hogy

ez

a

bizonytalanság az oka az egyre gyakrabban rátörő gyötrő fejfájásnak.

- Ennyire rossz ma? - kérdezte David, majd átkarolta a lány vállát, és lehajolt egy kicsit, hogy homlokát Laureléhez érintse.

Laurel bólintott, de közben ügyelt arra, hogy még ez az aprócska mozdulat se válassza el Davidtól; szerette, amikor a fiú arca ilyen közel volt hozzá. - Ki kell jutnom innen - mondta csendesen. -

Ki a szabadba!

-

Szia Laurel!

Laurel felpillantott. Yuki állt előtte. És mosolygott.

Őrá.

Laurel szeme Tamanira vándorolt, aki Yuki mögött állt. - Szia -

felelte Laurel kicsit idegesen.

- Azért jöttem - mondta Yuki -, hogy köszönetét mondjak, amiért beugrottatok a múltkor.

- Ja - nyökögte Laurel, és egyetlen épkézláb szó sem jutott eszébe

-, az oké.Vagyishogy nem leket könnyű hozzászokni egy idegen kör-nyezethez.

- Néha tényleg nehéz. Meg aztán... - Yuki lopva Tamanira pillantott, aki bátorítóan mosolygott rá. - Én sem voltam valami barátságos, pedig te nagyon kedves voltál hozzám.

124

- Ugyan már! - mondta Laurel, és kezdte magát kínosan érezni.

- Semmiség volt.

- Ugye ti mindig odakint szoktatok ebédelni? Nem bánnátok, ha Tammal csatlakoznánk hozzátok?

- Én szeretek kint lenni - mondta Laurel, mintha legalábbis magyarázattal tartozna. - Ööö... persze hogy jöhettek velünk. Már ha akartok. - Ezt akartuk elérni, emlékeztette magát.

Tamani és Yuki elmentek az ebédjükért, Laurel pedig a szekrénye felé fordult. A fejfájása kezdett elviselhetetlenné válni.

Örült, hogy ebédszünet van. Általában jót tett neki néhány perc a friss levegőn.

- Jól vagy? - kérdezte David, aki éppen bezárta a szekrényajtót, és hóna alá csapta az ebédjét.

- Észre fogja venni, hogy mit eszek - mondta Laurel. - Miért nem avatkozott közbe Tamani? - kérdezte, pedig nagyon jól tudta a választ. Megérte a kockázatot. Remélhetőleg.

David nem felelt, hanem átkarolta a vállát, miközben a kijárat felé tartottak.

Chelsea, Ryan és a törzsgárda néhány tagja már leültek és az ebédjüket bontogatták, amikor Laurel és David megérkeztek. Tamani és Yuki pár pillanattal utánuk jött. Helyet foglaltak, de a többiek szinte fel sem pillantottak - már megszokták, hogy mindig akadnak olyanok, akik egy-egy ebéd erejéig csatlakoznak hozzájuk. Yuki leült Laurel mellé. Tamani pedig Yuki mellé.

Ennyit az elővigyázatosságról, gondolta Laurel. Három gimis egymás mellett, és semmi mást nem majszolnak, csak zöldséget és gyümölcsöt. Zseniális. Á, egyáltalán nem feltűnő! Laurel várt egy kicsit, mielőtt kinyitotta a salátásdobozát. Aznap reggel legalább volt egy kis ideje valami tisztességes ebédet összedobni, nem egy 125

maréknyi spenóttal és két szem eperrel, vagy egy zacskó répával indult útnak, előhúzott egy dobozos Sprite-ot is, nagy csinnadrattával kinyitotta, majd feltűnően belekortyolt.

Yuki egyáltalán nem zavartatta magát, miközben kicsomagolta az ebédjét. Laurel nem tudta megállni, hogy meg ne sasolja a kis ételtároló dobozkát, amelyben egy sötétzöld valamikkel átkötött, téglalap alakú, szendvics nagyságú, világos színű izé volt.

- Ez meg mi? - kérdezte Laurel kedvesnek szánt hangon.

- Yuki felpillantott. - Káposztástekercs - közölte.

Laurel tudta, hogy nem szabadna tovább firtatnia a dolgot, de sohasem evett még csak hasonlót sem ahhoz, amibe most Yuki akkora élvezettel harapott.

- És mi az a cucc, amibe beletekerted?

Yuki meglepetten pislogott rá. - Nori-lap. Vagyis gyakorlatilag tengeri alga. Sushibárokban már láthattad.

Laurel gyorsan visszatért a saját ebédjéhez, nem akarta magukra vonni a figyelmet. Miközben a káposztástekercset majszoló és hozzá hideg zöld teát iszogató Yukit fürkészte, hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. De jó is lenne, ha akadna egy tündérbarát, aki szintén az emberek világában él Valaki, akivel lehetne rejtőz - kötési tippeket meg recepteket cserélni. Abban a pillanatban döbbent rá, hogy Yuki és ő nagyon jól kijöhetnének egymással. Bárcsak biztos lehetne abban, hogy Yuki nem jelent fenyegetést - se rá, se Avalonra!

- Te nem eszel? - kérdezte Yuki.

Laurel felpillantott, de Yuki nem hozzá beszélt, hanem Tamani hoz, aki lazán elterült a füvön. A fiú vállat vont. - Nem. Általában el ugróm ebédelni, de most veled akartam maradni - mondta megnyerő

mosollyal, és megérintette Yuki térdét.

Laurel elfordult tőlük, és minden Yuki iránt érzett rokonszenvi elpárolgott.

- Kérsz az enyémből? - kérdezte Yuki a fiút.

Laurel nem nézett rájuk, de csupa fül volt. Kíváncsian várta, hogy vágja ki ebből magát Tamani.

- Kösz, de nem. Jól vagyok. Amúgy meg nem eszem semmi zöldet.

- Laurelnek cigányútra szaladt a Sprite. Látta, hogy Tamani nevető szemekkel figyeli. A lány David combjára simította a kezét, és direkt nem nézett szemtelen testőrére.

Tamani olyan kényelmetlenül érezte magát, mint egy kezdő

126

tanár, amikor megállt a barátai előtt a buli napján. Ő kérte tőlük., hogy korábban érkezzenek Laurelékhez, kihasználva, hogy Ryan még dolgozik, így szabadabban beszélgethetnek. - Először is, figyelmeztetnem kell benneteket amiatt a troll miatt, akit találtunk...

- De Laurel azt mondta, hogy halott! - vágott közbe Chelsea el sápadva.

Tamani még mindig nem tudta pontosan hova tenni Chelsea-t, de azt látta, hogy a lány szíve a helyén van. - Mikor végeztem vele, természetesen halott volt - erősítette meg a korábbi információt.

Tamani majdnem elmosolyogta magát Chelsea elégedett bólintását látva. Sohasem beszélgetett a lánnyal a tavaly őszi eseményekről, de gyanította, hogy elég nagy traumát jelentett számára, amikor a trollok elrabolták, és belecsöppent a természetfelettiek világába!

- Ott van viszont az, amelyiknek sikerült elmenekülnie. És maga a tény, hogy rájuk bukkanhattunk, azt jelzi, hogy most vagy nagyon hanyagok, vagy nagyon vakerőek lettek. Bármelyik eset is forog fenn, ma éjjel óvatosnak kellennünk. Főleg, hogy Yuki és Ryan is ott lesznek.

-

Láttad

Kleát?

–

kérdezte

Laurel.

Tamani

ö s s z e c s ü c s ö r í t e t t e száját, és megrázta a fejét.

- Én nem, de Yuki említette, hogy néhányapja talákoztak.

Elképzelhető, bár halv á n y az esély rá, hogy Yuki játszotta volna az őrszemeket. Az, hogy Kleának sikerült beosonnia mellettük, még kevésbé valószínű. Szerintünk Yuki hazudik, csak azt nem tudom, hogy miért. Ötletem sincs.

- Ne haragudj, hogy felhívom a figyelmedet egy kézenfekvő dologra - mondta David olyan hangon, ami Tamaninak egyáltalán nem tetszett. - Miért nemívjátok fel Kleát? Laurelnek megvan a száma. Sőt, még nekem is megvan a száma!

- És mit mondjunk neki - kérdezte Tamani, miközben nyíltan méregette a fiút. - Hívjuk meg ötórai teára?

- Kitalálhatnánk valamit Tegyünk úgy, mintha Yukinak lenne szüksége rá.

- Aztán amikor megérkezik és rájön, hogy Yukinak nincsen szüksége semmire, akkor bennünket vesz elő, hogy miért hazudtunk neki. És akkor mi lesz? csak annyi időre hallgatott el, hogy a két lány számára bizonyossá váljon: David csak vaktában lövöldözik.

127

- Klea is aggaszt, de jelen pillanatban Yuki a fontosabb.

Amint kiderül, mennyire v e s z é l y e s , i l letve hogy veszélyes-e egyáltalán, Klea rögtön visszakerül a lista élére.

- Már dolgozom rajta - szólalt meg Laurel kétségbeesett hangon. - Levágtam egy kis darab a virágomból, beletettem cukros vízbe, és betettem a fénygömb alá. Amikor hozzákevertem a foszforeszkáló anyagot, néhány órán keresztül világított, tehát szerintem a gömb működik.

– Pontosan ahogy számítottad, igaz? - kérdezte Tamani.

Laurel mixerkedéséből nem sokat értett, de szerette figyelni a lányt, amikor az Ősztündérként tett-vett.

- Igen, de nem vagyok biztos benne, hogy a segítségünkre lesz. Kipróbáltam a bőrömön is. Világított egy darabig, meg minden, de az is megeshet, hogy hajon, testnedven, vagy más testrészeken teljesen másképpen működik. Tehát szükségem van egy Yukitól vett mintára, és akkor én is ugyanolyan mintát veszek majd magamról, így lesz értelme az összevetésnek.

- Mindent megteszek, hogy megszerezzem - mondta Tamani, és máris elkezdett agyalni.

- Abban biztos vagyok - morogta David az orra alatt.

Tamani ellenségesen rámeredt.

- Fiúk... - figyelmeztette őket Laurel.

- Bocs - motyogta David.

Laurel szúrós pillantást vetett Tamanira, de a tündér azért sem szólt egy árva szót se. Hiszen ő nem csinált semmit.

- A biztonságunkról is akartam néhány szót szólni - kezdte aztán Tamani, és elfordult Laureltől. - Azt szeretném, ha egész éjjel együtt maradnánk. Előfordult már, hogy a trollok lekövették Laurelt a virágillat alapján, és mivel sötétedés után is kint leszünk, ébernek kell maradnunk, és lehetőleg összetartanunk. Remélhetőleg eseménytelen éjszaka elé nézünk.

- Ne már! - mondta Chelsea, és a szemét forgatta.

- Jó értelemben eseménytelen - folytatta Tamani, és elmosolyodott. Kezdte megkedvelni az emberlányt. Előhúzta a telefonját, megnézte rajta az időt.

- Negyedóra múlva ott kell lennem Yukinál.

- Anya is bármelyik percben hazaérhet, össze akar dobni 128

egy kis tündérkaját - tette hozzá Laurel.

- Akkor készen is vagyunk - mondta David, és a dívány támláján kinyújtott karjával átfogta Laurel vállát.

- Nem játszhatnánk kérdezz-feleleket? - dobta be Chelsea.

Minden szem rászegeződött.

- Nem veletek - mondta a lány, és Tamanira mutatott. - Vele.

Tamani hosszan, tűnődve szemlélte Chelsea-t. - Attól tartok, nem ismerem ezt a játékot.

- Jaj, nagyon könnyű! - mondta Chelsea. - Laurellel is mindig ezt játszod, csak ő sohasem tesz fel izgalmas kérdéseket. Már mesélt nekem arról, hogy a Shakespeare-drámák tulajdonképpen tündérlegendák. Ezer éve várok arra, hogy a szaftos részletekről kikérdezhesselek!

- Ööö, oké - dadogta Tamani, mert fogalma sem volt, mit érthet Chelsea szaftos részlet alatt.

- Első kérdés: csak Shakespeare meséi élnek mindkét világban, vagy vannak mások is?

- Ó! - kacagott fel Tamani. Lerogyott a Chelsea mellett álló karosszékbe. - Sok van. Avalonban imádjuk a meséket. A Nyártündérek egész életüket a mesélésnek szentelik: ki tánccal, ki zenével, ki képekkel mondja el a történetét. De az emberek találékonyságán nehéz túltenni, mindig újabb és újabb változatok születnek, mert senki sem adja úgy tovább a mesét, ahogyan hallotta. Szóval, sok ember-mese ered a tündérek világából.

Chelsea-t nem lehetett kibillenteni a lelki egyensúlyából. -

Hamupipőke.

-

Neeem! - kiáltotta Tamani. - A tündérek nem viselnek cipőt!

- És ugyan már, rátalálni valakire a cipőmérete alapján? Ez se az emberek világában, se a tündéreknél nem állja meg a helyét.

- No és a tündérkeresztmama? - kérdezte Chelsea.

- Szükségtelen. A tündérek akár varázslat nélkül is nagyra tudnak növeszteni egy tököt. De még a Téltündérek sem képesek egérből lovat varázsolni.

- Szépség és a szörnyeteg.

- A tündér, aki beleszeretett egy trollba. A legtöbb magoncra a frászt lehet hozni vele. Ennek a mesének a végén azonban a troll nem változik át jóképű herceggé.

– Rapunzel. - Balul sült el a hajnövesztő szérum. Chelsea 129

sikkantott.

- Hüvelyk Panna.

- Félreértelmezték az anatómiát. Tényleg virágokból születünk, de sokkal nagyobbra növünk. Néhány játékos kedvű Csillagszóró azonban tett róla, hogy ezek a mini tündér történetek elterjedjenek.

- Jól van, Tamani, aor lepj meTamani elgondolkozott egy pillanatig. Ismer- Az az! Csakhogy az nem mese, tényleg megtörtént!

- mondta Tamani komoly arccal. - Még csak nem is változtattak rajta sokat. A furulyás egy nagy varázserővel bíró Tavasztündér volt. A legtöbben legfeljebb egy vagy két állatot tudunk egyszerre elcsábítani, a furulyás azonban egy egész várossal elbírt. A végén persze kivégezték a mutatványáért.

- Mit csinált a gyerekekkel? - kérdezte Chelsea.

- Hosszú. Na jó, elmondom: egyenként letaszította őket egy szikláról. Mindet megölte.

Chelsea és Laurel némán, elborzadva meredtek Tamanira.

Chelsea értetlenül pislogott rá. - Úgy érted, a furulyást? Nem éppen happy end - mondta Tamani, aki kezdte magát kényelmetlenül érezni.

- Mi a helyzet Camelot legendáival? - kérdezte Chelsea, aki a leghamarabb tért magához. Úgy csillogott a szeme, hogy Tamani előtt teljesen világossá vált: valójában erre akart rákérdezni.

- Mi van velük?

Laurel elmesélt mindent, amit te mondtál neki, hogy Artúr király tényleg élt, meg minden. De mi van a többiekkel? Lancelot?

Ginevra? A kerekasztal lovagjai?

Tamani egyáltalán nem volt biztos abban, hogy el akarja mesélni ezt a történet, David jelenlétében meg pláne nem. Azonban az még furcsább lenne, ha nem mondaná el, hiszen Chelsea összes kérdésére válaszolt eddig.

- Mesélt neked Laurel az Unseelie-kről, ugye?

- Aha - vágta rá Chelsea feszülten.

- Akkor azt is tudod, hogy a Seelie-k szövetségre léptek Artúr királlyal.

- Igen, Titánia királynő tárgyalta le.

- Így van. És ahogyan az az emberek között szokás, a 130

szövetséget egy házassággal is megerősítették.

- Micsoda? Egy ember meg egy tündér házasodott össze? -

kérdezte Chelsea.

- Igen, pontosan - nevetett Tamani. - Ginevra Tavasztündér volt, pont mint én!

Chelsea tágra nyílt szemmel bámult a fiúra. - De én mindig azt gondoltam, hogy a házasságkötéssel megpecsételt szövetség célja egy örökös létrehozása, aki majd mindkét birodalom felett uralkodik...

- Senki sem tudja biztosan, hogy a Seelie-k tisztában voltak-e azzal, hogy Ginevra sohasem eshet teherbe Artúrtól. Akkoriban még nem voltunk ilyen... kiműveltek. De elképzelhető, hogy tudtak róla csak elfelejtették... megemlíteni Artúrnak is.

Chelsea-nek leesett az álla.

- Számos tündér élt Artúr udvarában, köztük Nimue és a fia Lancelot. Lancelot Artúr barátja volt, de ugyanakkor ő volt Ginevra Fear-gleidhidh-je is.

- A micsodája?

Tamani hirtelen nagyon megörült neki, hogy Laurel ezt a szót nem osztotta meg a barátaival. - Őrzőt jelent. Testőrt. – Ennél persze jóval többet jelentett, de Tamani már így is azt érezte, hogy túl sokat mondott.

- Tehát Ginevra hozzáment Artúrhoz, de amikor a tündér testőr elkezdett kavarni, és lecsapta Ginevrát Artúr kezéről, Camelotnak is befellegzett?

Mindenki Davidre bámult.

- Csűrheted-csavarhatod, ahogy akarod, de hidd el, Lancelot volt Artúr legkisebb problémája - mondta Tamani közönyösen. -

Amikor kiderült, hogy Artúrnak és Ginevrának nem lehet gyermeke, sok lovag kikiáltotta a lányt boszorkánynak, így Ginevra a szerelem mellett védelmet is keresett Lancelot oldalán. A dolgok amúgy is rosszul álltak Camelotban, és elég legyen annyi, hogy Lancelot gyakorlatilag az égő máglyáról mentette ki Ginevrát, akit aztán szépen visszavitt Avalonba.

- De mi lett volna, ha Lancelot egyáltalán nem is szerepel a történetben? - kérdezte David.

- Mi lett volna, ha Ginevra minden esélyt megkap arra, hogy rendezze a kapcsolatát Artúrral? Nekem még mindig úgy tűnik, hogy az egészért Lancelot a felelős.

Tamani meglátta, hogy Chelsea és Laurel villámgyorsan egymásra pillantanak. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy már régen nem 131

Lancelot és Ginevra a téma. A tündérfiú nem akarta Laurel szívét tovább gyötörni inkább előhúzta a mobilját, és felállt. - Talán -

mondta. – Artúr viszont - ahhoz képest, hogy ember volt - nagy király volt, és ha engem kérdezel, én is inkább maradok alul egy becsülettel megvívott párbajban, minthogy élvezzem a méltatlan győzelmet. - Itt mélyen és hosszan David szemébe nézett.- Nemsokára viszajövök -

mondta, miközben megpörgette a slusszkulcsot a mutatóujján. Hátra sem nézett, úgy csapta be maga mögött az ajtót.

Tizenhét

LAUREL ÚGY DÖNTÖTT, hogy a fullasztóan meleg, párás táncteremből rövid időre átteszi a székhelyét a kevésbé meleg, de erősen parfümillatú mosdóba. Bekukkantott minden ajtó alá, de a mosdó üres volt. Most, hogy egyedül volt végre, kinyújtózott, és megigazította a virágját rejtő blúzt. A szirmok tompán sajogtak, mert már több napja nem lengedezhettek szabadon. Laurel felsóhajtott, és égő homlokát a jótékonyan hűs tükörhöz szorította.

Pedig úgy szeretett táncolni! Legalábbis egy órát. De aztán nyo-masztani kezdte a terem sötétsége, sehol egy ablak, amelyen keresztül az éltető napsugár kicsit felfrissíthette volna. Ráadásul ma éjjel a zene is hangosabb volt a kelleténél. Őrülten megfájdult a feje.

Úgy kell annak, aki naplemente után sem tér nyugovóra.

Viszont már csak egy fél óra volt hátra a buli végéig. Laurel a mosdókagyló fölé hajolt, és jéghideg vizet spriccelt az arcára. Egy papír- törülközővel felitatta a vízcseppeket, és jól megnézte sápadt arcát a tükörben. Úgy döntött - bár egyelőre csak vágyálom volt -, hogy valamivel jobban érzi magát. Örült neki, hogy nem kellett kiöltözni a bulira, jöhetett pólóban is. Kizárt dolog, hogy kibírta volna, ha báli ruhát kell rántania.

A három pár még Laurelék konyhájában kezdte el a bulit, ahol Laurel anyukája finomságokat tálalt fel nekik. Laurel Yukit figyelte a szeme sarkából. A lány először minden ételt lassan körbeszimatolt 132

mintha tudni akarná, milyen összetevőkből áll, és csak azután vett magának egy pici kóstolót. Egyébként meg nagyon csinos volt.

Visszahúzódó, az igaz, de Laurel gyanította, hogy van benne valami, valami plusz, ami rejtve marad. Különben egészen jó társaságnak bizonyult, főleg, ha Laurel eltekintett attól a ténytől, hogy csak azért vannak most együtt, mert Yuki épp Tamanival randizik.

