1

„NEM MEGYEK ŐRJÁRATRA, NEM MEGYEK VADÁSZNI

SEM.‖Annyi a dolgom, hogy a közeledben legyek. Te csak éld az életedet, mintha mi sem történt volna. Gondoskodom a biztonságodról -

folytatta Tamani, és kicirógatott egy tincset a lány arcából. - Kész vagyok meghalni is érted.‖

Laurel tavaly óta nem találkozott Tamanival; akkor arra kérte a fiút: engedje el. Bár még mindig sajgott a szíve, biztos volt benne, hogy jól döntött, amikor Davidet választotta.

De amikor az élet végre visszatér a normális kerékvágásba, Laurel felfedezi, hogy ismét harcolnia kell egy ismeretlen ellenféllel. Újra Tamanihoz kell fordulnia védelemért és jó tanácsért, mert az Avalont fenyegető veszély nagyobb annál, mint amit a tündérek valaha is képzeltek volna. Most először Laurel nem lehet biztos abban, hogy ők kerülnek ki győztesen.

2

Aprilynne Pike-tól megjelent:

Wings - Szárnyak

Spells – Varázsigék

3

4

Aprilynne Pike

Illusions

Illuziók

Első kiadás

Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2012

5

Gwendolynnek, aki a munkálatok

minden egyes percében mellettem volt.

Minden. Egyes. Percben.

EGY

6

A Del Norte Középiskola folyosóin a szokásos szeptember eleji káosz uralkodott, így Laurelnek könyékkel kellett utat törnie magának a másodikosok között, amikor végre megpillantotta David széles vállát.

Átölelte a fiú derekát, az arcával pedig puha pólójához simult.

– Szia – mondta David, és ő is megölelte a lányt. Laurel már épp lehunyta a szemét, hogy belefeledkezzen a pillanatba, amikor Chelsea tűnt fel a semmiből, és izgatottan magához szorította két barátját.

– Ti elhiszitek? Végzősök lettünk! Végre!

Laurel nevetve bontakozott ki Chelsea öleléséből. A kérdés korántsem volt költői, hiszen Laurelben többször is felmerült korábban, hogy a harmadik osztályt egyikük sem fejezi be élve.

Mikor David a szekrényében kezdett matatni, Chelsea előhúzta hátizsákjából a kötelező olvasmányok listáját, amit Mrs. Caintől kaptak még a nyárra. Laurel elnyomott egy mosolyt, mert tudta, hogy Chelsea rengeteget vacillált az ajánlott könyvek között. Egész szünetben. És még mindig.

– Kezdem azt hinni, hogy a Büszkeség és balítélet et mindenki elolvasta – mondta, és Laurel felé bökött a lappal. – Tudtam én, hogy a Meggyőző érvek et kellett volna választanom!

– Én nem olvastam a Büszkeség és balítélet et – ellenkezett Laurel.

- Ja, persze, te a Páfrányok alkalmazása a mindennapokban című művet bújtad, vagy valami ilyesmit. - Chelsea közelebb hajolt Laurelhez, és suttogóra fogta a hangját. - Vagy például a Hogyan legyek kiváló mixer?

sikerkalauzt - tette hozzá, és nagyot nevetett.

7

- Vagy azt, hogy Hogyan írjunk tűlevelet?, illetve Ki az igazi gyökér? -

dobta fel David felhúzott szemöldökkel. Majd hirtelen felegyenesedett, és szélesen mosolyogni kezdett. - Helló Ryan! - kiáltotta, és felemelte a tenyerét.

Ryan lepacsizott Daviddel, aztán megfordult, és végigsimította Chelsea karját. - Hogy van a Del Norte legdögösebb végzőse? -

kérdezte, mire Chelsea vihogva lábujjhegyre emelkedett, és megcsókolta.

Laurel elégedetten sóhajtott fel, David keze után nyúlt, és hozzá-bújt a fiúhoz. Csak egy hete érkezett vissza az Avalon Akadémiáról, és nagyon hiányoztak neki a barátai, talán még jobban, mint tavaly.

Bár oktatója, Yeardley tett róla, hogy ne legyen ideje emiatt boron-gania. Sikeresen kitanult több új bájitalt, és jó pár volt még, amit már majdnem tudott. Sokkal magabiztosabban keverte a hozzávalókat, kezdett ráérezni a gyógynövények és eszenciák tulajdonságaira, és arra, hogyan egészítik ki egymást. Annyira még nem volt jártas a dolgokban, mint a barátnője, Kátya, aki új bájitalok után kutatott, de azért határozottan elégedett volt a saját teljesítményével.

Ennek ellenére örült, amikor visszatérhetett Crescent Citybe, ahol minden olyan hétköznapi volt, és ahol nem érezte olyan ret-tentően magányosnak magát. Rámosolygott Davidre, aki becsapta a szekrényajtót, és magához húzta. Óriási igazságtalanságnak tetszett, hogy ebben a tanévben csak egy közös órájuk volt, és bár az elmúlt hét minden pillanatát együtt töltötték, Laurel még a becsengetés előtti percekhez is ragaszkodott. Emiatt alig vette észre azt a furcsa bizsergést, ami arra késztette, hogy megforduljon és hátranézzen.

Valaki figyeli.

Inkább kíváncsian, mint félve sandított hátra a válla fölött, mintha csak a haját igazgatná. Azonnal nyilvánvalóvá vált számára, hogy ki az, aki követi a szemével. A torkában dobogott a szíve, amikor tekintete összekapcsolódott a világoszöld szempárral.

8

Világoszöld? Eddig nem világoszöld volt. Hanem mély smaragd, ami illett a hajához - ahhoz a hajhoz, mely most feketén, rövidre nyírva és lazára zselézve csillogott. A háziszőttes tunikát és a térdnadrágot farmer és fekete póló váltotta fel, ami ugyan remekül mutatott, de biztosan roppant kényelmetlen lehetett.

Még cipő is volt rajta. Laurel szinte sohasem látta Tamanit cipőben.

S a szeme... Lehetett akár világos, akár sötét - álmában is sokszor megjelent, és Laurel nagyon jól ismerte. Épp olyan jól, mint a sajátját vagy a szüleiét. Vagy Davidét.

Abban a pillanatban, ahogy összekapcsolódott a tekintetük, az egymástól távol töltött, eddig örökkévalóságnak tűnő hónapok röpke másodperccé zsugorodtak. Tavaly télen Laurel megkérte Tamanit, hogy tűnjön el. A fiú engedelmeskedett. Laurel nem tudta, hogy hol, mikor, és egyáltalán fog-e még találkozni vele. Lassan eltelt egy év, és szinte már hozzászokott a szívét mardosó fájdalomhoz, valahányszor Tamanira gondolt. És most egyszerre ott termett - pár lépésnyire tőle.

Laurel Davidre nézett, aki nem pillantott vissza rá. Ő is észrevette Tamanit.

- Hűha! - sikkantotta Chelsea valahonnan Laurel háta mögül, megtörve ezzel az áhítatot. - Ki az új fiú? Nagyon szexi! - A pasija, Ryan megvetően felmorrant. - Miért, nem az? Nem fogadtam vakságot! - tette hozzá Chelsea egykedvűen.

Laurel meg sem tudott szólalni, miközben Tamani tekintete hol őt, hol Davidet fürkészte. Millió gondolat futott át az agyán. Mit keres itt?Miért öltözött így?Miért nem szólt, hogy jönni fog? Szinte nem is érezte, hogy David lefejti jéghideggé dermedt ujjait a pólójáról, és meleg tenyerébe fogja őket.

- Tuti, hogy cserediák - mondta Ryan. - Mr. Robison vezeti körbe őket!

- Lehet - felelte Chelsea minden meggyőződés nélkül.

9

Mr. Robison mondott valamit a három diáknak, akik a folyosón a nyomában voltak, mire Tamani elfordult, és már a profilja sem volt látható. Laurel, mint aki egy igézetből tér magához, lesütötte a szemét.

David megszorította a kezét, mire Laurel felemelte a pillantását.

- Ez az, akire gondolok?

Laurel bólintott, de képtelen volt megszólalni. Bár David és Tamani eddig csak kétszer találkoztak, mind a két találkozó...

emlékezetes volt. Amikor David Tamani irányába nézett, Laurel is úgy tett.

A csoportban egy másik fiú összezavarodva álldogált, míg egy lány ismeretlen nyelven magyarázott neki valamit. Mr. Robison egyetértően bólogatott.

Ryan vigyorogva fonta össze a karját. - Na ugye, mit mondtam?

Cserediákok.

Tamani egy fekete hátizsákot vett át egyik válláról a másikra.

Unottnak tűnt. Emberinek. Ez önmagában pont olyan megrendítő volt, mint a tény, hogy egyáltalán megjelent itt. És már megint Laurelt figyelte, most valamivel kevésbé nyíltan, sötét szempillái árnyékából.

Laurel próbált mélyen, egyenletesen lélegezni. Fogalma sem volt arról, hogy mit gondoljon. Avalon sohasem küldené ide Tamanit ok nélkül, és elképzelni sem tudta, mi lehet az, ami miatt a fiú elhagyta az őrhelyét.

- Jól vagy? - kérdezte Chelsea, és Laurel mellé lépett. - Mintha kiakadtál volna.

Laurel nem tudta megállni, gyors pillantást vetett Tamani felé, amit Chelsea természetesen azonnal elkapott. - Ez Tamani - mondta, és csak remélni tudta, hogy nem hangzott olyan megkönnyebbültnek -

vagy rémültnek -, mint amilyennek érezte magát.

10

Ez sikerülhetett, mert Chelsea döbbenten rámeredt. - Az a szexi?- suttogta.

Laurel bólintott.

- Komoly? - sikkantotta Chelsea, de Laurel egy éles mozdulattal elhallgattatta, majd lopva Tamanira nézett, hogy a fiú látta-e kettejük szóváltását. Tamani szája mosolyra rándult, tehát minden bizonnyal igen.

Aztán a cserediákok elindultak Mr. Robison mögött a folyosón, egyre távolodtak Laureltől. Mielőtt Tamani befordult volna a sarkon, visszakacsintott a lányra. Laurel megint örült neki, hogy nem tud el-pirulni.

David felé fordult. A srác őt fürkészte, a tekintete tele volt kérdéssel.

Laurel felsóhajtott, és védekezőn felemelte a kezét. - Ehhez semmi közöm.

- De ez jó, nem? - kérdezte David, miután sikerült megszabadulniuk Chelsea-től és Ryantől, és megálltak a terem előtt, ahol Laurel első órája volt. A lányt még sohasem idegesítette ennyire a jelzőcsengetés. - Mindig azt hitted, hogy sohasem fogod viszontlátni, most meg itt van. Persze, hogy jó az, hogy itt van -

mondta Laurel halkan, és mindkét kezével átölelte David derekát. -

De félek is attól, hogy mit jelenthet ez az egész. Nekünk. Nem úgy nekünk! - javította ki magát, miközben küzdött egy kínos érzés ellen, amely befészkelte magát kettejük közé. - Biztosan azért van itt, mert veszélyben vagyunk, nem?

David bólintott. - Igyekszem nem is gondolni erre. Úgyis el-mondja majd, nem?

Laurel felvont szemöldökkel nézett a fiúra. Mind a ketten kacagásban törtek ki.

11

- Vagy erre ne számítsunk, ugye? - David felemelte a lány jobb kezét, és megcsókolta. Közben vetett egy pillantást arra a kristályberakású ezüst karkötőre, amelyet csaknem két éve ő adott Laurelnek, amikor először összejöttek. - Örülök, hogy még mindig hordod.

- Minden egyes nap - mondta Laurel. Azt kívánta, bárcsak tovább beszélgethetnének, de aztán magához húzta Davidet egy utolsó csókra, majd besietett a terembe állampolgári ismeretek órára, és elfoglalt egy ablak előtti helyet, az utolsót. Az ablakok kicsik voltak ugyan, de Laurelnek az volt a fontos, hogy természetes fényt kapjon.

Elkalandoztak a gondolatai, miközben Mrs. Harms kiosztotta a témaköröket és ismertette a tantárgyi követelményeket. Nem tudott a tanárra figyelni, de Tamani hirtelen felbukkanása után ez nem is volt olyan meglepő. Minek jött ide? Ha tényleg veszély fenyegeti, kicsoda, micsoda az?

Egyetlen trollt sem látott azóta, hogy otthagyta Barnest a világítótoronyban. Lehet ennek valami köze Kleához, a titokzatos trollvadászhoz, aki végül kivégezte Barnest? Már egy ideje őt sem látta senki, és Laurel szinte biztos volt abban, hogy Klea új vadászmezőket nézett ki magának. Esetleg valami egész másról van szó?

Ettől függetlenül Davidnek igaza volt: örült annak, hogy újra láthatta Tamanit. Nemcsak örült, de a fiú jelenléte meg is nyugtatta.

Még rá is kacsintott! Mintha az előző nyolc hónap meg sem történt volna. Mintha sohasem szívódott volna fel. Mintha Laurel sohasem jutott volna el odáig, hogy kiadja az útját. A lány gondolatban újra Tamani ölelő karjai között találta magát, és újra érezte a fiú puha aj-kának érintését a száján, mint azon kevés alkalmak egyikén, amikor az önkontroll csődöt mondott nála. Olyan élénken éltek benne ezek az emlékek, hogy megrebbenő kezével megérintette az ajkát.

A tanterem ajtaja szélesen kitárult, kiragadva Laurelt az álmodozásából. Mr. Robison lépett be, a nyomában Tamanival.

12

- Elnézést, hogy megzavarom az órát - mondta Mr. Robison. -

Fiúk! Lányok! - Laurel utálta, mikor a felnőttek ilyen lekicsinylő

hangsúllyal beszéltek hozzá. - Bizonyosan hallottatok már arról, hogy idén Japánból jöttek cserediákjaink. Nos, Tam... - Laurel elsápadt, mikor meghallotta azt a becenevet, amit ő adott Tamaninak.

- Gyakorlatilag nem része a cserediákprogramnak, de most költözött ide Skóciából. Remélem, hogy ugyanolyan figyelmességgel bántok majd vele, mint a vendégekkel. Tam? Mesélhetnél egy kicsit magadról.

Mr. Robison rácsapott Tamani vállára. Tamani gyors pillantást vetett a szervezőtanárra, és Laurel sejtette, hogyan szeretné viszonozni ezt a gesztust. De a bosszúság csak átsuhant az arcán, és a lány biztos volt benne, hogy senki más nem vette észre. A fiú megvillantotta féloldalas mosolyát, és vállat vont. - A nevem Tam Collins.

A lányok közül többen ábrándosan felsóhajtottak dallamos akcentusának hallatán.

- Skóciából jöttem, Perth mellől. Persze nem az ausztráliai Perth... és. - Itt elhallgatott, mintha töprengene, mit is mondhatna magáról, amit a többiek érdekesnek találhatnának.

Laurelnek lett volna néhány ötlete.

- A nagybátyámnál lakom. Már gyerekkorom óta. - Tamani megfordult, és rámosolygott a tanárra. - Az égvilágon semmit sem tudok állampolgári ismeretekből - mondta nevetéssel a hangjában. -

Legalábbis ennek az államnak az ismereteiről.

Az egész osztályt meghódította. A fiúk alig észrevehetően bólogattak, a lányok izgatottan csicseregtek, még Mrs. Harms is elmosolyodott. Pedig Tamani még csak be sem vetette az igazi csáberejét. Laurel felnyögött a gondolatra, hogy az hová vezethetne.

13

- Nos, akkor keress magadnak egy szabad helyet - mondta Mrs.

Harms, és Tamani kezébe nyomott egy tankönyvet. - Mi is csak most fogtunk bele.

Három szabad hely is volt az osztályteremben, és a körülöttük ülők mindannyian csendes kampányba kezdtek Tamani jóindulatának elnyeréséért. Nadia, egy csinos lány volt közöttük a legmerészebb.

Felváltva keresztbe tette a lábát, hullámos barna haját a válla mögé dobta, előrehajolt, és feltűnően megveregette az előtte álló szék támláját. Tamani szinte bocsánatkérően elvigyorodott, elment Nadia mellett, és leült egy lányhoz, aki fel sem pillantott a könyvéből, mióta a fiú belépett a terembe.

Laurel mellé ült le.

Miközben Mrs. Harms a napi olvasmánylistát ismertette az osztállyal, Laurel hátradőlt, és Tamanira meredt. Azzal sem fáradt, hogy mindezt feltűnés nélkül tegye, hiszen az osztályteremben minden lány ugyanazt csinálta, mint ő. Őrjítő volt, hogy itt kell ülnie mindössze fél méterre Tamanitól, és nem szólalhat meg, hiába cikázik millió kérdés a fejében. A kérdések egy része teljességgel logikus volt.

A többségük azonban nem.

Laurel körül forgott a világ, mire megszólalt az óra végét jelző

csengő. Most jött el az ő ideje. Annyi mindenre érzett késztetést: hogy kiabáljon a fiúval, felpofozza, megcsókolja, vagy a vállánál fogva megrázza. De amire a leginkább vágyott: hogy átölelje, és a mellkasához bújva bevallja, hogy nagyon, de nagyon hiányzott neki. Ezt egy jó barátnak csak el lehet árulni, nem?

Aztán eszébe jutott, hogy annak idején pont emiatt lett olyan dühös a fiúra, hogy el is zavarta. Mert Tamani Laurellel kapcsolatban nem ismerte a baráti ölelés fogalmát. Mindig többet akart. És bár szenvedélyes kitartása mindenképpen hízelgő volt, de az, hogy Davidet legyőzendő ellenfélként kezelte, kevésbé tüntette fel jó színben. Laurelnek majd megszakadt a szíve, mikor elküldte Tamanit, és nem volt biztos benne, hogy még egyszer meg tudná tenni.

14

Lassan felállt, és a fiúra nézett. Hirtelen kiszáradt a szája.

Tamani széles vállára lendítette hátizsákját, megfordult, és egyenesen a lány szemébe nézett. Laurel már épp szóra nyitotta volna a száját, amikor a fiú elvigyorodott, és kinyújtotta a kezét.

- Halihó! - mondta szinte túl harsányan. - Úgy tűnik, padtársak leszünk. Szeretnék bemutatkozni. Tam vagyok.

Kezet fogtak, pontosabban Tamani megrázta Laurel kezét, mivel a lány karjából minden erő kiszaladt. Ez eltartott néhány másodpercig, míg Tamani győzködő pillantása lassan határozottabb formát nem öltött. Rámeredt a lányra. - Ja! - kiáltott fel az kissé megkésve.

