérekre utaló szó még őrszem körökben is 209

káromkodásnak számított.- Emiatt gyanítom, hogy csak Mixer lehetett.

- Vagy pedig egy új trollfajjal van dolgunk. Laurel caesafummal próbálkozott, de arra a trolloknak még csak a szeme sem rebbent, a nyomkövető szérumok sem működnek. Barnes is immunis volt mindenre, kivéve az ólomra. Mármint arra az ólomra, amit a fejébe lőttek.

Shar megemésztette a hallottakat. - Talán. Azonban ne felejtsd, éltek a történelmünk során nagyon, de nagyon tehetséges Mixerek.

De nem Avalon falain kívül. Kivéve talán egy száműzöttet, de ő

halálra égett... mikor is? Negyven, ötven évvel ezelőtt?

- Úgy van, a saját szememmel láttam.

- És ha egy növendék csinálta - habozott Shar. - Ott van az az ifjú tündér...

- Szerintem képtelenség. Még ha a Vadvirág véletlenül tényleg Ősztündér lenne, akkor is túl fiatal. Még az Akadémián képzett ősztündérek sem lennének képesek semmi hasonlóra százéves koruk előtt. Egy vadtündér meg? Á...

- Minden lehetséges.

- A jelek szerint - ismerte be Tamani, és a porra mutatott. - Ez kék vonal, meg az, amit te rajzoltál... - tette hozzá. - Miért pont sóval?

- Csak egy elméletet akartam kipróbálni a gyakorlatban –

mondta Shar. - Biztató ez eredmény.

Tamani érezte, hogy Shar nem fog többet nyilatkozni a témáról, ezért letérdelt, és alaposan megszemlélte a kék port.

- Megkaphatom zacskót?

Shar szó nélkül Tamani kinyújtott tenyerébe ejtette a zsákvászon zacskót. Tamani a kése lapjával felszedett egy kis port, és a zacskóba szórta. Aztán - egy hirtelen ötlettől vezérelve - a késével vonalat húzott a földre, átvágva ezzel a kék körvonalat.

- Te meg mit csinálsz? - kérdezte Shar.

- Úgy gondolom, hogy ha megszakad a kör, akkor nem működik a varázslat - felelte Tamani. - Ha a trollok nem láttak meg bennünket, akkor nem is tudhatják, hogy a kör már nem ép. A sót viszont megtalálhatják. Ám ha eltüntetjük a sót és elrejtjük a vágást, talán észre sem veszik, hogy a búvóhelyüknek befellegzett.

- A mai naptól fogva éjjel-nappal figyeljétek ezt a helyet.

- Erősítést kell hívnom - mondta Tamani, akit egyre inkább maga alá gyűrt a kimerültség, amikor a felfedezés izgalma alábbhagyott. Bebújt egy fa mögé, és előhúzta az iPhone-ját.

210

Rosszulesett a szemének, hogy olyan élesen világít a képernyő.

Reménykedve abban, hogy Aaron még emlékszik, hogyan kell használni a GPS-t, elküldte a koordinátáikat a másik őrszem telefonjára.

Mire Tamani visszatért, Shar már kitörölte a só kört, és beszórta levelekkel a vágást, amit a tündérfiú ejtett a késével. A kunyhóból meg mindig nem szűrődött ki se fény, se hang, ami nagyon furcsa volt, hiszen a trollok éjszaka nem alszanak.

- Mi lenne, ha rajtuk ütnénk, s egyszer és mindenkorra végeznénk velük? - morogta Tamani.

- Nem vagy olyan állapotban, hogy harcolj - emlékeztette Shar.

– Meg aztán jó lenne tudni, hogy hányán vannak, úgyhogy nem bánnám, ha kicsit figyelnénk őket. Lehetnek akár harmincan is, és mi van, ha tudnak rólunk, és csak arra várnak, hogy bekopogjunk az ajtón.

Hamarosan árulkodóan megzörrent az avar körülöttük. A nesz legalább tíz új őrszem érkeztét jelezte.

- Átveszed őket? - kérdezte Tamani Shartól.

- Ha akarod. Hova mész?

Tamani felmutatta a zsákvászon zacskót, majd a hátizsákjába gyűrte. - El kell vinnem Laurelhez. Talán ő tudni fogja, mi ez.

- Remélem - mondta Shar, és a holdfényben fürdő kunyhóra nézett.

Tamani megfordult, és rohanni kezdett, meztelen talpa alatt susogtak az őszi levelek. Úgy érezte, hogy akár csukott szemmel is oda érne Laurelhez - hiszen minden út hozzá vezet.

Megrázta a fejét, mert kezdett összefolyni a szeme előtt a világ, egy-egy röpke pillanatra elsötétült előtte minden. Erőteljesen pislógni kezdett, és egyre gyorsabb futásra ösztökélte magát, küzdőn a lassan győzedelmeskedni látszó kimerültség ellen. Talán Sharnak igaza volt, talán tényleg túlságosan sokat dolgozott. Miután ezt le szállítottam, mondta magában, alhatok.

Nekidőlt Laurelék bejárati ajtajának, és kopogni kezdett. Érezte, hogy lecsukódik a szeme, hiába jelenik meg látóterében a lány. Laurel meglepődött, mikor kinyitotta az ajtót. Tamani mindössze egy lépést tett a konyha felé, amikor megindult alatta a padló.

211

HUSZONNYOLC

Laurel úgy állította be az ébresztőórát, hogy az napkelte előtt fél órával csörögjön, mert mindenképpen rá akart nézni Tamanira, de már ébren várta, hogy az óra megszólaljon. Egész éjjel nyugtalan álmok gyötörték, pihentető alvásról szó sem volt. Lefekvés előtt meggyőzödött arról, hogy a fiúval minden rendben van, és betakarta.

Aztán még gondolt rá, hogy megpróbálja Tamanit odébb húzni - a konyha padlója nem tűnt valami kényelmesnek -, de végül úgy döntött, hogy nem háborgatja. Aludt az már ennél jóval spártaibb körülmények között is.

Laurel vetett egy pillantást a tükörbe, az ujjaival gyorsan átfésülte a haját, azután leosont a lépcsőn, olyan csendesen, ahogyan csak tudott. Tamani még mindig ott feküdt a padlón, valószínűleg meg sem moccant azóta, holtfáradt lehetett. A reggeli fény szürke és tompa volt. Laurel lábujjhegyen lopakodott, és leült, úgy, hogy láthassa Tamani arcát. Furcsa volt a fiút alvás közben szemlélni - az arca teljesen nyugodt volt, minden érzelemtől mentes. Bizonyos értelemben az már önmagában szokatlan volt, hogy egyáltalán alszik.

Laurel eddigcsak éberen, ugrásra készen látta. A fiú jelentette az állandóságot az életében - ő volt az, aki mindig ott volt, amikor Laurelnek szüksége volt rá, lehetett éj el vagy nappal.

Le sem vette a szemét a kedves arcról. Közben a konyha előbb lilás, majd rózsaszín fényben úszott. Végül egy ragyogó, napsárga négyzetindult el a padlón. Amikor elérte Tamani szempilláját, az megrebbent, és árnyékot vetett bronzszínű arcára. A fiú felébredt, és pillantása megállapodott Laurelen. Azonnal odébb gurult a lány mellől, talpra szökött, és kezét védekezően maga elé tartotta.

- Tam! - kiáltotta Laurel.

A fiú újra a lányra meredt, látszott rajta, hogy csak most ismeri fel, majd felegyenesedett, és leengedte a karját.

- Bocs - mondta mély,rekedt hangon. Zavartan nézett széjjel a konyhában.

212

- Mi történt?

- Tegnap, este tíz körül berontottál hozzánk. Aztán összeestél.

Beszéltem Aaronnal a hátsó kertben. Csak annyit mondott, hogy biztonságban vagyok, és hogy fogalma sincsen, miért jöttél. Minden oké?

Tamani lassan egy bárszékre ereszkedett, és megdörzsölte a szemét. - Ja, nagyjából. Azt hiszem, kicsit túlerőltettem magam.

- Egy kicsit? - kérdezte Laurel, de szidás helyett mosolygott.

- Na jó, a kicsinél azért valamivel jobban - ismerte be Tamani, és kényszeredetten elvigyorodott. - Az lett volna a legjobb, ha valahol meghúzódom reggelig. Jaj, csórhatok valami kaját? Kérlek!

- Persze - felelte Laurel, és a hűtőszekrény felé indult. - Mit szeretnél? Őszibarack? Eper? Még mangó is van.

-Zöldségféle nincsen? A fél karomat odaadnám egy brokkoliért.

De nem lehet - helyesbített. - Nem szabadna brokkolit ennem. Amúgy is túl sok zöldet eszem, nem akarom, hogy a hajam színe megváltozzon.

Laurel tovább vizsgálta a hűtő tartalmát. - Édesburgonya? Az legalább világos.- Jól hangzik, köszönöm szépen.

Laurel elővett egy tál megtisztított, felszeletelt édesburgonyát, amelyet tegnap este még az anyja készített elő, és úgy, ahogy volt.

lerakta Tamani elé. Jóval több volt a tálban, mint amit ő meg tudott volna enni, de az elmúlt éjszaka után a fiúnak szüksége volt az energiára. Megvárta, amíg a fiú lenyelt néhány darabot, majd megkérdezte:- Mi történt? - Ő is bekapott egy falatot.

Válasz helyett Tamani benyúlt a zsebébe, előhúzott egy apró tasakot, és a lány kezébe nyomta.

- Óvatosan! - mondta, és ráhajtotta Laurel ujjait a zacskóra. -

Nem biztos, hogy tudok többet szerezni.

- Mi ez?

A napfény és az étel megtették a magukét, Tamani egyre élénkebb lett. Elmesélte az elmúlt éjszaka eseményeit. - Ez a por...

olyan, mintha ki tudna szakítani egy darabot a világegyetemből, aztán belehajtogatja önmagába. Még életemben nem láttam ilyet.

Laurel belekukkantott a zacskóba, és fogalma sem volt, hogyan lásson neki egy ilyen szokatlan varázsszer beazonosításának. - Szerinted tündér alkotta? - kérdezte.

- Valószínűleg. De lehet, hogy újfajta troll varázslat. Vagy régi emberi. Mit tudom én. Egyre több minden szól amellett, hogy egy kóbor Mixerrel van dolgunk.

213

- Még mindig úgy gondolod, hogy Yuki lehet az? - kérdezte halkan Laurel.

Tamani összevonta a szemöldökét, és nem felelt azonnal. - Nem vagyok biztos benne. Soha nem zárnám ki a lehetőséget, de túl fiatal.

Te tudnál ilyesmit?

Laurel megrázta a fejét. - Erősen kétlem. Nagyon bonyolultnak tűnik.

- De akkor ki lehet az?

Némán üldögéltek. Tamani elgondolkodva rágcsált, Laurel a varázs port kavargatta az ujjával.

- Abban mindannyian egyetértünk, hogy Yuki itt létére egyelőre nincsen logikus magyarázat - szólalt meg Laurel. - De ha egy vadtündér megjelent, miért ne lehetnének ketten? Vagy tízen? Vagy százan? Mi van, ha Yuki bevetése tulajdonképpen csak... elterelő

hadművelet?

Tamani ezen elgondolkodott. - Érdemes fontolóra venni -

ismerte be. - De nem tündéreket üldöztünk addig a kunyhóig. Trollok voltak. Még azt sem tudjuk, hogy téged vagy Yukit üldözik-e.

Laurel bólintott.

- Ha már Yukinál tartunk... három napja a színét se láttam.

Mivel a jövő héten iskolai szünet lesz, jobb, ha most megyek, és kibékítem, amíg lehet.

Laurel re rátört a féltékenység, de aztán kénytelen volt lenyelni a dolgot. Hiszen ez Tamani dolga!

A fiú a hátsó ajtóhoz ment, szélesre tárta, és mélyen belélegezte a friss hajnali levegőt. - Köszönöm szépen, hogy kipróbálhattam a konyhapadlót, nagy megtiszteltetés - mondta nevetve, bár a lány sejtette, hogy restelli a dolgot. - És a reggeliért is örök hálám. Most pedig elmentem!

Tamani elrohant a lakására, és igyekezett észrevétlen maradni.

Fura térdnadrágjában és mezítláb bárki vadembernek nézhette. Gyors zuhanyzás után - ezt a luxust kezdte nagyon élvezni - tiszta ruhába bújt, és elindult Yuki háza felé. Remélte, hogy beéri a lányt, mielőtt az iskolába érne.

Sebesen szedte a lábát, és pont akkor ért oda, amikor Yuki a veranda korlátjához zárt kerékpár lakatját nyitotta.

- Halihó! - kiáltotta a fiú kacér mosollyal az arcán.

214

Yuki szeme tágra nyílt, majd csillogni kezdett. - Szia Tam! -

mondta szendén. Tamani visszamosolygott rá.

Gyűlölte, hogy Laureltől egyenesen Yukihoz kellett mennie.

Úgy érezte, mindkettőjüket elárulja. Kezdte érteni, hogy miért vonakodnak a Csillagszórók az őrmunkától. A képességeik miatt remek kém válhatott belőlük, és Marion udvara be is vetette őket az Egyesült Királyságban és Egyiptomban, ahol a kémelhárítás és a kémkedés ugyanolyan fontos volt, mint az őrszolgálat. De a színpadon jóval kevésbé volt kimerítő másnak a bőrébe a bújni, mint a való életben nap mint nap. Ettől függetlenül Tamani tudta, hogy mi a dolga. Yuki kezdett hozzáédesedni, és ha sikerülne a lány köré épített fal mögé bekukkantania, megtudhatná, amit akar. A legjobb esetben megtudná, hogy nincs is mit tudnia.

Sajnos ez egyre elképzelhetetlenebbnek tűnt. Még véletlennek is túlzás volt, hogy Yuki pont abban az iskolában tűnt fel, ahol Laurel tanult, ráadásul pont az a nő íratta be, aki egy nem emberi lényekre vadászó szervezet tagja. Klea egyáltalán nem mutatkozott azóta, hogy beállított Yukival Laurelékhez - leszámítva azt az egy estét, amikor a troll támadás után eljött a vadtündérért. Lehet, hogy tényleg vadászik, mint azt állította is, de az utána küldött őrszemek mindkét alkalommal eredmény nélkül tértek vissza - Laurelék házától két-három mérföldre elveszítették a nyomát. Pont, mint a trollokét - egy újabb egybeesés, amitől Tamaninak a hideg futkározott a hátán. Miféle összefüggés van közöttük? Klea mindig napszemüveget viselt, mintha érzékeny lenne a fényre, de az is lehet,hogy a szemei aszimmetrikusak voltak, és ezt takargatta.

Ezenfelül viszont egyáltalán nem hasonlított a trollokhoz. A troll klánok azonban arról voltak híresek, hogy területről területre vándorolnak, ez megmagyarázná, miért akarta megölni Barnest. De hogy hogyan kerülhetett Yuki emberszabású trollvadászok, vagy trollvadásznak álcázott trollok kezébe, arra Tamaninak semmiféle elmélete nem volt. Laurel ötletében - miszerint lehet, hogy Yuki talán nem az egyetlen vadtündér a környéken - még lehetett valami. De vajon mi érdekük fűződik ahhoz, hogy Kleával vagy Barnesszal szövetségre lépjenek.

Még mindig túl sok volt a megválaszolatlan kérdés, de a válaszoktól függetlenül Tamani csak fenyegetést látott Kleában. A nő

állandóan bujkált. Hogy előle vagy Laurel elől-e, azt Tamani nem tudta, de az biztos volt, hogy nem szeretett előttük mutatkozni.

Az állatok akkor bújnak el, ha bűntudatuk van - vagy ha 215

félnek. Klea azonban nem tűnt ijedősnek. Tamaninak tehát azt kellett meg fejtenie, hogy mi a bűne a nőnek.