A gyors vacsora után mindannyian bepréselődtek a kabrióba -

ez Tamani ötlete volt -, hogy együtt maradhassanak. Hála a teremtőnek az osztatlan ülésekért! Nem volt ugyan elég biztonsági öv, de ez nem látszott, ha az, aki közepén ült - jelen esetben a Tamani és Laurel közé beékelődő Yuki egy kabáttal vagy valamivel letakarta az ölét. Nem mintha akadna olyan rendőr, aki megbüntethetné Tamanit.

Laurel éppen elmerengve csorgatta a vizet az ujjaira, amikor felcsendült az egyik kedvenc dala. Hirtelen összeszedte magát, visszatért a táncterembe, és megkereste Davidét. Játékos morrantással hátulról a fiúra vetette magát. David megragadta a karját, és előrehajolt. Laurel lába a levegőbe emelkedett, ő pedig sikongatni kezdett.

Aztán a fiú egy lódítással maga elé húzta, és szorosan átölelte, majdnem összeért az orruk. - Táncolunk? - suttogta.

Laurel mosolyogva bólintott.

David megfogta a kezét, és a táncparkett közepe felé irányította.

Laurel David mellkasához bújt, a fiú pedig magához ölelte. Egyik karja a virág felett, a másik alatta, Laurel derekán pihent.

A szám vége felé David elvigyorodott, Laurel pedig pörögni kezdett. Kacagva élvezte a szeme előtt összemosodó fényeket. Már harmadjára perdült meg, amikor a szeme sarkából észrevette Tamanit. Ott volt néhány méterre tőle, és Yukival táncolt. Tamani és Yuki egész este óvatosan táncolgattak, az első randik szokásos félszegségével, össze sem bújtak igazán. Most viszont Yuki közelebb húzódott Tamanihoz, halántéka a fiú arcához ért. Tamani ugyan lazán tartotta partnere derekát, és tánc közben a homlokát ráncolta, de egyáltalán nem igyekezett növelni a távolságot. Nem tolta el magától Yukit. Miközben Laurel figyelte, a fiú egyszer csak felsóhajtott, és fejét Yukiéra hajtotta.

A táncoló tündérpár lassan körözött a parketten, aztán Laurel és Tamani pillantása hirtelen összetalálkozott. A lány azt várta, hogy Tamani bűntudatosan elhúzódik Yukitól, és lefejti magáról a lány ölelő karjait, de semmi ilyesmi nem történt. A pillantása nyugodt, hűvös, érzelemmentes volt. Aztán szép lassan lehunyta a szemét, és 133

arcával Yuki homlokához simult. Akkor és ott valami megfagyott Laurelben.

David rántotta vissza a valóságba, újra magához húzta. Amikor Laurel felnézett rá, melegen rámosolygott a lányra. Nem volt tanúja az előbbi pillanatnak - annak a szörnyű, borzalmas pillanatnak.

Laurel erőt vett magán, és ő is elmosolyodott, miközben a lassú szám véget ért, és helyette valami hangos, pörgős dal harsant fel.

Kézen fogva sétáltak le a parkettről, és Laurel alig bírt magával, hogy hátra ne essen. Amikor végre megálltak, akkor már megfor-dulhatot anélkül, hogy David gyanút fogjon. Tamanit kereste a szemével. A tornaterem másik végében látta meg, amint éppen Yuki szövegén kacagott.

- Figyelj, David - mondta, de a torkában lévő gombóc miatt nagyon nehezen tudott mosolyogni -, tizenöt perc múlva vége a bulinak, nem léphetnénk le egy kicsit korábban?

David aggódva pillantott le rá. - Jól vagy?

- Igen - mondta Laurel még mindig mosolyogva. - Csak a fejem fáj. Gyakorlatilag egész este fájt. - Röviden felkacagott. - Mondom én, hogy allergiás vagyok erre a sulira. A hangos zene meg még rátesz egy lapáttal.

- Hogyne - mondta David. Aztán magához húzta a lányt, és a fülébe suttogott: - Annál az utolsó táncnál jobb dolog már úgyse történhet. Megyek, szólok Tamnek- mondta, és halkan felnevetett.

Szerintem ő és Yuki is indulásra készek, akár beismerik, akár nem.

Elindult, de Laurel a karjánál fogva visszarántotta.

- Nem mehetnénk gyalog? - kérdezte. - Alig fél kilométerre lakunk innen. Annak idején, mikor még nem volt kocsink, olyan sokat sétáltunk!

David arca elkomorodott. - Biztos vagy ebben? Azt hittem az a terv, hogy mindannyian együtt maradunk. Igen, de... - Laurel szeme Tamanira villant. A fiú még mindig nem vette észre őket, de csak pillanatok kérdése volt.

- Már hónapok óta nem volt semmiféle vészhelyzet. Különben is, kismillió őrszem járőrözik a városban.

- Meg minimum egy troll - jegyezte meg David.

- Különben meg - lendült bele Laurel, meg sem hallva David félmondatát - az eszenciakészletem nélkül el sem indulok otthonról -

mondta, s megragadta a retiküljét, és a fogasok felé oldalazott. -

Biztonságban leszünk. Légyszi, na... Egész este nem voltunk kettesben. Csöndet akarok.

134

- Hideg van.

Laurel elvigyorodott. - Majd én felmelegítelek.

- Te? Hiszen te gyakorlatilag hideg vérű vagy! - válaszolta nevetve David. De azért levette a kabátját a fogasról, átfogta Laurel derekát, és a tornaterem kijárata felé navigálta a lányt.

A csöndes előcsarnokban alig néhányan lézengtek, hatalmas megkönnyebbülés volt ez a zsivaj után.

- Köszi - mondta Laurel, és a hátsó ajtó felé bökött. - Arra menjünk! Alig tettek meg néhány lépést, amikor hangos csattanással kivá gódott a tornaterem ajtaja. Laurel és David egyszerre fordultak meg Tamani rontott ki a teremből, jobbra-balra forgatta a fejét, végül Laurelen állapodott meg a tekintete.

- Hát itt vagy! - kiáltotta, mikor hallótávolságon belül ért. -

Hova mész?

- Haza - felelte Laurel, de nem nézett a fiú szemébe.

Hazamegyünk. Nem nagy távolság, úgyhogy nyugodtan maradjatok és táncoljatok.

- Frászt! - morrantotta Tamani mérgesen.

- Hé! - kiáltotta David. - Hátrább az agarakkal!

Tamani felsóhajtott, és halkabban folytatta: - Laurel, nagyon kérlek, várj egy kicsit! Az a dolgom, hogy megvédjelek, de képtelen vagyok rá, ha az éjszaka közepén fogod magad és elrohansz!

- Nem egyedül megy - vágott közbe David.

- Ennyi erővel egyedül is mehetne. Te képtelen lennél megvédeni!

- De...

- Nehogy azt mondd, hogy nálad van a fegyvered! - szakította félbe Davidét Tamani. - Tudom, hogy nincsen, figyeltelek!

David becsukta a száját. Milyen gyakran hordhatja magánál a fegyvert?, tűnődött Laurel. Azt azért ő észrevenné... nem lehet az annyira gyakran. Vagy mégis?

Tamani ökölbe szorította a kezét, majd kiengedte, aztán felemelte a fejét. Feltűnően nyugodtan folytatta: - Nem akarok az utadba állni, David. De nem térhetünk el a tervtől akkor sem, ha a körülmények látszólag lehetővé teszik. Szóval várjatok itt, amíg összeszedem a többieket, és mindenkit hazaviszek. Aztán csinálhattok, amit akartok. De hadd vigyelek biztonságban haza!

Kérlek!

Laurel Davidre nézett, bár tudta, hogy a fiú is Tamani pártján áll.

135

Hiszen ő sem volt túl lelkes, az előbb, amikor Laurel felvetette a sétát. Rendben - mondta Laurel halkan.

- Köszönöm. - Tamani megfordult, és visszasietett a terembe.

Amint a tornaterem ajtaja becsukódott, David átkarolta Laurel vállát.

- Ne haragudj, hogy nem voltam elég gyors! - mondta. Majd pillanatnyi habozás után hozzátette: - De szerintem is jobb lesz így.

- Semmi sem fog történni! - kiáltotta Laurel bőszen. - Már hónapok óta semmi sem történik, ma éjjel sem fog!

- Tudom - felelte David, és megfogta a lány mindkét kezét. - De akkor sem árt óvatosnak lenni. Mindenki megy szépen haza, mi pedig leülünk, és megnézünk egy jó filmet. Minden másról pedig megfeledkezünk, jó? Tíz perc, és kettesben lehetünk, oké?

Laurel csak bólintott, mert félt, hogy cserbenhagyja a hangja.

Pontosan ezt akarta. Pontosan erre volt szüksége. Egy éjszakára Daviddel.

Tamani hamarosan kiterelte a többieket a táncteremből.

Laurel erőltetetten elmosolyodott, és bocsánatkérően rájuk né-zett. - Ne haragudjatok, hogy elrontom az estéteket - mondta élénken.

- De iszonyúan fáj a fejem, és a zene csak ront a helyzeten.

Nem gond - mondta Chelsea, és a barátnőjébe karolt. - Amúgy is vége van már a táncnak.

Laurel csak a szemével jelzett Chelsea-nek, aki rögtön tudta, mi az ábra: előreült Yuki és Tamani mellé, hogy Laurel elfoglalhassa a helyét hátul, David és Ryan között. Tamani kérdő pillantást vetett Laurelre, majd maga elé meredve indított.

Laurel az út mentén elsuhanó sötét házakat figyelte. Ezektől akarja Tamani megvédeni? Nem számít, mit beszélt anno Jamison a húsevő növényekről. Barnes, a legagyafúrtabb troll meghalt. Őróla még el lehetett képzelni, hogy taktikázik, és csendben kivárja, míg Laurel ébersége alábbhagy. De a csürhéje a látszat szerint semmi mást nem csinált, csak rejtőzködött. Ha valamelyik előbújt, meghalt.

Egyszerre csak egy kietlen út közepén Laurel a szeme sarkából egy hatalmas árnyékot vett észre, amely aztán Tamani kocsija elé vetődött. Laurelnek sikoltani sem maradt ideje, már csikorgott a fék.

De késő volt. Az autó félelmetes dübbenéssel ütközött bele valamibe.

Laurelt felfogta a biztonsági öv, s szinte belevájt a vállába. Aztán hátrazuhant a teste, és az üléstámlának csapódott.

Mellette David káromkodott egy nagyot, és az övét rángatta.

Laurel látta a felfúvódott légzsákokat Tamani és Chelsea előtt.

136

Légzsák.

Biztonsági öv.

Yuki ...

A kocsiajtók kinyíltak, lassan mindenki kikászálódott az ülésekből, de Laurel csak a műszerfalra bukott Yukit látta. A lány felnyögött, és megpróbált felülni. A homlokából nedv szivárgott. A többiek nem is figyeltek rá, mind rohant megnézni, mit ütött el Tamani. Laurel tudta, hogy cselekednie kell, nehogy Ryannek feltűnjön valami.

- Chelsea, add ide a pólódat! - sziszegte, és átmászott az ülésen.

- De. .

- Most! - kiáltotta Laurel, mert nem volt ideje elmagyarázni, hogy szívesen feláldozná a sajátját, de a virág miatt nem vetkőzhet le.

Chelsea tétovázott egy pillanatig, aztán egy gyors mozdulattal kibújt a pólóból, közszemlére téve ezzel fekete, csipkés, félkosaras melltartóját. Laurel bocsánatkérő pillantással elvette tőle a ruhadarabot, előrehajolt, és Yuki homlokához nyomta.

- Mi a... - motyogta Yuki, és pislogott.

Maradj nyugton! - sisteregte Laurel. - Elütöttünk valamit, és megvágtad a homlokodat... de maradj már nyugton, különben mindannyian rájönnek! - mondta, és igyekezett a mondat végét jelentőségteljesen megnyomni.

Yuki szeme tágra nyílt a döbbenettől, majd bólintott. Aztán felszisszent.

- Juj! - préselte ki összeszorított foggal, amikor a kábulatán áttört a fájdalom.

Laurel felnézett, mert kiáltásokat hallott a motorház felől. A kabrió fényszórója három, fakó sötétkék kezeslábast viselő alakot világított meg. Asszimetrikus, gonosz vicsorba torzuló arcuk azonnal elárulta őket.

Trollok.

Aztán hirtelen valami átrepült a levegőn, és teljes erejével a motorháztetőbe csapódott. A feje a szélvédőn csattant, mély, csillag alakú repedéssel gazdagítva a szélvédőt befutó hajszálrepedéseket, amelyeket az előbb Yuki feje rajzolt az üvegbe.

- Ryan! - sikoltott fel Chelsea, de a fiú feje oldalra hanyatlott, a szeme pedig megrebbenve lecsukódott.

- Adjátok ki a lányt, és akkor senki másnak nem esik bántódása!

- dörögte a troll.

Tamani előrelendült, és fejbe rúgta az egyiket, hogy csak úgy szólt. A troll megingott, miközben Tamani félreugrott a másik 137

szörnyszülött ügyetlen ökölcsapása elől.

- Chelsea! - kiáltotta Laurel élesen. - Fogd apólót, és tartsd Yuki homlokához!

- Nem lehet - mondta Chelsea, és megpróbált keresztülmászni Laurelen. - Nekem... Ryant... mennem kell...

Laurel megragadta Chelsea karját. - Chelsea, ha most kiszállsz, csak felhívod rá a figyelmet. Maradj itt, és segíts nekem! Ezzel segíthetsz a legtöbbet rajta is!

Chelsea szeme tágra nyílt a rettegéstől, de bólintott. - Oké.

- Akkor most vedd át!

Chelsea forró keze Laurel kézfejére csúszott, és most már ő

nyomta a pólót.

- Yuki! - Laurel megfogta Yuki fejét, hogy rávegye az összpontosításra, de a lány tekintete még mindig homályos volt. - Hol a telefonod? Hívd fel Kleát! - Ezt úgysem lehetett eltitkolni a nő elől, és akkor akár segíthet is.

Laurel visszamászott a hátsó ülésre, megragadta a retiküljét, és egy jókora kavics méretének megfelelő cukorüveg gömböt halászott elő belőle. A markába fogta, az anyósülésen át kirontott, és a kocsi elejéhez rohant. A fényszóró előtt azonban valami megragadta a derekát, és a földre taszította. Zuhanás közben Tamani lába elé hajította a gömböt. Hallotta, amint ezer darabra törik.

A járdáról vastag füst szállt fel, és a fényszórók sugarait megtörő ködbe burkolta a küzdőket. Amikor a füst kavarogni kezdett, Laurel megfordult, és könyékkel erősen oldalba vágta támadóját.

David felnyögött, és megragadta Laurel karját, mielőtt az újra lesújhatott volna. - Én vagyok az! - suttogta fojtott hangon. - Nem akartam, hogy meglássanak téged!

- Bocs - felelte Laurel, és ismét a füst felé fordult. Olyan sűrű

volt, hogy semmit sem tudott kivenni. Mereven bámult a ködbe, és imádkozott, hogy működjön a bájital.

Valaki kitámolygott a felhőből. Laurelben megállt az ütő, de Tamani volt az. A fiú megtámaszkodott a motorháztetőn, és mindkét lábával egyszerre rúgott bele a rátámadó két trollba. A trollok hátrazuhantak, így Tamani nyert egy kis időt: előrántott két kést, és az egyiket szélesen meglendítette maga előtt. A mozdulat nyomában fröccsent a vér. Az elülső troll újra eltűnt a füstfelhőben, így Tamani figyelhetett a másik kettőre.

- Hogyhogy még bírják? - kérdezte Laurel, és kezdett rajta 138

eluralkodni a pánik. A gömbben egy olyan szérum volt, ami az állatok szivárványhártyájára hat, és átmenetileg megvakítja őket, a tündérek azonban bírják. - Már régen kiszolgáltatottá kellett volna válniuk! David, tennem kell valamit! - Megpróbált felállni, de David karja satuként szorította a földre.

- Mit? Meg akarod öletni magad? - suttogta a fiú. - Hallgass rám, azzal teszed Tamnek a legnagyobb szívességet, ha most nyugton maradsz!

Davidnek természetesen igaza volt, de Laurel árulónak érezte ma gát, amikor visszahanyatlott a fiú biztonságot nyújtó karjai közé, miközben Tamani az életéért küzdött. Mindannyiuk életéért. Laurel látta, hogyan pörög, fordul és cselez, hallotta a penge suhogását és a trollok fájdalmas üvöltését, mikor Tamani kése célba talált. A tündérfiú gyors volt, de Laurel tudta, hogy muszáj is neki: ha bekap egy vagy két ütést, mindennek vége van. Az egész küzdelem nem tartott harminc másodpercnél tovább, de óráknak tűnt, mire az egyik troll éles hangja szelte át a levegőt, és a nagy behemót a földre rogyott. A másik kettő menekülőre fogta, nekiiramodtak az erdőnek.

Laurel kipislantott a kerék mögül újabb csapat trollra számítva, de mindenütt csend honolt.

Az ajtón keresztül belesett a kocsiba, ahonnét Chelsea - még mindig a Yuki homlokára szorított pólóval a kezében - üveges szemekkel bámult kifelé az azóta is mozdulatlanul fekvő Ryanre.

Tamani a térdére támaszkodva előrehajolt, és zihálva kapkodta a levegőt.

- Tam!- kiáltotta Laurel kétségbeesetten. A hangja elcsuklott, miközben lábra állt.

Tamani szeme a lányra villant. Egy pillanat volt az egész. -

David! - kiáltotta, és megragadta az egyik trollt a hóna alatt. – Gyere gyorsan, segíts!

David már rohant is, és megemelték a troll nehéz testét. Az út szélére vonszolták a hullát, és begördítették egy kerítés mögé.

- Majd később elintézem - mondta Tamani, és visszaszaladt az autóhoz. - Most ez jön!

Laurelnek csak ekkor nyílt alkalma alaposabban szemügyre venni a testet, amely az autójuk elé vetődött. Az élettelen szempár,a krumpli orr, a gyér, foltokban ritkuló hajzat és a rongyos ruházat megborzongatta. Inkább emlékeztetett állatra mint emberre -

akárcsak Bess, akit Barnes annak idején láncra verve tartott, mint egy kutyát.

139

- Alsóbbrendű - mondta Tamani. - Áldozat. Tudták, hogy a ha halálba küldik, mégis kilökték a kocsi elé. David, segíts! - mondta, azzal a karjánál fogva megragadta a halott trollt, David pedig felemelte a rövid, tömzsi lábakat. David nehezen bírta a látványt meg a szagot, úgyhogy a fejét inkább elfordította.

Visszakocogtak a kocsihoz, ahol Ryan éppen felnyögött, és megpróbált hanyatt fordulni. - Lassan magához tér - mondta Laurel, és belekapaszkodott David karjába. - Vissza kell tennünk a kocsiba, különben mindenre rájön.

David átkarolta Ryan mellkasát, és lehúzta a fiút a motorháztetőről, majd meglehetősen ügyetlenül betuszkolta a hátsó ülésre.

- Mi történt? - kérdezte Ryan, kezével a tarkóját szorította.

A feszültség szinte tapintható volt az autóban.

- Baleset - felelte Laurel bizonytalanul. - Beütötted a fejedet.

Ryan megint fájdalmasan felnyögött. - Holnap meglátszik majd a helye, igaz? - Lehunyta a szemét, és motyogott még valamit, de aztán újra elveszítette az eszméletét.

Ez mindenkit kizökkentett a tétlenségből. Tamani futó pillantást vetett Chelsea-re és Yukira. - Jól vagy? - kérdezte Yukitól hadarva.

- Jól van - felelte Chelsea. - Már felhívta Kleát. De nincs teljesen magánál. Tamani felsóhajtott. - David - mondta, és megfordult.

David dermedten állt, és megrökönyödve bámult Chelsea csupasz felsőtestére. Totál zavarba jött.

- David! - kiáltotta Tamani immár hangosabban, és megérintette a fiú vállát. David felkapta a fejét, és elvörösödött. - Ti tűnjetek el innen azonnal, mielőtt valaki meglátja, hogy mi történt - suttogta Tamani, nehogy Yuki meghallja.

-Te hova mész? - kérdezte Laurel.

- A nyomukra kell bukkannom. Te viszont hazamész.

- De az autó...

- Működik - mondta a fiú, és Laurel kezébe nyomta a slusszkulcsot. - Kérlek, induljatok! Vigyél el mindenkit hozzátok. Ott biztonságban lesztek. - Megfordult, de Laurel megragadta a karját.

- Tam, én...