- Laurel vagyok. Laurel Sewell. Örvendek. - Örvendek? Mióta használ ő olyan szavakat, hogy „örvendek‖? És Tamani miért rázza úgy a kezét, mint egy biztosítási ügynök?

A fiú előhúzott egy órarendet a farzsebéből. - Most angolórám lesz Mrs. Cainnel. Megmutatnád nekem, merre van a terem?

Laurel nem tudta eldönteni, hogy most megkönnyebbülést vagy csalódást érez amiatt, hogy a második órájuk nem közös.

- Persze - csicseregte. - Ott van a folyosó végén. - Lassan szedte össze a holmiját, húzta az időt, hogy kiürüljön a terem. Majd Tamani felé hajolt.

- Te meg mit keresel itt?

- Örülsz?

Laurel bólintott, és megeresztett egy mosolyt.

Tamani

visszavigyorgott

rá,

és

a

leplezetlen

megkönnyebbüléstől felragyogott az arca. A lány máris jobban érezte magát attól, hogy látta, a barátja sem volt annyira biztos magában.

- De miért.

Tamani alig észrevehetően megrázta a fejét, és a folyosó felé mutatott. Laurel már majdnem kiért az ajtón, amikor a fiú megragadta 15

a könyökét. - Gyere ki a házatok mögötti kiserdőbe iskola után! - kérte halkan. - Mindent elmagyarázok. - Ennyit mondott, és termé-szetellenes gyorsasággal megsimogatta a lány arcát. Laurel még meg sem érezhette az érintését, a keze máris visszavándorolt a zsebébe, és a fiú már kint is volt az ajtón.

- Tama... Tam! - kiáltott utána Laurel, és szaladt, hogy utolérje.

- Megmutatom, hogy hová kell menned.

Tamani elvigyorodott, és felkacagott. - Ugyan már! - mondta olyan halkan, hogy még Laurel is alig hallotta. - Szerinted nem ké-szültem fel? Jobban ismerem az iskolát, mint te. - Rákacsintott a lányra, és eltűnt.

- Nem hiszem el! - visította Chelsea, aki hátulról támadta le Laurelt, és gyakorlatilag kitépte az ujjait David markából. Addig rángatta a barátnőjét, amíg az arcába nem kiabálhatta: - Együtt járok angolra a tündérsráccal! Gyerünk, mondj el mindent, mielőtt Ryan ideér!

- Csitt! - mondta Laurel, és lopva körbenézett. De senki sem figyelt rájuk.

- Annyira cuki! - lelkendezett Chelsea. - A lányok odavannak érte! Ja, és képzeld, az a japán meg matekra jár velünk, pedig még csak tizenöt éves! Vajon mikor ébred rá Amerika, hogy a világ elmegy mellettünk? - tette fel a költői kérdést. Elhallgatott egy pillanatra, a szeme elkerekedett. - Úristen, remélem, nem ő lesz a mérce!

David a szemét forgatta, de közben vigyorgott. - Na, veled kapcsolatban is pont ettől lehet tartani!

- Ide figyelj! - mondta Laurel, és magához húzta Chelsea-t. - Még semmit sem tudok, beszélnem kell vele, oksa?

- De mindent elmondasz nekem, ugye? - kérdezte Chelsea.

- Miért, nem szoktam? - kérdezett vissza Laurel csúfondáros mosollyal.

16

- Ma este?

- Meglátjuk - felelte Laurel, majd megragadta Chelsea vállát, és Ryan irányába fordította barátnőjét. - Indíts! - Chelsea a válla fölött nyelvet nyújtott Laurelre, aztán eltűnt a pasija hóna alatt.

Laurel megcsóválta a fejét, és David felé fordult. - Nem elég, hogy egy órára járunk - mondta tettetett bosszúsággal a hangjában. -

Különben is, kinek az ötlete volt ez az egész?

- Az enyém biztosan nem - felelte David. Beléptek az osztályterembe, és elfoglalták helyüket, hátul, jó messze a katedrától.

Ezek után Laurel egyáltalán nem csodálkozott, amikor Tamani beszédtechnika-órán is megjelent. Amikor a fiú belépett a terembe, David minden izma megfeszült, de aztán amikor Laurel hajdani őr-angyala előreült, tőlük távol, megnyugodott.

Hosszú félév elé néztek.

17

KETTŐ

Laurel nagy sóhaj kíséretében hajította le a táskáját a konyhapultra. Megállt a hűtő előtt, és a tartalmát vizsgálgatta, közben meg folyamatosan korholta magát, mert önmaga számára is nyilvánvaló volt, hogy csak az időt húzza. Azért is kivett egy nektarint, mielőtt becsukta volna a hűtőajtót, csak hogy igazolja az előtte töltött időt.

Odament a hátsó bejárathoz, és amint az már szokásává lett, a ház mögötti fák vonalát fürkészte, hátha megpillantja a házukat immár teljes állásban őrző tündérek egyikét. Néha beszélgetett is velük. Az is előfordult, hogy védekező bájitalokkal és porokkal látta el őket. Azt nem tudta, hogy az őrszemek használják-e a főzeteit, de vissza sohasem utasították. Jó érzés volt, hogy a segítségükre lehet, főleg, hogy a házőrzés mindannyiuk életét megváltoztatta.

De mivel tavaly óta a trollok nem aktivizálták magukat a környéken, a munkájukra már nem volt szükség. Néha erős kísértést érzett, hogy hazaküldje az őrszemeket, de aztán észre tért. Jamison figyelmeztette korábban, hogy a trollok akkor szeretnek támadni, amikor az áldozat védtelen, és Laurel a saját bőrén is megtapasztalhatta, hogy a vén Téltündér igazat beszélt. Tetszett vagy nem, az volt a legbiztonságosabb, ha az őrszemek maradnak, ahol vannak. Legalábbis egyelőre.

Laurel kinyitotta a hátsó ajtót, és a fák felé szaladt. Nem tudta, hogy pontosan hol várja Tamani, de biztos volt benne, hogy a fiú előbb-utóbb rábukkan, mint mindig. Szinte a földbe gyökerezett a lába, amikor egy tölgyfát kikerülve meglátta, hogy a tündér egy dühödt rúgással éppen megszabadul az egyik cipőjétől. Tamani háttal állt Laurelnek, a pólót már ledobta magáról. Laurel nem tudta levenni a szemét a fiú meleg barna - Davidénél sötétebb - bőréről, miközben az lehajolva viaskodott a cipőfűzővel. Halk káromkodások közepette sikerült meglazítania, és a következő rúgással a közeli ciprusfa törzsét célozta meg.

Mintha nem is a ruháitól, hanem a béklyóitól szabadult volna 18

meg, végre ellazította a vállát, és mélyen, hangosan felsóhajtott. Bár emberi mértékkel mérve egy kicsit alacsonynak számított, karja hosszú és izmos volt. Megkönnyebbülten kinyújtózott, széles vállai háromszöget zártak be keskeny, bő farmernadrágba bújtatott csípőjével. A hátizmain megcsillant a napfény, és Laurel egy pillanatra biztos volt benne, hogy látja, amint a fiú elnyeli az éltető

sugarakat. Sejtette, hogy ideje megszólalnia - tudatni a fiúval, hogy ott van -, de még tétovázott.

Tamani az eget kezdte fürkészni. Keze a csípőjén, melyet Laurel az imént csodált meg. A lány rájött, hogy muszáj valami zajt csapnia, még mielőtt a fiú az utolsó ruhadarabtól is megszabadul. Megköszörülte a torkát.

Tamani villámgyorsan megpördült, a haját aranyfénybe vonta egy kósza napsugár. - Ja, te vagy! - mondta hallhatóan megkönnyebbülten. Majd furcsa kifejezés jelent meg az arcán. - Mióta álldogálsz ott?

- Nem olyan régóta - biztosította gyorsan Laurel.

- Egy perce? - firtatta Tamani. - Vagy kettő?

- Ööö... egy, asszem.

Tamani megcsóválta a fejét. - Semmit sem hallottam. Rohadt emberruhák! - Lezuttyant egy fatuskóra, és levette a zokniját is. -

Nemcsak kényelmetlenek, de hangosak is! Na meg az iskola! Olyan

sötét.

Laurel elnyomott egy mosolyt. Ő is ugyanezt mondta az édesanyjának a Del Norte-ban töltött első nap után. - Majd megszokod - nyugtatta meg a fiút, és odaadta neki a nektarint. - Edd meg! Ettől jobban leszel!

Tamani elvette a gyümölcsöt, közben hozzáért Laurel kezéhez. -

Köszi - mondta halkan. Habozott egy pillanatig, majd összeszedte magát, és beleharapott. - Pedig edzettem erre. Tényleg! De ennyi időt egyvégtében sohasem kellett négy fal között töltenem. Inkább a kultúrára koncentráltam, arra nem is gondoltam, milyen következ-ményekkel jár majd, ha ennyi időt bent töltök.

- Valamennyit segít, ha az ablakok mellett keresel helyet -

javasolta Laurel. - Nekem is kemény lecke volt ez.

- És ki a fene találta fel a farmernadrágot? - folytatta komoran Tamani. - Nehéz, fojtogató anyag! Ugye nem azt akarod nekem mondani, hogy az a faj, amelyik az internetet feltalálta, képtelen a denimnél jobb anyagot alkotni? Na?

- Azt mondtad, hogy internet? - kaccantotta Laurel. - De fura!

19

Tamani is felnevetett, és még egyet harapott a nektarinból. - Igazad van - mondta elismerően, és felmutatta a gyümölcsöt. - Tényleg segít.

Laurel odalépett mellé, és ő is leült a fatuskóra. Szinte érintették egymást, olyan közel ültek, mégis mintha egy gránitfal magasodott volna közöttük. - Tamani?

A fiú odafordult, de nem szólt.

A lány elmosolyodott, s bár nem volt benne biztos, hogy helyesen teszi, előredőlt, és átkarolta Tamani nyakát. - Szia - súgta a fülébe.

Tamani is átölelte a lányt, viszonozta az üdvözlést. Aztán Laurel el akart húzódni tőle, de a fiú szorosan tartotta, szinte kérlelve, hogy maradjon az ölelésében. Laurel nem küzdött tovább, hiszen nem is akart. Néhány másodperc múlva Tamani elengedte ugyan, de láthatóan nem szívesen. - Szia - mondta a fiú csendesen.

Laurel felnézett, bele a világoszöld szempárba, és csalódottan konstatálta, hogy még mindig nem barátkozott meg ezzel a színnel.

Valahogy más volt, pedig hamisítatlanul Tamanihoz tartozott. De ez a szín. nem tudta megmondani az okát, de bosszantotta.

- Figyelj - mondta Tamani lassan. - Ne haragudj, hogy ilyen meglepetésszerűen támadtam rád.

- Szólhattál volna.

- Igen? És te mit mondtál volna? - kérdezte Tamani.

Laurel majdnem belefogott a mondókájába, de aztán becsukta a száját, és bűnbánóan elmosolyodott.

- Azt mondtad volna, hogy ne jöjjek, ugye? - erősködött Tamani.

Laurel felvonta az egyik szemöldökét.

- Na, ezért nem szóltam - mondta a tündér, és vállat vont.

Laurel leszakított egy apró páfránylevelet, és darabokra tépkedte.

- Merre jártál? - kérdezte. - Shar nem árulta el.

- Többnyire Skóciában. A suliban is mondtam.

- De miért?

Most a fiú nézett bűnbánóan. - Kiképzés.

- Mire képeztek ki?

- Hogy idejöhessek.

- Ennyi ideig tartott? - kérdezte Laurel szinte suttogva.

Tamani bólintott.

Laurel próbált tudomást sem venni a fájdalomról, amely a szívé-be költözött. - Egész idő alatt tudtad, hogy visszatérsz majd ide, és mégis el tudtál menni búcsú nélkül? - Azt várta volna, hogy a fiú szégyenkezve lehorgasztja a fejét, vagy legalábbis igyekszik bocsána-20

tot kérni, de nem. Tamani egyenesen a szemébe nézett.

- Ugyan miért kellett volna elbúcsúznom? Hogy személyesen közölhesd velem, hogy Davidet választod, és soha többé nem jössz át meglátogatni?

Laurel nem nézett a fiúra - a bűntudat lassan átvette a fájdalom helyét.

- Szerinted jót tett volna nekem? Te biztosan jobban érezted volna magad, szabályosan hősnek, én viszont totál idiótának tűntem volna. Az elátkozott szerelmes, aki elbujdokol a világ végére. -

Tamani elhallgatott, beleharapott a nektarinba, és egy darabig elgondolkodva rágcsálta a falatot. - Ehelyett neked meg kellett küzdened a döntésed következményeivel, nekem pedig maradt némi büszkeségem. Alig valamennyi, de mégis - tette hozzá. - Ugyanis mindettől függetlenül tényleg el kellett mennem a világ végére, és játszanom az elátkozott szerelmest. Anyám úgy mondaná, hogy ugyanaz a gyümölcs, csak másik ágról való.

Laurel nem volt biztos benne, hogy felfogta a szólás értelmét.

Bár már két nyarat töltött Avalonban, a tündérek világa sokszor kifogott rajta. De sejtette, mit akar a fiú mondani.

- Ami történt, megtörtént - mondta Tamani, és tovább hámozta a nektarint. - Azt javaslom, ne is beszéljünk róla. - Egy pillanatra összevonta a szemöldökét, mielőtt a nektarin magját a fák közé hajította volna.

Valaki csendesen felnyögött. - Hekaté szemére, Tamani! Muszáj volt?

Tamani elvigyorodott, amikor egy magas, rövidre nyírt hajú őrszem bukkant elő a fák közül, és a karját dörzsölgette. – Kémkedtél -

vetette neki oda Tamani. Igyekeztem adni nektek

egy kis időt. De épp te kérted, hogy itt találkozzunk.

Tamani megadóan széttárta a karját. - Nyertél. Ki jön még?

- A többiek a házat őrzik, nekik nem kell itt lenniük.

- Remek - mondta Tamani, és ültő helyében kihúzta magát. -

Laurel, ismered Aaront?

- Már volt hozzá szerencsém párszor - felelte Laurel mosolyogva. Na jó, lehet, hogy nem párszor. Talán egyszer vagy kétszer látta. Tavaly télen ugyanis megpróbált beszélgetni az őrszemekkel, igyekezett összebarátkozni velük. De azok csak hajlongtak előtte - amit Laurel szívből utált -, és egy szót sem szóltak.

Aaron azonban ismerősnek tűnt.

És ami a lényeg, nem pontosította Laurel mondatát. Bólintott -

21

olyan mélyen, hogy szinte felért egy meghajlással -, majd Tamani felé fordult.

- Nem rendes őrszemként vagyok itt - kezdte Tamani, és Laurelre nézett. - Azért jöttem, hogy az lehessek, ami mindig is akartam lenni: fear-gleidhidh.

Beletelt egy kis időbe, mire Laurelnek beugrott, hogy mit is jelent ez a szó. Tavaly ősszel Tamani elmagyarázta neki, hogy egyfajta kísérőről van szó. A kifejezés hasonlított arra, amit a Téltündérek a testőreik megnevezésére használnak. Csak ez valahogy sokkal. sze-mélyesebb volt.

- Tavaly túl sok meleg helyzetünk volt - folytatta Tamani. - Nem könnyű az iskolában és egyéb zsúfolt helyeken téged őrizni. Ezért elmentem az uradalomba haladó kiképzésre. Még nem tudok olyan jól elvegyülni az emberek között, mint te, de annyira megy, amennyire muszáj ahhoz, hogy a közeledben maradhassak.

Tényleg szükség van erre? - vágott közbe Laurel. Mindkét tündér értetlenkedve meredt rá.

- Hónapok óta se egy trollt, se semmi mást nem láttunk.

A két őrszem gyors pillantást váltott, és Laurelbe belehasított a félelem, amikor rájött, hogy valamit titkolnak előtte. - Ez nem. feltétlenül. igaz - mondta Aaron.

- De troll nyomokat láttak - mondta Tamani, és visszaült a tuskó- ra. - Csak magát a trollt nem.

- És ez olyan rettenetes? - kérdezte Laurel, aki még mindig úgy gondolta, hogy ha trollt nem láttak, az tulajdonképpen jó hír.

- Igen - mondta Tamani. - Lábnyomokat, véres állati maradvá-nyokat, tábortüzek hamvait láttuk. Az őrszemek itt is bevetettek mindent - nyomkövető szérumot, jelenlétet kimutató csapdát -, amit a kapuknál is szoktak, de magára a troll jelenlétére utaló jelet nem fogtak. Az a helyzet, hogy a régi módszerekkel már nem tudjuk kimutat-ni az ittlétüket, pedig biztosak vagyunk abban, hogy itt vannak.

- Nem lehet, hogy. réges-régi nyomokról van szó? Mondjuk ta-valyról? - kérdezte Laurel.

Aaron szólásra nyitotta a száját, de Tamani közbevágott. - Higgy nekem! Új jelek ezek.

Laurelnek enyhe hányingere támadt. Valószínűleg nem is akarta tudni, amit Aaron.

- De mindenképpen jöttem volna - folytatta Tamani. - Még mielőtt beszámoltál Sharnak a világítótoronyról, Jamison megkért, hogy tudjak meg minél többet Barnes hordájáról - mondta. - Barnes 22

halála átmeneti békét hozott, de egy hozzá hasonló trollnak nyilvánvalóan vannak szárnysegédjei, parancsnokai. Ez a csend valószínűleg csak vihar előtti csend.

A félelem mardosni kezdte Laurelt. Már jó ideje nem érezte ezt a rettenetet, és borzasztó volt, hogy most hirtelen visszatért. Ráadásul tálcán nyújtottál át négy alvó trollt Kleának, és nem hiszem, hogy azok, miután felébredtek, megölték a nőt, és azóta boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az a valószínűbb, hogy Klea kivallatta őket, de akkor rólad is, és talán a kapukról is tud.

Laurel feszülten csüggött minden szón, és lassan úrrá lett rajta a pánik. - Kivallatta? Azt mondta. én úgy értettem, hogy csak. meg akarja ölni őket. Ki akarja belezni őket. Még csak nem is.

- Semmi gond - mondta Tamani. - Adott körülmények között megtetted, ami tőled tellett. Nem vagy őrszem. Talán Klea tényleg azonnal megölte őket, hiszen a trollok vallatása a legtöbb ember számára felér az öngyilkossággal. Azt sem tudjuk, mennyit mondott el Barnes a csatlósainak. Azonban mindenképpen a lehető

legrosszabbra kell felkészülnünk. Ha a trollvadászok tündérvadásszá avanzsálnak, akkor nagyobb veszélyben forogsz, mint valaha.