Ráadásul Yukit Tamani még meg is kedvelte - az eltelt néhány hónapban, miközben megpróbált a bizalmába férkőzni, az elviselhetőnél jóval kellemesebbnek találta a lány társaságát. Yuki műveltebb volt, mint amennyit mutatott, és halk szavú magabiztosságát a fiú kezdte csodálni. Ez viszont megnehezítette a dolgát. Egyre inkább sejtette, hogy a lánynak nagyon tetszik, és aljasnak érezte magát, hogy ezt felhasználja ellene. Ha kiderül, hogy Yuki ártatlan, Tamanit örökké lelkiismeret-furdalás fogja gyötörni.

De ha a lány bármiféle veszélyt is jelent Laurelre, már megéri.

- Arra gondoltam, hogy elsétálhatnánk együtt az iskolába. A kocsim szerelőnél van - mondta a tündérfiú, megmagyarázva a felbukkanását. Igazság szerint a kocsi ott volt, ahol Sharral az előző

éjjel hagyták: az ösvény elején.

- Nem azt mondtad, hogy ismersz valakit? - kérdezte csipkelődve Yuki.

Tamani elvigyorodott. - Dehogynem. Ezért lesz készen már ma délután.

- Jól hangzik - mondta Yuki, majd bekattintotta a lakatot, és a szoknyája zsebébe rejtette a kulcsot. - Ó! - kiáltott fel. Megállt, tett egy lépést előre, majd megint megállt.

- Mi az? - kérdezte Tamani, aki remekül szórakozott. Yuki néha elképesztően béna tudott lenni. - Milyen buta vagyok... elfelejtettem az ebédemet! - pironkodott alány.

Tündérként Tamani pontosan tudta, mennyire fontos a déli étkezés ahhoz, hogy túléljék az iskolai napot. Majdnem hangosan felkacagott, amikor a lány lelkében dúló háborúra gondolt: égesse be magát vagy legyen meg étel nélkül egész nap? - Szaladj vissza érte! -

mondta Tamani vidáman, és a ház felé mutatott. - Megvárlak!

- Be is jöhetsz egy percre - mondta Yuki, és lesütötte a szemét.-

Egy pillanat alatt elkészülök! Tamani habozott. Úgy érezte, mintha csapdába sétálna azáltal, hogy belép egy ismeretlen tündér területére, pedig a kicsi házról lerítt, hogy ártalmatlan. Ráadásul őrszemek veszik körbe. De akkor is.

Yuki szélesre tárta a bejárati ajtót, a csípős őszi levegő

kellemesen átjárta a nappalit. Egy kávézóasztalon, egy kupac könyv mellett kicsi televíziókészülék, az egyik fal mellett pedig lila plüssdívány állt. Ezenkívül viszont az egész szoba - faltól falig - tele volt növényekkel. Cserepes virágok álltak a földön és az 216

ablakpárkányon. Egy kúszónövény a falra is felfutott, és függönyként szőtte körbe az ablakot.

- Szép... izé, növények - nyökögte Tamani, és feszülten figyelt, mert veszélyt szimatolt. Van ott egy jól megtermett mozsár is, a Mixerek felszerelése - de az is lehet, hogy csak egy vadtündér vágyakozik virágzó szülőföldje után, amelyet eddig csak az álmaiban látott.

– Az ikebanázáshoz használom őket – mondta Yuki, majd eltűnt a ház belsejében.

Beszélt már korábban is a japán virágrendezés művészetéről, de Tamani nem emléketett arra, hogy mikor és mivel kapcsolatosan. A tündér fiú azt gondolta, hogy az ikebanázás erre nagyon enyhe kifejezés. Ez a hely gyakorlatilag egy őserdő volt. Előkapta a telefonját és csinált néhány képet a zölddel benőtt falakról, azt remélvén, hogy Laurel majd beazonosítja Yuki növényeit. Alig vágta zsebre a telegont, amikor megjelent Yuki, hátizsákkal a hátán.

– Bocsánat, már készen is vagyok. Tamani elmosolyodott.

Igyekeztett megszabadulni a gondolataitól, és visszaölteni magára a barátságos kém álarcát.

– Szuper! De Yuki még nem indult el. A fiú látta, hogy idegesen mély levegőt vesz, mielőtt megszólal:- Bármikor jöhetsz!

– Észben tartom – felelte Tamani, és féloldalasan elvigyorodott.

Úgy tűnt, Yuki még szeretett volna valamit mondani, de elveszítette a bátorságát, ezért inkább a veranda felé indult.

Megvárta, míg a fiú is kiér, majd bezárta az ajót.

– Remélem, nem haragszol, hogy beugrottam – mondta Tamani, amikor kényelmes tempóban elindultak az iskola felé.

– Inkább örülök neki – felelte Yuki szégyenlősen. Kínos csend telepedett közéjük. Tamani éppen kétségbeesetten próbált valami nem túl ostoba beszédtémát találni, amikor Yuki telefonja megcsörrent. A lány előhúzta a készüléket a zsebéből, unott arcot vágott, majd egyenesen a rögzítőre irányította a hívást.

– Nem kellett volna felvenned? – kérdezte Tamani. – Tőlem nyugodtan.

– Csak Klea volt az, nem fontos.

– Nem bánja, ha nem veszed fel? – Majd azt mondom neki, hogy zuhanyoztam, vagy biciklizni voltam; tekerni és beszélni elég nehéz egyszerre. Ha gyorsan visszahívom, nem lesz gond.

– Téged nem zavar, hogy olyan sokszor egyedül vagy? Yuki a válla mögé vetett egy kósza hajtincset. – Egyáltalán nem.

217

Elmosolyodott. – Én nem félek a sötétben. – Tamani majdnem felszisszent magában, amikor rájött, hogy a lány jó pontot akar szerezni nála.

– A szüleid sem bánják?

Látta, hogy valami átsuhan Yuki arcán. Először óvatoskodott, aztán elszánta magát. Tamani közelebb hajolt hozzá, és próbált nem pletykára éhesnek, hanem érdeklődőnek tűnni.- A szüleim már….nincsenek velem – hadarta a lány. – Csak én vagyok itt, meg Klea. Többnyire csak én. Ez az egész „csere – diák‖

dolog….megkönnyíti az életemet. – Újra és újra a fiúra pillantott, szemmel láthatóan feszült volt. – Azért jöttem, hogy új életet kezdjek.

– Új életet? Az jó. Az én ….szüleim sincsenek már velem. Néha jobb lenne, ha senki sem tudná. Mind szánakozva néznek rád és ez….

– Tudom, miről beszélsz. Figyelj! – mondta Yuki, és megérintette Tamani karját.

– Ne mondd el senkinek, jó? Tamani nem erőltette tovább a dolgot. Ma nem, és ebben a témában főleg nem.

– Persze, hogy nem mondom el – mosolygott rá a lányra. Majd előrehajolt, és a kezét a lányéra fektette. – Bízhatsz bennem!

Yuki szeme felragyogott, de volt valami óvatosság a tekintetében. – És milyen volt a felfüggesztés?

Hekaté szemére, most ki a béna? Tamani vállat vont, és láthatólag zavarba jött. – Marhaság volt. Jó, hogy vége.

– Még mindig a verekedéről beszél mindenki – mondta Yuki, cseppet sem meggyőző, ideges nevetéssel. Majd elhallgatott egy pillanatra.

Jun azt mesélte, hogy Laurel miatt kaptatok össze, vagy valami ilyesmi - folytatta.

- Laurel? - kérdezett vissza Tamani, és remélte, hogy kellőképpen bizonytalanul cseng a hangja.

- Laurel Sewell? Miért kaptunk volna össze miatta?- Hallottam, hogy ő szedett szét benneteket, meg valami választást emlegetett.

- Micsoda? - kiáltotta Tamani, és előrehajolt, mintha egy összeesküvésben venne részt.

- Ez őrültség. Laurel jó fej, sokat segít állampolgári ismereteken.

Nekem fogalmam sincs az egészről. Szerintem ő is meg David is félreértettek. Már ha sejted, mire gondolok - tette hozzá érzéketlen, szinte gúnyos hangon.

- Tehát akkor nem szereted Laurelt?

- Úgy nem - felelte Tamani, és gyűlölte a száján kiejtett szavakat, 218

mintha szentségtörést követett volna el. - Nagyon kedves lány. De....

mit tudom én. Nem az esetem. Túl... szőke.

- Akkor mi az eseted? - kérdezte Yuki félénken.

Tamani vállat vont, és halványan elmosolyodott. - Majd megtudom, ha meglátom - mondta, és fogva tartotta a lány pillantását egészen addig, amíg az zavartan, de elégedetten le nem sütötte a szemét.

219

HUSZONKILENC

AP ÁDÉKHOZ MÉSZ HÁLAADÁSRA? - kérdezte Laurel Davidtól.

A z iskola ebédlőjében ültek Chelsea-vel, mert a szokott helyüket da gonyává változtatta az éjjeli vihar, és Chelsea panaszkodott is, hogy fázik. Olyan hűvös lett a levegő, hogy még Laurel is megérezte, így merészen úgy döntöttek, hogy megpróbálják túlélni az ebédlői forgatagot.

- Bárcsak úgy lenne! – felelte David. – Akkor valószínűleg rendelünk egy rakás kínai kaját, és három napig meccset néznénk.

Illetve apa meccset nézne, én meg készülhetnék az érettségire. De nem. A nagyszüleim családi összeröffenésre hívtak Eurekába.

Biztosak benne, hogy az idén mindketten meg fognak halni, és a mennybe menetelük előtt szeretnének még utoljára látni.

- Nem ezt játszották el tavaly karácsonykor is? - kérdezte Laurel.

Meg azelőtt is. Pedig még nem is olyan öregek. Kábé öt évvel idősebbek, mint a te szüleid.

Olyan jó volt megint Daviddel beszélgetni! Laurel megpróbálta Tamaniból meg belőle is kiszedni, hogy mi történt a felfüggesztés alatt de Tamani azt állította, hogy ez férfidolog, és esze ágában sincs megvitatni, David pedig állandóan témát váltott. Úgy tűnt, ezek ketten egyfajta egyetértésre jutottak, vagy fegyverszünetet kötöttek, vagy valamit. Laurelnek fogalma sem volt, hogy mi lehet az.

Minden esetre már nem morogtak egymásra a folyosón, sőt, alkalmanként egy barátságos üdvözlést is odavetettek a másiknak.

Azt sem erőltettek, hogy Laurel válasszon végre közöttük, bár a lány gyanította, hogy az idill nem fog sokáig tartani.

- De akkor is, a szünet az szünet! - mondta Laurel.

220

- Na persze. Millió rokonnal körülvéve? Nem fogok tudni tanuln.

- Szerintem szüneteltethetnéd a tanulást - erősködött Laurel.

- Viccelsz? Le vagyok maradva.

- Naná, Mr. Négy és feles átlag.

- Négy egész nyolc! - kiáltotta egyszerre David és Chelsea, majd egymásra néztek, és nevetésben törtek ki. Amikor Laurel a fiúra pillantva felhúzta az egyik szemöldökét, David elgyávulva kinyögte: - A fakultációk öt pontot érnek...

Laurel a szemét forgatta, és megcsóválta a fejét. - Maximalista vagy.

- Igen, de ezt szereted bennem - mondta a fiú. Volt benne annyi

jóérzés, hogy szégyenlősen elpiruljon, amiért felidézték a régi szép idők cukkolódásait.

De Laurel is elmosolyodott, és megszorította a fiú vállát. - Igen pontosan ezt - mondta őszintén.

Mindenki hallgatott egy darabig, aztán Chelsea elröhögte magát. Annyira kínos - mondta vigyorogva.

Szerencsére Tamani pontosan ezt a pillanatot választotta arra, hogy letelepedjen Chelsea-vel szemben. A tündérfiú a tacóért7 sorban álló Ryant méregette.

- Hali - mondta halkan.

- Hol van Yuki? - kérdezte Laurel, és körülnézett.

- Nem őt láttam ma reggel?

- De. Azt mondta, hogy Klea korábban jön érte. Megtoldják a vakációt pár nappal.

- Még mindig semmi a troll-laknál? - kérdezte Laurel. David és Che lsea körbekémleltek, nehogy valaki hallgatózzon, majd ők is közelebb hajoltak, és figyelmesen hallgatták Tamanit.

- Semmi. Se egy hang, se egy moccanás, totál semmi. Kezdem azt hinni, hogy a trollok csak elrohantak a mellett a kunyhó mellett, és átvágtak a körön.

- Az őrök még nem mentek be? - kérdezte Chelsea, némi hitetlenkedéssel a hangjában. - Mire várnak?

Chelsea-re mindig számíthatok hogy, felteszi a nyilvánvaló kérdéseket- gondolta Laurel mosolyogva.

Shar szerint fontosabb lenne megtudni, hogy mit forralnak. Ha rájuk rontunk, az utolsó csepp vérükig harcolni fognak, és nem tu-7 Mexikói étel, tortillában.

221

dunk meg többet, mint amennyit már amúgy is tudunk.

- Négy fal között vannak - mondta David. - Laurel altató varázs-fűve nem működne?

- Működnie kellene - értett egyet Daviddel Tamani. - De ez is része a problémának. Az utóbbi hónapokban bármit próbáltunk ki rajtuk, nem működött. Semmi. Emiatt aztán kissé meggondolandó, hogy rájuk támadjunk-e. Ki tudja, mit rejtegetnek odabent?

-Sziasztok - üdvözölte a társaságot Ryan, és leült Chelsea mellé a tálcájával. Chelsea épp csak rámosolygott, és megveregette a vállát.

- Hűha, szóval rólam beszélgettetek? - vigyorgott a fiú, mikor senki sem köszönt vissza neki.

- Bírnád mi? Tündérekről beszélgettünk - magyarázta neki Chelsea megjátszott izgatottsággal. Amikor Tamani kigúvadt szemmel Ryanre pislantott, a lány önelégülten elmosolyodott.

- Ki akarom faggatni róluk Tamanit. Miután Írországból jött...

- Skóciából...

- ...valószínűleg egy csomó mindent tud a tündérekről, varázslatokról, meg ilyesmikről. Nálunk legalábbis biztosan többet.

Tamani arcán vegyes érzelmek suhantak át, bejárták a döbbenettől a csodálatig terjedő széles skálát. Laurel a szájára szorította a kezét, és igyekezett meggátolni, hogy az elfojtott nevetéstől az orrán jöjjön ki a Sprite.

- Tudod Chelsea, csak azért, mert valaki Skóciában született, még; nem... - fogott bele az előadásba Ryan.

- Jaj, hallgass már el! - korholta Chelsea. - Tam pont azt akarta elmesélni, hogy mit tesznek, ha a tündérek ellenségei hirtelen immunissá válnak azokra a varázsszerekre, amelyek korábban több évszázadon keresztül kiválóan működtek.

- Ööö... - nyögte Tamani. - Arról éppen fogalmam sincsen.

- Tízpontos válasz! - kiáltotta Ryan, és feltartotta a kezét, várva, hogy Tamani belecsapjon. Mivel a tündérfiú értetlenül meredt rá, Ryan visszaengedte a kezét az asztalra.- Egy jó tanács: ha hagyod, hogy elszálljon ebben a tündér témábán, véged van. Néha megesküdnék rá, hogy azt hiszi, tényleg léteznek. Látnod kellene a szobáját!

Ez után a megjegyzés után Chelsea fagyos pillantást vetett Ryanre.- Na, és ki nem fogja látni a szobámat egy jó darabig?

-Tehát - szólt közbe Laurel, mert már nagyon szeretett volna témát váltani -, ki mit csinál hálaadáskor?

- Nagyszülők - emlékeztette David.

222

- Nagymama - mondta Chelsea, és biccentett. - Legalább közel van.

- Apa szülei jönnek - közölte Ryan.

Mindannyian Tamanira néztek, és ekkor Laurel rájött, hogy nehéz helyzetbe hozta a fiút. Hoppá.

– Mi nem ünnepeljük a hálaadást – mondta Tamani nyugodtan.

Szóval valószínűleg dögleni fogok.