Mintha villám sújtott volna a fejébe. Laurel térdre rogyott, és a halántékára tapasztotta a kezét, miközben a fájdalom éles késként szaggatott belé. Sikítani akart, megpróbált sikítani. Sikított volna?

Nem tudta. Csak fülsiketítő zúgást hallott.

140

A roham amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt.

Laurel a földre zuhant, a fájdalom hirtelen megszűnése szinte le-taglózta. Minden végtagja remegett, és néhány pillanat múlva azt is észrevette, hogy csuromvíz: egész teste izzadságban úszott. Ilyen még soha életében nem történt vele. Valaki a nevét kiáltotta. David?

Tamani? Nem tudta eldönteni. Megpróbálta kinyitni a száját, hogy válaszoljon a hangnak, de moccanni sem tudott. Lassan elhomályosodott körülötte a világ, és ő örült neki. Érezte, hogy erős karok emelik, de aztán megrebbent a szemhéja, és magához ölelte a sötétség.

Tizennyolc

Tamani rémülten látta, hogy Laurel a földre zuhan. Pillantása végigfutott a lány testén sérülést keresve rajta, de nem látott semmit.

- David! - kiáltotta, majd odarohant a csomagtartóhoz, és bedugta a kulcsot a zárba. - Emeld fel Laurelt, és tedd a hátsó ülésre!

- Szerintem nem szabad mozgatnunk - mondta David, és leguggolt a lány mellé.

- Mégis, mit akarsz csinálni? - kérdezte Tamani dühtől remegő

hangon. - Mentőt hívsz hozzá? Az a legfontosabb, hogy minél hamarabb biztonságban legyen. Tedd be a kocsiba!

David óvatosan felemelte Laurelt, és betette Ryan mellé, aki még mindig nem volt az eszméleténél. - És most? - kérdezte Tamanira pillantva.

Tamani a csomagtartóba hajított felszerelésére meredt. Szinte hallotta magában Shar sürgető hangját, hogy kapja fel a cuccot, és eredjen a trollok után. A kiképzésen ezt beléjük verték. És már nyúlt, hogy magához vegye a szükséges kellékeket, de tudta, hogy nem fog elindulni. Laurel eszméletlenül fekszik az autójában. Nem tudná itt hagyni, akkor sem, ha az élete múlna rajta. Dühödten csapta le a motorház tetejét.

- Szállj be! - kiáltott rá Davidre.

Bepattant a vezetőülésbe, és levegőt sem véve azon nyomban fordította is el a slusszkulcsot. Abban a minutumban, hogy a motor felzúgott, a gázra taposott. Minnél hamarabb biztonságban akarta tudni Laurelt.

141

- Amikor odaérünk, mindenki bemegy - parancsolta Tamani, mikor már Laurelék házának közelében jártak. - Aztán ott majdcsak kitalálunk valamit. Én Yukit viszem - tette hozzá valamivel gyengédebben, mert eszébe jutott, hogy bár a lány szeme csukva van, attól még hallhatja őket.

Élesen bekanyarodott, és leállította a motort. Chelsea óvatosan Tamani felé csúsztatta Yukit, és rohant kinyitni az ajtót. Tamani a karjába kapta Yukit, és magához szorította. Közben a szeme sarkából féltékenyen figyelte Davidét, aki ugyanezt tette Laurellel. Chelsea ügyesen bekötözte Yuki homlokát a pólójával, nem is csúszott el a helyéről. Yuki joggal hiheti majd, hogy a kis titka nem lepleződött le.

Mire a két fiú elért az ajtóig, Chelsea már előkerítette Laurel pizsamás apját, és épp vezette kifelé, hogy segítsen bevinni Ryant.

- Mi történt? - kérdezte Laurel anyja rémülten az ajtó mögül.

- Elütöttünk egy szarvast - mondta Tamani, mielőtt bárki más megszólalhatott volna. Jelentőségteljesen az asszonyra nézett, és addig le nem vette róla a pillantását, amíg az bólogatni nem kezdett. Rá is mutatott egy karosszékre, ahová Tamani letehette Yukit, míg David a díványra fektette Laurelt. Az asszony azonnal a lánya mellé térdelt, és simogatni kezdte a haját.

Laurel apja és Chelsea is feltűntek az ajtóban, Ryant támogatva.

A fiú megint eszméleténél volt, de zavartnak tűnt.

- Van kocsid? - kérdezte Tamani Chelsea-t. Chelsea a fejét rázta.

- David vett fel útközben.

- És Ryannek?

A lány görcsösen bólogatni kezdett. - Itt van a kisteherautója.

- Keresd meg a kulcsot, és vidd haza!

Tamani meg akart fordulni, de Chelsea ujjai a karjára fonódtak.

- Mit mondjak a szüleinek?

- Hogy elütöttünk egy szarvast.

- Szerintem egy autóbaleset után nem szabadna mozgatnunk.

Kórházba kellene vinni. Lehet, hogy agyrázkódást kapott.

- Ahogy akarod - mondta Tamani, és közelebb hajolt a lányhoz.

- De mindenkinek úgy kell tudnia, hogy elütöttünk egy szarvast. Elhallgatott, és kibújt az ingéből, melyet aztán Chelsea meztelen vállára terített. A lány szemébe nézve folytatta: - Ma éjjel már annyi mindent megtettél értünk, ezt az egyet még meg tudod csinálni.

A Chelsea arcán felragyogó mosolyból Tamani tudta, hogy azt mondta, amit a lány hallani akart.

142

- Később pedig mindenről beszámolok neked - folytatta, mert sejtette, hogy Chelsea attól fél, hogy lemarad valamiről.

A lány bólintott. Megkérte Laurel apját, hogy tartsa Ryant, ő pedig felvette Tamani ingét, és sietve begombolta. Miközben Ryant eltámogatták az autójáig, Tamani körülnézett a nappaliban, és felmérte a helyzetet. Laurel még teljesen eszméletlen volt, de Yuki a szempillái alól lassan körbekémlelt a szobában.

Tamani elgondolkodva figyelte. Mikor Laurel a földre zuhant, ő

önkéntelenül Yukira nézett, aki abban a pillanatban éppen Laurelt fixírozta. Valami csillogott akkor Yuki szemében, valami, ami Tamaninak egyáltalán nem tetszett. Lehet, hogy csak paranoia, de Yuki körül pont annyi véletlen egybeesés volt, mint annak idején Klea körül. Tamani viszont sohasem hitt igazán a véletlenekben.

A trollok „a lányt‖ követelték. De melyik lányt? Tamani nem először kívánta, bárcsak bevethetné a csáberejét, hogy a segítségével kifaggathassa Yukit. De rendkívül fontos volt, hogy a kiléte ne lepleződjön le a lány előtt, hiszen ezzel lépéselőnyben voltak.

Legalábbis merte remélni, hogy ez még mindig így van, de a történtek után nem vehette többé biztosra. Azt viszont semmiképp sem engedhette meg, hogy egy bizonytalan végkimenetelű kis kérdezz-felelek kedvéért kockára tegye az előnyüket.

Amikor Yuki rápillantott, Tamani azonnal aggódó arcot vágott, és gyorsan odatérdelt a lány karosszéke mellé. - Jól vagy?

Yuki

elmosolyodott,

Tamani

pedig

kényszeredetten

visszamosolygott rá. - Most már jobban - mondta a lány kicsit rekedten. Megtapogatta Chelsea pólóját a homlokán. - Mi történt?

Tamani habozott egy pillanatig. - Elütöttem egy szarvast - bökte ki végül. Előrehajolt, mert mindenképpen ki akarta használni Yuki zavartságát. - Chelsea kötötte be. Akarod, hogy megnézzem?

- Nem - felelte gyorsan Yuki, és tágra nyílt a szeme. De aztán teljesen közönyös arckifejezést öltött. Újra óvatos. - Minden oké -

szólt megint, immár nyugodt hangon. - Klea mindjárt itt lesz, majd ő

megcsinálja.

Tamani kénytelen volt rábólintani. Yuki telefonhívása alkalmat adott rá, hogy mindkettőjüket kövesse, de Laurel még mindig eszméletlen volt, meg aztán a két troll nyomát sem ártott volna felkutat-ni... Ryanről nem is beszélve. Utóbbi ugyan vélhetőleg nem emlékezett a trollokra, de Laurel biztosan megtiltaná, hogy a memória-elixírt használja, ha mégis derengene neki valami. Még egy ember, akit figyelni kell. Bosszús arcot vágott. Kezdtek összecsapni a hullámok a 143

feje felett.

- Laurel mondta, hogy hívjam fel - folytatta Yuki, aki félre-érthette Tamani arckifejezését. - Arra nem emlékszem, hogy mit mondtam neki, de jön.

- Hozok neked papírtörülközőt! - mondta David, s fel is pattant.

Yuki keze azonnal a homlokára vándorolt. - Nem kell – mondta.

- Jó ez így.

- Igen, de szerintem Chelsea szeretné visszakapni a pólóját -

erősködött David. Tamanira pillantott, és halkan sugdosni kezdett valamit Yuki fülébe. Yuki bólintott, mire David kiment a nappaliból.

Mi van Laurellel? Ő is beverte a fejét? - kérdezte Yuki némi kínos hallgatás után.

- Nem emlékszel?

Yuki lassan megrázta a fejét. - Nem nagyon. Füstre emlékszem, hangokra... - Picit megakadt. - Laurel elájult, vagy valami ilyesmi.

- Aha. Szerintem megsérült az ütközésnél, csak később jött ki rajta. Tudod, az adrenalin... - tette hozzá Tamani túlvilági kacajjal. De Yuki nem szólt egy szót sem.

David egy guriga papírtörlővel tért vissza a konyhából. – Ide engedsz? - kérdezte, és Tamanira meredt.

Tamani hátrahúzódott, de fogalma sem volt róla, hogy mit tervez David. Nyilván valami olyasmit mondhatott Yukinak, amiből a lány rájött, hogy a titka David előtt már nem titok. A különös testnedvet, ami nem vér volt, biztosan megemlítette. Márpedig ezt az információt Tamani még nem akarta kijátszani.

- Nézzétek, ki van itt! - szólt Laurel apja az ajtóból. Aggodalmai ellenére igyekezett vidám hangot megütni. - Pont akkor érkezett meg, amikor Chelsea és Ryan elhajtottak. Klea, ugye? Laurel már nagyon sokat mesélt magáról.

Tamani nem tudta eldönteni, hogy a félelem vagy a kíváncsiság munkálkodik benne erősebben, amikor megfordult, hogy életében először szembenézzen Kleával. A nő pont úgy nézett ki, ahogyan Laurel leírta. Feketét viselt - ma éjjel szűk bőrszerkót -, rövidre vágott vörösesbarna hajat és napszemüveget. Megfagyott körülötte a levegő, s Tamani úgy képzelte, hogy a Laurelt védő őrszemek most mind a ház köré gyűlnek.

Igyekezett olyan ártatlan arccal bámulni Kleára és Yukira, ahogyan csak tőle telt. Még mielőtt Klea hangosan megszólalt volna, azok ketten némán is közöltek valamit egymással. Tamani bármit megadott volna azért, hogy megértse, mi volt az. - Jól vagy? - kér dezte 144

aztán Klea gyengéden. - Azt hiszem, hogy igen - mondta Yuki, és óvatosan bólintott egyet. Tamani minden rezdülésre figyelt: ahogy a lány lesütötte a szemét, ahogy megfeszült a válla. Három órát töltött Yukival, és annak ellenére, hogy ezalatt egy autóbalesetet él egy troll támadást is átéltek, még nem látta a lányt ennyire megfélemlítettnek.

Mivel Yuki rengeteg időt töltött egyedül, az fel sem merült Tamaniban, hogy a lány esetleg Klea foglya. Túsz... talán... de fogoly?

Most viszont...

- Megvágta a fejét - mondta David, és Tamani észrevette, hogy a szennyes pólót lazán a háta mögött fogja. - Chelsea és én tisztítottuk ki a sebet - dobta fel a labdát a fiú, és mélyen Klea szemébe nézett.

Tamani látta, hogy Klea szemöldöke megemelkedik a napszemüveg mögött, majd a nő bólint. - Oké - mondta, és nyilvánvaló volt, hogy David ki nem mondott szavaira nem hajlandó reagálni.

Viszont mintha megérezte volna a szúró pillantást, Klea egyenesen Tamani felé fordult: - Te meg ki vagy? - kérdezte, és gyanakvását még csak meg sem próbálta leplezni.

- Tam vagyok - hadarta Tamani, és kinyújtotta kesztyűs kezét.

Yukival randiztam. Ön pedig biztosan a vendéglátó... családhoz tartozik.

Klea hosszasan szemlélte a felé nyújtott kezet, majd villámgyorsan megrázta.

- Skóciából jöttem - tette hozzá Tamani, és enyhe akcentust vitt a hangjába. - Yukival mi újak vagyunk itt. Már az első napon találkoztunk. Én... - Lesütötte a szemét, hogy minél szégyenlősebbnek tűnjön. - Én vezettem. Borzasztóan sajnálom.

- Előfordul az ilyesmi - mondta Klea hidegen. - Viszont minél előbb haza kell vinnem Yukit. Elindult a karosszék felé, de Laurel látványára megtorpant. - Jól van? - kérdezte aggodalommal a hangjában.

- Arra vártunk, hogy megérkezzen, és elvigye Yukit. Aztán mi is indulunk a kórházba - hazudta gyorsan, de hihetően Laurel apja.

- Hát persze - mondta Klea nyersen. - Nem tartom fel önöket.

Azzal felsegítette Yukit a díványról. Kezét Yukiéra tette, és a papírtörlőt a lány fejéhez szorította. - Majd telefonálok, hogy megkérdezzem, hogy van Laurel - mondta, de nem lehetett tudni, hogy kinek.

- Rendben - mormolta Laurel anyja. - Most viszont tényleg 145

indulnunk kell az orvoshoz.

- Mindenképpen - mondta Klea, és a kijárat felé tolta Yukit.

Amikor

becsukódott

mögöttük

az

ajtó,

mindenki

megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Kivéve Tamanit.

Ő az ablakhoz rohant, és kilesett. Végignézte, ahogy Klea besegíti Yukit a kocsijába - egy fekete, áramvonalas, kétajtós modellbe, amiről még Tamani gyakorlatlan szeme is felmérte, hogy elképesztően gyors lehet -, és elhajt. Csak akkor fordult vissza a többiekhez, amikor látta, hogy sötét, fürge árnyékok erednek az autó nyomába.

- Mégis mit képzeltél? - förmedt rá Tamani Davidre. - Majdnem elárultál bennünket!

- De megérte - mondta David, és előhúzta a pólót a háta mögül.

- Megszereztem.

- Szerintem Chelsea túlélte volna, ha nem kapja vissza – mondta Tamani. – Én viszont valószínűleg búcsút inthetek az ingemnek, amilyen lelkesen gyűjti a tündérreliviákat.

- Hát nem érted? - kiáltotta David. - Mintát akartunk szerezni,ugye? A pólón ott van a nedve!

Tamani egy pillanatig szóhoz sem jutott. Végig ott volt a megoldás az orra előtt.

- Zseniális - morogta bosszúsan. David elvigyorodott.

- Anya? - Laurel hangja gyenge és rekedt volt, de mindannyian meghallották.

A szülők azonnal a díványhoz rohantak, David pedig a háttámlán áthajolt Laurel fölé. Tamani erőt vett magán, és ott maradt, ahol volt. Még inkább kívülállónak érezte magát, mint a bulin, ahol Laurel David karjában perdült-fordult.

- Hogy kerültem haza? - kérdezte a lány zavartan. Mi hoztunk ide a baleset után - válaszolta neki gyengéden David.

Laurel hátrahanyatlott, és látszott rajta, hogy nincs teljesen kép-ben. Az anyja megszorította a kezét, és Tamanihoz fordult:

- Mi történt pontosan? - kérdezte. - És hagyjuk ezt a szarvasos dumát!

David Tamanira pislantott, tőle várta, hogy kihúzza őket a csávából. De Tamani tudta, hogy Laurel úgyis elmesélne a szüleinek mindent, így nagy lélegzetet vett, és elmondta nekik, mi történt aznap éjszaka. Semmit sem hagyott ki.

146

- És csak úgy egyszerűen összeesett? - kérdezte az anyja, és keze puhán Laurel arcára simult. - Mi történt?

- Nem tudom - felelte Laurel lassan, átgondoltan. - Már mindennek vége volt, én csak ott álltam, és akkor valami olyan kínzó fejfájás tört rám... szerintem elájultam.

- Biztos vagy benne, hogy nem ütötted meg a fejedet az ütközésnél?

- Nem hiszem - felelte Laurel. - Nem olyan volt. Egy másodpercig semmi mást nem éreztem, csak... fájdalmat. Meg zúgást hallottam. Aztán erős nyomást éreztem. Aztán meg... semmit.

Az apa Tamanira nézett. - A trollok képesek erre?

Tamani vállat vont, más ötlete nem volt. - Nem tudom. Ilyet még sohasem tapasztaltam, de mostanában sok furcsa dolog történik.

- A bájitalom sem működött - mondta Laurel. - Pedig működnie kellett volna!

Pillanatnyi tétovázás után David megkérdezte: - Te csináltad?

Laurel a szemét forgatta. - Nem - mondta szárazon. - Nem én csináltam, hanem valamelyik haladó Ősztündér. De nem tudom, hogy kicsoda.

- Attól még előfordulhat, hogy nem sikerül, nem? - erősködött David.

- Az Ősztündérek bájitalaival könnyen előfordul, igen - ismerte be Laurel. Majd elhallgatott, mert felderengett benne valami. - Yuki...

megsérült. - Lassan beszélt, mintha ez is megerőltető lett volna a számára.

- Igen - mondta David. - Klea néhány perce vitte haza.

- Klea idejött? - kérdezte Laurel, és megpróbált felülni. Az anyja átkarolta a vállát, és felsegítette. Laurel egy pillanatra lehunyta a sze -

mét, mintha megint az eszméletvesztés határán járna, és Tamani önkéntelenül tett egy lépést előre, de aztán a lány ismét magához tért.Nem tehettünk ellene semmit - mondta David. - De gyorsan elmagyaráztunk neki mindent, hogy minél gyorsabban eltűnjenek innen. Viszont tudja, hogy Chelsea és én tudunk Yukiról.

- Ne haragudj, nem tudtam mást kitalálni.

- Oké. Klea végül is nem mondta, hogy tartsam titokban előttetek. Mi van Ryannel és Chelsea-vel? Hol vannak?

David habozott. - Hazamentek. Vagy a kórházba. Chelsea vezetett. Bárhova is mentek végül, Ryan apja biztosan megnézeti majd, hogy nem kapott-e a fiú agyrázkódást. Valószínűleg mi is 147

szorulunk majd, hogy nem hívtuk a mentőket.

Laurel vállat vont. - Kibírok egy leszúrást Ryan apjától. Még mindig jobb, mintha rájönne az igazságra. Ryan tehát nem emlékszik semmire?

- Úgy tűnik - sóhajtotta David. - Szerencsénkre elég zavart volt szegény.

- Biztos, hogy nem emlékszik a trollokra? - kérdezte Tamani.

- Szerintem nem. Kikérdeztem, olyan alaposan, amennyire csak lehetett.

- Na, hála istennek. És Yuki? - kérdezte Laurel.

David Tamanira nézett.

- Nem tudom - ismerte be Tamani. - Ő is elég zavartnak tűnt.

Abban sem vagyok biztos, hogy látta a trollokat. De az is lehet, hogy miattam hazudott. Bárhogy is van, úgy csinál, mintha semmit sem tudna. Legalábbis előttem.

- De mit...

- Elég volt mára - mondta Laurel anyja, és visszafektette a lányt.

- Ne aggódj folyton a többiek miatt, gondolj egy kicsit magadra is. Jobban vagy?

Laurel bólintott. - Igen - felelte, és tényleg jobban nézett ki.

Elnyomott egy ásítást. - Bár totál kimerültem. Tulajdonképpen ezért is indultunk eredetileg haza, nem igaz? - nevetett halkan, de mivel senki sem csatlakozott hozzá, abbahagyta.

- Rendben - szólt felvidulva az anyja. - Akkor irány az ágy!

- Van még egy dolog - mondta gyorsan Tamani.

- Nem ma éjjel - figyelmeztette David.

- Holnap már lehet, hogy késő lesz - sziszegte Tamani.

- Ne veszekedjetek már! - mondta Laurel, és a hangszíne le is állította Tamanit. A tündérfiú gyors bocsánatfélét motyogott, és hátralépett David elől.

- Miről van szó? - kérdezte erőtlenül Laurel. A hangjából kiérződő kimerültség hallatán Tamani szeretett volna odarohanni hozzá, felkapni és elvinni innen, messze mindentől. Vissza Avalonba, ahol soha nem érhetnék ilyen megrázkódtatások. Már vagy milliomodszorra tette fel magában a kérdést: mi van az emberek világában, mi lehet ebben az emberfiúban, ami Laurelt fogva tartja?