Jamison elébe akart menni a fejleményeknek, így változtatott a terven egy kicsit.

- Egy kicsit. - visszhangozta Laurel, és hirtelen nagyon kime-rültnek érezte magát. Lehunyta a szemét, arcát a tenyerébe temette.

Érezte, hogy Tamani átkarolja.

- Ide figyelj! - mondta Tamani Aaronnak. - Beviszem a házba.

Azt hiszem, mára végeztünk.

Egy gyengéd érintéssel talpra állította Laurelt, aki köszönés nélkül indult a ház felé. Gyorsan szedte a lábát, és lerázta magáról Tamani segítő kezét: egyrészt minél távolabb akart kerülni a fiútól, másrészt a függetlenségét akarta hangsúlyozni.

Már ami abból maradt.

Berontott a hátsó ajtón, de nyitva hagyta Tamani számára. Odament a hűtőhöz, és kivette belőle az első gyümölcsöt, amit meglátott.

- Kaphatok én is még egyet? - kérdezte Tamani. - Tényleg segít.

Laurel némán a kezébe nyomta a gyümölcsöt, neki teljesen elment az étvágya.

- Mi a baj? - kérdezte végül Tamani.

- Nem tudom - mondta Laurel, és nem nézett a fiú szemébe. -

Minden olyan. Olyan zavaros. De azért. - mondta, és felpillantott -

örülök, hogy visszajöttél. Tényleg.

23

- Remek - mondta Tamani bizonytalan mosollyal az arcán. - Már kezdtem aggódni.

- De aztán azzal jössz, hogy veszélyben vagyok, és már megint az életemet kell féltenem. Már megbocsáss, de ez némileg elfelhőzi az örömömet.

- Shar valaki mást akart küldeni, meg hogy ne mondjunk neked semmit, de én biztos voltam benne, hogy szeretnéd tudni. Még akkor is, ha ez van - mondta Tamani, és tétova mozdulattal körbemutatott.

Laurel átgondolta a dolgot. Valami azt súgta neki, hogy jobb ez így, de nem mert hinni ennek a hangnak. - Mennyire vagyok veszélyben?

- Nem tudjuk - habozott a válasszal Tamani. - Valami van a levegőben. Még csak pár napja vagyok itt, de amit láttam. Ismered a nyomkövető szérumokat?

- Naná. Változtatják a színüket, ugye? Így jelzik, milyen régi egy nyom. Elkészíteni még nem tudom, de.

- Arra semmi szükség. Egész rakományunk van belőlük, a trollokra és az emberekre is. Ráöntöttem egy kicsit egy friss nyomra, de egyáltalán nem reagált.

- Nem működik a varázslat? - kérdezte Laurel, és összeszorult a torka.

- Úgy tűnik - ismerte be Tamani. Te aztán sokat teszel a biztonságérzetemért - nyögte Laurel, aki mosolyogva próbált valami humort vinni a kényes helyzetbe. De megremegő hangja elárulta igazi érzelmeit.

- Kérlek, ne félj! - erősködött Tamani. - Nincs is szükségünk varázslatra, bár az megkönnyíti a dolgokat. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy vigyázzunk a környékre. Nagyon óvatosak vagyunk. - Elhallgatott. - Az a gond, hogy fogalmunk sincsen, mivel állunk szemben. Nem tudjuk, hogy hányan vannak, se azt, hogy mit akarnak. Semmit.

- Tehát azért jöttél, hogy figyelmeztess, már megint über-óvatosnak kell lennem - mondta Laurel, aki tudta, hogy bosszankodás helyett hálásnak kellene lennie. - Maradjak otthon, naplemente után bújjak ágyba, s a többi?

- Nem - mondta Tamani csendesen, meglepve ezzel a lányt. -

Nem akarok semmi ilyesmit mondani. Nem megyek őrjáratra, nem megyek vadászni sem. Annyi a dolgom, hogy a közeledben legyek. Te csak éld az életedet, mintha mi sem történt volna. Gondoskodom a biztonságodról - folytatta, és kicirógatott egy tincset a lány arcából.

24

- Kész vagyok meghalni is érted.

Laurel bénultan állt, és tudta, hogy a fiú minden szava igaz.

Tamani félreértette a lány mozdulatlanságát, azt hitte, arra vár, hogy ő tegye meg az első lépést, ezért előrehajolt, és két kezébe fogta Laurel arcát.

- Hiányoztál - suttogta, és lehelete megsimogatta a lányt. Halk sóhaj szökött ki Laurel ajkán, és amikor Tamani még közelebb hajolt hozzá, önkéntelenül lehunyta a szemét.

- Semmi sem változott - suttogta, mikor a fiú arca hajszálnyira volt az övétől. - Én már választottam.

Tamani keze megmerevedett, de Laurel érezte, hogy az ujjai enyhén remegnek. A fiú nyelt egyet, majd megfakult mosollyal visszahúzódott. Bocsáss meg, megint megfeledkeztem magamról.

- Mit kellene tennem?

- Amit eddig - felelte Tamani vállat vonva. - Minél kevésbe vál-toztatsz a napirendeden, annál jobb.

- Nem így értettem - mondta Laurel és erőt vett magán, hogy a tündér szemébe nézzen.

Tamani megrázta a fejét. - Semmit. Ezzel nekem kell megbirkóz-nom, nem neked.

Laurel a padlóra meredt.

- Tényleg - mondta Tamani, és óvatosan hátrálni kezdett, hogy minél távolabb kerüljön a lánytól. - Észre sem kell venned, ha nem akarsz, és nem kell barátkoznod velem az iskolában sem. A közeledben leszek, és hidd el, minden rendbe jön.

- Rendbe jön - ismételte Laurel, és bólintott.

- Tudod, hogy hol vannak azok a lakások a Hardingon? -

kérdezte Tamani, és megint természetesnek tűnt a hangja.

- Azok a zöld házak?

- Igen. Én a hetesben lakom - mondta huncut mosollyal. - Ha egyszer szükséged lenne rám.

Azzal elindult a bejárati ajtó felé. Laurel néhány másodpercig bénul- tan figyelte, de aztán a valóság szinte fejbe kólintotta. -

Tamani, állj meg! - kiáltotta, felugrott a székről, és a bejárat felé rohant. - Nehogy kimenj azon az ajtón póló nélkül! A szomszédok nagyon pletykásak.

Megragadta a tündérfiú karját. Tamani megfordult, és ösztönösen megfogta Laurel kezét. Rábámult a karján nyugvó ujjakra, amelyek fehéren világítottak olajbarna bőrén. Pillantása végigfutott Laurel karján, vállán és nyakán. Lehunyta a szemét, és mély lélegzetet 25

vett. Amikor újra kinyitotta, az arcán semmiféle érzelem nem tükröződött. Lazán elmosolyodott, megszorította Laurel kezét, majd elengedte.

- Persze - mondta könnyedén. - Majd hátul megyek ki.

A konyha felé fordult, de megállt. Felemelte a kezét, és megérintette a Laurel nyakában függő láncot, melyet a lány tőle kapott: Laurel magoncgyűrűje lógott egy ezüstláncon. Lassan elmosolyodott. - Örülök, hogy még mindig viseled.

26

HÁROM

Az elkövetkező néhány napban az iskola elviselhetetlenül idegesítővé vált. Állampolgári ismereteken Tamani jelenléte majdnem megőrjítette Laurelt, beszédtechnikán pedig David kapott tőle kiütést.

Chelsea-t is valószínűleg jobban zavarta volna a tény, hogy újra trollok bukkantak fel Crescent City környékén, ha nem lett volna olyan túláradóan boldog amiatt, hogy egy újabb tündér iratkozott be a Del Norte Középiskolába. Tamani azonban - annak ellenére, hogy állandóan körülöttük keringett - ügyet sem vetett Laurelre és barátaira. Laurel örült ugyan annak, hogy a fiú néha rákacsintott vagy titokban megeresztett felé egy mosolyt, de ezek az apró gesztu-sok is a minden sarkon rá leselkedő veszélyre emlékeztették.

Ám amikor a házi feladatok, dolgozatok és szorgalmi feladatok felszaporodtak - Tamani ide, trollok oda -, Laurel hagyta, hogy az iskolai mindennapok magukba szippantsák. Tapasztalatból tudta, hogy milyen kimerítő állandó félelemben élni, és minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy csak szimplán túlessen a középiskolán. Élni akarta az életét, és bármennyire nehezére esett beismernie, Tamani számára jelenleg kevés hely akadt benne.

Emiatt aztán hol szomorú, hol elkeseredett volt, hol pedig bűntudat gyötörte. Bár Tamani számára kevés hely akadt Laurel életében, a lány biztos volt benne, hogy Tamani életében csak és kizárólag egyvalakinek jut kitüntetett hely: neki. A fiú azért élt, hogy őt védelmezze, és sohasem okozott csalódást. Néha idegesítő, sőt bosszantó is volt, néha megbántotta vagy megőrjítette Laurelt, de csalódást sohasem okozott neki.

A lány párszor elgondolkodott azon, vajon mit csinálhat Tamani, amikor nem körülötte ólálkodik. De azokon a délutánokon, amikor Daviddel összebújva lustálkodott a kanapén, örült annak, hogy nem tudja. David és ő sohasem beszéltek Tamaniról -

27

természetesen elmondta neki, hogy mi folyik éppen, de azt már mindketten korábban belátták, hogy ha a tündérfiúról van szó, hallgatni arany.

Laurel azonban sohasem tudott szabadulni az érzéstől, hogy figyelik. Szinte viszketett tőle a bőre. Igyekezett nem túl sokat parázni azon, hogy tényleg így van-e, vagy csak a képzelete játszik vele.

Ugyanakkor remélte, hogy valaki valóban rajta tartja a szemét. Például amikor egy gyanús jármű hajtott el a házuk mellett.

Vagy amikor váratlanul megszólalt a bejárati csengőjük.

- Ugyan hagyd! - mondta David, és kipislogott szépen rendbe szedett jegyzetei mögül. Laurel lesöpörte öléből a saját, leginkább salátára emlékeztető papírjait. - Valószínűleg valami ügynök lehet.

- Á, nem hiszem! - mondta Laurel. - Anya rendelt valamit az eBay-ről. Nekem kell átvennem.

- Siess vissza! - mondta David vigyorogva.

Laurel is mosolygott, amikor kinyitotta az ajtót. De a mosoly az arcára fagyott, amint megpillantotta az ismerőst, bár azután mindent megtett, hogy azért barátságosnak tűnjön.

- Klea! Nahát! Én meg.

- Bocs, hogy hívatlan vendégként érkeztem - mondta Klea Mona Lisát megszégyenítő vigyorral. Mint mindig, most is tetőtől talpig testhezálló fekete cuccot viselt, a szemét tükrös napszemüveg takarta.

- Szükségem lenne némi szívességre. Ez a közvetlenség nem vallott Kleára. Laurelnek hirtelen eszébe jutottak Tamani szavai a vihar előtti csendről. Csak remélhette, hogy most nem a vihar előszelét érzi. - Miféle szívességet? - kérdezte, és magában hálát adott az égieknek, hogy erősen, határozottan csengett a hangja. - Itt kint beszélhetünk? - kérdezte Klea, és a nyitott veranda felé bökött.

Laurel tétovázva követte, pedig biztos lehetett abban, hogy az őrszemek senkit sem engednének ilyen közel a házhoz anélkül, hogy le-nyomoznák. Klea kinyújtotta a kezét egy lány felé, aki a legtávolabbi fonott széken üldögélt. - Laurel, bemutatom Yukit.

Laurel már látta Yukit az iskolában, ő volt az a japán cserediák, aki Tamanival együtt érkezett. Khakiszínű vászonszoknyát és könnyű, szellős, vörös virágokkal díszített felsőt viselt. Kicsit magasabb volt Laurelnél, de a testtartása miatt aprócskának tűnt: karba tett kézzel, leszegett állal, görnyedten ücsörgött. Laurel jól ismerte ezt a pózt: ő is pontosan így viselkedett, amikor azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta a föld.

- Yuki? - szólt Klea. Yuki felemelte a fejét, és hosszú szempillái 28

alól méregetni kezdte Laurelt.

Laurel meglepetten pislogott. A lány nemes metszésű, mandula-vágású szemének szinte sokkolóan halványzöld színét szépen ellen-súlyozta a sötét haj és az olajbarna bőr.

- Szia. - Laurel félszegen kezet nyújtott. Yuki lagymatagon megrázta, Laurel pedig gyorsan visszahúzta a kezét. Volt valami nagyon furcsa ebben az egészben. - Te vagy az új külföldi cserediák, ugye?-

kérdezte, és lopva Kleára tekintett.

Klea megköszörülte a torkát. - Pontosítanék. Yuki valóban Japánból jött, de kikozmetikáztuk egy kicsit a papírjait, hogy beírathassuk az iskolába. Az volt a legegyszerűbb, ha cserediákot csinálunk belőle.

Laurel elkerekítette az ajkát.

- Leülhetnénk? - kérdezte Klea.

Laurel bénultan bólintott.

- Talán emlékszel még rá, hogy ősszel megemlítettem annak a lehetőségét, hogy egyszer a segítségedre szorulhatok - vágott bele Klea, és hátradőlt a fonott kerti széken. - Reméltem, hogy nem lesz rá szükség, de sajnos most van. Yuki hogy is mondjam fontos annak a szervezetnek, amelynek dolgozom. Nem ellenség - tette hozzá gyorsan, mielőtt Laurel rákérdezhetett volna. Majd Yukihoz fordult, és kisimogatta hosszú haját az arcából. - Védelemre van szüksége.

Még kisbabaként mentettük meg a trolloktól, és japán nevelőszülőknél helyeztük el, olyan messze minden ismert hordától, amennyire csak lehetséges volt. - Klea felsóhajtott. - Sajnos semmi sem tart örökké.

Tavaly ősszel Yuki családját, vagyis a nevelőszüleit megölték a trollok, akik Yukit akarták foglyul ejteni. Alig tudtuk megmenteni a karmaik közül.

Laurel Yukira nézett, aki ezt hűvös pillantással viszonozta, mintha Klea nem is az ő meggyilkolt szüleiről mesélt volna.

- Hozzám küldték. Megint. Egy ideje velünk utazik, de iskolában lenne a helye. - Klea levette a napszemüvegét, és gyorsan megdörzsölte fáradt szemét. Még csak nem is sütött a nap, de természetesen Klea éjjel is viselte azt a vackot, így Laurel egyáltalán nem volt meglepve. - Ráadásul tavaly sikerült megtisztítanunk ezt a területet a trolloktól. Nem akarom, hogy újra veszélybe kerüljön, azt meg pláne nem, hogy új trollok vessék ki rá a hálójukat. Ezért aztán itt írattam be iskolába.

- Nem értem. Miért épp ide? Rám mi szükség van? - Laurel nem látta értelmét, hogy eltitkolja a kétségeit. Járt Klea táborában: ha valakinek, akkor Kleának aztán tényleg nincs szüksége segítségre, ha 29

trollokról van szó.

- Remélhetőleg szinte semmi. De patthelyzetben vagyok. Nem kockáztathatom

meg,

hogy

Yukit

magammal

vigyem

a

trollvadászatra. Ha túl messzire kerül tőlem, akkor azoktól a trolloktól fogom félteni, akiket még nem ismerek. Ha a közelben marad, minden, a hálónkon áttörő troll rá fog vadászni. Te öt trollal szemben is álltad a sarat tavaly, pedig Jeremiah Barnes nem volt egyszerű eset. Ha ezt számításba veszem, gyanítom, hogy könnyedén elbánsz minden hívatlan látogatóval, aki a városba téved. Arra gondoltam, szemmel tarthatnád Yukit. Légy szíves. - tette hozzá Klea egy gondolatnyi idővel később.

Laurel biztos volt benne, hogy több van a buliban, mint amennyit Klea elárult neki, de nem jött rá, hogy mi lehet az. Yuki kémkedne Laurel után? Vagy Tamani megérzései miatt ő is paranoiás lett? Klea egyszer már megmentette az életét - illetve nem is egyszer, kétszer! Ennek ellenére valami azt súgta neki, hogy ne bízzon Kleában. Lényegtelen, hogy a nő logikusan érvel, és hogy minden történet megalapozottnak, hihetőnek tűnik az ő előadásában, de valahogy minden mondata hamisan csengett.

Vajon Klea szándékosan ilyen titokzatos? Vagy csak arról van szó, hogy Laurel még sohasem látta a nőt napfényben? Elképzelhető, hogy a közelben leselkedő tündérek jelenléte bátorította fel, de az is lehet, hogy csak idősebb és magabiztosabb lett az utóbbi időben: mindenesetre úgy döntött, hogy elege van.

- Klea, akkor most meséld el légy szíves, hogy igazából miért jöttél ide!

Érdekes módon Yuki kuncogni kezdett. Klea arca először kifejezéstelen volt, de aztán ő is elmosolyodott. - Ezt szeretem benned, Laurel. Még mindig nem bízol bennem, pedig mi mindent megtettem érted! De miért is hinnél nekem? Semmit sem tudsz rólam. Az óvatosság a javadra írható. De most nagyon szeretném, ha legalább annyira megbíznál bennem, hogy kisegítesz. Rendben, elmondok neked mindent. - Klea Yukira pillantott, aki az ölébe bámult. Klea előrehajolt, és halkan folytatta. - Szerintünk a trollok azért üldözik Yukit, mert ő nem ember.Laurel szeme tágra nyílt a döbbenettől.

- Szerintünk driád1?- folytatta Klea. - Illik rá az elnevezés. Viszont rajta kívül még nem találkoztunk hasonló élőlénnyel. Azt tud-1 Hamadriád: erdei tündér, nimfa a görög mitológiában.

30

juk, hogy nem állat, növényi sejtjei vannak. A földből és a napfényből, valamint más külső forrásokból táplálkozik. Nincsenek olyan paranormális képességei, mint a trolloknak, például erő és manipu-láció tekintetében, de az anyagcseréje. hát, elég érdekes. Na, lényeg a lényeg, szeretném, ha rajta tartanád a szemed. Hónapokba is bele-telhet, mire olyan biztonságos helyet találok a számára, ahol hosszú időre meghúzhatja magát. Remélem, hogy eddig sikerült titokban tartanom a jelenlétét, de ha mégsem, akkor jössz a képbe te.

Laurel azonnal értett mindent. Ismét Yuki felé fordult, aki végre ráemelte a pillantását. Világoszöld szempár. Akárcsak Laurelé. Vagy Aaroné. Kátyáé. És most Tamanié.

Tündérszemek.