- Nem akarsz átjönni hozzánk hálaadáskor? - kérdezte Laurel Tamanit, akit végül az iskolabejáratnál sikerült elcsípnie. Az utóbbi napban a fiú feltűnően kerülte, és Laurelnek fogalma sem volt, így miért. Tamani totál ledöbbent.

- Tényleg átmehetek?

- Persze, miért ne? - mondta Laurel szándékosan lazán. - Senki más nem lesz ott. Yuki is elment. Így is, úgy is a a kertben fogsz gubasztani, nem igaz? - kérdezte, és erőltetetten felnevetett.

De Tamanit még nem győzte meg. - Nem is tudom. A szüleid otthon lesznek, ugye?

- Igen, és akkor mi van? Tudják, ki vagy. Laurel szemöldökét felvonva odahajolt Tamanihoz: - Tudnak a konyhapadlóról is. A tündérfiú felnyögött.

- Köszönöm, hogy emlékeztetsz rá.

- Nagyon szívesen - mondta Laurel mosolyogva.

Tamani egy percig elgondolkodva rágcsálta az alsó ajkát, aztán kibökte: - Csak olyan fura az egész... Tudod, a szüleid... az emberek, akik felneveltek téged... olyan ciki!

- Azért ciki, mert a szüléimről van szó, vagy azért ciki, mert emberek?

Tamani nem válaszolt azonnal. Laurel belebökött a karjába. -

Úgyan már! - mondta. - Ki vele!

- Mindkettő ciki. Na jó, inkább az, hogy a szüleid emberek. Nem szabadott volna embereknek felnevelni téged. Sőt, egyáltalán nem is kellenek szülők.

- Nos, próbálj hozzászokni a gondolathoz, hogy vannak, mert mellettük maradok.

- Jó, de... nem... - mondta akadozva Tamani - ...nem örökre, ugye?

- Semmiféleképpen nem akarok még negyvenéves koromban is anyucival, apucival lakni, tehát nem örökre - felelte Laurel, szándékosan félreértve Tamani kérdését.

- Igen, de... ugye visszajössz majd Avalonba?

223

Ezen a kérdésen azonban már nem volt mit félreérteni.

Laurel néhány másodpercig a kezét bámulta, mielőtt megszólalt: -

Miért kérdezed éppen most?

Tamani vállat vont. - Már szeretném tudni egy ideje. Úgy tűnik, hogy ez az egész emberi lét egyre fontosabb a számodra. Remélem, hogy nem felejted el, hová... tartozol.

-Nem vagyok benne biztos, hogy oda tartozom - mondta Laurel őszintén.

- Ezt meg hogy érted?

- Nem vagyok benne biztos - kötötte az ebet a karóhoz Laurel. -

Még nem döntöttem el.

- Mi mást csinálhatnál?

- Lehet, hogy egyetemre fogok járni. Furcsa érzés volt hangosan kimondani. Egy kicsit arra számított, hogy David nélkül - aki folyamatosan noszogatta, hogy az emberek világában maradjon -

majd inkább Avalon felé fog húzni. De a szakítás nem változtatta meg a véleményét a továbbtanulásról, így aztán újra át kellett gondolnia a lehetőségeit: immár nem David vagy a szülei miatt akart menni, ha nem önmaga miatt.

- De miért? Semmi olyasmit nem tanulnál ott, ami a hasznodra válhatna.

- Nem így van - ellenkezett Laurel. - Semmi olyasmit nem tanul-hatnék, ami a te hasznodra válhatna. De én nem te vagyok, Tamani.

- Tényleg? Még több iskola? Biztos, hogy ezt akarod?

Lehet.

- Csak azért, mert végigülni ezt a rengeteg órát kész kínszenvedés számomra, a nap legrosszabb része. Elképzelni sem tudom, miért akarnál ebből még többet. Gyűlölöm!

- Avalonban is ugyanezt csinálom. Nem számít, hová megyek, iskolába kell járnom.

- De Avalonban legalább értelmes dolgokat tanulsz. A koszinusz négyzetgyökét ugyan mikor fogod használni?- Laurel felkacagott.

- Én soha, de valaki biztosan! - Elhallgatott.

- De nem is matek szakra fogok járni. Különben is úgy gondolom, hogy minden, amit megtanulsz, egyszer a hasznodra válhat.

- Igen, de... - Tamani hirtelen becsukta a száját, és Laurel örült, hogy nem kell tovább folytatnia ezt a parttalan vitában.

- Én nem értem ezt az egészet. Az emberek meg vannak őrülve az iskolákért, de engem nem érdekelnek. Úgy értem, az emberek 224

érdekelnek. Te érdekelsz. Még a... - tette hozzá tétován - ...a családod is érdekel. Bár nagyon különösnek tartom őket - vallotta be.

- Akkor hát számíthatunk rád hálaadáskor? - kérdezte Laurel.

- Kijössz?

Tamani elmosolyodott.

- Te ott leszel?

- Naná.

- Ugyanez az én válaszom is.

- Remek - mondta Laurel, és óvatosan körülkémlelt.

- Legalább megmutathatom neked, mit tudtam meg arról a porról súgta Tamani fülébe.

- Megtudtál valamit? - kérdezte a fiú, és megérintette Laurel kezét.

- Nem sokat - felelte a lány, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a hűvös ujjak nyomását a bőrén.

- Néhány dolgot. Remélem, csütörtökön már okosabb leszek.

Minden éjjel dolgozom az ügyön, miután megírtam a leckémet.

- Efelől kétségem sem volt - monda Tamani, majd gyengéden el mosolyodott, és megszorította Laurel kezét.

225

HARMINC

M I N D I G I S A H Á L A A D Á S V O L T Laurel kedvenc ünnepe. Azt már nem tudta volna megmondani, hogy miért - hiszen se a pulykát, se krumplipürét, de még a hagyományosan elkészített tökpitét sem ehette meg. Ettől függetlenül nagyon élvezte az előkészületeket és a családdal együtt töltött időt. Akkor is, ha a család csak hármukból állt.

Az idén Laurel anyja inkább két kisebb csirkét sütött pulyka helyett. - Felesleges annyit kínlódnom vele, mikor a vendégek fele hozzá sem nyúl a húshoz - poénkodott az asszony. Laurel díjazta az ötletet, ráadásul a rozmaringos pác illatától összefutott a nyál a szájában. Már amikor a sülő hús illatától el tudott vonatkoztatni.

Az asszony egy zöldségtálat állított össze, míg Laurel az utolsó simításokat végezte a gyümölcssalátán. Éppen meg akarta kérdezni az anyját, hogy felszeletelje-e az epret, amikor észrevette, hogy az kibámul az ablakon.

- Anya? - kérdezte Laurel, finoman megérintve.

Az asszony összerezzent, és Laurelre nézett. - Nem kellene behívnunk őket? - kérdezte.

- Kiket?

- Az őrszemeket.

Úristen, az aztán tényleg katasztrófa lenne.

- Nem. Tényleg nem, anya. Ők jól megvannak odakint. Majd ha végeztünk, akkor viszek ki nekik zöldséget és gyümölcsöt, de szerintem nem jönnének be.

- Biztos vagy benne? - kérdezte az asszony, miközben aggodalmas, anyai tekintettel méregette a fák vonalát.

- Teljesen. - Laurel szinte látta maga előtt a jelenetet: egy rakás zöld ruhás, komor képű férfi a konyhában, akik ugrásra készen 226

minden hol veszélyt szimatolnak. Ez lenne aztán az ünnepi hangulat!

Megszólalt a csengő. Laurel lepattant a bárszékről.

- Majd én!

- Ki más? - motyogta az asszony az orra alatt.

- De anya! - kiáltott fel Laurel, de már ott sem volt.

Az ajtóban Tamani állt. A háta mögött világító napsugarak szinte földöntúli fénybe burkolták. Laurelnek elgyengült a térde a látványtól, és átfutott az agyán, hogy vajon jó ötlet volt-e meghívni a fiút. Tamani elmosolyodott, és közelebb hajolt Laurelhez.

A lány visszatartotta a lélegzetét, de Tamani csak odasúgta neki:

- Azt sem tudom, hogy kell viselkednem. Nem kellett volna hoznom valamit? Valami alkalomhoz illőt?

- Jaj, dehogy! - mondta Laurel is mosolyogva, mert jólesett neki a tudat, hogy az állandóan nyugodt viselkedés dacára nagy ritkán aggodalmaskodni is képes volt a fiú.

- Csak magadat kellett hoznod! - Ostoba! Ostoba liba! Hát hogy hagyhatta volna otthon magát??? Laurel utálta, hogy Tamani látványa még mindig össze tudta zavarni.

Amikor beléptek a konyhába, Laurel anyja épp lehajolt a sütőhöz, hogy megnézze a húst, Laurel sejtette, hogy az ételt még egyáltalán nem kell ellenőrizni, és hálásan nyugtázta, hogy az asszony nem az ajtóban toporogva fogadja a fiút. Kicsit különösnek tűnt, hogy a szülei - különösen az anyja - milyen lelkesen támogattak mindent, amiben Tamani is benne volt. Laurel ezen mindig csodálkozott.

- Szia anya! - mondta. - Megérkezett Tamani.

Az asszony felpillantott, elmosolyodott, és becsukta a sütő

ajtaját. Megtörölte a kezét a kötényébe, és Tamani felé nyújtotta.

- Annyira örülünk, hogy el tudtál jönni ma este.

- Én is örvendek - mondta Tamani, mint egy született angol úriember. - És... - tette hozzá habozva - ...szeretnék elnézést kérni a múltkoriért. A körülmények nem voltak éppen... a megfelelőek.

Az asszony csak legyintett.

- Ugyan már! - Átkarolta a lánya vállát, és rámosolygott. - Ha az embernek tündérlánya van, egy idő után hozzászokik ezekhez a különös dolgokhoz. Tamani láthatóan megkönnyebbült.

- Segíthetek? - kérdezte.

- Nem, nem! Ha hálaadás, akkor focimeccs! Csatlakozhatsz Markhoz a nappaliban - mutatta az asszony az utat. - A vacsora negyedóra múlva lesz kész.

- Hát, ha gondolja - mondta Tamani. - De remekül tudok 227

gyümölcsöt szeletelni. Laurel anyja felkacagott.

- Na, ebben biztos vagyok. De köszönöm, megoldjuk. Indíts!

Laurel ellenkezett volna, de Tamani már mosolyogva elindult a nappali felé. Laurel követte, és az ajtóból leste a két férfit. Nem volt semmi különös: kezet ráztak, elmormoltak valami üdvözlésfélét, majd Laurel apja magyarázni kezdte a foci szabályait. Ennek ellenére a lány mégis alig tudott elszakadni a látványtól. Kétszer is ki kellett szólni neki a konyhából, hogy igyekezzen vissza a gyümölcsökhoz.

Amikor elkészült a vacsora, mindannyian a konyhaasztal köré gyűltek. Miután mindenki megpakolta a tányérját, Tamani felpillantott, és megdicsérte Laurel anyját a csirkéért.

- Ínycsiklandóan néz ki, Mrs. Sewell. Bár én nyilvánvalóan nem eszem húst, az illata fantasztikus. Rozmaring, igaz?

Az asszony szeme felragyogott.

- Köszönöm. Igazán lenyűgöző, hogy felismerted a fűszert. És kérlek, hívj nyugodtan Sarah-nak, a férjem pedig Mark. Hagyjuk a magázódást! - Átnyúlt az asztal felett, és megszorította a férje kezét. -

Olyan öregnek érzem magam tőle!

- Öreg is vagy! - mondta Laurel kuncogva. Az anyja felhúzta a szemöldökét.

- Elég legyen, kisasszony!

- Tamani, mesélhetnél az őrszemek munkájáról!- Hát...

- Jaj, Mark, ne a munkáról akarj már beszélgetni vele ünnepnapon!

- Én nem bánom - mondta Tamani. - Szeretem a munkámat. Az egész életem erről szól, akkor is, ha épp ünnep van.

Laurel apja elárasztotta kérdéseivel a tündérfiút. Kérdezett az őrségben végzett munkájáról, majd rátért Avalonra. Tudni akarta, miféle ételeket esznek ott, meg egy csomó olyan dolgot, többnyire gazdasági jellegűt, amire Tamani válaszolni sem tudott. Laurel már kezdte magát kínosan érezni, mire az anyja végre az asztalra tette a pitét: Tamani az ételek felével sem végzett, pedig még csak meg sem pakolta a tányérját rendesen. A lány leste az alkalmat, hogy mikor rabolhatná el Tamanit az asztaltól, hogy ne kelljen több idióta kérdésre válaszolnia Avalon GDP-jéről és politikai helyzetéről.

- Hagyd már azt a fiút enni! - mondta Laurel anyja korholva, és egy jókora szelet, tejszínhabtól roskadozó pitével hallgattatta el a férjét. Laurelnek és Tamaninak szörbetet készített mirelit gyümölcsökből.

- A desszert után általában megnézünk egy filmet - mondta 228

Laurel apja Tamaninak. - Velünk tartasz?

- Szeretnék Tamanival sétálni menni - szólt közbe Laurel, lecsapva a kínálkozó alkalomra, mielőtt a fiú válaszolhatott volna. -

De a végére hazaérünk.

- Ami engem illet - mondta az apja, és végigsimított a pocakján legfeljebb totyogni bírnék most.

Laurel a szemét forgatva felnyögött. Szülők! Megragadta Tamani karját, és gyakorlatilag kirángatta a házból, még mielőtt bárki megszólalhatott volna.

- Hűha, csak magadnak akarsz, igaz? - mormolta Tamani vigyorogva, mikor becsapódott mögöttük az ajtó.

- Jobbra számítottam. Annyira kínos volt ez az egész.

- Kínos? - kérdezte Tamani őszintén csillogó szemmel. -

Szerintem nem volt kínos. Na jó, az elején egy kicsit - ismerte el. - De mindig ez van, ha új emberekkel találkozol. Én személy szerint sokkal kevésbé találtam kínosnak, mint amilyenre számítottam. Kedves emberek.

Egy darabig céltalanul kószáltak, majd Laurel lábai automatikusan elindultak az ismerős úton az iskola felé. Ahelyett, hogy megfordult volna, a lány a focipálya felé indult, és felmászott a lelátóra. Amikor a tetejére ért, háttal a pályának a korláthoz támaszkodott. A szél belekapott a hajába, és összekócolta. Tamani némi tétovázás után csatlakozott hozzá.

- Annyira sajnálom, hogy keresztül kell menned ezen - mondta, és nem nézett a lányra. - Tudod, amikor elkezdtem őrszemként dolgozni, nem voltak nagy elvárásaim. A legtöbb őrszem nem lát egyetlen trollt sem egész életében. Mindig az volt a terv, hogy te békésen éldegélsz kinn a kis faházban, aztán amikor megöröklöd a földet, visszatérsz Avalonba, és... utána teljesen leegyszerűsödne a munkám.

– Jamison ugyanezt mondta – felelte Laurel, és a válla felett Tamanira pillantott. – Hogy normális emberi életem lesz, amíg el nem jön az idő, hogy visszatérjek Avalonba. Nyilván semmi sem olyan egyszerű, mint szeretnénk. – Nem csak a trollokra gondolt.

229

HARMINCEGY

A T Í Z P E R C E S H A Z A F E L É V E Z E T Ő Ú T O N

minden olyan mókásnak tűnt. Csak az volt az üröm az örömben, hogy Laurel jókedve cseppet sem segített a frizurája állapotán.

- Miért nem tudsz olyan lenni, mint minden normális fiú?

Legalább egy fésű lehetne nálad! - sopánkodott a lány, és az ujjaival próbálta kibogozni a haját.

- Próbáltam én valaha is azt sugallni, hogy „normális‖ fiú vagyok.

- Nálad a pont - felelte Laurel, és a fiú hasába bökött.