Ami miatt vállalja az örökös veszélyt, hogy megvédhesse az ittenieket, miközben Tamani csak arra vágyott, hogy őt biztonságban tudja. A lány erős volt - nagyon erős -, de Tamani látott már vastag fákat is kidőlni, ha a szél viharosan fújt.

148

- Nálam van Chelsea pólója - árulta el David. - Amit Yuki sebére kötött. Én... arra gondoltam, hogy felhasználhatnád a kísérletedben.

- Laurel szeme kipattant. - Igen! David, ez tökéletes! -

Megpróbált felállni, de visszazuhant a díványra. Tamani és David egyszerre nyújtották ki a kezüket felé. David odamorgott valamit Tamaninak. Tamani dühösen visszamordult rá.

- Jól vagyok - győzködte őket Laurel csak túl gyorsan álltam fel.

Add ide a mintát! - mondta, és Tamani érezte, mekkora erőfeszítésébe kerül a lánynak, hogy ne remegjen a hangja. - Még ma éjjel preparálnom kell, holnap már túl késő lesz.

David felmutatta a pólót. - Felviszem a szobádba - mondta.

- Én pedig téged viszlek fel - ajánlkozott Tamani ugyanabban a pillanatban. Szikrázott a levegő a feszültségtől, de aztán Laurel anyja felállt, és Laurelnek is segített felkelni.

- Én fogok segíteni neki felmenni - mondta nagyon kedvesen.-

Mark pedig hozza az pólót. - David vonakodva nyújtotta át a ruhadarabot Laurel apjának. Laurel az anyja vállának támaszkodott, és nem nézett egyik fiúra sem, de az asszony olyan pillantást vetett rájuk, amely Tamanit élénken emlékeztette a saját édesanyjára. - Azt hiszem mindannyiunkra ráfér egy kis pihenés. Segítek Laurelnek a preparálásban, de aztán le kell feküdnie. Minden más várhat holnapig. David, te lefekhetsz itt a nappaliban, ha akarsz. Szerintem ma éjjel már nem tanácsos kimenned. - Aztán, mintha csak akkor jutott volna az eszébe, hozzátette: - Tamani, természetesen te is maradhatsz, de...

- Köszönöm, de nem - felelte Tamani. - Attól tartok, ma éjjel még van egy kis dolgom.

- Gondolom, kitalálsz - mondta Laurel anyukája, és Tamani lefogadta volna, hogy nevetés bujkált a hangjában. De nem tett semmiféle megjegyzést, némán figyelte, ahogyan Laurel elindul az anyjával felfelé a lépcsőn.

- Na? - mondta David, és nyomatékosan Tamanira nézett.

Tamani egy szót sem szólt, sarkon fordult, és nesz nélkül kisur-rant a hátsó ajtón. Még egy perc, és David a képébe mászik.

Aaron abban a pillanatban Tamani mellé szegődött, ahogy az lelépett a verandáról. - Elmondanád, hogy mi történt? - kérdezte nem kevés éllel a hangjában.

- Trollok támadtak meg bennünket - ordította Tamani, mert képtelen volt tovább uralkodni magán. - Ha nem hallottál még a dologról, akkor nagyobb a baj, mint gondoltam.

149

- Másodpercekkel azután érkeztünk, hogy elindultatok haza, de elkéstünk. Találtunk egy nyomvonalat, de semmi mást.

- Remélem, hogy követtétek.

- Természetesen - emelte fel a hangját Aaron. - De eltűnt. Már megint. Viszont nagyon szeretném tudni, hogy te miért nem indultál utánuk? Hiszen látótávolságon belül voltak!

Tamani a szíve mélyén bűntudatot érzett, de most nem törődött vele. - Laurellel kellett maradnom.

- Mi is gondoskodhattunk volna a biztonságáról.

- Ezt honnan tudhattam volna? Hiszen nem voltatok ott!

Aaron felsóhajtott. - Nehogy azt gondold, hogy olyan egyszerű

a nyomodban maradni, amikor azt a nyomorult gépkocsit vezeted.

Ugyan, mi egyszerű az életben, Aaron?

- Neked kellett volna követned őket. Ez a dolgod!

- Nem, ez a ti dolgotok! - csattant fel Tamani, talán hangosabban, mint kellett volna. - Az én dolgom az, hogy Laurelt védelmezzem, és pontosan ezt tettem. - Hátat fordított, és a tarkóján összekulcsolt kezekkel, szaporán lélegezve igyekezett úrrá lenni az indulatain. - Előkerítem őket - mondta hosszú hallgatás után.

- Már régen kihűlt a nyom - mondta Aaron, mert esze ágában sem volt könnyen megadnia magát.

- Nem érdekel. Előkerítem őket. Majd túlórázok egy kicsit, miután Laurel esténként nyugovóra tér. Mindent helyrehozok - ígérte meg inkább saját magának, mint Aaronnak. Hallotta, hogy Aaron még felel valamit, de nem figyelt a szavakra. Amikor néhány hosszú másodperc múlva leengedett karokkal visszafordult, egyedül állt a fák között.

150

Tizenkilenc

Beszélnünk kell! - Laurel épphogy betette a lábát az iskola épületébe, Chelsea már belekarolt.Laurel elvigyorodott. - Persze, hogy jól vagyok Chelsea, köszönöm kérdésed. És te? Nem kaptál lumbágót a hétvégén?

- Komolyan mondom! - sziszegte Chelsea. - Beszélnünk kell!

Most azonnal! - tette hozzá, és kissé elcsuklott a hangja.

- Oké - felelte Laurel, mert rájött, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom a viccelődésre. - Persze. Bocsi... izé...

bújjunk el ott! - A folyosó végén a takarítószertár nyitott ajtajára mutatott. Ott biztosan nem fogják zavarni őket. - Mi történt? -

kérdezte, miközben a fal mentén lecsúszott a földre, és hellyel kínálta Chelsea-t a linóleumon, maga mellett.Chelsea is leült, és közelebb hajolt Laurelhez.

- Ryanről van szó. Semmire sem emlékszik a péntek estéből.

Laurel értetlenül nézett rá. - A fejsérüléseknél ez normális, nem?

- De az égvilágon semmire sem emlékszik! Se a balesetre, se arra, hogy hazavittem, de még a buli végére sem!

- Ez el fog múlni?Chelsea felhúzta a szemöldökét. - Van egy sanda gyanúm, hogy nem.

Laurel hirtelen megértette, mire céloz a barátnője. - Te tényleg azt hiszed, hogy beadtam neki valamit? - kérdezte olyan hangosan, ahogyan csak merészelte.

Chelsea arca azonnal megenyhült. - Dehogy, persze hogy nem!

Kicsit elbizonytalanodva folytatta: - De azt hiszem, valaki 151

mégis beadott neki valamit. És gyanítom, hogy nem a szülei voltak.

- Szerinted az emlékezetkiesése... rendellenes? - kérdezte Laurel.

- Az biztos, hogy nem normális jelenség. Szombat este az autóban Ryan magánál volt, értelmesen beszélt, és válaszolt is a kérdéseimre. Most viszont kevesebbre emlékszik, mint egy órával a történtek után.

- Miért nem szóltál tegnap?

- Mert először nem voltam biztos benne. Tegnap éjjel felhívott, és esküszöm, hogy semmire sem emlékszik nagyjából péntek este tíz órától másnap reggelig. Ez túl hosszú idő. A tesómnak, Dannynek elég komoly agyrázkódása volt tavaly, és csak néhány perc esett ki neki. Ez valami más.

Laurel felsóhajtott. Nem tudta eldönteni, hogy melyik a rosszabb: ha Tamani bűvölte el Ryant, vagy ha Yuki.

- Laurel? - Chelsea hangja most nagyon halk volt.

- Igen?

- Tavaly azt ígérted, mindent megteszel annak érdekében, hogy Ryannek ne essen bántódása. Szeretnélek a szavadon fogni.

- Hidd el, ezt most nem tudom visszacsinálni - mondta Laurel.

De mindent megteszek annak érdekében, hogy ne forduljon elő még egyszer.

Mindketten felálltak, és a lassan megélénkülő előcsarnok felé vették az irányt. Laurel megállt a szekrénye előtt, és azon gondolkodott, hogyan tovább. A szeme sarkából megpillantotta Tamani finom metszésű profilját, és óvatosan, feltűnés nélkül követte a tekintetével.

Tamani a saját szekrényénél meg sem állt, egyenesen Yukihoz tartott, és lecövekelt a lány előtt. Laurelnek sikerült gyors pillantást vetnie Yuki homlokára, de nem sokat látott belőle. Yuki haja szinte teljesen eltakarta a seb helyét. Ráadásul vagy ő, vagy Klea olyanra sminkelte, amilyen egy szokványos heg az embereken. Laurelnek el kellett ismernie, hogy okos ötlet volt. Mixerként sokat adott volna azért, hogy jobban megnézhesse, de tudta, hogy ott és akkor ez lehetetlen. Főleg, hogy Tamani amúgy is elállta a kilátást.

A fiú megérintette Yuki homlokát a sebhely alatt, és ujjával végigsimított a lány arcán. Laurel olyan ideges lett, hogy hátat kellett fordítson a két tündérnek. Azt nem tudta, hogy melyikük adta be Ryannek a memóriaelixírt, de abban biztos volt, hogy az egyikük a tettes.

152

Ekkor erős kezeket érzett a derekára fonódni, majd David enyhén borostás arca simult az övéhez.

- Jó reggelt! - mondta a lány mosolyogva.

- Jól...

- Meg ne kérdezd, hogy jól vagyok-e! - szakította félbe David kérdését a lány. - Persze hogy jól vagyok.

- Azt akartam kérdezni, jól látom-e, hogy... izé, éhes vagy! -

vágta ki magát David vigyorogva.

Laurel a szemét forgatta, Chelsea pedig barátságosan hátba vágta a fiút.

- Klea beugrott? - kérdezte David, és kinyitotta a szekrénye ajtaját.

- Tegnap este nyolc óta nem, azt hiszem akkor kérdezted utoljára felelte gúnyosan Laurel.

- Szerinted ez nem furcsa? - kérdezte David.

Laurelnek be kellett ismernie, hogy a fiúnak igaza van. Úgy tűnt, hogy Klea túl lazán kezeli ezt az egész dolgot.

- Van egy kis gond- bökte ki Laurel hirtelen kijózanodva.

Mindannyian felkapták a fejüket, amikor megszólalt a jelzőcsengő.

– Mondom a rövid verziót hadarta Laurel. - Valaki memóriaelixírt adott Ryannek. Nyilván nem én voltam, tehát jelenleg irtó mérges vagyok, meg talán félek is egy kicsit.

- Akarod, hogy beszéljek a fejével? - kérdezte David karba tett kézzel, és ellenséges pillantással méregette a folyosó másik végén álldogáló Tamanit.

- Nem! - sziszegte Laurel, és visszarántotta a fiút. Tudta, hogy Tamani már észrevette őket.

- Köszönöm szépen, magam is boldogulok vele.

- Rendben - morogta komoran David.

- Mellesleg az sem biztos, hogy ő volt - tette hozzá Laurel.

- Jaj, ne már! - kiáltotta David. - Mit is mondott, mielőtt lelépett?

- A fiú gúnyosan utánozni kezdte Tamani skót akcentusát. - „Van egy kis dolgom! ‖.

- Az bármit jelenthetett - mondta békítőén Laurel, és végigsimított David karján. - Kérlek, ne vonj le elhamarkodott következtetéseket!

David lebiggyesztette az ajkát. - Oké - mondta. - De ha meggondolod magad, tudod, hol keress!

- Akkor meg is kereslek - mondta teljesen őszintén Laurel, majd megragadta a fiú pólóját, és csókra nyújtotta az ajkát. - Később 153

beszélünk.

David megfordult, és elindult a folyosón. Pont amikor Tamani is búcsút intett Yukinak, és Laurel felé vette az irányt. Az utolsó pillanatban Tamani hátranézett, hátha elkapja még Yuki pillantását.

Ez az egy mozdulat azonban elég volt ahhoz, hogy vállával beleütközzön az éppen odaérkező Davidbe. David szélesre tárt karral megtántorodott.

- Hé! A folyosón mindenki megállt, és a fiúkra meredt.

Mindenki, de Tamani zavartalanul folytatta az útját. Kivágott ujjú, fekete kesztyűs kezét feltartotta. - Bocs, tesó - mondta, David amerikai kiejtését utánozva. - Az én hibám. - Nem állt meg, de még csak rá se hederített Laurelre, amikor elhaladt mellette,hanem egyenesen belépett az osztályterembe.

Amikor a lány beült Tamani mellé állampolgári ismeretekre, a fiú képtelen volt Laurel szemébe nézni. Tudta, nem volt szép tőle, hogy nekiment Davidnek, de egész hétvégén forrt benne a düh, és egyszerűen nem bírta tovább.

Különben is, akár véletlen is lehetett, nem?

A lány merev tartásából azonban villámgyorsan leszűrte, hogy Laurel tudja az igazságot. És irgalmatlanul mérges rá. Neki viszont elege lett az állandó bocsánatkérésekből.

Be kellett ismernie: a vártnál nehezebben kezeli a helyzetet, hogy Laurelt mindennap Daviddel látja. Ha igazán őszinte akart lenni önmagához, arra számított, hogy Laurel mostanra már visszatalál hozzá. Mindig az volt az elmélete, hogy ha elég időt tölt a lány közelében, akkor működésbe lép a kémia, újra fellobban a láng kettejük között, és akkor meghódíthatja. De már több mint két hónapja Crescent Cityben időzött, és semmi ilyesmi nem történt.

Tulajdonképpen minden téren kudarcot vallott. Elveszítette a trollok nyomát - egész hétvégén hiába kutakodott -, még mindig nem tudta, mihez kezdjen Yukival, és az egyetlen alkalommal, amikor Klea felbukkant, semmire sem volt képes.

Talán Sharnak volt igaza. Talán tényleg rossz ötlet volt idejönni.

Talán mindig is rossz ötlet volt. De nem adhatta fel, az nem vallana rá. Még egyszer megpróbálta elkapni Laurel pillantását, de a lány a füzetébe dugta az orrát, és vadul jegyzetelte Mrs. Harms összes szavát.

Jó, gondolta sértődötten Tamani. Én sem beszélek veled.

Óra után Laurel Tamanihoz fordult, de még mielőtt megszólalhatott volna, a fiú hátat fordított neki, összepakolta a 154

könyveit, majd a vállára vetette a megrakott hátizsákot. Egy villanásnyi időre belenézett Laurel gyanakvóan összeszűkült szemébe, és kiviharzott a teremből.

A folyosón - átkozva magában átlagos termetét - megpróbált elnézni a diákok feje felett. Nagy nehezen sikerült megpillantania Yukit, aki a szekrénye felé tartott. Könyékkel tört magának utat a tömegben.

- Szia - mondta zihálva.

Yuki tekintete felderült, de aztán a padlóra meredve próbálta elrejteni a mosolyát. - Szia!

- Semmi kedvem órára menni! Nem akarsz meglógni velem?

A lány óvatosan körülkémlelt, majd közelebb lépett Tamanihoz.

Suttogni kezdett: - Meglógni? - kérdezte teljesen elhűlve, mintha ölni hívták volna.

– Naná! Még sohasem csináltál ilyet?

Yuki határozottan megrázta a fejét.

Tamani felé nyújtotta a kezét. - Na és szeretnél?

Yuki úgy nézett arra a kézre, mintha az bármelyik pillanatban a torkára fonódhatna. Na nézd csak,- gondolta Tamani, csapdát sejt.

- Oké - egyezett bele végül Yuki, és mosolyogva Tamani kezébe rejtette apró ujjait.

- Látod? - rikkantotta Tamani, és láthatóan kiválóan szórakozott. - Megy ez neked - mondta vigyorogva, és a zsúfolt folyosón a kijárat felé húzta a lányt. Már volt párszor, hogy ellógott, tehát pontosan tisztában volt vele, hogy az égvilágon senki sincsen ilyenkor a parkolóban, aki rajtakaphatná az iskolakerülőket. Yuki azonban úgy tekingetett körbe, mintha csak azt lesné, hogy melyik bokor mögül ugrik elő valaki.

Tamani udvariasan kinyitotta a kocsi ajtaját a lány előtt. - Addig nem húzom le a tetőt, amíg az iskola területén vagyunk - mondta, és becsusszant a vezetőülésbe.

Yuki a szélvédőre meredt. - Megcsináltattad! - kiáltotta meglepetten. - És a motorháztetőt is!

- Aha - felelte könnyedén Tamani. - Ismerek valakit.

Ismerek valakit, aki szereti a pénzt. Vicces, hogy az emberek világában mennyi mindent el lehet intézni egy kis pénzzel. Az autósze-relő mindvégig azt állította, hogy lehetetlenség ilyen rövid idő alatt mindent megcsinálni, de amikor Tamani letett egy köteg százast a pultra, rögtön hozzátette, hogy a lehetetlen szó alatt azt értette, hogy borzasztó drága.

155

Yuki lejjebb csúszott az ülésen, és úgy helyezkedett, hogy az ablakból felismerhetetlen legyen. Tamani elfojtott egy mosolyt.

Tündér vagy sem, Yukit sikeresen megfélemlítették az iskolában; tényleg úgy érezte, hogy most valami rosszat tesz. Amikor eltávolodtak az iskola épületétől, Tamani egy gombnyomással eltüntette az autó tetejét, Yuki pedig láthatóan megkönnyebbült.

Kihúzta a gumit a hajából, és élvezte, ahogy belekap fürtjeibe a szél.

- Hová megyünk? - kérdezte, s a fejtámlának döntötte a fejét.

- Nem tudom. Van kedvenc helyed?

Yuki erre elhúzta a száját. - Nincs kocsim. Nem jutottam még messzire.

Tamani nem akarta bevallani, hogy neki magának is korlátozottak a lehetőségei. Nem akart messzire menni Laureltől. Bár az iskolában még nem történt trolltámadás, felesleges kísérteni a sorsot.

A jobb oldalon meglátott egy parkot. Lehúzódott egy bokor mögé, hogy az autó ne látszódjon az útról. - Ehhez mit szólsz?

-Mihez? - kérdezte Yuki szégyenlősen, és még ahhoz sem volt bátorsága, hogy a fiúra nézzen.

Nyilvánvaló volt, mire gondol. Talán Tamani túl rámenősen adta elő magát. De hátsó szándékait még nem kívánta leleplezni a lány előtt. - Arra gondoltam, hogy dumálhatnánk - mondta, és könnyedséget erőszakolt a hangjába. - Már régen nem jártam nálatok, és az iskolában... ott nem lehet rendesen beszélgetni. Kint jobb.

- Egy parkban? - kérdezte Yuki mosolyogva.

- Miért is ne? - kérdezett vissza Tamani, és közelebb hajolt a lányhoz. - Van valami kifogásod a parkok ellen? - Meg sem várva Yuki feleletét kipattant az autóból, és biztos volt benne, hogy a lány követni fogja. Igaza lett, néhány másodperc múlva meghallotta a kocsi ajtajának csapódását. Yuki gyorsan utolérte.

-Nincs még eleged abból, hogy mindenki azt kéri tőled, hogy mondd ezt meg azt japánul? - próbálkozott Tamani egy kellemes, ámde közömbös felütéssel.

Yuki a szemét forgatta. - Dehogynem! Mindenki azt akarja, hogy fordítsam le a nevét japánra, és amikor megmondom, hogy japánul is ugyanúgy hívnák őket, akkor meg azt akarják, hogy találjak ki nekik egy japán nevet. A kiejtés persze nem megy nekik. Te legalább beszélsz angolul.

- Naná, de tőlem meg azt akarják, hogy keltául szólaljak meg.

Nincs szívem felvilágosítani őket, hogy a skótok nem keltául 156

beszélnek. - Mondjuk ezt Tamani is csak akkor tudta meg, amikor megnézte a neten.

- Azt is mindig megkérdezik, hogy nézek e animéket5.

- És nézel? - kérdezte Tamani, de közben fogalma sem volt, mi az az anime. Majd megkérdezi Laureltől. Már ha a lány egyáltalán szóba áll vele.

Yuki megvetően felkacagott. - Nem! Sorozatokat nézek. HBO-t -

húzta be a nyakát. - Meg néha a Disney Channelt.

Tamani nevetni kezdett, mert úgy érezte, az a helyes reakció.

Valójában azonban nem tudta, hogy mi a vicc. Már hallott a televízióról, de még sohasem látta. Annak idején az uradalomban szöveg környezet híján sok kifejezést feleslegesen magolt be. A rövidítéseket sem tudta fejben tartani.