31

NÉGY

Laurel becsukta az ajtót, és a legszívesebben visszaforgatta volna az idő kerekét: bárcsak hallgatott volna Davidre, és hagyta volna azt a csengőt szólni. Bár nem valószínű, hogy Klea számára akadályt jelentene egy bezárt ajtó, azért mégis.

- Mi történt?

Laurel megpördült, mert megriasztotta Tamani hangja. A tündérfiú David mellett állt a nappaliban. Mind a ketten karba tették a kezüket.

- Hát te meg mikor értél ide? - kérdezte Laurel összezavarodva.

- Fél perccel azelőtt, hogy kinyitottad az ajtót - felelt David Tamani helyett.

- Mit akart? - kérdezte Tamani. Elhúzta a szája szélét, és a fejét csóválta. - Nem hallottam tisztán, hogy mit mondott. Ha paranoiás lennék, azt is gondolhatnám, hogy szándékosan választotta azt a helyet, mintha sejtette volna, hogy itt vagyok.

Laurel megrázta a fejét. - A verandán voltunk, Tamani. Azt pont ücsörgésre és beszélgetésre találták ki.

Nem sikerült meggyőznie a fiút, de az úgy döntött, hogy egyelőre nem feszegeti a témát. - Szóval mi az ábra? Miért volt vele Yuki?

- Ki az a Yuki? - kérdezte David.

- Az a japán lány - mondta Tamani gorombán. - Cserediák.

Laurel egy pillanatra Tamanira nézett, és kíváncsi volt, vajon a fiú tud-e róla. De aztán eszébe jutott, hogy a cserediákok együtt járták be az iskolát. Nyilvánvaló, hogy Robison bemutatta őket egymásnak.

Mellesleg, ha Tamani rájött volna Yuki titkára, biztosan szólt volna.

- Yuki is tündér - mondta Laurel halkan.

Döbbent csend zúgott a fülében.

Tamani kinyitotta a száját, de aztán meggondolta magát. Cseppet sem jókedvűen nevetni kezdett. - A szeme! Tudhattam volna!

32

Elégedetlen arckifejezése dühödt grimasszá torzult. - Szóval Klea a tündérekről is tud. Akkor viszont azt kell feltételeznünk, hogy azt is tudja, te mi vagy.

- Nem vagyok biztos benne, hogy tud a tündérekről - mondta lassan Laurel. - Yukit driádnak nevezte. - Leült a díványra - David tüstént mellé telepedett -, és elmesélte az egész beszélgetést, miközben Tamani fel-alá járkált a szobában. - Nem kedvelem, nem bízom benne, de akkor is azt mondom, hogy Klea nem tudja, ki Yuki.

Tamani megállt, és kezét a szájához érintve gondolkodott.

- Klea megmentette az életünket. Ráadásul kétszer - mondta David. - Az azonban nem lehet véletlen, hogy pont ő hozott egy újabb tündért a Del Norte-ba.

- Lehet - felelte Laurel, aki még mindig nem volt tisztában a saját érzéseivel. Részben örült. Egy másik tündér, aki emberként él! Nem csak a látszat kedvéért, mint Tamani, hanem igazából, és ember nevelőszülőkkel nőtt fel! Laurel a legszívesebben már csak emiatt is berántotta volna Yukit a házba, és agyonfaggatta volna az életéről, meg arról, hogyan sikerült beilleszkednie, és hogyan tölti a napjait.

Például mit eszik? Kivirágzott-e már? De ha Yuki előtt felfedi magát, akkor Klea is megtudja, ezt pedig Laurel egyáltalán nem akarta.

- Mit tudunk Yukiról? - kérdezte David, és Tamanira nézett, aki megint karba tette a kezét, és a fejét csóválta.

- Gyakorlatilag semmit. De együtt van Kleával, tehát nem bízha-tunk meg benne - válaszolta komoran a tündérfiú.

- De mi van, ha Klea igazat beszél? - Bár Kleával kapcsolatban megvoltak a maga kétségei, Laurel mégis azt remélte, hogy Yuki a legrosz- szabb esetben is csak egy ártatlan gyalog. Nem tudta, hogy miért reménykedik ebben. Talán csak azért, mert természetesnek érezte, hogy védi a saját fajtáját. Ráadásul Yuki olyan félénknek és visszahúzódónak tűnt. - Úgy értem, ha kémkedni jött, akkor miért fedné fel magát?

- A kémkedésnek több módja van - mondta lassan Tamani. -

Lehet, hogy Yukit csak arra használják, hogy elterelje a figyelmünket, de az is lehet, hogy tényleg bujkál. Igazából nem is az az érdekes, hogy Yuki tündér, hanem az, hogy vajon miféle tündér lehet.

- A legtöbben Tavasztündérek vagytok, nem? - kérdezte David.

- Dehogynem - bólintott Tamani. - És egy erős Csábász, akit emberek is támogatnak, felér egy hadsereggel.

David elfehéredett, de Laurel csak a fejét csóválta. - Klea azt mondta, hogy Yukinak nincsenek különleges képességei.

33

- Lehet, hogy Klea hazudott. Vagy Yuki eltitkolta a képességeit Klea előtt. - Tamani elhallgatott, majd elvigyorodott. - Sőt, lehet, hogy Yuki hazudott Kleának. Na, az nem semmi!

- Mi történhet a legrosszabb esetben? - kérdezte David. - Rávesz engem vagy Chelsea-t a csáberejével, hogy minden titkunkat áruljuk el neki?

- De az is lehet, hogy Csillagszóró a kishölgy, talán éppen itt van, itt lebeg láthatatlanul mellettünk, és kihallgatja ezt a beszélgetést

- próbálkozott Tamani.

- A Nyártündérek azt is tudják? - kérdezte Laurel.

- Nem mind - felelte Tamani. - Kiképzés nélkül ő maga sem tudhatja, hogy képes-e rá. De egészen a mai napig bátran kijelenthet-tem, hogy minden Avalon falain kívül élő tündér hollétéről tudtam.

Már látom, hogy bármi megtörténhet. Yuki akár Téltündér is lehet -

mondta, majd lehunyta a szemét, és finoman megcsóválta a fejét. Erre a gondolatra Laurel gyomra is görcsbe rándult. - Vagy Ősztündér. -

Tamani megint habozni látszott, de aztán hadarni kezdett, mintha attól tartana, hogy valaki elhallgattatja, mielőtt befejezhetné a mondókáját. - Még az is lehet, hogy ő az a Mixer, aki apádat megmérgezte.

Laurel úgy érezte, mintha gyomron vágták volna. Csak egy nyö-gést tudott kikínlódni a száján: - Mi?

- Én. én. - dadogta Tamani. - Nézd, az a lényeg, hogy Yuki lehet teljességgel ártalmatlan, de ugyanakkor borzasztóan veszélyes is.

Gyorsan kell cselekednünk - folytatta, mintha meg sem hallotta volna Laurel kérdését.

De Laurelnek esze ágában sem volt ilyen könnyen feladni. - Úgy érted, két éve, amikor beteg lett? Akkor azt mondtad, hogy a trollok voltak!

Tamani felsóhajtott. - Lehettek akár trollok is. De már évszáza-dok óta harcolunk velük, és korábban még sohasem használtak mérget. Brutálisak és manipulatívak, de nem Mixerek. Szóval, amikor apád megbetegedett.

- Azt gondolod, hogy egy Ősztündér tette? - kérdezte Laurel üres tekintettel. Hirtelen teljesen logikusnak tűnt a dolog.

- Igen. Nem. Azt hittük, hogy talán.

- És nem mondtad el nekem? - Laurel érezte, hogy feltámad benne a harag. Vajon mi mást titkolhat még Tamani? Meg kellett volna tanítania mindent, amit a tündérekről tudott, ehelyett titkolózott!

- Azóta kétszer is voltam az Akadémián! Minden Ősztündér ott 34

lakik! Valamit mondhattál volna!

- Megpróbáltam - tiltakozott Tamani -, de Shar nem engedte.

Igaza is volt. Nyomoztunk. Rajtad kívül évtizedek óta egyetlen tündér sem lépett ki a kapun állandó felügyelet nélkül. Nem szeretjük, ha a tündérek elhagyják Avalon területét.

- De engem hagytatok - erősködött Laurel.

Tamani gyengéden, szinte szomorúan elmosolyodott. - Te nagyon, de nagyon különleges vagy. - Megköszörülte a torkát, úgy folytatta: - Egyikünk sem akarta, hogy minden Ősztündérről, akivel az Akadémián találkozol, azt feltételezd, hogy meg akarta ölni az apádat. Főleg, hogy nagy valószínűséggel nem közülük való volt.

Laurel megpróbálta megemészteni a hallottakat. Ismert néhány Ősztündért, akik az állati mérgek szakértői voltak. Például Marát, aki egy ősrégi sérelmet dédelgetett magában. - És most azt hiszed, hogy Yukinak valami köze lehetett ehhez az egészhez? - kérdezte, és az előbbi gondolatot egyelőre elraktározta a fejében. Most igyekezett az aktuális veszélyre koncentrálni.

- Talán. Nem tűnik ugyan túl valószínűnek. Yuki túl fiatal. Ráadásul Barnes immunisnak mutatkozott a bájitalainkra, elképzelhető

tehát, hogy értett a méregkeveréshez. Csak annyi biztos, hogy Yukinak nem kellene itt lennie. Egyetlen vadtündérnek sem kellene itt lennie.

- Várj csak egy percet! - mondta David, majd előrehajolt, és Laurel térdére fektette a kezét. - Ha Yuki mérgezte meg az apádat, akkor Barnesnak dolgozott, de ha Barnesnak dolgozott, akkor mit keres most Klea mellett? Klea ölte meg Barnest.

- Lehet, hogy Barnes fogva tartotta, Klea pedig megmentette -

mondta Laurel.

- De akkor neked miért nem azt mondta? - kérdezte David. -

Miért hazudta azt, hogy Yuki árva?

- Már megint ott tartunk, hogy Klea hazudott - mondta Tamani nem túl lelkesen.

Hosszú hallgatás után Laurel megrázta a fejét. - Ez valahogy nem áll össze. Semmit sem tudunk. Abból kell kiindulnunk, amit Klea mondott. - Habozott egy pillanatra. - Szeretném hallani Yuki szájából is a történetet.

- Az lehetetlen - vágta rá Tamani azonnal.

Laurel mérgesen ráförmedt a fiúra, dühítette az ellenkezés: - De miért?

Tamani látta a lány arckifejezését, ezért kissé gyengédebben 35

folytatta: - Mert szerintem túl veszélyes lenne - mondta halkan.

- Nem tudnád bevetni a csáberődet? - kérdezte David.

- Tündéreken nem működik - mondta Laurel. De rajta működött még azelőtt, hogy tudott volna a tündérek létéről - tehát Davidnél a pont.

Tamani megrázta a fejét. - Nem csak erről van szó! Ha egyáltalán nem működne a csáberőm, az azt jelenti, hogy ismeri a csábítást, de akkor azt is kitalálja, hogy tündér vagyok. Ezt egyelőre nem kockáztathatom meg. Majd ha többet tudunk.

- Honnan tudhatnánk meg többet? - kérdezte Laurel bosszankodva. A lehetetlen helyzet, amibe kerültek, egyre nyomasztóbbá vált.

- Nem tudjuk, hogy ki hazudik, és ki mond igazat. Lehet, hogy senki sem mond igazat!

- Szerintem beszélnünk kellene Jamisonnal - javasolta Tamani rövid szünet után.

Laurel bólogatni kezdett. - Szerintem remek ötlet - mondta lassan.

Tamani előrántott valamit a zsebéből, és izgatottan ütögetni kezdte a képernyőjét.

- Jaj, istenkém, az egy iPhone? - kérdezte Laurel szinte sivítássá torzult hangon.

Tamani értetlenül nézett rá. - Ja. És?

- iPhone-ja van - mondta Laurel Davidnek. - A tündér őrszemnek, aki gyakorlatilag folyó víz nélkül is elél, iPhone-ja van. Hát ez marha jó. Az égvilágon mindenkinek van már mobilja, kivéve nekem. Ez döbbenet! - Laurel szülei úgy gondolták, hogy a mobiltelefon a felnőttek és az egyetemisták játékszere. Totál le voltak maradva.

- Kommunikációs célokra elengedhetetlen - védekezett Tamani.

- Be kell ismernem, a kommunikáció terén az emberek fényévekkel a tündérek előtt járnak. Ezzel a kütyüvel rögtön üzenhetek bárkinek. Néhány gombnyomás, és beszélhetek Sharral!

Elképesztő.

Laurel a szemét forgatta. - Tisztában vagyok vele, hogy mi mindenre használható. - Elhallgatott, az arcára fájdalmas kifejezés ült ki. -

Sharnak is van?

- Azonban - folytatta lassan Tamani, figyelmen kívül hagyva Laurel kérdését - nálunk nem pontosan ugyanúgy működik, mint az embereknél. A mi testünk másképpen vezeti az elektromos áramot, így néha többször is meg kell érintenem a képernyőt ahhoz, hogy csináljon valamit. De nincs okom panaszra.

36

David bocsátkérő mosollyal fordult Laurel felé. - Az enyémet bármikor használhatod.

Tamani felmorrant, és egy ismeretlen szót motyogott az orra alatt.

- Nem felel. - Zsebre vágta a telefonját, és csípőre tett kézzel a gondolataiba merült.

Laurel nem tudta levenni a szemét a tündérfiú megfeszülő válláról, tekintélyt parancsoló testtartásáról. Még csak két hete, hogy újra feltűnt, de a lány élete máris fenekestül felfordult. Káosz.

Szexi, őrjítően vonzó káosz.

De ezúttal Tamani legalább nem fedetlen felsőtesttel állt előtte.

Laurel megköszörülte a torkát, és lekapta a tündérről a szemét, s a gondolatait is próbálta a helyes irányba terelni.

- El kell mennünk a birtokra! - szólt Tamani, és előhúzott egy kulcscsomót a zsebéből. - Gyerünk!

- Micsoda? Várj már! - kiáltotta Laurel, és talpra ugrott. Érezte, hogy David ugyanezt teszi. - Ma éjjel nem mehetünk a birtokra.

- Ugyan miért nem? Jamisonnak minél előbb tudnia kell a történtekről. Én vezetek.

Az utolsó szavak egyáltalán nem illettek Tamani szájába.

- De már majdnem hat óra van. A szüleim mindjárt hazaérnek, és házi feladatot is kell írnom.

Tamani szemmel láthatóan összezavarodott. - És?

Laurel rázta a fejét. - Tamani, én nem mehetek. Itt van dolgom.

De te menj csak! Ráadásul - folytatta, és kipillantott a lassan rózsa-színben úszó, kora esti égre - mindjárt besötétedik. Nagyon felizgatott ez az egész, nagyon örülnék, ha ma éjjel mindannyian otthon lennénk, mielőtt lemegy a nap. Te magad mondtad, hogy még mindig trollok járnak erre - tette hozzá.

- Ezért maradok mindig a nyomodban - győzködte Tamani. - Ez a dolgom!

- Nos, a gimi pedig az én dolgom - mondta Laurel. - Meg az is, hogy vigyázzak a családomra és a barátaimra. Mellesleg, ott a mobilod.

Kicsit később hívd fel megint Shart, kérd meg, hogy beszéljen meg egy

időpontot

Jamisonnal

a

hétvégére,

amikor

idekint

találkozhatunk és beszélhetünk vele. Pénteken csak délig van iskola, utána akár mehetünk is. Vagy szombaton, amikor rengeteg időnk van sötétedés előtt hazaérni.

Tamani a fogát csikorgatta, és Laurel látta rajta, hogy bármennyire is nem tetszik neki, amit hallott, tudja, hogy a lánynak 37

igaza van: semmi értelme az egyórányi autókázásnak pont naplemente előtt.

-

Rendben - adta meg magát végül a tündérfiú. - Akkor pénteken megyünk, nem szombaton.

-

Iskola után - mondta Laurel.

-

Rögtön azután.

-

Megegyeztünk.

Tamani higgadtan bólintott. - Akkor nem árt, ha David máris elindul. Mindjárt lemegy a nap. - Azzal sarkon fordult, és elindult kifelé. Laurel azonban nem hallotta az ajtócsapódást. Amikor néhány másodperc múlva benézett a konyhába, Tamaninak már nyoma sem volt.

David arcával Laurel nyakához simult, forró lélegzete a lány kulcscsontját érte. Laurel szerette volna szorosabban magához vonni, de tudta, hogy ezzel várnia kellene egy kicsit. Bár Tamani azt állította, hogy kézben tartja a dolgokat, mégis jobb lett volna, ha David sötétedés előtt hazaér, és Laurel biztonságban tudhatja.

-

Szerintem indulnod kellene - suttogta. - Nem akarom, hogy naplemente után még az utcán legyél.

-

Ne aggódj miattam annyira! - felelte David.

Laurel elhúzódott a fiútól, és a szemébe nézett. - De aggódom - mondta gyengéden. - Hiszen mi lenne velem nélküled? - Sose akarta megtudni a választ, de az előzmények tükrében a kérdés korántsem volt költői.

38

ÖT

TAMANI HANGTALANUL CSUKTA BE AZ AJTÓT maga mögött, és suhanó léptekkel a fák sötétedő vonala felé osont. Nem maradt túl sok ideje – a munkájához tartozott az a kellemetlen feladat is, hogy gondoskodjon David biztonságáról, miután Laurelt már letudta aznapra. Az emberfiú életének védelmezése sohasem került fel Tamani kedvenc elfoglaltságainak listájára, de mivel Laurel boldogsága majdnem olyan fontos volt számára, mint a biztonsága, így David minden léptét vigyázta.

Amikor elhaladt a legelső fa mellett, Aaron ragadta meg a karját.

– Mi történt?- kérdezte.

- Baj van- felelte Tamani komoran.

Baj? Az nem kifejezés. Miután most nem kellett magabiztosnak és erősnek tettetnie magát, mint Laurel előtt, Tamani lerogyott a földre és idegesen a hajába túrt – még mindig nem szokott hozzá a rövid fürtökhöz. Szinte beleremegett a félelembe. Nem először kívánta, hogy 39

bárcsak Jamison örökre visszarendelné Avalonba. De a vén Téltündér ragaszkodott ahhoz, hogy ennek még nem jött el az ideje, ráadásul Laurelnek is akarnia kell a dolgot.

-

Jött egy új tündér. – mondta.

Aaron felhúzta a szemöldökét. – Shar ezt nem említette.

-

A vadászasszonnyal. Nem Avalonból.

A másik szemöldök is a magasba szökött. Unseelie2?

- Nem valószínű. Inkább olyan, mintha...mintha valamiféle vadtündér lenne.

- Az nem lehet - mondta Aaron, és csípőre tett kézzel

közelebb lépett Tamanihoz.