Tamani erre elkapta a lányt, felemelte és megpörgette. Laurel sikongott. Milyen más ma ez a srác... Nyugodt és felszabadult, ilyennek hetek óta nem látta. Az oricki délután óta nem. Csak magával volt elfoglalva, és könnyedén megfeledkezett arról, hogy Tamanit ugyanúgy megviselik a történtek, mint őt. De ma délután, amikor mindketten egy teljes órán keresztül önmaguk lehettek, ráleltek arra a békére, amire már oly nagy szükségük volt. Laurel számított is rá, hogy jelentkezik a bűntudata, ahogy szokott, de az ezúttal elmaradt.

- Ez a forgás nem sokat segít a hajamon - mondta levegő után kapkodva.

-Szerintem a frizurád veszett ügy - felelte Tamani, és elengedte Laurelt.

- Sajnos egyet kell értenem - felelte a lány. - De a szüleimnek hátha nem tűnik fel.

- Ja, hátha - mondta Tamani csibészesen vigyorogva.

- Ó, a fenébe!

- Mi van? - kérdezte Tamani azonnal éberen, készenlétbe kapcsolva, és a lány elé állt.

230

- Semmi gáz - mondta Laurel, majd félretolta a fiút, és a ház előtt parkoló autóra mutatott.

- Chelsea van itt.

- És az rossz?- kérdezte Tamani összezavarodva. – Hiszen olyan jó fej, nem?

- De az. Viszont semmi sem kerüli el a figyelmét, és a véleményét sohasem rejti véka alá - közölte a lány jelentőségteljesen.

- Na, gyere ide - mondta Tamani, és magához húzta Laurelt. -

majd én megcsinálom a hajad.

Laurel mozdulatlanul állt, miközben Tamani megigazgatta a haját kifésülte belőle azokat a bogokat is, amiket a lány nem láthatott.

- Hűha - nyugtázta elégedetten Laurel, és végighúzta a kezét a kisimított fürtökön. - Ezt meg hol tanultad?

Tamani vállat vont. - Haj- lam. Gyerünk! - Elindultak - már nem egymás kezét fogva - a ház felé. Chelsea a bárpultnál üldögélt, és egy jó adag tökpite tetejéről kanalalazgatta a tejszínhabot.

- Már félórája rátok várok! Mi a csipkedíszes francot csináltatok?

Laurel kínosan vigyorogni kezdett. - Szia Chelsea! - köszönt a barátnőjének, és feltűnően kerülte a kérdésre a választ.

- Bocs, hogy nem telefonáltam - mondta Chelsea, és nyíltan Tamanira bámult. - Muszáj volt eljönnöm otthonról, a két öcsém felér egy rémálommal.

- Ő itt marad?Laurel Tamanira pillantott.

- Akár el is mehetek - mondta a fiú. - Nem akarok zavarni.

- Nem, nem, maradj csak! - mondta Chelsea tapsikolva. - Végre zavartalanul kifaggathatlak. Semmiért ki nem hagynám!

- Nem hangzik valami biztatóan - mondta lassan Tamani.

- Ráadásul nem is vagyunk magunkban.- Jaj hát Laurel nem számít!

- Köszi - mondta a tündérlány tettetett gúnnyal a hangjában.

- Ne már! Úgy értem, nem kavarog körülöttünk annyi tesztoszteron a levegőben. Érted, na?- Sajnos Laurel értette.

- Szerintem nyugodtan elmehetsz - mormolta Tamaninak.

- Nincs hová mennem - mondta vigyorogva Tamani.

- Aztán ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! Anya, felmegyünk!

- Hagyd nyitva az ajtót! - válaszolta automatikusan az asszony.

- Mert nyilván rosszalkodni fogunk - motyogta Laurel.

- Köszönjük a bizalmat, Mrs. S - kacagta Chelsea, és Laurelt be előzve megindult felfelé a lépcsőn.

Miközben Chelsea kérdésekkel bombázta Tamanit a tündérek 231

élettartamától kezdve a kerti mitológián át a különféle eredetű nép mesékig, Laurel figyelme elkalandozott. Egészen pontosan visszakalandozott a focipályára. Miért nem tudott ellenállni a fiúnak?

Miért ne lehetne egy kis ideig egyedül? Szerelmes lenne? Néha biztos volt benne, hogy igen, máskor meg pontosan ugyanilyen biztos volt abban, hogy nem. Addig nem, amíg úgy érez David iránt, ahogyan érez. Kezdett neki nagyon hiányozni, akkor is, ha mindennap látta. De ha amit Tamani iránt érez, nem szerelem, akkor micsoda? Laurelnek már megfordult a fejében, hogy talán mindkét fiúba szerelmes. És amennyiben ez a helyzet, mit számít? Hiszen egyikük sem lenne hajlandó osztozkodni rajta. Nem mintha az megoldana bármit is.

Elhessegette a sötét gondolatokat, és visszatért a többiekhez: jót derült azon, hogy Chelsea ugyanazokkal a kérdésekkel zaklatja Tamanit, mint a vacsoránál az apja, és kacagott, miközben a fiúnak egyre mélyebbre kellett ásnia az emlékeiben, hogy kielégítse Chelsea tudásszomját.

- Feladom! - jelentette ki Tamani nevetve egy fél óra múlva. -

Olthatatlan a kíváncsiságod. Nem én vagyok a megfelelő tündér erre a feladatra. Ráadásul lassan lemegy a nap, és még hátravan egy látogatásom. De előtte még szeretném meghallgatni Laurel beszámolóját a kísérletről - mondta, és a szemével könyörgött Laurelnek, hogy segítse ki szorult helyzetéből.

- Van is mit mutatnom - mondta Laurel, és az íróasztalához ment. Remélve, hogy Tamani nem tesz megjegyzést a lombikba töltött foszforeszkáló anyagra, amelyhez már hetek óta hozzá sem nyúlt, felkapcsolta az asztali lámpát, és előhúzott néhány csillogó-villogó tálkát, amelyek olyanok voltak, mintha üvegszilánkokból rakták volna össze őket. Pedig gyémántból készültek.

- Öt részre osztottam. Remélem, hogy elég lesz. - Laurel három tálkára mutatott - Tamani és Chelsea a válla fölött figyelték. - Ti is láthatjátok, hogy különböző kísérleteket végeztem rajtuk. Ezt összekevertem csírátlanított vízzel, és krémet kevertem belőle, amit megtapintottam, megkóstoltam...

- Megkóstoltad? Biztos jó ötlet volt ez? - kérdezte Tamani. - Mi van, ha mérgező?

- Azt előbb kizártam. Nincs benne semmi mérgező. Ezt legalább ki tudom mutatni. Általában. - Amikor Laurel meglátta a Tamani arcán átsuhanó félelmet, gyorsan folytatta. - Már három napja kós-tolgatom, de még semmi sem történt velem. Még csak a fejem sem fájdult meg. Bízz bennem, minden rendben.

232

Tamani bólintott, de látszott rajta, hogy nem sikerült meggyőzni.

- Ezt meg vivőolajjal kevertem össze. A vivőolaj olyan semleges olaj, amely nem változtatja meg a keverék minőségét – magyarázta Laurel, mert a barátai arckifejezése arról árulkodott, hogy egyik sem érti, miről beszél. - Most mandula olajat használtam, hogy szétválasszam az összetevőket. Kettőt sikerült is azonosítanom.

- Nem is tudtam, hogy képes vagy ilyesmire - mondta Chelsea, és lehelete súrolta Laurel arcát.

- Csak kísérletezgetek - ismerte be Laurel. - Nagyon nehéz lebontani egy keveréket az összetevőire. Minden egyes alkotóelem potencálját egyenként kell meghatároznom, majd a hatást összehasonlítani az általam ismert növények hatásaival. Vannak közöttük egyszerűek folytatta, és egyre magabiztosabban magyarázta azokat a folyamatokat, amelyeket végigcsinált. - Főleg azok a növények, amelyekkel gyakran dolgozom, például a fikusz és a koszorúfutóka. De ebben az anyagban rengeteg összetevő van.

- És azzal mit akarsz csinálni? - kérdezte Chelsea, és egy tálkára mutatott, amelyen égésnyomok voltak.

- Ebben nincsen semmiféle adalékanyag. Láng fölött felmelegítem, hagyom lehűlni, és megvizsgálom, mi marad belőle.

Hőhatásnak ki téve azonban nem működik. Viszont így találtam rá a kék áfonyára.

- Kék áfonya? - kérdezte Chelsea, és oldalra hajtotta a fejét. -

Tényleg kék!

- Csak látszólag. Semmit sem tesz a keverékkel. Sőt, ha többet tennék belőle, tönkretenné a védőréteget.

- Akkor miért teszed bele? - kérdezte Tamani. Laurel vállat vont.

- Mit tudom én. Már felismertem tizenegy ősszetevőt, és van még benne egypár. Csak az a gond, hogy a fő összetevő mibenlétére még nem jöttem rá. A por fele valamiféle virágzó fából készült, de nem tudom, melyikből.

- Mint például az almafa? - kérdezte Chelsea, de Laurel a fejét rázta.

- Inkább a szivarfára tippeltem volna - magyarázta Laurel.

– Csak a virágára, a termésére nem. De nem egészen az. -

Rámutatott az ágyán heverő könyvkupacra. - Egyenként átlapoztam az összeset, hátha rábukkanok. Az a legőrjítőbb az egészben, hogy tudom, már dolgoztam vele korábban is. De nem emlékszem rá. -

Felsóhajtott, és Tamanira nézett. - Tovább próbálkozom - ígérte.

- Tudom, hogy így lesz - mondta Tamani, és rátette a kezét a 233

lány tollára. - És a végén biztosan megoldod majd.

- Remélem - mondta Laurel, majd elfordult Tamanitól, és kinézett az ablakon. Nem szabadna ennyire csalódottnak éreznie magát, kiváltképpen nem önmagával kapcsolatban. Hiszen senki nem várhatta el tőle, hogy ugyanarra legyen képes, mint a mesterképzősök az Akadémián. Még a felsőbb éveseket sem hozta be. Ennek ellenére úgy gondolta, hogy már illett volna. Végül is, ő volt az oltvány! Vala -

miféle képességei csak vannak! Nyilván túl sok fantasztikus irodalmat olvastam.

- Akarod, hogy hozzak még a porból? - kérdezte Tamani.

- Dehogyis! - hadarta Laurel. - Nem éri meg a kockázatot. Főleg, hogy még így is van két minta, amihez hozzá sem nyúltam.

- Szólj, ha kell több! - mondta halkan Tamani. - Meg tudom oldani.

Laurel bólintott, és azt kívánta, bárcsak kettesben lehetnének.

Nem feltétlenül azért, mert tervei lettek volna a fiúval, hanem csak hogy például megölelhesse anélkül, hogy azután Chelsea-nek ma-gyarázkodnia kelljen miatta. Viszont ha kettesben maradnának, az valószínűleg olyan helyzetet teremtene, amiben most nem szívesen találná magát. Ma már volt benne.

- Nos - szólalt meg Tamani, mielőtt a csend kínossá válhatott volna. - Mentem. Chelsea, örülök a találkozásnak. Vigyázz magatokra!

Chelsea bólintott. - És Laurel... veled majd... találkozunk. - A fiú sokatmondón Laurelre pillantott, majd kiment a szobából. Chelsea fél másodperccel később csillogó szemmel fordult Laurel felé.

- Káprázatos volt! - mondta, éppen csak nem sikongva. -

Daviddel ugyan nem ér fel a srác - tette hozzá -, de megvan a maga vonzereje.

Tamani majdnem kifarolt, amikor látta, hogy felkapcsolják a lámpát Yuki házában. Épp akkor kapta el a lányt, amikor az hazaérkezett. Ha szerencséje van, Klea még vele lesz. Tamani kikapcsolta a motort, lenémította a mobiltelefonját, és hangtalanul elindult a ház felé, igyekezett nem feltűnően osonni, nehogy valamelyik szomszéd hívja a rendőrséget. Amikor a ház közelébe ért, hallotta Yukit a nyitott ablakon keresztül - mintha valakivel telefonált volna. Próbálom - mondta a lány. A hangjából sütött az idegesség.

Tamani visszatartott lélegzettel megállt, és hegyezni kezdte a fülét.

-

Már régóta próbálom! De ő tudja, ezért abba kellett hagynom egy időre.

Tamani levegőt se mert venni, úgy igyekezett elkapni minden 234

szót. Yuki nyilvánvalóan el volt keseredve, és emiatt hangosabban beszélt, mint gondolta.

- Tudom, hogy az öregember képes rá. Mindig ezt mondod! De én nem, ő pedig nincs itt, hogy megtanítson rá, igaz? Tamani minden izma megfeszült. Ki volt az az ő? Ki lehet az „öregember‖? Hosszú hallgatás után Yuki felsóhajtott.

- Tudom, tudom, ne haragudj! - mondta jóval halkabban.

Igennel felelt néhány kérdésre, Tamani biztos volt benne, hogy a beszélgetés hamarosan véget ér. Szándékosan odatrappolt a házhoz, és bekopogott az ajtón, nehogy a lány hallgatózáson kapja. Yuki elhallgatott, majd azt mondta: - Mennem kell. Megjött Tam. Tamani az ablak felé lesett. Meglátta volna? Ugyan már, rajta kívül ki más kopoghatna az ajtaján? Ettől függetlenül kísérteties volt az egész.

Mire Yuki odaért az ajtóhoz, Tamani barátságos mosolyt erőltetett az arcára.

- Szia - mondta a lány, és ő is kedvesen elmosolyodott.

- Tudnom kellett volna arról, hogy meglátogatsz? -

Automatikusan a telefonja kijelzőjére pislantott, a hangpostát nézte.

- Á, nem! Épp csak erre jártam, és láttam a világosságot. Nem is hittem volna, hogy már hazaértél!

- Kleának el kellett mennie üzleti ügyben. Már megint.

Korábban hazahozott, én meg bepipultam, és elmentem sétálni... na, mindegy - mondta kipirultan.

- Bejössz? - kérdezte, és szélesre tárta az ajtót.

- Miért nem ülünk le a verandán? - kérdezett vissza Tamani. -

Nagyon szép az idő. Mivel Yuki valakire vagy valamire nagyon mérges volt, kihagyott a figyelme. Tamani feltette magában, hogy kihasználja a helyzetet. De volt valami perzselő a lány tekintetében aznap este, és Tamani nem akarta, hogy Yuki meg azt használja ki ellene.

- Ha akarod - felelte Yuki egy kis gondolkodás után, megerősítve ezzel Tamani gyanúját. Leültek az utcára néző veranda lépcsőjére. Mit csináltál hálaadáskor? - kérdezte a lány. Hazudjak, vagy az igazat mondjam? - Semmit - felelte a fiú vigyorogva. - Skóciában nem üljük. –

Japánban van egy hálaadásféle ünnep - mesélte Yuki. – De a

kiaró kansha no hi-t10 nem pontosan ugyanúgy ünnepeljük. A szünet azonban jól jött.

10 Japán nemzeti ünnep, a munkáért adnak köszönetét.

235

- Nekem mondod? - kiáltotta Tamani, és elvigyorodott, mert szeretett olyan témáról beszélgetni, amely kapcsán nem kell hazudnia.

- Kleával beszéltél, amikor megjöttem?

- Igen - felelte Yuki, és a keserűség visszaszivárgott a hangjába.

- De nem szeretnék róla beszélni. Semmi gond – mondta Tamani vigasztalóan. Gyanút fogott a lány? Vagy tényleg ennyire mérges volt Kleára?

- Tam?

- Igen?

Yuki mély lélegzetet vett, mintha valami különösen fájdalmas do logra készülne fel.

- A barátnőd vagyok? - bökte ki hirtelen.

Tamani összeszorította a fogát, hogy a mosolya túlélje a kérdést.

Előre-hátra ingatta a fejét, mintha fontolgatná a dolgot. - Nem tudom

- mondta végül. - Nem szeretem felcímkézni az érzelmeimet, minden olyan bonyolulttá válik tőlük. Inkább annak a híve vagyok, hogy sodródjunk az árral. Majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Yuki bólintott. - Rendben - mondta szemmel láthatóan idegesen.

- Én csak... nem voltam biztos... tudnom kellett.