- Na, és hogy boldogulsz? - kérdezte elkomolyodva, és nekidőlt egy mászókának.

- Egész jól, nincs semmi különös.

- A hétvégén történtek sem? - kérdezte Tamani mosolyogva.

- Ja, az... - motyogta a lány elvörösödve. - Az izgi volt. Úgy értem, azon kívül...

- Klea nem volt kiakadva? - ütötte a vasat Tamani. - Nem izgatta túlságosan a baleset.

- Hát, nem - ismerte el Yuki, majd megragadva a láncot fellépett egy hintára. - Az igazságszolgáltatásban dolgozik, látott már egy csomó ilyesmit. Ha aggódik sem mutatja.

- Örülsz, hogy mellette élhetsz? Vagyis majdhogynem mellette, ahogyan te mondtad.

- Persze. Nem találkozunk gyakran, de nekem ez oké.

Tamani úgy döntött, hogy ideje előbbre lépni. Tudta, hogy a lány nem fogja magától kiteregetni a kártyáit. - Te viszont idegesnek tűntél, amikor megjelent. Mintha félnél tőle.

Yuki szinte alig észrevehetően elhúzta a száját. - Nem féltem -

mondta dacosan. Elkezdett oldalra hintázni. - De nem szeretem a munkája közben zavarni. Ő sem szereti, ha olyankor hívom. Nem gonosz, vagy ilyesmi, de nem kifejezetten az a gondoskodó típus. Van pár dolog, amit elvár tőlem, például azt, hogy ne kerüljek bajba. De ez nem feltétlenül rossz, hiszen nagy terveket visz véghez, és nem akarja, hogy bárki vagy bármi az útjába álljon. - Yuki elhallgatott. -

Én is ilyen szeretnék egyszer lenni - folytatta csendesen.

5

Japán rajzfilmfajta.

157

- Szerintem máris ilyen vagy - mondta Tamani. A lány mögé lépett, megragadta a hinta láncát, és óvatosan leállította. Az egyik lábát ő is feltette az ülőkére Yuki apró szandáljai közé, a másikkal pedig ellökte magukat. A hinta meglódult, Tamani mellkasa pedig Yuki hátához simult. Érezte, hogy a lány visszatartja a lélegzetét.

-Engem aggaszt, hogy állandóan egyedül vagy. Hogy vele kell lenned. Én megijedtem tőle. Nem is mertem bevallani neki, hogy én vezettem.

Yuki álmélkodva pillogott a fiúra.

Tamani habozott, mert a mondanivalóját a lehető legtökéleteseb-ben akarta időzíteni. - Ha bármi történne, ha bajba kerülsz... vele vagy bárkivel... szólsz nekem?

Yuki hosszasan szemlélte a fiú arcát, ami csak néhány centiméterre volt az övétől, majd lassan bólintott. - Szólok - suttogta.

É s m o s t a z e g y s z e r T a m a n i h i t t n e k i .

158

HÚSZ

MIVEL TAMANI A NAP EGYIK FELÉBEN kámfort játszott, a másik felében pedig ügyet sem vetett Laurelre, a lánynak elege lett abból, hogy tovább színlelje, hogy minden rendben van.

Kikönyörögte Davidnél, hogy aznap délután ne kelljen megjelennie a közös tanuláson, azzal az indokkal, hogy szüksége van egy kis egyedüllétre. David egykedvűen vette tudomásul a dolgot, egy szót sem szólt. Talán azért, mert az egész hétvégét vagy együtt vagy a telefonon lógva töltötték. Vagy pedig azért, mert amikor Tamani végül visszatért az iskolába, egész délután Yuki körül legyeskedett.

Amikor Laurel hazaért, őgy vonult fel a lépcsőn, hogy maga mögött húzta a fokokon a hátizsákját. Nagyon élvezte a pufogó hangot, mert egy sértődött, dacos kisgyerek dobogó lépteire emlékeztette. Ha jobban belegondolt, hasonlóképpen érezte magát.

Biztos, hogy Tamani kábította el Ryant, annak ellenére, hogy tudta, Laurel sohasem adná a beleegyezését. Azzal is tisztában kellett lennie, hogy a dolog nem fog titokban maradni Laurel előtt. Ez volt az egyetlen, logikus magyarázata annak, hogy a fiú egész nap igyekezett elkerülni őt.

Laurel azért egyáltalán nem volt ideges, mert Yukinak tetszett Tamani. Legyen ez a fiú problémája.

Határozott mozdulattal benyitott a hálószobájába, és kis híján felsikoltott. Tamani ült az ablakfülkében, és egy ezüstkést pörgetett az ujjai között. Megijesztettél - duzzogott Laurel.

Tamani vállat vont. - Bocs - mondta, és eltüntette a kést.

Laurel sértődötten lebiggyesztette az ajkát, és hátat fordított a fiúnak.

159

A hátizsákjában kezdett keresgélni. Hallotta, hogy Tamani nagyot sóhajtva feláll.

- Ne haragudj már! - mondta, és a lány mögé lépett. - Nem akartam rád ijeszteni. Csak nem voltál itthon, amikor megérkeztem.

így aztán... bejutottam.

- De hiszen be volt zárva az ajtó! - kiáltotta Laurel. Nem volt fél perce sem, hogy elfordította a kulcsot a zárban.

- Bezárva? Ez? Ugyan már! - mondta Tamani. - Az emberek ennyi erővel akár nyitva is hagyhatnák az ajtót.

- Neked viszont engedély nélkül nem lett volna szabad belépned - morogta a lány, mert nem akart olyan könnyen megbékülni.

- Bocsánatot kérek. Ismételten - tette hozzá a fiú, és némi feszültség költözött a hangjába. - Főleg akkor jövök, ha például hoznom kell valamit - mondta, és az asztalon lévő fénygömb felé bökött -, tudod. Nem leskelődök utánad, meg ilyesmi!

- Értem. - Semmi más nem jutott Laurel eszébe. Mit mondhatna? - így aztán felkapta a maradék házi feladatát - a beszédtan leckét, amihez csak vacsora után akart hozzákezdeni -, leült az asztalhoz, és úgy tett, mintha elmélyülten olvasna.

- Valami bajod van? - kérdezte Tamani.

- Bajom??? - kiáltotta Laurel, rácsapott az asztalra, és megfordult, hogy szembekerüljön a fiúval. - Viccelsz? Rám se bagózol egész hétvégén, belekötsz Davidbe a folyosón, elkábítod Ryant, és hagyod, hogy az a hülye Yuki állandóan rajtad lógjon!

Nincsen semmi „bajom‖, Tamani, egyszerűen csak elegem van!

- Elkábítottam Ryant? Miért, mi történt Ryannel?

Laurel feltartotta a kezét. - Ne nézz rám ilyen ártatlanul! Totál felakasztasz ezzel!

- Mi történt Ryannel? - ismételte meg a kérdést Tamani.

Laurel ekkor már mindkét kezével hadonászott. - Valaki memóriaelixírt adott neki. Van tizenkét óra, amire egyáltalán nem emlékszik. Jól jön, igaz?

- Ami azt illeti, igen - mondta Tamani.

- Tudtam - kiáltotta Laurel. - Tudtam! Megmondtam, hogy ne merd használni azokat a bájitalokat se a családtagjaimon, se a barátaimon! Azt hittem, elég világos voltam!

Tamani egy szót sem szólt, csak nézte a lányt.

- De nem - folytatta Laurel szinte lélegzetvétel nélkül, mert úgy érezte, hogy átszakadt benne valami gát, és már nem képes leállni, -

160

Te Tamani vagy, a nagy Tamani, aki tudja, mit akar, aki szívesen manipulálja azokat az ostoba, haszontalan embereket! Na meg az, aki hátba támad és hazudik nekem!

Tamani a lány szemébe nézett, és egészen addig fogva tartotta a tekintetét, amíg Laurel le nem hajtotta a fejét. - Meg sem kér dezed?

- Micsodát?

- Hogy én tettem-e?

Laurel a szemét forgatta. - Te tetted? - kérdezte kissé megengesztelődve.

- Nem.

A lány elgondolkozott. - Akkor valamelyik őrszem volt az?

- Arról sincsen tudomásom. Amennyiben így lenne, akkor az parancs szegésnek minősül. Azt az őrt azonnal felfüggesztem, és visszaküldöm Orickba.

Laurel döbbenten meredt a fiúra. Tamani hangja határozottan csengett. Tehát biztosan nem hazudott. A lány borzasztóan elszégyellte magát. - Tényleg? - kérdezte halkan.

- Tényleg.

Laurel lehuppant a székére, és érezte, hogy haragja, ami egész nap fortyogott benne, egy szempillantás alatt elpárolog.

- Jobb lenne, ha hozzászoknék - jegyezte meg Tamani csendesen.

- Mihez? - kérdezte Laurel, bár nem volt biztos benne, hogy hallani akarja a választ.

- Hogy még mindig nem bízol bennem.

- Bízom benned! - vetette ellen a lány, de Tamani a fejét csóválta.

- Dehogy bízol - mondta, és keserűen felnevetett. - Hiszel a képességeimben, hiszel abban, hogy ha bajba kerülsz, én biztosan a segítségedre sietek. De ez nem ugyanaz, mint a bizalom. Ha bíznál bennem, akkor legalább annyival megtiszteltél volna, hogy megkérdezel, mielőtt vádaskodni kezdesz, és a legrosszabbat feltételezed rólam.

- Meg kellett volna kérdeznem, tudom - fakadt ki Laurel, és hirtelen elviselhetetlennek érezte magát. Tamani rá sem nézett, ki bámult az ablakon. - Meg is akartam kérdezni, de egész nap kerültél.

Szerinted mit kellett volna gondolnom? - Felállt, és odalépett a fiú mögé, szuggerálta, hogy forduljon meg, és nézzen a szemébe. - Ne haragudj - suttogta végül Tamani hátának.

- Jó - felelte Tamani, és mélyet sóhajtott. Mást nem mondott.

161

Laurel a fiú vállára tette a kezét. - Nézz rám!

Amikor Tamani megfordult, Laurel hirtelen azt kívánta, bár ne tette volna. A fiú szeméből sugárzott a fájdalom - Laurel a lelkébe gázolt. Amikor megsimogatta a vállára tett kezet, a fájdalom vágyakozássá szelídült.

Laurel bárhová szívesen nézett, csak Tamani szemébe ne kelljen, így a kezére simuló ismerős, de mégis annyira idegen ujjakat nézte. Tamani keze egyáltalán nem hasonlított Davidére, akié vaskos és erős volt. Tamanié viszont alig volt nagyobb, mint Laurelé, és hosszú, karcsú ujjait tökéletes formájú körmök koronázták. Laurel keze megmoccant Tamani tenyere alatt, kinyílt, hogy a fiú ujjai az övéire fonódhassanak. Érezte Tamani perzselő pillantását, miközben összekulcsolódó kezeiket bámulta, és annyira, de annyira akarta...

De tudta, hogy nem lehet.

Mivel képtelen volt a folytatásra, és azt sem tudta, hogyan hátrál hatna ki a helyzetből, kétségbeesetten Tamanira nézett. A fiú szavak nélkül is értette. Csalódottság suhant át az arcán, de látszott, hogy döntött. Felemelte a kezét, csillogó nyomot hagyva a lány bőrén.

Hagyta, hogy a lány keze végigcsússzon a karján, majd eltolta magától.

- Annyira sajnálom - suttogta Laurel, és tényleg sajnálta. Nem

akarta megbántani Tamanit. De nem is adhatta meg neki, amire a fiú vágyott. Annyi mindenkinek volt most rá szüksége, és már így is azt

érezte, hogy mindenkinek csalódást okoz.

Miután hosszan a lány szemébe nézett, Tamani megköszörülte a torkát, és újra az ablak felé fordult. - Akkor azt már tudjuk, hogy én semmit sem adtam be Ryannek - mondta kissé hűvösen. - Azt sem hinném, hogy az őrszemek voltak. Ha viszont így van, akkor ki tette?

- Yuki tűnik az egyetlen megoldásnak. - Laurel az ágyához lépett, leült, és a térdére könyökölve kézfejével megtámasztotta az állát. - Ha tud memóriaelixírt készíteni, akkor biztosan Ősztündér.

- Igen. Ha tud.... - Tamani elgondolkodott. - De miért adott volna neki memóriaelixírt egyáltalán? Egyébként sem emlékezett semire.

- De látta a trollokat, legalábbis egy pillanatra. Talán csak elő

vigyázatosságból? Hogy később se emlékezzen semmire?

- Nem tudom, de nagyon meggondolatlan lépésnek tűnik.

Yukinak tudnia kellett, hogy Ryan emlékezetkiesése úgyis lelepleződik előttünk.

- Hacsak... - habozott Laurel. - Hacsak számításba se vette, hogy 162

rájöhetünk. Ha még csak nem is sejti, hogy tündér vagyok, fel sem tételezi, hogy tudok ilyen dolgokról.

- És ezzel vissza is értünk a kiindulóponthoz: Klea igazat beszélt, bár egyikünk sem hitt neki - mondta Tamani, és a fejét csóválta.

- Nem bízom Kleában, de azonkívül, hogy felfegyverzett bennünket, és mindig megjelent, amikor szükség volt rá, semmi gyanús dolgot nem művelt. Majdnem olyan gyakran megmentette az életemet, mint te. Talán tényleg nem kellene ilyen paranoiásnak lennünk... hiszen fő a bizalom - mondta Laurel, és igyekezett némi meggyőződést vinni a hangjába.

Tamani vállat vont. - Talán. De nekem vannak kételyeim. - A közvetett bizonyítékot nem találta elegendőnek, bár nagyon drukkolt annak, hogy Yukiról az derüljön ki, hogy Mixer. - És a te kísérleted a hétvégén? Sikerült?

Laurel hanyatt vetette magát az ágyon, és széttárta a karját. -

Az attól függ, hogy mit nevezünk sikernek. Életben maradtak a sejtek a lámpa alatt annyi ideig, hogy feldolgozzák a foszforeszkáló anyagot? Igen. Megtudtam-e valami hasznosat? Nem.

- Mi történt?

Laurel felállt, és odasétált az asztalhoz, ahol a kísérlethez használt felszerelések - két apró üvegtálka valami áttetsző, ragacsos dologgal a közepén, illetve a lezárt fénygömb - még ott voltak kikészítve. - Ez a testnedvminta Yukitól származik. Ez pedig tőlem.

Nem akartam cukros vízzel hígítani... még abban sem voltam biztos, hogy a foszforeszkáló anyagot felveszi. De felvette, és mind a két minta világítani kezdett. Az enyém fél, Yukié háromnegyed óráig.

- De Kátya azt mondta, hogy ő egész éjjel világított!

Laurel bólintott. - De azt is mondta, hogy egész üveggel ittak az anyagból, és azt is tudjuk, hogy a fotoszintézis elsősorban a bőrünkön keresztül történik. Szerintem ez a tizenöt perc különbség még nem zárja ki, hogy Yuki akár Ősztündér is lehet.

- Nem próbálsz meg belőlem is mintát venni? Lehet, hogy még nagyobb lenne a különbség.

- Megengeded?

Tamani előkapta az ezüstkést, és még mielőtt Laurel bármit mondhatott volna, megvágta a hüvelykujját. Kinyomott néhány csepp nedvet egy üres tálkába. Laurel kinyitotta a fénygömböt, és a friss minta fölé helyezte. Még a gondolatot is gyűlölte, hogy Tamani az ő kedvéért fájdalmat okozott saját magának, de miután megtette, 163

legalább legyen valami haszna. Egy apró pipettával foszforeszkáló anyagot cseppentett Tamani nedvébe, amely abban a pillanatban fehéren felfénylett.

- Jobb, ha most megyek - mondta Tamani. Rá sem nézett a lányra, elindult az ajtó felé, és közben egy zsebkendőt szorított a sebre.

- Nem akarod megvárni az eredményt? - kérdezte Laurel, s hirtelen rájött, hogy nem akarja, hogy elmenjen a fiú.

- Majd elmeséled később. Kikísérlek - mondta Laurel, és felkászálódott. Igyekezett, hogy legalább házigazdaként ne okozzon csalódást.

Csendben vonultak le a lépcsőn a bejárati ajtóhoz. Tamani -

kezét az ajtógombon tartva - megszólalt: - Laurel, én... nem hiszem, hogy képes leszek... - A tündér fiú megnyalta az ajkát, és olyan elszántság tükröződött a szemében, hogy Laurelnek felgyorsult a lélegzete.

De a tűz, amilyen gyorsan fellobbant, el is tűnt. - Mindegy -

motyogta Tamani, és szélesre tárta az ajtót.

David állt a verandán, és pont olyan döbbentnek tűnt, mint amilyennek Laurel érezte magát. - Megtaláltam a füzetedet a hátizsá-komban - mondta, és felmutatott egy zöld spirálfüzetet. - Véletlenül eltehettem az enyémmel együtt. Csak vissza akartam hozni... -

mondta, és elcsuklott a hangja.

Tamani arcára olyan kétségbeesés ült ki, a vereségnek olyan bizonyossága, ami még David figyelmét sem kerülte el. A tündérfiú lehajtott fejjel ki slisszant David és az ajtófélfa között, vissza sem nézett.

David a szemével követte, ahogy Tamani eltűnik a sarkon, majd visszafordult Laurelhez.

- Köszönöm - bökte ki a lány, és elvette a füzetet.

David nem szólt, csak nézett rá.

- Holnap találkozunk - mondta határozottan Laurel.

- De….

- Nincs most energiám lefolytatni ezt a beszélgetést….ezredjére

– makacsolta meg magát a lány. – Ha még holnap is zavar a dolog, beszélhetünk róla. Viszont nagyra értékelném, ha hamarabb észhez térnél – mondta, mosolyt erőltetve az arcára, mielőtt becsapta az ajtót.

164

H u s z o n e g y

T a m a n i l á t t a , h o g y D a v i d s i e t v e megkerüli Laurel kocsiját, és kinyitja a vezetőülés felőli ajtót a lánynak. Mikor azok ketten kézen fogva beléptek az iskola kapuján, Tamani elővette a kesztyűit a hátizsákjából. Már nagyon elege volt belőlük. Még egy hét, vagy talán annyi se, és reményei szerint örökre megszabadulhat tőlük.

Szorosra húzta a tépőzárat a csuklóján, és a kezére meredt. Még mindig érezte Laurel ujjait a vállán, kezét a saját keze alatt. Talán lehetett volna valamivel rámenősebb. Talán akkor jutott volna vele valamire. De mennyi ideig tartana? Egy napig? Vagy egy hétig? Aztán a lányt újra elővenné a lelkiismeret-furdalás, visszabújna a csiga-házába, és megint eltaszítaná magától.

Tamani követte Laurelt és Davidét az épületbe. Egyből kiszúrta a lányt, amint belépett az ajtón. David mellett állt, mint mindig, és még nem fedezte fel őt. David lazán átkarolta a vállát, és Tamanit majd szétvetette a féltékenység. Tisztában volt azzal, hogy szerelem terén az emberek és a tündérek nem különböznek: a lobogás gyakran alábbhagy, főleg ifjú szerelmespároknál. Laurel egyszer még be is vallotta neki, hogy nem az „egyetlen, igaz szerelmet‖ keresi. Tamani mindig ezekkel a szavakkal vigasztalta magát, bár a lány viselkedése ezt határozottan cáfolni látszott.

Ekkor egy hűvös kéz ragadta meg a csuklóját, és visszarántotta a valóságba.

- Kiabáltam neked, de meg sem hallottad - mondta Yuki 165

tökéletes amerikai kiejtéssel.

- Ne haragudj! - Az éberség pedig létfontosságú volt Tamani munkájában. Egyetlen másodpercnyi kihagyás elegendő ahhoz, hogy Laurel élete véget érjen. Leginkább ezért vonakodott Shar attól, hogy Tamanit jelöljék ki erre a küldetésre. Miután leszidta magát azért, mert ha csak egy pillanatra is, de elkalandozott, és veszélybe sodorta Laurelt azzal, hogy utat engedett az érzelmeinek, Tamani megfordult, és rámosolygott Yukira. A fülét azonban hegyezte, mindenképpen bele akart hallgatni a lány és David párbeszédébe.

Yuki visszamosolygott rá, aztán megkérdezte tőle, hogy látott-e egy tévéműsort, amiről a fiú még csak nem is hallott. Ezért tagadóan rázta a fejét, és noszogatta Yukit, hogy mesélje el. Innentől kezdve könnyen ment a társalgás. A lány szeretett emberzenészekről, internetes pletykákról, mókás vagy lepukkant helyszíneken játszódó tévéműsorokról csevegni. Tamaninak egyszerű dolga volt: barátságosan bólogatott minden szóra, amit Yuki kiejtett a száján.