- Tudom - felelte Tamani, és a ház irányába nézett. A szürkületben két alak körvonalát látta mozogni a konyhaablakon keresztül. Gyorsan elmesélte Aaronnak az aznap történteket, és összeszorult a mellkasa a félelemtől, ahogy átfutott az agyán néhány lehetséges forgatókönyv. Egyik rettenetesebb volt, mint a másik.

- És ez számunkra mit jelent? - kérdezte Aaron.

- Fogalmam sincs - felelte Tamani. - Erősítés kell, az biztos.

- Még több? - kérdezte hitetlenkedve Aaron. - Ha így haladunk, fél Avalon idekint lesz, mire eljön a tél.

- Akkor is kell. Minimum egy osztagnak az új lányt kell szemmel tartania. Talán kettőnek is. Jamison megígérte, hogy küld új őrszemeket, ha szükség lesz rá, mert Laurelék házától egyetlen őrt sem szeretnék elvonni.

Tamani felkapta a fejét, amikor meghallotta egy közeledő autó hangját. Tudta, hogy David kocsija az - az elmúlt két hétben elégszer 2 A skót népi hiedelemvilágban a tündéreknek két osztálya van: Seelie Court és Unseelie Court. A seelie szó áldottat, szentet, az unseelie szentségtelent, áldás nélkülit jelent. Az unseelie tündérek többnyire rosszindulatúak, és szívesen támadnak emberekre. A mumusok is közéjük tartoznak. Forrás: Wikipédia. (A ford.) 40

hallotta ezt a semmi máshoz nem hasonlítható motorzúgást. Ideje indulni. Felállt, és kivette a telefont a zsebéből. Ismét Shar számát tárcsázta, miközben szemmel tartotta Davidét. Megfordult, és a szabad kezét Aaron vállára tette. - Ez a tündér könnyedén lerombolhat mindent, amiért eddig küzdöttünk. Nem adhatjuk meg neki ezt az esélyt.

Meg sem várta Aaron válaszát, azonnal David autójának hátsó fénye után iramodott.

Bármire is készült Yuki, az biztosan benne volt a tervben, hogy Laurelt mindenáron kerülnie kell. Laurel először azt gondolta, hogy Yuki egész egyszerűen visszahúzódó típus, mert minden egyes közeledési kísérletére egy elmotyogott bocsánatkérés és gyors visszavonulás volt a válasz. De amikor úgy döntött, hogy ezentúl csak mosolyog majd a lányra, Yuki úgy tett, mintha észre sem venné.

Csütörtökre már az sem ment könnyen, hogy egyáltalán rábukkanjon a tündérre. Laurelt kimerítették ezek a próbálkozások.

Nem akart addig Jamison szeme elé kerülni, amig meg nem tud valamit - bármit - Yukiról, de a titokzatos lányka erre esélyt sem adott.

A péntek reggel állampolgári ismeretekkel kezdődött. Laurel megérkezett, és kezdett aggódni, mert Tamani nem volt sehol. Aztán pont becsengetéskor a tündérfiú lehuppant mellé az üres székre. Mrs.

Harms nem írta be ugyan későnek, de a szemöldökével jelezte, hogy Tamaninak nincsen több dobása.

- Shar még mindig nem veszi fel a telefont - sziszegte Tamani abban a pillanatban, amikor Mrs. Harms hátat fordított nekik, hogy felírjon valamit a táblára.

Laurel aggódó pillantást vetett felé. - Egyáltalán nem válaszol?

41

- Egyáltalán nem. - Tamani fészkelődni kezdett a széken. - Lehet, hogy nincs semmi gond - tette hozzá, mintha saját magát is meg akarná győzni. - Shar gyűlöli a telefont. Szerinte nem szabadna emberi technológiát használnunk, mert mindig bajba kerülünk miatta.

Olyan makacs, hogy képes, és csak azért nem veszi fel a mobilt, hogy neki legyen igaza. De... akár azt is jelentheti, hogy történt valami.

Megyünk ma, ugye?

- Persze - mondta Laurel lelkesen. - Beszéltem a szüleimmel.

Mehetünk.

- Szuper - felelte a tündérfiú, de ez inkább idegesen hangzott, mint izgatottan.

- Ott lesz Jamison, ugye? - kérdezte Laurel.

Tamani tétovázott egy pillanatig, ezért Laurel kérdőn rápillantott. - Nem tudom - vallotta be a fiú. - Shar teljesen paranoiás a kapuval kapcsolatban, nem szívesen nyitja ki, főleg nem anélkül, hogy előre szólnánk.

- De muszáj találkoznunk Jamisonnal! - suttogta kétségbeesetten Laurel. - Hiszen azért megyünk!

Tamani fura pillantást vetett a lány felé, amiből Laurel egy pillanatig azt gondolta, hogy a fiú mérges rá. - Legalábbis te - mondta Tamani gondterhelten, és előrefordulva vadul firkálgatni kezdett, miközben Laurel csendesen jegyzetelt. A lány megpróbálta elkapni a tekintetét, de Tamani makacsul maga elé bambult. Mi rosszat mondott már megint?

Amikor megszólalt a csengő, Tamani kiviharzott a teremből anélkül, hogy hátranézett volna. Amikor a fiú a folyosóra ért, Laurel halk morgást és puffanásokat hallott. Kinyújtotta a nyakát, és meglátta, hogy Tamani és David farkasszemet néznek, a lábuknál pedig könyvek hevernek.

- Elnézést - mormogta David. - Nem láttalak.

Tamani belebámult David arcába, majd lekapta róla a pillantását, motyogott valami bocsánatkérésfélét, felkapta a könyveit a padlóról, aztán eltűnt a folyosón.

- Ez meg mi volt? - kérdezte Laurel, és elindult David mellett.

- Egy kis baleset - felelte David. - Amikor megszólalt a csengő, szinte kirobbant a teremből. Nem volt időm félreállni. - David ha-42

bozott egy pillanatig, mielőtt hozzátette: - Nem tűnt valami boldognak.

- Rám haragszik - mondta Laurel, és még látta Tamani hátát a tömegben. - De nem tudom, hogy miért.

- Mi történt?

Laurel mindent elmesélt Davidnek, miközben az öltözőszekrények Ide haladtak. Az övéké egymás mellett állt. A végzősöknek volt egy pár kiváltsága.

- Szerinted azért haragszik rám, mert nem kezdtem el Shar miatt is aggódni? - kérdezte.

David elbizonytalanodott. - Lehet - mondta tétován. - Te nem haragszol rá, amikor őt nem érdekli az én sorsom? Vagy Chelsea-é?

- De igen, de az más. Te és Chelsea nem vagytok olyanok, mint Shar. Tamani azért nem aggódik miattatok, mert neki nem számítotok - mondta Laurel, akit elkapott a méreg, mint mindig, amikor eszébe jutott, mennyire lenézi Tamani az embereket. - Én azért nem aggódom Shar ért, mert tartom annyira, hogy tudjam, képes magára vigyázni.

- Ezt értem, de ha Tamani aggódik – mondta David valamivel halkabban, - nem gondolod, hogy esetleg neked is kellene?

Így már világos volt, és Laurel érezte, hogy elpárolog a haragja -

legalábbis egy időre. - Igazad van - mondta. - Bocsánatot fogok kérni.

- Lesz rá elég időd délután – mondta David művi könnyedséggel.

Laurel felkacagott, és meglepetést színlelt: - David te féltékeny vagy?

- Dehogy! Azazhogy nagyon szerettem volna a délutánt veled tölteni, tehát ebben az értelemben igen. - Rándított egyet a vállán. - Bárcsak én is mehetnék! - Elhallgatott, majd tettetett ártatlansággal Laurelre pillantott. - Megvárnálak a kocsiban.

- Ez nem olyan jó ötlet - mondta gyengéden Laurel, mert eszébe jutott a Tamanival folytatott beszélgetés. - Előzetes értesítés nélkül próbálunk bejutni Avalonba. Ha te is ott vagy, még idegesebbek lesznek.

- Rendben - mondta David, majd elhallgatott. Aztán közelebb hajolt a lányhoz, és lázasan a fülébe súgta: - Úgy szeretnék 43

egyszer átmenni azon a kapun veled!

Laurel torka összeszorult. Avalon volt az egyetlen, amin soha, de soha nem osztozhatott Daviddel. Nem csak arról volt szó, hogy a tündérek soha nem engednék át Davidét a kapun - Laurelt az is aggasztotta, hogy bánnának a fiúval, ha valamiképpen mégis meg-kapná az engedélyt. - Tudom - súgta oda neki, és viszonzásul megsimogatta az arcát.

- Hiányozni fogsz - mondta David.

Laurel kacagni kezdett. - Még itt vagyok!

- Igen, de órára mész. Azalatt is hiányozni fogsz!

Laurel játékosan a fiú vállára csapott. - Ez nagyon csöpögős volt!

- Pont ezért szeretsz, nem?

- Naná - mondta Laurel, és szinte eltűnt David karjaiban.

Az utolsó óra után Laurel egyenesen a parkolóba tartott, mert tudta, milyen izgatottan várja Tamani. Azt is be kellett vallania, hogy a kíváncsiság is hajtotta: vajon milyen kocsija lehet a tündérfiúnak?

Nem is értette, miért lepődött meg, amikor a kabriót meglátta.

Tamani egy szót sem szólt, miközben kinyitotta az ajtót és leengedte a kocsi tetejét.

Az első néhány percben Laurelt lenyűgözte, hogy Tamani vezet.

Bár annak az újdonságnak a varázsa, hogy a tündért hétköznapi emberi helyzetekben látja, megkopott, de nem múlt el teljesen.

A mikor Tamani ráfordult az autópályára, Laurel megtörte a csendet. - Ne haragudj - mondta.

- Ugyan miért haragudnék? - kérdezte Tamani meggyőző

közönyösséggel.

- Hogy nem vettelek komolyan. Shar miatt.

- Semmi gond - felelte Tamani hűvösen. - Túlreagáltam a dolgot.

- Nem reagáltad túl - erősködött Laurel. - Végig kellett volna hallgatnom téged.

Tamani meg sem szólalt.

A lány is csendben üldögélt, mert fogalma sem volt, mit mondhatna még.

- Nem tudom, mit fogok csinálni, ha Sharnak baja esett -

44

hadarta el végül Tamani.

Laurel nem akarta félbeszakítani, ezért csak bólintott.

- Shar a... leginkább azt mondhatnám, hogy olyan, mintha a bátyám lenne, ha tudnám, milyen az, hogyha valakinek bátyja van. -

A tündérfiú egy pillanatra a lányra nézett, aztán ismét az útra meredt. - Mindent neki köszönhetek. Még el sem értem a hivatalos korhatárt, amikor személyesen gondoskodott arról, hogy alkalmas őrszem legyen belőlem. - Tamani végre elmosolyodott. - Azt is neki köszönhetem, hogy újra találkozhattam veled.

- Minden rendben lesz - mondta Laurel, s igyekezett egy kis meggyőzőerőt vinni a hangjába, a lemondást ellensúlyozandó. -

Annak alapján, amit én tudok és amit te meséltél Sharról, jó fejnek tűnik. Biztos vagyok benne, hogy nem esett baja.

- -Remélem is - mondta Tamani, és egy kicsit a gázra lépett.

Laurel többnyire az utat figyelte, de a szeme sarkából látta, hogy Tamani néha lopva rápillant. - Alig állsz velem szóba az iskolában - szólalt meg a lány néhány perccel később, miközben Tamani a belső sávba húzódott, hogy megelőzzön egy lakókocsikból álló konvojt. Laurelt lenyűgözte sportos vezetésével. Sebességváltós volt az autó, és Tamani jóval magabiztosabban használta, mint Laurel tanuló vezető korában.

A tündér vállat vont. - Elvileg nem is ismerjük egymást, nem?

- Igen, de állampolgári ismereten mégis beszélgetünk.

Legalább integethetnél a folyosón.

Tamani a lányra pillantott. - Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet.

- Miért ne lenne az?

- Yuki miatt. Meg Klea miatt. Meg a trollok miatt. Válassz! -

Elhallgatott. - Kicsit aggaszt, ha túl sok tündér jut egy négyzetméter-re. Szeretnélek üdvözölni - tette hozzá mosolyogva - de változatla-nul azt gondolom, hogy nem jó ötlet.

- Ja, tényleg! - csipogta Laurel színlelt vidámsággal. -

Tényleg jobb az, ha eltitkoljuk a barátságunkat, így aztán ha valaki együtt lát bennünket ebben az autóban, majd azt gondolja, hogy 45

éppen csalom a pasimat. Hát, ez nyilván sokkal jobb helyzetet teremt! Miért is nem gondoltam rá korábban! - Tamanira sandított. -

Hidd el, egy kisvárosban az ilyesfajta botrányok nagyobb vihart kavarnak, mint néhány vegetáriánus.

- Mit akarsz, mit tegyek? - kérdezte erre a tündérfiú.

Laurel a gondolataiba mélyedt. - Integess a folyosón! Köszönj!

Ne kerüld a pillantásomat beszédtechnikán! Néhány hét, és fel sem tűnünk senkinek. Yukinak sem, Kleának sem, már ha egyáltalán ér-dekeljük őket.

Tamani elvigyorodott. - Azt hiszed, olyan okos vagy?

- Nem hiszem azt - mondta Laurel kacagva, és félrehajtotta a fejét. A szél belekapott hosszú, aranyszínű hajába, és hátrarepítette. –

Hanem tudom. - Majd hozzátette: - Akár össze is barátkozhatnál Daviddel. - Egyenesen Tamanira nézett, amikor a fiú nem mondott e r r e semmit, csak a homlokát ráncolta. - Sok bennetek a közös vonás, és együtt ülünk a pácban.

Tamani megrázta a fejét. - Nem menne.

- Miért nem? Rendes srác. Neked is jót tenne, ha lennének ember barátaid - mondta a lány, arra célozva, hogy szerinte ez rejlik a probléma mélyén.

- Nem erről van szó - mondta Tamani, és legyintett egyet.

- Akkor meg miért nem? - csattant fel Laurel.

- Mert nem haverkodok azzal, akinek le fogom nyúlni a nőjét - mondta ki kereken a tündérfiú, kerülve a lány pillantását.

A hátralévő utat néma csendben tették meg, Laurel végig kifelé kimúlt az ablakon.

46

HAT

A M I K O R M E G É R K E Z T E K A B I R T O K R A , Tamani odafordult Laurel- hez. - Maradj itt! - kérte, és szemével a fák vonalát fürkészte. Laurel nem vitatkozott: Tamani edzett harcos volt, ő pedig nem. A fiú kioldotta a biztonsági övét, és kiugrott az autóból, nem is vesződött az ajtóval.

Mielőtt Tamani a fák árnyéka alá érhetett volna, egy zöldbe öltözött jelenség ugrott elő jobbról, és a tündérre vetette magát.

Laurel először nem ismerte fel, ki lehet a felvillanó zöld folt, amely a földre küldte Tamanit, de abban a pillanatban, amikor rájött, hogy Shar az, kinyitotta a kocsiajtót, és odasietett.

A két őrszem összegabalyodva birkózott a porban. Shar ugyan sikeresen hátracsavarta Tamani karját, de ő meg átfonta lábával az idősebb őrszem derekát, és a földhöz szegezte. Mindketten igyekeztek kiszabadulni a másik szorításából, de úgy tűnt, patthelyzet alakult ki. Laurel karba tett kézzel vigyorgott, miközben a tündérek gaelül meg valami fura tündérnyelven morogva szitkokat vágtak egymás fejéhez.

- Te rohadt kis spóra! Azt hiszed, hogy megijesztettél?

Őrszemek gyöngye, hahaha! Majdnem becsináltál! Végül Tamani fegyverszünetet hirdetett. Mindketten talpra ugrottak, leporolták a ruhájukat, és kirázták a faleveleket a hajukból. Laurel észrevettem, hogy Tamanihoz hasonlóan Shar hajának töve sem volt zöld többé.

Nyilván nemcsak Tamani tért át új étrendre.

47

-Miért nem vetted fel a telefont, haver? Egész héten hiába hívtalak!

Laurel a szája elé tett kézzel próbálta titkolni a mosolyát, mert Tamani akcentusa minden egyes szónál felerősödött. Shar benyúlt az övén lógó bőrzacskóba, és olyan pillantással emelte ki belőle az iPone-t, amilyet Laurel édesanyja a hűtőből kimászni készülő, megrohadt ételmaradékoknak tartogatott.

- Mit tudom én, hogy működik ez az izé! - panaszkodott Shar. -

A legtöbbször meg sem hallom, mikor berreg, ha meg mégis, hiába tapasztom a fülemhez, ahogy mondtad, semmi sem történik.

-Feloldottad a billentyűzárat? - kérdezte Tamani.

- Milyen zárat? Nincs ezen semmiféle zár, sima, mint a magyal levél - felelte Shar, miközben a kezében - Laurel szerint fordítva tartott készüléket méregette. - Azt mondtad, hogy csak előkapom, és már beszélhetünk is. Pontosan ezt tettem!

Tamani felsóhajtott, majd belebokszolt Shar vállába. Shar meg sem moccant, szempillája sem rezdült. - Ennyit sem kellett volna megjegyezz! A képernyőn ott van leírva minden tennivaló. Vegyük át még egyszer! - mondta Tamani, és a zsebébe nyúlt.

- Semmi értelme - duzzogta Shar, és Laurelre pislogott. – Most hallak. - Megfordult, és elindult az ösvényen. - Jobb, ha senki sem lát.

Amilyen szerencsénk van, hat hónap nyugalom után pont most fog erre tévedni egy troll, miközben mi itt ácsorgunk, és az emberek kütyüivel szórakozunk. Tamani pár másodpercig értetlenül nézegette a kezében tartott telefont, de aztán zsebre vágta, és Shar után iramodott. A válla felett hátrapillantva ellenőrizte, hogy Laurel követi-e őket. A lány látta a megkönnyebbülést a tekintetében.

Három métert sem tettek meg az erdőben, amikor Shar hirtelen lecövekelt. – Mondd csak miért jöttél vissza?- kérdezte nagyon komolyan és az arcáról eltűnt minden játékos derű. - Nem az volt a terv, hogy ide-oda járkálsz a két világ között. Az a feladatod, hogy beilleszkedj az emberek közé.

Tamani sem volt feldobva. - Megváltozott a helyzet. A Vadászasszony beíratott egy tündért Laurel iskolájába.

Shar szemöldöke megrándult - tőle ez erőteljes reakciónak számított. - A Vadászasszony visszatért?

Tamani bólintott.