- Ha megtudod, nekem is áruld el! - felelte Tamani széles mosollyal. Aztán a karjára támaszkodva hátradőlt. Egyik karja a Yuki háta mögötti beton lépcsőfokon nyugodott. Úgy érezte, hogy ezzel átlépett egy láthatatlan határvonalat.

Igyekezett a beszélgetést semleges téma felé terelgetni - ez könnyű volt, csak meg kellett kérdeznie, milyen filmeket látott a lány.

Egy jó órán keresztül beszélgettek. A fiú még mindig azon csodálkozott, hogy milyen jól kijön Yukival. A vadtündér laza volt, és még a buta viccein is nevetett. Más körülmények között akár barátok is lépettek volna, és Tamanit egy kicsit elszomorította, hogy ez sohasem fog bekövetkezni - akkor sem, ha Yuki ártatlan. Ha egyszer rájön, hogy mennyit hazudott és színlelt előtte, az életben soha nem fog vele többé szóba állni.

A fiú szerette volna, ha a beszélgetés fonala Yuki és az élete felé kanyarodik, de a lány kikerülte a kérdéseket, és azonnal témát váltott, ha Klea szóba került. Nagyon idegesítő volt, de Tamani úgy döntött, hogy a mai estét a bizalomerősítésnek áldozza. Remélte, hogy egyszer ki is fizetődik.

- Mennem kell - mondta, és a felhők közül kibukannó Holdra pillantott. - A nagybátyám nem tudja, merre vagyok.

236

- Rendben - válaszolta Yuki, és lassan felállt.

Tamani topogott még mellette egy darabig, mert tanácstalan volt, hogy megölelje-e vagy se.

Yuki akkor mély lélegzetet vett, majd előrelépett. Tamani rákészült, hogy viszonoznia kell egy ölelést. De Yuki nem a fiú mellkasát célozta meg. Tamani igyekezett nem elfintorodni, amikor egy csókot érzett az ajkán. Ideges kis csók volt, gyors és félénk, egyáltalán nem meghitt. A fiúnak nehezére esett, hogy le ne törölje a kezével.

- Bocsi - mondta Yuki szemérmesen. - Csak... úgy jött.

237

HARMINCKETTŐ

- J Ó L V A G Y ? - C h e l s e a l e ü l t L a u r e l m e l l é a földre, ahol barátnője - hátát az öltözőszekrénynek vetve - azon törte a fejét, hogyan használhatná fel az utolsó mintát. Az előző nap úgy döntött, hogy az egyik hátramaradt adagot viaszban oldja fel, és gyertyát készít belő le: kíváncsi volt, mi történik, ha meggyújtja. Mindössze annyit ért el, hogy a kegyetlenül büdös füstöt egész éjjel nem tudta kiszellőztetni a függönyökből meg az ágyneműből.

Fázós kis éjszaka volt. A tél hivatalosan csak egy hét múlva kezdődött, de nyirkos, hideg pára ülte meg Crescent Cityt, és Laurel még; másnap sem tudott átmelegedni.

- Jól vagyok - felelte Laurel Chelsea-re pillantva. - Csak egy kicsit fáradt. Meg fáj a fejem. - A hálaadást követően - néhány fejfájásmentes hét után - a rohamok megújult erővel tértek vissza.

Utoljára tavaly érzett ilyen erősségű lüktetést a fejében, amikor a dolgok rosszra fordultak a trollokkal.

- Ki akarsz menni ebédelni? - kérdezte Chelsea.

- Nagyon esik. Nem sok kedvem van hozzá - felelte vállvonogatva Laurel. - Csak be kéne kapni valamit. - A félév vége fele mindig lemerültek kissé az elemei. Pláne most, hogy Tamanival, Daviddel és Yukival is meg kell birkóznia. Ez kimerítőbb volt számára, mint a trollok elleni harc, ami - mivel már tulajdonképpen hagyományszámba ment, hogy ünnepnap környékén esedékes - jelen esetben talán már kívánatosabb is lett volna.

De Shar hajthatatlan maradt. Tamani és ő már számtalanszor kérlelték, hogy támadják meg a kunyhót, és legyenek túl a dolgon, az őrtündér viszont megingathatatlannak bizonyult. Három hét 238

elteltével Laurel veszett ügynek gondolta az egészet; Shar továbbra is kötötte az ebet a karóhoz: addig nem mennek be, amíg nem tudnak többet, mert aztán esélyük se lesz rá, hogy információt szerezzenek, így aztán csak figyeltek, vártak, minden múló nappal egyre idegenebben.

Laurel megpróbálta elűzni a sötét gondolatokat, és rámosolygott a barátnőjére. - Minden rendben. Félév vége van, tudod.

- Ja, a záródolgozatok... értem én - sóhajtotta Chelsea. - Jobb lenne beletörődnöm. Úgy értem, hacsak nem esik egy tégla David fejére, kizárt dolog, hogy jobb átlagot érjek el nála. - Felkacagott. -

Természetesen, ha ellógnám a dolgot, akkor tutira a fejére esne egy tégla, én meg moroghatnék, hogy most megverhettem volna, ha nem lettem volna olyan lusta. Tehát marad a tanulás - mondta, és némi öniróniával felfelé bökött a hüvelykujjával.

Laurel mosolyogva csóválta a fejét. Büszke volt jó jegyeire, de David és Chelsea másik súlycsoportba tartoztak.

A folyosó lassan kiürült. Laurelben felmerült, hogy el kellene indulnia az ebédlő felé, de nem akart felállni. Általában nem szeretett napközben bóbiskolni, de most úgy érezte, hogy szívesen kivételt tenne.

- Kérdezhetek valami furcsát? Laurel Chelsea-re meredt.

- Megtetted. Nem szokásod.

Chelsea idegesen kacarászott. - Csak... úgy eszembe jutott. Már egy ideje szakítottál Daviddel. Végleg vége van?

Laurel lesütötte a szemét. - Nem tudom.

- Még mindig nem ?

Laurel vállat vont.

- Tehát, ha - tegyük fel - megkérem, hogy legyen a kísérő, a karácsonyi bálon jövő héten, akkor az neked nem gond?

Laurel tátott szájjal bámult Chelsea-re, és valami furcsa érzés költözött a gyomrába.

- Szakítottál Ryannel?

Chelsea a szemét forgatta. - Nem, dehogy. Mondtam, hogy csak

„tegyük fel‖.

- Elég extrém feltevéseid vannak - mondta Laurel. Csak úgy cikáztak a gondolatai. Biztos volt benne, hogy Chelsea nem tenne ilyet. De... ha mégis?

Chelsea vállat vont.

- Én... én... - Laurel nem is tudta, mit mondjon. El se tudta 239

képzelni, hogy David esetleg valaki mással megy bármiféle bálra. Ők ketten második óta egyetlen bált sem hagytak ki.

- Felejtsd el! - mondta Chelsea. - Látod, nem örülsz neki! Bocs, hogy felhoztam. Kérlek, ne haragudj rám!

- Dehogy haragszom - mondta Laurel, miközben kászálódni kezdett, és a kezét Chelsea felé nyújtotta. - Minden oké. Örülök, hogy felhoztad. Tényleg. Ennyire rosszra fordultak a dolgok Ryannel? Már egy ideje nem emlegetted a felvételijét. Azt hittem, minden megoldódott.

- Inkább a szőnyeg alá került - mondta Chelsea, és rántott egyet vállán. - Mindegy, menjünk, kerítsünk neked valami kaját!

Az étkezés azonban most egyáltalán nem szerepelt Laurel gondolatai között. Eddig a trollok kunyhójának és a kék pornak a megoldatlan rejtélye, valamint Yuki állandó jelenléte miatt nem volt ideje - se energiája - a karácsonyi bállal foglalkozni. De most, hogy Chelsea emlékeztette rá, hirtelen elsődleges fontosságúvá vált. Azt ugyan nem tudta pontosan, hogy mit is akar csinálni, de a józan esze sikítva követelte, hogy valamit csináljon.

Az ebédlői zsivaj bántotta a fülét, miközben a tálcák fölé hajoló fejek között Davidét kereste. Könnyű volt rábukkannia, ott ült Ryan mellett. Ők ketten szinte kimagaslottak a mellettük ücsörgő többi diák közül. Chelsea beállt a meleg ételes sorba, Laurel pedig egyenesen Davidhez ment, és megkocogtatta a vállát.

- Szia! - mondta a fiú, és mosolyogva felé fordult. Annyira kedves!

David a plátói érzelmek eleven szobra volt - leszámítva a szemében tükröződő vágyakozást. Laurel nem volt róla meggyőződve, hogy el szeretné veszíteni ezt a tekintetet. Bármikor is.

- Beszélhetnénk? De egy csendesebb helyen - kérte.

- Persze - mondta David, és azonnal felállt.

Addig mentek, amíg a folyosó egy félreeső beszögelléséhez nem értek.

- Minden rendben? - kérdezte David, és megérintette Laurel vállát.

- Én... - A fiúval négyszemközt már nem volt olyan biztos, hogy ki bírja nyögni a mondandóját. - Csak azt szeretném tudni... - Nagy levegőt vett, és mégis kibökte: - Van már párod a karácsonyi bálra?

Csak amikor ezek a szavak kibuktak a száján, csakis ekkor tudatosult benne, hogy ő már döntött. A fiú arcán döbbenet ült.

Laurel sejtette, hogy tükörképe lehet az övének.

- Csak arra gondoltam... azt reméltem, hogy esetleg mehetnénk 240

együtt. Ne haragudj, lehet, hogy hülyén hangzik, de úgy gondolom, hogy nem szabadna ennek az... ennek a dolognak teljesen tönkretennie a társasági életünket, és arra jutottam, hogy talán... -

Inkább becsukta a száját, hogy ne kelljen saját szánalmas makogását hallgatnia.

- Tulajdonképpen mit akarsz kérni tőlem, Laurel? - kérdezte David, és közben a cipője orrára meredt.

Ebből a pár szóból Laurel rádöbbent, mit is tett. Randira hívta Davidét. Mi lesz ebből? Mit fog szólni hozzá Tamani? Forgott vele a világ, és megint teljesen összezavarodott. Lesütötte a szemét, kerülte a fiú pillantását. Felesleges volt, az sem nézett rá. - Csak a bálra szeretnék elmenni veled, David. Mint... mint egy jó barát - tette hozzá, és közben Tamanira gondolt.

David nem válaszolt azonnal, és Laurel már attól tartott, hogy vissza fogja utasítani.

- Oké - közölte a fiú végül, és bólintott. - Az nagyon jó lenne.

Aztán elmosolyodott, és szemében felragyogott a remény.

Laurelnek megfordult a fejében, hogy talán hibát követett el.

Másrészt viszont örült, hogy a fiú igent mondott.

- Melyik napon lesz az utolsó témazáród? - kérdezte Tamani, és lustán belelapozott Laurel állampolgári ismeretek könyvébe, miközben a lány a hűtőszekrényben kutakodott valami ennivaló után.

- Pénteken - felelte Laurel, és azon morfondírozott, hogy vajon Tamani a lapozgatáson kívül kezdett-e egyáltalán valamit bármelyik tankönyvével is. - Péntek reggel. Aztán egész nap szabad vagyok.

- Mész arra az izére szombaton? A karácsonyi bálra?

Laurel ránézett a fiúra, és idegesen megremegett a gyomra. -

Tulajdonképpen mit akarsz kérni tőlem? - Azt tudta, hogy együtt nem mehetnek - túl veszélyes lenne -, de egyfajta fájdalmas déjá vu tört rá.

- Hát, izé, Yuki... Yuki arra számít, hogy együtt megyünk.

Sohasem hívtam, de már előre eltervezte az egészet. Kérdezteti, hogy nem mehetnénk-e megint együtt, csapatostul? Szerintem a múltkori dolgot nagyon élvezte, a végkifejlet ellenére. Tudom, hogy már nem jársz Daviddel, tehát nem bánom, ha...

- Persze, oké - felelte Laurel, s közben arra gondolt, milyen nehéz lehet Tamaninak egyáltalán csak célozni is arra, hogy ő

Daviddel egy társaságban menjen bárhová is! - Már beszéltem Daviddel róla. Együtt megyünk. Mint barátok - tette hozzá, mielőtt 241

Tamani téves következtetést vont volna le. - Így semmi akadálya a csoportos dolognak. De a trolloknak ne küldjünk meghívót!

- Ne aggódj! - mondta Tamani. - Már mindent kitaláltam. Nem lesz több trollos rajtaütés. Se last minute életmentés, se kiismer-hetetlen teremtmények. Két osztag egész éjjel a nyomunkban lesz, kiegészítve a házatoknál posztolókat, a faházat őrzőket, a városban járőrözőket, a 101-es és 199-es utakat figyelőket és a tartalékosokat.

Laurel tátott szájjal, a döbbenettől tágra nyílt szemmel meredt a fiúra. - Hány őrszem van itt?

- Nagyjából kétszáz.

– Kétszáz!!

- Nem

szórakozunk

tovább! - mondta Tamani, a

hangjában fenyegetéssel. - Két osztagunk volt Crescent Cityben, amikor Barnes tavaly megpróbált elkapni benneteket Daviddel.

Három osztag, őrizte a házatokat, amikor a troll elcsalta az őrszemeket, és elrabolta Chelsea-t. Mintegy száz őrszem dolgozott errefelé két hónappal ezelőtt, és a trollok mégis egy mérföldre meg tudták közelíteni a házatokat. Az a troll, aki ma éjjel próbálkozik, meghal, még mielőtt rád vethetné a szemét.

- Vagy Yukira - tette hozzá Laurel.

- Vagy Yukira - értett egyet vele Tamani. - Vagy Chelsea-re, vagy akárkire. Nem számít, kire hajtanak. Egy dolgot tehetnek a trollok Crescent Cityben: az életüket veszíthetik.

- Ez azt jelenei, hogy Shar mégis megtámadja a kunyhót? -

Laurel általaban nem szeretett gyilkolászásról beszélgetni, akkor sem, ha trollok voltak az áldozatok, de az utóbbi időben lanyhult az együttérzése. Szórakozottan felkapott egy virágszirmot - a sajátját – a pulton álló ezüst dísztálról. Az anyja befújt néhány szirmot hajlakkal, és kitette őket. A napra. A belőlük áradó finom illat átjárta a konyha levegőjét.

- Még mindig azt mondja, hogy várjunk. Gyűlölök várni!-

mondta Tamani. - De gyanítom, ő sem fogja már sokáig húzni, a

dolgot. Egy hónapja fedeztük fel a kunyhót, és az égvilágon semmivel sem vagyunk okosabbak.

- Akár klubot is alapíthatnánk - közölte Laurel bánatosan. - Én sem derítettem ki semmi hasznosat a porról.

- És a foszforeszkálós anyag?

- Őszintén szólva semmit sem kezdtem vele, amióta összekevertem a testnedveddel. Úgy gondolom, hogy az azonos évszakhoz tartozó tündérek is különbözhetnek egymástól annyira, 242

mint a különböző évszakokhoz tartozók. Fél Avalont le kellene tesztelnem ahhoz, hogy bármiféle következtetést levonhassak.

Mikor észrevette, hogy a körmei belevájtak a sziromba, Laurel próbált kicsit visszább venni az izgatottságból. Négy pici, félhold alakú mélyedés éktelenkedett az amúgy hibátlan, kék felületen.

Visszahajította a tálba, majd összedörzsölte az ujjait, hogy letörölje azt a cseppnyi nedvességet, ami még kipréselődött a száradó sziromból.

Megdermedt egy pillantra, majd ismét összedörzsölte az ujjait.

- Na ne... - suttogta magában, szinte megfeledkezve arról, hogy Tamani is a szobában van.

A fiú éppen belefogott volna valamibe, de Laurel felemelt ujjal el hallgattatta, és az ujjbegyein csillogó eszenciára meredt. Ez volt az.

Elképesztő, hogy erre korábban nem jött rá.

Hahaha, a válasz végig az orrom előtt volt.