Laurel közben megfordult, és elindult az első órájára. Yuki éppen azt magyarázta, hogy miben különböznek a japán aidoruk6 az amerikai celebektől. Tamani fészkelődni kezdett, arrébb, arrébb ment, hogy jobb rálátása nyíljon a diákok tömegében szlalomozó lányra. Davidét nem is figyelte, csak akkor vett róla tudomást, amikor egy váll ütközött neki, amitől megpördült, és önkéntelenül ellökte Yuki kezét.

– Vigyázhatnál! – kiálltotta, és ellenállt a kísértésnek, hogy betörje David orrát, vagy a helyszínen kitekerje a nyakát.

David elégedett vigyorral fordult vissza, aztán elindult a folyosón.

- Bocs, tesó - mondta, és Tamani skót akcentusát utánozta.

- Az én hibám.

- Én nem tudom, mit lát Laurel ebben a fiúban — közölte Yuki utálkozva. - Laurel olyan kedvesnek tűnik, de ez a srác valahogy...

sok nekem.

Tamani bólintott. A szemével még mindig Laurelt kereste, amikor Yuki óvatosan megérintette a vállát, és megkérdezte, hogy jól van-e. Épp nyitotta volna a száját, hogy megnyugtassa a lányt, amikor megpillantotta a hátraforduló Laurel arcát.

Laurel hosszan visszanézett, a hátizsákja pántját markolászta, és a tekintetével ölni tudott volna. Tamaninak kétszer is jól meg 6

Japán tinibálványok.

166

kellett néznie, hogy higgyen a szemének, de jól látott! Kivételesen ez nem neki szólt.

Hanem Davidnek.

Micsoda meglepetés!

De ez kevés volt ahhoz, hogy Tamani haragja mindenestül elpárologjon. Gyűlölte azt, hogy nem állhat ki nyíltan a riválisa ellen. Nem verekedhetett meg vele, nem vehette el tőle Laurelt, nem udvarolhatott a lánynak úgy, ahogyan egy tündér udvarol, mert akkor mindkettőjüket lebuktatta volna. Leült, és egész állampolgári ismeretek órán füstölgött magában. Laurel ott ült mellette - szinte csak centiméterekre - a szomszéd padban, de mit számított mindez?

Lehett volna akár száz kilométerre is. Vagy ezerre. Vagy millióra.

Tamani azt sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a lány Ősztündér, ami további akadályokat jelentett. Erre gondolni sem szeretett.

Az óra felénél Laurel egy cetlit csúsztatott elé. Tamani rápillantott a lapra, a foszforeszkáló kísérlet eredménye volt rajta.

Harminchét perc. Pont Laurel és Yuki értéke között. Tamaninak be kellett ismernie, hogy fogalma sincs, mit jelent mindez, ha egyáltalán jelent valamit. Elővett egy tollat, és írt valamit válaszképpen. Aztán áthúzta, és újra nekiveselkedett. Nem találta a megfelelő szavakat, már ha egyáltalán léteztek olyanok, amelyek most megfeleltek volna.

Nagyot sóhajtott, és beledobta az áthúzott mondatokkal teli cetlit a hátizsákjába. Rá sem nézett a lányra, azt sem tudta, vajon az észrevette-e az iménti műveletet.

Laurel intett neki kifelé menet - a tekintete tele volt aggodalommal Tamani még ezt is gúnyolódásnak vélte. Összeszedte csupán színpadi kellékként szolgáló könyveit és tanszereit, és indult a második órára.

A második óra végére elege lett. Elkísérte Yukit a következő

terembe, de ő nem bírt tovább maradni. Egy darabig az iskola körül őgyelgett, majd a parkoló felé vette az irányt. Beült a vezetőülésbe, lehúzta a kocsi tetejét, kigombolta az ingét, és élvezte az őszi fellege mögül átszűrődő napfényt.

A déli csengetés előtt pár perccel összeszedte magát, és visszatért az iskolába. Ráébredt ugyanis arra, ami úgy általában hetente kétszer tudatosodni szokott benne: hogy minden szívfájdalom, düh és félelem megéri - akkor is, ha ennél a helyzet jobb sosem lesz: megéri. Itt legalább láthatja a lány szemét, megfürödhet mosolya fényében - akkor is, ha az a mosoly nem neki 167

szól. Minden egyes nap kárpótolja.

De ettől még nem kell boldognak lennie.

Üres volt a folyosó. Az emberek majd csak néhány perc múlva özönlenek elő a tantermekből, és csörtetve gázolnak át egymáson, csak hogy táplálékhoz jussanak. Vérszomjas szörnyeteg mind.

Tammani elforgatta a zárat a szekrényén - nem izgatta volna különösebben, ha valaki ellopja, ami benne van -, és megrántotta a fogantyút aztán behajította a zsákját, és azon morfondírozott, mit csináljon az ebédszünetben. Vajon Yukinak lenne-e kedve Laurelékkel ebédelni? Ő mindenképpen szeretett volna találkozni Laurellel, de nem tudni kibírná-e David látványát is. Ma valószínűleg nem.

Lépéseket hallott. Megfordult, és Davidét pillantotta meg a folyosó másik végében. Az majd keresztüldöfte a tekintetével. Voltak még ott néhányan rajta kívül, biztosan korábban kikéredzkedtek. Mit is mon danak az emberek ilyenkor: emlegetett szamár hamar megjelenik?

Tamani nagyon jól tudta, hogy az lenne a legjobb, ha visszafordulna , és nem törődne se a fiú ellenségeskedésével, se a kis csip-csup játszmáival. Akadt egyéb dolga is, mint hogy egy emberfiúval csete patézzon. Feladata volt.

Mindennek dacára farkasszemet nézett Daviddel, és a szeme villámokat szórt.

David lelassított, majd megállt Tamani előtt. Megfagyott közöttük a levegő.

- Valami bajod van, Lawson? - kérdezte a tündér.

David késett a válasszal. Nem az ő súlycsoportjában folyt az ütközet. Tamani viszont az elmúlt két év tapasztalatából tudta, hogy az emberfiú roppant makacs és kitartó. Nem fog meghátrálni.

- Tudod te nagyon jól, hogy mi a bajom - felelte most is.

- Akkor átfogalmaznám a kérdést - mondta Tamani, és tett két lépést előre. - Velem van bajod?

- Csak veled van bajom - felelte David, és Tamanit utánozva ő is

tett két lépést előre. Karnyújtásnyira álltak egymástól.

Tamani megint lépett egyet előre, megfelezve a maradék távolságot is. Látni nem látta, csak érezte a rájuk szegeződő

tekinteteket. - Jó, mondd el mit érzel - mondta olyan halkan, hogy senki se hallja.

- Arra nem igazán vannak szavak - közölte David, és karba tette a kezét.

168

Nem volt ez igazi beszólás, de Tamaninak el kellett ismernie, hogy az emberfiú okosan válogatta meg a szavait. - Még az a szerencse - közölte az ajkán játszadozó gonosz mosollyal -, hogy jóval több szót ismerek nálad, óinseach. - Több megvetést vitt a hangjába, mint amennyit a gael kifejezés jelentése indokolt.

Megszólalt az ebédre hívó csengő, de Tamani meg sem hallotta.

- Csak blöffölsz - mondta David, de mintha a magabiztossága kissé megingott volna. Tétovázott. - Össze akarsz minket ugrasztani Laurellel. Azt akarod, hogy megessen rajtad a szíve. - Egyre több diák gyűlt köréjük, bunyót reméltek.

- Egyáltalán nem - mondta Tamani, és ujjával David mellkasára bökött. - Csak helyre akarlak tenni, burraidh. - Éppen csak annyit lökött a fiún, hogy annak egyet hátra kellett lépnie, hogy visszanyerje az egyensúlyát.

A düh és a bizonytalankodás együtt megtette a hatását. David előrelépett, és ő is meglökte Tamanit. A tündér simán állva maradhatott volna, vagy akár egy mozdulattal a földre küldhette volna Davidét, de ehelyett megtántorodott, majd kinyújtott karral nekilódult. Több színpadiasság volt ebben a mozdulatban, mint erő, ennek ellenére Davidnek most két lépést kellett hátrálnia. Még magához sem térhetett, mikor Tamani egy újabbat taszított rajta, így David hangos, fémes csattanással a szekrénynek ütközött.

- Üsd-vágd! - kiáltotta valaki a tömegben. Mások is azonnal kántálni kezdték: - Üsd-vágd! Üsd-vágd!

Naná, gondolta Tamani. Egy sarokba szorított vadállat mindig vagdalkozni kezd.

Amikor David ökle Tamani állkapcsán csattant, a tündérnek el kellett ismernie, hogy a fiú jó erőben van. De Tamani nem fájdalmat érzett, hanem elégedettséget: David ütött először. Ő csak visszaadta.

LAUREL A TEREM ELŐTT VÁRAKOZOTT,

169

Huszonkettő

LAUREL A TEREM ELŐTT VÁRAKOZOTT, és amint Chelsea kilépett az ajtón, azonnal belekarolt. - Ugye velünk ebédeltek ma Ryannel? - kérdezte.

- Valószínűleg - válaszolta Chelsea. - Miért kérdezed?

- Csak mert néha elmaradoztok - mondta Laurel, bár az is eszébe jutott, hogy mostanában mintha sokkal ritkábban tűnnének el.

Chelsea azóta sem volt hajlandó kifaggatni Ryant a Harvarddal kapcsolatban, és úgy tűnt, ennek azért megvannak a maga következményei.

- Most biztos akartam lenni a dolgomban. - Az igazság azonban az volt, hogy nem akart egyedül maradni Daviddel. Most nem. Még mindig nagyon dühös volt rá a reggeli incidens miatt. Úgy érezte, ma nem lenne türelme elviselni a fiúk kakaskodását.

Már messziről hallotta a csatazajt. Chelsea-vel pont akkor fordult be a sarkon, amikor David Tamani arcába öklözött. Mire kettőt pislogott, Tamani megragadta Davidét a pólójánál fogva, és egy villámgyors ütést vitt be a fiú gyomrába. David összegörnyedt a fájdalomtól, és levegőért kapkodott. Tamani nem engedte el, hanem a szabad kezét ismét ütésre emelte.

- Tamani! - Laurel mindenkit félrelökött az útból, és odarohant a verekedőkhöz. Tamani még mindig David pólóját szorongatta, de amikor Laurel kilépett a tömegből, hátralökte a fiút. Keze gyűrött, kör alakú nyomott hagyott az anyagon.

- Ti meg mi a fészkes fenét csináltok? - kiáltotta Laurel, és egyik fiúról a másikra nézett.

- Ő kezdte! - kiabálta David, és nagyon úgy festett, hogy ismét 170

nekitámad a tündérnek.

- Ő ütött meg engem - közölte Tamani higgadtan. Laurelnek címezte a panaszt, s lazán csípőre tette a kezét. - Szerinted mit kellett volna tennem? Hagyni, hogy agyonverjen?

- Te provokáltad ki, hogy megüsselek! - mondta David, és Tamanira vetette magát. Ryan azonban megragadta a vállát, és visszarántotta. David lesöpörte magáról Ryan kezét, de nem támadt újra.

- Ugyan már - szállt vitába vele Tamani, és farkasszemet nézett az emberfiúval -, az első naptól kezdve fented rám a fogad.Ismerd el!

- Örömmel - dörögte David.

- Elég volt! - kiáltotta Laurel. - Nem hiszem el, hogy... a franc..., álljatok le! - mondta, és felemelt kezével még csírájában elfojtotta a tiltakozást. - Azt akarjátok, ugye, hogy válasszak közöttetek?

Rendben, választok. Azt választom, hogy egyikőtöket sem akarom látni, amíg így viselkedtek. Végeztünk. - Azzal sarkon fordult, és a tömegen keresztül elindult a bejárati ajtó felé.

- Laurel! - A David hangjából kicsengő kétségbeesés hallatán a lány megállt és visszafordult.

- Nem! - mondta szinte közönyösen. - Nem akarok ebbe belemenni. Befejeztük. Hátra sem nézve futni kezdett. Lépéseket hallott a háta mögött, de nem állt meg, képtelen lett volna rá.

- Mr. Lawson, mi folyik itt? - Ezt a hangot bárhol felismerte volna. Mr. Roster volt az, az igazgatóhelyettes. - Mr. Collins! Tam Collins, azonnal jöj ön vissza!

Laurel futott tovább, az ő nevét senki sem említette. Kirontott a bejárati ajtón, és hálát adott a mindenhatónak, hogy aznap reggel se David, se Tamani autójába nem ült be, hanem a saját kocsijával jött.

Dühösen elfordította a slusszkulcsot, és életében először csikorgó gumikkal farolt ki a parkolóból. Az aszfaltozott úton még alig jártak diákok, így Laurelnek az első lámpáig nem kellett a fékre lépnie.

Szinte önkéntelenül a 101-es felé vette az irányt, és csak félúton jött rá, hogy a régi otthonuk felé tart. Milyen gáz, gondolta, eddig azért járt Orickba, hogy Tamanival találkozhasson, most pedig előle menekül.

Meg David elől.

Gondolni sem akart rájuk.

Csendesen szitálni kezdett az eső, de Laurel nem húzta fel az ablakot. A szélvédőre pettyeket festettek az esőcseppek, átnedvesedett haját néha ki kellett söpörnie a szeméből. Az eső teljes 171

erejéből rákezdett, amikor a földútra hajtott, a lombokon kopogó cseppek hangja most fülsiketítőnek hatott. Laurel felhúzta az ablakot, kinyitotta a kocsiajtót, és úgy döntött, hogy az erdő helyett a faházban keres menedéket.

Ahhoz aztán tényleg semmi hangulata sem volt, hogy Shar papolását végighallgassa. Nem kizárt, hogy az őrtündér a faházba is utána jön, de az erdőben elkerülhetetlen lenne a találkozás.

Máris önkéntelenül nyúlt az összebogozott kendő felé, amely fogva tartotta a virágját. A gyűrött szirmok kókadtan buktak elő a ruhadarab alól, és csak lassan találtak magukra, miközben Laurel a ház felé tartott a dereka felett megkötött blúzban. Kicsit kínlódott a zárral - amely kicsit beragadt, mivel már régóta nem használta senki -

, míg végül sikerült elfordítania benne a kulcsot. Alig tette a kilincsre a kezét, amikor meghallotta, hogy egy másik jármű is közeledik a házhoz vezető úton. Körülnézett, hátha megpillant valamit, amit adott esetben fegyverként is használhat, de aztán eszébe jutott, hogy ha a sofőr veszélyes, az őrszemek azonnal elintézik.

Amikor Tamani kabriója tűnt fel a kanyarban, Laurel gyomrát egészen másfajta félelem szorította görcsbe.

A fiú nem húzta fel a tetőt, csuromvizesen ült a kocsiban. -

Laurel! – kiálltotta, és kiugrott a szinte még mozgó autóból!

- Ne! - Laurel megpróbálta túlkiabálni a veranda bádogtetején doboló eső hangját. Hátát az ajtónak vetette, és még mindig a kilincset szorongatta. - Előled menekültem ide!

Tamani megállt a kiskapunál, a keze a kerítésen nyugodott.

Majd elszánt tekintettel megindult előre.

- Nem akarom, hogy ide gyere! - mondta Laurel a közeledő fiú láttán.

- Pedig itt vagyok - felelte Tamani halkan. Csak centiméterekre volt a lánytól, de nem érintette meg. Meg sem próbálta.

- Csak az a kérdés, szeretnéd-e, hogy maradjak.

- Nem akarom, hogy itt maradj! - mondta Laurel, de a hangja alig hallatszott az esőben.

- Miért?

- Mert... mert mindent összezavarsz bennem - mondta a lány, és a feltörő érzelmek nyomában eleredő könnyeket dühösen letörölte az arcáról.

- Ugyanezt én is elmondhatom rólad - válaszolta Tamani, és állta a lány pillantását.

- Akkor miért jöttél utánam?

172

Tamani felemelte a kezét, mintha meg akarná simítani a lány karját, de aztán leengedte, mielőtt hozzáérhetett volna. Majd nemes egyszerűséggel, mintha ezzel mindent megmagyarázna, így szólt: -

Mert szerelmes vagyok beléd.

- Elég érdekesen mutatod ki.

Tamani mélyen, szomorúan felsóhajtott. - Nyilván nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat a vallomásra. Teljesen megőrültem. Ne haragudj!

- És mi van Yukival?

- Yukival? Én... - Tamani elgondolkodva ráncolta a homlokát.

Aztán, amikor leesett neki, mire céloz a lány, elkerekedett a szeme. -

Jaj, Laurel, ugye nem képzeled, hogy én...

- Nagyon tetszel neki.

- Odaadnék minden rá vesztegetett percet egyetlenegy veled töltött pillanatért! Yuki előtt minden pillanatban színlelnem, alakíta-nom kell. Muszáj megtudnom, hogy ki ő valójában, hogy mennyit tud, de csak azért, hogy téged biztonságban tudhassalak!

Laurel nyelt egyet. Mindez hihetően hangzott. Eljátszott a gondolattal, milyen szép is lenne, ha a dolgok ilyen egyszerűek volnának. De aztán újra felhúzta magát, mert Tamani a felét se mondta el annak, ami őt foglalkoztatta. De mivel a fiú nem volt gondolatolvasó, ha Laurel választ akart, kérdeznie kellett.

- Mi fájna neked jobban? Ha azért lennék Daviddel, mert szerelmes vagyok belé, vagy ha azért, hogy féltékennyé tegyelek?

- Mi fájna...? - kiáltott fel egyből Tamani, még mielőtt Laurel szavainak értelmét felfogta volna. Aztán elhallgatott, és a lányt fürkészte. A verandán álltak, az eső halkan csordogált a bádogtetőről és a falevelekről. Bár közel s távol nem hallatszott semmi más zaj, Laurel ezt is alig hallotta saját kapkodó lélegzetvételétől.

Tamani csendesen, szinte túlságosan is csendesen megszólalt:-

Én soha, semmit sem tennék, ami neked fájdalmat okoz. – Tényleg nem? – kérdezte Laurel jóval hangosabban Tamaninál, és minden egyes szónál emelkedett a hangja, mire végre kimondta azt, ami napok óta egyre jobban gyötörte: - És a bulin? Yukival táncoltál, én pedig figyeltelek. Amikor észrevetted, elfordultál, és Yukit még jobban magadhoz szorítottad! Miért tetted? Ha nem engem akartál bántani vele, akkor miért tetted?

Tamani elfordította a fejét, mintha Laurel pofon csapta volna, de lelkiismeret-furdalásának a nyoma sem látszott az arcán. Kín már annál inkább. – Lehunytam a szemem – mondta oylan mély és fojtott 173

hangon, hogy Laurel alig hallotta.

– Micsoda? – kérdezett vissza, mert egy szót sem értett az egészből.

Tamani felemelte a kezét, ebből a lány tudta, hogy még van mondandója, bár láthatóan nagyon nehezére esett a beszéd. –

Lehunytam a szemem – ismételte néhány gyors lélegzetvétel után-, és azt képzeltem, hogy veled táncolok. – Rápillantott a lányra, az arca nyílt és egyenes, a tekintete őszinte volt, a hangja pedig mély szenvedésről árulkodott.

Laurel gondolkodás nélkül magához húzta a fiút, és olyan szenvedéllyel, olyan vággyal tapadt az ajkára, amely ellen teljesen hiábavaló

lett

volna

harcolni.

Tamani

mindkét

kezével

megkapaszkodott az ajtófélfában, mintha félne megérinteni a lányt.

Laurel eltelt a fiú szájának édes ízével, és felengedett a testének feszülő test melegében. Egyik keze még a kilincsen volt, lenyomta.

Kettejük súlya alatt az ajtó nagy lendülettel szélesre tárult. Laurel hátratántorodott, de egyik keze belemarkolt Tamani hajába, és magával rántotta a fiút a házba.

174

HUSZONHÁROM

TÚL SOKÁIG MARADTAK- BESÖTÉTEDIK, mire hazaérnek -, de egyre – másra keresték az indokot, hogy tovább élvezhessék az együttlét perceit. Azt, hogy egy üres kis házban időznek, hogy fogják egymás kezét, hogy együtt kacagnak Laurel gyermekkori emlékein, és hogy csókot lopnak egymástól – egy csókot, amiből aztán kettő, majd tíz, végül húsz lett. Laurel tisztában volt vele, hogy amint kiteszi innen a lábát, megint minden roppant bonyolulttá válik. De néhány órára ebben az üres házban, ahol se elektromos áram, se telefonvonal, se internet, se a televízió nem müködött, csak az övék volt a világ.

Az időt azonban nem állíthatták meg, az este lassan leszállt.

Laurelnek az is az eszébe jutott, hogy éjszakára a kis házban marad, hiszen itt biztonságban van, talán még nagyobb biztonságban, mint a szüleinél. És bár az ő biztonságáért Tamani felelt, a családját már magának kellett megvédenie. Hetven kilométerről ez képtelenség.