- És egy tündér van vele? Az meg hogyan lehetséges?

- Mit tudom én. Állítólag Klea emberei találták Japánban, ahol emberszülők nevelték. Nem tudjuk, hogy mire képes, ha egyáltalán 48

képes bármire is. - Tamani Laurelre villantotta a tekintetét. - Már beszéltem Laurelnek a méregről. Ez a Yuki nevű vadtündér még túl fiatal ahhoz, hogy előállíthatta volna, de ki tudja biztosan?

Shar szeme összeszűkült. - Hogy néz ki?

- Harmincévesnél fiatalabb. Tízévesnél idősebb. Lehetetlen pontosan megállapítani. De a viselkedéséből ítélve azt szűrtem le, hogy nagyjából egykorú lehet Laurellel, egy-két évnyi eltéréssel.

Laurelnek ez eszébe sem jutott. Azt tudta, hogy a tündérek másképpen öregszenek, mint az emberek, de a különbség leginkább kiskorban mutatkozott meg - mint például Rowennél, Tamani kis unokahúgánál -, illetve a középkorú tündérek esetében, akik akár száz évig is úgy néznek ki, mint az emberek életük teljében. Yuki tökéletesen illett a Del Norte diákjai közé, de ez csak annyit jelentett, hogy legalább olyan idős, mint az osztálytársai.

Shar elgondolkozva ráncolta a szemöldökét, de nem volt több kérdése.

És most, miután meggyőződtem arról, hogy szánalmas tested nem lett péppé néhány troll csizmatalpa alatt, azt is elárulom, miért jöttünk. Találkoznunk kell Jamisonnal - mondta Tamani. - Ő tudni fógja, mi a teendő. Te is tudod, hogy Jamisont nem lehet csak úgy iderendelni - felelte Shar ellentmondást nem tűrően.

- Shar, ez most fontos!

Shar közelebb lépett Tamanihoz, és olyan halkan beszélt hozzá, hogy Laurel alig értette a szavait. - Legutóbb azért követeltem ki a Téltündér jelenlétét, hogy megmenthessem az életedet. Végignéztem már nem egy tündér halálát, akiket Avalon egyébként megmenthetett volna, mert nem kockáztathattam meg azt, hogy az otthonom veszélybe kerüljön. Nem rendelünk ide Téltündéreket csak azért, hogy egyet cseveghessünk. - Elgondolkodott. - A kérést továbbítom.

Ha megjön a válasz, tudatom veled. Ennyit tehetek csak.

Tamani arca elkomorult. - Azt gondoltam...

- Nem gondoltál te semmit, hiszen nem gondolkodtál! - mondta Shar szigorúan, és Tamani azonnal befogta a száját. Shar egy dühös morrantással tett pontot a szidalom végére, de aztán felsóhajtott, és megenyhült az arca. - Ez meg részben az én hibám. Ha beszéltem volna veled azon a nevetséges kis vacakságon, nem aggódtál volna annyira, és már napokkal ezelőtt továbbíthattam volna a kérésedet.

Bocsánatot kérek. - Megfogta Tamani karját. - Tudom, hogy nagyon fontos dologról van szó, de ne feledkezz meg arról, hogy ki vagy!

Őrszem és Tavasztündér. Még jelenlegi, kitüntetett helyzeted sem 49

változtat ezen.

Tamani komoly arccal bólintott, és egy szót sem szólt.

Laurel is csendben álldogált pár pillanatig, és hitetlenkedve nézett a két tündérre. Bár biztosította Tamanit arról, hogy vele együtt aggódik Shar biztonságáért, ő maga azért jött, hogy Jamisonnal beszéljen. És nem megy addig haza, amíg nem lesz rá alkalma.

Dacosan felemelte az állát, sarkon fordult, és gyors tempóban, majdnem futva elindult az erdő belseje felé.

- Laurel! - kiáltotta azonnal Tamani. - Hova mész?

- Avalonba megyek - mondta, és nagyon igyekezett, nehogy megremegjen a hangja.

- Laurel, állj meg! - követelte Tamani, és megragadta a lány karját. Laurel kirángatta magát Tamani fájdalmas szorításából. - Ne is próbálj megállítani! - kiáltotta. - Nincs jogod hozzá! - Anélkül, hogy rápillantott volna Tamanira, menetelt egyenesen tovább. Az ösvény mellett tündérek tűntek fel, akik a magasba emelték a lándzsáikat, de amikor meglátták, hogy kivel van dolguk, azonnal visszavonulót fújtak.

Az Avalonba vezető kaput rejtő fa körül öt állig felfegyverzett őrszem állt. Laurel mély lélegzetet vett. Közben emlékeztette magát arra, hogy ezek a tündérek sohasem tennének kárt benne, majd odalépett a legközelebbihez. - Laurel Sewell vagyok, Ősztündér növendék, oltvány az emberek világában. Beszélnem kell Jamison Téltündérrel, Marion királynő tanácsadójával, ezért követelem, hogy beléphessek Avalon területére.

Az őrök, akiket szemmel láthatóan meglepett Laurel fellépése, derékból meghajoltak a lány előtt, majd kérdőn Sharra néztek, aki hozzájuk hasonlóan szintén meghajolt. Laurelben feltámadt a bűntudat, de igyekezett figyelmen kívül hagyni.

- Igenis - mondta Shar halkan. - Azonnal továbbítom a kérésedet. Azután a Téltündérek fogják eldönteni, hogy kinyitják-e a kaput előtted.

- Ezzel tisztában vagyok - mondta Laurel, és nagyon örült, hogy nem remegett a hangja.

Shar újra meghajolt, de nem nézett Laurel szemébe. Átsétált a fa túlsó oldalára. Laurel nagyon kíváncsi volt arra, mit csinál, hogyan 50

kommunikál Avalonnal. De ha most követné, azzal lerombolná a hatalmával élő Ősztündér illúzióját, amelyet eddig tökéletesen sikerült megőriznie. Elfordította a tekintetét, és az elkövetkező

percekben igyekezett életuntnak tűnni.

Így örökkévalóságba telt, míg Shar végre kilépett a fa mögül. -

Ki küldenek valakit - mondta kissé érdes hangon. Laurel megpróbálta elkapni a tekintetét, de az őrszem ugyanolyan büszkén kihúzta magát, mint korábban a lány, és kerülte a pillantását.

- Remek - mondta Laurel, mintha egyáltalán semmi meglepőt sem tapasztalt volna a dologban. - Szeretném, ha a testőröm elkísérne. - Fejével Tamani felé biccentett. Szerette volna azt a gael szót használni, amivel Tamani szokott magára utalni, de nem volt biztos abban, hogy helyesen ki tudja ejteni.

- Természetesen - mondta Shar mereven a földet bámulva.

- A biztonságod mindennél fontosabb számunkra. -

Őrszemek, tizenketten álljatok elő! - rendelkezett.

Laurel inkább érezte, mint látta, hogy Tamani elindul, majd egy felületes sóhaj után határozottan lecövekel.

A tizenkét őrszem elsétált a fa mellett, és mind rátették a kezüket egy nagy göcsörtre. Laurelbe fájdalmasan hasított bele az emlék, hogy amikor Barnes meglőtte Tamanit, és a lány elhozta a haldokló tündért a fához, akkor Shar is a nagy göcsörtre emelte Tamani élet-telenül lógó kezét.

Igyekezett közönyösnek látszani, miközben a fa átváltozott előtte: egy vakító fényű villanást követően átalakult a tündérek birodalmát, Avalont őrző aranyoszlopos kapuvá. A kapu mögött Laurel csak feketeséget látott. Jamison még nem érkezett meg. Majd szépen lassan, mint ahogyan a nap sugarai áthatolnak a felhők között, aprócska uj jak tűntek fel az oszlopon. Néhány pillanat múlva a kapu kinyílt, és a korábbi sötétséget fényesség váltotta fel.

Egy tizenkét évesnek tűnő - mármint emberi léptékkel tizenkét éves, emlékeztette magát Laurel, tündérként lehetett tizenöt-tizenhat éves is - lányka állt a kapuban. Termete eltörpült a gigantikus képződmény mellett. Yasmine volt az, Jamison védence. Laurel meg-hajtotta a fejét, és tisztelettudóan biccentett egyet. Ha már szerepet kell játszania, akkor végigcsinálja az egész színdarabot.

De majdnem kiesett a szerepéből.

51

Gyűlölte, amikor Tamani Tavasztündérként viselkedett. A fiú összekulcsolta a kezét a háta mögött, tekintetét pedig a földre szegezte. A vállát alázatosan leengedte, és valahogy nagyon aprónak látszott, holott fél fejjel magasabb volt Laurelnél. A lány lenyelte a torkában képződött gombócot, és megszólalt: - Indulás! - mondta olyan parancsoló hangon, ahogyan csak tőle telt, majd előrelépett.

Az ifjú Téltündér rámosolygott Laurelre. - Örülök, hogy újra látlak - mondta édes, csengő hangján. Rápillantott Tamanira, és újra elmosolyodott: - És persze Tamani is itt van. Örvendek.

Tamani arcán olyan boldog mosoly fakadt, hogy Laurel szíve belesajdult. A fiú mélyen meghajolt, amikor is pillantása találkozott Laurelével. A lány nem állta a tekintetét. Nem akart tanúja lenni Tamani meghunyászkodásának. Hol van ilyenkor a büszke, hatalmas Tamani?

Yasmine hátralépett, és intett nekik, hogy menjenek utána.

Laurel és Tamani megelőzték, de Yasmine nem követte őket, hanem még valakit üdvözölt. Laurel megfordult, és látta, hogy Shar lép elő

egy meghajlás kíséretében.

- Kapitány? - kérdezte Yasmine. Miután már egyébként is idefáradtál, szeretném megkérdezni, hogy használhatnám-e a Hokkaido kaput? Itt leszek, mire visszaérsz az oltvánnyal.

- Természetesen - mondta Yasmine.

Shar belépett a kapun, és amikor Laurel megfordult, látta az oszlopok mögött gomolygó feketeséget.

- A Hokkaidón állomásozó örök egy perc alatt felkészülnek a kapunyitásra – mondta egy alacsony, fekete hajú őrszem, és meghajolt Yasmine előtt. Yasmine csak bólintott, miközben az avaloni oldalon dolgozó őrök a keletre nyíló kapu köré gyűltek.

Laurel még sohasem látta nyitva a többi kaput.

- Ót akarod látni, igaz? - sziszegte Tamani Shar fülébe.

Shar csak egy figyelmeztető pillantást vetett rá.

- Ne csináld már, Shar! - kérte Tamani. - Mindig hetekre magadba zuhansz utána. Nagyon rossz az időzítésed. Most arra van szükség, hogy minden idegszáladdal a feladatra koncentrálj.

- Az új tündér miatt megyek hozzá - mondta Shar komoran.

Elhallgatott, és egyenesen Laurelre nézett. - Ha ezt az új tündért embérként nevelték Japánban, megjelenése önmagában bizonyítja a Bűbáj működését. Amennyiben tényleg erről van szó, elképzelhető, hogy ők tudnak valamit. Tetszik vagy sem, vitathatatlan, hogy olyan ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, amivel mi nem. Bár-52

mire kész vagyok azért, hogy Avalont megvédjem, Tam. Főleg, ha...

halkult el a hangja. - A biztonság kedvéért - suttogta.

- Shar... - kezdte újra Tamani. Majd összeszorított szájjal bólintott.

- Kapitány? - Yasmine lágy hangja szakította félbe a párbeszédet.

- Indulok - mondta Shar, és megfordult. A kapu mögött, amelyet Yasmine tartott nyitva, félkörben álltak az őrszemek.

Majdnem ugyanolyanok voltak, mint azok, akik Laurelt szokták fogadni, leszámítva hosszú ujjas felsőjüket és vastag térdnadrágjukat

- furán festettek benne. Hűvös légáramlat zúdult be, olyan áthatóan jeges, hogy Laurel megborzongott. Sharra nézett, aki már elindult, és menet közben egy nehéz köpenyt húzott elő a zsákjából. Aztán eltűnt, a kapu pedig bezáródott mögötte.

- Erre - szólt Yasmine, és előrement a kanyargós ösvényen, amely kivezette őket a fallal elzárt kertből. Fél tucat kék ruhás őr vette körül őket és igazította lépteit hozzájuk - Yasmine Am fear-faire-jei, azok az ifjú testőrök, akik az állandó kíséretét alkották.

Laurel már csak ezért sem szeretett volna Téltündér lenni. A hatalmukat sem irigyelte soha. Szerette, hogy neki legalább van valamennyi magánélete.

Csendesen hagyták el a kertet a falakat megtörő nyílásokon át, és beléptek Avalon földi mennyországába. Laurel megállt egy pillanatra, és magába szívta a sziget balzsamos levegőjét. Avalon természeti szépségétől mindig elállt a szava. Már alkonyodott, a nyugati horizontot megfestették a lemenő nap sugarai. - Elnézést kérek, hogy nem Jamison fogadott személyesen - intézte a szót Yasmine Laurelhez -, de arra kért, hogy én vezesselek hozzá.

- Hol van? - kérdezte Laurel. Nem állt szándékában megzavarni Jamisont, ha az éppen valami fontos dologgal volt elfoglalva.

- A Téli Palotában van - közölte Yasmine közvetlen hangon.

Laurel lába a földbe gyökerezett. Felnézett a domboldalra, ahol már látszottak a Téli Palota málló, hófehér márványfalai. Gyors pillantást vetett Tamanira. A fiú mereven maga elé bámult, csak összekulcsolt kezeinek remegése árulta el, hogy még Laurelnél is jobban retteg a Téltündérek szentélyébe való belépéstől.

53

Hét

LAUREL FELPISLOGOTT A TÉLI PALOTÁRA, miközben a meredek kaptatón a kapu felé tartottak. Már messziről is látta a palota falait megtámasztó zöld indákat, de közelebbről azt is észrevette, hogy az indákból elágazó kacsok behálózzák a fehér márványt. Olyan volt, mint ha a palota elnyújtózna egy szenvedélyes szerető ölelésében. Laurel még sohasem látott ennyire élő épületet!

A kaptató tetején egy hatalmas, hófehér boltívhez érkeztek. A boltív két oldalán az egykor valószínűleg lenyűgöző falak romjai málladoztak, és amikor beléptek az udvarra, Laurel mindenhol az elmúlás csalhatatlan jeleit látta. Szobrok, egykori szökőkutak és falak maradványai hevertek az egyébként gyönyörűen gondozott gyepen.

Laurel sehol sem látott ilyen mértékű lepusztultságot Avalonban. Az Akadémián azonnal megjavították, rendbe hozták, összeragasztották, ami elromlott vagy eltört, mindenre nagy figyelmet fordítottak. De akár merre ment Avalonban, mindenhol ugyanezt látta. Kivéve ezt a palotát. Laurel elképzelni sem tudta, mi lehet ennek az oka.

Odabent azonban zajlott az élet: ropogós hófehér egyenruhába öltöztetett tündérek sürgölődtek a palotában, minden egyes felületet csillogóra töröltek, és szorgalmasan öntözték a művészi kaspókban kihelyezett cserepes virágokat. Itt már ugyanaz a rend és fényűzés fogadta Laurelt, mint amit az Akadémián megszokott. Tamanival 54

együtt követte Yasmine-t egy széles csigalépcsőhöz. Minél magasabbra értek ezen a lépcsőn, annál nagyobb csend vette körül őket. Laurel először azt gondolta, hogy akusztikai trükk lehet, de mire a lépcső feléhez értek, az egész teremben síri csend honolt.

- Laurel gyors pillantást vetett a háta mögé. Tamani ott haladt szorosan a nyomában, de az ujjait, amelyek korábban kicsit remeg-tek, most olyan erővel fonta egymásba, hogy nézni is fájdalmas volt.

Alattuk minden tündérszolga őket bámulta leeresztett tollseprűvel, mozdulatlan locsolókannával. Még az Am fear-faire-ek is megálltak a lépcső aljánál, amikor Yasmine elindult felfelé.

- A Téli Palota felső termeinek egyikébe megyünk - súgta Tamani feszülten. - Még soha senki sem tette be a lábát a felső

szintre. Úgy értem, hogy a Téltündéreken kívül.

Laurel felpillantott a lépcső tetejére. Arra számított, hogy széles folyosót fog látni, ehelyett a lépcsősor masszív, szárnyas ajtóban ért véget, amelynek aranyozott mintái csillogtak az indák között. Ekkora ajtót sem látott még Laurel. Hogyan nyithatna ki az aprócska Yasmine egy ilyen nagy és súlyos ajtót?

De az ifjú tündér meg sem állt előtte. Kinyújtotta a kezét, és kifelé fordított tenyérrel tett egy finom mozdulatot, de nem ért hozzá az ajtóhoz. Egy picit erőlködnie kellett, mintha egy láthatatlan akadályt szeretett volna elhárítani maga elől, de aztán az ajtószárnyak lassan, fokozatosan, nagy levélsusogás közepette feltárultak - épp csak annyira, hogy egyesével átfértek közöttük.

Yasmine nyugodt pillantással biztatta Laurelt. Laurel rövid tétovázás után átcsusszant az ajtón, akit a még inkább bizonytalan Tamani követett.

Mintha a Világfa lombja alá értek volna. A levegő szinte élt, pulzált benne a varázslat - az erő.

- Az első szintre általában nem engedünk be senkit - jegyezte meg Yesamine - de Jamison úgy vélte, hogy ha az oltványunk ragaszkodik a személyes találkozóhoz, annak biztosan nyomós oka van, és ehhez kizárólag egy felső terem nyújthat megfelelően biztonságos környezetet. Laurel már kezdte bánni a hirtelenségét, és azt kívánta, bárcsak jobban átgondolta volna a követeléseit a kapunál. Megéri-e az erőfeszítést a kis vadtündér, aki hirtelen felbukkant az iskolában?

- Ott van hátul - mondta Yasmine, és egy tágas, arannyal és fehérrel díszített terem felé vezette őket. Alabástromoszlopokon különféle tárgyakat állítottak ki: egy kisméretű festményt, egy 55

gyönggyel kirakott koronát és egy csillogó ezüstkupát. Laurel egy hosszú nyakú, sötét színű fából faragott lant felé pislogott.

Félrehajtott fejjel lelépett a terem közepén futó éjkék szőnyegről, és egyenesen a lant felé indult, mintha valami megmagyarázhatatlan erőnek engedelmeskedett volna. Megállt a hangszer előtt, és mindennél jobban vág y o t t arra, hogy megpendítse a finom húrokat. Amikor kinyúlt érte, Yasmine ujjai a csuklója köré fonódtak, és a Téltündér meglepő erővel húzta vissza Laurel karját. -

A helyedben nem érinteném meg - hallotta Yasmine józan hangját. -

Elnézésedet kell kérnem, figyelmeztetnem kellett volna benneteket.