Kikapta a szirmot a tálból, kirohant a konyhából, és kettesével szedve a fokokat felviharzott a lépcsőn. Előhúzta az utolsó kékpor mintát, és minden erejével igyekezett egyenletesen lélegezni.

- Minden oké? - kérdezte az ajtóban feltűnő Tamani.

- Persze - felelte Laurel, és az volt minden vágya, hogy ne remegjen a keze. Megnyalta az ujját, és a kék porba mártotta, majd hozzá dörzsölte a másik keze ujjaihoz. Az érzés ugyanolyan volt.

- Mi a...

- A por fő alkotóeleme. Amit annyira kerestem. A virágzó fa. El sem hiszem, hogy hamarabb nem jutott az eszembe. Pedig tudtam, hogy lehetséges - mondta. - Azóta tudom, mióta megcsókoltál azon a bizonyos napon, hogy a tündéreket is fel lehet használni hozzávaló-ként, de most valahogy mégsem...

- Laurel! - kiáltotta Tamani, és megragadta a lány vállát.

- Mi folyik itt?

Laurel felmutatta a hosszú, világoskék szirmot, amelyet a tálból emelt ki. - Ez az - mondta, és örült, hogy egyáltalán meg tudott szólalni. - Tündérvirág.

- De... Yuki még nem virágzott ki, azóta legalábbis biztosan nem, mióta együtt lógunk. Mert ha... - folytatta Tamani, és billegtetni kezdte az ujjait, mert a rajtuk megjelenő pollen elárulta volna Yuki titkát. - Hacsak nem Tavasz- vagy Nyártündér, kizárt dolog, hogy az ő

virága legyen.

- Nem tudom - vetette közbe Laurel. - Van valami ebben a porban.. Szerintem..

243

- vágott bele, de közben folyamatosan nyugtatgatnia kel ett magát, hogy bízzon a megérzéseiben, még akkor is, ha azok rémisztőek. - Szerintem friss sziromról lehet szó.

Nem egy szárított, összeaszott darabról.. Tamani, valaki levágta ezeket a szirmokat! -

lehelte, és a kísérteties feltételezéstől végigszaladt a hideg a hátán.

Már az is csípett, amikor egy pici darabot kivágott a sajátjából, és amikor egy troll kiszaggatta a negyedét, napokig sajgott a háta. El sem tudta képzelni, mennyire fájhat, ha valakinek az egész virágját levágják, már pedig ahhoz, hogy az erdei kunyhót el lehessen rejteni, kellett ennyi szirom.

- Hiába vágják le a teljes szirmot, akkor is marad ott... valami.-

Az őszi bálon végigsimítottam Yuki hátán, nem is egyszer, de nem volt semmi a bőrén. Tehát még ha Ősztündér is lenne, aki művelte ezt az egészet, akkor sem az ő virágját használták.

Mintha reménykedés csendült volna ki a hangjából... Laurel ebbe most nem is akart belegondolni. Hiszen egy időben ő is Yuki ártatlanságáért szurkolt. - Ennek így semmi értelme. Miért rejtegetné trollokat? Én azt hittem, őt üldözik!

Tamani egy darabig hallgatott. - Mit tudunk Kleáról? Mármint mi az, ami biztos?

- Kedveli a fegyvereket - felelte Laurel. - Meg ott van az a hülye napszemüveg, sohasem veszi le.

- Miért viselne valaki állandóan napszemüveget? - kérdezte Tamani.

- Hogy elrejtse a szemét... - mondta lassan Laurel, aki kezdte fel fogni, mire akar kilyukadni a fiú.

- Tudom, hogy azt mondtad, képtelenség egy virágot elrejteni a szűk ruha alatt, de...

- De ha levágta, akkor nincs mit rejtegetnie! - Klea. Tündér. Laurel fejében egymást kergették a gondolatok. Tündérek által készített méreggel betegítették meg az apját. Tündérvér csalta el tavaly Laurel őreit. Most pedig olyan trollok kerültek elő, akik immunisak voltak a tündérvarázsra. Megvolt a bizonyíték arra, hogy tündéri beavatkozással történt minden az utóbbi két évben. A gondolattól is felfordult Laurel gyomra. Mennyivel egyszerűbb volt, amikor ránézésre meg lehetett mondani, hogy ki barát és ki ellenség. De amikor az ellenség arca kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit mindennap a tükörben látsz...

- Ha trollokkal dolgozik, miért ölte meg Barnest? - kérdezte 244

Tamani, hangosan gondolkodva.

- Barnes azt mondta, hogy lepaktált az ördöggel - idézte vissza a troll furcsa szavait Laurel. - Egy troll pontosan így érez, ha tündérrel kell együttműködnie. Nem lehet, hogy visszakozni akart?

Tamani bólintott. - Amennyiben Kleának jó oka van arra, hogy téged életben tartson, márpedig biztosan van, mert számos alkalommal eltehetett volna téged láb alól...

- Akkor úgy tudott a legjobban megvédeni, hogy megölte őt -

folytatta a megkezdett mondatot Laurel félig sokkos állapotban. - Ha viszont megmentette az életemet, lehet, hogy azt akarja... mit is? Hogy segítsek neki valamiben? Barnes Avalonba akart bejutni. Miféle tündér akarhatna trollokat bejuttatni Avalonba?

- Valaki, aki bosszúra éhes - mondta Tamani komoran, és előhúzta az iPhone-ját a zsebéből. - Komolyan fontolóra kell vennünk a lehetőséget, hogy Yuki tulajdonképpen csak figyelemelterelés, hogy nincsenek is trollvadászok, és hogy a trollok végig Kleának dolgoztak.

- Figyelemelterelés? Miről? Mit akar?

- Nem tudom - felelte Tamani, és a füléhez emelte a telefont. -

Viszont itt az ideje, hogy megtudjuk, mit rejteget abban a kunyhóban.

245

HARMINCHÁROM

L A U R E L A P A D L Ó N T É R D E L T , és egy nedves papírtörülközővel az öltözőszekrénye alját tisztogatta - ezt minden diáknak meg kellett tennie téli szünetre vonulás előtt. Igazából egy igen erős tisztítószerrel kellett volna áttörölnie, de az az anyag nem feltétlenül tündérbarát. A tanárok meg nem ellenőrizték olyan szigorúan. Ők is legalább úgy várták már a téli szünetet, mint a diákok.

- Hé, te lassú csiga, gyerünk már! - kiáltotta Chelsea csúfolodva.

- Muszáj átugranod hozzánk, segítened kell kiválasztani a ruhát!

Laurel bocsánatkérően elmosolyodott.

- Már majdnem készen vagyok - mondta, és a szekrényre mutatott.

- Segítsek? - kérdezte Chelsea, és a papírtörlő után nyúlt, amit a takarítók hagytak a folyosón a diákok számára.

- Persze! Te kitakarítod a szekrényemet, én meg kiválasztom a ruhádat, így jó lesz?

- Nekem jó - mondta Chelsea. - Ugye te azt a ruhát veszed fel?

- Azt hiszem - felelte Laurel. Chelsea arra a ruhára utalt, amelyet Avalonból hozott, és amit a Samhain ünnepélyen viselt. Mióta mesélt róla neki, Chelsea folyamatosan piszkálta, hogy azt vegye fel a bálra. -

Nem...

Laurelnek éppen csak sikerült elfojtania a sikolyt, amikor hirtelen rátört valami hasogató, éles fájdalom, amitől a feje majd 246

szétrobbant.

Kísérteties, süvítő hang, nyomában pedig vasmarokként szorító érzés és sötétség töltötte meg a fejét. Aztán ahogyan jött, el is múlt.

- Laurel?- Laurel, jól vagy? A lány kinyitotta a szemét, és a padlón találta magát, bizonyára hanyatt esett. Chelsea mellette térdelt, az arcán aggodalom tükröződött. Laurel felült, és izgatottan forgatta a fejét, mert nagyon szégyellte magát. Remélte, senki sem látta, hogy elvágódott, mint egy zsák.

Yuki tekintetével találta szemben magát. A vadtündér épp nyakig volt a szekrénytakarításban a folyosó másik oldalán. Azonnal elkapta a fejét, és vékonyka kezével eltakarta a mosolyát.

Laurelnek azonnal beugrott, hogy talán Yuki az oka a fejfájásainak. Többnyire ott téblábolt, amikor rátört a fájdalom... sőt, Laurel életének minden területére betört, és gyakorlatilag állandóan a közelében volt. Mellesleg a fejfájáskeltés nem áll a tündérek hatalmában, de még ha képesek lennének is rá, létezett annak egyszerűbb módja is, hogy Yuki elterelje Laurel figyelmét arról, amiről éppen el akarja terelni. De nem számít. Ha Yuki valamiben sántikál, néhány nap múlva mindennek vége lesz. Shar megérkezett, és most is stratégiai megbeszélést folytatott Tamanival.

- Tűnjünk el innen! - motyogta Laurel zavartan.

Chelsea védelmezően átölelte barátnőjét, és együtt mentek ki a parkolóba, Laurel kocsijához.

Némán ültek az autóban, amin Laurel eleinte egy kicsit csodálkozott, de aztán kifejezetten nyugtatónak találta. Lassan egy hete minden neszre felrezzent, várta, hogy végre történjen valami.

Yuki például rájöhetne, hogy mindent tudnak Kleáról, vagy néhány troll áttörhetné az iskola falát, bánja is ő, csak legyen már valami! A

világuk változóban volt, de mintha senki más nem érzékelne. Yuki Tamanin csüngött, Ryannek még mindig fogalma sem volt arról, hogy mi zajlik körülötte, Laurel, David és Chelsea pedig igyekeztek ugyanúgy nevetgélni, cseverészni, mint máskor. És még ott voltak a témazárók is.

Chelsea-éknél Laurel mindenáron el akart feledkezni a nyomasztó gondokról. Mindig szeretett náluk lenni. Függetlenül attól, hogy éppen mi zajlott az életében, Chelsea-éknél a barátnője kisöccsei voltak szörnyetegek, a barátnője szobájában volt rendetlenség, és a legnehezebb döntésnek az bizonyult, hogy Chelsea a piros vagy a 247

fekete ruhát válassza.

- Szerintem a pirosat - mondta Laurel, mikor Chelsea harmadjára is felpróbálta.

- Minek megyünk vele a bálba? - kérdezte Chelsea, miközben a szekrényajtóként is funkcionáló tükörben méregette magát. - Ha már úgyis sejtjük, hogy Yuki elterelő hadműveletként vagy miként van itt, akkor minek kell még szórakoztatnunk is? Tök jó lenne, ha ejthetnénk.

Egyébként meg miről akarja elterelni a figyelmünket?

- A kunyhóról - mondta Laurel, és azon törte a fejét, mi lehet abban a kunyhóban, amit ennyire rejtegetni kell előlük. - Amennyire tudjuk, Yukinak fogalma sincsen, milyen szerepet szántak neki. Ez a Klea olyan, mintha egy bábszínházát igazgatna. Tehát amíg meg nem támadják a kunyhót, úgy kell viselkednünk, mintha mi sem történt volna.

- Mikor akarnak támadni? Laurel vállat vont. Shar kifejezettem homályos célzásokat tett. Az örökös halogatással Tamanit kezdte az őrületbe kergetni.

- Hmm... Egyébként ez a Tamani egy tündér! Miért, nem az?

Chelsea a tükör felé fordult, és összefogta a fürtjeit a feje fölött, amikor Laurel ismét vállat vont.

- Szerinted megy a hajszínemhez?

- Szerintem direkt kiemeli az arany barnát - válaszolta Laurel, és hálásan nyugtázta, hogy a Yuki-téma lezárva. - Gyönyörű vagy benne.

Ryannek leesik majd az álla - mondta vigyorogva.

Chelsea arca elkomorodott.

- Mi van? - kérdezte Laurel.

- Még mindig az az egyetemi balhé? Két hónapig még te sem fogod tudni, mi lesz veled.

Chelsea a fejét rázta.

- Akkor micsoda? - kérdezett megint Laurel.

Chelsea megfordult, és lassan leült az ágyra, a barátnője mellé.

- Mondd el! - kérlelte Laurel gyengéd hangon. Chelsea szemében könnyek gyülekeztek.

- Chelsea, mi van? - ismételte meg a kérdést Laurel, és átölelte a lány vállát.

- Már napok óta töröm a fejem azon, hogy mondjam el neked úgy, hogy meg is értsd. És a barátnőm maradj.

248

- Jaj, Chelsea! - kiáltotta Laurel, és magához vonta barátnőjét.- Én mindig a barátnőd leszek! Te vagy a legeslegjobb barátom az egész világon. Nem tudsz olyat mondani, ami ezen változtatna.

- A bál után szakítani fogok Ryannel. Laurel elsápadt. Nem tudta pontosan, hogy mit várt, de ezt biztosan nem.

- Miért? Mi történt?

Chelsea nevetni kezdett.

- Azon kívül, hogy mindig a legalkalmatlanabb pillanatokban tűnök el mellőle, és a fél életemet titkolnom kell?

Laurel nem nevetett vele. - Úgy értem, mondott valamit? Vagy te mondtál neki valamit?

Chelsea megrázta a fejét. - Nem, nem minden oké vele. Minden oké velünk. Na jó, nem jelentkezett a Harvardra, és akkor mi van?

Lehet hogy én sem jutok be. Az, hogy nem akar a Harvardra járni, még nem jelenti azt, hogy nem szeret engem - mondta keserűen. -

Csak azt jelenti, hogy jobban szeretne Kaliforniában maradni. - El hallgatott, és vett egy mély lélegzetet. - Nem is várhatom el tőle, hogy eldobja az álmait miattam. Minden miattad van.

- Miattam? - kérdezte Laurel döbbenten. - Mit tettem?

- Szakítottál Daviddel - felelte halkan Chelsea.

Laurel az ölét bámulta. Tudta már, hogy mi következik.

- Azt hittem, túl vagyok rajta. Tényleg azt hittem. Boldog voltam Ryannel. Nagyon boldog. De amikor szakítottál Daviddel, és láttam, milyen szomorú, rájöttem, hogy azért tudtam viszonylag könnyen elengedni, amikor összejöttetek, mert akkor olyan boldog volt. És most, hogy nem az, én... - Chelsea elhallgatott, és megpróbálta öszszeszedni a gondolatait. - Ha nem boldog, én sem lehetek az.

Laurel egy szót sem szólt. Még féltékenységet sem érzett. Túl bénult volt ahhoz, hogy bármit is érezzen.

- Nem fogom üldözni - folytatta Chelsea, mintha olvasott volna Laurel gondolataiban. - Az nem lenne fair, az már árulás lenne, és sohasem tenném meg veled. De... - mondta nagyot sóhajtva - ...ha David úgy döntene, hogy annyi év után nőként is hajlandó rám nézni, és én elszalasztom az alkalmat, mert csak azért is Ryannel maradok...

Visszapislogott néhány könnycseppet. - Nagyon utálnám magam érte.

Így aztán... ott leszek, ha szüksége van rám. És mivel te vagy a legjobb barátnőm, azt gondoltam, ezt mindenképpen el kell mondanom neked.

249

Laurel bólintott, de képtelen volt Chelsea szemébe nézni. A lánynak igaza volt, ez így fair. Még meg is könnyítené a dolgot. Ha David és Chelsea összejönnének, akkor senki sem lenne egyedül.

Akkor miért zokog mégis legbelül?

Néhány másodpercig néma csendben ültek. Aztán Laurel szorosan megölelte Chelsea-t. - A piros ruhát vedd fel! - suttogta a fülébe. Abban nézel ki a legjobban.

HARMINCNÉGY

L A U R E L A T Ü K Ö R B E N N É Z E G E T T E M A G Á T . C i k i n e k é r e z t e , h o g y ugyanazt a ruhát viselje a bálban Daviddel, mint amit a tavalyi Samhain ünnepélyen Tamanival. De hát ez volt a kedvenc ruhája, és azóta nem is volt alkalma felvenni. Vásárolni pedig semmi kedve sem volt. Egy csillogó díszcsattal - szintén Avalonból -

hatodszorra is felfogta a haját, majd újra leengedte. Nem sok ideje maradt, hogy döntést hozzon.