Ráadásul a szülei már biztosan aggódnak. Mire összeszedte a gondolatait, és beugrott neki, hogy Tamaninál telefon is van, már mindketten a saját kocsijukban ültek, és úton voltak Crescent City felé.

Az idő repült, és Laurel arra ocsúdott, hogy már csak pár sarokra van a házuktól. Belenézett a visszapillantó tükörbe, és integetett Tamaninak, aki befordult a lákásához vezető utcába. A lány követte szemével a hátsó lámpák fényét, míg el nem tűnt a szeme elől. Csak akkor vette észre, hogy a kereszteződésnél zöldet kapott, amikor valaki hátulról rádudált.

Mire beparkolt a házuk elé, a csillagok kikandikáltak a felhők mögül. A neheze csak most következett! Az anyja kocsija már a garázsban pihent, az apja viszont valószínűleg még nem ért haza.

175

Laurel zsebre vágta a kulcsait, és megpróbált hangtalanul beosonni a házba. A kísérlet csúfos kudarcot vallott: az anyja a nappaliban teázott, és egy kertészeti magazint olvasgatott.

Laurel becsukta maga mögött az ajtót. - Ööö... szia - nyögte ki.

Az anyja végigmérte. - Érdekes telefonhívást kaptam az iskolatitkártól.

Laurel összerándult. Gyorsan a szirmait kezdte bontogatni, hogy kiszabadítsa őket selyembörtönükből.

- Állítólag egyik délutáni órán sem vettél részt.

A lány egész hazaúton a védőbeszédet fogalmazta magában, de egyetlen szó sem jutott eszébe, így aztán hallgatott. A kendővel együtt egy szirma is lehullott, és Laurel azon morfondírozott, hogy vajon éjjel az összeset elveszíti-e, vagy ez az egy a ma délután történteknek esett áldozatul.

- Aztán besétálsz az ajtón este hét után, pedig hétköznap van, egyetlen szót sem szólsz, de a szemed hetek óta nem láttam így ragyogni - folytatta az anyja halk, gyengéd hangon.

- Nagyon sajnálom, ha rád ijesztettem - mondta Laurel. Igyekezett őszinte megbánást tanúsítani, de vissza kellett tartania egy mosolyt. Tényleg volt bűntudata, de a mosoly meghazudtolta volna.

- Nem ijedeztem sokáig - mondta az asszony, és átvetette a lábát a dívány karfáján. - Gyorsan tanulok. Kimentem az udvarra, és beszéltem az őrszem barátoddal, Aaronnal.

Laurel szeme tágra nyílt a döbbenettől. - Te beszéltél Aaronnal?

- Elmondta, hogy Tamani dél körül bejelentkezett nála, és közölte, hogy vele vagy, biztonságban, így aztán nem aggódtam.

- Ennyi elég is volt ahhoz, hogy ne aggódj?

- A biztonságod miatt legalábbis nem kellett. Láttam én annak a fiúnak a tekintetét akkor este. Soha nem hagyná, hogy bajod essen.

Laurel nem küzdött tovább a mosoly ellen, így az nyíltan elterült az arcán.

- Azonban még véletlenül se gondold, hogy ezzel kint vagy a vízből, kisasszony. Majd akkor beszélünk a büntetésedről, amikor apád hazaér. - Hirtelen eszébe jutott még valami. - De most komolyan, Laurel... hogy gondoltad? David tudja, hogy merre jártál?

Laurel azonnal elkomorodott, és a fejét rázta.

- Most akkor otthon rágja a körmét miattad?

- Valószínűleg. - Laurel szörnyen érezte magát.

- Fel sem akartad hívni?

Laurel mereven rázta a fejét, mint egy bábu.

176

- Aha. - Hosszú hallgatás. - Gyere ki a konyhába! - mondta végül az anyja, és gyengéden megrántotta Laurel karját. - Csinálok neked egy teát.

Az anyja szerint egy jó tea minden gondot elűz. Megfáztál?

Igyál teát! Csontodat törted? Arra is van tea. Laurel gyanította, hogy a kamrájukban olyan tea is akad, amelynek a dobozára a következőket írták: Ha beköszönt a világvége, áztasd a filtert 3 -

5 percig.

A lány felült a bárszékre, és az anyját figyelte, aki elkészítette a forró italt, majd jégkockákkal lehűtötte.

- Látom, egy szirom odavan - szólt az anyja. Beszélgetős kedvében volt. - Megkaphatnám a lehulló darabokat? Isteni az illatuk, kiváló potpourrit csinálhatnék belőlük.

- Persze - felelte Laurel, bár elég kellemetlenül érintette, hogy az anyja a szirmaiból készül valamit gyártani.

- Nem áztál el ebben az esőben?

- Egy kicsit.

- Nos - mondta az asszony, miután annyi cukrot kanalazott a teába, amennyivel Laurel szereti -, kifogytam a beszédtémákból.

-Elmesélnéd, hogy mi is történt tulajdonképpen?

Laurel ivott pár kortyot, hogy húzza az időt. - David és Tamani ebédidőben összebalhéztak. Mármint bunyóztak. Miattam - bökte ki végül.

- Dávid? Tényleg?

- Tudom, tudom! De már nagyon régóta gyűlt bennük a harag.

Csomó összetűzésük volt az elmúlt hetekben. Gondolom, ma telt be a pohár.

Az anyja mosolygott. - Miattam sohasem verekedett senki.

- Úgy mondod, mintha az buli lenne! Pedig nem az! - tiltakozott Laurel. - Szörnyű volt! Én állítottam le őket, de elegem lett belőlük.

Leléptem.

- És... Tamani meg utánad ment?

Laurel bólintott.

- Hova mentél?

- Az oricki házba.

- És Tamani is odament?

- Nem én kértem rá! - védekezett Laurel.

- De akkor is utánad ment.

Laurel bólintott.

- Te meg nem zavartad el.

177

Újabb bólintás.

- És aztán... - Az anyja nem fejezte be a kérdést.

- Aztán bementünk a házba. És ott lógtunk egész délután –

folytatta Laurel, és hihetetlen idiótán érezte magát.

- Lógni... - mondta az anyja félig mosolyogva. - Mostanában így mondják, az a menő? Laurel a tenyerébe hajtotta az arcát.

- Nem... nem arról van szó - motyogta az ujjain keresztül.

- Tééényleg?

- Jó, rendben, arról is szó volt. Illetve nem szó... - dadogta a lány.

- Laurel! - Az anyja megkerülte a konyhapultot, és átölelte Laurelt. Arcát lánya fejére hajtotta. - Minden rendben. Nem kell kimagyaráznod magad előttem. Hazudnék, ha azt mondanám neked, hogy meglep a dolog.

- Ennyire kiszámítható lennék?

- Nekem igen, az anyád vagyok - mondta az asszony, és megcsókolta a lány feje búbját. - Támadt egy ötletem. Hívd fel Chelsea-t, és mondd el neki, hogy minden oké veled, és majd ő továbbadja Davidnek. Szegény fiú már kétszer hívott!

- Szuper ötlet! - Laurel rámosolygott az anyjára, bár nem túl vidáman. Chelsea sem könnyebb eset, mint David - de a mai nap után jöjjön, aminek jönnie kell.

- Jesszusom! - kiáltotta Chelsea, még mielőtt Laurel megszólalhatott volna. Hála a hívószámkijelzőnek. - Szakítottál Daviddel!

Laurel arca megrándult. – Igen, valahogy úgy- ismerte be.

– Az egész iskola előtt!

– Nem akartam én az egész iskola előtt.

– De akarni akartad?

Laurel felsóhajtott, és nagyon örült annak, hogy a szobája magányából hívta fel Chelsea-t, nem pedig a nappaliból. - Nem, nem akartam.

- Akkor visszacsinálod?

- Nem - mondta Laurel, de furcsa módon elbizonytalanodott.

- Nem csinálom vissza.

- Komolyan?

- Komolyan. Legalábbis... egyelőre nem.

- És akkor ez most mit jelent? Tamanival jársz?

A ma délután történtek után? - Én... én nem tudom - vallotta be.

- De talán?

178

- Talán.

- Hűha!

- Tudom... - Laurel egy asztalán fekvő cukorüveg fiolával játszadozott. Fogalma sem volt, mit mondhatna még. - Én... ööö...

csak azért hívtalak, hogy megmondjam, minden oké velem, azok után, hogy olyan gyorsan eltűntem az iskolából. Gondoltam, esetleg aggódsz miattam... - Elcsuklott a hangja, mert halk kopogást hallott, és amikor megfordult, valami mozgás támadt az ablaka mögött.

Tamani mosolygó arca tűnt fel a keretben. Laurel visszamosolygott rá, és majdnem elejtette a telefont. - Chelsea, most mennem kell -

mondta kapkodó lélegzettel. - Vacsora.

- Nyolckor???

- Igen - mondta Laurel, aztán eszébe jutott, hogy valójában miért telefonált Chelsea-nek. - Megtennéd, hogy felhívod és elmondod neki, hogy biztonságban vagyok?

- Neki? Kinek? Davidnek?

- Igen. Kérlek!

Laurel hallotta, hogy Chelsea felsóhajt, és valamit motyog a halott hírvivőkről. - Mást ne mondjak neki?

- Ne! Csak azt, hogy biztonságban vagyok. Mennem kell. Köszi Chelsea, jó éjt! - hadarta a lány, megnyomta a piros gombot, és lehajtotta a vezeték nélküli telefont az ágyára. Az ablakfülkéhez sietett gyorsan kinyitni az ablakot.

- Bejöhetek? - kérdezte Tamani meleg, mosolygó tekintettel.

- Persze - felelte a lány, és visszamosolygott rá. - De csendben kell lenned, anya lent van, és apa is bármelyik percben hazaérhet.

- Remekül tudok csendben lenni - mondta Tamani, és nesztelenül átlépett a párkányon. Nem volt rajta cipő.

Laurel szélesre tárta az ablakot, és beszippantotta az eső illatát.

Lesütötte a szemét. Aztán Tamani kézen fogta, gyengéden magához húzta, és átkarolta a derekát. - Hiányoztál - suttogta a fülébe.

Laurel hátrahajtotta a fejét, és a fiúra nézett. - Azt hittem, holnapig már nem találkozunk.

Tamani újra megfogta a lány kezét, az ajkához emelte, és minden ujját egyenként megcsókolta. - Azt hitted, tudnék addig várni?

Majd elengedte Laurel kezét, és felemelte az állát. Először a szemhéját csókolta meg, előbb az egyiket, aztán a másikat. Laurel mozdulatlanul állt, de egyre gyorsabban szedte a levegőt, miközben a fiú megcsókolta az arcát, az állát, de még az orrát is. A lány 179

legszívesebben megragadta volna és magához húzta volna a tündért, hogy újra fellobbanjon közöttük az a láng, amely délután szinte elemésztette őket, de erőt vett magán, és hagyta, hogy Tamani édes ajka végül az övére boruljon. Lassan, gyengéden...

Keze közé fogta a fiú arcát, mikor megérezte, hogy az elhúzódni készül tőle, mert még a gondolatot is elviselhetetlennek találta, hogy ez az édes csók ilyen gyorsan véget érjen. Válaszul Tamani még erősebben magához szorította, és Laurel - miközben egész testével hozzásimult - egy pillanatra azt kívánta, bárcsak eggyé válhatna vele.

Amikor kopogtattak, a lány gyorsan megfordult. - Igen? -

kérdezte, és remélte, hogy az anyja nem hallja meg, milyen kapkodva veszi a levegőt. A gomb elfordult, és mielőtt Laurel bármit szólhatott volna, kinyílt az ajtó.

- Megérkezett apád - mondta az asszony. - Szerintem gyere le, és essünk túl rajta.

Laurel egy picit félrefordította a fejét, és a szeme sarkából körül nézett a szobában.

Tamanit sehol sem látta.

Bólintott és elindult az anyja után. Nem mert visszanézni.

- Na, mi a helyzet? - Tamani elnyúlva feküdt Laurel ágyán, és majdnem szívbajt hozott a lányra, mikor az becsukta az ajtót maga mögött.

- Hol voltál? - suttogta Laurel.Az ágyad alatt, hol lettem volna? -

vigyorgott Tamani.

- De hát nem is volt rá idő... - tiltakozott a lány.Nekem ennyi is elég.

Laurel a fejét csóválta. - Pedig biztos voltam benne, hogy lebuktunk.

- Legfeljebb te bukhattál le - mondta Tamani. Laurel biztos volt benne, hogy először használja ezt a szót.

- Egy hét szobafogságot kaptam - mondta a lány, és vállvonogatva leült ő is az ágyra. Furcsa érzés volt, hogy Tamani is ott hevert. Elmerülni a csókjában - az egy dolog, de hétköznapi társalgást folytatni vele... nem mindig egyszerű. Daviddel könnyű

volt beszélgetni, hiszen a fiú problémamentesen illeszkedett bele Laurel életébe; vele minden olyan természetes és kényelmes volt, mint amikor a kedvenc papucsát viseli az ember. Vajon Tamani meg tudja-e adni a lánynak ezt az érzést, most, hogy itt a közelben lakik?

Hogy mindennap látják egymást?

180

- Gondolom ez azt jelenti, hogy egy hétig a színemet sem szabad látnod, hogy érezd a büntetés súlyát - közölte Tamani komoly arccal. Laurel nagyot nézett, de Tamani azonnal elvigyorodott. Ezért kapott egy ütést a karjába.

A fiú elkapta a lány kezét, egy darabig csak tartotta, majd az ujjai közé fonta az ujjait, és a mellére vonta. - Ez azt jelenti, hogy nem bánod, ha jövök és meglátogatlak? - kérdezte csendesen, és megfordult, hogy a lányra szegezze halovány, csillogó szemét.

Laurel elbizonytalanodott. Lassan két éve Daviddel járt, és két éven át szerette. Bár szakított vele, mégis megcsalásnak érezte, hogy Tamani itt van a szobájában. Elege volt David féltékenységéből, a hangulatváltozásaiból, de ez azt jelentené, hogy már nem szerelmes belé? Ráadásul aznap nem csak Davidre haragudott. Kétsége sem volt afelől, hogy Tamani provokálta ki a verekedést. Erre ő meg mit csinál? Megjutalmazza. Ragyogó erényei fényében képtelen figyelembe venni a hibáit. Ez azt jelentené, hogy szerelmes Tamaniba?

Lehetséges két emberbe is szerelmesnek lenni egy időben?

- Alszol? - suttogta Tamani.

- Mmm? - dünnyögte Laurel, és megrebbent a szeme.

Tamani kicsit közelebb hajolt a lány füléhez. - Maradhatok? -

kérdezte újfent suttogva.

Laurel szeme kipattant. - Itt?

Tamani bólintott.

– Egész éjjel?

A fiú kicsit erősebben szorította magához. - Kérlek... csak aludni.

Laurel felemelte a fejét, és gyors csókot nyomott a fiú szájára, hogy a válasza élét tompítsa: - Nem.

- De miért nem?

- Mert nem való - vonta meg a vállát a lány. - A szüleim sem szeretnék.

- Nem is kell tudniuk róla - vigyorgott Tamani.

- Tudom - mondta Laurel komoly arccal, és a fiú mellkasára tette a kezét. - De elég, ha én tudok róla. És nem szeretek hazudni nekik.

Minden sokkal jobb, mióta mindig tudják az igazat. Soookkal jobb.

- Azt sem mondtad el nekik, hogy ma este itt vagyok, és minden nap meglátogatlak majd a szobafogság alatt.

- Nem, mert ezek apró dolgok. Egy egész éjszaka... azért ennél jóval több.

- Rendben - felelte Tamani, és lehajolt, hogy még egyszer 181

megcsókolja a lányt. Elmosolyodott, mikor a homlokuk és az orruk összeért. - Semmi kedvem elmenni, de ha te kéred...

Laurel elmosolyodott. - Kérlek - mondta, és ásított egy nagyot.

Másnap reggel nem emlékezett rá, mikor és hogyan ment el a fiú. De elment. Búcsúzóul egy vadvirágot hagyott a párnán.

HUSZONNÉGY

Laurel a kocsijában ült, és az időt húzta. A félelemtől görcsbe rándult a gyomra. Majdhogynem rosszabbul érezte magát, mint két éve, amikor beiratkozott a suliba. Akkor szinte paranoiásan rettegett attól, hogy nehogy hülyét csináljon magából egy rakás idegen előtt.

Most viszont be kell mennie, és szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy sikerült hülyét csinálnia magából egy rakás olyan ember előtt, akiket jól ismer.

David is közöttük volt.

Sohasem gondolta volna, hogy eljön a nap, amikor fél szembenézni Daviddel. Különböző érzések kavarogtak benne. Volt, hogy hiányzott neki a fiú, de önmagának se vallotta be. Volt, hogy örült a szakításnak és annak, hogy a fiú kénytelen végre komolyan venni. És volt, amikor a legszívesebben sírva rohant volna oda hozzá, és a bocsánatáért esedezett volna.

Lezárta az autót, és azon morfondírozott, hogy okosabb lenne a parkolóban maradni, bevállalva ezzel a késést is. Azonban a tegnap délutáni lógászat után nem kockáztathatott. A szülei megegyeztek abban, hogy az adott körülmények között Laurel kis ügye nem tartozik az iskolára, ezért az anyja betelefonált az iskolatitkárnak, és leigazolta a hiányzásokat. Laurel tisztában volt vele, hogy cserében ezentúl minden iskolai szabályt be kell tartania.

Nagyot sóhajtott, és indult a holmijáért a szekrényéhez. Amikor a dupla ajtós főbejárathoz ért, az egyik ajtószárny kicsapódott, és megjelent David. Laurel lába azonnal a földbe gyökerezett és a lány bénultan meredt a fiúra. Az annyira, de annyira szomorúnak tűnt.

Pedig még a homlokát sem ráncolta, sőt, egy viszonylag; meggyőző

mosolyt is sikerült kipréselnie magából. De sötétkék tekintete olyan tengernyi fájdalomról árulkodott, hogy Laurelnek egy pillanatra még a lélegzete is elakadt.

- Szia Laurel - mondta, de alig jött ki hang a torkán.

182

Ettől Laurelen hirtelen elhatalmasodott egy érzés, és majdnem odarohant a fiúhoz, hogy a karjába vesse magát. Ekkor Tamani is megjelent a másik ajtószárny mögött.

- Szia Laurel! - mondta, és szélesen, pimaszul vigyorgott.

Laurel lába megremegett. - Ezt ne csináld! - kérlelte.

David fogta magát, és egy szó nélkül eltűnt. Tamani viszont összezavarodott.

- Csak nem akartam, hogy itt szaglásszon körülöttünk...

Laurel megragadta Tamani ingét a mellkasán, és az iskolaépület mellé rángatta a fiút.

- Kettesben akartál maradni velem? Csak szólnod kellett volna kacagott Tamani. De azonnal lehervadt a mosolya, amint Laurel arckifejezését meglátta. - Mi van? - firtatta komolyan.

- Nem vagyok a barátnőd, Tam.

- Jó, hát tudom, hogy Yuki előtt nem csókolhatlak meg, de...

-Nem! Nagyon kedvellek, és nem bántam meg, ami tegnap délután történt. De nem tudom, hogy mi ez az egész közöttünk. Próbálom kibogozni az érzéseimet. Attól, hogy szakítottam Daviddel, még nem lettem automatikusan a barátnőd.

Tamani bizonytalanul megkérdezte: - Akkor tehát még mindig várnom kell?

- Valahogy úgy. Talán. Mit tudom én! De ettől függetlenül egy dolgot fogj fel: engem nem használhatsz arra, hogy bosszút állj!

- Ő pedig azt csinálta. Állandóan - kelt ki magából Tamani hevesen.

- Úgy van - bólogatott Laurel. - Ezért szakítottam vele. Te is ezt akarod? Erre Tamani megadta magát.

- Most nem akarok senkivel sem járni, és ha azt szeretnéd, hogy meggondoljam magam, akkor viselkedned kell! - Olyan szigorúan nézett a tündérre, ahogy csak tőle telt. Tamani nem állta a pillantását.

- Akkor közted és David között mindennek vége? - kérdezte végül a fiú.

- Nem tudom - felelte Laurel. Ennél jobb válasz nem jutott az eszébe. - Jelenleg igen. Időre van szükségem. Időre, hogy egy kicsit magamra találjak. Egyedül. Már csak miattad is - folytatta a lány, mielőtt Tamani megszólalhatott volna. - Egy nap alatt nem lehet kiszeretni valakiből. Ez nem olyan egyszerű.

- Semmi sem egyszerű, ami jó - sóhajtotta Tamani zaklatottan.

Amikor megszólalt a csengő, Laurel összerezzent.

183

- Be kell mennünk. Nem késhetek el.