Mi már hozzászoktunk ehhez a bűverőhöz, alig vesszük észre.

Yasmine lassan visszament az éjkék szőnyeghez, meztelen talpa nem csapott zajt a márványpadlón. Laurel a lantra nézett. Még mindig szeretett volna játszani rajta, de a vonzás már nem volt olyan erős, mint az előbb. Gyorsan elindult, és esze ágában sem volt tovább firtatni a dolgot. A tágas terem végén befordultak egy sarkon. Mire Laurel megpillantotta Jamisont, az már meghallotta érkezésüket. Abbahagyta, amit éppen csinált, megfordult, és egy márvány boltív alatt átlépve feléjük indult, miközben mindkét karjával intett egyet. A boltív két oldalából tömör kőfalak csúsztak elő, és hangos, mély dörejjel összezáródtak. Laurel egy kardot pillantott meg Jamison válla fölött, amely hegyével egy tömör gránittömbbe fúródott. A kard éle gyémántként ragyogott, majd eltűnt a nehéz ajtók mögött.

- Hogy ment? - kérdezte Yasmine.

- Sehogy sem - felelte mosolyogva Jamison.

- Ez meg mi volt? - kottyantotta közbe Laurel.

Jamison elhessegette a kérdést. - Egy réges-régi probléma. És mint ilyen, cseppet sem sürgős. De te... - folytatta mosolyogva. - Úgy örülök, hogy látlak! - Jamison egyik kezét Laurel, a másikat Tamani felé nyújtotta. Laurel mindkét kezével megragadta a balját, és tisztelettudóan meghajolt. Tamani habozott egy pillanatig, majd a hagyományos kézfogást választotta. Aztán elengedte Jamison jobbját, és derékból meghajolt, mindezt szó nélkül.

- Gyertek! - mondta Jamison, s a márványteremből nyíló kisebb helyiség felé intett. - Itt nyugodtan beszélhetünk. - Laurel a vörös brokáttal bevont szófa egyik felén foglalt helyet az ízlésesen berendezett szobában. Jamison tőle balra egy karosszékben telepedett le. Laurel felpillantott Tamanira, aki zavartan álldogált. A lány melletti helyre pislogott, de aztán - vagy azért, mert 56

meggondolta magát, vagy azért, mert már nem bírta idegekkel -

karba tett kézzel a falnak dőlt.

Yasmine az ajtóban maradt.

Jamison ránézett. - Yasmine, nagyon köszönöm, hogy idekísér-ted a vendégeimet. Holnap azonban fárasztó kiképzés vár rád. A nap már majdnem lement, nem szeretném, ha kimerült lennél.

Laurel észrevette, hogy Yasmine majdnem lebiggyesztette az ajkát, de aztán az utolsó pillanatban meggondolta a dolgot. - Természetesen, Jamison - felelte udvariasan, majd lassan elindult, egy utolsó pillantást vetve feléjük, mielőtt eltűnt a sarkon. Laurelnek azonnal eszébe jutott, hogy lehet akármilyen hatalmas és erős Yasmine, azért hozzá hasonlóan még csak egy gyerek, főleg egy olyan ősöreg és bölcs i tündérnek a szemében, mint Jamison.

- Nos - törte meg a csendet Jamison, mikor Yasmine lépteinek hangja elhalt. - Mit tehetek értetek?

- Hát... - kezdte Laurel visszafogottan, mert egyre biztosabb volt abban, hogy a kapunál tanúsított magatartása helytelen és elsietett volt. - Fontos dolog - fakadt ki végül -, de azért nem ennyire

- mondta, és körbemutatott.

- Fő az óvatosság - mondta Jamison. - Kezdd el!

Laurel bólintott, és igyekezett úrrá lenni a felindultságán. – Kleáról van szó - kezdte. - Visszatért.

- Várható volt - bólintott Jamison. - Nyilván magad sem gondoltad, hogy örökre eltűnik.

- Nem gondoltam rá - mondta Laurel védve önmagát. - Azt hittem, hogy talán... - elhallgatott. Nem ez a lényeg. Megköszörűlte a torkát, és kihúzta magát. - Hozott valakit magával. Egy tündért.

Most Jamison szeme nyílt tágra, és gyors pillantást vetett Tamanira. Tamani farkasszemet nézett a vén Téltündérrel, de egy szót sem szólt, így egy pillanat múlva Jamison visszafordult Laurelhez.

- Folytasd!

A lány előadta a Kleától hallott történetet - hogy Yukit magonc korában találták, meg hogy a trollok megölték a szüleit. - Klea azt kérte, hogy tartsam rajta a szememet. Hogy barátkozzam össze vele.

Mert tudja, hogy én már túljártam a trollok eszén korábban.

- Klea... - mondta halkan Jamison. Laurelre nézett. - Hogy néz ki?

- Ööö... hát magas. Rövid, vörösesbarna haja van. Vékony, de nem sovány. És fekete holmikat visel - fejezte be a mondókáját a 57

vállát vonogatva Laurel.

Jamison pislogás nélkül meredt Laurelre, akinek bizsergető érzés melegítette meg a homlokát. Olyannyira finom volt ez az érzés, hogy Laurel nem is tudta eldönteni, hogy nem képzelődik-e. Kicsi-vel később a vén tündér nézése kényelmetlenné vált a lány számára, de amikor Tamani felé fordult tanácsért, Jamison kiegyenesedett és felsóhajtott. - Sohasem volt az erősségem - mormolta hallhatóan csalódottan.

Laurel megérintette a homlokát. Hűvös volt. - Mit...

- Gyere, ülj le! - mondta Jamison immár Tamaninak. - Mindig úgy érzem, hogy kiabálnom kell, ha olyan messze állsz tőlünk.

Tamani gyorsan, de tétovázásról árulkodó szögletes mozdulatokkal elrugaszkodott a faltól, és helyet foglalt Laurel mellett.

- Van-e annak valami jele, hogy ez a tündér gonosz szándékkal érkezett? - kérdezte Jamison.

- Nincs. Inkább szerénynek, visszahúzódónak tűnik - mondta Tamani.

- Lehet tudni valamit az erejéről?

- Semmit sem észleltünk - felelte a tündérfiú. - Klea szerint Yuki semmiféle képességgel nem rendelkezik, alig több egy növénynél. Driádnak nevezte, de nekünk még nem volt alkalmunk rájönni, hogy igazat beszélt-e.

- Van okunk azt feltételezni, hogy ez a vadtündér fenyegetést jelent akár Laurel, akár Avalon számára?

- Nos, nem, még nem, de bármikor... - Tamani elhallgatott, és Laurel látta, hogy megfeszül az állkapcsa. Mindig ezt csinálta, amikor az érzelmeit igyekezett kordában tartani. - Nincs, uram.

- Akkor minden rendben van - mondta Jamison, és felállt.

Laurel és Tamani is felpattantak. Tamani indulni készült, de Jamison a vállára tette a kezét. - Ezzel nem azt akarom mondani, hogy feleslegein fáradtatok ide, Tam.

Tamani rezzenéstelen arccal nézett Jamisonra, és Laurel úgy érezte megfojtja a bűntudat: hiszen ő volt az, aki annyira ide akart jönni. Neki volt szüksége Jamison tanácsára.

- Nem sejthettük, hogy így alakulnak majd a dolgok - mondta Jamison, és felemelte egyik ujját. - De majd ti is rájöttök, hogy jóval kevesebb minden változott, mint gondolnátok. Kleáról amúgy is azt feltételeztétek, hogy veszélyt jelenthet Laurelre, ugye? - Tamani 58

bólintott.

- Talán akkor Yuki is. De... - folytatta a vén tündér valamivel határozottabban - ha ez a helyzet, akkor neked most feltétlenül Crescent Cityben kellene lenned, Laurel világában. Nem itt. -

Jamison mindkét kezével megragadta Tamani vállát, a fiú pedig leszegte a tekintetét. - Kicsit több önbizalom, Tam. Mindig is az éles eszedről meg a megérzéseidről voltál híres. Használd hát! Döntsd el, mi a helyes lépés, és tedd meg! Már akkor megkaptad rá a felhatal-mazást, amikor odaküldtelek.

Tamani szaporán, de alig észrevehetően bólogatott.

Laurel

szeretett

volna

megszólalni,

megmagyarázni

Jamisonnak, hogy ez az egész az ő hibája, nem Tamanié, de nem jött ki hang a torkán. Magában fura módon azt kívánta, hogy bárcsak ne jöttek volna el ide. A szidás - bármennyire enyhe - önmagában is bőven elég, nem hiányzik mellé a közönség, hogy tovább növelje a fiú zavarát. Laurel mondani akart valamit, megvédeni a barátját - de nem találta a szavakat.

- Lenne egy javaslatom - szólt újra Jamison, miközben a csar-nokhoz vezető dupla ajtó felé terelte őket. - Bölcs dolog lenne, ha megfigyelnétek ezt a vadtündérféleséget - már csak óvatosságból is.

De még az is lehet, hogy a hasznotokra válik.

Ez a lehetőség eddig meg sem fordult Laurel fejében. Bármire is készült Klea, ha Yukit megnyerik maguknak, a lány lehet a kulcs Klea titkaihoz. Viszont ha még túl fiatal ahhoz, hogy kivirágozzon...

Nem maradt ideje, hogy megszólaljon, Jamison hozzá intézte a szót. - Nehézségekbe ütközhet az adottságainak felfedezése. Talán az lenne a legjobb, ha beugranál az Akadémiára, és tanácsot kérnél a tanáraidtól. Utána pedig irány Kalifornia! - mondta határozottan.

- Nem szeretem, ha naplemente után messzire kószálsz az őreidtől. De egy röpke látogatás után még rengeteg időd marad visszaérni a kapuhoz. Tudom, hogy itt későbbre jár - tette hozzá az aggastyán, és egy panorámaablakra mutatott, amelyen keresztül láthatóak voltak az első csillagok a bársonyfekete égen.

Jamison

átkísérte

őket

az

aranyajtón,

amely

egy

csuklómozdulatára kinyílt. Velük ment egészen a csarnokig, mely lassan kiürült. Halványan foszforeszkáló virágok világították meg a tágas termet. Az Am fear-faire-ekböl álló kíséret már menetkészen várakozott. Odagyűltek Jamison köré abban a pillanatban, amikor lelépett az utolsó lépcsőfokról.

- Yasmine lefeküdt - mondta az idős tündér, miközben áthalad-59

tak a sárkányos boltív alatt - ezért én fogom nektek megnyitni a kaput. Kacagni kezdett. - De én ezekkel a vén virgácsokkal sokkal lassabban mozgok, mint ti a fiatal, erős hajtásaitokkal. Menjetek el az Akadémiára! Én elindulok a Kapukert felé, majd ott találkozunk.

Laurel és Tamani úgy ötven lépéssel járhattak Jamison előtt, amikor átvágtak az udvaron. Miután hallótávolságon kívülre kerültek, Laurel lelassította a lépteit, és a széles úton megvárta, hogy Tamani odaérjen mellé. - Meg kellett volna mondanom neki, hogy az én ötletem volt - fakadt ki a lány.

- Nem a te ötleted volt - válaszolta Tamani csendesen. –

Hanemaz enyém, még a hét elején.

- Igen, de én erőltettem a dolgot, miattam vagyunk ma itt.

Hagytam, hogy Jamison megszidjon, pedig engem kellett volna ledorongolnia.

- Ugyan már! - mondta Tamani széles vigyorral az arcán. –

Miattad akár mindennap leszidhatnak, nekem az kitüntetés számba megy.

Laurel zavarba jött, és elkapta a szemét a fiúról. Lefelé haladtak, és emiatt gyorsabban járt a lábuk, és nemsokára az akadémia fénye is áthatolt a sötétségen, hogy óvja lépteiket. Laurel felnézett az impo-záns, szürke épületre, és boldogan elmosolyodott.

Vajon mióta gondol otthonaként az iskolára?

60

Nyolc

A Z A L V Ó T É L I P A L O T Á V A L E L L E N T É T B E N az Akadémián nagy volt a nyüzsgés, a diákok és a tanárok jöttek-mentek a folyosókon. Ha más nem, egyvalaki biztosan akadt, aki dolgozott valamilyen keveréken, amit csillagfényben kellett érlelni.

Miközben a lépcső felé tartottak, Laurel intett néhány ismerős tündérnek, akiknek a szeme tágra nyílt a csodálkozástól, mikor meglátták a lányt. De a beléjük nevelt fegyelemnek köszönhetően egy szó nélkül visszatértek a munkájukhoz, és békén hagyták Laurelt meg Tamanit.

Amint Laurel fellépett az első lépcsőfokra, egy magas tündérlány lépett oda hozzájuk. A szolgálatban lévő Tavasztündérek szerény öltözékét viselte. - Ne haragudjanak, de véget ért a látogatási idő. Jöjjenek vissza holnap!

Laurell meglepetten pillantott rá. - Laurel Sewell vagyok –

mondta.

– Attól tartok, nem engedhetem fel, Laurelszuel – felelte határozottan a tündér, egybemosva Laurel kereszt- és vezetéknevét.

– Laurel Sewell vagyok. Növendék. Felmegyek a szobámba. A Tavasztündér szeme tágra nyílt a döbbenettől és azonnal mélyen meghajolt.

– Fogadja őszinte bocsánatkérésemet. Még nem láttam itt 61

ezelőtt. Nem ismertem fel….

– Semmiség – szakította félbe Laurel. – Rendben van.

Hamarosan végzünk, aztán távozom majd.

A Tavasztündér teljesen kétségbeesett. – Remélem, hogy nem bántottam meg…. Természetesen maradhat, ameddig akar.

Laurel kipréselt magából egy barátságosnak szánt mosolyt, mert megsajnálta a szemmel láthatóan újonc tündért, aki azért aggódott, hogy megfosztják munkakörétől. – Jaj nem! Nem miattad! vissza kell térnem a posztomra. – Habozott egy pillanatig. – Talán ha

….értesítenéd Yeardley-t, hogy itt vagyok? Beszélnem kell vele.

– A saját szobájában kívánja? – kérdezte a tündér, aki jóvá akarta tenni a korábbi bakit.

– Az lenne a legjobb, köszönöm. A tündér pukedlizett először Laurel, majd Tamani előtt, aztán elsietett a személyzeti szállás felé.

Tamani arcán furcsa kifejezés suhant át, miközben Laurel felvezette a lépcsőn, majd végig a folyosón. A lány elmosolyodott, amikor meglátta az ismerős cseresznyefa ajtót, rajta nevének kacskaringós betűit. Elfordította a megolajozott ajtógombot – zár nem volt az ajtón, és nem is lett volna rá szükség-, és belépett a szobájába.

Minden ugyanott állt, ahol korábban hagyta, bár abban biztos volt, hogy a személyzet rendszeresen jár porolni. Még az itt felejtett hajkeféje is ott hevert az ágya közepén. Laurel boldogan felkapta, és eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha magával vinné, de aztán ejtette az ötletet. Minek? Vett magának másikat, amikor hazaérkezett.

Tamanit kereste a szemével. A tündérfiú az ajtóban ácsorgott. Gyere már be! - hívta. - Tudhatnád, hogy nem harapok.

Tamani ránézett a lányra, és megrázta a fejét. - Itt várok.

Azt már nem! - mondta Laurel mérgesen. - Amikor Yeardley megérkezik, be fogom csukni az ajtót, mert nem akarom felébreszteni a többieket. Ha nem jössz be lemaradsz a beszélgetésről. Tamani erre fogta magát, és belépett a szobába. Az ajtót azonban nem tette be maga mögött, és alig egy lépésnyire állt meg az ajtófélfától. Laurel szomorúan csóválta a fejét, miközben az ajtóhoz ment és becsukta. A keze még a gombon volt, amikor megállt, és Tamanira nézett. - Bocsánatot akarok kérni azért, ahogyan viselkedtem mondta halkan.

Tamani értetlennek látszott. - Miért? Megmondtam neked, hogy nem érdekel, ha Jamison engem hibáztat, én...

- Nem azért - felelte Laurel, és makacsul a kezét bámulta. - Ha nem azért, mert a rangomat fitogtattam a birtokon. Kiabáltam veled, 62

és felsőbbrendűnek tettettem magam. De csak színleltem! Az őrszemek nem vettek volna komolyan, ha nem úgy viselkedek, mint egy elkényeztetett, magát mindenkinél többre tartó Mixer. - Laurel habozott egy pillanatig. - Tehát muszáj volt megtennem. De csak tét tettem! Én nem... én nem úgy gondolom. Ezt te is tudod, legalábbis remélem, hogy tudod. Nem szeretem azt sem, ha más tündérek így viselkednek, és... na, folytathatnám még. - Vett egy mély levegőt. - A lényeg az, hogy nagyon sajnálom. Nem úgy gondoltam.

- Semmi gond - motyogta Tamani. - Néha nem árt, ha valaki emlékeztet rá, hol a helyem.

- Tamani, ne csináld! - kiáltotta Laurel. - Velem ne! Azon nem változtathatok, ahogyan Avalonban bánnak veled... legalábbis egyelőre nem. De ha velem vagy, akkor te nem csak egy Tavasztündér vagy! - mondta, és megérintette a fiú karját.

Tamani ránézett a lányra, majd ismét a padlóra szegezte a tekintetét. Két szemöldöke között elmélyült a ránc.

- Tam, mi az? Mi a baj? A tündérfiú végre Laurel szemébe nézett. – Az a Tavasztündér ott lent… ő nem tudta, hogy mi vagyok.

Annyit látott, hogy veled érkeztem és ebből nyilván arra következtetett, hogy én is Mixer vagyok. – Elakadt a hangja. –

Meghajolt előttem, Laurel! Pedig a hajlongás az én dolgom! Kicsit Kínos volt, de… de tetszett – vallotta be. Majd egyre nagyobb vehemenciával folytatta: - Abban a néhány másodpercben nem Tavasztündér voltam. Rá sem nézett az őr egyenruhára, hanem azonnal elkönyvelt valaminek. És ez jó érzés volt meg rossz is- fűzte hozzá. – Egyszerre mindkettő. Olyasmi, mintha… - Tamani szavait halk kopogtatás szakította félbe.

Laurel csalódottan vette tudomásul, hogy egyelőre egy nem beszélgethetnek. – Megérkezett Yeardley – mondta kedvesen.

Tamani bólintott és nekidőlt a falnak.

Laurel kinyitotta az ajtót, és azonnal eltűnt a rózsaszín selyemfelhőben. – Tudtam én, hogy téged hallottalak!- visította Kátya és átölelte Laurel nyakát.