Tíz, illetve nem is, hét perc múlva az egész társaság a nappaliban lesz, és mindenki szépen felöltözve színleli, hogy kedveli a többieket, majd elindulnak a bálba. Ez alkalommal külön autón.

Tamani ragaszkodott ehhez. A biztonság kedvéért.

A hűvös esős ősz után beköszöntött a kevésbé esős, ám jóval hidegebb tél. Laurel csupán remélni tudta, nem fest majd furcsán könnyű, áthajtós alkalmijában. A frissítő napsugár hiánya mellett képtelen lett volna elviselni egy kabátkát. Az már túl zárt lett volna, fojtó.

Kíváncsi volt, Tamani mit fog felvenni. A tündér még sohasem volt emberbálban, és Laurel azon tűnődött, hogy átszaladhatna hozzá, és segíthetne neki ruhát választani. A tavalyi köpenyes szerelésében, amelyben Avalonban kísérte őt, szenzációsan nézett volna ki, de az nem egy középiskolai bálra való.

Közben úgy döntött, hogy a csillogó hajcsat legalább részben el-tereli a figyelmet az arcáról - és a rajta ülő aggodalmas kifejezésről, amelyet semmiféle erőltetett mosoly nem tudott letörölni, - így aztán felcsavarta a haját, elvonszolta magát a tükör elől, és lement a

lépcsőn.

250

- Hű, de gyönyörű vagy! - kiáltotta az anyja a konyhából.

- Köszi anya! - felelte Laurel, és idegessége ellenére elmosolyodott. Átölelte az anyja nyakát. - Pontosan erre volt most szükségem.

- Minden rendben? - kérdezte az asszony. Hátralépett, és Laurelre nézett.

- Ez az egész David meg Tamani dolog - ne felejtsd el, hogy Yuki előtt Tam - kimerítő... Az egyéb gondok mellett, természetesen. - Már figyelmeztette a szüleit, hogy Klea valószínűleg tündér, és nem bízhatnak benne, de a szülők sem tehettek mást: a többiekhez hasonlóan játszani kellett tovább a szerepüket.

Az asszony gyengéden körbeforgatta Laurelt, és megsimogatta a hátát, pont úgy, ahogyan azt a lány szerette.

- Hogy van a fejed? - kérdezte, és már a nyakát masszírozta.

- Most rendben van - felelte Laurel. - Tegnap elég rosszul voltam, de mivel túl vagyok a témazárókon, jön a megérdemelt pihenés. Az anyja bólintott.

- Be kell vallanom, kicsit csodálkozom azon, hogy David lesz a kísérőd ma éjjel.

- Miért csodálkozik mindenki? - kiáltotta Laurel felbőszülve.

- Hát, szakítottál vele, nem?

Laurel nem felelt. - Hálaadás után biztos voltam benne, hogy Tamanival jársz.

- Neki Yukit kell figyelnie.

- És ha nem kellene?

Laurel vállat vont. - Akkor nem tudom.

- Ide figyelj! - mondta az asszony, és maga felé fordította Laurel arcát. - Semmi baj nincs azzal, ha egy kicsit egyedül akarsz maradni.

Én lennék az utolsó, aki azt mondaná, hogy a boldogság féfrifüggő.

De ha csak azért nem lépsz tovább, mert attól tartasz, hogy megbántod Davidet, akkor talán azt se felegg, hogy Tamanit meg azzal bántod meg, hogy nem lépsz tovább, és esetleg Davidnek is ártasz azzal, hogy nem hagyod, hogy ő továbblépjen. Ha – és itt nem azt mondom, hogy őt kellene választanod, de ha – tényleg szereted Tamanit, ám állandóan parkolópályára teszed David miatt, akkor, amikor végül ráébredsz, hogy készen állsz rá, esetleg azzal fogsz szembesülni, hogy ő lépett tovább. Csak ennyit akrtam mondani –

251

fejezte be a mondandóját az anyja, és mosolyogva visszatért a desszertekhez. Egy zacskóból szedegette elő a finomságokat, és művészi kompozícióba rendezgette őket.

- Senki sem fog enni belőle, anya.

Az asszony aggodalmas arckifejezéssel nézett le az édességekre.

– Miért nem?

- Mert túl szép.

- Mint te – mondta az anyja, és megcsókolta Laurel homlokát.

Amikor kopogás hallatszott a bejárati ajtón, Laurel gyomra görcsbe állt. Döbbenten vette tudomásul, hogy teljesen mindegy, ki áll az ajtó túloldalán. Mindannyiuk miatt ideges.

Kinyitotta az ajtót, és Tamanit találta a verandán. Egyedül volt, fekete szmokingot, ragyogó fehér mellényt, csokornyakkendőt, csillogó fekete cipőt és fehér kesztyűt viselt, mint aki…. bálba készül.

Bár a karácsonyi rendezvényt válnak nevezték, Laurel sejtette, hogy a fiúk többsége öltöny-nyakkendőben jelenik majd meg. Valószínűleg Tamani lesz az egyetlen, aki szmokingot húzott – David is nagyon szerette hordani -, de kétségkivül ő lesz a legelegánsabb. Laurel végig azon aggódott, hogy a fiú esetleg alulöltözik az eseményre, az eszébe se jutott, hogy túlöltözhet.

Míg feldolgozta a látványt, Laurel észrevette, hogy a fiú pont olyan ideges, mint ő, ami Tamaninál szokatlan jelenségnek számított.

– Jól vagy?

Tamani közelebb hajolt a lányhoz. – A többiek itt vannak?

Laurelmegrázta a fejét.

– Akkor jó. – A fiú belépett az előszobába, és becsukta maga mögött az ajtót. – Yuki megkért, hogy ne menjek el érte.

– Lemondta? – kérdezte Laurel, és megint görcsbe rándult a gyomra. Rájött valamire?

– Nem, azt mondta, hogy nagyon elcsúszott az idővel, majd a bálon találkozunk. Valami bűzlik.

– Tudja, hogy beígértem a desszertet. Talán csak nem akarja, hogy feltűnjenek az étkezési szokásai. Még nem sejti, hogy mindannyian tudjuk, ki is ő valójában. Na jó, Ryan kivételével. Hogy őszinte legyek, Yuki helyében ugyanezt tenném – folytatta Laurel halkan.

– Lehet. De ő olyan….nem is tudom, furcsának tűnt a telefonba.

252

Laurel felkapta a fejét, amikor megszólalt a csengő. – Vannak őrszemek a háza körül?

Tamani bólintott. – De olyan az a ház ma éjjel, mint egy erőd.

Minden függönyt behúztak, még az üvegfalat is eltakarták egy lepedővel. Valami nem stimmel.

– Addig úgysem tehetünk semmit, amíg meg nem jelenik a bálon- suttogta Laurel. Elhallgatott, majd még csendesebben hozzátette: - Fantasztikusan nézel ki.

Tamani egy pillanatra mintha megütközött volna eze, majd elmosolyodott. – Köszönöm. Te is csodaszép vagy. Mint mindig.

Laurel összerezzent, mikor újra a fülébe szaggatott a csengőszó, és betessékelte Tamanit a konyhába. Kinyitotta az ajtót. David, Ryan és Chelsea állt előtte.

- Odnézzetek! - kiáltotta Chelsea, és beviharzott megölelni Laurelt. Azt a vörös ruhát viselte, amelyet Laurel tanácsolt neki. A ruha színe kiemelte arca üdeségét és szürke szemét. - Vérlázítóan jól nézel ki. Ez az... a ruha, amiről meséltél? - kérdezte, és egy pillanat erejéig Ryanre villant a szeme.

- Igen - felelte Laurel, és egy picit fellibbentette a szoknyát. -

Úgy örülök, hogy rábukkantam. - Rábukkantam. Haha! Az avaloni vásárokban az embernek csak rá kell bukkanni a dolgokra, aztán fogni és hazavinni őket.

- A bál nagyjából negyed óra múlva kezdődik, nekem viszont ígértél desszertet - mondta Chelsea, és játékosan elmosolyodott. -

Ryan nem engedi, hogy vacsora után desszertet egyek, így aztán jobb, ha itt eszem.

- El ne hidd! - kiáltotta Ryan, és gyengéden a konyha felé tolta Chelsea-t. - Azt mondtam neki, hogy repetázhat is a desszertből, de én beszélhetek neki!

Chelsea rávigyorgott a fiúra, és mindketten eltűntek a konyha irányába. Laurel bánatos sóvárgással pillantott utánuk. Nehezére esett Ryan szemébe néznie, mióta tudta, hogy mi fog következni. Hiszen a fiú még mindig halálosan szerelmes volt Chelsea-be. Egy belső hang ugyan azt súgta neki, hogy Ryan hazudott Chelsea-nek a felvételivel kapcsolatban, de akkor is... Tényleg azt érdemli, hogy összetörjék a szívét?

Laurel David felé fordult, aki éppen abban a pillanatban lépett be az előszobába. Tökéletesen rászabott szmokingot, mandarinnyakú 253

selyeminget és nyakkendő helyett fényes fekete gombot viselt. Más volt, mint az a fiú, akivel két évvel korábban megismerkedett. Ma éjjel elegáns volt és jóképű. Mint aki készen áll megbirkózni bármivel.

- Szia - mondta Laurel, hirtelen félénken. A fiú a ruháját bámulta, látszott, hogy jár az agya valamin. De amikor a szemébe nézett, Laurel nem tudott olvasni a tekintetében.

- Gyönyörű vagy. - Csak ennyit mondott.

Laurel már tiszta ideg volt, amikor David behajtott az iskola zsúfolt parkolójába. Annak ellenére, hogy még ő nyugtatgatta Tamanit, tényleg aggasztó volt Yuki késése. Főleg most, hogy szemmel kellett volna tartani, amíg ki nem derül, mihez kezdjenek Kleával. De nem volt más választása: belekarolt Davidbe, és színlelt nyugalommal hagyta, hogy a fiú bekísérje a főbejáraton.

Tamani elsuhant Laurel mellett, és néhány szökkenő lépéssel már ott is termett a tornaterem ajtajánál. Yuki ott várta, valószínűleg az alkalomra varratott ezüstszínű báli ruhában. A ruha szabásában kimonóra emlékeztetett. Laurel a V alakú kivágást túlságosan me-résznek találta. A kimonókkal ellentétben azonban ez a darab nem nehéz brokátból készült, hanem könnyű szaténból. Sifon felsőruhája a bokája körül lengedezett a lágy esti szélben. A felsőruha - melynek japánujját valami szikrázó dologgal szegték - szinte lecsúszott a lány válláról. A dereka köré egy csipkével fedett obi övét tekert, amelyet olyan bonyolult csomóban rendezett el maga mögött, hogy beborította a hátát. Lágy hullámokba fésült haja verdeste az obi tetejét. Ragyogó zöld szemét fekete szemceruzával emelte ki, száját élénkpirosra festette. Káprázatosán nézett ki.

- Jól vagy? - kérdezte Tamani, és úgy simított végig Yuki vállán, hogy Laurel önkéntelenül belekapaszkodott David karjába. Yuki nyilvánvalóan teljesen jól volt. Valószínűleg csak nem akarta beismerni, hogy négy órájába telt belekanalaznia magát abba a ruhába,- gondolta Laurel, és most már határozottan idegesítette, hogy Yuki miatt ő is és Tamani is ilyen feszültek lettek, ok nélkül. A vadtündér szinte sugárzott a szürkületben, Tamani figyelme pedig további fényt kölcsönzött az arcának. Az egész lénye felderült, amikor a fiú ránézett vagy hozzászólt. Laurel legszívesebben lepofozta volna a mosolyt az arcáról.

254

Nagy nehezen rávette magát, hogy elforduljon Yukitól és c

Tamanitól, és végre Daviddel foglalkozzon. Végül is ő a kísérője.

_

-

Próbált nagyokat lélegezni, miközben a fiú karján besétált a tornaterembe. A diáktanács felülmúlta önmagát. A mennyezetet fekete tüll borította, amely puha redőkben hullott a padlóra. Jégcsapokra emlékeztető

lámpácskákat

szereltek

fel

szinte

minden

négyzetcentiméterre. A hatás olyan volt, mint amikor az éjjeli eget bevilágítják a csillagok. Most nem a szokásos összecsukható székeket tették ki, most minden ülőhelyre székruhát kötöttek, mint az esküvőkön vagy a jobb éttermekben. A büféasztalon sorakozó sütemények ínycsiklandozóan festettek, annak ellenére, hogy Laurel nem ehetett belőlük. A tornateremben gyülekező bálozók részére két papírszalagokkal díszített ventilátor forgatta a levegőt.

- Hűha! - kiáltotta David. - Sokkal jobb, mint tavaly!

Amikor egy új zeneszám csendült fel, David gyengéden megfogta Laurel karjára simuló kezét, és a táncterem felé húzta a lányt. -

Gyere, táncoljunk! - szólt halkan. A terem közepére vezette Laurelt, ahonnan a bejárat már egyáltalán nem látszott. Laurel biztos volt benne, hogy nem véletlenül. Aztán David karja szorosan a dereka köré fonódott, és lágyan ringani kezdtek a zene ritmusára.

- Szenzációsan nézel ki ma este - suttogta David Laurel fülébe.

Laurel megrebegtette a szempilláit, és elmosolyodott. -

Köszönöm. Te is. Jól áll neked a fekete.

- Kinevetsz, ha bevallom, hogy anya segített kiválasztani?

A lány elvigyorodott. - Nem. Anyukádnak mindig is kiváló ízlése volt. Viszont te viseled. Az elismerés így végül téged illet.

- Hát, örülök, hogy tetszik.

255

HARMINCÖT

T A M A N I N A K E L K E L L E T T I S M E R N I E , hogy bár a fedett helyen tartott bálról hiányoztak a Nyártündérek illúziói, az emberek remek munkát végeztek. Még megis mosolyogta, amikor Yuki tátott szájjal lelkendezett a látnivalókról, mint egy magonc.

Egyszerűbb volt most a lány körül legyeskednie, mert már rájött, hogy azt nem fenyegeti veszély, legfeljebb csalinak használják, de lehet, hogy azt is a tudta nélkül. - Ez elképesztő - mondta, és szemében száz világító füzér fénye tükröződött.

Tamani szó nélkül a táncparkettre vezette Yukit, éppen csak a szélére, ahol még nem voltak olyan sokan. - Nagyon szép vagy ma este - mondta.

Yuki erre lesütötte a szemét. - Köszönöm - mondta halkan. -

Re... reméltem, hogy tetszeni fog neked.

- Nagyon is - felelte Tamani. Legalább nem hazudott. A ruha káprázatos volt. Tamani soha nem látott még csak hasonlót sem, de ettől az csak még szebbnek tűnt. A tündérfiúnak nem kis erőfeszítésébe került, hogy ne arra gondoljon, hogy mutatna benne Laurel.

Alig észrevehetően megrázta a fejét, mintegy emlékeztetve magát arra, hogy más dolgokra kell koncentrálnia. - Sajnálom, hogy nem jöhettünk együtt - mondta olyan halkan, hogy Yukinak közelebb kellett hajolnia hozzá ahhoz, hogy meghallja. Egyik keze a lány derekára simult, a másikat végigfuttatta a karján, és megfogta a kezét.

Közelebb húzta Yukit magához - a hagyományos táncpozíciót jobban kedvelte, mint az emberek furcsa, medveölelésre emlékeztető

256

összebújását -, majd elindult a zene ritmusára.

- Én is nagyon sajnálom - mondta Yuki. - De... de nem volt más választásom. - Elnézett másfelé.

Tamani látta rajta, hogy zavarban van. Aztán a lány nagyon csendesen hozzátette: - Csomagoltam.

Tamani minden izma megfeszült. - Csomagoltál? - Persze, hiszen

mihez kezdene egy szál egyedül a téli szünetben, korholta magát. Nyugodj már le! Csak remélni merte, hogy Yuki a túlcsorduló érzelem jeleként értelmezte, mikor önkéntelenül megszorította a kezét. Megforgatta a lányt, majd újra magához húzta. Yuki bájosan, könnyedén igazította lépteit a partneréhez, olyan kecsességgel, ami csak a tündérek kiváltsága.