Tamani bólintott. Feszült volt a mosolya, de úgy tűnt, hogy helyretette magában a dolgokat. Már amennyire ez az adott körülmények között lehetséges volt. Laurel önkéntelenül a fiú nyaka köré fonta a karját, és a mellkasához bújt. Tamani nem próbálta meg megcsókolni, Laurel ezt nem is várta tőle. Elég volt, hogy ölelő

karjában érezheti magát. Ahhoz legalábbis elég, hogy el tudja hinni: egyszer minden rendbe jön.

Egy utolsó ölelés után Laurel megindult a bejárat felé, de majdnem elejtette a hátizsákját, amikor meglátta, hogy Shar közeledik az iskola felé a parkolón keresztül. Az őrtündér farmert és bő pólót viselt, haját pedig a tarkóján lófarokba fogta.

- Ő meg mit keres itt?

- Ja? - kiáltotta Tamani, mintha csak most jutott volna eszébe.

– A dirihelyettes beszélni akar velem meg a „nagybátyámmal‖.

Ööö... a tegnap történtekről - mondta, és vállat vont.

Laurel felvont szemöldökkel leste a közeledő Shart, aki sasszemével alaposan felmérte a számára új környezetet. - Bár mindent megadnék azért, hogy lássam, mi fog történni, mennem kell.

- Sarkon fordult, és elszelelt a bejárat felé. Amikor az óra kezdetét jelző utolsó csengőszó is megszólalt, kocogni kezdett.

- Mr. Collins - mondta Roster igazgató helyettes, és egy nyitott dossziét helyezett az asztalára, majd elfoglalta a helyét a nyikorgó széken.

De utálom, gondolta Tamani.

- Köszönöm, hogy felkeresett - folytatta az igazgató helyettes, és Sharra nézett. Az őrtündér összefont karral állt előtte, és felsőbb-rendűségének megrendíthetetlen tudatában pillantott le rá. Tamani még nem is nagyon látott tőle másfajta tekintetet, és hirtelen kíváncsi lett, hogy Shar társának, Arianának vajon mivel sikerül elérnie, hogy őrá ne így nézzen. Köhögni kezdett, hogy a torkából feltörő kacagást elrejtse.

Shar hol Tamanira, hol az igazgató helyettesre nézett. - Magától értetődik - mondta majdhogynem kedvesen. - És mi lenne a probléma?

- Tam tegnap verekedésbe keveredett - közölte az igazgató helyettes, és szigorúan Tamanira meredt.

Shar arca meg sem rezzent. - Az én értesüléseim szerint Tamet megtámadták, és ő megvédte magát.

Mr. Roster dadogni kezdett: - Ööö... igggen... de hát a 184

verekedést megelőzően lökdösődés is volt, és ez provokálta a...

- Tehát csak azért, mert az a másik fiú nem tudott uralkodni magán, most az én... - Shar hangja egy pillanatra megakadt -

...unokaöcsémet fogja megbüntetni?

- Mindkét fiú részt vett a verekedésben, ezért mind a kettőt megbüntetjük, ezt kívánja az iskolai rendtartás - közölte Mr. Roster határozottan. - Mivel Tam most először sértette meg a rendet, nagyon reméljük, hogy hasonló szabályszegés nem fog többet előfordulni...

- Nem fog - felelte röviden Shar, és Tamanira nézve felvonta a szemöldökét. Tamanit nagyon komolyan elővették azért, amiért elveszítette a fejét, ráadásul pont David miatt, aki rengeteget árthat Avalonnak, ha akar, hiszen tud a létezéséről. Az elöljárójától lenyelt szidalmakhoz képest az igazgató helyettes szavai cirógatásként hatottak.

- Ezt örömmel hallom. És ha már itt van, Mr. Collins, egy másik témáról is szeretnék önnel szót váltani. Talán még nem értesült róla, hogy az unokaöccse minden egyes tantárgyból bukásra áll. Az isko-lakerülés sem áll messze tőle. Ráadásul zavaró magatartást tanúsít az osztályteremben.

Tamani tudta, hogy az utolsó megjegyzés szemenszedett hazugság. Még hogy zavaró magatartás az osztályteremben... Hiszen még a kezét sem emeli fel, hogy a tanár kérdéseire válaszoljon, csak üldögél némán és hallgatózik, nem tört-e be valaki az iskola épületébe, aki árthatna Laurelnek. Ha leszámítjuk siralmas jegyeit és az igazolatlan órák számát, tulajdonképpen mintadiák volt.

- És ez milyen következményeket von maga után? - kérdezte Shar közönyösen, ami láthatóan rossz hatással volt Roster igazgató helyettes idegeire.

- Ööö... nos, verekedésért általában felfüggesztjük a diákot, de három egyes, egy kettes és egy négyes láttán úgy gondoltuk, hogy ideje újfajta szankciókat bevezetnünk. Csak azért, hogy a haladásra motiváljuk.

Shar egy pillanatig értetlenül meredt Mr. Rosterre, Tamani pedig próbálta kibírni röhögés nélkül. Bár az uradalomban alaposan kiképezték, Shar soha nem értette az emberek osztályozási rendszerét. Ettől függetlenül nem jött zavarba.

- Mi lenne a teendő? - Tamani most először vette észre, milyen régies nyelvezetet használ Shar, pláne tizenéves diáktársaihoz képest. Még szerencse, hogy az erős akcentus elfedett minden nyelvtani hiányosságot.

185

- Nos, ha a jelenlegi osztálytársaival együtt kíván leérettségizni, javítania kell a jegyein. - Az igazgató helyettes összefonta az ujjait maga előtt az asztalon. - Mi lenne, ha korrepetálással kezdenénk?

- Természetesen, ha ez kell. - Ezzel Shar Tamani vállára csapott.

A gesztus akár kedélyesnek is tűnhetett, de Tamani érezte, hogy komoly zúzódásokat szenvedett. - Mi is azt szeretnénk, ha Tamani leérettségizne. - Az igazgató helyettes nem kételkedett Shar szavainak őszinteségében, de csak azért nem, mert az őrtündér elkezdte unni a beszélgetést.

Tamani mellkasában jóleső melegség jelezte, hogy a csáberő

működésbe lépett. A két tündér már korábban megegyezett abban, hogy a verekedést túl sok ismeretlen látta ahhoz, hogy az emlékét teljesen kitörölhessék, tehát a memóriaelixírt nem lehel bevetni. Úgy döntöttek, hogy Tamani majd elfogadja a kiszabott büntetést, feltéve, hogy az nem veszélyezteti a küldetését. A csáberő használatát Shar jóváhagyta. Abban az esetben, ha Yuki nincs a közelben - nehogy megérezze, és rájöjjön, mi folyik -, lehet vele könnyíteni a helyzeten.

Bár jobb, ha Shar, és nem Tamani alkalmazza. Shar elképesztően tehetséges volt, és a csáberőt fizikai kontaktus nélkül is munkára tudta bírni. Ezt a képességét Tamani mindig irigyelte.

- Egyértelmű - folytatta Mr. Roster immár mosolyogva. - Nos tehát, David Lawson - a fiú, akivel Tam verekedett - iskolánk egyik legkiválóbb tanulója. Úgy döntöttünk, hogy David és Tam három-napos iskolán belüli felfüggesztést kap büntetésképpen. Ezalatt a három nap alatt David korrepetálhatná az unokaöccsét. Gondolom, ön is egyetért azzal, hogy ez a határozat igen méltányos, és arra is alkalmat adhat, hogy a fiúk tisztázzák a nézeteltérést.

Tamani elfojtott egy sóhajt. Milyen felesleges időpocsékolás!

- Magától értetődik, hogy felügyelet alatt lesznek - folytatta az Igazgató helyettes. Nem mintha Shart ez foglalkoztatta volna. - Most pedig néhány aláírásra lenne szükségem... - mondta, és elébük csúsztatott egy papírlapot.

Tamani villámgyorsan Sharra pillantott, de Shar ezt vagy nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni. - Rendben - mondta. Elvette a tollat, és valami olvashatatlan irkafirkát produkált a vonalra.

- Kitűnő - mondta Mr. Roster, felállt, és kezet rázott Sharral. -

Semmi mást nem szeretnénk, csak azt, hogy a diákjaink sikereket érjenek el, és ebben önök - szülők, hozzátartozók - játsszák a legfontosabb szerepet.

- Gondoskodni fogunk róla, hogy a javulás ne maradjon el -

186

mondta Shar. - Kivinném Tamet magammal a parkolóba, és váltanék vele néhány szót, mielőtt visszamegy az osztályterembe.

- Remek, remek - mondta nagy büszkén az igazgató helyettes, mert nyilván azt feltételezte, hogy Tamani kap még a fejére.

Kinyitotta az ajtót, és a folyosó felé intett.

Tamani a bőrén érezte a rájuk tapadó tekinteteket, miközben, a kijárat felé haladtak. Szó nélkül meneteltek a kabrióig. Shar megállt, neki dőlt az autónak, és Tamani felé fordult.

- Nos, fiatalember - mondta igen komoly arckifejezéssel -, mit tudsz felhozni a védelmedre?

A két tündér egy hosszú pillanatig farkasszemet nézett egymással, Tamani tört meg hamarabb, kibukott belőle a nevetés.

Aztán mindketten hahotára fakadtak.

187

HUSZONÖT

BESZÉDTECHNIKA - ÓRA merő kínszenvedés volt.

Szikrázott a feszültség a tanteremben, és Laurel tudta, hogy hozzá hasonlóan a többiek is érzik. Lopva mindenki Tamanit és Davidét leste, akik kínosan ügyeltek arra, nehogy véletlenül a másikra nézzenek.

Laurel hallotta, amint Tamani azt mesélte Yukinak, hogy három napos iskolán belüli felfüggesztést kapott, amit Daviddel együtt kell letöltenie, de Laurelnek még nem volt alkalma beszélni egyik fiúval sem. David az ebédszünetet az irodán töltötte az édesanyjával és az igazgató helyettessel, míg Tamani Yukit boldogította. Chelsea oda volt egy tájfutóversenyen, így Laurel az egész ebédszünetet idegeskedéssel töltötte. Egyedül.

- Rendben - kezdte el az órát Mr. Petersen egy perccel a becsengetés után. Laurel életének leghosszabb perce volt ez. -

Mindannyian előadhattátok már a saját beszédeiteket. De a mondanivalónak néha vajmi kevés köze van a kimondott szavakhoz. Ma mindannyian valaki másnak a beszédét fogjátok előadni.

A tanár itt szünetet tartott, várta a reakciót. Semmi sem történt.

- Kaptok egy-egy társkereső apróhirdetést. Hatvan másodperc

áll majd a rendelkezésetekre, hogy átolvassátok, és harminc, hogy előadjátok.

Az osztályban megindult a zsongás.

188

- Cél az - igyekezett túlkiabálni Mr. Petersen a zsivajt, - hogy meggyőzzétek a hallgatóságot arról, hogy érdemes veletek találkozni.

Szigorúan alkoholmentes helyen, persze - tette hozzá, és rötyörészni kezdett saját béna viccén. Egy pillanatnyi hallgatás után megköszörülte a torkát, és folytatta: - Sok időmbe került előkészíteni az anyagot. Az előadásotok tíz százalékban számít majd be a hóvégi jegybe -

nyilatkoztatta ki. - Vegyétek tehát komolyan a feladatot! - Az osztály egy emberként nyögött fel, mire Mr. Petersen a levegőbe emelte, a karját. -

Mindenki húzhat magának feladatot. Adjatok magatoknak egy esélyt, még az is lehet, hogy jól fogtok szórakozni.

Senkit sem sikerült meggyőznie.

Laurel az elkövetkező negyedórában teljesen magába zuhant: égett arccal hallgatta az osztálytársait, és rettegett a pillanattól, amikor majd rá kerül a sor. A többiek sorban felolvasták Mr. Petersen idióta szövegeit -

közben esdeklő bociszemekkel néztek, és színpadiasan gesztikuláltak.

Laurelnek komoly aggályai támadtak a feladattal kapcsolatban: leír-e felnőtt ember magáról olyat, hogy ― Cuki Rómeó keresi Júliáját‖, vagy

―Vörös hajú, vicces vagány vagyok‖ és ha mégis, akkor akad e valaki aki azután komolyan veszi.

- Tam Collins.

Laurel közelében néhány lány izgatott sutyorgásba fogott.

Nyilvánvaló volt, miben reménykednek. Laurel legszívesebben elsüllyedt volna.

Tamani elvette a papírcetlit Mr. Petersentől, kiállt az osztály elé, és a rendelkezésére álló egy perc alatt áttanulmányozta.

- Elkészülni, vigyázz... most! - kiáltotta Mr. Petersen, majd karba tett kézzel hátradőlt a székében.

Tamani felpillantott a papírról, és ahelyett, hogy belefogott volna, előbb mélyen belenézett néhány lány szemébe. Egyedülálló skót fiatalember - kezdte lassú, mély hangon, szándékosan erős akcentussal - gyönyörű hölgyet keres.

Az osztályban ülő emberlányok egyszerre sóhajtottak fel. Laurel kiváncsi volt, hogy vajon Tamani mennyire szakad el a kötelező

189

szövegtől.

- Azt a különleges személyt kutatom, aki mellett kiteljesedhetek.

Szükségem van valakire, akivel megoszthatom a szívemet és az életemet. Nem csak szórakozni vágyom, kész vagyok elkötelezni magam, és megnyitni a lelkem. - Ezen a ponton az osztály bárkit kifütyült volna. De ezek a mondatok Tamani ajkán megszépültek, kifejezetten szexin hangzottak.

- Huszonéves vagyok, imádom a hangos zenét, a jó ételeket, és kedvelek... - itt Tamani drámai szünetet tartott - ...mindenféle fizikai tevékenységet. Olyan lányt keresek, aki kreatív, művészlélekkel van megáldva - itt Laurelre siklott a tekintete, de csak egy másodpercre -, muzikális, és ugyanúgy lelkesedik minden gyönyörű dolog iránt, mint én. Valóságra vágysz az illúziók világában? Hívj fel! Kalandorok kíméljenek. Én a szerelmet keresem.

Amint befejezte, Tamani összegyűrte a markában tartott cetlit, a zsebébe süllyesztette, és leült.

Az osztályban minden lány tapsolni kezdett, néhányan élesen fütyültek is.

Laurel összerezdült, és fejét lehajtva megtámasztotta homlokát a pádon. Ebből a csapdából nem tud kivergődni. Iskola után Laurel csak úgy sprintélt a kocsijához. Tudta, hogy gyalázatosán leszerepelt a saját apróhirdetésével, de most komolyan, mit vártak tőle?

Egész nap sikerült elkerülnie Davidét, de ez nem mehet így a végtelenségig. Pedig fogalma sem volt, mit mondhatna neki. Hogy még mindig szereti, de nem biztos, hogy szerelmes belé? Vagy hogy nem akar egy emberéletet úgy leélni, hogy ne tudjon Tamani szemébe nézni, és ne lehessen vele - szerelemből? Hogy muszáj megtudnia, vajon tényleg olyan jó-e a tündérrel, mint az álmaiban?

Vagy hogy elhamarkodott döntést hozott, és most szeretne mindent visszacsinálni? Vagy hogy időre van szüksége ahhoz, hogy mindkettejüktől távol eldönthesse végre, hogy mi is az, amit valójában akar?

Ami a kis házban történt, az nem félrelépés volt. De ma reggel, amikor David arcát meglátta, hirtelen elfogta a vágy a fiú után.

Mindent jóvá akart tenni. De vajon azért, mert a barátja volt, vagy mert vissza akarta kapni?

És vajon a fiú akarja-e még őt?

Ebbe a verzióba bele sem akart gondolni, miközben lezárta az autót, és üres házuk felé gyalogolt, ahonnét - és erre az anyja reggel külön figyelmeztette - most egy teljes hétig nem mehet sehová sem 190

iskola után. Nem gond, rengeteg házi feladat vár rá. Emellett dol-gozhat tovább a Yuki-rejtélyen is. Maga is alig hitte, hogy még csak két hét telt el a trolltámadás óta. Egy örökkévalóságnak tűnt. De az idő már csak ilyen: rohan, amikor állnia kellene, és csigalassúsággal vánszorog, amikor a legelviselhetetlenebb a helyzet.

Mielőtt felindult volna a szobájába, Laurel automatikusan átfutotta a konyhapulton összegyűlt leveleket. Még mindig idegesítette, hogy a foszforeszkáló tesztből semmiféle következtetést nem tudott levonni. A Tamanitól vett minta alig negyven percig foszforeszkált, épphogy csak tovább, mint a Laurelé. Pedig az elején azt remélte, hogy jelentős különbség lesz a különböző tündérek között, de úgy látszik, a testnedv ehhez kevés. Vagy legalábbis több mintára lenne szükség, több tündértől. Azt kívánta, bárcsak egyszerűen ráfoghatná Yukira, hogy Tavasztündér - a nagy számok törvénye alapján -, de tudta, hogy ezt nem engedheti meg magának.

A Clearinghouse Kiadó képeslapja alatt egy nagy, nevére címzett borítékot talált. A felvételi eredmények! Már teljesen megfeledkezett róluk, olyan régen volt a vizsga. Akkor Daviddel még együtt voltak. Akkor még együtt tanultak, hogy Laurel javíthasson az eredményein. Azt tervezték, hogy majd az interneten nézik meg a pontszámaikat, úgy hamarabb megtudják őket, de ezek szerint nem csak Laurel feledkezett meg a dologról. A lány elvette a papírkést a levelek mellől, és óvatosan felvágta a borítékot. Először két kézzel magához szorította, és csak azután húzta ki belőle a vékony papírköteget.

Mikor megtalálta a pontszámait, felsikoltott.

Egy 580 pont, a többi mind hatszáz felett. Óriási fejlődés! Laurel a telefonhoz rohant, és már félig beütötte David számát, amikor tudatosult benne, mit is csinál tulajdonképpen. Ő soha nem akarta, hogy ez történjen velük. Mindenképpen azt szerette volna, ha legalább barátok maradnak. Eddig a pillanatig még nem fordult meg a fejében, hogy esetleg képtelenséget kíván.

Az nem lehet!

Sohasem fogja megtudni, ha meg sem próbálja. Beütötte az utolsó számokat is.

- Halló!

- David?

- Halló?!

Hangposta. David szerint nagy poén úgy tenni rajta, mintha felvette volna a telefont. Laurel szerint viszont halálidegesítő volt, bár 191

hónapok óta nem fordult elő, hogy a David hangpostája válaszolt volna neki.

- Tudod mit? Inkább hagyj üzenetet!

Laurel letette a telefont. A fiú látni fogja a nem fogadott hívást és a számot is. Amennyiben ő is ma kapta meg a borítékját, tudni fogja, hogy Laurel miért hívta.

A lány lerogyott egy bárszékre, az eredményeit még mindig a kezében tartotta. Úgy érezte magát, mint akit kifacsartak. A szakítás Daviddel nem oldotta meg egy csapásra minden problémáját. Inkább gyarapította azok számát. És minél tovább vár a megoldással, annál nagyobb az esélye annak, hogy a fiú továbblép, és ezzel eldönti helyette a kérdést.

David továbblép. Még a gondolata is borzasztó!

Laurel felkapta a papírlapokat és a hátizsákját, majd elindult fel felé a lépcsőn. Lassítania kell Tamanival, hogy lássa, mit is akar igazán Korábban Davidet választotta, és akkor száz százalékig kitartott a döntése mellett. Hosszú ideig minden csodálatosan ment.

Ugyan arra a boldogságra vágyott, csak az volt a kérdés, hogy kivel.

És ha, a döntéshez az kell, hogy egy ideig nem csókolózik... Akkor nem csókolózik senkivel! Tiszta fejre van szüksége.

Összerezzent, amikor valaki bekopogott a szobájába.

- Bejöhetek?

-Tamani.

Laurel a hátizsákja alá rejtette az eredményeit, és az ajtóhoz sietett. Habozott egy pillanatig, mielőtt beengedte a fiút.

- Ne haragudj, hogy nem a bejáratnál vártam rád - mondta bocsánatkérően Tamani. - De mivel szobafogságban vagy, gondoltam jobb lesz, ha senki sem látja, hogy bejövök.

- Végre eszedbe jutottak a kíváncsi szomszédok! - mondta Laurel és kipréselt magából egy halk nevetést.

Tamani a cipője orrát bámulta. Majd felnézett, rámosolygott a lányra, és kitárt karral elindult felé.

Minden elhatározás, minden fogadalom - amit a tiszta fejjel kapcsolatban önmagának tett - egy pillanat alatt semmivé lett, amikor a Tamani a karjába zárta. Laurel szorosan megbújt az ölelésében, és amikor Tamani egészen picit elhúzódott tőle, még erősebben kapaszkodott belé. Egy másodperc, és elengedi.

Még egy.