- El sem akartam hinni! Nem is mondtad, hogy ilyen hamar visszatérsz!

- Én sem tudtam - felelte Laurel vigyorogva. Kátya közelében folyton mosolyognia kellett. A tündérlány ujjatlan selyemhálóinget viselt, akkora vágással a hátán, amelyen keresztül kényelmesen kidughatja majd a virágát nagyjából egy hónap múlva. Szőke haját egészen a válláig megnövesztette, amitől még fiatalabbnak látszott.

63

- Mindegy, örülök, hogy itt vagy! Meddig maradhatsz? Laurel bocsánatkérően elmosolyodott. - Csak néhány percig, attól tartok.

Yeardley nemsokára megérkezik, és miután megbeszéltem vele amit kell, vissza kell térnem a kapuhoz.

- De hát sötét van! - tiltakozott Kátya. - Éjszakára itt kellene maradnod.

- Kaliforniában még csak délután van - felelte Laurel. –

Mindenképpen haza kell mennem. Kátya pajkosan elmosolyodott. -

Hát, ha tényleg muszáj. – Aztán kacéran Tamanira pislogott. -

Bemutatsz a barátodnak?

Laurel megérintette Tamani vállát, hogy a fiú lépjen elő. - Ö

Tamani.

Aztán csüggedten látta, hogy barátja azonnal tisztelettudóan meghajol.

- Ja! - mondta Kátya, amikor felismerte a Tavasztündért. A katona pajtásod a Samhainról3, igaz?

– Őrszem - pontosított Laurel.

- Igen, az - mondta Kátya hidegen. Megragadta Laurel kezét, és Tamanira már ügyet sem vetett. - Gyere csak ide, és meséld el, mi ez a furcsa holmi rajtad!

Laurel felkacagott, és hagyta, hogy Kátya végigfuttassa az ujját a farmerszoknya merev anyagán, de közben bocsánatkérő pillantást vetett Tamanira. Teljesen feleslegesen, a fiú ugyanis visszatért a fal-hoz, és kerülte Laurel tekintetét.

Kátya elnyúlt az ágyon, hálóingének selymes hullámai kiemelték nőies domborulatait, míg a mélyen kivágott hát látni engedte hibátlan bőrét. Laurel esetlennek érezte magát a pamuttrikó-szoknya összeál-lításban, és az is átfutott az agyán, hogy nem kellett volna Tamanit magával hoznia a szobájába. De aztán félresöpörte ezt a gondolatot, és leült a barátnője mellé. Kátya beszámolt minden jelentéktelen eseményről, ami csak történt az Akadémián Laurel legutóbbi távozása óta, a lány pedig jókat mosolygott rajta. Egy évvel ezelőtt maga sem hitte volna, hogy az Akadémia riasztó és idegen épülete ilyen jókedvű baráti beszélgetéseknek ad majd otthont. Bár, ha jól 3 A kel ta újé v ünne pe, eb ből nőt t ki a ha llo ween.

64

belegondolt, ugyanezeket érezte annak idején a középiskolával kapcsolatban is.

Minden változik gondolta magában. Én is.

Kátya hirtelen kijózanodva megérintette Laurel arcát. - Újra boldognak tűnsz - mondta. Tényleg? - kérdezte Laurel.

Kátya bólintott. - Ne érts félre, kérlek - mondta a rá olyannyira jellemző udvariassággal -, a nyáron is nagyon örültem neked, de akkor szomorú voltál. - Elhallgatott, majd folytatta. - Nem akarok kíváncsiskodni. De most újra boldog vagy. Örülök.

Laurel nem szólt egy szót sem - meglepődött. Tényleg szomorú lett volna? Vetett egy gyors pillantást Tamanira, de a fiú úgy tett, mint aki oda sem figyel a beszélgető tündérekre.

Valaki erélyesen megkopogtatta az ajtót. Laurel felugrott az ágyról, és sietett kinyitni. A magas és tiszteletet parancsoló Yeardley állt előtte egy szál megkötős térdnadrágban. Karba tette a kezét csupasz mellkasa előtt, és szokás szerint mezítláb volt.

- Laurel, te hívattál? - Szigorú volt a hangja, de a tekintete melegséget sugárzott. Már két nyarat együtt dolgozott Laurellel, és ezalatt nagyon megkedvelte. Ettől függetlenül elképesztő mennyiségű

házi feladatot és tanulnivalót rótt a lányra. Híres volt arról, hogy sokat követelt. Igen - hadarta Laurel. - Gyere be, kérlek!

Yeardley bevonult, Laurel pedig becsukta mögötte az ajtót.

- Szeretnéd, hogy elmenjek? - kérdezte Kátya csendesen.

Laurel a barátnőjére nézett. - Nem... szerintem nem szükséges -

mondta, és gyorsan Tamanira pillantott. - Nem titok, közöttünk legalábbis biztosan nem.

Tamani farkasszemet nézett vele. Feszült volt az arca, ezért Laurel szinte várta, hogy tiltakozni fog, de néhány másodperc múlva a fiú levette róla a szemét, és vállat vont. Laurel újra Yeardley felé fordult. Szeretném tudni, mi a módja annak, hogy egy tündérről megtudjuk, melyik... ööö ... évszakhoz tartozik. Laurel direkt nem használta a kaszt szót. Tamani előtt nem. Lehetőleg sohasem.

- Férfi vagy nő?

- Nő.

Yeardley lazán vállat vont. - Várd meg, míg kivirágzik.

Vagy figyeld , nem termelődik-e pollen a közelében lévő fiúk kezén.

- És ha olyan tündérről van szó, aki még nem virágzik?

-Lemehetsz az adattárba - ott van a földszinten -, és 65

kutakodhatsz.

- Nem itt van - mondta Laurel. - Hanem Kaliforniában.

Yeardley szeme összeszűkült. - Egy tündér az emberek világában? Rajtad és a kíséreteden kívül?

Laurel bólintott.

- Unseelie?

Az Unseelie tündérek még mindig nagy rejtélyt jelentettek Laurel számára. Senki sem beszélt róluk nyíltan, de annyit sikerült kiderítenie róluk innen-onnan származó információk alapján, hogy egy zárt közösségben élnek a kapukon kívül. - Nem hinném. De van valami... valami, ami nem stimmel a történetében, tehát nem lehetünk biztosak semmiben.- És ő maga sem tudja, milyen évszakhoz tartozik?Laurel habozott. - Ha tudná is, nem kérdezhetem meg tőle.

Yeardley végre megértette, mit akar a lány mondani. - Ja úgy, értem! - Felsóhajtott, és ujját elgondolkodva a szája elé tette. - Szerintem ezt még senki sem kérdezte meg tőlem korábban. És tőled, Kátya?

Amikor Kátya megrázta a fejét, Yeardley folytatta: - Minden magoncról pontos nyilvántartást vezetünk itt Avalonban, tehát ez a probléma egyedülálló kihívást jelent a számunkra. De kell, hogy legyen valami. Nem gondoltál még arra, hogy bájitalt készíts neki?

- Készen állok rá? - kérdezte Laurel reménykedőn.

- Majdnem biztosan állíthatom, hogy nem - jelentette ki Yeardley - nem mindig a gyakorlás jelenti a sikerhez vezető utat.

Szerintem jót tenne neked, ha elkezdenéd tanulmányozni a bájitalkészítés alapjait. Akár most is. Mondjuk készíthetnél egy azonosító port, például Cyoant - mondta, utalva egy egyszerű

varázsporra, melynek segítségévelkönnyedén megállapítható, hogy ki ember és ki nem.

- Hacsak nem arra vagy kíváncsi, miben különböznek egymástól. Viszont ehhez azt is tudni kellene, mi határozza meg a kasztokat sejt szinten és tudomásom szerint erről nem folyik számottevő kutatás. Ugyanis nem vezetne sehova.

- Mi van a tilakoid membránokkal? - kérdezte Kátya halkan. Egy emberként bámultak rá.

- Mit mondtál? - kérdezte vissza Yeardley.

- Tilakoid membránok - folytatta Kátya valamivel hangosabban.

- A kloroplasztban. A Csillagszórókban ezek jóval erőteljesebben 66

működnek, mert kell a fény az illúzióikhoz.

Yeardley félrehajtott fejjel hallgatta. - Tényleg?

Kátya bólintott, és így folytatta: - Amikor kicsi voltam, néha elloptuk a lámpába való foszforeszkáló szérumot, és... ööö... izé, megittuk.

Világítottunk a sötétben - mondta, és lesütötte a szemét, miközben a gyerekkori csíny tevéséről mesélt. - Volt egy... egy Nyár tündér barátom, és egy nap ő is velünk ivott. Nem egy éjszakán keresztül, hanem három napig világított! Évekbe telt, mire rájöttem, hogy miért.

- Kitűnő, Kátya - mondta Yeardley és némi öröm érződött a hangjában. - A héten mindenképpen beszélnünk kell erről az osztályteremben. Kátya lelkesen bólintott.

Yeardley most Laurelhez fordult. - Kezdetnek jó lesz.

Foglalkozz a foszforeszkáló növényekkel, amelyekben esetleg magasabb szintű tilakoid-aktivitás észlelhető, és próbáld meg ugyanazt a reakciót létrehozni, mint amit a Cyoan por tud. Én itt az Akadémián személyesen felügyelem Kátya kutatásait.

- De mi van, ha nem Nyártündér?

- Huszonöt százalékkal akkor is közelebb jutsz a célodhoz, nem?

Laurel bólintott. - Ezt le kell írnom - mondta, mert nem akarta beismerni Yeardley előtt, hogy egy kukkot sem ért abból, mit beszel Kátya. De David érteni fogja. Laurel felkapott néhány jegyzet lapot az asztaláról - tavaly nyár óta a személyzet mindig gondoskodott róla, hogy legyen belőle elég -, és leült Kátya mellé. Kátya csendesen magyarázott, Laurel pedig lejegyezte az alapokat, és őszintén remélte, hogy Avalonban is ugyanazt a biológiai szakzsargont használják, mint az emberek világában.

- Kísérletezz, amennyit csak tudsz! Aztán meglátjuk, hogy mi Kátyával mire megyünk - mondta Yeardley. - Attól tartok, ennél többet nem tehetek érted ma este. Örülök, hogy újra láttalak.

Elrejtve csalódottságát Laurel Yeardley-re mosolygott, miközben a professzor becsukta maga mögött az ajtót. Hiába volt tehát a cirkusz a kapunál, a látogatás nem hozott semmi különösebb eredményt.

- Hallottad? - kérdezte Kátya halkan, de annál izgatottabban. -

Személyesen felügyeli a munkámat. Most már én is tagja vagyok a csapatodnak! - tette hozzá, és megszorította Laurel kezét. – Olyan bájitalt alkotok majd, ami az emberek világában is működik. Juj, olyan izgatott vagyok!

Megragadta Laurel vállát, magához húzta a lányt, jobbról-balról 67

puszit nyomott az arcára, majd elviharzott. - Amikor legközelebb jössz - mondta, miközben fejét visszadugta a szobába – először hozzám gyere, jó? - Behúzta maga mögött az ajtót. A hirtelen üresnek tűnő szobára csend telepedett.

- Sietnünk kell - mondta Laurel Tamaninak, és úgy elment mellette, hogy rá sem nézett. Nem akarta, hogy a fiú észrevegye rajta a rosszkedvet. Gyors és szótlan gyaloglás után elérték a kaput, ahol ott álltak Jamison éber Am fear-faire-ei, de maga Jamison folytatta csendes beszélgetését Sharral. Néhány másodperc múlva mindketten bólintottak, majd Laurelre és Tamanira pillantottak. Gyümölcsöző

volt az Akadémián tett látogatásod? - kérdezte Jamiso n. - Még nem, de remélhetőleg hamarosan meghozza gyümölcsét - felelte Laurel.

- Készen álltok? - kérdezte Jamison.

Mindannyian bólintottak, és Jamison kinyúlt a kapu felé.

Miközben az kitárult, a vén tündér először Sharra, aztán Tamanira nézett.- A Vadászasszonyt és a Vadvirágot is figyelni kell, de úgy, hogy észre ne vegyék! Barnes hordájának maradék tagjai minden bizonnyal lesik alkalmat, hogy lecsapjanak. Ha bármire szükségetek lenne erősítés, felszerelés, bármi -, csak szóljatok.

- Több őrszem kellene. A Vadvirág miatt - mondta Tamani.

Messze a Palotától és az Akadémiától visszanyerte a magabiztosságát és kihúzott derékkal, könnyedén beszélt.

- Természetesen - felelte Jamison. - Amit csak akarsz. Laurel mindenképpen biztonságban lesz, de Crescent Cityben kell maradnia.

Főleg, hogy magunk sem tudjuk, mi fog történni.

Laurelt egy kicsit kellemetlenül érintette, hogy Jamison szavaiból azt is ki lehetett érteni, hogy Laurel a csali. De Tamani még sohasem hagyta cserben, semmi oka nem volt tehát azt hinni, hogy most majd megteszi.

68

Kilenc

A b b a n a p i l l a n a t b a n , h o g y a k a p u bezáródott mögöttük, Tamani Sharhoz fordult. Remélte, de nem igazán hitte, hogy barátja jól van. - Na, megkaptad, amit akartál?

Shar megrázta a fejét. - Nem igazán. Azt kaptam, amit érdemeltem.

Ne legyél már ilyen szigorú magadhoz, gondolta Tamani, de inkább hallgatott. Mint ilyenkor mindig. Shar számára mindig nagyon fájdalmas élmény volt Japánba látogatni, de Tamani sejtette, hogy még mindig nem volt fele olyan kínzó se, mint az utána következő

lelki gyötrelem.

- Kit látogattál meg, Shar? - kérdezte Laurel.

Shar egy szóval sem felelt a kérdésre. Tamani Laurel derekára simította a kezét, és gyengéden gyorsabb sétára ösztökélte a lányt.

Most nem szabadott Shart Hokkaidóról kérdezni.

Megálltak az erdő szélén, és Shar szája sarkában mosoly bujkált.

- Haladjatok! - mondta piszkálódva Tamaninak. - Mindjárt lemegy a nap, és holnap iskola!

Tamani lenyelte a mérgét. Gyűlölte az iskolát, és ezzel Shar is tisztában volt. - Legközelebb vedd fel azt a rohadt telefont, oké? -

mondta a fiú, mert búcsúzóul mindenképpen be akart vinni egy ta-lálatot. Shar keze a telefont tartalmazó bőrerszényre tévedt, de nem mondott semmit. Laurel és Tamani beültek a kabrióba. Tamani felhajtott az autópályára, és jóval kényelmesebb tempóban indult hazafelé, mint amikor a birtokra tartottak. Még volt egy óra 69

napnyugtáig, hűvös szél fújdogált, és ott volt vele Laurel. Miért kellene sietni?

Jó ideig csendben haladtak, aztán Laurel törte meg a hallgatást: - Hova ment Shar?

Tamani nem válaszolt azonnal. Tudta, hogy nem kellene kifecsegnie Shar titkait, és Avalon gyakorlatilag csak arra hatalamzta fel, hogy annyit mondjon Laurelnek, ami a lány küldetésének sikeres végrehajtásához feltétlenül szükséges. Tamani viszont szeretett úgy gondolni erre a szigorú rendelkezésre, hogy ez csak egy óhaj-sóhaj, és különben is, nem kizárt, hogy az Unseelie - knek köze lehet Yuki felbukkanásához. - Az édesanyját látogatta meg.

- Hokkaidón?

Tamani bólintott.

- Miért él az édesanyja Japánban? Őrszem?

Tamani szinte alig észlelhetően, de hirtelen mozdulattal megrázta a fejét. - Az édesanyja Unseelie.

Laurel felsóhajtott. - Azt sem tudom, hogy az mit jelent!

- Kiközösítették - mondta Tamani, és kétségbeesetten keresett egy másik szót, valami kevésbé kíméletlent.

- Olyan, mintha száműzetésben lenne? Ezt jelenti az Unseelie?

Nem... nem feltétlenül. - Tamani az alsó ajkába harapott, és felsóhajtott. Hol kezdjem? - Egyszer volt, hol nem volt... - fogott bele, mert eszébe jutott, hogy az emberek meséi általában így kezdődnek

-, ...szóval két tündértörzs létezett. A rivalizálásuk oka nagyon...

összetett volt, de végül is az emberi fajhoz volt köze. Az egyik törzs tagjai barátságosak voltak az emberekhez, és az emberek őket hívták Seelie - knek. A másik törzs uralkodni akart az emberiségen, rabszolgasorba kívánta taszítani. Passziójuk volt az emberkínzás, és sportot űztek a gyilkolásukból. Őket nevezték Unseelie-nek.

- Valamikor az idők során a Seelie udvarban is szakadás következett be. Néhány tündér úgy gondolta, hogy azzal tennénk a legjobbat az embereknek, ha békén hagynánk őket. Ők az elszigetelődés mellett szavaztak.

- De hát nem pontosan így élnek a tündérek most?

- De- felelte Tamani. - De nem mindig volt így. A Seelie-k 70

egyezményeket is kötöttek néhány királysággal, például Camelottal.

- Az viszont megbukott, nem? - kérdezte Laurel. - Tavaly mesélted a fesztiválon.

- Hát, egy ideig működött. Bizonyos szempontból a Camelottal létrejött megállapodás hatalmas siker volt. Artúr segítségével a Seelie-k örökre elűzték Avalonból a trollokat, és gyakorlatilag a kihalás szélére sodorták az Unseelie-ket. De aztán minden... a darabjaira hullott.

Tamani számára nehézséget jelentett a részletek felett elsiklani, de ha az Unseelie-kről volt szó, sohasem lehetett tudni, mi valós magyarázat, és mi csak legenda. Órákba telne elmesélni, mi és hogyan ment tönkre Camelotban. Főleg, ha azt is számításba vesszük, hogy történet még Avalonban is meglehetősen ősinek számított, tehát a pontossága megkérdőjelezhető volt. Néhányan állították, hogy a Világfában összegyűjtött emlékek a színtiszta valóságot őrizték meg, de miután maga is beszélt a Néma Szavúakkal, Tamani nem volt biztos benne, hogy történelmi tényként tálalhatja a hallottakat.

De igyekezett a lehető legjobb tudása szerint előadni azt, amiben maga is hitt. Amikor a trollok lerohanták Camelotot, annak a végső

bizonyítékát látták ebben, hogy az emberekkel való bárminemű

együttműködés csak tragédiával végződhet. Az elszigetelődésre szavazók jutottak hatalomra. Mindenki másra azt mondták, hogy Unseelie.