- Klea értem jön holnap - mondta közönyösen. Feszült volt a hangja, de nem veszítette el felette az uralmát.

- Mikor jössz vissza? - kérdezte Tamani nyugalmat erőltetve magára. Végül is semmi szokatlan nem volt abban, amit a lány mondott.

- Én... én... - nyögte a lány, és lesütötte a szemét, kerülve Tamani pillantását.

A fiú biztos volt benne, hogy Yukinak valami hazugsággal kellene előállnia. De ő az igazságot akarta. Néhány óra múlva már lehet, hogy nem fog számítani, de most az egyszer az igazságot akarta. Közelebb hajolt a lányhoz, arcát az övéhez érintette, és ajkával megcirógatta a fülét. - Mondd el! - suttogta.

- Nem hiszem, hogy vissza fogok jönni - felelte Yuki elfúló hangon. Tamani hátrahúzódott tőle, még csak színlelnie sem kellett az arcára íródó rémületet.

- Soha?

Yuki megrázta a fejét, és úgy tekingetett körbe-körbe a teremben, mintha attól félne, valaki rajtakapja, amint épp elárulja a titkát.

- Nem akarok elmenni! Klea... nem örült annak, hogy eljöttem a bálba, de én ki nem hagytam volna a világ minden kincséért sem!

Aprócska lázadás... és Yuki milyen büszke rá!

Tamani hallgatott egy darabig, a lány fel is pillantott rá, várva, hogy, mondjon vagy tegyen ellene valamit. A fiú magához húzta Yukit, hogy egy szusszanásnyi időt nyerjen, és hallotta kapkodó lélegzetvételét, miközben ajkával újra végigsimított a fülcimpáján.

- Nem maradhatnál mégis? - firtatta tovább. - Nem hallgat rád?

- Klea nem hallgat az égvilágon senkire - morogta Yuki. Tamani megállt, abbahagyta a táncot. A körülöttük kerengő párok helyet 257

hagytak nekik. Kesztyűs kezét kinyújtotta, és ujjaival végigsimított Yuki arcán. A lány sűrű szempillái lecsukódtak Tamani érintésére. -

Milyen messzire mész?

- Nem tudom.

- Vissza Japánba?

- Nem, nem olyan messzire. Biztos vagyok benne, hogy Kaliforniában maradunk.

Tamani

villámgyorsan

hátrapillantott,

amikor

valaki

nekiütközött. Ahelyett, hogy magához ölelte volna a lányt, méltóságteljesen hátralépett, majd kinyújtotta felé a kezét, és úgy hívta ismét táncba. Yuki kapott az alkalmon, azonnal Tamanihoz bújt, és arcát felemelve hozzásimult. Újra ringatózni kezdtek a zene ütemére. - A mobilodat nem fogja elvenni, ugye? - kérdezte Tamani, és a szája csak egy hajszálnyira volt a lány ajkaitól.

- Nem... nem hiszem.

- Akkor felhívhatlak, ugye? Autóm is van. Elmegyek és meglátogatlak.

- Megtennéd?

Tamani még közelebb hajolt Yukihoz, szinte érintette a homlokát. - Hát persze.

- Akkor majd megtalálom a módját - ígérte Yuki.

- De miért most? - kérdezte Tamani, és lassú, keringőhöz hasonló lépésekkel vezette a lányt az emberpárosok között. Yuki akkor sem- tévesztette el a lépést, amikor a fiú a titkait fürkészte, és árulkodó jelek után kutatott. Tamani még élvezte is a táncot a vadtündérrel. - Nem maradhatnál karácsonyig? Az csak pár nap.

Yuki megrázta a fejét. - Nem lehet. Nem lenne... túl jó ötlet.

- De miért nem? - kérdezte Tamani, és igyekezett sóvárgást erőltetni a hangjába. Remélte, hogy nem játssza túl a szerepet.

- Én... - A lány tekintete elsiklott mellette, majd újra a padlót pásztázta. - Klea szerint túl veszélyes.

Új zeneszám csendült fel. Tamani gyorsabb tempóra váltott, és bonyolultabb tánclépésekkel vezette a lányt. Valamivel muszáj lesz kizökkenteni, gondolta magában.

- Nem akarom, hogy elmenj! - suttogta.

Yuki felemelte a fejét, a tekintete elpárásodott. - Tényleg?

Tamani nehezen bírta ki, hogy ne kezdje csikorgatni a fogát. -

Van benned valami különleges. Yuki arca egy pillanatra elborult, de aztán csak mosolygott a fiú szavain.

- Nem vagyok különleges. Egy egyszerű lány vagyok.

258

Jól játssza. De még bimbó volt, szirmot se bontott, mikor Tamani már rég értett a hazudozáshoz. - Dehogy - mondta most is kedvesen, miközben szorosan magához vonta a lány testét, s hallotta pihegését. - Igenis más vagy. Én már csak tudom. Van benned valami káprázatos. - Most már szándékosan a lány arcához simult, érezte, hogy a keze megremeg az övében. - Alig várom, hogy még többet megtudjak rólad.

Yuki elmosolyodott, és már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de Tamani zsebében rezegni kezdett a mobiltelefon.

- Pillanat - motyogta Tamani, és csak annyi időre kapta elő a telefont, hogy vethessen rá egy pillantást. Aaron száma világított a képernyőn. Tamani Yukira nézett, bocsánatkérően.

- A nagybátyám az. Azonnal visszajövök. - Megszorította a lány kezét. - Menj, és igyál addig valamit! - Rámosolygott a lányra, majd lesietett a táncparkettről.

- Annyira örülök, hogy veled jöhettem - mondta Laurel, és Davidre pillantott.

- Tényleg?

- Igen. Jó, hogy tisztáztuk a dolgainkat. Én... - dadogta. -

Tudnod kell, hogy nem terveztem előre, hogy szakítok veled.

Csak úgy megtörtént.

- Tudom. De én meg állandóan pipa voltam. Igazad volt.

- Ugye?- Ugye, hogy?

David a szemét forgatta. – Ígérem, hogy megjavulok! –

mondta. – Ha adnál még egy esélyt….

– David…. – A remény hal meg utoljára – folytatta a fiú, majd felemelte Laurel kezét, és megcsókolta.

Laurel nem tudta elfojtani a mosolyát. David válla fölött azonban meglátta, hogy Tamani a fülére szorított telefonnal, és olvashatatlan arckifejezéssel levonul a parkettről. – Valami van – mondta. Azonnal visszajövök!

Igyekezett

feltűnés

nélkül

követni

Tamanit

az

előcsarnokba..

– Nélkülem razziáztatok? – suttogta Tamani, és jobbra-balra villant a tekintente, miközben behúzódo tt egy sötét sarokba. Csak egy pillanatra akadt össze a szeme Laurelével, 259

mikor a lány elindult felé. – Nos, örülök, hogy még élsz. Csak a jóistennő tudja, mi minden történhetett volna. Mit találtatok?

– Azért támadtuk le őket, mert tudtam, hogy te nem jöhetsz – hangzott fel Shar hangja Tamani fülében. Aaron telefonján. Shar nyilvánvalóan az erdőben „felejtette‖ az iPhone-ját. Az emberek kütyüjét…- Megmondtam már neked….túlságosan kimerítetted magad.

- Nem volt jogod….

– Minden jogom megvolt hozzá. Én vagyok a parancsnok, amiről ugyan szeretsz megfeledkezni, ha az érdeked úgy kívánja.

Tamani összeszorította a fogát. Amikor Laurel biztonsága forgott kockán, kevésbé érdekelte, ki parancsol kinek. Ezt Shar is jól tudta.

– Mit találtatok? – kérdezte közönyösen.

– Üres volt, Tamani.

David jött oda, és Laurel mellé állt.

– Üres? – kérdezte Tamani hitetlenkedve.

– Mit értesz azalatt, hogy üres?

– Na jó, nem teljesen üres. Azok a trollok, akiket üldöztünk, még ott voltak.

– Egy hónap múltával is?

– Azt nem mondtam, hogy életben voltak.

– Meghaltak?

– Az egyik valószínűleg éhen halt. De előtte eszegetett a másikból. Az a bűz….nos, fogalmazzunk úgy, hogy jó ideig nem fogom érezni a szagokat.

- De miért léptek le?

- Valószínűleg láttak bennünket, tudták, hogy körbe vannak véve. Ha elhagyják a házat, meghalnak. Türelmesebbnek bizonyultam, mint ők. - Köhintett egyet. - De az égre és a földre, szörnyen büdösek voltak!

Tamani felsóhajtott. Lett volna néhány keresetlen szava Sharhoz, de nem most. - Hát, akkor köszönöm, hogy egyáltalán tudattad velem. Azonban ha megbocsátasz, visszatérnék a munkámhoz. Köszönés nélkül levette füléről a telefont, és rábökött a beszélgetés végét jelző piros ikonra. Rábökött egyszer, rábökött kétszer. Ó, az a kesztyű. Lenyelve egy morgást, ráharapott a középső

ujjára, és lerángatta a kesztyűt, majd újra a telefon kijelzőjére bökött.

260

Ránézett Laurelre és Davidre.

- Minek jöttetek utánam? Kezdek haladni Yukival, de ha ti ketten körülöttem szaglásztok, mindent elrontotok. Irány!

Táncoljatok! - mondta, és az ajtó felé intett.

- Tam - mondta Laurel döbbenten. - A kezed... a kezed.

Tamani a kézfejére meredt.

Csillogó por lepte.

Nem por. Pollen.

David

felhúzta

a

szemöldökét.

-

Fantáziálgatunk,

fantáziálgatunk?

Tamani látta, hogy Laurel mellkasa megemelkedik, ahogy a lány idegesen beszippantotta a levegőt.

- Nem virágzóm! - sziszegte.

- Ne! - nyögte Tamani, és a rettenet szinte fojtogatni kezdte. -

Nem, nem, nem, és nem! Az nem lehetséges! - kiáltotta.

- Tamani - mondta Laurel kísérteties nyugalommal. - Ma van a tél első napja.

- Nem! - Tamani úgy érezte, hogy legalább húsz fogaskerék kattant egyszerre a helyére az agyában. Gyorsan felrántotta a kesztyűt, el akarta rejteni a bizonyítékot. Megfogta Laurel karját.

Nem szorosan, csak annyira, hogy a lány átérezze a helyzet komolyságát. - Ha Yuki Téltündér, akkor mindannyian komoly veszélyben vagyunk. Nem csak rólad tudja, hogy tündér vagy, hanem rólam is. Kizárt dolog, hogy ne tudná. Minden egyes szó, amit eddig kiejtett a száján, hazugság volt. Minden egyes szó. - Nyelt egyet. - És akkor azt is tudja, hogy én mennyit hazudtam neki.

Laurel kezébe nyomta a telefont, és ráfonta az ujjait. - Hívd fel Shart! Aaron számán eléred. Mondj el neki mindent! Én ott tartom Yukit a parketten, ameddig csak lehet. Majd megtalálom a módját, hogy felvigyem a lakásomba. Sharral találjatok ki addig valamit!

- Nem várhatunk holnapig? - kérdezte Laurel, akin egyre inkább úrrá lett a pánik. - Szerintem nem kellene elsietnünk...

- Nincs időnk - szakította félbe Tamani. - Klea holnap eljön Yukiért, és már nem tér vissza. Bármi legyen is, ami miatt ide küldték, elvégezte. Ma éjjel meg kell lennie. - Habozott egy kicsit, jobb szeretett volna Laurellel maradni az előcsarnokban. De aztán összeszorított foggal kihúzta magát. - Már túl sok időt töltöttem idekint, még a végén gyanút fog. Mennetek kell.

Laurel bólintott, és Davidre nézett. - Felhívom Shart a mosdóból, azonnal jövök!

261

Tamani hosszan utána bámult, majd megragadta David vállát, és mélyen a szemébe nézett. - Vigyázz rá, David!

- Úgy lesz - felelte a fiú higgadtan.

Ez így kevésnek tűnt. Bár, amikor Laurelről volt szó, semmi sem volt elég. Annyi volt, amennyi lehetett. Az emberfiú még sohasem hagyta cserben Laurelt. Tamani remélte, hogy a szerencséje ez esetben sem hagyja el.

Egy pillanatot várt még, hogy összeszedje magát, és csak aztán indult el ismét a tornaterembe. Yuki a bólés tál mellett ácsorgott, és még nem vette őt észre. Tamani új szemmel figyelte: azt a veszélyes lényt látta benne, aki valójában volt. De olyan ártatlannak tűnt abban a csillogó ruhában. Viszont Tamani már értette a dolgot. A hátátfedő

szalag tökéletes rejtekhely volt a virág számára.

Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy csábító mosollyal léphessen a lány elé. Hiszen annak tudnia kellett, hogy minden szava hazugság volt. Volt azonban egy dolog, amiben Yuki - már a kezdetektől - komolyan hitt. Tamani mohón magához húzta a lányt, arcát az arcához szorította, és ajkával a nyakát és a fülcimpáját simogatta.- Hazajössz velem ma éjjel? - suttogta.

Yuki hátrahúzódott egy kicsit, és tágra nyílt szemmel bámult a fiúra.

- Ez az utolsó éjszakánk - mondta Tamani.

Eltelt egy hosszú perc, és Tamani érezte, hogy gyöngyözni kezd a tarkója, miközben a lány némán kutatja az igazságot a tekintetében.

- Oké - suttogta Yuki.

262

HARMINCHAT

Tamani becsúsztatta a kulcsát a zárba, és már fordította volna el az ajtógombot, amikor Yuki megfogta a kezét.

- Tam, várj! - mondta a lány halkan.

Tamani kesztyűs keze remegni kezdett, pedig gondolni se mert arra a kínra, amit egy Téltündér okozhat neki - különösen egy olyan Téltündér, akit nem kötnek Avalon szabályai és hagyományai. - A kínra, amelyhez mérve a halál megváltás lenne. Odafordult Yukihoz, és olyan gyengéden érintette meg a karját, ahogy csak telt tőle. - Jól vagy?

Yuki bizonytalanul bólogatni kezdett. - Igen, teljesen. Csak... -

halkult el a hangja - ...el kell mondanom neked valamit.

Talán fel akarja fedni magát? Vajon mennyit fog bevallani?

Tudja, hogy Tamani tündér. Tudnia kell, a Téltündérek már messziről érzékelik egy növény jelenlétét, és befolyásolni is képesek.

Azt tudja-e a lány, hogy őrszem? Hogy Laurelt védi, őrzi, gyámolítja?

És sejti-e, hogy a fiú mennyit tud róla?

Tamani lezserül elmosolyodott, és végigsimított Yuki arcán.

Már elkéstek a vallomásokkal. - Előbb gyere be, kint halálra fagysz!

Szinte látta, hogy a lány belekapaszkodik majd egy kifogásba, hogy néhány perccel késleltethesse titkának felfedését. Tamani elfordította az ajtógombot, és benyitott. Vajon Shar milyen meglepetéssel várja odabent? Egy Téltündér meggyilkolása - még ha 263

vadtündér is volt - Tamani számára szentségtörésnek tűnt. Bízott Sharban - az életét is rábízta volna de ilyen komoly ellenféllel még nem kellett felvenniük a harcot, és a fiú nem szégyellte beismerni, hogy a gyomra néha néha összerándul a félelemtől.

A villanykapcsoló felé nyúlt, és megnyomta.

Semmi sem történt.

- Hát ez érdekes - állapította meg csendesen, de ahhoz elég hangosan, hogy Yuki, és bárki, aki a szobában rejtőzködik, meghallja.

- Gyere be! - kiáltotta. - Megnézem a világítást a konyhában, lássuk, az működik-e! Szinte csak érezte, nem látta, hogy Yuki tétovázik, mielőtt belép a lakásba. Mintha sejtené, hogy veszély leselkedik rá.